Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


753 Ardelao 2018-04-22 21:57:58 [Válasz erre: 752 Ardelao 2018-04-22 21:48:14]

BUDAPESTI HÍRLAP, 1893.06.11.:

Erkel Elek

(2. rész)

És azóta Erkel Elek halála napjáig szolgálta a népszínházat és míg egészségét bírta, szolgálta az Erkelek zsenialitásával, kitartásával, diplomatikus hallgatagságával és udvariasságával a szolgálatban. A legkitűnőbb karmesterek közül való volt. A színésznek félsiker volt, ha Erkelt látta maga előtt. Oly könnyedén, oly biztosan vitte a szólistát, kóristát és zenekart, mintha csak bűvös ereje lett volna karjában és pálcájában. Sokszor azt hittem, hogy mindenki, a ki színpadon van, valami titkos szállal van az ő pálcájához kötve. Csodálatos módon tudott összezsugorodni és fölegyenesedni a helyén. Az énekes nyugodtan nézte nagy fejét. Bizonyos volt benne, hogy a mint rákerül a sor, hogy bele kell vágnia, Erkel szeme hozzá röppen és pálcája megszólaltatja hangszálait a kellő pillanatban. Addig hiába kereste a karmester szemét, úgy bujkált az a színpadi tömegben, hogy éppen csak az látta meg, a kire az ének sora rákerült. Különös adomány ez. Hallom, hogy Erkel Sándor is bír vele. A népszínháznak oszlopos tagja volt Elek, de én azt hiszem, az operának is és bármely előkelő zenevállalatnak is a világon oszlopos tagja lett volna.

Erős, nagy, lomha test volt. A ruha úgy állt rajta, mint a fogason. Járása nehézkes volt, majdnem esetlen, mint egy elefánté; de ez a szétmálló tömeg a karmesteri székben könnyű, ruganyos, előkelő volt. Taglejtése esztétikus, határozott, korrekt és bájos vonalakban járt a hullámzó zene felett, egy néma zene maga is. Erő és szépség volt e ritmikus mozgásban s a mód, a hogy karnagyi botját tartotta s egy pár kézmozdulata tipikus lett: eltanulták a kollegái is.

Mint zeneszerző három nagy kísérletet tett a népszínháznál, három operettel, de kevés szerencsével, a mi azonban nem a talentumán múlott. Erkel Elekre nézve csak a kotta létezett. Ha oly korban születik, a melyben a specifikus magyar muzsikának, a polifonikus kompozícióknak van kelete, akkor, azt hiszem, kifejlődött volna kompozitori tehetsége, és ő maradandó művekkel tett volna bennünket gazdaggá. De az Erkeleknek zenei zsenijük mellett még egy igen nevezetes zsenijük volt: a kiváló érzék az élet praktikuma iránt. Az érdekekkel kérlelhetetlenül leszámoltak. Az öreg maga meghajolt a Wagner-divat előtt, mert uralkodó erejét nem tagadhatta, és elhagyva sikereinek mezejét, a hol eredeti természete érvényesült: wagnerista lett fényes tudásával, és csatát vesztett csata után. Elek konstatálta magában, hogy az operettnek van nagy kultusza, és operettet írt, holott annyira sem érdeklette ez a dolog, hogy akár csak el is olvasta volna a librettóját. Ő megírta zenéjét a nélkül, hogy tudta volna, hogy a história miről traktál. Elolvasta kénytelen-kelletlen a megzenésítendő verseket, és a miről szólt a vers, az vezette őt a — hangszerelés briliáns kezelésében. A librettóval nem törődött, vele néha a legvastagabb ellentétbe keveredett. Oly egyoldalúan csak muzsikus volt, hogy — nem maradván meg a tiszta muzsika mellett — mint operaszerző csak félsikerek dicsőségét élvezhette.

Igazi dicsősége volt a népszínművek felbokrétázása dalokkal. A Vereshajú, a Sárga csikó, A piros bugyelláris ebbeli örömének aranyideje volt. A legszemetesebb forrásokig elmenni egy-egy dalért, az neki élvezet volt.
Élete zenében folyt le, teljes egyoldalúságban. A közdolgokból is alig érdekelte valami. Újsággal keveset élt. Beszédében felettébb óvatos volt és inkább az ujját leharapta volna, semminthogy fellebbvalójának olyast mondjon, a miről tudta, hogy nem fog neki tetszeni. Tökéletes színházi diplomata volt. Kollégáival szemben megesett, hogy vigyázatlan vagy sértő nyilatkozatra ragadtatta magát, de csak a karmesteri székben, és ott is mindig máshova nézve, mint a hova beszélt. Az ilyennek is az lett a vége, hogy aztán vacsorát fizetett annak, a ki megbántotta, vagy dühbe hozta, és addig rimánkodott az ügyelőnek — a színpadi porkolábnak — a míg le nem törülte azt, a kit ő íratott fel a panaszkönyvbe, a honnan a színházi bíróság elé kerül az ember.

Sok érdeme és érdemes múltja van a népszínház körül, méltán hirdeti gyászát a fekete zászló. Vele két karmester halottja van már ez intézetnek: mindkettő tagja volt megnyitása napján. Egy éve körülbelül, hogy végképp elbetegesedett. Agglegényi hanyag életet élt, komolyan a színházon és a muzsikán kívül semmivel, még magával sem törődve. Azt kell mondanunk, hogy a színház több hasznát vette ő neki, mint ő a színháznak. Tehetsége nem jutott érvényre, elkallódott, széthullott, mint ő maga, a minek oka a mi különös zeneéleti viszonyaink. Egyénisége nem élt önálló életet, hanem csak része, mintegy orgánuma volt egy zenészcsaládnak, az Erkeleknek, a kik együtt tesznek ki egyet és felolvadnak mind az öreg úrban, a kinek egyénisége dominálta a családot. Csak a dirigensi zseni érvényesítette magát Sándorban és Elekben, mert elvégre dirigálni nem lehet kollegiálisán, mintegy családi tanácsból.
A színháztól és énekeseitől szép koszorút érdemelt Elek és őszinte bánatot, mert az ő acélkezét sokáig fogják sínleni azok, a kik jótékony erejéhez hozzá voltak szokva.

—ő.


752 Ardelao 2018-04-22 21:48:14

Erkel Ferenc második fiáról, Elekről kevesebbet írtak a korabeli lapok, mint Gyuláról vagy Sándorról. Úgy tűnik, igazán csak a nekrológokból tudhatunk meg értékes részleteket Elek zenei munkásságáról. Számomra talány, hogy Erkel Ferenc miért éppen a kovács mesterséget szánta eredetileg – zenei tehetséggel ugyancsak megáldott - másodszülött gyermekének. Létezik, hogy az atya figyelmét a fia által az üllőből kicsiholt hang irányította rá e gyermekének addig fel nem fedezett zenei tehetségére?

File:Erkel Elek.jpg

Erkel Elek karmester, zeneszerző

Buda, 1843.11.02.-Budapest, 1893.07.10.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1893.06.11.:

Erkel Elek

(1. rész)

.....

A népszínházon fekete zászló leng s halálát hirdeti egy művészi pályafutásnak, a mely ott kezdődött és ott végződött.

Erkel Elek, "a nagynevű Erkel-család egyik sarja, méltó nevére, a népszínház megnyitó napján, 1875. okt. 15-én állt mint karmester először a közönség előtt. Azt lehet művészi pályája kezdetének mondani. Azelőtt végigment azon a praktikus iskolán, a mely minden Erkel-fiú akadémiája volt. Tanult otthon muzsikát, a melynek minden elemével már vele született, azután verte az üstdobot és a nagydobot meg a cintányért a nemzeti színház zenekarában. A nemzeti színházi nagydob mellől került a magyar zenevilág Lexi-je a népszínház karmesteri pulpitusa elé. A története e dolognak nincsen érdekesség nélkül. A népszínház első igazgatója, a ki e sorok írójával némi atyafiságos viszonyban van, az új színház személyzetének szervezésében volt, és meglátogatta az öreg Erkelt, a kivel éppen egy házban lakott, de egy emelettel fölebb.

— Az egyik fiát óhajtanám elkérni, így szólt a látogató a mesterhez, a ki az Erkelek családi udvariasságával és diplomatikus előzékenységével fogadta.
— A fiamat ? Melyiket ?

Akkoriban járta a Ripacsos Pista dolmánya és különösen a Falu rossza. Azért említem a kettőt együtt, mert mindenikhez Erkel Gyula szerkesztette a zenét igen nagy ügyességgel és megfelelő szerencsével. Azonkívül csinált épp akkortájt muzsikát a Csongor és Tündéhez is. Ezek olyan munkában mutattak nagy találékonyságot, a minőt az ember egy külvárosi népszínház karmesterétől vár. Világos, hogy Erkel Gyula van arra hivatva, hogy az új színház karmestere legyen.
Ezeket az öreg úr meghallgatta, és egy kis ide-oda beszélés után pár napi időt kér. Ez alatt kétségkívül haditanácsot tartott a család, mert az Erkelek egymás nélkül semmit sem csináltak, még operát sem. Pár nap múlva Erkel Ferenc visszaadja az igazgatónak a látogatást és így szól:

— Odaadom a fiamat, de nem a Gyulát, hanem az Eleket.
— Igen? Mond az igazgató. De én Eleket nem ismerem, csak azt tudom, hogy most van a nagydobnál.
— Való, hogy ott van, de az nem tesz semmit. A nagydobhoz kell a legjobb muzsikus. A nélkül a dob és a cintányér nem muzsika, hanem lárma!
— Jó, felelé az igazgató. Ha Erkel bácsi azt mondja, hogy Eleket adja, akkor bizonyos, hogy Elek oda való, tehát viszem Eleket.

(Folyt. köv.)


751 Ardelao 2018-04-21 09:15:56 [Válasz erre: 750 Ardelao 2018-04-20 13:20:03]

Dános Lili

Dános Lili 92 évesen

KÖSZÖNTŐ HELYETT NEKROLÓG

Dános Lili (1912-2010) emlékére

„…… Hogy későbbi pályája nem ívelt olyan magasra, mint két nagyszerű barátnőjéé, Fischer Annie-é és Rév Líviáé, nem a tehetségén múlt. Bár önkritikusan elismeri, lehetett volna szorgalmasabb, azt is felidézi, hogy több tanára szerint sok művész szívesen elcserélné „lapátkezeit” Lili kis kezeire, ha olyan technikájuk lehetne, mint neki. Nem kedvezett a koncertezésnek, hogy nem volt olyan menedzsere, szervezője, aki irányította volna pályáját. S művészi kiteljesedését nehezítette, hogy családot alapított. Férje az 1975-ben elhunyt Szudy Nándor református lelkész, egyben kiváló képzőművész, a református egyházművészet megújítója volt. Csillogó karrier helyett van viszont három gyermeke, öt unokája és tíz dédunokája… Tanított Békés-Tarhoson, volt a budapesti Operaház korrepetitora, s a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézete tanáraként, kiváló pedagógusként ment nyugdíjba. …..“


750 Ardelao 2018-04-20 13:20:03 [Válasz erre: 749 Ardelao 2018-04-20 13:14:53]

Virágos véletlen

Kocsis Katalin írása, 2009.10.08.


749 Ardelao 2018-04-20 13:14:53 [Válasz erre: 748 Ardelao 2018-04-20 13:06:47]

Kocsis Katalin zenei könyvtáros behatóan foglalkozott többek között Dános Lili életével is. Az alábbiakban az ő írását és a könyvét ajánló videót illesztem be:

Egy kanizsai csodagyermek elfelejtett centenáriuma (Kocsis Katalin írása), 2013.10.05.

„Az 1920-as évek legelején, mintegy három évig a kanizsai sajtó egy pici lány nevétől volt hangos. Dános Lilinek hívták, a hét-nyolc-kilencedik évét "taposta", de apró termete miatt még ennél is fiatalabbnak tűnt. Ám már nyolc éves korában, nem egészen fél év komolyabb zongoratanulás után ezt írta róla az egyik Kanizsai hírlap, a Zala - 1920. december 19-én: 

A kis művészgyerek játéka őszinte bámulatot keltett. Korát erősen túlszárnyaló intelligenciával, fölényes technikával, minden tekintetben zsenialitásra valló tudással kezeli a zongorát. Igen nagy sikere volt. …“

Dános Liliről - Kocsis Katalin ajánlója


748 Ardelao 2018-04-20 13:06:47 [Válasz erre: 745 Ardelao 2018-04-17 21:48:48]

 

Dános Lili

Dános Lili, zongoraművész, korrepetitor, tanár.

1912.10.08.- 2010.09.04.

MUZSIKA, 2010. OKTÓBERI SZÁM:

„Marosvásárhelyen született 1912. október 8-án. Pályafutását csodagyermekként kezdte: már kilencévesen hangversenyen lépett fel. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán, Popper Irma, Varró Margit, Székely Arnold, Gát József, Weiner Leó és Kadosa Pál növendékeként végezte. Az 1948-ban megrendezett budapesti nemzetközi Bartók-versenyen 4. helyezést ért el. 1948-tól 1950-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet zongoratanára volt, 1950 és 1953 között Békéstarhoson tanított. 1953-ban a Magyar Állami Operaházba került, ahol egy évtizedig dolgozott korrepetitorként, majd 1963-tól negyedszázadon át a Zeneakadémia Zenetanárképző Intézete Budapesti Tagozatának zongoratanárként működött. Egész Európában koncertezett, idehaza rádiófelvételek örökítették meg játékát. Életének 98. évében, 2010. szeptember 4-én hunyt el.“



746 Ardelao 2018-04-18 05:56:25 [Válasz erre: 744 Ardelao 2018-04-17 19:16:29]

https://www.nmz.de/artikel/ein-leben-fuer-die-klavierpaedagogik NEUE MUSIKZEITUNG, 6/2003 - 52. évf.:

Ruth-Iris Frey-Samlowski cikke

„Egy Élet a zongorapedagógia szolgálatában

Varró Margit zongoraművésznő és zongorapedagógus halálának 25. évfordulójára

(3. rész)

Európából az Államokba

Erre az időre esik élénk előadói tevékenysége is Európa nagyvárosaiban, így például 1937-ben, Párizsban beszámolót tart a Zenei Nevelés Nemzetközi Konferenciáján, és 15 különböző nyelven sok - még ma is elérhető - publikációt ír. 1938-ban Varró Margit kivándorol az USÁ-ba, az Illinois államban lévő Chicagoba, nem utolsó sorban azért is, hogy szakmailag többet érjen el. A következő húsz évben ott folytatja intenzív előadói tevékenységét különböző zenepedagógiai, de biográfiai és zenetörténeti témákban is. 1939-ben a massachusettsi Cummington Művészeti Iskolában, 1940-től 1942-ig Chicagoban, a Sherwood Zeneiskolában, 1947-től 1956-ig Chicagoban, az Illionisi Technológiai Intézet Tervezőintézeténél, 1950-től 1958-ig a Roosewelt Egyetem Chicagoi Zenei Főiskoláján és 1958-tól 1959-ig a Chicagoi Főiskola Egyetemén tanít. ….. Varró István az USÁ-ban könyvkötőként és szakácsként dolgozik, miközben felesége, Varró Margit állandó tevékenységei mellett magas életkorig tanít – részben nyolctól húsz óráig. A férje az USÁ-ban már nem tudja karbantartani jó csellójátékát. Fia, Varró István (Stephen Varró), a családjával 1945-ben Latin-Amerikán keresztül Chicagoba jön, és később New Yorkba költözik.  82 éves édesanyja ott látogatja meg őt egy hosszabb időre, miután az apa Chicagoban 1963. szeptember 13-án meghal. New Yorkban Varró Margit alig tud elzárkózni egykori tanítványai meghívásai és telefonjai elől. Még ebben az életkorban is örökösen siet és sokat szaladgál. Még 94 évesen is oktatja a magántanítványokat saját chicagoi lakásán, és aktívan részt vesz a társadalmi életben.  Annak a tervének a megvalósítását, hogy megírja visszaemlékezéseit, egy esés okozta csípőtörés megakadályozza. 95 évesen életének végét idősek otthonában tölti, kerekesszékben ül, és csak ritkán zongorázik. Az „üres napok engem alkotásra ösztökélnek”, és „a jelenben élek”, hangsúlyozza. Fontos számára, hogy „a tanítványokkal mindig becsületesen bánt”. Örül annak, hogy „olyan kiváltságos volt, hogy annyi fiatal tanárt vezethetett rá a tanításra”.  Az idősek otthonából kapott infomáció szerint sok tanítványával vált levelet és hangszalagokat, és még a vele lakók irányában is aktív. Az utolsó években teljesen megvakul. Varró Margit 97 évesen, 1978. május 15-én hal meg, ..... Chicagoban. Varró Margitot még ma is szerzők idézik, így például 2002-ben Elgin Roth a „Zongorajáték és testtudatosság” („Klavierspiel und Körperbewußtsein“) vagy 1993-ban Peter Heilbut a „Zongorázni” („Klavier spielen“) című kiadványában, ..... .

Carl Adolf Martienssen is megemlíti őt már 1930-ban, „Az egyéni zongoratechniká”-ban („Die individuelle Klaviertechnik”) és 1954-ben a „Kreatív zongoratanítás”-ban („Schöpferischer Klavierunterricht”), pontosan úgy, ahogyan Kurt Schubert 1946-ban, „A zongorajáték technikájá”-ban („Die Technik des Klavierspiels”) ..... . Korunk számos zenepedagógus szerzője (az ismertek is) kétségtelenül követik a Varró Margit által már megkezdett utat. Ebből is csak az következik, hogy „Az élő zongoratanítás” („Der lebendige Klavierunterricht), amelynek 1958. évi negyedik kiadása még kapható, a főiskolákon, konzervatóriumokban és az akadémiákon a zongorametodika oktatásához még ma is az alapirodalom részét képezi – joggal! „

Képtalálat a következőre: „Der lebendige Klavierunterricht”


745 Ardelao 2018-04-17 21:48:48 [Válasz erre: 744 Ardelao 2018-04-17 19:16:29]

Az előző bejegyzéshez csatolt képen a harmadik növendék (balról az első) Frank Klára.

Frank Kláráról (később Péter Józsefné) az 1936-ban megjelent "Magyar Muzsika Könyve" a következőket írja:

"... zongoratanárnő. 1914-ben született. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol a zongoratanárképzőn 1934-ben, a középiskolai énektanárképzőn 1935-ben oklevelet nyert. Tanára: Varró M. Szerepelt a Zeneakadémián mint növendék önálló számmal (1927) és két zongorás számmal (1930), 1935-ben a rádióban. zongoratanítással foglalkozik."

További információ:

http://www.parlando.hu/2014/2014-2/2014-evi_szuletesi_evfordulok_ZT.htm

"Péterné Frank Klára (Budapest, 1914. február 10. – kb. 2000.) zongoraművész-tanár, főiskolai docens (Zeneművészeti Szakközépiskola, Szeged, Pedagógiai Főiskola, Budapest és Szeged - ének-zene tanszék, Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, Budapest, - zongora korrepetitor, Postások Erkel Ferenc Zeneiskolája - énekes korrepetitor, XI. kerületi Szabó Ferenc Vegyeskar-korrepetitor);"

Dános Lilire később még visszatérek.

Frank Klára, Rév Lívia, Dános Lili - mindhárman - Varró Margit legtehetségesebb tanítványai közé tartoztak.


744 Ardelao 2018-04-17 19:16:29 [Válasz erre: 743 Ardelao 2018-04-17 19:09:08]

https://www.nmz.de/artikel/ein-leben-fuer-die-klavierpaedagogik NEUE MUSIKZEITUNG, 6/2003 - 52. évf.:

Ruth-Iris Frey-Samlowski cikke

„Egy Élet a zongorapedagógia szolgálatában

Varró Margit zongoraművésznő és zongorapedagógus halálának 25. évfordulójára

2. rész

Az első publikálások

Politikailag ez az időszak Magyarországon egybe esik a Tanácsköztársaság rövid időre történt kikiáltásával. Dohnányi és Kodály ebben az időben megpróbálja szakjának csak a legkiválóbb muzsikusait meghívni a főiskolára. Dohnányit a politikai restitúció után hirtelen igaztalanul szabadságolják, Kodály tiltakozásból visszalép és 14 másik professzor és docens, köztük Bartók, Varró és Weiner sztrájkol. Dohnányi és még egy páran visszakapják állásukat, miközben másokat többé nem alkalmaznak.

Oktatói tevékenysége, a hangversenyek és néhány rádiófelvétel mellett Varró Margit publikálni is kezd. Első cikke - „J. S. Bach“ címmel – 1908-ban jelenik meg a Fodor Zeneiskola évkönyvében. Ezt követően főként rövidebb cikkek jelennek meg különböző témákban mind a Pester Lloydban, egy jó budapesti német napilapban, mind a magyar napilapokban.

Varró Margit a gyakorlati oktatásban végzett tevékenység alapján egyidejűleg kifejleszti saját módszerét. Szisztematikus pedagógiai tanulmányai és különösen az abban szereplő pszichológiai anyag az alapja a „Zongoratanítás és zenei nevelés“ c., 1921-ben megjelent könyvének. Majd 1926-ban, két részletben megjelenik Varró Margit hosszú cikke az Allgemeine Zeitung für Musik-ban, „A zongoratanítás alapjai („Grundlagen des Musikunterrichtes”) I-II“ címmel, amelyben a szerző maga mondja el, hogy „Ez a cikk rövid áttekintést nyújt arról a néhány legfontosabb alapelvről, amely a szerzőnő 1921-ben, Budapesten, a Rózsavölgyinél  „Zongoratanítás és zenei nevelés“ címmel, magyar nyelven megjelent könyvében lefektetésre került. …..

Az ezt követő években maga fordítja le német nyelvre a „Zongoratanítás ….“-t, átdolgozza, és bővíti azt, különösen a harmadik, pszichológiai részben. Így jön létre 1929-ben legfontosabb publikációja az „Az élő zongoratanítás“ (Der lebendige Klavierunterricht) – annak metodikája és pszichológiája -, amelyet többek között Bartók, de több kortárs is, mint Rudolph Maria Breithaupt, Erich Doflein, Wilhelm Gebhardt, hogy csak néhányat említsek közülük, kiemelkedő könyvként méltat. A zongorapedagógia számára bizonyára mindvégig ez lesz Varró Margit legfontosabb műve, de minden hangszeres oktató számára is hasznos, amelynek 1928. évi előszavában ő maga határozza meg az e könyvben szereplő útmutatást, „…a zenével, a technikával és a pszichológiával való bensőséges kapcsolattal hidat verni a zongoratanítás jól ismert céljaitól a pedagógiai gyakorlathoz …“ Varró Margit olyan témákat dolgoz fel könyvében szisztematikusan, mint az „Erziehung des musikalischen Sinnes“ (kb.: A zenei gondolkodás (v. zeneérzék) fejlesztése), „A kezdők oktatásának metodikája“ („Methodik des Anfängerunterrichts“), „A játékot zavaró tényezők elemzése“ („Analyse von Spielstörungen“), a „Lámpaláz“ („Lampenfieber“), a „Csoportos oktatás“ („Gruppenunterricht“) az „Improvizáció“ („Improvisation“), „Gyermekkompozíciók“ („Kinderkompositionen“) és sok egyebet is, és azokat jól érthetően és részben példákkal ülteti át a gyakorlat vonatkozásába.

Alapvetően azért harcol, hogy a zongoratanár – lehetőleg nagy – pedagógiai alaptudását egyénre szabottan fordítsa tanítványára, és ne mindig ugyanazt a módszert alkalmazza rá. Ezzel messze megelőzi korát – és talán néhány mai zongorapedagógust is. Útmutató fejtegetéseivel még ma is nagy aktualitással bír.

(Folyt. köv.)

Kapcsolódó kép

Varró Margit a tanítványaival. (Jobbról balra: Dános Lili, Rév Lívia)


743 Ardelao 2018-04-17 19:09:08 [Válasz erre: 736 Ardelao 2018-04-14 15:12:44]

Mint zenepedagógusról, dicshimnuszokat zengtek róla tanítványai, többek között Rév Lívia is. Ezért úgy illik, hogy e topikba

Képtalálat a következőre: „Varró Margit”

Varró Margit zongoraművész és -tanár, „nemzetközileg kiemelkedő, meghatározó és jövőbelátó pedagógus“ neve is bekerüljön.

(Barcs, 1881.10.22.-Chicago, 1978.05.17.)

Szerencsére róla is sok magyar nyelvű, magyar szerzők tollából származó anyagot találunk meg a neten, ezért most egy külföldi lapban megjelent írást idézek kivonatosan:

NEUE MUSIKZEITUNG, 6/2003 - 52. évf.:

Ruth-Iris Frey-Samlowski cikke

„Egy Élet a zongorapedagógia szolgálatában

Varró Margit zongoraművésznő és zongorapedagógus halálának 25. évfordulójára

(1. rész)

https://www.nmz.de/files/imagecache/artikel_page_thumbs/ausgabenfotos/2003/06/forum-mupaed-varro-big.jpg https://www.nmz.de/files/imagecache/artikel_page_thumbs/ausgabenfotos/2003/06/forum-mupaed-varro-big.jpg

Varró Margit Picker Margitként jön világra 1881. október 22-én, egy dél-magyarországi kisvárosban, Barcson. Annak ellenére, hogy vidéken nő fel, édesanyjának köszönhetően sokoldalú képzést, jó és átfogó tudást kap. Jó humorral áldotta meg a sors. Amióta csak eszét tudja, zongorázik. Mielőtt olvasni tanul, tud kottát olvasni és négykezest játszani.

10 évesen a szülei Ausztriába küldik, ahol különböző tanároktól kapja első zongoraoktatását, amelyet később pedagógiailag katasztrofálisnak minősít. Kitűnik gyors felfogásával, koncentráló képességével és logikus gondolkodásával. Az angolt és a németet úgy beszéli, mint anyanyelvét, a magyart, és később ehhez még franciául és olaszul is tanul.

1900-ban Budapesten felveszik az Magyar Királyi Zeneakadémiára, a Liszt-tanítvány Szendy Árpád által vezetett, harmadik előkészítő osztályába, és 1905-ig nála is végzi el akadémiai tanulmányait, többek között  zongora, zeneszerzés és hangszerelés szakon. 1905-től 1907-ig a Magyar Királyi Zeneakadémián Chován Kálmán részesíti oktatásban.

1907-ben a legjobb osztályzatokkal végez, a zongorára és zongorapedagógiára létrehozott Volkmann Alapítvány újonnan létesített Fodor Ernő Ösztöndíjának a nyerteseként. Picker Margit ezekben az években megy férjhez a nála három évvel idősebb publicista, szabadúszó újságíró, szociológus és bibliográfus Varró Istvánhoz, aki 1878. március 17-én született. Azóta viseli a Varró Margit, Varróné Margit, de a Varró-Picker Margit nevet is.

1900 körül egy sor olyan magyar diák van a budapesti Liszt Akadémián, akiket nagyon jól ismerünk. E fiatal muzsikusok közé tartozik, hogy csak néhányat említsek, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Reschofsky Sándor és Weiner Leó. Előadóművészekként, zeneszerzőkként, tudósokként és tanárokként nemzetközi karrierjük kezdetén állnak, akik azután majd maguk is újra kiváló tanítványokat képeznek. Időnként Liszt örököseinek nevezik magukat.

A tanulmányok befejezése után Varró Margit számára 1907-ben és 1908-ban tanári tevékenység következik a Fodor Zeneiskolában, és magánoktatóként is tevékenykedik. Egyidejűleg – 1907 és 1913 között – intenzíven koncertezik Magyarországon, Ausztriában és Németországban, és továbbképző kurzusokat tart a Magyar Állami Zeneakadémián, míg 1918-tól 1920-ig az első női docenssé nevezik ki a Magyar Állami Zeneakadémián, amelyet akkor igazgatóként Dohnányi Ernő és  igazgató-helyettesként Kodály Zoltán vezet. Varró Margit ott elsősorban a tanárjelöltek oktatói gyakorlataiért felel, mielőtt átveszi a gyakorlóiskola vezetését. Így azután egy ideig Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Reschofsky Sándor, Weiner Leó és Varró Margit a Liszt Ferenc Akadémián egy tantestületben közösen tevékenykedik.

Ez az időszak professzionális együttműködésről tanúskodik. Megvitatják, publikálják a pszichológiai, zene-egészségügyi és pedagógiai alapelveket, és azokat az oktatásban alkalmazzák. Ezek – Kovács Sándor hatására - új, holisztikus pedagógiai személethez vezetnek, közvetlenül a pszichológia terén is. ……  Bartók Béla zeneszerzőként, Kodály Zoltán – aki az éneklést favorizálja – és Reschofsky Sándor mint zeneszerző és pedagógus, együtt és külön-külön is pedagógiai módszereket fejleszt ki, és tankönyveket ír a hangszeres oktatáshoz.  

……

(Folyt. köv.)


742 Ardelao 2018-04-17 03:52:12 [Válasz erre: 741 Ardelao 2018-04-16 07:47:46]

 

La grande pianiste Lívia Rév est morte

FRANCE MUSIQUE,  2018. március 29., 17:45 h:

"A nagy zongoraművésznő, Rév Líva, halott

Március 28-án Párizsban, 101 éves korában, elhunyt Rév Lívia, magyar zongoraművésznő. Budapesten született, hosszú pályafutását 1925-ben kezdte meg, és nemzetközi zenekarok számos nagy karmesterével játszott.

Elismert pedagógussá válása előtt Sir Adrian BoultAndré Cluytens és Rafael Kubelik vezénylete alatt játszott: Rév Lívia zongoraművésznő 2018. március 28-án hunyt el, Párizsban. 1916. július 5-én született, zenész családban, 12 éves kora óta lépett fel szülővárosa zenekarával, a Budapesti Szimfonikus Zenekarral.

1938-ban ő a budapesti Liszt Ferenc Akadémia Nagydíjának a nyertese, ahol Weiner Leó és Székely Arnold tanítványa, és ugyanabben az évben kapja meg akadémiai diplomáját, a Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneszerzők jelenlétében rendezett fogadást követően. A háború alatt, míg rokonai elhagyják az országot, Rév Lívia Magyarországon marad. Csak a háború után hagyja el szülőhazáját, amikor amerikai katonák hallgatják játékát. A párizsi vízum megszerzése érdekében 1946-ban jelentkezik a Long-Tibaud Versenyre,  de azon - felkészülés hiányában - nem jelenik meg. Rév Líviát rabul ejti  a főváros varázsa, amelyet  többé nem hagy el. 1948-ban ott találkozik Arthur Rubinsteinnel, aki nem fukarkodik a dicsérettel, amikor ezt írja: »íme, egy zongoraművésznő, aki igazi tehetséggel rendelkezik, és mindazzal, ami ezzel jár: ritmus, stílus, hangszín, érzelem és tökéletes technika.«

Az 1950-es években Sir Malcolm Sargent felfigyel Rév Líviára a Wigmore Hallban tartott egyik szólóhangversenyen, és felkéri, hogy játsszon vele. A zongoraművésznő Londonban II. Erzsébet királynőnek is játszott. Ez a művésznő számára egy hosszú nemzetközi karrier kezdete, amely őt elvezeti oda, hogy Sir Adrian Boulttal, Andrew Cluytens-nal, Eugen Jochummal, Josef Kripsszel, Rafael Kubelikkal ad elő koncerten fontos szólófelvételekkel kiegészített interpretációkat (beleértve Debussy prelűdjeit,  Chopin noktürnjeit vagy Mendelssohn Dalok szavak nélkül c. művét).

Rév Lívia Párizs környékén eltöltött utolsó éveiben a párizsi Nemzetközi Zenei Egyetemen történő tanításnak szentelte magát, és minden évben mesterkuruzust adott a Magyar Intézetben.

Marcel Quillévéré 2013-ban a France Musique számára hosszú interjút készített a zongoraművésznővel:

https://www.francemusique.fr/emissions/les-traverses-du-temps/livia-rev-pianiste-hongroise-1-3-29466


741 Ardelao 2018-04-16 07:47:46 [Válasz erre: 740 Ardelao 2018-04-15 10:39:35]

Sajnos, a Rév Líviáról készült teljes portréfilm nem található meg a neten, de könyv jelent meg róla, és megrendelhető:

ÚJ EMBER, 2008.02.03.:

„Hangképes“ interjúkötet

Rév Lívia portréja

Apró, elegáns idős asszony, hófehér hajjal. Fényes, sugárzó egyéniség. Gondolkodása patyolattiszta, ahogyan egész lénye is az. A Párizsban élő zongoraművész, Rév Lívia lassan egy évszázad tanúja: nyolcvan esztendeje szerepelt először a Zeneakadémia pódiumán, amikor még Dohnányi, Bartók, Weiner léptei visszhangoztak a legendás pesti intézmény folyosóin. Noha elmúlt kilencvenéves, mesterkurzusokat, szívesen játssza Mozart és Beethoven versenyműveit...
Egy fordulatokban gazdag, a világháború, a vészkorszak nehéz éveivel terhes, de mindvégig a Gondviselés által óvott „harmonikus" életút képe bontakozik ki a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatában megjelent könyvecske lapjain. Rév Lívia említi pályafutása fontosabb állomásait, szól néhány jelentős művésztársáról, nagy találkozásairól, lemezfelvételeiről, mondanivalójának középpontjában mégis inkább a család, valamint a zenéhez fűződő „transzcendens" viszonya áll.
Nem száraz, agyonkozmetikázott és fontoskodó nagyinterjúról van szó: Marton Árpád (lapunk munkatársa) igazi beszélgetőtárs, valódi partner, aki egyszerre tud az igényes műértő és az „egyszerű" rajongó szemszögéből a lényegre kérdezni. A kötetet olvasva, mintha csak asztaltársaságában ülnénk, magunk előtt látjuk Rév Líviát, halljuk a hangját. Szerény, derűs és magvas válaszaiban nincs semmi harsányság, felszínesség, magamutogatás. Szavaival is a zene prófétája... (Ő muzsikál rajtam keresztül. Kairosz Kiadó, 2007)

Pallós

ÍZELÍTŐ A BESZÉLGETÉS TÉMÁIBÓL:
- Rubinstein nem írt akárkiről elragadtató kritikát;
- Mit tekint Lili néni igazi sikernek?
- A világ legszebb Chopin-noktürn lemeze;
- New Yorkban 300 zongora közül választott;
- Egy óránál soha többet nem gyakorolt naponta;
- Hisz-e abban, hogy a muzsika transzcendens valóság?
- A „küldetésre” való ráébredés;
- A család, az otthon, a zongora;
- Párizs;
- A huncutsága családi örökség?
- A szakmán belüli barátság;
- Dohnányi játéka;
- A kamarapartnerek válogatása;
- Rauchwerger - ez a név túl németes, legyél Rév! Így az első koncertjén Rév   Lívia néven szerepelt;
- Folytatása következzék!

Márton Árpád - Ő muzsikál rajtam keresztül


740 Ardelao 2018-04-15 10:39:35 [Válasz erre: 737 Búbánat 2018-04-14 23:03:37]

Rév Lívia így játszott Chopint 1957 körül:

LIVIA REV plays CHOPIN 4 Etudes Op.10 No 3, 4, 5, 12 (ca 1957)

és így 2006-ban, 90. születésnapján:

Chopin 4 Impromtu-2 Lívia Rév 90th Birthday Concert Szeged

 

Rév Lívia 101. születésnapját is zongorázással ünnepelte

2017.07.27. (Interjú és videó.)

„Csordás Klára, Párizsban élő operaénekesnő tette közzé a Facebookon azt a videót, amin Rév Lívia Chopin cisz-moll nocturne-jét (op. posth.) játssza 101. születésnapján, július 5-én, párizsi otthonában.“


739 Búbánat 2018-04-15 00:38:01 [Válasz erre: 738 Ardelao 2018-04-15 00:04:13]

Nincs mit...


738 Ardelao 2018-04-15 00:04:13 [Válasz erre: 737 Búbánat 2018-04-14 23:03:37]

Köszönöm! :-)


737 Búbánat 2018-04-14 23:03:37 [Válasz erre: 736 Ardelao 2018-04-14 15:12:44]

Idemásolom bejegyzésemet, amit  a Milyen zenét hallgatsz most • 1149 sorszám alatt írtam anno: 

(2003-11-12 09:10:36)

 

 

"Tegnap este az MTA Dísztermében egy –saccolásom szerint - 70 és 80 év közötti Párizsban élő magyar hölgy, Rév Lívia, zongorázott tüneményesen Chopint és Debussyt. Megjegyzem, kedves színfolt volt nála, hogy - mivel kottából játszott – állandóan a szemüvegét kereste. Úgy jött be a koncertre, hogy nem volt nála a szemüveg, amire csak az első taktusok után jött rá. Akkor leállt, és megkérte a kottalapozó hölgyet, hogy menjen el érte. Közben odakacsintott a közönség felé és röviden elpanaszolta nekünk, hogy ebben a korban neki már kell a szemüveg. Már ennek az apró mozzanatnak sikere volt. Később – ha jól emlékszem a négy impromtu egyikét is szemüveg nélkül kezdte el, ami ott lógott a nyakán. Aztán, menet közben kapcsolt, s miközben pedállal tartotta a hangot, gyorsan felrakta a szemüvegét, majd játszott tovább. A végén nagy ünneplés volt."

Mint kitűnik, az "örökifjú" művésznő korát kissé alábecsültem... már a 87. életévében járt akkor!

 

"Kulcs Chopinhez" 

"Ismét idehaza koncertezett a legendás Rév Lívia" 

Új Ember, 2010.05.09.

Zavarba ejtően beharangozott „búcsúkoncertje" után majd egy esztendővel ismét Budapesten játszott a BBC kritikusainak és a Radio France hallgatóinak kedvenc Chopin-pianistája, a Dohnányi-Bartókféle örökség utolsó élő képviselője, az örökifjú Rév Lívia. Rubinstein felfedezettje az újrakezdések rekordere is: előbb a bakelitlemez-piacot, majd a koncertdobogót hódoltatta meg páratlan finomságú játékával, hogy a CD-éra hősnőjeként, legutóbb pedig az internet közönségkedvenceként térjen vissza újra meg újra. Az alábbiakban vasárnap délelőtti telefonbeszélgetéseink jegyzeteit adom közre: Rév Líviával portrékötete francia kiadására készülünk a Chopin-évben. 

Rév Lívia: - Látta a Chopin-év nyitógáláját? Jobban járt, hogyha nem! Azon gondolkodtam: íme, egy sereg remek zongorista. De hol marad a muzsikálás? Én is tudok gyorsan zongorázni, de az még nem muzsikálás. Rendkívül szórakoztató például, ha az ember próbát tesz mondjuk az opus 10. második Chopin-etűdjével: igen tanulságos, ha az egyforma nyolcadokat gyakorlásként különféle ritmusképletekkel cseréljük fel. De ilyenkor gyakorlunk, és nem Chopint játszunk! A muzsika szépsége teljesen ellentétes azzal a fajta gépies tökéletességgel, amit manapság várnak el a zongoristáktól. Hallgassa csak meg Horowitz vagy Cortot Chopinetűdjeit. Tele vannak hamis hangokkal, mégis csodálatosak! A régiek nem a hibákat számolták az előadásban, hanem a szépségeknek örültek. 

Ha olyan emberek kapnak lehetőségeket, mint amilyeneknek a lemezeivel találkozik az ember, ötven év múlva senki sem fogja tudni, ki volt Bach, ki volt Mozart! Ezért mindig azt kötöm elsőként lelkére a tanítványaimnak: „Ne engedjétek, hogy az emberektől elvegyék a zenét!" Zene nélkül ugyanis nincs emberhez méltó létezés! Az embert a művészet teszi emberré! Nézze csak meg: elgondolkodtató, hogy mely nemzeteknek van csodálatos folklórja? A németeknek és a franciáknak alig akad egypár szép népdala. A magyaroknak, oroszoknak, a lengyeleknek és a spanyoloknak pedig? Ők szenvedtek a legtöbbet Európa nemzetei közül, és számukra a zene valójában menedéket jelentett a szenvedések között. 

Az ostrom alatt vagy egy évig jóformán nem is láttam zongorát. Soha nem felejtem el az első zenét, amit a háború után hallottam. Al Jolson énekelt egy gramofonlemezen. Nem lehetett könnyek nélkül hallgatnom. Abban a spirituáléban minden, de minden emberi szenvedés benne volt, mindaz, amit mi is átéltünk. 

Manapság azonban mindent a virtuozitással mérnek. Chopin négy impromptüje közül például csak az elsőt és a negyediket lehet hallani. A másodikat és a harmadikat én is most szedtem csak elő újra, mert nagyon sok oktávmenet van bennük, és arról nekem, az én apró kezeimmel, mindig le kellett mondanom. Most mégis megtanultam őket, mert egészen lenyűgöztek, annyira gyönyörűek! Van itt a másodikban egy olyan disszonáns moduláció, hogy az szinte bartókabb Bartóknál! És ahogy visszajön az a mennyei muzsika, abban annyi, de annyi lemondás és fájdalom és küszködés és reménykedés van! Chopin tragikuma egészen másként jelentkezik, mint Schuberté. „Nincs mit tenni" - mondja a zárlatban. Mennyei zene! Márpedig ezekben az akkordokban rejlik a lényeg: ennek a mennyei muzsikának a hatalmas tragikuma. Miért írt Chopin ide ennyi hangot, ha egyszerűen nincs idő, hogy megszólaljanak? Vagy nézze csak meg a Chopin op. 10. harmadik, Gisz-dúr etűdjét. A kotta Lento utasítást ad, és a kiadók - állítólag Chopinre hivatkozva - 100-as metrumot írnak elő. Nem hiszem el, hogy Chopin így játszotta volna! Hallottam egyszer Richterrel: tartotta magát az előírt tempóhoz, és én bizony majdnem leestem a székről. Ha 80-as tempó körül játsszuk, előbukkannak a darab csodálatos szépségei, és én így is játszom, bárki bármit mond Chopinre hivatkozva, mert Chopin muzsikája számomra többet mond el az ő szándékairól. Minthogy Chopin tanár is volt, az etűdjeiben fölfedezhetjük, hogy rávezeti a muzsikust, mit miért és hogyan akart és mit másként. Minden darabnak megvan a saját kulcsa, amitől minden a helyére kerül. Az első prelűd például mindjárt egy szünettel késleltetett triolával indul. Ezt legtöbbször nagyvonalúan egyszerre játsszák a balkéz indításával. Csakhogy pár ütemmel később maga Chopin hozza ezt a változatot, majd újra az eredeti kerül elő. Lehet ez merő véletlen? Vagy nézze az opus 25. második, f-moll etűdjét. Miért írt Chopin triolákat a jobbkéznek, és miért nem írta 6/8-ban? Ami a legérdekesebb az egészben: a lüktetése teljesen elvész, ha nem helyesen olvassuk és játsszuk! Csak épp el kell olvasni, mit is akart a komponista. 

Nagy izgalommal vártam, amikor lengyelek előtt kellett először Chopint játszanom. A szülőházában rendezett fesztiválon az van szokásban, hogy a közönség a kertben hallgatja a koncertet, és nem is látják a művészt, aki a nyitott ablakokon túl játszik. Nagy-nagy öröm volt, hogy a koncert után azt mondták: olyan érzésük támadt, mintha maga Chopin játszott volna odabent... Nem lehet megmagyarázni, mi teszi képessé az embert, hogy valóban a komponista zenei szándékait szólaltassa meg, de úgy látszik, lehetséges. Valaki egyszer azt mondta: a helyes interpretáció nem más, mint hogy minden hang a kellő időben szólal meg. Holott a zene leginkább a színházhoz hasonlít, ahol nincs két egyforma előadás, hanem ezerféle inspiráció. Ettől van, hogy a muzsikálás kicsit mindig improvizáció. Növendékkoromban Dohnányi előtt játszottam egyszer a „Feketebillentyűs" etűdöt. Odajött hozzám, vállamra tette a kezét, és azt kérdezte: „Azt a rubatót miért csinálta?" Megszeppenve feleltem: „Nem tudom." Erre Dohnányi megveregette a vállamat, és azt mondta: „Akkor bravó!" 

/Marton Árpád/ 


736 Ardelao 2018-04-14 15:12:44 [Válasz erre: 735 Ardelao 2018-04-14 15:04:47]

Kapcsolódó kép

Új Ember, 2016.07.11.:

Aranylemez, aranytokban

A százéves Rév Lívia köszöntése

Ez a kivételes művész, akinek élete és pályája már-már elkoptatja a páratlan, a rendkívüli, az egyedülálló jelzőket. A tisztviselőék háborús szülötte budai kislány, akinek zenei fogékonysága már akkor megmutatkozott, amikor zongoraleckét kért ajándékba az ötödik születésnapjára. Nem hajas babát, nem masnis kötényruhát, nem tollaslabda-fölszerelést. Csak egy zongoraórát az egy emelettel lentebb lakó zongorakisasszonynál. Akit névtelenségbe burkolózó pártfogók segítettek be az egyik legkiválóbb elemi iskolába, akit a zenetanár-legenda Varró Margit vett a szárnyai alá, és akinek Weiner meg Dohnányi elismerő félmondatai váltak életre szóló iránymutatójául. Aki hűségben végigvacogta a vészkorszakot, miközben Bach Olasz koncertjét memorizálta az óvóhelyen, akit kiváló minősítésű oklevelével sem engedtek katedrához, aki kalandos módon meghódította a háborúból épphogy fellélegzett Bukarestet, majd még kalandosabb módon Párizsba vetődött, ahol sebtében összekötötte az életét egy valóságos francia főrenddel. Persze a Notre-Dame-ban, hol másutt? Akiben nem csupán Chopin lelt rá kongeniális megszólaltatójára, de aki Czerny másoktól kopogós etűdjeit is oly éterien, annyi költőiséggel játssza, minthogyha imádságot mondana. Miközben idehaza majdhogynem el is felejtkeztek róla.  …..“

LIVIA REV JOUE CZERNY


735 Ardelao 2018-04-14 15:04:47

 Képtalálat a következőre: „Rév Lívia”

Rév Lívia zongoraművésznő

Budapest, 1916.07.05.-Párizs, 2018.03.28

E világhírűvé lett zongoraművésznőnkről, akit Arthur Rubinstein „a zongora Callasának” nevezett, az interneten szerencsére elég sok írás olvasható. Ami pedig ennél is fontosabb: sok szép hang- és videofelvétel készült játékáról. Ettől függetlenül úgy vélem, róla (is) feltétlenül szólni kell.

"Becsületrend Rév Líviának
Máig aktív a kilencvenkét éves zongoraművésznő

A Francia Becsületrend kitüntetést, a legmagasabb francia állami elismerést kapta Rév Lívia Párizsban élő magyar zongoraművésznő az idei függetlenség napja alkalmából. A formális átadási ceremóniát, amely lovaggá ütéssel is jár, egy későbbi időpontban tartják meg, ezen Nicolas Sarkozy személyesen nyújtja majd át az érdemrendet.

_________ KISS ESZTER VERONIKA_________

Rév Lívia világszerte elismert zongorista, aki többek között Weiner Leótól és Varró Margittól tanult, a BBC húsz évvel ezelőtti és a francia rádió idei anonim versenyén elnyerte a minden idők legjobb Chopin Nocturn játékosa címet Chopin-lemezével, amely többek között Arthur Rubinstein és Maurizio Pollini felvételeit szorította maga mögé. Rév Lívia kilencvenkét éves, de kora ellenére aktív, koncertezik, és mesterkurzusokat tart, legutóbb a múlt hónapban Tamásiban ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi zongoramesterkurzuson tanított. Szeptember 8-tól 15-ig Párizsban tart kurzust fiatal tehetségeknek. A találkozó az ő koncertjével kezdődik, majd a párizsi Magyar Intézetben magyar szerzők műveit adja elő.
A művésznő Magyarországon gyakran tűzi műsorra francia zeneszerzők műveit, míg külföldön szívesen népszerűsíti a magyar zenét. A köztudatba csodagyerekként került kilencévesen, amikor megnyerte a Csodagyerekek Nagydíját (Grand Prix des Enfants Prodiges). Zenekarral tizenkét évesen debütált Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyművének egyik szólistájaként.
Bár 1947 óta Franciaországban él, Rév Lívia megmaradt magyarnak, mint két évvel ezelőtt lapunknak adott interjújában fogalmazott, büszke magyarságára, és még ennyi idő után is akcentus nélkül beszéli anyanyelvét. Igaz, gyakran használja, hiszen amióta csak lehetősége van rá, felkarolja a magyar tehetségeket, tanítja, segíti, ha szükséges, akár magához is fogadja őket. Ennek ellenére hazánkban csak két oklevéllel lett gazdagabb, és azokkal is csak az utóbbi néhány évben, elsősorban azért, mert két éve Budapesten ünnepelte kilencvenedik születésnapját, és ebből az alkalomból a kultusztárca Pro Cultura Hungarica, valamint a Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla-emlékdíját kapta. Bár a szakma szerint ennél rangosabb kitüntetés is megillette volna, ő ezeknek is nagyon örült, hiszen - mint akkor mondta - már nagyon hiányzott számára egy elismerés a hazájától.“

Livia REV en concert à Lausanne le 24 sept 2009


734 Ardelao 2018-04-13 18:16:59 [Válasz erre: 733 Ardelao 2018-04-13 18:13:20]

„Papp Viktor emlékezete

A jeles zenei szakíró, zenekritikus és a „Muzsika” című újság szerkesztője, aki 137 évvel ezelőtt, ezen a napon született. (1880.IV.13. – 1954.V.10)

„Szász Károly és ifj. Hegedűs Sándor rendes tagok, a KISFALUDY TÁRSASÁGBAN az 1931. évi tagválasztó rendes közgyűlésen betölthető írói helyre tisztelettel ajánlom Papp Viktor zenekritikust és zenetörténészt.

Társaságunknak régi hagyománya, hogy a tagok sorában legyen zenebírálattal a zene történetével foglalkozó író is, sőt — különösen mióta megvan a GREGUSS-JUTALOM — egyenesen szükség van ilyen tagra, aki a GREGUSS-BIZOTTSÁGBAN a ZENÉSZETI előadói tisztet kellő szakértelemmel töltheti be. Már háromszor történt, hogy a ZENÉSZETI GREGUSS-JUTALOM odaítélésekor kénytelen volt a Társaság külső embert kérni föl az előadói tisztre, s két esetben éppen Papp Viktor volt szíves kérésünkre a nagy tudást igénylő s nem csekély munkával járó előadói tisztet elvállalni. Így hát szinte tartozik is a Társaság Papp Viktornak azzal, hogy őt tagjai sorába iktassa.

Papp Viktor — aki gyakorlatilag is műveli a zenét, s mint zeneköltő és hegedűművész több hangversenyt is adott — kora ifjúságától kezdve foglalkozik zenekritikával, s mint több lapnak és folyóiratnak munkatársa, három évtized óta állandó figyelője a magyar zenei életnek. Két év óta a rádiónak is egyik zenei tanácsosa. Mint a zenével foglalkozó irodalom munkásának, tizenkét önálló kötete jelent meg, melyek közül jelentősebbek a következők;

a) Arcképek az Operából — tíz operaházi nagy énekművészünk életrajza és művészetének jellemzése 
b) Arcképek a magyar zenevilágból — a magyar zenei élet tizenhét mesterének életrajza és méltatása
c) Dohnányi Ernő tüzetes életrajza és művészetének méltatása.

E három kötet a magyar zenetörténet megírásánál hézagpótló mű és teljesen új adatok feldolgozása.

Éppen egyik jeles esztétikus társunk, Négyesy László, állapította meg az operaházi arcképekről, hogy azok «jórészt úttörő jelentőségűek».

d) Beethoven és a magyarok — a mesterek mestere halálának százados évfordulójára készült. A magyar vonatkozásokat teljesen felöleli, módszeresen adja elő, több teljesen ismeretlen adatot dolgoz fel, s mint az egész centenáris irodalomban talán legtöbb új adatot tartalmazó mű: értékességével igen jelentősnek mondható.

Papp Viktor e négy kimagasló művének, de talán egész működésének is egyik legkiválóbb tulajdonsága: irodalmi stílusa. Főként előadásának nemessége teszi őt jelentékeny íróvá. Bírálói mind ezt emelték ki — «nemesveretű belletrisztiká»-nak (belletrisztika = szépirodalom. A.) nevezve Beethoven és a magyarok című munkáját.

Nagyobb-arányú zenei dolgozatai közül kiemelendő a zenei Greguss-jutalomról szóló említett két jelentése, melyek az 1917-től 1928-ig terjedő időszak kimerítő magyar zenetörténetét adják. Az első jelentést Négyesy László az 1925. évi műbírálati Greguss-jelentésben «a legjelentősebb zenekritikai dolgozatok egyikének» mondotta.

Papp Viktor a Voinovich Géza társunk szerkesztette «Budapesti Szemlé»-ben évek óta időnként összefoglalja a zenei eseményeket, lexikoni pontossággal, teljességgel és kritikai méltatással. Megalapította állami támogatással és szerkeszti a «Muzsika» című zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóiratot, mely elérte a legjobb külföldi régi zenei folyóiratok színvonalát. A Muzsika az 1929-es teljes és az 1930-as fél évfolyam megjelenése után, jelenleg — anyagiak híján — szünetel. Tekintettel a fentebb mondottakra, tisztelettel és melegen ajánlom Papp Viktor megválasztását.

Budapesten, 1930. december 27-én.

ifj. Hegedűs Sándor és Szász Károly
a KISFALUDY-TÁRSASÁG rendes tagja.”

(Forrás: A KISFALUDY-TÁRSASÁG ÉVLAPJA, 1930. (Új Folyam 58.) VIII. Tájékoztató)

U.i.: Papp Viktort természetesen mindkét pozíció betöltésére megválasztották.


733 Ardelao 2018-04-13 18:13:20 [Válasz erre: 6 Ardelao 2017-07-05 20:07:09]

A magyar zenei élet e topikban helyet kapott némely jelessége – legalább is itt - indokolatlanul kevés beírásban szerepel. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy rájuk nem érdemes több időt pazarolni.  Többnyire inkább arról van szó, hogy ezen, általam „látszólag nem preferált”személyekről az interneten meglehetősen nagyszámú, minden további nélkül letölthető információ áll rendelkezésre. Azok megtalálása tehát nem igényel „bányász tevékenységet”.

Ám az is előfordul, hogy bőven elegendő egyetlen ismertető. Hiszen az, akiről szó esik, még nem igazán elfeledett, csupán az egészen fiatal  korosztálynak lehetnek tudásbeli hiányosságai az adott személyt illetően.

A komolyzenei irodalommal foglalkozók bizonyára jól ismerik Papp Viktor nevét és könyveit. Némely példányuk még ma is elérhető az antikváriumokban, de egyre nehezebb a hozzájuk jutás. Nagy öröm számomra, hogy annak idején majdnem minden művét sikerült begyűjtenem. Röviden, egyszerűen, érthetően ír művésztársairól és a zenéről. Mellőzi a fellengzős kifejezéseket. Minden írásában a lényeget rögzíti, amely alapján a laikusok is kiválóan eligazodnak a zene világában. Papp Viktor azok közé a zenekritikusok közé tartozott, akik maguk is bensőséges kapcsolatot ápoltak a zenével. Éppen ezért nem érezte szükségét annak, hogy cirkalmatos kifejezésekkel ködösítsen, nem akart sohasem „emelkedettebb” lenni annál, mint az, akiről írt. Tudta, hogy a legtöbbet akkor teheti a zenéért és művésztársaiért, ha a legegyszerűbb emberek számára is tisztán, érhetően fogalmaz. A zene iránti érdeklődést csakis így lehet felkelteni, így lehet elérni, hogy a zene létszükségletté váljon.

Születésnapja alkalmából megemlékeztem róla az „Évfordulók, jeles napok, születésnapok” c. topikban. A rend kedvéért ide is áthozom a szóban forgó írást (ld. a következő bejegyzést).


732 Ardelao 2018-04-13 10:54:21 [Válasz erre: 731 Ardelao 2018-04-12 12:14:49]

PESTI NAPLÓ, 1923.04.26.:

Pártos István emléke.

Nagyszabású hangversennyel ünnepelte kedden a Zeneművészeti Főiskola tizenhétéves korában elhunyt egykori növendékének, Pártos Istvánnak emlékét. Pártos Istvánnal korunk legnagyobb hegedűtehetsége szállt sírba. Felcsillanó zeneszerzői talentuma nem bontakozhatott ki, örökéletű művek helyett csak egy szürke név maradt ránk. Ez a név még három év előtt a legnagyobb reménységet jelentette, mely Liszt Ferenc óta magyar előadótehetséghez fűződött; ma már csak ereklye, melyet nekünk kell megőriznünk az előadóművészeket olyannyira fenyegető feledéstől. Ebben a tizenhétéves fiúban minden együtt volt, hogy a legnagyobbak között is legnagyobb legyen. Szinte félelmetes intelligencia, tökéletes ízlés, megalkuvást nem ismerő művészi becsület volt alkotó zsenijének serkentő, csiszoló, fegyelmező szurrogátuma. S ami művészetét olyan egyedülállóvá tette: nagy szellemi képességeiből eredő önkritikája minden követelésének legközvetlenebb harmonikus könnyedséggel tett eleget ősi teremtőereje. Nagy intellektusok fáradságos küszködései, melyek még Joachim művészetét is megviselték, Pártos István gyermeklelkében csodálatos harmóniává oldódtak. A hit, bizalom, közvetlenség, az ideált és reális lehetőséget egymástól elválasztó korlátok áttörése volt az egyetlen gyermeki, az örök gyermeki ebben a fiúban, aki tizennégyéves korában már kiforrott művészek érettségével játszotta Beethoven, Brahms, Mozart versenyműveit. Igaza volt Rákosi Jenőnek, aki megható bevezető beszédében Pártos István pályáját teljesnek mondotta. Teljes volt nemes élete, tüneményes művészete s mégis rettenetes és gyógyíthatatlan a Seb, melyet halála a magyar zenekultúrán ütött. Őszinte gyász és mélységes részvét szólaltatta meg a keddi ünnepélyen az Eroica gyászindulóját, Schumann Mignon-requiemjét, Valamint a Gyermeksirató-dalciklust Mahlertől, melyet Basilides Mária megkapó művészettel tolmácsolt. A növendék ének- és zenekart Pártos volt mestere: Hubay Jenő, illetve Siklós Albert vezette. (T—th.)“

És hogy az utókor mennyire őrizte meg Pártos István nevét, az ereklyét? Beütöttem a google-keresőbe Pártos István egykori lakhelyét: Budapest, VI. Szív utca 14. A kopott ház falán – legalább is a fényképen – nem látok emléktáblát. Feltehetően az ott lakóknak sejtelmük sincs arról, hogy ebből a régi bérházból indult egykor az ifjú magyar Mozart karrierje, amely, amilyen sebesen ívelt felfelé, olyan tragikus hirtelenséggel ért véget.   


731 Ardelao 2018-04-12 12:14:49 [Válasz erre: 730 Ardelao 2018-04-10 10:56:35]

LYKA KÁROLY: AKVARELLEK

(Részlet)

A csodagyerek

Amsterdamban a spanyol láz megölte a legtehetségesebb hegedűművészek egyikét: Pártos Istvánt. Pártos István összesen tizenöt éves volt, a nevét azonban már négy esztendő előtt szárnyára kapta a hír és az utolsó év alatt a babér és az arany garmadával hullott lába elé, tegyük hozzá: nem érdemetlenül. A halála alkalmából megjelent méltatások egyhangúan kiemelték, hogy Pártos István nem csodagyerek volt, de művész. Kétségtelen, hogy a csodagyerek fogalmának közkeletű értékelését a Pártos István aproposjából is revízió alá kell venni és meg kell vizsgálni, hogy ez a két minőség: csodagyerek és művész, együtt valóban: contradictio in persona-e.

[…]

A művészekkel szemben, akik már gyermekkorúban elragadták a közönséget, az esztétikusok arra hivatkoznak, hogy az igazi, a legnagyobb lángelmék csak aránylag későbben bontakoznak ki, hogy sem Bach, sem Haydn, sem Beethoven és Schumann, Schubert, Brahms, Csajkovszky, Rameau, Lully, Gluck, Wagner sem volt csodagyerek. Valóban: a csodagyerek az artisták közé tartozik?
Az utolsó évtizedek, úgy látszik, más véleményen vannak. A Hubay-iskola neveltjei: Vecsey, Szigeti, Geyer Stefi, Pártos István, Ipolyi László, Kerékjártó Duci, Rubinstein
Erna, a külföldiek közül Zimbalist Efrem, Colbertson Sascha, Heifetz Jasa eleven érvek az ellenkező álláspont mellett. És akadnak esztétikusok, akik azt állítják, hogy minden csak technika . . . Mi az igazság?

Azt hisszük, két csoportra kell osztani a csodagyerekeket, aminthogy a muzsikusok is, nagy általánosságban, két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik anyanyelvükként beszélik a muzsikát. Akiknél a hangoknak nincs fogalmi, értelmi jelentőségük. Akik nem ,,kifejezni" akarnak valamit, hanem zenét írnak, önmagában teljes, önmagában kielégítő muzsikát. Ez a Mozart-típus. A másikba azok tartoznak, akiknél a zene csak a kifejezés eszköze, akiknél a ,,hangok mögött" rendszerint van valami, ami nem lett, nem tudott hangra, zenére váltódni, egy eszme, egy élmény, egy gondolat, akik épp ezért örökké küzdenek, heroikusan küzdenek a kifejezési módjával. Ez a Beethoven-típus. Az, aki az első csoportba tartozik, aki született muzsikus, már gyerekkorában ösztönösen megérzi és megérti, ami érzés és gondolat a hangokba záratott. Megérti, úgy, mint ahogy a mesebeli hősök egyszerre megértik például a madarak énekét. Az ilyen gyerek, kivételes, rendkívüli, tüneményszerű jelenség, igazi csoda. Ilyen volt gyermekkorában Mozart, ilyen volt Mendelssohn, Liszt, Hubermann, Pártos István. Az ilyen gyerek már gyermekkorában művész. […]“

Képtalálat a következőre: „Pártos István”


730 Ardelao 2018-04-10 10:56:35 [Válasz erre: 729 Ardelao 2018-04-10 10:56:01]

Azt pedig, hogy a tanár nem tévedett, az alábbi cikk is igazolja:

PESTI NAPLÓ, 1918. 02. 24.:

Pártos István sikere Skandináviában.

Pártos István, a kitűnő fiatal hegedűművész, január folyamán több hangversenyt rendezett Stockholmban, amelyekről a svéd sajtó a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg. A Svenska Dagbladet ezeket írja: „Csodálatos, milyen zengő, nagy hangja van a hangszerének, mennyire uralkodik művészete teknikai nehézségein, s emellett milyen muzsikus lélek: játéka széles és forró, rajongó ének . . ." Az Aftonbladet így ír: „Játéka izzó férfi-ének, előadása abszolút muzsikális, felfogása előkelő és érett." Az Aftontidningen kritikusa különösen befejezett teknikáját és lélekkel teljes, szép tónusát dicséri, melylyel csak igazi mester dicsekedhet. A Nya Dagligt Allehanda is megállapítja, hogy Pártos Istvánnak szokatlanul érett zenei felfogása és csodálatos teknikája van. A Socialdemokraten ezeket írja: „Valóságos élmény volt a fiatal magyar hegedűművész hangversenye. Sok nagy művésznek évekbe került, míg idáig fejlődött." A többi lap is az elragadtatás hangján ír Hubay Jenő fiatal tanítványáról.“


729 Ardelao 2018-04-10 10:56:01 [Válasz erre: 728 Ardelao 2018-04-09 08:11:16]

Pártos István tanára, dr. Hubay Jenő, így írt tanítványáról a ZENEI SZEMLE 1917. márciusi számában:

„Hosszú pedagógiai működésem folyamán számos tehetséges gyer­meket láttam felnőni és megállapíthatom, hogy a valódi tehetség megíté­lésében sohasem tévedtem.

[…]

Nemrégen iskolámból ismét egy 13 éves gyermek lépett a nyilvánosság elé. Neve — Pártos István. Szokat­lanul nagy tehetségével egyhamar magára irányítja majd a külföld figyel­mét is. Ez a gyermek nem zeneértő család sarja. Atyja rég elhalt, s anyja önmagát és fiát keze munkájával tartotta fenn. Zeneakadémiánk előkészítő tanszakára hét éves korában vették fel; amint ezt elvégezte és tanárja őt mint igen szorgalmas és tehetséges ifjút méltányolta, felvettem tanszakomba.

Ez az ifjú nem ment csodagyermekszámba — és mégis az volt. Szokatlan talentumáról egyrészt hihetetlen teknikai teljesítményeivel győzött meg, másrészt a művészet minden belső titkának mélységes meg­értése révén. Óráról-órára 10— 15, sőt még több gyakorlatot tanult meg, s azokat kívülről játszotta. Tudvalévő, hogy a gyermekek nem nagy kedv­vel játszanak gyakorlatokat. Pártos azonban nagy érdeklődést mutatott az etüdök iránt is, és a nehézségeket játszi könnyűséggel győzte. Ma tizenhárom éves, s alig van nevezetesebb mű, amelyet kívülről előadni ne tudna. Tehetsége minden külső behatás nélkül tört magának utat.

[…]“


728 Ardelao 2018-04-09 08:11:16 [Válasz erre: 727 Ardelao 2018-04-09 08:08:54]

SZÍNHÁZI ÉLET, 1917/49. SZÁM:

Pártos István

Egy-két évvel ezelőtt egy zeneakadémiai vizsgahangverseny után kapta fel nevét szárnyára a hír. Egy kis rövidnadrágos, csillogó szemű fiúcska, a kitűnő Hubav Jenő tanítványa hegedült a mamák, papák, nénik és kritikusok előtt és az utóbbiak jóvoltából másnap már egész Budapest tudta, hogy megérkezett az új hegedűcsoda, egy a szónak nemes, mozarti értelmében veendő csodagyermek, aki a legjobb úton van ahhoz, hogy a legnagyobbak, legkiválóbbak sorába jusson. Gyönyörű izgalom és ritka zenei esemény volt a kis Pártos István első nyilvános szereplése és az azóta eltelt idő igazolta, hogy azok a nagy reménységek, amelyek a művészete által kiváltott zúgó tapsokban nyertek kifejezést, a legszebb módon teljesedtek be.
Pártos István komoly, nagy művésszé fejlődött, ritka tehetsége, univerzális tudása a legelsők közé emelte. Olyan repertoirja van, amilyennel alig rendelkezik ma művész és olyan nemes, kijegecesedett előadása, tónusa, játékmódja, amely szinte nem is illik a korához. A napokban Bécs ünnepelte ritka melegséggel, határtalan lelkesedéssel, majd ismét a budapesti közönségnek számolt be előrehaladásáról.
Pártos István immár nem ígéret, hanem a legszebb művészi tett. Ő ma a legkiválóbb magyar hegedűművész.“


727 Ardelao 2018-04-09 08:08:54 [Válasz erre: 726 Ardelao 2018-04-08 09:52:40]

NYUGAT, 1917. 1. SZÁM:

Bálint Aladár: Pártos István

(részlet)

A gyerek Paganini lehetett olyan, mint e tíz és egynéhány esztendős kis hegedűművész. Bágyadt alabástrom arcából, magas homlokából, mély tüzű szeméből, keskeny ajkából mintegy rekonstruálható az egykori csodahegedűs még késő arcképeiben is nyugtalanító feje.

Az ő arcán is ott lobog a nyugtalanító titok döbbent-bélyege. A jövetele, művészete megfoghatatlan csoda.

A gyerekszoba ajtaja, ahonnan a nyilvánosság elé tuszkolták, bezárult mögötte és egy nagy, befejezett művész életterhe, feladata alatt görnyed törékeny kis teste. Jövője, további útja fájdalmas kérdés.

[…]

Pártos István ez idén tartotta első önálló hangversenyét. (Tavaly csupán az iskolai hangversenyen szerepelt). A filharmonikusok zenekara asszisztált e serdületlen fiúnak, ki hangszerével uralkodott a zenekaron.

Bruch-Beethoven-Lalo egy-egy hegedűkoncertjét játszotta. Mi következik még ezek után? Aki Beethoven D-dúr hangversenyét oly elmélyedéssel, stílussal adja elő, az legfeljebb technikailag fejlődhetik csupán. A tónusa máris meleg, férfias, szinte zavarbaejtő. Kezében szélesen tömör zengéssel muzsikál a hegedű. Fegyelmezni tudja magát, belé tud illeszkedni a zenekar együttesébe. Ezek mind oly tulajdonságok, melyek kész művésszé teszik őt.

Pedig nem az, mert nem is lehet. Még nem szenvedett, nem kételkedett és nem kerekedett felül önmagán, sem az elmúlt, sem a jelenvaló dolgokon. Még nem érti, nem látja meg szerepét, helyét, amelyet a mindenségben betölt. Bármily szépen muzsikál, nem a maga lelkét muzsikálja ki, hanem mások sugallatát. Igaz, hogy majdnem tökéletesen. Majd tizenöt, húsz esztendő múlva. Ha belekóstolt az életbe. Lehet, hogy akkor akadozva beszéli el hegedűszóban mindazt, amit most fiatalon, nyíltsággal, tökéletes tisztasággal, hibátlanul elmondott, de mégis az lesz az igazi.* […]“

*Tipikus kritikusi meglátás. A középszerű korszakalkotó gondolata a zseniről.


726 Ardelao 2018-04-08 09:52:40 [Válasz erre: 725 Ardelao 2018-04-07 07:12:15]

AZ EST, 1916.03.26.:

„Látogatás egy 13 éves csodahegedűsnél

 — Az Est tudósítójától —
... A Zeneakadémián, ahol pedig sok száz növendék címét tartják nyilván, a titkári hivatalban betéve tudják, és azonnal megadják a feleletet, amikor Pártos István lakása után érdeklődünk.
— Szív utca 14. III. emelet 6. ajtó.
Bemenet egy kis fiú jön utánunk, hegedűtök a kezében:
— Pártos Istvánt keresi? Olyan csuda még nem volt a világon!
... A Szív utcai sötét bérházban a házmesterné visz fel a liften :...
— Pártosékhoz tetszik?! A Pistike, — az aztán a művész! Csupa komoly dolgot játszik, népdalt sohasem. Kottista!
A lakás: a polgári bárom szoba és benne a magyar tehetség legújabb hajtása: Pártos István, a tizenhárom éves hegedűművész, aki a múlt héten, egy akadémiai vizsga keretében mutatkozott be, Beethoven hegedűversenyét játszotta és rögtön az élő hegedűsök első sorába küzdötte magát. A tanára, Hubay Jenő, aki elsőnek ismerte fel nagy tehetségét és két év alatt művészt nevelt belőle, előttünk is elragadtatással nyilatkozott róla:
— Bizonyos, hogy itt csodával van dolgunk, — mondotta nekünk Hubay professzor — ebben a kisfiúban bámulatosan egyesül a technikai tökéletesség a lelki érettséggel. Mikor felvételre jelentkezett nálam, kotta nélkül játszotta Wieniawski és Vieuxtemps etűdjeit, — azt hiszem, ezzel éppen eleget mondottam róla. Most azt szeretném, ha kimenne Berlinbe és bemutatkoznék Nikischnek és Wolff Hermannnak. Még egy éve van a Zeneakadémián — a művészképző utolsó tanévét járja — és azután csodálatos pálya áll előtte...
Hubay nem mondta ugyan, de mi tudjuk, hogy ő nemcsak művészetével és pedagógusi útmutatásaival állott a kisfiú mellett, hanem arról is gondoskodott, hogy gond nélkül tanulhasson és a nélkülözés ne befolyásolja fejlődését.
A kis művész édesapja már meghalt, édesanyja pedig szerény - viszonyok között élő varrónő; egykor maga is zongorázott és ott, a nagyon egyszerű Szív utcai lakásban beszéli, hogy kisfia már két éves korában babrált a hegedűvel, pengette a búrokat, később az volt a legnagyobb öröme, hogy hegedűt kapott ajándékba, és ötödfél éves korában már komoly zeneiskolába járt, ahol kitűnt biztos zenei hallásával és azzal, hogy bármily nehéz dolgot mutatott is neki a tanára; rögtön megtanulta és utánajátszotta
—  Az édesapjára emlékszik-e? — kérdezzük Pártos Istvántól. A fiú, mélytüzű fekete szemeit ránk szögezve válaszol:
— Hogyne! Hogy szerette a zenét! Milyen remekül zongorázott!
Azután elbeszéli, hogy a kedvenc zeneszerzője Beethoven és Brahms, legjobban szereti hallgatni a kis Heifetz hegedűjátékát (ez is egy kis csodagyerek), »Vecsey is jó, főként a technikája«, a zongoraművészek közül sokra becsüli Sauert »és persze Dohnányit«.
Felnőttesen, öregesen beszél, két izmos kis keze elterül az asztalon, úgy mondja :
— A harmadik gimnázium anyagát tanulóm, hetenként háromszor jön hozzám egy tanár. — iskolába nem, járok, nagyon kell vigyáznom magamra- Különben mindig egyedül vagyok . . . vagy. anyuskámmal, barátaim nincsenek. Olvasni szoktam sokat; most Shakespearet, azelőtt Kantot, Diderot-t, Schopenhauert.
— Az Istenért, — vetettük közbe
— hát miért nem indián történeteket?
— Nem szeretem a gyerekkönyveket — feleli. — Csupa butaság. Csak egyet szeretek közülük : »A Pál utcai fiúk «-at, Molnár Ferenctől. Az szép, annak nagyon tetszik a ... (látszik, hogy keresi a kifejezést) a ... megírási módja.
Legszívesebben azonban mégis csak a zenéről beszél.
— „Nagyon szeretem Wagnert. Két évig tanultam zongorázni, és már az összes Wagner-operákat játszom, mégpedig a legnehezebb átiratban. Nem vagyok izgatott, még ha koncerten játszom sem. A közönséggel nem törődöm, csak a hegedűvel és a tanár úrral. " ..................
.Azután megmutatja a »Végbizonyítvány «-t, amit a múlt tanév végén kapott a Zeneakadémián, Pecsét, Mihalovics igazgató, Moravcsik titkár szigorú hivatalos aláírása; bizonyítja, hogy Pártos István (szül. 1903. március 1-én, izr. vallású, hat év alatt elvégezte a Zeneakadémia tizenhárom évfolyamának tananyagát, és mindenből kitűnőt érdemelt. .
... Vékony, nyurga kis tizenhárom éves művész, hosszú hajával, nagy, égő szemeivel, — most ott ül a Szív utcai lakásban, a harmadik emeleten, úgy hegedül, mint a világon kevesen; olvassa Kantot és Brahms a kedvenc zeneszerzője, — vajjon tudja-e, mi a gyermekkor, és ha tudná, cserélne-e érte ?!”


725 Ardelao 2018-04-07 07:12:15

Pártos István hegedűművész

Budapest, 1903. 03. 01.- Amszterdam, 1920. 02. 04.

A lexikonokban olvasható leghosszabb szöveg e csodagyermekként feltűnt hegedűművészünkről a következő:

„Hubay Jenő tanítványa. Nagy reményeket keltő ifjú művész volt. Sikerrel hangversenyezett külföldön (Berlin, Lipcse, Dánia, Hollandia, Svédo., Norvégia).“

(MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON)

A Teremtő e lelket túl sok ajándékkal halmozta el, amikor útjára bocsátotta. Ám – mert egy jó szülő nem kivételezhet egyetlen gyermekével sem – az Atya a rend helyreállítása végett kedvenc fiának földi életét rövidre szabta.

Hangfelvételt  ugyan nem találtam Pártos István játékáról, de úgy érzem, ő sem maradhat ki e magyar panteonból.  

A SZENT LÁNG – holland tündérmese egy elfeledett magyar csodahegedűsről In memoriam Pártos István


724 Ardelao 2018-04-06 10:52:09 [Válasz erre: 723 smaragd 2018-04-06 06:29:21]

 

SIKLÓS ALBERT (1878-1942)
 

Röviddel húsvét előtt a magyar zeneélet egy igen tevékeny munkása költözött el az élők sorából: Siklós Albert.
 

Munkássága igen sokirányú. Legelső helyen említjük a népművelés terén kifejtett tevékenységét. „A Zene” alapítójának, Dr. Sereghy Elemérnek halálával Siklós Albert vállalta a folyóirat további szerkesztését. Nagy tudása biztosítéka volt annak, hogy a folyóirat az alapító elgondolása szerint fejlődjön tovább. Tíz éven át szerkesztette odaadó szeretettel és tudással „A Zené”-t. Ez alatt az idő alatt népszerű cikkek sorozatával nagyban hozzájárult a magyar közművelődés fejlődéséhez. Tudását egyébként is a népművelés szolgálatába állította. Hozzávetőlegesen száz előadása hangzott el a Szabadegyetemen, témáit a zeneesztétika és zene-történet legkülönbözőbb területeiről véve.

Munkásságának másik nagy területe a szakpedagógia. Amíg egyik oldalon a művelődni vágyó nagyközönség nevelésén fáradozott, addig a másik oldalon a szakemberek képzése volt feladata. 1909 óta a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés-tanszakának tanára, 32 éven át nevelt ifjú komponistákat. Növendékei közül jó-néhány ma számottevő tagja a magyar zeneszerzőgárdának. Tankönyvei közül a kétkötetes zeneszerzés-tana ma is nélkülözhetetlen segédkönyve zeneszerzőinknek. A zeneszerzésen kívül zenetörténetet, magyar zenetörténetet és egyéb elmélet tárgyat is tanított.

Munkásságának harmadik nagy területe a zeneszerzés. Koessler János neveltje volt. A nagy pedagógus szellemének őrzője maradt. Művei közül legnagyobb sikert ért el «A tükör» című pantomimje és «A hónapok háza» című operája. Számos zenekari művet írt, szimfóniát, szviteket, nyitányokat stb. Különösen gazdag kamarazene-termése. Zongora-, hegedű-, gordonka- darabok, dalok, karművek stb. egészítik ki műveinek nagy számát.

Siklós Albert eltávozott, — de életműve itt maradt. Szerzeményeik könyvei, cikkei hirdetik kiváló szellemét és bizonyságai munkában eltöltött gazdag életének!

 

A ZENE, 1842. április 9. (XXIII. Évfolyam, 9. szám)


723 smaragd 2018-04-06 06:29:21 [Válasz erre: 722 Ardelao 2018-04-06 00:42:12]


722 Ardelao 2018-04-06 00:42:12 [Válasz erre: 721 Ardelao 2018-04-03 19:39:29]

1936. február 9-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel
 

Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottsága hangversenyei a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével:


RÉGI MAGYAR MUZSIKA
Biblikus és históriás énekek, magyar táncok Siklós Albert zenekari átdolgozásában

 

Vezényel:
SIKLÓS ALBERT
a Zeneművészeti Főiskola tanára 

Közreműködnek: dr. Palló Imre, a M. Királyi Operaház örökös tagja és dr. Imre Vince operaénekes.
 

1. Régi magyar táncok (1520—1800)
2. a) Kisfaludy Sándor: Ongarese (1822—23)
b) Kisfaludy Sándor: Magyar inszurrekciós induló (1809)
c) Csermák Antal: Palotás

3. A kolozsvári Hofgreff-gyűjtemény hat biblikus és históriás éneke.
Bemutató előadás.
Előadja: Dr. Imre Vince operaénekes.
a) Az Illyés prófétáról és Ackáb királyról való história (Csükei István)
b) Az drága és istenfélő vitéz Gedeonról szép história (Batizi András)
c) Jeremiás próféta siralmas panaszolkodása (Névtelen)
d) Az Holofernes és Judit asszony históriája (Sztárai Mihály)
e) Az igaz keresztyényeknek kevés számokról, háborúságokról és győzelmekről (Sztárai Mihály)
f) Az szent Tóbiásnak egész históriája (Székel Balázs)

4. Bihari-szvit. (Bihari Sándor négy művének zenekari feldolgozása)

I. Húsz talléros verbunkos.
II. Hatvágás-verbunkos.
III. Rekviem fia halálára.
IV. Hadik óbester nótája.

SZÜNET

5. Tinódi Lantos Sebestyén «Króniká»-jának nyolc éneke.
Előadja: Dr. Palló Imre, a M. Királyi Operaház örökös tagja.
a) János király testamentuma
b) Szegedi veszödelöm
c) Az Vég Temesvárban Losonczi haláláról
d) Eger vár viadaláról való ének
e) Egri históriának summája
f)  Budai Ali basa históriája
g) Dávid királról
h) Szitnya, Léva, Csábrág és Murány várának megvevése.

6. A lőcsei tabulaturás-könyv táncai. (1660 körül.) Bemutató előadás.
7. Magyar induló (18. sz. katonadalok feldolgozása).

 

A ZENE, 1936. február 1. (XVII. Évfolyam, 7. szám)


721 Ardelao 2018-04-03 19:39:29 [Válasz erre: 720 Ardelao 2018-04-03 06:14:15]

 

Siklós Albert: «Ferkó szórakozásai.» — Szvit, kis zenekarra.

 
1. Az automobil. — 2. A tánc. — 3. A körhinta. — 4. A baba szerenádot kap. — 5. A macó. — 6. A csákó és a trombita.


Ferkó, akiről ezek a bájos apróságok szólnak, a komponista fia. Mikor íródtak? 1909-ben, mindössze két esztendős volt. Ma — teljes nevén Siklós Ferenc, bölcsész-hallgató és filmrendező — persze más szórakozások után jár. Azóta húsz esztendő telt el. A kis Ferkóból hatalmas bajuszos legény lett, de a szvit, melyre zeneszerző-édesapját inspirálta, ma is ugyanúgy hat ránk, mint akkor: a gyermekéért rajongó csupa-szív apa boldogság-könnyektől átitatott humorának megnyilatkozása.

A kis szvit eredetileg zongoradaraboknak készült; négy tételes, gyermekeknek szánt kompozíció, melyből csak a mű megjelenése után készült el a partitúra, hat tételre kiegészítve. Ebben a formában mutatta be először az Országos szimfóniai zenekar 1910. november 6-án. Azóta száznál több előadást ért meg, játszotta többek közt a Wiener Tonkünstler Orchester és a berlini Stern-konzervatórium zenekara.
 

Mivel is szórakozott a kis Ferkó 1909-ben? Elsősorban egy gyönyörű pirosra lakkozott kis autóval; ha felhúzták, erős iramban szaladt körbe az udvaron. Néha döcögött kissé, — ez is benne van a muzsikában — de megint csak nekilendült. Csak akkor állt meg hirtelen, mikor lejárt a rúgója.

Aztán tipegve táncolt, persze nem valami ócska keringő-témára, hanem a papájának egészhangú skálában írt dallamára. Muzikális gyerek volt, ki még ezt a furcsa — akkor merésznek mondott — témát is utána tudta énekelni.

Legkedvesebb játékszere persze a «ringispil» volt. Egy pléhernyő alatt különböző színű lovak repültek körbe, mialatt a körhinta talapzatába elrejtett óramű állandóan azt a két ütemes motívumot nyekeregte, amit a tétel fuvola és harangjáték szólamaiban hallunk. E szellemesen hangszerelt tétel kontrapunktikája minden látszólagos egyszerűsége mellett is elárulja az «Ellenponttan» és a «Hangszerelés-tan» szerzőjének imponáló tudását.

Ferkó azonban lovagias gyerek is volt. Nemcsak önmagát mulattatta, hanem a babát is, mely akkoriban nem hiányozhatott egy középosztályhoz tartozó család foteljéről sem. Egyszerű kis dallam ez a kis szerenád, melynek varázsa ötletes harmonizálásában nyilatkozik meg.

Félelmetes játékszer volt a Ferkónál jóval nagyobb barnaplüs-medve: a macó. Még morgott is, ha megnyomták. Ezt az elégedetlen zsörtölődést pontosan halljuk a fagottok és gordonkák glisszandóiban.

Az utolsó szám az elmaradhatatlan «katonásdi» illusztrációja. Ez még a világháború előtt volt gondtalanul játszottunk a tűzzel, távolról sem sejtvén, mennyi baj, mennyi szerencsétlenség szakad még ránk a csákó és a trombita párosításából. Peckesen jár a kis Ferkó az udvaron, irgalmatlanul fújva hamis trombitáját. Mögötte lép strammul a képzelt sereg, melyet közben harsány hangon execiroztat. Vigyázz! Indulj! Jobbra kanyarodj!

Négy évvel később Oroszország beláthatatlan hómezőin hangzottak el ugyanezek a magyar vezényszavak. ..........

A ZENE, 1929. (10. szám)


720 Ardelao 2018-04-03 06:14:15 [Válasz erre: 717 Ardelao 2018-04-03 00:54:56]

Képtalálat a következőre: „Siklós Albert”

Siklós Albert - Nagy Elődök

RÁDIÓFÓNIA - 5. RÉSZ

A Siklós Albertről szóló megemlékezés a 30. perctől hallható.

„Műveinek nagy része a rádióban került bemutatásra, de felvétel nem maradt róluk.“


719 Ardelao 2018-04-03 05:32:40 [Válasz erre: 718 Ardelao 2018-04-03 05:13:53]

SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/23. SZÁM:

Van már nadrágja a „Sárga kabát"-nak
Látható minden este a Jardinban

A Jardin de Paris-t már évek óta ismerjük arról, hogy minél beljebb megyünk a nyári melegbe, annál érdekesebb, jobb és szenzációsabb műsort ad.
A Jardin olyan nívót képvisel a Városligetben, mint akármelyik előkelő kabarészínpad a Belvárosban. …

A műsor középpontjában egyfelvonásos operett áll: A sárga nadrág. Harmath Imre írta a mulatságos szöveget és Dienzl Oszkár szerezte a zenéjét. … Dienzl talentumát jól ismerjük: most megmutatta sokoldalúságát is, mert olyan fülbemászó operettmuzsikát írt, hogy csak egyszer kell hallani és már megtanulta az ember. Fordulatos, vidám az operett minden jelenete : aktuális, kacagtató Harmathnak mindegyik vicce.

Az operett egy idegorvos villájában játszódik, ahová betör egy hírhedt rablóbanda. Közben páciensek érkeznek és a rablóvezért nézik idegorvosnak. Ilyen bevezetés után könnyű kitalálni, mennyi mulatságos helyzet lehet a darabban. „A sárga nadrág" főszerepeit Fejes Teri, a Fővárosi Operett Színház tagja, Gallai Nándor, Ballai Manci, Lénárd Béla, Nagy Jenő, László Imre, Balassa János játssszák. Erejük javát nyújtják valamennyien. A táncokat Gallai tanította be a tőle megszokott ügyességgel. …“

AZ ÚJSÁG, 1922.05.21.:

Díszelőadás a Várszínházban. Huszonnegyedikén este félnyolc órakor nagy díszelőadás lesz a Várszínházban. Színre kerül Dienzl és Farkas Turáni babák című operettje, …“

CORVINA, 1927.03.13.:

„… Műdalok énekre és zongorára:
Dienzl Oszkár: Nippek. (Szövege : Advena Novustól.) Rózsavölgyi …

Dienzl Oszkár. Szentjánosbogár álma. (Was der Junikäfer sah.) (Dr. Kovács Norbert fordítása.) Rózsavölgyi …“

KIS ÚJSÁG, 1931.08.07.:

Az augusztus 14-i rádióműsorban elhangzik:

„… Dienzl Oszkár: Relicti …“

RÁKOS VIDÉKE, 1934.12.09.:

„A Magyar lányok előadása. December 16-án rendezi a Magyar lányok egyesülete kiválóan összeállított műsoros estélyét a Nagykaszinóban. Színre kerül Harsanyi Zsolt egyfelvonásos táncos vígjátéka: A családi tanács és Dienzl Oszkár: Két bábu históriája*** c. dalos játéka: Az előadáshoz Balázsovich Zoltán írt prológust, melyet a Magyar lányok egyesületének elnöke, Szabó Klári mond el.“

*** Harmadik kérdés: Van-e azonosság a „Narancsvirág“ c. „baba-játék“, a „Turáni babák“ és a „Két bábu históriája“ között?

PESTI NAPLÓ, 1935.09.13.:

„Szeptember 9., Budapest I.: …

13:30 h: … Dienzl: A megtért; Tavaszi dal.**** …“

****Kérdés: Vajon az előző bejegyzésben említett „Tavaszdal“ és a „Tavaszi dal“ egy és ugyanazon szerzemény?

Ezeken kívül - „Délibáb keringő” címmel - a rádióban többször előadták még Dienzl szalonzenekarra komponált és kottaként Berlinben is megjelent  Fata morgana (Op. 67) c. művét is.

                                                                     ------

Van tehát mit kutatni Dienzl Oszkár témájában is. Hogy ma hová sorolhatnánk őt zeneszerzői tevékenységének a megítélésekor? Nem tudom. Feltehetően nem az elsők közé.  De elegendő hanganyaggal sem rendelkezünk ahhoz, hogy véleményt alkossunk. Mindenesetre azok, akik hallották őt játszani, és hallgathatták saját szerzeményeit, szerették őt. És ez a lényeg. No meg az, hogy ő is a miénk volt.


718 Ardelao 2018-04-03 05:13:53 [Válasz erre: 716 Ardelao 2018-04-01 21:38:06]

Végezetül, Dienzl Oszkár témájának a lezárásaként, azokból a hírekből idézek, amelyek nevezettnek több, a lexikonokban nem említett szerzeményéről is szólnak:

PESTI NAPLÓ, 1900.12.16.:

A Tisztviselő egyesület hangversenye

Ámon Margit, a Népszínház művésznője lépett a dobogóra, s nagy hatással énekelt Sidney Jones divatos operettjeiből. A közönség nagy lelkesedésére műsorát még Dienzl néger dalával toldotta meg. …“

CORVINA, 1908.03.10.:

Újonnan megjelent zeneművek.
  Rózsavölgyi és Társa, Budapesten.

Dienzl O. 44. mű. «Fontaine lumineuse». Étude de concert …

                45. mű. «Valse Idéale». Morceau de salon …“

Utóbbi kottájának a képe itt látható:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1908.03.27.:

„(Jótékonycélú előadás.) Rendkívül bájos, mindenkit egyaránt magával ragadó dallamok zengtek ma este az Uránia-Színházban, hol a Klotild-Egyesület javára, műkedvelők közreműködésével bemutatták Dienzl Oszkár Narancsvirág című baba-játékát. A kis darab szövegét Farkas Imre írta. Játékos boltban vagyunk. Köröskörül magyar, francia, hollandi, hindi és görög babák énekelnek. Ott van Narancsvirág, a japáni baba is és szíve választottja, a fahuszár. Igen boldogok, hogy egymásra találtak, de szerelmes sóhajtozásukat megzavarja a játékkereskedő, aki egy vásárló úrnőnek eladja a fahuszárt. A bájos idill véget ér, s a búsuló Narancs- virágot vidám dallal vigasztalják a táncot lejtő babák. Az örök szerelem kedves szimbóluma és főképpen Dienzl Oszkár gyönyörű, művészettel kidolgozott zenéje, igen nagy hatást keltett. A díszes közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, lelkesen ünnepelte Dienzl Oszkárt, mint szerzőt és a darab lelkiismeretes betanítóját. Sok tapsot és virágot kaptak a közreműködők is, főképpen Náday Ilona asszony, a címszerep mesébe illően bájos alakításáért. […]“

CORVINA, 1909.04.30.:

Dalok zongorakísérettel:

Dienzl Oszkár. Kurucz dalok és tánczok* …“

* Kérdés: Vajon a 716. sz. bejegyzésben említett kották a „Kurucz dalok és tánczok“ részét képezik?

PESTI NAPLÓ, 1915.04.17.:

Hangverseny az elesettek javára

… Dienzl Oszkár … „A szökőkútnál"** és „Menuette" című szerzeményeit adta elő nagy hatást keltve. …“

** Kérdés: Lehet, hogy a „Szökőkútnál“ c. szerzemény azonos a „Fontaine  lumineuse“ (Világító szökőkút)  cíművel?

SÁNDOR ERZSI CS. ÉS KIR. KAMARAÉNEKESNŐ ÉS DIENZL OSZKÁR HANGVERSENYÉNEK MŰSORA 1918.06.15-ÉN:

„ … Dienzl Oszkár: Tavaszdal

Strauss-Dienzl: Keringőváltozatok …“

PESTI HÍRLAP, 1922.12.12.:

Hangversenyek …..vasárnap (1920.12.10-én)

Este …. a Zeneakadémián volt Jászai Mari és Bleyer Lili együttes estje, mely egyszersmind a Petőfi-ünnepségek egyik estéje volt, mert Jászai Mari nyolc Petőfi-verset szavalt, valósággal eksztázisba ejtvén nagyszámú, előkelő közönségét. Bleyer Lilinek már az is nagy kitüntetés volt, hogy Jászai Mari konferálta be őt -— … művészi ízléssel énekelt és igen hatásosan kísérte énekét hárfán. … számai közt különösen tetszett és Pallos-Csendes féle ötletes szövegű és zenéjű Gólyamese, és Dienzlnek „Levél egy idegenhez“ című szép új szerzeménye. — ….“


717 Ardelao 2018-04-03 00:54:56

 

"76 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Siklós Albert, magyar zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő. (1878.VI.26. – 1942.IV.3.)
 

Jogásznak készült, az egyetemet el is végezte, hogy közben a legszorgalmasabb és egyik leg kiválóbb növendéke legyen a Zeneakadémiának is. Mint az Akadémiia növendéke elnyerte a Liszt és a Volkmann-díjakat, mire hosszabb tanulmány utakat tett Német-, Olasz- és Franciaországban. A zongora és a gordonka művésze volt, és mint csellista - több éven át — a Filharmonikusokkal is játszott. Nem volt olyan régi, elavult vagy új hangszer, amelynek legalább a szerkezetét ne ismerte volna. Írt egy kétkötetes hangszerelés-tant, amely párját ritkítja még a külföldi szakirodalomban is. Mint a Zeneművészeti Főiskola tanára, Kodály Zoltán mellett ő tanította a Zeneakadémián, a legfelső fokon a zeneelméletet, a hangszerelés-tant és az összhangzattant.

Mint zeneszerző is kiváló volt. Az Operaház «Tükör» című pantomimját Bajor Gizivel a fő szerepben, aki ez alkalommal, mint táncosnő mutatkozott be és a «Hónapok háza» című dalművét nagy sikerrel játszotta. Nevezetesek ezen kívül kamarazenei együttesei, zongorára írt darabjai, dalai és kórusai. A szegedi Dóm-tér híres és gyönyörű harangjátékát is ő állította össze. Egyik legnépszerűbb műve «Ferkó szórakozásai» című zenedarabja, amelyben néhány évvel ezelőtt fiatalon elhunyt, tehetséges újságíró-fiának állított maradandó emléket. Ezt a művét a világon ma is mindenütt játsszák. Ez a népszerű zenedarabja volt a — hattyúdala. Megírta művét, hogy vele és benne emléket állítson egyetlen fiának, aztán az egyébként soha nem betegeskedő művész fizikailag kezdett összeroppanni. Egyetlen fia korai halála teljesen lesújtotta.

Néhány héttel ezelőtt tüdőgyulladást kapott és a súlyos betegséggel nem tudott megbirkózni. 64 éves korában meghalt. A Kerepesi-temetőben, díszsírhelyen, nagy részvét mellett temették el Siklós Albertet, a magyar zeneélet egyik legérdemesebb munkását."

TOLNAI VILÁGLAPJA, 1942. április 22. (44. Évfolyam, 16. szám)


716 Ardelao 2018-04-01 21:38:06 [Válasz erre: 715 Ardelao 2018-04-01 09:23:15]

ESTI KURIR, 1927.02.25.:

A Dienzl Oszkár emlékére rendezendő hangversenyen Farkas Imre prológust mond. Dienzl dalciklusát énekli: Sándor Erzsi, Medek Anna, Marschalkó Rózsi, Relle Gabriella, Róna Józsefné, Mende Erzsi, Gervay Erzsi és Farkas Sándor. Dienzl kurucnóta-átiratait énekli Medggyszay Vilma és Palló Imre. Dienzl bölcsődal-duettjét éneklik Relle Gabriella és Marschalkó Rózsi. Telmányi Emil hegedűművész Kodály—Beethoven és Brahms szerzeményeit, Koncz János hegedűművész Dienzl fonódalát, Kerpely Jenő csellóművész Dienzl Bacchanáliáját és Chanson erotique-ját, dr. Herz Ottó pedig Dienzl zongoraszerzeményeit játssza. A kíséretet Kósa György és dr. Herz Ottó látja el. A hangverseny fél 9 órakor kezdődik a Vigadóban.“

E művekből a YT-n - hangzó anyagként - csak a fonódal (Spinnlied) lelhető fel:

Dienzl Oszkár: Fonódal, op. 46

Képtalálat a következőre: „Dienzl oszkár”

Képtalálat a következőre: „Dienzl oszkár”


715 Ardelao 2018-04-01 09:23:15 [Válasz erre: 714 Ardelao 2018-03-31 08:46:29]

Sajnos, nem sikerült kiderítenem, hogy a sokat emlegetett operett, amelynek „Liliomszál“ c. dalát oly sokszor és oly sokan énekelték, bemutatásra került-e. A Városi Színházban tervezték ugyan előadni Dienzl hátrahagyott operettjét, de nem talátam nyomát a tényleges bemutatónak. Kerestem a Theater an der Wien archívumában is e darabot, de ott sem találtam meg. Mindenesetre e tárgyban az alábbi hírek jelentek meg:

PESTI NAPLÓ, 1926.08.25.:

„Dienzl Oszkár hátrahagyott operettje a Theater an der Wienben.
 Dienzl Oszkár, a tragikus körülmények között elhunyt dalköltő nem érhette meg élete főművének, a »Liliomszál« című operettnek bemutatóját. Ezt az operettet a komponista özvegye most átsimíttatta és az elhunyt zeneszerzőnek még néhány szerzeményét illesztette bele. A darab, amelyhez Schnitzer bécsi librettista írt szöveget, a Theater an der Wienben fog először színre kerülni. Szó van arról is, hogy a Liliomszálat valamelyik budapesti operettszínpadon is bemutassák.“

AZ EST, 1927.03.15.:

Dienzl Oszkár operett. Mint értesülünk, Dienzl Oszkárnak, a tavaly elhunyt zeneszerzőnek hagyatékában egy operett zeneanyagát találták meg. Ez az operett egy teljesen kész, hangszerelt és befejezett mű, szöveg is van hozzá, amelyet Schnitzer Ignác, a Cigánybáró librettistája írt. Ez a libretto azonban már régi, most mint értesülünk, a Dienzl-operett szövegét át fogják dolgozni és már megállapodtak az egyik budapesti színházzal, hogy a jövő szezon elején bemutatják az operettet.“


714 Ardelao 2018-03-31 08:46:29 [Válasz erre: 713 Ardelao 2018-03-30 11:08:49]

Dienzl Oszkárral halála után még sokat foglalkozott a sajtó. Előadták műveit, énekelték dalait. A színésztársadalom összefogással síremléket állíttatott neki, a „tapőrnek“. Mert ő valójában jóval több volt, mint „kísérő“. Pedig a lexikonok alig szólnak róla. Művei közül mindössze hármat nevesítenek, többi szerzeményét csak összefoglalóan említik: „Zenekari művek, zongoraművek (Fontaine lumineuse), daljáték (Két bábu históriája), dalok (Liliomszál).Érdemes lenne az összes művét felkutatni, mert a korabeli kritikák kivétel nélkül elismeréssel szólnak róluk. A következő néhány bejegyzésben ezekből is idézek.

PESTI NAPLÓ, 1926.07.25.:

Társadalmi akció indul Dienzl Oszkár emlékének megörökítésére. A hosszan húzódó tárgyalások Dienzl Oszkár hagyatéka ügyében özvegye, Simon Mária és volt elvált felesége, Rácz Ena hangversenyénekesnő között dr. Kun Ármin ügyvédnek, néhai Dienzl Oszkár legbelsőbb barátjának közvetítésével végre sikeresen befejeződtek. A legteljesebb megegyezés jött létre minden tekintetben s a szemközt álló felek most már egyek abban az elhatározásukban, hogy kegyelettel, szeretéttel szolgálják és ápolják Dienzl Oszkár emlékét. Mind a ketten készséggel támogatják azt az akciót, amelyet a népszerű, örökké derűs vén bohém barátai kezdtek emlékének megörökítésére. Az akció célja az, hogy méltó síremléket állítsanak Dienzl Oszkárnak. Dienzl Oszkár özvegye, Simon Mária, máris nagyon jelentékeny összeget ajánlott fel a síremlék költségeihez való hozzájárulása fejében, Rácz Ena pedig Dienzl Oszkár hátrahagyott operettjének jövedelmét fordítja a síremlék céljaira. Az operett, amelyet szakértők elsőrangú muzsikának ítélnek, értesülésünk szerint, az egyik előkelő operettszínházban kerül színre. Tervbe vették azt is, hogy az összes hangversenyvállalatok rendezésében, legjelesebb művészeink közreműködésével impozáns hangversenyt rendeznek Dienzl Oszkár műveiből és így talán jut majd a síremlékre egy »Liliomszál« is.


713 Ardelao 2018-03-30 11:08:49 [Válasz erre: 712 Ardelao 2018-03-30 11:06:29]

VILÁG, 1925.12.29.:

[…] Basilides Mária, kinek dalelőadásait gyakran kísérte, a következőket mondotta: […]
Velem több százszor működött együtt és azt hiszem, nincs énekes, hegedűs Budapesten, kivel nem szerepelt volna. A külföldiek is, ha Budapestre jöttek, nyugodtan bízták magukat Dienzl kíséretére. Talán rá is nyomtatták a nevét minden műsorra, mert évek óta alig volt koncert Dienzl nélkül. Benne az előadó mindig finoman alkalmazkodó, tökéletesen megbízható partnert tálált, kinek tehetségét, nagyszerű muzikalitását és óriási rutinját a legbiztosabb támasznak érezhette a pódiumon. Zongorajátékának puha „Anschlag“-ja különösen alkalmassá tette a kíséretre, a vezető szólamot sohasem sértette érdes, kemény élőlépéssel és diszkrét volt anélkül, hogy szükséges szerepét elejtette, volna. Ott, ahol a kompozíció neki adta a súlypontot, teljes hatással szólalt meg a kitűnő pianista. A közönség előtt is alig volt népszerűbb művész Dienzl Oszkárnál. Úgy hozzátartozott hangversenyeinkhez, hogy sokáig el sem tudjuk majd képzelni a dobogót az ő zongorára hajló, jellegzetes profilja nélkül. De áldás volt Dienzl közvetlen modora, derűs, állandóan tréfára kész kedélye a művészszobákban, hol a szereplés lámpalázát, izgalmát oltották el Dienzl anekdotái, hangos nevetése. Sokkal szomorúbb lett zenei életünk, hogy ez a jóízű kacagás örökre elnémult.“


712 Ardelao 2018-03-30 11:06:29 [Válasz erre: 711 Ardelao 2018-03-29 10:39:03]

8 ÓRAI UJSÁG, 1925.12.29.:

A zongoránál: Dienzl Oszkár ült...
A művész halálára

„A zongoránál Dienzl Oszkár ült" . . . hangversenyek referádáiban be sokszor szerepelt ez a stereotip mondat, amely egyértelmű volt azzal, hogy a zongora billentyűire egy nagy tehetségű művész tette rá a kezét és egy páratlan finomságú zenei lélek bravúrja és virtuozitása, szárnyalása és eksztázisa adott a dalnak csodálatos harmóniát.

Egy lebegőszárnyú frakk, amely nagyobb volt minden frakknál, vagy egy hosszúvégű zsakett, mely nagyobb volt minden zsakettnél, két hosszú kar, amelyek közül az egyik alatt kottafüzetek voltak, a másik mindig hódoló mozdulattal a művésznő csokrát vitte, egy nagy szál ember, aki szerényen igyekezett eltörpülni külső megjelenésében is a színpadon, vagy a dobogón, egy mosolygó arc, amelyen finom lélek tükrözött, két optimista szemnek derűs tekintete . . . alázatosság, gyengédség, megelevenedett zene …Valahogy így nézett ki Dienzl Oszkár, aki: „a zongoránál ült.“

Neve, élete, egész egyénisége, lelkének tartalma, életének egész folyamata a művészet levegőjében járt, és ha azt mondtuk: „Dienzl Oszkár", akkor tüneményes akkordokat véltünk hallani máris, amint kezei végigfutnak a billentyűk klaviatúráján és a zongora finom dalai csendülnek föl.

Mint egy fájdalmas finom dal, mint egy bánatosan elhalkult ének utolsó akkordja hangzik az a szomorú hír, hogy: Dienzl Oszkár megmérgezte magát!... Emlékszünk elindulására, fiatal művészlelkének kibontakozására, virtuozitásának megjelenésére a hangversenydobogón ... Szemeiben sugárzott hivatottságának tüze, fiatalságának duzzadó életreménye és mindenki azt hitte, hogy útja a magasba visz, ahol páratlan sikerek várnak reá. Dienzl neve a hangversenyek művészi nívóját jelentette. Dienzlt ismerték a világ legnagyobb művészei.

Dienzlt keresték és kívánták maguk mellé a dal legnagyobb korifeusai, mert Dienzl volt a sugallat, a lélek, a biztonság: a siker!
Mert ha Dienzl a zongoránál ült, keze a virtuóz bravúrját produkálta, de lelke egy költő művészetét, aki át tudta adni érzéseit, szuggesztív erejét, finomságát, kifejező művészetét és mellette sokszor szinte csak instrumentummá vált haragnak és szereplőnek.

Tapsorkán!.., dübörgő lelkesedés, a művészek vagy művésznők ovációja zúg a teremben és Dienzl Oszkár ajkának finom mosolyával a háttérben „a zongoránál ül“ ... Boldognak látszott lenni a mások sikerén és ő volt a legjobban elragadtatott publikuma azoknak a szereplőknek, akiknek a tehetségéhez — a lelkét adta oda.

Csak nagy ritkán emelkedett fel kissé a zongora mellől, hogy ő is mélyen meghajtsa magát, de akkor is szinte bátortalanul, szinte engedelmet kérve, félszegen és tartózkodón vette ki részét a tapsból.

Az énekszámnak vége van, a hosszú karok a kottát és csokrot viszik, utána libeg a frakk szárnya, vagy a zsakett uszálya és eltűnik a művészszobában Dienzl Oszkár most végleg eltűnt. Kissé meghajlott, hórihorgas alakja tekintetének felvillanó öröme, hogy ismét a művészetet tolmácsolhatja, arcának finom mosolya nem jelenik meg többé a közönség előtt.

Veronál!... Szörnyű altatója a fáradt léleknek, végzetes álombaringatója a reményeiben megtört szívnek, ördögi dajkája a pihenni vágyó életnek, borzalmas akkordja az utolsó dalnak ... és Dienzl Oszkár nem ül többé a zongorához... Dienzl Oszkár nem fog többé senkit sem kísérni, nem fog többé szeretni, nem fog keze alatt felhangzani a zongora, nem fog komponálni, nem fog reménykedni és nem fog csalódni sem többé.

Dienzl Oszkár nemes, finom élete, mely itt tévelygett a világ sok csúnya kínja között, elhangzott, mint a dal.

És mint mindig, ha az ő lelke produkált valamit, megtelt a szívünk, az érzésünk tüzével, most is megtelik fájdalmas érzéssel, mintha most is ő kísérné lelkünk megrendülését művészetével, ő, aki mindig: „a zongoránál ült …“


711 Ardelao 2018-03-29 10:39:03 [Válasz erre: 710 Ardelao 2018-03-28 06:05:11]

Senki sem feltételezte volna, hogy ez „a megvesztegetően kedves, örökifjú” művészember, aki mindenkinek mosolyt csalt az arcára, egyik napról a másikra önkezével vet véget az életének. Halála után az újságok kegyeletsértően csámcsogtak magánéleti problémáján, amely végül is a zongoraművészt e tragikus lépésre késztette. (Első feleségétől elvált, mert beleszeretett egy másik nőbe, felesége tanítványába, egy férjes asszonyba. Az új házasság azonban hamar pokollá vált számára, a volt feleség pedig nem fogadta vissza.) Az ízléstelen pletykaáradat ellenére a nekrológok kivétel nélkül méltatták érdemeit, művésztársai szeretettel és tisztelettel emlékeztek meg róla.

VILÁG, 1925.12.29.:

"A kísérő

1.    

Szegény Dienzl Oszkár egyszer bekerült a külpolitikai rovatba, most pedig a rendőri krónikába. Egyébként egész életét a művészeti rovatban élte le a következő szövegezéssel: „A művészt zongorán kongeniálisan kísérte Dienzl Oszkár."

 2.         

A külpolitikába akkor került bele, amikor az algezirászi konferencia Marokkó sorsáról határozott (Marokkó sorsa azóta is határozatlan) és amikor Goluchovszki ezzel az ajánlással kapott kitüntetést a német császártól: dem besten Sekundanten. Az egyik harcos ellenzéki lap akkor azt írta volt, hogy Dienzl Oszkárt kellett volna kiküldeni Algeziraszba, mert ő még tehetségesebb kísérő, mint Goluchovszki; játéka sohasem ütközik ki a másik művészete fölött és gyakran azt sem lehet észrevenni, miként simít és segít ott, ahol a művész hibázott.

A rendőri krónikába úgy került be Dienzl Oszkár, hogy karácsony estéjén megmérgezte magát és meghalt szegény.

3.          

Örökösen frakkban járt, voltak, akik sohasem látták másként, mint frakkban, fehér nyakkendővel, bágyadt nemtörődömséggel.

Én még láttam polgári zakóban, egyszerű kék ruhában, színes nyakkendővel és tele álmokkal.

Fiuméban volt ez, amikor Krecsányi társulata játszott a Fenice-színkörben és operaelőadásokkal akarták fölvenni a versenyt az olasz staggionekkal szemben és Andai Blanka énekelte Martát, a richmondi leányt, Bejczy György volt a tenorista és Dienzl Oszkár dirigálta a zenekart.

Akkor még karmester volt Dienzl Oszkár, ifjú dirigens és esténként arról álmodott, hogy operát fog írni: modern, nagy operát vagy legalább is egy operettet, igazi operettet, mint amilyent Planquette ír, vagy Audran. És: Az ikrek-et dirigálta Dienzl Oszkár és dirigálta a taktust Haller Irmának, a két Godichard-leánynak.

Előadás után pedig azt mondotta Dienzl Oszkár:
 — Majd az én operettemben…

Soká sétált a tengerparton és magában fütyülte a belépőt.

4.

Ebből a belépőből a Liliomszál lett, Dienzl Oszkár híres dala, és nem is lelt belőle több, csak néhány kedves és finom dal. Dienzl Oszkár levetette a zakót s fölvette a frakkot: és népszerű lett, és híres ember, és ha hegedült valaki, vagy gordonkázott, énekelt szopránt, altot, vagy mezoszopránt, dalestét adott, vagy hegedűszólót, akkor... zongorán kísérte Dienzl Oszkár. Dienzl Oszkár, a muzsikus meghalt, és megsemmisült abban a frakkban: árnyék lett belőle, kíséret csupán.

5.

Sohasem játszhatta azt, amit ő akart, mindig azt kellett játszania, amit mások akartak.

6.

Egyszer aztán: sok-sok esztendő után végül maga játszhatott Dienzl Oszkár. Megint nem a magáét, csak másokét, de egyedül játszott, és egyedül zongorázott: kíséret nélkül — a bárban. Bárzongorás lett Dienzl Oszkárból, magyarul tapőr.

Az úri közönség táncol; a zongoránál Dienzl Oszkár ül.

7.

Zilahy Lajos drámát írt a művészről, aki nem tud érvényesülni és elmegy zenebohócnak. Elmegy zenebohócnak, mert mint művész nem tudott érvényesülni.

8.

Zilahy drámája, azt mondották, hogy nem oldja meg a problémát. Maga az író úgy tért ki ez elől a megoldás elől, hogy odaírta darabja fölé: comedia dell‘arte.

9.

Dienzl Oszkár megoldotta a problémáit.
Ez az, amit nem lehet túlélni.
Negyvenkilenc esztendős korában eljátszotta a Liliomszálat és még egyszer végigálmodta, hogy mit akart alkotni.
Végigálmodta és fantáziában megalkotta mindazt, amivel adós maradt.

10.

Így teljesült be egy pillanat alatt Dienzl Oszkár élete és pályája, sorsa és művészete.

11.

Ha van tragikum: frakkban fogják eltemetni, zenekísérettel.

Balassa József.


710 Ardelao 2018-03-28 06:05:11 [Válasz erre: 709 Ardelao 2018-03-28 05:42:56]

Fájdalmas tapasztalás, ha egy művész szokatlan körülmények között bekövetkezett halála jobban foglalkoztatja a sajtót, mint annak élete. Pedig Dienzl Oszkár esetében ez történt. Ő a halála után vált főszereplővé. Soha annyi újságcikk, részletes leírás és komment nem jelent meg róla, mint 1925 végén, a számára végzetes karácsony után …

De nem szeretnék a dolgok elébe vágni.

Kiragadnék néhány részletet – nem is a legjelentősebbeket - az 1925 előtti sajtóhírekből annak szemléltetése végett, hogy milyen jellegű hírek jelentek meg Dienzl fellépéseit követően:

SZÍNHÁZI ÉLET, 1917/22. SZÁM:

D. Rácz Ena és Dienzl Oszkár.
Van-e olyan hangverseny látogató, aki e két nevet nem ismeri? D. Rácz
Ena egyike a legjobb magyar dalénekesnőknek és a legutóbbi budapesti nagy dalestjét a sajtó osztatlan elismerése kísérte. Ezt követte a kolozsvári, marosvásárhelyi, soproni és losonci dalesték sorozata, amelyek közül a marosvásárhelyinél József főherceg is jelen volt. D. Rácz Ena hűséges kísérője ura, a nagyszerű Dienzl Oszkár, aki különösen háborús jótékonysági hangversenyekből vette ki derekasan a részét, a napokban volt a 400-adik jótékonysági hangversenye és ez érthető is, hisz akár Claire Dux, akár Knote vagy Feinhals jön Budapestre, mind Dienzl Oszkárt, a nagyszerű kísérő zongoristát kérik fel közreműködésre.”

SZÍNHÁZI ÉLET, 1918/48. SZÁM:

LUKÁCS SÁRI ária- és dalestélyét tartotta 24-én a zeneakadémiában, Dienzl Oszkár kísérete mellett. A közönség a művésznőt már beléptekor zajos ovációban részesítette és taps kísérte végig az egész előadását. Különösen ki kell emelni Mignon tüköráriáját, melyet csengő, nagyterjedelmű és behízelgő tiszta hangon énekelt végig Lukács Sári, Debussy francia dalait és Dienzl Oszkár saját szerzeményeit. […] Dienzl, mint mindig, ezúttal is művészete legjavát nyújtotta.

PÉCSI LAPOK, 1922.05.06.:

R. Rozgony Teri ária- és dalestélye. Tegnap este tartotta a Pannóniában R. Rozgony Teri […] dalestjét, Dienzl Oszkár és Sz. Bárány Sziszy, a budapesti zeneakadémia művésznővendékének közreműködésével. […] Rozgony Teri repertoárján Puccini, Brahms, Noseda és Dienzl szerepeltek. […] Dienzl Oszkár ,,Liliomszál"-ját a zúgó tapsra meg is kellett ismételnie. Az est szólistája, Sz. Bárány Sziszy még nem kész, de nagy lehetőségeket sejtető, képzett és intelligens hegedűs. A közönség melegen fogadta, csakúgy, mint Dienzlt, az országos hírű kísérőt és zeneszerzőt, kit a műsor végén zajos ovációkban részesítette.“

SZINHÁZI ÉLET, 1924/46. SZÁM, 71. OLD.:

"Lármás némajáték-próbák folynak délelőttönként a Vigadóban

[…] A pódiumon a megvesztegetően kedves és örökifjú Dienzl Oszkár ült a zongoránál, úgyis, mint a Szoknya című pantomim zeneszerzője.  […]“

A cikk alatt csoportkép, Dienzl Oszkár a második sorban balról az első.

Dienzl: Liliomszál - Énekli: Simándy József


709 Ardelao 2018-03-28 05:42:56

Ezúttal olyan művészről szólok, aki, mondhatni, saját elhatározásból vállalta a „szürke eminenciás“ szerepét, noha minden tehetsége megvolt ahhoz, hogy a háttérből előlépve a közönség figyelmét csakis önmagára irányítsa. Az „árnyékszerep“ ellenére jelenléte a pódiumon állandóan érezhető, sőt nélkülözhetetlen volt, általános szeretetnek és népszerűségnek örvendett. Ám saját döntései felett senkinek sem lehetett hatalma. Önnön elhatározása volt az is, hogy egyik napról a másikra megváljon mindentől, az életétől is.

Képtalálat a következőre: „Dienzl Oszkár”

Dienzl Oszkár zongoraművész, karmester, zeneszerző

(Budapest, 1877. márc. 7.–Budapest, 1925. dec. 26.)

„[…] Évtizedeken át majd minden hangverseny-plakáton ott díszelgett a neve: "Zongorán kísér: Dienzl Oszkár." A legjobb kísérőnek ismerték. Duodecimát átérő, hatalmas kezére nyugodtan bízták a zongoraszólamot a hazai és külföldi művészek, énekesek éppúgy mint instrumentalisták. Bár a hosszú gyakorlatban óriási rutint szerzett, nem lett belőle száraz pedáns. Igazi művész-temperamentum volt, akit hangulata és a mindenkori feladat jelentősége impresszinált. Kezdőknek, fél- és egész-kontároknak könnyed, fölényes jóindulattal adott biztos zenei támasztékot. Ha komoly művésszel akadt dolga, olyankor összeszedte magát és bámulatos beérző-képességgel, kongeniális ihlettel tudott alkalmazkodni partnerének előadó-stílusához. Színes és gazdag billentése volt, könnyed passage-technikája, tömör és megnyugtató basszusjátéka. "Paccolni" is oly muzikálisan tudott, mint senki más. Szerették a művészek, szerette a közönség, jól esett őt látni a pódiumon. Van egy pár ismert és népszerű kompozíciója. Ő maga boldog volt, ha egy-egy maga-szerzette dalát kísérhette - kotta nélkül. […]“

(LÁNYI VIKTOR: DIENZL OSZKÁR)


708 Ardelao 2018-03-26 13:34:46 [Válasz erre: 707 Ardelao 2018-03-26 04:58:16]

A Német Rádió (Deutschlandrundfunk kulturális rovatában 2014-ben így emlékeztek meg róla:

„ Julian von Károlyi

Több, mint Chopin tehetséges tolmácsolója

Julian von Károlyi, a 100 évvel ezelőtt született magyar, elsősorban Chopin műveinek a tolmácsolásával szerzett nevet magának. A zongoraművész az 1950-es és az 1960-as években a világ nagy hangversenytermeiben lépett fel. Majd csend lett körülötte.

(Sabine Fringes)

»Talán túlzás azt állítani, hogy csak Chopint játszom, mivel repertoáromban nagyon sokan szerepelnek. De nem tagadhatom, hogy leginkább a romantikus zenéért és természetesen mindenekelőtt Chopinért vagyok oda.«

Így vallott Károlyi egy 1958. évi interjúban.  Akkor hírnevének a tetőfokán állt. Hangverseny-körútjai révén a zongoraművész a fél világot bejárta. Poggyászában Mozartot és Beethovent, Franckot, Debussyt, Schumannt és Rachmaninovot hordozta.  De a közönség mégis a legszívesebben Chopint akart tőle hallani.

»Többek között Alfred Cortot-nál, a nagy Chopin-interpretátornál tanultam, aki valóban Chopin elsőrangú tolmácsolója volt, és nála, Párizsban másfél évig tanultam.  Először ez keltette fel Chopin iránti érdeklődésemet. Később, 1932-ben, Varsóban részt vettem a közismert Chopin-versenyen, ahol akkor díjat is nyertem, és így egyre közelebb kerültem Chopinhez. «

Áttörés a nemzetközi Chopin-versenyen

"Ez a fiatalember egészen kivételesen, lelket magkapó egyszerűséggel érzi Chopin művészetét. Biztosak vagyunk abban, hogy az egész világ beszélni fog róla. Károlyinak a művészethez való komoly, őszinte viszonyulása kiemelte őt a többi résztvevő soraiból, és a hallgatóság kedvencévé tette«-  írta egy varsói újság 1932 márciusában Károlyi szerepléséről a Nemzetközi Chopin-versenyen, amely karrierjében az érvényesülést fémjelezte. Julian von Karolyi 1914. január 31-én született Losoncon, egy Budapesthez közeli kisvárosban. Először Varró Margit, a híres zongorapedagógus karolta fel, később Károlyi többek között Alfred Cortot-nál és Dohnányi Ernőnél tanult. Tanáraitól elsajátította a dolgok értő megközelítését és a virtuóz túlzások nélküli, kifejező játékot. Sokak számára ő nemcsak elsősorban Chopin, hanem Liszt szakavatott tolmácsolója is volt. Színpadi bavúrdarabjai közé tartozott annak La Campanella c. műve is.

Ma már csak kevesek emlékezetében él

Az 50-es és a 60-as években Károlyi fellépett Európa, Amerika és Ázsia nagy hangverseny-termeiben. Ám 1972-ben, amikor a Würzburgi Zenei Főiskolán professzori állást vállalt, csend lett körülötte. Julian von Károlyi 79 évesen, hosszú betegség után, 1993. március 1-jén hunyt el Münchenben. Nevét ma már csak kevesen ismerik. Talán azért, mert Károlyi varázsa elsősorban a hangverseny-teremben bontakozott ki. Londonban és New Yorkban még »Károlyi-család«-ról is beszéltek: Amikor játszott, a pódiumon nem egy megközelíthetetlen művész ült, hanem egy kebelbarát, aki valamit előadott a barátainak.

»Hisz manapság  technikai vonatkozásban oly magasak lettek az igények – ez jön át a hanglemezen, a rádión keresztül. Úgy vélem, a legfontosabb dolog az, ami a nagyszerű technikán túl képes kialakulni. És az a zene, és mindig az is marad  És azt hiszem, egy nagy karrier számára a zene a mérvadó és a kiemelkedő személyiség. «”

Az alábbi felvételen részletet hallhatunk Liszt: La Campanella c. művéből, ahogyan azt Károlyi Gyula játszotta:

https://itunes.apple.com/us/album/piano-masterpieces-julian-von-karolyi-recorded-1949-1961/664304457


707 Ardelao 2018-03-26 04:58:16 [Válasz erre: 706 Ardelao 2018-03-25 08:54:43]

Néhány újsághír a fiatal zongoraművész nemzetközi sikereiről:

PESTI NAPLÓ, 1930.12.10.:

Károlyi Gyula tizenötéves magyar zongoraművész aratta a legnagyobb sikert az idei londoni Saljapin-hangversenyen - Beszélgetés a művésszel, akit Rothermere lord magához kéretett

„[…] A londoni koncertszezón legnagyobb eseménye kétségkívül vasárnap játszódott le a hatalmas méretű Albert-hallban. Saljapin, az örökifjú, az elpusztíthatatlan tartotta itt idei koncertjét.

[…] segítőtársai: Károlyi Gyula tizenötesztendős magyar zongoraművész és Székely Zoltán fiatal magyar hegedűművész legalább akkora sikert arattak, mint az »orosz óriás«. Az összes londoni lapok megemlékeztek erről a zenei eseményről, és így az idei londoni Saljapin-koncertet bátran igen nagy magyar zenei sikerként és eseményként könyvelhetjük el. […]”

BUDAPESTI HÍRLAP, 1933.01.20.:

„(Károlyi Gyula zongoraművész párizsi sikere.) Károlyi Gyula, a fiatal zongoraművész, Dohnányi mesteriskolájának növendéke, a varsói Chopin-díj egyik nyertese, nagy sikerrel szerepelt január 18-án Párizsban Chopin C-moll zongoraversenyével. A kiváló művész a párizsi filharmonikusok hangversenyének keretében lépett fel.”

AZ UJSÁG, 1933.04.01.:

Károlyi Gyula hangversenye Rómában. […] Károlyi Gyula 19 éves magyar zongoraművész pénteken este adta második hangversenyét Rómában. A magyar művész második római szereplése iránt még nagyobb érdeklődés nyilvánult meg, mint első fellépése alkalmából. A hangverseny közönsége zsúfoltságig megtöltötte a hatalmas Capizucchi-hangversenytermet és a műsor után számos ráadást kért a magyar művésztől.

AZ EST, 1936.11.07.:

Károlyi Gyula zongoraművész sikere Milánóban. […] a Conservatorio hangversenytermében, amelyet az érdeklődő közönség zsúfolásig megtöltött. A közönség nagy tetszéssel fogadta a fiatal magyar zongoraművész játékát, amelyről a lapok is elismeréssel írtak.

A ZENE, 1942/9. SZÁM:

Károlyi Gyula külföldi hangversenyei. Egyik legkitűnőbb magyar zongoraművész, Károlyi Gyula, aki a Székesfővárosi Zenekar egyik legutóbbi hangversenyén Chopin-E-moll zongoraversenyével aratott igen nagy sikert, március 9-én európai hangversenykörútra indul. A körút kb. április 20-ig tart. Ez alatt az idő alatt Károlyi részint önálló hangversenyeket ad, részint zenekari hangversenyeken működik közre, részint pedig mikrofonba játszik. Az önálló estek és zenekari közreműködések száma több mint húsz. Kb. minden második napra esik egy hangverseny. A körút Németországban és a cseh
protekturátusban kezdődik, majd Svéd- és Finnországban folytatódik.
Magában Helsinkiben, a finn fővárosban három alkalommal szerepel a világhírű fiatal magyar zongoraművész.”


706 Ardelao 2018-03-25 08:54:43 [Válasz erre: 705 Ardelao 2018-03-24 20:28:17]

Képtalálat a következőre: „Julian von Karolyi”

Károlyi Gyula ifjú korában

A kezdetekről így ír AZ EST 1930.11.28-án:


A tizenötéves mazdaznanista Károlyi Gyula zongoraművész regényes pályafutása

- Az Est tudósítójától –

Érdekes fényképet hozott ma a posta Londonból. A kép egy fiatal fiút ábrázol és a szövege ez: »Gróf Károlyi Julián magyar zongoraművész, aki vasárnap fellépett az Albert Hallban Saljapinnal.«

Érdeklődtünk, hogy ki ez a Budapesten ismeretlen magyar gróf, és kiderült, hogy a fiú, aki 15 éves, zongoraművész, és külföldön már jelentős sikereket ért el a hangverseny-pódiumon, nem gróf. Ő az a magyar muzsikus csodagyerek, akit négy évvel ezelőtt dr. Hanish, a mazdaznanisták amerikai prófétája vett pártfogása alá.

Érdekes ennek a gyereknek az egész élete, még az az élete is, amelyik a születése előtt történt. A fiú édesanyja Wegener Györgyné egyik leánya. Ez a Wegener Györgyné húsz éve mazdaznanista, ő maga dr. Hanish budapesti megbízottja, a dogma híveinek budapesti vezére. Wegenerné leánya a kilencszázas évek elején férjhez ment egy Károlyi nevű katonatiszthez. A házasságból született egy kisfiú, nagyon szép, nagy reményekre jogosító kisgyerek, aki már egész apró korában tanújelét adta matematikai zsenialitásának.

Ez a gyermek hétéves korában meghalt. Leírhatatlan volt a szülők kétségbeesése. Buzgón imádkoztak, hogy az Isten adjon nekik még egy gyermeket, egy ugyanolyan gyermeket, mint az elhalt fiú volt. Gyerekük nem született, és ekkor a házaspár Wegenerné tanácsára mazdaznanista lett.

Ők is végezték a lélegzési gyakorlatokat, amelyeket imával kell fűszerezni, ők is szigorúan betartották dr. Hanish étkezési rendjét, amelyben ott szerepel minden főzelékféle, csak a hús nem, eljártak a mazdaznanista összejövetelekre és várták a második gyermeket.

Amikor, már tudták, hogy a jövevény útban van, az asszony teljesen a mazdaznan elv szerint élt: ezzel akarta elérni, hogy második gyermekük is olyan legyen, mint az első fiú. Három hónapig kell ezért táplálni a szellemet, három hónapig a testet és háromig a lelket. Az eredmény megvolt: fiú született, nagyon szép fiúcska, szakasztott olyan, mint az elhalt gyermek.

Ekkor már háború volt. az apa a fronton harcolt és 1915-ben, kevéssel a fiú születése után az őrnagy súlyos betegen került Budapestre, ahol megoperálták, de ez nem segített rajta: meghalt. Az anya Losoncról a gyermekkel felköltözött édesanyjához, és itt laktak Budapesten. A fiú az anya és a nagyanya hatása alatt teljesen a mazdaznan elv alapján élt, ötéves koráig naponta narancslevet ivott, mert Hanish szerint azok a gyermekek, akik narancslevet isznak és helyesen táplálkoznak, nem kapnak betegséget. Már öt-hatéves korában tanújelét adta a fiú muzikalitásának, és ekkor a kis Gyuszit édesanyja elvitte Bartók Bélához. Bartók nem akart gyermektanítást vállalni, és megkérte dr. Varró Margitot, hogy ő tanítsa. Varró Margit azonnal látta, hogy nagy tehetség jelentkezett nála, tanítani kezdte és négy éven keresztül egyik legjobb növendéke volt.

1926-ban egy koncerten Mozart Asz-dúr koncertjét játszotta itt, Budapesten, olyan briliánsan, hogy általános feltűnést keltett. Egész biztos, hogy Budapesten is nagy karriert futott volna be, ha családjának meg lettek volna az anyagi lehetőségei.

Ez azonban hiányzott és éppen ezért a nagymama dr. Hamish-sal lépett érintkezésbe, aki 1926-ban Budapestre jött, a kisfiút megnézte, meghallgatta, előadásán felléptette, anyagi pártfogása alá vette, és így kikerült külföldre. Münchenbe ment előbb a fiú, ahol Pembaur tanárnál tanult, majd a lipcsei konzervatóriumba iratkozott be. Itt Pauer tanár lett a professzora.

Elvégezte tanulmányait, sőt dicsőséget is szerzett a lipcsei konzervatóriumnak, mert tavaly megnyerte a Mendelssohn-díjat, amelyet pedig lipcsei növendék már nyolcvan éve nem tudott elnyerni. Ez év nyarán kapta meg a művészdiplomát és egy angol hangverseny-vállalat most szerződtette angliai turnéra, amelynek során Saljapinnal és Székely Zoltánnal együtt tizenegy angol városban adnak koncertet. A turné december 13-án fog befejeződni, ekkor a fiú visszautazik Lipcsébe, ahol már várja őt Busch főzeneigazgató meghívása, aki filharmonikus koncert keretében akarja a kis magyar zongoraművészt Németországnak bemutatni.
Ez a mazdaznanista Károlyi Gyula, tizenötéves magyar zongoraművész karrierje.”

Julian von Karolyi - Rachmaninov Concerto No. 2


705 Ardelao 2018-03-24 20:28:17

Kapcsolódó kép

Károlyi Gyula avagy, ahogyan nemzetközileg ismerték:

Julian vagy Julius von Károlyi, zongoraművész

(Losonc, 1914.01.31.-München, 1993.03.01.)

Mi sem természetesebb, hogy hazánknak e neves fiáról a magyar nyelvű Wikipédiában egy szót sem olvashatunk. Magyarországon született, magyar anyanyelvű művészünket viszont a németek a saját Wikipediájukban magától értetődően a magukénak vallják, és ismertetőjüket így vezetik be: „magyar származású, német zongoraművész”. Remélem, egyszer mi is eljutunk oda, hogy egy Németországban született, német anyanyelvű hírességet német származású magyar művésznek ismerünk el.

De visszatérve Károlyi Gyulára: Károlyi gyermekként egy ismert budapesti orgonaművésznél, Ákom Lajosnál tanult zongorázni, és gyorsan haladt a művészi fejlődés útján. Már 1926-ban nagy sikerrel debütált Budapesten, amikor is Mozart Esz-dúr zongoraversenyét játszotta. Ezzel felkeltette Bartók Béla érdeklődését, aki beajánlotta őt Varró Margithoz (1881-1978), a híres zongorapedagógushoz, aki a fiatalember további képzését irányította.

Később Joseph Pembaurnál tanult Münchenben, majd 1927-től 1930-ig – a Gewandhaus ösztöndíjasaként – Max von Pauernél, a Lipcsei Konzervatóriumban, 1931-ben Alfred Cortot-nál Párizsban, végül 1932-től 1934-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, Dohnányi Ernőnél folytatta tanulmányait.

1929-ben, Londonban adott először nyilvános zongoraestet, 1930-ban Fedor Saljapin basszista vele vállalt  egy nagyszabású angliai turnét, ahol Károlyi zongorakísérőként közreműködött.

A nemzetközi áttörést számára egy rendkívül sikeres zongoraest jelentette, amelyre a londoni Royal Albert Hallban került sor. 1934-től rendszeresen koncertezett, és a legjelesebb karmesterekkel és zenekarokkal lépett fel, többek között Berlinben, Párizsban, Londonban, Budapesten, Prágában, Varsóban, Stockholmban, Helsinkiben, Rigában, (1951-től) az USÁ-ban, Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten, és szinte valamennyi német nagyvárosban.

Az 1940-es évek elején Károlyi Gyula állandó lakóhelyéül Münchent választotta, ahol a Nibelungstraße 12. sz. alatt lakott. A német állampolgárságot 1956-ban vette fel. 1972-től  professzori állást töltött be a Würzburgi Zenei Főiskolán (Hochschule für Musik Würzburg).

Károly Gyula ragyogó technikával rendelkezett, és egyike volt kora virtuózainak. Különösen Chopin, Liszt  és Rachmanyinov zongoraműveinek az előadásával, ill. interpretálásával vált ismertté, mely művekből 1943-tól az 1950-es évek elejéig a Deutsche Grammophon, majd 1958 és 1960 között az Electrola részére felvételeket készített. A zongorára és zenekarra írt művek felvételeinél olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Edmund Nick, Hans Rosbaud, Robert Heer, Kertész István és Gilka Zdravkovic. A német rádióadó az 1950-es években Károlyival egy sor művet vett fel, köztük Debussy, Dohnányi és Kodály műveit is.

Díjak

  • 1929, Berlin: Mendelssohn-díj
  • 1932, Varsó: Chopin-díj
  • 1933, Budapest: Liszt-díj

Julian von Karolyi plays Chopin 10 Nocturnes (1962)

Julian von Karolyi plays Liszt "Feux Follets"

Julian von Karolyi plays Liszt "Mephisto Valse" No. 1


704 Ardelao 2018-03-24 09:48:32 [Válasz erre: 703 Ardelao 2018-03-24 09:44:16]

Delly Rózsi a róla első alkalommal 1969. 06. 07-én bemutatott portréfilmről:

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1969. 05. 31.:

Delly Rózsi énekel

FELÉR EGY PREMIERREL

Delly Rózsinak nem ez az első találkozása a tévével. Operai közvetítésekben jó néhányszor szerepelt, sőt évekkel ezelőtt ő volt az első magyar énekes, aki a berlini tévé meghívására áriákat és Kodály-dalokat énekelt. De ez a róla készült negyvenperces portréfilm, amely június 7-én kerül a közönség elé, más — és felér egy premierrel.

— Milyen érzés önmagával találkozni a tévé képernyőjén?

— Amikor egyenes adásban mutattak be minket az operai színpadról, akkor nem volt lehetőségem rá, hogy megnézzem önmagamat. De azért egyszer mégis sor került rá: Margaret Tynes Salome-táncát próba közben vették fel. Én a trónon ültem, Herodiást énekeltem, és amikor a tévén megláttam magamat, az első percben meghökkentem: a beszédhangom lepett meg, alig ismertem rá.

S most? A portréfilmben felcsendül, aláfestő zenének, a Walkür lovaglás zenéje és Delly Rózsi az otthonában elmondja pályája történetét...

— Igen, igen, a kezdettől a csúcsig, vagyis az Operaházhoz való szerződtetésemtől, amit Tóth Aladárnak köszönhettem, Izoldáig, a szerepek szerepéig. A műsor további részét már a tévé stúdiójában forgatták. Partnereim: Jámbor László és Joviczky József. Elámultam attól, hogy Kaunitz Ervin milyen impozáns, szép díszleteket tervezett minden jelenethez. A felvételekkel — az operatőr: Zsóka Zoltán, a rendező Horváth Zoltán volt — két nap alatt készültünk el, pedig például a Bánk bán szobajelenetét legalább tízszer kellett ismételnünk, mert a csaknem tizenöt méteres teremben a szereplők ki-kiszaladtak a képből.

A Bánk bán Gertrudisát csakúgy, mint a tévében az utána következő Don Carlos Eboliját, Delly több mint százszor énekelte nagy sikerrel az operaszínpadon...

— És érdekes módon csak amikor legutóbb énekeltem az Ebolit, jöttem rá, mi a technikai fortélya annak, hogy a nagyária közben könnyedén és természetesen áradjon belőlem a hang. Most rögzítettem ezt magamnak ...

A tévéfilmben csaknem valamennyi híres szerepéből kapunk ízelítőt; a Lohengrin Ortrudja után a műsor koronája kétségtelenül Delly Rózsi grandiózus Izoldájának szerelmi halála.

— Hogyan tudta a szenvedélyes színpadi játékot a tévé másfajta műfajára alkalmazni, transzponálni?

— Fékeznem kellett magamat. Kevesebb mozgás, kevesebb arcjáték. Eszembe jutott az, amit Nádasdy Kálmántól kaptam útravalóul, amikor a Trisztánt rendezte: az énekesnek, a hang után a legfontosabb szerve: a szeme. A tévén is a szem a színészi játék leglényegesebb eszköze. Jó, hogy a tévé operát is közvetít. Így talán megérjük azt, hogy a komolyzene épp úgy része lesz a nagy tömegek hétköznapi életének, mint a beat vagy a jazz.

Delly Rózsi híres arról, hogy hangja milyen fáradhatatlan …

— A Walkür Brünhildája után másnap legszívesebben akár az Izoldát énekelném. Egy-egy nagy szerep úgy hat rám, mint egy jó beéneklés, egy jó beskálázás, hogy szaknyelven szóljak. Mindig kérlelhetetlen vagyok magammal szemben, időnként nagy- takarítást rendezek a repertoáromban, sorra veszek minden kis részletet, hogy leporoljam vagy ha kell, kiirtsam a legkisebb hibákat vagy pontatlanságokat is."






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.