Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


1155 Ardelao 2018-11-14 10:27:28 [Válasz erre: 1154 Ardelao 2018-11-13 10:42:32]

Szemelvények 1935-ből és 1936-ból, avagy: Értékesebb a magyarnak a magyar, ha importból származik?

AZ EST, 1935.01.26.:

Bokor Margit első szereplése* Magyarországon
Amióta elkerült Magyarországról, a budapesti Zeneakadémiáról, nagy karriert futott be Bokor Margit, a bécsi állami operaház művésznője, aki legutóbb Monte Carloban aratott nagy sikereket. A kiváló művésznő szülei Budapesten laknak, fivére, Vahl, Párizsban élő magyar rajzoló. A magyar közönség eddig csak az osztrák rádióállomáson keresztül hallhatta a gyönyörű szopránhangot, amelyet annakidején igen olcsón meg lehetett volna szerezni az Operaház számára is, Bokor Margit első budapesti szereplése hétfőn, február 18-án lesz. A budapesti rádióval is megállapodott egy hangversenyre.”

*Bokor Margitnak több alkalommal beharangozott „első szereplése” volt Magyarországon, amelyet – a művésznő külföldön vállalt kötelezettségei miatt - többször is elnapoltak. Ennek az 1935.02.18-i szereplésnek sem találtam a sajtóban nyomát.

PESTI NAPLÓ, 1935.03.15.:

A Bécsi Rádió március 18-i műsorából:

„9.15: Európai hangverseny, tarka zenés est. Közreműködik Bokor Margit szoprán, Borsos Ferenc tenor, Rawicz—Landauer-zongorakettős, a Boheme-négyes, a Schubert-szövetség kamarakara és a rádiózenekar.”

MAGYARORSZÁG, 1935.09.04.:

Bokor Margit és Svéd Sándor a Bellini-ünnep rádióközvetítésén

A bécsi rádió szeptember 20-án a stúdióból Kabasta vezényletével Bellini-ünnepet rendez. Előadják a »Puritánok« című operát. Ezt az ünnepséget, mint teljes műsorszámot, a magyar rádió is átveszi.
Bennünket csak büszkeséggel tölthet el, hogy a Bellini-opera főszerepeiben Bokor Margit, a Staatsoper kiváló művésznője és Svéd Sándor lép fel. […].”

AZ EST, 1935.10.09.:

A bécsi operaház első újdonságának magyar szereplői. A bécsi Staatsoper első újdonsága, mint már hírül adtuk, Salmhofer és Decsey »Az álombeli hölgy« című operája lesz, amelynek címszerepében Schwarz Vera fog vendégszerepelni Az újdonság többi főszerepét, mint Bécsből jelentik, magyarok fogják énekelni: a tenor-szerepet a felvidéki származású Godin Imre, a baritont Svéd Sándor és a dalmű szubrett-szerepét Bokor Margit.”

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936.01.24.:

Bokor Margit, a bécsi Staatsoper magyar énekesnője, nem játszik az idén operettet Budapesten. A már kész megállapodás kedden este felborult, mert a művésznő kevesli az időt arra, hogy a „Dzsaina" szerepével elkészüljön. Impresszáriója most arról értesít bennünket, hogy Bokor Margit operett-bemutatkozása őszre marad.”

A tényleges első szereplés Budapesten:

PESTI NAPLÓ, 1936.07.07.:

Bokor Margit a Cigánybáróban. Hétfőn este kosztümös előadás volt az Állatkertben. A Cigánybáró került színre, amelynek Saffi szerepét , Bokor Margit, a bécsi Staatsoper magyar származású, kiváló énekesnője játszotta és énekelte. Bokor Margit ezúttal lépett fel először Budapesten. A művésznő annakidején Szabados Béla növendéke volt, tanulmányainak befejezése után a lipcsei Operaház tagja lett, majd Fritz Busch igazgatása alatt álló drezdai operaházban énekelt, azután
Clemens Kraus meghívására a bécsi Staatsoperhez került, ahol most Weingartner igazgató újabb három évre szerződtette. - Hétfő esti szereplésekor Bokor Margit nagy sikert aratott. A művésznő gyönyörűen énekelt. Bámulatos könnyedséggel szárnyal a hangja. Tiszta és nemes ez a hang, amely csupa tűz, érzéki forróság, erő és megvesztegető lágyság. A közönség megismételtette Bokor Margit legtöbb dalát. A hétfői est Bokor Margit személyében ismét elénk hozott egy értékes magyar művésznőt, akinek távolléte a magyar színjátszás és énekművészet érzékeny vesztesége. A közönség tapsaiból bőven kijutott Bokor Margit partnereinek is. Darvas Ibolyának, a gyönyörű hangú Rácz Hildának, dr. Szedő Miklósnak éa Fekete Pálnak. Az előadást Faragó Ödön rendezte és a Budapesti Hangverseny Zenekart Komor Vilmos vezényelte tökéletes művészettel. Hétfőn este nagy siker volt az Állatkertben. (f. i.)”


1154 Ardelao 2018-11-13 10:42:32 [Válasz erre: 1153 Ardelao 2018-11-12 09:36:32]

Az 1934. év „terméséből”:

UJSÁG, 1934.01.04.

Bokor Margit Londonban. Több ízben beszámoltunk már Bokor Margitnak, a gyorsan világhírűvé vált fiatal magyar énekesnőnek a sikereiről. Külföldi lapok most azt a hírt hozzák, hogy a londoni Covent Garden-operaház legközelebb be fogja mutatni Strauss Richard Arabelláját Bokor Margittal és Ursuleac-kal a női főszerepekben. Ez a hír azt jelenti, hogy a kitűnő magyar énekesnő előtt immár London is nyitva áll Németországi és bécsi sikerei után igen gyorsan jut el Bokor Margit a szigetország fővárosába, ahová a kontinensről csak a legkiválóbb énekeseket hívják meg.”

A ZENE, 1934/1.-2. SZÁM:

Hét magyar művész énekel a most induló évadban a bécsi állami operaházban: Anday Piroska, Angerer Margit, Bokor Margit, Németh Mária, Pataky Kálmán, Svéd Sándor és Szánthó Enid. Ez az egyszerű adat sok gondolatot kelthet bennünk a budapesti operaház igazgatásával kapcsolatosan.”

A ZENE, 1934/9. SZÁM:

„A »Giuditta«, Lehár legújabb operettje a bécsi operában került bemutatóra. Novotna Jarmila, Tauber Richárd és Bokor Margit osztoztak a világhírű komponista ünnepeltetésében.”

És egy kedves, beállítatalan fotó:

Anday Piroska (Rosette Anday) (mezzoszoprán) és Bokor Margit (szoprán) a Salzburgi Ünnepi Játékok Háza előtt, az 1930-as években, talán éppen 1934-ben (?):

File:Rosette Anday (1903–1977) und Margit Bokor (1903–1949) © Wilhelm Willinger (1879–1943) OeNB 8075049.jpg


1153 Ardelao 2018-11-12 09:36:32 [Válasz erre: 1151 Ardelao 2018-11-11 08:35:56]

A főiskolai évekből, amikor Bokor Margit neve először jelenik meg a sajtóban:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1927.11.16.:

„(Az ingyenes olasz nyelvtanfolyam megnyitó ünnepsége.) Kedden este […] a Zeneakadémia dísztermében.[…]

Az olasz nyelven mondott beszédet Békey dr. professzor tolmácsolta magyarul, mire megkezdődött a Zeneművészeti Főiskola növendékei által rendezett hangverseny. A hangversenyen nagy sikerrel működtek közre: Svéd Sándor, Nánási Erzsi, Kovács Boriska, Szarvas Klári, Bokor Margit és Szollás Magda.”

Majd egy Németországból érkezett hír, miután Bokor Margitot „a magyar Operaház vezetősége arra sem tartotta érdemesnek, hogy ösztöndíjasként szerepeltesse”:

UJSÁG, 1933.07.08.:

Strauss Richard Arabellája. Megemlékeztünk már az Ujság hasábjain Strauss Richard új operájának, az Arabellá-nak a drezdai bemutatójáról. A lapok ideérkezett kritikáiból látható csak igazán, hogy milyen óriási lelkesültséggel fogadta a közönség a nagy német zeneszerzőnek ezt az új vígoperáját, amely a bírálatok nyomán valószínűleg a Rózsalovag párja lesz művészi érték és siker szempontjából egyaránt. Hoffmansthal Hugó szövegkönyvét ismét zseniálisan, érdekesen és minden részletében megragadóan zenésítette meg Strauss Richard. A muzsikát gyönyörű magyar és szláv motívumokkal tűzdelte meg a szerző, s azonkívül egy tipikus csárdást is szerepeltet zenéjében. Ezzel akarja ugyanis jellemezni a darab egyik alakját, aki egy magyar főúr. A két női főszerepet Ursulcac Viorica és Bokor Margit játszották. Mind a ketten nagy sikert arattak. Bokor Margit, a kiváló magyar énekesnő Zdenka szerepét alakította, aki az első két felvonásban fiúnak öltözik a darab szerint. A kritika a legnagyobb elragadtatással ír a kitűnő művésznő gyönyörű hangjáról, természetes parlandójáról, elragadó énekéről és pompás játékáról. Megállapítják a lapok, hogy Bokor Margit és Ursuleac Viorica kettőse az előadás egyik fénypontja volt. Utána elemi erővel zúgott fel a tapsvihar, amely hosszú időre megakasztotta, az előadást. Mint külön érdekességet kell a drezdai bemutatóval kapcsolatban megemlíteni, hogy az előadást vezénylő Clemens Krauss már az első felvonás végén bement Bokor Margit öltözőjébe, aki ezzel az alakításával művészi pályájának talán egyik legnagyobb és döntő sikerét aratta, s kitűnő szerződtetési ajánlatot tett neki a bécsi állami operaház nevében. Bokor Margit feltételesen el is fogadta az ajánlatot, s most már minden csak attól függött, hogy a drezdai és a berlini operaházak hajlandók-e feloldani a kitűnő magyar művésznőt a még egy évig fennálló szerződése alól. Bokor Margit kérését természetesen Krauss igazgató is nagyon melegen pártolta s ennek köszönhető, hogy a drezdaiak sajnálkozva bár, de elengedték a kiváló magyar énekesnőt, aki ősztől kezdve immár a bécsi operaház tagja lesz. Krauss igazgató igen előkelő szerepkört biztosított neki, s az Arabella őszi bemutatóján valószínűleg szintén ő fogja Zdenka szerepét alakítani.”

Viorica Ursuleac and Margit Bokor in Arabella "Aber der Richtige..."


1152 Ardelao 2018-11-11 09:23:12 [Válasz erre: 1151 Ardelao 2018-11-11 08:35:56]

No, és még egy link, amely alapján világossá válik, miért olyan bizonytalanok Bokor Margit életrajzírói a művésznő születési adatai tekintetében:

https://www.geni.com/people/Margit-Bokor/6000000013415056263


1151 Ardelao 2018-11-11 08:35:56 [Válasz erre: 1150 Ardelao 2018-11-10 09:33:10]

Némi kiegészítés Bokor Margit életrajzához:

ESTI KURIR, 1934.10.04.:

film SZÍNHÁZ társaság

jobb Közép 1

— Maga biztosan tegnap is ott ült az Operaház nézőterén, a jobb középen, a sor szélén, ahol már húsz esztendő óta. Milyen volt az előadás?
= Nem volt jubiláris előadás, nem volt díszelőadás, csak olyan hétköznapi, tehát kitűnően sikerült. Senki sem volt berekedve, frissen, kipihenten, kedvvel énekelt mindenki. A pesti Lohengrin-előadásoknak különben az a sajátosságuk, hogy az előadás hőse rendszerint nem a Grál-lovag, hanem Telramund grófja. Legalább is olyankor, ha ezt a hálátlannak tartott szerepet Svéd Sándor énekli.
— És a többiek?
= Báthy Anna brabanti királykisasszonya: tiszta költészet, Sebeők Sári mint Ortrud: ma is démoni. De maga miért nem volt ott tegnap este?
Én a bécsi rádió Lehár-estjét hallgattam, amelyet Budapest is közvetített. És nem Taubertől voltam legjobban elragadtatva, hanem egy Bokor Margit nevű énekesnőtől, akiről eleinte azt hittem, hogy csak a neve magyar. Később kiderült, hogy magyarul is tud, még pedig mintaszerűen, mert magyarul énekelte a „Ha megversz is, imádlak én ...“ kezdetű, híres Lehár-dalt. Nem emlékszem, hogy valaha is fellépett volna az Operaházban. Nem tudná megmondani: kicsoda?
= Már hogyne tudnám! Losonci lány, de az édesapja: Wahl Géza hosszú időn át a Nyugati pályaudvar állomásfőnöke volt. A családjukból nem ő az első, aki európai hírnévre tett szert, mert Bródy Sándor és Biró Lajos is rokona. Bokor Margit Szabados Bélától és Vadnai Fricitől tanult énekelni. Amikor a Főiskolán megkapta a diplomát és az Operaház vezetősége még arra sem tartotta érdemesnek, hogy ösztöndíjasként szerepeltesse, kiutazott Németországba, ahol egy csapásra primadonna lett. Először a lipcsei zenei főigazgató szerződtette, majd Drezdába került, ott volt három esztendeig — Fritz Busch állt akkor a drezdai operaház élén! — most a bécsi Staatsoper tagja. Művészetének azonban nemcsak Lipcse, Drezda és Bécs közönsége tapsolt eddig, hanem Berlin, London, Amsterdam, Velence, Salzburg, Paris és Kopenhága is ünnepelte a fiatal művésznőt, aki nemcsak hibátlan zenei érzékű, gyönyörű hangú, kulturált ízlésű énekesnő, hanem feltűnő szépség is. Szereplését mindenütt nagy érdeklődés előzi meg, csak a budapesti Operaház vezetősége nem kíváncsi rá.


1150 Ardelao 2018-11-10 09:33:10

           Sohasem tudhatjuk, hogy életünk valamely szerencsés fordulata nem válik-e később szerencsétlenségünk forrásává. Tüneményes szopránjára egy helyi dalárdában Losonczy Schweitzer Oszkár lett figyelmes. Az ő tanácsára iratkozott be a budapesti Zeneakadémiára, amelynek elvégzése után szakított megszokott, polgári életével és gyógyszerész férjével, majd egyetlen gyermekével is megszűnt bensőséges kapcsolata.

          Nem volt ötven éves, amikor távoznia kellett az élők sorából. A sikerek ingatag ladikján szállt szembe a könnyek és megpróbáltatások óceánjának hullámaival, és e küzdelmes, ám fényes győzelmet ígérő kaland ára minden bizonnyal viszonylag rövidre szabott élete volt. Hangját ma mindössze két-három felvétel őrzi.

http://holocaustmusic.ort.org/fileadmin/_processed_/csm_margit_bokor_597134969f.jpg

BOKOR (leánykori nevén: WAHL) MARGIT operaénekesnő

(Losonc, 1905.06.01.-1949.11.09.)

           Bokor Margit, a kiváló énekesnő,  az 1930-as években európai vezető szopránjai közé tartozott.

           Életrajzi adatai hiányosak. A különböző források születésének dátumát, de még a helyét is különféleképpen tüntetik fel (1900., 1903., 1905. április 1. vagy június 1., Losonc, de néhol Budapest). (Mellesleg a losonci anyakönyvi hivatal bejegyzéseiben Wahl Margit nevű újszülött az említett években nem szerepel.)

           Ifjúkoráról keveset tudunk. 28 éves volt, amikor diplomát szerzett a budapesti Zeneakadémián, de a Bécsi Zenei Főiskolán is folytatott tanulmányokat. Első szerződése Lipcséhez kötötte; itt 1928 és 1930 között lépett fel, és Beethoven Fidelio c. operájának címszerepében debütált. 1930-ban Berlinben vendégszerepelt, Verdi Trubadúr c. operájában.

          Ezt követően a Drezdai Állami Operához szerződött, amelynek 1930.08.01-től 1933.07.31-ig volt tagja és szólistája. Itt 42 kisebb és nagyobb szerepet énekelt Weber, Verdi, Bizet, Mozart, Richard Strauss, Johann Strauss, Wagner, Offenbach és mások műveiben. Fellépéseit a sajtó kedvezően fogadta. Még 1933. július 1-jén nagy sikerrel elénekelte Zdenka szerepét Richard Strauss Arabella c. operájának ősbemutatóján. Nem sokkal ezután azonban az énekesnőnek el kellett hagynia Drezdát, mivel – bár hite szerint katolikus volt - zsidó felmenőkkel rendelkezett, és a náci törvény az állami intézményekben, mint amilyen a drezdai operaház is volt, megtiltotta a zsidók alkalmazását.

          1933. szeptember 1-től már Bécsben lakott, ahol Zdenkaként immár a Bécsi Állami Opera zenekarával lépett fel, és e zenekarral adott elő részleteket R. Strauss Az egyiptomi Heléna c. operájából is, amelyben Aithera szerepét énekelte. 1934-ben Lehár Ferenc Giudittájában Anita szerepét kapta, majd újabb főszerepeket osztottak rá. Richard Strauss A rózsalovag c. zenés játékában Octaviant, Weber Oberonjában a címszerepet énekelte. 1934-től 1938-ig maradhatott a Bécsi Állami Opera tagja. Ez idő alatt többször vendégszerepelt Olaszországban, és a londoni Covent Garden operaházban ő énekelte Zdenka szerepét az Arabella angliai premierjén. 1935-től fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon (Octavian- vagy Zerlinaként). Bécsben és Salzburgban olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Bruno Walter és Felix Weingartner, és fellépéseit a Bécsi Rádió is közvetítette. Erre az időszakra esik első fellépése a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban: 1936-ban ifj. Johann Straussnak „A  cigánybáró”-jában, 1937-ben Otto Nicolainak „A windsori víg nők” c. operájában.

          1938 márciusában, tíz nappal az Anschluss után, a Bécsi Állami Operánál betöltött állásából „felmentették”, hivatkozva a már említett zsidóellenes törvényre. A Szövetségi Oktatásügyi Minisztérium elrendelte az énekesnő nyugdíjbefizetéseinek, 3.999 birodalmi márkának a visszafizetését, 1938. június 30-tól pedig beszüntették havi illetményének a folyósítását. Bokor Margit 1938 nyarán elhagyta Bécset.

      Párizsba költözése előtt azonban még fellépett Amsterdamban, Mozart Figaro házasságában, Susannaként, vendégszerepelt Brüsszelben és Antwerpenben is. 1938 végétől már Párizsban lakott, 1939 elején pedig azt tervezte, hogy Susannaként Cannes-ban lép fel, Párizsban pedig dalestet ad. Párizsból kérvényezte meg az Amerikai Egyesült Államokba történő beutazásának az engedélyezését.

     1939-ben már Rio de Janeiroban lépett fel. Hamarosan szerződtették a Chicagói és a San Franciscói Operaházhoz. 1942-ben New York-ban, „A cigánybáró” angol bemutatóján énekelt. Ugyanitt lépett fel A denevér c. operettben is. Énekelt továbbá a New York-i Metropolitanben is. 1947-ben a New York-i Városi Operához szerződött, ahol Richard Strauss „Ariadne Naxos szigetén” c. operájában a zeneszerző szerepét nagy sikerrel énekelte.

     Sajnos nem sokkal ezután súlyosan megbetegedett, és 1949. november 9-én elhunyt. New Yorkban temették el (Calvary Cemetery, Queens, NY). Emlékére barátai rákkutatási alapítványt hoztak létre a Columbia Egyetemen.

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bokor_Margit

http://holocaustmusic.ort.org/resistance-and-exile/bokor-margit/

https://www.lexm.uni-hamburg.de/object/lexm_lexmperson_00002790

https://books.google.hu/books?id=eLWao2lIGTEC&pg=PA502&dq=Bokor+Margit&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiOyLnj3cDeAhXEE5AKHZxKDvQQ6AEIWDAI#v=onepage&q=Bokor%20Margit&f=false

P. S.: A titok, amely máig megfejtetlen: Bokor (Wahl) Margitnak az USÁ-ban bejegyzett születési és elhalálozási adatai, sírhelye, egy közös síremlék és annak felirata


1149 Ardelao 2018-11-09 19:01:33 [Válasz erre: 1148 Ardelao 2018-11-09 07:03:27]

1979 szeptemberében a 89 éves L. Schweitzer Oszkár a Zeneakadémián átvette nem mindennapi művészi-zenepedagógiai életpályája jutalmául a vasdiplomát.

1980. január 9-én, 90. születésnapja alkalmából, a MAGYAR NEMZET-ben szép méltatás jelent meg róla.

Egy esztendővel később, 1981. január 9-én pedig - pontosan a 91. születésnapján - Losonczy Schweitzer Oszkár örök búcsút intett e földi világnak.

Különös, ritka egybeesés a születés és az elhalálozás napjának az azonossága.

A számmisztikával foglalkozók a 9-es számról egyebek között azt tartják, hogy az, „ami 9-es napon zárul le, végleges. De aki hajlandó elengedni a régit, az kap helyette újat, ami minden szempontból magasabb minőségű lesz.” Legyen hát igazuk!

A hosszú életet élők kétes jutalma, hogy még életükben megtapasztalják az elfeledettség érzését. A kortársak zöme ugyanis az ő esetükben már korábban égi pályára lép, az újonnan érkezők feladata pedig már nem a vissza-, hanem az előretekintés.

1981-ben Losonczy Schweitzer Oszkárról már csak a MAGYAR NEMZET január 17-i számában találtam egy rövid közleményt: „Szomorú szívvel tudatom, hogy férjem, Losonczy Schweitzer Oszkár vasdiplomás hegedűművész, zeneszerző és zenepedagógus, a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa, rövid betegség után, január 9-én, életének 91. évében elhunyt. Felesége, családtagjai és barátai január 20-án, kedden délután fél háromkor helyezik örök nyugovóra földi maradványait a Rákoskeresztúri új köztemető halottasházából.”

Az AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1981.02.20-i számában pedig mindössze ez az egyetlen sor olvasható róla:Halálozások – Budapest […];   Losonczy Schweitzer Oszkár hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus; […]”.

Egy hosszú, tartalmas és áldozatos művészélet jutalma …


1148 Ardelao 2018-11-09 07:03:27 [Válasz erre: 1147 Ardelao 2018-11-08 14:09:29]

Még a kilencedik tízes végén is elővette a hegedűt …

A HÉT, 1978.12.23.:

HUBAY EMLÉKEST

A CSEMADOK losonci (Lučenec) helyi szervezete emlékestet rendezett Hubay Jenő kiváló magyar hegedűművész és zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából. Hubay Jenőt, a nagyhírű magyar hegedűiskola megalapítóját rengeteg szál fűzi Losonchoz. A városhoz tartozó Szalatnán áll az egykori Hubay-kastély (ma gyermekotthon), ahol évtizedeken át nemcsak a magyar szellemi élet vezetői találkoztak — Vecsey Ferenc és Szigeti József híres zeneszerzők második otthona volt -, hanem gyakori vendégek voltak itt a korabeli zenei élet világjáró külföldi nagyságai is. Hubay itteni látogatásai során több ízben adott Losoncon hangversenyt, mindig jótékony célra,[…]

Halmy Ferenc zenetörténész tartotta meg emlékbeszédét: „Hubay Jenő pályaíve és Losonc" címmel. […] A sikeres előadás után a legidősebb élő Hubay-tanítvány, a […] gyémántdiplomás Losonczy Schweitzer Oszkár lépett a dobogóra, s Hubay két művét, a Larghetto-ot és a Romantikus szonátát mutatta be Vigh Katalin zongorakísérete mellett. Valóságos csoda, hogy majd 90 éves korban még így tudjon valaki hegedülni. A losonciak kedvenc Oszkár bácsija kitűnően érzi a muzsika szellemét, ha néha már ezt magas fokon eljátszani nem is képes. De amit nyújtott, ilyen magas korban mindenképpen elképesztő teljesítménynek számít. […]. Végül Losonczy Schweitzer Oszkár játszotta el Hubay Jenő egyik legismertebb művét, a híres „Cremonai hegedűst".


1147 Ardelao 2018-11-08 14:09:29 [Válasz erre: 1146 Ardelao 2018-11-08 13:19:21]

Véletlenek pedig nincsenek! :)

Losonczi a losoncinak …..

MAGYAR KÖZLÖNY, 1976.01.16., 4. SZÁM:

"A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa
eredményes munkássága elismeréséül
Losonczy Schweitzer Oszkárnak, a KISZ Központi Művészegyüttese tanárának, korrepetitorának a
MUNKA ÉRDEMREND arany fokozata
;

…..

kitüntetést adományozza.

Losonczi Pál s. k., a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke”


1146 Ardelao 2018-11-08 13:19:21 [Válasz erre: 1145 Ardelao 2018-11-08 12:28:41]

Amikor Michelangelo széklábat farag ….

Avagy hogyan lesz a háborúban hegedűből levestészta?

Nem hinném, hogy csupán névazonosságról lenne szó. Inkább úgy vélem, L. Schweitzer Oszkár igazi túlélő volt. A háborúban ritkán van igény szalonzenekarra, szalonnára annál inkább. Ha pedig (ló)hús sincs, jöhet a „húskivonatos levestészta”!

Ha mégis létezett egy másik losonczi Schweitzer „tz”-vel, akinek a keresztneve nem Pista, nem Pali, hanem Oszkár!, ráadásul „civilben” (zene-?)tanárként dolgozott, úgy megkövetem jeles hegedűművészünket haló poraiban is.

BELÜGYI KÖZLÖNY, 1940.06.02.:

„Levestészta forgalombahozatala. A földmívelésügyi miniszter losonczi Schweitzer Oszkár tanárnak (Budapest, VIII., Baross-utca 81.) megengedte, hogy „Erő húskivonatos levestészta" elnevezés alatt bejelentett összetételű tésztakészítményét forgalomba hozhassa. (118.746/1940. F. M.)”

Ám azt, hogy valószínűleg nem tévedek abban, hogy a fenti vállalkozás polihisztor zeneművészünknek egy másik művészeti ágban, a konyhaművészet műfajában komponált szerzeménye volt, az alábbi cikk igazolja:

PÉCSI NAPLÓ, 1937.02.12.:

Zeneszerzők és Szövegírók Lapja. Losonczi-Schweitzer Oszkár kitűnő zeneszerző és hegedűművész szerkesztésében jelent meg ez a kedves külsejű, évente tízszer megjelenő, folyóirat, melynek tartalmát minden számában érdekesebbnél érdekesebb cikkek teszik gazdaggá. A lapban sorozatosan jelennek meg zenei kiválóságaink szakszerű nyilatkozatai, a mai magyar zenei problémák megoldásának égető szükségességéről, a Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezetének és tagjainak életbevágóan fontos problémáiról és még sok más közérdekű, a zenei élettel kapcsolatos cikkek. A lap egy nagy hiányt pótló, bátor kiállású, nemzeti érdeket szem előtt tartó szószólója a zeneszerzőknek, szövegíróknak, rámutat sorozatos hozzászólásaival a feltétlen megoldásra váró nehéz feladatokra, a jogdíj-elosztásnak, a nyomorbajutott szerzők megsegítésére stb. írók, zeneszerzők, szövegírók részére egyenesen pótolhatatlan, mert tanácsot ad, oktat, felvilágosít és bevezet a zenei élet titokzatos útvesztőibe. A fiatal szerzők gyakoribb rádiószerepeltetése érdekében síkraszáll és hangos szóval képvisel minden szerzői érdeket. Címe: Budapest, VIII. Baross u. 81. III. emelet, 26.”


1145 Ardelao 2018-11-08 12:28:41 [Válasz erre: 1144 Ardelao 2018-11-07 10:05:42]

Hanganyag nem lévén, nem tudjuk, zeneszerzőként és hegedűművészként mely kategóriába sorolhatnánk L. Schweitzer Oszkárt. Tény azonban, hogy neve a sajtóban folyamatosan szerepelt, és  tevékenységéről egyetlen elmarasztaló cikk sem jelent meg. Folyamatosan munkálkodott, szervezett, rendezett, zenélt és minden bizonnyal fáradhatatlanul komponált is. Idős korában úgy tekintettek rá, mint a biológia csodájára, élete hosszú végéig aktív maradt. A II. világháború idején egy ideig nem hallani róla, azaz, hogy .... de azután neve ismét rendre megjelenik a sajtóban.

MAGYARORSZÁG, 1935.02.17.:

„Déli szalónzene
Losonczi-Schweitzer Oszkár szalonzenekara szerepelt szombaton délben elég figyelemreméltó műsorral, amelynek keretében a zenekar vezetőjének »Perpetuum mobile« című új kompozícióját is bemutatta. Kevés zeneszerző van, akit nem csábított ez a téma s aki ellent tudott állni a csábításnak. Losonczi-Schweitzer műve —- bár főtémájában kissé emlékeztét Schubert »L’abeille«-ére — ügyesen hangszerelt, frissen szóló muzsika, amellyel szívesen találkozunk máskor is. A hegedűszólamot Setét György játszotta kifogástalan technikával. (e.)”

Az UJSÁG, 1937.03.02.:

Az Új Magyar Írók és Művészek Társasága magasszínvonalú hangversenyt tartott a Pátria Klubban. Dr. Melha Armandné mondott megnyitóbeszédet. Közreműködtek: Szabad Antal dr., Dohanszky Clarisse zongoraművésznő, Palm Lussy dalénekesnő, B. Novy Panni verseiből adott elő művészi egyszerűséggel. Takáts Erzsi nagykultúrájú énekesnő, Imets Magda magyar nótákat énekelt, Mihály László értékes, szép verseiből olvasott fel, majd Vidor Imre zongoraművész mesteri játéka után Nógrády László nagyhatású szavalata zárta Ie a műsort, amelyet Losonczi-Schweitzer Oszkár rendezett, aki hegedű játékával maga is hozzájárult az est sikeréhez.

MAGYARSÁG, 1937.05.11.:

A keresztény magántisztviselők művészestje. A Keresztény Magántisztviselők Országos Egyesületének első művészestélye a legnagyobb siker jegyében folyt le május 8-án az egyesület dísztermében. A művészesten, amelyet Losonczi Schweitzer Oszkár kiváló hegedűművészünk és zeneszerzőnk rendezett, a budapesti művészek jelesei leptek fel. […] Losonczi Schweitzer Oszkár Souvenir ancienne és Alt-Wien című hegedűkompozícióval tették az estét emlékezetessé. Zongorán kísért Dániel Ernő. […]”


1144 Ardelao 2018-11-07 10:05:42 [Válasz erre: 1142 Ardelao 2018-11-05 09:10:22]

L. Schweitzer Oszkár az itt említetteken kívül egészen biztosan számos más zenedarabot is írt, mivel azokból több alkalommal tartott szerzői estet igencsak neves művészek közreműködésével. Az ezekről az alkalmakról szóló hírekből idézek néhányat:

MAGYARSÁG, 1938.01.16.:

Díszhangverseny. Az elmúlt vasárnap négy egyesület rendezett díszhangversenyt, amely egyben Losonczi Schweitzer Oszkár, az ismertnevű zeneszerző szerzői estje volt. A négy egyesület: a Nemzeti Kulturegyesület, az Új Magyar írók, Művészek, Műpártolók, a Nemessányi Kör és a Józsefvárosi Kaszinó. Fellépett többek közt Kéthelyiné Wakots Margit, aki énekszámaival aratott nagy sikert; azután Albert Ferenc, aki virtuóz hegedűjátékáért kapott forró tapsokat. Nagy ünneplésben részesült Gábry László, B. Novy Panni, Kékes Irén, T. Polyák Izabella, Király László, H. Csóthy Erzsi és a többi szereplő is. A zongorakíséretet Kósa György látta el. Istók László a magyar hegedűkészítésről tartott érdekes előadást. Az ünnepelt szerző bőven részesült az est tapsaiból.

ESTI KURIR, 1938.12.06.:

Losonczy-Schweitzer Oszkár hegedűművész tegnap tartotta a Pátria Klubban ezidei második szerzői estjét, amelyen nagy sikerrel szerepeltek Kéthelyiné Wakots Margit, Lászlóffy Ágnes operaénekesnő, Szigeti Sándor és Aggházy Melinda énekművészek, Cziffra György zongoraművész, Losonczi-Schweitzer Oszkár, […] A nagysikerű hangversenyt zsúfolt, lelkes nézőtér hallgatta végig.

PESTI HÍRLAP, 1939.03.28.:

Szerzői est. Losonczi-Schweitzer Oszkár, a nagytehetségű zeneszerző és hegedűművész, vasárnap tartotta meg zajos sikerrel ezidei ötödik hangversenyét. Különösen mély hatást keltett két új hegedűkompozíciója, a Nocturno és a Humoresque, amelyeket maga adott elő. Nagy sikere volt még Győző Amáliának, Lucia Stillának, Karácsonyi Margitnak és Ellának, Nyáray Irénnek, valamint Warga Líviának.”

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1971.04.10.:

ÖTVEN ÉV

A zeneművészek és munkaközösségi zenepedagógusok szakszervezeti bizottsága rendezte a Fészek Művészklubban Losonczy Schweitzer Oszkár ötvenéves jubileumi szerzői estjét. Az érdemes muzsikus — egyébként az egyik legszebb magyar hegedűgyűjtemény tulajdonosa — annak idején húsz évig szerepelt a rádióban jellegzetes stílusú zenekarával. S félszázados művészpálya után sem pihen: a KISZ Központi Művészegyüttes fiataljait tanítja. Losonczy Schweitzer Oszkár estjén a szerző több műve — közöttük néhány Ady-dala — hangzott el, jeles művészek előadásában; a műsor bevezetőjét Gál György Sándor mondotta.
(déel)


1143 Ardelao 2018-11-06 08:58:56 [Válasz erre: 1141 Ardelao 2018-11-05 05:01:18]

Losonczy Schweitzer Oszkár pályatársai karrierjének az alakulását is a szívén viselte. Mintha csak törleszteni kívánt volna abból a támogatásból, amelyet ifjú korában Hubayéktól a zenei pályán történt elindulásakor kapott. Vigh Károly megemlíti, hogy L. Schweitzer Oszkár felfedezettje volt pl. Herz Ottó, de Bokor Margit is, aki később operaénekesként Bécsben, majd a New York-i Metropolitanben aratta sikereit. De a Schweitzer Oszkár (*) által alapított zenekarok is jórészt a pályatársak megsegítését szolgálták:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1933.07.23.:

„(Újból megalakult az Országos Szimfóniai Zenekar.) Az Országos Szimfóniai Zenekar, amely a közelmúltban Kún László zeneművészeti főiskolai tanár vezetése alatt az ország egyik legjelentősebb zenei faktora volt, most újból megalakul Losonczi-Schweitzer Oszkár, a rádióból is kiválóan ismert hegedűművész és karnagy vezetése mellett. Az Országos Szimfóniai Zenekar egy táborba tömöríti a zeneakadémiát végzett, de elhelyezkedni nem tudó legjobb tehetségű muzsikusokat, hogy ilymódon megmenthetők legyenek a magyarság és művészetük számára; másrészt a legminimálisabb helyárak mellett fog rendezni e 70—80 tagú zenekari testület, főleg nálunk ritkán vagy egyáltalán nem hallható művekből kéthetenként zenekari hangversenyeket. Tervbe van véve szólisták fellépése is. A hangversenyek szeptember havában kezdődnek.”

(*) A hegedűművész, zeneszerző nevét a korabeli újságcikkekben különbözőképpen írják: losonci Sch., Losonci Sch., Losonczi Sch., Losonczy Sch. és kötőjellel is: Losonci-Sch., Losonczy-Sch. vagy csak simán: Schweitzer Oszkár. A lényeg: Egy és ugyanazon személyről van szó.


1142 Ardelao 2018-11-05 09:10:22 [Válasz erre: 1141 Ardelao 2018-11-05 05:01:18]

Losonczy-Schweitzer Oszkár ezután, a Magyar Rádiónál eltöltött két évtizede alatt szalonzenekarával folyamatosan szerepelt a rádió műsoraiban, anélkül, hogy a zenekar által előadott zeneszámokat nevesítették volna. Néhány esetben azonban néhány művének címét mégis közölték, jó esetben azok műfaját is, amely azonban többnyire hiányzott.

Minthogy Losonczy-Schweizer Oszkár kompozícióiról nem áll rendelkezésre pontos műjegyzék, ezért a korabeli rádióműsorokból emeltem ki azokat, amelyek ott elhangzottak:

Ady dalok

Air

Almafavirág (dal)

AltWien (hegedűre)

Ária

Azt álmodtam tegnap éjjel (Borsodyné Novi Panni versének megzenésítése)

Bízd csak rám magad (blues)

Chanson d’amour italienne

Elment

Fantasztikus mese (hegedűszóló)

Fiatal munkás (Kassák L. versének megszenésítése)

Ha te megcsókolnál …

Humoresque (hegedűre komponált mű)

Májusvégi holdas éjjel (tangódal)

Mámorító akácfürtök (Borsodyné Novi Panni versének megzenésítése)

Nocturno (hegedűre komponált mű)

Perpetuum mobile (hegedűszóló szalonzenekarral)

Poem erotique

Souvenir ancienne (hegedűre komponált mű)

Szabadság dal

Szól a harang

Vadvirágos tarka réten

És hogy miként vélekedtek a rádió „szalonzenekaráról” a hallgatók?

„Losonczy Schweitzer Oszkár rádió zenekarát hallgattuk mikrofonon át az egyik körúti kávéházból. A kitűnő karnagy-zeneszerző zenekara kávéházi nívót messze túlhaladó művészi muzsikát és műsort adott.

(MAGYAR MUZSIKASZÓ, 1933.11.01.)

Antikváriumban esetleg még ma is megszerezhető kottái:

Képtalálat a következőre: „losonczy Schweitzer Oszkár” 


1141 Ardelao 2018-11-05 05:01:18 [Válasz erre: 1139 Ardelao 2018-11-03 10:24:31]

Vigh Károly írása Losonczy Schweitzer Oszkár életéről itt tölthető le: https://library.hungaricana.hu/hu/view/IrodalmiSzemle_1980/?query=SZO%3D(Waldbauer)&pg=185&layout=s

Ennél részéletesebben sehol sem olvashatunk a hegedűművész és zeneszerzőről. Ebből az írásból csupán azt a részt idézem, amely a Magyar Rádióhoz kerülésének közvetlen előzményeiről szól:

          „[…] Bármennyire is fontos szerepet töltött be Schweitzer Oszkár Losonc zenei életében, úgy érezte, hogy nem jut elég ideje hangversenyezésre, a művészi pálya folytatására. A kassai siker felkeltette benne a vágyat, hogy ismét a hangversenytermeket keresse.
          Az 1924.—25. évi tanév után megtartott nyilvános záróvizsgán bejelentette, hogy bezárja zeneiskolája kapuit, mert hangversenykörútra indul. Szlovenszkói turnéja első állomásán, a szomszédos Rimaszombatban viszontláthatta Pásztory Dittát, egy ottani gimnáziumi tanár leányát, akit már korábban ismert. A fiatal zongoraművésznő akkor már Bartók Béla felesége volt és ismerőseit is elhozta Schweitzer Oszkár hangversenyére. A koncertről nagy elismeréssel írt a Gömör, a Kassai Napló és a Prágai Magyar Hírlap. Ez utóbbi újság 1925. április 2-i számából idézünk: „Schweitzer Oszkár technikája párját ritkító, mely főleg Paganini: Mosesphantasi-jában csillogott... A program többi darabjait (Burmester: Staccato Serenade, Chopin-Sarasate: Nocturno) a meleg tónusadás és mély érzés hatnak át.”
          A rimaszombati koncertet egy nagysikerű középszlovákiai turné követte, melynek állomásai: Pelsőc, Rozsnyó, Dobsina, Besztercebánya, Selmecbánya, Körmöcbánya, Brezno, végül újból Rimaszombat voltak. Majd néhány csehországi fellépés következett és a művész visszatért Losoncra. Rövidesen azonban a legszebb szlovákiai fürdőhelyekre kapott koncertmeghívást. Ó- és Újtátrafüred, Tátralomnic, Széplak, Stubnya és Pöstyén voltak a fellépés színhelyei.
          Alig érkezett vissza élményekben gazdag körútjáról, csehországi kapcsolatai révén előbb Prágába szerződött, majd vidéki vendégszereplést vállalt. Olyan rangos művészekkel együtt lépett fel, mint pl. Max Anton, későbbi bonni zeneigazgató, akivel együtt adta elő ezeken a turnékon a zeneirodalom legszebb zongora-hegedű szonátáit.
          Teplitzi szereplése egybeesett a Beethoven-centenáriummal. A nagy zeneszerző több ízben tartózkodott a fürdőhelyen, ezért különös gonddal készítették elő a centenárium tiszteletére rendezett hangversenyeket. Ezeken a losonci hegedűművész is fellépett és Beethoven két románcát adta elő.
          Egy évig tartó teplitzschönaui tartózkodását családi okok miatt kellett befejeznie és 1927 végén hazatért Losoncra. Itt csakhamar egy szlovákiai hangverseny-körútra kapott meghívást. Előbb korábbi sikereinek színhelyein: Rimaszombatban és Dobsinán adott hangversenyt, majd ismét a szlovákiai fürdővárosok következtek és a turné befejező hangversenyére Pöstyénben került sor.
Losoncra visszatérve, nem gondolta Schweitzer Oszkár, hogy ez volt az utolsó szlovákiai hangversenykörútja. Mint kiderült: Budapesten olyan előnyös lehetőségek vártak rá, hogy további zenei tervei miatt búcsút mondott szülővárosának és a magyar fővárosban folytatta művészi pályáját.
          Életének erről a szakaszáról — amely már nem kötődik szűkebb pátriájához — csak dióhéjban adhatunk összefoglalást.
          Budapesten a rádióhoz került és mint hegedűművész, karnagy, valamint zeneszerző — a fasizmus éveit leszámítva — egészen 1948-ig kiélhette sokirányú művészi ambícióit. Különösen jeles művészekből álló szalonzenekarával szerepelt sűrűn a magyar rádió zenei adásaiban. Goiten Frigyes, Kerpely Jenő (a világhírű Waldbauer-kvartett tagja), dr. Herz Ottó, Kósa György, Dénes Vera stb. voltak zenekarának tagjai. […]”


1140 Ardelao 2018-11-03 10:24:34 [Válasz erre: 1138 Ardelao 2018-11-01 14:16:39]

És egy későbbi ismertető "A HÉT" 1966.08.14-i számában:

"[…]

Losonczi-Schweitzer Oszkár 1890. január 9- én, az akkori Alsópatakparton levő anyai nagyszülők házában született. A Losoncon karmesterkedő Lehár Ferenc katonazenekarának szólóhegedűse volt. Czóbel Leó volt az első tanítómestere. Már diákkorában több ifjúsági hangversenyen szerepelt, amikor Hubay Jenőnek is bemutatták, s annak ajánlásával került a budapesti Zeneművészeti Akadémiára. Tudása annyira fejlődik, hogy még mint növendék az Akadémia engedélyével önálló hangversenyeket tart. Így már 1909-ben a losonci Vigadó nagytermében hangversenyezett, és bejárta a mai Szlovákia több városát. Az oklevél megszerzése után újabb országos turnéra indult. Az első világháború után előbb Pesten nyitott hegedűművész iskolát, majd hazatért Losoncra, hogy aztán 1929-ben családostól végleg Budapestre költözzék. Itt az Omnia mozgófénykép-színház zeneigazgatója lett. 1930-ban bekapcsolódott a Magyar Rádió munkájába, ahol a neve alatt működő művészegyüttessel — leszámítva a gyászos hitleri időket — 1948-ig működött mint karnagy, zeneszerző és szólista. Szerzeményei állandó műsorszámai voltak a rádiónak. 1936- ban alapította az Új Magyar Művészek és Műpártolók Társaságát, melynek célja a szegény sorsú tehetségek felkarolása és nyilvánossághoz való juttatása volt. 1930-ban életre hívta az Országos Szimfónikus Zenekart, amely az Operaház zenekara mellett Budapest egyetlen számottevő zenekara volt. A német megszállás alatt munkatáborban sínylődött. Ekkor komponálta a „Szabadság dalát“ és 1945-ben ezzel a dallal ünnepelték Budapesten az első szabad májust. A felszabadulás után a Budapesti Hangversenyzenekar tagja lett, majd több színházi zenekarban is működött, aztán a budapesti KISZ Művészegyüttes hegedűtanára lett. 1964-ben a Zeneművészeti Főiskola aranydiplomával tüntette ki. Magas kora ellenére még ma is dolgozik, komponál és itt-ott fel is lép. Számos műve jelent meg nyomtatásban, a nyilvántartás szerint már a 158. kompozíciójánál tart. […]”


1139 Ardelao 2018-11-03 10:24:31 [Válasz erre: 1138 Ardelao 2018-11-01 14:16:39]

„Pályaívéről” az irodalmi szemle 1980. évi 2. számában, „Losoncról indult el” címmel részletes beszámolót olvashatunk. Hubay Jenő Losoncról elszármazott és leghosszabb időt megélt tanítványa a múlt század első harmadától állandó szereplője volt a magyar rádiónak. A történelem viharai őt is keményen sújtották, ám ő mindig talpra állt, és munkájával mindegyik történelmi korszakban elismerést váltott ki. Műveiből ennek ellenére (vagy éppen túlélésének a sikeressége miatt?) mégsem találunk meg egyet sem az interneten, vele készült hanglemezről sem esik szó. Ki volt ő valójában, és milyen értéket tett le az asztalra mint hegedűművész és zeneszerző?

LOSONCZY SCHWEITZER OSZKÁR (Losonc, 1890. jan. 9. – Bp., 1981. jan. 9.) hegedűművész, zenekarvezető, zeneszerző a következő elfeledett (vagy elfeledtetett?) művész, akiről néhány bejegyzés erejéig írni kívánok. 

Fotót – ide nem beilleszthetőt – csak a fent említett írásban és az 1936-ban megjelent kisenciklopédiában, „A magyar muzsika könyvé”-ben találunk róla. Utóbbiban az alábbi rövid ismertető áll:

„Losonczi Schweitzer Oszkár hegedűművész, zeneszerző és karnagy. *1890, Losonc. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol tanárai: Bloch J., Mambrinyi és Hubay J. 10 évig volt európai hangversenykörúton. 1922—23-ban a losonci zeneiskola igazgatója. 1929-ben megalakította az Orsz. Szimfónikus Zenekart. Mint karnagy, állandó szereplője zenekarával a rádiónak, amelynek tagjai Herz Ottó dr. Hannover György, Kerpely Jenő, Setét György. Művei: hegedűkompozíciók (Perpetuum mobile, Air, Conte fantastique, Altwien, Chanson d'amour italienne stb.), zenekari művek és dalok. Dalainak szövegeit Ady, Papváry Elemérné, Mécs László, Kassák Lajos, Pálmai József és Borsodyné Novy Panni stb. írták. Ismertebbek: Szól a harang, Őszi tilinkózás, A fiatal munkás, Vadvirágos réten. Zenepedagógiával foglalkozik.”


1138 Ardelao 2018-11-01 14:16:39 [Válasz erre: 1136 Ardelao 2018-10-31 07:14:13]

A ZENE, 1940/10. SZÁM:

          Veress Endre: Beretvás Hugó emlékezete

          „Március б.-án, rövid szenvedés után, gellérthegyi villájában meghalt Beretvás Hugó zeneszerző. Hatvannyolc éves korában, munkakedve és alkotóereje teljében ragadta el a halál. Vele a magyar zenekultúra öreg gárdistája, őrtállója és egyik leglelkesebb harcosa távozott az élők sorából.
          Munkássága felölelte a zeneművészet minden ágát, különösen az énekes és egyházi zenében volt otthonos. Miséi, oratóriumai külföldön is számos előadást értek meg. Műveit puha dallamosság, gazdag lelemény és színes képzelőerő jellemzi, s mind tükre lelkületének. Irt számos orgonafantáziát, kórus- és kamarazeneművet is, valamint két kötetnyi műdalt. Főműve az »Assisi Szent Ferenc« pályadíjnyertes oratórium s mellette legismertebbek még Ave Mária-ja és a nagyszabású »Éji látogatás« ballada. Utolsó művei közt foglal helyet a »Szent István méne Szentmártonba« című, állami díjat nyert kantáta, melynek mind tárgya, mind zenéje a magyar őstelevényből sarjadt, és amely finom, bensőséges hangja, hálás szólamai, egységes hangulata folytán állandó műsorszáma kellene legyen a templomi hangversenyeknek.
          Emlékét nemcsak mi, akik mint embert is jól ismertük, fogjuk szívünkben szeretettel megőrizni, hanem fennmarad nemes szellemét hirdető műveiben is. Beretvás Hugó, az énekesek nagy barátja és szolgálója, mindaddig köztünk marad, míg ének és melódia az életet szivárványívként átfogják.”

E prófécia teljesülése még várat magára ….


1137 Ardelao 2018-10-31 07:46:33 [Válasz erre: 337 Ardelao 2017-10-31 09:23:16]

Képtalálat a következőre: „Mosonyi mihály”

148 éve hunyt el a német származású magyar zeneszerző.

Részletek a burgenlandi tartományi kormány Brand—Mosonyi ünnepségén 1970-ben tartott ünnepi beszédéből:

          „MOSONYI MIHÁLY EMLÉKEZETE*

          Amikor összegyűltünk itt, hogy lerójuk az utókor kegyeletét Frauenkirchen fia, a Michael Brandként született és száz esztendeje, 1870. október 31-én Mosonyi Mihályként meghalt zeneszerző emléke előtt, tudva-tudatlan egy nagy kortárs, Liszt Ferenc felszólításának teszünk eleget. Mosonyi temetésének napján Liszt így írt Ábrányi Kornélnak, a Zenészeti Lapok szerkesztőjének: „Mosonyi halála mindnyájunk szívét mély gyásszal tölti el. Elvesztése elszomoríthat a hazai zeneművészet érdekében is, melynek ő egyik legnemesebb, legbátrabb és legérdemteljesebb képviselője volt. Bárki is büszke lehetett vele egy lépést tartani az általa követett úton. ... Tiszteljük emlékét azáltal, hogy igyekezzünk gyümölcsözővé tenni példáját és útmutatásait.”

           De hát milyen is volt ez a pálya, melyen — Liszt Ferenc önmagára is vonatkoztatott szavaival — „bárki is büszke lehetett vele lépést tartani?” Innen indult — e földről, a mai Burgenland, az egykori Nyugat-Magyarország földjéről, Frauenkirchenből, az egykori Boldogasszonyfalváról.

          Tanuló éveiről azért érdemes szólni, mert azok Mosonyi jellemét — szorgalmát, kitartását, céltudatosságát — is megvilágítják. A pozsonyi Turányi Károlynál, későbbi aacheni főzeneigazgatónál folytatott rövid tanulmányaitól eltekintve Mosonyi igazi mestere saját maga volt. Leírta Hummel nagy zongoraiskoláját, alaposan tanulmányozta Reicha zeneszerzés-tankönyvét, és — erre a jubiláris Beethoven-esztendőben külön is érdemes rámutatni — lemásolta Beethoven vonósnégyeseit, egy-egy szólam kivételével. Ez utóbbiakat ő maga „komponálta” hozzá a műhöz, s az utólagos összehasonlításkor boldog volt, ha az általa írt szólam helyenként megegyezett Beethoven eredeti elképzelésével. Nagy magyar zeneszerző-kortársai közül kétségkívül Mosonyi volt, aki egy, a bécsi klasszicizmus szellemében fogant zenestílus kialakításával kísérletezett magyar földön.

Beethoven hatása több művében megtalálható, mindenekelőtt kamarazenéjében, valamint az 1844-ben írt zongoraversenyében és az ugyanabban az esztendőben bemutatott I. szimfóniában. E szimfónia első előadása után a kritika nem is hagyta szó nélkül a „Beethoven-nyomokat.” De ne feledjük, Magyarországon a szimfonikus zene „újszülött” volt Mosonyi korában, először meg kellett tanulnia „beszélni,” hogy utóbb önálló gondolatokat is kifejezhessen. Néhány évtizeddel később — Liszttel és Erkellel együtt — épp Mosonyi volt, aki a legtöbb eredeti gondolatot fejezte ki új, önálló és eredeti nyelven.

          Az 1840-es években Mosonyi megbecsült nevet vívott ki magának Pest és Buda zenei életében. Magyar hangú művek írásával ekkor még nem kísérletezett, sőt, a kor internacionális-progresszív irányzatának, a zenei romantikának szele is alig érintette meg. Életében az 1856-os esztendő hozta meg azt a fordulatot, mely őt egyszeriben a magyar zene élvonalába emelte.

        1856-ban Magyarországra jött Liszt Ferenc, hogy betanítsa és elvezényelje az esztergomi bazilika felszentelésére írott nagyszabású új kompozícióját, a Missa solemnist. Az akkor még Brand nevet viselő Mosonyi zenekari nagybőgősként működött közre a Liszt-mise esztergomi ősbemutatóján. Itt és ekkor ismerte meg személyesen Lisztet — itt és ekkor tárult fel előtte Liszt alkotói nagysága. „Mert addig — írta később Mosonyi — azon általános közvélemény nyomán én is csak a sok üres szót szaporítám érdekében, mely Lisztet, mint kiváló zongoravirtuózt dicsőítette ugyan, de nagy zeneköltőnek egyáltalán nem akarta elismerni. — De a kérdéses mise próbái alatt leesett a hályog a szememről s töredelmes szívvel vertem a «mea culpá»-t!”

          A klasszikus alapműveltségű Mosonyi előtt tehát megnyílt a zenei nagyromantika világa: Liszté, Schumanné, utóbb Wagneré. A kor legmodernebb irányzataival ismerkedett meg — s ezek művelőitől tanulta meg azt is, hogy a leghívebben és legméltóbban akkor követi a klasszikus mestereket, ha új utakat tör, önálló és eredeti mondanivaló megszólaltatója lesz.

         De merre keresse Brand az új utat, melyen senki nem járt előtte? Egy siker és egy balsiker mutatja meg: merre kell haladnia. A balsiker: «Kaiser Max auf der Martinswand» című romantikus német operája, melyet 1856-ban és 1857-ben komponált, és melynek hibáira — arra mindenekelőtt, hogy a zeneszerző itt olyasvalami elmondására vállalkozott, melyet mások korábban már elmondtak — az időközben jó baráttá lett Liszt mutatott rá. A sikert pedig azok a magyar hangú darabjai hozták meg számára, melyeket Erzsébet császárné 1857-es első magyarországi útja alkalmából komponált: két kórusmű. Üdvözlet és Völkerfrühling, valamint egy zongoradarab: Pusztai élet. Utóbbiban a verbunkos táncmuzsika elemeiből kialakított zenei genre-festészet megteremtésére tett kísérletet. A darabnak sikere volt, maga Mosonyi is elégedett volt vele, mert néhány évvel később így summázta műve jelentőségét: „s éppen ezen albumban (ti. az Erzsébet-albumban) tett kísérletek után győződtem meg tulajdonképpen arról, hogy a magyar zene valósággal hivatva van egyik önálló, külön s eredeti műágát képezni az összes zeneművészet törzsfájának.”

          E felismerést követően másfél-két esztendeig nem jelentkezett a nyilvánosság előtt új zeneművel. De annál szorgalmasabban kísérletezett dolgozószobájának magányában. Sorra vette: a magyar népies műdal és a magyar hangszeres tánczene, a verbunkos elemeiből milyen eszközökkel — az akkori modern zeneművészet milyen formai, ritmikai, harmóniai és egyéb kombinációval — lehetséges új, önálló és korszerű műzenei stílus kialakítása.

Mire újra a nyilvánosság elé lépett: Michael G. Brand, a pesti német zeneszerző nem létezett többé. Az általa választott irány nemzeti jellegét demonstrálandó, a kísérletező zeneszerző szűkebb hazájára, Moson megyére utalva, felvette a Mosonyi Mihály nevet. E néven vonult be a zenetörténetbe.
          1859-ből való Mosonyi „Magyar gyermekvilág” című zongoradarab-sorozata: tizenkét „életkép” a magyar romantika stílusában. Ezekkel a darabokkal Schumann „Gyermekjelenetei” és Bartók „Gyermekeknek” című zongoradarab-sorozata között vert hidat. Szimfonikus költeményeiben — Gyász hangok Széchenyi István halálára, Hódolat Kazinczy Ferenc szellemének, Ünnepi zene — a szimfonikus programzene magyar változatát alakította ki, Bartók „Kossuth” szimfóniái költeményéig előremutatva. Heine, Lenau és Geibel német verseit megzenésítve a romantikus Lied legnagyobb mestereivel, Schuberttel, Mendelssohnnal, Schumann-nal talált kapcsolatot, hogy azután magyar költők — Petőfi, Arany, Tóth — versei nyomán a magyar deklamáció törvényeit kutatva, lerakja a magyar művészi dalirodalom alapjait. Ö volt az első, aki szimfonikus műben felhasználta az addig csak cigányzenekari instrumentumként ismert cimbalmot: ezzel Kodály Zoltánnak adott példát.

         1860-ban jelent meg az első magyar zenei hetilap, a Zenészeti Lapok, melynek Mosonyi kezdettől fogva, főmunkatársa volt. Itt jelent meg Mosonyinak s az általa elgondolt „új magyar”-mozgalomnak program-nyilatkozata: „a magyar zenének művészi értelemben vett kifejlesztése által (a német, olasz s francia zeneirány s iskola mellett) teremtsük meg a 4-ik világhírű írmodort is: a magyart.” Ismét egy olyan terv, melyet a maga teljességében a 20. század, Bartók és Kodály kora valósított meg. S Mosonyi írta le Magyarországon először, hogy a zenei élet szervezetét alulról, az alapokon kezdve kell felépíteni, s hogy ez az alap nem lehet más, mint a zeneileg művelt nagyközönség. Számos gyakorlati javaslata közül különös említést érdemel egy: a Nemzeti Zenede „adjon ki egy nem nagy terjedelmű s népies modorban írott ének-tankönyvecskét, melyet minden falusi iskola-tanító használhatna.”

         Mosonyi elgondolásainak úttörő jellege tüstént elénk tűnik, ha összevetjük a zenei nevelésnek Kodály Zoltán nevéhez fűződő, immár világhírű módszerével. Épp ilyen alapvető elgondolások láttak napvilágot Mosonyi „A dalmű s a magyar Nemzeti Színház” című tanulmányában. „Egy magyar dalműnek valóságos nemzeties jellemzéséhez — írta Mosonyi — mindenek felett szükséges 1-ször: az ének-beszéd (recitatív) részeknek különös műgonddal való kezelése; mert azoknak — nem lévén egyebek, mint szabályos szavalatok — már a magyar rhytmus minden elágazásai jellemét magukon kell hordaniok, ...2-szor: szükséges a hosszabb, szenvedélyesebb s mesterséges (művészi) előadást igénylő magány dallam-részeket is a magyar zene sajátságai s elemei szerint alkotni... 4-szer: különös műgond fordíttassák a kardalokra, mert egy magyar dalműben azoknak kell a valódi fénypontokat képezni. ...”

          Ezeket az elveket két magyar operában valósította meg Mosonyi: a Vörösmarty nyomán írt Szép Ilonkában és a Szigligeti librettója nyomán komponált Álmosban. Mindkét mű komponálásakor más és más zenei elvek vezették. Az elsőben a magyar népies dal elemeiből kialakított népies-lírikus opera megteremtése, a másikban, Richard Wagner új zenedrámai eszméitől és zenei nyelvétől inspirálva, a magyar mitikus zenedráma s a magyar énekbeszéd kialakítása lebegett szeme előtt. Mintegy felvázolva a magyar színpadi zenének azokat a lehetőségeit, melyek a 20. században Kodály daljátékaiban, a Háry Jánosban és a Székelyfonóban, másfelől Bartók operájában, A kékszakállú herceg várában öltöttek testet. Látnivaló tehát, hogy Mosonyi itt is hídverő volt: hídverő a 19. s a 20. század között.

          „Hogy a valóban jellemzetes művészi feldolgozás miként képes a még tökéletes nemzeties elemből csaknem bevégzett tökélyű műzenészeti termékeket alakítani — írta Wagner 1863-ban —: erre példa Mosonyi Mihály «Tanulmányok» című műve II.-ik füzetének XIII.-ik számú darabja. Ki ne ismerné fel ebben — mely másrészt feltűnő híven tükrözi vissza a Magyar «Lassú»-k typusát — azon szellemet, mely Bach Sebestyén phantastikus előjátékait átlengi?”

         Rövid idő: egyetlen évtized állott Mosonyi rendelkezésére, hogy megvalósítsa korszakalkotó elképzeléseit. 1870. szeptember 29-ét, Mihály napját együtt töltötte Liszttel, Augusz báró szekszárdi házában. Hazafelé menet viharba került, tüdőgyulladást kapott, és október 31-én meghalt. 55 esztendős volt: szellemi erejének teljében, tele tervekkel, melyeket már csak egy új kor valósíthatott meg. Liszt „Mosonyi gyászmenete” címen zongoradarabot szentelt idő előtt elment híve és barátja emlékének, ezt a művet utóbb „Magyar történelmi arcképek” című ciklusába sorolta, melynek egy-egy tételében hat legnagyobb magyar kortársa emlékét örökítette meg. El kellett telni néhány évtizednek, míg a nagyközönség megértette azt a tanulságot, mely Lisztnek e szimbolikus tettében rejlik. Azt, hogy az emberiségnek — s különösen a Ma megosztott emberiségének — hídverőkre van szüksége: hídverőkre múlt és jelen, hagyomány és korszerűség, Kelet és Nyugat között. E felismerés különös aktualitást és jelentőséget ad Boldogasszonyfalva — Frauenkirchen szülötte, a száz esztendeje meghalt Mosonyi Mihály alakjának. Tiszteljük tehát emlékét, amint azt Liszt kívánta az utókortól, szólaltassuk meg zenéjét s engedjük, hogy beteljesedjék rajtunk a művészet varázsa, ahogyan azt Schiller szavakba foglalta: „Deine Zauber binden wieder, was die Mode streng geteilt. ...”

Bónis Ferenc (MUZSIKA, 1970. 11. szám)

Mosonyi Mihály: Ave Maria

(Korábbi bejegyzések e témában: 46.,51.,112.,158.,337.,338.)


1136 Ardelao 2018-10-31 07:14:13 [Válasz erre: 1135 Ardelao 2018-10-31 07:01:18]

De előbukkant még más elismert szerzeménye is:

A ZENE, 1937. ÉVI 2. SZÁMÁBAN ez olvasható:

„[…]
A Pécsi Egyetemi Szent Mór Kollégium »Szentek Csókja« c. kantáta megzenésítésére pályázatot hirdetett. A pályadíjat Beretvás Hugó, az »Assisi Szent Ferenc« c. oratórium hírneves szerzője nyerte el. A szöveg Sadd Henrik szentgotthárdi alperjel munkája; Szent István király, Szent Imre herceg és Szent Mór találkozásának gyönyörű legendáját dolgozza fel az Érdi kódex nyomán.”


1135 Ardelao 2018-10-31 07:01:18 [Válasz erre: 1131 Ardelao 2018-10-29 10:55:59]

Még visszatérnék Beretvás Hugóra, mert a témát semmiképpen sem szeretném a zeneszerző szerencsétlen dalszöveg-választásával lezárni:

Minthogy Beretvás Hugó szerzeményeiről nem áll rendelkezésre pontos jegyzék, megpróbáltam a korabeli tudósítások alapján összegyűjteni azokat, amelyekről eddig még nem tettem említést:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1929.12.03.:

(Az Egri Dalkör ünnepe) […] Az Egri Dalkör Beretvás Hugó Krisztus éjszakája és Siklós Albert Kuruc rapszódia című műveit nagy sikerrel adta elő […].”

A szerzőnek e zeneműve még sokáig műsoron volt:

FRISS UJSÁG, 1937.08.17.:

„— Dutka Ákos verseivel győztek a miskolci dalosversenyen. Vasárnap harminchat magyar dalárda vonult fel ezerötszáz taggal Miskolcon a magyar dal ünnepére. A Zenepalota dísztermében Miskolc város polgármestere nyitotta meg a mesterdalnokversenyt, amelyen Győr és Rákospalota dalárdája lett a győztes. A miskolci dalnokversenyt a magyar rádió is közvetítette és külön érdekessége a versenynek, hogy Győr és Rákospalota dalárdája Dutka Ákos, a Friss Ujság kitűnő főmunkatársának, az országos hírű költőnek Krisztus éjszakája című versével, amelyet Beretvás Hugó mesterien zenésített meg, vívta ki a győzelmet.”

PESTI NAPLÓ, 1934.06.22.:

Budapest I, június 25-i rádióműsor:

„5.20: Zenekari hangverseny. Vezényel Rajter Lajos. 1. Donizetti: Don Pasquale, nyitány. 2. Haydn: D-dúr szimfónia. 3. Schubert: Rosamunda, balettzene. 4. Dr. Garami Béla: Románc. 5. Beretvás Hugó: Magyar feltámadás.”

Ez a mű 1934-től 1938-ig (még 1938-ban is) minden évben szerepelt a rádió műsorán. Lehet, hogy e szerzeménye az oka az utókor feledékenységének?

BUDAPESTI HÍRLAP, 1938.08.20.:

Ünnepi ének- és zeneelőadás a Koronázó főtemplomban
A budavári koronázó főtemplom ének- és zenekara augusztus 22-én, hétfőn d. u. 6 órai kezdettel Szent István, Magyarország első apostoli királya megdicsőülésének 900. évfordulója alkalmából ünnepi ének- és zeneelőadást rendez a koronázó főtemplomban. A műsort Erkel Himnusza vezeti be, majd utána bemutatják Beretvás Hugó: Szent István király méne Szent Mártonba” című kantátáját, amely a pécsi egyetemi Szent Mór kollégium pályadíját nyerte el. A zenemű szövegét az Érdy-kódex nyomán Saád Henrik ciszterci rendi tanár írta. Szent Istvánt Mezey Zsigmond, Szent Imrét Harangozó János, Szent Mórt Hetényi Kálmán, a krónikást Mally Győző fogja megszemélyesíteni, illetve énekelni. […]”

Beretvás Hugó egyéb szerzeményei, amelyek elhangzottak a korabeli rádióműsorokban:

Az én két asszonyom

Szent Antal prédikál a halaknak (Szimfonikus költemény)

Nem jön senki

Balatoni sajkadal

Beretvás Hugó Szent Ferenc oratóriuma (annak nyitókórusa) napjainkban is szerepel a Kapisztrán Kórus repertoárján.

Időnként Ave Mariájátis előadják, mint pl. 2013-ban Budapesten, a Magyar Szentek Templomában.


1134 Ardelao 2018-10-30 23:50:42

Volkmann Róbert a Magyar Királyi Zeneakadémia egykori zeneszerzéstan tanára szűkszavúságáról volt ismeretes. Egyszer hazamenőben kedvenc tanítványával találkozott, ki ismerve mestere hallgatag és gondolatokba elmélyülő szokását szó nélkül haladt mellette, míglen az lakása elé érve tanítványának búcsúzóul kezet nyújtott. A tanítvány csak ennyit mondott: «Jó éjt, Mester.»

A gondolataiban megháborított zeneszerző haragosan rákiáltott: «Fecsegő!»—és hirtelen besietett a kapun.

A ZENE, 1937. március 16. (XVIII. Évfolyam, 10. szám)

 

További bejegyzések, ahol Volkmann Róbert neve a jelen topikban szóba került. 332.,333.,337.,829.,1038.,1039.,1092.,1103.,1104.,1112.,1116.,1132.,1133.

 


1133 Búbánat 2018-10-30 10:28:31 [Válasz erre: 1132 Ardelao 2018-10-30 07:07:40]

 135 éve hunyt el Volkmann Róbert (ejtsd: folkmann) 

( Lommatzsch, 1815. április 6. – Budapest, 1883. október 28. ) eredeti nevén Friedrich Robert Volkmann, német  származású magyar zeneszerző, zenepedagógus, karmester

Emlékét idézze meg az alábbi régi újságcikk (eredeti helyesírással másolom át ide):

1860. június 17.,  Pest

Vasárnapi Újság

Zeneköltő, kinek neve a külföld müvészi köreiben legjobb hangzással bir, s kit büszkén nevezhetünk magunkénak.

Legujabb zeneműve, melynek megjelentét most hirdetik a lapok, kétszeresen reá vezeti figyelmünket. A mű, melyről szólunk, e perczben minden magyar emberre nézve fokozott érdekkel bir. Még országszerte hangzik a fájdalom panasza „nagy halottunk” felett. A müvészet is megünneplé a halhatlan férfiut; a költő megéneklé a fenséges szellemet, melylyel a sors kegye nemzetünket megajándékozá; festők és szobrászok megörökiték a nagy szellem földi alakját, hogy az utókor tudhassa, minő volt e hon szellemi atyja. Megszólal a zenemüvészet is, s magasztos gyász hangjain siratja a nagy veszteséget.

Széchenyi sirjánál” – ez czime azon ábrándnak, melyet Volkmann Róberta jelenkor zeneköltői között egyike a leghivatottabbaknak, e napokban bocsátott közre*. Mielőtt magáról a szerzőről szólanánk, álljon itt nehány sor a nevezetes zenemű ismertetéseül. Nagyszerü gyászinduló nyitja meg azt, s mintegy elvezet azon sirhoz, mely a nagy hazafi hamvait takarja; mély férfias panasz szól az akkordokból; de vigaszt is ömleszt a szép dallam, mintha mondaná: nem halt meg, a kit eltemettünk; szelleme, műveiben örökké élni fog! Majd mintha erőt venne a költőn a fájdalom, de csak pillanatra, mert azzal férfiasan megküzd s mintegy magasabb sphaerákból szelid, enyhitő vigaszhangok szólalnak meg, s magáról egészen megfeledkezve, a lelkesedés egész tüzével magát a nemzetet szólaltatja meg – a mü a „Szózat” vég dallamával végződik. – Volkmann ez ábránddal gyönyörü művet teremtett, mely magasztos tárgyához teljesen méltó, s reánk nézve annál érdekesebb, mivel benne nemzeti zenénk bájait nemesitett alakban élvezhetjük. Zeneképzett olvasóinkat kérjük, hogy erről önmaguk meggyőződni siessenek. – A mű ünnepelt szerzője, kinek nevét külföldi műlapok gyakrabban emlitik, mint a magyar főváros hangverseny-programmjai, nem e hazának szülötte. De Volkmann Róbert életének legszebb szakát köztünk töltötte, legszebb műveit itt teremté s 20 év óta köztünk él s velünk érez. Hozzánk tartozik immár ő is, s ha a legjelesb magyar zenészekről emlékezünk, jogunk van, az ő nevét is az első helyeken emliteni. Hét évvel ezelőtt az akkor létezett „Szépirodalmi Lapokban” – egy külföldi zongoramüvész, ki akkor falaink között mulatott, meleg lelkesedéssel mutatta őt be a magyar közönségnek, mint oly kincset, melyet Európa zenevilága irigyel tőlünk. Azóta a müvész előbbeni zajtalan, munkás elvonultságban folytatta köztünk napjait. Álljon itt nehány adat életéből.

Volkmann Róbert Szászországban születet 1815-ben. Mint annyi más müvésztársáét, az ő pályája kezdetét is a szegénység s nélkülözés gondjai neheziték, mik azonban csak inkább megaczélozták szellemét s önbizalmát; önerejéből kellett a külső körülmények mostohaságai felett győzedelmeskednie. Zenetanulmányait az e részben bő alkalmat nyujtó Lipcsében végezte. Lelkiismeretesség volt jellemének fővonása kezdettől fogva az életben ugy, mint tanulmányaiban. Épen oly gondot forditott szellemének átalános kiképzésére is, mert bizonyos, hogy a legnagyobb tehetségnek is el kell pusztulnia, ha nem támogatja s tisztitja azt átalános, tudományos műveltség. – Innen van az a jótékony hatásu, tiszta izlés is, mely Volkmann műveit átalában jellemzi, s mely a most élő európai zeneköltők első rangjára emelé.

1840. táján jött Volkmann Magyarországra; tulajdonképeni munkássága itt kezdődött. Áldott hazánk égalja s természete jótékony hatással volt e tehetség kifejlődésére. Itt támadtak azon gyönyörü művei, melyek által polgárjogot nyert a művelt nagy zenevilágban – hatalmas adatul szolgálván ő is azok ellen, kik e föld polgárositó, műveltető hatását el akarnák tőlünk vitázni. – Nálunk irta Volkmann hires B-moll Trióját,” melyről Liszt Ferencz azt mondta, hogy az a „jelenkor legnevezetesebb zeneműve;” itt támadtak „vonóquartettjei,” zongorára szerzett számos szép szerzeménye, mint a „Képeskönyv,” „Változatok,” „A nagyanya dalai,” „Rögtönzések,” „A nap szakai,” „Indulók;” nálunk irta mindkét „nagy misé”-jét s férfihangokra és vegyes karra szerzett különféle „dalait,” miket külföldön is a jelenkor legbecsesb zeneművei közé soroztak.

Volkmann mély érzelmű s inkább magába merült jellem; szép férfias komolyság ömlik el minden müvén, melyet itt-ott csendes buskomorság szelid fuvalma leng át, a mi a rokonérzetű kebleknek még kedvesebbé teszi. Soha sem találunk nála ugynevezett felületes zene-phrasist, előadása mindig választékos, nemes. Teremtő lelke épen oly erős, mint zenetudománya alapos. – Nekünk magyaroknak természetesen legbecsesebbek, legkedvesebbek magyar stylben irt müvei. Ilyenek „Visegrád” és Rögtönzések” czimű nagyobb művei s e czikk elején emlitett legujabb ábrándja „Széchenyi sirjanál.” E művek többi között azt is tanusitják, hogy Volkmann nemcsak velünk él, hanem teljesen velünk érezni is megtanult – s mi ezért kétszeresen üdvözöljük soraink között e ritka tehetséget. Szorgalmát tanusitja megjelent műveinek nagy száma – adja az ég, hogy azok a költő és uj hazája dicsőségére mindinkább szaporodjanak.


1132 Ardelao 2018-10-30 07:07:40 [Válasz erre: 28 Ardelao 2017-07-07 09:56:54]

135 éve történt …

1883. október 31-én a következő hír jelent meg a BUDAPESTI HÍRLAP-ban:

Képtalálat a következőre: „Volkmann Róbert”

          "VOLKMANN RÓBERT

          A zenevilágnak ismét nagy halottja, fővárosunknak gyásza, zeneakadémiánknak pótolhatatlan vesztesége van.
          Volkmann Róbert, a galambkedélyű kedves öregúr, ki szerény visszavonultságában évenkint nagyszabású orchestrális művekkel gazdagítá a zeneirodalmat, a klasszikai formák nemes kultuszával nemesíté korát s tette halhatatlanná nevét a zene történetében, ma éjjel váratlanul elhunyt.
          Két év előtt lelkesedve hódoltunk géniusza előtt a filharmonikusok hangversenyén, hol B-moll szimfóniáját adták nagy ovációk között, — tavaly megújult a művészi öröm tüntetése a vonós négyes társulat egyik kamara-estélyén, melyen az ősz szerző jelenlétében legszebb vonós kvartettjét hallhattuk. Ez évre tervezték a III. Richardhoz írt nyitányának előadását, s a végzet azt akarta, hogy ez alkalom a hangok nagy költőjének gyászünnepe, a műélvezet az ő emléktora legyen.

          Mély fájdalommal tekintünk e koporsóra, melyben a legnemesb, mint ember és művész egyaránt kiváló alak nyugoszik.
          Volkmann Róbert Lommatzsch szászországi faluban 1815. április 6-án született. Atyja, ki kántor volt, oktatta őt zenére. A freibergi szemináriumban Anacker   karnagy képezte tovább, majd 1836-ban Lipcsében Becker az ellenpontozatokra oktatta. Élete zajtalan és szerény volt. 1839 óta kevés félbeszakítással folyton Magyarországon élt, és itt szerezte örökbecsű szimfóniáit, szonátáit, vonós négyeseit stb. Németországban jobban ismerték Volkmannt, mint nálunk; ott a legnagyobbak mellé helyezték. De itt Magyarországon is voltak a mesternek hű tisztelői, bámulói és ezek közt első a megboldogult Heckenast Gusztáv, ki egy lelkes Maecenás bőkezűségével tette egész haláláig barátja életét gondtalanná. Heckenast Gusztáv először Pozsonyban, aztán Budapesten adott nyájas és kellemes otthont Volkmann Róbertnek, ki nemeslelkű barátja áldozatkészségéből gondtalan napokat élhetett, és a múzsának áldozhatott.

          Volkmann mint zeneköltő legnagyobb volt a szimfóniában, gondolatainak mélysége, a dallamos kifejezés egyszerűségében is megragadó hangszerelés örök nevet és dicsőséget biztosítanak neki e téren. Apróbb zeneműveiben játszi kedély és utolérhetetlen báj nyilvánul. Egyike volt a legszerényebb embereknek; kerülte a nyilvánosságot; Budapesten alig ismerték néhányan tiszteletreméltó ősz alakját. Legutoljára az 1881-ki filharmóniai hangversenyek egyikén a redoute nagytermének díszes közönsége fényes ovációban részesítette az agg költőt, kinek akkor B-moll szimfóniáját adták elő. Az öreg Volkmann szerényen hajlott le egyik erkélykarzatról; ez volt az ő egyetlen nyilvános szereplése, melyre emlékezünk. Volkmann Róbert az országos zenészeti akadémián az összhangzattan és ellenpontozat tanára volt; özvegye, életének hű társa maradt utána mély gyászban.
          Volkmann utolsó óráiról a következőket írják: Tegnap délután 5 óra felé Volkmann a Diana-fürdő épületébe ment, Bettelheim kereskedő ott lakó családjának a látogatására. Minthogy gyakori szédülési rohamokban szenvedett, nem szeretett emeletre járni, felizent tehát az emeletre, hogy küldjék le Bettelheimet, s ez alatt leült egy székre a fürdő pénztára előtt, a folyosón. Alig foglalt helyet, a pénztárosnő hallotta, hogy Volkmann sétabotját a márvány kövezetre ejtette. Oda sietett, hogy Volkmannak ne kelljen a bot után hajolni, de ekkor már Volkmann elterülve feküdt a földön. Csaknem e szempillanatban lépett be a kapun dr. Koller, a Diana-fürdő tulajdonosának háziorvosa, kinek családjával Volkmann szintén baráti viszonyban állott. Ő és Matusovszky miniszteri tanácsos, ki véletlenül éppen a kapu előtt ment el, odasiettek a mesterhez, de csakhamar erős szívszélhűdést s a beteg reménytelen állapotát kellett konstatálniok. Volkmannt egy karszékbe tették s eszméletlen állapotban szállították lakására. A mester eszméletlen állapotban volt az esti órákban, s éjjel 11 órakor következett be a halál. A gyászhírt azonnal táviratilag tudatták Volkmann rokonaival, Szászországban élő sógornőjével.

*

[…]”

Volkmann Róbertet Budapesten, a Kerepesi temetőben (34/1-1-31) helyezték örök nyugalomra. Sírját ma is kegyelettel ápolják:

Fájl:Volkmann Róbert sírja.jpg

És a mű, amelynek az előadását a zeneszerző már nem érhette meg:

Robert Volkmann(1815-1883):Richard III,Op.68-Overture(1871)

Megjegyzések.:

Volkmann Róbert halálának időpontját különféle forrásokban hol október 28-ra, hol október 29-a, hol október 30-ra teszik. Október 30. tűnik igazoltnak.

További bejegyzések, ahol Volkmann Róbert neve a jelen topikban szóba került. 332.,333.,337.,829.,1038.,1039.,1092.,1103.,1104.,1112.,1116.)


1131 Ardelao 2018-10-29 10:55:59 [Válasz erre: 1128 Ardelao 2018-10-26 11:04:27]

A történethez ez is hozzátartozik ….

 A ZENE, 1933. 13.-14. SZÁM, 244.-245. OLDAL:

Huszonhatodik hangverseny — 1933. március 19-én, vasárnap d. u. 5 órakor
Karnagy: Bor Dezső

B bérlet.
ÜNNEPI HANGVERSENY
a SZÉKESFŐVÁROSI ZENEKAR 10 éves fennállása alkalmából

Közreműködnek : Szedő Miklós és Csóka Béla operaénekesek.

Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottsága és a Székesfővárosi Zenekar tízéves fennállásuk alkalmával a magyar zeneművészet pártolása érdekében a múlt év október havában pályázatot hirdettek nagyobb és kisebb terjedelmű zenekari mű és zenekarkíséretes dal megkomponálására. A január elsején letelt határidőre összesen 89 pályamű érkezett be, 19 az első, 26 a második és 44 a harmadik csoportra.

1. Rajter Lajos: Divertimento, nagy zenekarra. […]

2. Beretvás Hugó (1872 Budapest): Szeretnék szántani. Szövegét írta: vitéz Dr. József Ferenc királyi herceg.

Szeretnék szántani

Magyar tarlókat,

Szeretnék felrázni

Magyar alvókat.

 

Szeretnék széttörni

Sok rossz kötést,

Szeretnék megölni

Üres időtöltést.

 

Szeretném dúlva törni

A sok meddő irtást;

Mind azt sírba tenni,

Mi gyáva vakondmódra,

Titkon elhúzódva

Jövendőknek sírt ás.

 

Szeretnék haladni,

Nektek jövőt adni,

Szegény vesztegállók,

Rabkörben járók.

Szeretnék kiáltva,

Nagy térre kiállva

Tokból zászlót tépni,

A holnapra lépni.

 

Szeretnék élő magyar lenni,

Élő magyarokkal menni

Cél felé,

Ledöntendők felé!


Szeretnék terelni,

Szeretnék nevelni!

Szóval: lenni veletek jövő!

Érő akaratmező!


Szeretnék szántani nagy mélyig,

Magyar alvókat éberré bántani,

Magyar tarlókat mélyig szántani,

Szántani: a várva várt,

Csodás nagy ébredésig.

          Dr. József Ferenc királyi herceg izzó, lelkes hangú, lendületes költeményét Beretvás szerencsés inspirációval, nagy dologi készséggel öntötte hangokba. A strófikus formát választotta, közbeékelt trióval, ezzel formában is kitűnő keretet adott művének. Pompásan sikerült a trió indulószerű felfokozása, a da capo előtti elhalkulás, majd az utolsó strófa látomásszerű hatalmas nekilendülése, valamint a himnusz-szerű záradék. Beretvás hatásos dala kétségkívül hálás repertoárdarabja lesz dalénekeseinknek.
          Beretvás Hugó egész fiatalon került Bécsbe, Hans Richter mellé, mint a Nagyopera korrepetitora. Tanulmányait félbeszakítva, kereskedői pályára lépett, de Budapesten letelepedve, Siklós Albertnál fejezte be zenei képesítését. Ady Endrének csaknem félszáz dalát zenésítette meg és a nagy poétával szoros barátságot tartott fenn. Lányi Viktor szövegére Assisi Szent Ferenc c. oratóriumot írt, melyet 1926-ban mutatott be a M. kir. Opera. E hatalmas arányú műve Salzburgban, Bécsben és Északolaszország több városában is előadásra került, átütő sikerrel. Számos egyházi művet írt, közöttük legismertebbek : Ave Maria-ja, Stabat Mater-e és Szent Ferenc Naphimnusa, […]”

Elgondolkodtató, hogy a beérkezett pályaművek közül miért éppen Beretvás Hugó szerzeménye lett a második helyezett, megelőzve a Hollósy Kornél, Polgár Tibor, Ábrányi Emil és Szenkár Dezső által benyújtottakat. Ennek két oka lehetett: Vagy valóban olyan sikerült volt Beretvás Hugó kompozíciója, hogy megérdemelten kapott előkelő helyezést, vagy némelyek úgy vélték, hogy az irodalom- és zenetörténetben mindenképpen helyet kell szorítani Dr. József Ferenc királyi herceg „izzó, lelkes hangú”, hazafias (!?) költeményének, amelynek tartalma egy Habsburg tollából - különösen az Osztrák-Magyar Monarchia bukása után - nem hangzik túl hitelesen. Sőt, némely strófája vérforralóan igaztalan és álságos, műfajában pedig fölöttébb gyenge produktum. Persze, a mű bemutatóján a királyi herceg is megjelent. Nem kisebbítve a zeneszerző érdemeit, feltehető a kérdés: Elképzelhető, hogy Beretvás Hugó kompozíciójának a sikerében ez a körülmény is szerepet játszott? ….


1130 Ardelao 2018-10-29 10:24:38 [Válasz erre: 1129 smaragd 2018-10-29 00:39:01]

Úgy tűnik, a két Beretvás csupán névrokonságban állt egymással. Legalább is eddig a közöttük lévő név- és szakmai rokonságon kívül egyéb kapcsolat fennállására nem találtam megerősítést.


1129 smaragd 2018-10-29 00:39:01 [Válasz erre: 1128 Ardelao 2018-10-26 11:04:27]

Felvetődött bennem a gondolat és a kérdés, hogy Beretvás Károly, akit íróként és rendezőként 1928-ban a Fővárosi Operettszínházban találunk - darabjai karmestere a bécsi Zeneakadémiát három évvel korábban elvégzett Kemény Egon - vajon csak névrokonságban áll-e Beretvás Hugóval?


1128 Ardelao 2018-10-26 11:04:27 [Válasz erre: 1127 Ardelao 2018-10-25 15:58:43]

A ZENE, 1931/1. SZÁM:

          "Az október 4.-iki hangverseny műsorának ismertetése

          Beretvás Hugót oratóriuma megírására Assisi Szent Ferenc romantikus élete és 1926. jubiláris évének közeledése inspirálta. A nagyvonalú, 3 részre tagolt mű bemutató előadása a salzburgi Festspielhausban zajlott le ünnepélyes keretek közt. Utána a budapesti Operaházban hallottuk tökéletesen szép előadásban, Márkus László főrendező költői sugallatú szcenírozásában. Azóta bejárta Németországot, Ausztriát és Olaszországot, sok dicsőséget, elismerést szerezve alkotójának.
          Beretvás Hugó Budapesten született 1872-ben. Bár kereskedői pályára készült, kora ifjúságában megnyilatkozott nagy zenei adottsága a komponálás technikájában való elmélyedésre sarkalta. Bécsbe került, és az udvari opera szólókorrepetitorának neveztette ki a magyar származású Richter János, az opera akkori világhírű Wagner-előadásainak lelke. Később Pesten telepedett le, és zenei tanulmányait Siklós Albertnél fejezte be. Legelőször Ady dalaival vonta magára a kritika figyelmét; dalait Kömyei énekelte Ady Endre legelső nyilvános szereplésekor. Azóta több misét, miserészletet és dalokat komponált.
          Oratóriumának első része Szent Ferenc születését allegorizálja. Hatalmas fugával kombinálva jelenik meg a Glória-motívum, az együttes minden szólamán át művészien feldolgozva. A második rész zenekari előjátéka az ifjúsági örömöket jelképezi. Északolaszországi középkori népdalmotívumok beleszövésével illusztrálja a szerző az ifjú Ferenc pezsgő életkedvét barátai körében. Szent Ferenc hadba indul. Beteg lesz, lázálmában megjelenik Jézus, és kinyilatkoztatja elhivatottságát. Ettől kezdve megváltozik életmódja; lemond a földi örömökről. és »eljegyzi magát a Szegénység Úrnővel«. Jegyesét az »Énekek éneke« gyönyörű verseivel magasztalja. Harmadik részében az oratóriumnak megalapítja a Szent Ferenc-rendet; midőn Szent Klára a rendbe való felvételét kéri, megalapítja a Clarissák rendjét. A befejező részben Szent Ferencet tanítványai haldokolva Assisibe viszik, és kertjében kőlapra fektetik. Napnyugtakor felegyenesedik, és elmondja »Naphimnusz«-át, melynek páratlan csodás költészete hagyományként maradt az utókorra. »Halál testvér, Isten hozott« kiáltással adja ki nemes lelkét. A befejező kórus a »Nyolc boldogság« és a »Naphimnusz« motívumainak egybeszövésével tetőzi be a szárnyaló íveken nyugvó, hatalmas konstrukciót. […]”

Képtalálat a következőre: „Beretvás Hugó”      Képtalálat a következőre: „Beretvás Hugó”


1127 Ardelao 2018-10-25 15:58:43 [Válasz erre: 1126 Ardelao 2018-10-24 08:46:40]

És íme a további, egymásnak ellentmondó kritikák:

 NAPKELET, 1926.11.01.:

         „[…]

         A katholikus egyház legpoétikusabb szentje: Assisi Szent Ferenc. Halálának hétszázadik évfordulóját az Operaház is megünnepelte. Előadta Beretvás Hugónak és Lányi Viktornak erre az alkalomra írt Assisi Szent Ferenc című oratóriumát. A mű nem jelentős alkotás, nagyon érzik rajta az alkalomszerűség. Nem más, mint előrelátó, ügyes emberek könnyű térhódítása, melyet készen tartott számukra az ünnepi esemény s amelyről a katholikus egyházi zene régi és elismert művelői elmaradtak.
          Az oratórium szövegét Lányi Viktor nem sok lélekkel írta. […]   

          Olvassák el a «Fioretti»-t, s olvassák el Lányi oratóriumának szövegét. Milyen gyönyörű költeményt lehetett volna írni ebből a világirodalmi remekműből ! Lányi összefüggő életrajzot írt, holott oratóriumra, tehát zenére alkalmas epizódokat kellett volna kiszednie a «Fioretti»-ből. Így egy pontosan vezetett jegyzőkönyv, melyet fráter Leone olvas fel az Assisiről.
         Hogy a mű csupán alkalmi készítmény maradt, annak inkább a zeneszerző, mint a szövegíró az oka. Beretvás Hugó partitúrája zeneiskolailag nem rossz munka (használható moduláció-példatár), de zeneköltészetileg: lapos, unalmas.
          Az oratóriumhoz emelkedett zenei lélek kell és stílus. Főként stílus. Egyenetlen értékű melódiákkal nem lehet zenei falfestményt alkotni. […] Beretvás melódiái nem meggyőzőek, nem pregnánsak. Még a motívumai sem. A hitbeli meggyőződés ereje hiányzik a tollából.
       Nagy fogyatékossága a partitúrának, hogy az emberi szó értelmét semmibe sem veszi. A művet Operaházunk legjobb szövegmondó énekesei adták elő és a helytelen zenei dinamikától alig lehetett érteni, mit énekeltek. Úgyhogy szövegkönyv olvasása nélkül az oratórium: élvezhetetlen. […]
      «Krisztus keresztjének zászlós-ura»: Szent Ferenc, lánglelkű magyar zeneköltőt érdemelt volna.
       Az előadás stílusos volt. A szcenáriumot Márkus László, az Operaház zseniális főrendezője készítette. Giotto egyik freskóját varázsolta a színpadra. (Meg kell magyaráznunk, hogy az oratórium jelmezes előadása zenetörténetileg: helyes.       

      […]”

BUDAPESTI HÍRLAP, 1926.12.04.:

(Beretvás Szent Ferenc oratóriumának előadása Kolozsvárott.) Kolozsvárról jelentik: A magyar Szent Ferenc oratórium Beretvás Hugónak Lányi Viktor szövegére írott műve, amelyet októberben mulatott be az Operaház, a kolozsvári Magyar Színházban is előadásra került igen nagy sikerrel. Az erdélyi lapok egyhangú elismeréssel méltatják a magyar szerzők alkotását, amelyet Rezik Károly konzervatóriumi igazgató vezetésével tolmácsolt a teljes zenekar, kórus és kiváló szólisták együttese. A művet a bemutató után pár nappal megismételték. A magyar oratórium müncheni előadásának művészi sikerét bizonyítja Griesbacher Péternek, a regensburgi egyházzenei főiskola igazgatójának a zeneszerzőhöz intézett levele. A hírneves német egyházi zenész nagy elragadtatással nyilatkozik a műről, amely — mint írja — apostoli föladatot van hivatva teljesíteni a mai materialisztikusan érző és cselekvő világban.”


1126 Ardelao 2018-10-24 08:46:40 [Válasz erre: 1125 Ardelao 2018-10-24 00:02:17]

A következőkben a zeneszerző főművéről írt, egymásnak sok tekintetben ellentmondó kritikákból idézek. Érthetetlen okból Cserna Andor műkedvelőnek nevezi Beretvás Hugót, aki pedig nem akárhol és nem akárkiknél tanult; rövid megszakítással ugyan, de elvégezte a zenei hivatás gyakorlásához szükséges összes iskolát, műveivel pedig külföldön vitathatatlanul sikert aratott. Szerzeményeit már csak azért is érdemes lenne elővenni, hogy az utókor eldönthesse, kiknek volt igazuk.  

MAGYARORSZÁG, 1926.10.10.:

          „ASSISI SZENT FERENC
Oratórium három részben. Lányi Viktor szövegkölteményére szerzette Beretvás Hugó. Bemutatja az Operaház ma este

          […]

                   Az új Szent Ferenc-oratórium szerzője, Beretvás Hugó, nem tartozik az úgynevezett aktív komponisták közé. Nemes ízlésű, finom műkedvelő, aki nem hivatásból zenél. Zenét írni még dilettánsnak sem könnyű dolog, de Beretvás Hugó komolyan és alaposan megtanulta, hogyan kell komponálni, Ady-dalai, amelyek a maguk idejében úttörők és bátor kezdést jelentők voltak, öntudatos megszólalásukkal, eredetiségükkel vonták magukra a figyelmet. Beretvás Hugó megtalálta Ady stílusának zenei frázisait és nem egy meglépő részlettel, érdekes formázással megmutatta, hogy nemcsak a komponálás technikáját tanulta meg, hanem tehetséges ember is.
          Az Ady-dalok óta nem sok kompozícióval jelentkezett Beretvás Hugó, de most, az assisi Szent centenáriuma alkalmából egyszerre nagy arányokban fölépített oratóriummal lép a nyilvánosság elé. Ez a lépése is bátor, rokonszenves. Az oratórium szövegét a Fioretti és az ismertebb franciskánus miscellaneák felhasználásával Lányi Viktor írta archaikus elmélyedéssel, biztos zenei érzékkel.

          […]         

          Beretvás Hugó zenéje a szöveghez való ortodox ragaszkodásban felöleli a vallásos zenei stílus egész hangulatskáláját. A mű fölépítése kissé mozaikszerű, hiányzik belőle az az egészet átívelő, széles, biztos vonás, amely egységet adhatna néki, de akárcsak régebbi műveiben, itt is akadnak meglepő és érdekes részletek. A szándékolt primitívség, amely a homofóniáig viszi a leegyszerűsítést, mindenütt tudatos, épúgy, mint a hangulatot programszerűen jellemző festői zenekari részletek. A legszebben sikerült a második rész utolsó jelenete, a Szent Ferenc és a Madonna Povertà között lepergő párbeszéd, amely nemes, őszinte költészetével ragadja meg a figyelmet.
          Az Operaház szcenikai beállításban adja elő az oratóriumot. Márkus László egy quattrocento-korabeli templomi freskót szerkesztett egyszerű, de hatásos artisztikus eszközökkel a szereplőkből és a kép felső ornamensének fátyolszövettel takart íveiben finom érzékkel helyezte el az angyalok karát. […]

          A magánszólamokban különösen Székelyhidy Ferenc stílusos Fra Leone-ja, Szende Ferenc mint Szent Ferenc, Marschalkó Rózsi mint Szegénység Úrnő és Budanovits Máriát Madonna Pica szólamában erősségei az előadásnak. Goda Gizella, Tihanyi Vilma, Palló Imre és Venczell Béla énekli a többi magánszólamokat. A énekkar Roubal Vilmos karigazgató vezetése alatt kitűnő produkciót nyújt, az előadás élén pedig Tittel Bernát pálcája lendül nem ugyan mindig a kellő lendülettel, de teljes odaadással.

Cserna Andor”


1125 Ardelao 2018-10-24 00:02:17 [Válasz erre: 1124 Ardelao 2018-10-22 10:57:35]

ORSZÁG-VILÁG, 1921.02.13.:

(Részlet dr. Falk Zsigmond beszámolójából a Zeneakadémián 1921.02.07-én rendezett filharmonikus hangversenyről)

„[…]

          Szünet után Beretvás Hugó három klasszikus dala következett Ady Endre és Duttka Ákos verseire. Igen elmés, gyönyörűen felépített és hatásos művek ezek, amelyek minden szépsége Kerner István stílusos vezetésével érvényre jutott. A közönség hangos ovációban részesítette a kiváló szerzőt, akit Környei Bélával, az énekrész előadójával számtalanszor hívott a dobogóra.
          Beretvás Hugó ezúttal először szerepelt a filharmonikusok műsorán, pedig már jó ideje feltűnt értékes kompozícióival. Beretvás Hugó 1872-ben született Budapesten. Altschulnál és Major J. Gyulánál tanult zongorát és összhangzattant, Fuchs Róberttól Wienben zeneszerzéstant és ellenpontot, Siklós Alberttól pedig hangszerelést. Már kora ifjúságában felismerte ritka zenei tehetségét nagy hazánkba Richter János, aki Wienbe hívta a világhírű császári udvari Operához korrepetitornak 1893-ban.
          Beretvás Hugó a magyar művészet terjesztése és népszerűsítése érdekében lelkes tevékenységet fejt ki. Többek között Erkel Ferenc Himnuszátamelyet helytelen letétekben interpretáltak — a Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti kézirat alapján átírta, saját költségén kinyomatta és a vallás- és közoktatásügyi miniszter útján több ezer példányban rendelkezésére bocsátotta az egyházaknak, iskoláknak, kultúregyesületeknek stb. Zadravecz tábori püspök kívánságára utóbb a Himnusz eme helyesbített kidolgozását a honvédelmi miniszter szétosztatta a katonai zenekaroknak.
          Beretvás Hugó a klasszikus zeneszerzés terén már igen sok értékes művet produkált. Írt egy C-dúr misét. Van egy egyfelvonásos dalműve »A bányatündér« cím alatt, 1909-ben Ady Endre verseinek megzenésítésével Ady-estét adott. Akkor is Környei Béla énekelte a tenorszólamot. Ezenkívül írt Beretvás Hugó egy Ave Máriát, énekhangra, orgona- és vonóskísérettel, amelyet Zadravecz tábori püspök felszentelési ünnepélyén mutattak be igen nagy hatással. Jelenleg Beretvás Assisi Szent Ferenc oratóriumán dolgozik, mely a Szt. Ferenc-rend 700 éves jubileumára készül.
          A filharmonikusok felette bölcsen jártak el, amikor Beretvás Hugót mint zeneszerzőt megszólaltatták. A közönség élénk ovációja ennek legfényesebb bizonyítéka, és a kiváló komponista eddigi működése erre bőséges érdemeket szerzett.

[…]”


1124 Ardelao 2018-10-22 10:57:35 [Válasz erre: 1123 Ardelao 2018-10-21 22:39:18]

Még mindig (elsősorban) az Ady-dalokról:

Csáth Géza (alias Dr. Brenner József) a NYUGAT 1909. 24. számábanBeretvás Hugó Ady-dalai”-ról a következőket írja:

„[…] A formákat összetartani, a drámai tartandókat, szüneteket és zongora közjátékokat egységbe, egészbe foglalni, ehhez nagy művészet és találékonyság szükséges. A konstruálás logikussága itt sokkal nagyobb gondot ad, mint a másik fajta dalnál, ahol ezt a logikusságot már készen adja a jó öreg schumanni vagy schuberti forma. A zeneszerzőnek itt fokozott elmélyedésre van szüksége, igyekeznie kell, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, vigyázni kell nehogy egyetlen ponton is félre értsék, tartózkodónak kell lennie.

Beretvás Hugó Ady-dalainak itt a főhibája. Hiányzik belőlük a tartózkodás előkelősége és az egyszerűség meggyőző ereje. Beretvás melodramatikusan mozaikszerűen épít. A formáit azonban jól össze tudja tartani. Nem utánoz senkit. A harmóniái nem Debussyéi és nem Strausséi, a melodikájában sok érdekes akad és prozódiája kitűnő. Öntudatos embernek mutatják őt ezek a dalok, aki tudja mit akar és mit csinál. De egyetlen egy dala sincs, ama kilenc között, amelyet Környei a Royalban előadott, egyetlen sincs, amely tökéletesen meggyőzően hatna. Viszont azután mindegyikben akad néhány meglepő részlet. Ezek a részletek világosan mutatják, hogy Beretvás tehetséges ember és nálunk, ahol híres zeneszerzők borzalmas prozódiával komponálnak - ha másért nem - a jó prozódiájáért meg kel becsülni őt. Beretvás dalaiban a tartózkodás, a gazdaságosság, az egyszerűség hiánya a legfőbb hiba. Az ő keresettségei és különösségei, amit az újságokban - több helyütt olvastam - szemére hánytak, egyszerűbb leszűrtebb technikával finomságoknak fognak tetszeni.”

MAGYARORSZÁG, 1977.07.17., 29. szám (az olvasók írják):

 „1396 Budapest, Pf. 634

„[…]

Számomra a sok Ady-titok egyike volt a közelmúltig, hogy ki volt tulajdonképpen az a Beretvás Hugó, aki miatt Ady 1909 őszén egyetlen irodalmi est idejére hűtlenné vált jóbarátjához, Reinitz Bélához. Beretvásról feltűnő lekicsinyléssel emlékeznek meg az Ady-irodalomban: Ady Lajos »vagyonos amatőr muzsikusként« emlegeti, Révész Béla »lipótvárosi akarnok« jelzőt aggat rá, Bölöni György szerint »lipótvárosi gazdag amatőr«. Az említett eseményre a Nyugat 1909. november 16-i számának utolsó oldalán reklám hívta fel a figyelmet: »Ady Endre estéje (így!). November 27-én a Royal Szálloda nagytermében. ... Ady Endre irodalmi felolvasást tart, aztán régibb és egészen új verseiből mutat be néhányat. Környei Béla Beretvás Hugó megzenésített Ady-verseit fogja énekelni.« Ha Beretvás csupán műkedvelő volt, hogyan kerülhetett ebbe a társaságba? Az akkor negyedszázados fennállását ünneplő Operaház első tenoristájának címéért Anthes Györggyel versengő Környei aligha vállalhatta művészi hírneve veszélyeztetését ilyen fellépéssel. A Royal nagytermében pedig egy akkori szaklap szavaival »A jelenkor legnagyobb Beethoven interpretátora: Dohnányi Ernő zongoraestélyt adott« éppen a Beretvás-est előtti napon. Végül is Beretvásról a következőket sikerült megállapítani: 1872-ben született Budapesten, Bécsben járt konzervatóriumba, ott Siklós Albert és Robert Fuchs volt a mestere. Egy ideig a bécsi operában működött korrepetitorként. Tizennyolc éves korában mutatták be első miséjét a Bakáts téri templomban, számos kantátát, oratóriumot és dalt szerzett, fő művét, az Assisi Szent Ferenc oratóriumot 1926-ban a budapesti Operaház mutatta . be. Számos lexikon — így az 1930-as Zenei, a legutóbbi Magyar Életrajzi Lexikon is — önálló cikkben ír Beretvásról, viszont a legutóbbi háromkötetes szaklexikonban nem emlékeznek meg róla.

DR. NAGY KAROLY, BUDAPEST”

MAGYARORSZÁG, 1977.08.28., 35. szám:

„Lupus in fabula. Épp akkortájt, amikor lapjuk 1977/29. számában dr. Nagy Károly ébresztgette Beretvás Hugó emlékét, közöltünk tanulmányt Gáspár Miklóssal "Ady Endre 1909-es budapesti előadóestje« címmel (Irodalomtörténeti Közlemények LXXXI. 1977. 92— 103.). Ebben közzétettük Beretvás Hugó és felesége emlékezéseit Ady-ról, összegyűjtöttük az előadóest előzményeire és visszhangjára vonatkozó adatokat, s kiadtuk Ady tizennégy levelét Beretvásékhoz. Közreadtuk Bartók Béla egy ismeretlen levelét is, amelyben kilátásba helyezi, hogy "az est közepén« átmegy a Royalba. Ezt egy dilettáns zeneszerzőnek aligha írta volna meg. Gáspár Miklós — Beretvás Hugó unokája — úgy tudja, hogy a Filharmóniai Társaság bérleti előadássorozatán is szerepeltek az Ady-dalok 1920-ban Környey előadásában. A Szent Ferenc oratóriumot bemutatták a salzburgi Festspielhausban, a bécsi Volksoperben, Münchenben és Lisszabonban. A legutóbbi kiadású Zenei Lexikonban azonban igenis van címszó Beretvásról.

DR. SCHEIBER SÁNDOR, BUDAPEST”


1123 Ardelao 2018-10-21 22:39:18 [Válasz erre: 1122 Ardelao 2018-10-21 22:33:33]

Beretvás Hugó és Ady Endre, az Ady-dalok:

Beretvás Hugó Adyval jó barátságot ápolt, és a költőnek mintegy félszáz dalát zenésítette meg. E tekintetben komoly konkurenciát jelentett Reinitz Bélának, aki ugyancsak baráti viszonyban állt a költővel, és előszeretettel zenésítette meg annak verseit. A Royal-Orfeum 1909. évi műsortervében már szerepelt egy nagyszabású Ady-Reinitz est. Ady azonban végül Beretvás Hugó mellett döntött, és 1909. novemberében, a Royal Szállóban ez utóbbinak a szerzeményei kerültek bemutatásra. Reinitz Béla mélyen megbántódott, és nem tudható, hogy az ő ráhatására-e, de a NÉPSZAVA 1909. november 18-i számában az alábbi tudósítás jelent meg:

Ady-est volt szombaton a Royal hangversenytermében. Az Ady-poézis diadalának mérföldjelző-köve volt az a meleg ünneplés, amelyben a fölolvasó poétának része volt. Ady vallomásokkal teli bevezetését és néhány új verset olvasott föl. Tapsolták, éljenezték, kihívták, koszorúkat hoztak neki – amilyen módon csak közönség tudtára adhatja művészének, hogy szereti, megérti, méltányolja, […] hogy a modern magyar irodalom zászlóhordozójával éreztessék: nincs már egyedül, sokan, igen sokan vannak vele, körülötte megértő emberek. […] Adysabb, igazabb eredetibb az ő muzsikája (ti. Reinitzé), és méltóbb lett volna az Ady-ünnephez és Környey művészetéhez, mint ezek a nehézkes, zenekarra való kompozíciók, amelyek oly nehéz-szagúak, mint maga a pénz, amelynek segítségével még a művészetben is könnyebb érvényesülni.”

Forrás: https://www.nyest.hu/hirek/ady-parodiak-es-ady-dalok-ut-a-kabare-szinpadatol-a-royal-nagytermeig

A fent idézett cikk utolsó mondatának a megfogalmazása mögött azért feltételezem Reinitz Béla „áldásos” közreműködését, mert Bölöni György így jellemezte őt: „Erőszakosabb, rakoncátlanabb és idomíthatatlanabb jellem nem volt Budapesten. E gyermeki jóságú ember démonná vált, amint igazait érezte veszélyben.” No, de nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani …

A Beretvás-Ady barátságnak mindazonáltal lehetett némi anyagi vetülete is, mert Ady Beretvás Hugóhoz írt, 1909. november 5-én kelt levelének utóiratában ez áll:

„P.S. Édes öregem, végtelen szégyenkezéssel, de kérlek még valamire. Utolsószor ti. egy előleg-előleget. Jobban mondva: egy betudandó baráti kölcsönt. Kérlek, küldj még nekem ötven forintot. De kérlek, ez igazán maradjon csak kettőnk tudott dolga.

Ady.”


1122 Ardelao 2018-10-21 22:33:33 [Válasz erre: 1121 Ardelao 2018-10-21 08:07:02]

Beretvás Hugóról a korabeli lapok sokat írtak, műveivel jeles zenekritikusok foglalkoztak. Egy dilettáns, jelentéktelen zeneszerző esetében ez nehezen elképzelhető. Óvatosan kell hát kezelnünk az olyan állításokat, amelyek quasi műkedvelőnek minősítik őt, annál is inkább – mert megszakítással ugyan – de mind Bécsben, mind Budapesten neves oktatóktól kapott alapos és teljes körű zenei képzést. Tény, hogy a kritikák sok esetben egymásnak ellentmondanak. Ezeket fogom, vagy ezekből fogok idézni, hogy valamelyest képet kapjunk egy olyan életműről, amely mögött egy elfeledett művészember nemes törekvése és sokéves, áldozatos munkája áll.


1121 Ardelao 2018-10-21 08:07:02

Most következő zeneszerzőnkről, akit sajnos már a neve sem predesztinál arra, hogy bevonuljon a halhatatlanok közé, a lexikonok igen röviden írnak. Életéről, pályájának alakulásáról csak a zeneműveiről írt cikkekben találunk itt-ott némi kiegészítő információt. Ráadásul a neten hanganyag sem áll rendelkezésre, amelyből megítélhetnénk műveinek a mai kor zenei ízléséhez viszonyított értékét. Ezek után joggal állítható, hogy e művészünk tényleg az elfeledettek közé tartozik. Hogy érdemes-e írni róla? A döntést azokra a kutató kedvű muzsikusokra bízom, akiknek módjukban áll megszerezni és lejátszani némely zeneművének a kottáját:

Képtalálat a következőre: „Beretvás Hugó”

BERETVÁS HUGÓ zeneszerző,

(Budapest, 1872.07.24.-Budapest, 1940.03.06.)

A MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKONBAN születési és elhalálozási dátumán kívül mindössze ez áll róla:

Hans Richter tanítványa, majd egy ideig a bécsi operaház korrepetitora. Egyike Ady első megzenésítőinek. – M. zenekari művek (Szeretnék szántani, szvit), kamarazene, orgonaművek, egyházi zene (Assisi Szent Ferenc, oratórium, 1926; C-dúr mise), kantáta (Szent István mene Szentmártonba), Éji látogatás (ballada), kórusok, dalok.

„A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVÉ”-ben Dr. Molnár Imre valamvel bővebben ír róla:

„Beretvás Hugó […] zenei tanulmányait Wienben, Fuchs R. és Budapesten, Siklós A.-nél folytatta. Szerzeményei: 10 Ady-dal, melyek részben zenekari kíséretre átdolgozva, gyakran szerepelnek a Filharmonikusok és más zenekari hangversenyek műsorán; Ave Maria, Assisi Szent Ferenc oratórium zenekarra, orgonára, magánénekre és karokra (1926, wieni Volksoper, m kir. Operaház, salzburgi Festspielhaus, München, Neisse, Kolozsvár stb.). A pályadíjat nyert három szerzeménye: Krisztus éjszakája, Balatoni Himnusz c. karművek, Szeretnék szántani c. nagy hangversenyária zenekari kísérettel, továbbá számos mű szalon- és nagyzenekarra. Három misét írt; D-dúr, C-dúr, orgonára és énekkarra, F-dúr nagy templomavatási mise, zenekarra, magánének és karokra.”


1120 Ardelao 2018-10-20 10:42:21 [Válasz erre: 1119 Ardelao 2018-10-20 10:16:46]

Végezetül, beillesztem még egy nem kisebb író, mint Gárdonyi Géza értékelését Káldy Gyuláról, amelynek bevezető mondatai így hangzanak:

„Érdemes és tisztelt Szerkesztő úr.

Ön megkért engem, hogy lapjába írjak a lap tere szerint egy nyolcvansoros ismertetést Káldy Gyula legújabb füzetéről, amely a mi régi szép magyar muzsikatermésünk java részéből van összeállítva, - és pedig írjak azért, mert én mint magyar érzésű ember meg tudom becsülni Káldy Gyula érdemét és füzete értékét.

Köszönöm ezt a bizalmat. Bizony zavarba ejtett vele. Káldy Gyulának a gyűjtései és hazafias buzgalma fölött nem tudom én nyolcvan sorban kiönteni az örömömet és lelkesedésemet. […]”


1119 Ardelao 2018-10-20 10:16:46 [Válasz erre: 1118 Ardelao 2018-10-19 09:33:07]

Káldy Gyula halálakor a Vasárnapi Ujságban megjelent nekrológ ezzel a mondattal zárult: ”Emlékét maradandóan meg fogja őrizni a magyar zene története. Születésének 100. évfordulóján azonban már nem sokan emlékeztek meg e sokirányú tevékenységet kifejtett művészemberről. Az Est, 1938.12.30-i számában a következő  újságcím hívja fel magára a figyelmet: „Elfelejtették ünnepelni Káldy Gyulát”. E kerek évforduló alkalmából a cikk szerzője részletesen beszámol mindazokról a gáncsoskodásokról és egyéb kellemetlenségekről, amelyek akadályozták Káldy Gyula munkáját. Nem éppen ünnepi megemlékezés …

E nevezetes évforduló kapcsán azonban a PÁSZTORTŰZ 1938.04.01. számában is találunk egy írást, amely talán a legtárgyilagosabb értékelése Káldy Gyula szerepének a zenetörténetben:

KÁLDY GYULA EMLÉKEZETE

          „Ma már egészen természetjesnek találjuk, hogy van nemzetközi jelentőségű magyar muzsika. Két lángelme, Bartók és Kodály tudományos felkészültsége vívta ki ennek a zenének a XX. századi vezető szerepet. Volt a magyar zenének egy romantikus korszaka, a XIX. század, mikor a nemzeti öntudat ébredésével egyidejűleg a nemzeti muzsika iránt is igen lelkes érdeklődés mutatkozott. E kor zenészei a verbunkos vagy toborzó muzsikában vélték az ősi magyar muzsika sajátosságait felfedezni. Ma sem tudjuk még pontosan kimutatni, hogyan született meg ez a zenei stílus, de annyi bizonyos, hogy nem ősi öröksége a magyarság daloló kedvének, hanem német, olasz és magyar népi hatások keveréke. Ennek a verbunkos romantikának volt egyik leglelkesebb kutatója és magyarázója Káldy Gyula, kinek ez évben ünnepeljük születése száz éves fordulóját.
          A magyar muzsika történetének a szemszögéből nézve nagyjelentőségű egyéniség, bár a mai, tudományosan felkészült nemzedék csupán lelkes, jóhiszemű műkedvelőnek akarja minősíteni. Pedig Káldy képzett, tanult zenész volt, a bécsi konzervatóriumot végezte. 1856—1860 között városunkban a régi színháznál karmesterkedett. Ő volt a zenei vezetője annak az operai kirándulásnak, melyet Havi Mihály vállalkozó szellemű színigazgató vezetett Bucurestibe 1860-ban, mikor mint huszonkét éves fiatalember sikerrel vezényelte a román fővárosban Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját, melyet végighallgatott Cuza vajda egész díszes kíséretével. Később Aradon, Pécsett karnagyoskodik, végül följut Pestre, ahol mint énéktanár működik, majd nagy lendülettel a pesti zenei élet élére kerül. Átveszi a
világhírű Richter Jánostól a budapesti Zenekedvelők Egyesülete zenekarának vezetését. A nyolcvanas években már az opera főrendezője. 1894-ben a Zeneakadémiára nevezik ki a magyar zene tanárának. Az Operaháznak is igazgatója volt 1895—1900 között. Kora tehát kellőkép méltányolta tehetségét.
          Különösen sokat tett Káldy Gyula a magyar zene régi emlékeinek gyűjtése terén Legfőbb érdeme azonban nem is annyira gyűjtőmunkájában és anyagának kiadásában van, mert éppen ez irányban mai szemmel nézve munkásságában sok a bírálni való, mint inkább abban, hogy felkeltette az érdeklődést a magyar zene régi emlékei iránt. Egymás után jelennek meg átiratai: „A régi magyar zene kincseiből“, zongorára négy kézre (1890), „Kuruc dalok“ (1892), „Régi magyar harci dalok és verbunkosok“ (1894), és „A szabadságharc dalai és indulói“. Eredeti dalművét, a „Zuávokat“ Aradon mutatták be 1868- ban. Sok dalt és karszerzeményt írt, melyek népszerű és kedvelt műsordarabjai voltak századunk elején a dalárdáknak. Számos írásában foglalkozik a magyar zenével, főképen a kuruckori és toborzó muzsikával.
          Káldynak nem volt könnyű sora. Munkásságát a Zeneakadémia tanári kara állandóan bírálta, gáncsolta. A XIX. század második felében sok homály fedte a magyar muzsikát. Káldy ezt a zavart akarta tisztázni és szemben találta magát Budapest német zenetanáraival, akik hiányolták írásaiban a tudományosságot, mert Káldyban sok volt az ügyszeretet, lelkesedés, érzék, de tudományos készültsége nem volt alapos. Azonban olyan személyiségek állottak mögötte, mini Eötvös Károly, aki igen sokra becsülte Káldynak a régi magyar és kuruc zene gyűjtése és ismertetése körül végzett munkásságát.
          Káldyt, a zeneírót és gyűjtőt, már a tájékozott kortársak is csak fenntartással ismerték el. Különösen a Zeneakadémia akadékoskodott sokat, mikor Káldy felajánlotta a minisztériumnak gyűjteményeit. Azt kívánták tőle ugyanis, hogy mutassa ki a forrásokat, melyekből anyagát merítette. Ha Káldy tudományosan felkészült, akkor ennek a természetes és jogos kívánságnak sértődés nélkül eleget kellett volna tennie. Ő azonban sohasem nyilatkozott erről a kérdésről, előkelően hallgatott. Seprődi, aki komoly készültségű zenetudós volt, azt állította, hogy a kuruc dalok egy része valószínűleg Pálóczi Horváth Ádám gyűjteményéből való. Bizonyos, hogy Káldy gyűjteményei komoly hasznot jelentenek a magyar zene szempontjából, milyen felbecsülhetetlen kincset képviselne azonban a sok régi dallam, ha hitelességükhöz nem férne kétség. Sajnos, a XIX. század magyar zeneírói műkedvelők voltak, alapos tudományos készültség nélkül. Seprődi János éppen Káldy ügyével kapcsolatosan követeli a zeneírásban a tudományos módszerek alkalmazását, és tiltakozik a zenei kérdéseknek novellaszerű feldolgozása ellen.
          Nem használt Káldy tudományos hitelének az a pöre sem, melyben szembekerült Konti Józseffel a »Kis ablakom be van nőve virággal« című népdal miatt. Plágiummal vádolták egymást. A per folyamán aztán kiderült, hogy mindketten ugyanabból a népdalból merítették az ihletet.
          Ha Káldy nem is volt tudósa a zenének a szó mai értelmében, elvitathatatlan, hogy gyűjteményeivel, írásaival felhívta az illetékesek figyelmét a magyar zenei múlt felkutatásának fontosságára. Káldy Gyula karmester, rendező, zeneíró, dalgyűjtő, zeneszerző, zenetanár és zongoraművészként működött. Életében gyűjtői és zeneírói teljesítményét értékelték leginkább, ma, születésének századik évfordulója alkalmából átértékelve, úgy tűnik, hogy mint karmester és rendező fejtette ki a legjelentősebb munkásságot.

LAKATOS ISTVÁN”


1118 Ardelao 2018-10-19 09:33:07 [Válasz erre: 1117 Ardelao 2018-10-19 07:17:58]

 

Káldy Gyula 116 oldalas, magyar zenetörténeti munkája, amely a 20. sz. elején angolul is hozzáférhetővé vált.

https://ia800604.us.archive.org/BookReader/BookReaderImages.php?zip=/22/items/historyofhungari00kldy/historyofhungari00kldy_jp2.zip&file=historyofhungari00kldy_jp2/historyofhungari00kldy_0001.jp2&scale=8&rotate=0

ITT megnyitható, és elolvasható.

 

VERBUNKOS ALBUM 2. ZONGORÁRA NÉGYKÉZRE. ÁTDOLGOZTA KÁLDY GYULA

 - VERBUNKOS ALBUM 2. ZONGORÁRA NÉGYKÉZRE ÁTDOLGOZTA KÁLDY GYULA

2018. évi kiadás. Ha megnyitjuk a linket, a füzet hátlapja is hozzáférhetővé válik, amelyen szerepel annak tartalma.

 


1117 Ardelao 2018-10-19 07:17:58 [Válasz erre: 1116 Ardelao 2018-10-18 10:41:46]

Káldy Gyula mint zeneszerző …

VASÁRNAPI UJSÁG, 1895, 42. évf., 35. szám (566. old.):

"[…] Káldy Gyula mint zeneszerző is élénk tevékenységet fejtett ki. Önálló művei közül fölemlítendők: a «Zuávok»(*) czímű 3 felvonásos víg opera, mely 1868-ban Aradon került bemutatóra s később a fővárosban 25-nél több előadást ért; továbbá «Te Deum laudamus» férfikarra orgonakísérettel s 4 trombitára írt műve, melyet 1891-ben Valéria királykisasszony eljegyzése alkalmával adtak elő. A férfi- és vegyeskarra irt szerzeményeiből fölemlítést érdemelnek: a «16 kurucz dal», «Márcziusban», «Vándordal», «Tavasz ébredése», «Karácsony», «Távolról üdvözlet» czíműek stb. Zenét a következő színművekhez szerzett: Katona József «Lucza széke», Szigligeti Ede «Istenhegyi székely leány», Tóth Kálmán «Dobó Katicza», Benedek József «Szegedi kupecz», Szigeti József «Széchy Mária», Haray Viktor «Székely támad», Lukácsy Sándor «Zsidó honvéd», Szépfaludi Ö. Ferencz «Amerikai», Szegfi Mór «Senki leánya», Moliére «Úrhatnám polgár», Feuillet Oktáv «Erdő szépe», Dóczy Lajos «Utolsó szerelem», Erckmann «Két Rantzau» czímű színművéhez. E gazdag munkásságot még számos férfi- és vegyeskarra írott dalai egészítik ki; különös fölemlítést érdemel újabban kiadott négy becses műve, nevezetesen: «A régi magyar zene kincsei» (I.—II. füzet zongorára négy kézre) czímű kiadványa, mely Bihari, Lavotta, Csermák, az öreg Boka András és Rózsavölgyi legszebb műveit tartalmazza; «Kurucz dalok» Thököly és Rákóczi korából (1892); «A régi magyar harczi dalok és verbunkosok» és «Az 1848—49-iki szabadságharcz dalai és indulói». E művekben mintegy 105 olyan dal van, melyek eddigelé nyomtatásban nem jelentek meg s a magyar zenének két letűnt századát— 1662-től 1861-ig -— tüntetik elénk. Ez a négy utóbbi mű Káldy munkásságának legsajátabb terméke, sőt gyöngye is. Ezekben ő a régi magyar zene kincseinek egy részét találta meg s adta vissza nemzetének. […]"

 (*) Káldy e műve a lexikonokban hol vígoperaként, hol operettként szerepel. E műről Galamb Sándor „A magyar dráma története 1867-től 1896-ig” c. munkájában a következőt  olvashatjuk: „[…] A Budai Népszínháznak a magyar operett fejlesztésére irányuló törekvését a nyomába lépő népszínházi kísérletek követik. […] Aradi Gerő vidéki színigazgató 1879 húsvétjától decemberéig a Krisztinában, illetőleg a Várszínházban játszott, A társulat a fővárosban való e rövid időzése alatt is egy érdekes operettet mutatott be. Ez a már Aradon 1868-ban színrekerült Zuávok c. háromfelvonásos darab volt, melynek szövegét Follinus Emil, zenéjét pedig Káldy Gyula szerezte. A darab elveszett, de egykorú ismertetésekből körülbelül képet alkothatunk a meséjéről. Középpontjában egy nyugalomba vonult francia kereskedő áll, ki leányát nem akarja ügynökéhez adni, kibe a leány szerelmes, hanem egy zuáv tiszthez. A társaságnak Algírba való utazása alkalmával azonban jószívű barátok fortélyának sikerül a szerelmeseket összeházasítani. Ez operettnek 1870. okt. 31-én volt a várszínházi bemutatója s utána is még többször játszották vidéken. Egy későbbi megemlékezés még azt az érdekes adatot is fenntartotta róla, hogy Die Reise nach Algier címen németre is lefordították és Ausztriában többször színre került. […]”


1116 Ardelao 2018-10-18 10:41:46

          Akiről most megemlékezem, nem elfeledett. Abban a tekintetben nem, hogy a neten meglehetősen sok információt találunk róla. A vele kapcsolatos írások olvasottságát azonban már nehéz megállapítani. Ezért úgy véltem, az ő neve is e topikba kívánkozik. Annál is inkább, mert a Major J. Gyuláról szóló írásokban az ő személye is szóba került.

          Budapesten - az Operaház közelében - utcát is neveztek el róla. Vajon tudják-e az ott lakók, hogy az utcájuk neve mögött kinek a személye rejlik?

Képtalálat a következőre: „Káldy Gyula”

KÁLDY GYULA

(Pest, 1838.12.18.-Budapest, 1901.03.06.) karmester, főrendező, színházigazgató, zeneszerző, zenei író, a Magyar Királyi Operaház igazgatója

A VASÁRNAPI UJSÁG 1901. 48. évfolyamának 10. számában (a 158. oldalon) az alábbi nekrológ jelent meg:

KÁLDY GYULA

(1838-1901)

          Lesújtó veszteség érte a magyar zenevilágot Káldy Gyula váratlan halálával. Káldy nemcsak a magyar zene történettudósa s elméleti, holt kincsek gyűjtője volt, hanem mint gyakorlati zenész is terjesztette nemzeti zenénk múltjának ismeretét az egész országban, s operaigazgatói állásában, mint Erkel utóda, összes elődeit túlszárnyalta azzal a hazafias törekvéssel, hogy a hazai zeneszerzőket az operával szorosabb kapcsolatba hozza.
          De nem lehet egy-két sorban elmondani, ki volt, s mink volt nekünk Káldy. Talán ez a pár szó jellemzi őt leginkább: magyar zenész és zenetudós volt, s zenénknek magyarsága mellett tört lándzsát tevékeny életének minden szakában. Káldy Gyula személye és nagy munkássága közismeretű volt az egész magyar közönség előtt; épen azért fölösleges lenne egyszerűen lemásolni a «Vasárnapi Ujság» 1895 szeptember elsei számából azt a részletes adatokkal bővelkedő életrajzát, melyet akkor operaigazgatóvá történt kineveztetése tett időszerűvé. Csak futólag említjük, hogy a méltán nagyhírű bécsi konzervatóriumban szerezte sokoldalú és nagy zenei képzettségét, s bár ott egy karénekével pályadíjat és hírnevet is nyert, nem kívánt kint maradni, hanem hazajött húsz éves korában (1858) karnagynak a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, s attól kezdve a magyar zeneművészet ügyének kívánta szentelni egész életét és tevékenységét. Eredeti alkotásokon kívül buzgón és fáradhatatlanúl gyűjtötte hajdani zeneművészetünk maradványait: régi magyar kesergőket, táncz-nótákat s más zeneműveket, és azokat 1890 óta zongorára négy-, majd két kézre átírva, közrebocsátotta német magyarázó szöveggel is: hadd tanulja meg a külföld is, hadd ismerje és becsülje a magyar nép művészeti fejlettségét. 1874-ben a «Budapesti zenekedvelők egylete» igazgatását elvállalva, Volkmann «Visegrád »jának előadásával a művészibb magyar zene mívelését, népszerűsítését kezdte meg; míg «Kolozsváry Gyula» álnév alatt a terjedésre legméltóbb népzenei termékeket (nótákat, csárdásokat) mintaszerű letétben hozta forgalomba. Azt nem is akarjuk fölemlíteni, hogy 1874 óta, tíz éven át, mint egy egész opera-iskolai nemzedék énektanára, mily sikeresen működött. (Legjelesebb tanítványai közül való az orsz. zeneakadémián legújabb utóda is: Ábrányi Emilné, a ki a múlt hónapban cserélte fel a dalműszínpadot a kathedrával.)      
          Szintén a magyar művészet érdekében fogott kezet Nikolits Sándorral és Major Gyulával, mikor velük együtt (1889.) megalapította a Magyar Zeneművelő Egyesület iskoláját, a melynek alelnöke, Nikolits halálával pedig (1895) elnöke és igazgatója lett, és a melynek kebelében még akkor sem szűnt meg énektanárul működni, mikor Nikisch Arthur távozása után az opera-igazgatói díszes állásra meghívták. Az utolsó néhány évben az országos zeneakadémián a magyar zeneszerzés tanszékét töltötte be.
          Hogy mint a magyar kir. opera igazgatója, magyar szerző művével (a már szintén elköltözött Elbert Imre «Tamórá»-jával) kezdte az új dalművek sorozatát, s egymásután magyar újdonságokat vitt színre, és magyar stílű dalművek írásával bízta meg zeneszerzőinket, azt olvasóink már tudják. De ezenkívül nemzeti zenénknek mint író is kitűnő szolgálatokat tett. Megírta a magyar dalműszerzés történetét 1880-ban, a «Fővárosi Lapok»-ban; az «Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben» czímű vállalat számára a magyar zene ismertetését. És kit nem lelkesített kuruczdalaival ? Ki ne ismerte volna el érdemét, midőn egy-egy csapat szép hangú, magyar tűzű énekesével bejárta az ország 130 városát, s mindenütt lelkesedést keltett a Rákóczy-korabeli dalokkal!? Nagyon emlékezetesek Káldynak történelmi hangversenyei. A magyar ének és zene legrégibb kincseiből egy-egy gyűjteményt összeválogatva, bemutatta a közönségnek, megfelelő zenekísérettel, tárogatóval, hárfával, czimbalommal, egy-egy neves énekművészszel, meg énekkarokkal. Ezeket a hangversenyeket rendesen, mint a néprajzi vagy történelmi társulat ülését rendezték az Akadémia nagytermében, s Káldy maga felolvasást tartott minden egyes zenedarabhoz és énekhez, elmondván eredetöket, s a szöveg netaláni alkalmi vonatkozásait is megmagyarázván. Ezeket a népszerű előadásokat bemutatta Káldy a vidék nagyobb városaiban is. Az így előadott nagybecsű zenei régiségeket kiadta, s ezek őrzik nevét a legmaradandóbban: «A régi magyar zene kincsei »-ben és egyéb gyűjteményeiben 105 olyan dal van, a melyek addig nyomtatásban nem jelentek meg, s a melyek legrégibbjei a XVII. század közepéig (1662) nyúlnak vissza.
          Az alig 62 éves férfiú látszólag oly erős szervezetű volt, hogy koránál jóval ifjabbnak látszott, s e mellett szellemi frisseségét, élet- és munkakedvét utolsó napjáig oly épségben megőrizte, hogy a kinek a benne lappangó kórról tudomása nem volt, még évek sorát merte volna neki ígérni. A halálos szívbaj úgyszólván orozva lepte meg.
          Emlékét maradandóan meg fogja őrizni a magyar zene története.

K. I.”


1115 Ardelao 2018-10-17 09:46:47 [Válasz erre: 1114 Ardelao 2018-10-17 09:45:09]

KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –

2018.10.17-i ÁLLAPOT

P-TŐL ZS-IG

Név, művészeti ág

Szül. év

A bejegyzés sorszáma

Papp Mihály színművész

1875

467.

Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő

1881

6.,733.,734.

Pártos István hegedűművész

1903

725.,726.,727.,728.,729.,

730.,731.,732.

Pilinszky Zsigmond operaénekes

1883

130.,133.

Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész

1844

809.,810.,811.,812.,813.,

816.,817.,818.,819.,820.,

821.

Polgár Tibor zeneszerző, karmester

1907

561.,562.,563.,660.

Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző

1843

95.,96.,98.,99.

Ptasinszky Pepi prímabalerina

1904

922.,923.,924.,925.,926.,

927.,928.,929.,930.,931.,

932.,933.,934.,936.

Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató

1892

23.,24.,34.,35.,36.,183.,

184.,826.

Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus

1906

57.,87.,88.

Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész

1928.

394.,395.,396.,397.,398.,

399.,400.,809.,810.,811.,

812.,817.,818.,819.,820.

Réthy Eszter operaénekesnő

1912

91.,92.,207.,210.

Rév Lívia zongoraművész

1916

735.,736.,737.,740.,741.,

742.,747.,814.

Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész

1899

647.,648.,649.,650.,651.,

652.,653.,654.,655.,656.,

657.

Rubányi Vilmos karmester

1905

58.,59.,60.,61.,245.,568.

Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő

1903.

250.,251.,252.,253.,254.,

255.,256.,257.,258.,259.,

262.,264.

Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1786

83.,84.,158.

Sándor Erzsi operaénekes

1855

450.,451.,452.,453.,940.,

983.

Sándor (Schlesinger) Emma zeneszerző, műfordító

1863

1085.,1086.,1087.,1088.,

1089.,1090.,1091.,1094.,

1095.,1096.

Sárosi Ferenc zeneszerző

1855

49.

Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1874

70.,72.,74.,76.,77.,78.,

81.,108.,111.,113.,118.,

128.,171.,172.

Sebeők Sári operaénekes

1882

32.,67.,68.

Serák Márta opera-, ill. operetténekesnő

19.sz. vége?

914.,937.,938.,939.,940.,

941.,942.,943.,944.,945.,

946.,947.,948.,949.,950.

Siklós Albert  zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő

1878

717.,720.,721.,722.,723.,

724.,848.,856.

Szabados Béla zeneszerző

1867

94.,97.

Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán

1911

282.,283.,284.,285.

Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán

1904

263.,265.,266.,353.

Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző

1848

31.,829.

Szamosi Elza operaénekesnő

1881

215.,216.,217.,378.,380.,

467.,667.,983.

Szánthó Enid operaénekesnő

1907

547.,548.,550.,551.,552.,

553.,554.,555.,556.,557.

Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes

1896

435.,436.,437.,438.,439.,

440.,441.,444.,445.,446.,

458.,459.,851.

Szemere Árpád operaénekes, rendező

1878

981.,982.,983.,984..985.,

986.,987.,988.,989.,990.,

991.

Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár

1884

130.,137.,841.,842.,843.,

844.,845.,846.

Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus

1863

355.,356.,357.,358.,360.,

361.,743.,1112.

Széchenyi Imre gróf zeneszerző

1825

386.,387.,388.,389.,390.,

391.

Székely Imre zongoraművész, zeneszerző

1823

804.,805.,806.,807.,808.

Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus

1864

507.,508.,509.,510.,511.,

512.,517.,518.

Takáts Mihály operaénekes (bariton)

1861

454.,455.,456.,457.,982.,

983.

Tamás Ilona operaénekes, szoprán

1914

243.,244.,245.,246.,247.

Tamássy Zdenkó zeneszerző

1921

458.,459.,460.,461.,462.,

463.

Tiszay Magda operaénekesnő

1919

669.

Tóth Péter karmester

1924

3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,

17.,19.,279.,280.,281.

Tutsek Ilona operaénekesnő

 

1905

195.,197.,198.,199.,200.,

211.

Tutsek Piroska operaénekesnő

1905

195.,196.,197.,198.,199.,

200.,204.,205.,206.,207.,

209.,210.,211.,260.,351.

Vaály Ilona színésznő, primadonna

1894

653.,654.

Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus

1881

743.,744.,745.,746.,747.

Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző

1858

523.,524.,525.,526.,530.,

829.,833.

Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző

1893

503.,504.,505.,506.

Verebes Ernő színész, operetténekes

1902

520.,521.,522.

Virovay Róbert hegedűművész

1921

38.,39.,40.,171.,404.

Volkmann Róbert zeneszerző

1815

28.,332.,333.,337.,829.,

1038.,1103.,1104.

Zádor Dezső operaénekes

1876

130.,134.,944.

Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész

1894

107.,139.,140.,141.

Závodszky Zoltán operaénekes

1892

52.,185.,204.,205.,207.

Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész

1849

37.,63.,64.,65.,66.,392.,

825.

Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester

1910

50.,343.,344.,345.,346.,

347.,351.,352.,353.,354.


1114 Ardelao 2018-10-17 09:45:09 [Válasz erre: 1113 Ardelao 2018-10-17 09:41:47]

KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –

2018.10.17-i ÁLLAPOT

H-TÓL P-IG 

Név, művészeti ág

Szül. év

A bejegyzés sorszáma

Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző

1822

775.,776.,777.,778.,779.,

780.,781.,782.,783.,784.,

785.

Hámory Imre színész-operaénekes

1909

247.,248.,249.

Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus

1869

550.,553.,558.

Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár

1862

173.,174.,175.,176.,177.,

178.,179.,180.,181.,182.

Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész

1903

313.,316.,318.

Huber (Hubay) Károly karmester, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1828

1038.,1039.,1040.,1041.,

1042.,1043.,1044.,1045.,

1046.,1047.,1048.,1049.,

1050.,1051.,1052.,1053.

Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus

1890

162.,163.,164.,165.,166.,

167.,168.,169.,172.

 

Joachim József hegedűművész

1831

122.,123.,124.,125.,126.

Kabos Ilonka zongoraművész

1898

327.,328.,330.,334.,335.,

336.

Károlyi Gyula zongoraművész

1914

705.,706.,707.,708.

Kelemen Lajosné sz. Zathureczky Berta író, zeneszerző

1855

1068.,1069.,1070.,1071.,

1072.,1073.

Kemény Egon zeneszerző

1905

171.,172.,305.,306.,308.,

324.,439.,440.,444.,445.,

447.,448.,449.,480.,562.,

578.,583.,585.,590.,591.,

592.,600.,601.,602.,603.,

613.,660.,687.,693.,761.,

794.,795.,796.,870.

Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző

1871

33.,829.

Kiszely Gyula zeneszerző, rendező

1900

848.,849.,850.,851.,852.,

853.,854.,855.,856.,857.,

870.,871.

Koháry Mária Antónia zongoraművész, zeneszerző

1797

1101.,1102.

Kolbay Ildikó énekes, operettprimadonna

1898

951.,952.,953.,954.,955.,

956..957.,958.,959.,960.,

961.,962.,963.,964.,965.,

973.

Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista

1853

464.,465.,466.

Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár

1894

785.,786.,787.,788.

Kosáry Emmi operaénekesnő

1889

230.,234.,235.,236.,235.,

238.,239.,240.,241.,242.,

286.,289.,291.,292.,293.,

294.,295.,296.,297.,298.,

972.,983.

Koréh Endre, operaénekes, basszus

1906

560.,561.,562.,563.,564.,

565.,566.,567.,568.,570.,

823.,837.

Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár

1897

348.,349.,350.,353.

Környei Béla operaénekes

1873

217.,218.,219.,415.,983.

Krammer Teréz operaénekesnő

1868

661.,662.,663.,664.,665.,

666.,667.,668.,674.,675.

Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár

1905

789.,780.,781.,782.,783.,

784.

Kurucz János zeneszerző, zongoraművész

1883

966.,967.,968.,969.,970.,

971.,972.,973.,974.,975.,

976.,977.,978.,979.,980.

Küry Klára színésznő, operettprimadonna

1870

786.,787.,788.,789.,790.,

791.,792.,793.,794.,795.,

796.,797.,798.,799.,800.

Laurisin Lajos operaénekes (tenor)

1897

302.,303.,304.,306.,307.,

311.,312.,314.,315.,317.,

318.,319.,320.,323.,325.

Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző

1899

302.,305.,306.,319.,320.,

321.,322.,447.,448.,449.,

566.,874.

Lavotta János zeneszerző, hegedűművész

1764

474.,475.,476.,477.,478.,

479.,480.,481.,482.,483.,

484.

Lumpe Gizella énekesnő, énektanár

18..?

179.

Major J. Gyula zongoraművész, karnagy, zenetanár, zeneszerző

1859

1103.,1104.,1105.,1106.,

1107.,1108.,1109.,1110.,

1111.,1112.

Medek Anna operaénekesnő

1885

212.,213.,214.,393.,661.,

716.,983.

Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1842

45.,158.,1105.

 

Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus

1815

46.,51.,112.,158.,337.,

338.

Molnár Imre dr. énekművész, zenetudós, író, zeneművészeti főiskolai tanár

1888

1024.,1025.,1026.,1027.,

1028.,1029.,1030.,1031.,

1032.,1033.,1034.,1035.,

1036.

Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár

1882.

859.,860.,861.,862.,863.,

864.,865.,866.,867.,868.,

869.,874.

Nagy Péter zongoraművész

1960

770.,774.

Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész

?

770.,774.

Ney Dávid operaénekes

1842

571.,572.,982.,983.

Németh Mária operaénekesnő

1897

414.,415.,416.,417.,421.,

422.,423.,424.

Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző

1903

100.,101.,102.,103.,104.,

105.,106.,114.,115.,116.,

117.,130.

Odry Lehel operaénekes (bariton), operarendező

1837

992.,993.,994.,995.,996.,

997.,998.,1000.

Orczy Bódog báró, zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa

1835

1054.,1055.,1056.,1057.,

1058.,1059.,1061.,1062.,

1063.,1064.,1065.,1066.,

1067.

Ottó Ferenc zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus

1904

917.,918.,919.,920.,921.

Ottrubay Melinda balett-táncos

1920

324.,326.,339.,340.,341.,

344.,351.,352.


1113 Ardelao 2018-10-17 09:41:47

Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után (az adott téma lezárását követően) beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések sorszámát.

KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –

2018.10.17-i ÁLLAPOT

A-TÓL H-IG

Név, művészeti ág

Szül. év

A bejegyzés sorszáma

Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző

1830

10.,935.

Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus

1892

826., 827.,830.,831.,835.,836.,837.,

839.,840.,925.

Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző

1874

893.,894.,895.,896.,897.,898.,

899.,900.,901.,902.,903.,904.,

905.

Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus

1855

11.,154.,331.,1060.,1092.,1093.,

1112.

Albert Ferenc hegedűművész, tanár

1918

619.,630.,631.,632.,633.,634.,

635.,636.,637.,638.,639.,640.

Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár

1892

631.,636.,637.

Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló

1895

130.,144.,145.,146.,147.,148.,

149.,150.

Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző

1841

493.,494.,495.,496.,497.,498.,

499.,500.

Anday Piroska operaénekesnő

1903

118.,119.,120.,121.,129.,130.,

132.,156.,692.,693.

Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző

1885

151.,152.,153.,154.,155.

Baka-Baitz Irma zongoraművész, zeneszerző

1867

1074.,1075.,1076.,1077.,1078.,

1079.,1080.,1081.,1082.,1083.,

1084.

Bakfark Bálint

1507

1004.,1005.,1006.,1007.,1008.,

1009.,1010.,1011.,1012.

Baráti György karmester, zeneszerző, gordonkaművész, tanár

1913

1013.,1014.,1015.,1016.,1017.,

1018.,1019.,1020.,1021.,1022.,

1023.

Barki László hegedűművész

1958

529.,543.,549.,559.,658.,694.,

696.

Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós

1926

531.,532.,533.,534.,535.,536.,

537.,538.,542.,544.,545.

Báthy Anna operaénekes

1901

220.,221.,222.

Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár

1857

227.,228.,231.,232.,233.

Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró

1843

371.,372.,373.,374.,375.,376.,

382.,383.,384., 385.

Bihari János zeneszerző, hegedűművész

1764

481.,486.,487.,488.,489.

Bodó Erzsi drámai szoprán

1899

266.,362.,363.,364.,365.,366.,

367.,368.,369.,370.

Bogáthy Mihály színész, énekes

1926

53.

Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező

1823

83.,85.,86.

Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár

1799

89.,90.

Burián Károly operaénekes

1870

9.

Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész

1871

230.,234.,237.,239.,240.,242.,

257.,286.,287.,288.,289.,290.,

291.,292.,293.,294.,295.,296.,

297.,298.,300.,301.

Clement Károly zeneszerző

1876

823.,824.,825.,826.,827.,828.,

829.,830.,831.,832.,833.,834.,

835.,836.,837.,838.,840.

Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész

1774 körül

481.,490.,491.,492.

Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező

1866

415.,416.,417.,425.,426.,427.,

428.,430.,432.,433.,434.,435.,

925.,927.,930.

Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár

1912

744.,745.,748.,749.,750.,751.

Delly Rózsi operaénekesnő

1912

703.,704.

Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester

1877

709.,710.,711.,712.,713.,714.,

715.,716.,718.,719.

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus

1877

79.,80.,81.,128.,130.,158.,

166.,705.

Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző

1821

191.,192.,193.,337.

Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész

1825

190.

Dullien Klára hegedűművész és

 -tanár

1905

641.,642.,643.,644.,645.,646.

Durigo Ilona operaénekesnő

1881

130.,131.,822.,833.

Egressy Béni zeneszerző, író, színész

1814

29.

Ember Nándor zongoraművész

1897

41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.

Erdősy Eugénia énekesnő

1856

767.,773.

Erkel Elek karmester, zeneszerző

1843

752.,753.,754.,755.,756.,757.,

758.,760.,763.,764.,765.,766.

Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista

1842

157.,158.,160.,161.

Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus

1851

186.,187.,188.,189.,1112.

Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna

1879

467.

Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester

1895

130.,142.

Flattné Győrffy Gizella operaénekes

1874

378.,379.,380.,381.,392.,393.

Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár

1914

744.,745.

Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár

1867

789.,791.,792.

Fusz János zeneszerző, karnagy

1777

135.,136.

Gábor Arnold operaénekes

1880

130.,143.,910.

Gábor József operett-/operaénekes (tenor), színész,rendező,műfordító

1879

909.,910.,911.,912.,913.,914.,

915.,916.,925.,930.,944.,947.

Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós

1906

158.,159.

Gencsy Sári operaénekes

1924

676.,677.,683.,684.,685.,687.

Gertler Endre hegedűművész

1907

404.,405.,406.,407.,408.,409.,

410.,411.,412.,413.

Geyer Stefi hegedűművész, -tanár

1888

418.,419.,420.

Gizycka-Zamoyska Ludmilla zongoraművész, zeneszerző

1829

1097.,1100.

Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző

1842

224.,225.,226.,1105.

Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus

1830

44.,471.,472.,473.

Goll Bea táncosnő, színésznő

1927

41.,42.,50.,93.

Gonda Lucy zongoraművész

1920

873.,874.,875.,876.,877.,

878.

Greisinger István zeneszerző, zongoratanár

18 ?

179.

Gyenge Anna operaénekesnő

1894

686.,688.,689.,690.,697.,

698.,699.,700.


1112 Ardelao 2018-10-16 11:10:01 [Válasz erre: 1111 Ardelao 2018-10-15 08:11:44]

Major J. Gyuláról még sokat lehetne írni. Fel kellene kutatni kottáit bel- és külföldön, és szorgalmazni kellene legalább néhány művének az előadatását, nemcsak a művész, hanem önmagunk megbecsülése végett is. Ő egyike volt azon keveseknek, akik – bár munkáját külföldön jóval többre értékelték – nem hagyta el hazáját. Befejezésül idézem a halála után megjelent nekrológot:

A ZENE, 1925 / 7. SZÁM:

         „MAJOR J. GYULA

          1858-1925

          Lezáródott egy munkában, küzdelmekben és csalódásokban gazdag élet. Sok ilyen életről tud a művelődéstörténet; nálunk is, másutt is. Sokan voltak, akik az elismerést, méltánylást, amelyre egész életükben vágytak, csak haláluk után kapták meg. Major J. Gyula egész életének végzete: az el nem ismerés, az utolsó tíz évben pedig az agyonhallgatás — még halálában is üldözte őt. Kidőlt, eltemették, néhány sor a napilapokban és — the rest is silence. Ha hazánk európai színvonalú tehetségekben gazdag lett volna, és most kidőlt volna egy a sok közül: akkor is méltatlan lett volna ez a részvétlenség, de némiképen érthető. Így azonban nem találunk semmi magyarázatot, sem mentséget azzal a közönnyel szemben, mely utolsó útjára is elkísérte Major Gyulát. De hogy ne szálljon elfeledten sírba az az ember, aki ritka tudást, tehetséget, lelkesedést áldozott a magyar zeneművészetnek: őrizzük meg emlékét ezzel a néhány soros méltatással.
          Ma már a magyar zene magába olvasztotta a nyugati zenekultúra minden elemét, másrészt pedig visszanyúlhat a népzene igazi forrásaihoz. Ötven évvel ezelőtt azonban még töretlen volt a magyar zene terrénuma. Akik akkor jöttek, azoknak úgy kellett elölről kezdeniök mindent, ahogyan a magyar irodalom és nyelv felújítóinak száz évvel korábban.
          S hogy mennyire nem volt itthon mire támaszkodniok, mutatja az, hogy külföldről kellett jönnie annak az embernek, aki hivatva volt ezt a fejlődést megindítani: Volkmann Róbertnak, ugyanúgy, mint félszázaddal előbb Klein Henriknek Pozsonyban.
          Volkmannról, mint zeneszerzőről eltérhetnek a vélemények, mint pedagógus azonban vezetőhelyet foglal el a magyar zene történetében. Ő vetett véget a hatvanas évek csárdás-zuhatagának, ő keltette fel az újabb generáció érdeklődését az átfogóbb zenei formák, érzékét a csiszoltabb zenei stílus iránt. A megromlott és hamis irányba vezetett közlés, a teljes tradíciótlanság mellett nem róható fel az ő hibájául, ha aránylag kevés elsőrangú tehetség került ki iskolájából. Kikből állott az akkori fiatal generáció? Ha eltekintünk a korán elhúnyt Szabados Károlytól, a főkép zongorista Juhász Aladártól, Volkmann első jelentős tanítványai Farkas Ödön, Aggházy Károly és Major Gyula voltak. Vegyük hozzá a Bécsben nevelkedett Beliczayt s a Liszt-növendék Szendyt, az inkább autodidakta Horváth Attilát, — s a névsor teljes. Beliczay tehetsége nem vonható kétségbe, de művei, átlátszó voltuk ellenére sem találhattak visszhangra dilettantikus, csiszolatlan voltuk miatt. Műveiben magyarságra nem igen törekedett, s ha igen, ez külsőségekben merült ki. Aggházy „Magyar Hangulatai“ alig férkőztek közelebb a magyar lélekhez, mint Volkmann „Visegrádja, holott a két mű között csaknem félszázad telt el. Szendy első kompozícióiban a virtuóz-zeneszerzőket jellemző bátortalanság nyilvánul meg. Mind ezek, mind Horváth és Farkas magyarossága nem több annál, mint ami már Haydn, Beethoven, Hummel, Heller műveiben is megnyilvánult, tehát nem belső szükségszerűségből fakadó kifejezési formák, hanem inkább csak exotikumok, csakúgy, mint a XIX. század elejének számos Rondo Ongarese-je.
          Major Gyula I. hegedűszonátája (D-dur. 1883) még szintén a magyaros jellegnek ilyen irányú felfogására vall, első szinfóniája pedig a mendelssohni romantika hatása alatt áll. II. (Magyar) szinfóniája (mellyel később a Műbarátok Körének pályadíját nyerte el, s amely 1890-ben került bemutatásra) némileg Mosonyi „Magyar Hallgatói“-val rokon, és már mélyebben hatol a magyar lélekbe. S ezért joggal tekintik az első magyar szinfóniának minthogy Mihalovich korábbi d-moll szinfóniájában magyar elemek még egyáltalában nincsenek. A vonós-szerenád (1892), különösen annak második tétele — már sikeres kísérlet a magyar néplélek mélységes melancholiájának a műzenébe való bevitelére, s ez őszinteségében már nem Mosonyira, hanem Biharira emlékeztet. Ezek és a következő művek azonban már nemcsak magyarosak, hanem megütik az európai mértéket is, s bizonyítéka ennek, hogy a lipcsei Leuckart-cég adja ki őket. Nagy szó ez abban az időben, amikor magyar zeneszerző művét külföldi kiadó még sokkal nehezebben volt hajlandó kiadni, mint ma. Concert symphonique-ja  Leuckart szerzői estjén, melyet az szokása szerint a nála újonnan megjelenő kompozíciók bemutatására adott, Rheinberger, Singer és Sitt műveivel együtt kerül előadásra és a kritika egyértelmű megállapítása szerint messze kimagaslik a többi mű közül, pedig ez még voltaképen korai és sok tekintetben csiszolatlan munkája. Azóta, hogy a berlini filharmonikusok 1888-ban ezt a zongoraversenyt előadták, ő egyike a külföldön legtöbbet játszott és legismertebb magyar komponistáknak, egész a 900-as évek közepéig.
          Újabb haladást jelent a millenáris pályadíjat nyert Magyar szonátá-ja, amelynek stílusa egyenletesebb, leegyszerűsödött, hangszerét fölényesen, de nem felületesen kezeli, s bár a „Szózat“-nak az utolsó tételbe való beolvasztása kissé hatásvadászó, a lassú tétel bensőséges gyöngédségével, lágyságával, schumanni mélységével kétségkívül egyike a magyar variációs irodalom legszebb termékeinek.
          Betetőzi ezt a fejlődési sort az 1908-ban bemutatott Balaton c. szinfónikus költemény, Major Gyulának legismertebb zenekari műve. Itt, a neoromantikus elemektől egészen megszabadulva, már megtalálta teljesen egyéni hangját, legközelebb jut a ma zenéjéhez, s ez az a kompozíciója, melynek lendülete a legegyenletesebb, tematikája teljesen magyar, és felépítése a legátgondoltabb. Meleg, drámai hangszerelése Lisztre emlékeztet, sőt — bár az impresszionizmust nemcsak hogy nem ismerte, hanem arról tudni sem akart, — más utakon ugyan, de egészen közel jut a francia iskola hangfestési módszeréhez.
          Külön tárgyaltuk e műveket, hogy egységes képét nyújtsuk a magyar elemek fejlődésének művészetében. De zeneszerzői munkássága ezzel nem merül ki. Hiszen egyike volt a legtermékenyebb magyar zeneszerzőknek. Műveinek száma 80, s bár ezek között több kisebb is van, jórészük nagyobb- szabású alkotás, aminthogy tehetsége is inkább az ilyen művekben tudott kidomborodni. Par excellence szinfónikus komponista volt. Öt szinfóniát írt. A negyedik (fisz-moll) szenvedélyes, nagykoncepciójú mű, teljesen nyugat-európai alapon, s az ötödik (D dur) talán már kisebb invencióval, de az előrehaladottabb korra jellemző nagyobb elmélyedéssel megírva.
          A már említetten kívül még két zongoraversenye van. Az első fiatalkori műve. A harmadikat Koncertfantáziák címen adta ki, s e művek is fényt vetnek elsőrendű pianista képességeire. Bár sokirányú működése nem engedte meg, hogy magát teljesen a zongorajátéknak szentelje, egyike volt a legjobb hazai pianistáknak, s e minőségben különösen az elmélyedő előadás — s szinte egyedülálló memóriája jellemezte.
          Instrumentális művei közül fontosabbak: két zongoratriója, klasszicizáló formában, két vonósnégyes, három hegedűszonátája (közülük legjobb az utolsó, még kéziratban levő), hegedű- és gordonkakoncert, melyekben a hangszerek kitűnő ismeretében kissé túlozza a virtuóz elemet, és utolsó s egyszersmind legjobb zongoraszonátája (e-moll, opus 68), melyben utoljára mutatkozik alkotóereje teljében és maradéktalanul szűri le élete eredményeit.
          A vokális kompozíció idegenebb terület volt számára. Annál érdekesebb, hogy „Niels Finn“ c. férfikarával 1899-ben az Allg. Deutsche Musikverein pályadíját nyerte meg, azonban — mintha ott is hagyományos balszerencséje üldözte volna — a díjat formai okokból nem adták ki neki. Számos női- és férfikara, és dala került kiadásra és előadásra; ezeket helyszűke miatt most nem ismertetjük.
          S miként az alkotó embereknél oly gyakori — az ő művészetének is megvolt a maga reménytelen vágyódása: az opera. Négy operát írt: Dalma, Erzsike, Széchy Mária és Mila, s ezek közül csak egy került színre az Operában, kettő csak vidéken. —Azt mondottuk: reménytelen vágyódás, de mégsem állíthatjuk ezt bizonyossággal. Hiszen nem nyújtottak neki alkalmat arra, hogy ezirányban kifejleszthesse tehetségét s tapasztalatokat szerezhessen. S itt megint a bekezdés passzusára utalunk: ha a magyar opera története bővelkedett volna nagy tehetségekben, talán érthetőbb volna ez a mellőzés, de az Operában nagy számban kerültek színre az akkori „Mályvácskák“. . . És ha már előadták Farkas Ödönnek négy sikertelen operáját, Zichy Gézának gyönge operáit, stb., talán Major Gyula operáit is elő lehetett volna adni, ha másért nem, buzdításul.
          S ami áll az operáira nézve, még nagyobb mértékben vonatkozik az ő igazi terrénumára: a szinfónikus zenére. Öt szinfóniája közül egyet sem mutattak be azok a filharmonikusok, akik nem haboztak előadni az akkori Bella Rudolfok, Moór Emánuel és mások műveit. „Suite Romantique“-ját 1895- ben tették műsorra, de csak 1899-ben adták elő, 1900 óta semmit Major Gyula műveiből.
          Ha a Nemzeti Zenede hervadhatatlan érdemű vezetője, Gobbi Alajos, nem lett volna tudatában annak a hivatásnak, amelyet egy magyar zenekar a magyar zeneszerzőkkel szemben kell, hogy betöltsön, akkor Major Gyulának művei, amelyeket utóvégre mégis csak állandóan játszottak Bécsben, Berlinben, Lipcsében stb., szóval a germán zene központjaiban, egyáltalán nem lettek volna hallhatók Magyarországon (egyes alkalmi előadásoktól eltekintve).
          És ugyanez a balszerencse üldözte működése egyéb terén is. Négy felsőiskolában tanította a zenét, mégis hosszú évekig tartott, amíg kinevezését megkapta, s csak abba a rangfokozatba tudott eljutni, amelyet ma néptanítók is megkaphatnak. Többször kísérelte meg a magyar zenevilág összefoglalását egyesületekben, de az egyletek széthullottak (s ma sem alakultak meg újra). Női karének-egyesületet szervezett, e nemben az elsőt, és vezette azt óriási nehézségek között . . . Az évtizedeken át tartó lázas munka, a mindinkább fokozódó csalódások aláásták egészségét: elkedvetlenedve visszavonult, lassankint elhallgatott. Fájdalommal nézte, mint foglalják el mások a pozíciókat, mint kötik le az érdeklődést a nálánál gyöngébbek. Már pedig, aki nálunk visszavonul, azt szívesen el is felejtik. Mikor most január 30-án elköltözött az élők sorából, egyetlen napilap sem búcsúztatta érdemeihez méltóan, pedig a kritikusok között sok olyan barátja volt, akik működését közelről ismerték és így néhány személyes sort szentelhettek volna emlékének. Ha a hozzátartozók nem közölték volna a halálesetet a lapokkal, megtörténhetett volna talán az is, hogy a magyar zeneművészetnek ez a rendkívüli alakja észrevétlenül, mindenkitől elfeledten száll a sírba.

Major Róbert.


1111 Ardelao 2018-10-15 08:11:44 [Válasz erre: 1110 Ardelao 2018-10-15 08:06:53]

PESTI NAPLÓ, 1901.09.25.:

          „Erzsike – az Operaház bemutatója –

          Major J. Gyulának, az instrumentális zene e jeles művelőjének három dalműve van: kettőt, a Dalmát és az Erzsikét ismertük a neve szerint, a harmadikról, a Széchy Máriáról, a Király-pályázatok tekintélyes bíráló-bizottsága állított ki elismerő oklevelet azzal, hogy dicséretben részesítette. Ha tehát az Opera vezetősége mégsem ezt, hanem Erzsikét választotta ki a jeles zeneköltő első bemutatkozásául, eleve csak az lehet mindeneknek föltevése, hogy Majornak ez az operája erősebb oldalról mutatja be szerzőjének a színpadi zenére való talentumát, mint a már elismert Széchy Mária. […]
          Annál meglepőbb, hogy az Erzsike ennek a várakozásnak nem felelt meg, sőt azoknak, akik a Major tehetségét kamarazenei alkotásai és zenekari művei révén nagyrabecsülik, egyenesen csalódást hozott. […]

         […] Mint Majornak minden műve, az Erzsike zenéje is finoman kidolgozott, formás muzsika, mely azonban sehol sem hat közvetlenül, a színpadi szceneria hangulatának melegével. Valami mesterkéltség van az egész, külömben is vérszegény zenében, […].”

PESTI HÍRLAP, 1907.04.18.:

„(Magyar opera Temesvárott.) Krecsányi színtársulata f. hó 13-án színre hozta Major J. Gyula „Erzsike“ című operáját, mely annak idején a m. kir. operaházban is színre került, s a társulat tagjai: Maleczky Bianka, Mihályi Ernő, Falussy István, egész művészetüket fordították a főszerepekre, s nagy sikerre vitték a művet. Egyes számok, pl. Ágnes dala, Márton kuplészerű dala, a záró-kettős, stb. nyílt színen is zajos tetszésnyilvánításokra ragadták a közönséget, mely Majort is melegen ünnepelte, s hatalmas babérkoszorúval tüntette ki.”


1110 Ardelao 2018-10-15 08:06:53 [Válasz erre: 1109 Ardelao 2018-10-15 08:03:46]

ALKOTMÁNY, 1901.09.25.:

         […] Ez a kis operája is, […], nem csupán nagy technikai tudásáról tesz bizonyságot, hanem arról is, hogy az összes zenei formák alkalmazásában rendkívüli gyakorlata van, s ez mintegy predesztinálja őt az operaírásra.

          […] Major e művében Wagner nyomdokain halad; ami a kifejezés hűségét illeti, e mellett azonban melódiákkal dolgozik, s azokat teljesen ki is fejti. Az egész a szó szoros értelmében vett modern irányú opera, […] amelyben kiforrott, teljesen kialakult zenei gondolatok vannak.
          Az előadásról sajnálatunkra kevesebb elismeréssel nyilatkozhatunk. A három főszereplő közül Várady Margit játszotta és énekelte szerepét legtöbb odaadással […]. Kár azonban, hogy hangja a magasabb fekvésű részekben nem volt elegendő, s így a zenei szépségeket nem tudta eléggé érvényesíteni. Takáts Márton szerepét unottan és színtelenül adta, […].
          […] A zenekar Szikla vezetésével a-helyzet magaslatán állott: odaadással játszott, és nagyban hozzájárult az est sikerénék emeléséhez. Az énekkarról nem emlékezhetünk meg hasonló elismeréssel. […]
          […]
          A nagyszámú közönség nagy érdeklődéssel hallgatta meg az újdonságot, tetszésének ismételten zajos kifejezést adott, s a szerzőt számos kihívással tüntette ki. Major, mint zeneszerző, egy igazi, jól megérdemelt sikerrel lett gazdagabbá.

Dombay Artur


1109 Ardelao 2018-10-15 08:03:46 [Válasz erre: 1108 Ardelao 2018-10-15 07:52:37]

ORSZÁG-VILÁG, 1901.09.29.:

          „Erzsike.
Lírai opera egy felvonásban. Szövegét írta Radó Antal, zenéjét szerzette Major J. Gyula. Először előadatott a m. kir. Operában 1901. évi szeptember hó 24-én.

           I.

          Vagy öt esztendővel ezelőtt szedtem versbe azt a kis darabot, mely Major J. Gyula barátom muzsikájával kerül színre az Operaházban. Olyan soká hevert nálam is, egyebütt is, hogy mikor hírét vettem a színház részéről való elfogadásának, már jóformán alig emlékeztem rá. Hogy a próbákon viszontláttam, kicsit aggodalomba ejtett: nem nagyon véznácska-e? A közönség, mely előtt a Verga erőtől duzzadó Parasztbecsülete lebeg, mint az egyfelvonásos szövegkönyvek mintája, bele fog-e menni ebbe a túlságosan is egyszerű, mondhatni egyetlen jelenetnyi mesébe ? De hát az én komponista barátomnak éppen ez az egyszerűség tetszett: kedve volt erre a kis munkásdarabra, melyben valami újszerűt látott, valami olyat, a mi egészen elüt a divatos operai sablonoktól és meg is zenésítette . . . Hogy nem bánja-e meg, eldől ma este.

Radó Antal.

          II.

          Megkísértem beszélni az Erzsikéről, mindenekelőtt elmondom a mű keletkezésének történetét. […]

          Két évvel ezelőtt […]  tanácskoztunk Káldy Gyula, immár elhunyt jó barátommal, vajjon Dalma czímű hősi operám (Széchy Máriám a királydíj-pályázat bírálói valamelyikének a fiókjában aludta az igazak álmát) előadható volna-e az Operaházban. S e tanácskozásoknak — sajnos — az volt az eredményük, hogy a művet egyelőre előadni nem lehet, tisztán technikai okokból […]. Dalma tárgyát — Jókainak a Varchoniták czímű novellája nyomán — az avarok idejéből vettem s Káldy úgy vélte, hogy az avarok története nem kelthetne elég érdeklődést, azonfelül pedig a mű színrehozatala óriási költségekkel járna, […]. Már pedig eredeti magyar operára sokat költeni nem mernek, mert a magyar szerzők műveinek rendszerint az a szomorú sorsuk, hogy néhány előadás után örökre leszorulnak a repertoárról.
          S ekkor Káldy felvetette azt a kérdést, hogy miért nem választok — miként az olaszok — a mindennapi életből operatárgyat? S ekkor megmutatta azt a kis opera-szöveget, melyet Radó Antal Eugène Manuel LA ROBE czímű bájos költeménye után írt és neki átadott. A tárgy megkapott: fölötte poétikusnak találtam azt a gondolatot, hogy az egymástól mindinkább elidegenedő, már-már válni készülő szülőket az elhalt gyermek emlékének felidézése újból egymás karjaiba vezérli. Hogy a házastársaknak egymás iránt való elhidegülését szembetűnőbbé, egyúttal a darabot is valamivel hosszabbá tegyem, előjátékot kívántam a tulajdonképeni kis opera elé illeszteni s így keletkezett a korcsmai jelenet, melyben a züllésnek induló férj a csaposleánynyal szeretkezik. Az e jelenetekben előforduló 6/8-ad ütemű kar zenéje már régebben megvolt, s Radó csak a szöveget írta alá.
          Hogy az Opera színpadán szokásos látványosságokból is legyen valami a műben, a mi egyúttal poétikus hatást is tegyen, kigondoltam a befejező apotheozist, melyben az elhalt gyermek angyal képében Isten áldását esdi le szüleire.
          […]

          […] az Opera igazgatósága úgy találta, hogy ez a kis opera jelenleg alkalmasabb az előadásra nagyobbszabású két régibb operámnál, Dalmánál és Széchy Máriánál, melyek pedig talán fölötte állanak ifjabb testvéröknek. […]

          […] Eddig megírt három operám közül Dalmának és Széchy Máriának a hazaszeretet és a szerelem, Erzsikének a tiszta szülői szeretet a motívumai. Valamennyinek a zenéje szívből fakadt és oda kívánkozik vissza. Hogy az Erzsike a maga kopott ruhájú munkásaival és munkásnőivel, egyszerű korcsmájával és szegényes munkáslakásával képes lesz-e tetszését megnyerni és szívéhez férkőzni az Opera közönségének, mely a színpadon többnyire pompát, fényt és ragyogást szokott látni, azt a mai est sikere fogja megmutatni.

Major J. Gyula.

* * *
          Így a szerzők az Erzsike opera előadása előtt. Maga az előadás megfelelt a várakozásnak. A közönség szívesen vette a megható tárgyat és nem bánja egy cseppet sem, hogy a misztikus korból, a lovagidőkből legalább egy estén át nem lát semmit.
           Radó Antal csengő rímekben megírt pompás szövege költői ihlettel tötötte el Major J. Gyula kiváló zeneszerzőnket, a ki a tárgy megható meséjéhez méltó zenét írt.
           […] Major J. Gyula a dallamosságra nagy gondot forditott, a mellett, hogy betartotta a legpreczízebb formákat.
           Az egy óráig tartó opera hangszerelése valóságos mesteri munka, melynél nem egyszer megcsillan Major J. Gyula elismert szimfonikus tehetsége.
           A zeneszerző, hasonlóan a szövegíróhoz, óvatosan kerülte a nagyhangú álpátoszt. Igazi bensőséggel írta meg a zenét, és kerülte, nagyon helyesen, a drámai kirohanásokat, mint a melyek tárgyával abszolút nem fértek volna meg.
           […] Az új szezont […] helyesebb lett volna Major J. Gyula dicséretet nyert, szorosan magyar tárgyú, három felvonásos nagy operájával, a Széchy Máriával megnyitni s ezt a fiatal, zseniális, szorgalmas és a külföldön is elismert zeneszerzőnket ezzel a nagy alkotásával is bemutatni a magyar közönségnek.
           Az Erzsike opera kiváló tulajdonsága, hogy bármely vidéki színpad előadhatja, mert belső tartalmában bírja értékét és nem szorul sem fenomenális énekesekre, sem nagy zenekarra, hogy a közönség annak szépségeit élvezhesse.

[…]."


1108 Ardelao 2018-10-15 07:52:37 [Válasz erre: 1107 Ardelao 2018-10-14 07:22:45]

 „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVÉ”-ben Major J. Gyuláról többek között ezt olvashatjuk:

„[…] Négy operát írt: az Erzsike címűt a budapesti Operaház mutatta be 1901-ben, Széchy Mária Kolozsvárt került előadásra 1906-ban, a bosnyák motívumokon alapuló Mila c. dalművét a pozsonyi színház mutatta be 1913-ban, a Dalma című operája (Jókai színműve nyomán) előadatlan maradt. […]

 „Erzsike” című operájáért a zeneszerző kapott aztán hideget, meleget, de főként hideget, ami lelkileg erősen megviselte. Különösen az fájt neki, hogy legjobbnak vélt dalművei ugyanakkor sohasem kerültek a budapesti Operaház színpadára. A következőkben azokból a kritikákból idézek, amelyek az „Erzsike” c. operájáról jelentek meg. Már csak azért is, mert ezekből fontos tanulság vonható le: Bármit is írjanak a kritikusok, bármit is tartalmazzon a „kánon”, merjünk hagyatkozni a saját ízlésünkre és választásunkra. Mert minden produktum, származzon az a művészet bármely területéről, minden egyénre másként hat. A hatás milyensége függ az egyén érzékenységétől, lelki és szellemi beállítottságától, tapasztalataitól vagy éppen tapasztalatlanságától és főként a kortól, amelyben él. Az ízlés fejleszthető ugyan, csak éppen az a kérdés, kinek az ízlése tekinthető követendőnek, etalonnak …


1107 Ardelao 2018-10-14 07:22:45 [Válasz erre: 1105 Ardelao 2018-10-14 05:25:41]

Hanganyag híján Major J. Gyula néhány letölthető kottája:

SZIMFONIKUS HANGVERSENY ZONGORÁRA ÉS NAGYZENEKARRA, Op. 12.

SZONÁTA ZONGORÁRA, Op. 68.

V. SZIMFÓNIA, Op. 79 – D-DÚR


1106 Ardelao 2018-10-14 06:18:41 [Válasz erre: 1105 Ardelao 2018-10-14 05:25:41]

Major J. Gyula egyik, Lipcsében megjelent kottája:

File:SIBLEY1802.4337.2346-39087009358328.pdf 

Ugyanezen műnek a Kassán kiadott kottája:






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.