Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


402 Momo 2017-12-06 12:57:15

Gratulálok. Szép... :-)


401 Ardelao 2017-12-06 12:24:10

 

Úgy gondoltam – az áttekinthetőség végett - minden 100. beírásnál beillesztek egy kimutatást az e topikban szereplő művészekről szóló bejegyzésekről. Íme a 2017.12.06-i állapot:

 

Név, művészeti ág

Szül. év

A vonatkozó bejegyzés sorszáma

Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző

1830

10.

Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1855

11.,154.,331.

Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló

1895

130.,144.,145.,146.,147.,148.,149.,150.

Anday Piroska operaénekesnő

1903

118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156.

Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző

1885

151.,152.,153.,154.,155.

Báthy Anna operaénekes

1901

220.,221.,222.

Beleznay Antal karnagy, zeneszerző

1857

227.,228.,231.,232.,233.

Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró

1843

371.,372.,373.,374.,375.,376.,382.,383.,384., 385.

Bodó Erzsi drámai szoprán

1899

266.,362.,363.,364.,365.,366.,367.,368.,369.,370.

Bogáthy Mihály színész, énekes

1926

53.

Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező

1823

83.,85.,86.

Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár

1799

89.,90.

Burián Károly operaénekes

1870

9.

Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész

1871

230.,234.,237.,239.,240.,242.,257.,286.,287.,288.,289.,290.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.,300.,301.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1877

79.,80.,81.,128.,130.,158.,166.

Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző

1821

191.,192.,193.,337.

Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész

1825

190.

Durigo Ilona operaénekesnő

1881

130.,131.

Egressy Béni zeneszerző, író, színész

1814

29.

Ember Nándor zongoraművész

1897

41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.

Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista

1842

157.,158.,160.,161.

Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1851

186.,187.,188.,189.

Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester

1895

130.,142.

Flattné Győrffy Gizella operaénekes

1874

378.,379.,380.,381.,392.,393.

Fusz János zeneszerző, karnagy

1777

135.,136.

Gábor Arnold operaénekes

1888

130.,143.

Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós

1906

158.,159.

Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző

1842

224.,225.,226.

Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus

1830

44.

Goll Bea táncosnő, színésznő

1927

41.,42.,50.,93.

Greisinger István zeneszerző, zongoratanár

18..?

179.

Hámory Imre színész-operaénekes

1909

247.,248.,249.

Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár

1862

173.,174.,175.,176.,177.,178.,179.,180.,181.,182.

Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész

1903

313.,316.,318.

Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus

1890

162.,163.,164.,165.,166.,167.,168.,169.,172.

Joachim József hegedűművész

1831

122.,123.,124.,125.,126.

Kabos Ilonka zongoraművész

1898

327.,328.,330.,334.,335.,336.

Kemény Egon zeneszerző

1905

171.,172.,305.,306.,308.,324.

Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző

1871

33.

Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár

1897

348.,349.,350.,353.

Kosáry Emmi operaénekesnő

1889

230.,234.,235.,236.,235.,238.,239.,240.,241.,242.,286.,289.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.

Környei Béla operaénekes

1873

217.,218.,219.

Laurisin Lajos operaénekes (tenor)

1897

302..303.,304.,306.,307.,311.,312.,314.,315.,317.,318.,319.,320.,323.,325.

Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző

1899

302.,305.,306.,319.,320.,321.,322.

Lumpe Gizella énekesnő, énektanár

18..?

179.

Medek Anna operaénekesnő

1885

212.,213.,214.,393.

Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1842

45.,158.

Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus

1815

46.,51.,112.,158.,337.,338.

Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző

1903

100.,101.,102.,103.,104.,105.,106.,114.,115.,116.,117.,130.

Ottrubay Melinda balett-táncos

1920

324.,326.,339.,340.,341.,344.,351.,352.

Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő

1881

6.

Pilinszky Zsigmond operaénekes

1883

130.,133.

Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző

1843

95.,96.,98.,99.

Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató

1892

23.,24.,34.,35.,36.,183.,184.

Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus

1906

57.,87.,88.

Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész

1928.

394.,395.,396.,397.,398.,399.,400.

Réthy Eszter operaénekesnő

1912

91.,92.,207.,210.

Rubányi Vilmos karmester

1905

58.,59.,60.,61.,245.

Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő

1903.

250.,251.,252.,253.,254.,255.,256.,257.,258.,259.,262.,264.

Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1786

83.,84.,158.

Sárosi Ferenc zeneszerző

1855

49.

Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1874

70.,72.,74.,76.,77.,78.,81.,108.,111.,113.,118.,128.,171.,172.

Sebeők Sári operaénekes

1882

32.,67.,68.

Szabados Béla zeneszerző

1867

94.,97.

Szabó Ilonka operaénekes,lírai szoprán

1911

282.,283.,284.,285.

Szabó Lujza operaénekes,kol. szoprán

1904

263.,265.,266.,353.

Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző

1848

31.

Szamosi Elza operaénekesnő

1881

215.,216.,217.,378.,380.

Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus

1863

355.,356.,357.,358.,360.,361.

Szendrei Alfréd zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző

1884

130.,137.

Széchenyi Imre gróf zeneszerző

1825

386.,387.,388.,389.,390.,391.

Tamás Ilona operaénekes, szoprán

1914.

243.,244.,245.,246.,247.

Tóth Péter karmester

1924

3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,17.,19.,279.,280.,281.

Tutsek Ilona operaénekesnő

1905

195.,197.,198.,199.,200.,211.

Tutsek Piroska operaénekesnő

1905

195.,196.,197.198.,199.,200.,204.,205.,206.,207.,209.,210.,211.,260.,351.

Virovay Róbert hegedűművész

1921

38.,39.,40.,171.

Volkmann Róbert zeneszerző

1815

28.,332.,333.,337.

Zádor Dezső operaénekes

1876

130.,134.

Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész

1894

107.,139.,140.,141.

Závodszky Zoltán operaénekes

1892

52.,185.,204.,205.,207.

Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész

1849

37.,63.,64.,65.,66.,392.

Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester

1910

50.,343.,344.,345.,346.,347.,351.,352.,353.,354.

 


400 Ardelao 2017-12-06 12:13:33 [Válasz erre: 399 Ardelao 2017-12-06 12:08:03]

Utószó:

Reményi Edéné emlékei

Acron (Ohio).
(Az Est kiküldött munkatársától.)

Kívül lucskos, kormos amerikai gyárváros. Az Egyesült Államok legnagyobb kaucsuk- és gumigyárai, össze-visszadobálva felhőkarcolók és viskók. A Doyle Street 376. számú házához igyekszem. Túl a jómódú negyeden, fent a dombon, a szegényvégen ... Megvan a ház. Egyemeletes kis amerikai »home«, ilyenekben laknak a munkások, Európa dollárt kereső vándorai, ilyenekben laknak az amerikai kis hivatalnokok, akik »20—25 dollárt csinálnak« egy héten. Két szoba a földszinten, két szoba az emeleten.

Belül nagy bőrkarosszékben a mesék öreg-öreg asszonya. A lába hatalmas köteg rongyba pólyálva, szeme felett zöld ellenző, fején kis sapkaszerű, fekete selyemvalami, féloldalt ül felém, újságot olvas. Kezében széttárva az újság. Meghökkenek, a párisi Le Figaro.

Hangosan, majdnem népszínműiesen köszönök.

— Jónapot adjon Isten!

Lelkes, örvendő, boldog hang fakad az öreg-öreg asszony fogatlan, élénkvörös szájából:

— Hogyan ? Hát magyar ember ? Hozta isten, kerüljön beljebb.

— Ugy-e bár, Reményiné ?

-— Az, az vagyok. Reményi Edéné.

És hirtelen elhallgatott s egy csodálatosan mély, elgondolkodó pillanat után újra megszólalt:

— Milyen régen hallottam így : Reményiné!...

Bemegyek, leülünk a szegényes, szürke szobában. És megindul a beszélgetés. És a harmadik, negyedik, tízedik mondatnál egész valómat csodálatos melegség futja át, a meghatottság lelkesedése, az ámulat, — mi több! érzés, a milyen csak valódi művészeti megnyilatkozások idején támad az emberben.

Korok, regények, irodalmi, művészeti fordulatok, Magyarország egész átalakulásának története, bámulatos emlékek és megjegyzések töltötték be a kis acroni szobát s nekem elfacsarodott a szívem:

Tud-e még róla valaki otthon, emlékezik-e valaki rá? Fáy Antal lánya . . .

Az anyja Blaskovich leány, a híres lótenyésztő Blaskovich-családból s a nagybátyja …  Erről ennyit mondott :

— Nagybátyám a Karthausi írója.

És többé nem kérdeztem, csak hagytam beszélni, mesélni, hallgattam a szavait, mintha mélyérzésű, művészi, nagyszerű regényt olvasnék, mintha régi divatlapokat forgatnék és mályvaszínkabátos, rókaprémszegélyes ujjú, sárga nanking- nadrágos, cilinderes, keskeny lakk cipős, egyenes, elefántcsontvégű pálcás gavallérok jelennének meg előttem, mintha Miskolcon volnék, a Fáy-kúrián, vidám csengőszóval pompás négyesfogat kanyarodnék be a jegenye alléen, a Péchyek jönnek Sárosból, majd jön Reményi, hegedűjével elvarázsolja a szép Fáy kisasszonyt, megnyílik a világ … Páris szalonjai ... nagy művészek ... világhírű nevek ... pénzforgatag ... London ... még egy utolsó látogatás otthon ... Amerika ... dollárok ezrei és most szegényen, a legcsodálatosabb emlékekkel gazdagon, rongyokban, de az álmok hermelinprémjével befedve Acronban ...

Megittasult szívvel, mozdulatlan merevséggel bámultam a rongyos, öreg-öreg asszonyra, a világszép, előkelő, sleppes dámára. Mintha régi, régi muzsikát hallanék. Tovább mondja, tovább zenéli:

—Hát kell nekem más, mint az emlékeim ? Maga már nem tudja, nem emlékezhetik rá, de a régi világban minden úri házban volt egy porcellánváza, potpourri volt a neve. Abba dobáltunk bele lehullott virágleveleket, csokrokról leszáradt szirmokat s a mindenféle virág illatával megtelt a szoba. Egy ilyen potpourri az én életem. Az emlékek sok hervadt, száraz, lehullott leveleiből támad az én atmoszférám.

Ide, Acronba kellett jönnöm, hogy ezzel a költővel, ezzel a páratlan öreg asszonnyal találkozzam.

— És nem hiszi, hogy a magyarokat, a népemet napról-napra jobban szeretem ... Hogy fáj nekem, hogy a gyerekeim nem látták Magyarországot. A fiam, Tibor, francia nyelvmester volt, most egy áruházban dolgozik és halad előre, a leányom von Ende zenetanár felesége ... Egész német lett. Mennyire sajnálhatják, hogy nem ismerték az én Magyarországomat.. .

Aztán Reményire fordult a szó.

— Nagy művész volt. Bámulták az egész világon. Tizennyolc évig éltünk Párisban. Eleinte vele utaztam mindenfelé, de aztán abbahagytam. Minek egy művészt mindenüvé elkísérni. Ő szereti a változatosságot, szeszélyei szerint él. Oh, sokszor hallottam, hogy hangverseny után a legszebb fogaton ment a hoteljébe, jobbján egy gyönyörű szőke, balján egy gyönyörű barna nő. Igy szeretett élni. Nem voltam féltékeny, művész volt. . . Kellett ez neki. .. Egyszer éppen Ausztráliában hangversenyzett. Én Párisban voltam, mikor híre jött, hogy a hajó, a mellyel haza készült, elsüllyedt. Bejárta az egész világot a hír. Mindenféle városból, kikötőkből vagy hetven kuffer érkezett hozzám. Haza küldték az otthagyott podgyászait. Sohase vitte el …»Még ide visszajövök !« — szokta mondani és otthagyta. Ha egy ing kellett neki, mindig egész tucatot vett. Hétszáz ing maradt utána. A szegényházakban osztogattuk szét. Persze akkor nem volt azon a hajón, visszajött. A mikor csakugyan meghalt, San-Franciscóban hangversenyzett. A koncertteremben, kezében a hegedűvel, esett össze ... A legszebb halál. Nem is láttam holtan  ... Beteg voltam, nem engedtek a temetésre ... Úgy látom csak mindig, a hogy március 13-án az ebédlőasztalnál ült odahaza Newyorkban, s várta a cab-et, a mely a vonathoz vigye... Minden koncertje után telegrafálni szokott, hogy sikerült. Az ágyban feküdtem este, mikor csengetést hallunk. Mondom a fiamnak:

— Biztosan Ede távirata.
Tibor lemegy s túlhosszú ideig marad ott. Mi lehet ? Nyugtalan vagyok. Végre sápadtan, lassan bejön s csak ennyit mond :
— Papa est mort.

S a következő percben már egy riporter tör be a szobába. Amerikai; kalappal a fején. »Reményit keresem« — mondja. »Engem, vagy az apámat?« kérdi a fiam. »Hiszen az apja meghalt« kiabál a riporter. Elájultam.

Tudom, mi ölte meg. Egy igazi művész örökké elégedetlen, mert tökéletlennek érzi magát. De Ede néhány nappal végső útja előtt boldog volt. Gyakorlás köbben mondogatta nekem :

— Mamákám, mamákám, mintha szárnya nőne az ujjaimnak   ...

A koncertteremben az utolsó délután két darabot játszott. Paganini Angol himnusz-átiratát... Az egy kemény, energikus darab  ... Aztán rögtön utána Delibesnek egy könnyű kis koncertjét ... Ezt ...

És a fogatlan vén asszony valami ellenállhatatlan bájjal kezdte dúdolni: Lalallalalala  …

Mindegyik zene más érzést, más elmélyedést követel, Ede egészen beleélte magát s a hirtelen érzésváltozás, a nagy átmenetkülönbség megölte. Szép, művészhalál volt …

Halála után Magyarországról nem jött egyetlen részvétnyilatkozat, egy sor sem. Senki se törődött vele... Ez nagyon fáj nekem, mert tudom, hogy mennyire magyar volt, hogy mit tett Magyarországért. A Petőfi- szobrot is ő hegedülte össze . . . Mikor Párisból hazajött és diadallal fogadták, kérdezte:

— Petőfinek még nincs szobra ?

S az utcán letette a földre a kalapját és a sarkon hegedülni kezdett a szobor javára ... Amikor pedig meghalt, senki nem emlékezett meg róla. Pedig a Repülj fecském . . . örökké Magyarországé marad... És én azért mégis szeretem, nagyon szeretem Magyarországot . . .


Szomorún és megindultan néztem Reményi özvegyére ... Milyen könnyű, ha megindító is, innen Amerikából, az emlékeken át szeretni Magyarországot, s milyen nehéz, tövises ugyanezt cselekedni odahaza ...

— Mondja, — fordult azután kíváncsin, kissé fátyolozottabb hangon beszélve hozzám — ismert otthon valami Grünhut nevű miskolci orvost?

— Nem, asszonyom.

—Nem? — és csalódottan csóválta a fejét — Nagyon szerelmes voltam belé és sokszor sajnálom, hogy nem lettem a felesége.

Flaubert, vagy Balzac, ha ti ez asszonyt ismertétek volna. Hetvennyolc éves korában Acronban Páris, London, Amerika minden fényén és nyomorúságán keresztül visszaálmodja a miskolci Grünhutot.

—Minden, minden előfordult az én életemben — folytatja. — Az unokanővérem volt a szép Ebergényi Júlia, aki Bécsben szerelmes lett gróf Chorinskybe. Elsietett egy nap Kállay Béninéhez s azt mondta:

— Du, der Chorinsky wird mich heiraten …

 — De hisz az nős ember.

— Macht nichts . .. Macht nichts 1 — felelte a szeles teremtés.

Teára hívatta magát Chorinskynéhez s mérget öntött a teáskannába. A grófnő meghalt, Júliánái aztán otthon megtalálták a kannát... Elfogták... Az ostoba magával vitte ... Lássa ... Minden ... Hja, még gyilkos is volt a családunkban...

Lassan, egészen nesztelenül tettem be az acroni Doyle-Street 376. számú ház ajtaját. Kívül közönséges, kopott amerikai viskó, belül háromszázharminchárom termes elvarázsolt kastély, az idegeneket egy öreg-öreg asszony fogadja, aki minden teremben más és más viruló kisasszonnyá, ragyogó dámává változik.

Pásztor Árpád

(AZ EST, 1914.04.23.)


399 Ardelao 2017-12-06 12:08:03 [Válasz erre: 395 Ardelao 2017-12-05 23:00:20]

Gwendolyn Dunlevy Kelley amerikai miniatürfestő, szobrász és több könyv szerzőjének Reményi halálára írt verse:

„The strings are mute
And the bow is stilled
Forgone is the master-hand.
Yet the chords he stirred
In t he hearts once thrilled
Find echoes in every land.”

(Immár némák a húrok,
Megállott a vonó,
A mesterkéz kihűlt.
De szívünk húrjain
Még csendül a dallam
S visszhangzik mindenütt.

Ford.: Eölbey-Thyll Margit)




396 Ardelao 2017-12-06 09:25:16 [Válasz erre: 395 Ardelao 2017-12-05 23:00:20]

Zsigray Julianna: Tékozló élet

"A magyar szabadságharc hegedűse, később pedig két világrész ünnepelt művésze volt Reményi Ede. Kalandos, a szó igazi értelmében romantikus pályafutása egy miskolci kis házból, a legszerényebb körülmények közül indult el és a 19. század művészi és politikai életének szédítő magasságait érintve végül is egy amerikai mulatóhelyen ért véget. A szenvedélyes és könnyelmű, adakozóan jószívű s ugyanakkor önző művész ellentmondásokkal teli és emberileg rokonszenves alakját rajzolta meg új regényében Zsigray Julianna. A könyv egyben a század széles perspektívájú képét nyújtja, melynek egyik emlékezetes művészalakja Reményi Ede volt."


395 Ardelao 2017-12-05 23:00:20 [Válasz erre: 394 Ardelao 2017-12-05 22:53:01]

LITERATURA, 1929. ÉVI 6. SZÁM:

Egy „csodálatos élet“
(Reményi Edéről, születése századik évében)
Irta NIL

Ilyen káprázatosan kalandos ívelésű karrier is csak a délibábok hőseinek földjén teremhetett. Elindul a miskolci zsidóvárosból, hogy Európán, Ázsián, Afrikán, Ausztrálián és Amerikán keresztül, pápák, kardinálisok, királyok, hadvezérek, szellemi héroszok, bohémek, arisztokraták és egyszerű polgári népek között, váltakozva rózsa-, babér-, tövis- és avarlepte ösvényeken végig, — a sanfranciscoi halálos hangversenydobogóról a newyorki Evergreen temető pázsitja alá érkezzék meg...

A szülőváros országos keretekben ülte meg a »Repülj fecském« hegedűsének centenáriumát. Zenepalotája előcsarnokában maradandó emléket állított nagynevű fiának; a Lévay József Egyesület pedig kiadja Reményi Ede életrajzát, amelyet a család gondosan gyűjtött adatai és emlékei nyomán egyik unokaöccse írt meg hivatott tollal. Ebből az életírásból igen élvezetes részlet jelent meg a centenárium alkalmára, rövidre fogott extraktuma a nagy munkának; csak az a véletlen (vagy szándékos?) elsiklás nem tetszik benne az embernek, amellyel Reményi zsidó eredetét elhallgatja az író. Pedig hiszen a »csodálatos élet« eredményei nem jöhettek volna létre amaz »eredet« nélkül! Ha Reményi Ede véletlenül derék miskolci, kálomista cserző varga fiának születik: minden valószínűség szerint elkallódik istenadta nagy tehetsége, vagy legföllebb a pataki kollégiumig viszi sorsa, ahonnét kikerül valami jó kántorságba, mint kiválóan »muzsikális« ember ... De szerencséjére a sárgafoltos fajtából eredt, az »Idők kovászai« közül (Idézet Ady: A bélyeges sereg c. verséből. Megj.: A.) és okos apja nem nézte gyermeke nyilatkozó talentumát értelmetlen közömbösséggel, hanem idejekorán taníttatni kezdte zenére. Miskolcról időközben Egerbe vándorolt az aranyműves Hoffmann-família és ott az érseki egyház karmestere, Bartmann József lett a kis Eduárd első oktatója. A feltűnő tehetségre nyilván ez a karmester hívta föl a poéta-lelkű érsek: Pyrker János figyelmét, aki bőkezű pártfogója volt minden művészetnek s aki Reményi Ede életútját is beigazította a sikerek felé. Ennek a párfogásnak természetesen alapfeltétele volt az egész Hoffmann-család katolizálása, úgyhogy a kis Ede már 1838-ban az egri érseki líceum r. k. vallású diákja (egyik bátyjából pláne katolikus pap lesz). 1843-ban Pyrker a wieni konszervatóriumba küldi, ahol Böhm József a mestere. 1846-ban már mint végzett konszervatorista hangversenyez Győrött és Pesten; különösen Petrichevich Horváth Lazi szalonjában szerez hódolókat és hasznos összeköttetéseket.1847-ben Széchenyi István ajánlólevelével megy Párizsba, onnét a Monarchia nagykövete, Apponyi Antal gróf nyit neki utat Londonba, ahol 48 tavaszán már a »Her Majesty’s Theater« első hegedűse.

Szabadságharcunk híre hazahozza a rajongólelkű magyar fiút; közhonvédnek áll be Klapka hadtestébe, de hegedűje boszorkányos varázsa Görgey törzskarába vezeti, akinek kedves tábori muzsikusa. Természetesen emigrálni kényszerül; félévig Amerikában szerez nevet és népszerűséget, de érzi, hogy még tanulnia, tökéletesednie kell, tehát visszatér Párizsba. Itt Victor Hugo társaságába jut és a magyar emigráció vezetőivel van együtt. De már 1852 végén Hamburgban véletlenül összekerül Brahms-szal, akit magával visz Weimarba, hogy Lisztnél tisztelkedjenek. Liszt megkedveli és tanítványául fogadja Reményit; 53-ban Wagnerrel is megismerkedik általa. 1814—60-ig Viktória angol királynő magánzenekarában játszik s elnyeri »a királynő solo-hegedűse« címét. Az angol udvarnál sok történelmi eseménynek válik szemtanújává, népszerűsége folyton nő, a ragyogó, mozgalmas életet azonban ujjongó boldogsággal hagyja ott arra a hírre, hogy a kiváló zenebarát: báró Augusz Antal helytartótanácsi elnök (és Liszt intim barátja!) közbenjárására megkapta az amnesztiát!

Idehaza jó hír előzte meg Reményit. Régi honvédek emlékeztek még Görgey tábori hegedűsére. Az emigráns írók beszámoltak tudósításaikban a külföldön aratott sikereiről. Várakozással várják, hogy az elnyomatás nehéz esztendei után, ha a szó tilos is még, a muzsika szárnyán szállhassanak a lelkek. .. Ám a hatóság szigorú parancsot küld a művésznek: a bejelentett műsoron kívül tilos egyebet játszania! Különösen tilos a Rákóczi-induló, a hangversenyek betiltásának terhe alatt.

1860 januárius 30-án lép föl először a Nemzeti Színházban. Műsora után a közönség tombolva kívánja, követeli a Rákóczi-indulót. Reményi jelekkel integeti, hogy  »nem szabad«. Végre az orkán elragadja — lesz, ami lesz — és megzendül a Rákóczi... A hatás, a tömegpszichózis érthető, elképzelhető. Reményi az abszolutizmus magyarságának bálványa lesz. Prottmann is érthető a maga nézőpontjából, hogy betiltja a további hangversenyeket. Két hónap múlva újra megszerzik az engedélyt Reményi barátai s a művész bejárja az országot híressé lett Rákóczi-átiratával. A vidék lelkesedése nem fogható szavakba; útja diadalút a mámoros szívek fölzengő echójával. Körútjának eredménye a példátlan népszerűségen kívül, amelyet nemcsak ragyogó művészete, hanem sajátságosán bizarr, rapszodikus egyénisége is segített kiváltani, — a Petőfi-szoboralap (amelyre adat szerint egymaga 67.000 o. é. (= osztrák értékű. Megj.: A.) forintot hegedült össze), valamint egy kitűnő zenei tehetség fölfedezése Munkácson. Ez a tehetség a fiatal Plotényi Nándor volt, akit Reményi maga mellé vett, kiválóan kiképeztetett és 14 éven át állandóan együtt járták a világot, mert Plotényi lett Reményi legjobb zongora- kísérője. A hangversenykörútnak bájos epizódja történt a püspökladányi váróteremben. Amíg Reményi Váradról Debrecenbe menőben a csatlakozásra várakozott, az utazóközönség felismerte és ostromolni kezdte, hogy játsszék nekik. Reményi hirtelenében pompás koncertet rögtönzött, de az ántrét be is »tányérozta« a lelkesült publikumtól a — Petőfi-szoborra ...

A kiegyezésig azonban állandóan akadályt gördítettek Reményi nobilis szép célja elé az »illetékesek«; csak 67-ben adta meg báró Wenckheim Béla az engedélyt a szoborbizottság megalakítására. Maga a szobor 1882-ben került a talapzatára s mint ismeretes: Izsó Miklós halála után, Huszár Adolf fejezte be. Reményi, aki összehegedülte a szobor költségét, nem volt jelen a leleplezése országos ünnepén, mert 1876-ban elhagyta Magyarországot, hogy újra Párizsban próbáljon szerencsét. Bizonyos, hogy a változásokra szomjas, kalandvágyó temperamentuma is vitte; hiszen az amnesztia után idehaza eltöltött 16 év folyamán is sűrűn tett ő egy-egy kis exkurziót a nagyvilágba! 1863-ban öt hónapig járja Itáliát; Genovában kitüntették azzal a rendkívüli megbecsüléssel. hogy Paganininek üvegharang alatt őrzött Guarnerius-hegedűjét adták a kezébe játszani, minekutána a feltört hivatalos pecséteket emlékül átnyújtották Reményinek. 1864-ben, második olasz köútján elérkezik Rómába, ahol Liszt bemutatja a pápának; Nardi bíborossal együtt játszottak s a magyar dalokkal megríkatták a jelenlevő Haynaldot. Közben végigjárja Németországot is; kedves egy Berlinből 1862 április 4-én kelt levele édesanyjához.

»... mikor vége volt a Concertnek tegnap a királynál — a király egyszerre hozzám jön és nagyon kért a királyné nevében, hogy adjak még egy ráadást — elhiszik, hogy elvagyok fáradva — de csak tegyem meg — a művészek egymásra bámultak — ez még nem történt — das ist gegen alle ettiquette de Cour. — Édesanyám örülök, hogy jobban vagy — csak javulj — az lesz az én örömem — Anyámat agyoncsókolva — a többinek is egy pár tucat —- vagyok Anyámnak pompás jó fia — amilyen jó csak lehetek.                                    Edus.«

1865-ben párizsi sikereiről számol be:

»Vasárnap Mad. Erardnál ebédelek Passyban — kastélyában — holnap szombaton pedig senki másnál csak George Sandnál ebédelek, ki nagyban készül fogadtatásomra. Tegnap Théophile Gautiernél ebédeltem. A Császárnál már hivatalos voltam, de szerencsétlenségemre elmaradt az orosz trónörökös közben jött halála miatt. — Annyit senkiről sem írtak, mint rólam. Je suis connu, comme le loup blanc  —

66—67-ben Erdély, Románia van soron s eljut Konstantinápolyba, ahonnét vidám és kalandos emlékeken kívül nagyszerű numizmatikai gyűjteményt is hoz magával, amely a kalifák pénzeit tartalmazza. Ezt a fölbecsülhetetlen kincset báró Eötvös Józsefnek, mint a Tud. Akadémia elnökének adja át. 1872-ben nősül, Fáy Antal népzenésznek Gizella leányát veszi feleségül. Érdekes, hogy a Fáy-család nem tud (nem akar?!...) erről a tagjáról, sem a lexikonban jelzett »népzenészről«, sem annak Reményihez nőül ment leányáról. Nem szerepelnek a »családfán«. Pedig az esketést maga Haynald bíboros végezte és Liszt Ferenc külön Epitalamiumot  (lat.: nászdal. Megj. A.) szerzett tanítványa esküvőjére. Aligha jutott ilyesmi osztályrészül a családfa szereplőinek...

A házasságból ikrek születnek: Tibor és Adrienne. Utóbbi New Yorkban él, von Ende német hegedűművész özvegye. Az ikrek jóvoltáról gondoskodni kell, tehát Reményi, a gondos apa, megint szétnéz egy kis hangversenykörutra. Csak Egiptomba látogat el, ahol egy kicsit kirándul Gizehbe. A Cheops-piramis csúcsán, 450 láb magasságban rögtönöz hangversenyt. Eljátssza a Himnuszt, a Szózatot, egy Chopin-prelűdöt, egy maga szerezte török dallamot s Plotényivel együtt egy duót...

1875-ben körültekint Párizsban; itthon már égett a föld a lába alatt. Irigyei hogyne lettek volna, intrikáltak is ellene eleget s nemcsak kedvét vették el, hanem a népszerűségét is. 1870- ben ugyan Orczy Bódog hangversenymesternek szerződteti az operához s mint ilyen, egyre diadalokat arat (pl. »Don Juan« szerenádját mindig meg kellett repetálnia), de sem a színházi rendbe az ő szabad természete, sem a zenekarba az ő önálló egyénisége nem tudott beleilleszkedni. A közönség most már maga is húzathatja a Rákóczit, nem tilos a magyar nótaszó, tehát lelohadt a csodahegedűs iránt való lángolása s talán ez fájt annak mindennél jobban. Megpróbálja hát újra Párizst, de csak azért, hogy alig két esztendei küszködés után szökve hagyja el... Mert a nagystílű, pazarló életmódot nem győzte pénzzel idehaza sem, — csődöt mondtak ki ellene adósságai miatt, -— Párizsban pedig még jobban az idegeire ment az anyagi gondok mellett a felesége és anyósa tűrhetetlen követelődzése. Elhagyta hát a családját és Amerikába menekül. Megint a nagy sikerek forgószele ragadja! Végig hangversenyezi egész Észak-Amerikát, Kanadát, Mexikót, Havannát. Siker, száguldó, szárnyaló siker mindenütt, Pedig Sarasate, Wieniawsky, Vieuxtemps emlékét kellett már akkor legyőznie az amerikai közönség lelkében . .. Hat esztendei lázas munka és sikerek után egyszerre nyoma vész Reményinek. Eltűnik a civilizált világból. Aztán újra felbukkan, hír jön róla, hogy Ausztráliában jár kis művésztársasággal. Bebarangolja Kelet exotikus világát s 1890-ben Londonban terem. Családi életének 12 esztendei pauza használt. Az asszony már nem féltékeny, az anyós nem él, a gyerekek szépen megnőttek s a művész maga meghiggadt, megfáradt, megörült az otthonnak. Még egyszer haza kívánkozik és 1891-ben néhány hónapot újra magyar földön él s kevesebb zajjal, de nem kevesebb dicsőséggel adja ötvenegynehány koncertjét, mint 30 évvel azelőtt. Biztos kenyeret, tűzhelyet a haza még ekkor sem tudott neki nyújtani, — Reményi nem is kérte, — és a 63 éves ember visszatér Amerikába, hogy tovább robotoljon a koncertdobogón — haláláig. Ez Friscoban, 1898. május 15-én következett be, ujjongó, ünneplő közönség tapsai között. Nem érte meg, hogy a Mátyás-szobor leleplezésén bemutathassa ének- és zenekarra írott Nemzeti Himnuszát Kincses Kolozsvárott...

Nagyszámú kompozíciói közül legkevésbé ismerik a »Souvenir de la Pologne« címűt, amely Londonban 1865-ben jelent meg (»Almanach de l‘exil). A »Repülj fecském« átirata azonban örökéletű marad, nekünk magyaroknak mindenesetre.

New Yorkban temették; legjobb barátja, Edison s előkelő amerikai közéleti emberek fogták a koporsó gyászleplét. A Lennox-akadémia gyászünnepet rendezett emlékére. A hazai egykorú hírlapok két sorban említik meg halálát, ellenben vezércikktől kezdve végignyúzzák a Gladstone halálát  (= angol liberális politikus, aki 1898. 05.19-én hunyt el. Megj.: A. ) és hogy — az udvar Budapesten van... Pedig, ha mást nem, — temetni és parentálni mi ugyancsak tudunk és tudtunk a múltban is! Reményinek, a csodálatos bohémnek, ez ugyan már mindegy lehetett, ha volt is benne hiúság és jogos önérzet annak idején, ő a dicsőségen túl, amit a magyar névnek szerzett, 140 ezer forintot is adott nemzetének jótékony célokra. Királyi gesztus, pedig csak a nyirettyűvel cselekedte...“


394 Ardelao 2017-12-05 22:53:01

Képtalálat a következőre: Reményi Ede

REMÉNYI EDE (eredeti nevén Hoffmann Ede) zeneszerző, hegedűművész (Miskolc, 1828.01.17. - San Francisco, 1898.05.15.)

Reményi Edét szerencsére még nem sorolhatjuk a zenei élet elfeledett művészei közé, annak ellenére sem, hogy a XIX. században született és halt meg. Budapesten, Miskolcon utcát, Egerben teret neveztek el róla, nevét iskola és zenekar viseli. Abban persze már nem vagyok biztos, hogy azok, akik a róla elnevezett utcákat járják vagy lakják, tudatában vannak annak, ki volt ő valójában.

Jóllehet, a neten Reményi Edéről rengeteg információ olvasható, úgy érzem, e topikban is szólni kell arról a hegedűművészről és zeneszerzőről, akinek személye Arany Jánost is versírásra ihlette:

Arany János:

REMÉNYINEK

Emlékkönyvbe

Karddal melyet dicsővé tenni, egykor
Hiven ajánlád ifju véredet,
A hon, az úgy-e szent hon, félig élt már,
Halál árnyéka rásötétedett.
Te messze távozál, - mi itt maradtunk,
Tompán enyészve, mint sivár növény,
Mely élni nem tud, halni még nem érett,
Ledőlt fa korhadó tövén.

A honfibú, mely elzsibbaszta minket,
Tenálad munkás fájdalom leve,
Nagy, büszke, boldog népek közt forogván
Müvészetedben a magyar neve.
És kik panaszra, mely szóban alél el,
Fület zárnának, a dús boldogok,
Veled kesergik azt, amin te vérzel,
Midőn nyirettyüd úgy sír, úgy zokog.

Most a reménynek egy hangját, Reményi,
Vidd el nyugatra zengő húrodon;
Hirdesse szózatos fád a világnak,
Hogy újra érez, újra él e hon.
És élni fog, - menny, föld minden hatalma
Zúdúljon bár fel, - mert élni akar;
Öngyilkolásra hogy többé fajulna,
Sokkal önérzőbb a magyar.

(1859)


393 Ardelao 2017-12-04 11:53:48 [Válasz erre: 392 Ardelao 2017-12-04 09:30:31]

Még egy kicsit tovább „lapozgattam“, és viszonylag sok egyéb információt is találtam a neten Flattné Győrffy Gizelláról. Ezekből idézek néhányat. (Hanganyagra sajnos nem sikerült rábukkannom.)

BUDAPESTI HÍRLAP, 1904.06.11.:

SZÍNHÁZAK.
Budapest, szombat, 1904. június 11.

.........

Moharózsa
Dalmű 4 képben, előjátékkal. Szövegét Ouida „Egy pár kis facipő“ című novellája nyomán írta: Rothauser Miksa. Fordította: Cziglányi Béla. Zenéjét szerzé: Hubay Jenő.

Személyek:
Bébé              Szoyer I.
Lizette            Payer M.
Voisinné         N. Válent V.
Krebszné       Flattné
Flamen          Bochnicsek
Jeannot         Beck
Robert           Dalnoki

Kezdete fél 8 órakor.“

BUDAPESTI HÍRLAP, 1908.01.15.:

„ (Maleczkyné asszony), akadémiai ének- tanárnő, a következő sorokat intézte hozzánk:

……

Működésemmel mindenkor a magyar zeneművészet fejlesztésén dolgoztam. S ha némely nyilvános bírálat nem részesít is elismerésben, megnyugvassal tölt el az a tudat, hogy növendékeim igazi énekművészetükkel, a nagy közönségnek a haza határain innen is, túl is. immár páratlan élvezetet szereznek. Hiszen a megbírált operai előadáson is két nagy tehetségű. művésznő tanítványom (Flattné az „Ortrud“ személyesitője és Medek Anna az „Elza“ személyesítője) köszönte meg a rivaldán az operalátogató kényes közönségnek viharos tapsát . . .“

PESTI NAPLÓ, 1911.11.05.:

„A színházak közleményei.
Az OperaházbanHétfőn este 6 órakor ….  ifjúsági előadásul „A varázsfuvola“, Mozart dalműve kerül színre, melyben Sándor Erzsi (Éj királynője), Hajduné (Pamina), Szoyer Ilona (Papagena), Venczell (Sarastro), Arányi (Tamino), Hegedűs (Papagéni), továbbá Szilágyiné, N. Válent, Flattné (a 3 hölgy). ………… Csütörtökön …. a „Pillangó kisasszony“ van műsoron a címszerepben Sándor Erzsi, a többiben Báder Dóra, Flattné, Székelyhidy, dr. Dalnoki, dr. Hardy, N. Bodor K.. Déri. Hegedűs, Pichler, Ney B. és Kárpát közreműködésével. PéntekenA walkür“ kerül színre, melynek főszereplői: V. Krammer, Haselbeck, Flattné. …..Vasárnapra „Sába királynőjé“-t tűzték ki, Flattné. Bánó Irén, R. Berts, Nirschy, Arányi, Szemere, Ney B. és Mihályi közreműködésével. ….“


392 Ardelao 2017-12-04 09:30:31 [Válasz erre: 380 Ardelao 2017-11-29 00:36:21]

Egy bejegyzés erejéig még visszatérek a Flattné Győrffy Gizelláról írtakhoz.

A neten elérhető külföldi sajtóban, sajnos, nem találtam róla szóló írásokat. A korabeli magyar sajtóban fellépéseiről csupán az alábbi rövid hír olvasható:

 BUDAPESTI HÍRLAP, 1905.11.06.:

„(Erkel Ferenc emlékezete.) Kedden, Erkel Ferenc születésének évfordulóján új szereposztással kerül színre Bánk bán az Operaházban. Takács Mihály énekli Petur bánt. Szemere Árpád Tiborcot és Mihályi Ferenc Biberakot. A régi szereplők közül Vágóné Teréz, mint Melinda, Flattné Gizella, mint Gertrud királyné és Arányi, mint Bánk bán vesz részt az előadáson, melyet Erkel Sándor síremléke javára rendeznek.“

A Schöpflin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON-ban ez áll:

Rákóczi Ferenc (II.) ….Gróf Zichy Géza, a költő és zeneszerző operát, sőt trilógiát írt róla. Ennek első darabja: »Nemo«, magyar történelmi dalmű 1 előjátékban és 3 felv. Bem. a M. Kir. Operaházban, 1905. márc. 30-án, ezzel a szereposztással: Zrínyi Ilona: Vasquezné; Komáromy János: Kertész Ödön; Jusszuf bég: Szendrői Lajos; Elek, Nemo: Arányi Dezső; III. Achmed: Dalnoki Viktor; II. Rákóczi Ferenc: Takáts Mihály; Hesseni Sarolta Amália: Flatt Gizella; Badinyi Klára: V. Krammer Teréz; gr. Bercsényi Miklós: Beck Vilmos; Lackó, a fia: Szoyer Ilonka; Desalleurs marquis: Gábor József; Sieniawska Elisabeths hercegnő: Ambrus Zoltánné; Vay Ádám: Várady Sándor; Andrássy Miklós páter: Ney Dávid; Korbe apát: Pichler Elemér; 1. Kuruc: Dalnoki Béni, 2. Hegedűs Ferenc, 3. Komái Richard. Vezénylő : Szikla Adolf.
A trilógia II. darabja: »II. Rákóczi Ferenc«. Bem. 1909. jan. 30. U. o. Szereposztása: Zrínyi Ilona: Vasquez Italia gr.; II. Rákóczi Ferenc: Szemere Árpád; Rákóczi Julianka: Payer Margit; Abso- lon: Venczell Béla; Radios: Várady Sándor; Körösi: Mihályi Ferenc; Badinyi: Kertész Ödön; Gazda: Ney Dávid; Kulcsár: Dalnoki Béni; Hesseni Sarolta: Flatt Gizella; Sieniawska hercegnő: Szamosi Elza; gr. Bercsényi M.: Mihályi Ferenc; gr. Nigrellí: Kornai Richard; Longueval: Anthes György; Korcsmáros: Déri Jenő; Kapitány: Hegedűs Ferenc; Bence: Dalnoki Viktor; Berzeviezy: Pichler Elemér; Esze Tamás: Szendrői Lajos.
A trilógia harmadik darabja: »Rodosto«, dalmű 3 felv. Bem. u. o. 1912. márc. 20. Szereposztása: II. Rákóczi Ferenc: Rózsa Lajos; Sarolta Amália: Krammer Teréz; Rákóczi György: Kodólányi; Sieniawska hercegnő: Sándor Erzsi; Bercsényi Miklós: Dalnoki Viktor; Longueval: Balta Károly; gr. Eszterházy Antal: Juhász; Máriássy Ádám: Budai; gr. Csáky Mihály: Várady Sándor; János: Déri Jenő; Öreg paraszt: Venczell Béla; Parasztasszony: Háber Györgyike; Lengyel katonatiszt: Ney Bernát; Lengyel katona: Várkonyi; Csajághy brigadéros: Pichler Elemér. Vezénylő: Szikla Adolf.“

A trilógia harmadik darabjában tehát Sarolta Amália szerepét már nem Flatt Gizella énekelte. Ezt követően Flatt Gizella mintha abbahagyta volna a pályáját. Legalább is az újságokban nem olvashatunk róla.

A 2004-2005-ben készült zenetudományi dolgozatok egyikében pedig a következő információ olvasható:

Baranyi Anna
MTA Zenetudományi Intézet

Magyar centenáriumi Liszt-érmek (1911)

Liszt Ferenc születésének 100. évfordulóját 1911 októberében Budapesten nagyszabású zenei programokkal ünnepelték meg. ……

………………………………………………………………………………………………….
A kiállítás megnyitóját követő héten hat hangversenyen Liszt műveit a legjelesebb hazai és külföldi művészek szólaltatták meg. Október 21-én, …… este a Magyar Királyi Operaházban szcenírozott előadásban a Szent Erzsébet legendája oratóriumot mutatták be Alszeghy Kálmán rendezésében. Ezt a művet Magyarországon a hagyományok szerint csaknem minden évben előadták, Erzsébet-napon, november 19-én. A centenáriumi előadás különösen nagy sikert aratott. Erzsébetet Medek Anna, Zsófiát Flatt Gizella, Lajos őrgrófot Takáts Mihály énekelte. A karnagy Kerner István volt. …..“
 

Majd egy rövid hír Flattné Győrffy Gizella férjének haláláról a  PESTI HÍRLAP 1926.05.13.: számában:

"Dr. alföldi Flatt Gaszton ügyvéd, ny. miniszteri tanácsos f. hó 12-én meghalt. Feleségén, Flatt Gizellán, az opera volt művésznőjén kívül három gyermeke s kiterjedt előkelő rokonsága gyászolja. …“

Flattné Győrffy Gizellának tehát három gyermeke született: Flatt Margit, Ágoston és Alice. Feltételezhető, hogy a színpadot a családi kötelezettségek miatt hagyta ott.

„Gizella Győrffy, hadházi“ személyi adatait és családjáét megtaláljuk itt. Eltérés: Az énekesnő e lapon szereplő születési éve, de elhunytának dátuma sem egyezik meg a lexikonokban szereplőkével.  


391 Ardelao 2017-12-04 07:44:07 [Válasz erre: 389 Ardelao 2017-12-03 22:29:52]

Interview Imre Szechenyi 2015


390 Ardelao 2017-12-03 22:36:21 [Válasz erre: 386 joska141 2017-12-03 10:11:16]

És egy másik, szintén 2017-ben megjelent CD:

Imre Szechenyi - Lieder

6 Romanzen; Le rosier; Das Blatt im Buche; Vorbei; Komm, o Nacht; La Bas; Waldeinsamkeit; Nachtgruß; Der Gefangene; Erster Schnee; Ja Winter war's; Die Lerchen; Bölcsodal; Der träumende See; O komm' in mein Schifflein; Il Ritrovo in Mare; Es fällt ein Stern herunter.


389 Ardelao 2017-12-03 22:29:52 [Válasz erre: 388 Ardelao 2017-12-03 21:06:47]

Gróf Széchényi Imre, a zeneszerző (Bécs, 1825.02.15.-Budapest, 1898.03.11.)

Műveiből a 2014-ben megjelent felvétel:

Imre Széchényi: Forgotten Compositions


388 Ardelao 2017-12-03 21:06:47 [Válasz erre: 387 Ardelao 2017-12-03 15:32:25]

Széchenyi Kálmán: TÁNCOK ÉS DALOK SZERZŐJE, GRÓF SZÉCHENYI IMRE

Elhangzott 2015. április 17-én, a budavári palota aulájában.


387 Ardelao 2017-12-03 15:32:25 [Válasz erre: 386 joska141 2017-12-03 10:11:16]

Hat dal (Sechs Lieder), egy énekhangra zongora kísérettel.

szerzé: Széchényi Imre gróf.  

1) A leány kérdése.

2) A szerelem nyelvezete.

3) Fájdalom.

4) Ó te, ki előtt a viharok hallgatnak.

5) Lieto amor (Vidám szerelem).

6) A három czigány.

[Ára 4 márka. A lipcsei, brüsseli, londoni és new-yorki Breitkopf és Härtel czég kiadványa.]

Széchényi Imre gróf, az osztrák-magyar birodalom német-országi nagykövete nem csak közmondásossá vált szeretetreméltóságáról nevezetes, hanem arról is, mivel a berlini diplomáciai kar közt ő az egyedüli, ki nemcsak az államügyekkel foglalkozik komolyan, hanem nagy előszeretettel a szépművészeteket is kultiválja, ezek közül leginkább a zeneművészetet, még pedig nagy szerencsével.

Bizonyságot tesz erről a diplomata-zeneszerző gróf előttünk fekvő dalfüzete, mely most jelent meg Lipcsében s hat szebbnél-szebb dalt tartalmaz. E hat dal közt van ama hatásos dal-keringő is, melyet a kiváló tehetségű főúr Sembrich Marcella számára irt, melyet a nagyhírű művésznő legutóbbi berlini vendégszereplése alkalmával betétül a Rossini «Szevillai borbélyá»-ban nagy hatással énekelt. A füzet legsikerültebb számai kétség kívül az első és harmadik dal. Érdekes a Lenau három czigányához irt zene is, de ebben a hatnyolczad ütemnyi rész kevésbé sikerült. A dalt kedvelő közönség bizonyára örömmel fogadja Széchényi Imre gróf múzsájának e szüleményeit, melyeket mi is a legmelegebben ajánlunk a zeneművészet minden kedvelőjének.

ZENELAP, 1892. január 23. (7. Évfolyam, 2. szám)


386 joska141 2017-12-03 10:11:16

A Naxos cég 2017-ben kiadta CD-n Széchenyi Imre zenekarra komponált táncait.

A CD innen letölthető:

https://www.israbox.one/3137606858-mav-symphony-orchestra-amp-valeria-csanyi-szechenyi-complete-dances-for-orchestra-2017.html


385 Ardelao 2017-12-02 08:45:41 [Válasz erre: 384 Ardelao 2017-12-01 07:39:14]

E téma lezárásaként álljon itt az a cikk, amely Bertha Sándor halála után jelent meg a magyar sajtóban:

VASÁRNAPI UJSÁG, 48. SZÁM, 1912. 59. ÉVFOLYAM:

BERTHA SÁNDOR
1843—1912

Sokan még nevét sem ismerték, pedig megérdemli halóporában is, hogy egész nemzete megilletődve ajkára vegye. Nem volt ragyogó és káprázatos szellem; de határozott tehetség és egyéniség, s a mi a fő: hasznos, mert lelkes és munkás férfiú volt. A legjobbak meg is becsülték; második hazája, Francziaország, előkelő társaságába befogadta a jövevényt; ott is a legelőkelőbb lapok, folyóiratok álltak Berthának rendelkezésére, többnyire, hogy a rovásunkra félrevezetett külföldet felvilágosítsa.

Szerencsés külső viszonyai kétségkívül nagyban hozzájárultak, hogy belső aranyértékét gyümölcsözőleg hozza forgalomba. Atyja, felsőeőri Bertha Sándor, kiváló, egyszersmind szereplő és vagyonos férfiú volt: ügyvéd, majd a legfőbb ítélőszék pótbirája, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár egyik alapítója, a Pesti Lovaregyesület első titkára, a Magyar Tud. Akadémia levelező tagja és ügyésze; verseket és jogi műveket irt. A fiatal Bertha házi nevelése olyan gondos volt, hogy zongorajátékát szinte művészi tökéletességre vitte, sőt az igazi tehetség arra serkentette az ifjút, hogy a művészet elméletével is behatóan foglalkozzék. 1861-ben már zeneszerzést tanult, Ábrányi «Zenészeti Lapok»-jába zenetörténeti czikkeket irt.

Bertha Sándor külső életpályája nem változatos: jó módja megengedte, hogy világot lásson, húsz éves korában meglátogatta Németországot, átrándult Párisba — s nem csoda, ha ez a «városok királynéja», akkor még minden művészetnek fővárosa, annyira lebilincselte, hogy onnan már csak hosszabb-rövidebb látogatásra tért haza. Parisban települt le, franczia nőt vett feleségül (csak pár éve halt meg, gyermektelenül), ott vett részt minden társadalmi akczióban — a Párisi Magyar Egyesületben is sok jót tett — s végre ott hunyt is el a mult vasárnapon.

Bertha Sándor a magyarság állásáról, politikai és művelődési viszonyairól a párisi nagy napilapokban számos czikket irt oly ember éleslátásával, a ki folyton figyelemmel kiséri életünket, bizonyos távolságból nézi s tehát tisztábban lát sokat, mint mi magunk. Ez legjobban kiviláglik 1901-ben megjelent negyedfélszáz lapnyi könyvéből: La Hongrie moderne de 1849 á 1001, mely sok tekintetben forrásmunka, mert közállapotaink és haladásunk képe egyetlen könyvben így megrajzolva még alig volt. A nemzetiségi kérdés hosszasabban foglalkoztatta Berthát: alaposan tanulmányozta románjaink történelmét, s végre 500 lapnyi kötetet irt:
Magyars et Roumains devant I‘histoire (1899) nemzetiségi politikánk igazolására. Mikor 1904-ben hazaszállítottuk Rákóczi hamvait, erről is könyvet irt Bertha. Ismeretesek egyébiránt azok az irodalmunkról tartott felolvasásai, melyeket a párisi húsznyelvű nemzetközi Rudy-intézet keretében 1887 táján több izben is tartott.

Szerelme azonban a zene volt, sőt a magyar zene. Az a Palotás (zongorára), mely még a 60-as évek elején jelent meg, magyar tűzzel teli, nem köznapi menetű s művészileg is kidolgozott, gyönyörű darab volt, Mosonyi Mihály méltó tanítványának valóságos érettségi bizonyítványa. Mondhatni: egyszerre olyan magasságban tűnt fel

Bertha tehetsége, hogy természetesnek találhatjuk, hogy ő nem akart a mi fogalmaink szerinti még magasabb tájakra jutni. Egy kis irányváltozást állapíthatunk meg egy-két évtizeddel utóbb irt műveiből: az ő jó alapjához, a német klasszikus zenéhez, mindig hű maradt, s úgy látszik, hogy a túlhabzó ifjúi évek multán a lehiggadt vérmérséklet a nyájas, az örökkön derült Haydn zenéjét, szerény eszközökhöz kötött formai művészetét találta a maga kedélyének legmegfelelőbbnek. Nem tudjuk, sokat komponált-e Bertha; mindössze mintegy tiz füzet magyar változat, csárdás, palotás és egyéb, egyszerűen Hongroise (magyar) elnevezésű zongoradarabja van elterjedve, párisi kiadványok, a melyeknek ismertebbé tételéhez Bertha soha egy lépéssel sem járult. Arisztokrata lélek volt, beérte a kevesek megértésével s becsülésével. Mikor egyetlen operája, a franczia szövegre szerzett Mathias Corvin, minden művészi erényei mellett sem talált kegyelmet a párisi szinház szenzácziót szomjazó közönsége előtt: föllebbezett a magyarhoz, de operairásba többé nem fogott. A budapesti Nemzeti Szinház — épen a Magyar Királyi Operaház elkészülte előtt — utolsó dalműujdonságul mutatta be a Corvin Mátyás-t. A mi közönségünk sem találta elég hatásosnak a zenét, sőt, mert nem hajhászta a «talp alá valót», a triviálist: még eléggé magyarnak sem érezte.

Igaz viszont, hogy épen Berthától valami kimondott, erősen hangsúlyozott magyarosságot vártak, mert tudták róla, hogy a külföldön ő a magyar zene prófétája. A legelső franczia folyóiratokban és szaklapokban (Revue Des Deux Mondes, Nouvelle Revue; L‘Art Musical, Progrés Artistique stb.) ismertette és védte Bertha a régi és az újabb magyar zenét, a mellett itthon is a «Budapesti Szemle», a «Magyar Salon», a «Zenelap» és elsőrangú napilapok hasábjain, bár ritkán, hozzászólt zenekultúránk napi kérdéseihez, mindig magvasan, s a mily sok tudással, olyan becsületes meggyőződéssel. A «Vasárnapi Ujság»-ot is nem egyszer megtisztelte értekező és zenetörténeti irányú czikkeivel.

Olvasóink jól ismerhetik lelkes, idealista jellemét, melynek legélesebben kidomborodó vonása a mindig eleven magyar érzés volt. Liszt Ferenczről három év előtt lapunkban közölt emlékezéseiből tudjuk, hogy az a benső viszony, melyben ő mint tanítvány állott Liszt Ferenczczel, a mesterrel szemben, legelső sorban a miatt az akkor nagy feltűnést keltett könyv miatt hidegült el, a melyben Liszt a magyar zenét a czigányzenével azonosította. Bertha e könyvet Wittgenstein herczegnő sugalmazására vezette vissza, de nemzeti érzületét így is annyira bántotta a dolog, hogy a régi bizalmas érintkezést nem tudta többé fentartani.

Utóbbi éveiben, elmondhatjuk, lapunkhoz állott legközelebb; nekünk irta érdekes czikkeit, emlékezéseit, a mi karácsonyi albumunk adta ki legutolsó zeneműveit (egy posthumus szerzeményét most készülő albumunk fogja közölni) s szerkesztőségünkkel állandó, bizalmas levelezésben állott. Levelei még munkáinál is jobban mutatják öregkorában is megőrzött idealista lelkületét. Igy abban a levelében, melylyel az 1910. évi albumunkban megjelent Éjjeli dal-t küldötte, többek között a következő reá nagyon jellemző sorokat irta lapunk szerkesztőjéhez:

«Legyen meggyőződve, Kedves Barátom, hogy nem mételyezem meg vele a magyar érzést. Csak finomítani kísérlem meg. Mindig az volt ideálom, hogy ezt a magyar érzést, mely bizonyos tekintetben egészen sajátságos, a legműveltebb mezben mutassam be a világnak. E részben a jelen kis munka igen nagy jelentőségű. A «Vasárnapi Újság» útján be fog jutni a magyar társadalomba s talán néhány embert meg fog győzni arról, hogy a magyar zene megbírja a művészi színvonalra való emelést is. A czigány előkép után való dolgozás nem lehet kiindulási pont nagyobbszabású művek megteremtésére. Azt felejtik el a mi zenészeink, hogy a mai zeneviszonyok Német- Olasz- és Francziaországban túltengésből származtak. Ezekben az országokban szabad extravagálni, mert megvan már a klasszikus zeneiskola. E mellett azután mókázhatik a mai generáczió. De nálunk az iskolát még meg kell teremteni; nálunk csak komolyan szabad dolgozni.»

Egy másik levelében mintegy összefoglalja törekvéseinek alapgondolatát e szavakkal:

«Tessék elhinni, hogy kétségbe kell esni fajunk jövője fölött, ha tanulni-nemakarásunkat meggondoljuk. Mi csak szellemi fölényünkkel szerezhetünk magunknak respektust rosszakaróinkkal szemben. Mindég feljebb, mindég nemesebben, mindég kitartóbban a szép, a jó, az igaz mellett!»

K. I.“

Bertha Sándor zongoraművei

(Ha az egyes kották címlapjaira kattintunk, megjelenik a teljes, lapozható kotta.)


384 Ardelao 2017-12-01 07:39:14 [Válasz erre: 383 Ardelao 2017-11-30 11:21:23]

Bertha Sándor a kritika értékéről:

VASÁRNAPI UJSÁG, 1909. / 8. TÁRCZACZIKKEK; NAPI ÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK:

A LESZÓLÁS MŰVÉSZETE.

A «Vasárnapi Ujság» 5-ik számának A hétről czimü rovatában egy kikezdés nagyon fontos kérdést bolygat, midőn a művészeti kritizálásról elmélkedik egy legutóbb eldöntött építészeti pályázat alkalmából. Szabadjon az ott tett megjegyzésekhez még néhányat fűzni, mi után köztudomásúlag e tárgy sohasem lehet kellőleg kimerítve.

A bírálatoknál az szokott lenni a baj, hogy a bíráló elfelejti azt a kötelességét, melyet az eszthetika szab elébe. Ez ugyanis azt követeli tőle, hogy álljon a művész vagy költő és író szempontjára, mutassa meg ennek helyességét vagy helytelenségét és ebből indulva ki, tegye feladatává megítélni, hogy az adott körülmények között az alapeszme megfelelő-e, s hogy kivitele az eszmét kimeríti-e vagy nem? Ha a bíráló így jár el, akkor úgyszólván újra teremti a művet és ennélfogva egyenrangúvá válik a mű szerzőjével, legalább is oly mértékben, mint az előadó művész.

És ez a másod-szerzés nem meddő munka. Ez a nagy közönséget orientálja, tanítja. Ha az előadó művész az utóbbinak élvezetet nyújt, a kritikus meg szellemét nemesíti, ítélőtehetségét élesíti, a mi psychologiai szempontból bizonyosan nagyobb eredmény, mint a puszta élvezet.

Ebből kifolyólag ki lehet tehát mondani, hogy kritizálás nélkül a művészet nem volna teljes. Csakhogy a mint ritka a jó szerző, úgy ritka a jó kritikus is. Amannak önálló képzelőtehetséggel, ötletességgel, szakképzettséggel kell bírnia, emennek meg szakképzettséggel, felfogással és logikával. A morális követelményekről, minők a részrehajlatlanság, a méltányosság, természetesen nem is beszélek, mert ezeknek megkivántatása magától értetődik.

A kritizálással szemben tehát nem szabad a tiltakozás szempontjára állni. A rossz kritika csak magának árt, mert bebizonyítja, hogy szerzője nem bír hivatásának kellékeivel. S azt sem kell hinni, hogy a közönséget véglegesen félrevezeti. Legfeljebb csak időlegesen s akkor is csak azokat, kik önállólag gondolkozni absolute nem tudnak.

A jó kritika ellenben valóságos jótétemény egy ország szellemi életére nézve, a mint ezt irodalmunk történelme megczáfolhatlanul bebizonyította, mert föllendülése, nagysága nagyrészben Kazinczy, Vörösmarty, Bajza, Arany és Gyulai Pál fáradhatlan kritikusi éberségének, jó tanácsainak és önzetlen buzdításainak köszönhető.

Szerencsétlenségünk az, hogy kevesen levén magyarok, s nyelvünk nem bírván elterjedtséggel, a kritika igen sokat szenved a pajtáskodás befolyásától. Innen a sok rögtönzött és múlékony nagyság, a gyakran meg nem magyarázható és meg nem érdemlett háttérbeszorítás.

E részben, azt lehet mondani, hogy provincziálisak a viszonyaink. S az elmondottak után látni lehet, hogy ezen a sajnos állapoton épen csak a magas röptű kritika segíthet hatásosan.

Reméljük, hogy a magyar géniusz megteremti lassanként nálunk az eszthetika művelőinek ezen nélkülözlietlen osztályát is!

Páris, 1909 február 4.“


383 Ardelao 2017-11-30 11:21:23 [Válasz erre: 382 Ardelao 2017-11-29 00:53:23]

Bertha Sándor, mint történész:

VASÁRNAPI UJSÁG, 1902. 01. 12.:

BERTHA SÁNDOR

BERTHA SÁNDOR Párisban élő jeles hazánkfia régebb idő óta folyton azon fáradozik, hogy hazánk viszonyait a külfölddel megismertesse s a rólunk ottan uralkodó téves fogalmakat eloszlassa. Ezen a réven lett neve a hazában ismeretes, ez a működése tette őt népszerűvé s adott nekünk is alkalmat arra, hogy most, midőn legújabb műve a francia könyvpiacon a Plon et Nourrit előkelő párisi könyvkiadó cégnél megjelent, az érdemes szerző arcképét bemutassuk.

Új művének címe: «La Hongrie moderne» (Az újkori Magyarország) s hézagpótló munka annyiban is, mert magyar nyelven is csak egy munka van olyan, — a Beksics Gusztávé - mely a legújabb kort 1867 óta tárgyalja, Bertha Sándoré pedig történetünket 1849 óta a legújabb korig — a mostani országgyűlés megnyitásáig, vagyis 1901-ig ismerteti. A külföldi olvasónak módot nyújtott a Bertha könyve, hogy tájékozást szerezhessen a magyar faj legújabb haladásáról, és a világot meggyőzze arról, hogy a magyar nemzet miképpen használta fel a kiküzdött szabadságot. Nemzetünk az újabb korszakban szabadságharcával vonta magára a külföld közfigyelmét, az abszolutizmus alatt szenvedésével keltett részvétet, s most már rajta áll megmutatni, megérdemelte-e a lelkesedést s a részvétet? Tudott harcolni, tudott szenvedni; Európa most látni szeretné, tud-e dolgozni, alkotni is.

Erről nyújt most Bertha könyve hű képet a világnak.

Bertha Sándor, a Magyar Tud. Akadémia elhunyt tagjának, Felsőeőri Bertha
Sándornak a fia. Édes apjának háza ott állt azon a helyen, melyen ma a Nemzeti Múzeum átellenében Brázay Kálmán háza van. Lelkes magyar ház volt az, régi divatú erkölcsökkel, a nemzet napszámosainak erkölcseivel, mely az abszolutizmus alatt a magyarság egyik központja volt, hol a társadalmi és művészi kitűnőségek sorra megfordultak. Itt született Sándor 1843 augusztus havában. Itt szívta magába azt a szellemet, mely egész életén át vezette.

A zene iránt mindig rendkívül lelkesedett s már 17 éves korában jelent meg első zeneműve, később pedig feltűnést keltett «A zenei kozmopolitizmus» című cikksorozatával, melyben azt fejtegette, hogy kozmopolita zene voltaképp nincs is, s a magyar zene rendszere, művelése mellett nyilatkozott. Magasabb kiképzése céljából külföldre ment, megismerkedett Bülow Jánossal, Liszt Ferenccel, kit Rómába kísért, honnan visszatérve, Párisban telepedett le. Ott tagja lett egy szorosabb baráti körnek, melynek oly előkelő tagjai voltak, mint Coppée, Theuriet, Sully - Prudhomme, Hérédia, Claretie, Anatole France, Houssaye, stb.

Egész élete szakadatlan munkában telt el az irodalmi és zenészeti téren. Írt egy operát is «Mathias Corvin» («Korvin Mátyás») címmel, mely Párisban az Opera Comique-ban került színre először s itthon is előadatott. Nagyobb zenei kompozíciói közül fölemlítjük még koronázási miséjét, mellyel Ő Felsége elismerését is kinyerte. Zenészeti, irodalmi és politikai cikkei pedig számos lapban és folyóiratban (többek közt a «Revue des deux mondes»-ban is) megjelentek. Valamennyiben egy célt követett: megismertetni a magyarságot, annak szellemét a maga valóságában s visszautasítani a nemzete ellen intézett támadásokat. Hazai lapokba is gyakrabban írt, így nevezetesen a «Vasárnapi Újság»-nak többször küldött Párisból érdekes cikkeket és tudósításokat.

Nemrégiben egy nagy művet adott ki «Magyars et Roumains» címmel, mely a magyarországi román ügyet ismertette, s nagy figyelmet keltett. Ez a mű a román irredenta körökben is sok port vert föl.

«Az újkori Magyarország» megírásával betetőzte működését, mely tiszta, önzetlen hazafisága miatt a legmelegebb elismerésre érdemes.
Bertha Sándor a párisi magyarok társaséletében is nagy szerepet játszik és a magyar-osztrák segélyegyesület körüli, hosszú évekig tartó önzetlen fáradozásáért a Ferenc József rendet, később pedig a III. osztályú vaskoronarendet is megnyerte.

Bizton remélhetjük, hogy az ép oly lelkes, mint fáradhatatlan férfiú sok kitűnő szolgálatot tesz még külföldön a jövendőben is a magyarság ügyének.

Erre Párisban előkelő társadalmi és művészeti összeköttetéseinél fogva kiválón alkalmas. Aki magyar ember a francia fővárosban megfordult s kissé az irántunk érdeklődő körökkel érintkezett, mindenütt tapasztalhatta, mily közbecsülésnek és rokonszenvnek örvend Bertha Sándor úgy személyes tulajdonságai miatt, mint ideális, nemes működésénél fogva. Ebben az óriási forgatagban is, hol mindenki csak érdekének kielégítését tartja életcélnak, van érzék az önzetlenség iránt is, és méltányolják az oly ember fáradozását, ki mindig másra gondolt, sohase magára: a hazára, honfitársaira egyaránt s emellett saját, még jogosult érdekeit is elhanyagolta. Egyéniségének alapvonása a hazafiság abban a régi fajta értelemben, mint azt a táblabírák világa gyakorolta. Hazafiságból adta magát a politikára, illetőleg a publicisztikára is, mert látta, hogy nemzetének ezen a téren nagyobb szolgálatokat tehet, mint a zene terén, melyre eredetileg készült. De a zenében is ismeretessé tett bennünket és számos magyar jellegű zeneműve jelent meg a francia piacon, akárhány párisi zeneünnepélyen pedig játsszák az ő műveit. Nagy műveltségére és kiváló készültségére vall az, hogy úgy a zenében, mint a publicisztikában egyaránt megállta helyét. Irodalmunkat is előszeretettel ismerteti; Zrínyi, a költőről, Vörösmartyról s másokról kiváló jellemrajzokat bocsátott közre francia folyóiratokban. Királyunkról és Rudolf trónörökösről is írt egy-egy monographiát. Sokoldalú elfoglaltsága mellett társadalmilag is folyton tevékeny, ahol a párisi magyarság összegyűl, mindig ott van s a hol a francia-magyar érintkezés s a kölcsönös rokonszenv ápolása kerül szóba, mindig találkozunk az ő nevével.
Ennyi becsületes, lelkes, önzetlen fáradozásért, méltán hálával tartozunk a buzgó férfiúnak.     

 b. á.“

La Hongrie Moderne de 1949 à 1901 - Étude Historique par A. de Bertha:

„Kivonat

Nem komoly aggályok nélkül való a feltételezés, hogy e mű magyar szerzője ezúttal megszólítja a francia közönséget. Mert nála jobban senki sem érzi azokat nehézségeket, amelyekkel egy történésznek a saját korában általában meg kell küzdenie, lévén túl közel azon eseményekhez,  amelyekről a teljes megértetés végett beszámol, és kortársai későbbi hozzáállásukkal mindig megcáfolhatják őt, emellett tudja azt is, hogy azok a dicséretek, amelyekkel itt teljes őszinteséggel országát illeti, az idegenek szemében könnyen önelégültségnek tűnhetnek.“


382 Ardelao 2017-11-29 00:53:23 [Válasz erre: 377 Ardelao 2017-11-28 09:13:17]

FŐVÁROSI LAPOK, 1893.12.21.:

A párisi magyar egylet új helyiségének dísztermében e hó 17-én  leplezték  le Bertha  Sándor, Párisban tartózkodó zeneművészünknek  arcképét, kinek nagy érdemei vannak az egylet  felvirágoztatása körül. Bertha tiszteletére igen díszes közönség jelent meg a kör termeiben. Munkácsy Mihály indispositiójával mentette ki elmaradását. A  vendégek közt jelen volt Goblet  volt  francia  miniszterelnök és senator is. Miután Hennel alelnök  meleg szavakban emlékezett meg Bertha  érdemeiről, leleplezték a sikerült arcképet,  melyet  az  egylet számára Herzl Kornél festett. A banketten számos felköszöntőt mondtak Bertha Sándorra  s  lelkesen éljenezték Goblet-t, a népszerű francia  képviselőt. Vacsora  után  következett  a  Bertha  tiszteletére adott hangverseny, melynek fénypontját  egy  fiatal,  nagy  tehetségű  magyar  hegedűművésznek, Adorján  Jenőnek  játéka  képezte.  Művészi  bravourral  adta  elő  Berthának  egyik  sonátáját,  a Scenes de la Csardá-t Hubaytól és saját  compositióját, a Sérénade espagnole-t. Schwarz Lajos úr szépen interpretálta zongorán ugyancsak Bertha Sándor egyik kompozícióját.  Telkes úr  nagy  tetszés mellett szavalta el Petőfi néhány költeményét. Kiváló műélvezetet  nyújtott Halász Mariska kisasszony  cimbalomjátéka,  ki  Allaga Vihar-ját  játszotta  s  ráadásul magyar népdalokat. Magyarok és franciák szűnni nem akaró tapsokkal  jutalmazták a fiatal művésznőt. A sikerült estélyt tánc  fejezte be, melyen 60—80 pár,  köztük  sok  francia, táncolta a csárdást.“


381 Ardelao 2017-11-29 00:46:09 [Válasz erre: 380 Ardelao 2017-11-29 00:36:21]

Némi kiegészítés az alábbi információkhoz:

"Flattné Györffy Gizella (Flatt Gaszton ügyvéd neje) sz. 1874. május 14-én. Mint az Operaház ösztöndíjas növendéke kezdte meg 1900-ban művészpályáját. Eleinte csak kis szerepeket énekelt, később rábízták Orlovszkyt a „Denevér“-ben, Gertrudot a „Bánk bán“-ban és „Hamlet“-ben a királynét. Első nagy sikerét Ortrud szerepében aratta a „Lohengrinben“, majd a „Tannhäuser“-ben, Erzsébet szerepében is elismerést vívott ki. Szép terjedelmű és jól iskolázott, átható erejű mezzoszopránja, zenei intelligenciája és színészi tehetsége a legszebb reményeket váltotta be.“


380 Ardelao 2017-11-29 00:36:21 [Válasz erre: 379 Búbánat 2017-11-28 21:26:27]

Köszönöm, hogy betetted ezt az információt. Flattné Győrffy Gizelláról - sajnos - elég kevés információ található a neten. Majd még megpróbálok kutakodni a külföldi irodalomban. Találtam viszont egy érdekes fotót. Kisebbítve megkísérlem beilleszteni:

A "Herczegkisasszony" operett előadása az Operaházban. (Balogh Rudolf fölvétele) Alszeghy a rendező, Ambrusné, Székelyhidy, Környei, Szamosi Elza, Lehár Ferencz, a zeneszerző, Flattné, Kornay. (Balról jobbra).Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!


379 Búbánat 2017-11-28 21:26:27 [Válasz erre: 378 Búbánat 2017-11-28 21:23:09]

MÚZEUM ANTIKVÁRIUM

31. árverés

2017. 12. 08. PÉNTEK 16:00 - 2017. 12. 08. PÉNTEK 20:00

171. tétel

[FLATTNÉ Gizella (1874-1942) operaénekes (akinek Puccini a fényképet dedikálta) „fellépései kezdettől (1901. évtől) fogva”. A művésznő tintával írt jegyzetei.]

KIKIÁLTÁSI ÁR:

25 000 HUF

   

TÉTEL TELJES LEÍRÁSA

1901. okt. 25-től 1910. árp. 4 ig 313 fellépés táblázatba foglalt feljegyzései a következők szerint: „Sorszám, A szerző neve, A darab czíme, Az előadott szerep és előadásának száma, Jegyzet”.
A 169. sz. bejegyzés: „1906. május 12 / Puccini / Pillangó kisasszony / Kate 1. / Premiére, szerző jelenlétében. Szerzőtől arczkép”.
7 lap, 14 sűrűn beírt oldal.

Hozzá tartozik:
FLATT Gizella szerepeinek és fellépéseinek összesítése. A művésznő tintával írt jegyzetei.]
1 lev, 2 beírt oldal.

Hozzá tartozik:
MÁDER Rezső (1856-1940) az Operaház igazgatójának aláírt köszönő levele Flattné Gizella számára.]

Tartalom: „a „Pillangó kisasszony” bemutató előadásán produkált művészi alakításáért […] őszinte elismerésemet és köszönetemet ezúton is kifejezem.”
Kelt: „Budapesten, 1906 május hó 14-én”. Aláírás: Máder Rezső igazgató.
1 lev. (az Operaház fejléces papírján), 1 beírt oldal.

Hozzá tartozik:
FLATT Gizella. Kritikák. [Cikkgyűjtemény.]

Tartalom: Az 1902-1910-ig tartó időszakban, a művésznőről megjelent sajtóhírek, kritikák gyűjteménye. A különböző, magyar és német nyelvű lapokból kivágott cikkek számozott lapokra ragasztva, a dátum, az újság neve és a szerep kéziratos feliratozásával. A lapok közül: Magyar Hírlap, Egyetértés, Pesti Hírlap, Szinházi Hírlap, Magyarország, Neues Pester Journal, Pesti Hírlap, Pester Lloyd, Budapester Tagblatt, Pesti Napló, Magyar Szó, Politiches Volksblatt, Hazánk, Az Ujság, stb…
A 49 számozott lev., ebből 10 dupla oldalas.+ 1 lev. (az Ország-Világ c. újság 1910-es egyik számának egy lapja, melyen „Maleczky Vilmosné énekmesternő és végzett tanítványai” láthatóak fényképeken. Köztük Flattné Gizella.

Korabeli feliratozott mappában. A mappa belső oldalára ragasztva az Unsere Theater in Wort und Bild egész-oldalas illusztrációja; „Das kön. ung. Operhaus” társulatának fotóiból készült montázs, a tagok megnevezésével, köztük 5-ös számmal Flatt Gizella.

Hozzá tartozik:
12 db kabinet fotó Flatt Gizelláról.

12 db kabinet fotó Flatt Gizelláról.
A fényképek közül 3 db. Mertens és Tsa. műhelyében készült, 8 Szenes Adolf felvétele, 1 pedig Kossak József fényképész munkája. Egy kivételével valamennyi felvétel szerepeiben, színházi jelmezben ábrázolja a művésznőt. 2 fotó nővérének, 1 Dr. Strausz Istvánnak dedikált. 3 kép alsó és felső részén sérült.

aukció időpontja:

2017. 12. 08. péntek 16:00 - 2017. 12. 08. péntek 20:00

aukció helyszíne:

A Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében | 1088 Budapest VIII. Ötpacsirta u. 2.

kiállítás helyszíne:

Múzeum Antikvárium | 1053 Budapest, Múzeum krt. 35.

kiállítás ideje:

2017 november 23-tól, december7-ig


378 Búbánat 2017-11-28 21:23:09

MÚZEUM ANTIKVÁRIUM

31. árverés

2017. 12. 08. PÉNTEK 16:00 - 2017. 12. 08. PÉNTEK 20:00

170. tétel

PUCCINI, Giacomo (1858-1924) zeneszerző dedikált fényképe Flatt Gizella operaénekesnőnek.]

„Alle gentil Signora Flatt Gizella (Kate) Grati ricordo di Giacomo Puccini”.
Kelt: „Bpest 14. 5. 06”.

Giacomo Puccini

KIKIÁLTÁSI ÁR:350 000 HUF

TÉTEL TELJES LEÍRÁSa

Puccini többször is járt Magyarországon először 1894-ben, akkor a Manon Lescaut előadásán, majd másodszor tizenkét évvel később, „a Pillangókisasszony budapesti premierjének alkalmából látogatta meg újra hazánkat. Külön kívánsága volt, hogy részt szeretne venni a darab színpadra állításában, ezért már két héttel a bemutató előtt megérkezett Budapestre. Kerner István karmester azonban nem vette jó néven, hogy a mester folyton kemény kritikákat mond a próbákon, sokszor változtat elképzelésein, akadályozva a haladást, ezért tapintatosan arra kérte, ne vegyen részt az előkészítésben. A Pillangókisasszony nagy sikert aratott a magyar közönség körében. A bemutatót díszvacsora követte a Hungária Szállóban, ahol különleges ételekkel köszöntötték a zeneszerzőt, többek között „Tosca módra” készített „porhanyóssal”, és „Butterfly” módra készített „jegecedett bombával.” A zeneszerzőnek azonban – el nem ítélhetően – nem a szívélyes fogadtatás, hanem a Pillangókisasszonyt alakító énekesnő, Szamosi Elza személye okozott maradandó élményt. Puccini továbbra is kapcsolatban maradt a budapesti Operaházzal. Amellett, hogy a zenei élet számos jeles alakjával levelezett, egy évtizeddel később újra ellátogatott Magyarországra, hogy részt vegyen „western operája”, A Nyugat lánya bemutatóján” /törtenelemportal.hu/.


Flatt Gizella (Flattné Győrffy Gizella) (1874-1942), aki az 1906-os előadáson a darabban Kate Pinkerton szerepét játszotta, 1900-ban, mint az Operaház ösztöndíjas növendéke kezdte meg művészpályáját. Első nagy sikerét Ortrud szerepében aratta a Lohengrin-ben, majd a Tannhäuser-ben, Erzsébet szerepében is elismerést vívott ki. Szép terjedelmű és jól iskolázott, átható erejű mezzoszopránja, zenei intelligenciája és színészi tehetsége korának elismert operaénekesévé tették.


A fényképet Kossak József Cs. és kir. udvari és kamara fényképész készítette. Kép: 19x10 cm, karton: 20.1x11 cm, celloidin. A karton hordozó alul sérült, verzója leragasztva, valószínűleg „keretméretre” vágták. A fotó felső és alsó részén kisebb sérülések.

aukció időpontja:

2017. 12. 08. péntek 16:00 - 2017. 12. 08. péntek 20:00

aukció helyszíne:

A Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében | 1088 Budapest VIII. Ötpacsirta u. 2.

kiállítás helyszíne:

Múzeum Antikvárium | 1053 Budapest, Múzeum krt. 35.

kiállítás ideje:

2017 november 23-tól, december7-ig

 


377 Ardelao 2017-11-28 09:13:17 [Válasz erre: 376 Ardelao 2017-11-27 13:05:33]

VASÁRNAPI UJSÁG, 8. SZÁM, 1885., XXXII. ÉVFOLYAM 455. OLDAL

"Bertha Sándor:

NÉPDALAINK PARISBAN.

Már vagy tizenkét éve annak, hogy Bartalus István barátom «101 magyar népdal»-át forgatván, — jól esnek a hazai hangok idegenek között, de meg a gyűjtemény maga is sikerült, — azon eszmére jöttem, hogy a magyar zene terjesztésének szempontjából, mely életczélként lebeg mindig előttem, nem volna tán fölösleges hasonló gyűjteményben terjeszteni a polgárosult világ elé népdalaink legjavát! A czigány zenekarok előadásai után ismerik ugyan már Európaszerte nagyobb részöket, Liszt Ferencz «Rhapsodiái» is meghonosítottak belőlük néhányat a hangverseny-termekben, de a nagy közönségig még sem hatoltak el, mert naiv egyszerűségükben vagy épen lefordított szöveggel soha sem jelentek meg eddig külföldön.

Meg levén győződve, hogy minden igazi zenész és műkedvelő, kire a magyar zene mindenütt magnetikus vonzerőt gyakorol, hévvel fog felkarolni egy ily magyar népdal-gyűjteményt, rögtön munkához fogtam s kisérletképen kilencz népdalt alkalmaztam énekre, zongora kísérettel.

Természetesen főtörekvésem az volt, hogy dalainkat az idegenre nézve hozzáférhetőleg tegyem le, s ezért is figyelmemet különösen a korijambus mérték    (- ̮  ̮ -) elsimítására fordítottam, mert zene-tanári tapasztalataim folytán jól tudtam, hogy azt egy nem-magyar vagy igen élesen vagy döczögősen adja elé. Ennek az indogermán népek prosódiájától elütő prosódiánk az oka. Ugyanis az áriai nyelvekben a hangsúly mindig összeesik a hosszú szótagokkal, ellenben a magyarban mindig az első szótagon van, ez pedig igen gyakran metrikailag rövid. Ebből kifolyólag azután a magyar zenében sokszor két hang közül, melyeknek egyike hosszabb a másiknál, a zene-elmélet minden alapelve ellenére, a rövidet kell hangsúlyozni, ha e rövid alá a szövegben a szó kezdete kerül. A magyar zene-kedvelők megnyugtatására megjegyzem, hogy ez elsimitást nem eszközlöttem zenénk eredeti jellegének megcsorbításával, s eljárásom mellett beszél minden esetre az a körülmény, hogy népdalainkban az első vers prozodiája ugy szólván soha sem egyezik meg a következő versek prozodiájával, melyeket a magyar énekes nem is énekel azzal a rhythmussal, minővel az elsőt énekelte, mert a versmérték módosulván, lehetlen volna egy rövid hangra hosszú szótagot, vagy megfordítva hosszura rövidet énekelnie. Ugy gondoltam tehát, hogy egyrészt az idegenekre való tekintetből, másrészt saját következetlenségünk folytán megbocsátható lesz oly rhythmikai átlagban állapodni meg, mely megkönnyitendi a magyar zene megérthetését, a nélkül, hogy a mi specziális zeneérzékünket sértené.

Ezenkívül két szabadságot engedtem meg még magamnak: hogy a kontrás czigány harmóniai képzettségére emlékeztető akkordos kísérettől eltérőleg, hangulatos, független kíséretet alkalmazzak, s hogy néhol két dalt egy kikerekített egészbe fűzzek, ha a dalok külön-külön nagyon igénytelenek volnának (igy lett a földolgozott kilenczből hat). Idegenek előtt újításaim csak a dalok értékét növelhetik s nem tetszenek feltűnőknek, miután ők a czigány bandák hangszereléséhez nincsenek hozzá szokva, a két dal szövegének eshetőleges összefüggéstelenségét pedig a fordításban könnyen ki lehet egyenlitni.

A «kóstoló »-nak szánt féltuczatnyi magyar dallal azonban nagy meglepetésemre több kiadónál felsültem. «Nem érdekli ez közönségünket» volt mindnyájuk válasza, bár a dalokat magukat szépeknek is találták. Elkedvetlenítve a hideg fogadtatás által, kis gyűjteményemet kiadatlan müveim mellé a fiókba zártam, honnan csak akkor került elő, ha valamelyik udvarias művész, ismervén gyöngémet, belőle néhányat itt-ott előadott.

A mult télen végre megsokalva hangjegyeim szemrehányó hallgatását, a hires ének-mesterné, Marchesi asszony férjének, ki maga is zeneszerző s e mellett költő s fordító is (ő fordította le a többek között olaszra Wagner «Lohengrin»-jét) azon ajánlatot tettem: nem lenne-e hajlandó az általam átírt magyar népdalokat átnézni, s ha tetszenének, olaszra fordítni? A véletlen ugy akarta, hogy Marchesi ur ép akkor ne legyen annyira elfoglalva, mint rendesen lenni szokott, neje iskolájával — hová a világ négy sarkáról gyűlnek tanítványok, — hangversenyeivel, — hol a párisi legelőkelőbb körök képezik a közönséget, — minélfogva ajánlatomat készséggel elfogadhatta s feladatát gyorsan megoldhatta.

Jó olasz szöveg birtokában már erősebbnek éreztem magamat, midőn pedig a dalok meghallgatása után Marchesi asszony megígérte, hogy azokat tanítványai között terjeszteni fogja, egészen biztos voltam a végleges sikerről, s igy emelt fővel kezdtem újra látogatásokat a kiadóknál. Most más ellenvetésük volt: miután az első dalt hálából Marchesi-nénak ajánlottam, megijedtek, hogy a hirére féltékeny kartársak a vállalatot nem fogják pártolni! Hosszas keresés után végre azonban mégis zöld ágra jutottam; találtam kiadót, a Durdilly-czéget, mely az összes külföldi nagy kiadók párisi képviselője s egy internaczionális üzletre a legalkalmasabb. Ekkor...

Ekkor egy váratlan akadály gördült elém a franczia fordítás képében!
A franczia nyelvben ugyanis nincs metrum, csak hangsúly van; ezt pedig a mi rhythmusaink keretébe erőszakolni lehetetlenség. Ujabb középutat kellett tehát keresnem s megengednem, hogy egy ütenyben a magyar négy szótagnál több vagy kevesebb is fordulhasson elő. E változtatásba nagyon nehezen egyeztem bele, de három-négy franczia költő felkeresése után beláttam, hogy a franczia fordítás más módon nem történhetik meg. A fordító, Verdur ur egyébiránt nagyon kielégitöleg felelt meg kötelességének.

Hátra volna még elmondani, hogy mily soká tart itt a sok megrendelés miatt a vésés, a kinyomatás, hogy az első dal körül tett tapasztalatok folytán a következőket kénytelenek voltunk Lipcsébe, a hires Breitkopf czéghez küldeni, hogy még mily nagy munkába kerül majd a gyűjtemény kibocsátása, mennyi reklám, lótásfutás, idővesztegetés kell hozzá! De végre is a dologban a lényeges az, hogy most Párisban franczia és olasz szöveggel magyar népdalok jelennek meg — az első «Jegenyefa tetejében» — ily czim alatt: «Chants de la Hongrie. Mélodies populaires magyares».

Kétséget sem szenved, hogy azon haladás, melynek a magyar nemzet jelét naponként adja, előnyös befolyást gyakorolt a jelen szerény kísérletre is: Magyarország tevékenységénél, munkásságánál fogva jó hirt biztosított minden termékének.

Valójában tehát az itt kiadott magyar népdalokat a budapesti szép kiállítás egyik szellemi osztályának kell tekinteni: ha amannak fényes sikeréből ezekre is háramlik valami, minden fáradság busásan meg lesz fizetve!“



375 Ardelao 2017-11-27 12:18:53

A NÓGRÁD MEGYEI MÚZUMOK ÉVKÖNYVE 2005

Kazareczki Noémi:

„BERTHA ISTVÁN ZENESZERZŐ ÉLETÚTJA

Bertha István „[…]1903-ban érettségizett a Losonci Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban. Még ebben az évben beiratkozott a Budapesti Tudomány Egyetem Bölcsészkarára, ahol nyolc félévet hallgatott filozófiából, matematikából és fizikából. Ezzel párhuzamosan - a zene iránti egyre nagyobb elhivatottsága miatt - elvégezte a Budapesti Zenekedvelők Egyletének iskoláját zongora tanszakon és karmesterképző szakon. Muzikalitását valószínűleg édesapjától és Bertha Sándor (1843-1912) zeneszerző rokonától* örökölte. A híres zeneszerző, zongoraművész és zenei író Mosonyi Mihály növendéke volt, majd Lipcsében és Berlinben tanult. 1861-től a Zenészeti Lapok munkatársa, 1862-től a lap külföldi levelezője volt. 1864-ben Liszt meghívására Rómába utazott, és itt mintegy fél éven át a mester római tanítványi és baráti köréhez tartozott. Párizsban művészeti szalont nyitott feleségével (aki egyébként francia bárónő volt), és különböző zenei, irodalmi lapok munkatársa lett. Az 1860-as évek végétől Alexandre de Bertha néven publikált párizsi írásaiban egyre inkább Liszt és Wagner ellenzékéhez csatlakozott. Fontosabb művei: Koronázási himnusz 1867, Nászinduló 1871, Millenniumi induló 1895, továbbá kamaraművek, zongoraművek, csárdások, palotások, keringők, mazurkák, dalok, népdalfeldolgozások. Ragaszkodott a magyar műfajokhoz, témákhoz, szövegekhez.
Szalonjukban gyakran megfordult Liszt Ferenc, Berlioz, Richard Wagner, akihez Bertha Sándort baráti szálak fűzték. A nagy hegedűvirtuóz Reményi Ede is gyakran megfordult náluk. Az ifjú Bertha István élénk levelezést folytatott rokonával, annak 1912-ben bekövetkezett haláláig.
** (Felesége nem sokkal később szintén meghalt, miután gyermekük nem volt, így a nagy vagyon a francia államra szállt.)

1905-1907-ig tanított a Zenekedvelők Egyletében, ahol ő is tanult Aggházi Károly és Bellovics Imre mellett.
(Aggházi Károly zeneszerző munkásságára a német romantikának a magyar hangulatelemekkel való keverése volt jellemző. A kiváló zenepedagógus Liszt Ferenctől tanult a Budapesti Zeneakadémián. Ő maga pedig a Nemzeti Zenedében is tanított 1881-83 között.) […]“

* A hagyatékban található, Bertha Sándor által írt kottákon, valamint a Bertha Istvánné által írt önéletrajzban az szerepel, hogy Bertha Sándor a nagybátyja volt Bertha Istvánnak. Ez azonban az anyakönyvi iratok alapján teljesen kizárható. Valamilyen rokoni kapcsolat azonban lehetett közöttük, mivel mindketten a Felsőeőri Bertha nevet viselték. Bertha Sándor művei közül a hagyatékban megtalálható: Honvéd Roham Induló KFM 81.260.1, Lassú magyar KFM 81.260.2., Valse KFM 81.260.3., Deuxième Csárdás KFM 81.260.4., Air Hongrois Varié KFM 81.260.5.

**Bertha István „élénk levelezése" Bertha Sándorral megkérdőjelezhető. A kortársaival, kollégáival folytatott levelezése ugyanis megtalálható a gyűjteményben, nem valószínű, hogy éppen a Bertha Sándortól kapott leveleket ne őrizte volna meg.


374 Ardelao 2017-11-27 00:57:58 [Válasz erre: 371 Ardelao 2017-11-26 23:29:42]

Helyesen: Szomory


373 Ardelao 2017-11-27 00:46:43 [Válasz erre: 371 Ardelao 2017-11-26 23:29:42]

Szomory Dezső így ír a már idős Bertha Sándornál tett látogatásáról:

„[…] Az egész embernek, nem tudom, hogyan, de valami sárga alapszínét láttam, valami ingatag talapzatát, amelyen földúltan a bizonytalanban, egész formája reszketegnek tűnt. Nagy feje, nagy mongol feje, merő homlok volt viaszos árnyalatban, egy tágas sárga homlok a fülek tájékáig, ahol a magasban, véget ért. Dús haja eleinte gyéren, csak a feje búbján kezdődött, mint a szálas bozót egy sziklán s onnan termelte ki magáét, áthajolva a koponyalapra, azzá az egyenlőtlen s ápolatlan vegatációvá, ami bizonyos tudósok fejét oly jellegzetessé teszi. Két sárga szeme  a csíptető mögül, elfoghatatlan sugarával, rövidlátón és céltalanul nézett, sűrűn, hogy nem nézett semmit s míg maga az orr, omlatagon, alig szelte ketté az arcot, a száj, a száj! […] ez a száj sem látszott. Egy vastag bajusz e száj körül, egye-egy félkörben jobbról s balról, eltemette e száját, mint egy-egy zárjel közé, sárga szőrből. A cvikkerzsinór lazán lógott, kettős vonala hieroglifáival s a két üvegkör világához látszot kötni Berthát, az örre körül a bizonytalanba. Időnként, elég gyakran, egy-egy nyugtalan kézmozdulata beleakadt a zsinórba s az üveget lerántotta, a véletlenség olyan tragikumával, zörejével s robbanásával, hogy az egész ember megrázkódott bele, mint egy katasztrófába.

- Nem! nem! nem! – mondta szapora triolákban, miután beavattam titkaimba. Nem! nem! nem! – ismételte s még sokáig ezt mondta, mindig csak ezt, termékenyen és terméketlenül: nem! – Ne is álmondjon róla, - mondta, - hogy a könyvét kiadja franciául, mert ezt nem lehet. Ez itt egy óceán, Párizs! ahol minden elmerül, ami idegen elem úszkálna ebben az óceánban, egy könyv, egy kép, a legszebb zene!

Ó, a legszebb zene! – gondoltam, ezt nyilván tulajdon termékére érti s remegtem, hogy vitatkozzam.

- Pardon! – mondtam azzal a kazuisztikus finomsággal, ahogy hajdan a Pesti Naplónál szoktam volt Acsády Ignáccal, pardon! Hát Munkácsy!? az nem merült el, lássa, kedves mester! – szólottam fiatalos bölcsességgel.

Egy kést, egy éles kést döftem volna a szívébe, hogy ez nem hatott volna ilyen szörnyen. Vér folyt volna, igaz, de ezzel vége is lett volna. De így szárazon e néhány szóval, csak agonizált s nem halt bele. Ha tudtam volna! Ha ismertem volna ezt a keserű lelket, ezt az elkábult lelket, mely elveszve, lemaradva s lealkonyodva körforgásán, a Munkácsy fényes csillagától szenvedett a legtöbbet. Együtt kezdték Párizsban, két fiatalok hajdan! Az egyik szállt mind magasabbra, a másik lenn maradt a földön s bámulta fulladozva. Az egyik zseni volt, a másik … a másik egy szerencsétlen, ami csak a fela a zseninek. Munkácsy minden sikerében, dicsőségében s rendkívüliségében Bertha vérzett, mint egy áldozat.

- Munkácsy, az egy egész külön dolog – mondta, mikor magához tért, Munkácsy benne van a kerékforgásban! – magyarázta s egy reszketeg kézmodulatával megint lerántotta az üveget az orráról. - Én nem vagyok benne a kerékforgásban, vallotta be, mert ezt nagyon szerette, ezt a bölcseleti szisztémát a kerékforgással. – Én nem vagyok benne, - ismételte s látszott rajta, hogy szenved. Úgy szenved, aprólékosan, ezernyi tűszúrástól, mindennap, este, reggel ezernyi tűszúrástól, ahogy az ember csak szenvedhet egy bölcseleti szisztémában, amit a maga kárára, bolond ember! felállít magának. […]“

Ezt tartottam érdemesnek idézni Szomory szomorú történetéből. Vajon helyesen ítélte meg a fiatal Szomory az idős ember lelkiállapotát? Ki tudja? Mindenesetre Bertha Sándor (Alexandre de Bertha) sírja ma, 106 év elteltével is megtalálható Párizsban, nem úgy, mint Bodó Erzsié vagy Berg Ottóé. Minthogy a mesternek utódja nem maradt, a sírt egészen biztosan a párizsi adófizetők pénzéből gondozzák. Ez pedig azt bizonyítja, hogy e magyar művészembert idegenben nagyon is megbecsülték.

BURIAL Batignolles Cemetery  Paris, City of Paris, Île-de-France, Francen

MEMORIAL ID 81872911

"Hungarian composer, musicologist, journalist, patriot and pupil of Franz Liszt. He wrote and lectured extensively about his "discovery" of the "gammes enharmoniques."


372 Ardelao 2017-11-26 23:32:08 [Válasz erre: 371 Ardelao 2017-11-26 23:29:42]

A ZENE, 1912/12. szám:

„Bertha Sándor, az ősz magyar komponista, aki évtizedek óta Párisban élt, a napokban meghalt. Bertha Sándor nevét a fiatalabb generáció nem igen ismeri már, de az öregebbek még jól emlékeznek erre a lelkes magyarra, akit negyven esztendő alatt sem tudott elfranciásitani a párisi kultúra, amely pedig sikert, dicsőséget és társadalmi állást adott neki, tehát mindent, amit idehaza nem kaphatott meg. Bertha Sándor fiatalon került ki Párisba; az atyja Széchenyi titkára volt és a fiatal Bertha ezen a réven kerül érintkezésbe Beustal és a mindenható külügyminiszter ajánlatával a legelőkelőbb párisi körökbe került be. Liszt Ferenccel is jó barátságban volt; emlékei között Ollivier, III. Napoleon utolsó miniszterelnökének a barátsága is szerepel. Több mint négy évtizede élt Párisban, de magyar maradt és a magyarságát egész párisi munkássága, karrierje bizonyítja. A kompozíciói nagyon tetszettek Párisban és a „Mátyás király“ cimű operája, amelyet a Párisban élő magyar mágnások protegáltak, az Opera Comique-ben került színre. Annak idején szó volt róla, hogy az operát a kolozsvári nemzeti színházban is előadják. Bertha be is küldte a darabját, de még választ sem kapott rá ... Az írásai is ismertté tették a nevét: a legelőkelőbb francia revueknek dolgozott, magyar tárgyú témákról írt a „Mercur de France‘‘-ba és hazai magyar lapokban is jelentek meg cikkei. A párisi társaságban előkelő pozíciót foglalt el és mindig ott lehetett őt látni Khevenhüllernek, az elhúnyt párisi nagykövetnek az estélyein. Itthon lassanként egészen elfelejtették őt, aki annyit gondolt a hazájára és a halála híre is csak napokkal később érkezett el hozzánk.“


371 Ardelao 2017-11-26 23:29:42

BERTHA SÁNDOR zeneszerző, zongoraművész, zeneíró

(Pest, 1843 – Párizs, 1911)

Mostanában olvastam Szomori Dezsőnek a „A párizsi regény“ c. könyvét, amelyben az író sok hírességgel történt találkozása mellett a Bertha Sándornál tett látogatásának is szentel egy fejezetet. Berta Sándort Türr István ajánlására kereste fel Szomori Párizsban, abban a reményben, hogy az támogatni fogja könyvének francia nyelven történő megjelentetését. Nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy ki is volt valójában ez a Szomori korában közismertségnek örvendő, párizsi magyar. Következő bejegyzéseim róla szólnak.    

TOLNAI ÚJ VILÁGLEXIKONA (1926):

„Bertha Sándor,  zeneszerző,  szül.  Pesten  1843., megh.   1911.   Párizsban,   hol   állandóan   lakott. Egyetlen   operáját (Mathias  Corvin)  a  párizsi Opéra   Comique  adta  elő,  majd  Nemzeti   Színházunkban   is   színrekerült.   Zeneművei:   dalok, csárdások, indulók,  suite-ek  és   hasonló  kisebb műformák. Műveit választékosság    és    finom  zenei   képzettség  jellemzi.“

MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON:

„Bertha Sándor (Pest, 1843. aug. 19.— Párizs, 1912. nov.-24.): zeneszerző, zongoraművész és zeneíró. ~ Sándor ügyvéd fia. Pesten Mosonyi Mihálynál tanult. 1862-ben Lipcsébe, később Berlinbe ment, ahol H. von Bülow, a nagynevű zongorista és karmester tanítványa. 1864—65-ben Rómában Liszt Ferenc irányításával fejlesztette tovább zenei tudását, majd véglegesen Párizsban telepedett le. Itt mutatták be operáját, a Mathias Corvint 1883-ban, amelyet a következő évben a pesti Nemzeti Színház is műsorára tűzött. Az Erkel Ferenc utáni m. zeneszerző-nemzedék egyik legkülönösebb alakja. Azon elv alapján, hogy nemzeti zenekultúránkat a legalapvetőbb rétegektől kezdve kell újra kiépíteni, a barokk polifon formákhoz nyúlt vissza, melyeket nemzeti elemekkel (verbunkos, népies műdal) próbált feltölteni. — M. Palotások, 2 Suite Hongroise (1871, ill. 1872); Előjáték és fúga (1885); Six Hongroises (1890); Csárdás de féte (1890, zenekar). Írásai: Adalékok a magyar zene történetéhez (Zenészeti L., 1861); La musique hongroise et les tsiganes (1878, magyarul 1879); La musique des Hongrois (1907). — Irod. Szabolcsi Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje (Bp., 1951); Hamburger Klára: B. S. (Muzsika, 1962.)“


370 Ardelao 2017-11-24 10:24:44 [Válasz erre: 369 Ardelao 2017-11-24 09:33:39]

Zárszó

Ahhoz képest, hogy Bodó Erzsiről milyen nagyszámú újsághír jelent meg annak idején, meglepő, hogy egyetlen lemezfelvételt sem lehet találni, amely hangját megörökítette volna. Talán nem voltam elég alapos, jobban utána kellett volna néznem a dolognak?

Szerettem volna kideríteni, mi történt vele a II. világháború után. Életrajzírói megemlítik, hogy férjétől, Berg Ottó karmestertől, 1948-ban elvált.

Berg Ottó vezényletével Bodó Erzsi korábban több hangversenyt is adott, de az 1941 utáni időkből szinte alig lehet olvasni valamit az énekesnőről. Befejezte volna pályafutását? Időlegesen külföldre távozott volna? Tanított? Talán tudja valaki a kedves fórumtársak közül.

Megtaláltam viszont a Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek válogatott jegyzékét (itt). Ebben megtaláljuk Bodó Erzsi nevét, és Berg Ottóét is, aki 17 évvel élte túl volt házastársát, azaz 1974-ben hunyt el.

Ez is újabb bizonyítéka annak, miként (nem) becsüljük meg kiválóságainkat.


369 Ardelao 2017-11-24 09:33:39 [Válasz erre: 368 Ardelao 2017-11-24 09:23:28]

Végezetül még néhány figyelemre méltó újsághír:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1931.01.27.:

„(Díszelőadás az    Operaházban.) Takamatsu  japán   császári  herceg  és  felesége  tiszteletére január  27-én,  kedden  díszelőadást  rendez az  Operaház.  A  műsoron  szerepel  a Seherezádé, majd Bodó  Erzsi  énekli  a Hunyadi  László  című operából  a  La  Grange-áriát,  befejezésül  pedig  a Pesti karnevál  kerül  színre.  (Bérletszünet,  rendes helyárak;  estélyi  öltözék  kötelező.)“

ESTI KURIR, 1931.03.31.:

Magyar  művészek a bécsi  rádióban.  A magyar  művészet  nagy  megbecsülését  jelenti, hogy  kiváló  magyar  művészek mind gyakrabban  szerepelnek  a  külföldi  stúdiókban.  Ezen a  héten,  szombaton  ismét  egy  jeles  magyar művészpár  kapott meghívást a bécsi  rádió vezetőségétől  szereplésre.   Szombaton,  március 21-én délután  5 óra  15  perces kezdettel  Bodó Erzsi,  a  m.  kir.  Operaház  művésznője   tart magyar  hangversenyt  a  bécsi  rádióban,   zongorán Berg Ottó, a m.  kir. Operaház és a stúdió  karnagya kíséri.  A  műsor a  következő:  I. Erkel  Ferenc:  Ária  Hunyadi László  c.  operából.  2.  Radnai  Miklós:  Iróma,  dal,  —  varrólány  dala  és  Tüzes  seb  vagyok.  3.  Mozart: Don  Juan,  levélária.“

FRISS UJSÁG, 1934.09.28.:

Az  50   éves   Operaház  kitüntett művészi   és   műszaki   személyzete.  A  kormányzó Radnai Miklósnak (ld. még: 23.,24.,34.,35.,36.,183.,184. sz. bejegyzés),   a   magyar királyi Operaház igazgatójának, a magyar királyi Operaház fennállásának   ötvenedik évfordulója   alkalmából   a   II .   osztályú   magyar  érdemkeresztet  adományozta.   Ugyancsak     az     ötvenéves   jubileum    alkalmából Báthy Anna (ld. még: 220.,221.,222. bejegyzés) , Bodó Erzsébet, Némethy Ella  örökös tag, Palló   Imre   dr.  örökös   tag, Szende  Ferenc örökös tag, Székelyhidy Ferenc  dr. örökös tag,  magánénekesek, ifjú Oláh Gusztáv szcenikai    főfelügyelő, Rékai   Nándor karnagy  és Szalay Karola   magántáncosnő    kormányzói  elismerést  kaptak. […].“

ESTI KURIR, 1937.10.03.:

Ünnepi Hunyadi László a kapunyitó Operaházban

[…]

Különös  érdeklődés  előzte meg Bodó Erzsi  játékát  Szilágyi  Erzsébet  szerepében.   Operaházunknak   ez   a   talán egyetlen  koloraturprimadonnája Németh   Máriával  felváltva   szokta   énekelni  ezt  a  szerepet,  amelyik az  operairodalom  legnehezebb  szopránszerepei közé tartozik.  Erkel  a  legmagasabb  régiókban   járó   hatalmas   hősi   hangra írta  ezt  a  szerepet,  amelyet  —  a  rendkívüli   asszonylélek   jellemzéseként  —- teleszőtt  a  legmerészebb  variációkkal. Olyan  ez  a  szerep,  mint  a  sas  röpte, a   magasba   süvít,  a  mélybe  csap  — hangakrobatákat  próbára  tevő  feladat. Bodó Erzsi  művészete   diadalmasan állotta  ki  ezúttal  is  a  szopránénekesi tudásnak  ezt  a  nagy  próbáját.  Az  ő szereplése  az  alkalmon  felül  is  külön ünnepi  fénnyel  aranyozta  be  az  előadást,  az  igaz művészet  és  tudás  fényével.

[…]“

AZ ÚJSÁG, 1939.01.21.:

Opera. Pénteken  este  ismét  játékrendjébe iktatta  Operaházunk  Bellini  örökszép  dalművét, a  Normát. A címszerepet Bodó  Erzsi   énekelte stílusosan, élvezetesen.   […]“


368 Ardelao 2017-11-24 09:23:28

A drezdai meghívás ügye:

ÚJSÁG, 1929.04.30.:

„Bodó  Erzsi  kevesebbért  is  itthon  maradna, mint  amennyiért  Drezdába  hívják

Évi  harmincezer  márka   fizetést  kínálnak   neki

[…]
Legújabban  a  színház  egyik  gyorsan  beérkezett  kiváló  és  népszerű  drámai  szopránját, Bodó  Erzsit  akarja  elhódítani  tőlünk  a drezdai  operaház.  A  kitűnő  művésznő,  mint annak  idején  már  megírtuk  —  az  Operaház együttesének  nürnbergi  vendégszereplése  után igen  előnyös  szerződtetési   ajánlatot  kapott Drezdából.  Most,  hogy  itt  is  sor  került  a  lejáró   szerződések   megújítására,   széltében-hosszában   beszélik   művészkörökben,   hogy Bodó  Erzsi  is  itthagyja   az   Operaházat   és Drezdába  szerződik.  Mint  legilletékesebbhez, magához Bodó  Erzsihez  fordultunk  a  kérdéssel,  hogy  igaz-e  ez a  hír.

—  Egyelőre  csak  annyi  igaz  az  egészből, hogy idehaza  tárgyalok   Radnai   igazgatóval, viszont  Drezdából   igen   kedvező   szerződési ajánlatot kaptam, amelyet csak alá  kelt írnom, hogy  a  drezdai  operaház  tagja  tegyek.
S  már  át  is  nyújtja  a  szerződési  ajánlatot, amely évi hatvan fellépésért harmincezer márka fizetést biztosit neki, és még  azt  is  kilátásba   helyezi,  hogy  kereseti adóját elengedik.  A  túlfellépések ötszázmárkás díjazása,  vendégszereplési  szabadság  s minden más  jó  kecsegtet  még  ebben  az  ajánlatban.

—  És  maga  még  habozik?  —  kérdezzük tőle.

—  Igen,  mert nem  szívesen  mennék  el  innen.  Hiszen  idefűz  minden  szál,  minden  rokoni  és  baráti  kapocs.  Azonkívül  nem  szeretném itthagyni az Operaházat sem, ahol  mindig jól  bántak  velem  és  módot  adtak  arra,  hogy kifejlődjem.   A  közönség  szeretete  is  visszatart.   Éppen  ezért  tárgyalok  Radnai  igazgató úrral  a  szerződésem  megújítása  ügyében.
Nem  is  kérek  annyit,  amennyit  Drezdából  ajánlanak s  ha  meg  bírunk egyezni,  itthon  maradok.  Ha azonban Radnai igazgató anyagi eszközök  hijján  nem  tudná  teljesíteni  a  drezdai ajánlathoz mérten eléggé leszállított igényeimet, úgy Drezdába  szerződőm   a  férjemmel  együtt,   akit szintén  szerződéssel  kínáltak  meg.  Fájdalmas lesz  itthagyni  Budapestet,  de nem  rajtam  fog múlni,  hogy  maradok-e  vagy  sem,  hanem  az Operaházon.“

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930.02.18.:

Radnai igazgatóra bízzák az Operaház egyensúlyának helyreállítását

[…]

Az  elsőrendű  magánénekesek  közül  néhányat,  köztük  több  örökös  tagot  is,  nyugdíjaznak,  másoknál  viszont  a  gázsinál igyekeznek  megtakarítást  elérni. Így  például Bodó Erzsivel,  akinek  kétéves  szerződése  a  jövő évre  lényegesen  emelkedő  gázsit  biztosítana, Radnai  már  közölte,  hogy  a  mostaninál  nagyobb  fizetést  a  jövő  szezonban sem  kaphat. Bodó  Erzsi  most  a  külföld  felé  orientálódik, legutóbb  nagy  sikerrel  már  vendégszerepelt is  Drezdában,  minthogy  azonban  a  férje  a mi  Operánk  karmestere,  remélhetőleg  beletörődik a kényszerhelyzetbe,  és  mégis itt  marad. […]“

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930.02.19.:

Bodó  Erzsi szerződése - Kaptuk  a  következő  levelet:

Mélyen  tisztelt  Főszerkesztő  Ur!

Engedje  meg,  hogy  nagyrabecsült  lapjának tegnapi  számában  az  Operaház  büdzséjének  leszállításáról  megjelent  cikkére  vonatkozólag  az én  személyemmel  kapcsolatosan  közöltekre  egynéhány helyesbítő  észrevételt  tegyek.

1.  1929  márciusában  egy  kitűnő  hároméves drezdai  szerződéssel szemben Radnai igazgató úr egy  még  előnyösebb  hároméves  szerződést  ajánlott  fel,  amely  közöttünk jogerőre  emelkedett. Ez a szerződés megköttetett és csak  a két szerződött  fél  által  kölcsönösen  másítható  meg,  így tehát  Radnai  igazgató  úr  velem  nem  közölhette, hogy  szerződésemet  redukálja.

2. Az én már tavaly megkötött hároméves szerződésemet  ha  redukálni  akarná,  akkor  ahhoz az én  beleegyezésemre  és  hozzájárulásomra  volna szükség.

3. Amely pillanatban az én szerződésemet megbolygatni   próbálnák,   akkor  a  már  megkötött szerződésemet nem  tartanám magamra  nézve kötelezőnek,  tehát  szabad  lennék  a  jövő  szezontól kezdődőleg és  elkezdhetném Drezdával  az új  tárgyalásokat, ahol  most  szabadságom  alatt  jártam és  ahol  számomra  a hely  még mindig  üresen  áll.

4.  Külföld  felé  még  nem  orientálódhattam  az idén,  mivel  engem  hároméves  szerződés  köt  a m.  kir  Operaházhoz.

Fogadja  Főszerkesztő  úr  nagyrabecsülésem  és őszinte  tiszteletem  kifejezését.

B.  Bodó  Erzsi.“


367 Ardelao 2017-11-22 10:24:22 [Válasz erre: 366 Ardelao 2017-11-22 10:20:53]

És újfent a sikerekről:

PESTI HÍRLAP 1928.11.11.:

„(Magy. kir.  Operaház) Az  Operaház  művészi  magyar  hetének  ma  volt  egyik  legragyogóbb  estéje. Az  Erkel  Ferenc  után  legnagyobb,  saját  hazájának operaházából   méltatlanul   elhanyagolt   operaszerzőjének,   Goldmark   Károlynak     legzseniálisabb   színpadi     alkotása,     „Sába    királynője“   került   színre, olyan  előadásban,  amellyel  a  magyar  zeneművészetet  büszkén  vihetnők  hódító  útra  az  egész  kulturvilágon  át.  Alig  tudunk  ma  Európában  operaszínházat,  amely  egy  előadás  keretében  annyi  szép  hangot, annyi   tehetséget   állíthatna   csatasorba,   mint   mi   a mai  Sába  előadása  alkalmából  nagy  élvezettel  megcsodálhatunk. Bodó   Erzsi     (Sulamith)     fényesen szárnyaló  magas  szopránja, Sebeők  Sári  érces    és mégis  puha drámai  mezzoszopránja, Pataky Kálmán csodálatosan   édes   tenorja, Farkas  Sándor   nemes, üdítően  szép  baritonja, Székely  Mihály  erővel,  fénnyel  és  szépséggel  szaturált  basszusa  ma  oly  csodahangzású  együttesé  olvadtak  össze,  hogy  már  csak az   akusztikai,   az  érzéki   gyönyörűség   is  rabul  ejtette  a  nagyszámú,  díszes  közönséget

[…] Bodó Erzsi, ez a nagyszerűen fejlődő, fiatal   művésznő,   Vasquez   grófné   után   az   Operaház legjobb,  legszebbhangú  Sulamithje,  […]“

MAGYARORSZÁG, 1929. 12. 08.:

„Bodó Erzsi Bécsben
Bécsből   írják: Bodó  Erzsi,   a   m.  kir. Operaház  tagja,  egy  zenekari hangverseny keretében  nagy  sikerrel  vendégszerepeit  a bécsi  Konzerthaus  nagytermében.  A  művésznő különösen a „Hunyadi László“ nagy áriájának  előadásával  ragadta  el  a közönséget.  Egy  hangversenyvállalat  Bodó  Erzsit  önálló  dalest  rendezésére  szerződtette, amelyet  még  e  szezón  folyamán   fognak megtartani.“

ÚJSÁG, 1929.03.03.:

NÜRNBERGI PILLANATFELVÉTELEK

A  magyar   színek  értékes  győzelmet  arattak  Nürnbergben.  Amikor  elindultunk,  azt  hittük,  hogy  tanulni  fogunk  itt,  ebben  a  régi,  festői  fekvésű  városban,  ahol  minden  kő  művészetet   sugároz  magából.   Amikor  pedig   eljöttünk,  az  volt  az  érzésünk,  mintha  a  művészi színek  gazdagságát  élvező  nürnbergi  barátaink tanultak   volna   valamit   a  művészet  magyar zarándok-csapataitól   ez   alatt   a   néhány   nap alatt.

*

[…]

*

A Turandot  előadása  nagy  feladat  elé  állította Márkus  Lászlót,     Operaházunk     főrendezőjét. A  nürnbergi  színház  ugyanis  olyan  kicsiny,  hogy a  darabot  egészen  át  kellett  rendezni,  mert  nálunk   hatszor  akkora   személyzet   mozog  a   színpadon,  mint  itt.  Reggel  9-től  délután  3-ig  dolgozott  Márkus  a  zenekarral,  a  kórussal  és  az  ottani sogédszínészekkel,  de  azután  ment  a  dolog,  mint a  karikacsapás.  Az  előadás  egészen  ünnepi  külsőségek  között  folyt  le.  A  nürnbergi  lapok  csodálkozva  állapították  meg  másnap,  hogy a  kedélyes szocialisták  közül  milyen  sokan  vetek  erre  az estére  frakkot  vagy  szmokingot,  a  hölgyek  pedig estélyi  toalettet.   Mindegyik   szereplő  művészünk érezte  a  felelősséget,  mely  rajta  nyugszik  és  oly gyönyörű  előadással  ajándékozták  meg  a  közönséget,   hogy   a   harmadik   felvonás   végén   még a  lámpák  eloltása  után  is  forró,  tüzes  taps  zuhogott  a  nézőtéren  és  legalább  harmincszor  kihívták Sándor   Erzsit, Bodó   Erzsit, Székelyhidyt, Pallót  és Laurisint  a  függöny  elé.“


366 Ardelao 2017-11-22 10:20:53 [Válasz erre: 365 Ardelao 2017-11-21 13:05:09]

Hogy ne csak a pozitív kritikákból idézzek:

8 Órai Újság, 1928.10.25.:

Operaház. Bodó  Erzsi  Santuzzáját nagy várakozás előzte meg. A fiatal művésznő eddigi  új  szerepei  szinte  töretlenül  fölfelé ívelő vonalban számoltak be bámulatos fejlődéséről, melynek  iránya  teljesen  a  drámai szerepkör felé látszott mutatni. Tegnapi alakítása  ebből  a  szempontból  csalódást hozott. A hálás  szerep  játékrészét  szinte egészen elejtette,  vagy  túlzott, vagy  egészen  passzív volt — ami pedig  ennél is nagyobb  baj, a szerep énekrészében is kiegyenlítetlen produkciót  nyújtott.  Érzékien  szép, vivőerős magas hangja  mellett  a  középfekvést  egészen  elejtette, sokszor hallani is alig lehetett, nemhogy szövegmondását  megérteni.  Bodó  Erzsi  sokkal  többre  van  hivatva,  semhogy  jövőjét ilyen „féligkész“   alakításokkal szabad lenne kockáztatni. […]“

PESTI NAPLÓ, 1929.05.07.

Filharmonikus hangverseny. A filharmonikus zenekar hétfőn rendkívüli hangversenyt rendezett a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. […]

A hangverseny második részében minden idők egyik legnagyobb alkotása Beethoven IX. szimfóniája került előadásra. Szépen sikerült a két középső tétel. Az első tétel démonikus víziójába s az utolsó tétel humanisztikus freskójába Dohnányi fantáziája nehezebben találja bele magát. Meglepett azonban a zenekari munka pontossága, tisztasága. A szólókat Bodó, Basilides, Székelyhidy és Szende énekelte. Bodó Erzsi ezúttal vitte először a szoprán szólamot, melynek hírhedt technikai nehézségeivel a fiatal széphangú énekesnő egyelőre nem tudott kifogástalanul megbirkózni. Az énekkultúra bizonyos fogyatkozásait, az intonáció bizonytalanságát ilyen kényes partiban nehéz leplezni. A Beethoven-követelte költői emelkedettségre pedig: születni kell. Bodó Erzsi szépjövőjű énektalentuma — véleményünk szerint — nem tartozik a Beethoven muzsikára termett talentumok közé. […] (T-th.)


365 Ardelao 2017-11-21 13:05:09 [Válasz erre: 364 Ardelao 2017-11-19 07:21:13]

SZÍNHÁZI ÉLET, 1928./15. SZÁM:

„…..

A Holtak szigete

Furcsa, titokzatos hangulat van a színpadon, a Holtak szigetében. Palló
Imre Arnold Böcklin maszkjában szerepel. Bodó Erzsi egy szerelmes leányt alakít, Székely Mihály pedig egy — négert. A Holtak szigete Jonny-ját. Ez a görögországi Jonny azonban nem a jazzról mesél, hanem a Holtak szigetének legendáját mondja el:

. . . Valamikor régen, a tengervészek áldozatjait,

kiknek holttestét az ár a partra dobta,

ezen a bús szigeten szokták eltemetni.

Alusznak sziklasírjuk mélyén,

elhagyottan sok-sok századéve

már,

mert félve kerüli a zátonyt

s nem téved arra tengerész . . . . . .

Viharos éjszakákon

benépesül a sziklazátony,

fölkelnek a holtak,

fölkelnek fehér lepleikben,

kiket rég elhantoltak.

Ott lengedeznek vad robajában
a szélnek

a férfiak, asszonyok, gyerekek,

vének és

megindul a szellemek félelmes

tánca.

És jaj a hajósnak, ki balgatag

ésszel,

az éjszaka titkát kilesni

merészel.

Ez az ária Zádor Jenőnek (ld. még: 107.,139.,140.,141. sz. bejegyzés), a komponistának egyik legszebb eddigi zeneszáma. Az opera két képből áll. A két képet összekötő Intermezzo hangjai alatt érdekes színpadi trükköt láthat a közönség. Az első kép végén lassan leereszkedő sürű felhők fátyolozzák be a színpadot. A színpad teljesen besötétedik. Az Intermezzo
kezdeténél a felhőfátylak mögött, előbb elmosódva, majd egyre nagyobb és tisztább alakban tünedeznek elő Böcklin világhírű festményének, a Holtak szigetének, a néző felé közeledő körvonalai. Úgy érezzük, mintha egy bárkán ülnénk és simán úsznánk a titokzatos sziget partjaihoz. Ezt a szemfényvesztést vetítéssel csinálják a színpadon.

Az előadás egyetlen női szereplője Bodó Erzsi. Finoman és hatásosan énekel.

Zwereuz K. György"
 


364 Ardelao 2017-11-19 07:21:13 [Válasz erre: 363 Ardelao 2017-11-18 11:48:43]

UJSÁG, 1927.11.19.:

Kis intervjuk a Turandot női főszereplőivel

[…]

Minden  este
az  Opera  színészpáholyában

Bodó  Erzsi  fogja  Turandot  címszerepét  játszani  felváltva  Tihanyi  Vilmával.  Nagyon  rokonszenves, csinos, fiatal énekesnő, öntudatos egyéniség,  komolyság  és  elmélyülés  van  benne,  amit egyetlen  mondatából  megérezhet  mindenki:
—  Tanulok,  tanulok  és  tanulok  —  mondja minden  képzelődéstől  menten  —  és  nagyon  komolyan  veszem  a  hivatásomat.  Nincs  egyetlen szabad  estém,  mindig  itt  ülök  az  Operában, a második emeleti  színészpáholyban és hallgatom az  előadásokat.  Nekem  a  művészet  életcélom  — nem  is lehet máskép csinálni.  Társas  életet nem élek,  jól  érzem  magam  enélkül  is.
Premier előtt áll, de egyáltalában nem  ideges. A  próbákon  minden  nagyszerűen  ment,  ez  megerősítette  az  önbizalmát  és  bízik  benne,  hogy sikere  lesz.
Bodó  Erzsi  vallásos  leány  és  tud  hinni. Különben erre minden oka megvan.  Hiszen  a jó Isten  is  rámosolygott,  amikor  tavaly  Saljapinnal együtt  léphetett  fel  a  Faustban.  És  Bodó  Erzsit észrevette  az  a  közönség,  amelyik  csak Saljapin bordalára  és  szerenádjára  volt  kíváncsi.  Észrevette  és  külön,  tüntetően  őt  is  megtapsolta  az ékszerária után. Radnai direktor ekkor hallotta őt legelőször. Másnap  magához hívatta és  leszerződtette  az  Operaházhoz.
— Úgy érzem — mondja —, hogy a Turandot egyik  legjobb  szerepem.  Hangilag  és  játékilag szép  feladat.  Örülök  neki.  Decemberben  Elsát fogom  énekelni  és  az  egyik  újdonságban,  a  Holtak  szigetében  is  kiosztotta  rám  a  főszerepet Radnai  direktor  úr.
Negyedéves zenedei növendék volt, amikor két évre leszerződtette  a Városi  Színház.  Megmutatta, hogy  tehetséggel  és  szorgalommal  még  itthon  is lehet  arriválni,  különösen,  ha  egy  kis  szerencse is  szegődik  e  két  jó  tulajdonság mellé.  Énekelte már  az  Aidát,  Tannhäusert,  Lohengrint  és  alig várja már, hogy ezekben az operákban új  közönsége  előtt  a  magyar  királyi  Operaházban  is  be- mutatkozhassék.
Jövője  van  —  akárki  meglássa.  Perfekt  német — ne lepődjünk  meg, ha  egy szemfüles  külföldi  direktor  elhalássza  tőlünk.  Jó  lesz  rá vigyázni! 

Vásárhelyi Gyula

SZÍNHÁZI ÉLET - 1927/48. SZÁM:

„[…]     Hosszú idő óta nem volt ilyen nagyszerű előadása az operaháznak. […]

A második szereposztásban Bodó Erzsi énekelte a »Turandot« címszerepét. Hangban és játékban elsőrangú teljesítményt nyújtott ez a fiatal énekesnő, akinek ez az első premierje az Operaházban. […]“


363 Ardelao 2017-11-18 11:48:43 [Válasz erre: 362 Ardelao 2017-11-18 11:45:58]

PESTI HÍRLAP, 1927.04.30.:

Lohengrin a Városi Színházban

„[…]

Külön meglepetést nyújtott az a fiatal magyar művészgárda, amelyet a színház ma az első tűzvonalba küldött. Elsőízben nagy Wagner-szerepet énekelni súlyos tehetségpróba, de örömmel állapítjuk meg, hogy ezt a próbát valamennyi szereplő sikeresen oldotta meg. Poétikus megjelenésű, édeshangú, melegérzésű Elza volt Bodó Erzsi, akinek lágy és mégis erős, kitűnően képzett szopránjában, zenei és játékbeli intelligenciájában a színház egyik legnagyobb operaértékét bírja. […]“

PESTI HÍRLAP, 1927. 10. 14.:

„(Magy. kir. Opera.) A Trubadur mai előadásának keretében mint Leonóra először mutatkozott be Bodó Erzsi a magyar királyi Opera közönségének. A fiatal művésznő, akit Radnai igazgató a múlt évad végén iktatott a magyar kir. Operaház tagjai közé, a közönség előtt nem ismeretlen. Ismerjük őt a Városi Színház színpadáról, ahol Bodó Erzsi éveken át az első drámai szoprán szerepkörét látta el nagy sikerrel. Emlékezetünkben él kitűnő Aidája, Erzsébetje, Elzája és Leonórája is, amellyel ma este megkezdte operaházi működését. Az operaház Bodó Erzsiben nagytehetségű, a legszebb reményekkel kecsegtető művésznőt nyert. Fényes csengésű, magasan szárnyaló meleg szopránja, biztos muzikalitása, énekbeli kulturáltsága predesztinálják őt arra a szerepkörre, amelyben őt Radnai igazgató foglalkoztatni akarja. Bodó Erzsi mai első fellépése a legteljesebb sikerrel járt. Gyönyörű hangjával, ízléses, meleg érzéstől hevített, formailag nobilis énekével már az első nagy áriájával meghódította a közönséget és az első felvonás után nyert ügye volt. A telt nézőtér viharos tapsokkal és sok kihívással fogadta kegyeibe a debütáló fiatal művésznőt, akitől még sokat remélhetünk.

[…]“


362 Ardelao 2017-11-18 11:45:58 [Válasz erre: 266 Ardelao 2017-10-09 23:18:54]

Képtalálat a következőre: „Bodó Erzsi”

Bodó Erzsi mint Silvana és Palló Imre mint Basilio Ottorino Respighi A láng című operájában (1930-ban készült felvétel)

BODÓ ERZSI (Budapest, 1899.09.11.-Budapest,1957.06.10.)

Bodó Erzsi drámai szoprán énekesnő életútjáról az interneten viszonylag kevés információ található. Pedig fénykorában rengeteg újságcikk jelent meg szerepléseiről. Többnyire nagyszerű kritikákat kapott, noha voltak elmarasztaló vélemények is. Elsősorban egy Weiner László nevű, zenekritikussá avanzsált zeneszerző, zongoraművész és karmester részéről, akinek – szerencsétlen sorsa miatt – nem maradt életideje arra, hogy saját művészete kiteljesedjék.

Bodó Erzsi szép hangjával viszont nemcsak idehaza, de külföldön is elismerést aratott. Több alkalommal próbálták őt is – mint sok más művészünket – külföldre csábítani.  

Hangjáról – sajnos – az interneten nem találtam felvételt, de még utalást sem arra, hogy valaha is készült volna róla hazai lemezfelvétel. Így azután nem lehet vitába szállni a művészi teljesítményét negatív kritikákkal illetőkkel, de a tehetségét magasztalókkal sem. A következőkben csupán a művésznőről megjelent tudósításokból idézek, minden különösebb logikai sorrend nélkül.


361 Ardelao 2017-11-17 10:08:44 [Válasz erre: 360 Ardelao 2017-11-16 12:17:40]

Szendy Árpádról részletesebben és nagyobb tisztelettel aligha lehet szólni, mint ahogyan azt Szirányi Gábor, a Zeneakadémia történetét kutató könyvtáros tette az alább belinkelt tanulmányában. Hozzátenni szinte már semmit sem lehet.

Nagyon sajnálom, hogy a YT-n gyakorlatilag semmilyen hanganyag nem található Szendy Árpád műveiből. Talán lesz valaki, aki saját archívumából és technikai eszközeivel pótolja e hiányt.

E téma lezárásaként álljon itt egy nekrológ, amely Szendy Árpád elhunyta alkalmából jelent meg a Szózat c. folyóiratban:

SZÓZAT, 1922. 09. 12.:

"Szendy Árpád
1863— 1922

Nagynevű   és   nagymúltú   zeneművészünk, Szendy  Árpád  kidőlt  az  élők  sorából.  Súlyos,  kemény  és  harcos  egyéniség  volt.  Munkakedve   és munkabírása  bámulatosan  gazdag  lélekre  vallott. Izzó  lelkesedéssel,  törhetetlen  hittel,  rajongó  magyar  szívvel  végezte  áldásos,  szinte  már  apostoli munkáját,  mellyel  mindenben és  mindenütt  a  magyar  zeneművészet  javát  szolgálta.  Akár  mint  zeneszerző,  akár  mint   tanítómestere  az.  ifjúságnak, szent  és  tiszta  hevület  volt  minden  hangja,  mit papirosra  vetett és  minden  szava,  mit  növendékeinek  lelkébe  csepegtetett.
Szarvason   született  1863-ban.   Fiatalon,  tele duzzadó  reménységgel,  akarattal,  tehetséggel került Liszt Ferenchez. A nagy, világjáró Liszt Ferenc lett mestere,  akinek nagyszerű  lelke és káprázatos művészete  egész  életére   kiható   irányításul  szolgált Szendy  Árpádnak.  Olyan  mély,  olyan  feledhetetlen emlék  maradt  Liszt  óriás  alakja  Szendy  lelkében, hogy  benne  minden  kis  zugot  bevilágított  és  mint követendő  példa  lebegett  előtte  hosszú,   munkás életén  keresztül.   Szendy  kémény  és  leszűrődött egyéniségére  kétségkívül  Liszt Ferenc volt  az  első, egyúttal  utolsó  külső  hatással.  Élete,  mely  most váratlanul  kihunyt,  Liszt  szellemének őre,  ápolója, letéteményese  volt.  Művészete  pedig  Liszt  Ferenc hagyományainak  egyenes   folytatása.   Mint  zeneszerző  sok  zongoraműben,  a Szabados  Bélával  közösen  írt  operában,  melynek  „Mária“  volt  a  címe, néhány  zenekrari  szerzeményben, többek  között  a tavaly bemutatott „Helikon szvit“-ben lelkes magyar  érzésről  és  tudatos  faji  törekvésekről  tett  tanúságot  alkotó  lelke.  Emellett  a  tanulmányi  célzattal írott műveknek, átiratoknak, jegyzetes kiadásoknak nagy  számával gazdagította  zeneirodalmunkat,  melyek  az  addig  szervezetlen  és  sok  tekintetben  zavaros  zongoratanítás   módszerének  egészen új  és  egységes  irányát  jelölték  meg.  Bátran  megállapíthatjuk,  hogy  az  utolsó  évtizedek  nagyméretű  lendületében,  mely  a  zenei  művelődést  hazánkban  széles  rétegekben  komoly  és  alapos  tanulmányokra   fektette,   az   oroszlánrész   Szendy Árpád  lankadatlan és céltudatos munkájának eredménye.  Nem  is  szólva  azokról,  akik  a  mesternek közvetlen  közelében  éltek  és  tanultak!  Ezek  legtöbbje  rajongó   híve,   tisztelője  és  bámulója  lett  Szendynek,  a  tanítómesternek  és  vitték,  országszerte  terjesztették  a  magukba  szívott  nemes   és kikristályosodott  művészi  hitvallást,  mit  tőle  tanultak.
Évek  óta  gyötrő   betegség   rágódott   Szendy szervezetén.  Szívbaj  gyöngítette.  Ez  hátráltatta  a mestert  pompás  és  tüneményes  előadóművészetében  is.  Nem  szívesen  tette  ki  magát  a  hangversenyekkel természetszerűleg együtt járó izgalmaknak. Közéleti  tevékenységét  is  gátolta  súlyosabb  természetű  betegsége.  Alighogy  hozzáfogott  a  Nemzeti Zenede  újjászervezéséhez,   mint  az  intézet  elnök- igazgatója,  egy  évi  munka  után  kénytelen  volt  állásáról  lemondani  betegsége   miatt.   A   munka nagyja  ugyan  már  mögötte  volt,  de  élvezni  már nem tudta az  intézet új korszakát.  Szívéhez különben  a  Zeneművészeti  Főiskola  volt  igazán  közel. Ennek  volt  tanára,  útmutató  szelleme,  súlyos  és jelentős  tagja  majd  négy  évtizeden  át.  Az utóbbi időben már  csak  a  zongoraművészképzőt  vezette. A  fiatalabb  nemzedék  nevesebb   zongoraművészei, úgyszólván valamennyien,  az ő neveltjeiként kerültek  innen  ki.  Elve  volt,  hogy  nemcsak  az  előadás benső  szépségére  ügyelt,  de  a  külső  kidolgozottságra  is  nagy  súlyt fektetett.  Valahogy  olyan  módon,  mint  a  jó  festő,  aki  nemcsak  színekben,  de  rajzban  is  tökéletes  munkára  törekszik.  Töredelmes és alázatos  munkát kívánt növendékeitől,   de olyat,  mely  méltó  volt  a hivatáshoz, amit egy művésznek  be  kell  töltenie.  Hitt  és  tanítványainak  is hinni  kellett  a  művészet  szentségében.
Önzetlenül,   áldozatok  árán,  a  kiválasztottak  szenvedést  tűrő  rajongásával   dolgozott,   alkotott, tanított  Szendy  Árpád,  míg  vasárnap  éjjel  szíve dobbanása megállott örökre.  A lobogó munkakedv, mely  még  legutóbb  is  egy  új  magyar   operának terveit szövögette és Hubay Jenővel társultan hangverseny körútra  készült  a  megszállott területek magyarjaihoz,  megfagyott  a  halott  mester  szívében, mint  a  rügy,  melyet  a  fagy  megöl.  Sok  és  nagyszabású  az  örökség,  mit  Szendy  Árpád  a  magyar zeneművészetnek  hagyott,  a  veszteséget  azonban, mit  az élő  mester,  az  utolérhetetlen  tanár jelentett zenei  életünkben,  azt  semmi  sem  pótolja.  Helye, terme  üres  marad  a  Zeneművészeti  Főiskolán úgy lehet  sokáig,  míg  hasonló  tanítószellem  találkozik zongoraművészeink  között.
A  földi  tisztességadás  és  búcsúvétel,  melyen Szendy Árpád utolszor lesz a  szeretett falak  között, kedden  délután  három  órakor  fog  végbemenni  a Zeneművészeti  Főiskola  előcsarnokában.

Radnai  Miklós

Képtalálat a következőre: „Szendy Árpád sírja”

Szendy Árpád (Szarvas, 1863. augusztus 11. – Budapest, 1922. szeptember 10.) zongoraművész, pedagógus és zeneszerző sírja Budapesten. Kerepesi temető: 52-1-22



359 Ardelao 2017-11-16 12:14:44 [Válasz erre: 358 Ardelao 2017-11-16 11:29:18]

MUZSIKA. ZENEMŰVÉSZETI, ZENETUDOMÁNYI ÉS ZENEKRITIKAI FOLYÓIRAT, 1929 / 4. SZÁM:

R Á D I Ó

Magyar kamarazene-est (Papp Viktor)

(Rádió-felolvasás)

„[…]

Szendy  Árpád  legnagyobb  zongorapedagógusunk  volt. Ez a legkimagaslóbb értéke.  Nemcsak  azért,  mert  hagyományosa,   képviselője  és  terjesztője  a  Liszt- tradícióknak,  hanem  mint  saját  lábán  járó,  új  utakat  kereső  pedagógus  is.  Liszttől  rengeteget  lehetett  tanulni  s  minthogy  Szendynek   szeme,  füle  és  befogadó- képessége  rendkívüli  volt,  a  nagymester  óriási  tudásából   sokat  megszerzett.  De nemcsak  megszerezte  a  kincseket,  hanem  át  is  tudta  azokat  adni  tanítványainak.

Puritán,    nemes    egyéniségéért,   megbecsülhetetlen   tapasztalataiért  s  mindentudásáért  rajongtak  tanítványai.  Úgy  beszéltek  róla,  mint  ő  beszélt  Liszt  Ferencről.  Szendy  Árpád  egész  kis  könyvtárnyi  zenepedagógiai   művet  hagyott  hátra. Kincsek  ezek  a  kóták.  A  Liszt-hagyomány  legtisztultabb  őrzői. És  milyen melegen ütközik  ki  belőlük  Szendy  ragyogó  magyarsága.  A  füzetek  okos   bevezetéseiből csak  úgy  cseng  a  színmagyar  szó.  Magyarázatai  rövidek,  világosak.  Magaalkotta magyar  műszavai  pompásak.  Ujj-jelzései  olyanok,  mintha  Liszt  állana  a  zongora mellett.

Szendy,  aki  több  mint  harmincnégy   évig   zongoratanításban   őrlődött, zeneszerzőnek  is  elsőrangú  volt.   Méltán  büszkesége   a  magyar  zeneszerzői  gárdának.  Költői   invenciója  és  erőteljes   fajisága   emeli  az  elsők   közé.   Összesen huszonkét  ópusz  jelzi  zeneszerzői   munkásságát,   köztük  a  kimagasló Helikoni magyar  szvit  nagyzenekarra,  melyet  a  Kisfaludy-Társaság  1923-ban,   a   szerző halála  után,  a  Greguss-jutalommal  tüntetett  ki.
*
Szendy  mint  zongoraművész  elsőrangú  volt.  Nemcsak  a mi  mértékünk szerint,  hanem  a  világ  legelsőihez  képest  is  jelentős.  Popper  Dávid  Beethoven  G-dur zongoraversenye  középtételének  eljátszása  után  ezt  mondta  róla:
—  Rubinsteint  sem  hallottam  megdöbbentőbb  drámai  erővel   zongorázni.
*
Szendy  középtermetű,  őszbevegyülten  szőkés,  szántottarcú,  törékeny  alakú ember  volt.  ívelt, vakító  homloka  s energikus  tekintete  uralta  lényét.  Művelt, kellemes  modorú,  de  sokszor  ridegségbe  burkolódzó.
Legjellemzőbb  és  legértékesebb  kvalitása:  a  magyarsága.  Mindent  magyarul  tudott.  Egyetlen  nagy  művészt  sem   ismertem,   aki   ennyire   magyar  ember lett  volna.  Tőrőlmetszett  szülöttje  a  dúserejű  békési  földnek.  Beszédében,  esze- járásában.  művészetében  önkénytelen  magyar.
*

Szendy  Árpád  csaknem  hét  éve  halott.  A Kerepesi-temető díszsírhelyén, szépen  és  halkan  muzsikáló,  magyar  nyárfasor  mentén  nyugszik.
*
Szendy   két   vonósnégyest   írt.   A   műsorra   vett   mű   nyomtatásban megjelent,  a  másik  kézirat.  1902-ben   komponálta  s  először   Budapesten, a  híres Hubay—Popper-vonósnégyestársaság  mutatta  be.   Egy  évre  rá  Bécsben  is  nagy sikere  volt,  ahol  a  Rosé-kvartett  játszotta.  Azóta  a  nemes  mű  pihent,  míg  most  a Rádió  fel  nem  rázta  méltatlan  álmából.
A  klasszikus  kvartettek  mintájára  készült.  Négy  tételes.  Az  első   (allegro) tétel  markáns  főtémájára  bájos,  palotás-szerű  melléktéma   következik.  E  kettő mesteri  szövetéből  készült  a  szabályos  szonáta-formában  tartott  tétel.
A  második  tétel  szellemes scherzo  presto  tempóban.  Túláradó   muzsikáló kedv  hajtja  a  játszi  könnyedségű,  sziporkázó  témát.  A  scherzo  Triója  lassú,  szélesen  ívelő,  nemes  melódia.
A  harmadik  tétel:  andante.   Szomorú   sóhajokkal  és  mély  fájdalommal telített,  nagy,  magyar  siratóének.  A  szerző  maga  írta  az  élére: lugubre.
A  negyedik  tétel, a finale, gyorsmenetű,  víg  hangulatú  allegro. Csürdöngölö- szerű,  pattogóan  magyar  főtémájára  a „Végigmentem  az  ormódi  temetőn“ kezdetű népdalt  érintő  nyugodtabb  melódia  következik,  majd  a  hangulat  visszaugrik  a vidámságba  s  hódító  magyar  zeneképpé  fejlődik  ki.

***

[…]“


358 Ardelao 2017-11-16 11:29:18 [Válasz erre: 357 Ardelao 2017-11-15 10:41:39]

Szendy Árpád  neves tanítványai és művei

(a Wikipédia információja szerint):

Neves tanítványai:

Höchtl Margit

Kabos Ilonka (ld. a 327.,328.,330.,334.,335., 336. sz. bejegyzést)

Lajtha László

Nagy Géza

Reschofsky Sándor

Szirmai Albert

Művei:

  • Mária. (Opera három felvonásban Szabados Bélával, ősbemutató Operaház, 1905. febr. 28., hat hét alatt ötször adták elő, soha többé nem játszották)

  • g-moll vonósnégyes (1905 körül)

  • Négy dal, op. 15

  • Pièces antiques, op. 16 (hegedű–vonószenekar, ill. hegedű–zongora változatban)

  • Magyar poémák zenekarra

  • Helikoni szvit (1921,; a Kisfaludy Társaság Greguss-díja, 1923)

zongoradarabok, dalok, didaktikai művek


357 Ardelao 2017-11-15 10:41:39 [Válasz erre: 356 Ardelao 2017-11-14 13:29:33]

ZENEI SZEMLE, 1917. ELSŐ FOLYAM, 3. SZÁM, MÁJUS:

„ ….A Rosé-vonósnégyes kamaraestélyén Mozart és Beethoven egy-egy kvartettjét hallottuk a régi híres művésztestületnek hagyományosan előkelő, precíz és színgazdag interpretációjában. Műsoruk egyik számában, Schumann: Zongoraötösében Szendy Árpád, akadémiánk kitűnő professzora és művésze játszotta a zongoraszólamot töké­letesen, szárnyalón, magávalragadón. …..”

ZENEI SZEMLE, 1917. ELSŐ FOLYAM, 3. SZÁM, MÁJUS (86.-87. odal):

SZENDY ÁRPÁD

A zongora letéteményese a zenei kultúrának. Az ország zenei kulturáltságára épp úgy jellemző, hogy hányan és hogyan tudnak zon­gorázni, mint ahogy az általános kultúrfokot kifejezi az írni és olvasni tudó lakosság százaléka. A zongora a zenei eszperantó. Aki közepesen tud zongorázni, elolvashatja mindazt, amit muzsi­kában valaha is leírtak. Otthon, a zongorája mellett, egyedül, opera-előadásokat rendezhet.

Az új magyar zenei kulturkezesei és erősségei azok a zongorázók, akik az utolsó tizenöt év alatt és óta a magyar iskolákban nevelődtek és akiknek a nagyobb része közvetlenül vagy közvetve: Szendy Árpád nevelése. Régebben ezt úgy fogalmazták volna: ő az új magyar zongorakultúra apja. Ma, elmondhatni, hogy pedagógiai munkásságának leszűrődéseképen alakult ki Magyarországon a zongoratanítás szelleme.

Milyen ez a szellem ?

Szigorú hadat üzen a dilettánsságnak, engedményeket nem ismer, a teljesítmények elképzelhető legmagasabbra fokozását követeli, teljes odaadást a tanulmány iránt, nemcsak mekanikus munkát, hanem állandó lelki koncentráltságot, a dologbeli készségnek rekordig való fokozását.

Ez a szellem az idők folyamán fejlődött olyanná, amilyen. Szendy ma egészen másként tanít, mint tanított tizenöt év előtt. Tanítási módszere gazdag tapasztalatainak, mondhatni: öntudatos kísérletezéseinek az eredménye. Ez az eredmény főbb vonásaiban megegyezik azokkal, amelyeket az élő legjelentékenyebb külföldi zenepedagógusok oeuvreje szemléltet.

A pedagógusokat nagy általánosságban két csoportba oszthatjuk. Az első csoportba soroljuk azokat, akiknek a tanítása kimerül a tanítvány munkájának felügyeletében, akik sorsára bízzák a tanulót, egyéniségének kialakulására befolyást nem gyakorolnak, általában: tartózkodóak. A második csoport a saját világnézését, gondolkodását, felfogását, tudását, egész egyéni­ségét átadja a növendéknek, akit a saját képére igyekszik átformálni.

Szendy Árpád ebbe a második csoportba tartozik.

Vizsgáljuk a két módszer előnyeit és hátráltató tulajdonságait. Két­ségtelen, hogy az első inkább kedvez az egyéniség gyors kialakulásának. Ezzel szemben az átlagos növendékanyag teljesítményeit a közepes szín­vonalon túl emelni nem tudja. A második módszer viszont a szinte szuggesztív erejű példa, a már kész eredmények közlésével legalább is, ami a dologbeli tudást illeti, a növendéket olyan készséggel ajándékozza meg, amilyent más úton megszerezni nem tudott volna. Gyakori eset, hogy a tanuló később hozzánő, hozzáfejlődik, megér ehhez a teknikához. De, ha nem fejlődik hozzá, akkor is, jobb, művész modorában zongorázni, mint művészietlenül. Mindez természetesen a növendékeknek csak arra a tömegére vonatkozik, amelyből: közönség lesz. Akiből művész lesz, annak az egyénisége nehezebben bontakozik ki, ha fejlődése közben jelentékeny művész hatása alatt áll, az igazi egyéniség azonban az idegen befolyást idővel asszimilálja a külső hatásnak lelkéből idegen elemeit leküzdi, megszabadul azoktól. Ha viszont az egyéniség erre nem elég erős és a küzdelemben alul maradt: nem kár érte.

Minden pedagógus, aki művész, egyéniségét is beleviszi a tanításba. Senki sem tudja megtagadni önmagát. Most már csak az a fontos, hogy ez az egyéniség, amely példa és szabály gyanánt áll a tanuló előtt, művésszé legyen.

Szendy Árpád a zongora kivételes tehetségű mesterei közül való.

Interpretálásai mintáját adják az öntudatos tervezőképességnek, egységes­ségük mellett is a legapróbb részletekig, logikailag és lélektanilag indo­koltak és kidolgozottak. Teknikai készségében: plasztikus és modulá­ciókban gazdag billentése, tiszta és dús pedálozása, futamainak ragyogó lendülete és biztonsága, kántilénájának szárnyaló ereje és férfias melegsége, énekszerűsége, dinamikai skálájának terjedelmessége: csodálatra késztet.

Nagy művészi és nagy emberi tulajdonságai, minden képesség és erő azonban csak egy célt szolgáltak életében: tanítványainak fejlesztését. Nem lehet csodálkoznunk, ha a tanítványai esküsznek a szavára, fanati­kusan és szinte kritikátlanul lelkesednek érte. A legnagyobbat, a legtöbbet adta nékik, amit csak adhatott. A művészetét. Az életét. Saját magát.

 F. GY.”


356 Ardelao 2017-11-14 13:29:33 [Válasz erre: 355 Ardelao 2017-11-14 12:41:45]

"Szendy Árpád

Szarvas, 1863. augusztus 11 – Budapest, 1922. szeptember 10.

Szendy Árpád a magyar zenepedagógia egyik legjelentősebb alakja, aki mint kiváló zongoraművész és -tanár Chován Kálmánnal együttműködve kidolgozta a Zeneakadémia zongora tanszakának első rendszeres, valamennyi évfolyamra kiterjedő tantervét és tananyagát. Ezzel nemcsak az akadémiai képzés normáit határozta meg, hanem, miután tantervét kiterjesztették az összes állami zeneiskolára, a magyar zongoraoktatás egészének is irányt szabott.

Szendy Árpád szülővárosában megkezdett zenei tanulmányait 1876-tól a fővárosban folytatta, ekkor a Nemzeti Zenede, majd 1879-től a Zeneakadémia hallgatója lett. A zongoraszakot Gobbi Henrik, a zeneszerzést Hans Koessler irányítása mellett végezte el. Tehetsége és tudása elismeréseként az 1883/84-es tanévre elnyerte a Liszt-ösztöndíjat és – talán ezzel összefüggésben – ebben a tanévben Liszt Ferenc tanítványa lett. A következő két tanévet betegsége és egyéb nehézségek miatt kénytelen volt kihagyni s csak 1887-től folytathatta tanulmányait – minthogy Liszt 1886-ban meghalt – korábbi tanáránál, Gobbi Henriknél. 1889 tavaszán szerezte meg oklevelét, s még az év őszén németországi tanulmányútra indult. Egy évet töltött Weimarban, illetve Berlinben, hogy volt Liszt-növendékeknél, Bernhard Stavenhagennél, illetve Hans von Bülow-nál tovább képezhesse magát. Hazatérése után, 1891 januárjában nevezték ki a Zeneakadémia zongora tanszakának tanárává.

Szendy és két, vele nagyjából egy időben kinevezett kollégája, Chován Kálmán és Thomán István hamarosan szembesült azokkal a problémákkal, amelyek a hazai zenetanítás szabályozatlanságából fakadtak. A zongora- (és általában a zene-)oktatás színvonalának emeléséhez elengedhetetlen volt egy mértékadó és – a zenetanulás alacsonyabb szintjein – az ország egyéb zeneiskoláiban is általánosan bevezethető tanrend kidolgozása. Az éveken át tartó munkában a zongora tanszak mindhárom tanára részt vett, ki-ki a maga egyéniségének és művészi–pedagógiai elveinek érvényesítésével. A Szendy–Chován-, illetve a Thomán-módszer különbségeire már a kortársak is rámutattak, a kettőt hol egymás ellentéteként, hol pedig egymás szerencsés kiegészítőjeként interpretálva.

A Zenei Szemle 1917 májusi számában megjelent Szendy-arckép írója, F. Gy. összefoglalja a kétféle metódus lényegét: „A pedagógusokat nagy általánosságban két csoportra oszthatjuk. Az első csoportba soroljuk azokat, akiknek a tanítása kimerül a tanuló munkájának felügyeletében, akik sorsára bízzák a tanulót, egyéniségének kialakulására befolyást nem gyakorolnak, általában: tartózkodóak. A másik csoport a saját világnézését, gondolkodását, felfogását, tudását, egész egyéniségét átadja a növendéknek, akit a saját képére igyekszik átformálni.    Szendy Árpád ebbe a második csoportba tartozik." Egy hajdani Thomán-tanítvány, Kálmán György 1928-as találó megfogalmazása szerint „a játékot a legkisebb részletekig pontosan előre tervező iskola volt a Szendyé, Thomán iskolája csak a keretet tervezi meg pontosan előre, a keret kitöltésének, a pillanatnyi sugallatnak nagyobb teret engedve."

És valóban: míg Thomán István elsősorban kiváló előadókkal, addig Szendy Árpád mindenekelőtt kitűnő pedagógusokkal ajándékozta meg a világot. Szendy tanítványa volt többek között: Fodor Ernő, Hegyi Emánuel, Kabos Ilonka, Kovács Sándor, Nagy Géza, Reschovszky Sándor, Senn Irén, Unger Ernő és Varróné Picker Margit. Pedagógiai tekintélye elismeréséül Szendyt bízták meg az 1911-ben megszervezett művészképző vezetésével is. Művészjelölt-tanítványai – köztük Kabos Ilonka, Szatmári Tibor, Zsigmondy Gábor – 1914-ben nagy sikerű hangversenyen mutatkoztak be a bécsi Konzerthausban.

Idővel azonban Szendy metódusa is megérett a korszerűsítésre, amivel először Dohnányi Ernő próbálkozott 1918-ban. Szendy, jellemző módon, éppen a pedagógiai progresszivitást, a fokozatosság elvének betartását hiányolta a volt Thomán-tanítvány részéről és különösen abban nem értett egyet, hogy Dohnányi a közreadói kottakiadásokkal szemben az Urtext-kiadások használatát szorgalmazta. Bár Dohnányi reformtervét az igazgatóság elutasította, Szendy mégis egyre inkább háttérbe szorult.

Tóth Aladár Szendy 1922. szeptember 10-én bekövetkezett halála alkalmából írott nekrológjában ennek okáról is írt, árnyalva a Szendyről a kortársakban kialakult képet: „Ha szabad olyan siker- és elismerésdús életben mint az övé, tragikumról beszélni, úgy Szendy tragikumát éppen közéleti s vele kapcsolatos pedagógiai tevékenységében kell keresnünk, mely elvonta őt érvényesülésének legigazibb lehetőségétől: a pódiumtól. [...] Szendy életében tényleg oroszlánrész a zongoraoktatásé. Mégis úgy érezzük, Szendy egyénisége sokkal természetesebben bontakozhatott ki a hangversenydobogón, mint a tanteremben. (...) Szendy iskolájában azonkívül, hogy becsületes, lelkiismeretes munkához szoktak a növendékek, csak a kiváló egyéniség lenyűgöző hatását találtuk, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A tanárnak tanítványhoz közeledését jobban nélkülöztük nála, mint a modern tanítási módszerek nagy eredményeit, melyek elől mereven elzárkózott." E tartózkodó viselkedés ellenére – ismeri el végül Tóth Aladár –, „erős markát mindig éreztük, s eredeti, kiváló egyéniségének igézete nem szűnt meg most sem, mikor már a sir választja el tőlünk."

Kaczmarczyk Adrien”


355 Ardelao 2017-11-14 12:41:45

Képtalálat a következőre: „Szendy Árpád”

SZENDY ÁRPÁD

1863.08.11.-1922.09.10.

RÉVAI NAGY LEXIKONA:

Szendy Árpád, zongoraművész és zeneszerző, szül. Szarvason 1863 aug. 11., megh. Budapesten 1922 szept. 10. A Zeneakadémián Gobbi Henrik és Liszt Ferenc volt a mestere. 1890-ben a Zeneakadémián a zongoratanszak tanára lett. 1920-ban kinevezték a Magyar Orsz. Zeneművészeti Tanács ügyvezető alelnökévé s a Nemzeti Zenede elnökigazgatójává, de ez állásáról 1921. betegsége miatt lemondott. Egyike volt a legjobb magyar zenepedagógusoknak, mint előadó művész is kitűnő. Számos zongoradarabot, zenekari- és kamarazeneművet, dalt írt. Szabados Bélával együtt írta Béri Géza (Moravcsik) szövegére a Mária c. regényes dalművet, amely 1905. febr. 28-án került először színre az Operaházban; utolsó kiváló szerzeménye volt a Helikoni szvit (az 1921. évi helikoni ünnep alkalmára), nagy zenekarra. Ezt 1923-ban a Kisfaludy-társaság a Greguss-dijjal jutalmazta.
 

SZÍNHÁZI ÉLET, 1922., 12. SZÁM:

„Zenekari Magyar Est

Nagy zenei esemény színhelye lesz 31-én a Zeneakadémia. Ekkor kerül bemutatásra Szendy Árpádnak a keszthelyi helikoni ünnepség alkalmából írt Magyar Suitje. Ezenfelül : Csobánc-nyitány nagy zenekarral és Liszt: Magyar ábránd, amelynek zongora-szólóját Szendy Árpád játssza. A zenekart Hubay Jenő vezényli, Palló Imre magyar dalokat énekel. Részletes műsor a következő:

1.) Csobánc-nyitány;
2.) Szendy: Magyar suite, előadja a zenekar.
3.) Hubay : Könnyek, Szendy: Ez az én szeretőm, Szabados: Fekete felhőbe..., Kacsóh: Aratáskor; énekli: Palló Imre.
4.) Liszt: Magyar ábránd: zongorán Szendy Árpád zenekarkísérettel. […]“

Szendy Árpádtól a YT-n, sajnos, csak az alábbi hanganyagot - átiratot - találtam. Mindenesetre ez is érdekes, mert az alapdallamot Arany János „szerzette“.

MR Gyermekkórus - Toborzó


354 Ardelao 2017-11-10 12:07:02 [Válasz erre: 352 Ardelao 2017-11-07 11:51:33]

Zsedényi Károly témáját lezárandó, még beillesztek egy utolsó hírt, amely e nagyon tehetséges, sokoldalú művész által koreografált darabról szól. Zsedényi Károly nem sokkal ezután – 1948-ban – végleg elhagyta Magyarországot. Ám karrierjét külföldön is képes volt felépíteni, és áldásos művészi tevékenységének csak a halála vetett véget.

A SZEGEDI ÁLLAMI NEMZETI SZÍNHÁZ 1947. ÉVI SZÍNLAPJÁN a következő olvasható:

„Hétfőn 1947. december 29-én este 7 órakor

[…]

S Y L V I A

Mithologiai ballet 3 felvonásban.

Meséjét írta : Barbier és Merante. Zenéjét szerzette: Delibes. Vezényel: Várady László. Koreográfiáját készítette, rendezte és betanította: Zsedényi Károly

Sylvia, Diana nimfája: Bartos Irén

Ámor: Fülöp Dóra

Diana: Rimóczy Viola

Aminta: Bachora János

Orion, a fekete vadász: Zsedényi Károly

Fiatal pásztor: Renkei Gyula

Öreg faun: Jeszenszky Endre

Orion rabnői: Takács Piroska, Földes Zsuzsa, Dési Rózsi

Szóló vadásznők: Rimóczy Viola, Fülöp Dóra

Gyerekek, amazonok, nimfák, faunok, katonák

Díszlettervező: Bozó Gyula“


353 Ardelao 2017-11-08 16:17:09 [Válasz erre: 349 Ardelao 2017-11-06 12:23:36]

E bejegyzés kapcsolódik a 345. számúhoz is:

Úgy látom, a Kósa Györgyről szóló megemlékezést, ill. a vele kapcsolatos zenei anyagot nem lehetett meghallgatni, mert a Rádiófónia 41. része e topicban nem nyílt meg. Pedig abban – néhány zenei részlettel fűszerezve - szó esett az „Árva Józsi három csodája c. műről is. Megpróbálom a hivatkozott adást itt újra belinkelni. Ha a megnyitás ismét csődöt mondana, a YouToube-on meghallgató.

Rádiófónia, 41. rész

A Kósa Györgyről szóló megemlékezés a 39. perc 26. másodperctől hallható.

BUDAPESTI HÍRLAP, 1933-02-26:

Árva  Józsi három   csodája

Az  Operaház  magyar  újdonsága

Mesejátéknak  nevezik  a   szerzőik   az Árva Józsi  három  csodája  című  pantomimet. Mohácsi  Jenő  ötlete  volt,  hogy Kriza  János Vadrózsák  című  népköltési  gyűjteményének Halász Józsi  című  meséjéből  opera,   illetőleg  pantomim szöveget  írjanak. Márkus  László  költői  lélekkel  úgy  alakította  át  a  székelygyökerű  költeményt,  hogy  a  cselekményből  táncos  némajáték  lett,  énekes  kísérettel.   A   zamatos  költemény  mindenben  megőrizte  poétikus,  misztikus hímporát.  Modern  zeneszerzők  antik  mintájára írtak  már  olyan  operákat,  amelyekben  a  cselekményt  állandóan  kórus  konferálja  be,  vagy értelmezi,  itt  azonban  a  szöveg  előadása  teljesen  a  néma  szereplőkre  van bízva.  A mozdulat, a  táncig  fejlesztett  kifejező   mozgás  érzékíti  a  cselekményt,  a   három  favágóból  álló, szimbolikus  kórus  csak  előre  megmagyarázza  a történendőket,  mintegy  mélyebb   emberi  értelmet  ad  a meseszerű  témának,

Árva  Józsi  szerény  kunyhója   szemben  fekszik  a  dőzsölő  nagyságos  úrfi  száztornyú  palotájával.  Türelmesen  halászik,  míg  egyszerre csak  csillogó  aranyhal  akad a  kivetett  horogra. Árva  Józsi  nagyon   megörül  a  fényes   zsákmányának  és  tarisznyájába  rejti   a  halat.  Egy öreg,  kóborló  koldus  kopogtat  nála,  a  nagyságos  úrfi  kitaszíttatta,  Árva  Józsi,  a  nincstelen, jószívű  kamasz  pedig   odaadja  néki  egyetlen vagyonát, a  csillogó  aranyhalat.  Az öreg  koldus visszadobja  a  vízbe  és  ime,  csodálatos  tündér merül  föl  a  patakból.   Az   aranyruhás   halkisasszony   tündéri   kastélyt   varázsol   Árva Józsi  rozzant  viskója  helyére,  ő  pedig  örömében meghívja  magához  ebédre  a  nagyságos  úrfit.  A  nagyságos   úrfi  el  is  fogadja  a  meghívást,  hogy  megnézze  az  új  csodát.  A  halkisasszony  nem  mutatkozik,   de  a  gazdag   vendég mégis  megpillantja  őt  és  őrülten  megkívánja. Három  próbát  mér  a  nagyságos  úrfi  szegény Árva  Józsira,  hogy  elveszejtse  és  a  halkisasszonyt   magának   megkaparintsa.   A   három próba  a  halkisasszony  segítségével  megoldódik, a  csodák  beteljesednek,  a  nagyságos  úrfi  pedig  tornyos   kastélyával   együtt   a   pokolba süllyed  el.

Kósa  György  zenéje  fejezi  ki  a   cselekmény minden  egyes  részletét.  Nagyszabású   orkeszterrel,  modern  hanghatásokkal  dolgozik.  A  táncoknál  felcsendülnek  a  féktelen,   vad   ritmusok, olyan  a,  hangszerelése  ekkor,  mint Bartók  Bélánál  a Fából faragott  királyfiban, egészben mégis mérsékelt  eszközöket  használ.   Úgy  hangzik  a zenekara,  mint  egy  mai,   európai   készültségű muzsikushoz  illik.  Tematikája érthető,  mindenre megvan a jellemző   melódiája,   vagy   ritmusa. Fülemüléje  valóban  játszi  kedvvel  csicsereg.  A diszharmonikus  elemekkel  csak  akkor  él,  mikor erre a cselekmény  kifejezése   készteti,   máskor a  darab  végén,  a  harmadik   csoda   alkalmával meg  egyenesen  magasztos  összhangzatok  szólalnak  meg  a zenekarban  és  a színpadon.  Különösen  a  három  favágó  tercettje  harmonikus  mindig.  Deklamálásukban, melodikus énekükben  érvényesül  a  mesejáték  vokális  jelentősége.  Vitathatatlan  értéke  végül  a  zenének  magyar  karaktere  is.

A  költői  szöveghez   és   az   értékes  zenéhez méltó  a  színpad  képe  és  az  előadás  is. Fülöp Zoltán  díszletei  és  ifj. Oláh  Gusztáv  rendezése tündéri  világot  varázsoltak  a színpadra.  A  fantasztikus  díszletek  és  a rendezés  ötletessége,  ifj. Oláh  Gusztáv  első  ilyennemű  munkája,  őszinte dicséretet  érdemelnek.  A  színpadon  mindig  az van  megvilágítva,  ahol  valami  történik,  a  többi rész sötétben marad. Cieplinsky János koreográfiája  a  modern  orkesztikai  iskola   eredményeit használja  fel.  Mozdulatokban  érthetővé  teszi  a darab szövegének minden egyes részletét. Egyike a  lengyel  balettmester  legértékesebb  munkáinak.
A  szereplők  között  a  legfárasztóbb  és  a  legkényesebb  munkát Csányi   László   végezte   a nagyságos  úrfi  szerepében.  A kielégítetlen  vágy egész  skáláját  kifejezően  érzékelteti.  Zsedényi Károly,  mint  Árva  Józsi,  szelíden  megadó és harmonikus.  Passzív,  félénk,  mint  ahogy  a  szerepe  előírja,  csak maszkja  kissé szlávos. Szalay Karola egyéniségének bájával hat. Jászai András és Sallay  Zoltán  a  kisebb  szerepekben   voltak jók.  A fülemüle  szólamát Szabó  Lujza  csicseregte  el  könnyed koloratúrával,  a három, favágó kórusát pedig Maleczky  Oszkár, Kálmán  Oszkár és Koréh  Endre szólaltatta  meg  zeneileg  és szövegileg  értelmesen.  A  zenekart Fleischer  Antal vezette,  a  darab  minden  értékét  kihozva.

A  közönség  a  mesejátékot  rendkívül  szívesen fogadta  és  a  szerzőket   a   szereplőkkel  együtt igen  sokszor a függöny  elé  szólította.  Úgy  látszik,  az Árva  Józsi  három   csodájának   maradandó sikere lesz az Operaházunk színpadán.  A magyar újdonság után Dolmányt Ernőnek klasszikus  értékű Pierette fátyola  került  színre.

YBL ERVIN“






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.