Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


302 Ardelao 2017-10-22 21:24:49

 

Gyermekkoromban  zeneimádó apám többször emlegetette egy magyar operaénekes nevét, amely számomra meglehetősen furcsán hangzott: „LAURISIN” Lajos. Ezért is maradt meg az emlékezetemben. Hiszen „Laurisin” franciásan ejtve igazán zeneien hangzik ... Minthogy a zenei archívumok böngészése közben gyakran találkoztam e névvel, úgy gondoltam, jobban utánanézek, ki is volt ő egykor.

Laurisin Lajos

LAURISIN LAJOS  (Kalocsa, 1897.03.26.-New York, 1977.01.10.)

A Schöplin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI  LEXIKON annak idején ezt írta róla:

„Laurisin   Lajos,  operaénekes,  sz.  1897. márc. 26-án, Kalocsán  (Pest  m.). Atyja:  L. Miklós,   nyug.   kir.   ítélőtáblai  bíró, kúriai tanácsjegyző,  anyja:  Fittler  Irén.  Gimnáziumi  tanulmányait  Kalocsán,  illetve  Esztergomban   végezte.   Papi   pályára   készült, s  az  esztergomi  szemináriumban,   majd  a  jászóvári   premontrei   kanonokrendben   végezte  teológiai  tanulmányait.  1918-ban  kilépett,   jogot   hallgatott,   s   egy   évig   volt az   akadémia   mecénásának,   gróf   Vigyázó Ferencnek  magántitkára.   Elvégezte  a  Rákosi   Szidi-színésziskolát,   s   mint  növendék, szép   sikerrel   játszott   a   Király-   (A   kék mazur),  a  Revű-    (Luxemburg    grófja) és  a Scala-színházakban … A »Kis   Színkör«    (Colosseum)  tagja volt 1921-ben,   majd   három   éven   át   mint   a »Turán  Regős-csoport«  tagja  járta  az  országot,  kb.   500  hangversenyen  vett  részt. Elvégezve   a   Zeneművészeti   Főiskolán   az operai  tanfolyamot,  Radnay   Miklós  igazgató    1926.   szeptemberében   a   M.    Kir. Operaházhoz  szerződtette,    mint   ösztöndíjas  tagot.  A  következő  év szeptemberében  a  rendes   tagok   sorába   került,   s   azóta   az Operaház   ünnepelt  tenoristája.   Főbb  szerepei:  »Bajazzók«,  »A  cigánybáró«,  »Farsangi   lakodalom«,   »Mignon«,   »Turandot«, »Hoffmann   meséi«,   »Bohémélet«,    »Rigoletto«,   »A   tenor«   stb.   vezetőszerepei.   — Költeményei  számos  fővárosi  és  vidéki  lapban   láttak   napvilágot.   »Alkonyi   mesék« címen  verskötete  is  jelent  meg.”

Néhány későbbi, a II. világháború utáni ismertetőben azonban már szerepet kap a politika, és mint oly sok jeles, korábban kedvelt művész esetében, személye – nem a művészete! - különféle elmarasztaló kritikákat kap. Ld. a Carusoban megjelent írást (a szerző neve ismeretlen) itt.

Nem tisztem, hogy e kérdésben állást foglaljak. Már csak azért sem, mert ahhoz nem ismerem eléggé a történteket, viszont meg vagyok győződve arról, hogy az elfogultság pro és kontra téves következtetésekhez vezet.

Sztankay István, a Nemzet Színésze - Laurisin Lajos unokaöccse – az Új Ember Hetilapnak adott interjúban (megjelent: 2012.02.19-én) így beszélt felmenőiről:

„ […] Édesapám és nagyapám is görögkatolikus pap volt. …..Gyerekkoromban orgonáltam, ministráltam. Az én fejemben is megfordult, hogy pap legyek. Végül mégis a színészetet választottam: Thália papja lettem. […]

A művészet szeretete jellemezte a családunkat, mi ebben nőttünk fel. Apai ágon több rokonom is művészi pályán tevékenykedett. Nagybátyánk, Laurisin Lajos a háború előtt tenorista volt az Operaházban. A testvére, Laurisin Miklós a Zeneakadémián tanított. Laurisin Irén, a nagynénénk, koncerténekesnőként volt ismert. Unokabátyám, Tarlós Endre, színész volt a Madách Színházban.

De Sztankay István fia, Ádám, ugyancsak „művész” lett, újságíróként az írott szó művésze, leánya, Orsolya, pedig a színészmesterséget választotta hivatásul.

Tény, hogy a Laurisin családból nem mindennapi egyének származtak le, és már csak ezért is érdekelt Laurisin Lajos személye.

 (Folytatom.)


301 Ardelao 2017-10-21 17:42:51 [Válasz erre: 300 Ardelao 2017-10-20 16:48:29]

A ZENE, 1935., 2. SZÁM:

BUTTYKAY ÁKOS  (1871-1935)

       Közel negyven esztendeje annak, hogy a vigadói Filharmonikus hangversenyek  egyikén  egy  új  magyar  komponista  bontogatta  szárnyait.  Sokat ígérő szvitjét — vonószenekarra és két kürtre — nemcsak a napi sajtó, hanem a nagyközönség is lelkesen ünnepelte. Sikerén felbuzdulva, egymás után  írja meg Buttykay cisz-moll és d-moll szimfóniáit, zenekarkíséretes zongorafantáziáját, majd szellemes scherzoját, és egy Liszt-hatású szimfonikus költeményt, az  »Ünneprontók«-at.  Közben  a  fővárosi  kvartett-társaságok  műsorain  is felbukkant  egy-egy  nagyon  sikerült  kamarazenei  műve:  vonósnégyese  és hegedű-zongora-szonátája. Mindenki jogosan várhatta ezek után, hogy Buttykay a század elején virágzásnak indult magyar szimfonikus irodalom fejlesztésében vezető szerepet fog vinni. De a sors máskép döntött. Az akkor divatos operettkomponisták nagy nemzetközi sikereinek láttára, őt is elfogta a pénzszerzési láz s elfordulva eddigi diadalainak színterétől  a  könnyű  múzsa  felé  kezdett orientálódni. Első operettje:  »A bolygó görög«, még a szimfonikus Buttykay nagyszerű kvalitásaival győzött. Finom, ízléses dallamvezetése, nobilis tónusa, színes  zenekari  aláfestése  őszinte  sikert  jelentett  a  szakértő  muzsikusok szemében.  De  a népnek,  az operettszínházak közönségének nem kellett ez  a muzsika. Buttykay — első bukása után — buzgón követte az igazgató, a rendező, a karmester és a színházi szakértők tanácsát:  megkísérelte  az operett népszerűbb hangjához való igazodást. »A csibészkirály«-lyal és az »Ezüstsirály«-lyal már közelebb tudott férkőzni  a közönséghez,  de — »slágereket« még mindig nem tudott írni. Egy bizonyos népszerű hangnak eltalálása későbbi dolgaiban (»Olivia hercegnő«, »A császárné apródja«) sem sikerült. És ez volt a tragédiája. Mert  amidőn  vissza  akart kanyarodni  régi stílusához,  elmúlt két  évtized,  a háború  utáni  művészi  forradalmak  korszaka.  Régi  művei  az  újabb  stílusok reflektorainak fényében megfakultak,  ő maga pedig keserűséggel és kiábrándulással telten,  betegen,  fáradtan nem  tudott már  az  új  szelek  járásához igazodni.
       Tizenöt  éven  át  tagja  volt  a  Zeneakadémia  tanári  testületének  is. Zongora-melléktanszakot  tanított  a  zeneszerzési  tanfolyamon.  Lelkiismeretes, komoly  munkásságát  akkoriban  ismételten  elismeréssel  tüntették ki.
       Halála  nagy  vesztessége  a  magyar  zenekultúrának.
       Nagy részvét mellett temették el a farkasréti temetőben hantolt díszsírba.  Temetésén  a  magyar  közélet  számos  kitűnősége  jelent  meg,  köztük Korányi  Frigyes  ny.  pénzügyminiszter,  Huszka  Jenő  ny.  min. tanácsos, Korányi Sándor egyetemi tanár, Makay Margit és a színházi világ sok reprezentánsa. Az egyházi szertartás után, melyet az elhunyt testvérbátyja celebrált, Siklós Albert lépett a ravatal elé, és a Zeneművészeti Főiskola, valamint a Zeneszerzők Szövetkezete  nevében búcsúzott elhunyt kollégájától.  Utána Radnai Miklós az Operaház, Földes Imre  a Színpadi Szerzők Egyesülete és Dömötör Lajos a Filharmóniai Társaság nevében mondott gyászbeszédet.”
 

Ezzel be is fejezem a Buttykay Ákosról szóló, a tervezettnél hosszabbra nyúlt megemlékezést. Szerettem volna komolyzenei műveiből is beilleszteni némi hanganyagot, ám a YouTube-on mindössze egyetlen ilyen műve volt fellelhető.

Azt, hogy a „nekrológ” álarcát öltött fenti kritika mennyire állja meg a helyét, nem lehet megítélni. Hiszen operettjeit nem játsszák, komolyzenei műveit nem adják elő. Miért is tennék, minek kutakodni a „holtak házában”? Helyet az üstökösként berobbanó, ifjú silányoknak!

Azért Buttykay Ákosnak ezt az egyetlen, YouTube-on meghallgatható komolyzenei művét mégis csak beteszem. Az én füleimnek legalább is nagyon kedves ez a kis nyúlfarknyi darab:  

 Buttykay Ákos (1871-1935): Capriccio for violin and piano


300 Ardelao 2017-10-20 16:48:29 [Válasz erre: 299 Ardelao 2017-10-20 16:36:46]

 

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/202545/p_bibPLA00004863.jpg?sequence=2&isAllowed=y


299 Ardelao 2017-10-20 16:36:46 [Válasz erre: 298 Ardelao 2017-10-19 10:31:24]

Még adós vagyok a „Bolygó görög” c. operettel, amelyről már korábban kellett volna szólnom. Mulasztásomat itt pótolom:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1905.10.20.:

A   bolygó   görög.

—  Operett  három  fölvonásban.  Szövegét  írta Pásztor Árpád,  zenéjét Buttykay  Ákos.  Először  adták  a  Király-Színházban   1905.  október  19-dikén.  —

       Egy  szerencsés  véletlen Buttykay  Ákosnak  operettszöveget  játszott  a  kezére.  Buttykay  a  mi   legkiválóbb   fiatal   szimfonikusunk:   erőtől   duzzadó,     fényes  talentum,  poéta    és  virtuóz  egy  személyben.   A ragyogó   készültségű   szimfonikus:   Buttykay   nekifogott  az  operettírásnak.  Nagyon  természetes,  hogy  — nem   írt  operettet.   Valami   egészen   mást.   Meglepőt, különöset.   A   Király   Színház   mai   bemutató-estéjének  nemcsak  darabot,  de    műfajt  is    köszönhetünk. Olyan  műfajt,  melynek   az  eljövetelét  várva-várja   a modern  művészet.   Tudjuk,    hogy    a    régi    operett mennyire  kimerült  a  maga  korlátolt  formáiban,  elcsépelt  ritmusaiban,   bohóságaiban,   naivságában,   kicsinyességében.   Sablonná  süllyedt,  s  az  ifjú  dilettánsok  vígan  mázolták  operettjeiket  a  régi  mesterek  kipróbált    patronjain   keresztül. Nem csoda, hogy így  a  patronok  is  idejének  előtte  elkoptak.  El    kellett  valakinek  következnie, a  ki  új  stílust  alkot  magának, a ki  rehabilitálja  az  operettet. A ki  az  operettben  megírja  a  jövő  zenéjét.  Ezt  megtette  Buttykay  Ákos.
       Erre    nem  volt    elégséges    az,    hogy  Buttykay szimfonikus. IIyesmire a   szimfónia   egymaga   nem kvalifikál.  Képzeljük  csak  el,  micsoda  bájos kis darab   volna   például   Strauss Rikárd egy operettje. Buttykay  Ákost  más  valami   kvalifikálta   arra,  hogy A bolygó görög-ben  renesszánszot  csináljon.  Az,  hogy ő  alapjában    nagy  színpadi  talentum,  s  mint  muzsikus  vérbeli  vígjátékíró.  Muzsikájának  annyi  a  színe, hogy  el  nem  homályosítja  semmilyen  színpadi  fény. Melegsége  nem  fojtott  és  lappangó,   mint  az  abszolút szimfonikusoké,   hanem közvetetlen, lüktető, vérmes.   Erotikája ingerlőén érzéki. Temperamentuma  tüzes    és   elragadó.   Azonkívül  elmés,    humoros,    ironikus,  és  igazán,  fiatalosan  vidám. A bolygó görög  stílusában  a  káprázatos  keleti  színpompa  gyönyörűen  egybeforr  a  francia    gráciával,    a    magyar szilajsággal,  s  a  szerkezet  teknikai  szövedékét  német alaposság   fűzi   szorosra.   Goldmark,   Massenet,   Delibes,  Wagner,  Liszt  szolgáltatták  a  frazeológiát,  mellyel  Buttykay A  bolygó görög-ben  oly  fordulatosan, könnyedén   és   elmésen   beszél,  mint   előtte   igen   kevés  komponista.   Látnivaló,  hogy    Buttkay    a    régi operettel   megszakított   minden   közösséget.     Helyenkint,  egy-két  számban  tesz  koncessziót  a  megszokott operett-stílusnak.   Rosszul   teszi.   Ezek   a   számok   kirínak  a  darabból,   nem  Buttykay  lelkéből  valók,  keésbbé  inspiráltak,  halaványak  és  fölöslegesek.
      Az  ő  muzsikájának   ott,  hol   a   szöveg  jókedvű és  eleven,  nincsen  szüksége  táncritmusokra. A bolygó görög  egész  első  fölvonása  csudálatos  frisseséggel  pereg,  mivel  ennek   a  fölvonásnak   van  szövegbeli  humora,  egységes    tónusa  s   bizonyos  kerek  meséje  is. A  bolygó  görög  Homérosz  kalandos    hőse:  Ulisszes. Az   Odisszéa  bonyodalmas  körutazásából   a  szövegíró Pásztor  Árpád  csak  a  három  főállomást  tartotta  meg, s  az  Odisszéa  hölgyei  közül is  csak  a  legismertebbeket: Nauzikát,  Circét  és  Penelopét. Egy-egy  fölvonást  képvisel  mindegyik.
      Nauzika,  a  mikor  a  függöny  először  felgördül, a  parton  ruhát    tereget,    majd    lapdázik   a   többi leánnyal. Megpillantják   a   hajótörött   Ulisszest,     a lánysereg  sikoltozva  széjjelrebben. A   fölvonás   hűségesen  követi  az  Odisszéa  negyedik  énekét.  Nauzika és Ulisszes  szerelmi  kettősét  megzavarja  Eurialosz,  a  vőlegény.  A  két  férfi  összetűzése  bonyodalmat  szolgáltat a  fölvonás  másik  felére.  Megjön  az  öreg  király,  vele a  nép.  A  király  elrémül,  a  nép  ítél  és  szavaz,  persze a  szerelmesek  pártján  van.   Nauzika, a  királykisasszony,  úgy  vágyik  egy  kis  mezalliánszra,  s  épp  kapóra jött  a  hajótörött  idegen.  De  ekkor  dörög  az  ég,  sötét lesz  a  szín,  s    megszólal   a dea ez machina:  Pallasz Athéne.  Leleplezi  a  ravasz  Ulisszest,  elárulja  Nauzikának  a  szörnyű  valót:  Ulisszesnek  felesége  van.  A nép  zúgolódik,  s  Ulisszes  már-már  a  halál  fia.  A  szolgálatra   kész  Pallasz   Athéne,  megint  fölemelkedik   a süllyesztőből,   és   szabad   utat   biztosít   Ulisszesnek.   A király,  mitevő  legyen  szegény,  hatásos  tablóba  állítja népét.  Így  éneklik  a  finálét,  mely  —  így  mondja  Alkinousz  —  operettben  nem  lehet  más,  csak    utazás. Nauzika  megvigasztalódik:  Ulisszes  is  király,  s  a  feleségének  lenni  nem  volna  mezalliánsz.  A  travesztált görög miliő  romantikával  vegyül   össze.   A  fölvonás ügyes  és  jókedvű  s  ragyogóvá  teszi  a  Buttykay  zenéje. Itt  halmozta  össze  Buttykay  az  ő  vidám  ötleteit.  A lapdakórus,   Nauzika  belépője,   az   együttesekbe  szórt néhány  önálló  szám,  köztük  Nauzika    dala: Ezt az urat szeretem ...., a Lohengrin-paródia s utána Ulisszes  bemutatkozása,  végül  a  zárófuga  megannyi apró  remeke  a  zenei  humornak.  A  közönség  ma  este pompásan  mulatott  a  fölvonáson,  s  a  szerzőket  a  szereplőkkel  vagy ötször  hívta  a  lámpák  elé.
       A  második  kép  Circe  szigete.  A  kábító,  rnámorító  női  bűbáj  országa.  Bakhánsnők,  nimfák,  najádok. Aranysugaras   a   levegő,  terhes   az  illattól.   Szállanak a  sóhajok,  csókra  vágyik  Circe  és  vele  mind  a  leány. Megérkeznek    Ulisszes      társai. Lerészegednek és Circe disznókká   változtatja   őket. Magát    Uiisszest figyelmessé  teszi  Pallasz  Athéne,  és  fölfegyverzi  Circe varázslata  ellen.  Mikor  Circe  kéjes   álomba  ringatja a  szerelmes  hőst,    Pallasz  Athéne  fölriasztja,    eléje idézi  Penelope  képét,  mire  Ulisszes  kiragadja  magát Circe  karjaiból,  és  társaival  együtt  menekül  a  veszedelmes  tündér-szigetről.  Ebben  a  képben  az  eposz  romantikája  fölébe  kerekedik  a  szatírának,  s  az  érzékiség  poézise  föltétlen  hatalmába  ejtette  a  muzsikát  is. Csudálatos  gazdagsággal    bugyog  itt  Buttykay Ákos forró, érzéki   melódiája. Csak  még   Goldmark  tudta volna  ezt  így  megcsinálni.  Érdekes  a  két  magyar  talentum  stílusának  a  találkozása.    Hátha  ez  a   keletinek  látszó,    izzó,  perzselő  muzsika  voltaképpen   a  magyar  faj  muzsikája?  Senki  sem  lett  még  úrrá  rajta Goldmárkon  és   Buttykayn  kívül.  A  fölvonás   egyik száma  szebb  a  másiknál.  A  vágyakozó  Circe  dala,  a csók-kettős,   az     altató,     a    búcsúdal: Találkozunk vajjon mi még? . . .  Mily  gazdag,  nagy  talentumból fakadt  ez  mind!  Az  egyik  görög  legény  szólója  — A kis madár, így hazaszáll  . . .  — percekig  tartó  tapsvihart  keltett.  Meg  kellett  ismételni.  Az  egész  közönség  a  muzsika  igézete  alatt  állott  s  viharos  éljenzéssel hívta  a  lámpák elé Fedák  Sárival  és Környey  Bélával együtt  a  zeneszerzőt.
       A  harmadik  felvonás  meghozza  a  kibontakozást körülbelül  úgy,  a  hogy  Homéroszból  tudjuk.  Megint túlteng a travesztia hangja. A zeneszerzőnek ez a felvonás  már  kevés  anyagot  ád.
       A  színház  valóságos  csodát  művelt ezzel a  bemutatóval.  Nincs  egyhamar  operett-színház,  mely  ilyesmire  képes  volna.  A  zenekart  és  énekkart,  kivételképp ez   alkalomra: Kacsóh  Pongrác   dr.   tanította  be  és dirigálta.  Csak  ízig-vérig művész  szolgálhatja  a másik művészt  ennyi  szeretettel,  fáradhatatlan  lelkesedéssel. A  partitúra  egy szépsége  sem veszett kárba; a  zenekar ambíciója  és  figyelme  pótolt úgyszólván  mindent:  tömeget, gyakorlatot  és  — hiányzó  hangszert.  Az  Opera csak  tökéletesebben  játszhatta  volna  a  zenét,  jobban nem.  Azonkívül  volt  a  darab  muzsikájának  egy  gyűönyörű  visszhangja  fönn  a  színpadon: Fedák  Sári  alakítása.   Finomságában,   ötleteiben,   színességében,     a vonalak   harmóniájában   egyaránt  tökéletes. A nagy dekoratív hatás, a  legaprólékosabb  részletmunka  csodálatosan   kiegészítik  egymást  a  Fedák Sári   művészetében.  A  ki  pedig  a  stilizált  mozgás  szépségét,  az antik  gesztus   tökéletességét  akarja  látni,  nézze  meg Circe  altató  jelenésének  az  utójátékát,  a  mint  Fedák Sári   körüljárja   a  nyoszolyát, homlokon  csókolja Ulisszeszt,  virágot  tesz  melléje,  búcsúzik  tőle, lábujjhegyen  távozik,  s  visszafordulva  újra  búcsút  int.  Ez  a megelevenedett antik  plasztika. Környei  Béla gyönyörű  énekével  aratott  nagy  és  megérdemelt  tetszést. A  tenorszólót,  melyet  megismételtettek, Thorma  énekelte.  Kedves volt Németh  József,  jók  voltak  a  kisebb szerepekben Hudák   Juliska, Szegedy   Erzsi, Szentgyörgyi  Györgyike, Molnár, Bársony, Horváth, KörmendyKazal  Biri,  a  színház  széphangú  énekesnője, indiszpozíciója  miatt  mind  az  énekszámokat  elő  nem adhatta,  de  értelmesen  és  hatásosan  mondta  el a  recitált  részeket.   A  kiállítás   pazar  és   ragyogó   volt.   A darab  nagy,  megérdemelt  sikert  aratott. (k.  a.)


298 Ardelao 2017-10-19 10:31:24 [Válasz erre: 297 Ardelao 2017-10-19 10:25:05]

PESTI NAPLÓ, 1925.03.25.:

A császárné apródja

Buttykay Ákos és Faragó Jenő operettje a Király-színházban

(Részlet)

I. A főpróba

       Mikor a »komoly« szimfonikus-zene terén már szép sikerekkel dicsekvő Buttykay Ákos a »könnyű« operett-muzsika szolgálatába szegődött, örömmel fogadtuk ezt az új fordulatot, mely újabb iskolázott, finomabb zenei szellem bevonulását ígérte a magyar operettirodalomba. Buttykay »könnyű-zenéje« valóban beigazolta, hogy a művészi kultúra, a fejlett ízlés nem veri szükségképpen nehéz aranybilincsekbe az operett múzsájának táncos lábait, sőt ellenkezőleg, gyakran szárnyakat ad a karcsú bokáknak. Megmutatta, hogy a feltűnést keltő, külsőségeiben is tetszetős ruha rikító anyagának nem kell vásári portékának lennie, hogy a finom zenei szövetből készült kosztűm vonzóbban simul a modern operett alakjához.
       Buttykay Ákos legújabb darabja, a "Császárné apródja, sajnos, egészen más tanulságokkal szolgál. […] Buttykayt a »Császárné apródjá«-ban bizony cserbenhagyta régi invenciója. Nem talált elementárisan új melódiákat s ami még nagyobb baj, nem talált érdekes, frappáns kapcsolatot a színpaddal. Pedig az utóbbi az operettmuzsikus legfontosabb erénye. Nincs az a félszeg librettó, melyet a jó színpadi érzékkel megáldott zeneszerző ne perdíthetne lebilincselő ritmusú, izgató táncra.
       Úgy látszik, ezúttal a fáradt muzsikus és fáradt librettista csak arra gondolt, hogy a »Császárné apródja« színpadán mindent felhalmozzon, ami a közönségnek
»tetszhetik«. Feudális romantika: az elűzött gróf és hű szolgája; magyar falu, mely tárogatószavát elküldi Amerikába; világhírű művésznővé vedlett parasztlány: egy kis Petruska, aki öt perc alatt filmsztárrá avanzsál... Film! Ez az új ötlet. A moziszínészet az operettszínpadon! Ez fogja új megvilágításba helyezni a régi sablónokat... — Mindez kétségkívül jó librettó-anyag. […] Nem az anyagban van tehát a hiba, hanem az anyag elrendezésében, helyesebben elnemrendezésében.
       Buttykayék ugyanis beleestek abba a manapsag elég gyakori hibába, hogy a szerző megelégszik bizonyos operettanyag felhalmozásával, az anyag tetszetős, változatos feltálalását pedig a »rendezőre« bízza. Ezért azután a mai operettek nagyrészében a siker kulcsát az ügyes rendezés tartja kezében. Buttykav bízhatott a »Császárné apródja« kitűnő rendezőjében, Tihanyi Vilmosban, de bizalma odáig ment, hogy mindent tőle várt. Ellentmondásnak látszik, de úgy van: a rendező csak rendezett anyaggal boldogul igazán. […]. — Ne nézzük le az operett műfaját: az operett nagyszerű, igazán művészi műforma annak a kezében, aki ért hozzá. Offenbach és Strauss örökéletű művészetet teremtettek operettjeikben. Komolyan, költői ambícióval kell hozzálátnia a szerzőnek, pontosan kidolgoznia a muzikális tervet, hogy mikor, a dialógusnak mely pontján vágjon bele a zene, hogy milyen jelenetnek, milyen táncforma, zenei műforma felel meg legjobban, stb.: csak az ilyen művészi felépítés nyomán fakad az a titkos varázs, mely a nagyközönséget önkéntelenül magával ragadja.
       Mindezt Buttykay elmulasztotta. […] A zene ritkán és akkor is rosszkor szólal meg, a prózák ezért hosszúra nyúlnak; ahol bőbeszédű, ott unalmas, ahol szűkszavú, ott zavaros; az egész, úgy, ahogy van, valóban méltatlan olyan komoly zenész hírében álló művészhez, mint Buttykay. A librettistát, Faragó Jenőt, szerencséjére, szemrehányásainknak csak egyötöde illeti. A többi négyötödrészt áthárítjuk arra a négy, részben ismert, részben ismeretlen szerzőre, aki több-kevesebb joggal magáénak vallotta a librettót. (Hány librettista jelentkezik vajjon a premier után?)
       A kitűnő szereplők ezúttal is mentették a megmenthetőt; Kosáry Emma és Honthy Hanna pompásan mozogtak és énekeltek a színpadon; Rátkaynak, Latabárnak, Szirmainak elég nevüket leírnunk, az olvasó már hozzágondolja a fenntartásnélküli dicséretet. Király Ernő előkelő grófot alakít. Egy gróffal több vagy kevesebb, az ő rutinjának ez már nem számít. Külön elismerés illeti Losonczi Dezsőt, aki a zenei rész betanításával újabb művészi érdemeket szerzett karmesterpálcájának.

 Tóth Aladár


297 Ardelao 2017-10-19 10:25:05 [Válasz erre: 296 Ardelao 2017-10-18 09:19:51]

Buttykaí Ákos következő operettje már meglehetősen elmarasztaló kritikákat kapott, de hát e tényt sem illik elhallgatni. Faragó Jenő, a darab egyik (!) librettistája – természetesen - pozitívan írt a műről:

SZÍNHÁZI ÉLET - 1925/12. SZÁM:

„A CSÁSZÁRNÉ APRÓDJA

- Szerző a darabjáról -

Írta: Faragó Jenő

       Ha le tudnám ide írni a Buttykay Ákos pompás melódiáit és a Harmath Imre kitűnő operettverseit, azzal mindent elmondanék az új operettjéről, amivel a közönség kegyeibe ajánlhatnám. Mert bizonyos, hogy mindenkit magával ragad az a muzsika, mint ahogyan magával ragadott bennünket, akik a Király Színház sötét nézőterén ülve a „Császárné apródja" próbáját figyeltük. Amikor Kosáry Emmy azt énekli, hogy

       „Régen, régen

       Tarka mesében ..."

megtelik könnyel az ember szeme s amikor Honthy Hanna és Rátkai Márton előadja sántikáló-duettjét, amelynek ez a refrénje:

       „Tillárom, sárga rigó!..."

az oldalát fogja a kacagástól mindenki. És a gyönyörű Kosáry-Rátkai-duett:
       „Aranyszívű, kékszemű szőke lány . .."

vagy táncos-duettjük:
       „Azt mondom: juj. Ide mellém bujj,

no meg a Honthy-Rátkai táncosszáma:

       „Lesz nyáron

        Kicsi párom

Ezekre a melódiákra, ezekre a tizennégy karátos operett-melódiákra nem is szabad azt az elcsépelt és hitelét vesztette szót alkalmazni, hogy slágerek. Ez a muzsika a zenéjében és muzsika a szövegében. És ötlet és finomság és pikáns, kedves, csiklandozó operett minden taktusában, minden kottafejében ...
                                                          *
       Bécs, Berlin, Newyork, Csikágó!... Ezüst sirály, Diadalmas asszony, Marica grófnő!... Stációk ezek, amelyet a nagyszerű primadonna bejárt azóta, hogy itthon nem szerepelt. És ahogyan most a színpadon látjuk Kosáry Emmit: Bécs kedélyességét, Berlin színpadi kultúráját, Newyork nagystílűségét fedezzük fel játékában. Az énekében nem tudunk fölfedezni semmi újat. Hangja ma is olyan pompás, mint akkor volt, amikor utoljára hallottuk itt, énektudása olyan tökéletes, amilyen mindig volt: Kosáry Emmy — mondotta nekem néhány nappal ezelőtt Lehár Ferenc — a világ legkitűnőbb operett-primadonnája.
       És mégis: amikor Petruska, a kis parasztcseléd megjelenik a színen, egy új Kosáryt látunk: egy kedves, bűbájos kis parasztfruskát, aki szavával, dalával hódít. És megértjük a nagy karriert: hogy lesz a „császárné apródjává", hogyan lesz világhírű filmstarrá, hogyan vonul be végül a kastélyába ...
       Van valami hasonlóság a két karrier között: a primadonna élete és az operetthősnő élete között. Öntudatlanul ezt a karriert mutatja a librettó és ha vannak benne olyan merészségek, amelyekben azt mondhatná az ember, hogy: az életben ilyesmi nem történik: gondoljon Kosáry Emmi ragyogó karrierjére, hogyan lett a kis kezdő színésznőből nagy, világhírű primadonna. Igaz, hogy rengeteget tanult: igaz hogy intelligenciája, energiája, tudása fejlesztette tehetségét mostani nívójára: de a kis Petruskának minderre nincs szüksége — mert ő kölcsön kapja mindezt Kosáry Emmytől...
                                                                     *
       A Király Színház régi tradíciói új fényben elevenednek meg ezen az előadáson. Ez az igazi operett, ez az igazi operett-stílus. Tihanyi Vilmos főrendező nem teoretikusa, de mégis tudósa ennek a műfajnak és operett-librettistának nem lehet hőbb vágya, mint az, hogy ő rendezze a darabját.
       És a gárda!... Kosáry, Király, Honthy, Rátkai!. .. Mellettük: az őshumorú Latabár, az elegáns Szirmay, a jellegzetes Zilahy Emil, a mindig decens, mindig előkelő Raskó Géza, a kedves Siró Anna és az új karmester: Losonczy Dezső, aki az operettszínház igaz nyeresége.”

A Pesti Naplóban megjelent kritika azonban már nem ilyen nem ilyen kedvező:

 (Folyt. köv.)


296 Ardelao 2017-10-18 09:19:51 [Válasz erre: 295 Ardelao 2017-10-17 12:35:09]

 

De sikert aratott Buttykay „Olívia hercegnő” c. operettje is. Tartalmát - akárcsak a „Csibészkirály” esetében - azért idézem, mert ezek a művek egyhamar aligha fognak szerepelni a Fővárosi Operettszínház műsorán.

SZÍNHÁZI ÉLET – 1923./1. SZÁM:

„OLÍVIA HERCEGNŐ – MEGNYÍLT A FŐVÁROSI SZÍNHÁZ

       […]

       Budapest színházi közönsége egészen szokatlan, felette ritka karácsonyi ajándékot kapott: kettős bemutatót. Egy új színház és egy új magyar operett premiérje zajlott le a karácsonyt megelőző estén és talán sohasem volt olyan találó a rosszul csengő és elkoptatott „zajlik" ige, mint ebben az esetben, amikor a teljes nagy siker viharos zajáról is be kell számolnia a krónikásnak.

       […]

       […] A függöny csak az első taps után lebbent széjjel, hogy föltárja titkát: a házavató, színháznyitó új magyar operettet, a címével már jóval előadása előtt népszerű „Olivia hercegnő"-t […]. Szövegét Földes Imre, sok kitűnő, nagysikerű darab és egy külföldet is diadallal megjárt operett szerzője írta, komponistája pedig „Az ezüst sirály" zeneszerzője, a sokoldalú Buttykay Ákos, aki szimfóniák és „Az ember tragédiája" nagyszabású kísérőzenéjének komponálása mellett nagy sikerrel vonult be már régen a népszerű, gazdag invenciójú operettszerzők sorába is, és Bródy Miksa végtelenül könnyed, elmés verseire új operettjét megint finom, ötletes és gyors elterjedésre született zeneszámokkal aggatta tele.

       Hatalmas színes ernyőjű állólámpákkal tarkított szürke és szép tónusú előcsarnok tárul fel, orgonabúgásos nyitány közben szétlebben a függöny. Ez itt Montesillo Adrienne grófné leánynevelő intézete. De nehogy holmi közönséges internátusra gondoljunk. Két inas beszélgetéséből megtudjuk, hogy a grófné ügyes ötlettel alkalmazkodott a legfrissebb történeti időkhöz és intézetét csakis elűzött, trónjuktól megfosztott uralkodók leányai számára nyitotta meg. Ha akad még valahol király, aki nem vesztette el a trónját és országát, csak ebbe az intézetbe jöhet háztűznézőbe. Néznivalója mindenesetre, akadhat. Lám, már jönnek a fiatal fenségek, csupa viruló, bájos királylány, hófehér intézeti ruhában,
       A sok lány után kedves, játékos ifjú jelenik meg, a fiatal Arisztid gróf (Halmay Tibor), a királyi leánynevelő igazgató-tulajdonosának reményteljes csemetéje, aki ha megharagszik, mindenkit a kardja élére akar hányni — pedig nincs is kardja. Ezt azonban nem szabad zokon venni tőle. A szegény fiú fülig szerelmes Heléna bárónőbe (Vigh Manci), az intézet legelőkelőbb növendékének, Olívia hercegnőnek udvarhölgyébe, aki — mint erről nyomban személyesen meggyőződhetünk — szívből viszonozza az iránta tanúsított érzelmeket. Hogy ez a kölcsönös szerelem pompás ének- és táncszámban jut kifejezésre, azt talán fölösleges megjegyeznünk.
       Mindenki itt van már, megösmerkedünk a kedves, szigorú, de jóságos Montesillo grófnővel is (Kürthy Sári), csak éppen a legfontosabb személy, a címszereplő Olívia
hercegnő nem látható még sehol. […] A lányok, akiknek, úgy látszik, bizalmasa Arisztid, már megsúgták, hogy Olívia és Heléna nem töltötte az intézetben az éjszakát, a hercegnő hálószobájában gyanús bűnjeleket is találnak: egy moziszínlapot és egy bár italjegyzékét, és Heléna bárónő kénytelen végre bevallani, hogy valóban nem volt otthon éjjel Olívia hercegnővel. Moziba mentek, ahol megismerkedtek egy csinos, kedves, karcsú fiatalemberrel és, minthogy lekésték az utolsó villamost, kénytelenek voltak az éjszakát egy bárban tölteni. Természetesen velük volt a csinos, kedves, karcsú fiatalember is, aki nem más, mint Blinting, a híres színész.
       Szörnyűség! csapja össze kezeit a derék Montesillo grófnő. És éppen ma történik ilyesmi, amikor ide készül az intézetbe XV. Don Ramiro, Petrogallia királya, az egyetlen, trónjától még meg nem fosztott európai uralkodó, aki Olívia hercegnő kezét akarja megkérni. Az ám, hát hol is van Olívia hercegnő? Egy remegő lovász, akit kifaggatnak, csak annyit tud, hogy kora reggel nyergeltetett őfensége és kilovagolt sebes iramban a virágzó rétek felé. Montesillo grófnő megijed, pedig nem kell félni, mert íme, megérkezik végre Kosáry Emmy, és egyáltalában nem is tagadja az esetet :

Kalandra akadtam,

Jaj be mulattam

Tegnap este én,

Az éj csodaszép volt,

Csillagos égbolt illata szállt felém.

Nem titkolom én el

Hogy egy legénnyel

Bárban éjjel ittuk a pezsgőt.

S míg csoda gyöngy mese kelt ajakán,

Húzta fülembe a dalt a cigány:

Suhog odakünn a szél,

Kicsi baba szörnyen fél,

Mert a legény, csalfa legény

Gyönyörű mesét mesél.

Kicsi baba jönnöd kell.

Mesebeli hintón el

Csókolva és ölelve

Felviszlek majd a mennybe.

       Fájdalom, nem a kicsi baba jön, hanem a király, XV. Don Ramiro őfelsége, pedig
Olívia hercegnő Blintinget várja, a kedves, fiatal színészt, akinek — úgy látszik — kissé nagyon is mélyen talált a szemébe nézni és aki megígérte, hogy még a kulcslyukon át is eljön hozzá. De nincs idő a sok ábrándozásra. Trombita harsog, dob pereg és nagy kíséretével, huszároktól, alabárdosoktól, virágos kosarakat hordó szép lányoktól kísérve, megérkezik a Király, vagyis Király Ernő, aki pompás, aranysujtásos vörös huszárruhát visel, és valóban XV. Don Ramiro őfelsége, a háztűznézőbe jövő uralkodó. Olívia hercegnő azonban boldogan sikoltja Heléna fülébe: „Látod, eljött, még a kulcslyukon is eljött! "
       Kezdünk zavarba jönni. Kicsoda tehát Király: a király vagy Blinting, a színész. De  
nemcsak mi jövünk zavarba. Olívia hercegnő is. Ő se tudja, vajjon a király vagy a színész áll-e előtte, XV. Ramiro pedig óvatos és szerelmes ifjú, aki világért sem árulná el, hogy álruhás színész-e, vagy valóban király-e. Egyelőre mindenesetre a király szerepét adja és nagy meglepetéssel hallja, hogy egy hozzá hasonló valakivel már előző éjjel megismerkedett Olívia hercegnő, aki azonban kalandjából semmit sem akar elárulni. Hiába faggatja a király:
              Nos, ne féljen.
              Nos meséljen.
              Mi történt kisasszony, az éjen?
Olívia.    Az az én titkom!
A király. Tessék?
Olívia.    Az az én titkom, felség.
       Az operett egyik legszebb száma ez a finom, egészen újszerű kettős. De Földes Imre még csak most kezdi bonyolítani az érdekes, fordulatos mesét. A király, aki már a moziban fülig beleszeretett a szeszélyes kis királykisasszonyba, most szereti meg mélyen és igazán, amikor látja, hogy Olívia hercegnő nem XV. Don Ramirót, hanem Blintinget, a divatos színészt, nem az uralkodót, hanem az embert szerette meg benne. Ámde Olívia  szeszélyes és kiszámíthatatlan lány. Mikor azt hiszi, hogy a király csakugyan király, most már csak azért is kijelenti, hogy ő Blintinget szereti, és ridegen kikosarazza őfelségét, mikor ünnepélyesen megkéri kezét. A megszégyenített, szerelmes király távozik, de csakhamar mint „Blinting" tér vissza, civilben. Olívia most már megelégeli a játékot és kegyetlen bosszúra határozza el magát. A királyra mutatva leleplezi, hogy nem más, mint az álruhában hozzá belopózott színész. Detektívek jönnek és elkísérik az álszínészt, aki most még jobban szereti Olívia hercegnőt.
       A második felvonás színhelye pompás, ragyogó, japán stílusban berendezett bár. Málnai Béla, a díszletek tervezője, ugyancsak kitett magáért és olyan pazar színpadi képeket tervezett az „Olívia hercegnő"-höz, amilyenek alig szerepeltek még nálunk operett színpadon.

       Olívia hercegnő, aki ezúttal nagyszerű estélyi ruhában van, és egy csodálatos, ezüst díszítésű köpenybe burkolózik, természetesen a királyt keresi a bárban. Sejtelme nem csal, mert a király valóban itt mulat, és ő is keresi, várja a párját.
       Mulatozik nagyban Satyr főceremóniamester is, aki gyors egymásutánban ürítgeti a pálinkás poharakat, és nem nagyon zavartatják magukat Heléna és Arisztid sem. A király és Olivia hercegnő között azonban véres komolyságú a harc. Mindegyik a másikat akarná legyőzni, és egyformán szerelmes mindegyik a másikba. A bárba téved véletlenül az igazi Blinting is (Kompóthy Gyula), akit a sors bártulajdonos képében megismertet Olívia hercegnővel. A makacs, nyakas királykisasszony gyorsan kész a tervével: ha a király bitorolhatta a színész szerepét, miért ne bitorolhassa a színész a királyét? Olívia bejelenti, hogy az egész estét Blintinggel fogja tölteni.
       A király pedig most már végig akarja játszani a veszedelmes pártit. Az öreg
Satyr ugyan már teljesen elázott, de annyit még meg tud vele értetni, hogy mindenkivel el kell hitetni, hogy az a frakkos fiatalember, akivel Olívia hercegnő mulat, nem más, mint XV. Don Ramiro, őfelsége, a király. A harminchatodik pohárnál tartó Satyrnak ugyan nehezen megy a fejébe ez a feladat, de azért mégis eleget tesz a parancsnak, sőt annyira belejön a komédiába, hogy végül maga is azt hiszi, hogy a színész a király.
       Kétségbeesett hölgy jelenik meg a bárban, Montesillo grófné, aki Olívia hercegnőt keresi. Olívia atyja egy ellenforradalom által visszanyerte trónját, ismét
aktív uralkodó, és a királyi szülők most jönnek gyermekükért. Olívia hercegnőt tehát el kell vinni, hogy illő módon fogadhassa felséges szüleit, de a hercegnő csak vőlegénye karján akar távozni, a vőlegény pedig nem más, mint Blinting, a színész. Nagy az elképedés, a szerelmes király elkeseredésében már-már inzultálja a szerencsétlen színészt, aki akarata ellenére kerül ebbe a csapdába, de végül belenyugszik a látszólag változhatatlanba és csendesen nézi, amint a büszke
Olívia hercegnő Blinting karán eltávozik a bárból.
       A harmadik felvonás nem kevésbé színes és mozgalmas, mint az előző kettő, de itt már természetesen nincsenek bonyodalmak, Sőt, ellenkezően, itt oldódnak meg az összes félreértések. Mint minden jólnevelt operetthez illik, a szerelmesek végül mégis csak egymásra találnak és bevallják, hogy csak játszottak. Kiderül, hogy
Olívia hercegnő a királyban nem a királyt, hanem az embert szereti, és Don Ramiro őfelségének egészen mindegy, visszakapta-e trónját Olívia hercegnő papája vagy sem. A fő, hogy boldogok lesznek és boldogságukban osztozik a kedves, mulatós Heléna bárónő is, akinek most már nem kell többé elválnia az ő szeleburdi Arisztidjétől.
       Egyébként bízvást állíthatja a krónikás, ezek a párok nem fognak egymástól egyhamar elválni. Huszonötször, ötvenszer, százszor, és ki tudja, hányszor még fogják eljátszani Földes Imre, Buttykay Ákos és Bródy Miksa operettjét, amely a megnyitás napján teljessé tette a fővárosi Színház sikerét.


295 Ardelao 2017-10-17 12:35:09 [Válasz erre: 294 Ardelao 2017-10-17 11:38:00]

 

SZÍNHÁZI ÉLET - 1923/44. SZÁM:

Apponyi Albert és leánya az Ezüstsirály newyorki premierjén

Az Amerikai Népszava nagy dicsérő kritikája az Ezüstsirály newyorki előadásáról

Buttykay—Földes operettje a Manhattan Opernhouseban

       Ma érkezett hozzánk az Amerikai Népszava tíz nap előtti száma, amelyben hatalmas öthasábos cikk számol be Buttykay Ákos és Földes Imre operettjének az Ezüstsirálynak newyorki előadásáról. Budapesten a Városi Színházban közel százszor játszották azt a gyönyörű operettet, amely most a Manhattan Opernhouse színpadáról hóditotta meg a yenkiket.

       Az Amerikai Népszava közli az angol lapok szokatlanul meleghangú kritikáit, amelyekben úgy a librettóról, mint a zenéről a legnagyobb elismerés hangján emlékeznek meg. Azután a lap kritikusa részletesen beszámol a premierről, külön tárgyalva az előadást, a színészeket, a muzsikát, a librettót.

       Az előadásnak rendkívüli érdekességet kölcsönzött az a körülmény, hogy a két főszerepet Kosáry Emmi és Király Ernő játszották, akik éppen most vendégszereplő körúton vannak az Egyesült államokban. Az Amerikai Népszava beszámolójából közöljük az alább következő részleteket:

       Háromezer ember!

       Vasárnap este új darabban mutatkoztak be az amerikai magyar színpad illusztris vendégei, Kosáry Emmi és Király Ernő. Állapítsuk meg, hogy ez az este még zajosabb és még melegebb volt, mint a múlt vasárnapi. Külsőségek: háromezer ember a Manhattan Opernhouse nézőterén, szakadatlan ünneplés minden felvonás végén, újrázások és ismétlések, nyíltszíni tapsok és tomboló lelkesedés a harmadik felvonásban, amikor Király magyar nótákat énekel. Ilyen meleg és szép estéje kevés volt a magyar színpadnak Amerikában. A második felvonás végén a közönség az Ezüstsirály komponistáját, Buttykay Ákost akarta látni. A mester, kedves, szinte megható szerénységgel köszönte meg a tapsokat. Kosáry Emminek minden számát megismételtették és hogy még a felvonásköz sem múljon el ünneplés nélkül, az első felvonás után, mikor a csillárok kigyúltak a nézőtéren, a közönség megismerte az egyik földszinti páholyban Apponyi Albertet, aki lányával együtt jelent meg az előadáson. Szinte fékezhetetlen erővel robbant ki a taps, a lelkesedés, a nézőtéren mindenki felállt, percekig ünnepelte a nagy államférfit, aki meghatottan hajlongott a páholyában, s köszönte meg a közönség spontán ünneplését. Nagyon szép, nagyon meleg este volt és Kosáry is, Király is, legnagyobb diadalaik közé sorozhatják a vasárnapi előadást. Ebben a rendkívüli sikerben bizonyára nagy szerepet játszott maga a darab, amely magyarosságával, mindenekfölött pedig finom és előkelő muzsikájával közel tudott férkőzni a közönséghez.

       A sok limonádé után.

       Ezután a kritika részletesen ismerteti a darab tartalmát, majd ezt írja:

       — Buttykay muzsikája a magyar zene legszebb alkotásai közé tartozik. Erről a muzsikáról külön kellene írni, még pedig hosszú értekezést. Buttykay a finom művészek ösztönszerű irtózásával menekül minden közhelytől, egy pillanatra sem útszéli és nem ír le egyetlen gassenhauert sem. A Kosáry belépője meglepően újszerű, érdekes, igazi kis zenei csemege; az első felvonás táncduettje tele van zenei humorral és hangszerelési ötlettel. Öröm, lelki felüdülés volt a Buttykay muzsikája, mestermű a sok limonádé után, amiket eddig hallottunk és amelyekkel majd minden showban inzultálják az embert. Ami az előadást illeti

       Kosáry Emminek

valóban nagyszerű diadalmas estje volt. A világszép nagyhercegné szerepe úgy tapad és simul az egyéniséghez, mint egy ragyogó báliruha, amelyet művészkéz szabott erre a pompás alakra. Aláhúzottan öntudatos egyéniségének kitűnően fekszik ez a szerep, amelynek azután az ő ragyogó művészi egyénisége ad erőt, tartalmat. Kosáry Emmi valóban kettős gyönyörűséget adott a közönségnek, zenei élvezetet, amelyet csak ilyen tökéletes énekesnőtől kaphatunk és drámait, amelyet a brilliáns színésznő szerzett nekünk. A Kosáry hangja tömör, erőteljes, van színe, csillogása, csengése, vivőereje és tud meleg lenni és drámái. Az énektudása hihetetlenül kulturális. A játéka olyan, mint a Buttykay muzsikája, ő is kerüli a közhelyeket és az olcsó primadonnai-fogásokat. Uralkodik a színpadon és a közönségen is. A ruhái valóban párisi kreációk, izgatóan szépek. A sikere hangos, zajos, meleg ünneplés volt, amely az első jelenetnél kezdődött és tartott az előadás végéig.

       Király Ernő,

aki nem először van Amerikában, az Ezüstsirályban aratta legnagyobb sikerét. Az az ünneplés, amelyben a közönség részesítette, szívből jött, őszinte volt és legfőképpen megérdemelt. Király Ernő nevét nem lehet elválasztani a magyar operettől, amellyel együtt nőtt és együtt lett világhíressé. Azt a Király Ernőt láttuk vasárnap este, aki jóval több, mint tíz év óta dominálja a magyar operett-színpadot és aki nélkül operettsikert nem is igen leheti elképzelni. Elragadóan kedves volt, megint az a színész, akit szívesen lát az ember a színpadon, aki melegséget és valami jó érzést hoz magával. Elegáns, nagy úr, minden mozdulatában ízléses és kedves. Ezt a kedvességet kell a legjobban aláhúzni, mert a bonvivánnak ez a kvalitása a legfontosabb. Stílus van a Király Ernő játékában. Az az igazi hamisítatlan operettstílus, amelyet nem lehet megtanulni, amelyre születni kell. Király Ernőnek ez az alakítása a háború előtti Budapestre emlékeztetett, a Király Színház régi estéire, amelyekről a kritikusok azt írták: diadalmas esték, a közönség a színházból kijövet az operett, kedves melódiáit dúdolgatta. Nagyon szépen énekelt vasárnap Király, férfias tenorján melegen szálltak a Buttykay széles melódiái; töretlen tisztaságában hallottuk ezt a behízelgő kellemes orgánumot, ezt a férfias tenort, (magyar tenort, ahogy Beöthy László mondta) amelynek sok-sok sikerét köszönhette. A közönség a mulatási jelenetek után Király Ernőt nem akarta lebocsátani a színpadról.

       D. Fellegi Teri

vasárnapesti szereplése bebizonyította, hogy nincs kicsi és nagy szerep, nincs hálás és hálátlan szerep, csak színész van, aki a maga egyéniségének a jelentőségével tölti meg a szerepet, amely csak keret a művészi egyéniség számára. A Fellegi Teri virágárus leánya volt a legdrágább, a legbájosabb virágárus leány, akit valaha láttunk, üde, fiatal, friss, mint a virágai. A közvetlensége meghódította és magával ragadta a közönséget. A siker, amelyben része volt, azt mutatja, hogy mennyire benne van az amerikai magyar közönség szívében ez a fiatal művésznő. Az előadás  többi szereplői közül Vámos Vilmos, R. Tóth József, Heltai Nelly, Hegedűs Henrik, Hegedűs Lajos és Mártonfalvy karmester neveit említi fel a kritika.”

Részletek Buttykay Ákos „Ezüstsirály” c. operettjéből:

Németh Marika, Kövecses Béla - Ezüstsirály - Kívánj akármit

Neményi Lili, Szabó Miklós – Ezüstsirály - Hová, hová

Németh Marika, Kövecses Béla - Ezüstsirály - Szép asszony mellett


294 Ardelao 2017-10-17 11:38:00 [Válasz erre: 293 Ardelao 2017-10-17 11:29:07]

 

SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/15. SZÁM:

„Ezüstsirály – 100

       A Városi Színház Bohnen estéi feledhetetlen élvezetet szereztek azoknak a boldog embereknek, akik jegyhez jutottak. Faludiéknak persze jólesett, hogy a nagyarányú vállalkozás első hírére már özönlött a jegyekért versengők tömege a Tisza Kálmán-téren, de — mi tagadás — volt egy kis aggodalom is. Eláruljuk: féltették az Ezüstsirályt.
       Elvégre akármilyen nagy is a siker, a húsvéti ünnepek után, és az ilyen drága vendégszereplések után, könnyen érheti baj a legkapósabb darabot is. És itt volt a szombati est a Bohnen Mihály három fellépése között.
       Megállapítottuk, hogy azon a kritikus szombaton nem maradt jegy a kasszában, és zsúfolt nézőtéren gyönyörködött a publikum az Ezüstsirály szépségeiben. Ezek a szépségek pedig az idők folyamán elmélyedtek, ragyogóbbak lettek, a népszerűség zománca növeli értéküket. És így jutott el az Ezüstsirály a Városi Színházban rekord számhoz: a századik előadáshoz.
       Olyan ünnep ez, amit igaz örömmel kell regisztrálni. A Faludi-rezsim néhány évének eredménye, hogy íme, lehet a Városi Színházban ilyent is megérni, csak derekasan hozzá kell látni. Jó darabot, jó előadásban, szép kiállításban.
       Az Ezüstsirályra ez a három jelző teljes mértékben ráillik.
       Az előadás nem marad mögötte az operett fénykorának legszebb teljesítményei mögött. Kétségkívül van ebben érdeme, nagy érdeme a két kiváló vendégnek, dehát hiszen ez is csak a színház érdeme, hogy a külföldi konkurrenciával szemben is nekünk tudta biztosítani Kosáry Emmy és Király Ernő fellépéseit.
      Kosáry Emmy, mint nagyhercegnő, valósággal fenséges. Ha Talma oktatta Napoleont a fejedelmi magatartásra, pózra, Kosáry asszonytól bizony akármelyik fejedelmi hölgy eltanulhatná az előkelőséget, amit még valahogyan lehet tanulni, dehát a felséges szépséget már nehezebb. Király Ernő mintája marad minden énekes szerelmes színésznek. Ideális könnyedséggel jár-kel, énekel, táncol, kedves, elegáns, van humora, tud szentimentális lenni. És ki tud magyarosabban mulatni, nótát húzatni ?
       Aztán jön Sziklay József mandarinja; bátran énekelhetné, hogy a »mandarinok mandarinja vagyok", mert aligha lesz valahol színész, aki ebben a szerepben túltesz rajta. A kecses és fürge Tisza Karola pedig a legjobb partner, akit mindig örömest lát a közönség.

       Mály Gerő, az Ezüstsirály új szereplője minden este jobban kívántatja meg, hogy már láthassuk egyszer egész estére terjedő szerepben. Az új harmadik felvonás egyik oszlopa, Sík Rezső mindig megbízható, jó színésznek bizonyul.
       Stephanidesz Károly régen betéve tudja a partitúrát. Talán jobban tudja, mint Buttykay, a komponista, akit a századik alkalmából ugyancsak lelkesen ünnepeltek a librettistával, Földes Imrével együtt. És a kis Ferenczy Frigyes, a gyönyörű kiállítás kigondolója és elrendezője is méltán kap egy extraüdvözlést a jubileum alkalmából.
       Az Ezüstsirály pedig a századik előadás után is szerepel a Városi Színházban; ez a sirály nem volt vészmadár és ezentúl is a színház szerencsemadara lesz.”


293 Ardelao 2017-10-17 11:29:07 [Válasz erre: 292 Ardelao 2017-10-17 11:13:42]

 

A SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/12. SZÁMÁBAN MEGJELENT BESZÁMOLÓ FOLYTATÁSA:

Kosáry, Király, Buttykay és Földes
nyilatkoznak az Ezüstsirály új harmadik felvonásáról

 

       Megkérdeztük az Ezüstsirály két főszereplőjét és a szerzőket: mi a véleményük az új harmadik felvonásról? Itt adjuk a nyilatkozatokat:
 

Kosáry Emmy:

      — Nékem azért kedves az új Ezüstsirály — még kedvesebb, mint a régi volt, — mert az új harmadik felvonásban szív van. Fel is frissíti a játékot az új miljő s az, hogy magyar földön végződik Xénia szerelmi regénye, különösen meghódítja a nézőt. Engem már meghódított... Emlékszem, Földes Imre sehogysem akart harmadik felvonást írni. Még a budapesti első premiér előtt — most már így kell számozgatnom a bemutatókat — azt az ötletet vetette fel, hogy egyáltalában ne is játsszunk harmadik felvonást, hanem a második felvonás végén a zenekar játsszon tovább, elsötétített nézőtér mellett, a finálé befejeztével pedig lépjen ki a rendező és finoman, poentírozottan csak ennyit szóljon :
       — És egymáséi lettek...
       — Az ötlet friss, kedves, szinte amerikaias volt, de nyomban figyelmeztettem Földes Imrét arra, hogy a közönség számára csak a premiér lenne meglepetés, a későbbi előadásokon elvész az ötlet minden finomsága. Valahogy mégis belenyugodott, hogy meg kell írnia a harmadik felvonást. Jó volt, de az új harmadik felvonásban annyi az érzés, annyi a melegség és szerelem, hogy az új harmadik felvonás sikere felér egy új bemutató előadás tapsaival...

Király Ernő:

       — Még a premier napján is úgy volt Bécsben, hogy németül énekelek. Német szó, magyar mulató jelenetben? Nem! Azt hiszem, Rollét, a kitűnő bécsi rendezőt lephette meg legjobban s utána jómagamat, amit ott a premier estéjén cselekedtem. Ahogy a nótám magyaros futamai felcsendültek, lehunytam a szemein, gondoltam egyet - és magyarul énekeltem. A publikum is meglepődött, másodpercnyi csönd támadt a nézőtéren... egyszerre felzúgott a taps — nyertem ! De ebből a nyereségből igen sok jutott a magyar művészetnek s ettől az estétől kezdve mindennap magyar muzsika, magyar szó csengett a Carltheaterben. Ilyen emlékek után hogyne szeretném az új Ezüstsirályt ? Meg kell vallanom, hogy az Ezüstsirály bécsi előadásai után komolyan tartottam attól, hogy pesti bemutatón önkénytelenül németül szólalok meg. A főpróbán kétszer is Johannak tituláltam az öreg Jánost — Mály Gerőt.
       A harmadik felvonásban persze nem fenyegetett már ez a veszedelem, hiszen magyar ennek a felvonásnak minden íze. Művészi pályámnak legszebb emlékei fűződnek az Ezüstsirályhoz, a régihez is, az újhoz is.

Buttykay Ákos:

       — Az ilyesmit könnyebb megcsinálni, mint beszélni róla . . . Szép feladat volt az új harmadik felvonás, mert magyar a levegője, magyar a lelke ... Az ilyen szövegre gyönyörűség muzsikát írni . . . itt a gróf mulató-nótája, hallgassa csak :

„Az én rózsám gőgös, büszke,

Haj, de "rátarti.

Ha elmenek házuk előtt,

Alig pislant ki.

Ha kipislant, nem rám pislant,

Csak az eget nézi . . .

Pedig én még az eget is

Haj, lehoznám néki."

Buttykay leült a zongorához, eljátszotta az édesbús magyar nótát . . Ez volt a felelete.

Földes Imre:

       — Az új Ezüstsirály történetét maholnap jobban ismeri a pesti közönség, mint én magam. A bécsi sikerről azonban szívesen beszélek, mert csak utolsó sorban az én sikerem, mindenekfölött a magyarság, a magyar muzsika a magyar kultúra sikere . . . Pedig eredetileg nem is akartam három felvonást írni. Merő sablon, a harmadik felvonás sem az írónak, sem a főszereplőknek nem adhat kellő teret, a komponista pedig hiába építi fel a legszebb művészi finálét, a zenei finomságok elvesznek. Ennek az ideges kornak a közönsége türelmetlen, elég annak két jó felvonás ... nos, azt gondoltam, de aztán mégis csak megírtam a harmadik felvonást, a régi iskola szerint. Igaz, hogy soha nem tetszett nekem, a bemutató-előadáson kívül egyetlen-egyszer se néztem meg.
       Mikor aztán Bécsbe készültünk az Ezüstsirállyal, szíves örömest írtam új harmadik felvonást
s az is természetes, hogy magyar földön játszattam. Arra kellett gondolnom, hogy az Ezüstsirály magyar operett, magyar gróf játszik benne, nem vihetjük tehát külföldre magyar muzsika, magyar zamat nélkül. Buttykay Ákos szép kurucos nótái is magyar levegő után sóhajtoztak, magyar lett tehát az új harmadik felvonás.

(K—y)”


292 Ardelao 2017-10-17 11:13:42

 

Az e topikban bemutatásra kerülő egykori hírességek karrierjének vázolásában általában próbálok némi kronológiai sorrendhez igazodni. Buttykay Ákos esetében  ez nem sikerült teljes mértékben. Ezért elnézést kérek. Egyik legsikeresebbnek tartott művéről, az „Ezüstsirály”-ról az alábbiakban lesz szó.

SZÍNHÁZI ÉLET - 1921/12. SZÁM:

Az új Ezüstsirály

      Emlékezetes, szép este volt, amikor először hangzott fel a Városi Színházban Buttykay Ákos nyitánya, az Ezüstsirály bevezető zenéje; először mulatott a közönség Földes Imre érdekes és vidám szövegén; és tapsolt az operett főszereplőinek, Kosáry Emmynek, Király Ernőnek és Sziklay Józsefnek. A premier estnek nagyszerűségén is túltett most a második premieré, amikor egy nagy külföldi siker után ismét visszakaptuk az operettet és két vezető szereplőjét, sőt kaptunk egy új harmadik felvonást is, és egy új színészt, akinek jelentős sikert hozott az új Ezüstsirály. Mály Gerő ez az új színész, a régi nagyszerű Mály, akinek minden szavát nyílttéri taps fogadta a reprízen.
       Az Ezüstsirály második premierje tökéletes, színházi szenzáció volt. Arról szóló hírekkel együtt tudták meg az emberek, hogy Kosáry Emmyt már Berlinbe szerződtették ugyancsak Xénia nagyhercegnő szerepének kreálására. És mintha csak attól félne a közönség, hogy lekésik, úgy ostromolja a Városi Színház pénztárát, hogy mielőbb kaphasson jegyet. Akik már látták az első formájában az operettet, természetesen meg akarják ismerni az új harmadik felvonást is, és akik még nem látták, annál inkább akarják pótolni ezt a mulasztást.
       A Faludi-rezsiim legnagyobb operettsikere így került ismét a közönség elé. A szezon egyik legnagyobb sikere lett ismét az Ezüstsirály. Egészen biztos, hogy az Ezüstsirályt évtizedek múltán is éppúgy fogják emlegetni, mint az operett aranykorának egy-egy kimagasló művét. Amint a régibb nemzedék tagjai most fellángolva beszélnek a Nebántsvirág, a Mikádó, a Lili estéiről, a Blaháné, Hegyi  Aranka, Pálmay Ilka, Küry Klára diadalairól, úgy fogják emlegetni Kosáry Emmynek Xéniáját, amely kétségkívül magasan kiemelkedik a szokvány operettalakítások sorjából. Valami különösen nemes, megragadó vonása van ennek a szerepnek. Magában a librettóban is megvan már ennek a kivételességnek a magva, dehát Buttykay Ákos zenéje még fokozza ezt az előkelőséget, amely a legszebb módon érvényesül, anélkül, hogy rovására menne annak a derűs és mulattató elemnek, amely mégis csak éltető ereje egy igazi operettnek- A káprázatos öltözékeket sem lehet megemlítés nélkül hagyni. Kosáry új toillettjei oly káprázatosak, hogy azokról csak elragadtatással lehet beszélni. Bizony sok pénzbe kerül ez a rengeteg toillette, ami nagyon prózai mozzanat, dehát ez is kell a sikerhez, és elvégre Kosáry Emmynek olyan a szerződése, hogy megbírja ezt a költséget.
Király Ernő szerepe erősen megnőtt a harmadik felvonásban. A bécsiek kedvéért beillesztették a híres mulató jelenetét. A bécsieknek is magyarul énekelt, és képzelhető honfitársaink lelkesedése, amikor végre magyar szót, magyar nótát hallhattak a Carl Színházban. De Budapesten is örömest fogadjuk operett keretében is, ha felcsendül egy mélabús, majd meg egy pattogó ritmusú magyar nóta Hiszen a népszínmű elzüllése folytán úgyis oly ritkán jutunk hozzá. Az meg aztán különösen kedves, amikor a kinai mandarin is meg akar tanulni magyarosan mulatni. Itt szépen belekapcsolódik Sziklay József is a harmadik felvonásba. Az operettnek ez a figurája talán legjobban sikerült Földes Imrének. Valami egészséges operettihlet szállta meg, amikor megcsinálta. De az is bizonyos, hogy ugyancsak keresnie kellene széles e világon színészt, aki oly híven és kacagtatóan tudja tolmácsolni a szerző intencióit, mint Sziklay József. Erős segítsége ebben Tisza Karola, a kecses és jóhangú szubrett.
       Mály Gerőről már megemlékeztünk. Bizonyára fogunk még vele találkozni hosszabb lélegzetű szerepben is. Annyi bizonyos, ha valaha, ezúttal szabad élnünk a „kabinetalakítás" kifejezéssel, amikor az ő ábrázolását dicsérjük.
Sík Rezső nagyon jól játszik drámában is, és igazi nagyúri allűrökkel tudja személyesíteni a férjet, akinek át kell engednie a helyét a vetélytársának.
       Ferenczi Frigyes rendezése most is a helyzet magaslatán volt.

(Folyt. köv.)


291 Ardelao 2017-10-17 10:57:27

 

Ami a táncjáték megírását megelőzte:

ESTI KURIR, 1925.02.11.:

A függöny mögött

Kedd

       KOSÁRY  EMMA  színészkörökben  arról is  nevezetes,  hogy  olyan nagyszerű  kávét  tud  főzni, amilyen  mellett  bizony  az  egykori  török  szultán  udvari  kávéfőzőjének  kávéja   is   elbújhat, így aztán nem csoda, ha Kosáryéknál délutánonként  a  vendégek  egymás kezébe  adják  a  kilincset.
       Tegnap  délután Márkus  László  látogatta  meg Kosáryékat. Buttykay  Ákos   a   kávézás  után Márkusnak  elzongorázta új  ópuszát, az „Ünneprontók“-at,  azután   félrevonultak   a   dolgozószobába,  ahol közel két óra hosszat  beszélgettek Buttykay  operájáról.
       A beszélgetést ugyan  senki sem hallotta, de én így  is  gyanítom,  hogy az  „Ünneprontók"  március végén   vagy   április  elején  színre kerül  az Operaházban.  A  koreográfiáját Márkus  László fogja  írni.
       Szóval  tegnap  Márkus  László  kávézott  Buttykayéknál,  ma  már  nagyobb  társaság  előtt  fog párologni  a  meisseni  csészében  Kosáry  Emma finom  kávéja.   Ma  délután  Kosáryék  vendégei lesznek: Faludi Jenő, Király  Ernő, Faragó Jenő és Losonczy  Dezső.
       Buttykay Ákos leül majd a zongorához és vendégeinek  eljátssza  „A  császárnő  apródja"  című operettet,  majd Faragó Jenő  felolvassa a librettót.   Ez  lesz  az operett  tulajdonképpeni  olvasópróbája,  mert  szerdán   reggel  tíz  órakor  már megkezdődnek  a  Király-Színházban   a   kóruspróbák  is.”

Buttykay Ákos operettjeiről, illetőleg azok hazai és külföldi bemutatóiról egyébként pontos kimutatást olvashatunk az "Operett Magyarországon, 1860-1958 forráskatalógus 31. oldalán. Ld. itt.

 


290 Ardelao 2017-10-16 11:24:51 [Válasz erre: 289 Ardelao 2017-10-16 11:21:33]

A ZENE, 1927. 16. SZÁM, 317. OLDAL:

Táncjáték Arany János egy balladájából. Márkus László táncjátékot írt Buttykay Ákos Ünneprontók  című zenekari munkájához. A  táncjáték   Arany  János   balladáját viszi  színpadra.  Mint  értesülünk,  a  m.  kir. Operaház  a  jövő  szezonban színrehozza az Ünneprontók  balettváltozatát.”


289 Ardelao 2017-10-16 11:21:33 [Válasz erre: 288 Ardelao 2017-10-16 11:18:27]

SZÍNHÁZI ÉLET, 1919. 24. SZÁM:

A CSIBÉSZKIRÁLY

       Repríz volt múlt héten a Király-Szinházban, de valóságos bemutató számba ment ez a repríz, mert bizony a mai színházi közönségnek csak igen kis hányada emlékszik még azokra az időkre, amikor ugyanezen a színpadon játszották „A csibészkirály"-t. Tizenkét évvel ezelőtt mutatta be ezt az operettet a Király-Szinház és azóta kissé megfeledkeztek a budapestiek a kis Daisyről, a kedves Grolmusról, a mulatságos Gámeczről és a darab sok más vidám figurájáról, melyek most frissen, mintha nem is tartózkodtak volna hosszú éveken át a színházi könyvtár poros csendjében, új életre keltek.
       Az angol miljőben játszó darab szövegét Szél Lajos, egy kiváló magyar mérnök írta, aki a komoly aritmetikai tudományok mellett nagy rutinnal és sok ötletességgel forgatta már tizenkét évvel ezelőtt is a tollat és most dolgozik éppen új darabjai megírásán. Egy új operettlibrettója és egy vígjátéka van készülőben és ha ideje volna hozzá, nagyon szeretne megírni egy középkori verses drámát, mely a valóság köntösébe öltözött mesejáték volna.
       A zene Buttykay Ákos műve. A kiváló komponistát, akit a komoly hangversenyek publikuma épp oly jól ismer, mint a színházakéi, nem kell e helyen és ez alkalommal külön bemutatni. Két nagyszabású szimfóniája, zongoraversenye, az Arany balladájához készült „Ünneprontók" című szimfóniai költeménye és „Az ember tragédiájá”-hoz a Nemzeti Színház számára készült kísérőzenéje mellett tudvalévőleg vannak színpadi művei is, amelyek őszinte sikereket hoztak számára. „A csibészkirály"-on kívül sok nagysikerű előadás emléke fűződik „A bolygó görög" című operettjéhez, mely ugyancsak a Király-Színházban került előadásra és a „Hamupipőke" című operához, melyet az Operaház adott elő. Hogy továbbá Buttykay Ákos operettkomponista azonos az európai hírű zongoraművésszel és a budapesti Zeneakadémia professzorával, talán nem minden olvasója e soroknak tudja, de aligha lesz olyan tagja a színházi közönségnek, aki ne tudná, hogy Kosáry Emma neve előtt a B. betű Buttykay Ákost jelenti, a legszeretetreméltóbb primadonna-férjet.
                                                                     *
„A csibészkirály" a legkevésbbé sem sablónoperett. Minden értékén felül ez egyik legnagyobb érdeme: egyáltalában nem él az operettek unos-untig megszokott rekvizitumaival, egészséges ötlettel olyan szituációkat visz színpadra, amilyenek alig kerülnek oda ebben a műfajban és még a romantikája is olyan beállítású, ami nem hasonlítható a librettók nagy átlagának elkoptatott patronjaihoz. Mert operett, nem maradhatott el a szerelem A csibészkirályból sem. De a szívek és érzelmek története csak halvány fonálként húzódik végig egy kacagtatóan kedves, burleszk betörő-histórián, amely az egész operett magvát alkotja.
       Az egyik szerelmes Daisy, a primadonna, híres starja egy nagy londoni operettszínháznak, aki valamikor nem volt ilyen boldog, mint most, mikor premierre készülhet és nem volt ilyen előkelő primadonna, hanem egy szegény, ostoba kis leány, akit sötét gondolatokra csábított az éjszaka csendje és a víz fekete tükre. Mi tűrés-tagadás, Daisy valamikor öngyilkos akart lenni és végső elkeseredettségében vízbe vetette magát. A mentőangyal azonban ott őrködött a közelben egy derék rendőrfelügyelő képében, aki minden baj nélkül vitte szárazra a kis öngyilkosjelöltet, kit a holdfénynél, vizesen, prüszkölőn meglátni és megszeretni pillanat műve volt. Megmentő és megmentett azután elváltak és nem is tudták meg egymás kilétét. De
Daisy épp ugy nem felejtette el szabadítóját, mint a derék Edward Leyton az ő védencét és keresik egymást, hátha egyszer véletlenül megint összeakadnak.
       Mi már akkor ismerkedünk meg velük, mikor ez a titkos óhaj régen ég a szívük mélyén. De Daisy most már primadonna és semmi oka sincs arra, hogy öngyilkosságot akarjon elkövetni. Éppen premier előtt állnak, a színház javában készül „A Csibészkirály" című operett bemutatójára és Daisy öltözőjébe garmadával hordják a virágot az udvarlók. Ott sürög-forog az igazgató is, a kritikus is, ki és befut az ügyelő és bejön a kórus is, hogy még egyszer utoljára elpróbálja Daisyval a főszámot. A primadonna, szerepéhez híven, csibésznek van öltözve, művészien rongyos fiúruhában, nagy tollas karbonári kalapban, a harmadik felvonásban azonban estélyi ruhában lesz és már ott hevernek öltöző-asztalán a pompás ékszerek, melyeket viselni fog.
       Leyton rendőrfelügyelő, aki szenvedélyesen üldözi a betörőket, elárulja az igazgatónak, hogy betörés készül, el akarják lopni a primadonna ékszereit és kénytelen az öltöző környékén megfelelő számú rendőrt elhelyezni, hogy idejekorán lefülelhessék a jómadarakat Daisynek természetesen nem szólnak, nehogy felizgassa a dolog. Alig libben ki Daisy a színpadra, kiürül az öltöző és pontosan, ahogyan a rendőrfelügyelő megjósolta, megjelenik halk, macskaléptekkel Grolmus,
a híres betörő két társával. Egyenesen Daisy toilette-asztalához tartanak és javában zsákmányolják a kincseket, mikor besurrannak Leyton emberei és lefülelik őket. A szín pár pillanatig ismét üres marad és Daisy fut vissza a színpadról, hogy a tükör előtt kis festéket tegyen arcára. Két rendőr e pillanatban visszatér, megpillantják az operett jelmezébe öltözött „Csibészkirályt" és e szavakkal, hogy:
       — Ni, egy még itt maradt ! — fülön csípik a meglepett primadonnát is és viszik magukkal a többiek mellé a dutyiba.
       A második felvonás két részből áll. Az elsőben a rendőrségi fogház kőfallal körülkerített udvara a színhely. Két rendőr beszélgetéséből megtudjuk, hogy Leyton rendőrfelügyelő állandóan álöltözékben a betörők közé jár, kilesi minden tervüket, titkukat és a munkánál azután rajtuk üt. Ez a magyarázata annak, hogy a betörők állandóan kudarccal dolgoznak. A színházhoz mozgósított rendőrök visszatérnek a zsákmánnyal, magukkal hozzák Grolmust és társait, valamint Daisyt, akit szintén betörőnek tartanak.
       Daisy csak a díszes triumvirátustól tudja meg, hogy miért cipelték őt el az öltözőjéből és mikor értesül arról, hogy betörőnek vélik őt is, boldogan felsikolt :
       — Hiszen ez pompás ! Nagyszerű reklám lesz!
       Vidáman megadja magát sorsának és felcsap a bandába, hiszen ez a legegyszerűbb módja annak, hogy baj nélkül kiszabaduljon a furcsa kalandból. Grolmus segítségével pillanatok alatt megszabadulnak bilincseiktől és a kőfalon át megszöknek.
       A szín változik: a színpad egy tolvajkocsma kedélyes helyiségét tárja elénk. Sorra gyülekeznek a betörők, tolvajok, kik nagy ünnepre készülnek: ma lesz a Csibészkirály választása. Gámecz két húgát hozza magával noviciáknak. Ma kell letenniök a vizsgát, hogy felvehetők-e a céhbe. Csak Grolmus kompániája hiányzik és egy leány szepegve hozza hírül, hogy a társaságot elfogta a zsaru. A nagy búsulás azonban, ami ennek nyoméban támad, nem tart sokáig. Vidám nótázással megérkeznek a szökevények: Grolmus, Daisy és a többiek.
       Ott van a betörők közt a rendőrfelügyelő is két emberével, hogy kilesse az újabb terveket. Leyton meglepetve ismeri fel Daisyben azt, akit állandóan keres és elhatározza, hogy megmenti a bűn fertőjéből. Daisy is felismeri .a rendőrfelügyelőben azt a fiatalembert, aki után vágyódik, mióta a hullámokból megmenekült. Sajnálja, hogy ily mélyre süllyedt és elhatározza, hogy megmenti.
       Először a vizsgát tartják meg. Csengőkkel teleaggatott babát hoznak be, annak a zsebkendőjét kell kilopni úgy, hogy a csengők meg se szólaljanak. Gámecz két húga nagyon ügyetlenül végzi a feladatot, Daisy azonban remekel, nem csak a zsebkendőt lopja ki a bábu zsebéből, hanem elcsórja a csengőket is anélkül, hogy bárki észrevenné. llyent még a legvénebb betörők se láttak. Hát még amikor Daisy
a szélsípokkal telerakott szőnyegen, melyen a surrunó járást tanítják, nemcsak hogy úgy fut végig, hogy egy síp se szólaljon meg, de a sípokon lépdelve egy vidám nótát is elzenél. Grolmus egészen elérzékenyül ennyi tehetség láttán és azt indítványozza, hogy maga helyett Daisyt válasszák meg csibészkirállyá. A választás közfölkiáltással meg is történik és Daisy azonnal szónokolni kezd :
       — Népemhez!
       Grolmus azonban leinti. Előbb a koronázásnak kell megtörténnie. Behozzák a palástot, jogart és koronát, felültetik az új csibészkirályt a trónra, azután ünnepélyes menetben Vonulnak el az új király előtt az alattvalók, az egész tolvaj és betörőtársaság. Az ünnep azonban nem volna teljes, ha meg nem koronáznák egy nagyszabású — betöréssel. Grolmus azt indítványozza,, hogy miután a primadonna öltözőjében pórul jártak, köszörüljék ki a csorbát azzal, hogy betörnek a primadonna lakááéra. Az új „Csibészkirály" lesz a vezérük.
       Daisy felújong. Hiszen így a legkényelmesebben fog hazajutni! Kiválaszt magának néhány embert, köztük Grolmust, akit nagyon megszeretett és Leytont, akit minden áron meg akar menteni.
       A harmadik felvonásban a társaság bravúrosan végrehajtja a betörést. A díszes szalonban azonban legnagyobb megrökönyödésre Daisy leleplezi magát. Leyton boldogan újong föl és ő is levetve inkognitóját szerelmesen veszi birtokba a legnagyobbszerűbb zsákmányt: Daisyt magát.

                                                                   *

       Ezt a kedves, mulatságos cselekményt csengő-bongó rímekben és ötletes prózában írta meg Szél Lajos, Buttykay Ákos pedig olyan muzsikát komponált hozzá, ami — ne értsék félre ezt — szinte túl jó operettnek. Nemcsak dalok, táncok, indulók pompás sokasága van Buttykay partitúrájában, a zenekari ötletek végtelen változatossága pajzánkodik állandóan az orkeszterben, szinte nem is győzi figyelni az ember azt a sok kedves részletet, amely ellenállhatatlanná teszi ezt a finom, tartalmas és mesterien instrumentált muzsikát.
       A Király-Színház pazar szereposztásban hozza ismét színre „A Csibészkirály"-t. A főszerepet, Daisyt, Fedák Sári játssza, aki nagy sikerrel alakította ezt a pompás nadrágszerepet már az operett bemutatóján, most pedig sok komoly drámai szerepe után vidáman, egészséges pajkos humorával tér vissza kis kirándulásra, benne az operett birodalmába, ahol — hiába távozott — sokkal inkább otthon van ma is, mint sokan mások. Nem lehet részletezni Fedák Sári Daisyjét, ezt a sokaknak új alakítását. Fedák ismét Zsazsa, egyéniségének minden bájával, eredetiségével, varázsával.
       A partnere Grolmus szerepében Rátkai Márton, aki pompás figurát csinál a vén betörőből. A bemutatón, tizenkét évvel ezelőtt Sziklay Kornél játszotta ezt a szerepet, most Rátkai kacagtatja meg mókáival, fürgeségével közönségét. Az érzelmes rendőrfelügyelőt Király Ernő alakítja, kinek kellemes orgánuma megkapóan érvényesül a szép, finom Buttykay dalokban. Ihász Aladár, akit őszinte elismerés illet meg a kitűnő rendezésért is, a szerencsétlen színházi igazgatót játssza, akitől a premiér közepén hurcolják el ostoba félreértésből a rendőrök a primadonnát. Latabár Árpád és Nádor Jenő két betörő alakjában jeleskednek, Mányoki Gizi mint takaros
Kitty szobaleány arat sok tapsot és nagyon kedves jelenség a fiatal Bellák Annus is. Szirmai Imre a kritikus, Raskó a tűzoltó szerepében egészítik ki a kitűnő együttest, mely előreláthatóan sok-sok estén át fogja sikerre vinni A Csibészkirályt-t.”


288 Ardelao 2017-10-16 11:18:27 [Válasz erre: 287 Ardelao 2017-10-16 11:17:02]

PESTI HÍRLAP, 1912.10.17.:

SZÍNHÁZ ÉS ZENE

Hamupipőke

(Részlet)
 

(Mesejáték három felvonásban. Szövegét írta Bakonyi Károly.  Zenéjét Farkas  Imre és  Gábor Andor  verseire  szerzette Buttykay  Ákos. Először színre került a m. kir. Operaházban  1912.  okt. 26-dikán.)
[…]

Méltó,  igazán  kongeniális  társa  (Bakonyi Károlynak) a  munkában  a  zenei  rész  szerzője: Buttykay  Ákos. Itt  is,  ebben  a  művében  is  találkozunk  a  Salambo  s  az  Ünneprontók  makarti  orchestralis színpompájával;  és  a  Bolygó  görög  s  a  Csibészkirály  ötletes  invenciójával,   kellemes és üde dallamosságával. Csakhogy itt kétféle elem különböztethető  meg  a  zenéjében,  ami  összefügg  a  mű  keletkezésével,  illetőleg  átdolgozásával.  Eredetileg  ugyanis  a  Királyszínháznak szánta  a  művét  Buttykay,  és ehez képest  daljátékot,  afféle  magyar  operettet  írt;  később  átdolgozta  a  munkáját  a  m.  kir.  operaház  számára és behódolt a magasabb operai stílusnak. Van tehát művében könnyebb és van nehezebb fajta  zene;  van  operettrészlet  és  van  abban magas nívójú  opera. De ezzel  a kategorizálással  korántsem  akarjuk  lekicsinyelni,  vagy  lejebb szállítani a mű értékét. Mert az egész mű mégis  egységes  benyomást  kelt;  legfölebb  az kifogásolható,  hogy  a  rongyos,   hamvas   és szurtos kis hamupipőke néha nagyon is ragyogó és nehéz zenei köntösben jár. De ebben iskolát  alapított  Humperdinck,  kinek  gyermekszereplői  egy  nagy  wagneri  zenekar  hullámai közt  enyelegnek  és  játszadoznak  egymással. […]”


287 Ardelao 2017-10-16 11:17:02 [Válasz erre: 286 Ardelao 2017-10-16 11:07:02]

 

A Filharmóniai Társaság Zenekara Buttykay Ákosnak az Ünneprontók” c. szimfonikus költeményét 1905.01.25-én mutatta be a Pesti Vigadóban. Vezényelt: Kerner István. (Ld.! Koncertadatbázis – budapesti hangversenyek 1900-tól napjainkig)

Korabeli kritika:

UJ IDŐK, 1905 (11. ÉVFOLYAM, 1-26. SZÁM) - TÁRSADALMI ISMERETTERJESZTŐ CIKKEK, GENREKÉPEK, LEÍRÁSOK (114. OLDAL):

Az Ünneprontók

       A szerdai filharmonikus koncerten mutatták be először Buttykay Ákos hazánkfia legújabb művét, az Ünneprontók című szimfóniai költeményt. E mű poétikus intencióit, — helyesebben formulázva — inspirációját, lelkesedését Arany János hasonló című balladájából merítette a szerző.
       Buttykay szimfonikus költeménynek nevezi a munkáját, — helyesen, — zenéje tényleg programzene, amelynek élvezését, megértését nagyban elősegíti a ballada ismerése, azonban mégsem szimfonikus költemény ez a munka, ha a legmodernebb német zeneírók írásmódját tartjuk szem előtt. Nem követi szó szerint a szöveget, nem tekinti főcéljának azt, hogy zenében adja vissza a ballada egyik vagy másik vers-sorát, hanem az egész kép, a költemény eltévelyedett hőseinek ijesztő tragikuma hatott fogékony, költői lelkére. De van még egy másik, sokkal élesebb különbség a mai program-szimfónikusok és Buttykay közt: Amazok rombolva alkotnak, a zenét föl akarják szabadítani a forma békói alól, szabadon, de belső összefüggés, kellő rendezettség nélkül sorakoztatják gondolataikat, Buttykay ellenben néhány gyengéd, indokolható szabadságot véve magának, nagyjában híven megtartja a nyitány klasszikus, — a szimfónia első tételével megegyező — formáját. Az Ünneprontók zenéje tehát programatikus, de abban az értelemben, amelyben ezt a kifejezést a Mendelssohn plasztikus formáiban remek nyitányaira, nem pedig a Berlioz—Liszt-féle irány alapján fejlődött Strausz Richárd zenére alkalmazzuk.
       Hangulatos, dallamában alig hullámzó zenével kezdődik a darab; a zenekari kolorit találóan jellemzi a verőfényes ünnepi délelőtt meleg, napsugaras levegőjét, a templomi közönség áhítatos, kissé egyhangú énekét. A zene mind erősebbé, pompázóbbá válik, a zenekar összes regiszterein nagy erővel szólal meg a hívők korálisa, egyszerre csak vad, földi hang, az ünnepet megrontó tivornyázók, lármás, bőszült kiáltása vegyül az áhítatos hangok közé, nemsokára föllép a dudás, az ördög, aki csábító zenéjével kínhalálra, poklok fenekére táncoltatja az egész mulató csoportot.
       Kis, magyaros ritmusú, fickándozó témával kezdődik a tánc. Ebből az alig két ütemnyi motívumból építi fel a szerző az egész nagy tételt. A zene mind tüzesebbé, szenvedélyesebbé válik, egymásután ugranak elő az ellenállhatatlan táncritmusok, szinte reng a föld a táncolók talpa alatt, szinte látja az ember az ördögöt. Hirtelen megáll a tánc, lassú gyászos melódia, a főtéma szellemesen átalakított, megnemesült formában panaszolja el a táncoló csoport keservét, visszatérnének már a jó útra, de nem lehet, vad robogással rohannak a gyehenna tüzére.
       Buttykay zenéjének legszebb s nekünk legkedvesebb vonása a magyarossága. Nem mindenütt, de nagyobb részben színmagyar ez a muzsika, magyar szív, magyar lélek alkotása.
       A szenzáció erejével hat Buttykay ragyogó orkesztráló tudása. Anélkül, hogy keresné, hajszolná a hatásokat, ezer színben pompázik sokszavú zenekara. Valami ideges, izgatott hangulat uralkodik az egész munkán. Ez a lázas zene élénken szavalja el, szinte dramatizálja a balladát. Egészséges polifóniája, gazdag sematikus munkája hathatósan támogatja céljának keresztülvitelében. De van egy hibája ennek az egészében gyönyörűen sikerült darabnak: kevés benne a melodikus invenció, a témák szűkszavúak, rövid lélekzetűek. Ezért aztán ismétlésekbe, ritmikus egyhangúságba keveredik a szerző. Igaz ugyan, hogy a gyors, bizsergő tempó nem érezteti föltűnően ezt az egyhangú ritmust a hallgatóval.
       Ezek a kis hibák elenyésznek a munka szépségei, gazdagsága mellett: az Ünneprontók Buttykay Ákos legsikerültebb, legérettebb kompozíciója, Buttykay Ákos pedig egyik legkomolyabb, leghivatottabb művésze hazájának.

Kálmán Imre


286 Ardelao 2017-10-16 11:07:02 [Válasz erre: 237 Ardelao 2017-09-28 10:05:13]

 

(Halmi, 1871. júl. 22. – Debrecen, 1935. okt. 26.)zeneszerző

Ha már Kosáry Emmiről írtam, feltétlenül szólnom kell férjéről, Buttykay Ákosról. Házasságuk közismerten kiváló volt, nagyon szép családi életet éltek. Egyetlen gyermekük, Buttykay Emma (aki később színésznő lett), a szemük fénye volt. Nekem úgy tűnt, Buttykay Ákos - szeretetből - némileg alá is rendelte magát felesége, Kosáry Emmi karrierjének, ritkán mutatkoztak egymás nélkül. De tény: Buttykai Ákos korának elismert zeneszerzője és zongoraművésze volt. 

 MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON:

… Thomán István és Weimarban B. Stavenhagen tanítványa. 1907-től 1922-ig a Zeneak. tanára. 1909-ben feleségül vette Kosáry Emmi színművésznőt. – M. Zenekari művek: Fantázia zongorára és zenekarra (1896); Scherzo (1898); Suite (1900); cisz-moll szimfónia (1900); d-moll szimfónia (Salammbo, 1905); Az ünneprontók (szimfonikus költemény, 1905); hegedűverseny stb., kamarazene, zongoraművek (Magyar dalparafrázisok), daljáték (Hamupipőke), operettek: A bolygó görög (1905); A csibészkirály (1907); Az ezüst sirály (1920) stb.; színpadi kísérőzene Az ember tragédiájához, dalok. Kacsóh Pongrác: János vitéz c. művének az Operaház számára történő áthangszerelése. – Irod. Nekrológ (A Zene, 1935. 2. sz.); Koch Lajos: B. Á. (Magy. Zenei Szle, 1941. 9. sz.)”

A továbbiakban – a teljesség igénye nélkül - ismertetni fogok néhány korabeli beszámolót, ill. kritikát Buttykay Ákos, a zeneszerző főbb műveiről, de bevezetőben olvassuk el „vádlott”-ként tett vallomását, amelyben „csak a tiszta igazat vallja”. :)

SZÍNHÁZI ÉLET 12. ÉVF. 2. SZ. (1923. JANUÁR 7-13):

Vádlott BUTTYKAY ÁKOS - Csak a tiszta igazat vallja.

A SZÍNHÁZI ÉLET TÖRVÉNYSZÉKE

Neve? Buttykay Ákos.

Kora? 52.

Születési éve? 1871.

Foglalkozása? Zeneszerző.

Kedvenc foglalkozása? Lehetne erről beszélni.

Mint tanár szigorú-e? Az voltam.

Ki volt a legkedvesebb tanítványa?  Szegény kis Pártos Pista.

Milyen hangszereken játszik? Zongorát.

Melyik a kedvenc dala? Amit a feleségem énekel.

Ki a kedvenc színésznője? A feleségem, Kosáry Emmy.

Mi a kedvenc étele? Nincs.

Mi a kedvenc itala? Nincs.

Mi a kabalája? Nem szeretem a 13-as számot és a pénteket.

Ideges-e?  De mennyire! . . .

Színésznő lesz-e a kislánya? Kitűnő hegedűnövendék.

Tud-e nagyon haragudni és mikor? Ha bántanak!

Hol szeretne élni? Ahol nincs gyűlölet!

Kire haragszik? Senkire.

Kit szeret legjobban? Hogy lehet ilyet kérdezni? Feleségem, kisleányom van.

Kártyázik? Alsóst, örömmel és végletekig.

Dohányos? Erősen, fájdalom!

Vannak-e titkai? Alig hiszem.

Mik a zenei tervei? Dolgozni, teremteni, sokat, szépet.

Milyen a pesti színházi publikum? Nem vagyok illetékes erre felelni.

Mi a véleménye a kritikáról? Ha nem volna, meg kellene teremteni.

Büszke-e a felesége sikereire? Csakis arra.

Drukkol-e a premierjein? Kimondhatatlanul.

Szereti-e a drámát? Lehet erre nemet mondani?

Hát a mozit? A jót nagyon.

Szeret -e telefonálni? Kedvenc foglalkozásom.

Szereti-e a csendet? Ha dolgozom.

Volt-e már büntetve? Dohányzásért a villamoson, 10 koronára, jogerősen.

A lap alján Butykay Ákos saját kezű kézírása és aláírása:

Vallomásomat aláírásommal hitelesítem. Buttykay Ákos


285 Ardelao 2017-10-15 22:19:10 [Válasz erre: 284 Ardelao 2017-10-15 21:47:51]

 

Szabó Ilonka halálának szürrealisztikus története:

VILÁG, 1947.08.07.:

György Ferenc riportja a Magyar Ellenállási Mozgalomról

A  BUDAI SZT. ERZSÉBET KÓRHÁZ LEGENDÁJA

(Részlet)
 

„[…] Budán  fellépett  a  kiütéses  tífusz,  Szabó  Ilonka  operaénekesnő volt  az  első  áldozat.   Ez a  művésznő,  akiről  utcát  is   neveztek el  Budán,  41  fokos  lázban  hozta világra  gyermekét  és  szülés  közben  operaáriákat  énekelt. A  gyermek   ma   is   él.  Az  eset,  megrázó mivoltában,  páratlanul  áll  az  orvostudomány  történetében. […]”
 

És egy másik verzió:

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1960.05.06.:

A SZERKESZTŐ POSTÁJA:

[…] Szabó   Ilonka,   a   tragikus   körülmények   között  elhunyt   operaénekesnő   a   Mátyás-templom   kórusában  énekelt.  Hangjára   (lírai  szoprán volt)  egy   zenei   szakíró   hívta  fel  az  Operaház  igazgatóságának    figyelmét.    Próbát énekeltettek   vele   és  azonnal szerződtették.   A    Traviata címszerepében      mutatkozott be   igen   nagy   sikerrel.   Utána   a   Szöktetés   a   szerájból és    más    Mozart-operák   főszerepeit   játszotta.    Férjhez ment,   tovább   tanult   és   szerepelt   az   Operaház   színpadán.  1944-ben  gyermeket  várt -    férjének   bujkálnia   kellett -, gyenge  szervezeténél  fogva   nehezen   tűrte    állapotát. Az   ostrom    idején     magárahagyatottan,   orvosi   segítség nélkül   szülte   meg   gyermekét  és  szülés   után    meghalt. A    lakóháza    mögött     levő Toldi Ferenc-gimnázium   kertjében  temették   el.   Az   Ilona utcát,  amelyben   lakott,   Szabó    Ilonka    utcának     nevezték    el.”


284 Ardelao 2017-10-15 21:47:51 [Válasz erre: 283 Ardelao 2017-10-15 12:09:17]

 

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA,1990.02.17.:

SZÍNÉSZEK FÖLDÖN ÉS EGEN

Déryné vándorútjai a XX. században

(Kivonat)

       A magyar filmeseket már a harmincas évek végén megkísértette a  gondolat, hogy Déryné vonzó alakját  kivetítsék a mozivászonra. A Magyar Filmintézet dossziéiban találtam rá egy grandiózus filmterv részletes szinopszisára. A címe ugyanaz lett volna,  mint az  1951-ben  megvalósult filmnek: Déryné.  A  Nemzeti Színház fennállásának  százéves  évfordulójára szánták,  de a  jelek szerint erről  a  dátumról lekéstek.
       Nem  kevesebb  igénnyel  léptek  föl  a  filmjükkel   szemben,  minthogy az ölelje fel  Déryné teljes  életét a  születésétől a haláláig. A  témát így osztották föl három  részre: I.  Bimbózó  évek.  II.  Teljes  virágzás.  III.  Örök  színpad.
       A nagyralátó szinopszis az akkori előírásoknak megfelelően báró Wlassics Gyula  államtitkár,  az  Országos  Nemzeti Filmbizottság elnöke asztalára került. Csakis az ő engedélyező  határozata  alapján lehetett  egy  magyar  film gyártását megkezdeni. A főcenzornak tetszhetett a terv, de megrémült a  szövegtengertől. A szinopszist  így  véleményezte 1939. szeptember 18-i keltezéssel: „Kiragadni a jellemző motívumokat.”  Ezek  egyikéül  ajánlja  a  magánéletben  kínálkozó  lemondást  a  hivatás  kedvéért.  A  film  tervezői azonban, úgy látszik, nem tudtak megbirkózni a feladattal, mert báró Wlassics 1940. január 19.-i sürgetése ellenére a filmről többet nem hallani.
        […]
       1943-ban aztán lett mégiscsak Déryné-film, Futótűz címmel, a színésznő születésének százötvenedik évfordulójára. Meglepetéssel is  szolgált,  mert nem  az akkori  idők  felkapott filmsztárjai  közül  került ki  Déryné alakítója,  hanem egy mozivásznon még nem látott, de az Operaházban  már sikert  sikerre  halmozó,  nagy  tehetségű  operaénekesnő, Szabó Ilonka öltötte magára e főszerepet. Nagyon valószínű, hogy Farkas Zoltán,  a  film  rendezője  nem  keresgélt egy percig sem alkalmas megszemélyesítőt Déryné alakjára.  Az egész filmvállalkozás   eleve abból  indult ki,   hogy Szabó Ilonka játszhassa  el  Dérynét. Szabó  Ilonka  írta   a forgatókönyvet  is;  társszerzője Patkós György  volt.
       Az énekesnő gyönyörű  koloratúrszopránjával  alkalmasnak bizonyult  a szerepre. De  lényének finom  bájával és  jó színészi  adottságaival  is,  ami  őt  az  operaszínpadon  már közkedveltté tette. Mindenben megtestesítette ama minősítést, amit Déryné írt a leveleiben a névaláírása  alá: nemzeti dalénekesné. Szabó Ilonkát  még egy  szál  összekötötte Dérynével,  habár a filmből  ez nem világlott ki:  mindketten  a  saját  koruk  legjobb  Rosinái  voltak  Rossini  Sevillai borbélyában.
Dérynét  színésznői  és  honleányi  nagysága  mellett   úgy idézte  meg az  utókor  regényes  emlékezete,  mint  a  szerelem  turbékoló  galambját.  Naplójában  megindító  szépséggel  ír  is  a  szerelmeiről.   Érzelemgazdagság  és   szemérem hatja át e sorokat. Kételyei  azonban voltak, hogy  vajon belefoglalja-e  ezeket  a  memoárjába.  Naplója  inspirátorának, Egerváry P.  Ödönnek  egy  hozzá  írt  levelében  ezt a kérdést teszi föl: „Viszonyaimról szükséges-e említést tennem? Mert sok udvarlóim voltak, de némi kivétellel nem csiklandós oldalról.”
Tűnődhetünk: mit ért Déryné a kevés  kivétel  és a csiklandós oldal alatt. S ugyan miképpen élt volna ezekkel  (és ezekből)  korának pletykasajtója? Hiszen már akkor is voltak  a  művészi  intim  berkekben  botrányok,  s  még  inkább botránykrónikások.  Déryné  magánszemélyét  azonban   az életepizódjait  feldolgozó   forgatókönyvírók   és   színpadi szerzők  megelevenítésében  szent  fátyol  lengte  be.  Csak romantika férhetett személyiségéhez, erotika soha.
       A Futószél az 1823-as évhez visz vissza.  Déryné  akkor már harmincéves szépasszony.  Már  hírneve teljében, de még ekhós szekéren érkezik Kolozsvárra. A fellépésén lelkes közönségének egy tudatlan tagja azt hívén, hogy füttyversenyen van, tévedésből kifütyüli Dérynét. Legalábbis ez a látszata  a  malőrnek.  A  városi  konziliárius  fia, bizonyos Bartha  Ákos diáktársaival alaposan  ellátja  a baját a botrányokozónak,  majd  igazságszolgáltatás  céljából  a  kudarc miatt kétségbeesett Déryné lakására hurcolják. Itt derül ki a félreértés. Ám ez a kis atrocitás kiváló alkalmat teremt, hogy  a  nagy  színésznő  és  a  jóképű  Ákos  között a vonzalom megszülessék, ami  alapjául  szolgál  a film  meglehetősen  szokványos szerelmi  bonyodalmainak.
       De hát valójában mindez csak  ürügy, hogy a  szebbnél szebb  dalok fölcsendülhessenek Déryné—Szabó  Ilonka  ajkáról.  Nyilvánvaló, hogy  Ákos  éjszakai   szerenádot ad   a művésznő ablaka  alatt,  amelyet,  elmaradhatatlan   gitárja kíséretében,  a  szerelmes   Déryné  kedves  dallal  viszonoz.
       Az is természetes,  mivel a  téma   megköveteli,  hogy   a filmben  komoly hangsúly helyeződjék a  magyar színészek szent kötelességére. Ennek szószólója itt Déryné közismert imádója, Szentpéteri Zsigmond.  De —  amint  egy korabeli recenzió leszögezi  —  a  színésznőben  felébred  az  örök  nő, aki  boldog akar lenni, asszony akar lenni.  Mivel  azonban ez  elé  akadályok  gördülnek,  az  ekhós  szekér  továbbdöcög más  tájakra  a  sajgó szívű,  de a  kötelessége  szavára  hallgató Dérynével.
       A füttyös botrányt Déryné megírta  naplójában,  Bartha Ákos létezésére vonatkozólag viszont még csak utalást sem találunk benne. Könnyen föltételezhető,  hogy  e  gáláns fiatalember  Szabó  Ilonka,  a  filmíró  kitalálása.  A   szentimentális meséhez kellett egy amorozó.
       Irodalmi és művészi szempontból akármilyennek is ítélhető  meg  a  Futótűz  című  film,  jelentősége  egy,  sajnos, nagyon   tragikus  okból   vitathatatlan.  S  ez  Szabó  Ilonka Déryné-ábrázolásának a  hitelénél  is fontosabb.  E film elsősorban   nem  Déryné,  hanem  Szabó  Ilonka   emlékműve lett.  Megőrizte számunkra  az  ő alakját  és  hangját.  Mert ő  többet  már  nem  kerülhetett filmre,  s  színpadi  karrierje is  hamarosan  derékba  tört. Buda ostromakor  mártírhalált szenvedett.  Egyes  források  szerint  személyesen  vett  részt az ellenállási mozgalomban,  más följegyzések arról tudatnak,  hogy  férje  baloldali   magatartása  miatt  üldözték   a németek,  s  a  tőlük  elviselt  bántalmazások  következtében halt meg 1945 januárjában (1. sz. megj.: ld. lent!) ,  harminchárom éves  korában. Szabó  Ilonkát  a   helytállása  és  törhetetlensége   mindenképp Déryné példázata  mellé emelik föl.
       Szabó Ilonka  emlékét még  a  róla  elnevezett hangulatos utca is őrzi a Várhegy oldalában.
       A Futótűz utóéletének van egy érdekessége.  Farkas Zoltán rendező 1947-ben rövid játékfilmet állított össze a Futótűz  fölvételeiből Déryné naplója  címmel.  Bartha  Ákos figuráját azonban   teljességgel  ki  kellett belőle   iktatnia, mivel  az  őt alakító Szilassy Lászlót (2. sz. megj.: ld. lent!), a háború  alatti  politikai  magatartása  miatt  kénytelen  volt  kivágni  a   filmből. Hogy  milyen  lehetett  a  Futótűz  ilyen  csonkán,  nem   tudom. Szabó Ilonka nyilván ugyanolyan szépen dalolt benne,  mint  az  eredetiben.

       […]

Sas György

1. sz. megj. A.:

Szabó Ilonka halálának a körülményei a mai napig nem tisztázottak. Ld. még a soron következő bejegyzésben leírtakat.

2. sz. megj. A.:

Mudrák Józsefnek a Szilassy Lászlóról írt könyvében ez áll: „A II. világháború óta megjelent lexikonok, filmszakkönyvek úgy tartják számon Szilassy Lászlót, mint aki SS-tiszt volt és részt vett a Szálasi-puccsban is.  … Ábel Péter filmtörténész 1991-ben kétrészes cikkben tisztázta a dolgot.” (Ld. Színházi Élet, 1990/4. 18-19. pp. és 1990./5. 36-37. pp.) Lényeg: A színész Szilassy László igazi neve Szabó László volt. Semmilyen személyes adata (sem születésének helye, sem annak éve, sem édesanyja neve) nem egyezett meg a háborús bűnösnek nyilvánított Szilassy Lászlóéval. A színész Szilassy (Szabó) László bűne a névrokonság volt.


283 Ardelao 2017-10-15 12:09:17 [Válasz erre: 282 Ardelao 2017-10-15 09:03:21]

 

AZ EST, 1934.05.26.:

„Új  magyar koloratur-énekesnőt
fedeztek  fel  az  Operaházban

Beszélgetés  Szabó Ilonkával és a tanárnőjével

      »A  szevillal  borbély« tegnapi  operaházi előadásában  a  színlap  Rosina  szerepében Szabó Ilonkát hirdette, akinek a  neve  mellett az m. v.  jelentette,  hogy  mint  vendég lép fel.   Az  ifjú  koloratúr-énekesnő meglepő  sikert  aratott  operaházi  bemutatkozásán   és  sikerét  százezernyi  tanú bizonyíthatja, mert  előadást  a  rádió
is  közvetítette.
       Már Rosina áriáját is nagy tetszés mellett adta elő Szabó  Ilonka,  de  amikor  az
éneklecke-jelenetben  elénekelte Proch  variáicóit, a közönség olyan zúgó  tapsviharban tört  ki,  hogy  percekig  megakadt  az előadás; az  Operaház  publikuma egyszeriben  felfedezte  az  új  magyar  koloratúr-énekesnőt. Az előadás után Radnai Miklós igazgató  bement  Szabó  Ilonka  öltözőjébe, és a jövő szezónra  szerződési  ajánlatot tett neki,  amit a fiatal énekművésznő boldogan  fogadott.
       Szabó  Ilonka  a  Nefelejcs  ucca 4.  számú ház  egyik harmadik emeleti   lakásában lakik a szüleivel. A kis úrileány édesapja B-listás  tisztviselő,   akinek   már  hosszú idő  óta  nincs  állása.  Szülei  nagy  szeretettel  és  gonddal   nevelték  aprótermetű, babaarcú   leányukat,   beíratták  a  Zeneművészeti  Főiskolára,  ahol két  évvel  ezelőtt fejezte be ének-tanulmányait.
       — A  zeneakadémiai  vizsga után  — mesélte  nekünk Szabó  Ilonka — nem  tudtam  elhelyezkedni.  Ekkor Pallós  Tivadar karmester  azt ajánlotta,   hogy  szerződjem  az  ő Pallós  Ladies  nevű  együttesébe. Egy ideig  ennek a  vokálegyüttesnek  voltam  a  tagja,  egyházi  művek   előadásaiban is  énekeltem a szoprán-szólamokat, de alig  vártam,  hogy  egyszer  az  Operaházban   is   bemutatkozhassam   Budapesten, mert a vizsgaelőadásomon kívül  még  nem juthattam  el  az  Operaházig.  Most  végre sikerült.  Határtalan   boldogságomban alig  tudok  beszélni.  Hálával  és  szeretettel  gondolok  tanárnőmre,  Maleczky  Biankára,  aki  annyi  gonddal  foglalkozott  velem  mostanában  is.
       A Zeneművészeti Főiskola  tanárnője, Maleczky Bianka, ezt mondta Az Est munkatársának a tegnapi operaházi  est ifjú  hősnőjéről:
       —  Tizenhatéves  korában  került  hozzám a  kis  Szabó  Ilonka;  a  rendesség,  tisztesség,  kedvesség,  hálás  ragaszkodás  mintaképe.  Első percben feltűnt  kitűnő tehetsége, és ő az első perctől kezdve bámulatos erőfeszítéssel,  kitartással  és  lelkesedéssel dolgozott,  hogy  eljuthasson  —  az  Operaházba.”

És még egy fotó:

http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/1/2/1/_/121257_194252094_big.jpg

Béla futása. Sárdy János és Szabó Ilonka mint Lajos és Sarolta, IV Béla király gyermekei, valamint Maleczky Oszkár mint Ferkó csatlós. Vajda M. Pál felvétele.

 


282 Ardelao 2017-10-15 09:03:21

Szabó Ilonka (Budapest, 1911. augusztus 18. – Budapest, 1945. január 27.)

Szabó Ilonka 

(Budapest, 1911. augusztus 18.-Budapest, 1945. január 27.)

Emléktáblája: I. kerület, Szabó Ilonka - Ostrom utca sarok

Életútjáról a Wikipédiában ez áll:

„A  Zeneművészeti Főiskolán végzett. Kezdetben a budavári  Mátyás-templom szólistája volt. 1934-ben debütált az Operaházban Rosinaként Rossini A sevillai borbély című operájában. 1936-ig ösztöndíjas, akkortól haláláig szerződtetett magánénekes volt. Főleg koloratúrszoprán és szubrett szerepeket énekelt.

A második világháború alatt, Magyarország német megszállása után férjével együtt részt vett az ellenállási mozgalomban, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának iratait csempészte. Halálának körülményeiről nincs egyetértés. Az egyik változat szerint  kiütéses tífuszban halt meg, és egy órával halála előtt ... koraszülött fiút szült. A másik szerint titkos iratkézbesítés közben fogták el a nyilasok és halálra kínozták. Sírja a Farkasréti temetőben található [12/1–1–23]. Tiszteletére a Budai Várnegyedben egy utca viseli a nevét.”

És ahogyan ő maga mesél énekesi pályájának kezdetéről:

SZÍNHÁZI ÉLET - 1934/24. SZÁM:

Hogyan lett a „Pallos ladies” egyik tagjából az operaház művésznője?

        A vége felé járó operai szezon még mindig tartogat meglepetéseket. Ilyen meglepetés volt a múlt héten a Sevillai borbély előadásán egy ismeretlen, fiatal énekesnő felfedezése. A publikum, amelyet főként Svéd Sándor nevének varázsa gyűjtött össze az Opera nézőterén, megbűvölve és egyre fokozódó lelkesedéssel tapsolt egy Szabó Ilonka nevű fiatal filigrán termetű, babaarcú énekesnőnek, akit a színlap szerint mint vendéget szerződtetés! léptetett föl Radnai Miklós igazgató.

       Már az első felvonás is a kellemes meglepetés jegyében futott le, a második felvonás aztán meghozta az átütő sikert: a közönség és a kritika primadonnává avatta a tegnap még ismeretlen, gyönyörű hangú koloratúr-énekesnőt. Radnai igazgató még aznap szerződtetési ajánlatot tett neki és másnap reggelre híresség lett, akit újságírók és fotográfusok kerestek fel szüleinek szerény polgári otthonában.

(Fotó: Szabó Ilonka otthon a »Sevillai borbély« Rosináját gyakorolja)

       Szabó Ilonka egészen meglepő kanyarulattal jutott el új dicsőségének színterére: a kabaré- és orfeumdeszkákról indult el, mint egy énekes artistacsoport névtelen, tagja. Egyike volt a »Pallos ladies« társulatának, amely tavaly igen szép sikerrel szerepelt különböző színpadokon.

(Egy teljes lapot betöltő fotó: Szabó Ilonka, a m. kir. Operaház művésznője)

       Erről beszél, amikor az előadás után való napon, a Színházi Élet munkatársa felkereste:
       — Tavaly végeztem az Akadémiát. Mint Maleczky Bianca tanítványa, már növendék-koromban abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Filharmonikusok koncertjén énekelhettem. Szerettem az egyházi zenét, voltam a Mátyástemplom szólóénekesnője is, de bár ehhez a műfajhoz mindig hű maradtam, a kenyérgondok miatt kénytelen voltam leszerződni ahhoz az artistacsoporthoz, amely »Pallos ladies« név alatt volt ismeretes Budapesten, sőt a külföldön is.
       — Nem mondom, nagyon szép sikerünk volt, de amikor a csoport szerződése lejárt az Andrássy-úti Színházban és szóbakerült, hogy külföldre induljunk, úrrá lett rajtunk a pesszimizmus. Ki tudja, megálljuk-e majd a helyünket abban a konkurrenciában? Így a csoport tagjai felbontották a szerződést és itthon maradtunk.
       — Februárban aztán legyőzve eredendő gyávaságomat, próbaéneklésre jelentkeztem az Operában. Radnai igazgató úr meghallgatott, megdicsért, felhívatott az irodába és kijelentette, hogy mint vendéget fel fog léptetni a Sevillai borbélyban. Kétszer is kitűzték már a debűt, de különböző okokból mind a két előadást lefújták. Így aztán csak most került rá a sor. A premier estéjén még izgatott voltam, de Svéd Sándor és a többiek nagyon bátorítottak és egyszerre valami nagy nyugalom szállt meg. Énekeltem, mintha nem is az Opera színpadán, hanem otthon volnék. Az első ária után nagy taps hangzott föl a nézőtérről, azt hittem, udvariasságból vagy kíméletből tapsolnak az emberek. Egyszerre aztán észrevettem Radnai direktort, ő is tapsolt...
       — És most végül hadd árulok el valamit. Tavaly, bevallom, nem kis irigységgel forgattam a Színházi Életnek azt a számát, amelyben Huszka Rózsi felfedezéséről volt szó. Istenem, gondoltam, mikor fog rólam is ilyen szépen írni a Színházi Élet? Egy év sem telt el és én is benne leszek a lapban. Ugye, szépen fognak rólam írni?
       Ennél könnyebben betartható ígéretet nem is tehettünk volna.

Vári Pál.”

Szabó Ilonka énekel – Delibes: A cadizi lányok


281 Ardelao 2017-10-14 05:03:55 [Válasz erre: 280 Ardelao 2017-10-13 09:53:31]

 

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1964.01.24.:

„A WOZZECK BEMUTATÓJA ELŐTT

Beszélgetés Tóth Péter karmesterrel

       Majdnem  negyven  éve már, hogy Alban Berg osztrák zeneszerző azóta világsikert aratott operája, a Wozzeck először színre került.  A  komponista  Georg Büchner  remekművét,  a maga korát messze megelőző,  szuggesztív  erejű  drámáját vonta  össze  szövegkönyvében,  meghagyva  az író eredeti szövegét.      Zenéje, meghökkentő  újszerűségével, erős ellenkezést váltott ki a bemutató idején. Hitler  pedig  leparancsolta a színpadokról.  Mindez  természetesen  nem  állhatott Berg ellenállhatatlan  drámaisággal teli művének útjában; a Wozzeck azóta eljutott a világ minden jelentősebb  operaszínpadára. A múlt év novemberében mint az  év  legjelentősebb  színházi  élményét  ünnepelték az opera bemutatóját  Párizsban is.
       A  budapesti  Operaház rendkívüli művészi és kulturális  feladatra  vállalkozott, amikor a század zenéjének ezt a kivételes értékű alkotását  műsorára  tűzte. Magyarországi  bemutatójára  februárban  kerül  sor Ferencsik  János  vezényletével, Mikó  András rendezésében.  A  címszerepet Radnay  György, a női főszerepet Mátyás  Mária énekli. A betanítás rendkívül igényes zenei-művészi munkáját Tóth  Péter végzi, aki az opera  későbbi  előadásait vezényli majd. Vele beszélgettünk a bemutató előkészületeiről.

       — A   Wozzeck  zenei  stílusa  új és  szokatlan feladat volt  minden   közreműködő számára. Hiszen a »bécsi iskolának«  nevezett  modern zenei  irányzat  előadási  stílusa  még  a  koncertpódiumon sem alakult ki nálunk. Még  nehezebb  ezt  a  szükségszerűen   konzervatívabb műfajban,  az   operaszínpadon  kialakítani.  Én  magam is  most  ismerkedtem   meg egészen  közelről   ezzel   az irányzattal.  Berg  szuggesztív  erejű   zenéje   azonban hamarosan  teljesen   hatalmába kerített  bennünket.  A kezdetben  szinte  megoldhatatlannak   látszó   énekesszerepekről  pedig  kiderült, hogy logikusan következnek a drámai   mondanivalóból. Így a darab minden szereplője  rövid  idő  alatt  otthon érezte  magát  ebben  a  zenei világban.  Egy  hónapi  munka  után  már   a   kifejezési formák is  kezdtek  kialakulni.  A   Wozzeck  betanulása tehát  korántsem  volt  olyan megoldhatatlannak    látszó feladat,   mint   sokan  előre hirdették.

       — Igaz, hogy érzésem szerint  sikerült  ideális  énekes gárdát  kiválogatnunk.  Minden  közreműködőnek  valamilyen  köze  már  eddig  is volt  a  modern  zenéhez.  A zenekarnak  pedig  a  repertoáron  szereplő  Bartók-művek  és  a  »Sacre  du  Printemps»  című  Sztravinszkij-táncjáték  után  nem  jelentett  lényegesen  új  feladatot.

       — Fő    törekvésünk    az volt,   hogy   kialakítsuk   a Bergre  oly  jellemző  német »Sprechgesang«    megfelelő magyar   változatát.   Ez  a magyar   deklamáció   részben  az  éneklés  felé  közelít, részben  alkalmat  ad a szinte  beszédszerű  drámai  kifejezésmódra.    A  szereplő énekesek   egyúttal   kitűnő színészek is, így ez a  képességük  kiválóan  érvényesülhet   az   operában.  Hiszem, hogy  a  dráma  szuggesztív ereje megfogja majd a konzervatívabb  ízlésű  operalátogatókat  is.  Ez  a  feszültség  olyan   ellenállhatatlan erővel  ragadja  meg  a  nézőt,  hogy  megérti:  ehhez  a drámához  csak  ilyen  zenét lehetett  írni,  csak  ilyen  zenei  eszközökkel  lehetett  a drámai  légkört  elhitető erővel   megteremteni.   S úgy gondolom,  ez a Wozzeck  közönségsikerének   magyarázata  külföldön  is.

       Az Operaház legközelebbi bemutatója nemcsak sokat ígérő színházi esemény, hanem annál több: jelentős kulturális tett, egész zenei kulturális életünk kimagasló eseménye. Mint az opera egyik kiváló német méltatója írja, »a  Wozzeck  sokkal több,  mint féltékenységi dráma.  Egy  meggyőződéses forradalmár  és   szocialista hitvallása,    aki   féltékeny gyilkosból   a   politikai   elnyomás   áldozatává   válik. Büchner  1837-ből  származó drámatöredékét     1914—21 között  első  ízben  megkomponálni  valóban   a   legnagyobb fokú művészi aktualitás,  a  lelkiismeretesség  tette volt.  Hiszen  Berg választása  olyan  történelmi  pillanatra  esett,  amikor  a  tisztiszolga  a  bilincsbevert  emberiség     bosszúangyalává vált».

— Alban Berg, a zeneszerző tiltakozott  ellene, hogy az operaműfajt akarta volna  megreformálni  ezzel a művével. »De  legyen  szabad  elárulnom: mi  az, amit kizárólagos     érdememnek tartok»  —   olvashatjuk egyik írásában. — »Attól  a pillanattól  kezdve,  ahogy  a függöny  felgördül,  egészen addig,  amíg  az  utoljára  lehull,  a  közönség   soraiban senki  sem  akad,  akit  más töltene  el,  mint  az  operának  Wozzeck  egyéni  sorsán messze  túlmutató   alapeszméje.«  — Hisszük, hogy ez az  alapeszme  meggyőző erővel érvényesül majd az Operaház nagy érdeklődéssel várt előadásain. (fábián)”


280 Ardelao 2017-10-13 09:53:31 [Válasz erre: 279 Ardelao 2017-10-13 09:50:53]

 

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1961.06.09:

TÓTH PÉTER CÉLJAIRÓL, TERVEIRŐL

       Tóth  Péterrel,  az  Operaház karmesterével   beszélgettünk abból  az  alkalomból,  hogy „A  Kékszakállú  herceg  vára"  előadását  először  vezényelte.

       — Ezt a vállalkozást  pályafutásom legnagyobb  feladatának  érzem  —  mondja  Tóth Péter.  — Öt éve  foglalkozom az  operával  és  azóta  próbáltam  behatolni  tartalmi  mélységeibe,  amelyek  valahogyan — érthetetlen módon — nehezebben  tárultak  fel  előttem, mint Bartók úgynevezett „nehezebb"  művei.  Az  új  szereplők:  Faragó  András   és Szőnyi Olga  lírai  hangvétele megerősített   felfogásomban, amely szerint a drámai csúcspontok  megfelelő  hangsúlyozása mellett a lírai tolmácsolás  közelebb  áll  Bartók  Béla eredeti  elképzeléséhez.   Úgy érzem,  hogy  ez  a  lírai felfogás  emberközelségbe  hozza az opera két szereplőjét és a közönség  szempontjából  élményszerűbbé  teszi  azt,  ami az  irodalmilag  igényes  szövegkönyv szerint absztrakt és szimbolikus.

       — De  még  más  is  segített abban,  hogy  a  Kékszakállúban  jobban  megérezzem  azt, amit  Bartók  Béla  kifejezni akart.  És  az  út  —  Wagneren keresztül  vezetett!   Noha  a Wagner-operák   közül   még csak  a  Bolygó hollandit  és  a Tannhäusert  vezényelhettem, a  többi  Wagner-operával  is sokat   foglalkoztam  és  úgy találtam,  hogy  a  Kékszakállúhoz  a  Trisztánon  át  vezet a  legrövidebb  út!  A  férfi-nő problémát  illetően  Bartókot ugyanaz  az  elmélyültség,  komolyság  jellemzi,  mint  Wagnert.

       —  Karmesteri  pályám  céljául  tűztem  ki,  hogy  Wagner  műveit  —  ha  vezénylésükre alkalmam nyílik — puritánabb hangvétellel, egyszerűbb   és   emberibb köntösben   kísérlem meg  közelebb  vinni a  közönséghez.  Szerintem  erre  az  átértékelésre  újabban Bayreuth ad példát.  A másik életcélom:  a  modern  zene szolgálata.   Meggyőződésem, hogy   több  modern  művet kell   játszanunk  és  ezeket meg  is  kell  szerettetnünk  a hallgatóval.  Nem  állhatunk meg — mégha  ez pillanatnyilag kényelmesebb is volna — a  Trubadúrnál. . .  Ismeretes, hogy  a  Kékszakállú  eredeti —  1918-as  —  bemutatójával Tango Egisto nagy érdemeket szerzett.  Utána  Failoni,  majd Ferencsik  és  Lukács  vezényelte  a  Kékszakállút  és  én nagy  megtiszteltetésnek  érzem,  hogy  a   Bartók-évben én  is  megkaphattam  ezt  a feladatot.  (somogyi)                                                                                                           


279 Ardelao 2017-10-13 09:50:53 [Válasz erre: 17 Búbánat 2017-07-06 10:41:40]

További adalék Tóth Péter (1924-1980) témájához, amely még a jelen topik indulásakor vetődött fel:

NÉPSZAVA, 1958.06.17.:

WAGNER  UNOKÁJA  HÍVTA  MEG
BAYREUTHBA  KÉT  KARMESTERÜNKET

Erdélyi  Miklós  és  Tóth  Péter,  operaházunk  két fiatal  karmestere,  nem  mindennapi  meghívást  kapott.  Wolfgang  Wagner,  a  nagy  zeneköltő  unokája a  maga  és  testvére, Wieland  nevében  hívta  meg  a két  kiváló fiatal magyar dirigenst  Bayreuthba, zenei, munkatársakul  az  idei  ünnepi  játékokra.  Legutóbb harminc évvel ezelőtt az ifjú Ferencsik János  kapott hasonló  meghívást.   Ezzel  háromra  emelkedett  a Bayreuthba  invitált  magyar  művészek száma, mert tenoristánkat,  Joviczky  Józsefet már  korábban  meghívták  a  Wagner-ünnepségeken  való  vendégszereplésre.”
 

Feltehetően az e meghívás adta lehetőség kiaknázásának politikai okokból történt lehetetlenné tétele (is) hozzájárulhatott ahhoz, hogy e kiváló karmester később végleg elhagyta Magyarországot.

Néhány újsághír (a sok közül) a karmester hazai sikereiről:

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1958.03.28:

AZ OPERAHÁZBÓL

Hétről  hétre igen  mozgalmas, eseményekben  gazdag  az  Operaház  műsora.  

[…] — Nagy  sikere volt   Tóth  Péternek,   a  „Peter  Grimes”   egyik  legutóbbi előadásán.   A   fiatal   karmester  beugásszerűen vette  át  a modern  angol  zenedráma  vezénylését;  pompás  légkört  teremtett,   s   hibátlan   ritmusban,   nagy   műgonddal   irányította   az   előadást.   —„

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1961.03.17:

OPERAI ESTÉK

       Janáček  „Katja  Kabanova”    című    dalműve igen    nagy    mértékben épít  a   színészi  megjelenítő   erőre,   a   karakterábrázolásra.  Éppen  ezért a   vasárnap   este   bemutatkozott   második   szereposztás    művészeit    is hangsúlyozottan  abból  a szempontból  kell  bírálni, hogy mennyire tudtak eleven  alakot  és  légkört  teremteni  (természetesen  a zenei  teljesítménnyel  összefüggően).

       Nem  kétséges,  hogy  a legjobb  figura Házy  Erzsébet Katyerinája.    A címszerep   ragyogó   meg- formálóra   talált.   
[…]

       Tóth Péter kitűnően vezényel. A fiatal karmester újra bebizonyítja  tehetségét:  fogékonyan  érzi  meg Janáőek operazenéjében a drámai   erővonalakat   és hangsúlyokat,  s  ugyanakkor  a  líra  szlávos  lágyságát; a zenekarból felhangzó, egymondatos  miniatűr „áriák”   gazdag   érzelmi tartalommal      szólalnak meg. […]”

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1961.03.24:

A háromszögletű kalap

De  Falla  táncjátéka  új  főszereplőkkel  került  kedd  este  a Közönség  elé  az  Operaházban.   Róna  Viktor  molnár  alakítása  pályafutásának  újabb  értékes  állomása.  Figurateremtő erejével, rendkívül  precíz  táncával  hódította  meg  közönségét.  Harangozó  Gyula  és  Sallai  Zoltán  is  fel  tudta  ruházni a  figurát  érdekes,   egyéni  színekkel.   Bordy  Bella   ízesen mintázta meg a kormányzónét. Ismét megdicsérjük Tóth Péter karmester erényeit; zenekara friss tempókkal, színekben gazdagon közvetítette a muzsikát.”

(További előzmény: 3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,19.)


278 Ardelao 2017-10-12 10:19:47 [Válasz erre: 277 Ardelao 2017-10-11 20:39:40]

 

MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON, 1. KÖTET (1967):

Ember Nándor (Bp., 1896— ?, 1946): zongoraművész. Laub István tanítványa. Hosszabb időn át Madridban élt, ahol a spanyol zenei élet számottevő reprezentánsa volt. 1935-től 1944-ig a bp.-i Zeneművészeti Főisk. tanára. — M. spanyolos zongorakompozíciók.
 


277 Ardelao 2017-10-11 20:39:40

EMBER NÁNDOR

Pompás pianista, nagy művész dr. Ember Nándor, akinek minden hangversenye mély emléket hagy hallgatóinak lelkében.

Tegnapi koncertjén Beethoven, Schumann, Chopin, Debussy, Dohnányi, Bartók és Kodály műveket tűzött műsorára. A változatos program minden számának tiszta stílusa a fölényesen kiforrott művészegyéniség bélyegét mutatta és bizonyította Ember Nándor művészetének páratlan sokoldalúságát.

 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1937. április 10. (23. Évfolyam, 80. szám)

 (Előzmény: 41. 42. 54. 55. 56. számok.)


276 Ardelao 2017-10-11 05:30:30 [Válasz erre: 275 Ardelao 2017-10-11 05:15:45]

Szabó Lujzát (Palik Frigyesnét) 1943. november 21-én helyezték végső nyugalomra. Hatezer főnyi tömeg kísérte utolsó útjára (Újság, 1934.11.22.). Az énekesnő a budapesti, Fiumei úti temető Nemzeti sírkertjében nyugszik. Parcella, szakasz, sor, sír: 48/1, N/A, 1, 68.

Talán akad még valaki, aki sírjánál évente legalább egyszer gyertyát gyújt az emlékére.


Befejezésül még két felvétel, amely e szomorú sorsú énekesnő kivételesen szép hangját rögzítette:

Erkel: Hunyadi László - La Grange-ária

Hubay: Cremonai hegedűs - Madárdal


275 Ardelao 2017-10-11 05:15:45 [Válasz erre: 274 Ardelao 2017-10-11 04:53:53]

SZÍNHÁZI ÉLET - 1934/49. SZÁM

Lujzika...

Irta : Lányi Viktor 

        Amikor még némafilmeket játszottak a mozikban, úgynevezett élő zene kísérte az előadást. Nyolc-tíz évvel ezelőtt egy kültelki mozgófénykép-színházban kis zenekar játszott. Ennek a zenekarnak fiatal lány volt a karmestere. Napról-napra mind a három előadáson dirigálta a kísérőzenét, s néha álla alá kapta a hegedűt maga is, a »stehgeiger«-ek módjára. Ez a különös mozikarmester, ha elvégezte dolgát, este szépen hazament szülei lakására, jól kialudta magát, és délelőtt már bent volt a zeneművészeti főiskolán, ahol éneket tanult, és szorgalmasan bejárt a komoly melléktanszakok óráira is. Amit a moziban keresett, az kellett tandíjra, könyvekre, hangjegyekre. Így készült a primadonna pályára Szabó Lujza. Úgy hangzik ez, mint egy ifjúsági regény témája, pedig nem mese, hanem valóság.

       Jól ismertem abban az időben a tágra nyílt szemű, örökké vidám és örökké tevékeny fiatal énekesnő-jelöltet, és nagyon meleg barátsággal voltam iránta, pedig nem is tudtam még akkor munkás életének megható kettősségét. Valahogy áradt belőle a muzsikus-tűz, és nagyon szerettem azért is, mert mindig abszolút tisztán és tökéletes ritmusban énekelt. Bámulatos stílusérzéke volt. Úgy énekelte Mozartot, mint aki anyanyelvén beszél. Rendezett akkor a Főiskola egy »Cosi fan tutte« előadást, ő énekelte benne, mint utolsó éves operanövendék az egyik koloratúrás főszerepet. Elvezet volt látni, hallani a próbákon. Úgy dolgozott, mint egy kész karmester.

       Ahogy kikerült az akadémiából, azonnal szerződtette Radnai Miklós, aki zene-elméletre tanította. És a volt női karmester hamarosan karmester-feleség lett: elvette Unger Ernő, az operatanszak professzora. A pályáján pedig bámulatos gyorsasággal emelkedett. Igazi all round énekesnő volt.
       Tudott remek szubrett lenni, és elsőrendű volt a nagy drámai szoprán-szerepekben. Egyik este naiv kislány volt a »Négy házsártos«-ban, vagy pajkos Rosina a »Sevillai borbély«-ban, másik este Szilágyi Erzsébet vagy Melinda. És nemcsak az egyénisége, hanem a hangja is minden szerepfajtában tündökölt. Néhányszor kihívták külföldre, berlini hanglemezgyárak örökítették meg gyönyörű énekét. Nagyon fájó szívvel gondolok most arra, hogy Szabó Lujzából már csak ezek a hanglemezek élnek.
        Nehéz beletörődni, hogy ilyen korán elmúlt ez a csodaszép hang, ez a parázsló tehetség, ez a kedves jó pajtás. Szerette az operai és rádióközönség, és szerette minden kollégája. Mókázó kedve sohasem hagyta el, akkor sem, ha bajai voltak az élettel. Elvált az urától, azután — az elmúlt tavaszon — újból férjhez ment egy fiatal orvoshoz, aki betegségében mellette volt. Ott voltam ezen a második esküvőjén. Mosolygott a szeme, mikor kijött a templomból, és büszkén mutatta, hogy milyen karcsú, nyúlánk lett. A színésznői pálya sok áldozatot követel, és Szabó Lujza nagy árat fizetett azért, hogy karcsú és nyúlánk maradhasson. Kevéssel férjhezmenetele előtt volt egy »Varázsfuvola« előadás. Az Éj királynője második áriáját Szabó Lujza már nem tudta elénekelni: kínzó görcsök közt feküdt az öltözőben, mialatt valaki gyorsan átvette a szerepét. És most, alig félév múlva az alig harmincesztendős, zseniális teremtés az utolsó orvosi műtét után ravatalra került, Lujzika ...”


274 Ardelao 2017-10-11 04:53:53 [Válasz erre: 273 Ardelao 2017-10-11 04:44:27]

AZ EST, 1934. NOVEMBER 20.: (A 273. sz. bejegyzésben idézett cikk folytatása)

                           Szabó Lujza összeesik a színpadon

A  múlt   évad   elején a »Hunyadi László«  előadásán  feltűnt,  hogy  Szabó Lujza  milyen fáradtan  énekel.   Ezt már  a  fogyókúrának  tulajdonították. Ekkor  már  fájdalmakról  kezdett  panaszkodni,   de   nem  tudta   pontosan megmondani,  hogy  mije  fáj?  Amikor a  »Varázsfuvola«  reprízére  került  a sor, a  próbákon  rendszertelenül   jelent  meg,  fáradtságára  és  fájdalmaira  hivatkozott.  A  reprízen  ő  énekelte ismét  az  Éj  királynőjét.  Első  áriája után  hirtelen rosszul   lett   és  összeesett  a  nyílt

színpadon.

Az előadást  csak úgy tudták megmenteni,  hogy egy másik fiatal  énekesnő beugrott,  és  elénekelte a  szerepet.  Az emlékezetes Varázsfuvola - előadás után állandóan kezeltette  magát.  Hat hétig   volt  egy  pestkörnyéki  magán- szanatóriumban,   majd   Egerbe   utazott,   sőt  a  Paior-szanatóriumban   is töltött  három  hetet.  Akkor  már  megállapították,  hogy epebaja van.

       A  tavasszal  Szabó  Lujza  már   sokkal  jobban   érezte   magát.   Kezelőorvosa  ebben  az   időben   dr. Palik  Frigyes   egyetemi   tanársegéd  volt.   Az Operaházban  jól  ismert,  kitűnő  orvos erősen feljavította Szabó Lujza »kondícióját«.  Hangja  ismét   a  régi  fényben  csillogott.  Az  orvos   és   a   beteg nagyon  megértették  egymást.   Palik Frigyes  ekkor

megkérte  Szabó  Lujza  kezét.

       Az  operaénekesnő  igent  mondott, és Palik    Frigyes    nőül vette    »Lujzi«-t. Abbáziába    utaztak   nászúira,   majd Palik  Frigyes   édesanyjához. Szabó Lujza  egészségesen  tért  vissza  Budapestre, hogy megkezdje az új színházi évadot.

       — Jól érzem  magam,  —  mondotta akkoriban  — nem lesz velem  semmi baj.
       Első  szereplése  ebben  az  évadban

 a  jubileum i  díszelőadáson

 volt.  Szeptember  27-én  a  »Téli  regé«-ben  énekelt.  Annyira  lefogyott,  hogy; aki ismerte,    kételkedett    személy- azonosságában,   Október  6-án   lépett fel  utoljára-az  Operaház   színpadán. Melindát  énekelte  a  »Bánk  bán«-ban. Nem rég  az  Operaház  ismét  kitűzte  a Bánk  bán«-t,  ezt  az  előadást  azonban már nem vállalta.

                  Műtét után: „Úgy fogok énekelni, mint egy isten …” 

       Két  héttel  ezelőtt  Szabó  Lujza

újabb  orvosi  vizsgálat

alá vetette  magát-  Most  már  kétségtelen   megállapítást   nyert,   hogy   az epevezetőcsövet  epekő  zárja  el, amelyet  el  kell  távolítani.

       —  Egészen  hihetetlen  volt.  —  mondotta   nekünk   dr. Palik   Frigyes,  a férje  —  hogyan  tudott egy ilyen rettenetes fájdalmat okozó epekővel énekelni?  Múlt  hét  szerdáján  aztán  nem halasztottuk  tovább,  a  Verebély-klinikára  mentünk  be,  hogy  megoperálják.
       Szerdán  délben    operálta Verebély professzor  Szabó  Lujzát  és eltávolította a veszedelmes epekövet.  Az operáció sikerült, és úgy látszott, hogy az  énekesnő  teljesen  meggyógyul.
       A  Verebély-klinikán    sokan    meglátogatták Szabó  Lujzát,  akinek sebe szépen gyógyult.

Szombaton  azonban  rosszul  lett.

A  gyenge   szervezet   fellázadt: bélbénulást  kapott.  Az  orvosok  azonnal injekciót  adtak  neki,  amelytől  jobban lett,  és  bélműködése  ismét  megindult. Vasárnap  látogatókat  is  fogadott,  ott voltak  a  szülei  is.  A  férje  is  állandóan  mellette  volt,  aki  annakidején a  Verebély-klinikán  kezdte  az  orvosi pályát.

      —  Ha  meggyógyulok  —  mondotta a  művésznő  édesapjának  — úgy  fogok énekelni, mint egy Isten…
       Az  egyik   házassági  tanú,   dr. Harausz  Béla  is  meglátogatta  vasárnap Szabó  Lujzát,  neki   azonban  már  ezt súgta  oda:
       — Úgy érzem, én már  nem fogok többé énekelni.
       Este  maga Verebély  professzor  is megjelent  a  betegnél, és  ott  volt Rosenthal  belgyógyász-professzor  is.
       — Nem ígérek  semmit,  — mondotta Verebély   Tibor   a   hozzátartozóknak —    de van  remény  a  gyógyuláshoz. Nyugodtan  hazamehetnek.
       Éjszaka  hirtelen

szívgyöngeség  lépett  fel.

amely   az   agyongyötört, lesoványodott szervezetet megölte.  Hajnali  félnégy  órakor utolsót dobbant  a szíve

                                            Az Operház gyásza

       Szabó Lujza halálának híre  ma  délelőtt  már  elterjedt  a városban. Mindenütt megdöbbenéssel fogadták a  fiatal  énekművésznő  halálhírét.  Nagyon  népszerű  volt  és mindenki  szerette. Az  Operaházat pótolhatatlan  veszteség érte Szabó  Lujza  halálával,  mert az  egész   évad   műsortervezetéből   el kell  hagyni  azokat  az  operákat, amelyeknek  bemutatóját  az  ő  főszereplésével  tervezték.

       — Egyike volt a  legnagyobb ígéreteknek,  mondotta  nekünk Radnai  Miklós,  az  Operaház  igazgatója. — Ritka  adományú  hangja  volt, Olyan fejlődésképes  tehetség, aki évről-évre. emelkedett a pályán.  A. könnyű  koloratúrszerepeket. éppen  úgy  énekelte, mint a legdrámaibb feladatokat.  Művészete  megfelelt  a  legnagyobb   igényeknek  és  a  zeneművészet  legmagasabb  követelményeinek.    Szabó Lujza  amellett jó  színésznő  volt,  és  nagyon  muzikális.  Büszkesége  volt  az Operaháznak. […]” 


273 Ardelao 2017-10-11 04:44:27 [Válasz erre: 272 Ardelao 2017-10-11 04:29:57]

AZ EST, 1934. 04. 29.:

„Huszonegy kilót fogytam három hónap alatt!” – mondja Szabó Lujza

 Vasárnap délben  félegy órakor lesz a.  terézvárosi   plébánia   templomban Szabó Lujza,  az Operaház művésznőjének  esküvője  dr. Palik  Frigyes egyetemi  tanársegéd  nőorvossal.  A művésznő  barátai  és  ismerősei  csodálkozva nézik  majd  az  ifjú  énekesnőt — akire jóformán rá  sem  lehet ismerni,  úgy megfogyott.  Természetesen előnyére.

— Elismerem,  hogy azelőtt molett voltam — mesélte nekünk Szabó Lujza. — Három hónap alatt azonban huszonegy  kilót  fogytam,   ami, azt  hiszem,  országos  rekordot  jelent. Kitűnően érzem magam így vékonyan, főleg azért is, mert most már nem kell azon gondolkoznom, hogy szabad-e világos ruhát viselnem, vagy sem: mindenféle színben válogathatok.
Szabó Lujza  nem utazik  nászútra, hanem próbára  megy  az  Operaházba. Rimski—Korzakov  »Aranykakas«  című operájából van próbája.”

 És nem sokkal ezután bekövetkezik a tragédia:

AZ EST, 1934. NOVEMBER 20.:

„S z a b ó    L u j z a    o p e r a é n e k e s n ő

m a    h a j n a l b a n     m e g h a l t

Sikerült  epeműtét  után  szívgyöngeség
ölte  meg
 

—  Az Est tudósítójától

      Könnyes  szemmel,  zokogva   állnak a  művészek  az  operaházi  kiskapuban. A fekete zászló  a  szomorú  halált  hirdeti.

Ma   hajnalban    félnégy    órakor meghalt  a

magyar  énekművészet egyik  büszkesége,

Magyarország egyik legkiválóbb énekművész-

nője,  Szabó  Lujza.

     Harmincéves volt.  Az  operisták  ma délelőtt  nem  tudtak  próbálni, minden hang sírásba   fulladt.   Mindenki  szerette, vidámsága, pacsirtahangja annyi  szép  estét   jelentett  az  Operának  és  a   rádión   keresztül az egész ország,  az egész világ közönségének.

     Szabó  Lujzát  szerdán    megoperálták  a  Verebély-klinikán; súlyos  epebaja  volt.  Elgyöngült  szervezete  nem tudott  ellentállni  a  kórnak. Bélbénulást kapott, majd

szívgyöngeség  állt  be,

 amely végzett vele.  

 

Egy  tehetség   rögös  útja

Budapesten  született  és  nevelkedett Szabó  Lujza.  Édesapja, Szabó  Mihály, először  a  Fodor   zeneiskolába   íratta be  a kislányát,   akinek   finom   zenei érzéke volt. Hegedülni tanult. Tíz esztendeig csak a hegedűvel foglalkozott. Már a  zeneiskolában   feltűnt,   hogy milyen

gyönyörű  énekhangja

van.   Később  jelentkezett  a  Zeneművészeti  Főiskolán  az   énektanszakon. Radnai  Miklós,  az  Operaház  mostani igazgatója,  tanította  zeneelméletre  és Sík  József  énekre.  Ä  szülők  nem  tudták  fizetni  a  drága  tandíjat,  és  Szabó Lujza  délután  és este egy  budapesti moziban  hegedült.  Keresetéből  fizette a  tandíjat.   A  Zeneművészeti  Főiskolán mint a legnagyobb ígéretet  emlegették  Szabó  Lujzát.  1927-ben  vizsgázott.  Igen  nagy   sikerrel   énekelte   a »Lakmé«-t-  Az  Operaház  igazgatója

azonnal  szerződtette

volt tanítványát.

      Szabó  Lujza  a  »Varázsfuvolá«-ban mutatkozott   be   az   Operaház   színpadán.  Az Éj  királynőjét   énekelte. Csodálatos  koloratúr-szopránnal   ismerkedett meg ezen  az  estén  a  közönség. Melegen ünnepelték a fiatal művésznőt,  akit  a  sors  a  legritkább  és legnemesebb  hangok  egyikével  ajándékozott  meg.
      Egymásután  kapta  ezután  a  legszebb  koloraturszerepeket,  és a közönség hamar  kegyeibe  fogadta  a pompáshangú,  csinosarcú  művésznőt.  Ebben  az  időben  már  menyasszony  volt Szabó  Luiza.  A   Zeneművészeti   Főiskolán  ismerkedett  meg Unger   Ernővel,   a   szerepgyakorlat  tanárával. A  fiatal  karmester   és   az   énekesnő között

szerelem  szövődött,  amelynek  házasság  lett  a  vége.

       Ez  a  házasság  nem  tartott  sokáig.

       A  közönség  és  az  Operaház  a  gyönyörű  énekhangért   megbocsátotta  és természetesnek   találta   Szabó  Lujza molettségét,    ő     azonban   állandóan hangoztatta,  hogy

szeretne  lefogyni,

mert  manapság   egy   operaénekesnőnek  is  soványnak  kell  lenni.   Valaki egy  fogyasztó   drazséfajtát   ajánlott, amit  akkoriban   nagyon  hirdettek  és Szabó  Lujza  ezt  a  drazsét  választotta fogyókúra  céljára.    A  fogyasztószernek  nemsokára  megmutatkozott  a  hatása:  Szabó  Lujza

belebetegedett a fogyókúrába.

       A  betegség  alatt  25 kilót  fogyott. Az  operaházi  tagok,  ismerősei  és  barátai nem  ismertek rá, olyan  sovány lett.  Ez  a  betegség  természetesen  továbbra  is  nyomot  hagyott  benne,  sőt

a  hangját  is  veszély  fenyegette.

Az  Operaházban  állandóan  szóba került   Szabó   Lujzának   ez   a   furcsa fogyókúrája,   és   valahányszor   fellépett, a  színfalak  mögött  mindig  féltek attól, hogy történni fog valami.

(Folyt. köv.)


272 Ardelao 2017-10-11 04:29:57 [Válasz erre: 266 Ardelao 2017-10-09 23:18:54]

Szabó Lujza neve az 1920-as évek végétől folyamatosan szerepel a sajtóban. Az énekművészetnek szinte valamennyi műfajában kiválóan teljesít (opera, operett, oratórium, dalok). Külföldön is hamar felfigyelnek rá. Csak néhány korabeli újsághírt idézek:

BUDAPESTI  HÍRLAP, 1929.01.26.:

 Budapesti rádióműsor

[…]

Vasárnap, január 27.

[…]

12:30  Szimfonikus    zenekari    hangverseny. Vezényel:  Unger  Ernő   karnagy,   a Zeneművészeti  Főiskola  tanára.  Közreműködnek:  Szabó  Lujza,  a  m.  kir. Operaház    művésznője   és    Faragó Gyuri  zongoraművész.  1.  Beethoven: VII.   szimfónia  A-dur: I.  Poco  sostenuto.  Vivace; II. Allegretto;    III. Presto;  IV. Allegro con brio. 2. Bizet: Carmen  —  Micaéla  áriája,  zenekari kísérettel  énekli: Szabó  Lujza. 3. Mendelssohn:  Capriccio  brillante,  zenekari   kísérettel előadja:    Faragó Gyuri.  4.  Thomas:  Ofélia  őrülési  jelenete  a  Hamlet  c.  operából,  zenekari kísérettel  énekli: Szabó  Lujza. […]”

AZ EST, 1931. 01. 17.:

 Táviratban hívták Berlinbe Szabó Lujzát, az Operaház tagját

Emlékezetes,  hogy  Berlinben  a  rádióban előadták a Bánk  bánt, amelynek női főszereplője Szabó  Lujza,  az  Operaház művésznője volt.  Osztatlan sikert  aratott. Szabó  Lujza  sikere  tovább  folytatódik Berlinben,  amennyiben  a Melinda  után ismét rádiószereplésre hívták. Az új nagy német  adót  a Varázsfuvola,  előadásával avatják  fel.  Az  előadást  Bruno Walter dirigálja.

Két nappal  ezelőtt  Radnai  Miklós,  az Operaház  igazgatója  táviratot  kapott a berlini operaháztól. Arra kéri a budapesti  Operaház  igazgatóját,  hogy engedje  át  vendégszerepelni  Szabó Lujzát és adjon  szabadságot  az énekesnőnek. 

Radnai  Miklós  ezt  a  szabadságot nem adta  meg  Szabó  Lujzának  és  ilyen  értelemben  táviratozott  vissza.  Legközelebb Mozart  halálának  125.  évfordulója  alkalmából színre kerül a Szöktetés a szerájból című daljáték,  amelyben Szabó  Lujzának  szerepe van és  mást egyelőre beállítani nem tudnak. Így hiúsult  meg  Szabó  Lujza mostani vendégszereplése a berlini Staatsoperben,  de  úgy halljuk,  hogy szerződési ajánlattal  kínálták  meg.”

MAGYARORSZÁG, 1933.12.07.:

Színház

[….]

Szabó Lujza: Gilda. Hosszú betegség után meggyógyult Szabó Lujza, az Operaház  művésznője  és  pénteken  Gilda  szerepét énekli  a  »Rigolettó«-ban  A  mantuai herceg ez estén  Helge Roswaenge lesz.”

SZÍNHÁZI ÉLET - 1934/4. SZÁM:

 Maga csak tudja,… INTIM PISTA ….

[…]

— A lapokban olvastuk, hogy Gilbert Miller (amerikai színházi producer, 1884-1969) Budapestre érkezik; Mikor jön?

— A napokban érkezik, egyelőre csak telefonon jelentkezett, és melegen érdeklődött Szabó Lujza iránt. Az Operaház művésznője legutóbb operettműsorban lépett fel a rádióban és Gilbert Miller néhány barátjával végighallgatta az előadást. Annyira megtetszett neki a művésznő hangja, hogy most minden részletről érdeklődött, főképpen azt szeretné tudni, hogy Szabó Lujza tud-e angolul?  […]” 


271 smaragd 2017-10-10 18:22:25 [Válasz erre: 270 Ardelao 2017-10-10 18:18:11]

:-) !!!


270 Ardelao 2017-10-10 18:18:11 [Válasz erre: 267 smaragd 2017-10-10 16:47:53]

                         

                           A jelen topikban eddig szerepelt művészek

                                    (aktuális állapot 2017.10.10-én)

            Név, művészeti ág                  Szül. év     A bejegyzések sorszáma

Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző

1830

10.

Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1855

11.,154.

Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló

1895

130.,144.,145.,146.,147.,

148.,149.,150.

Anday Piroska operaénekesnő

1903

118.,119.,120.,121.,129.,

130.,132.,156.

Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző

1885

151.,152.,153.,154.,155.

Báthy Anna operaénekes

1901

220.,221.,222.

Beleznay Antal

1857

227.,228.,231.,232.,233.

Bogáthy Mihály színész, énekes

1926

53.

Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező

1823

83.,85.,86.

Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár

1799

89.,90.

Burián Károly operaénekes

1870

9.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1877

79.,80.,81.,128.,130.,

158.,166.

Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző

1821

191.,192.,193.

Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész

1825

190.

Durigo Ilona operaénekesnő

1881

130.,131.

Egressy Béni zeneszerző, író, színész

1814

29.

Ember Nándor zongoraművész

1897

41.,42.,54.,55.,56.

Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista

1842

157.,158.,160.,161.

Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1851

186.,187.,188.,189.

Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester

1895

130.,142.

Fusz János zeneszerző, karnagy

1777

135.,136.

Gábor Arnold operaénekes

1888

130.,143.

Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós

1906

158.,159.

Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző

1842

224.,225.,226.

Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus

1830

44.,

Goll Bea táncosnő, színésznő

1927

41.,42.,50.,93.

Greisinger István zeneszerző, zongoratanár

18 ?

179.

Hámory Imre színész-operaénekes (bariton)

1909

247.,248.,249.

Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár

1862

173.,174.,175.,176.,177.,

178.,179.,180.,181.,182.

Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus

1890

162.,163.,164.,165.,166.,

167.,168.,169.,172.

Joachim József hegedűművész

1831

122.,123.,124.,125.,126.

Kemény Egon zeneszerző

1905

171.,172.

Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző

1871

33.

Kosáry Emmi operaénekesnő

1889

230.,234.,235.,236.,235.,

238.,239.,240.,241.,242.

Környei Béla operaénekes

1873

217.,218.,219.

Lumpe Gizella énekesnő, énektanár

18..?

179.

Medek Anna operaénekesnő

1885

212.,213.,214.

Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1842

45.,158.

Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus

1815

46.,51.,112.,158.

Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző

1903

100.,101.,102.,103.,104.,

105.,106.,114.,115.,116.,

117.,130.

Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő

1881

6.

Pilinszky Zsigmond operaénekes

1883

130.,133.

Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző

1843

95.,96.,98.,99.

Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató

1892

23.,24.,34.,35.,36.,

183.,184.

Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus

1906

57.,87.,88.

Réthy Eszter operaénekesnő

1912

91.,92.,207.,210.

Rubányi Vilmos karmester

1905

58.,59.,60.,61.,245.

Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő

1903.

250.,251.,252.,253.,254.,

255.,256.,257.,258.,259.,

262.,264.

Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1786

83.,84.,158.

Sárosi Ferenc zeneszerző

1855

49.

Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

 

1874

70.,72.,74.,76.,77.,

78.,81.,108.,111.,113.,

118.,128.,171.,172.

Sebeők Sári operaénekes

1882

32.,67.,68.

Szabados Béla zeneszerző

1867

94.,97.

Szabó Lujza operaénekes

1904

263.,265.,266.

Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző

1848

31.

Szamosi Elza operaénekesnő

1881

215.,216.,217.

Szendrei Alfréd zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző

1884

130.,137.

Tamás Ilona operaénekes, szoprán

1914.

243.,244.

Tóth Péter karmester

 

1924

3.,7.,8.,12.,13.,14.,

15.,17.,19.

Tutsek Ilona operaénekesnő

 

1905

195.,197.,198.,199.,200.,

211.

Tutsek Piroska operaénekesnő

1905

195.,196.,197.198.,199.,

200.,204.,205.,206.,207.,

209.,210.,211.,260.

Virovay Róbert hegedűművész

1921

38.,39.,40.,171.

Volkmann Róbert zeneszerző

1815

28.

Zádor Dezső operaénekes

1876

130.,134.

Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész

1894

107.,139.,140.,141.

Závodszky Zoltán operaénekes

1892

52.,185.,204.,205.,207.

Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész

1849

37.,63.,64.,65.,66.

Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester

1910

50.

 


269 smaragd 2017-10-10 17:29:26 [Válasz erre: 268 Ardelao 2017-10-10 17:13:14]

Javaslatnak szántam...biztosan érdekes lesz.


268 Ardelao 2017-10-10 17:13:14 [Válasz erre: 267 smaragd 2017-10-10 16:47:53]

 

Az eddig itt említett művészekről a listám - táblázatos és folyamatosan aktualizálható formában - már elkészült. Úgy gondoltam időnként és az aktuális állapotnak megfelelően közzéteszem. Még nem próbáltam ki, hogyan sikerül beillesztenem egy táblázatot, de kísérletezem.

Köszönöm, hogy jelezted ezirányú igényedet. Igyekszem kívánságodat mielőbb teljesíteni. :)


267 smaragd 2017-10-10 16:47:53

Lassan érdemes lenne listát készíteni az eddig ismertetett művészek nevével, az áttekinthetőség kedvéért.


266 Ardelao 2017-10-09 23:18:54 [Válasz erre: 265 Ardelao 2017-10-09 12:08:11]

Még egy Szabó Lujzával kapcsolatos, humoros történet:

Ujság, 1927.11.10.:

„Próba közben

Apróságok az Operaházból

       Teljes  díszletekkel  és  jelmezekkel  folynak a  Turandot-próbák. Clausetti,  a  Ricordi  cég főnöke,  aki  Puccini  egyik  legjobb  barátja  és intencióinak   legalaposabb   ismerője  volt  a Mester  életében,  végignézi  a  próbát  és  nemcsak  a  rendezéssel  és  a  magánszereplőkkel, de  az  ének-  és zenekarral is  igen  meg van elégedve.   […]

*
       […]

*
       Bodó  Erzsi  és Szabó  Lujza,  az  Operaház új  tagjai   annyira  hasonlítanak   egymáshoz, hogy  aki  csak  felületesen  ismeri  őket,  könnyen  összetévesztheti  egyiket  a  másikkal.   A színház  egyik  barátja,  egy  kedves,  szeretetreméltó  és  rendkívül  figyelmes  úriember  odalép  a  napokban  a  folyosón Szabó  Lujzához és  gratulál  neki,  hogy  milyen  kitűnő  volt  a Trubadúrban.
— Úgy  látszik,  összetéveszt Bodó  Erzsivel —  mondja  a  művésznő  mosolyogva.
Pár  nap  múlva meg Bodó  Erzsinek  gratulált  az  Éj  királynője  sikeres  elénekléséért,
— Összetéveszt Szabó  Lujzával  —  feleli ez  nevetve.
— De  hát  hogyan   lehet   magukat  megkülönböztetni?
— Szabó  Lujza  alacsonyabb,  mint  én  — mondja  Bodó  Erzsi.
Ma  délelőtt  udvariasan  köszön  a  színház barátja Bodó  Erzsinek,  és  mielőtt  egy  szót  is szólna,  elővesz  egy  centimétert.
— Mit  akar  ezzel?  — kérdezi  meglepetten Bodó  Erzsi.
— Szeretném  tudni,  hogy Bodó  Erzsivel beszélek-e,  vagy Szabó  Lujzával.

*
       […]”

Lehet-e csodálkozni a figyelmes úriember dilemmáján? Még szerencse, hogy Bodó Erzsin nincs kalap! :)

Bodó Erzsi, drámai szoprán

és Szabó Lujza:

Szabó Lujza drámai koloratúr szoprán


265 Ardelao 2017-10-09 12:08:11 [Válasz erre: 263 Ardelao 2017-10-09 11:17:23]

Ujság, 1931. február 20.:

Zenekarral próbálják az Operaházban az Álarc-ot

(Részlet)

       Hubay Jenő új  dalművéből, az  Álarcból, már hetek  óta erősen  folynak  a  próbák az Operaház  színpadán. A Sly-jel  párhuzamosan  tanulták az  illusztris szerző dalművét a zongoraszobákban,   majd  a  Wolff—Ferrari opera bemutatója után a színpadon  is megkezdődtek a próbák Márkus László vezetése mellett.  Az  izgalmas  cselekményű  dalmű megfelelő  beállítása  természetesen  sok  gondot és sok munkát ad a rendezőnek, de Márkus  László  nagy  színpadismerete és nem mindennapi ötletessége úgy eleveníti meg az érdekes történetet, hogy a néző szinte visszafojtott  lélekzettel  hallgatja.
       A próbákon idáig egyszer sem jelent meg Hubay  Jenő,  mivel  mindig  nagyon  el  volt foglalva.  Pedig  hát  a  szereplőket  a  dalmű betanulásának  idején  éppen a  szigorú  zeneszerzővel ijesztgette  mindenki.  Elterjedt  a hír  az  Operaházban  — természetesen  a betanító  korrepetitorok  terjesztették  leginkább —, hogy Hubay Jenő majdnem minden próbán  ott  lesz,  de  úgy,  hogy senki  sem  fogja látni.  És  titokban  minden  hibát  feljegyez,  s próba  után a  hiba-cédulát átadja a  karmesternek. Sokan el is hitték ezt a híresztelést, a többség azonban kételkedett  benne. Ezeknek  a táborához  tartozott Szabó  Lujza is,  aki  Éva  bájos  és  hálás- szerepét  játssza az új operában. Mint rendkívül muzikális és intelligens énekesnő  persze  könnyen  megtanulta a szerepét. Már a zongorateremben hibátlanul tudott mindent. Annál nagyobb volt a meglepetése, amidőn a tegnapi próba után sürgönyt kézbesítettek neki.  A sürgönyben csupán ez állott:

a harmadik jelenetbeli bevágásnál egy tizenhatoddal elkésett

                                                                                     hubay


       Szabó Lujza meglepetten és megdöbbenve olvasta a sürgönyt, majd szinte sírva mutatta Fleischer Antal karmesternek.
       —  Mondd,  Tónikám,  hol  hibázhattam  én egy tizenhatodot?
       —  Csupán  egy  helyen  —  felelte  komoly arccal Fleischer —, amikor a zenekar teljesen  elhallgat,  és  te  egyedül  énekelsz,  és  azt kérdezed:  „Hol  bujkálsz,  Annie?“  Itt  késtél el egy tizenhatoddal.
       — De hiszen itt semmi zavart sem okozhattam —, csattant ki Szabó Lujza —, mert hiszen  a  zenekarnak  generálpauzája  van.
A  többiekből  erre  már hangosan  kitört a nevetés, és Szabó Lujza csak a nagy kacagásból tudta  még,  hogy  az  egész  sürgöny csupán ugratás és tréfa.

*
[…]”


264 Ardelao 2017-10-09 12:02:10 [Válasz erre: 250 Ardelao 2017-10-06 08:48:00]

Rubinstein Erna halálának évét tévesen tüntettem fel. Valójában ez sem tisztázott. A List of Female Violinists-ben szereplő adat szerint: "1952 vagy később". Tehát, ez is kutatás tárgyát képezi.


263 Ardelao 2017-10-09 11:17:23

SZABÓ LUJZA

SZABÓ LUJZA

(Budapest, 1904.02.17.—Budapest, 1934. nov. 19.):

„ … énekesnő (szoprán). Hegedűművésznek készült, de miután hangját felfedezték, koloratúrénekesnő lett. 1927-ben szerződtette az Operaház, amelynek haláláig tagja maradt. Előadásában az ékítményes énekművészet tökéletes könnyedsége drámai kifejező erővel egyesült, színpadi ábrázoló tehetsége sokoldalú volt. Tehetsége teljében halt meg, műtét következtében. — F. sz. Melinda (Erkel: Bánk bán); Gilda (Verdi: Rigoletto); Lakmé (Delibes); Éj királynője (Mozart: Varázsfuvola).”

/Magyar életrajzi lexikon, 2. kötet (1982)/

Egy ideig ő is Hubay Jenő tanítványai közé tartozott, mint Rubinstein Erna, és akárcsak Tamás Ilonkát (ld. a 246. sz. bejegyzést), őt is fiatalon ragadta el a halál. Hihetetlenül finom, szép hangja volt. Korai halála óriási veszteséget jelentett a magyar énekművészet számára. Hangját – szerencsére - néhány, viszonylag jó minőségű felvétel még őrzi az utókor számára.

Íme a Bosszú ária Mozart „Varázsfuvolájá”-ból, Szabó Lujza előadásában:

Louiza Szabo (1904-1934), Coloratura Soprano "Der Hölle Rache …"


262 Ardelao 2017-10-09 05:52:28 [Válasz erre: 259 Ardelao 2017-10-08 15:34:35]

Rubinstein Ernáról még sok korabeli cikket lehetne idézni, amelyek rendkívüli tehetségéről és népszerűségéről szólnak. Életének utolsó két évtizedéről azonban nem találtam írásokat. A neten található rövid életrajzból (itt) mindössze a következő derül ki:

 „A II. világháború után az USA-ban telepedett le, és kezdeti sikerei ellenére egy idő után visszavonult a hegedűművészi pályától.” Második férjétől, George Bruce-tól, 1945-ben elvált. Ekkor 39 vagy 42 éves lehetett. Ugyanis születésének éve sem tisztázott (1903 vagy 1906).

Kutattam külföldön megjelent cikkek után. Életének utolsó két évtizedéről eddig ott sem sikerült dokumentumot találnom. Az itt csatolt jegyzékben szerepel ugyan a neve és halálának az éve is, de sokkal többet nem tudunk meg Rubinstein Ernáról: 

List of Female Violinists

Szerencsére a neten találunk egy oldalt, amelynek a megnyitásával ritka fotókat láthatunk híres hegedűművésznőnkről: Fotók

Az egyik (amelyet mérete miatt nem kísérlek meg ide beilleszteni) körülbelül a művésznő negyvenes évei elején készülhetett. Alatta a következő szöveg áll:

„Erna Rubinstein

Violin teacher Erna Rubinstein, internationally known violinist and teacher is now a member of the faculty of the Studio City Branch of the Los Angeles Conservatory of Music. It is a pleasure to hear Miss Rubinstein’s students perform. Their rich tone, evident early in their training, is a result of her rare technique.

Los Angeles Conservatory of Music PO. 3-3868”

Életének harmadik harmadában tehát feltehetően hegedűoktatással foglalkozott. Tanítványainak élvezetes előadásmódja tanáruk „ritka technikájának az eredménye” volt. De az is lehet, hogy Rubinstein Erna később ezt a tevékenységét is feladta. Bízom abban, hogy egyszer e befejezetlen történet - egy gondos vagy szerencsés kutató munkájának köszönhetően – befejezést nyer.   


261 Ardelao 2017-10-08 15:53:50 [Válasz erre: 260 Búbánat 2017-10-08 15:43:21]

Köszönöm!


260 Búbánat 2017-10-08 15:43:21

A Bartók Rádióban hamarosan kezdődik a „Lemezelő
- nem csak gyűjtőknek”
c. rádióműsor (16.00 – 18.30), benne:

I. Muzsikus legendák: Tutsek Piroska operaénekes (1905-1979)

Vendég: Szomolányi Gy. István fogorvos, diszkográfus

-zéta- belinkelt emléksorai mellett lásd még itt a kapcsolódó 195. – 211. sorszámok  bejegyzéseit is.

(A műsor II. részében: Szenthelyi Miklós hegedűművész legkedvesebb felvételei)

Műsorvezető: Madarász Zsolt

Szerkesztő: Bánkövi Gyula


259 Ardelao 2017-10-08 15:34:35 [Válasz erre: 258 Ardelao 2017-10-07 16:34:58]

Az alábbi szerződéskötés előzménye:

Ujság, 1935. február 2.:

Vendégjáték és premier a Royalban

A Royal   Revüszínházban  az  eddigiek   szerint   vasárnap  este  kerül  utoljára  színre a  Szeressük  egymást   című   Nóti—Márkus-operett.   Hétfőtől   Erdélyi   Mihály  társulata  vendégszerepel  a  Royalban,  12-én  pedig  a  Mimi  című  operett  premierje lesz,  Rubinstein  Ernával  a  főszerepben.”


258 Ardelao 2017-10-07 16:34:58 [Válasz erre: 257 Ardelao 2017-10-07 09:51:03]

Rubinstein Erna – úgy tűnik – az örökös meglepetések embere volt. Világhírű hegedűművész, alkalmi „utcazenész”, karmester, veszélyt kedvelő kalandor az autóvezetés terén, bíróságok felperesként vagy alperesként ismert alanya, filmszínésznő … no, és operettprimadonna!

Rövid hír:

Ujság, 1936. január 5.:

 „Vendégek  a  „kültelki"  színházakban.
Két   nevezetes  művésszel   kötött  megállapodást Erdélyi Mihály,  a  „külvárosi“-nak  nevezett    színháztröszt    igazgatója: Rubinstein Ernával,  az  operettprimadonnává  lett  kitűnő hegedűművésznővel  és Szűcs Lászlóval,  a  jeles  operaénekessel.”


257 Ardelao 2017-10-07 09:51:03 [Válasz erre: 256 Ardelao 2017-10-07 09:40:47]

Színházi Élet, 1930./31. szám:

Rubinstein Erna 12 órai hegedüléssel 19 pengő 60 fillért muzsikált össze a pesti bérkaszárnyák udvarain


          Néhány hónappal ezelőtt a New York-i Rádió-Társaság ezer dollár tiszteletdíjat adott Rubinstein Ernának, egy húsz percig tartó koncertért. Ez az ezer dollár többet jelent mint az az ötezerhétszáz pengő, amennyiért a pesti bank beváltotta. Jelenti a tökéletes beérkezettséget, azt a mámorítóan nagy érzést, hogy immár az egész zenei világ meghódolt a szőke pesti kislány művészete előtt. Az egész zenei világ, igen. De Rubinstein Erna még nem hisz az ezerdolláros honoráriumnak, nem hisz a kritikák crescendóinak, benne még, mint minden istentől való művészben, kétségek élnek. Hazafelé, a hajóúton elhatározta, hogy Pestre érkezve bizonyságot szerez arról, hogy menedzserek és reklámok nélkül, ismeretlenül el tudja-e érni azt a hatást, mint a hangversenytermekben.

          A múlt hét csütörtök délelőttjén hóna alá kapta hegedűjét, felöltözött legegyszerűbb ruhájába, és elindult muzsikálni.
Egymásután tért be a szegényes külvárosi házakba, szűk és levegőtlen bérkaszárnyák udvarában vette álla alá hegedűjét. Játszott... Éppen úgy, ahogy a metropolisok koncerttermeiben. Sőt! Lázasabban, feszültebb izgalommal. És csodálatos! Ebben a fáradt, elfásult és ideges városban, ahol szinte minden kapu alatt ott fenyegetőzik az éneklést és kintornázást tiltó tábla, nem akadt egyetlen házmester sem, aki elkergette volna a hegedülő kislányt. A lakóik, a legegyszerűbb emberek is csodálkozva özönlöttek a folyosókra. Talán nem is értették, de érezték, hogy kivételes, soha vissza nem térő eseményben van részük és néma csendben, átszellemült arccal hallgatták a csodálatos muzsikát.

          Mikor egy-egy udvarban befejezte a játékot, egymásután hullottak elébe a papirosba burkolt két- és tízfilléresek.
Rubinstein Erna mosolygott és boldog volt.
          — Igen — mondotta — ezek a kétfilléresek többet jelentenek minden tiszteletdíjnál.
          Természetesen nagyon sok kedves és megható jelenetet is eredményezett ez a különös „tourné". Gyerekek fogták körül, táncraperdültek, és hálásan kibuggyanó örömmel köszönték meg a nem remélt szórakozást. Egy előkelő, Benczúr-utcai palota udvarán is játszott. Egyszerre kinyílik egy ablak
— De hát ez kolosszálist És egy izgatott férfi rohant le a lépcsőn. Az udvaron megtorpant. Ránézett Rubinstein Ernára. Hangosan felkacagott. Aztán szó nélkül megölelte.

          Buttykay Ákos volt.

          De voltak kellemetlenebb találkozásai is. A Tisza Kálmán-téren különös izgalommal játszott. Itt volt a legnagyobb közönsége. Gyerekek, nevelőnők fogták körül, de egyszerre egy rekedt, borízű hang zavarja meg:

          — Takarodj innen! Ez az én helyem! Nem tűröm, hogy kivedd a falatot a számból!
          Egy nyomorék verklis volt.
          Ő volt az egyetlen, akit nem ragadott magával Rubinstein Erna játéka. Azaz... volt még egy. Egyik Nefelejts-utcai házban megkérdeztük Szabó Rozál mindenes lányt, mit szól a játékhoz. Szabó Rozál gondolkodik egy percig.
          — Szép... igen ... De jár ide tudja egy verklis! Hát azt magának is hallani kellene!
          Mikor Rubinstein Erna befejezte a „hangversenykörutat", tizenkilenc pengő és hatvan fillérje volt már.
          A művésznő kijelentette: jobban örül ennek a 19 pengő 60 fillérnek, mint a New York-i Rádió-Társaság 1000 dollárjának. Olyan lelkesen jelentelte ki, hogy muszáj volt neki elhinni.
                                                                                                                             (T. I.)”


256 Ardelao 2017-10-07 09:40:47 [Válasz erre: 254 Ardelao 2017-10-06 19:33:01]

Rubinstein Ernának egy másik oldalát mutatja az alábbi rövid hír:

Az Est, 1927. június 23.:

         „ Rubinstein  Erna  mint  karmester  turnéra  megy  Németországba.

          Ismeretes, hogy Rubinstein Erna, a világhírű hegedűművésznő letette a  karmesteri  vizsgát. A múlt szezonban Debrecenben gyakorolta magát  az  ottani szimfonikus zenekarral. Most, mint  értesülünk, a jövő szezonban  több  német városban   fog  bemutatkozni,  mint karmester. Rubinstein Erna különben ezeket mondja az üggyel kapcsolatban:
          —  Mint  karmester  fogok  bemutatkozni néhány német városban. Kölnben kezdődik a körütam, azután jön Kreuzfeld, Düsseldorf, Bonn, stb. stb.
          — Ezt  megelőzőleg  október végén vagy november elején Budapesten adok egy önálló koncertet,  azután  megyek tovább  vendégszerepelni  külföldre.”


255 Ardelao 2017-10-07 05:46:54 [Válasz erre: 254 Ardelao 2017-10-06 19:33:01]

Rubinstein Erna második férjével, George Bruce forgatókönyv-íróvalRubinstein Erna második férjével, George Bruce forgatókönyv-íróval


254 Ardelao 2017-10-06 19:33:01 [Válasz erre: 253 Ardelao 2017-10-06 18:55:48]

És egy kis pletyka:

A korabeli sajtó nem szűkölködik a hegedűművésznő magánéletéről szóló hírekben. Hol hűvösvölgyi villáját dúlja fel egy rejtélyes betörő, hol egy megszállott hódoló zaklatja a művésznőt, amiből bírósági ügy is keletkezik. Máskor a művésznő házasságkötései és válásai adnak témát a szenzációra éhes újságíróknak, vagy az  autó-fan művésznő által okozott baleset és annak jogi következményei. Két házasság (először Strausz Sándor cégvezetővel, majd George Bruce forgatókönyv-íróval), két válás. Örökös utazás. Koncertek, filmezés. Nyugtalan, stresszel teli élet. Nem csoda, ha Rubinstein Erna az USÁ-ban történt letelepedését követően, egy idő után visszavonult a hegedűművészi pályától.  

Esti Kurir, 1935.02.09.:

„Élettörténetemnek  rózsaszínű a  kötése -  mondta  Rubinstein  Erna, akinek kezét  megkérte Clark Gable

          Angolnyelvű  távirat   érkezett  tegnap   Budapestre,  Európa  most  legdivatosabb  üdülőhelyéről, Kitzbühelből.  A  táviratot Clark  Gable,  a  világhírű  filmszínész  adta  fel,  aki jelenleg  a  kitzbüheli  Grand  Hotel  vendége.  Az  amerikai  filmművész  azért   utazott  az  ausztriai  üdülőhelyre, hogy viszontlássa régi ismerősét, a walesi herceget,  akivel  még  színpadi  színész  korában  gyakran  együtt  volt  az  angol  főváros  előkelő  társaságaiban. A távirat Rubinstein  Ernának,   az ugyancsak  világhírű   magyar  hegedűművésznőnek  jött,  ezzel  a  meglepő  tartalommal:
          „Február  végén  Budapestre  érkezem.   A  szép levelet,  amelyet  nekem  küldött,  nagyon  köszönöm.  Imádattal  gondolok  magára, eljegyzésünket  Budapesten  szeretném  megtartani."

          A  távirat  tegnap  kelt,   de  előzményei  visszanyúlnak  három  esztendővel,  amikor  Rubinstein Erna  amerikai  hangversenykörútja  során   megérkezett  a filmvárosba, Hollywoodba.  Itt először a  Metropol House-ban adott egy  hangversenyt, majd  az  egyik  legelőkelőbb  Los Angeles-i  mozgó színházban, a Chinese Theatre-ban, ahol egy  film premierjét  előkelő  és  világhírű művészek  közreműködésével   keretezték  be.   Rubinstein  Erna még  több  napig   Hollywoodban  maradt,   ahol összeismerkedett,   majd  megbarátkozott   Clark Gable-lel,  a  kitűnő  filmszínésszel,   aki  egy  szép napon  így  szólt  a  magyar  hegedűművésznőhöz:

          —  Ha  valami  gyönyörűt  akar  látni, jöjjön  ki szüleimhez  lakni   a  Hollywoodtól  nem  messze fekvő  narancs-  és  grape fruit-farmunkra.

          Rubinstein  Erna  a  meghívást   elfogadta, és másnap  már Beverly  Hillsben  lakott,  az  előkelő angol  patríciusoknál,   Clark  Gable  családjánál.

          A  két  fiatal  művész  között  a  barátság  mindjobban  elmélyült,  amikor Clark  Gable  megkérte Rubinstein  Erna kezét.  A  hegedűművésznő  azonban  nemet  mondott, mert  hiszen  köztudomású, hogy Budapesten  vőlegénye  volt,  akihez a  szerelem  láncai  már  bakfiskorától  fűzték  szívét.  Rubinstein  Erna  azután   visszautazott   Európába, angol,  francia,  olasz,  majd  németországi  turnén volt,  de  az  amerikai filmszínésszel állandóan  levelezett.

          A  turné  végeztével  hazajött.   Ekkor kezdtek foglalkozni a lapok Rubinstein Erna  házassági történetével.  Az  a pesti  fiatalember, akihez gyermekkori  szerelem  fűzte, megkérte  a  kezét,  a  fiatalok  családja  azonban  hallani  sem  akart  a  házasságáról.  Hol  a  menyasszony  családja,  hol  a vőlegény  családja  adott  nyilatkozatot,  amelyben kijelentették,  hogy semmi  körülmények  közölt sem  egyeznek  bele  a  házasságba,   amely  ugyan nem  jött  váratlanul,  de  miután  mindig   ellene voltak,  most  sem  mondhatták  ki  a  boldogító igent.

          Az  újságok  hosszasan  tárgyalták  ezt   a   szerelmi  ügyet,  fotográfiák  jelentek  meg  a   menyasszonyról,  a vőlegényről külön és együtt, bő alkalmat  adva a   szülőknek  a nyilatkozatokra. Egyszer azután Rubinstein Erna  közölte az érdekeltekkel,  hogy esküvőjét  ekkor  és  ekkor  megtartotta.  Pest  szíve megdobbant,  két  szerető szív egymásra  talált,  és  mindenki  örömmel  vette  tudomásul,  hogy  akiket  egymástól  el  akartak  szakítani,  összetalálkoztak.

          A  házasság  után Rubinstein  Erna  is  nyilatkozott  és  elmondotta,   hogy  a  boldogság  útjáról nem  akart  visszatérni.   Ment   azon   egyenesen előre,  az  anyakönyvvezető  hivatali  helyiségéig. «Élettörténetemnek rózsaszínű  a kötése»  — mondotta  akkoriban   a  fiatal  hegedűművésznő.  — «Nem akarom  átkötni  feketébe.»
          Többhónapos  együttlét  után  azonban  a  fiatalok  rájöttek  arra,  hogy nem  valók  egymáshoz. Ilyenkor  jól  jön  a  válóper,  amelynek  aktái  már megkezdték  útjukat  a  magyar  királyi  bíróság hivatalos  helyiségében. Rubinstein Erna keze tehát  ismét  szabad.   A   hegedűművésznő   azt mondja,   hogy az  új  házasság  most  már  nem olyan  lehetetlen,  mint  három  évvel  ezelőtt  volt, amikor  ott  állt  útjában,  mint  tilalomfa  a  régi gyerekkori  szerelem. Rubinstein  Ernának egyébként már tervei is vannak a jövőre vonatkozóan, férjhez  megy  a  filmművészhez,  kiutazik  Hollywoodba.  Talán  sikerül  filmszínésznővé  lennie. Egy   alkalommal  ugyanis   már  játszott  filmen, Szőke Szakállal  együtt az  UFA  filmjében, Az  ellopott szerdában.
(k. i.)”

Rubinstein Erna filmszerepekben:

Az ellopott szerda/falusi lakodalom - 1933


Under a Gypsy Moon, 1937 – 9:46 perc a filmből  :

Enyhén szólva is hahotára késztet e táncjelenet bevezető részében frivol tüllszoknyácskában szaltózó, „hollywoodi cigánylány”. Gondosan ondolált, rövid hajában a feje búbjára tűzött virágocska jelzi, hogy ő bizony cigányok sarja. Majd következik egy stilizált orosz néptánc. Ugyancsak rém cigányos! Mintha csak Szása ugrott volna elő a Mojszejev együttesből. Kezében harmonika, és guggolva, felváltva, sebesen rúgja előre spiccbe merevített lábait. Partnernője – akár egy pesti bár táncos dizőze. Energikusan lendíti időnként magasba hol a jobb, hol a bal lábát, hogy csak úgy nyekken. Mint Erdélyi Mici a „Pá, kis aranyom pá” éneklésekor. Majd megjelenik a flamencohoz öltözött „cigánylegény” és a pántlikás pártát, pruszlikot, térdig érő fodros, fehér szoknyát és fehér körömcipőt viselő, platinaszőkén bazseváló Rubinstein Erna, mint virtigli „cigánylány”. De nem akárhogyan bazsevál! Monti Csárdását játssza. Mindenesetre – azt – nagyszerűen! :-))  


253 Ardelao 2017-10-06 18:55:48

Rubinstein Erna, a gépek szerelmese

Legfőbb vágya, hogy egyszer repülőgépet vezethessen.

A világhírű magyar hegedűművésznő eladja hűvösvölgyi villáját, mert elhagyni készül Magyarországot, ahol tizenegy hónapon át meg tudtak feledkezni róla.

 

Timisoara - Temesvár, 1928. április 3.

Saját tudósítónktól:

A koncertpódiumon aranyos, selymes-ragyogású barokk porcellán-figura, olasz hegedűjével, ezüst, platina és acélhúrú társával ez a ragyogó tudású, született tehetsége a művelt világ koncert-pódiumainak: társaságban közvetlen, drága pajtás, hullámosan vállára hulló szőke

Mozart-frizurájával, kislányos bizalmas csevegésével, melyet azonban megfelelő higgadtsággal édesanyja gondossága ellensúlyoz, aki a legpompásabb impresszárió világhírű leánya mellett öt esztendő óta, — és a legszigorúbb mama.

Erna, gyere be már az ajtóból, hiszen meghűlsz!
Csak egy pillanatra még, mama, hiszen olyan hőség van. Hát lehet az embernek nyugta? 
mosolyog fel rám, pedig a mamának igaza van.

A koncert.

Az bizonyos, hogy mindenki más muzikális ember a haját tépte volna, annak a zongorának hallatára, mely hónapok óta elszántan szerepel a koncerteken a temesvári Tiszti Kaszinó nagy termében, és amelyen a kitűnő Zsizsmann Rudolf tanár úrnak kellett volna Rubinstein

Erna programját végigkísérnie. A jó öreg skatulya, mely nemrégiben a mindig diplomatikusan higgadt Dohnányi Ernőt is kihozta már a sodrából, még e réven bekerülhet a zenetörténelembe, bár a szegény Helge Lindberg méltóbb helyre is kívánta, a Rubinstein Erna-koncert alkalmából is hidegen tűrte az utolsó pillanatban ágyából kiráncigált hangoló kétségbeesett próbálkozásait, de meg nem adta magát. A koncerttermet zsúfolásig töltő közönség másfél óráig leste a reménytelen megoldást, a lapok másnap kultúrbotrányt emlegettek, — csupán Rubinstein Erna ült angyali nyugalommal.

Idegeim, azok vannak, — mondotta mosolyogva s másnapra új zongora állott a pódiumon.

A személyes élmény közvetlensége kell hozzá, hogy az ember elbírja határolni a művészt és azt a kedves, szőke, táncolni szerető filigrán fiatal leányt. A pódiumon törékeny alakja a harmóniának légies magasságába anyagtalanik át, hogy a zengő hegedű legyen minden szív és ideg láthatatlanul szövődő kapcsolatának lobogó forrása. Brahms, Mendelssohn, Kodály (Adagio), Blair Fairehild, Borissof és Sarasate — lehet más, mint a Zigeuner Weisen? — koncertdarabjai után még három ráadást követelt, terrorizált ki magának a koncert közönsége, amely Vecsey Ferenc után sem feledheti el Rubinstein Erna hegedűjétől, hogy «Csak egy kislány van a világon.» ... „Kevés művészt hallottunk a közelmúltban, aki közönségét annyira fascinálta volna, mint Rubinstein Erna — írja figyelemreméltó kritikájában az elragadtatott Járossy Dezső, zenei életünk elfogulatlan Monseigneure-je.

Gépek, versek.

A csuklóján széles és erős gumiszalag: olyan kaland emléke, mely végzetessé válhatott volna Rubinstein Erna művészetére. Autóbaleset, megírta valamennyi számottevő lapja a világnak, tizennégy hónapon át nem nyúlhatott tőle a hegedűjéhez.
 

Ó, a gépek!mondja szinte rajongással, tudja, hogy milyen nagyon szeretek vezetni...?

A baleset óta azonban csak könnyű kocsit engedtek az orvosok, egy kis Fiat-ot, kinn hagytam Budapesten. Kinevethet, de egyike legfőbb vágyaimnak, hogy valaha egy repülőgépet vezethessek. Szeretem a Gépeket és az egyik németországi pszichológiai tudományos intézetben már megállapították rólam, hogy pompás gépészmérnöki „anyag" vagyok.
Felcsillanó szemekkel beszél, városnevek, ország-nevek csapongnak át mondatain, könnyű, változatos egymásutánban. ...

Bécsben táncoltam az egyik szállóbeli „Five o cloek"-on. Nem ismert meg senki. A partnerem, egy osztrák táncművész és tanár a végén formális ajánlatot tett: legyek a partnere.
A mama mosolyogva bólogat az emléknek.

Szeret mást is gépeken kívül?

Elgondolkozik.
Ó, igen,mondja aztán, gyorsan,szabadon és függetlenül élni! Utazni, játszani. ... És szeretem a verseket. Adynak az egyik versét egy egész délutánon át olvastam: „Szeretném, ha szeretnének.” ...

Új amerikai turné előtt.

Kolozsvár, Nagyszeben és Brassó zeneértő közönségét fosztja meg Rubinstein Ernától az alattomos, könnyű tavaszi láz. Hazamennek Budapestre folyó hó 4-ig, mert április végéig az Ernának pihenni kell. Május 5-én az „Albert Ballin” – óceánjáró hajó viszi kettejüket újra Amerikába, ott most kezdődnek a Festival-koncertek napjai. Nyolc koncertre köti szerződése már január óta. 
Ha minden úgy történik, ahogy tervezzük, két év múlva újra errefelé jövünk,válaszol a művésznő édesanyja,mindenesetre egy hónapi pihenés kell az Ernának, kinn a Hűvösvölgyben, ahol ma még megvan a villája. ...
Kissé zavartan néznek egymásra, anya és leánya. Két szempár összekérdez: vajon jó lesz-e, elmondani, ...?
Halkan, egészen diszkréten bomlik ki csendes beszélgetésünk során Rubinstein Erna életének egy új, egészen pianisszimó Adagiója, de nem szabad eltitkolni. Nem szomorú és nem is bántó az alapmelódiája: valahogy van mind a kettőből benne valami, ahogy Rubinstein Erna tizenegy hónapon át gondolkozhatott felette a hűvösvölgyi villa magányában, kificamodott csuklóval, kicsikét csalódva és egy kicsit el is keseredve.

Mert ennyi ideig tartott a krízis: vajon hozzányúlhat-e még a hegedűjéhez, úgy, mint addig, — vagy egy könnyelmű autókaland művészetének katasztrófáját jelenti. A hűvösvölgyi villa törékeny kis betege felé, az öt világrész zenevilágának minden izgalma és érdeklődése osztatlan részvéttel és aggodalommal fordult: levélkötegek Amerikából, Angliából, Hollandiából, — amerre csak megfordult hegedűversenyein. Pár hírlapíró Budapestről jelentette a magyar zenevilág érdeklődését a világhírű magyar hegedűművész sorsa iránt: aztán újra csak a külföldi levelek tizenegy hónapon át.

A Hubay-tanítvány sokat gondolkozott, azóta már a hűvösvölgyi, madárjárta villában, míg újra felvehette csodahegedűjét. Aki megtanulta megszólaltatni a zenei modulációk ezerlelkű melódiáit, megtanulta elhallgatni annak a szomorú hűvösvölgyi tizenegy hónapnak is minden könnytelen fájdalmát, csalódását. De el lehet-e feledni. ...?

Rubinstein Erna közeljövőben eladja Budapesten a hűvösvölgyi villáját, egyetlen otthonát, melyet szülőföldjén vásárolt. Lehet, hogy ez az elhatározása élete fordulását fogja jelenteni. Valami visszafojtott nosztalgiát érezni máris az édesanya és a művész-leány szavából, ahogy mindegyre jobban ráérezek a megbántott női psziché titkolt bánatára és büszkeségére. Istenem, hiszen művész! Aki egy Beethoven fájdalmával hegedülhetné ki még a bánatát és talán még meggondolja azt a hűvösvölgyi adásvételt.

Jakab Géza.

KELETI ÚJSÁG, 1928. április 5. (11. Évfolyam, 78. szám)
 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.