Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


854 Ardelao 2018-06-01 08:39:49 [Válasz erre: 853 Ardelao 2018-05-31 05:52:24]

Kiszely Gyula életművének a feltérképezése hálás feladat lenne egy zenetörténész számára. Csak néhányat említek meg azon darabok közül, ahol zeneszerzőként szerepel.

Az alábbi adatokat az egyes lapok napi vagy heti rádióműsorából ollóztam ki, a bemutatók napját és óraidejét nem tüntetem fel:

ÚJ BARÁZDA, 1933.04.16.:

„[…]Közvetítés a Royal Orfeumból. „Jelentem alássan." Vidám operett két képben. Szövegét írta Benedikt Ilus. Zenéjét szerezte: Kiszely Gyula. […]”

ÚJ BARÁZDA, 1934.07.22.:

„[…]Három egyfelvonásos. 1. Hogy terem a magyar nóta." Írta Köpeczy Boócz Lajos. Zenéjét szerezte Kiszely Gyula. […]”

MAGYARSÁG, 1935.05.19.:

„[…]Hangjátékelőadás a stúdióban. „Május kisasszony.“ Zenés hangjáték három felvonásban. Írta Andai Ernő. Verseket írta és zenéjét szerezte Kiszely Gyula. […]”

FRISS UJSÁG, 1936.04.24.:

„[…]Karrier a „Tükmag“-ban. Operett 2 képben. Zenéjét szerezte: Kiszely Gyula. […]”

FRISS UJSÁG, 1936.12.18.:

„[…]Közvetítés a Debreceni Csokonai-Színházból. A nagy kaland. Operett 2 felvonásban, 8 képben. Szövegét írta: Andai Ernő és Lestyán Sándor. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. […]”

PESTI NAPLÓ, 1937.09.10.:

„ […] A CSATA. Rádiódráma 3 felvonásban. Claude Farrère regénye és Szatmári Jenő fordítása nyomán dramatizálta és rendezi Barsi Ödön. A dalokat szerzette Kiszely Gyula. […]”

KIS UJSÁG, 1939.03.17.:

„ […] Oratórium-est közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. »Assisi Szent Ferenc Oratóriuma.« Két részben, 10 tételben. Szövegét írta és zenéjét szerezte Kiszely Gyula. Közreműködik a Budapesti Hangverseny Zenekar, Rajter Lajos vezénylésével. Az énekkarokat ifj. Stephanidesz Károly tanította be. Beszélő Sala Domokos. […]”

DUNÁNTÚL, 1939.08.20.:

„ »Ez az úr az enyém.« Zenés vígjáték három részben. Írta Szilágyi Ödön. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. Rendező Kiszely Gyula. […]”

DUNÁNTÚL, 1940.11.23.:

„[…]Prózai és zenés részletek a „Henriette“ c. zenés vígjátékból. Szövegét Írta Aszlányi Károly. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. Két zongorán kísér Csanak Béla és Kiszely Gyula. […]

PÉCSI NAPLÓ, 1941.09.20.:

„[…]Donna Diana. Vígjáték három felvonásban. Írta Don Augustin Moreto. Fordította és rádiószínpadra alkalmazta Innocent Vince Ernő. Zenéjét és dalait szerezte Kiszely Gyula. Vezényel Polgár Tibor. Rendező: Kiszely Gyula. […]”

NÉPSZAVA, 1941.10.11.:

Rádióközlemény […] Három mesejátékot mutat be ma este 8 órakor a rádió. Víncze Ottó „Csipkerózsiká"-ját, Polgár Tibor „Hüvelyk Matyi"-ját és Kiszely Gyula „Csizmás kandúr"-ját. […]Kiszely „Csizmás kandúr"-ja kifejezetten rádióvígoperának készült. A romantikus, szerelmes motívumok lírája szatirikus vígoperai motívumokkal keveredik. […]”

SZABAD SZÓ, 1947.07.12.:

„[…]Előadás a Stúdióban. Szombatéji rádiószínház. „Trójában nem lesz háború.“ Színjáték. Irta: Jean Giraudeux. Fordította: Molnár Miklós. Rádióelőadásra átdolgozta: Thurzó Gábor. Kísérőzenéjét szerezte, és összeállította: Kiszely Gyula, Rendező: Apáthi Imre és Várkonyi Zoltán. Hangfelvétel. […]”

… és még csak 1947-nél tartok. Rendezéseit nem is kísérlem meg felsorolni, hiszen azoknak se szeri, se száma.


853 Ardelao 2018-05-31 05:52:24 [Válasz erre: 852 Ardelao 2018-05-31 05:47:09]

PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP, 1938.03.16. / 62. SZÁM

Kiszely Gyula »Róma«-szvitjének bemutatója. A budapesti rádió bemutatta a liptói származású Kiszely Gyulának öt tételből álló, grandiózus Róma-szvitjét. A kiváló fiatal zeneköltő, aki néhány neves operettnek eredetien magyar és invenciózus muzsikájával tette ismertté a nevét, újabban csak komoly zenét művel. Legutóbb Kállay Miklós Godivá-jához írt kísérőzenét, amely a budapesti sajtóban osztatlan elismerést aratott. Nagyszabású Róma-szvitje tagadhatatlanul a legutóbbi évek egyik legeredetibb magyar zenei alkotása és ezzel az opuszával Kiszely Gyula az új magyar zeneköltők első sorába jutott. A szvit Vatikán című első tételében felcsendül a pápai székhely Szent Péter-templomos pompájának ünnepélyes hangja. Egy mély hittel teli világ ütközik össze a feltörő örök alvilági erőkkel, és a zenében lenyűgözően érzékeltetett harcban győz a mindenható hitnek megbékítő és fenséges ereje. Kiszely Gyula nem a szokványos egyházi zene módszerével él, de teljesen eredetien és ezért meggyőzően hangsúlyozza ki vallásos elmerülését. A második tétel, a Katakombák, felidézik Róma őskeresztény világát. Egy bús sirám vonul végig ezen a tételen, melynek erejéből éltetően kihajt az isteni remény békevirága. Ezt a hatásos rövid tételt felváltja a harmadik tételnek, a Tiberisnek világias hangja. A mindvégig egyénien hangszerelt szvitnek zenekari szempontból ez a legbravúrosabb része és Rajter Lajos, aki a Budapesti Hangverseny-Zenekart vezényelte, maradéktalanul hozta ki itt is a zeneszerző elgondolásait. Az utolsó előtti részben megelevenedik a Colosseo holdfényes monumentalitása. Kiszely Gyula ebbe a tételbe megint új hangot vitt, egyéni líráját. Az utolsó tételben, a Kapitólium-ban, felcsendül a diadalmas Róma egész ereje. A zenekart vezénylő Rajter Lajos teljes munkát végzett. A fiatal karmester nagyszerűen élte bele magát Kiszely zenéjébe, és kihozta a remekül és egyénien hangszerelt partitúra legrejtettebb szépségeit is. Kiszely Gyula kompozíciója oly hatalmas sikert aratott, hogy számos külföldi állomás lekötötte és így rövidesen külföldön is új híveket és nagy megbecsülést fog szerezni az új magyar muzsikának. (E. V.)”


852 Ardelao 2018-05-31 05:47:09 [Válasz erre: 851 Ardelao 2018-05-29 10:27:38]

SZÍNHÁZI ÉLET, 1931/28. SZÁM:

NYÁRI TERVEK
K. Halász Gyula és Kiszely Gyula, a Stúdió rendezői, akiknek „Fehér orchideák" című darabját épp   most adták elő Drezdában,  nyári terveikről beszélgetnek.
— Arra gondolok, — mondja K. Halász — hogy a nyarat Párizsban töltöm. Mit gondolsz, mennyibe kerül?
— Semmibe — feleli Kiszely Gyula.
— Hogy-hogy semmibe?
—Na hallod? Párizsra gondolni igazán nem kerül semmibe.” :)


851 Ardelao 2018-05-29 10:27:38

Még mindig a "Fehér orchideák"-ról:

ESTI KURIR, 1931.02.22.:

Fehér orchideák
K. Halász Gyula és Kiszely Gyula operettje a Városi Színházban

[…] A budapesti Stúdió leadóállomása hosszú idő óta engedelmes és végtelenül szorgalmas szócsöve a rádió két ifjú háziköltőjének, és a «Fehér orchideák» egyes részletei, jelenetei és zeneszámai kitűnő művészek interpretálásában és gramofonlemezek hangjaiban egyaránt fáradhatatlan szórakoztatói a rádióhallgatók egyre növekvő óriási táborának.

Ilyenformán a nagyközönség a ma esti premieren kedves ismerősként fogja üdvözölhetni a «Fehér orchideák»-at, […] Meglepetés mindenekelőtt a színház részéről, amely a szép és hatásos színpadi képeknek és az originális rendezői ötleteknek valóságos halmozásával állította ki az új rezsim első újdonságát és meglepetés a szövegíró részéről, aki a titokzatosan szép kémnő körül bonyolódó romantikus történetét érdekesen, meglepő fordulatokkal, sőt a második felvonásban egyenesen izgalmasan tudja elbeszélni.

Kiszely Gyula muzsikája a rádióhallgatók előtt nem szorul bővebb ismertetésre, az «Odamegyünk, hol forrón süt a nap», az «A mi Pestünk a legszebb» és a «Fehér orchideák» kezdetű slágereket már a premier elölt is jól ismeri a közönség. A fiatal zeneszerző — akinek egyébként évekkel ezelőtt «Amerika leánya» címmel már ment egy operettje a Városi Színházban — a «Fehér orchideák» partitúrájában kissé túlozta az izgalomtól mentes, elegáns egyszerűséget. Képzett muzsikus, aki azonban dallamvezetésében és zenekarában kerüli a merészebb színeket és mindazt, ami nyugtalanító, — lehetséges, hogy éppen ezért lesz nagy sikere muzsikájának, amely mindazonáltal kellemes és fülbemászó. A ma esti premieren, ahol Dol Dauber híres bécsi dzseszbendje is beül a zenekarba, és az orkesztert különleges hanghatásokkal fogja feldíszíteni, mindenesetre még hatásosabb lesz a muzsika, mint a tegnapesti főpróbán volt.

A színház előadása, Sík Rezső és Keleti Márton rendezők vezetésével, helyenkint szinte szemkápráztatóan pazar. Lábass Juci ezúttal nemcsak dekoratív szépségével és ragyogó toalettjeivel arat sikert, de énekével és játékával is — drámai színpadon sem lehetett volna alkalmasabb szereplőt találni a kifürkészhetetlen olasz nő megszemélyesítésére, akiről az utolsó pillanatokig nem lehet tudni, hogy valóban kémnő-e, vagy csak tehetetlen eszköze annak a sötét szervezetnek, amelynek hálójába került. Méltó partnere a magyar huszárkapitány szerepében Szedő Miklós, aki talpig úr, katona és egyben szerelmes hős, gyönyörű hangjáról ezúttal talán fölösleges megemlékezni. Kun Magda pajzánsága, kedvessége, eredeti humora élettel tölti meg a színpadot; Szirmai Imre szinte klasszikus tábornoka, Horti Sándor jó maszkja és kitűnő figurája, Érczkövy, Várnai jókedve, Jákó sötét és groteszk rejtelmessége mind egy-egy jelentékeny szála a sikernek.

A megragadóan szép első felvonásbeli díszletet és a görlök kosztümjeit Paris Ila, a többit Baumöhl Artúr tervezte művészi ízléssel. Külön dicséretet érdemel Donáth Jenő, a külföldön is ismert és népszerű magyar karmester, aki a zenekar vezetését csak néhány nap előtt vette át és betanításával rendkívüli munkát végzett.
(—szvm —)”

Fehér orchideák - az operett címadó dala, énekli: Szedő Miklós

"Fehér orchideák, ó én szerelmes álmom
Rejtett fehér virágom: fehér orchideák.
Fehér orchideák, ó, hogy csábíttok engem
Nem szabad mást szeretnem, csak az orchideát.
Ha vörös a szirma nem az én virágom már
Ablakomba nyílna oly perzselőn a nyár.
Fehér orchideák titkon reátok bízom
Mikor a párom hívom, kit a lelkem vár.
Szeretnék csak egyszer szeretni
Mámorosan járni, szerelemre várni.
Szeretném csak egyszer feledni
Fehér orchideák szomorú illatát !
Szerelmesen már hiába int az élet
Hiába kábít, hiába csábít, téved !
Szívem így hogy tudja feledni?
FEHÉR ORCHIDEÁK szomorú illatát !”

És ugyanaz Pere János előadásában.


850 Ardelao 2018-05-28 08:59:18 [Válasz erre: 849 Ardelao 2018-05-28 08:45:20]

Majd néhány évvel később ...

ESTI KURIR, 1931.02.21.:

"A függöny mögött

[…]

KÉT ÚJ SZERZŐ a Városi Színházban.  Az egyik K. Halász Gyula, a librettista, a másik Kiszely Gyula, a komponista, mindkettőjük operettje a Fehér orchideák, amely szombaton este kerül először színre a Tisza Kálmán-téri hatalmas színházban.
A két szerző stúdióbeli ember. Az egyik, a librettista, rendező, a másik, Kiszely, «minden», aki, ha a helyzet úgy kívánja, speaker, karmester, figyelő, rendező, próbaellenőrző, műsorrevidiáló, időjárást jelentő, vízállást bemondó magyar és német nyelven, mikrofon-inspektor, gramofon- kezelő, szóval mondom: minden.
A Fehér orchideák
viszont olyan operett, amelynek ragyogó slágereit a legtöbben ismerik, hiszen több mint negyedmillió rádióhallgató hallgatta már a nagy duettet, a valcert, a primadonna belépőjét s a tangót rádión keresztül.
A szerzők ezt mondják:
— Ha csak a pesti rádióhallgatók fele eljön megnézni az operettet, már az is elég. Arról nem is beszélünk, hogy talán néhányan a külföldiek közül is eljönnek, akik nem egyszer hallották a népszerű dalok mellett a speaker ajkáról a bejelentést:
„Tangó a Fehér orchideák című operettből — írta K. Halász Gyula és Kiszely Gyula.”

*

KISZELY GYULA, a finom modorú, úri és mindig jól vasalt komponista, a világ legudvariasabb embere. Egy hangos szó még nem jött ki a száján.  Szordínóval beszél, és ha haragszik, szordínóval kiabál.
Annak idején az állatkerti közvetítésnél segédkezett Hegedűs Tibornak. És amikor az oroszlán rettenetes hangjával beleordított a mikrofonba, Kiszely csendesen odaszólt az állatok arany sörényű uralkodójának:
— Ha szabadna, egy kicsit halkabban...
” :)


849 Ardelao 2018-05-28 08:45:20

Kiszely Gyula először jelenik meg a „nyilvánosság" előtt ….

 AZ EST, 1924.05.18.:

          „Amerika lánya. (Bemutató a Városi Színházban.) Új magyar operettet játszanak ma este az állam második zenés színházában. Az újdonságnak csak a szerzői magyarok, a meséje, levegője, zenéje nem a magyar talajból sarjadt; ettől azonban még nagyon jó operett lehetne. Az Amerika lánya fiatal szövegírója, Szilágyi László, miután sikerrel próbálkozott a magyar történeti romantikával, a cow-boy filmdrámák hatása alá került, és új operettje cselekményét a vad nyugat vidékére, a Missziszipi vadregényes távlatába helyezi. Indiánok, bőrnadrágos ültetvényesek, repülőgépen járó sportlady, milliós örökség — persze dollárokban — és bonyodalmakkal járó szerelem: ebből adódik az Amerika lánya meséje, amely kissé vontatottan, filmbeli őseihez nem méltó tempóban indul, de a második felvonásban már fordulatosán perdül, gyakran mulatságos, és látványosságokra ad alkalmat a színháznak. Kiszely Gyula, az új operett komponistája, még a szövegírónál is fiatalabb és kezdő. Ez az első munkája, amellyel nyilvánosság elé lép. Az Amerika lánya zenéje után nem lehet jóslásokba bocsátkozni szerzője tehetségét illetően. (Megj.: Ez utóbbi megállapítást v.ö. a következő idézettel!)

          A jazz band-es amerikai ritmusok, ügyes utánérzések még nem jelentenek invenciót és eredetiséget. Az új zeneszerző hálás lehet azonban Harsányi Zsoltnak, akinek finom, zenei csengésű versei jelentékenyen hozzájárulnak a muzsika, érvényesüléséhez. Az előadás jó, színes, látványos, a színház meglepő bőkezűségét hirdeti. A szereplők középpontjában Lábass Juci áll, aki a címszerepet elegáns alakítással jeleníti meg. Egy indián leány szubrett szerepében: Tisza Karola lesz a sikerben osztályosa. Cselényi Józsefben csak ma fog új bonviváns-tehetséget felfedezni a közönség. Az együttesből még Horti Sándor, Sik Rezső és Gábor Ernő válnak ki mulatságos alakításaikkal. A zenekart Ábrányi Emil e műfajhoz kissé súlyos pálcája vezényli, a rendezés látványosságaiért Ferenczi Frigyesnek jár elismerés.”

A SZÍNHÁZI ÉLET - 1924/21. számában (amelynek 18. oldalán egy fotót is láthatunk Kiszely Gyuláról Szilágyi László, Lábass Juci, és Tisza Karola társaságában) az alábbi megállapítást olvashatjuk:

«A M E R I K A   L Á N Y A»

BEMUTATÓ A VÁROSI SZÍNHÁZBAN

[…] Kiszely Gyula első operettje a legszebb ígéretek közé tartozik. Leleményes, jól hangzó, ötletes muzsika. Egyesíti magában a bécsi operett dallamokban való gazdagságát, lírájának édes érzelmességét, az offenbachi elmésséget és a nigger songok, táncok érdekes, izgalmas ritmusbőségét. Megérzik ezen a muzsikán, hogy könnyen írta, aki írta, hogy szerzőjéből ömlenek a melódiák, hogy vérbeli operettszerző a fiatal Kiszely Gyula. […]”


848 Ardelao 2018-05-28 08:26:29

A következő zeneszerző sorsa bizonyos tekintetben mintha párhuzamot mutatna Kemény Egonéval. Szerzeményeit ugyanis – egyetlen dal kivételével - nem lehet megtalálni a neten. Még csak feljegyzés sincs arról, hogy hanglemezen bármelyik is megjelent volna. Kemény Egon esetében ez az „információhiányos” helyzet az elmúlt két évben nagymértékben javult, de annál, akiről most szó lesz, nem beszélhetünk ilyen kedvező fordulatról. És még egy pont, ahol kettejük sorsa között hasonlóság mutatkozik: ez a szerénység, illetve finomság. Egyik sem kifizetődő tulajdonság.

 Feltételeznénk, hogy a figyelemreméltóan tehetséges vagy egyéb tekintetben kiemelkedő személyiségeknek mindenképpen nyomot kell hagyniuk a világhálón. Hová lettek zeneművei? Hol adják elő, hol játsszák azokat? Amikor a Rádió hanganyagának nagy része megsemmisült, e szomorú véget az ő szerzeményeinek a felvételei sem kerülték el? Még csak ide bemásolható fotót sem találtam róla:

 KISZELY GYULA zeneszerzőről

beszélek, aki 1900. október 30-án született Liptószentmiklóson, és 1973. szeptember 28-án hunyt el, Budapesten.

Az 1981-es kiadású MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON fölöttébb hiányos tájékoztatója szerint:

„Zeneszerzői oklevelét a Zeneakadémián Siklós Albertnél nyerte. 1927-től 1950-ig a Magyar Rádió rendezője, majd főrendezője volt. Főleg zenés műveket rendezett. 1950-től 1954-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola fő-könyvtárosaként dolgozott. Oratóriumokat, miséket komponált. XXIII. János pápa emlékére írt miséjét többször előadták a budapesti templomokban, és 1973-ban Rómában is bemutatták az Aracoeli bazilikában. A nemzetközi békemozgalomban kifejtett tevékenységéért az Országos Béketanács kitüntette (1972).

— F. m.: Néger requiem (Martin Luther King emlékének); Mise XXIII. János pápa emlékére; Béke-oratórium; Oratórium változat Madách Mózesére; A gonosz törpe (opera).”

A MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON a fenti információt még az alábbiakkal egészíti ki:

„[…]  1929-től zenei rendezőként működött a bp.-i Stúdióban. Később a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének titkárává választották. Szilágyi Lászlóval és Harsányi Zsolttal közösen írt Amerika lánya c. operettjét a Városi Színházban mutatták be 1924-ben, később a Budai Színkörben is játszották. F.m. Fehér orchideák (1931); Május kisasszony; Jelentem alássan; Fehér sólyom (opera); Remetefa (szvit).”

Egyik lexikon sem említi azonban, hogy zeneszerzői és rendezői tevékenysége mellett készített riportokat, írt összekötő szövegeket, időnként zongorán kísért neves művészeket. Gyakorlatilag minden téren bevethető volt. Néha csapás az univerzalitás. A sokoldalú tehetségnek nehezére esik egy dologra összpontosítania, ezért a élet csatáját gyakran a jóval kevesebb adottsággal rendelkezők nyerik meg.


847 Ardelao 2018-05-27 11:24:10 [Válasz erre: 845 Ardelao 2018-05-26 07:18:04]

És az alapmű, a "Sendrey":


846 Ardelao 2018-05-27 11:15:39 [Válasz erre: 845 Ardelao 2018-05-26 07:18:04]

Im türkisenblauen Garten

„Szendrei Alfréd, a Lipcsei Operaház egykori karmestere, a MIRAG (Mitteldeutsche Rundfunk AG) szimfonikus zenekarának karmestere és fő-zeneigazgatója ír életének az 1920-as évek Lipcséjében töltött időszakáról és ottani munkásságáról, a művészek közötti pletykákról, mendemondákról, és a nemzeti szocializmus beszivárgó mérgéről, amely őt az USÁ-ba menekülésre kényszerítette. Ehhez kapcsolódóan a Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának egykori vezető karnagya Szendrei unokáival, kortársaival és dokumentumokkal rekonstruálja a karmester karrierjének további alakulását: Lipcséből Párizson át Hollywoodba. Élményekben gazdag biográfia Szendrei jelentőségéről a lipcsei zenei életre nézve, valamint a Los Angeles-i Sinai templom zeneigazgatójaként a zsidó örökséggel kapcsolatban kifejtett tevékenységéről.“


845 Ardelao 2018-05-26 07:18:04 [Válasz erre: 844 Ardelao 2018-05-25 10:44:47]

Szendery Alfréd:

2. rész

Miután Erich Korngoldtól ún. ajánlólevelet kapott, 1940-ben sikerül New Yorkba szöknie, ahol az időközben nincstelenné vált Szendreynek mindent újra kellett kezdenie.

E kezdet egyúttal Szendrey szakmai orientációjában is új kezdetet jelentett. 57 éves korában Szendreyt „apai [...] gyökerei foglalkoztatták, és mind a tudomány terén, mind a gyakorlatban a zsidó zenének szentelte magát”. Noha Szendrey most ismét zeneszerzés-oktatóként tevékenykedett - többek között nála tanult Henry Mancini is –, sőt, 1947-ben még a „Song of Love” c. filmben is látjuk őt karmesterként, közös jelenetben Katharine Hapburnnel. Figyelme azonban mégis a zsidó zene megőrzésére irányult: „I felt that it was the duty of every educated Jew to participate in the intellectual struggle against Nazism [...]. My field had to be, of course, the domain of music.“ („Éreztem, hogy minden művelt zsidónak kötelessége, hogy részt vegyen a nácizmus elleni szellemi küzdelemben [...]. Természetesen az én /harc/mezőm szükségszerűen a zene területe volt.”) 

Szendrey elhatározta, hogy elkészíti a zsidó zene bibliográfiáját. E vállalkozás, amely még a mai eszközökkel is óriásprojekt lenne, akkoriban herkulesi munka volt. Különböző könyvtárak, archívumok, intézmények, kántorok és magánszemélyek nyitották meg számára gyűjteményüket – de miként lehetett akár csak megközelítő teljességet is elérni, ha nem kapott hozzáférést az európai könyvtárakhoz? És Szendrey kézírással mégis közel 20.000 kartotékkártyát írt tele, a feljegyzéseket szortírozta, és használható bibliográfiává állította össze. Miután az American Academy for Jewish Research (a Zsidókutatás Amerikai Akadémiája) nem kívánt publikálni ilyen átfogó művet, annak kiadására végül – különböző más kiadók által történt visszautasítást után -  a Columbia University Press tett ígéretet. A közzétételig azonban ismét nyolc év telt el, amelyre – visszaemlékezésében Szendrey ezt szinte szórakoztatóan írja le – számos akadály nyomta rá bélyegét, a kiadó nyomdász csődbe jutását is beleértve. Szendrey számára elsősorban az jelentett komoly nehézséget, hogy 1943-ban olyan rendelkezés volt érvényben, amely szerint a publikálás alatt semmilyen kiegészítést nem lehetett tenni. Mindegy, hogy mi volt az!  – jóllehet a szerző az 1951-ben történt megjelenésig szüntelenül új forrásokra bukkant, úgy, hogy a bibliográfia már megjelenésekor hiányos volt. Jogosan állítja azonban Szendrey azt, hogy egy ilyen jellegű úttörőmunka nem lehet hibátlan. E hiányosság a tudományos munkák irodalomjegyzékeiben már hamarosan – Szendrey megfogalmazása szerint - kétes dicséretekhez vezetett: a „not in Sendrey”-re ott állt „NIS” rövidítés. Szendrey, aki a zsidó zenéről két további alapművet írt, bibliográfiájával elérte azt, amit célul tűzött ki magának, így műve, amelynek keletkezéstörténetét kalandként és balszerencseként mutatja be, többek között a Jeruzsálemi Egyetem Zsidó Zenei Könyvtára létrehozásának az alapját képezte.

Szendrey 1976. március 3-án hunyt el Los Angelesben. Emlékét azonban a zsidó zene terén folyó kutatások a „Sendrey” napi használata révén biztosan megőrzik.”

Beillesztem továbbá az online Osztrák Zenei Lexikonban szereplő információt, amely részben pontosítja, részben kiegészíti az eddig közölt életrajzi adatokat, továbbá feltünteti Szendrey Alfréd zene- és írásműveit: https://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_S/Sendrey_Alfred.xml.


844 Ardelao 2018-05-25 10:44:47 [Válasz erre: 843 Ardelao 2018-05-25 09:26:59]

A 137. sz. bejegyzésbe már belinkeltem a német Wikipedia Szendreyről szóló ismertetőjét, továbbá idéztem egy külföldön megjelent cikket is karmesterünk híres (hírhedt) szigoráról.

Tekintettel azonban arra, hogy magyarul nem áll rendelkezésre részletes leírás Szendrey Alfréd életéről, beillesztem fordításban a Barbara Burghardt által közzétett életrajzot:

Szendery Alfréd:

1. rész

 „Majd utánanézek a Sendreyben“ – e mondatot gyakran hallani a zsidó zene kutatókönyvtárában. „A Sendrey“: Ez a zsidó zene 1951-ben megjelent bibliográfiája, amelynek átfogó kotta- és szakirodalmi jegyzéke számos életrajzi adatot tartalmaz a zsidó zenészekről, és ezáltal a mai napig a zsidó zene fontos kézikönyve.

Szendrey Alfréd, született Budapesten 1883. február 29-én  (Megj.: Születésének éve másutt 1884.), szakmai életének első szakaszában karmester, zeneszerző és rádió létrehozója volt, aki 1918-ban érkezett Németországba, a nemzeti szocializmus idején Franciaországba menekült, és végül az USÁ-ban élt, ahol 1940-ben kezdetét vette szakmai életének második szakasza, a zsidó zene kutatójáé.

Szendrey hat évesen részesült először zongoraoktatásban, és 17 évesen kezdte meg zenei tanulmányait Budapesten, a Magyar Királyi Zeneakadémián, szülei akarata ellenére, akik szívesebben látták volna őt a jogtudományok berkeiben. A tanulmányok 1905-ben történt befejezése után szerződések követték egymást, többek között a Kölni Operában (1905-től 1907-ig), a Hamburgi Állami Operában (1912-től 1913-ig) és New Yorkban (1913-tól 1914-ig) tevékenykedett karmesterként. Az I. világháború alatt az osztrák-magyar hadsereg kötelékébe tartozott, de továbbra is karmesterként dolgozott.

1918-ban Szendrey Lipcsébe utazott, hogy az ottani operaházban bemutassa az „Im türkisenblauen Garten“ („A türkizkék kertben“) c. operáját. Mivel Knappertsbusch karmester éppen ekkor betegedett meg, és sürgősen helyettesíteni kellett, Szendrey beugrott, és - miután Knappertsbusch nem sokkal ezután Dessauban vállalt állást - a Lipcsei Opera első karmestere lett. Felesége, Weisz-Szendrei Eugénia és a két gyermek 1919-ben követte őt Lipcsébe, és megkezdődött Szendrei zenei karrierje: azon túl, hogy 1920. február 7-én sor került operájának ősbemutatójára, vezényelt - elsősorban számos operát -, és így a város elismert és sikeres karmesterévé vált. 1924-ben megszűnt Szendreynek az Operában betöltött állása, számára szerencsétlen körülmények között: Míg hangverseny-körúton volt, az operában az operaigazgatói állást, amelyben Szendrey már biztos volt, Gustav Brechernek adták.  Utóbbi úgy vélte, hogy „egy színház nem visel el két egyéniséget“, mire Szendrey tevékenysége 1924. feburár 24-én befejeződött. Szendrey ezután „soha többé nem vezényelt színháznál“. Dicsőséges idő következett számára a Lipcsei Műsorszolgáltatónál, ahol a műsorközvetítés 1924. március 1-jén történt megkezdésében Szendreynek jelentős része volt, és amelynek később vezetőjévé vált. E funkcióban a Rádió Szimfonikus Zenekarának a vezetése is reá hárult, és – részben saját pénzügyi eszközeivel -  hatékonyan járult hozzá  mind a rádió, mind a zenekar fejlesztéséhez. Erről doktori disszertációjában is olvashatunk – 1928-ban Lipcsében folytatja egyetemi tanulmányait -, amely 1931-ben Lipcsében, a Kistner & Siegelnél „Rundfunk und Musikpflege“ címmel jelenik meg.

1931-ben azonban Szendrey addig rendkívül tevékeny és sikeres szakmai élete – Hans Reimann a „munka megszállottjának“ nevezi őt - törést szenvedett. Zenekara előtt elmesélt egy – ahogy Szendrey írja - „ártalmatlan [viccet]“, amely alkalmas volt arra,   hogy „a nácizmust szexuális téren egy szójátékkal nevetségessé tegye“. Röviddel ezután, 1931. november 17-én a „Der Freiheitskampf“ („A szabadságharc“) c. újságban megjelent a cikk „An den Pranger mit Dr. Szendrei!“ („Pellengérre Dr. Szendreivel!“) címmel, amely a lehető legrövidebb idő alatt Szendreynek a rádiótársaságtól történő, azonnali elbocsátását eredményezte.

Az ezzel kapcsolatos reakciók alapján Szendrey úgy érezte, Belinbe kell költöznie. Itt 1932 februárjától a Klindworth-Scharwenka Konzervatóriumban volt egy (rosszul fizetett) zeneszerzés-oktatói állása, amelyet azonban már 1933 márciusában megszüntettek. Ezt követte a Franciaországba történő távozás; az út során sikerült neki a zenekari anyagot tartalmazó, bedobozolt mappákban átcsempésznie az előzőleg visszavásárolt életbiztosításából származó pénzt. Párizsban a francia rádiónál tevékenykedett, 1940 júniusában azonban, a német csapatok benyomulása után Franciaország déli részére (Cassis sur mer) menekült."

(Folyt. köv.)


843 Ardelao 2018-05-25 09:26:59 [Válasz erre: 842 Ardelao 2018-05-24 07:52:49]

És két későbbi cikk,  ahol Szendrey egyszer Aladár, másszor a külföldön használt Alfréd néven szerepel:

MAGYAR RÁDIÓÚJSÁG, V. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM, 1928.05.26.:

Nemzeti értékmentés

Magyarország a tehetségek hazája! Olyan büszke és nagyszerű megállapítás ez, amely minden szívet örömmel kell, hogy megdobogtasson. Minden nemzet büszke lehetne arra, ha aránylagosan annyi szellemi értéket tudna felmutatni, mint Magyarország. De ami máshol talán csupa örömet, gazdagságot jelentene, az minálunk sok szomorú tragédia okozója is. Sehol nincsen a tehetségnek olyan súlyos sorsa, mint nálunk. Nemcsak azért, mert túlprodukció van belőle, hanem elsősorban a megszűkített határok miatt. Ezért növekszik egyre inkább azoknak a száma, akik kénytelenek kivándorolni és külföldön keresni elhelyezkedést. Amerre jár az ember, mindenütt találkozik a magyar zsenivel, aki vezető helyekre küzdötte fel magát. Különösen a film- és színészvilágban vezetnek, de például Németország egyik legelőkelőbb Stúdiójának zenei vezetője is magyar ember: Szendrey Aladár, aki Budapesten végezte a Zeneművészeti Főiskolát. […].“

AZ UJSÁG, 1930.01.05.:

„Rádió-újság

Magyarok a külföldi stúdiókban
Január második hetében Európa-szerte magyar értékek jutnak szóhoz a rádióban. A közép-európai műsorcserében ezúttal Berlin szórakoztatja a műsorcserében résztvevő adóállomásokat, a berlini stúdió Lipcséből közvetíti műsorát. Ennek a közvetítésnek az a különös érdekessége, hogy a magyarországi detektoros hallgatók először hallják majd a lipcsei rádióállomás műsorát, amennyiben Berlin a lipcsei stúdió szimfonikus hangversenyét közvetíti. A szimfonikus zenekart magyar karmester, Szendrey Alfréd fogja vezényelni.“


842 Ardelao 2018-05-24 07:52:49 [Válasz erre: 841 Ardelao 2018-05-24 07:27:06]

                                                      Pályakezdés:

PESTI HÍRLAP, 1907.02.03.:

„(Szendrey Aladárt), a tehetséges fiatal magyar dirigenst, aki eddig a kölni színháznál volt alkalmazva, a mülhauseni színház alkalmazta karmesteri minőségben.“

BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.06.25.:

„(Magyar karmester Amerikában.) Csak a minap jelentettük, hogy Szendrey Aladárt a hamburgi opera igazgatója első karmesternek szerződtette, ma pedig a jeles fiatal művésznek már egy másik sikeréről adhatunk hírt. Whitney impresszárió társulatot szervez Strausz Rikárd vígoperájának, a Rózsalovagnak Londonban és Newyorkban s néhány amerikai városban való bemutatására. A szerződtetett tagok mind a legkiválóbb német művészek közül kerültek ki. A londoni premiert Strausz Rikárd maga vezeti, a többi előadást és az amerikaiakat Szendrey Aladár és Cortolezis Frigyes (Fritz Cortolezis) fogják dirigálni.“

BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.06.27.:

„(Szendrey Aladár.) Ez a név egy idő óta egyre gyakrabban szerepel a külföldi lapokban. A közel múltban mi is egymásután kétszer emlékeztünk meg erről az idegenbe szakadt fiatal magyar karmesterről, kinek a pályafutása igen hamar emelkedik a világhír felé. Megírtuk róla, hogy ősztől fogva a hamburgi operánál főzeneigazgató lesz s hogy Whitney amerikai impresszárió szerződtette egy angol-amerikai körútra, a Rózsalovag előadásainak vezetésére. Most aztán Szendrey Aladár dr.-t olyan díszes kitüntetés érte, mely még a kivételes nagy tehetségeknek is csak ritkán jut osztályrészül. Dippel András (Andreas Dippel), a világszerte ismert operaigazgató szerződtette a csikágói operához első karmesternek. Szendrey Aladár új pozíciója egyike a legelőkelőbbeknek a zenei világban, melynek elnyeréséért számos elsőrangú karmester versengett.“


841 Ardelao 2018-05-24 07:27:06

Képtalálat a következőre: „Alfred Sendrey”

Szendrey Aladár karmester, zeneszerző, zenetörténész, egyetemi tanár

(Budapest, 1884.02.29. – Los Angeles, 1976.03.03.)

Tegnap, amikor az „Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc.“ topikban megemlékeztem Koessler János halálának 92. évfordulójáról (709.,710. sz. bejegyzés), rátaláltam a mester 1906-ban végzett tanítványaival készült fotóra. A fénykép álló sorában, balról a negyedikként látható Szendrey Aladárról ugyan már írtam a  130. és a 137. sz. bejegyzésben, de úgy vélem, megérdemel még néhány szót.

Koessler tanítványaival

A magyar Wikipédia Szendrey Aladárról nem ad bővebb tájékoztatást, de német és angol nyelven - mint már korábban említettem - elég sok információt találtam róla. Elsőként azonban a korabeli magyar sajtóban megjelent hírekből fogok idézni.

Előrebocsátom, nevére többféle módon kell rákeresnünk: Szendrey, Szendrei, Szendrei-Schatz Aladár v. Alfréd, ill. Aladar v. Alfred Sendrey v. Alfred Szendrei-Schatz.

Az 1916. évi „CZIM- ÉS LAKÁSJEGYZÉK“-ben ez áll:

 „Szendrei, (Szendrey).
— Aladár Alfréd, karmester, I, alma-u. 3.“

TOLNAI ÚJ VILÁGLEXIKONA (1929) az alábbi, szűkszavú tájékoztatást adja:

„Szendrei Aladár, zeneszerző, szül. 1884. Zenei kiképzését a budapesti Zeneakadémián nyerte. Németországi karmesteri munkássága után Amerikába ment. Zenekari és kamarazenei műveket írt.“


840 Ardelao 2018-05-22 11:59:08 [Válasz erre: 839 Ardelao 2018-05-22 06:14:22]

További előzmény: 833. sz. bejegyzés

Szomorú utószó:

Végignéztem a Clement Károly halála után megjelent híreket, az emlékére rendezett hangverseny műsorát, az ott fellépett művészek névsorát, de Aquila Adler Adelina  nevével sehol sem találkoztam. Különösnek tartom, hogy Clement Károly egyetlen nagy szerelme egyetlen szóval sem emlékezett meg egykori mesteréről, de Clement Károlyt Takács István sem említi meg az énekesnőről írt összefoglalójában.


839 Ardelao 2018-05-22 06:14:22 [Válasz erre: 827 Ardelao 2018-05-16 09:35:26]

Képtalálat a következőre: „Adler Adelina + hangfelvétel”

Adler Adelina szoprán énekesnő, zenepedagógus

Budapest, 1892.09.28.-Bécs, 1976.02.29.

Tekintettel arra, hogy Adler Adelináról Clement Károllyal kapcsolatban több ízben esett szó (ld. a 826., 827.,830.,831.,835.,836.,837. sz. bejegyzést), úgy illik, hogy az ő teljes életrajzáról és pályafutásáról is álljon itt egy beszámoló. Takács István összefoglalója – úgy érzem – megfelelő információt nyújt mindenki számára:

Adler Adelina - Életrajz, színházi szerepek, fotó

Hanganyag – sajnálatos módon – nem áll rendelkezésre.

Adler Adelina 1940-ben megjelent regénye:

Amikor a lélek felszabadul...


838 Ardelao 2018-05-21 11:12:39 [Válasz erre: 836 Ardelao 2018-05-20 09:45:37]

Ha valaki figyelemmel kíséri e topikot, joggal illethet engem azzal a kritikával, hogy némely művészről túl sokat, másokról túl keveset írok, azaz nem „érdemük” szerinti mélységben foglalkozom az egyes témákkal. Ennek oka részben az, hogy az itt szereplő művészek közül többekről - minden különösebb keresgélés nélkül - viszonylag sok információ érhető el a neten. Róluk csupán a figyelemfelhívás megerősítése végett írok. Némelyekről viszont kevés a mindenki számára elérhető írott és hanganyag; ilyen esetekben – ha módomban áll - igyekszem hosszabban foglalkozni a témával.

          A Clement Károlyról szóló „sorozatot” a magam részéről e bejegyzéssel zárom le. Mivel hanganyagot a beillesztett két dalon kívül nem találtam tőle, csak a korabeli kritikákra támaszkodhatom. Míg operáiról a kritikusok egyaránt nyilatkoztak dicsérően és elmarasztalóan, addig egyházi műveiről kivétel nélkül elismeréssel írtak. (Ezt támasztja alá a lentebb idézett kritika is.) Ennek ellenére sem kottát, sem felvételt nem találtam e művekről.

          Nagyszerű lenne, ha a rádióban létesítenének egy külön csatornát „Nemzeti zenearchívum” címmel, ahol a nap 24 órájában csakis olyan magyar szerzők műveit közvetítenék, akiket a nagyközönség – elsősorban a média-managerek szűklátókörűsége és piacorientáltsága miatt – eddig ritkán hallhatott, vagy egyáltalán nem ismerhetett meg. Ez az ország, amely lakóinak számához viszonyítva kimagaslóan sok tehetséget adott a világnak, ezt mindenképpen megérdemelné.  

 „BUDAPESTI HÍRLAP, 1924.11.04.:

          „(Clement Károly nagymíséje.) A Mátyás-templom ének-  és zenekara, Sugár Viktor karnagy vezetésével vasárnap mutatta be Clement Károly zeneszerző nagymiséjét. Clement, a mint azt már a Trilby című operájának bemutatása alkalmával megállapítottuk, kiváló képviselője a modern muzsikának. A költői elgondolás és a gondolásoknak zenei kifejezése éppen olyan megkapóan eredeti nála, mint a virtuóz hangszerelés. Nagymiséjében is megnyilatkoznak talentumának kiválóságai. Tételei mély érzéssel elgondolt és a modern muzsika eszközeivel szép formába öntött zenei költemények. A Kyrie komor altszólama a megfáradt ember lelki súlyát tárja elénk. A Glória hatalmas fokozásával hirdeti az Isten dicsőségét. A Credo erőteljes akcentusai az erős hitet fejezik ki, halk hegedűszólamai pedig Krisztus szenvedéseit és Jeruzsálem leányainak jajszavát éreztetik. Ez a tétel hatalmas erejű korállal fejeződik be. A Sanctus csupa misztikum; a bűnei terhét érző vezeklődések jajszavát halljuk ki az ének-  és zenekar együtteséből. A Benedictus női énekkarának szelíd hangjai a Szentlélek eljöttét hirdetik, majd a négy magánénekes imája következik, a mely zenei szerkezetének újszerűségével hat. Az Agnus a szelíd lelki megenyhülést fejezi ki finoman szolt szólamaival, majd lassan hömpölyögve hatalmas tétellé fejlődik és megkapóan gazdag együttessel ad a kitűnő műnek méltó befejezést.
          A templom ének- és zenekarát, valamint magánénekeseit nagy feladat elé állította Clement Károly kétségkívül nehéz műve. A nehézségeken azonban átsegítette őket kiváló hangjuk, Sugár Viktor, a ki nagy szakértelemmel és lelkes odaadással készítette elő Clement művének előadását, a mely igen mély benyomást tett a templomban jelen volt zeneértő közönségre. Újabb alkotásának szépségei eszünkbe juttatják a két évvel ezelőtt bemutatott Trilby című operáját, amely — annak ellenére, hogy nagy szimpátiával fogadta a kritika és a közönség egyaránt — érthetetlen módon lekerült a Városi Színház repertoárjáról. Az Operaház, amelynek elsősorban a magyar szerzők istápolása a feladata, jól tenné, ha néha-néha belenézne a poros fiókokba, ahol nem egy magyar muzsikus reménységei, ambíciói vannak eltemetve. (k. n.)“


837 Ardelao 2018-05-21 10:19:02 [Válasz erre: 823 Ardelao 2018-05-15 00:30:01]

A Koréh Endrével készített, "Művészportré" c. hanglemezen találtam még egy dalt, amely szintén Clement Károly szerzeménye. Nem állítható, hogy zeneileg a legkitűnőbb lenne. Elképzelhető, hogy ezt Clement nem is a nyilvánosság számára írta. A szöveg alapján azonban feltételezhető, hogy e dalt az Adler Adelinához fűződő reménytelen szerelem ihlette:

A gond


836 Ardelao 2018-05-20 09:45:37 [Válasz erre: 835 Ardelao 2018-05-20 09:39:45]

NÉPSZAVA, 1922.05.20.:

„ — „Trilby." Opera 3 fölvonásban. Szövegét idegen eszme után írta és zenéjét szerzette: Clement Károly.) […] Egy modellt híres énekesnővé formál át […] a másik személyre átvitt akarat, amíg csak össze nem roppan egyaránt a dráma cselekvő és szenvedő hőse. „Trilby" […] Opernszövegnek határozottan alkalmas. Clement Károly sajnos, többet rontott, mint javított a szövegen. Az operából nem érzik ki Trilby átalakulásának okszerűsége, hogy Svengali akaratátvitele folytán vált belőle énekesnő. Már az első fölvonásban is áriákat, duetteket énekel, a második fölvonásban is ugyanazt csinálja. (???) […] A zenében sok erő és tartalom van, bár a formanyelv ma már a múlté. Nagy kár, hogy gondolatait a szerző nem tudja kiszélesíteni, nyilván maga sincs teljes tisztában a földolgozott témák értékével. […] zenéje sok helyütt zavarosnak, zsúfoltnak érzik, holott egyszerűen a bátortalanság, a kellően ki nem csiszolt tehetség jeleivel állunk szemben. […] Trilby szerepét Adler Adelina énekelte. Mint mindig, most is nagy sikere volt. Hangja teljes fényben ragyogott. Kálmán Oszkár félelmetes Svengalija mellett Somló, Bálint, Palotai derekasan megálltak helyüket. A közönség, különösen a második fölvonás végén, lelkesen ünnepelte a szereplőket. (???) (B.-t.)“

PESTI HÍRLAP, 1922.05.20.:

Trilby

„[…] Kár, hogy a dalmű szövege az untig ismert angol szenzációs drámából készült, tehát cselekményével már nem lepi meg a nézőt. Az is baj, hogy utcai ruhában és frakkban, vagyis „hétköznapi" miliőben játszák; hiába! — az opera megkívántja a jelmezt, az idő és térbeni perspektívát.

[…]

A zenei részről pedig csak dicsérettel szólhatunk. Clement jól találja el a drámai akcentusokat; viszont a lírai részletekben jóleső, őszinte érzelmességet is mutat. Egyes zárt számai közt tetszetősebbek: az első felvonásban a puncs-keringő, Trilby belépője és kettőse Billyvel, Svengali gúnyos dikciója és érdekesen fokozott (hegedűszóló, kürt és hárfa aláfestésével kísért) nagy hipnotizáló jelenése; a másodikban Sandy keringője, Trilby nagy koloratúrás áriája a két kis madárról — ez a szélesen ívelit legátókkal kezdődő, finom piánokkal, kemény staccatokkal és gyöngyöző futamokkal (nagyobbára Adler Adelina invenciójából) felcicomázott parádés szám önálló hangverseny-karrierre is juthat! — hatásos ellentéte Svengali komor dala és halálának megrázó zeneképe; végül a harmadikban egy hatásos quintett, Vinardné altató dala. Trilby érdekes reminiszcenciája a Svengali-motívumokkal és végül az első szerelmi kettőst visszaidéző befejezés. A hangszerelés nem felel meg mindég a legmodernebb ízlésnek […] — néha üres és nem elég hatásos — de mindég hozzáértő, jóízlésű zenészre vall.

No, és két évvel később – ez az alapvetően nem sokra tartott mű – külföldi karrier elé néz:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1922.07.16.:

„(A Trilby-opera külföldön.) Clement Károly Trilby című operájának bemutatója kapcsán hírt adtunk arról, hogy az új magyar opera szerzőjének szerzői jogát Magyarországon teljes mértékben védik a szerzői jogról szóló új törvény átmeneti intézkedései. Most arról értesülünk, hogy a Trilby-regény írójának, Georg du Maurier-nek jogutódai az egész világra szólóan megadták Clement Károlynak a jogot a regény fölhasználására. A kitűnő magyar dalmű szövegkönyvét most fordítják le idegen nyelvekre, hogy ősszel már elhelyezhessék a külföldön.“


835 Ardelao 2018-05-20 09:39:45 [Válasz erre: 834 Ardelao 2018-05-19 08:59:16]

Hogy mennyire lehet hitelt adni a kritikáknak? Érdemes elolvasni következő, egyazon témáról írt véleményeket:

SZÍNHÁZI ÉLET - 1922/21. SZÁM:

        „Trilby
          Magyar operapremier a Városi Színházban.

          […]

          Ferenczi Frigyes főrendező.
A Trilbynek nagy sikert jósolok. Kitűnően fölépített darab, amelynek pompásan sikerült szövegét mindenült követi és erőteljesen aláfesti a színekben gazdag zene. Adler Adelinának még nem volt ennyire művészi egyéniségéhez szabott és ennyire hatásos szerepe. Meglátszik, hogy a szerző egyenesen az ő számára komponálta. Kálmán Oszkárról is nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ilyen nagy művészi feladat megoldására alkalmas szerepet még nem játszott. […]

          Aquila-Adler Adelina (Trilby).
Soha szerepet ennyi szeretettel, ennyi ambícióval nem tanultam, mint a Trilbyt. Hiszen a mesterem munkája, — a mesteremé, aki a hangomat felfedezte. S azután a gondolat is — a Trilby, mint opera — tőlem származik. […]  A darab elkészült és túlnőtt az én fantáziámon is. Milyen nehéz feladat most utolérni ezt a szárnyaló zenét, amelyhez én magam követeltem mindig újabb és újabb ötleteket és mind több és nehezebb fordulatot. […].”

SZÓZAT, 1922.05.20.:

          „Trilby (Clement Károly operája. Bemutatta a Városi Színház 1922. május 19-én.)
          „[…] tegnap […] a Városi Színház mutatta be Clement Károly Trilby című dalművét. […] az ilyen korunkbéli, frakkban, zakkóban, mai divat szerinti ruhákban játszott cselekmények nem hatnak operaszínpadon. Az opera maga, mint műfaj, annyira magasan áll a hétköznapi fölött, olyan minden ízében, minden vonatkozásában eszményi, hogy nem tűri az élet rendes és mindennapi formáját. […] Ennyiből tehát a Trilby-történet sem való operaszövegnek. Az viszont már Clement hibája, hogy a feldolgozott szöveg lassú gördülése meggátolja a dráma folyamatos menetét. […]

          Zeneileg a második fölvonásban elhelyezett koloratúrária, Trilby nagy áriája volna a mű tetőpontja. Szinte érthetetlen, hogy ezt a kínálkozó alkalmat milyen kevéssé használja ki Clement, a zeneszerző. […] Clement zenéjét szándékoltnak és mesterkéltnek érezzük mindvégig. Többnyire közhelyek, ügyesen alkalmazott hatáskeltés, itt-ott tetszetős, de sehol sem eredeti zenei ötletek festik alá a történetet. Valahogy csinált itt minden: a témától a fölépítésig, az énekszólamtól a hangszerelésig minden mesteremberre vall teremtő művész helyett. Annyi azonban bizonyos, hogy egy-egy lélegzetvételre mégis olyan ütemek merülnek föl az általános egyszínűségből, melyek Clement Károly rátermettsége mellett tanúskodnak. Csak a föladat túl nagy, a keretek túl szélesek, a megmarkolni való túl súlyos ahhoz, hogy Clement tehetsége erővel, színnel, bőséggel és eredetiséggel győzné. […]

R. M.“


834 Ardelao 2018-05-19 08:59:16 [Válasz erre: 833 Ardelao 2018-05-19 08:45:42]

AZ ERDÉSZETI LAPOK 1935. ÉVI 74. ÉVFOLYAMÁNAK 3. FÜZETE:

„[…] Istentől nyert nagy zenei képességeit vasszorgalommal szerzett tudással tökéletesítette s 1907-ben egyik pályanyertes művével lépett a nyilvánosság elé. Gyönyörű dalai és zenekari művei mellett 1914-ben a „Radda", 1922-ben a „Trilby" című operája aratott hatalmas sikert. Zenekari miséi, amelyeket a Mátyástemplom ének- és zenekara szokott előadni, az egyházi zenekölté­szet remekművei. A „Fortuna" című táncjátéka, az Arany János: „Bajusz" című költeménye alapján írt vígoperája mellett a „Lavinia" című operája lett volna egyik legkiválóbb alkotása, de ezt már nem tudta befejezni. […]”

Megj.: Annak ellenére, hogy Clement Károly a „Lavinia” c. operáját nem tudta befejezni, abból a rádió Santerra bíboros áriáját pl. többször közvetítette.


833 Ardelao 2018-05-19 08:45:42 [Válasz erre: 831 Ardelao 2018-05-18 09:44:23]

Clement Károly öngyilkosságának hírével tele voltak a korabeli lapok. Mi vezette ezt a minden testi, lelki és szellemi jótulajdonsággal megáldott embert ilyen végzetes tett elkövetéséhez? Hiszen oly sok ember érzi magát boldognak vagy legalább is elégedettnek messze szerényebb adottságok mellett! A magyar és az olasz vér keveredése? A szenvedély és a végletesség hatványozott megnyilatkozása? Ki tudja? Tény, hogy éppen azon a területen érezte gátoltnak, sőt, megsemmisítettnek magát, amely a legfontosabb volt számára. A zene terén. És e fájdalmának az elviselését az sem könnyítette meg, akihez őszinte, mély szerelem fűzte. Hiszen e szerelem is reménytelen volt.

Talán ha a korabeli kritikusoktól nem kap annyi – és feltehetően meg nem érdemelt mértékű - bántást, ha azok másképp fogalmazzák meg mondandójukat, a magában elhivatottságot érző művész lelkét nem törik össze. De hát a kritikusokat nem kritizálja senki. És különben is, hányan képesek mérlegelni azt, hogy egy-egy szavuk milyen sebet üthet mások lelkén? Erre csak az igazán magas intellektussal rendelkezők képesek. Annál, aki hivatásszerűen a kritikusi pályát választja, már eleve feltételezhető egy jó adag rejtett vagy nyilvánvaló agresszió. És állni a sarat az agresszióval szemben csak az képes, akiben ugyancsak megvan ez a tulajdonság. Clement Károlyból hiányzott az önvédelem ösztöne, jobban mondva, a túlélést biztosító, mindenkiben meglévő, alapvető agressziót önmaga ellen fordította.

A következő néhány bejegyzésben idézek pár kritikát, amelyek alapján el lehet gondolkodni azon, vajon mely „szakértőnek” volt igaza. Bárcsak meghallgathatnánk Clement néhány művét, hogy azok alapján magunk foglalhassunk állást!

 MAGYARORSZÁG, 1904.11.17.:

„— ( Zenés mise ) A Mátyás-templomban új misét mutattak be vasárnap délelőtt. Szerzője Clement Károly, egy fiatal magyar zeneszerző, akiről halljuk, hogy egy kész nagy balletje már két év óta várja előadását Operánkban. A mise énekre és zenekarra írt nagyobbszabású kompozíczió, amely az effektusok biztos ismeretével van felépítve és alapos zenei tudásról tanúskodik. Clement zenei tehetségéről ékesszólóan tanúskodik továbbá a mű hatásos instrumentácziója. Az orkesztere pompásan hangzik, nemkülönben a kórusa is. Elismerés illeti Vavrinecz Mór egyházi karnagyot azért, hogy Clement érdekes munkáját bemutatta és dicsérettel emlékezünk meg Vavrinecz Mórnéról, K. Durigó Ilonáról, Juhász Ferenczről és Hoppe Rezsőről, amiért derék közreműködésükkel a művet sikerre segítették. A közönség áhítattal hallgatta a szép misét, amely igazán invencziózus és finom zenei ízlésre valló zenésznek a munkája.“


832 Ardelao 2018-05-18 11:20:21 [Válasz erre: 826 Ardelao 2018-05-16 09:16:46]

Sokáig kerestem Kisfaludi Strobl Zsigmond Clement Károlyról mintázott, „Délceg vitéz” c. alkotását, de ilyen elnevezéssel nem találtam tőle szobrot. Ellenben „Öreg huszár“, „Huszár karddal”, „Hadik huszár”, „Kardja élét vizsgáló huszár” címmel – minimális változtatással - léteznek szobrai és kisplasztikái, amelyek Clement Károlynak a Szitnyai Zoltán által leírt alkatát látszanak tükrözni:

Budapesten, az I. ker. Szent György utca - Palota út sarkán, a Dísz tér mellett áll az „Öreg huszár“ című szobor:

Képtalálat a következőre: „öreg huszár szobor”

Gyöngyösön, a Fő téren található „A(z I.) VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT CS. ÉS KIR. 6-OS WÜRTTEMBERGI HUSZÁROK HŐSI EMLÉKÉRE” felállított szobor:

Képtalálat a következőre: „huszár szobor gyöngyös”

Clement Károly vonásait talán ez a porcelán szobrocska tükrözi a leghűebben, amely Kisfaludi Strobl Zsigmond "Kardját néző huszár" c. bronz kisplasztikája nyomán készült: 

„Hadik huszár”

Képtalálat a következőre: „kisfaludi stróbl Zsigmond + huszár” Képtalálat a következőre: „kisfaludi stróbl Zsigmond + huszár”


831 Ardelao 2018-05-18 09:44:23 [Válasz erre: 830 Ardelao 2018-05-18 08:31:50]

Papp Viktor: Clement Károly

(4. rész)

          „A következő évben a főerdőtanácsos nyugalomba ment, hogy egészen a zenének élhessen. Arany János «Bajusz»-ából ír operát, […] A vígopera előjátékból és egy felvonásból áll. Verseinek nagy részét a korán elhunyt költő, Erdélyi Zoltán írta.

          Ezekben az években írja dalainak legnagyobb részét. Ady, Gyóni, Rolla Margit, Vithnyédi verseit zenésíti meg. […] ahogy ő mondta: «Olyan nekem egy-egy dal megírása, mint zenében kifejezett sóhajtás.» Egy-egy új dallal […] elment Adler Adelinához. A művésznő ekkor már, 1928-tól, ne énekelt nyilvánosan. Együtt nézik át, Adelina elénekli […]. Időnként megpróbálkozik, hogy az Operaháznál szóhoz jusson. Nem fogadják szívesen, ő meg nem küzd, halkan elvonul. A rádió éveken át előadja műveit, ez még, ami örömet okoz neki, majd énekkari miséjét mutatják be a Mátyás-templomban.

          Két évvel halála előtt baleset érte, eltörte jobb karját. A törés olyan rosszul forrt össze, hogy nehezen tudta használni. De betegen is rója a kótát. Ekkoriban írt két «Kismisét» s befejezte […] «III. Nagymiséjét». De mindjobban elvesztette életkedvét. 1935. január 7-én kénytelen volt otthon maradni. […] meghűlt […]. Délelőtt a «Bajusz»-t hangszerelte, ott volt íróasztalán a toll, a kóta. Délután négy órára, mire nővére érte ment, hogy sétáljanak, halott volt.

          Huszonhét éves korában írt jegyzeteiben találtuk ezt a sírkövére szánt pár sort:

          «Szelleme ködbe veszett, fényére közöny vete árnyat, szárnyaszegett az, kit Fortuna soha, csak a Múzsa kegyelt».

[…]”


830 Ardelao 2018-05-18 08:31:50 [Válasz erre: 829 Ardelao 2018-05-17 08:02:35]

Papp Viktor: Clement Károly

(3. rész)

          „Clement Károly mindig nagyon jól érezte magát a Mátyás-templom zeneművészeti légkörében […], ahol feltűnt neki egy fiatal leány, ki könnyen énekelte miséiben a magas «C»-t. Ki ez a leányka? Aquila-Adler Adelina, a magyar operaszínpad későbbi büszkesége. Megismerkedik vele, gyönyörködik szép hangjában, tanítja, korrepetál vele és közben beleszeret mély, igaz, életre szóló szerelemmel. Ettől fogva más nő komolyan sohasem érdekli. Feleségül akarta venni, de a művésznő családja egybekelésüket meghiúsította. Ez a csapás a rajongó szerelmest nagyon megrázta. Fájdalmasan szép dalok születtek a csalódásból. Adler Adél tudásának tökéletesítése végett Bianchi Biancához ment Münchenbe. Clement addig mesterkedett, míg az állam ki nem küldte őt a müncheni technikus főiskolára elektrotechnikai tanulmányok végett. De a müncheni tartózkodás igazi oka: Adler Adél. Mindamellett Clement kitűnően tette le technikai vizsgáit.

          Az erdőmérnöknek minden szabadidejét elrabolta a zeneművészet. Dolgozik «Fortuna» című balettjén. Egyfelvonásos operát ír Gorkij Maxim «Csudra Makar» című elbeszéléséből «Radda» címen. 1914. március 20-án mutatták be a Népoperában Adler Adelinával a főszerepben. Jelentős sikert aratott. Kern Aurél kritikájából […]: «Clement Károly zenéje meglepett engem drámai erejével, folyamatosságával, formai ügyességével, énekelhetőségével és pompás hangszerelésével; Clement Károlynak erős, patetikus, kifejező drámai dikciója van. Azonkívül van lírai lendülete, nem egészen eredeti, de nobilis dallambeli invenciója, jól és hatásosan énekelteti a szereplőit, kantilénás helyeken a zenekart is: aminek bizonysága, hogy meg tudta ragadni a közönség figyelmét és muzsikája határozottan tetszet. Egyórás darab során, három jelenés után zajos nyíltszíni taps hangzott fel. Aligha téved a mai bemutató publikumának objektív része, mely Clement Károlyt olyan operaírói tehetségnek tartja, akitől még igen figyelemreméltó műveket várhatunk

          A Népopera hamarosan megbukott, a háború kitört, minden művészi tevékenység megbénult, s így feledésbe merült a «Radda» is.

          De Clement tovább dolgozott. Dal dal után készül, s írja legismertebbé vált művét, a «Trilby» operát. Létrejöttében nagy része volt múzsájának, Adler Adelinának, aki megtanulja a címszerepet s bíztatja a szerzőt, mutassa meg művét az Operaház igazgatójának. Végre 1922 őszén eljátssza az operát Máder Rezsőnek. Az igazgató elfogadta előadásra. De jöttek az akadályok. […] a szerző ragaszkodott a címszerepben Adler Adelina felléptetéséhez, aki akkor már nem volt tagja az Operaháznak. […] A «Trilby» színdarab szerzőjének angliai családjától kellett megszerezni az engedélyt. A premier kitűzése húzódik. Clement […] fél, hogy a bemutató elmarad. […] Ajánlják neki, hogy adassa elő operáját a Városi Színházban. Beleegyezett, s ezzel művét el is temette. Mert a bemutatót 1922. május 19-én olyan hanyag rendezésben , olyan kopott kiállításban tartották meg, melynél silányabbat alig láttunk. […] A muzsika érdekessége és Adler Adelina művészete némileg kárpótolta a közönséget […], de összhatásában ennél hanyagabb bemutató nem volt az országban. Mit érezhetett a finom lelkű Clement! …

         Belül csupa seb a fiatal zeneszerző. […] Sugár Viktor, a Mátyás templom karnagya, 1924. októberében Clement II. «Nagymisé»-jét. Mottója: «Jertek hozzám, kik megfáradtatok». Lelki hangulatát ez a jelmondat jól érzékelteti. A mise nagyszabású, értékes munka.   […] A Mátyás-templom az egyetlen hely, hol Clement művészete mindig megértésre talált.

          (Folyt. köv.)


829 Ardelao 2018-05-17 08:02:35 [Válasz erre: 823 Ardelao 2018-05-15 00:30:01]

Eredetileg nem kívántam teljes egészében idézni Papp Viktor írását Clement Károlyról. Amikor azonban elolvastam a neten elérhető információkat, megállapítottam, hogy Papp Viktor írása mindhez képest a legtartalmasabb. Természetesen ide csak azokat a részeket gépelem be, amelyek a többi ismertetőben nem vagy nem elég pontosan szerepelnek. Így, az e témakörben közzétett részekből csaknem maradéktalanul megismerhetők Clement Károly életútjának és zenei karrierje alakulásának főbb állomásai. Kiderül, hogy ez az elfeledett, elhallgatott zeneszerző nem mindennapi személyiség és tehetség volt, akivel érdemes komolyabban foglalkozni.

Papp Viktor: Clement Károly

(2. rész)

          „Ha […] életét magunk elé idézzük, annak fonalán megtaláljuk idő előtti halálának okait.

          […] Atyja, Clement Gyula kohómérnök, felvidéki, régi nemesi család sarja. Anyja, Zuan Ernesztin, a svájci Graubundenből Magyarországra telepedett család gazdag, művelt leánya. Tizenkét gyermekük volt. Gyermeksége boldog, gondtalan. Az élénk hangos otthonban Károly testi és szellemi kiválóságánál fogva kiváltságos helyet foglalt el. Könnyen tanult, nem került fáradságába jelesnek lennie. Nyolc éves korában ült először zongora mellé. Egy év múlva a családnak egyik ismerőse véletlenül meghallja a fiúcska játékát. Felajánlja, hogy naponta foglalkozni fog vele. Egyik órán eljátszotta tanítványának Chopin valamelyik Nocturne-jét. Másnap a gyerek emlékezetből hiba nélkül elzongorázta a művet tanárjának.

          Gimnáziumi éveiben is legfontosabb volt számára a muzsika. Otthon esténként koncerteket rendez édesapjának és a családnak. A líceum zenekarát vezeti, orgonán játszik a templomban, fuvolázik a kórus zenekarában. […] Érettségi után Pestre készül zenei pályára, de atyja, - aki nem szerette a nagykalapos, művésznyakkendős, óraadásból tengődő félművészeket – nem engedte. […] Ott a selmecbányai főiskola. Nagyatyja erdőmérnök volt, atyja és idősebbik bátyja kohómérnök, legyen a fiúból erődmérnök. Így is lett. […] 1898-ban bejutott a földmívelésügyi minisztériumba, ahol […] csaknem három évtizeden át szolgált.

          […] végzetes zenei hajlamát és muzsikus törekvéseit inkább titkolta. A minisztériumban boldogult Bakonyi Károly, a hírneves színpadi író, Tóth Elemér, nyugalmazott államtitkár, a kiváló hegedűs, sejtette, és én tudtam, hogy mennyire nem jelentéktelen zenei tehetség Clement Károly kollégánk. […] Pihenési időnk félóráit egyikünk vagy másikunk hivatali szobájában szívesen töltötte el a zene körüli beszélgetésekkel. […]

          Amint fővárosi lakos lett, be akart iratkozni a Zeneakadémiára, miről Szabó Xavér Ferenc, a Zeneakadémián a hangszerelés, partitúraolvasás kiváló tanára, lebeszélte. Részben azért, mert készsége már jelentősebb volt, semhogy tanítvány lehetett volna, részben azért, hogy a huszonkét éves fiatalember ne üljön gyermekekkel egyazon padban. (A Zeneakadémia akkor még nem volt főiskola.) Clement  […] a professzorral […] összebarátkozott. Beszédtárgyuk rendszerint a zene volt. A tanár így adta át tudását barátjának és tanítványának. […] Ugyanekkor zongorázni tanult Benkő Henriktől, az Operaház karmesterétől. Clement olyan tehetséges zongorista volt, hogy Benkő a zongoraművészi pályára szerette volna őt rábírni. De a fiatal tetterő csak alkotni, alkotni vágyott. Megismerkedve Vavrinecz Mór karnaggyal, sűrűn feljár a Mátyás-templom kórusára. Mindig  vonzotta a vallásos zeneművészet. Első nagyobb szabású műve: Mise (h-mollban). Vavrinecz karnagy először 1904. november 4-én adta elő a Mátyás templomban. Közben «Szerencse fel» címmel balettet írt. Kern Aurélt, az akkori zenekritikusok legkiválóbbját, az ismeretlen fiatalember munkája annyira meglepte, hogy a zeneszerzőt így ajánlotta be az egyik rendezőnek:

          - Bemutatom neked Clement urat, kit egy órával ezelőtt senki sem ismert, s most egyike a legjobbaknak a magyar zeneszerzők között.

          […] Teltek a hónapok, de […] a balett nem került színre.

          1906-ban előadták második miséjét (C-dúr) a Mátyás templomban, s 1907. március 14-én a Nemzeti Zenede hangversenyén Volkmann Róbert «Széchenyi sírjánál» című zongoradarabjának zenekari átírását és átdolgozását.”

(Folyt. köv.)


828 Ardelao 2018-05-17 07:52:57 [Válasz erre: 826 Ardelao 2018-05-16 09:16:46]

Az Erdészeti Lapok 1935. évi 74. évfolyama 3. füzetének a 298.-299. oldalán (itt) ugyancsak méltó megemlékezés olvasható Clement Károlyról.


827 Ardelao 2018-05-16 09:35:26 [Válasz erre: 826 Ardelao 2018-05-16 09:16:46]

Szitnyai Zoltán, Clement Károly barátja:

Adler Adelina , Clement Károly felfedezettje, és az egyetlen nő, akit „életre szóló szerelemmel” szeretett, de akit sohasem vehetett nőül:

Képtalálat a következőre: „Adler Adelina”


826 Ardelao 2018-05-16 09:16:46 [Válasz erre: 825 Ardelao 2018-05-15 08:25:48]

Clement Károlyról „földije”, Szitnyai Zoltán az alábbi sorokkal emlékezett meg a zeneszerző születésének 100. évfordulója előtt:

MAGYARSÁG, 1975.10.03.:

K I K Ó
Írta: Szitnyai Zoltán

          Ki emlékszik még rá? Ki tud arról, kogy egykor Radda című operáját a Népopera, Trilbyjét pedig a Városi Színház mutatta be? Mátyás templomi nagymiséivel, zenekari szvitjeivel, kvartettel, kvintettel, zongoradarabokkal, műdalokkal gazdagította a magyar zenei életet, és szerzője volt a szívbe markolóan mély hangon búsongó Gond című dalnak.

          Csak az öreg selmeciek Emlékkönyve jegyezte fel, hogy bemutatásra várt (és mindmáig vár) Arany vígéposzát megzenésítő A bajusz c. operája és Fortuna című balettje. Azt pedig rajtam kívül aligha tudja már más, hogy Kikónak szólították, akik szerették, tehát mindazok, akik közelről ismerték.
          Magányba húzódó remete volt. Nem értett ahhoz, nem is törekedett arra, hogy beálljon a pénzzé váltható, könnyű sikerért törtetők menetébe. Derűt, lelki harmóniáit sugárzó, bölcs igénytelenséggel szemlélte az életet. A legszelídebb ember volt, akivel valaha is találkoztam. Egy ízben megkérdeztem tőle:
          — Mit tennél, ha megütne valaki?
          — Ilyesmi nem történhet velem — mosolygott. — Arra senkinek sem adok okot.
          — De ha mégis? Valamely elvetemült alak aljasságból ?
          — Ha mindenáron ragaszkodsz a képzeleteddel fölidézett és el képzehetetlen lehetőséghez, úgy Dosztojevszki Miskin hercegét kell idéznem, aki a testi sértést e szavakkal viszonozta: “Ezért szégyelni fogja magát.”
          Sem ütni, sem visszaütni nem tudott volna senkit, pedig acél izmok feszültek nyúlánk testén. Szép fejéről, széles vállú, karcsú alkatáról mintázta Stróbl Zsigmond egy délceg vitéz szobrát. Amíg élnie adatott, csodálta és művészetével viszonozta az élet szépségével kapott örömöt.
          — Nem tudom megérteni — mondta egy másik alkalommal — , hogy az emberek a templom előtt kalapot emelve, keresztet vetve, miért szegik le komoran a fejüket, sütik le a szemüket, ahelyett, hogy vidáman mondanák: köszöntelek Istenem!           — Kezét ég felé emelte, és lelkesültsége bizarr túlzásával folytatta, ahogyan a gyermek köszönti atyját: — Szervusz, szervusz imádott Mindenhatóm! Köszönöm, hogy láthatom azt, amit teremtettél.
          Száz esztendeje annak, hogy Clement Károly, a magyar zene korán feledett kiválósága, a tavaszi virágzás gyönyörű hónapjában látta meg a napvilágot Selmecbányán. Tavasz volt akkor is, amikor ötvenkilencedik esztendejében holtan találták fürdőszobája kilincsén.
          Szülővárosa kis világából kiröppenve, az evangélikus líceumban, majd a bányászati és erdészeti főiskolában létesített orkesztert hagyott örökül a diákutódokra. Mire személyesen is megismertem, már mögötte voltak operáival elért sikerei és magas rangot töltött be a földmívélésügyi minisztérium erdészeti osztályán. Nem véletlen, hogy a mindenben választékos ízlésű művészre bízták a bécsi nemzetközi vadászkiállítás magyar anyagának összeállítását és rendezését, ugyancsak az ő ízlése irányította a lillafüredi Palota Szálló berendezését is.
          Jogászkodásom éveiben sokat hallottam róla a székesfőváros tanügyi személyzetébe tartozó két húgától, Ottától és Elzától, akikkel gyakran találkoztam. Jólesően hallottam tőlük, hogy szeretettel figyelt fel Prohászka püspök Élet című lapjában közölt ifjonti verseimre.
          Gyakori látogatója volt, egy korsó sört fogyasztva el, a Lágymányoson lévő lakásához közeli Ketter étteremnek, ahová betértem én is azzal a reménnyel, hogy vele találom húgait, s révükön személyesen is megismerhetem kiváló földimet. Hosszú évek elteltével, életpályám győri kitérője után, üzenete kaptam, hogy örülne, ha benéznék hozzá egy délután a Vadászkürtbe, ahol uzsonnázni szokott.
          Majd fél évszázadnyi múlt távolából látom őt egy ablak melletti asztalnál dús hajával meleg tekintetű barna szemével, magas homlokával, nemes vonalú arcélével Aquila Adler Adelina társaságában, akit ő fedezett fel, akinek mezzoszopránját ő csiszolta remekké, — akit ő indított el a Raddával, Trilbyvel kezdődő és berlini, genfi, moszkvai operában hódító pályáján, amelynek gyógyíthatatlan hangszalag-görcs vetett véget, a milánói Scalaval való megállapodás világsikert ígérő csúcsán.
          Többször hallottam a művésznő hibátlan csengéssel szárnyaló hangját otthonának kis körében, de a nagy nyilvánosság előtt összeszorult a torka, és nem tudott megszólalni.
          A szép Adler Adelina márvány fehérségű arcán nem hagytak nyomot az elröppenő évek. A Pesti Hírlapban, inkább múltjának adózó kegyeletből, mint értékükért közölt novelláival remélt új célt és hivatást. Rajongói sorra elhagyták, a főváros közéletének legkiemelkedőbb szereplője is, de az első, a legigazibb barát, talán sohasem, viszonzott szereimével mindvégig kitartott mellette. Táplálta benne a reményt, hogy még felragyoghat dicsőségének letűnt, csillaga.
          Végzetes sorsközösség volt életükben. Clement Károly alkotókedvének, férfiéletének teljében torpant meg, amikor idő előtti nyugdíjaztatással készült a művészetének szentelni egész életét. Márkus Dezsőt, a Népopera megalapítóját s egy ideig a Városi Színház igazgatóját, Clement operáinak színrehozóját, ebben az időben új irányt követő, új szellemi vezetők váltották fel a magyar dalszínházak élén.
          Emlékszem keserű rezignációval közölt esetére arról, hogy Radnai Miklós, zenetanár és zeneszerző, akit Hómán Bálint kultuszminiszter meglepetésszerűen — s talán az Egyszeri szerelmesek c. daljáték sikeres bemutatásának hatása alatt — , tett a Magyar Királyi Operaház igazgatójává, mily siettető türelmetlenséggel hallgatta meg őt, amikor elvitte hozzá új operájának partitúráját. Arra a közlésére is emlékszem, hogy ugyanakkor mohó szürcsöléssel élvezte a “méltóságolást”, amellyel újsütetű kormányfőtanácsosságát locsolták betoppanó alantasai, de érezhető nemtetszését váltotta ki, hogy a hivatali rangja szerint nem kevésbé méltóságos Clement Károly fukar maradt a méltóságolással.
          Alkotó vágyát még nem törték le, de egyre ritkákban csillant fél derűs bölcselete. Délutánjait Adelinával töltötte, együttlétük eseménytelenül ismétlődő három állomásán. Előbb a Vadászkürtben, majd Buda bástyasétányán, ahol hivatalnoki pontossággal és a “törzsökös magyarok” vezérének, Huszár Aladár főpolgármesternek társaságában jelent meg a joviális mosolyú Hász István tábori püspök is, végül frugális igénytelenségű vacsora elfogyasztásával zárult együttlétük a Vén diófában.
        Egy-egy napsütéses délelőttön, Buda verőfénnyel öntözött tájképével szemközt, a Carlton Kávéház márványasztalánál rajzolgatta kottapapírra finom vonalú hangjegyeit. A csalódásokat feledtető ihlet órái voltak ezek. A szent mámoré, amikor remeket termel a sugalmazó hangulat. Lobog, izzik a vigasztaló remény, ha ő maga meg sem érheti, de egyszer talán eljövendő orkeszterek húrjain csendülnek fel alkotásai. A Mátyás templomban még meg-megszólaltak miséinek áhítatba zsongító hangjai, olykor a rádióban is műsorra tűzték, de ennél több nem jutott neki. Neve feledésbe merült azoknál is, akik egykor felfigyeltek a pályakezdés sikerére.
          Aztán egy délelőtt a Carlton Kávéház szuterénjébe vezető lépcsőn megszédült és lezuhant. Lábtörést szenvedett, bal karja megbénult. Érezte, hogy sietnie kell, ha meg akarja menteni, legalább a jövendőnek adni át alkotásait. Elza húga kísérte el a Városi Színházba és nem az (Adler Adelina), akinek őre, támasza volt fél életén át. A bajusz című operájának partitúráját akarta bemutatni. Míg mások ki-be jöttek- menték a sűrűn nyitódó párnázott ajtón, Clement Károly a folyósó padján üldögélve, egyre várta a bebocsátását.
          — Menjünk Elza — mondta sokára. — Tudomásul kell vennem, hogy negyven esztendős művészi törekvésemnek ez lett az eredménye.
          1935 hűvös tavaszi délelőttjén, hazafelé tartva, Clement Károly kopogtatott rám a tulajdonosáról Gebauernek nevezett Gellérthegyi Kávéház egyik ablakán. Feleségem már várt az elkészült ebéddel, csak néhány percre térhettem be hozzá. Nem gondolhattam, nem is sejthettem, hogy akkor látom utoljára. Csak azután, amikor tragikus halálának híre ütött szíven, csak akkor eszméltem szomorúan ellágyuló tekintetének jelentőségére, amellyel kérlelően mondta:
           — Ne menj még Zoltán! Maradj velem.
           Sokára, nagyon sokára, talán egy évforduló alkalmából, a zenetudós Papp Viktor idézte fel emlékét a rádióban.
           Meg a szülőföldjüket elvesztő, öreg selmeciek Emlékkönyve.
           Többé senki, évtizedeken át senki.
           Végül most én, feledhetetlen barátom születésének századik évfordulója előtt.”


825 Ardelao 2018-05-15 08:25:48 [Válasz erre: 824 Ardelao 2018-05-15 00:35:08]

A Selmeczbányaiak emlékkönyvében a következő olvasható róla:

"Clement Károly ny. főerdőtanácsos, zeneszerző. 1876 május 15-én Selmeczbányán született. Középiskoláit a selmeczbányai ág. evang. lyceumban, felsőbb tanulmányait az erdőmérnöki főiskolán végezte és a müncheni műegyetemen egészítette ki. Mint erdőmérnök, előbb a liptóújvári erdőgondnokságnál működött, majd felkerült a földművelésügyi minisztériumba, amelynek erdészeti osztályán fejtett ki nyugalombavonulásáig értékes tevékenységet. Már lyceumi évei alatt megnyilatkozott kivételes zenei érzéke és tehetsége. Megszervezője volt a lyceumi zenekarnak, amely az énekkarral együtt az ő vezetése alatt szép sikereket ért el. A főiskolán ugyancsak vezetője volt a hallgatóságból alakult zenekarnak és mint gyakornok, Liptóújvárott is lelkesen foglalkozott zenével, dalárdát vezetett és állandóan szerepelt, mint orgonista a templomban.
Budapestre kerülve
, még intenzívebben foglalkozotta zenével. Alkotó zsenijének első terméke az a zenei mű volt, amellyel megnyerte a „Nemzeti Zenede" Zichy Géza gróf pályadíját s amelyet a pesti Vigadóban a szerző személyes vezetése mellett mutattak be. Sokoldalú tehetsége sokféle zenei műfajban keresett érvényesülést és meleg, nagy sikereket ért el. Az egyházi zeneirodalmat a Mátyás templomban előadott „C-dúr" és „D-moll" miséje, továbbá nagy zenekarra, vegyeskarra és négy magánszólamra írt „Nagymiséje" és vegyeskarra írt „Budavári miséje" gazdagítja.
A magyar zenedrámák sorában előkelő helyet vívott ki a volt Népoperában bemutatott „Radda" című operája, de még inkább a Városi Színházban nagy sikerrel előadott „Trilby" című dalműve. Ezeken a már színre került zenedrámai művein kívül készen várja színrehozatalát „A bajusz" című egyfelvonásos operája, nemkülönben „Fertiona" című balettje.
E nagyobb zenei műveken kívül még igen nagy számú zongoradarab, zenekari szvit, több kisebb zenekari kompozíció, mint kvintettek, kvartettek és számos pompás műdal dicséri Clement Károly nagyskálájú talentumát.
E kisebb művek állandó műsordarabjai a rádiónak és sok hangversenynek is. 1935-ben váratlanul halt meg.“


824 Ardelao 2018-05-15 00:35:08 [Válasz erre: 823 Ardelao 2018-05-15 00:30:01]

Papp Viktor könyve nagyon szép  fotót tartalmaz a délceg, olaszos küllemű fiatal zeneszerzőről, de ide csupán a „m. kir. bányászati akadémia 1895.-96. évi valetáns (végzős) hallgatói“-nak  a tablóját tudom beilleszteni, ahol Clement Károly a 3. sorban balról a harmadik (20. sz. fotó):

http://leveltar.uni-sopron.hu/images/tablo/bke/bke_tablo_1896.jpg


823 Ardelao 2018-05-15 00:30:01

142 évvel ezelőtt, ezen a napon született

Clement Károly zeneszerző

(Selmecbánya, 1876.05.15.-Budapest, 1935.01.07.)

Nem jegyzik a legnagyobbak között, de Papp Viktor, a kiváló zeneesztéta, akinek még volt alkalma hallani Clement szerzeményeit, érdemesnek tartotta őt arra, hogy megemlékezzék róla. Megfelelő hanganyag hiányában nekünk sajnos már nem áll módunkban megítélni e zeneszerzőnk műveinek az értékét, de arra van lehetőségünk, hogy emlékét – a zeneszerző műveinek esetleges újraélesztéséig - életben tartsuk.  

Papp Viktor így vezeti be a Clement Károlyról szóló írását:

          „Alkatra olyan volt, mint egy hódító olasz »maestro«. Erőteljes, magas növésű, kifogástalan férfi szépség. Jóbarátja, Stróbl Alajos, az »Ifjúság« szobrát róla mintázta. A szoborral a párizsi kiállításon díjat nyert. Hullámos, dús fekete haj, fínomvonalú magyaros bajusz, halavány arc, erős, szabályos vonásokkal és melegbarna két nagy szem, melyből rajongás, ábrándosság, melegség és szerénység sugárzott. Egyik ősét, Clement Jánost, Mányoki Ádám festő legjobb barátját, kit az osztrák császár Zólyom piacán kerékbe  töretett, mint Rákóczi bizalmas emberét emlegették a családban. Egy másik ősét, a szabadságharc katonatisztjét, halálra ítélték. Volt is valami hősi vonás ebben a szelídlelkű Clement Károlyban. Az az eltökélt megadás és töretlen önbizalom, mellyel utolsó napjáig viselte az élet megcsúfolásait. Édesanyja révén, ki olasz Svájcból származott, latin vér is keringett ereiben. Talán innen kapta a zene szeretetét. A muzsikára rögtön felfigyelt, mint harci mén a kürtszóra. Melódia volt az egész ember. Fantasztikus rajzú, meleg, szenvedélyes, olasz melódia. Széles karimájú fekete kalapjában, fehér művésznyakkendőjében, romantikus körgalléros felöltőjében úgy járt-kelt az utcákon, mintha most jönne az Operaházból, hol nagysikerű művének egyik előadását vezényelte, - vagy most szállt volna le a Koronázó Mátyás Templom kórusának dirigensi emelvényéről, hol ünnepi miséjét zengette el. Mintha mindig frakkot viselt volna, csak az utcára vette fel a felöltőjét. A lelke mindig frakkban volt. Gondolatainak és érzéseinek csak a díszeit mutatta meg. Bensejében megostromolhatatlanul zárkózott és mégis közvetlen, vonzó, kellemes és kedves. Talán soha senki sem sejtette, hogy Clement Károlyon, a szeretetreméltó emberen kívül van egy másik Clement Károly: a vérzőszívű művész. Pedig miséi s főként dalai, melyekre nem fordítottak elég gondot kortársai, árulók lehettek volna.

          Most már késő. Az embert néhány évvel ezelőtt (Megj.: ez az írás 1940 körül született.) Rendkívül érzékeny szíve, művész-sorsának mostohasága és a szokásos magyar közönyösség ásta meg korai sírját.

          Egy magyar tehetséggel több, ki a művészet elhivatottja lehetett volna. Egy zeneköltővel kevesebb, aki magyar lélekkel dalolt.

[…]

          Művei: Trilby, 3 felvonásos opera, Radda, 1 felvonásos opera. Bajusz, 1 felvonásos opera. (Részben hangszerelve.) Fortuna, balett. Szerencse fel. Balett. Lavinia. (Csak részletekben van meg.) Négy Nagymise. (Zenekar, énekkar.) Budavári mise. (Énekkari. Két Kisebb mise. Ötven dal. Zenekarra írott több kisebb műve és zongorára írott több darab, melyek közül különösen Allegro Appasionata-jára volt büszke.“

Az interneten elérhető egyedüli hanganyag:

A nagyréti öregtemplom – Clement Károly szerzeménye, énekli: Koréh Endre


822 Ardelao 2018-05-13 09:40:46 [Válasz erre: 131 Ardelao 2017-08-17 06:48:01]

137 évvel ezelőtt, ezen a napon született

Képtalálat a következőre: „Durigo Ilona”

Durigo Ilona énekesnő

(Budapest, 1881.05.13.-1943.12.25.)

„… pályája kezdetén a budapesti Operaház tagja volt, majd Frankfurt am Mainban, később pedig a bázeli operaházban énekelt. Nagyszerű dalénekesnő volt, aki pályafutásának későbbi szakaszában szinte kizárólag az oratóriumok és dalok világának szentelte magát. Elsősorban Händel-oratóriumok, valamint Schubert-, Mahler- és Kodály-művek ihletett tolmácsolójaként tartják számon.”

Tanítványa, Sándor Judit operaénekesnő, 1981-ben így emlékezett meg

Durigo Ilonáról

- egy Bartók ősbemutató kapcsán

          Most, amikor a Bartók-centenárium alkalmából azokról a művészekről is megemlékezünk, akik egy-egy nevezetes Bartók-bemutatóban szerepet vállaltak, nem feledkezhetünk el az op. 16-os dalsorozat: öt dal Ady Endre szövegeire első magszólaltatójáról, Durigo Ilonáról. Az európai hírű, nagy magyar énekesnő (1881—1943) egyfolytában csak életének utolsó hat évét töltötte itthon; ezt megelőzően 1921-től 1937-ig a zürichi konzervatórium tanára volt, és jelentős szerepet játszott a svájci, valamint a holland zenei életben. Idehaza éppen ezért kevésbé ismert, bár szülőföldjéhez mindvégig erős szálak kötötték.
          Pályáját — veleszületett ragyogó képességei mellett — széles skálájú és magas fokú (Budapesten, Bécsben és Frankfurtban végzett) zenei tanulmányai alapozták meg; mestere a kor híres művésztanára, Julius Stockhausen volt, aki viszont a nagy Manuel Gardánál nyerte kiképzését. Több hangszeren is játszott; mondják, hogy sokszor hegedű segítségével tanult egy-egy kényesebb énekszólamot, valószínűleg azért, hogy intonációjának tisztaságát kétszeresen ellenőrizhesse. Legendás hírű lapról olvasó volt, aki még avval is elkápráztatta zeneszerző barátait, hogy az elé tett új kompozíciókat nemcsak hangi és ritmikai pontossággal, de azonnal művészi formában szólaltatta meg. Kósa György visszaemlékezése szerint Illés oratóriumának altszólóját úgy „blattolta el" Durigo, mintha máris a koncertpódiumon állna. S ugyancsak Kósa volt fültanúja annak, amikor Durigo az Öt Ady-dalt kéziratból, szinte hibátlanul énekelte le. Azoknak a különleges perceknek a varázsára pedig már magam is emlékszem, amikor Durigo dalestjei végén, a ráadásszámokban, a zongorához ülve saját magát kísérte.
          Ilyen kivételes zeneiség nem állhatott meg az opera világánál. Durigo Ilona igen hamar búcsút vett a színpadtól, hogy teljesen az oratórium- és daléneklésnek szentelhesse magát. S tette ezt valóban egy papnő áhítatával. Hajlékonnyá művelt, pasztózusan áradó hangját kezdettől fogva a zenei mondanivaló és a kifejezés alázatos szolgálatába állította, s ez avatta őt minden zenei korszak vokális irodalmárnak hiteles tolmácsolójává, Monteverditől a kortárs-zenéig. Tóth Aladár egyszer ezt írta róla: „Alig ismerünk olyan énekesnőt, aki azokat a költői tartalmakat, melyeket ki akar fejezni, olyan egyszerűen, simán és természetesen tudná beilleszteni a zenei formák keretébe, mint Durigo Ilona."
          Pályája indulásától fogva felváltva és párhuzamosan énekel itthon és külföldön. Már egy 1911-ből származó svájci kritika mint a közönség kedvelt énekesnőjét tartja számon, 1913-ban pedig a magyarországi oratórium-kultúra kezdetének számító, Lichtenberg-vezényelte nevezetes Máté-passió altszólójával arat elismerést.
          Egy néhány évvel későbbi Durigo estről szóló méltatásában Kodály Zoltán így jellemezte művészetét: „Mind többen tudják, hogy kivételes zenész-volta, rendkívüli stílusérzéke és ízlése külön helyet biztosít számára nemcsak a magyar, hanem a külföldi énekesek közt is." Kodály kiemeli, hogy Durigo a koncerten magyar szerzőknek is lerótta adóját, ő azonban nem az adózás kötelességével, hanem hittel és meggyőződéssel vette műsorára a magyar műveket: így Bartók 1919. április 21-i szerzői estjén az öt Ady-dalt (op. 16.) Durigo mutatta be a komponista zongorakíséretével. Péterfi István megállapította, hogy a dalok Durigo Ilonában kitűnő interpretálóra találtak; a Magyarország című lap kritikusa szerint „az »Ady-dalok« mint kongeniális megzenésítése az elhalt forradalmi költő fájdalmasan szomorú megnyilatkozásainak, megdöbbentő erővel hatottak Durigo Ilona tökéletes előadásában." Ezt a dalsorozatot néhány Bartók-népdalfeldolgozással kiegészítve előadta azon a Svájcban rendezett három Bartók-kamaraesten is, melyek (Bartók, Geyer Stefi és Durigo szereplésével) mérföldköveknek számítanak az új magyar zene külföldi előretörésében.
          Nagyszerű művészi és emberi tulajdonságait magam is megismerhettem; Durigo Ilona ugyanis 1938-tól haláláig a Zeneakadémia tanára volt, és az utolsó két évben tanítványa lehettem. Évenként adott dalestjeinek és a népszerű Nemzeti múzeumi matinéknak emléke mind a mai napig felejthetetlen számomra, de óráit is azzá tette a lényéből közvetlenül sugárzó zene. Nem ismerte a rutin üresjáratait, légköre szenvedélyesen szuggesztív volt. Magas, imponálóan délceg alakja, minden méltánytalanság ellen lázadó igazságérzete romantikus fényt kölcsönzött személyiségének. Alighanem bátorságának köszönhette, hogy 1919-bena Tanácsköztársaság idején megalakult Zenei Előadó Művészek és Alkotók Szakszervezete — melynek elnöke Dohnányi Ernő volt — Bartókkal és sok más neves művésszel együtt bizalmi tagjává választotta.
          A zenei igazságok mellett is a végsőkig kitartott; sok kottám őrzi kezevonását, mely a legaprólékosabb instrukciók rögzítésével közvetítette ezeket az igazságokat. Egész pályámon abból a tőle örökölt kottából énekeltem az Ady-dalokat, melyet ő látott el bejegyzéseivel, s mely így számomra Bartók szellemét szinte érzékelhető közelségbe hozta.”

 Megjelent a MUZSIKA, 1981. évi, 10. számában.


821 Ardelao 2018-05-13 06:31:32 [Válasz erre: 820 Ardelao 2018-05-12 18:36:09]

A  ZENE, 1928/7. SZÁM:

ZENEIRODALOM

[…]
Plotényi Nándor szerzeményei. Plotényi Nándornak, aki a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a legnagyobb és külföldön is legelismertebb hegedűművészek sorába tartozott, most jelent meg néhány hegedűdarabja és átirata. Eredeti szerzeményei egytől-egyig rendkívül invenciózusak, ötletesek és kiválóan használják ki a hegedű minden lehető hanghatását. Különösen hat koncertetüdje hálás előadási darab. Mindegyik tökéletes művészi technikát igényel, de ami nehézség van benne, az kivétel nélkül hegedűszerű, ennélfogva jól játszható. Hasonlóan értékes hegedűdarab a Hubay Jenőnek ajánlott Polonaise fantastique is, amely pompás ritmusával és magával ragadó temperamentumával époly hatásos műsordarab, mint a koncertetűdök bármelyike. Átiratainak egyike Ábrányi Kornél három magyar dalát dolgozza fel ábránd formában, Reményi Ede világhíres Repülj fecském-jéhez hasonló brilliáns modorban. Ékítményei, kadenciái mind ízig-vérig magyarok ebben a műben. Chopin három keringőjének az átirata szintén ragyogó és hatásos munka. Hegedű irodalmunk számára határozott nyereség Plotényi Nándornak ez a tizenegy hegedűdarabja, illetőleg átirata. Remélhetőleg gyakran találkozunk majd velük hegedűművészeink műsorán.“

Minden, ami Plotényi Nándortól online megrendelhető: itt .


820 Ardelao 2018-05-12 18:36:09 [Válasz erre: 819 Ardelao 2018-05-12 09:06:49]

Papp Viktor: Plotényi Nándor

(4. rész)

          Első és utolsó nyilvános szereplése Reményi Ede nevével függ össze. 1862-ben először kísérte Reményit zongorán, s 1928-ban, hatvan év után, a Miskolcon rendezett Reményi-születési centenáriumi hangversenyen Reményi dédunokahúgát, Farkas Márta hegedűművésznőt, kísérte zongorán. Nyilvánosan utoljára Munkácson hegedült 1915. május 22-én a Munkácsi Filharmónia által a Csillag-szállóban a Vöröskereszt javára rendezett hangversenyen.

          Boldog emlékeim közt őrzöm, hogy én még közvetlenül a halála előtti években magántársaságban hallottam őt hegedülni. A történetírói hitelesség miatt el kell dicsekednem, hogy egy alkalommal éppen az én kedvemért játszott. A felesége kísérte zongorán. Felejthetetlen kép a két öreg művész. A zongorista legalább 80 éves, a hegedűs egy híján 90. Nem tudom hirtelen ellenőrizni zenetörténetileg, de nem hiszem, hogy ilyen magas korban hegedült-e valaha emberfia … Az öregúr erőtlen kezével álla alá igazítja Stradiváriusát, amelyet minden hosszabb útjára magával vitt, aztán reszkető jobbjába veszi a vonót s a húrra helyezi. Ebben a pillanatban a reszketés megszűnik, simán fut a húrokon a vonó, úgy, mint régen, úgy, mint mindig: egy hosszú életen át. Az öregúr a zongora mellett áll, játék közben hegedűjére néz, hófehér haja kimelegedett homlokára hull; kiált, kürtöl, rohan zeng a Rákóczi-induló, az a híres, amellyel Reményi és ő, ők ketten együtt, valamikor rohamszerűen bevették Európát. A Rákóczy-induló-nak a Reményi-féle előadásban és feldolgozásban külön története van. Plotényi az egyiptomi piramis tetején is eljátszotta hegedűjén s most itt, leánya budapesti szalonjában, 60 év után … Felejthetetlen emlék …

          A Rákóczi ebben az átiratban nem jelent meg soha. Együtt a két mester természetesen kóta nélkül játszotta. Kértem Plotényit, írja le, emlékezete szerint. Megtette s rájegyezte a kóta fedőlapjára: «Rákóczi, ahogy mi Reményivel együtt játszottuk». Úgy tudom, a kézirat a Plotényi-család birtokában van. Felhívom rá a magyar hegedűművészek figyelmét.

          Foglalkoznom kell még Plotényivel, a zeneszerzővel. Gazdag és értékes művekről nem számolhatok be. Plotényi nem volt alkotó tehetség. Kizárólag hegedűre komponált. A magyar hegedű-stílus fejlődése szempontjából érdemeiről már szóltunk. Egyebekben művei nem állnak az átlag felett. Mindenikben megtaláljuk a finom érzékű zenészt, a brilliáns hegedűművészt s a legtöbbjében: az igazi magyar szellemű zeneköltőt, de meglepőt, újat hiába keresnénk bennük. Kótáin a romantikusok tradíciói észrevehetők. Egyébként a zeneszerzésben autodidakta volt, amit előttem néhányszor erősen hangsúlyozott.

          Egyetlen nagyobb szabású műve Magyar hegedűverseny-e, amelyet Liszt Ferenc ötven éves művészi jubileumára írt, 1873-ban. «Magyar tánc és dal» című szerzeménye Schott kiadónál jelent meg, Mayencé-ban; ugyanott 12 koncert etüdje és 3 kadenciája Beethoven hegedűversenyéhez. Írt még egy «Polonaise fantastique»-ot, Szerenádot s hegedű-zongorára átírta Ábrányi Kornél három dalát és Chopin három keringőjét.”

Forrás: Zenekönyv rádióhallgatók számára – Írta: Papp Viktor. Megjelent 1940 körül.


819 Ardelao 2018-05-12 09:06:49 [Válasz erre: 818 Ardelao 2018-05-12 07:58:12]

Papp Viktor: Plotényi Nándor

(3. rész)

          Mint önálló hegedűművész, Pesten első hangversenyét 1867. november 6-án tartotta a Vigadóban. A plakátokon és a műsorokon mindig, éveken át, feltüntette, hogy ő «Reményi Ede tanítványa». Pesten ekkor kétszer szerepelt. Reményi «Magyar népdal átiratai»-t, majd Ábrányi Kornél «A csárdában» című ábrándját játszotta. Ezeket Reményi írta át hegedűre. A műsor szerint Felekyné – Munkácsy Flóra asszony szavalt; Helvey Ilka kisasszony, a Nemzeti Színház szoprán énekesnője és Saxlehner Emma kisasszony, a Nemzeti Színház alt énekesnője énekelt; Siposs Antal zongorázott és Korbay Ferenc, a későbbi híres londoni és amerikai zeneiskola-igazgató, a zongorakíséretet látta el. Ezzel a hangversenyével hódította meg magának Plotányi a főváros közönségét.

          Plotényi Nándor életrajza Reményi Amerikába költözéséről csak hézagosan állítható össze, főként azért, mert ettől kezdve inkább a magánember, mint a művész életét éli.

          Tizenkét évig tartózkodott Franciaországban. Mi vitte oda? Mi tartotta ott? – nem tudjuk, csak sejtjük, hogy: a szerelem. 1879-ben a franciaországi Tours-melletti Beaumenoire-ban megnősült. Az angol származású Macalister Eugéniát vette el. Vele 54 éven át eszményien szép házaséletet élt. Amint Baucis meghalt, rá két hónapra meghalt Philemon is. A Macalister család gazdag volt. Plotényi apósa Franciaországban több helyen saját kastélyában és földbirtokán élhetett. Plotényiné igen jól zongorázott, Chopin egyik volt növendékétől tanult. Ez a kivételes emberpár maga körül lassanként olyan családi zeneéletet teremtett, amelynél bensőségesebbet, kedvesebbet alig lehet elképzelni. Plotényiéknak nyolc gyermekük volt. Hét Franciaországban született, a nyolcadik Nagylázon.

          A világban sokat bolyongott mester, amint tehette, visszament arra a földre, ahol született, az Ungvárhoz közel fekvő Nagylázra. Átvette édesapja kis kuriáját, vásárolt szép nagy birtokot, kastélyt építtetett rá s ott haláláig olyan szép életet élt, amely életrajzában külön fejezetet kívánna. Negyvenhárom évig tartott a nagylázi zeneélet, melyről a közeli és távoli vidék beszélt. Elképzelhető, milyen és mennyi muzsika zengett az ungi havasok alján, mert a Plotényi-gyerekek egytől-egyik kitűnően játszottak hangszereken. Teljes kamarazenekar került ki a család és a rokonság tagjai közül. A legnemesebb művészet, a kamaraművészet csaknem minden fajtája otthonos volt a nagylázi kastélyban. Hírneves művészek egész csapata járt állandóan látogatóba az ősz mesterhez, aki szívesen elmuzsikálgatott a legfiatalabb nemzedék tagjaival.

          Ezeknek a nagyszerű zenéléseknek több tanúja él. A Plotényi gyermekek közül egyedül Géza halt meg. A két fiú közül Vilmos gordonkázik, Jenő hegedül; a leányok közül Ilona (Nagy Béláné), Antónia (Békássyné), Nandin (Milisiczkyné) és Zseni (Tassonyiné) zongorázik, s Agátha (Zoltayné) hegedül, olyan magas fokú készséggel, hogy édesapja többször játszott vele a nyilvánosság előtt hegedű-kettőst. Ugyanígy több műsor tanúskodik arról, hogy az agg mester a jótékonyság szolgálatában dobogóra állott, leányai közül leginkább Ilonát (Nagy Bélánét) választotta zongorakísérőjéül. De unokái közül is – akik az aranylakodalmon tizenöten jelentek meg, - nem egynek adott zenei irányítást a világhírű nagyapa.

          Ez a szép család az öregúr vezetésével sokat áldozott a közjótékonyság oltárán. A nagy mester kis vidéki városokban mindig készségesen szerepelt jótékonycélra. Ezért a működéséért és művészeti érdemeiért kapta Ferenc József királytól «nagylázi» előnévvel a nemességet. Bajánháza és Pruksa ungmegyei község leégett, - Plotényi lényeges összeget hegedül össze a szerencsétlenül jártak számára az Ungvári Nőegylet hangversenyén. Az ungvári főgimnázium gyorsíró köre javára, a Bercsényi-szobor, az örökimádás temploma, a Kazinczy-Kör, a Vörskereszt Egylet, a Munkácsy-szobor és csaknem minden nemes cél javára évtizedeken át meg-megszólaltatja Plotényi Nándor a hegedűjét. Önállóan, minden támogatás nélkül, Liszt- és Beethoven-ünnepségeket rendez.

(Folyt. köv.)


818 Ardelao 2018-05-12 07:58:12 [Válasz erre: 817 Ardelao 2018-05-11 23:06:38]

Papp Viktor Plotényi Nándorról

(2. rész)

          Térjünk vissza Reményi és Plotényi első találkozásához. Munkácsról már új zongorakísérőjével, Plotényivel, ment tovább körútjára Reményi Ede. Először Kassán, majd Miskolcon léptek fel együtt, aztán Gyöngyösön, Gödöllőn és Egerben. A magyarországi első körútról télen visszatértek Pestre, hol sűrűn érintkeztek zenevilágunk vezető egyéniségeivel, Mosonyival, Erkellel, Volkmannal, Ábrányival.

          1863-ban a telet Olaszországban töltötték. Útjukat Bécsben megszakítva, gróf Bánffy Dénesné vendégei voltak. Bécsből Velencébe, Padovába és Vicenzába mentek. […] Milanóba érve, a Scálában adtak hangversenyt, olyan sikerrel, hogy sorozatos hangversenyeket hirdetve, egy hónapig maradtak a városban. Sokat voltak együtt Helffy Ignáccal, Kossuth titkárjával. Milanóból Turinba utaztak, hol felkeresték Türr tábornokot, Pulszkyt és Kossuthot. Majd továbbmentek Genovába, ahol megtekintették Paganini üvegszekrényben őrzött hegedűjét. Kérésükre felnyitották a szekrényt, és megengedték, hogy a két magyar művész játszhasson a féltve őrzött hangszeren. (Addig még csak Camilla Sivori, olasz hegedűművész részesült ebben a kitüntetésben.) Genovából Leibachba mentek, onnan visszatértek Bécsbe, majd kimentek Hitzingbe, gróf Bánffyékhoz. Náluk ismerték meg Wagnert, ki a grófnénak ugyanakkor vendége volt. Wagner játszott nekik a «Trisztan és Izoldá»-ból.

          Ősszel Pestre visszatérve, több vidéki hangversenyt adtak; Szigetváron, Pécsett és Pozsonyban.

          1864-ben ismét Olaszországba mentek, Triesztből Livornóba, Nápolyba és Rómába.

          Nápolyban a San Carlo Felice színházban léptek fel. Onnan Nizzába utaztak azzal a gróf Cesolevel, kinek karjai közt Paganini meghalt.

          Rómában első útjuk Liszt Ferenchez vezetett, akinek Reményi be akarta mutatni Plotényit. Lakást vettek ki a Piazza del Popolon, és onnan mindennap kimentek a Monte Mario kolostorba, Liszthez. Rendesen hatkor volt az estebéd és utána késő estig muzsikáltak. Itt írta Plotényi Lisztnek ajánlott hegedű-etüdjeit. Egyik este a tréfakedvelő Reményi rábeszélte Plotényit, hogy adjanak ketten Lisztnek éjjeli zenét. De amikor belekezdtek, a kolostor falai annyira visszhangoztak, hogy a megjelent rendfőnök mérgesen elkergette őket.

         Hatszor hangversenyeztek Rómában.

         Liszt társaságából főként Giovanni Sgambatival, a nagy mester kedvenc tanítványával, töltöttek sok kellemes napot. 1865-ben Párizsban játszottak, a Pleyel-teremben. Nyáron Jersey szigetére rándultak ki pár hétre, hol Victor Hugo vendégei voltak. Onnan Brüsszelbe utaztak, ahol Alfred Stevens, belga festőművész lefestette életnagyságú arcképüket. Brüsszelből visszatértek Weimarba, hova este 9-kor érkeztek meg. Lisztet már ágyban találták. Az ősz mester annyira megörült jöttükre, hogy kiugrott az ágyból, és átengedte nekik saját szobáját, ő pedig átment egy másikba. Felléptek a weimari udvarnál is, ahol éppen aznap fényes álarcos bált tartottak. Reményi Mefisztónak öltözve, Plotényi pedig mint Margit jelent meg a bálon, hol nagy feltűnést keltettek. Az augusztust Karlsruhéban töltötték. Ott gyűlt össze akkoriban a zeneértő világ összes előkelősége és művésze a német zeneünnepélyre, ahol Liszt is megjelent. Wagner Cosima és Bülow is ott volt. Télen Drezában és Lipcsében hangversenyeztek, majd Münchenbe utaztak, ahol bemutatták Lisztnek Menter Zsófiát. Popper Dávid, Menter Zsófia későbbi férje is ott volt. Azután Hollandiában, Utrechtben és Amsterdamban koncerteztek.

         Magyarországra visszatérve sokat utazgattak Erdélyben. A karácsonyi ünnepeket gróf Mikes Kelemennél töltötték Zabolán. Majd Brassóba és Bukarestbe mentek. Nagy sikert arattak mindenütt. Brassóban egy koncerten óriási babérkoszorút kaptak, melyhez szalagokkal élő galambok voltak kötve. Kolozsváron Szász Domokosék vendégei voltak.

          1867-ben Konstantinápolyba utaztak. Egyik meghívás a másikat érte. Játszottak az orosz követségnél, kétszer a szultán előtt. Kabuli pasa meghívta őket a hárembe, és megengedte, hogy a hölgyek is hallhassák a művészek játékát. Innen Brailába és Galatz városába utaztak, hol szintén több hangversenyt adtak. 

          1868-ban Reményit valami baleset érte a kezén, hónapokig nem tudott játszani. Ezalatt Plotényi egyedül ment hangversenyezni, mint szóló-hegedűs.

          1870 és 71-ben Bécsben és Ausztriában léptek fel.

          1872-ben Reményi megnősült. Ezután Plotényi újra egyedül rendezett körutat.

          Következő év decemberében ismét kettesben mentek hangversenyezni, ezúttal Egyiptomba. Januárban érkeztek Alexandriába, onnan vonaton Kairóba, hol a «Nilus» hotelbe szálltak. Itt ismerték meg Klapkát, akivel kirándultak a piramisokhoz. A piramis tetején Plotényi eljátszotta a Rákóczi-indulót. Nem sokáig maradtak Egyiptomban, mert Plotényi édesanyjának halálhírére hazautaztak. Reményi aztán nemsokára családjával együtt Amerikába költözött.

          Eddig tartott a Reményi-Plotényi-kettős dicsőséges virtuóz korszaka. Az így eltöltött tizenegy év alatt Plotényi főként Reményi zongorakísérőjeként szerepelt, de önálló zeneszámokat, valamint Reményivel hegedű-kettősöket is előadott.

(Folyt. köv.)


817 Ardelao 2018-05-11 23:06:38 [Válasz erre: 812 Ardelao 2018-05-11 08:17:00]

Eredetileg úgy gondoltam, elegendő, ha Plotényi Nándor életéről csak a 811. és 812. sz. alatt szereplő visszaemlékezést idézem. Végül mégis úgy döntöttem, hogy bemásolom Papp Viktor írását is. Az ő könyveit ugyanis ma már egyre nehezebb beszerezni, ugyanakkor tőle olvasható a legrészletesebb és legtárgyilagosabb ismertető a lexikonokban csak szűkszavúan megemlített, vílághíres zongora- és hegedűművészünkről.

Bízom abban, hogy lesznek néhányan, akik veszik a fáradságot, és elolvassák ezt a gazdag és szép élettörténetet. Egy olyan emberét, akit nem vakított el a siker, nagy tehetsége és életének rendkívül szerencsés alakulása mellett mindvégig megőrizte szerénységét, egyszerűségét, jóságát és közvetlenségét, aki igazi boldogságát abban lelte, ha a zenélés örömét az egész világgal megoszthatta.

Papp Viktor Plotényi Nándorról a következőket írja:

          „[…]

          A XIX. század kiváló magyarjai sorában Plotényi Nándor nem áll azon a helyen, amely őt megilleti. A fiatal művésszel, a régi magyar napi és szaksajtó rendszerint Reményi Ede árnyékában foglalkozott, s az öregedő mesterrel a sajtó nem bánt megfelelően. […]Temetése napján a rádióban elhangzott értékelés (dr. Major Ervin tollából) az első, melyhez a zenetörténész igazodhatik. Újabb adataimat a Plotényi-család tagjaitól kaptam, ez a legbővebb adattár róla.

                                                                      *         

          A Plotényi-család morvaországi eredetű. Apja, Plotényi János költözött be az országba s az Ung megyei Nagyláz községben telepedett le, ahol bányafelügyelő volt. Plotényi János ügyes és sokoldalú muzsikus. A bányászokból jó zenekart szervezett, ő maga tanította be a darabokat s vezette az együttest. Mikor Ferenc József meglátogatta Beregszászt, ez a zenekar játszott a fogadtatáson és a misén. Plotényi János házában a kamarazenélés otthonos, úgyhogy a Plotényi-gyermekek már a szülőházban megismerkednek a legnemesebb zeneművészettel, a kamarazenéléssel. Hárman voltak testvérek: Valéria, Vilma és Nándor. Valéria igen jól zongorázott. Nándort hangversenyein sokszor kísérte. Budapesti első koncertjén is ő látta el a zongorakíséretet. Valéria fia (Dubravszky Viktor), aki szintén Nagylázon lakott, igen tehetséges hegedűs volt. Budapesten a Zeneakadémián Bloch József növendéke, majd szegedi zenedei tanár.

          Plotényi Nándor Nagylázon, 1844. augusztus 29-én született. […] Valószínű, hogy első zeneoktatója édesapja volt, majd egy Slezák nevű muzsikus, aki állítólag Beethoventől tanult. Tizennyolc éves koráig semmi említésre méltót nem emelhetünk ki Plotényi életéből. Bizonyos azonban, hogy a hegedű- és zongoraművészet terén Ungban és Beregben hírnévre tett szert, mert mikor Reményi Ede hangversenykörútja alkalmával (1862) Munkácson járt, Plotényit, mint tehetséges ifjút, bemutatták neki. Reményi azonnal meglátta benne az isteni szikrát, gondozásába vette, tanította, s zongorakísérőjévé fogadta. Ezt a nemes tettet a munkácsi nők 1962. szeptember 28-án kelt, áradozó levélben köszönték meg Reményinek.  

          […]

          Ettől a levéltől kezdve a farkasréti temető sírhantjáig futó életvonal minden fordulata, hajlása, minden fontosabb pontja bizonyítja, hogy Plotényi művészetét Reményi zsenialitása érlelte és növelte. A saját tehetségén felül neki köszönhetett a legtöbbet. Utolsó leheletéig hálás volt mindenért Reményinek. A nagyszerű magyar mester tizenhat évvel volt idősebb zongorakísérőjénél. A fiatalabb művész és Reményi között meleg baráti viszony fejlődött ki, melyet az egyébként nehéz természetű, szeszélyes Reményi mindig becsben tartott.

          Ne térjünk ki a két mester művészete közti, önként adódó összehasonlítás elől.

          Reményi időrendben az első, aki a hegedűművészet nyugat-európai technikájával: magyarul hegedül. Lavotta és Csermák útján jár, szellemük rokon, de a hegedűvonót úgy kezeli, amint a bécsi konzervatóriumbeli nagy pedagógus, Böhm József megkövetelte. Kifogástalan, Paganini etüdökhöz méltó technikával, régi magyar és népi dallamokat játszik. Magyar dallamokból, mint Liszt, zongorarapszódiákat, hegedűre fantáziákat ír. Ezek rendkívüli sikereket hoznak. Tőle átveszi Plotényi ezt a művészetet, aztán tovább fejleszti Joachim, Huber Károly, betetőzi Hubay Jenő, míglen eljutunk a Bartók-Szigeti-féle átiratokhoz. Ebben a sorban Plotényi az a mester, akinek hegedűje franciás finomsággal dalol – és mégis magyarul. Reményi féktelen temperamentum, Plotényi kiegyensúlyozott stiliszta. Reményi meghódít, megbabonáz, Plotényi gyönyörködtet. A mesterek közti összehasonlítás sohasem szerencsés, de igazságkeresésünkben meg kell állapítanunk, hogy a magyar hegedűművészet történetében Reményi és Plotényi művészeti értéke nem esik olyan messze egymástól, mint ahogy az a köztudatban él.

          Egyik névtelen kritikus tollából az 1866-ik évi, «Ung» című heti újságban ez olvasható: ...«bátran ki merjük mondani, hogy a mi kis Plotényi Nándorunk igen megközelíti nagyhírű mestere elragadó játékát; - sőt akadtak enthuziaszták, kik máris egy vonalba helyezik Reményivel.» […]

(Folyt. köv.)


816 Ardelao 2018-05-11 09:52:19 [Válasz erre: 813 Ardelao 2018-05-11 08:41:30]

Liszt Ferenc közismert volt messzemenő jóindulatáról, nemeslelkűségéről. A művésztársakkal szembeni féltékenység ismeretlen volt számára. E tulajdonság csak az igazán magas szinten gondolkodók sajátja. Plotényi Nándor iránti barátságáról és segítőkészségéről tanúskodik az alábbi levél is:

 „[…]
                                              (Liszt levele Plotényi Nándorhoz)
Kedves Nándor!
                                                                     1.
Az a szándéka, hogy Budapesten letelepedjék, rámnézve rendkívül kellemes. Amennyi ben valamiképp szolgálatára lehetnék, számítson kérem minden irányban őszinte nagyrabecsülésemre és baráti ragaszkodásomra.
85. január 22. Róma. Liszt F.
A levelét csak több heti késéssel kaptam meg. Bocsássa meg tehát, hogy szívélyes válaszom is késik.
Tíz nap múlva visszatérek Budapestre s ott maradok — ahogy azt már vagy tizenkét éve megszoktam - húsvétig.
Helyesen cselekedett, hogy írt Erkelnek és Ábrányinak, legközelebb beszélek velők, hogy milyen pozíciót illenék az Ön számára Budapesten teremteni. Zichy Géza gróf kedvező véleményét már megszereztem Önnek.

[…]“

Forrás: MUZSIKA, 1929 (1-2. SZÁM), ISMERETLEN LISZT-LEVELEK


815 Ardelao 2018-05-11 09:51:03 [Válasz erre: 814 Búbánat 2018-05-11 08:56:12]

Köszönöm. Szerencsére Rév Líviáról legalább az élete végén és a halála után sok írás, ill. megemlékezés született, továbbá kellő képi és hanganyaggal is rendelkezünk. Sajnos, ez sok művészünk esetében nem mondható el.


814 Búbánat 2018-05-11 08:56:12 [Válasz erre: 741 Ardelao 2018-04-16 07:47:46]

Pótlólag beillesztem a linket:

Ajtaja nyitva állt mindenki előtt

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Új Ember Hetilap - 2018.05.06.

Rév Líviára emlékezünk


813 Ardelao 2018-05-11 08:41:30 [Válasz erre: 812 Ardelao 2018-05-11 08:17:00]

Kárpátalja anno: A nagylázi Plotényi kastély

"...Egy kastély, melyben egykor Liszt és Brahms is megfordult, mely tanúja volt a földbirtokosok báljainak, a zenekedvelő Plotényi család zenés estjeinek, egy letűnt kor varázsának.

Ungvártól tíz kilométerre, Nagyláz községben építette fel Plotényi Nándor (1844–1933) hegedű- és zongoraművész a család kastélyát. ..."


812 Ardelao 2018-05-11 08:17:00 [Válasz erre: 811 Ardelao 2018-05-10 12:31:17]

Ungmegyei üstökösök

 (2. rész)

          1867-ben a pesti Vigadóban hódítja meg az igényes fővárosi közönséget. — Erkel és Ábrányi a barátai. Egy esztendő múlva Bécsben hangversenyezik, majd a török szultán előtt Konstantinápolyban. Innen Reményivel együtt kirándul a piramisokhoz, és a legmagasabb piramis tetején, az összesereglett turisták és tevehajcsárok nagy ámulatára eljátssza a Rákóczi-indulót ...

Magyar szíve mindig visszahúzza a szűkebb pátriába, ahol jótékony célokra játszik. — Az ungvári Dayka Gábor Gimnázium, a Kazinczy-kör, a Bercsényi szobor javára. Erdélybe is lejut, siker kíséri mindenütt. Zabolán a Mikesek, Kolozsvárott a Szász Domokosék vendége.

          Sorsát eldöntő útjára Liszt Ferenc viszi. Angliába, az egyik estén éppen egy gazdag skót főúr kastélyába. Itt az a kitüntetés éri Plotényit, hogy hegedűn kísérheti Lisztet. — A Mester ujjai végigcikáznak a billentyűkön, trillák rebbennek a hegedű húrján. A Rapszódiát játsszák, a káprázatos, ezergyertyás angol szalonban! Liszt és Plotényi minden arcizma, hajának rebbenése együtt jár a magyar zene pompás szívverésével. S a teremben, — mintha nem is a karcsú viaszgyertyák fénye, de pásztortűz világítana, s a csillagokkal teliszórt magyar firmamentum. A termet már nem a hódító francia parfőmök illata itatja át, — a hazai virágos rét, a búzamező küldi üzenetét . . .

          Könnyen elképzelhető, hogy ennek az estnek a folytatása is olyan szívet melegítő, mint egy legenda. Mármint az angol főúr karcsú szép lányának és az ifjú művésznek sírig tartó szerelme. A családi krónika szerint, — előadás után — a fiatalok pár percig beszélgethettek egymással a holdsütötte erkélyen. Ez a röpke idő determinálta életüket. — Persze, egyelőre minden illuzórikusnak tűnt, hiszen elképzelhető, hogy az angol család idegenkedve nézte leányuk és az ismeretlen kárpáti világból való művész vonzalmát. Liszt Ferenc ugyan bizonygatta az ifjú hallatlan tehetségét s azt, hogy túlszárnyalhatja Paganinit is.

          De hiszen éppen ezt nem óhajtották a szülők! A mindig nyugtalan, vándorló, soha megállást, igazi otthont nem ismerő művészfeleség sorsát. S hogy a legendákban is győz a hűség, ők is megtarthatták esküvőjüket — pár esztendő múlva — Franciaországban. Innen vitte haza Plotényi a hitvest, a régi kis kúriába, Nagylázra. — Itt vált igazi magyar nagyasszonnyá a ködös Albionból átplántált Lady Eugénia.

          Ennek az esküvőnek, azért, ára is volt! Az angol apósnak adott szó, Plotényi ígérete; mely szerint lemond a világhírről, művészi pályáról. Az már a realitások világába tartozott, hogy az apa rövidesen gyönyörű, emeletes kastélyt építtetett a fiataloknak. Úgy hírlett, az új házasok egyetlen gondját a gazdálkodás okozta. Plotényi ízig-vérig művész volt, vérbeli muzsikus, aki mindig magasabb szférákban élt, mint az átlagemberek. Így eshetett meg, hogy egyszer a széna ázott el, máskor meg a tót summás aratók hurcolták le nagy hirtelen, —- vihar előtt — a kastély drága szőnyegeit, hogy betakarják vele a szénaboglyákat. Hiszen, nem vétek vele, hogy ezeket — az ungiak által olyan édes humorral felnagyított gazdálkodási zökkenőket — most lejegyeztem. Az is megtörtént, hogy az újonnan épített szeszgyár azonmód leégett, de ebben már minden valószínűség szerint, a kárpátaljai szeszfőzés egyeduralmát féltő „idegen kezek” cselekedtek......

          Ezektől az intermezzóktól eltekintve, 60 esztendőt tartó, eszményien szép házaséletet élt ez a kivételes házaspár. Jóságuk - segítőkészségük, népüknek szeretete és természetesség - jellemezte őket. Plotényiné — maga is kiváló pianista lévén, — urával együtt, kedves és bensőséges zenei életet teremtett maguk körül. Nyolc gyermekük mindegyike játszott valamely hangszeren, s így elképzelhető, mennyi muzsika zengett a lázi havasok alján, milyen kiváló kamarazene. S hogy hosszú, kilencvenéves esztendős élet után Baucis lehunyta szemét, egy hónapra rá, már követte Philemon ............

          Én még jól visszaemlékszem a szép fehérhajú párra. Ha anyai nagyszüleim, — akik rokonságot is tartottak a Plotényi családdal — Kolozsvárról látogatóba jöttek hozzánk, […] már a legelső napok egyikén átkocsikáztak Lázra. Ilyenkor ott ülhettem a kékposztós kisülésen, zsenge gyermeklelkemmel is átérezve a nap jelentőségét.

          […]  A második világháború után sokára jött hír Ung megyéből. Kárpátalját Oroszországhoz csatolták, így levél sem érkezett onnan évekig. A nagylázi kastélynak sok muzsikát hallott falai közül kiűzték az ott utolsónak élő “Plotényi- gyermek”-et, az immáron öreg Vilmost. Ő is meghalt rövidesen, hűséges agg inasuk kis házában. Temetésére messzi földről sereglettek az emberek. Halálának híre úgy futott széjjel, mint amikor a távoli havason kidől egy hatalmas, vén tölgy és zuhanását még a völgyekben is hallják.

          Fejfájára tintaceruzával jegyezték fel a nevét, — »az engedélyezett« cirill betűkkel ... […]  .”


811 Ardelao 2018-05-10 12:31:17 [Válasz erre: 809 Ardelao 2018-05-10 09:39:13]

MAGYARSÁG, 1972.12.29., 6. OLDAL:

 „Dr. Szakáts Istvánné

Ungmegyei üstökösök

[…]    Plotényi 1844-ben született az ungmegyei Nagylázon, - […]

Plotényi Liszt Ferenctől kapta a Stradiváriusát és baráti körébe olyan “földönjáró csillagok” tartoztak mint Liszt, Wagner, Gounod, Hugo Victor, a forradalmi Kossuth, Türr tábornok, Pulszky meg Klapka. Míg előbbiekkel a párizsi és weimari szalonokban, Kossuth apánkkal a turini kék ég alatt találkozott. […]

          Plotényi Nándor szelíd és finom úr volt, előkelő és halk, eszes és okos, visszahúzódó és szerény, mintha soha semmi köze nem lett volna művészi dicsőséghez, világhírhez. A nagyok szerénységének fényűzésében élt, úgy mint egy pátriárka, akit számos híve, nagyszámú családja követ.

          Feljegyzésre méltó róla az is, hogy őt nemcsak a zene Múzsája, de még Wagner Richard is homlokon csókolta. Éppen az egyik pesti, wagneri ősbemutatón történt, hogy a nagy szerző,— ügyet sem vetve az eksztázisban tapsoló közönségre, — utat tört magának a zenekarhoz és ott; nagy pózzal, csókot lehelt az akkor alig 20 esztendős elsőhegedűs homlokára.

          Talán éppen ennek a hírnek nyomán hívatta magához Liszt Ferenc Plotényit. Meglátta benne az isteni szikrát és az egészen nagyoknak nemes gesztusával vonta környezetébe, így történhetett, hogy az ifjú magyar művész rövidesen már a párizsi Pleyel teremben ad önálló estét. Akkor írja róla a zenekritikus és éppen a Gallok földjén: “hegedűje franciás finomsággal dalol és mégis magyarul.” —

Sorra kapja a megtisztelő meghívásokat, Reményi Edével együtt játszik Velencében, Livornóban, Rómában, Milánóban. Ha erről az útjáról mesél, a büszkeség finom árnyalatával teszi hozzá; az olasz határon a vámtisztek még hegedűtokjának bélését is felhasogatták, abban a hitben, — hogy Kossuthnak visz titkos üzenetet.
Plotényi valóban “élő lexikona” lett annak a színes kornak! Egyéni értékrendet állapít meg — az agyában felhalmozott adatok között — s ha szerényen mesélni kezd, történeteiben mindig a magyar emlékek viszik a prímhegedűt ...

(Folyt. köv.)

Liszt Ferenc, a tanítvány Plotényi Nándor és Reményi Ede


810 Ardelao 2018-05-10 09:45:58 [Válasz erre: 809 Ardelao 2018-05-10 09:39:13]

"Akkor ilyenekkel volt tele a világ"!

„[…] A bécsi Levéltárban megtalálták a bizalmas jelentéseket, ezekből kiderült, hogy Reményit Bécs lázítónak tartotta, megfigyeltelte.

Talán leghelyesebb lett volna, ha Plotényi Nándor, Reményi felfedezettje és egykori partnere szólal meg. Plotényinek első és utolsó szereplése is Reményi nevéhez fűződik. 1862-ben Munkácson ismerkedtek meg, akkor kísérte először zongorán. Ettől kezdve tizenegy évig járták együtt a világot. Plotényi hegedült is és amikor 1868-ban Reményit baleset érte, ő adott hegedű-szólóesteket: „beugrott" Reményi helyett. 1928-ban, a Reményi-emlékhangversenyen, Reményi dédunokáját, Farkas Márta hegedűművésznőt kísérte zongorán. Ez volt életének utolsó nyilvános szereplése. Plotényi nagyon sokat tudott Reményiről és koráról, de nem volt hajlandó megírni emlékezéseit.

Mi az érdem abban, hogy fiatalságom éveiben személyesen ismertem Lisztet, Reményit, Richárd Wagnert, Gounod-t, Victor Hugót, az emigrációban élő Kossuthot és Klapkát? Akkor ilyenekkel volt tele a világ! — mondotta, ha erről kérdezték. […]“

Forrás: MUZSIKA, 1963 (6. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM): Somogyi Vilmos: REMÉNYI EDE (1828-1898) 


809 Ardelao 2018-05-10 09:39:13 [Válasz erre: 395 Ardelao 2017-12-05 23:00:20]

A következő művész, akiről beszélni kívánok, jellemét tekintve példa lehetne mindenki, de elsősorban a magyar szellemi elit számára. Végtelenül sajnálom, hogy szerzeményeiből hanganyag nem szerepel a YT-n (vagy csak nekem nem sikerült megtalálnom), de ettől függetlenül neki is helye van e topikban.

A Wikipédia ismertetője elég szűkszavú. A lexikonok is csak néhány sort tartalmaznak életéről és munkásságáról. A legtöbbet egy távoli rokonának az írásából tudunk meg róla, amelyet majd idézni fogok.

Képtalálat a következőre: „Plotényi Nándor”

Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész

(Nagyláz, 1844. augusztus 29. – Budapest, 1933. május 5.)

„[…] Az ungmegyei Nagyláz községben született, 1844-ben. Középiskoláit Ungváron végezte, 1862-ben Munkácson Reményi Ede társaságába került és ugyanez évben Reményi Ede előtt játszott, aki magára vállalta további kiképzését és művészi körútján majdnem az egész világon magával vitte és vele együtt szerepelt. Első önálló hangversenye 1895-ben Prágában volt, Smetana Frigyes zongoraművész zongorakísérete. mellett. Sorra következtek ezután hazai és külföldi szereplései. Állandó nexust tartott fenn a zenei világ nagyjaival, Liszt Ferenccel, Wagnerrel, Berliozzal. Rubinsteinnal, Bülowval, Saint-Säens-nel és Goldmarkkal. 1863-ban Reményi Edével együtt Olaszországban zongora- és két hegedű hangverseny-körutat tett. Mint komponista, számtalan hegedűversenyművet írt, zongora- és zenekari kísérettel, melyek külföldi világcégek és Magyarországon a Rózsavölgyi zeneműkiadó cég kiadásában jelentek meg. A zenei kultúra terén elért érdemeiért Ferenc József a magyar nemességet adományozta neki, a nagylázi előnévvel. Jelenleg visszavonultan él nagylázi birtokán, ahol hazai és külföldi társadalmi és zenei hírességek gyakran felkeresik.”

Forrás: A MAGYAR FELTÁMADÁS LEXIKONA (Budapest, 1930)


808 Ardelao 2018-05-09 19:44:31 [Válasz erre: 807 Ardelao 2018-05-09 19:23:04]

                                                                  V.
          Székely Imre termékeny zeneszerző volt. Megjelent műveinek összes száma megközelíti a százat, de egy-egy számmal nagyobb ciklusokat is adott.   Legterjedelmesebb munkája egyetlen szimfóniája; több kamarazene kompozíciót is készített, meg szonátákat, szalondarabokat, dalokat, legjelentősebb művei azonban a magyar népdal-átiratok. Ebben a műfajban főművei: Magyar ábrándok (harmincegy darab), Magyar idillek népdalokra alkalmazva (tizenkilenc darab), Idillek magyar népdalokra (húsz darab, közöttük : Fekete szem éjszakája, Az Alföldön híres város Kecskemét, Piros, piros, piros, Fösvény az én uram szörnyen, Rózsabokorban jöttem a világra). Értékes munkája a Bánk bán és a Hunyady László-ábránd és a Rákóczi-átirat is. Reményi Ede Székely Imre átiratában játszotta két legbravúrosabb műsordarabját: A Repülj fecském! és az Ezt a kerek erdőt járom én . . . címűeket.
          A kiváló virtuóz és nagyérdemű zeneszerző 1887-ben halt meg, május nyolcadikán.
          Sírján a feledés tüskebokra burjánzik …“

Fekete szem éjszakája  – Énekli: Simándy József


807 Ardelao 2018-05-09 19:23:04 [Válasz erre: 806 Ardelao 2018-05-09 11:37:04]

                                                                 III.
          Angliában, mint tudjuk, nagy részvétet éreztek a levert Magyarország iránt s a magyar emigránsokat a legmelegebb vendégszeretettel fogadták.
          Székely és Reményi kétszeresen kedvesek voltak a londoni közönségnek : mint magyar emigránsok s mint művészek. Hangversenyeiket zsúfolt színház hallgatja s minden szereplés forró ünneplést és igen szép anyagi sikert is jelent.
          Azután elváltak.
          Reményi elhagyta Angliát, Székely Londonban maradt.

          Az volt a szándéka, hogy végképpen ott telepszik le és be is rendezkedett.      Szorgalmasan komponált és kiadót is kapott Londonban, előkelő családok hozzá küldték a gyermekeiket zongorát tanulni, nagy társadalmi összeköttetésekhez jutott, szóval: nem csak ő tekintette magát leendő londoni lakosnak, hanem a zenei világ és a társadalom is.
          Hangversenyeit színházakban rendezi. Azzal a tervvel foglalkozik, hogy az Operában előadatja a Hunyadi Lászlót, amelynek egyes részleteit, saját átírásban, több ízben eljátszotta hangversenyein. A közönségnek nagyon tetszettek az előadott részletek, az egyik színház — nem az Opera — elő is akarta adni Erkel operáját, de az osztrákok intrikája elgáncsolta a szép tervet. Mindenesetre nagyon sokat jelentett volna a magyar propaganda nézőpontjából, ha 1850-ben vagy 1851-ben Londonban színre kerül a Hunyadi László. Éppen ezért hiúsította meg az osztrák diplomácia.

                                                                 IV.
          Az a hant, amely ideköt, másodszor is elmozdította Székely Imrét Londonból. Otthagyott művészi karriert, kiadót, tanítványt, társadalmi összeköttetést, hogy hazajöjjön a bilincsbe vert Magyarországba, ahol sem karriert, sem kiadót, sem egyéb jót nem remélhetett.
          Nagy ünnepléssel fogadták 1852 augusztusában, amikor Pestre érkezett, mert itthon pontosan értesültek londoni és párisi sikereiről. Az ünneplés nagyon jól esett neki, de mingyárt kijelentette, hogy most előbbre való a munka.
          Alig rázta le magáról az út porát, hozzá is látott a munkához. Augusztus 31-én hangversenyt rendezett a Nemzeti Múzeum dísztermében a Múzeumkert alapja javára. Hogy a pompás palota közvetlen környezete ne üres telek legyen gödrökkel és szemétdombokkal, hanem szépen gondozott és vasráccsal körülvett kert. A nemes célú és a nemzetközi hírű művészhez méltó hangverseny egyszerre Székely felé fordította Pest figyelmét, mert voltaképpen csak most ismerték meg közvetlenül az ő kivételes virtuozitását. Tomboló lelkesedéssel ünnepelték, de néki nagyobb örömet szerzett az anyagi eredmény, amely számottevő összeggel gyarapította a Múzeumkert alapját és nagy lépéssel vitte közelebb a szép tervet a megvalósuláshoz.
          Az első kritika, amit Székely Imre Pesten kapott, a Magyar Hírlap 1852. évi szeptember hó 2-iki számában jelent meg s így szólt:
          »Székely Imre, a fényes míveltségű Temzevárosban dicsőített művészetét s elragadó zongorahangjait honosai közé, hazája fővárosába ülteté át. Előadott szerzeményei egytől egyig, de kivált a Napkelte, a Bál ünnepély, a Syren, a Fenyőlombok és magyar ábrándjai magas teremtő lélek és megható művészi érzelem kinyomatával bírnak. Játéka pedig oly bevégzett művészi képességű s oly tiszta költői formákat lehel, miszerint őt nemzeti hiúság és előszeretet nélkül az elsőrangú zongoraművészek sorába bátran helyezhetjük.«
          Néhány nappal az után a diadalmas szereplés után a Nemzeti Színházban lépett fel, ahol szintén főként saját szerzeményeit adta elő. Végtelen éljenzéssel, viharos tapssal, rengeteg koszorúval és virágesővel ünnepelték egész este és a műsornak csaknem valamennyi számát meg kellett ismételnie.
          A nagy siker, amely egészen felvillanyozta Pest társadalmát, nagyon kellemetlenül érintette a Pest nyakán ülő osztrák hatóságokat. A rendőrség meg volt győződve róla, hogy Székely nem a művészetéért ünneplik, hanem egészen bizonyosan azért, mert a külföldön élő magyar emigránsok megbízásából jött haza, hogy az osztrák hatalom ellen kémkedjék és konspiráljon.
          Megindult a rendőri vizsgálat. Székelyt beidézték és faggatni kezdték. Persze nem mondhatott semmit, amit szerettek volna tőle hallani. Váltig erősítgette, hogy nem politizál, nem konspirál, csak dolgozni akar. Hiába beszélt. Hónapokig zaklatták és faggatták s tudja Isten, végül is mire vetemednek vele szemben a rendőrség emberei, (felsőbb utasításra) ha egy napon olyan valami nem történik, amitől az üldözők közé csap a villám — a derült égből.
          Albrecht főherceg magához hivatta Székelyt. Közölte vele, hogy tudomása van a szabadságharc idején itthon vállalt szerepéről, Londonban folytatott magyar propagandájáról is tud, de mindezzel nem törődik. Szerződteti a gyermekeihez zongoratanárnak, egyúttal pedig intézkedik, hogy a rendőrség véglegesen hagyja abba zaklatását.
          Ezt a fordulatot senki sem várhatta. Sem a rendőrség, sem Pest társadalma, sem a művész.
          Most már biztosítva volt a nyugalom, a munka lehetősége és a megélhetése is. A fenséges növendékek után sorra jelentkeztek a méltóságos és nagyságos urak gyermekei is és Székely 1853-ban abban a biztos tudatban nősülhetett meg, hogy művészi pozíciójához méltó életmódot folytathat családjával.
          Ezután már ritkábban jelenik meg a hangversenyterem dobogóján. Tanít és komponál. Hosszú időn át a Nemzeti Zenedén vezeti a felsőbbfokú zongoranövendékek kiképzését, de betegeskedése miatt időnek előtte visszavonul katedrájától.

(Folytatom.)


806 Ardelao 2018-05-09 11:37:04 [Válasz erre: 805 Ardelao 2018-05-08 09:32:53]

Azok, akiket érdekel e téma, bizonyára meglepetéssel olvassák majd,  hogy néhány – az alábbi ismertető V. részében felsorolt - magyar népdal-átirat, amely ma is szerepel számos nótaénekes előadásában, és amelyek olyan neves énekesek, mint Simándy József vagy Sárdy János előadásában is fölvétettek, Székely Imrétől származik.    

A ZENE, 1930/12. SZÁM:

Sebestyén Ede: DUMAS BARÁTJA, A PESTI ZENESZERZŐ

                                                                 I.
          A pozsonyi országgyűlés 1843. évi ülésszakának idején
több hangversenyt rendezett a városban Székely Imre joggyakornok, akit Ugocsa vármegye küldött a diétára. Az ifjú jurátus és művész egy Liszt-fantáziával és saját szerzeményével mutatkozott be az előkelő közönségnek s nagy tudásával és fejlett technikájával már első föllépésekor megmutatta, hogy nem köznapi tehetségű muzsikus.
          Húsz esztendős volt ekkor Székely Imre, a nyugalomba vonult ugocsai alispán fia. (Az ugocsamegyei Mátyásfalva községben született 1823-ban, május 8-án.) Húsz esztendős és még nem is tanult rendszeresen muzsikát, mert nem tudta elhatározni, hogy a paragrafusok, vagy a hangjegyek birodalmában keresse-e jövendő boldogulását?
          A pozsonyi sikerek után nem habozott tovább. Ösztönösen megérezte zenei hivatottságát és megérzését teljes lelkesedéssel és illetékességgel erősítette meg Pozsony városának — Hummel János szülőhelyének — zeneértő közönsége. A diéta berekesztése után Pestre utazott, hogy kellő alapossággal kezdhesse meg a komoly készülődést új pályájára.
          Néhány esztendei tanulás után elhatározta, hogy útnak indul és most már mint képzett zongoraművész lép a nyilvánosság elé.
          Erdélyt választotta.
Első állomása Kolozsvár volt. Komoly tudást és nagy elmélyedést követelő klasszikus darabokból állította össze műsorát s a saját szerzeményeiből is kiválasztott néhányat. A színház egészen megtelt a hangversenyére s a zenéért rajongó kolozsvári közönség nagy lelkesedéssel ünnepelte a fiatal zongoravirtuózt és zeneszerzőt. Még kétszer játszott a kolozsváriak előtt, onnan Enyedre utazott, majd Tordára, Szebenbe és Erdély többi városába. Ragyogó diadalát volt ez a művészi körutazás, bejelentője a későbbi nagy sikereknek, a magasba ívelő művészi pályának.

                                                                 II.
          Székely Imre megismerkedett Pesten Reményi Edével.
Reményi hat esztendővel fiatalabb volt, de már ismert hegedűművész. A két ifjú muzsikus hamarosan összebarátkozott és 1847-ben együtt ment ki Párisba hírnévért és szerencsét próbálni.
          Jó megjelenésű, jó modorú és határozott föllépésű emberek voltak és Reményi, aki éppen csak hogy kinőtt a suhanckorból, különösképpen jól tudott bánni az előkelő urakkal és hölgyekkel. Ennek köszönhették, hogy művészi tehetségük rövidesen és könnyűszerrel érvényesülhetett Párisban s hogy a születési és szellemi arisztokraták ajtai is megnyíltak előttük.
          Az írók közül Paul Bocage volt első ismerősük, annak a kornak hallatlanul népszerű és termékeny regényírója, akinek ma már a nevét is elfeledték. Ez a vidám természetű, tipikus bohémjellemű ember nagyon megkedvelte a két magyar ifjút és gyakran látta őket vendégül pazarul berendezett otthonában. Sokat muzsikáltatott velük, nagyon szerette magyar nótáikat, egészen beléjük bolondult. Gyakrabban beszélt róluk az idősebb Dumas-nak, aki végre is kíváncsi lett rájuk és meghívta őket.
          Így jutott be Székely Imre és Reményi Ede a regényírófejedelem környezetébe.
          Dumas akkor már dicsőségének tetőpontján volt. A Monte Christo, a Három testőr és a Húsz év múltán már bejárta az egész világot és olyan nagy jólétet és olyan tekintélyes társadalmi pozíciót szerzett az írónak, amilyent csak Franciaország tudott adni. A két magyar művész gyakori vendége volt Dumas szalonjának és néhány látogatás után nem csupán az előkelő társadalomban keltettek érdeklődést maguk iránt, hanem a sajtóban is.
          Egy napon meghívót kaptak Apponyi György gróftól, a magyar-osztrák nagykövettől. Boldogan siettek hozzá, hogy tisztelegjenek nála s a gróf szokatlanul nagy társaságot hívott össze a tiszteletükre. A két ifjú egészen elbűvölte az előkelő hallgatóságot részben klasszikus művekből, részben magyar dalokból összeállított műsorával. Most már a nagykövet szalonjának ajtaja is megnyílt nekik és újabb ismeretségekhez jutottak.
          Az előkelő ismerősök fölszólítására elhatározták, hogy nyilvános hangversenyt rendeznek. Éppen a módozatokon tanácskoztak, amikor meghívást kaptak a Filharmonikus Zenekartól, amely közreműködésre szólította fel őket. Boldogan fogadták a nagyon megtisztelő meghívást és rövid idő múlva megjelenhettek a nyilvánosság dobogóján. Leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelték őket.
          Ekkoriban újabb érdekes ismeretséghez jutottak : Feuillet Octave mutatkozott be nekik. Feuillet akkor még nem volt nagy ember; legismertebb könyve, amely az egész világba szétvitte a nevét: Egy szegény ifjú története, csak tíz esztendővel később jelent meg. De társadalmi pozícióját már ennek előtte megalapozta s a két magyar ifjúnak mindenesetre igen kellemes és hasznos volt ez az újabb ismeretség.
         Párisban egy érdekes magyar ifjúval is megismerkedtek Székelyék: Fáy Gusztávval, Fáy András fiával, aki író és zeneszerző volt. Fáy Gusztáv 25 esztendős volt, nagy ambíciótól terhes művészlélek. Állandóan operatervek foglalkoztatták, rengeteg sokat dolgozott, de nem jutott semmire. Első operáját, amely Schiller Frigyes Fiesco című tragédiájából készült, benyújtotta a pesti Nemzeti Színháznak, de nem fogadták el. Második dalművét Fáy András kedvéért előadták, de csak néhányszor. A közönség visszautasította. Az elkeseredett zeneszerző erre ismét elutazott Párisba s ezúttal hosszabb ideig nem tért vissza Pestre.
          Székely Imre és Reményi Ede nagysikerű filharmonikus hangversenyük után több színházban is szerepeltek önálló hangversenyen. Már ismerték őket s nem csupán a művészvilágban, hanem a társadalomban is számottevő személyiségek voltak. Talán véglegesen Párisban telepednek meg, ha a sors másként nem határoz.
          Ezernyolcszáznegyvennyolc . . .
          Reményi a szabadságharc kitörésének hírére hazasiet, Székely még Párisban marad. És csatlakozik ahhoz a küldöttséghez, amely Lamartine köztársasági elnököt megkéri: segítse a szabadságára féltékeny francia nemzet a szabadságáért harcoló magyar nemzetet. Ezután Székely is elhagyja Párist. Londonba utazik. Jól megy dolga, de félesztendőnél tovább nem bírja ki. A honvágy nem engedi, hogy Angliában maradjon.
          Hazajön Magyarországba. Szervez, buzdít, verekszik, muzsikál és gyűjti a rovásokat az osztrákoknál. Összekerül Reményivel és Világos után vele együtt tér vissza Londonba. Menekülniük kellett az osztrák üldözők elől . . .

(Folytatom.)


805 Ardelao 2018-05-08 09:32:53 [Válasz erre: 804 Ardelao 2018-05-08 08:41:23]

Ha hinni lehet a számmisztikának, Székely Imre születésének és halálának dátuma e szempontból igencsak érdekes. Mindkét dátum számai – külön-külön összeadva és egyjegyűre redukálva – 9-et eredményeznek. Akit érdekel, az interneten utánanézhet, mi mindent jelenthet a 9-es szám. Többek között a nagy, sorsdöntő változásokat, ill. a mindent felforgató változtatások szükségességét is. Ezt csupán azért jegyeztem meg, mert különösnek találtam, hogy e  művészünk ugyanabban az évszakban, ugyanazon a napon született és halt meg: május, illetve április 8-án.

 Kéry János  (  itt letölthető ) DLA Doktori értekezése  Székely Imre életéről és szakmai tevékenységéről olyan alapos munka, hogy ahhoz gyakorlatilag nincs mit hozzátenni.

Bárcsak ilyen könnyű dolgunk lenne az ehhez kapcsolódó hangzó anyag megismerésével is!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.