Bejelentkezés Regisztráció

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei


1055 Ardelao 2018-09-18 08:27:22 [Válasz erre: 1054 Ardelao 2018-09-17 06:44:11]

Tekintettel arra, hogy Orczy Bódog műveiből még csak részleteket sem áll módunkban meghallgatni, teljes egészében idézem a zeneszerzőnek „A renegát” c. operájáról megjelent írást. Naivan abban reménykedem, hogy akad majd valaki, akinek van bátorsága, ill. kellő hite saját ítélőképességében ahhoz, hogy választását ne a kánonra alapozza, és felkutatja, majd előadatja ennek az operának a nyitányát vagy balettzenéjét. Ha Liszt e részeket értékesnek tartotta, talán a mai zeneértők is felfedeznék azok értékeit. Galamb Sándor feltünteti az írásában felhasznált forrásokat is, ezért van nyom bőven, amelyen el lehet indulni.

BUDAPESTI SZEMLE. 1928. 211. kötet. 611.-613. szám:

Galamb Sándor: „A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.

          Akármilyen különösen is hangzik, hogy legrészletezőbb lélekábrázolónknak, Kemény Zsigmondnak egyik regénye operaszövegként is szerepel, mégis valóság.
          A Zord idő megzenésítve Londonban került színre olasz szöveggel. Bemutatta a Her Majesty's Theatre-nek olasz operatársulata 1881 július 9-én.
          Ezek az adatok első pillanatra talán valami rendkívüli újságként hatnak, pedig a szóbanforgó operát elég sokan ismerték, belőle részleteket a budapesti filharmonikusok kétszer is bemutattak, sőt a dalmű címe Hugó Reimannak Opern-Handbuch-jában (1) is meg van említve.
          Hogyan lehetséges tehát mégis, hogy e zeneműnek Kemény Zsigmonddal való kapcsolatáról mitsem tud irodalomtörténetírásunk ?
          A kérdés kulcsa az opera címében rejlik. Ez t. i. sem nem Zord idő, sem pedig a regény valamelyik főszereplőjének neve, hanem II Rinnegato. Hőse tehát Barnabás diák, s az ő Dorához való szerelme és Elemérrel való ellentéte a librettó tárgya.
          A szöveget Deák Farkas szerezte, s amint az itt következő adatokból valószínű, még a kiegyezés előtt. A zenét hozzá br. Orczy Bódog szerezte, a Nemzeti Színháznak 1870— 1873-ig terjedő időben intendánsa, br. Orczy Emma angol regényírónő apja. A mű nyitányát a budapesti Filharmóniai Társaság először 1867 dec. 15-én, másodszor pedig 1876 ápr. 5-én játszotta. A második hangversenyen maga Liszt Ferenc dirigált.

(1) Leipzig, 1887

(2) L. Mészáros Imre és D'Isoz Kálmán: A Filharmóniai Társaság múltja és jelene 1853—1903. Bpest, 1903.

(Folyt. köv.)


1054 Ardelao 2018-09-17 06:44:11 [Válasz erre: 1049 Ardelao 2018-09-14 09:54:24]

Ha már a 1049. sz. bejegyzésben szóba került Orczy Bódog neve, akinek „A renegát” c. operája külföldön Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójánál és Huber Károly Udvari báljánál kedvezőbb megítélésben részesült, szólni kell róla is, annál is inkább, mert neki nem kis része volt abban, hogy megépült a budapesti Operaház.

Képtalálat a következőre: „Orczy Bódog”

Báró orczi Orczy Bódog Félix zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa

(Tarnaörs, 1835.06.08.-London, 1892.01.25.)

"Operaház 130: mi történt kint és bent?

[…] Az Operaház tervezetéről már 1872 októberében szó volt, amikor a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Orczy Bódog egy beadványt terjesztett a miniszterelnök elé, amelyben az állt, hogy lassan már tarthatatlan, hogy a Nemzeti Színházban együtt szorong és nyomorog a drámai és az operai együttes. Az igazgató egy tervet is kidolgozott, hogy ezen az állapoton javítson, hiszen nem csak kényelmetlen volt, de egyre nagyobb közönségigény mutatkozott a zenés színházi darabok iránt is. […]"

A „Caruso”-ban azonban 2013.01.25-én nagyszerű, részletes írás jelent meg Orczy Bódogról, amely nem sok kiegészítést igényel:

"A renegát – Báró Orczy Bódog portréja"


1053 Ardelao 2018-09-16 07:42:10 [Válasz erre: 1052 Ardelao 2018-09-16 07:38:54]

Végezetül, az imént ismertetett „családtörténet” lezárásaként, - de akár e teljes topic megnyitásának indokaként - hadd idézzem Czeizel Endre szavait, amelyek 2011-ben, egy Debrecenben tartott előadáson  hangzottak el:

„- A művészek fontosak, a kreativitásukkal ugyanis megszépítik az életet. Nekem az egyik kedvenc témám a művészgéniuszok sorsa. Azt gondolom, hogy a tehetség az egyik legnagyobb természeti kincse egy országnak […].

[…] a legjobban a zenei tehetség öröklődik.

- […] A zeneszerzőknél például egyértelműen öröklődik a tehetség. A zene terápia, és ebben a művészeti ágban a tehetség családi halmozódása is megfigyelhető. Ezt úgy hívom, hogy piramis-modell. Általában a nagypapának szép hangja van, a fiát már taníttatja, az unoka pedig egy Bach. A Mozart családban például 67 férfi volt, és mindegyikből zenész lett, de Erkel Ferenc hét gyermeke is egytől egyig muzsikus lett. Ez a tehetségtípus már kiskorban jelentkezik […].

[…]

-  […] Sajnos tíz géniuszpalánta közül egyből lesz tényleg az Magyarországon. Számos tehetséget elpazarolunk. Tudom, nem illik ilyet mondani, de a magyarság, a nemzet jövője nem attól függ, hogy milyen politikusok élnek itt, hanem, hogy végre egyszer meg tudjuk-e menteni a géniuszpalántáinkat. Eddig ugyanis számos tehetséget elfecséreltünk. Azt kellene mindenkinek megérteni, hogy nem a haza teszi naggyá a gyermekeit, hanem a géniuszok teszik naggyá a nemzetet. Úgy kellene vigyáznunk a magyar géniuszokra, mint a szemünk fényére - zárta az előadását Czeizel Endre.”


1052 Ardelao 2018-09-16 07:38:54 [Válasz erre: 1051 Ardelao 2018-09-15 13:27:24]

És ami Huber Károlynak a 1038. és 1039. sz. bejegyzésben idézett életrajzából kimaradt:

Huber Károly első felesége, Severa (néhol: Szevera) Lujza, a „szelíd, jóságos, bánatos, beteges asszony” (idézet Papp Viktortól) 1871-ben elhunyt. A házaspár három gyermekéből kettő – mint az már korábban is említésre került - a művész pályát választotta, egy pedig, Károly, ügyvéd létére a Harmónia Zeneműkiadó Rt. megalapítójaként kapcsolatban maradt a művészettel. Jenő azonban zenei téren minden tekintetben túlszárnyalta nem kis érdemeket szerzett édesapját. Aranka ugyanakkor kellemes, szép beszédhangjával színésznőként ért el sikereket. Vezetéknevüket – eltérő időpontokban ugyan, de - mindhárman Hubayra magyarosították.

Huber Károly művésszé lett unokáiról:

Hubay Jenő egyik fia, Hubay-Cebrian Andor, festőművész lett.

Hubay Aranka és Dr. Ferenczy Zoltán egyetemi tanár és író két leányának, a 23 éves korában, tüdőbajban elhunyt Ferenczy Magdának és nővérének, a később doktorátust szerzett Sárinak a tehetsége az írásművészet terén bontakozott ki. Irodalmi munkásságáért mindkettő Péczely-díjat kapott.

„A magyar muzsika könyvé”-ben olvashatunk egy másik Huber-unokáról is, Hauser Lydiáról, aki operaénekesnő lett. Ő már Huber Károly második házassága révén született a családba. T.i. Huber Károlynak második feleségétől, Fischer Etelkától is született három gyermeke, Aladár, Sarolta és Ede, akik édesapjuk halálakor még kiskorúak voltak. A Huber családból származott művészek sora itt minden bizonnyal még nem zárul le, de e témát tovább nem kutattam.

Forrás: Kempelen Béla: Családkönyv 1. Nemes családok, polgárcsaládok (Budapest, 1940); Papp Viktor: Arcképek a zenevilágból; Magyar Életrajzi Lexikon.

A család Huber Károly temetéséről a BUDAPESTI HÍRLAP 1885.12.22-i számában az alábbi értesítést tette közzé:

 „(Huber Károly temetése) holnap, kedden d. u. 3 órakor lesz az elhunyt Mária-Valéria-utcai (ma: Apáczai Csere János utca) lakásáról. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak mélyen lesújtott szívvel jelentik a maguk, valamint a megboldogult nagyszámú rokonsága nevében Huber Károly, a magy. kir. zeneakadémia tanára, a nemzeti zenede karnagya és tanára, a magy. országos dalárszövetség karnagya, a nemzeti színház nyugalm. karnagya, a Ferenc-József-rend lovagjának ez évi december hó 20-án reggeli 8 órakor, élete 58-dik évében hirtelen bekövetkezett kimultát. A boldogultnak földi maradványai ez évi december hó 22-én délután 3 órakor, lakásán: V. ker., Mária-Valéria-utca Börze-épület, fognak a r. kat. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és a Kerepesi-út melletti sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozatok pedig ez évi december hó 23-án délelőtti 9 órakor  fognak a szent Ferencrendiek templomában az egek urának bemutattatni. Budapest, 1885. december havában. Örök béke lebegjen hamvai fölött! Huber Károlyné szül. Fischer Etelka neje, Aladár, Sarolta, Ede kisk. gyermekei, Hubay Károly dr. és neje, Hubay Jenő, Hubay Aranka gyermekei, Huber Mátyás, Huber Erzsébet testvérei. Özv. Fischer Teréz anyós, ifj. Hubay Jenő unoka. Fischer Béla, Fischer Dezső, Fischer Amália, Fischer Leona, Severa János, Severa Károly, Severa Ferenc, Severa Teréz sógorok és sógornők. —„

A SZALATNAI HUBER CSALÁD sírja, ahol H. Huber Károly nyugszik:

Kerepesi temető: 25/1-1-26 [szobrász: Telcs Ede]


1051 Ardelao 2018-09-15 13:27:24 [Válasz erre: 1049 Ardelao 2018-09-14 09:54:24]

Néhány idézet Huber Károly dalszerzői tevékenységéről:

A ZENE 1944 / 6. SZÁM:

Dobó Sándor: Dalköltészetünk a múlt század derekán

„[…] A dalszerzők között voltak igen értékesek is. Szentirmay Elemér (1830—1908) „Csak egy kislány“ kezdetű dala páratlan népszerűséget ért meg. „Tíz pár csókot“ és „Nagy az én rózsám ereje“ című dalait Brahms, dolgozta fel. A Húzd rá cigány“ és a „Vörös bort ittam az este" Hubay csárdajelenetébe került. Allaga Géza cimbalomra, Huber Károly férfi-karra írt át Szentirmay-dalokat, amelyeknek közkedveltségét egy csomó gyűjteményes kiadás is bizonyítja (Elemér dalai, Szívhullámok, Soldosné által énekelt hat dal, Égő szerelem, Könny és mosoly, Lajos bácsi nótái, Budapesti nóták stb.) […]”

"Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képbenc. tanulmányban a kiegyezés utáni évekről ez olvasható:

A zene.

[…] A sok dalárda keletkezésével fölvirágzott a férfikarok irodalma is. Kiváló sikerrel működtek e téren Huber Károly, Erkel Sándor, s az ifjabb nemzedékből Lányi Ernő és Gál Ferencz. Huber Károlynak mint hegedűtanárnak is sok érdeme van; jeles hegedűiskolát is írt. Zeneszerzeményei közűl kiemelendők: hegedűre és zongorára írt öt magyar ábrándja és harminczkét eredeti magyar férfinégyese; a „Szabadságdal”, „Őseink emléke”, „Nemzeti zászló”, „A szent honért”, „Lelkesedés dala”, „Liszt Ferenczhez”, „Édes lánykám” országszerte ismeretesek. […]”

***

Huber Károly kottái

Képtalálat a következőre: „Huber Károly második ábránd”  Képtalálat a következőre: „Huber Károly kottái”   

 A "Harmadik ábránd magyar dalok felett" kottája (lapozható)


1050 Ardelao 2018-09-14 10:15:25

Nem a témába vágó "tűnődés", vagy mégis?

Huber Károly „Udvari bál”-jának a bemutatóit keresvén a MAGYARSÁG 1935.01.24-i számában az alábbi újsághírre bukkantam:

CSAK RÖVIDEN...
Színház: Bársony Rózsi legközelebb Földes Imre, Szilágyi László és Ábrahám Pál Udvari bál c
ímű operettjében lép fel. Az operettben megelevenedik egy békebeli udvari bál a Várban. […]”

Ábrahám Pál ilyen címmel megírt operettje – tudomásom szerint - műveinek egyetlen jegyzékében sem szerepel. Az viszont bizonyított tény, hogy Ábrahám szívesen vásárolt más szerzőktől zenedarabokat, melódiákat. Vajon az itt említett Ábrahám operett alapját nem a Huber-féle, mindössze egyszer színre került és időközben feledésbe merült mű szolgáltatta?


1049 Ardelao 2018-09-14 09:54:24 [Válasz erre: 1048 Ardelao 2018-09-12 09:20:36]

Az 1882-ben komponált „Udvari bál” c. víg dalművének bemutatóját Huber Károly már nem érhette meg. Halála után a következő hír jelent meg BUDAPESTI HÍRLAP, 1889.10.17-i számában:

 „(Huber Károly víg dalműve.) A néhány év előtt elhunyt jeles zeneszerzőnek, Huber Károlynak kéziratban hátrahagyott „Udvari bál“ című egy felvonásos víg dalművét az operaházban a téli évad alatt elő fogják adni. A víg dalmű szövegét  K a c z i á n y Géza írta a hétéves háború egyik anekdotikus epizódjából.”

E víg dalmű operaházi előadására azonban mégsem került sor. Egyetlen bemutatója volt csupán, mégpedig Tatán, „parádés” körülmények között:

PESTI HÍRLAP, 1890.08.26.:

„(A tatai versenynapról.) Tatán járt tudósítónk írja: Tegnapi sporttudósításunkban bővebben foglalkoztunk a verseny speciális lefolyásával, mely látogatottság tekintetében vetélkedhetik a főváros bármelyik tavaszi versenynapjával is. A vendégszerető főurat, Esterházy Miklós grófot, a magyar arisztokrácia legelőkelőbb tagjai keresték fel vidéki magányában. A hercegi, grófi és bárói címeket viselő méltóságok neveit bajos volna pontosan összeállítani, két személyiségről azonban, kik jelenlétükkel nagyban emelték a versenynap fényét, külön is megemlékezünk; ezek voltak: Ferenc Ferdinand d’ Este főherceg, a presumptív trónörökös, és ennek öccse, Ottó fhg; […] A versenyek este hét órakor végződtek, mire a fővárosiak és bécsiek egy része […] hazautazott, nagy része azonban az idegen vendégeknek Tatán töltötte az éjszakát. — A gróf meghívott vendégei számtalan fényesnél fényesebb négyes fogaton a kastélyba hajtattak, […] Vacsora után az egész társaság a várszínház díszelőadásán vett részt, mely előadásnak összes jövedelmét a jótékony főúr a devecseri tűzkárosultak fölsegélyezésére szándékozik fordítani. […] Előadásra egy német vígjátékon kívül — melyet az idegen nyelvű vendégek kedvéért adatott elő a gróf — Huber Károly „Udvari bál“ című operája volt kitűzve, melyekben az összes szereplők ügyesen állták meg helyüket. A „piéce de resistence“-ot a fényes tűzijáték nyújtotta, mely „Egy éj Velencében” cím alatt lett bemutatva, de a tündéri látványosságok a nagyhangzású névnek egész terjedelmében meg is feleltek. […] A lakosság nagy része, a késő éjjeli órák dacára, megvárta a tűzijáték végét, mely tényleg egy „velencei éj“ csodaszerűségét varázsolta a szemlélők szemei elé.”

Megjegyzendő, hogy Huber Károly Udvari bál c. művének az előadatásával korábban még külföldön is próbálkozott; sajnálatos módon nem járt sikerrel:

KOSZORU. A PETŐFI-TÁRSASÁG HETI KÖZLÖNYE, 1883/1. SZÁM: 

Magyar operák külföldön. Négy magyar opera próbál ez idő szerint szerencsét a külföldön: Erkel „Hunyady László“-ja melynek előadását indokolatlanul mindig halasztja a bécsi operaház, Schauer Ferenc „Atalá“-ja, Huber „Udvari bál“-ja és báró Orczy Bódog „Renegát“-ja. Mind a négy opera szövegét. Sturm Albert fordította németre. Orczy operája Brüsszelben már színre került.”

Hogy miért nem adták elő Huber Károly „Udvari bál”-ját az operában? Arról csak sejtéseink lehetnek. Ám, hogy sejtéseinkben ne tévedjünk túl nagyot, érdemes elolvasni Gombos Lászlónak az alábbi írásából vett részletet. A megértés végett azonban ismét ki kell emelni azt a körülményt, hogy Huber Károly Wagnert mindenképpen meg akarta ismertetni a magyar közönséggel. E törekvését Erkel Ferenc, akivel Huber egyébként korábban jó barátságot ápolt, erősen ellenezte. Olyannyira, hogy ez okból a két zeneszerző közötti jó kapcsolat a végén hajótörést szenvedett:

Részlet  Gombos László „A Huber-Hubay család a 19. századi zeneélet sakkjátszmájában” c. írásából:

Kodály úgy vélte, „[...] Erkel tartott attól, hogy Wagner művészete „megárt a zsenge magyar opera fejlődésének. A következmények megmutatták, hogy félelme nem volt alaptalan. [...]

Hubay Jenő elmondotta hogy milyen méltatlanságot követtek el az Erkelek édesapjával. – »Hát kérem az atyám évtizedeken át volt a Nemzeti Színház karmestere . . . . És hogy most az Operának új díszes épületet emeltek, jól esett volna neki ha egy műve ott színre kerülne; s benyújtott nekik egy – operát . . . és visszautasították! . . . S nézze csak – mily hibákat fedeztek fel benne [«] s átlapoztuk a partitúra lapjait – s ceruzával írt megjegyzéseit az Erkeleknek. – Hát hiba ez? . . . vagy ez? . . . kérdezte Ön tőlem [...;] feleltem Önnek hogy »kákán csomó« keresés. És Ön bosszúságában folytatta »De nem maradok én örökre Brüsselben: haza jövök s visszafizetem nekik«. Haza jött és megtörte az »Erkel dinasztia« évtizedeken tartó hatalmát!* […]”

*(Serly Lajos levele Hubayhoz New Yorkból, dátum nélkül 1935-36. körül)


1048 Ardelao 2018-09-12 09:20:36 [Válasz erre: 1047 Ardelao 2018-09-12 08:55:32]

Ám az 1875.10.15-i bemutató még 50 évvel később is emlékezetes eseménynek számított:

8 ÓRAI UJSÁG, 1925.09.27.:

„[…] A „Jeremiás siralmai” volt az egyetlen darab, mely el is maradhatott volna, sőt el is kellett volna maradnia. Bohózat, élc és szellem, élet és cselekmény nélkül. Nem is tett hatást, hanemA király csókja“ már ismét jó hangulatot keltett. Nehezen indul, de van benne néhány jó jelenet, s Sólymossy Elek egy tót legény alakjába bújt udvarbéli szerepében sok tapsot kapott, s tót dalát és táncát meg is újráztatták. Sziklai Emília kisasszony is nekimelegedett, és bátrabban játszott, s szintén csinosan és erősebben is énekelt, s volt néhány szép dala, mely jövendőt ígér.
— A karok, mind a zenekar, mind az énekkar mind a tánckar igazán jól voltak tanítva, s az ének- és tánckar által adott csoportjelenetek úgy sikerültek, mintha nem is először játszottak volna együtt a közönség előtt.
Az énekkarok közül különösen feltűnt, hogy a női kar mind egészen fiatal, csinos leánykákból áll, kik mégis sok szerencsével járultak az est sikeréhez. […]”

Az ok azonban, amiért a közönség a Népszínház megnyitó előadásáról a végén „lehangoltan” távozott”, gyaníthatóan nemcsak az előadott művek színvonaltalansága volt. Az igazi magyarázatot erre végül is Galamb Sándor több, mint hatvan évvel később megjelent írása adja meg:

"A MAGYAR DRÁMA TÖRTÉNETE 1867-TŐL 1896-IG (Az MTA  Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1937)

[…] Az 1875 okt. 15-én végbement ünnepélyes megnyitáson a király és a trónörökös is megjelent. A műsort az ilyenkor szokásos egyveleg-darabok töltötték ki, köztük Berczik Árpád kedves operettje, A király csókja, és a Vidra Sipka álnév alá rejtőző Rákosi Jenőnek szerencsétlenül megválasztott tárgyú bohózata, Jeremiás siralmai. Ez a vaskos humorú darab, amely még az akkoriban gyakran járványként fellépő kolerával sem átallt figurázni — annyira felháborította a királyt, hogy tüntetőleg otthagyta az előadást. […]”


1047 Ardelao 2018-09-12 08:55:32 [Válasz erre: 1046 Ardelao 2018-09-11 10:33:57]

15 évvel később, a MAGYARORSZÁG 1900.10.16-i számában ugyanerről az előadásról a következő beszámoló volt olvasható:

Népszínház.
Budapest, pénteken, október 15-én, 1875.
Megnyitó első előadás.

[…]

III. szakasz
A király csókja.
Operette egy felvonásban. Írta: Berczik Árpád

Zenéjét szerzette: Huber Károly.
Vezényli a szerző.

Személyek:

Rózsa, a szép juhászné……  Sziklai J. (Itt a lapba szedési hiba csúszott, helyesen: Sziklai E.)

Lóránt ………………………..  Kápolnay

Drugeth ……………………… Solymossy

László apród ………………... Oroszi Georgina 

Az első előadáson a király és a királyi család is jelen volt. Törték magukat az emberek a jegyek után, de már a megnyitó után való napon bizonyos volt, hogy nehéz küzdelmek előtt áll a Népszínház.

[…]

A szép juhászné kalandja Drugethtal (»A király csókja«) tetszett. Tapsot csak az utóbbi darab nyert az egész este alatt. A közönség, mely e megnyitásban valódi nemzeti jelentőségű ünnepet remélt, lehangoltan távozott.

[…]

          Érdekesek ez ELLENŐR följegyzései is, amely lap 1875. okt. 11.—15. számában részletesen ismerteti a Népszínház építésének történetét, […]. A megnyitó előadásról pedig így ír: «A megnyitó előadásról nem tudunk mondani sok dicséretest. Az előadott darabok közül csak A király csókja operette érdemes komoly szóra. Ennek szövegében van élénkség, zenéje pedig kellemes. […]»

          Enyhíti az ELLENŐR lesújtó kritikáját a VASÁRNAPI ÚJSÁG, a mely így ír:
«Az irodalomnak és a színészetnek ünnepe volt a pénteki este, midőn a magyar színművészet második csarnoka megnyílt a fővárosban. (Az előadásról írva ismerteti az egyes darabokat.) A népszínműben (Leánykérő) Eőry, Zádor és Pártényi próbáltak valamit csinálni, minden cselekvény nélküli szerepükben. Sziklai Emília és Szabó Bandi dalai még nem tették azt a hatást, melyet valószínűleg el fognak érni.    

          «A Jeremiás siralmai» volt az egyetlen darab melynek el kellett volna maradnia. Bohózat élcz és szellem, élet és cselekmény nélkül volt. »A király csókja» már jó hangulatot keltett. Solymossy sok tapsot kapott; tót dalát és tánczát meg is újráztatták. A karok - zene és énekkar — jól voltak tanítva, az énekkarok közt különösen feltűnt, hogy a női kar mind egészen fiatal leánykákból áll. Maga a kiállítás díszes. […]»[…]”


1046 Ardelao 2018-09-11 10:33:57 [Válasz erre: 1045 Ardelao 2018-09-10 09:53:10]

„A víg cimborák”-at „A király csókja” c. operett megírása követte. Huber Károly e művét először 1875. október 15-én a Népszínházban mutatták be.

A következőkben a Népszínház ezen megnyitó előadásáról szóló cikkekből idézek:

FIGYELŐ, 1875.10.17.:

„[…] Az estét „A király csókja“, Huber Károly egyfelvonásos operetteje rekesztette be. Sok eredetiség nincs benne, de az egész ügyesen, ízléssel van összeállítva, egy kettőse pedig, a szép juhásznő és vőlegénye közt, hangulatteljesen van írva. A mű szövege ez: Mátyás királyról beszélik, hogy megcsókolta a szép özvegy juhásznőt, kit még senki sem csókolt meg. Egy udvari lovag: Drugeth fogadást tesz, hogy ő is megcsókolja, és aztán álruhában a szép juhásznőhöz megy. Ott szerencsétlen menekültnek adja ki magát, s annyira fokozza az özvegy könyörületességét, hogy az már-már hajlandó őt egy csókkal boldogítani, de megjelennek a királyi apródok, s értesülve a tót ruhába öltözött Drugeth csínyjéről, figyelmeztetik a vőlegényt, ki aztán úgy elpáholja őt, hogy végre megszégyenülve, csók nélkül kénytelen kereket oldani. Ekkor a vőlegény akarja próbára tenni a szép özvegy hűségét, s Drugeth öltönyében csókot kér. Kap is, hanem — pofont, minek végtelenül megörül, s többé nem mer a szép juhászné hűségében kétkedni. — Sziklay Emília k. a. a szép juhászné szerepében igen vonzó jelenség volt, s arról tanúskodott, hogy inkább operette- mint népszínműénekesnőnek született. Sokszor és zajosan tapsolták. Mellette a fővárosi közönség régi jó ismerőse: a széphangú Kápolnai aratott tapsokat, és Sólymossy (Drugeth) keltett derültséget.
Ez az operette volt fénypontja a megnyitó előadásnak. Óhajtjuk, hogy az ezután következő esték művészi siker tekintetében túlhaladják, a látogatottságot illetőleg pedig megközelítsék ezt az előadást. „

Képtalálat a következőre: „sziklay emilia”

A „Király csókjá”-ban Rózsát alakító Sziklai (v. Sziklay) Emília (balra) Pálmay Ilkával (a „Kisasszony a feleségem”-ben). (Sziklai Emíliáról, aki kora egyik legszebb asszonyának számított, sajnos, nem találtam több fotót.)


1045 Ardelao 2018-09-10 09:53:10 [Válasz erre: 1044 Ardelao 2018-09-10 09:26:16]

Újabb talány:

A Fővárosi Lapok 1889.06.17-i számában megjelent egy cikk „Huber Károly emlékezete” címmel. Ebben és csak ebben a zeneszerzőről a következőt olvashatjuk:

 […] Írt négy dalművet (»Székely leány«, »Kemény Simon (?)*«, »Víg cimborák«, »Az udvari bál«), egy operettet (»Király csókja«), […]”

* A Színművészeti Lexikonban ez áll: Kemény Simon, eredeti hazai dráma két felvonásban. Írta: Kisfaludy Károly. Előadták Pesten, 1820 május 8-án. Budán 1835 június 5-én került színre, ezzel a szereposztással : Mária — Déryné, Hunyady — Szentpétery, öreg Kemény — Bartha János, Kemény Simon — Szerdahelyi József. (Páduában magyar katonák is előadták: 1827- ben.) — Két zeneszerző is írt belőle operát: Arnold György Szabadkán; erről többet ma nem tudunk, és Ruzitska József Kolozsvárott, itt színre került 1822-ben. Partitúráját a M. Nemz. Múzeum Orsz. Széchényi-könyvtára őrzi.

A Film Színház Irodalom 1944.03.30.-i száma szerint:

Erkel Ferenc zenei hagyatékában több apróság között egy teljesen befejezett dalmű zongorakivonatát találták, amelyet az agg mester súlyos betegsége miatt már nem hangszerelhetett meg. Ezt a munkát, — mint halljuk – fiai, Sándor és Gyula fogják elvégezni. A dalmű szövegét Jókai Mór írta. A címe: Kemény Simon.

Kérdés:

Írt-e Hubay Károly egy „Kemény Simon” c. dalművet?

Ha nem:

Feltételezhető-e, hogy végül - az Erkel-fiúk felkérésére - ő hangszerelte Erkel Ferenc e címmel komponált művét?

A legvalószínűbb az, hogy újságírói tévedésről van szó.


1044 Ardelao 2018-09-10 09:26:16 [Válasz erre: 1043 Ardelao 2018-09-09 04:48:52]

Még néhány újsághír, ahol a „Víg cimborák” (is) említésre kerül:

FIGYELŐ, 1875.09.25.:

A népszínházról. A népszínház második újdonsága, melyet előadnak, Moliére „Képzelt beteg” című bohózatos vígjátéka lesz. […] Huber Károly „Víg cimborák” operette-je, melyet a nemzeti színpadon is adtak régebben, szintén színre fog kerülni. „A furfangos borbély" * című operette is föl van véve a játékrendbe. Ennek szövegét Felekiné asszony írta még a hatvanas évek elején, Huber Károly zeneszerző is még akkor elkészült a zene első felével, de a másik felét sok dolga miatt nem fejezhette be. Most be fogja fejezni. […]”

FŐVÁROSI LAPOK 1878.01.08.:

A zenede ünnepélye

„(S.) A nemzeti zenedének vasárnap este kegyeletes ünnepélye volt. Két jeles tanárának:    H u b e r  Károlynak és  S z u k  Lipótnak huszonötéves tanári  s  B a r a b á s  Antal Pálnak harminchétéves pénztárnoki jubileumát ülte meg, […]

Hanem a három közül hiányzott egy: Huber Károly, kit — a mint kijelentették — betegség gátolt meg a részvételben. Mindamellett jelen volt ő jeles működésének eredményeiben s megtapsolhattuk mint tanárt, midőn hegedűjátszó növendékeit hallgattuk, s meg mint zeneszerzőt, midőn a »Szózat«-ra írt változatait adták elő.

[…] Huber Károly, mint hegedű- művész, karnagy, tanár és zeneszerző, […]  jeles érdemeket szerzett; a nemzeti színházban »Székely leány« operáját Hollósy Kornéliával, a »Víg cimborák«-at, az első magyar operettet, Pauliné Markovics Ilkával adták elő tőle, a népszínház megnyitásakor pedig »A király csókja« című operettet, s van még egy előadatlan ily zeneműve is: »Ármányos* borbély«**, melynek szövegét Felekiné írta; […]"

Képtalálat a következőre: „Hollósy Kornélia”              PAULINÉ MARKOVITS ILKA –

Hollósy Kornélia (szoprán)              Pauliné Markovics Ilka (szoprán)

(* ) és (**) Elképzelhető, hogy az „ármányos” borbély eredetileg „furfangos” akart lenni?

BUDAPESTI HÍRLAP, 1891.02.09.:

"(Díszelőadás az operában.) Az e hó 13-án az operaházban a Fehérkereszt-egyesület javára tartandó díszelőadás teljes műsora a következő : 1. Fehér kereszt, prológ, ez alkalomra írta Kozma Andor, szavalja Jászay Mari. 2. Huber Károly Víg cimborák című egyfelvonásos eredeti magyar dalműve, melyben a főbb szerepeket Bárdosi és Fleiszig kisasszonyok, Takács, Szirovatka és Szendrői éneklik. […]”

BALTA SZIROVATKA KÁROLY

Balta Szirovatka Károly (lírai tenor)


1043 Ardelao 2018-09-09 04:48:52 [Válasz erre: 1042 Ardelao 2018-09-08 10:17:47]

„1858-ban színre került első 3 felvonásos operája, a »Székely leány«, ezt követte 1860-ban a »Víg cimborák« című operája.” – írja apja dalműveinek a keletkezéséről Hubay Jenő. A Schöpflin Aladár szerkesztette Színművészeti Lexikon szerint a »Víg cimborák«-at 1863.12.03-án mutatták be, mégpedig „nagy sikerrel”. A „Literatura” III. évfolyamának 1928. évi 10. száma szerint „soká volt műsoron”. Érdekes módon Sebestyén Ede az UJSÁG 1943.05.16-i számában, „A magyar dalmű a Nemzeti Színházban” címmel, megjelent cikkében ezt írja: „[…] A Székely leány 1858-ban bukott el”, majd a további „gyászos bukások”-ról beszélve így folytatja: „[…] Az 1863. év elvitte Böhm Gusztávnak A debreceni bíró, Huber Károlynak A víg cimborák című operáit: az előbbit két, az utóbbit öt előadás után.

Minthogy a „Székely leány” Hollósy Kornéliával a címszerepben 1859-ben még „szép siker” volt, a „Víg cimborák” pedig a korábban állítottak szerint „soká volt műsoron”, nem árt, ha ellenőrizzük az e tárgyban fellelhető dokumentumokat.


1042 Ardelao 2018-09-08 10:17:47 [Válasz erre: 1041 Ardelao 2018-09-08 10:12:03]

Ezek után egy igencsak meglepő részlet a MUZSIKA, 1993.07.00/7. számából:

Legány Ferenc: Örökségünk Erkel Ferenctől

Erkel Ferenc […] Természetesen más írók népszínműveinél vagy drámáinál, melodrámájánál is közreműködött zeneszerzőként, mint például Kovács Pál Nemesek hadnagya című drámájánál 1844 augusztusában, Pajor Nina Székely leány Pesten címmel írt népszínművénél 1855. márciusában, aminek zenéjét részben Huber Károly komponálta. […].”

Tehát, létezett már korábban is egy hasonló című zenemű, a „Székely leány Pesten”, amelyben Erkel Ferenc (ha nem Elek vagy valamelyik másik Erkel-fiú!) is „hallatta hangját”, s amelynek a „zenéjét részben Huber Károly komponálta”! Mintha már előfordult volna hasonló eset a zenetörténetben (ld. Kemény Egon elhallgatott, ám komoly szerepét Ábrahám Pál sikerdarabjainak a megszületésében). Emellett Huber Károly aligha vádolható szándékos plágiummal, hiszen zeneművében közismert dalokból vett át részeket, amelyek eredete nyilvánvaló volt. Kérdés, hogy a „Székely leány Pesten” és a nem sokkal ezután színre vitt „Székely leány” nem csupán átirata volt-e Pajor Nina már korábban megzenésített népszínművének.  Csak akkor hogyan jön a képbe Bulyovszky francia szöveg felhasználásával készült librettója? E kérdésre a két mű kottái adnák meg a választ.

A Pesti Hírlap kritikusának azon állítására pedig, amely szerint »Huber Károly […] e művével bebizonyítá, hogy a magyar zene iránt kellő érzékkel nem bír, s hogy nem tudja, mi egyik főkelléke az operának, mint műnek«, a cáfolatot egy másik kritikus, Henri Lichtenberger  francia akadémikus megjegyzése adja:

„[…] Huber, a ki nemcsak európai hírű hegedűművész, jeles paedagogus és componista, hanem vérbeli, éles ítélőképességű muzsikus volt, megérezte Lohengrin-ben azt a remekművet, mely a Nemzeti Színház közönségének olasz és franczia operákon nevelődött ízlését nemesítheti és finomíthatja. Véleményét több ízben nyíltan meg is mondta úgy Radnótfáynak, mint Erkelnek. […]." (Idézet Lichtenberger Henrik: Wagner Richard c., 1916-ban megjelent könyvéből.)

Az igazsághoz, persze, hozzátartozik az is, hogy L. H.-nak nem sok fogalma lehetett a magyar zene sajátosságairól, hiszen e vonatkozásban még Liszt Ferencet is sikerült megtéveszteni.


1041 Ardelao 2018-09-08 10:12:03 [Válasz erre: 1040 Ardelao 2018-09-08 00:14:56]

Majd az első előadás lesújtó kritikája:

PESTI NAPLÓ, 1858.11.30.:

Nemzeti színház. Nov. 27. Először: „A székely leány.Eredeti regényes víg opera 3 felv. Egy franczia szöveg használatával írta Bulyovszky Gyula. Zenéjét szerzette Huber Károly nemzeti színházi karmester. A 3-dik felvonásban előadott „székely tánczot“ szerzette és betanította Tóth Soma. Soha szerző több nyugodtsággal nem tekinthetett művének sorsa elé, mint Huber Károly, kit az operaírásnál oly erők támogattak, mint egy Meyerbeer, Auber, Bellini, Erkel, Merkadante, Rossini, Donizetti, Doppler F. stb. stb. Ez opera zenéje egy kis anthologia. És bár mi kellemetes is ily jeles tehetségek műveivel, habár töredékesen is találkoznunk, mégis szomorú jelenségnek kell ez operát mondanunk, bár víg is az. Huber Károly a magyar conservatorium tanára, színházunk egyik karmestere, s egyik legjelesb hegedűművészünk; Huber Károly azonban e művével bebizonyítá, hogy a magyar zene iránt kellő érzékkel nem bír, s hogy nem tudja, mi egyik főkelléke az operának, mint műnek. A magyar zene iránti egészséges érzék meg nem engedte volna azt, hogy fináléul, csonkítatlanul, minden átdolgozás nélkül oly csárdást használjon, mely a mellett, hogy mint magyar zenemű rossz, s a magyar dal elméletének meg nem felel, olasz dallam, a Luciából vett motívum alapján készült, értjük Frank Ignácz Luiza csárdását. E mellett Huber úr feledé, hogy minden műnek s így az operának is egységgel, bizonyos meghatározott alappal kell bírnia. Operája azonban a legnagyobb rendezetlenség, a legnagyobb chaosz. A magyar és olasz rithmus egymást váltja fel; a mazur taktusa recitativ csárdásba, ez meg olasz zárhangokba megy át, majd oláh hangok érintik fülünket és így derűre borúra fehér és fekete. Aztán mi inspiratiót, mi művészi felfogást tanúsít a szerző az által, hogy a haragra gyűlt és tiszteletet követelő fejedelemnővel azon csárdást énekelteti, melyet Füredi Petőfinek „Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipára“ szavakon kezdődő szép költeményére alkalmazott; csakhogy Brandenburgi Katalin (a fejedelemnő) e szavakat énekli: „Ó, tiszteljétek az illedéket, mert hódolat illeti rangomat.“ Huber úr e csárdásokat nem motívumokul használta és dolgozta fel, hanem egyszerűen beleszőtte, mint ez a népszínművekben szokás, s az idegen mesterek műveiből vett részekkel is majdnem így bánt. Mert nem reminiscentiák érinték fülünket, hanem ismert áriák és kardalok alkalmaztattak Huber úr által minden tartózkodás nélkül. Így, hogy többet ne említsünk, a 2-ik felvonásban a csárdást megelőző recitativ a „Bájital“- ból s a fejedelemnő cabalettája a 3-ik felvonásban „Romeo“-ból; Rózsa éneke, midőn a lámpával jön, „Fra Diavoló“-ból stb. És végtelen satöbbit írhatnánk, kimutathatnék, mely helyek írattak át Báthory Máriából, Erzsébetből, Ilkából. Ha az ily mű aztán opera, akkor opera minden sípláda; ha Huber úr operaíró, akkor operaíró minden karmester, ki potpourrit tud szerkeszteni.

Egyetlen sikerült átdolgozásra emlékezünk a Rózsa és a Simon közti duettben, mely a „Deres a fű, édes lovam ne egyél“ népdal átdolgozása, de ez is oláhba vág át. Ha Huber úr kívánja, megmutatjuk neki számról számra, hogy műve nem eredeti; ha kívánja és művének azon sikere után, hogy t. i. a nagy közönség leginkább Frank Ignácz csárdását és a Székely tánczot tapsolta meg, be nem látja, hogy míg a zeneértők előtt mint operaszerző nevetségessé vált, a közönség tetszését csak oly úton bírta megnyerni, mely úton a közhelyeken czigányaink mindennap zajos tapsokat aratnak, […]

Ugyanerről a VASÁRNAPI UJSÁG, 1858/8. száma:

„Színházi napló.
[…]

Szombat, nov. 27. Először : „A székely leány." Eredeti regényes víg opera 3 szak. Egy franczia szöveg használatával írta Bulyovszky Gy. Zenéjét szerzette Huber Károly, nemzeti színházi karmester. A harmadik felvonásban előforduló „Székely tánczot" szerzette Tóth Soma, előadták Bajkainé, Klasz Róza, Porgesz Mari,
Luigini, Schreiter és Tóth Soma. Hubernak ez első operai kisérletét a nagyszámú közönség tetszéssel fogadta, egyes szebb részeit zajosan megtapsolta, s a szerzőt többször kihívta. Hogy sok benne a reminiscentia, az a szerzőnek hű emlékező tehetségéről tesz bizonyságot; s egy fiatal zeneszerzőnél, ki még azonfelül operai karmester is, alig kerülhető ki. Újabb munkájában H. K. úr e tehetségének bizonyosan csekélyebb bizonyságait adandja. Legnagyobb baj volt az, hogy az elődás túlhosszúra nyúlt. Legnagyobb tetszést arattak az operába beszőtt egyes ismeretes csárdások s magyar dallamok p. o. a Luiza csárdás

[…]

Kedd, nov. 30. Megrövidítve másodszor : „A székely leány." Eredeti opera 3 felv. Szövegét írta Bulyovszky Gy. zenéjét Huber Károly.”


1040 Ardelao 2018-09-08 00:14:56 [Válasz erre: 1039 Ardelao 2018-09-07 13:17:31]

          Huber Károly kortársai és életrajzírói nem sokkal egészíthették vagy egészíthetik ki Hubay Jenő itt idézett visszaemlékezését. Utóbbiak már csak azért sem, mert összefoglalóik megírásakor ők is elsősorban erre támaszkodtak vagy támaszkodhatnak.

          Huber Károly esetében is van mit tenniük a régi zeneművek kutatóinak és felidézőinek. Szép feladat lenne. Huber Károly hegedűjátékáról, dirigensi tevékenységéről természetesen még egyetlen hangfelvétel sem készülhetett, ám műveinek előadását – tudomásom szerint – később, az alkalmas technika rendelkezésre álltakor sem rögzítették. Ezért még csak lehetőségünk sincs arra, hogy a korabeli kritikák igazát elismerjük vagy megcáfoljuk.

          Ebből, persze, az következik, hogy Huber Károlyról szóló, korabeli írott anyagokban nem szűkölködünk. Sőt, egyenesen nehézséget okoz a leglényegesebb dokumentumok kiválasztása. A hangsúlyt most Huber Károly zeneszerzői tevékenységére helyezem, mert erről tudunk a legkevesebbet, és bennem e téma veti föl a legtöbb kétséget.

A kezdetről:

 UJSÁG, 1935.12.19.:

Huber Károly „[…] a Doppler testvérekkel együtt nagy művészkörutat tett Németországban, Anglia és Belgium zenei központjaiban. Minden egyes hangversenyükön lelkesen ünnepelték a kitűnő muzsikusokat. Brüsszelben előkelő magyar emigránsoknak játszott, és ekkor írta Emlékezés Aradra című hegedűábrándját, amelynek előadása után könnyezve ölelgették és csókolgatták össze a magyar urak. Ez a zeneszerzői siker oly nagy hatással volt rá, hogy teljes erejéből nekilátott a komponálásnak. Visszatérve Magyarországra, megírta első operáját, a Székely leányt, amely Hollóssy Kornéliával a címszerepben 1859*-ben került színre szép sikerrel.[…]”

*E művet, magát, már 1858-ban bemutatták.

És az ú. n. „felkomf”, e „magyar népdalokból összeállított mű” promóciója:

BUDAPESTI HÍRLAP, 1858.11.24.:

Magyar könyvészet

[…]

Vettük Huber K. f. hó 25-n színpadra kerülő eredeti regényes víg operájának: „A székely leány-nak szövegét. Szerzője Bulyovszky Gyula, ki azt egy franczia szöveg használatával készítette. Ámbár a szövegre nézve leginkább a ráírt zene sorsa dönt, annyit azonban megmondhatunk, hogy az író elegendő bő alkalmat nyújtott érdekes comicai helyzetek által a hangszerzőnek, nem csak zeneszerzői tehetsége, hanem zeneköltői vénájának is tanúsíthatására. A cselekvény Erdélyben foly le, s három szakaszra van osztva a következő érdeket gerjesztő czímek alatt: 1 felvonás „Pénzen vett feleség.,  2-ik: „Négy molnár egy malomban.”, végre a 3-dik : „A kénytelen némák. A libretto már kapható, — ára azonban nincs ki téve.”


1039 Ardelao 2018-09-07 13:17:31 [Válasz erre: 1038 Ardelao 2018-09-07 08:25:45]

ATYÁMRÓL, HALÁLÁNAK FÉLSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN, 1935. DECEMBER 19-ÉN

Írta: Dr. HUBAY JENŐ

 (2. rész)

          Nemsokára e nagy művészi esemény után a karnagyi címmel tüntették ki atyámat. A »karnagy« szó akkor még használatlan volt, s tulajdonképen e címmel jelezni akarták, hogy a karnagy az első karmester, s így első karmestere lett a Nemzeti Színháznak. Erkel Ferenc igazgatója volt az operának, s csak ritkán dirigált. 1872-ben atyám megvált a Nemzeti Színháztól, s a Nemzeti Zenedének szentelte egész tevékenységét mint karmester és tanár. Ez intézet nagyarányú fellendülése az ő nevéhez fűződik. 1869-ben az orsz. dalszövetség megválasztotta orsz. karnagyának. A dalszövetség kétévenként nagy dalosünnepélyeket rendezett a nagy vidéki városokban, több ezer dalos közreműködésével. E nagyjelentőségű ünnepélyek összelőadásait Erkel Ferenc és atyám vezényelték. 1875-ben Rákosi Jenő felkérésére, ki a Népszínház igazgatója volt, a megnyitó előadásra egyfelvonásos operát (Megj. A.: A szerző e művét annak a kéziratában a „víg dalmű”-nek nevezte.) írt. Címe : a »Király csókja«, mely Ferenc József uralkodó jelenlétében aratott nagy sikert. 1884-ben Liszt Ferenc előterjesztésére kinevezték a Zeneakadémia hegedűtanárának. Ez állást csak egy évig tölthette be, mert 1885-ben utolérte a halál. Mint zeneszerző is igen nagy tevékenységet fejtett ki. Hátramaradt művei között megemlítendők »Az udvari bál« egyfelvonásos opera, egyházi művek, fantáziák hegedűre és gordonkára, a Szózatra írt változatok vonósnégyesre, melodrámák, dalok, stb. De kimagasló jelentőségűek az ő karművei. Több mint 100 férfinégyest írt, részint zenekarkísérettel, melyek még ma is a régi Magyarország területén levő összes magyar dalárdák állandó műsorszámait képezik. Különösen kiemelendők: Édes lánykám, A szent honért, Szabadságdal, Királyinduló, Nemzeti Zászló, Őseink emléke, Fohász, Erzsébet királynő, Harmonia dicséneke, stb.
          Nem szeretnék visszaélni olvasóim türelmével, azonban engedjék meg nekem, hogy még néhány gyermekkori emléket idézzek fel róla. Atyám magastermetű, érdekesfejű férfi volt, a szíve jó és a gondolkozása a legnemesebb. Mindig csak ideális célokért küzdött, amit sokszor tettekkel is bizonyított. Például a Wagner zenéje érdekében kifejtett nagy küzdelmével. Rendkívüli tevékenység jellemezte. Nagy hazafi volt, s rajongással szerette hazáját. Összes szerzeményeiben kifejezésre jut hazafias érzése. Férfinégyeseihez kivétel nélkül hazafias költeményeket használt. Tanítványai rendkívül ragaszkodtak hozzá. Ő szerette a társaságot. Szerette a baráti kört. Rendkívül jó sakk- és dominójátékos volt, s szívesen áldozott néhány órát e szórakozásnak. A sakkban veszedelmes ellenfelet talált Erkel Ferencben, ki a sakkjáték nagy mesterének volt elismerve. Atyám nagy elfoglaltsága miatt csak keveset foglalkozhatott gyermekeivel. Ha színházból éjjel hazajött, vacsora után vagy komponált, vagy a reábízott operák partitúráit tanulmányozta. Az ő dolgozószobájából, a nagy éjjeli csendben, jól kihangzott zongorája, s ha az megszólalt, azonnal felébredtem. Ilyenkor kezdődtek az én koncertjeim . . . Csendesen hallgattam, nehogy észrevegyék, hogy nem alszom. Gyönyörben úsztam, mintha az angyalok — kikről édesanyám mesélt — énekeltek volna az égben. Még ma is csodálkozom, hogy 4—5 éves koromban olyan maradandó benyomásokat volt képes a zene belőlem kiváltani, hogy még ma is emlékemben vannak. Örvendtem, ha atyám magyar szerzeményeket játszott, mert azokat nagyon szerettem; valószínűleg azért, mert édesanyám sokszor magyar népdalokkal altatott el. 5 éves koromban igazi hegedűt kaptam, s ha atyám ráért, 10—15 percig tanított. Mikor e rövid leckék véget értek, egyedül próbálgattam valamit elérni. Atyám mint pedagógus rendkívül türelmes volt. Nagy tudásával könnyen átsegítette tanítványait a nehéz dolgokon. Hegedűiskolát is írt, mely több hegedűsnemzedéknek bibliája volt. A nyarat rendesen egy svábhegyi villában töltöttük. Persze akkor hangos volt nyaralónk a muzsikától. A Nemzeti Színház énekművészei sűrűn látogatták atyámat és délelőttönként átvették vele szerepeiket. Estefelé aztán kamarazenei előadások voltak, melyeken későbben én is részt vettem. Minden vasárnap nagy baráti ebéd volt nálunk. Legtöbbnyire az akkori zenész-korifeusok voltak hivatalosak. Nem ritkán láttuk vendégül Erkel Ferencet Gyula fiával, Volkmann Róbertet, id. Ábrányit, Zimayt, Ridleyt és másokat. Vidám borozás közben sokféle közösen átélt epizódokról emlékeztek meg; így például többek között arról is, hogy a Nemzeti Színház zeneművészei milyen hősiesen vették ki részüket a szabadságharcból. Ugyanis mikor Hentzi generális Pestet bombáztatta, majdnem az egész zenekar, élükön a karmesterekkel, teljes katonai felszereléssel Cinkotára lettek kivezényelve, hogy ott mint »hátvéd« őrt álljanak. Budavár bevétele előtti éjjel foglalták el a posztot. De úgy megunták a hosszú várakozást, hogy csakhamar kvaterkázni és ferblizni kezdtek. Így telt el az éjjel, de ők büszkék voltak rá, hogy megvédték a hazát.

          Minthogy már 14 éves koromban Berlinbe kerültem, s Joachim tanítványa lettem, 19 éves koromban Liszt ajánlóleveleivel Párisba mentem, alig 23 éves koromban Vieuxtemps állását foglaltam el a brüsszeli kir. Conservatóriumban, atyámmal már csak levélileg tartottam fenn az összeköttetést, s csak néha-néha nyáron találkoztunk. 1885 karácsony előtt hívtak sürgönyileg atyám betegágyához. Már csak halva láttam őt viszont. Csak kíméletből nem közölték velem a teljes valót. Szívroham ölte meg néhány perc alatt. Áldom drága emlékét, s mindazok, kik ismerték s visszaemlékeznek reá, tudják, milyen szeretetreméltó embert vesztett a társadalom. A magyar zeneművészetet is nagy veszteség érte. Nem reám tartozik az ő érdemeit zenetörténeti szempontból méltatni, kétségtelen azonban, hogy a Liszt-Erkel zenei korszaknak egyik legkimagaslóbb alakja volt.”

Huber Károly és fiai: Hubay Károly jogász-doktor, énekes, csellista (balra) és Hubay Jenő (jobbra)


1038 Ardelao 2018-09-07 08:25:45

https://static-cdn.hungaricana.hu/tile/thumb/kepeslap/tematikusak/51_zene/19_huber_karoly/0052802_a.ecw/?h=300

HUBER (később: HUBAY) KÁROLY karmester, zeneszerző, hegedűművész, zenepedagógus

(Varjas, 1828.07.01.-Budapest, 1885.12.20.)

Művészcsaládba születni, úgy, hogy tagjai megközelítőleg a művészetek azonos ágaiban tehetségesek és fejtik ki tevékenységüket, nem mindig előnyös. Az összehasonlítás, illetve a rangsorolás a családhoz tartozó művészek között ugyanis elkerülhetetlen. Példa erre a Wikipédiában olvasható ismertető bevezető mondata: „Huber Károly […] karmester, zeneszerző, hegedűművész, zenepedagógus, Hubay Jenő édesapja.” Mire következtet ebből a laikus olvasó? Arra, hogy az igazi, említésre méltó művész valójában Hubay Jenő. A jelen topikban Hubay Jenőnek, a híres hegedűművésznek már nem egy neves tanítványáról (Adorján Jenő, Koncz János, Gertler Endre, Geyer Stefi, Vecsey Ferenc) esett szó, de arról, hogy ki volt Hubay Jenő első neves tanítómestere, nem. A következő néhány bejegyzés tehát a Huberék Jenő nevű hegedűművész fiának első zenetanáráról fog szólni.

És tudna-e valaki erről az érintettnél hitelesebben beszélni? Aligha.

A ZENE 17., 1936/5. SZÁM:

ATYÁMRÓL, HALÁLÁNAK FÉLSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN, 1935. DECEMBER 19-ÉN

Írta: Dr. HUBAY JENŐ

          Nagy meghatottsággal gondolok vissza néhai édesatyámra. Neki köszönöm változatos és eseményekben oly gazdag életemet. Ő volt első tanítómesterem, s neki köszönöm, hogy bejuthattam a zeneművészet nagyszerű kincsesházába, melyben a zene misztériumai feltárultak előttem, amelyek ma is lebilincselik lelkemet.
          Rövid vázát óhajtom nyújtani hallgatóimnak atyám élettörténetéről. Huber Károly, ki élete végén magyarosítani akarta nevét, és utolsó szerzeményeit már a Hubay Károly névvel jelezte, Varjason, Temes megyében született 1828-ban, s fia volt az ottani néptanítónak. Minthogy már gyermekkorában feltűnően megnyilvánult a zene iránti hajlama, 8 éves korában vitte őt apja Aradra. Ott iskoláztatta, egyszersmind az ottani Conservatóriumba íratta be, hol első zenei kiképeztetését nyerte; Händel János tanította hegedülni. Már 12 éves korában oly nagy haladást tanúsított, hogy Bécsbe küldték tanulmányainak befejezése végett. Édesapja időközben meghalt, és mint teljesen vagyontalan fiú Pesten keresett és talált alkalmazást mint hegedűs a Nemzeti Színházban. 1851-ben ismét Bécsbe ment, hol a Hofoperntheater első hegedűse volt egy évig. Azonban Pestre visszatért, mert egy előkelő pesti család leányához,  S z e v e r a  Lujzához gyengéd szálak fűzték. 1853-ban feleségül vette őt, s e frigyből származott három gyermeke: Károly, Jenő, és Aranka. Károly, a legidősebb, az ügyvédi pályára lépett, később a Harmónia zeneműkiadó részvénytársaságot alapította. Aranka, a legfiatalabbik, dr. Ferenczi Zoltán, az ismert tudós, Eötvös, Petőfi és Deák életrajzírójának felesége lett. 1854-ben a Doppler testvérekkel, kik a Nemzeti Színház karmesterei s egyszersmind kitűnő fuvolaművészek is voltak, külföldi hangversenykörútra indult, s Londonba is eljutottak. Mindenütt nagy sikereket arattak, főképen a magyar fantáziáikkal. Mikor visszatértek a fővárosba, Doppler Ferenc elhagyta állását, mert a bécsi Operaházhoz hívták balettdirektornak. Atyám akkor került a karmesteri székbe, ugyanakkor egy hegedűtanári állást is vállalt a Nemzeti Zenedében. Quartett-társulatot is alapított a klasszikus zene ápolására. Hangversenyein Volkmann Róbert összes quartettjeit kéziratból adta elő. Volkmann Negyedik Vonósnégyesét — e moll-ban — mely tán a legjelentékenyebb s legszebb, atyámnak dedikálta. Mint zeneszerző is sikereket aratott. 1858-ban színre került első 3 felvonásos operája, a »Székely leány«, ezt követte 1860-ban a »Víg cimborák« című operája. Minthogy befolyása a Nemzeti Színháznál folyton gyarapodott, sikerült neki a rendkívüli nehézségek és végnélküli fondorlatok dacára — a bécsi operát megelőzve — Wagner Lohengrinjét 1866-ban színre hozni. Teljes győzelmet aratott. A sajtó magasztalta, a közönség ujjongott, s úgy ünnepelte, mintha ő lett volna szerzője Lohengrinnek. Wagner Richárd a következő levelet intézte hozzá:

          Igen nagyrabecsült Karnagy Úr !

          Becses levele nagy örömmel töltött el. Általa először tudom meg határozottan, kinek köszönhetem »Lohengrin«-em nagy sikerét Pesten. Fogadja legbensőbb köszönetemet mindazért, amit Ön tett, és amiről most értesít. Üdvözölje zenekarának kedves tagjait és nevezetesen az Ön által említett kitűnő művészeket, kiknek szintén kérem legszívélyesebb köszönetemet tolmácsolni.

          Önnel együtt bizonyára  b á t o r í t ó n a k  és  f o n t o s n a k  tartom »Lohengrin«-em sikerét Pesten.

           Ha a Nemzeti Színház tisztelt intendanturája folytatni akarja műveim bemutatását a magyar közönségnek, az volna célszerű tanácsom, hogy most már »Rienzi« kerüljön színre, mely legalább a külső siker tekintetében, leginkább biztosíthatná a várt eredményt.

          Végül még arra kérem, hogy Mosonyi barátomnak, kit Ön minden esetre elérhet, legszívélyesebb üdvözleteimet jelentse, és kérem hallgatásomat az ő baráti levelére egyelőre azon biztosítással kimenteni, hogy én — ahogy a körülmények megkívánták, és ahogy azóta ő is megtudta — egy üzleti választ fölöslegesnek tartottam: azonkívül a levélírás nekem éppen most igen terhes.

          Legmelegebb köszönetem ismételt kifejezésével maradok nagyrabecsüléssel lekötelezettje
                                                                                                     Richard Wagner
Luzern, 1866. december 14.

(Folyt. köv.)


1037 Ardelao 2018-09-06 09:59:38 [Válasz erre: 1036 Ardelao 2018-09-05 07:10:28]

Végezetül egy közlemény, amelynek a megjelenését dr. Molnár Imre már nem érhette meg:

MUZSIKA, 1990.05.00/5. SZÁM:

          A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyetemi Tanácsa 1990. április 2-i ülésén a következő jegyzőkönyvi határozatot hozta:
          „A II. világháború után a magyar zeneművészet és zeneoktatás több kiváló személyisége is méltatlan politikai üldözés áldozatává vált. Legelőbb dr. Dohnányi Ernőt, főiskolánk volt főigazgatóját hozta a rosszindulatú suttogó propaganda háborús bűnös hírébe. Ez az alaptalan rágalom az idős művész életét még az emigráció éveiben is megkeserítette és megnehezítette.
          Főiskolánk tanárai közül Ádám Jenő Kossuth-díjas zeneszerzőt, zenepedagógust, Járdányi Pál Kossuth-díjas zeneszerzőt, dr. Legány Dezső zenetörténészt, dr. Molnár Imre énekművészt, Molnár Antal zeneszerzőt, Kossuth-díjas zenetudóst és Viski János Kossuth-díjas zeneszerzőt érte jogi és erkölcsi szempontból sérelem és mellőzés.
          Ezennel őket, valamint azokat a művésztanárokat, dolgozókat és hallgatókat, akiket szintén sérelem ért vagy hátrányos megkülönböztetés áldozatai voltak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Rektora és Egyetemi Tanácsa megköveti mellőzésükért és üldöztetésükért, amelyeket a háború utáni évek kulturális politikája velük szemben elkövetett.
          Legmagasabb erkölcsi elégtételük mégsem ez a megkésett bocsánatkérés, hanem az lehet, hogy nagyszerű egyéniségük, tudásuk mind a mai napig tiszteletnek örvend a magyar és a nemzetközi zenei életben."

Ez a nevesített bocsánatkérés még sokakat megilletne. Talán eljön egyszer ennek is az ideje ...


1036 Ardelao 2018-09-05 07:10:28 [Válasz erre: 1034 Ardelao 2018-09-03 07:23:29]

A MAGYAR NEMZET 1977.11.30-i számában megjelent, következő írásból már csak dr. Molnár Imre haláláról értesülünk. E nekrológ tömör összefoglalását adja az eddig leírtaknak.

Meghalt Molnár Imre zenetudós

         Csetneki utcai budai otthonában, életének kilencvenedik esztendejében végelgyengülésben elhunyt dr. Molnár Imre zenetudós, nyugdíjas énektanár, a Zeneművészeti Főiskola ének tanszakának egykori vezetője, énekművész nemzedékek nevelője, több tudományos munka szerzője, az élő beszéd, az ének széphangzásának fáradhatatlan kutatója és pedagógusa.
          A kivételes egyéniség sorsa és pályája rendkívüli. A magyar és szerb lakosságú Bács megyei Péterrévén született. Az iskolában szerbül is megtanult, gimnazista korában már tudott németül és franciául, később elsajátított több más szláv nyelvet is, bátyjával latinul levelezett, végül tizenöt idegen nyelvben szerezve jártasságot, tizenöt nyelvből fordított dal- és áriaszövegeket.
          Bölcsésznek indult, pályáját 1912-ben Szabó Ervin mellett a Fővárosi Könyvtárban kezdte, s 1919-ben a Tanácsköztársaság a Markó utcai főreáliskola vezetőjévé nevezte ki. A forradalmak elvérzése után nyugdíjazták, újból könyvtáros, majd óraadó tanár lett, és 1922-től 1933-ig a Nemzeti Zenedében tanított, majd 1933 és 1959 között, mikor másodszor, s most már önként nyugdíjba ment, a Zene- művészeti Főiskolán, mint az énektanszék vezetője, majd az énektanárképzés irányítója.
          A Daloskert-et, a XVII. és XVIII. századok legszebb magyar dalainak gyűjteményét, amelyet Kern Auréllal közösen rendezett, 1925-ban adta ki. Ebből tankönyv lett a Zeneakadémián. Lajtha Lászlóval együtt írta és jelentette meg a Játékország című, másik híres munkáját. Eufonetiká-ja, a hang keletkezésének, útjának, a széphangzásnak ez az alapvető munkája (ez is tankönyvvé vált) 1966- ban jelent meg a Zeneműkiadónál. Tanított a Gyógypedagógiai Főiskolán is, eufo- netikai rendeléseket vezetett a gégészeti klinikán, beszédtechnikai előadásokat tartott a Nemzeti Színház művészei előtt, s emlékéremmel tüntette ki őt az egyik, orvosi, hivatalos nevén a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság.
          Lajtha László népdalfeldolgozásai dr. M. I.-nek dedikálva jelentek meg. M. I., Molnár Imre budai lakásán hétezer kötet könyvet őrzött, és a magyar dalok kéziratos, több mint százezer cédulából álló katalógusát.
          Felesége, Hir Sári zongoraművész gyászolja, családja, rokonsága, tanítványai és mindenki, aki roppant tudásából, e tiszta forrásból meríteni tudott.”


1035 Ardelao 2018-09-04 10:09:49 [Válasz erre: 1034 Ardelao 2018-09-03 07:23:29]

Dr. Molnár Imre pedagógusi tevékenységéről viszonylag sok emlék maradt fenn. Hosszú keresgélés után végül sikerült némi hanganyagot is találnom, mégpedig a Rádió Kern Aurélról szóló megemlékezésében, amelynek keretében Molnár Imre énekel, a zongorakíséretet pedig felesége, Hir Sári látja el. A felvétel nem túl jó, de így is kihallható belőle, milyen finoman, érzéssel tudott Molnár Imre dalokat előadni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy operaénekesek előadásában bizonyos dalok kellemetlenül hatottak rám. A dalok jellegéhez ugyanis sokszor nem illik a túliskolázott, erőteljes operaénekesi hang, a színpadi pátosz sem. Számomra a dal valójában énekben történő versmondást, egyfajta színészi teljesítményt jelent, ahol a szövegnek mondhatni nagyobb szerepe van, mint a zenének. A kettő közötti helyes arány megtalálásával válik egy dal előadása széppé, hitelessé.

Rádiófónia 19– Dr. Molnár Imre a 49:05 percnél hallható.

Létezik továbbá még egy (itt, sajnos, nem meghallgatható) felvétel

"Szent vagy, Uram" - Egyházi énekek „Szent vagy, Uram” – Egyházi énekek” címmel:

E felvételen Dr. Molnár Imre a következőket énekli:

  • Ah, hol vagy
  • Magyarok fénye
  • Felmutat égbe
  • Boldogasszony Anyánk

1034 Ardelao 2018-09-03 07:23:29 [Válasz erre: 1033 Ardelao 2018-09-02 20:02:25]

A sok évtizedes és sokirányú, értékes tevékenység elismerése:

MAGYAR NEMZET, 1976.12.08.:

Odaítélték a Művészeti Alap zeneművészeti díjait
A Művészeti Alap zeneművészeti szakosztályának ez évi díját és a vele járó plakettet kiemelkedő zenetudományi és zenepedagógiai, valamint sok évtizedes zenekritikusi és dalfordítói munkássága elismeréséül dr. Molnár Imrének, a Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott professzorának ítélték oda. […]”


1033 Ardelao 2018-09-02 20:02:25 [Válasz erre: 1032 Ardelao 2018-09-02 19:56:58]

 

Dr. Molnár Imre, mint pedagógus, író és társszerző (3):

 

Tanítványai voltak (többek között):

Jákó Béla és

ifj. Toronyi Gyula operaénekes a Nemzeti Zenedében,

Bagó Gizella operaénekes, kamaraénekes, tanár,

Domahidy László operaénekes,

Dunst Mária, operaénekes, szoprán (1959),

Gyurkovics Mária operaénekesnő,

Fodor János operaénekes,

Jakabné Balla Mária énekművész-tanár,

Kerényiné Kéri Margit énekművész, énektanár (1941-1947 között),

Kutrucz Éva énekművész, énektanár (1941 és 1948 között),

Littasy György színész, énekművész,

Melis György operaénekes,

Molnár Magda operaénekes,

Nagypál László operaénekes,

Oravetz Edit operaénekes,

Sándor Judit operaénekes (1941 és 1948 között),

Simándy József operaénekes,

dr. Sipos Jenő énekes, énekpedagógus,

Tálas Ernő énekművész, énektanár (Svédország),

Udvardy Tibor operaénekes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán,

valamint

vitéz Jánky Vilmos zeneszerző, aki énekelni magánúton tanult dr. Molnár Imrénél.

 

Bagó Gizella: Énekes színészek, színész énekesek  c., ITT letölthető dolgozatában többször hivatkozik tanárára, annak a hangképzéssel kapcsolatos tanításaira. A dr. Molnár Imrével kapcsolatos részek a dolgozat 11., 12., 14., 55., 60., 66. és 97. oldalán olvashatók.


1032 Ardelao 2018-09-02 19:56:58 [Válasz erre: 1031 Ardelao 2018-09-02 19:45:24]

 

Dr. Molnár Imre, mint pedagógus, író és társszerző (2):

 

Perényi László: Az énektanítás pedagógiája (dr. Molnár Imre tanulmányaival), a kiadás éve: 1957

Előszó (részlet)

Metodikai munkám elméleti és gyakorlati irányú. Fő feladatom, hogy leendő iskolai énekpedagógusainkat módszeres gondolkodáshoz segítsem. Egyúttal a már működő pedagógusok számára gyakorlati útmutatót is kívánok nyújtani. […]

Iskolai énektanításról lévén szó, a legfontosabb kérdésekben Kodály zenepolitikai és metodikai elveire, munkásságára támaszkodtam. A felhasznált dallamokat javarészt zenepedagógiai gyűjteményeiből merítettem, rámutatva a közölt dallamok sokoldalú szerepére és felhasználására. […]
Nagy nyereségnek tekintem dr. Molnár Imre itt közölt tanulmányait, melyek nemcsak az iskolák, hanem azon túlmenően szélesebb körök érdeklődésére is igényt tartanak. […]”

 

Somogyi Vilmos – Dr. Molnár Imre: Pataki Kálmán, a kiadás éve: 1968

MUZSIKA, 1968.09.00/9. SZÁM:

„[…] A „Nagy magyar előadóművészek' harmadik kötete a páratlan Mozart-tenor, Pataky Kálmán életét, s művészetét mutatja be. […] Somogyi Vilmos az életpálya színes leírására vállalkozott. Igen szorgalmas kutatómunkával járt utána nehezen hozzáférhető adatoknak is, hogy a kép minél teljesebb, gazdagabb legyen. — Dr. Molnár Imre Pataky előadóművészetének elemzését írta meg a hanglemezillusztrációk segítségével. Ez az alapos, zenei-énekes szempontból oly gondos tanulmány, fiatal — s nem csak fiatal! — operaénekesek számára hasznos tanulságokkal szolgál. Molnár Imre, a pedagógus, elsősorban hozzájuk szól, reméljük eredménnyel. […].”

 

Lajtha László – Molnár Imre: Játékország, a kiadás éve: 1994

Részlet a könyvből:
„Elvesztettem zsebkendőmet

Rendes gyerek persze nem hagyogatja el holmiját! Ti is csak úgy játékból fogjátok elveszíteni a zsebkendőt. Megmondom izibe hogyan! Kéz kezet fogva álljatok csak szép nagy körbe. Te meg kis Ágota gyere ide és maradj szépen a körön kívül. Most mindannyian énekeljétek ezt a kis nótát ... „


1031 Ardelao 2018-09-02 19:45:24 [Válasz erre: 1030 Ardelao 2018-09-01 12:42:37]

 

Dr. Molnár Imre, mint pedagógus, író és társszerző (1):

 

A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Dr. Molnár Imre, a kiadás éve: 1936.

IDÉZET A KÖNYV ELŐSZAVÁBÓL:

        „Összefoglalásokra csak akkor kerülhet a sor, ha egy ismeretkör különböző területein annyira előrehaladtak a részletkutatások, hogy van mit összefoglalni. Ilyenkor azonban nagy szükség is van rájuk, mert a sok szétágazó részlet külön-külön, a nagy egészből kiszakítva nem domborodik ki teljes jelentőségében. A részek igazi értelmüket csak az egésszel egybevetve nyerhetik
          Jelen munka is ilyen összefoglalási kísérlet. A magyar zenetörténeti kutatások nagy föllendülése az újabb időkben tette kívánatossá. Első részében a zenei életet leltározza minden vonatkozásában, fejezetenkint a történeti fejlődés vonalát követve. A második a muzsikálók nagy seregszemléje a XX. században. Ahol az előmunkálatok előrehaladottabbak, ott természetesen teljesebb kép adható; ahol a részletmunkák még elvégzésre várnak, elnagyoltabb lesz az összefoglalás eredménye: ez magyarázza elsősorban azt, hogy bizonyos egyenetlenség támad az egyes fejezetek közt. A nagy leltározás így is közelebb visz bennünket a célhoz, a hiányok jelzik a tovább elvégzendő munkák sorát az egységes, nagy magyar zene- történet felé. […]

 Budapest, 1936 április havában.

                                                                                         Dr. Molnár Imre”

 

Daloskert - Szerző: Dr. Molnár Imre, Kern Aurél - Szerkesztő: Ádám Jenő

PESTI HÍRLAP, 1927.02.11.:

„(Dr. Molnár Imre és Kern Aurél ,,Daloskert"-je). A magyar dal két legismertebb kutatója és apostola, dr. Molnár Imre és Kern Aurél, kedves és szép kótáskönyvet bocsátott ki az Egyetemi nyomda pompás kiadásában. „Daloskert" a címe ennek a remekbekészült könyvnek és ez az egyszerűségében is oly jóhangzású cím mindennél színesebben jellemzi a művet. Aki ugyanis a „Daloskert" lapjait forgatja vagy zongoráján megszólaltatja, valóban a magyar daltermés négy évszázadának virágoskertjébe lép. Ennek a kertnek legszebb virágait dr. Molnár Imre hivatott keze válogatta csokorba. Kern Aurél pedig, a tudós hozzáértésével és a zeneszerző finom művészetével, énekszóra és zongorára írta át a magyar daltermésnek ezt a szép gyűjteményét, természetesen az egykorú zenei stílushoz alkalmazkodva. A legrégibb magyar népi énekeken kívül megtaláljuk itt többek között Tinódi, Balassi egy-egy énekét, a magyar középkor karácsonyi énekeit, az eredeti kurucdalok legszebbjeit, Csokonai dalait, a szabadságharc korának nótáit és, mint a kötet egyik legérdekesebb darabját, az első magyar „chansont", a Kis Babet c. biedermeyer dalocskát. Nem a zenetudósnak, hanem a zenebarátnak készült ez a pompás, szépséges kótáskönyv, amely így nem is az elvont, tudományos zeneirodalomnak, hanem annak a magyar közönségnek jelent értékes ajándékot, amely, a mai silány és dilettáns daltermés sivatagában, üdítő, illatos és virágzó oázisként fogja köszönteni ezt a „Daloskert"-et.”

 

Dr. Molnár Imre: Eufonétika – A szép beszéd és éneklés tana

„Ez a könyv csak az eufonétika legelemibb részeivel foglalkozik. A beszéd, vagy ének keletkezési folyamat során eljutott azokig a hangzóformákig, amelyekből a szép szó, majd a szép mondat, szép beszéd és ének kialakítható. Határa tehát az akusztikai érthetőség. Ami ezen túl esik, újabb kötet anyaga lesz.
A szöveget minden bizonnyal világosabbá lehetett volna tenni ábrákkal. Nem a szokványos fonétikai illusztrációkra gondolok. Azok a hangzó alakítási folyamatot csak egy-egy keresztmetszeti ponton ábrázolják és sokszor félrevezethetnek. Pergethető mozgó fényképes ábrák volnának ideálisak. Ezek azonban csak külön képes könyvben adhatók, tehát későbbre kellett maradjanak. […]

Budapest, 1942 áprilisában.

                                                                                        Dr. Molnár Imre”


1030 Ardelao 2018-09-01 12:42:37 [Válasz erre: 1029 Ardelao 2018-09-01 12:29:57]

Ezek után csak természetes, hogy a dr. Molnár Imre hangját felidéző felvételeknek még csak nyomát sem találjuk a neten ...


1029 Ardelao 2018-09-01 12:29:57 [Válasz erre: 1028 Ardelao 2018-09-01 12:25:37]

Dr. Molnár Imre, mint énekművész és a magyar népzene népszerűsítője

1930 és 1942 között:

PESTI HÍRLAP, 1930.01.15.:

Dr. Molnár Imre dalestje. Az ősi, a történelmi magyar muzsika előadóművészei között kivételes hely illeti meg Molnár Imrét. Nem igen akad még valaki, akinél ennyire egyéni lenne a régi magyar énekeknek kultusza. És ez éppen művészetének igazi jelentősége. Megcsodálhatnánk sima, hajlékony hangjának természetes, tökéletesen dalszerű megnyilatkozását, megcsodálhatnánk előadásának világos körvonalait, lényegéből fakadó ízlését is. De azért hangversenyeiről mégsem ez ragadja meg emlékezetünket. De igenis emlékezetünkben marad az énekszónak hamisítatlan zamata, a csapongó, sírva vigadó magyar kedélyvilágnak ezerfelé árnyaló hangulata, amelyet ennyire szívből jövőn igazán egyedül Molnár Imre művészi egyénisége tud szívünkbe lopni.”

PESTI NAPLÓ, 1930.01.12.:

"Dr. Molnár Imre
a kiváló dalénekes estje, január 14. Zeneakadémia, ½ 9. Kísér: M. Hir Sári*. (Rózsavölgyi.)"

*Megj.: Hir Sári dr. Molnár Imre felesége volt.

8 ÓRAI UJSÁG, 1930.04.05.:

Hangverseny. M. Hir Sári tegnap tartotta zongoraestjét. A kitűnő művésznő elsőrendű képességei minden alkalommal osztatlan sikert jelentenek. Tegnapi műsorán Bach- Busoni Orgonakorál-előjátékát és a Gluck- Brahms Gavotteot kivételesen jó klasszikus stílusban hallottuk. A Chopin és Liszt-számok izzó tüze, Scriabine, Rachmaninoff, Prokofieff nagyszerű ritmikája és poézise egyformán elragadtatta a közönséget. A hangversenyen dr. Molnár Imre működött közre, aki a művésznő kíséretével hét népdalt énekelt Dohnányi feldolgozásában, lelkes tetszés mellett.

PESTI HÍRLAP, 1931.02.01.:

Népzene és népének gyűjtések. A Magyar Néprajzi Társaság Hóman Bálint elnöklésével az Akadémiában fölolvasó-ülést tartott, amelyen népének- és népzene-gyűjtésekről számoltak be. Dr. Lajtha László a Nógrád, Heves, Baranya és Pest megyékben végzett gyűjtésekről számolt be. Számos, eddig ismeretlen énekes és hangszeres darabra bukkant s ezeket a Nemzeti Zenede növendékeinek zenekísérete mellett dr. Molnár Imre adta elő.”

PESTI NAPLÓ, 1935.11.28.:

Zenekari hangverseny. A Budapesti Szimfonikus Zenekar első bérleti estje szerdán este zajlott le a Budai Vigadó koncerttermében. A műsor kiemelkedő eseménye Siklós Albert Tinódy históriás énekei című dalsorozata, melynek mesteri harmonizációja, kivételes formakultúrája elsőrangú helyet biztosít zenei irodalmunkban. A dalokat dr. Molnár Imre kollégánk énekelte azzal a költői lendülettel, nagyszerű énekkultúrával, mely a mintaszerűen képzett énekes sajátossága.”

PESTI NAPLÓ, 1938.12.08.:

Szabó Lőrinc előadása Csokonai költészetéről. A Fővárosi Népművelési Bizottság szabadegyetemi irodalmi előadássorozatának záróestéjén holnap, pénteken délután félhét órai kezdettel Szabó Lőrinc Csokonai Vitéz Mihály költészetéről beszél a Pátria Klub (Erzsébet körút 43.) dísztermeben. R. Simonffy Margit a költő kevésbé ismert műveiből ad elő, dr. Molnár Imre zeneakadémiai tanár pedig Csokonai-dalokat énekel.

MAGYAR NEMZET, 1939.03.28.:

Hir Sári nagy sikere Varsóban 
Hir Sári, a kiváló zongoraművésznő március 23-án osztatlan nagy sikert aratott a varsói filharmonikusok koncertjén, melyen Liszt Magyar fantáziáját játszotta el nagy közönség előtt. […] Hir Sári kedden Krakkóban, április 3-án pedig a varsói rádióban játszik. A krakkói estét dr. Molnár Imre előadása vezeti be a magyar muzsikáról, a műsoron magyarruhás leánykák magyar táncai mellett Hir Sári zongoraszámai és dr. Molnár Imre énekszámai szerepelnek."

A ZENE, 1942/8. SZÁM:

Előadás a magyar népzenéről. Dr. Molnár Imre, a Zeneművészeti Főiskola tanára, február 25-én a Tudományos Akadémián, a Néprajzi Társaság ülésén előadást tart a magyar népdalról. Előadásának címe: A népdalkeletkezés folyamata. Falusi és városi népdal.”

Dr. Molnár Imre a fentieken kívül nemcsak énekével, hanem előadásaival is gyakran szerepelt a magyar Rádióban, többek között a Rádió műsorába beiktatott népdalfélórákban.


1028 Ardelao 2018-09-01 12:25:37 [Válasz erre: 1027 Ardelao 2018-08-31 11:21:21]

A teljesség igénye nélkül a következőkben azokból a sajtóhírekből idézek, amelyek Dr. Molnár Imre énekművészként és a magyar népzene népszerűsítőjeként történt fellépéseiről szólnak.

 1921 és 1929 között:

PESTI HÍRLAP, 1921.05.03.:

„(Magyar népdal matiné az Urániában.) AZ Uránia-színház a Magyarországi Turán Szövetség javára f. hó 8-án 11 órakor magyar népdal-matinét rendez. Ságody Otmár zeneíró előadást tart a magyar népdal méltó kultuszáról, Szent-Istvány Juliska, K. Wakots Margit, dr Molnár Imre és Hreglianovits Annus énekművészek közreműködésével.”

SZÓZAT, 1923.05.05.:

Molnár Imre

          Sokszor hallani manapság, főként nagyképű „evolucionisták“ szeretik megállapítani, hogy a faji, nemzeti elem jelentősége a művészetben már túlhaladott állomás. […] Nos, a tények gyakran megugratják ezeket a vesszőparipázókat. Mi a faji, nemzeti jelleg lényege? […] Nem a ritmusban és nem éppen a melódiában rejlik. Az előadóknál pedig nem a kiejtésben és nem a modorosságban; a cigányosság vagy duhaj darabosság csak amolyan „tájszólás“ értékű a magyar dalolásnál. Aki dr. Molnár Imre tegnapi műsorának második felét is hallotta, az mindenesetre megtudta, […] Ez a bozontos fejű, derűs nézésű, rokonszenves dalénekes a leghivatottabb képviselője a magyar dalművészetnek. A magyarnak. Kitűnő énekművész. Technikája a Helge Lindbergére emlékeztet, különösen nagyszerű lélegzési és hangvételi rendszere. Balladainterpretációi megkapó erejűek, Löwe Olufját a „legnagyobbakra“ emlékeztető, tömör realizmussal adta elő, de többi idegen nyelvű dalszámait is a teljes művészi átélés és formai kerekség, plasztikusság jellemezte.
          […] Aki így dalolja Schubertet, Wolfot, az igazi művész, de aki utána úgy dalolja el a „Gőzösnek hat kereké“-t és a többi zamatos gyöngyeit a magyar népdal irodalomnak, az csakugyan meggyőzhetett mindenkit, hogy igenis van komoly magyar dalművészetünk. Csak kell, aki megszólaltassa. Nem cigányos, nem primitív. Egyszerű, nemes és előkelő, fajtiszta magyar művészet. Mi benne mégis a magyar? Minden. Az íze, a levegője, a lelke, úgy, ahogy Molnár Imre hirdeti nekünk. Nem a Zeneakadémia kisterme kellene ehhez és nem pár száz főnyi közönség. Nem bizony. De hát ez is magyar vonás. (Sp.)”

SZÓZAT, 1925.01.24.:

Póstás zeneestély a budai Vigadóban. Az Országos Póstás Kultúregyesület dr. Molnár Imre tanárnak, a Turáni regőscsoportnak, a póstatisztviselők ének- és zeneegyesületének és a póstatisztek zenekarának közreműködésével a m. kir. póstaszemélyzet részére január 29-én (csütörtökön), este 7 órakor a budai Vígadó dísztermében zeneestélyt rendez, amelyen a régi magyar zene néhány kiváló alkotása kerül bemutatásra. Belépődíj nincs.”

PESTI HÍRLAP, 1925.04.07.:

„(Magyar Est.) A Zeneművészeti Főiskola nagytermében nagysikerű „Magyar est"-et rendezett a Magyar Távirati Iroda nyugdíjintézete. A hangversenyen előkelő és nagyszámú közönség jelent meg, élén József Ferenc főherceggel és gróf Bethlen Istvánnéval. A tartalmas és művészi műsorból különösen kiváltak dr. Molnár Imre, ki régi magyar dalokat énekelt, M. Némethy Ella, az Operaház kitűnő művésznője, Dohnányi értékes operájának, A vajda tornyának egy pompásan előadott áriájával, […]

PESTI NAPLÓ, 1925.04.26.:

Dr. Molnár Imre április 30. dalestjén Bach-áriákat, Brahms, Wolf, Strauss és régi magyar dalokat énekel. (Rózsavölgyi.)

PESTI HÍRLAP, 1925.05.21.:

„(Dr. Molnár Imre ária- és dalestje.) Csütörtökön este a Zeneakadémia nagytermében tartotta meg dr. Molnár Imre nagysikerű ária- és dalestjét. Műsorán Bach, Brahms, Wolf és Strauss Richard művei, Bartók-Kodály erdélyi népdalai, valamint egy XIX. század eleji diáknótáskönyv eddig ismeretlen pásztordalai Molnár megfejtésében szerepeltek. Molnár Imre kiváló énekkultúráról tanúskodó, ízléses előadását zajos tetszéssel fogadta a termet megtöltő közönség.

PESTI HÍRLAP, 1926.04.24.:

         „Hangversenyek
           Dr. Molnár Imrének pénteken a fővárosi Vigadó nagytermében rendezett ária- és dalestélye két szempontból tárgyalandó. Egyrészt az előadó énekművész személyes teljesítménye az, amelynek elismeréssel kell adóznunk. Ő mint előadóművész a legkiválóbbak közül való. A régi magyar népies énekeknek és nótáknak úgyszólván speciálistája. Finom, szubtilis hanghordozása, nagyszerű lélekzetvételi technikája, stílszerű és előkelő ízlésű előadása egyaránt jellemzik énekét: nem csoda tehát, a mai estélyén majdnem mindegyik műsorszámának legalább is az utolsó strófáját meg kellett ismételnie. De nemcsak mint előadóművész foglalkoztatja ő a kritikát. Műsorának második és harmadik része anyagánál fogva valóságos zenetörténelmi esemény jellegével bír.
           Mert eleinte ugyan régi olasz áriákat énekelt, de azután áttért Balassi Bálint versére írott régi énekekre, továbbá előadta Csokonainak Felfohászkodását, melynek egykorú dallamát ismeretlen zeneköltő szerezte, előadott azután még néhány régi magyar dalt és nótát; és pedig előadta azokat Kern Aurélnak művészi feldolgozásában, […] közelebb vitte a modern közönség ízléséhez; utat nyitott azoknak a népszerűség felé; […]”

PESTI NAPLÓ, 1928.01.01.:

Konzert r.-t. rendezései

[…] Dr. Molnár Imre dalosestje, január 10. (Zeneakadémia, fél 9.)”

PESTI NAPLÓ, 1928.02.19.:

Harmónia hangversenyei:

[…]

A Motett és Madrigal-Társulat a capella hangversenye február 24-én Hammerschlag vezetésével. Közreműködnek: Bálint Alice és dr. Molnár Imre. (V., V.8.)”

PESTI HÍRLAP, 1929.04.11.:

Hangverseny. A Magyar Vöröskereszt Egylet kórház-missziós szakosztálya nagysikerű hangversenyt rendezett. A hangversenyen fellépett Medek Anna, az Operaház művésznője, aki több operaáriát adott elő nemes művészettel. Dr. Molnár Imre, a Zeneakadémia tanára, régi magyar dalokat énekelt, mély hatást keltve. […]”

PESTI HÍRLAP, 1929.04.18.:

Dr. Molnár Imre dalestje

április 23. Zeneakadémia. Fél 9. (Rózsavölgyi).


1027 Ardelao 2018-08-31 11:21:21 [Válasz erre: 1026 Ardelao 2018-08-31 09:14:20]

EGY ÉNEKTANÁR SZÜLETÉSNAPJÁRA

(2. rész)

3.      Miért közelített meg más nyelveket? Hogy jobban értse, csinosítsa tulajdon anyanyelvét. A sok-sok említett példa közt egyet idézek:
         — Számos nyelvben a szórendnek értelmet eldöntő szerepe van. A mi nyelvünk hangmagassággal közli a dolgok értelmét. Megfigyelte ezt?
Például: el--------men-tem, ez egyszerű közlés. El-men-------tem, ez kérdés. El-----------men-tem (emelkedő hangsúllyal), ez befejezetlen állítás, amely után még várunk valamit.
          Az újsághasábon nem közölhetek grafikont, és nem jelölhetek hangmagasságot: a példát, úgy, ahogyan Molnár Imre előadta, tökéletesnek tartom.
          — Tizenkilenc, az elbocsátás, a nagy cezúra után mi történt? — kérdem.
          — Könyvtáros, majd óraadó tanár lettem — 1922-től 1933-ig — a Nemzeti Zenedében, miután kezdettől foglalkoztam zenével.
          A régi magyar zene emlékeinek gyűjtéséhez fogott. Kern Auréllal együtt 1925-ben közzétette a Daloskertet, a XVII. és a XVIII. század legszebb magyar dalainak gyűjteményét. A munka később tankönyv lett a Zeneakadémián. Lajtha Lászlóval együtt 1929-ben kiadta a Játékország című munkáját. Bevezetett dolgozószobájába, amely egy mély, zárt, de tündöklő barlang sajátos érzetét keltette bennem. Hétezer kötet könyvet őriz benne és a magyar dalok kéziratos, több mint százezer cédulából álló katalógusát, amelyet szöveg szerint, dallamindulások és finálisok szerint rendezett. Lajtha László népdalfeldolgozásai dr. M. l.-nek dedikálva jelentek meg. Molnár Imre előadóművész is; a régi magyar népdalok egy részét hat His Master’s Voice lemezre énekelte, felesége, a háromszoros Liszt díjas Hir Sári zongoraművésznő társaságában. Ezek a lemezek napjainkban a régi magyar dalkincs ritkaságai.
           Az előadóművészt köszöntőm a nyolcvanadik születésnapon?
           Az énektanárt?
           A keze alól került ki énekeseink egy része, talán a java. Gyurkovits Mária, Sándor Judit, Melis György, Dunst Mária, Fodor János, Udvardy Tibor, Simándy József, a Mozart-énekes Tálas Ernő (Svédország), a salzburgi ünnepi játékok egyik Mozart-énekesnője, Oravetz Edit (Zürich), a tanítványai voltak.
          Voltak, s vannak más énektanáraink is. Voltak, s vannak más előadóművészeink. Voltak, s vannak a magyar népdalnak más, sugárzó, szenvedélyes kutatói.
          Azt, ami a nyolcvanéves Molnár Imrében egyedülvaló, másutt kell keresni.

          Ő végtére is egész életében, teljes pályája során, minden törekvésével és tudósi szenvedélyével az élő beszéd, s az ének széphangzását kereste, szorgalmazta, és kutatta.
          A széphangzás tudósa lett.

4.       A hang élettani rejtélyét, keletkezését, útját kutatta, s egy élet munkája nyomán és árán fogalmazta meg és tárta föl a széphangzás titkát. A pedagógus nyelvésszé  vált, a nyelvész már-már orvossá, hiszen igen rangos orvosi közösségek előtt tartott előadásokat. Ez a tanár-nyelvész-énekes-„orvos” ajándékozta meg a magyar tudományos világot Eufonetika (Zeneműkiadó, 1966) című művével, amely a hang keletkezésének, útjának s a széphangzásnak, ha szabad azt mondanom, a bibliája.
          Élete főművéből néhány fejezetcímet, találomra kiválasztva, ide iktatok: „A hangkeletkezés gégebeli folyamatának vázlata”. „A hang sorsa a gégén túl”. „A hang útja a fülig”. „A hang útja az agyban”. „Az alaphangszín kialakulása”. „A széphangzás szempontjainak összefoglaló táblázata”.
          Tanított a Színművészeti Főiskolán, a Gyógypedagógiai Főiskolán, eufonetikai rendeléseket vezetett a gégészeti klinikán, beszédtechnikai előadásokat tartott a Nemzeti Színház művészeinek és a rádió bemondóinak, beszélt orvosok előtt az orvos és az énektanár viszonyáról. A hangszínből állapítja meg, hogy a hang keletkezési folyamatának melyik szakaszán történt a hiba. S az orvos minden esetben ott találta meg a bajt, ahol a hangszín alapján előre sejteni lehetett. A Semmelweis Ünnepi Hét során a nem-orvost egyébként Kempelen Farkas emlékéremmel tüntette ki az egyik, orvosi, hivatalos néven a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság.
          A hang legmélyére ásott. Ez a pályája. A szép élő beszéd, a szép énekhang: ez a tudománya.
          S szerepe művelődésünk történetében? Csak antik, görög példával tudom megmagyarázni. A görög szónok mögött hangsíppal — tonarionnal - kezében mindig állt valaki. Ez az árnyék jelezte, hogy a szónok túl magas, vagy túl mély hangon kezdte a szónoklatot. S a síp megütötte a helyes hangmagasságot.
          Végül is mit csinált a nagy, dús pálya során Molnár Imre? Megmondta, megtanította, hogy a helyes hang milyen.

 Ruffy Péter


1026 Ardelao 2018-08-31 09:14:20 [Válasz erre: 1024 Ardelao 2018-08-31 04:10:09]

Ahhoz, hogy dr. Molnár Imre életművének valódi jelentőségét megismerjük, az alábbi cikket érdemes elolvasnunk, amely 80. születésnapja alkalmából jelent meg a sajtóban:

 MAGYAR NEMZET, 1968. NOVEMBER 24.:

Száll az ének szájról szájra

 EGY ÉNEKTANÁR SZÜLETÉSNAPJÁRA

1.         Nyolcvanéves múlt a minap egy joviális öregúr, aki a budai Csetneki utcában lakik, olyas házban, amely engem régvolt, szerény bihari kúriákra emlékeztetett. Zömök termete, kerek arca, pátriárkális modora pedig szegény jó anyai nagyapámra vagy nagyapám valamelyik régi, alsós kártyapartnerére. Szelíd, tiszta fény pihen a szemében, romlatlan egészség élteti szorgalmát és igyekezetét, hosszabb beszélgetésünk alatt nem ült, mint a krónikás, hanem állt, vagy sétálgatott. Inkább családjának tagjai beszéltek, ő állva vagy sétálva szerénykedett, s bennem szüntelen olyan benyomást keltett, hogy beillenék bármely Mikszáth-regénybe, korosodó felvidéki gavallérok közé, milyen jól festene valamely régi-régi bihari udvarház tornácán vagy a filagóriában, amint az örökzöld levelei közt besurranna a nap, s arcát a békés pipázás derűjébe vonná.
          — Imre bátyám hol született? — hiszen a nyolcvanadik születésnap az alkalom, a cím arra, hogy e szerény sorokban bemutassam őt.
          — Bács megyében, Péterrévén, bölcsésznek készültem, pályámat 1912-ben Szabó Ervin mellett, a Fővárosi Könyvtárban kezdtem, később pedig tanítóképzőintézeti tanár lettem a turóci Stubnyafürdőn. Stubnyafürdő volt a régi Magyarország leghidegebb pontja. Kilenc hónapig tartott a tél, és három hónapig hideg volt.
          A régi Magyarország leghidegebb pontjáról indult el a bölcsész dr. Molnár Imre pályája, amelyet azután kettétört, kiforgatott, s merőben más irányba terelt az időknek az a teljessége, amelyet a magyar történelemben 1919 jelentett.
          — Az a sajátos eset történt velem, hogy kétszer nyugdíjaztak életemben. A Tanácsköztársaság kinevezett a Markó utcai főreáliskola vezetőjének, a forradalmak bukása után menesztettek, és nyugdíjaztak. Másodszor nyolc esztendővel ezelőtt, 72 esztendős koromban mentem nyugdíjba a budapesti Zeneművészeti Főiskoláról, amelynek 1933 és 1959 közt rendes tanára, majd az énektanszak vezetője és az énektanárképző vezetője voltam.
          A nyolcvanéves Molnár Imre nyugalmazott énektanár. Ez a sommás fogalmazás azonban téves. Mert nem közöl az egyéniségből, életpályáról annyit sem, amennyi egy fölvillantáshoz lenne elég.
          Énektanár... és a százezer cédula?
          Énektanár... és a majdnem orvosi tudás?
          Énektanár... és a hangok sajátos tudománya, az „eufonetika”?
2.       Nehéz megfogalmazni azt a hivatást, szerepet, amelyet a nyolcvanesztendős öregúr a hazai művelődésben betöltött. Ha szókincsünkben lenne ilyen szó és fogalom: „hangtudomány”, úgy a hangok tudósának nevezném. A fogalom hiányában nem nevezhetem ennek. Ha szerepét megfogalmazni nem lehet is, szeretném e szerep fogalmát legalább megközelíteni.
          A nyelv, az élő beszéd, az ének, a hang vált minden törődése, törekvése, munkája lényegévé. Ennek során tizenöt nyelvben szerzett jártasságot — itt jegyzem meg, hogy tizenöt nyelvből több mint háromszáz dal- és áriaszöveget fordított le.
          — Hol kezdődött ez a sajátos vonzalom?
          — A Bács megyei szülőfalumban négyesztendős koromban kezdtem el a magyar nyelvű iskolát. Később az alsó iskolát még egyszer elvégeztem szerb nyelven. Szüleim akarták így.
          — Milyen magyar nyelven beszéltek Péterrévén?
          — Ez a legszebb, legszínesebb magyar nyelv volt, amelyet életemben hallottam.
          Gimnazista korában anyanyelvén kívül már tudott szerbül, németül és franciául. Később elsajátított több szláv nyelvet is. Egyik rövid, szűk életrajzából tudom, hogy fiával és bátyjával — már élete érett korában — egy ideig latinul levelezett. Szótár segítségével svédből is fordít, tud angolul, s kora ifjúságában történt, hogy még Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtárba frissen érkezett külföldi könyvet adott át neki:
          — Állapítsa meg, kérem, milyen nyelvű munka ez.
          — Sziú indián — felelte Molnár.
          — Ezt honnan tudja?
          — A szóvégződésekből. De vegyük elő az angol—sziú indián szótárt.
          — Ilyen is van? — kérdezte Szabó Ervin.
          Teljesen idegen szövegekről tréfásan ezt jegyzi meg: „Az ember addig olvassa, míg meg nem érti”. A kérdéses könyv valóban sziú indián nyelven íródott.

(Folyt. köv.)


1025 Ardelao 2018-08-31 09:12:18 [Válasz erre: 1024 Ardelao 2018-08-31 04:10:09]

Elírás a idézett szöveg 1. bekezdésében. Helyesen: "referense".


1024 Ardelao 2018-08-31 04:10:09

Az ő nevét hiába keressük a Wikipédiában megjelent ismertetők között. Születésének pontos dátumát sem jegyzik elektronikusan elérhető helyen. „A magyar muzsika könyvé”-nek 448. oldalán azonban - a sok azonos nevű művész között szerényen megbújva - rábukkanunk. Arcképét pedig – az egyetlent és másutt nem láthatót - ugyanezen könyv 596. oldalán tekinthetjük meg. Ki hát ez a titokzatos személy?

Nem más, mint „A magyar muzsika könyve” c. kiadvány szerkesztője, akinek ezt az egyik leghasznosabb zenetörténeti munkát,  a XX. századi magyar zenei élet inkább többé, mint kevésbé teljes enciklopédiáját  köszönhetjük:

MOLNÁR IMRE DR.

„zeneművészeti főiskolai tanár, író, énekes*”

Péterréve, 1888 – Budapest, 1977  

„Tanár és könyvtáros a Nemzeti Zenedében 1922-1933, a főiskolán óraadó 1928-tól, rendes tanár 1933-tól. A Magyarság zenei refernse 1933-tól. A Kat. Szemlénél 1934-1935-ben. Mint énekes különösen a régi magyar dal és népdal művelője. Ugyane területen mozog irodalmi működésében és előadásaiban. Művei: Daloskert (Kern Auréllal együtt, 1926), Játékország (Lajtha Lászlóval együtt, 1929), Gyöngykaláris dalszcenáriuma (Nemzeti Sz., 1932). Jelen mű szerkesztője. Kisebb nagyobb cikkek különböző folyóiratokban.”

(Forrás: A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE)

*Ez a szakma szerinti meghatározás dr. Molnár Imrétől ered, aki valójában – mint később látni fogjuk – jóval több volt ennél.


1023 Ardelao 2018-08-30 06:15:59 [Válasz erre: 1022 Ardelao 2018-08-30 06:12:47]

És a második, végezetes esztendő:

A MAGYAR NEMZET 1996.06.25-i számában a következő olvasható:

„BARÁTI GYÖRGY magyar származású amerikai zeneszerző és karmester 83 éves korában elhunyt. Baráti Győrben született, 1935-ben végezte el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a gordonka szakot. Az Egyesült Államokba 1938-ban települt át. Princetonban tanított, s együtt kvartettezett Albert Einsteinnel, aki hegedűn játszott.”

A művész haláláról közölt rövidhír nem szól egy súlyos tényről: Baráti György valójában gyilkosság áldozata lett. 11 nappal a halála előtt egy ismeretlen támadó olyan súlyos fejsérüléseket okozott az idős embernek, hogy az nem élte túl az esetet. Különös: Baráti György – mint akkoriban sokan mások - feltehetően a zsidóüldözés elől emigrált Amerikába. És akkor - békeidőben – választott új hazájában áldozatul esik egy ismeretlen támadónak. Mintha a végzet ellen hadakozni hiábavaló küzdelem lenne …


1022 Ardelao 2018-08-30 06:12:47 [Válasz erre: 1021 Ardelao 2018-08-29 08:13:23]

Az első nagy tragédia a művész és felesége életében:

 1992:

Lora nevű leányuk 39 évesen, mellrákban meghal. A zeneszerző elhunyt leánya emlékére komponálja a "Chant of Darkness" c. zenekari művét. Szomorú párhuzam: akárcsak Franz Schmidt, aki ugyancsak a leánya halála feletti gyászában komponálta a IV. szimfóniát.


1021 Ardelao 2018-08-29 08:13:23 [Válasz erre: 1020 Ardelao 2018-08-29 07:57:28]

1981:

Képtalálat a következőre: „http://www.bach-cantatas.com/Bio/Barati-George-Press.htm”

George Barati: Branches of Time for Two Pianos & Orchestra

(Rádiófelvétel a szerző vezényletével)


1020 Ardelao 2018-08-29 07:57:28 [Válasz erre: 1019 Ardelao 2018-08-29 07:38:08]

Majd újra magyarul, de csak az emigráns magyarok által az USÁ-ban alapított lapokban:

 NEW YORKI MAGYAR ÉLET, 1971.06.19.:

„Magyar karmester Santa Cruzban

A magyar születésű Baráti György zeneszerzőt és zenekari igazgatót a Santa Cruz-i megyei szimfonikus zenekar leszerződtette az 1971—72-es zeneévadjára zeneszerzői és zenekari igazgatói minőségben. Baráti György a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiát végezte. Három kompozícióját: a „Configuration”-t, a „Scherzo”-t és a „Cello Concerto”-t a londoni filharmonikusok adták ki hanglemezen. Az 58 éves mester a budapesti filharmonikusoknak és a városi operaház zenekarának volt első hegedűse, majd alapítója és karmestere a Princeton Ensemble-nek. Tagja volt a California String Quartetnek és a San Francisco-i szimfonikus zenekarnak is. 1950-től a hawaii szimfonikus zenekart vezényelte.”

CALIFORNIAI MAGYARSÁG, 1977.07.29.:

„BARÁTI GYÖRGY karmester vezényli a saratogai Villa Montalvi klasszikus koncertsorozatát, mely július 15-én kezdődött.”


1019 Ardelao 2018-08-29 07:38:08 [Válasz erre: 1018 Ardelao 2018-08-28 09:14:02]

Az első és több évtizedig az utolsó, magyar lapban megjelent tudósítás Amerikából:

UJSÁG, 1940.06.26.:

Zenevilág

[…]

Baráti György, aki mint Schiffer tanár növendéke, kitűnő eredménnyel végezte a budapesti Zeneművészeti Főiskolát, és néhány év óta Amerikában elismert gordonkaművész, karmester és zeneszerző, most meghívást kapott a trentoni zeneakadémia cselló-tanszékére.”

Ám külföldön George Barati már a sajtóhírek állandó szereplője:

http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Press-1.jpg

http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Press-2.jpg

http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Bach-Review.jpg

http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Bio-1966.jpg


1018 Ardelao 2018-08-28 09:14:02 [Válasz erre: 1017 Ardelao 2018-08-28 08:30:23]

1937 és 1938 között:

PESTI NAPLÓ, 1937.03.09.:

Tánc-matiné. Marga Waldron amerikai táncművésznő vasárnap délelőtt a Zeneakadémia kamaratermében mutatta be táncprodukcióját. […] Táncszámait Eleanor Mangum kíséri, az egyes táncok közötti szünetet részben az ő zongoraszámai, részben a zongorához társuló kitűnő Kuttner Mihály hegedűművész, valamint Baráti György gordonkás triója töltik ki. (Kv.)”

UJSÁG, 1937.09.16.:

Pro ideale vonósnégyes név alatt új kamaraegyüttes alakult Budapesten. A vonósnégyes társaságnak Kuttner Mihály, Harsányi Miklós, Reiszman Pál és Baráti György a tagjai.”

MAGYARSÁG, 1937.10.30.:

Zenekari est. A Magyar Szimfonikus Zenekar pénteki jólsikerült hangversenyével nem először adta bizonyságát annak, hogy a szerepléseik iránt megnyilvánuló érdeklődést méltán meg is érdemli. Koncertjeik mindig nívósak műsoraikban, kivitelükben egyaránt. Pénteken, első bérleti estjükön karnagyuk, Schuler György, állt az élükön, és pontos felkészültségével, lendületes vezénylésével ismételten  karmesteri rátermettségéről győzte meg hallgatóit. Dicséret illeti a műsoráért is: Beethoven, Bizet mellett Bartók és Kodály műveit is élvezhettük, az est közreműködője, Baráti György pedig Dohnányi gyönyörű „Gordonkaverseny“-ét játszotta. A gordonka- versenyművek ez egyik legszebbje nem könnyű feladatot ró az előadóra. Baráti nemcsak a mű tehnikai és muzikális problémáit oldotta meg, a versenymű mélységeiből is sokat adott vissza. Az ügyes karnagy, a tehetséges gordonkaművész szép sikert aratott.”

AZ UJSÁG, 1937.11.04.:

„Gordonka
A cselló nagy mesterei közül Casals Pablo érdekli leginkább a közönséget. Az ő hangversenyére minden jegyet elővételben foglalnak le majd az idén is, mint idáig mindig. A nagyszerű Piatigorsky, a remek Maurice Eisenberg, a híres Thelma Reis, — akit külföldön női Casals néven emlegetnek, — a kitűnő Schein Regina és a nálunk még ismeretlen Slavko Popov bolgár gordonkaművész szerepelnek, míg a hazaiak közül Hermann Pál, Rejtő Gábor, Frisch Antal és Baráti György lépnek a közönség elé.”

UJSÁG, 1938.03.06.:

Baráti György, a neves gordonkaművész, nagy sikerrel szerepelt a szegedi filharmonikusok hangversenyén, ahol Fricsay Ferenc vezényletével Boccherini B-dúr gordonkaversenyét játszotta igazi művészettel.”

AZ UJSÁG, 1938.03.16.:

Kamarazene. A Zeneművészeti Főiskola igazgatósága rendkívül magas színvonalú kamarazene hangversenyt rendezett szerdán az intézet nagy hangversenytermében. […] Kuttner Mihály, Harsányi Miklós, Reismann Pál és Baráti György Beethoven egyik utolsó vonósnégyesét, az a-moll kvartettet játszották nemes áhítattal, oly tökéletesen, hogy a legkiválóbb együttesektől sem igen halljuk ezt á fenséges alkotást szebben és megkapóbban. […]”

Ezt követően hírek már csak Amerikából érkeznek, elvétve.


1017 Ardelao 2018-08-28 08:30:23 [Válasz erre: 1016 Ardelao 2018-08-27 18:27:21]

Megpróbáltam összegyűjteni Baráti Györgyről, a magyar sajtóban megjelent egykori híreket. Játékáról elismeréssel szólnak, de ezekből még nem következtethetünk a későbbi jelentős külföldi sikerre. A legkorábbi  hír 1932-ből származik.

 Az 1932 és 1936 közötti sajtóhírek:

Itt Baráti György vezetékneve még Braunstein:

UJSÁG, 1932.11.23.:

Liszt-hangverseny. Régi jó szokás szerint Liszt Ferenc emlékezetének szentelte ezidei első növendékhangversenyét is a Zeneművészeti Főiskola. […] Braunstein György, Sztankay Lajos, Deutsch Jenő és Rohmann Henrik Liszt ritkán hallható gordonkára, zongorára, orgonára és hárfára írt elégiáját szólaltatták meg. […] A közönség sokat tapsolt valamennyiüknek.”

UJSÁG, 1933.03.25.:

Bánáti Oszkár szerzői estje. A MIEFHOE kulturális bizottsága március 25-én este 8 órakor tartja Bánáti Oszkár szerzői estjét a Goldmark-teremben (Wesselényi-utca 7.) […] Közreműködnek: Balo Elemér, Braunstein György, Csillag Mimi, Kormos József, Örley Dezső, Pauk Anny, Takács Pál. Torday Judith, Vadász Ili, Vészi András, Vészi Edith.”

Majd megjelenik immár magyarosított névvel, noha későbbi, külföldi karrierje szempontjából a Braunstein  vezetéknév talán szerencsésebb lett volna:

PESTI HÍRLAP, 1936.04.05.:

Növendékhangverseny. A Zeneművészeti Főiskola nagy hangversenytermében hétfőn délután fél 6 órakor nyilvános hangversenyt rendez, amelynek keretében fellépnek: Hajdú Juci, Gaál Gabriella, Schneider Hedvig, Gáspár József, Baráti (Braunstein) György, Tibor György.”

PESTI HÍRLAP, 1936.04.28.:

Növendékek kamarazenéje. A Zeneakadémia tantermeiben folyó szorgalmas, törekvő munka a kamarazene hangversenyein hozza meg legnemesebb, legértékesebb gyümölcseit. Igaz viszont, hogy a főiskolán a lehető legjobb kezekben van a kamarazene oktatása. Weiner Leo és Waldbauer Imre kezei alól nem igen kerül ki olyan produkció, amely ne állaná ki akár a legszigorúbb bírálatot is. Most hétfőn is két rendkívül szép és komoly kamarazeneszám töltötte ki a növendék-hangverseny műsorát. Műsormegnyitóul előbb a Dénes Vera—Faragó György kettős játszotta el Beethoven A-dúr gordonka-zongora szonátáját, befejezésül pedig a Lengyel Gabriella—Balázs Frigyes—Móri BélaBaráti (Braunstein) György együttes Beethoven e-moll vonósnégyesét. […](mja.)”

UJSÁG, 1936.11.15.:

„A világhírű  R ó t h – k v a r t e t t  nagy sikerrel hangversenyzett Győrött. Beethoven és Dohnányi egy-egy négyesét, majd pedig Baráti Györgynek, a jeles gordonkaművésznek a közreműködésével Schubert C-dúr ötösét adta elő a kitűnő együttes, amelyet egész este meleg lelkesedéssel ünnepelt a közönség.”


1016 Ardelao 2018-08-27 18:27:21 [Válasz erre: 1015 Ardelao 2018-08-27 08:50:51]

Baráti György hanglemez-felvételei:

https://www.discogs.com/artist/3593574-George-Barati

és egy kevésbé ismert fotó a már ősz hajú, de még mindig jóvágású

művészről:

George Bharati


1015 Ardelao 2018-08-27 08:50:51 [Válasz erre: 1014 Ardelao 2018-08-26 11:33:08]

Hogy tetszik-e Baráti György zenéje? Egyéni ízlés kérdése. Az ifjabb korosztálynak, amely már beleszületett a diszharmóniába, abba, a korba, ahol a világ a feje tetejére állt, bizonyosan. Számukra – elődeik hibájából, sajnos – már ez a közeg vált természetessé, „őszintévé”. Mert hát mindig azt a zenét érezzük a magunkénak, amelynek ritmusait, rezgéseit a zsigereinkben érezzük. Baráti György zenéje már ezé a koré.

Kivonat az ITT megtekinthető hanglemezéhez fűzött ismertetőből:

„[...] Egész életében nagy súlyt helyezett a vezénylésből származó tapasztalatra, amely, mint mondta, egy zeneszerző számára igen fontos, mert olyan, mint amikor az ember »a zenét kívülről hallja befelé, szemben azzal, amikor belülről kifelé«. [...] Zeneszerzőként hatottak rá a körülötte lévők – a bartóki ritmusok, a schoenbergi tizenkét hangúság módszere, Sztravinszkij neoklasszicizmusa és a  hatvanas évekbeli avantgarde kihívásai, de egyik iskolának sem volt fanatikus híve, ám zenéjében kitörölhetetlen nyomokat mutat egy bizonyos fokú amerikai identitás. [...]”



1013 Ardelao 2018-08-26 10:26:54

BARÁTI GYÖRGY karmester, zeneszerző, gordonkaművész és tanár

(Győr, 1913.04.03. - San Jose (California, USA) 1996.06.22.)

Baráti (eredeti nevén: Braunstein) György első képzését a Győri Zeneiskolában kapta (1932-ben fejezte be). Ezt követően Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult (1935-ben végzett, 1937-ben tanári, 1938-ban művész diplomát szerzett). Bartók Bélánál, Dohnányinál, Kodály Zoltánnál és Weiner Leónál tanult. 1933-tól 1936-ig tagja volt a Budapesti Hangversenyzenekarnak, ahol korának legünnepeltebb karmesterei alatt játszott. Még a főiskola diákjaként a Budapesti Szimfonikus Zenekar és a városi Operaház első csellistája lett (1936-1938).   

Alapító tagja és csellistája volt a Pro Ideale Quartetnak(1936-1939) , mely zenekar „Westminster Quartet”-ra változtatta a nevét, miután tagjai az USÁ-ba emigráltak.

Baráti György 1939-ben érkezett az USÁ-ba, 1944-ben vált amerikai állampolgárrá. 1939 és 1943 között Geogres Couvreurnél és Henri Swittennél, a Westminsteri Kórusfőiskolán (Westminster Choir College, Princenton, N.J.) tanult zeneszerzést, továbbá Roger Sessionsnál, a Pricentoni Egyetemen (Princenton University).  Az egyetem vonós zenekarában együtt muzsikált Albert Einsteinnel. Ezután a Princentoni Egyetemen csellóoktató volt (1939-1943). 1941 és1943 között a Princenton Ensemble és a Choral Union, valamint 1944 és 1946 között - katonai szolgálata alatt - az Alexandria (La.) Military Symphony Orchestra karmestere is volt.

1946-ban Baráti György San Franciscoba költözött, Pierre Monteux ideje alatt a Franciso Symphony Orchestra egyik csellistája volt. Emellett 1946 és 1950 között a California String Quartetnak tagja, valamint 1948-tól 1952-ig alapító karmestere és zeneigazgatója volt a San Francisoi Baráti Kamarazenekarnak (Barati Chamber Orchestra) is. Ebben az időben kezdték elismerni Baráti saját szerzeményeit is.

1950-től 1968-ig Baráti a Honolului Szimfonikus Zenekar és Opera zeneigazgatója volt. Ebben az időszakban kezdődött széles nemzetközi karmesteri karrierje is, amelynek során öt kontinens mintegy 85 zenekarát vezényelte  vendégkarmesterként, többek között Japánban, Európában és Latin-Amerikában. 1968-ban hagyta el Honolulut, hogy a Montalvo Művészeti Központ (Montalvo Center for the Arts) ügyvezető igazgatója és a Villa Montalvo Chamber Orchestra karmestere legyen a californiai Saratogában (1968-1978). 1971-től 1980-ig a californiai Aptosban a Santa Cruz Megyei Szimfonikus Zenekar (Santa Cruz County Symphony Orchestra) zeneigazgatója volt. Ezt követően a Baráti Együttes (Barati Ensemble) zeneigazgatójaként tevékenykedett (1989-1992). 1991-ben a Californiai Egyetemen, a Santa Cruzi Könyvtárban (Santa Cruz Library) megnyitották a Baráti György Archívumot (George Barati Archive).

Karmesteri tevékenysége mellett Baráti György 1957-től 1970-ig tagja volt a Dimitri Mitropoulos  Karmesterverseny zsűrijének, és zsűritagként részt vett mind a Metropolitanban, mind a San Franciscoi Operában megrendezett operaversenyeken is.

Kitüntetései és díjai magukban foglalják a zene doktora és a Hawaii Egyetem díszdoktora címet (1955). 1959-ben neki ítélték a zeneszerzésért járó Naumburg Díjat, 1962-ben a Ditson Díjat, valamint 1965-ben és 1966-ban a Guggenheim ösztöndíjat.

Zeneszerzőként Baráti György finom stílusú zenét komponált, a modern európai hagyomány szerint. Míg Hawaiiban tartózkodott, tanulmányozta az egzotikus déltengeri szigetek őslakói dallamainak és ritmusainak a sajátosságait, és ezek tükröződnek az ebből az időszakból származó néhány művében. Több mint 50 szimfonikus művet, versenyművet és kamarazenei darabot írt.

1996. június 22-én hunyt el a californiai San Joséban, a Jó Szamaritánus Kórházban (Good Samaritan Hospital). 83 éves volt. A californiai Soquelban lakott. Barátit június 11-én súlyos fejsérülésekkel, eszméletlenül találták a californiai Los Gatos nevű városközpontban, és már nem tért magához.

Felesége, Ruth, fia George és leánya, Donna élte túl, valamennyien Californában élnek.

Források:

http://www.bach-cantatas.com/Bio/Barati-George.htm

https://www.nytimes.com/1996/07/01/arts/george-barati-83-composer-conductor-cellist-and-teacher.html

https://library.ucsc.edu/reg-hist/george-barati-a-life-in-music


1012 Ardelao 2018-08-25 20:01:35 [Válasz erre: 1011 Ardelao 2018-08-25 19:59:46]

„BAKFARK BÁLINT PADOVAI VÉGRENDELETE ÉS HAGYATÉKA

 (3. rész)

          Mint a hagyaték értékelői megállapították, a Veneréhez került ingóságok összege 1342 lírát és 4 solidust tett ki - vagyis átszámolva közel 170 magyar forintot -, amelyből a döntés értelmében a lantkészítőnek ki kellett fizetnie 779 lírát Christinának, míg a maradékot megtarthatta. Emellett az értéktárgyak döntő részét is át kellett adnia az innsbrucki örökösnek.
          Miközben a most megtalált padovai dokumentumok sok mindent tisztáznak, újabb kérdéseket is felvetnek. Először is nem tudjuk, mi történt Bakfark első feleségével, a litván származású Katarina Narbutownával. Jelenlegi ismereteinkből arra kell következtetnünk, hogy nem sokkal 1566 januárja után, amikorról az utolsó rá vonatkozó adat ismert, meghalhatott. Hol és milyen körülmények között, eddig nem derült ki. Gondot okoznak a második feleségére vonatkozó ismeretek is. Nem világos ugyanis, hogy ha Juliana innsbrucki származású volt, miért tartózkodott gyermekeivel együtt olasz földön már 1571-ben, amikor férje még Erdélyben volt. Lehetséges, hogy Juliana családja - miként ezt korábban felvetettem - tulajdonképpen olasz, esetleg padovai eredetű volt? Ezt csakis további kutatás tisztázhatja.
          Egyáltalán: kérdéses, mivel foglalkozott Bakfark a padovai évek alatt. Nem tudunk semmit arról, volt-e kapcsolata a város vezető rétegével, főként a közeli és Padova fölött uralmat gyakorló Velencével, az ottani patrícius családokkal. Járt-e ott egyáltalán? Ma még kiderítetlen. Jelenleg csak arról vannak adataink, hogy Bakfark kapcsolatban állt a Padovában tanuló külföldi diákokkal. Korábbi ismereteinkhez - Bakfark nekrológjai a diákok évkönyveiben, a diákok és a testamentum exekútora, Venere által felállított emléktáblája - járul még Bakfarknak az 1572-74 közötti időszakra keltezhető, eddig közöletlen aláírása Jacob Heckelberger padovai diák emlékkönyvében.
          Visszatérve az újabban megismert padovai forrásokhoz, szembetűnő, hogy az 1580-as iratok sehol sem említik Bakfarknak a feleségére hagyott 300 magyar aranyforintját. Pedig ennek az összegnek értéke jóval meghaladta a hagyaték egyéb tételeit, hiszen átszámítva mintegy 2400 lírát tett ki. Lehet, hogy ez a pénz valahol elsikkadt? Feltűnő az is, hogy az 1577-es összeírással ellentétben a hagyaték 1580-as értékelése nem említi a könyveket és a kottákat. Mindemellett nincs semmi utalás sem az 1577-es, sem pedig az 1580-as dokumentumokban Bakfark lantjára avagy lantjaira. Pedig jó lenne tudni, vajon a padovai korszakban Venere hangszeren játszott-e, miként azt a szomszédság és a család kapcsolata alapján vélhetnénk. Mindenesetre az eddig előkerült padovai iratok már így is olyasmit dokumentálnak, amiről egyébként kevés más egykorú forrás szól: azt, hogy a korszak egyik jelentős hangszeres muzsikusa szoros kapcsolatban állt az akkori egyik legjelentősebb hangszerkészítővel. Hatott-e Bakfark Venerére? Adott-e olyan tanácsot neki, amelynek nyomán lantjait továbbfejlesztette? Nem tudjuk. De egykor talán erről is többet mondhatunk majd. Hiszen annak ellenére, hogy a padovai kutatás során sikerült rábukkannom jó néhány olyan dokumentumra is, amely segít sok mindent megválaszolni Vendelio Venerével kapcsolatban, arra nem adódott lehetőség, hogy az Archivio di Stato di Padova teljes közjegyzői anyagát és más gyűjteményeit tüzetesen átvizsgáljam. Ez a gazdag levéltár tehát még szép számmal tartalmazhat mind Bakfarkkal, mind pedig Venerével kapcsolatos további iratokat.

KIRÁLY PÉTER”


1011 Ardelao 2018-08-25 19:59:46 [Válasz erre: 1010 Ardelao 2018-08-25 19:54:56]

„BAKFARK BÁLINT PADOVAI VÉGRENDELETE ÉS HAGYATÉKA

 (2. rész)

Bakfark végrendeletében olvashatunk a fiaira hagyott háromszáz magyar aranyról és a nekik hagyományozott erdélyi birtokáról is. Lehetséges, hogy a lantos olasz földön nem értesült arról, hogy a János Zsigmondtól kapott birtokot a következő fejedelem, Báthori István már 1573-ban elvette tőle és másnak adományozta? Vagy a hagyományozás révén a tulajdonjog visszaszerzésének, visszaperlésének lehetőségét akarta biztosítani gyermekei számára?
          Nem sokkal Bakfark után azonban meghalt két fia, s amikor 1576 szeptember elsején felesége végrendelkezett, mindent még élő egyetlen gyermekükre, a hároméves Jacobusra hagyott. Gyámnak a Bakfark végrendelete felvételénél is tanúskodó híres lantkészítő szomszédot, Vendelio Venerét (vagyis Wendelin Tieffenbruckert) nevezte meg. Venerét megbízta, hogy nevelje Jacobust, amíg az el nem éri a tizenöt éves kort, valamint viselje gondját a hagyatéknak. A gyermek azonban egy hét múlva meghalt, s a következő napon, szeptember 8-án elhunyt a család utolsó tagja, Juliana is. Vendelio Venere a következő év elején, a pestisveszély elmúltával leltároztatta a hagyatékot - az erről szóló dokumentumra bukkantam rá 1992 nyarán -, majd magához vette az ingóságokat. Idővel azonban eljutott a halálhír Innsbruckba, Juliana testvéréhez, Christiana Taxearhoz, aki 1579-ben Innsbruckban kiállított okmányokkal igazolta a vérrokonságát, s 1580 elején bejelentette igényét a padovai örökségre. Ennek eredményeként 1580 májusában felértékelték a Venerénél levő teljes hagyatékot. A Venere és Christiana közötti egyezségre vonatkozó iratokból kiderül, hogy Venere Bakfark és felesége hagyatékából nem csak azokkal a tárgyakkal rendelkezett, amelyeket az 1577-es inventárium felsorolt, hanem a karantén idején más is Veneréhez került. Mint az 1580-as feljegyzések közlik, Venere két nappal Bakfark halála után, 1576. augusztus 24-én átvett a lantos egy lengyel adósának megbízottjától 12 arany zecchinót 103 líra és 4 solidus értékben. Emellett Bakfarkék szolgálólányától is kézhez kapott 224 lírányi magyar és velencei aranypénzt, továbbá emellett még ezüst és aranytárgyakat is. Ez utóbbiakat a közjegyző szerencsénkre 1580-ban gondosan leírta, így, noha a tárgyak holléte ismeretlen - alighanem elkallódtak vagy tönkrementek -, azokat mégis magunk elé képzelhetjük. A hagyatékkal kapcsolatos, 1580-as dokumentumok először is tizenkét aranyozott ezüstkanalat említenek, amelyek nyele egy gömbben végződött, amin egy szárnyas meztelen angyal tartotta Bakfark címerét. A leírás szerint a címer három nagybetűt - V. G. B. - tartalmazott. Ez a V. G. B. monogram kétségkívül a lantos 1565-től használt nevének, a Vabitin Greff Bakfarknak rövidítése. A dokumentumok ugyan nem utalnak a címerábrára, de azt alighanem a krakkói lantkönyvből ismerthez hasonlónak kell elképzelnünk, hiszen azon ugyancsak szerepel ez a három betű. (Ilyesféle ezüstkanál, amelyen valamilyen figura tartja a tulajdonos címerét, a 16. századi Magyarországról egyébként számos ismert.) A Venere által átvett értéktárgyak sorában volt egy öv ezüst csattal, lánccal és gombbal, továbbá egy ezüst medál, amelynek a leírók szerint az egyik oldalán kehely és héber betűk, a másik oldalán viszont egy fa volt látható. Az érem egy olyan zsidó sékel-imitációval azonosítható, amely a zarándokok körében a középkortól fogva Európa-szerte igen elterjedt volt, mint júdáspénz. A feljegyzések említik emellett Bakfark aranygyűrűjét fekete színű kővel. Végezetül pedig olvashatunk egy ezüst szalamandráról, amelynek a farka gyűrűt formált. A pénz és a nemesfém értéktárgyak azt mutatják, hogy Bakfark nem volt szegény. Ugyanakkor a hagyaték alapján gazdagnak sem tarthatjuk. A magyar aranyak említése mindenesetre azt bizonyítja, hogy vagyonának legalábbis egy részét erdélyi udvari muzsikussága idején szerezhette. Elképzelhető, hogy értéktárgyai is részben ebből az időszakból, illetve részben talán a korábbi korszakból, a Habsburg és lengyel udvarban töltött évekből származhattak.

(Folyt. köv.)


1010 Ardelao 2018-08-25 19:54:56 [Válasz erre: 1009 Ardelao 2018-08-25 19:51:49]

MUZSIKA, 1995-06-00/6. SZÁM:

„BAKFARK BÁLINT PADOVAI VÉGRENDELETE ÉS HAGYATÉKA          A Muzsika 1992 decemberi számában beszámoltam Bakfark padovai hagyatékának 1577ben felvett inventáriumáról, amelyet rövid padovai tartózkodásom során sikerült megtalálnom. Az 1992-es turistaút sajnos nem adott módot arra, hogy hosszabban kutassak a padovai állami levéltár (Archivio di Stato di Padova) anyagában, de egy évvel később magyar és olasz állami támogatással lehetőségem nyílt az alaposabb vizsgálódásra. Ennek során sikerült itt rábukkannom újabb, eddig még ismeretlen Bakfark-dokumentumokra: a lantos és felesége testamentumára, valamint a hagyatékuk sorsára vonatkozó különféle iratokra. Mindezek kifejezetten zenei adatokat nem tartalmaznak ugyan, de a Bakfark családjára és padovai életkörülményeire vonatkozó ismereteinket jelentősen bővítik.
          Bakfark egykori padovai emléktáblája révén, amely a múlt században lebontott San Lorenzo templomban volt, már korábban is tudtuk, hogy készített végrendeletet, de ez az okmány a kutatók számára eddig ismeretlen maradt. Most, hogy sikerült rátalálnom, kiderült, hogy - ellentétben az esetleges feltevésekkel és reményekkel - az irat pontosan azt tartalmazza, amit az efféle dokumentumoktól várhatunk: Bakfark rendelkezéseit a vagyonáról. Zenei végrendelettel vagy bármi egyéb, zenére, netán a művekre történő utalással nem szolgál.
          Az irat Bakfark halálának napján, 1576. augusztus 22-én készült. Mint Bakfarkra vonatkozó korábbi cikkemben már közöltem, a városi egészségügyi hatóság augusztus 19-én, a lantos pestisben elhunyt lánya, Izabella halála miatt karanténba helyezte a házat, ahol laktak. Emiatt a közjegyző - miként ezt Bakfark végrendeletének fejrésze közli, a tanúkkal együtt a ház előtti árkádok alatt tartózkodva írta a végrendeletet, amelyet a lantos a ház nyitott ajtajában elhelyezett karszékben ülve mondott tollba.
          A kevesebb mint egy oldalnyi dokumentum talán legfontosabb adaléka az a mondat, amely megörökítette Bakfark közlését származásáról: „Valentinus Greff, másként Bakfark, Brassó városában született Erdélyben, néhai Thomas lantos fia". „Valentinus Creff alias Bakfarch natus in ciuit[ate] Corrone Jurisdict[ionis] Tra[n]silvanie filius q[uondam] D[omini] Thome sonat[ore] liuti"). Ez a közlés tehát végül is újabb megerősítő adalékot szolgáltat a brassói levéltáros és történész Gernot Nussbächer azon feltevéséhez, hogy Bakfarkra és édesapjára vonatkozhatott az az 1536. október 2-i brassói számadás, mely szerint a város egy - a feljegyzésben név szerint nem említett - lantost a kisfiával együtt I. János királyhoz küldött.
          Ma már teljesen egyértelmű tehát, hogy Bakfark egy nagyobb muzsikus dinasztia tagja volt. Nemcsak testvére, Michael volt zenész - feltehetőleg szintén lantos -, és annak fia, Johannes űzte a jelek szerint ugyanezt a mesterséget, hanem az édesapjuk is lantosként működött. Ilyesféle zenészdinasztia egykor Európa-szerte jó néhány akadt, s a lantosok között sem volt ritka. Elég ezúttal csak a zenetörténetben jelentősebb szerepet játszó Newsiedler-, Dowland-, Piccinini-, Gautier-, és Weiß-családot említeni. A magyarországi lantjáték történetében azonban jelenlegi ismereteink alapján csakis egyetlenegyre hivatkozhatunk, a Bakfark dinasztiára.
          Visszatérve Bakfark 1576-os végrendeletéhez, ebből az édesapja nevén és foglalkozásán kívül megtudható második feleségének, Julianának teljes neve és származása: Juliana Taxearnak hívták, s a végrendelet más, újabban előkerült padovai forrásokkal egybehangzóan innsbruckinak nevezi. Mint ezt a korábban megismert padovai adatok is sejttették, Bakfark 1566 nyarán megkezdett császári udvari szolgálata alatt ismerhette meg őt. A padovai végrendeletek alapján házasságuk időpontja 1567-68 tájára tehető, hiszen velük együtt pestisben elhunyt három fiuk közül a legidősebb, Valentinus 1576 nyarán már hetedik évében járt. A másik két fiú, Maximilianus és Jacobus Bakfark halálakor három- illetve egyéves volt. A Juliana végrendeletében, illetve a pestis miatti karanténba helyezéssel kapcsolatos korábbi feljegyzésben említett leányuknak, az augusztus 19-én elhunyt Izabellának életkora nem ismert.

(Folyt. köv.)         


1009 Ardelao 2018-08-25 19:51:49 [Válasz erre: 1008 Ardelao 2018-08-25 00:49:35]

          Sokszor gondolkodom el azon, miként válik valaki világhírűvé, nem a celeb-élet villanásnyi időtartamára, hanem évtizedekre, évszázadokra, akár évezredekre szólóan. Mert hát e hírességek között nem is mindig a legnagyobbakkal találkozunk. Sőt, nem egyszer éppen a legnagyobbak merülnek szédületes gyorsasággal a feledés óceánjába. És akkor – csaknem ötszáz évvel ezelőtt – megjelenik egy alacsony, csúf, izgága kis ember, és lantjával meghódítja az akkor a világot jelentő Európát. Merthogy „kalandtúrájához” nem állt rendelkezésére sem vonat, sem autó, Daidalosz és Ikarosz csúfos kudarccal végződött kísérletét sem követte még sokáig más, hasonló vállalkozás. Leonardo fejében ugyan megszületett a csapkodó szárnyú, humánerő-meghajtású repülőgép, de a földhözragadtság korszaka még sokáig tartotta magát. Igaz, a kereket már feltalálták, és betört lovak is léteztek, de a lovas futárokon és a valamivel gyorsabb galambpostán kívül semmi sem segítette a hírek terjendését, a hangokéról nem is beszélve.

          És akkor itt van ez az előnytelen külsejéről is híres kis ember, és közel ötszáz év múlva is emlékszik rá a világ, van, aki lelkesen kutatja életét, játssza és/vagy hallgatja szerzeményeit, születnek lemezfelvételei. Pedig műveinek nagy része elveszett, és hát a papírt, amelyre kottáit rótta, igencsak megrághatták a különféle élősködők. Mert a természet már csak ilyen. Mindennek – élő és élettelennek – megvannak a maguk természetes, élő és élettelen pusztítói. Mi lehetett az a varázserő, ami ebből a furcsa, már-már pirulásra késztető nevű művészből áradt? Mi tette, hogy elnyerte Európa uralkodóinak a kegyeit, hogy állandó helyváltoztatásai és többedmagával történt költözködései közepette feleség(ek)ről, gyermekekről gondoskodott, közben pedig kiapadhatatlanul ontotta szerzeményeit, és zenélt fáradhatatlanul. Mi tette, hogy a nagy járványok és világégések ellenére szép számmal maradtak fenn művei?

          Bakfark Bálint nemcsak a zene nyelvén tudott, hanem az emberekén is. Vajon feltettük-e magunkban a kérdést, hogyan volt képes megértetni magát mindenütt? Lehet, hogy az összes európai nyelvet beszélte? Végtére nem nagy ügy, csak utazni kell, és jó fül kell hozzá. Füle pedig bizonyítottan volt. Ám ahhoz, hogy uralkodók szimpátiáját és bizalmát nyerje el, rendkívüli észre és kiváló pszichológiai érzékre volt szüksége. Kém volt-e, vagy sem? Ma már nem lehet tudni. De a vádak nem lehettek alaptalanok. Egy zseniális agyú, muzsikája révén a szívekbe hatolni, a mozdulatlan világban mozogni tudó, és mindenkivel szót értő, amúgy pedig jelentéktelen külsejű embert – ha morális érzéke nem tiltakozik a felkérés ellen – kiválóan lehet kémként alkalmazni. De hát ezt a kérdést döntsék el a kutatók.  

          Mindenesetre Sorsunk Bölcs Vezére az ő esetében is megelégelte az örökös sikert és ragyogást. Bakfark Bálint csodálatos élete a legsötétebb tragédiába torkollott.

          E téma befejezéseként teljességében idézem Király Péter írását, amelyben gondos kutatásai eredményét teszi közzé. Sok érdekességet, sok új ismeretet oszt meg velünk, amelyek talán mások érdeklődését is megragadják.


1008 Ardelao 2018-08-25 00:49:35 [Válasz erre: 1007 Ardelao 2018-08-24 10:13:36]

 

Bakfark Bálint összes lantműve

A puding próbája az evés - tartja a mondás. Ugyanakkor aligha van összefüggés a puding minősége és az elfogyasztott mennyiség között. Így vagyunk a zenével is; vannak felvételek, amelyeket nem arra találtak ki, hogy elejétől végig meghallgassuk minden alkalommal (kiváltképp vonatkozik ez az összkiadás-jellegű, több korongot tartalmazó albumokra). Ugyanakkor a fogyasztható - az egy-ülésben fogyasztható - mennyiség mégiscsak beszédes: a hallgatható mennyiség egyszersmind a minőséget is fémjelzi. Benkő Dániel Bakfark-összkiadása ilyen szempontból egészen egyedülálló: aki rászánja az időt, akár egy végiében is végighallgathatja Bakfark egész életművét. Mintegy négyórányi lantmuzsika - öt, egymástól különböző karakterű hangszeren, egyszersmind a XVI. századi hangszeres zene csúcsteljesítményeként!

A kísérőfüzet „Ajánlás”-ából megtudjuk: több mint egy évtizedet töltött kedves komponistája „társaságában” Benkő Dániel, amikor hat lemezen rögzítette műveit. A mostani album azonban nem mechanikus átvétel - azóta is megörökítette Bakfark-interpretációját a művész. Két dolog figyelemre méltó ebben: az, hogy egy teljes oeuvre repertoárrá vált, s az, hogy a lantosnak ebben mindmáig nem akadt követője.

Szállóigévé híresült Bakfark lengyel kortársának, Jan Kochanowskynak mondása, melynek értelmében Bakfark után a lanthoz nyúlni - eleve reménytelen vállalkozás. Említi ezt Benkő is, kiemelve a IV, VI. és VII. fantáziát, mint kivételesen igényes műveket, de ugyanakkor ellenpéldát is kínál a gyakorlatban: éppen a VI. fantázia világos, logikus, értelmes előadása a legjobban sikerült interpretációk egyike. Tetszetős a gazdag hangszerkínálat hangszínkészlete, bizonnyal a hangszercserék is hozzájárulnak ahhoz, hogy nem lankad a zenehallgató kedv. Kifejezetten bájos a III. fantáziához választott instrumentum „nazális” hangja, telitalálat a darab karakteréhez!

A második korong chansonintavolációkkal kezdődik, s a madrigálokéval folytatódik. Érdekes és sokatmondó a kezdet: a Jannequin-mű (Or vien ca, vien m’amye) fürgén-könnyeden perdül ki a lantos ujjai alól. Nagy hangulati és érzelmi kontrasztot hoz a folytatás: a D’amours me plains (Rogier Pathie chansonja) meghitt atmoszférát áraszt, már-már „beszédes” közvetlenséggel. Egy darabon belül sokat megtudunk az előadóról Arcadelt madrigálja hallatán (II ciel che rado).

Bakfark fő művei: a fantáziák, amelyek közül négy a Lyoni, három pedig a Krakkói Lantkönyvben jelent meg. A szerző által ellenőrzött, gondos kiadványokon kívül egyéb forrásban lelhető fel még három, amelyek rövidebb lélegzetűek. E kompozíciók annak idején komoly figyelmet követeltek a hallgatótól is. Ma, amikor alig ismerjük az intavolációk vokális modelljeit, a chansonok, madrigálok legtöbbjének csak a címe ismerős, csökken a különbség az egyes műfajok között. S miközben a lantmuzsikában gyönyörködünk, óhatatlanul is analitikusan figyelünk, észrevéve, hogy a díszítőformulák némelyike tipikus, míg mások épp ellenkezőleg, egyediek. A jelentős komponistaegyéniség munkásságának tükrében általános értékű következtetéseket vonhatunk le egy korszak, egy hangszer jellegzetességeinek megfigyelésekor.

Benkő Dániel hangzó összkiadása követi a kottaösszkiadás sorrendjét. Annak függelékéből viszont ezúttal elhagyta azt a Passamezzót, amely nem Bakfark műve, hanem csupán neki ajánlotta a szerző, Giulio Cesare Barbetta. A pontosságra való törekvésből származik egy megmosolyogtató apróság: a 4. korong utolsó számaként „Függelék” címmel szerepel a kottabéli függelék - márpedig ilyen című darabot aligha komponált Bakfark. Nem lett volna haszontalan feltüntetni a kottában szereplő címeket: Schöner deutscher dantz, valamint Gagliarda.

A komplett hangzó összkiadás CD-felvételét azoknak is ajánlom, akiknek megvannak a régi LP-k; az időközben rögzített felvételek fényesen bizonyítják: érett és gazdagodott Benkő Bakfark interpretációja. (Hungaroton Classic)

 

FITTLER KATALIN

KRITIKA/ZENE, 1998. 11. szám.


1007 Ardelao 2018-08-24 10:13:36 [Válasz erre: 1006 Ardelao 2018-08-24 00:08:25]

Bakfark Bálint összes dalművei 9.-10.

Bakfark Bálint Összes Lantművei 9-10.

https://hungarotonmusic.com/classical/bakfark-balint-osszes-p6288.html

(11 meghallgatható dal)


1006 Ardelao 2018-08-24 00:08:25 [Válasz erre: 1004 Ardelao 2018-08-22 10:43:45]

 

Bakfark Bálint szellemében

Majd minden nemzet erőteljes hajlamot mutat arra nézve, hogy szülöttének jelentőségét túlbecsülje. Ez nem nagy baj, mivel végül is a dolog — a világtörténetbe helyezve — valóságos rangjára süllyed. Sőt ha ez a süllyedés nem következik be, akkor sincs semmi baj, mivel ha minden nemzet túlértékeli mesterét, akkor világviszonylatban a rangsor megint csak reális. (Mondjuk így: mindenki néhány méterrel a föld fölé kerül. ...)

Liszt Ferenc előtt egyetlen olyan komponista fordul elő honfitársaink között, aki világviszonylatban is érdeklődésre, sőt bámulatra tarthat igényt: Bakfark Bálint (1507— 1576). Vele kapcsolatos eddigi mulasztásainkat csakis az a tény mentheti, hogy Bakfark zenéje egészen a legutóbbi időkig kívül esett a hangversenypódiumon rendszeresen szereplő múltbeli muzsika körén.

Brassóban született, de életének viszonylag kis részét töltötte csupán Magyarországon. Könnyen megérthetjük ezt, ha a mohácsi csata utáni mérhetetlen anarchiára, majd a később bekövetkező török korszakra gondolunk. A fiaital mester valószínűleg 1526 táján hagyta el országunkat és ezután kalandos élete során megjárta a lantmuzsika fénykorát létrehozó országok majd mindegyikét (Franciaország, Németország és Lengyelország, valamint Itália) — az Ibériai-félsziget kivételével. Mindenütt korának legnagyobbjaként ünneplik. Egy-egy önálló lantkönyvét adják ki Lyonban (1553) és Krakkóban (1565), számos további darabját egyéb gyűjteményekből ismerjük.

Jelentőségére először Adolf Koczircz hívta fel a világ figyelmét, ez a nagyszerű lengyel zenetörténész, aki mesterünk lengyel vonatkozásaira is alapos fényt derített. Ugyanő adta ki az első világháború előtt Bakfark tizenegy lantművét. Az első teljes értékű Bakfark-életrajzot Gombosi Ottó írta magyar és német nyelven (1935). Ugyane kötet függelékében ő adta közre mesterünk tíz lant-fantáziáját. Azon kívül, hogy Gombosi művét (csak német nyelven) az Akadémiai Kiadó 1967-ben újabb kiadásban jelentette meg — „Bakfark-ügyben” a legutóbbi negyven évben nem történt lényeges előrelépés. Gyakorlatilag művei alig vagy egyáltalán nem voltak hozzáférhetőek.

A Zeneműkiadó Vállalat vezetősége néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy a hiányt pótlandó Bakfark Bálint összkiadást jelentet meg. (Valentini Bakfark Opera Omnia.) E három kötetre tervezett sorozat első kötete a napokban látott napvilágot Homolya István és Benkő Dániel több éves munkájának eredményeként.

A vállalkozás jelentőségét csupán a szakmabeliek számára tudom kellőképpen érzékeltetni. Ők tudják, hogy a modern kiadványok nemzetközi piacán milyen újdonságot jelent ez a kötet — és a további kettő, amely az előrejelzés szerint két éven belül várható. Ugyancsak a szakemberek fogják alátámasztani azt a véleményemet, hogy Bakfark Bálint életműve a XVI. századi termés első helyeinek egyikén (ha ugyan nem a legelső helyen) áll. És amikor ezt állítom, akkor ebben semmiféle nemzeti elfogultság nincs. Ez tény.

A kritikai összkiadás azt a beosztást választotta, hogy az első — most megjelent — kötet a fent említett lyoni lantkönyv anyagát tartalmazza, a másodikban a krakkói anyag lesz, a harmadikban pedig mindaz a Bakfark-mű, amelyet az első két ősnyomtatvány nem tartalmaz. Ezt már csak azért is helyesnek kell tartanunk, mivel ilyen módon az ősnyomtatvány darab-sorrendje is kiderül. Különös jelentősége van annak, hogy az első kötet anyaga egyidejűleg gitárelőadásra alkalmas külön kötetben is napvilágot látott. Köztudomású, hogy a két hangszer mind hangjában, mind pedig hangolásában jelentős eltéréseket mutat; a lantzenét eredeti leírt formájában nem lehet gitáron előadni.

Homolya István és Benkő Dániel tehát megnyitotta az utat, elénk tárta azt a lehetőséget, hogy Bakfark műveit megismerhessük és játszhassuk. És ha mindehhez hozzávesszük, hogy Benkő Dániel kitűnő lantművész, aki a kottaösszkiadással egy időben hanglemezre is játssza Bakfark műveit, és akinek első lemeze már megjelent, a második pedig egészen rövid időn belül fog megjelenni — hozzátehetjük: lehetőségünk van arra is, hogy meghallgassuk ezeket a gyönyörű műveket.

Persze itt mindjárt exponálni kell egy problémát. Nem szeretném becsapni az olvasót, benne azt a hamis illúziót kelteni, hogy itt a kotta, itt a lemez, csak fel kell tenni, meg kell nézni, és a nagy reneszánsz lantmester művészete egy csapásra meghódítja hallgatóját. Sajnos a dolog nem ennyire egyszerű. Bakfark Bálint művészete olyan korszakban keletkezett, melynek zenei nyelve ma már viszonylag távol áll a zenekedvelők széles táborától. Gondoljuk csak meg: néhány hónappal ezelőtt emlékeztünk a nagymester halálának négyszáz éves fordulójára! Tehát kereken kétszáz évvel idősebb J. S. Bachnál és — ugyancsak kereken — egy évszázaddal Heinrich Schütznél! Fokozott figyelemre és nyugalmas elmélyülésre van szükség ahhoz, hogy ez a csodálatos zene azt a hatást tegye a mai hallgatóra, mint amilyen hatást szerzőjük akart gyakorolni korának emberére. Nagyon kérem az összkiadás kötetének — vagy Benkő hanglemezének — tulajdonosát: ne veszítse el kedvét, ha esetleg első megtekintésre meg-hallgatásra valami igen szép, de parttalan és formai tekintetben, valamint mondanivalóját illetően szinte megfoghatatlannak tűnő muzsikát fog, látni-hallani. A formarészek határai, a többszólamú szerkesztés vaslogikája csupán a gondos, ismételt meghallgatás, illetve eljátszás-átolvasás nyomán fog kibontakozni a zenekedvelő előtt. De megéri a fáradságot, mert amikor azután megszólal bennünk ez a Lassus vagy Palestrina legmagasabb rendű szerkesztésére emlékeztető zenei világ — a végtelen nyugalom és harmonikus szépség világa —, akkor valami egészen kivételes gyönyörűségben lesz részünk.

Így volt ez annak idején a barokk muzsikával is. A jelenleg ötven körül járó generáció még jól emlékezhet arra, milyen furcsállkodva és némileg tanácstalanul fogadta a közönség J. S. Bach vagy Antonio Vivaldi művészetét. Ki gondolta volna akkor, hogy Vivaldi Négy évszaka a szó szoros értelmében véve „sláger” lesz? Egyformának, kissé mechanikusnak éreztük az itáliai barokk termést, A fúga művészetét pedig sokan még ma is Bach inkább pedagógiai, mintsem ihletett-művészi célzattal megírt darabjának tekintik. De van-e manapság múltbeli muzsika, amely biztosabb és elementárisabb tömeghatású lenne, mint Bach vagy Vivaldi termése?

A múltbeli zene feltámadásának korszakában élünk. Mohó érdeklődéssel vallatjuk a régi korszakok nagy tanúit, legnagyobb művészeinek remekeit — és közben mind mélyebben merülünk „a múltnak kútjába”; úgy érezzük, hogy a régi mesterek több évszázad távolából is üzennek nekünk és mi képesek vagyunk megérteni üzenetüket. Ebben a folyamatban a Valentini Bakfark Opera Omnia I. egyike a legjelentősebb állomásoknak

A kötet szorosan vett értékelése, filológiai tekintetben történő bírálata-ismertetése túlnőne jelen írás céljain és keretein. Összefoglalóan elég legyen itt annyi, hogy Homolya István és Benkő Dániel a tárgyra tartozó minden ismeretes ősforrást felhasznált és a reneszánsz hangszeres — közelebbről: lantra vonatkozó — szakirodalom alapos ismeretében, széles körű tudással és körültekintéssel fejtette meg a kottaszöveget. Tekintettel arra, hogy a művek nagy része kórusmű lantátirata, a két közreadó az alapul szolgáló kórusokat is alaposan visszakereste, a művekkel egyeztette és a kottaszöveget ezzel még pontosabbá tette. Az első kötet értékét nagyban fokozza, hogy a függelékben két — különben nehezen elérhető — kórusmű partitúráját is közreadták.

A Bakfark-összkiadás első kötete a magyar kottakiadás történetének egyik legjelentősebb állomása. 

 

PERNYE ANDRÁS

KRITIKA, 1976. 12. szám.

 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.