Bejelentkezés Regisztráció

Zenetörténet


317 Búbánat 2022-12-28 12:32:41 [Válasz erre: 316 Búbánat 2022-12-15 00:06:00]

A szerelmes hős és a hősszerelmes – Toldiról másképp

orszagut.com  - 2022.12.21 - Kiss Eszter Veronika

Százéves Csipkerózsika-álma után újra megszólalt Mihalovich Ödön operája, a Toldi szerelme – az MTA Dísztermében

/A cikk szerzője: zenetörténész-kritikus/


316 Búbánat 2022-12-15 00:06:00

Mihalovich Ödön: Toldi szerelme  

„Egy rendíthetetlen hős szerelmetes portréja asszonyi szemmel”

Kedd este a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében hatalmas érdeklődés mellett zajlott le a mára csaknem feledésbe merült romantikus magyar opera keresztmetszet formájú bemutatója - koncertszerű előadásban.

Felcsillant a szemem, amikor tudomásomra jutott, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Art’s Harmony közös „projektje” megvalósul: nagyzenekar, énekkar, énekszólisták közreműködésével felcsendül Mihalovich Ödön zenedrámájának zenéje, mégha csak részletek erejéig.  Azért is örültem a lehetőségnek, hogy ott lehetek ezen a nagyszabású zenei eseményen, mert 2017 februárjában már volt szerencsém némi (kevés) ismerethez jutni a darabhoz. Ugyanis Arany János-emlékévhez kapcsoltan - a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére - az Anyanyelvápolók Szövetsége emlékkonferenciát rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol mások mellett Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész előadása volt számomra igazán érdeklődésre számot tartó, aki Mihalovich Ödön Toldi szerelme című operájáról beszélt, amelyből ott két operarészletet is hallhattunk Kassai István (zongora) és Horti Lilla (ének) közreműködésével. Akkor és ott fedeztem fel magamnak a darab zenei és költői szépségeit, és azóta vártam arra, hogy eljöjjön az alkalom és a „magyar romantika elfeledett zeneszerzőjének” ezt a méltatlanul kevéssé ismert operáját egy teljesebb formában, nagyzenekari hangzással sorra kerülő előadásban is megismerhessem és élvezhessem.

Most, hogy ez a vágyam megvalósult, igazán nehéz megfelelő szavakat találnom lelkesült benyomásaim megosztására, hogy mekkora öröm volt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik velem együtt jelen voltunk az opera-keresztmetszet bemutató-előadásán;  a kiváló énekesek,   hangszeresek ragyogó művészetükkel valami olyan aurát teremtettek maguk körül, ami bennünket is visszarepített a XIX. sz. végi egy – csak a krónikákból ismert – letűnt operavilágba;  Erkel Ferenc utáni interregnumban Mihalovich Ödön munkássága volt igazán tényező:  az átmeneti időszak mondhatni egyetlen jelentős operaszerzőjeként tekinthetünk rá. Őrá meg Arany János költészetére és aToldija miatt is, ráirányulhatott a figyelem – akkor és az átdolgozott opera utolsó operaházi előadása után, 111 évvel később, most is.

Mihalovich Ödön (1842-1929) Toldi című operáját Arany János eposzából, Csíky Gergely librettójára írta 1889 és 1891 között, közvetlenül Gustav Mahler pesti vezényléseinek hatására. Az opera Toldi Miklós és Rozgonyi Piroska boldogtalan szerelmét mutatja be, új megközelítésként női nézőpontból. A mű különös érzékenységgel festi le, hogyan jut el Toldi a rettenthetetlen hős a szerelem által, hogy belássa: nagy ereje társadalmi függetlenséget ad, ám az érzelmek, főként a vágyak mégis függővé teszik, amit nem tud irányítani, befolyásolni. A mű részben a wagneri zenedráma elveire épül, részben az erkeli hagyományokat folytatja. Az 1893-as bemutató után a szerző átdolgozta az utolsó felvonást, mely verziót Nikisch Arthur vezényletével hallhatta először a közönség 1895-ben. Ekkor kapta az új címet is: Toldi szerelme. A zenedráma a magyar romantikus zeneirodalom egyik fontos alapműve, amelyben a korszerű nyugat-európai irányzatok és a hazai hagyományok ötvöződnek. A historizmus keretei között valódi lelki mélységeket ábrázolt a szerző és a kor magyar szerzői között egyedülálló módon differenciált zenekart alkalmazott. A művet az Operaház 1911-ig tartotta műsoron.

Utánaolvastam Szerző Katalin igen érdekes tanulmányánakami új megvilágításba helyezi addigi ismereteimet a komponistáról és művéről. A cikket idelinkelem.

"Toldi szerelme - A zenei historizmus magyar operája"   (Lyukasóra, 2017-04-01 / 4. szám)  Minden benne van, amit tudni kell a zeneszerzőről és operájáról, mindazonáltal talán nem lesz érdektelen, ha kiemelek belőle egy bekezdést. A hivatkozott cikkből érdemesnek találom idézni magát Mihalovich Ödönt, aki újságírói kérdésre mondta el készülő művéről a következőket:

„Midőn mintegy három éve harmadik operámat befejeztem és művészi fejlődésemet ezen munkálkodásaim közben szerzett ismereteim és tapasztalataim által a tökély azon sokáig véltem megérettnek, hogy megbízhattam magamban, hogy egy a nemzetemhez méltó művet írhatok: elhatároztam, hogy egy magyar dalművet fogok szerezni. (...) Csak homályosan emlékeztem Arany évek előtt olvasott „Toldi szerelme” című eposzára, de sejtettem, hogy ebben meglelem azt a forrást, melyből csak merítenem kell. (... ) Ezen fenséges, tisztán emberi érzelmeken felépített költemény nemes egyszerűsége épp úgy elbájolt, amily hatalmasan meghatott a tragikus konfliktus, mely Toldi és Piroska szerelmi boldogságát örökre megsemmisíti. (...) még ritkán csüggtem valamely munkán több lelkesedéssel, nagyobb odaadással, mint a „Toldi szerelmén”. Ami a mű zenei és drámai irányát illeti, az Wagner Rikhárd nagy művészeti elvén alapszik. Ami bizonyára épp oly kevéssé hiba, mintha egy költő drámáját Shakespeare mintájára igyekszik felépíteni. (...) Ha netalán azt várná valaki, hogy a „Toldi szerelme” zenéjének kizárólag nemzeti jellegűnek kell lennie, e föltevését nem fogja teljesítve látni. A cselekmény főszemélyeit magyar egyéniségük jellemzésére, nemzeti színezetű motívumokkal emeltem ki, de minden egyéb, a cselekmény alapját képező szenvedélyt, mint általános emberi érzéseket, zeneileg egyetemes nyelven iparkodtam kifejezésre juttatni. Ennek daczára azt hiszem, hogy a stíl egysége nincs megbontva, mert a „Toldi szerelmé"-nek zenéje mélyen gyökerező művészi meggyőződésnek, egyetlen egy művészeti eszményért való lelkesedésnek terméke. (...)”
 

A szereplő előadóművészek mindegyike remekelt az igen nehéz, de varázslatos szépségű, megrendítő énekszólamukban! 

Szereplők:

- Toldi Miklós: Gulyásik Attila – a fiatal tenorista a Magyar Állami Operaház Énekkarának tagja, akit először hallottam szólószerepben és nagyszerűen helytállt az énekelt operarészletekben és jó partnere volt kollégáinak.

- Piroska: Borsos Edith Csilla – óriásit énekel a művésznő a rettenetesen nehéz áriákban, kettősökben!  Minden elismerésem az Övé!  Szívesen látnám őt a dalszínházunk színpadán is drámai szoprán szerepkörben.

- Tar Lőrinc: Kelemen Zoltán – a Magyar Állami Operaház énekművésze, a helyenként wagneri nehézségű súlyos szólamát hallgatva arról is meggyőzött és kifejezésre juttatta, hogy fölényes szereptudás, szerepértelmezés birtokosa, aki „magvas”, basszbaritonba hajló baritonjával egyre inkább Wagner-szerepkörben is a „helyén van”.

- Erzse, a bosniai bán leánya: Erndt Frencise – a szerep kicsiny, de nem könnyű énekelnivaló, amit szépen, kedvesen adott elő az ifjú szoprán, akit remélhetőleg idővel az Opera színpadán is viszontláthatunk sok szép szerepalakítással.

Közreműködött az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara. 

Remekül fogta össze és irányította az ének-zenei apparátusát Bartal László karmester!

Műsorvezető: Windhager Ákos kulturtörténész - aki Szerző Katalin tanulmánya „nyomdokain” tartott rövid elemző-ismertetőt az egy szünettel előadott produkció két része előtt.
 

A következő részletek hangzottak fel az operából:

Előjáték (1. változat)

I. Felvonás

- Toldi első áriája (2.változat)

- Piroska és Erzse első kettőse (2. változat)

- Piroska búcsúja (1. változat 3. felvonásából)

- Finálé: Piroska: „Akarok Tar Lőrinc felesége lenni”

Összkar és a Nászkar (2. változat)

II. Felvonás (2.változat)

- Tar nagyáriája

- Piroska vívódása

- Erzse és Piroska kettőse

- Piroska imája

- Toldi és Piroska kettőse

- Tar bosszúja és halála

- Piroska gyászindulója (a 2. változat 3. felvonásából)

Az MTA bejáratánál kiosztott kis ajánló füzet belsejében 15 db kottakép, és dalszöveg is, szemléltette a mű fontosabb motívumait.

A programra a belépés ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött volt.


315 Búbánat 2022-06-17 15:52:26

Himnusz a magasban

mno.hu - Lugas - GURZÓ K. ENIKŐ - 2022.06.15. 11:00

Thurzó Sándor Zenetörténeti Múzeum és Adattár lesz a neve Thurzó Zoltán­ nagyváradi intézményének. A történelmi család leszármazottja a nagyapja által összegyűjtött relikviákat, kéziratkottákat és dokumentumokat tenné itt kutathatóvá. Vállalkozását Guinness-rekord-kísérletekkel népszerűsíti.


314 Heiner Lajos 2021-12-06 11:29:15

Ezt követően Rattle és a zenekar továbbra is kiváló zenészségét mutatja be, wagner elképesztően friss és dinamikus NEGYEDIK szimfóniáját mutatja be.

 

Hát igen, ma is fedeznek fel korábban ismeretlen műveket a múlt nagy mestereitől...


313 Búbánat 2021-07-22 17:57:15

Pikk dáma - a zenetörténet legjobb kártyajátékai - Bősze Ádám zenei előadása

Óbudai Társaskör  - 2021. július 23. , 20.00

"Tudják, milyen szabályok szerint kell whistezni, skatot játszani, vagy hogy mi az a rabouge, netán hogy a pikk dáma az egy valóságos kártyajáték-e?
Ha nem, akkor jöjjenek el július 23-án az Óbudai Társaskörbe, ahol a zenetörténet leghíresebb kártyajátékait mutatja be egy szórakoztató és informatív előadás keretében Bősze Ádám zenetörténész. Megtanulhatják a skatot, mely Richard Strauss kedvenc játéka volt, vagy whistezhetnek Liszt Ferenccel és kipróbálhatják a rabouge-t, a Mendelssohn-család kedvenc játékát."

Libretto - videó

Bősze Ádám a Bartók Rádió műsorvezetője árult el részleteket Kecskés Lillának az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában.

Nem csak zenét „játszott” Liszt, Richard Strauss vagy Mendelssohn

Whist vagy Skat – ezek olyan kártyajátékok, amelyeket nagy zeneszerzők előszeretettel játszottak. Hogy miként lehet a zenetörténet kártyajátékain keresztül felkelteni az emberek érdeklődését a komolyzene iránt, arról Bősze Ádám a Bartók Rádió műsorvezetője árult el részleteket Kecskés Lillának az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában.

Bősze Ádám a zenetörténet kicsit játékos oldalát megfogva zenei stand up műsorában mutatja be híres művészek kapcsolatát a kártyajátékokkal. A „Pikk dáma – a zenetörténet legjobb kártyajátékai” című előadásából kiderül többek között, hogy Liszt Ferenc nagyon szeretett kártyázni, ám öntörvényűsége miatt nem szívesen ültek vele egy asztalhoz mások. Richard Strauss-t pedig csak a kártyázás tudta kikapcsolni, míg a Mendelssohn-család egy kanyaró miatt rájuk szabott karantén idejét próbálták meg elütni kártyázással.

„A zenetörténet kicsit játékos oldalát szeretném megfogni előadásommal, mert véleményem szerint ez is lehet egy út, hogy valakiben felkeltsem az érdeklődést a komolyzene iránt” – mondta zenetörténeti stand up műsora kapcsán a Bartók Rádió műsorvezetője. További érdekességekről is szó volt a zenetörténet és a kártyajátékok kapcsán a Librettóban.


312 smaragd 2021-01-07 18:43:53 [Válasz erre: 297 smaragd 2020-10-06 17:59:10]

Lavotta János halálának 200. évfordulója évében

emlékére a PARLANDO 2020. 6. számában jelent meg:

LAVOTTA 200
Dombóvári János: Lavotta, a maga idejének Orfeusza (Halálának bicentenáriuma emlékére) (pdf)*

http://www.parlando.hu/NEWPROBE/PARLANDO.html

továbbá új videó tájékoztat a készülő Lavotta-kötetről /YouTube:

Könyv is készül a Lavotta zenetudományi konferenciák anyagáról


311 Búbánat 2020-12-30 13:28:01

Magyar Nemzet,  1968. április 4..

"Induljunk élni hát."

Kabalevszkij hangversenye Debrecenben

A termet — legnagyobb vidéki hangversenytermünket — betöltötte a taps és a lelkesült tetszés morajlása. Hétfőn, április elsején este, ünnepi alkalomból gyűlt össze az Aranybika Szálló koncerttermében Debrecen város közönsége. Ünnepi alkalom volt: azzá tette a nagynevű vendég, az elhangzó muzsika, és azzá tették az átforrósodó érzések, amelyek a felszabadulás ünnepének küszöbén méltó kifejezésre találtak a megszólaló muzsikában.
Csakugyan: keresve sem lehetett volna jobb, hálásabb megoldásra találni: április negyedike jegyében, ebben a zenei és forradalmi tradícióiról egyaránt nevezetes városban, egy nagyszabású, új szovjet zeneművet bemutatni és vendégkarmesternek meghívni magát a szerzőt.

Az első találkozás

Dmitrij Kabalevszkij, a mai szovjet zenei élet egyik legjelesebbje, az orosz-szovjet muzsika egyik nagy öregje, először némi csodálkozással vette tudomásul, hogy egy előtte merőben ismeretlen magyar vidéki városban egyik legnehezebb, zeneileg, technikailag roppant igényes új művének, oratórikus formában írt Requiem-jének bemutatására készülnek.

— Értesültem róla, hogy a Requiem-et itt, Debrecenben már az Októberi Forradalom tavalyi évfordulóján bemutatta a debreceni együttes. Kíváncsiság fogott el e produkció iránt. Még sosem dolgoztam együtt magyar zenekarral, kórussal. Elfogadtam Debrecen és a debreceni Kodály-kórus meghívását — és remélem nem bántam meg.
Ezeket a szavakat még a felcsattanó taps és zúgó tetszésnyilvánítás előtt, a koncert megkezdése előtt mondta Kabalevszkij mester. Néhány perc múlva kilépett a színpadra, hogy saját művének tolmácsolójaként először találkozzék közvetlenül a magyar közönséggel és a magyar muzsikusokkal.
Ha igaz az, hogy kiváló gondolat volt egy mai szovjet mestert meghívni magyar pódiumra ezekben a napokban, úgy kétszeresen kiváló — Gulyás Györgynek, a Kodály-kórus kitűnő karnagyának zenei tájékozottságát dicsérő — gondolat volt, hogy éppen Kabalevszkij Requiem-jét, ezt a, még szűkebb hazájában is csak éppen most ismertté váló hatalmas művet választották ki bemutatóra.

Tragikus emlékekből műalkotás

Hatalmas mű: minden vonatkozásban az. Időtartama csaknem két óra. Óriási apparátust mozgat meg: vegyeskart, gyermekkórust, hatalmas szimfonikus zenekart, férfi és női szólóénekest. De igazi nagysága nem formájában és külsőségeiben, hanem gazdag és szövevényes belső tartalmában, eszmei-gondolati gazdagságában rejlik.

— Hogy született ez a különleges, nagy koncepciójú mű? — tettük fel a kérdést a mesternek.
A zeneszerző hosszas fontolgatás, önmagát latolgató mérlegelés után fog a válaszba:
— Már nem vagyok fiatal ember, 1904-ben születtem és együtt nőttem fel mindazzal, ami ma nekünk és az egész világnak a Szovjetuniót, és a szovjet kultúrát jelenti. Átéltem a két világháború gyötrelmes tapasztalatait. Muzsikus módjára éltem át és, hogy úgy mondjam, művész-módra váltak bennem kitörölhetetlenné a tragikus élményeim. Éveken, sőt évtizedeken át kísértett az ábránd, hogy egy nagy énekkari-szimfonikus művet komponáljak. Egy emlék-oratóriumra gondoltam ...

Igen: emlékoratórium, zenei emlékmű ez a kompozíció; amely ábrándból, több éves megfeszített munka eredményeképp vált művészi valósággá. Emlékezzetek! — mondja a mű szövegének első szava.  »Ne feledd azokat, akik vissza már sose térnek.« És rögtön utána zenében, szövegben egyaránt a roppant súlyú gondolat: »... s, nem a halottnak kell ez a szemle — de ki élsz: teneked

Sötéten, szinte kaotikusán gomolyognak az emlékezés mélyéből feltámadó és lassan kiformálódó, melódiává testesülő élmények, remegő zenekari - sötét víztükör- felett talál rá a gyász, a számvetés, a panasz, a fogadalom és végül a himnikus hitvallás szavaira a költő szövege. Zenei és irodalmi-költői invenció, azonos skálára hangolt művészi élmény szerencsésen egybecsengő szülötte - műve a Requiem. Muzsikus és lírikus olyan szerencsés találkozása, mint talán Honeggeré és Claudelé volt a Jeanne d’Arc oratórium megteremtésénél.

íme, a költő!

Erről az összetalálkozásról is vall a Mester:
— Valahol a tudatom mélyén már kirajzolódott a mű homályos körvonala, megszületett már egy új, mai, világi elképzelésű gyászszertartás, a korszerű requiem gondolata, de megvalósításához még nem volt együtt minden. Hiányzott hozzá a sodró erejű költői mű, a szöveg. Mikor megismertem a nagyszerű, viharos szenvedélyű költészetét a fiatal Robert Rozsgyesztvenszkijnek, azt gondoltam: íme, a költő, aki szöveget tudna nekem írni. Említettem neki szándékomat. Néhány hét múlva felkeresett otthonomban. Magával hozta az azóta már a költő egyik legszebb verseként közismertté lett kompozíciójának, a Requiem-nek első fogalmazványát. Ekkor kezdtem dolgozni. Két évig csak ebben a műben éltem...

„Emelve szívünket”

Végül a mű Rozsgyesztvenszkij szövegére elkészült, ősbemutatóját 1964-ben tartották Moszkvában. és az ottani kitűnő együttesre sem csekély feladatot rótt.
De a debreceni előadást hallgatva sem kell szégyenkeznünk. A féltucat nemzetközi nagydíjat nyert pompás kórus, melyet Gulyás György fáradhatatlan munkával tanított be és készített fel koncertre, kifogástalanul megállta a helyét. Pedig — részint művészi megfontolásból, részint mivel egyelőre zeneileg alkalmas szövegfordítás nem állt rendelkezésükre — az egész óriás művet orosz szöveggel tanulták meg.
— Lelkesek! Hihetetlenül lelkesek! — mondotta elismeréssel Kabalevszkij rögtön első találkozás után. — Igyekezetük az én teljesítményemet is szinte megtöbbszörözi.
Első, három órásra szánt próbáját egy óra alatt e szavakkal fejezte be: hiszen önök igen jól tudják már ezt a művet!
És a mű — melyet a debreceni együttes valóban nem eredménytelenül igyekezett az ünnepi alkalomhoz méltóan megtanulni — hétfő este teljes szépségében, sajátos, fájdalmas-gyötrődő és mégis bizakodó, megoldásra, felszabadulásra, hitvallásra törekvő hangján megszólalt. Ha az első gyászos, kaotikusan      gomolygó hangoktól a gyermekkar által intonált szárnyaló orosz népdal-ihletésű fináléig követjük a mű útját, akaratlanul József Attila sora jut a magyar hallgató eszébe: »emelve szívünket a gyásztól a vágyig«..

Egy sajátos orosz tradíción, Muszorgszkijon, Csajkovszkijon és a szláv népi melodikán nevelkedett, a romantikát a legmodernebb zenei bonyolultsággal ötvöző, és a legmaibb szövevényes érzéstartalommal feltöltött mű a Requiem.
A Mester tiltakozik a bonyolultság szó ellen:
— Nekem nagyon egyszerű volt minden! Ahogy megkaptam ezt a csodálatos orosz nyelvet beszélő verset, minden világossá és egyszerűvé lett. A mű holtakról szól és az élőkhöz beszél. Emlékeztet és int. A háború szülte — és a háború ellen fordul.

A mintegy kétórás oratórium után ott hajlong a lelkesen ünneplő terem előtt Dimitrij Kabalevszkij.
Remek közönségük van — mondotta koncert után a zeneszerző nevetve — kibírták figyelve, szünet nélkül ezt a hosszú művet. Tudják: néha azt hiszem, méltó embereket egy koncerthez nehezebb találni a nézőtéren, mint összegyűjteni muzsikusokban, énekesekben, előadókban, oda fel, a színpadra.

Már pedig a Kabalevszkij-oratórium a »méltó emberekhez« kíván szólni. Csak méltó emberekre hagyhatja örökül az utolsó tétel szép, szárnyaló, ünnepélyes zenei-költői fogadalmát. Ez a fogadalom, Rozsgyesztvenszkij verse, Nagy Attila mesteri tolmácsolásában — a mű előtt magyarul is elhangzott:

»örökül hagyom ezt:

mi zengjük végig apáink

 elnémult dalait

mi felépítjük apáink

csonka kőfalait...

 induljunk — élni hát.«

/Szász István/


310 takatsa 2020-12-24 21:58:40 [Válasz erre: 309 Ardelao 2020-12-24 20:17:02]

Köszönjük, neked is hasonlókat.


309 Ardelao 2020-12-24 20:17:02 [Válasz erre: 308 Klára 2020-12-24 19:35:49]

Előzmény: 306, 307., 308.

Örülök, hogy ráéreztetek szándékomra, arra, hogy miért idéztem pont a mai napon ezt az írást. Hiszen évszázadunkat különösen jellemzi Cornelius megállapítása. A mi korunk (is) meglehetősen „takarékosan bánik” az olyan szellemekkel, amilyen Liszt Ferenc és Peter Cornelius volt. Abban a hitben, hogy ez változni fog, szeretetttel kívánok Nektek és valamennyiünknek fórumon belül és kívül áldott, békés Karácsonyt és - amire most különösen nagy szükség van - testi, lelki és szellemi egészséget.


308 Klára 2020-12-24 19:35:49 [Válasz erre: 306 Ardelao 2020-12-24 19:11:55]

Köszönöm! Érdekes és nagyon tanulságos, de egyúttal szórakoztató olvasmány. 


307 takatsa 2020-12-24 19:23:49 [Válasz erre: 306 Ardelao 2020-12-24 19:11:55]

Köszi a szemelvényeket. Élvezet volt olvasni. :)


306 Ardelao 2020-12-24 19:11:55 [Válasz erre: 305 Ardelao 2020-12-24 00:34:45]

ÉRDEKESSÉGEK CARL PETER AUGUST CORNELIUSRÓL

Részletek Koch Lajosnak a „CORNELIUS PÉTER ÉS OPERÁJA, A BAGDADI BORBÉLY” c. írásából, amely A ZENE c. folyóirat 1944. évi 6. számában jelent meg:

„A budapesti Operaház ez idei munkarendje során bemutatja a romantikus dalmű-irodalom egyik nevezetes alkotását, Cornelius Péter „A bagdadi borbély” című vígoperáját. Talán nem lesz érdektelen, ha ezzel az eseménnyel kapcsolatban elmondunk egyet-mást a híres műről és szerzőjéről, akit sok kedves szál fűzött nagy hazánkfiához Liszt Ferenchez, és bennünket, magyarokat, megtisztelt azzal, hogy az általa beszélt hat idegen nyelven kívül megtanult magyarul is. […]

[…] Cornelius Weimarban az új-német iskola leglelkesebb harcosa lett, akit barát és ellenfél egyaránt szeretett és tisztelt. Nélkülözhetetlenné vált Liszt számára, aki vele fordítatta le német nyelvre franciául fogalmazott cikkeit. […]

[…] Zeneszerzői működésén kívül csodálatosan sokoldalú tevékenységet fejtett ki, mint tanár, költő, író és műfordító. […]

Cornelius rendkívül előkelő egyéniség volt, akiben Wagnerhez hasonlóan a zenei és költői tehetség egyaránt jelentkezett. Első verseskötete, 64 lírai költemény Pesten jelent meg 1861-ben Heckenastnál. Értékes napló feljegyzéseket, kitűnő zenei és művészeti cikkeket írt. A Lohengrin és Tannhäuser müncheni előadásairól, a Mesterdalnokokról írott két cikke, valamint utolsó tanulmánya, a „Német művészet és Wagner Richard” Cornelius írói képességének csúcsát jelentik és a Wagnerről írott legszebb lapok közé tartoznak. Nem bérért írt napi kritikákat, de ha a tollat kezébe vette, akkor volt mondanivalója. Mint zeneíró a bírálatnak azt a ritka fajtáját művelte, amelynek titka a belső átélésben, a művészi utánérzésben rejlik, […] Operái és dalai számára is maga költötte szövegeit és ezekben költői képessége semmivel sem maradt el zenei tehetsége mellett. Nagy nyelvtudása folytán sok műfordítást készített. Mesteri módon ültette át a francia kiadás számára Gluck operáinak szövegét, lefordította Lisztnek a cigányokról írott könyvét, valamint Pergolesi, Boieldieu, Berlioz operáit, Adam Mickiewicz szonettjeit. […]

[…] Cornelius 1856 őszén Weimarból visszavonult rokonaihoz a thüringiai erdőben lévő Bernhardtshütte községbe, hogy megkomponálja egy évvel előbb írott szövegkönyvének, a Bagdadi borbélynak a zenéjét. Amikor úgy érezte, hogy megjött az alkotókedve, akkor valósággal elmenekült Liszt közelségéből. […]  „Liszt közelében — írja naplófeljegyzéseiben — és a zenének attól a pompázatos művelésétől, ami itt folyik, elvesztettem bátorságomat saját műveimmel szemben. Mi voltam én a külvilág szemében? Elrontott muzsikus, aki Lisztnél lakik, és számára könyveket ír. Senkinek sem lehetett fogalma arról, hogy én, mint muzsikus vagy költő szintén babérokra pályázom. Ez a legnagyobb belső meghasonláshoz vezetett, mihelyt Liszttel szemben csodálatomat fel kellett adnom és saját forrásomból merítettem.”

Pedig Cornelius Lisztet nagyon szerette. Tisztában volt nemcsak azzal, hogy szellemileg mit köszönhetett neki, hanem azzal a szeretetteljes gondoskodással is, amellyel Liszt a megélhetése körül szorgoskodott. Cornelius nem volt hálátlan. Midőn arról volt szó, hogy kinek ajánlja műveit, ezt írta anyjának: „Liszté legyen legjobb alkotásom, mert ő legkiválóbb barátom, egyike azoknak a szellemeknek, aminőknek létrehozásával az évszázadok nagyon takarékosan bánnak.”

[…]

Cornelius 1856-ban, november 7-én kezdte meg a vígopera komponálását. Időnkint felbukkant rövidebb tartózkodásra Weimarban, hogy végül 1858 tavaszán a befejezett partitúrával visszatérjen. Liszt névnapján ezzel az ajánlással adta át neki: „Liszt Ferencnek, mesterének, barátjának és jóakarójának ajánlja ezeket a lapokat csodálata, szeretete és hálája szerény jeléül 1858. április 2-án, Weimarban Cornelius Péter.”

A zene Lisztnél határtalan lelkesedést keltett. Cornelius egyik levele szerint Liszt kijelentette, hogy Berlioz Benvenuto Cellinije óta operazene úgy még nem érdekelte, mint a Bagdadi borbélyé. Liszt nagy szeretettel fogott bele a mű betanításába. […] 1858. december 15-én mutatták be. […] egy megrendelt, de kitűnően szervezett ellenzék megbuktatta. Az előadás után tíz percig tartó tüntetésbe fogott, amelyet Dingelstedt, az intendáns nem akadályozott meg a színházi őrséggel, holott ez kötelessége lett volna, és pedig azért nem, mert a botrány szellemi rendezője ő volt. Rossz szemmel nézte ugyanis a weimari színpadon az opera túlsúlyát a drámai előadások rovására. […]

Ez a vereség annál felháborítóbb volt, mert tulajdonképpen nem ennek a műnek szólt, hanem az egész irányzatnak és vezérének Lisztnek, aki levonta a következményeket: örökre letette a weimari operában a karmesterpálcát. […] Cornelius annyira megsérült lelkében, hogy a legszörnyűbb történt vele, ami történhetett: elveszítette kedvét a szinte számára teremtett műfajtól, a vígoperától. […]

Kora nem értette meg művének sem szépségeit, sem elvi jelentőségét, mert akkor fel kellett volna ismernie azt a tényt, hogy a vígoperában olyasmi született meg, mint amit Wagner a zenedráma terén alkotott.
[…]

Ritka dolog, hogy operaszöveget dicsérni lehet, a Bagdadi borbély szövege azonban valódi költő munkája. […]

[…]

Műveinek nyilvánosságra hozatalával Cornelius rendkívül tartózkodó volt. Az a szerény mester, aki sohasem kopogtatott másodszor ott, ahol egyszer betették előtte az ajtót. Külső élete igénytelen, belső átélésben annál gazdagabb. Aranyszívű, napsugaras humorú, önzetlen barát. 1862-ben Wagner meghívta Mainzba a Mesterdalnokok szövegének felolvasásához. Kölcsönvett pénzen utazott oda. Kemény tél volt. Hazafelé jövet egy fázó asszonyt megajándékozott takarójával. Tiszta gondolkodása szinte a gyermekiességgel határos. Akik művészetébe nyílt lélekkel bepillantanak, kincsként őrzik meg emlékezetükben. […]

[…]

Amikor Weimarból eltávozott, nagy űr támadt abban a körben, amely őt szerette. […] Cornelius jelentékeny volt, mint ember, mint költő és, mint muzsikus."

Siegfried Lorenz singt Peter Cornelius: Weihnachtslieder - YouTube


305 Ardelao 2020-12-24 00:34:45

196 évvel ezelőtt, 1824. december 24-én született

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/55/Peter_Cornelius.png/220px-Peter_Cornelius.png

CARL PETER AUGUST CORNELIUS német zeneszerző.

(Mainz, 1824.12.24.-Mainz, 1874.10.26.)

Rá emlékezve idézem Péterfi Istvánnak a „Fél évszázad a magyar zenei életben” c. könyvében megjelent és előzőleg az Újság 1944. február 8-i számában közzétett írását a zeneszerző vígoperájának budapesti bemutatójáról:

 „A bagdadi borbély felújítása

          ’Habent sua fata libelli.’ * A bagdadi borbély opera sorsának is csaknem egy évszázad óta sok fordulatát jegyezte fel a zenetörténelem. 1858-ban Liszt Ferenc mutatja be először Weimarban kedvenc tanítványának és hívének, a választékos irodalmi kultúrájú zeneszerzőnek, Peter Corneliusnak két-felvonásos vígoperáját. De csupán egyszer kerül színre, kétségtelenül azért is, mert az akkori weimari zenepolitika, Liszt és a nagyhercegi udvar ütközőpontjába került. Az eltemetett partitúrát tíz évvel Cornelius halála után 1884-ben próbálta ismét életre kelteni Karlsruheban Felix Mottl, aki lényeges átdolgozásokat végzett a hangszerelésen. Majd Levi Hermann, szintén felismerve a mű értékeit, újra átalakítja, harmonizálja, míg végül 1905-ben a weimari Cornelius-ünnepen az eredeti formában előadott mű sikerével kapott késői elégtételt a költő és pártfogója. Azóta Németországban állandóan repertoáron is maradt, Budapesten több mint 50 éve, 1891-ben mutatták be A bagdadi borbélyt, de akkor alig néhányszor adták.

          A mostani** felújítás három szempontból is indokolt. Elfogadhatjuk azt a megállapítást, amit Liszt Ferenc mondott, amikor szeretettel végezte a betanítást, hogy „egyéni, stílusos és nemes ez a zene”. A nagy magyar muzsikus iránti kegyeletnek tartozunk a neki ajánlott darab új bemutatásával. És végül, de nem utolsó sorban: Székely Mihálynak, ennek a csodálatos hangú és nagytehetségű művészünknek pompás alakításra nyújt alkalmat. Az Ő produkciója egyedül is biztosítja a repríz sikerét.

          Az Operaház lelkes munkával, kitűnő szereposztásban, hatásos kiállítással mutatta be a vígoperát. Lányi Viktor remek fordításában szellemes magyar kifejezést kap a librettó minden árnyalata, amellett, hogy prozódiája mintásan szolgálja az éneklehetőséget. Rékai András ötletes színpadi rendezése, bár sajnálatos betegsége akadályozta, hogy részt vegyen az utolsó próbákon, a legkisebb részletre is figyelemmel van. Berg Ottó karnagy az eredeti vezérkönyv és a különböző feldolgozások között szerencsésen teremti meg az összhangot és gondos előkészítéssel, biztos kézzel dirigál. Oláh Gusztáv, mint mindig, most is látványos művészi díszletekkel festi meg a hátteret, és Márk Tivadar tarka jelmezei kelet élénk színgazdaságát tükrözik. Az énekesek közül a címszerepben Székely Mihály maradéktalanul megfelel a hozzá fűzött, felfokozott várakozásoknak. Mint orgona, zeng-búg széles terjedelmű, hatalmas basszusa minden regiszterében, és játéka ízléses mértéket tart a buffonériában, amivel találóbban közvetíti Cornelius humorát, mint ha vaskos bohóckodásra csábította volna a jelenetek helyzetkomikuma. A hallgatóság meleg ünnepléssel, kitörő nyíltszíni tapsokkal kísérte bravúrosan előadott áriáit. Rösler Endre előkelő, finom énekművészete, kiegyenlített szép tenorhangja Nureddin szólamában érvényesül és a két bájos, ügyes női szereplő: Orosz Júlia, Gere Lola, továbbá Laurisin Lajos dr. és Maleczky Oszkár igen jól rajzolják meg a kabinetfiguráikat. ***

          A bagdadi borbély után a Debreceni história táncjáték egészítette ki az est műsorát.”

*  A könyveknek is megvan a maguk sorsa.

** 1944. évi

*** Péterfi István könyvéből itt hiányzik egy információ, amely azonban az „Újság”-ban megjelent cikkben még szerepelt: Az Operabarátok Egyesületének vasárnapi díszelőadásán rendezett felújítást Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója és fia is megtisztelte megjelenésével.”

 Der Barbier von Bagdad - Live Recordings - 1952, Vienna


304 Ardelao 2020-11-26 08:13:41

Köszönöm!


303 Héterő 2020-11-26 00:47:38 [Válasz erre: 302 Ardelao 2020-11-24 23:53:17]

Szíves figyelmedbe még ezeket is:

Jota aragonesa; cubana; montañesa; andaluza
Atlántida
Sierra de Córdoba
Fantasía bætica (lat.) vagy bética (castell.)
Noches en los jardines de España    {éjszakÁK}


302 Ardelao 2020-11-24 23:53:17 [Válasz erre: 301 Ardelao 2020-11-23 15:33:55]

Egyik kedves fórumtársam felhívta a figyelmemet arra, hogy a 331-es szám alatt idézett cikkben igen sok helyesírási hibát vétettem. Sajnos, igazat kell adnom a kritikának, meglehetősen figyelmetlen voltam, nem olvastam át, nem javítottam a másolásból (is) eredő torzulásokat és egyéb hibáimat. Ezért mindenkitől elnézést kérek. Itt ismét beteszem az immár javított változatot, és köszönöm az észrevételt.

Pándi Marianne:
MANUEL DE FALLA
(1876—1946)

(Megjelent a MUZSIKA, 1976. évi, november 1-i, 11. számában)

           "November 23-án száz éve (ma 144 éve), hogy megszületett; november 14-én harminc éve (ma 74 éve), hogy meghalt a spanyolok nagy zeneszerzője. Az Ibériai félszigetet járó turisták Granada meredek hegyvidékén láthatják a házat, amelyben hosszú évekig lakott. Régi vágya teljesült, amikor a neki oly kedves városban sikerült letelepednie. 1914-et írtak ekkor; az első világháború kitörése késztette az akkor hosszabb ideje Franciaországban élő komponistát arra, hogy visszatérjen hazájába. Granadában 1919-től 1939-ig lakott. A második világháború küszöbén végleg elhagyta Spanyolországot. Argentínába költözött és hátralevő életét itt töltötte el.
          Az utókorra viszonylag kevés művet hagyott. Két zenés színpadi játék, két balett, két énekkari kompozíció, két zenekari darab, két versenymű, néhány vokális darab, négy zongoradarab és egy gitárkompozíció — ez életművének leltára. Pedig már kora gyermekéveiben komponált, de szigorú bírája lévén önmagának, legtöbb fiatalkori művét megsemmisítette, vagy megtagadta. Élete utolsó hét esztendejében — az Argentínában töltött emigráció ideje alatt — nem komponált. 1938-ban írta utolsó művét, az Atlantida* című oratóriumot, ebből azonban csak a zenekari bevezetés és egy Salve készült el. (A művet de Falla tanítványa, Ernesto Halffter fejezte be a zeneszerző hátrahagyott jegyzetei alapján, s 1961-ben Barcelonában mutatták be.)
          A származás és a család szellemi öröksége egyaránt Andalúzia földjéhez kötötte. Manuel de Falla Cádizban látta meg a napvilágot, akárcsak annakidején anyja és apja. Az anya tehetséges zongorista, tőle kapja első zeneleckéit a gyermek. A családi környezetben, a barátok házában, mindenütt muzsika veszi körül. Salvador Viniegra y Valdés, a műpártoló kereskedő gyakran rendez otthonában hangversenyeket; itt találnak meghallgatásra de Falla első szerzeményei. A cádizi filharmonikusok karnagya, Alejandro Odero vette át az anyától a gyermek zenei oktatását. Odero vezényelte azt a hangversenyt, amelyen Haydn Krisztus hét szava a keresztfán című oratórikus művét adták elő — a zeneszerző a cádizi székesegyház számára komponálta ennek a művének zenekari változatát, utóbb pedig vonósnégyes formában (op. 51, d-moll) dolgozta fel. Az énekkarban a kilencéves de Falla is közreműködött.
          Az ifjúkori művek nem szerepelnek de Falla hátrahagyott kompozíciói sorában. Nyomtatásban nem jelentek meg. A cádizi magánházban bemutatott művek között állítólag volt egy kvintett, egy zongoranégyes és egy gordonkára, zongorára és énekhangra írt dal; ezekről utóbb a zeneszerző úgy nyilatkozott, hogy nem a spanyol zenét, hanem egyfajta zenei eszperantót képviselnek. Úgy tudjuk, ebben az időben írt egy olasz stílusú operát is. A művészpártoló Viniegra y Valdés házában megfordult Felipe Pedrell is, aki felfigyelt de Falla tehetségére és utóbb tanítványául fogadta.
          Amikor de Falla húszéves lett, szüleivel együtt Madridba költözött, hogy a konzervatóriumban tanuljon tovább: Jósé Tragó tanszakának növendéke lett, 1899-ben kitüntetéssel végezte el zongoratanulmányait. Ekkortájt fordult érdeklődése a színpad felé. Az ősi spanyol zenés színjáték, a zarzuela** vonzotta. A XIX. században — Lope de Vega és Calderón kezdeményezései nyomán — új virágzásnak indult ez a műfaj, amellyel de Falla is sikerrel próbálkozott. Los amores de la Inés című művével sikerült felhívnia magára a közvélemény figyelmét, egy másik, hasonló jellegű kompozícióját utóbb A háromszögletű kalap című táncjáték zenéjébe dolgozta bele. A színpadi kísérletek idején már Pedrell tanítványa volt. Ez a nagy mester rendkívül sokat tett az új spanyol zene kibontakozásáért; ő tanította Albénizt és Granadost is. Pedrell 1895-ben lett a madridi konzervatórium tanára, de alig egy évtized múltán visszavonult, és Barcelonába költözött. De Falla később, amikor már nem a tanár-növendék kapcsolat tartotta össze kettejüket, változatlanul lelkes híve maradt Pedrellnek.
          1905-ben a madridi Szépművészeti Akadémia pályadíjat tűzött ki egyfelvonásos opera írására. De Falla Carlos Fernandez Shaw szövegkönyvét választotta kompozíciójának tárgyául: La vida breve című drámáját, amelyet két felvonásban, 2—2 képben dolgoz fel, egy Granadában lejátszódó tragikus történetet. A pályamű elnyerte az Akadémia első díját, nyilvánosság elé azonban csak hosszú évek múltán került.
          A színpadi orientáció nem vonta el de Fallát hangszerétől, a zongorától. Egy országos zongoraverseny megnyerése után nagyszabású hangversenykörutat tett Spanyolországban, majd teljesült régi vágya, és Párizsba is meghívást kapott. A tervezett rövid ottlétből hét esztendő lett. Ez alatt a hét év alatt de FalIából világhírű mester vált. A haladó szellemű francia művészek szívesen fogadják körükben: Debussy és Dukas, Ravel és baráti társasága, az „apacsok" éppúgy felismerik ragyogó képességeit, mint Stravinsky és Picasso. Utóbbi portrét rajzol róla. Zongoradarabjait (Négy spanyol darab***: Jota Aragonese, Cubana. Montanesa, Andaluza) a Durand cég adja közre, Ricardo Vines mutatja be. A Hét spanyol tánc ajánlása Ida Godebskának szól. Végre színre kerül az opera is: A rövid életet 1913-ban Nizzában mutatják be. Ezt követi a párizsi és végül a madridi bemutató.
Amikor 1914-ben de Falla visszatér hazájába, Martinez Sierra drámaíró felkéri, írjanak közösen olyan színpadi művet Pastora Imperio társulata számára, amely a táncnak és az éneknek egyaránt helyet ad. De Falla andalúziai cigánydalok felhasználásával fél év alatl megírja El amor brujo (Bűvös szerelem) című művét, amit Madridban mutatnak be. Sajátságos módon a maga idejében ez a remekmű nem aratott sikert: mindössze 30 előadást ért meg. A zeneszerzőnek nem ez volt legelső találkozása a cante jondóval, az andalúziai népzene e különleges műfajával, amely elnevezésében a „mély énekre" utal, s valóban sötétebb, szenvedélyesebb a közismert flamenco dallamoknál. A Bűvös szerelem témája alapjában véve nem tragikus, de a részletekből, a tánc egyes mozdulataiból, egy-egy gazdagon ékesített dallamfrázisból mégis tragédia, életre-halálra menő viaskodások, húsba vágó indulatok sötét pátosza árad. A bűvös szerelem utóbb hangverseny-szvit formájában lett ismert és népszerű.
          De Falla pályáján a színpad vonzása és a zongorajáték iránt nem szűnő érdeklődése mindig párhuzamosan halad. A rövid élet komponálása idején ő maga zongoraversenyt nyert: A bűvös szerelem alkotásával egyidőben zongoraversenyén dolgozik. A kompozíció befejezése meglehetősen elhúzódott, hiszen még párizsi éveiben kezdett hozzá — eredetileg Noktürnöknek nevezte a háromtételes darabot, amelynek végleges címe Éj a spanyol kertekben lett, műfaja pedig megoszlik a concerto és a szimfonikus költemény között. A három tétel egy-egy hangulatos zsánerkép a spanyol éjszakából: A Generalife-kertben; Tánc a távolban; A Sierra de Cordoba kertjeiben.
          1916-ban Madridba érkezett Amerikából Gyagilev. A semleges főváros alkalmas volt arra, hogy benne találkozót adjanak egymásnak olyan művészek mint Ansermet, Stravinsky, Massin. Gyagilev Madridban de Fallával is megismerkedett, aki ezidőtájt újabb táncjáték tervével foglalkozott. Martinez Sierra szcenáriumot írt számára Alarcón A háromszögletű kalap című novellájából, amelyet korábban már Hugó Wolf is feldolgozott Corregidor című operájában. De Falla először pantomim formában komponálta meg a művet, amely 1917-ben nagy sikerrel került színre Madridban. A táncjáték ma ismert formáját Gyagilev társulata mutatta be Londonban. Ezt a szatirikus hangú, vidám fordulatokban bővelkedő történetet a táncra ingerlő ritmusok valóságos orgiájával dolgozta fel a zeneszerző. Fergeteges hatását hangversenyelőadásra kiválogatott három tánca is híven megőrizte.
          1919-ben, szülei halála után de Falla végleg Granadába költözött. Itt írta legnagyobb szabású zongoraművét Arthur Rubinstein felkérésére. A Fantasia betica A háromszögletű kalap hangszeres ikerdarabja, méltó párja.
          A zongora és a színpad két pólusának vonzása továbbra is bűvkörében tartja a zeneszerzőt, ám ekkoriban írt színpadi művei nem jutottak túl a kísérletezés vagy a tervezés fázisán. Chopin témáit dolgozta fel A lidérc című vígoperában, amelyet ismét Martinez Sierra közreműködésével írt. utóbb azonban visszavont, és nem bocsátott nyilvánosságra. Ravelhez hasonlóan de Falla is operát akart írni Gerhardt Hauptmann Az elsüllyedt harang című mesejátékából, de ez a terve — akárcsak Ravelnek — nem valósult meg.
          Granadában további alkotásaira nézve elhatározó jelentőségű volt találkozása Garcia Lorcával. Kettejük kapcsolata kölcsönösen ihlető és hasznos volt: a zeneszerző tanítványául fogadta a költőt, aki szenvedélyes buzgalommal tanulmányozta a népdalokat — Lorca viszont megismertette de Fallát a bábszínház ősi művészetével és páratlan lehetőségeket kínáló műfajával. Amikor Polignac hercegnő házi bábszínpada számára darabot kért de Fallátói, a zeneszerző a Don Quijote elévülhetetlen témáját választotta, s azt kettős bábjáték formájában (színpad a színpadon) dolgozta fel, így jött létre egyik utolsó remekműve: El retablo del Maese Pedro (Pedro mester bábszínháza) 1922-ben. A darabot Sevillában hangversenyszerű előadáson mutatták be, a szerző maga vezényelt. Ezen az ősbemutatón a csembaló szólamát Wanda Landowska játszotta, akinek számára utóbb de Falla nagyszerű csembalóversenye készült.
          A harmincas évekkel a zeneköltő életében elkövetkezett a hanyatlás korszaka. Kényes idegrendszere a politikai viszontagságok megrázkódtatásaira különféle súlyos testi bántalmakkal reagált. 1938-ban oratóriumot kezdett írni, de alkotói vénájából nem tellett már a befejezésre. Argentínában hét nyugodt esztendő várt rá, megbecsülésben, békességben. Hetvenedik születésnapjának ünnepi előkészületei közben ragadta el a halál. Szülővárosában, a cádizi katedrális kriptájában helyezték örök nyugalomra.”
 

*Ebből az Ernesto Halffter által befejezett műből „Atlantida” címmel opera készült, amelyet Milánóban 1962. VI. 18-án adtak elő (és lemezre is felvettek). (La Scala Theater Orchestra & Chorus, karmester:Thomas Schippers, szereposztás: Queen Isabella-Teresa Stratas; Pirene-Giulietta Simionato; Christopher Columbus- Gustavo Halley; Alcide-Roger Browne. 2 CD.)

Később több felvétel is készült az operából, amely azonban nem igazi opera, inkább kantáta, ahol a főszerepet a kórus játssza. Zenéje is inkább ehhez a stílushoz áll közelebb: Manuel de Falla, completed Ernesto Halffter : Atlántida, cantata escénica (1928-46 compl. 1960/1977)

** https://hu.wikipedia.org/wiki/Zarzuela

***Remek darabok!

(Megj. A.)


301 Ardelao 2020-11-23 15:33:55

Pándi Marianne:
MANUE DE FALLA
(1876—1946)


November 23-án száz éve, hogy megszületett(ma már 144 éve, A.); november 14-én harminc éve(74 éve, A.), hogy meghalt a spanyolok nagy zeneszerzője. Az Ibériai félszigetet járó turisták Granada meredek hegyvidékén láthatják a házat, amelyben hosszú évekig lakott. Régi vágya teljesült, amikor a neki oly kedves városban sikerült letelepednie. 1914-et írtak ekkor; az első világháború kitörése késztette az akkor hosszabb ideje Franciaországban élő komponistát arra, hogy visszatérjen hazájába. Granadában 1919-től 1939-ig lakott. A második világháború küszöbén végleg elhagyta Spanyolországot. Argentínába költözött és hátralevő életét itt töltötte el.

Az utókorra viszonylag kevés művet hagyott. Két zenés színpadi játék, két balett, két énekkari kompozíció, két zenekari darab, két versenymű, néhány vokális darab, négy zongoradarab és egy gitárkompozíció — ez életművének leltára. Pedig már kora gyermekéveiben komponált, de szigorú bírája lévén önmagának, legtöbb fiatalkori művét megsemmisítette, vagy megtagadta. Élete utolsó hét esztendejében — az Argentínában töltött emigráció ideje alatt — nem komponált. 1938-ban írta utolsó művét, az Atlantida című oratóriumot**, ebből azonban csak a zenekari bevezetés és egy Salve készült el.

(A művet, de Falla tanítványa, Ernesto Halffter fejezte be a zeneszerző hátrahagyott jegyzetei alapján, s 1961-ben Barcelonában mutatták be.)

A származás és a család szellemi öröksége egyaránt Andalúzia földjéhez kötötte. Manuel de Falla Cádizban látta meg a napvilágot, akárcsak annakidején anyja és apja. Az anya tehetséges zongorista, tőle kapja első zeneleckéit a gyermek. A családi környezetben, a barátok házában, mindenütt muzsika veszi körül. Salvador Viniegra y Valdés, a műpártoló kereskedő gyakran rendez otthonában hangversenyeket; itt találnak meghallgatásra, de Falla első szerzeményei. A cádizi filharmonikusok karnagya, Alejandro Odero vette át az anyától a gyermek zenei oktatását. Odero vezényelte azt a hangversenyt, amelyen Haydn: „Krisztus hét szava a keresztfán” című oratórikus művét adták elő — a zeneszerző a cádizi székesegyház számára komponálta ennek a művének zenekari változatát, utóbb pedig vonósnégyes formában (op. 51. d-moll) dolgozta fel. Az énekkarban a kilencéves de Falla is közreműködött.

Az ifjúkori művek nem szerepelnek, de Falla hátrahagyott kompozíciói sorában. Nyomtatásban nem jelentek meg. A cádizi magánházban bemutatott művek között állítólag volt egy kvintett, egy zongoranégyes és egy gordonkára, zongorára és énekhangra írt dal; ezekről utóbb a zeneszerző úgy nyilatkozott, hogy nem a spanyol zenét, hanem egyfajta zenei eszperantót képviselnek. Ügy tudjuk, ebben az időben írt egy olasz stílusú operát is.
A művészpártoló Viniegra y Valdés házában megfordult Felipe Pedrell is, aki felfigyelt, de Falla tehetségére és utóbb tanítványául fogadta.

Amikor de Falla húszéves lett, szüleivel együtt Madridba költözött, hogy a konzervatóriumban tanuljon tovább: Jósé Tragó tanszakának növendéke lett, 1899-ben kitüntetéssel végezte el zongoratanulmányait. Ekkortájt fordult érdeklődése a színpad felé. Az ősi spanyol zenés színjáték, a zarzuela vonzotta. A XIX. században — Lope de Vega és Calderón kezdeményezései nyomán — új virágzásnak indult ez a műfaj, amellyel de Falla is sikerrel próbálkozott. Los amores de la Inés című művével sikerült felhívnia magára a közvélemény figyelmét, egy másik, hasonló jellegű kompozícióját utóbb A háromszögletű kalap című táncjáték zenéjébe dolgozta bele. A színpadi kísérletek idején már Pedrell tanítványa volt. Ez a nagymester rendkívül sokat tett az új spanyol zene kibontakozásáért; ő tanította Albénizt és Granadost is. Pedrell 1895-ben lett a madridi konzervatórium tanára, de alig egy évtized múltán visszavonult és Barcelonába költözött. De Falla később, amikor már nem a tanár-növendék kapcsolat tartotta össze kettejüket, változatlanul lelkes híve maradt Pedrellnek.

1905-ben a madridi Szépművészeti Akadémia pályadíjat tűzött ki egyfelvonásos opera írására. De Falla Carlos Fernandez Shaw szövegkönyvét választotta kompozíciójának tárgyául: La vida breve című drámáját, amely két felvonásban. 2—2 képben dolgoz fel egy Granadában lejátszódó tragikus történetet. A pályamű elnyerte az Akadémia első díját, nyilvánosság elé azonban csak hosszú évek múltán került.

A színpadi orientáció nem vonta el de Fallát hangszerétől, a zongorától. Egy országos zongoraverseny megnyerése után nagyszabású hangversenykörutat tett Spanyolországban, majd teljesült régi vágya és Párizsba is meghívást kapott. A tervezett rövid ottlétből hét esztendő lett. Ez alatt a hét év alatt de FalIából világhírű mester vált. A haladó szellemű francia művészek szívesen fogadják körükben: Debussy és Dukas. Ravel és baráti társasága, az „apacsok” éppúgy felismerik ragyogó képességeit, mint Stravinsky és Picasso. Utóbbi portrét rajzol róla. Zongoradarabjait (Négy spanyol darab: Jota Aragonese, Cubana. Montanesa, Andaluza)* a Durand cég adja közre, Ricardo Vines mutatja be. A Hét spanyol tánc ajánlása Ida Godebskának szól. Végre színre kerül az opera is: A rövid életet 1913-ban Nizzában mutatják be. Ezt követi a párizsi és végül a madridi bemutató.

Amikor 1914-ben, de Falla visszatér hazájába, Martinez Sierra drámaíró felkéri, írjanak közösen olyan színpadi művet Pastora Imperio társulata számára, amely a táncnak és az éneknek egyaránt helyet ad. De Falla andalúziai cigánydalok felhasználásával fél év alatt megírja El amor brujo (Bűvös szerelem) című művét, amit Madridban mutatnak be. Sajátságos módon a maga idejében ez a remekmű nem aratott sikert: mindössze 30 előadást ért meg. A zeneszerzőnek nem ez volt legelső találkozása a cante jondóval. az andalúziai népzene e különleges műfajával, amely elnevezésében a „mély énekre” utal, s valóban sötétebb, szenvedélyesebb a közismert flamenco dallamoknál. A Bűvös szerelem témája alapjában véve nem tragikus, de a részletekből, a tánc egyes mozdulataiból, egy-egy gazdagon ékesített dallamfrázisból mégis tragédia életre-halálra menő viaskodások, húsba vágó indulatok sötét pátosza árad. A bűvös szerelem utóbb hangverseny-szvit formájában lett ismert és népszerű.

De Falla pályáján a színpad vonzása és a zongorajáték iránt nem szűnő érdeklődése mindig párhuzamosan halad. A rövid élet komponálása idején ő maga zongoraversenyt nyert: A bűvös szerelem alkotásával egy időben zongoraversenyén dolgozik. A kompozíció befejezése meglehetősen elhúzódott, hiszen még párizsi éveiben kezdett hozzá — eredetileg Noktürnöknek nevezte a háromtételes darabot, amelynek végleges címe: „Éj a spanyol kertekben” lett*, műfaja pedig megoszlik a concerto és a szimfonikus költemény között. A három tétel egy-egy hangulatos zsánerkép a spanyol éjszakából: A Generalife-kertben; Tánc a távolban; A Sierra de Cordoba kertjeiben.

1916-ban Madridba érkezett Amerikából Gyagilev. A semleges főváros alkalmas volt arra, hogy benne találkozót adjanak egymásnak olyan művészek, mint Ansermet, Stravinsky, Massin. Gyagilev Madridban de Fallával is megismerkedett, aki ez időtájt újabb táncjáték tervével foglalkozott. Martinez Sierra szcenáriumot írt számára Alarcón A háromszögletű kalap című novellájából, amelyet korábban már Hugó Wolf is feldolgozott Corregidor című operájában. De Falla először pantomim formában komponálta meg a művet, amely 1917-ben nagy sikerrel került színre Madridban. A táncjáték ma ismert formáját Gyagilev társulata mutatta be Londonban. Ezt a szatirikus hangú, vidám fordulatokban bővelkedő történetet a táncra ingerlő ritmusok valóságos orgiájával dolgozta fel a zeneszerző. Fergeteges hatását hangverseny előadásra kiválogatott három tánca is híven megőrizte.

1919-ben, szülei halála után, de Falla végleg Granadába költözött. Itt írta legnagyobb szabású zongoraművét Arthur Rubinstein felkérésére. A Fantasia betica*, A háromszögletű kalap hangszeres ikerdarabja, méltó párja.

A zongora és a színpad két pólusának vonzása továbbra is bűvkörében tartja a zeneszerzőt, ám ekkoriban írt színpadi művei nem jutottak túl a kísérletezés, vagy a tervezés fázisán. Chopin témáit dolgozta fel „A lidérc” című vígoperában, amelyet ismét Martinez Sierra közreműködésével írt, utóbb azonban visszavont és nem bocsátott nyilvánosságra. Ravelhez hasonlóan, de Falla is operát akart írni Gerhardt Hauptmann Az elsüllyedt harang című mesejátékából, de ez a terve — akárcsak Ravelnek — nem valósult meg.

Granadában további alkotásaira nézve elhatározó jelentőségű volt találkozása Garcia Lorcával. Kettejük kapcsolata kölcsönösen ihlető és hasznos volt: a zeneszerző tanítványául fogadta a költőt, aki szenvedélyes buzgalommal tanulmányozta a népdalokat, — Lorca viszont megismertette de Fallát, a bábszínház ősi művészetével és páratlan lehetőségeket kínáló műfajával. Amikor Polignac hercegnő házi bábszínpada számára darabot kért, de Fallától, a zeneszerző a Don Quijote elévülhetetlen témáját választotta s azt kettős bábjáték formájában (színpad a színpadon) dolgozta fel. így jött létre egyik utolsó remekműve: El retablo del Maese Pedro (Pedro mester bábszínháza), 1922-ben. A darabot Sevillában hangversenyszerű előadáson mutatták be, a szerző maga vezényelt. Ezen az ősbemutatón a csembaló szólamát Wanda Landowska játszotta, akinek számára utóbb, de Falla nagyszerű csembalóversenye készült.

A harmincas évekkel a zeneköltő életében elkövetkezett a hanyatlás korszaka. Kényes idegrendszere a politikai viszontagságok megrázkódtatásaira különféle súlyos testi bántalmakkal reagált. 1938-ban oratóriumot kezdett írni(Cantata escénica címmel),** de alkotói vénájából nem tellett már a befejezésre. Argentínában hét nyugodt esztendő várt rá, megbecsülésben, békességben. Hetvenedik születésnapjának ünnepi előkészületei közben ragadta el a halál. Szülővárosában, a cádizi katedrális kriptájában helyezték örök nyugalomra.

MUZSIKA, 1976.XI.1. 11. szám.
 

*Remek darabok!

**Ez a mű, melyet Ernesto Helffter amelyet fejezett be, „Atlantida” címmel opera készült belöle, amit előadtak (és lemezre is felvettek), 1962.VI.18-án Milánóban, (La Scala Theater Orchestra & Chorus, vezényel: Thomas Schippers).

A szereposztás: Queen Isabella-Teresa Stratas; Pirene-Giulietta Simionato; Christopher Columbus- Gustavo Halley; Alcide-Roger Browne. 2 CD. (Később több felvétel is készült az operából). 

Ez azonban nem igazi opera, inkább kantáta ahol a főszerepet a kórus játssza. A zenéje is inkább ehhez a stílushoz áll közelebb.

(Megj., A.)


300 macskás 2020-11-14 12:36:23

300


299 Búbánat 2020-11-14 10:42:04 [Válasz erre: 298 Ardelao 2020-11-14 08:59:59]

Átmásolom ide "A nap képe" topicba írt bejegyzésem - aktuálisan....

Most jött ki DVD-n, a Dynamic gondozásában. Világpremier-felvétel.  Már beszereztem...

Spontini: Fernando Cortez (La conquète du Mexique)

Dario Schmunck (Fernand Cortez), Alexia Voulgaridou (Amazily), Luca Lombardo (Télasco), Gianluca Margheri (Morales), David Ferri Durà (Alvar), Maggio Musicale Fiorentino, Jean-Luc Tingaud, Cecilia Ligorio

  • Release Date: 17th Apr 2020
  • Catalogue No: 37868
  • Label: Dynamic
  • 192 Min.
  • 2 DVD

Gaspare Spontini’s rare opera ‘Fernand Cortez’ is now available on DYNAMIC. Recorded in October 2019 at the Teatro del Maggio Musicale Fiorentino, this production is a WORLD PREMIERE VIDEO RECORDING of the first modern times performance of the original 1809 version.


298 Ardelao 2020-11-14 08:59:59

„A francia nagyopera atyja

150 éve hunyt el Gasparo Spontini (ma már 169 éve, megj. A.) - 175 éve mutatták be „Olympie” című operáját (ma már 194-éve, megj. A).

A többszörös hazacsere és az ezzel járó azonosulási nehézségek alaposan megbélyegezték a maga idejében nagyra becsült és számos társadalmi ranggal kitüntetett, napjainkban pedig elfelejtett mester, Gasparo Luigi Pacifico Spontini életét; olasznak született, francia állampolgár, majd porosz királyi udvari főzeneigazgató lett, mielőtt újra visszatért volna Franciaországba, hogy élete utolsó éveit szülőfalujában élje le teljes magányban.

Spontini 1774. november 14-én egy maiolati parasztcsalád második gyermekeként látta meg a napvilágot. Apjának elsődleges elgondolása - hogy fiából papot nevel - meghiúsult, miután a kis Gasparo tanítói síkraszálltak tanítványuk zenei tehetségének fejlesztéséért. Hovatovább, a tizenéves ifjú, az egyházi gyámságot lerázandó, elmenekült egy másik városba, rokonaihoz. Három évet töltött a nápolyi konzervatóriumon.

Az 1796. évi római farsang idején színpadi zeneszerzőként debütál az „Li puntigli delle donne” című farsettával. A „L’eroismo ridicolo” című operájának 1798-as nápolyi ősbemutatója Spontini bevallása szerint meghatározó jellegű volt a gyors sikereitől megittasult ifjú farsangi zeneszerző számára. Ezzel a dalművével keltette fel Cimarosa érdeklődését. Ez idő alatt fokozatosan az opera seria került figyelmének középpontjába.

Nemsokára azonban elhagyta Olaszországot, és Párizsba ment szerencsét próbálni. Mivel Cherubinivel ellentétben reálpolitikusnak bizonyult, csakhamar beférkőzött Napóleon és neje, Joséphine császárné kegyeibe: elnyerte a compositeur particulier titulusát. Az uralkodó nem sokat értett a zenéhez, de fölöttébb érdekelte a muzsikának a közönségre gyakorolt hatása. Innen számítódik Spontini élete legsikeresebb korszakának kezdete. Megismerkedik Étienne de Jouy librettistával (1764-1846), aki megírja számára „A vesztaszűz” szövegkönyvét, az első valódi komoly tárgyú operáét, amely a francia nagyopera alapkövének tekinthető. Szerencsére, Boieldieu, Cherubini és Méhul nem komponálta meg a témát, így a dalmű párizsi ősbemutatója vetélytárs nélküli diadalt jelentett Spontini számára. A La Vestale sikere máról holnapra Európa egyik legnagyobb komponistájává tette. Ez volt a francia grand opera hajnala, történelmi szüzséjével, súlyos, pompát és ragyogást árasztó díszleteivel. Azé a dalműé, amelyet Meyerbeer olyan ügyesen továbbfejlesztett, és az ifjú Wagner is annyira vágyódott megkomponálni.

A vesztaszűzben Spontininek sikerült egyesítenie az olasz és a francia nagyopera elemeit; a parlandó stílus az olasz áriákra emlékeztet, míg a nagy, tömör zenekari hangzások Cherubini és Méhul hagyományait tükrözik. Először hallható a francia opera történetében az együttes-finálék sodró erejű strettája, a Rossini-féle crescendo, valamint Gluck iskolájának nemes és egyenes-vonalú ünnepi klasszicizmusa. Napóleon és Joséphine a bemutatón rájöttek arra, hogy Spontini azaz ember, akit fölhasználhatnának a birodalom politikájának a népszerűsítésére. S két évre rá, 1809-ben császári megrendelésre elkészül a „Femando Cortez” című operája, amely ugyancsak osztatlan sikert aratott.

A császárság bukása után Spontini III. Frigyes Vilmos meghívására Berlinbe ment, és 1820-tól 1841-ig ott működött, mint porosz királyi udvari főzeneigazgató. Öntelt, zsarnoki természete ellenségek gyűrűjét vonta köréje, ezért végül is távoznia kellett. A Don Giovanni egyik előadása alatt a közönség föllázadt ellene, s a zenediktátornak le kellett vonulnia a karmesteri pulpitusról. Magatartására igen jellemző Wagnernek egy ifjúkori operájával kapcsolatban tett megjegyzése: „Mit remél, fiatalember, hogy komponálhat még? Ha római témát akar, ott A vesztaszűz, ha görögöt, ott az én Olympiem, ha spanyolt, ott van Cortezem, ha meg indiait, ott van Nurmahalom!”

Hiúságának, gőgjének növekedésével művészi fejlődése nem tartott lépést, A vesztaszűz színvonalát, sikerét egyetlen későbbi operája sem közelítette meg. Túlélte önmagát. Végül elfeledetten halt meg szülőfalujában 150 évvel ezelőtt, 1851.I.21-én (ma már 169-éve, megj. A.)

Főműve a köztársasági Rómát, a római szellem nagyságát dicsőíti. Ez a kor empire áramlatának megfelelt, s csak fokozta sikerét. Persze, egy Callas nagysága kellett ahhoz, hogy A vesztaszűz századunkban „feltámadjon,” ahogy erről ékes bizonyítékot nyerhetünk a dalmű 1954-es, Scalabeli évadnyitó előadása felvételének meghallgatásakor.

Az Olympie* is Spontini érett alkotásai közé tartozik. Nyitányát szerzője „kölcsönözte” a Cortez című operájából, mintegy előrevetítve Rossini híressé vált későbbi gyakorlatát. Kétféle változatát ismeijük a dalműnek: a német (1821) és a franciaverziót. Ennek volt az ősbemutatója Párizsban 175 évvel ezelőtt, pontosan 1826. február 28-án (ma 194 éve). „
 

FÜLÖP György

MAGYAR SZÓ, 2001.II.24. (58. Évfolyam, 45. szám) 

*

*Érdemes meghallgatni!

Spontini: Olympia

Olympia- Pilar Lorengar

Statira – Fiorenza Cossotto

Cassandro – Franco Tagliavini

Antigono – Giangiacomo Guelfi,

Hiérofante – Niccola Zaccaria

Hermas – Silvio Majonica

La Scala Orchestra & Chorus

Francesco Molinari-Pradelli – conductor

(Milan, June 6. 1966)

OPD-1395

2 CD 

**



296 smaragd 2020-10-05 19:05:58 [Válasz erre: 294 smaragd 2020-09-22 19:02:40]

Magyar Zenetörténeti kérdések Lavottán innen és túl… címmel kétnapos zenetudományi konferenciát rendeznek, október 2–3. között Sátoraljaújhelyen és Tállyán. A Lavotta János halálának bicentenárium emlékére rendezett eseményen több jeles magyarországi szakember tart előadást Lavotta Jánosról és korának zenéjéről.

Videó-előzetes:

Zenetudományi Konferenciát szerveznek Lavotta János halálának bicentenárium emlékére

* A rendezvénysorozatról készült felvétel megjelenése is várható.


295 Ardelao 2020-09-29 09:36:26

43 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el

Alexander Nikolayevich Tcherepnin (1899 - 1977) - Genealogy

Alexandr Nyikolájevics Cserepnyin (Alexander Nikolayevich Tcherepnin), zeneszerző, zongoraművész és zeneteoretikus (Szentpétervár, 1899. január 21.- Párizs, 1977. szeptember 29.)

     Alexandr Nyikolájevics Cserepnyin Nyikoláj Cserepnyin zeneszerző és a Benoit művészcsaládból származó Maria Albertovna Benoit mezzoszoprán énekesnő fia. A petrográdi és a tifliszi konzervatóriumban tanult, majd 1921-ben családjával Franciaországba költözött, és tanulmányait a párizsi konzervatóriumban fejezte be. Oroszországban tanárai között volt Mihailovics Beljajev zeneszerző (A. K. Ljadov és A. K. Glazunov tanítványa), aki felkészítette Cserepnyint a petrográdi konzervatóriumba történő felvételre, Leokadia Kashperova, a híres zongoraművésznő (Anton Rubinstein tanítványa), konzervatóriumi professzora pedig Nyikoláj Alexandrovics Szokolov (N. A. Rimszkij-Korszakov tanítványa) volt. Ebben az időszakban Cserepnyint Alexandr Osszovszkij, a kiváló zenetudós mentorálta, aki Cserepnyin apjának a barátja volt.

     Cserepnyin korai művein Alexandr Szpengyiarov hatása érezhető. Közel álltak hozzá a «párizsi iskola» zeneszerzői (Honegger, Martinů és mások). Zongoraművészként az egész világon koncertezett, 1934 és 1936 között a Sanghaji Konzervatórium igazgatója volt. Sanghajban megismerkedett Li Xiang Ming kínai zongoraművésznővel, aki a felesége lett. Japánban is dolgozott (tanítványai között volt Akira Ifukube és Yoritsune Matsudaira japán zeneszerző). Később a kínai és a japán zenére is hatással volt. A háborús éveket Párizsban töltötte.

     1948-ban az USÁ-ban telepedett le, 1958-ban pedig amerikai állampolgárságot kapott. 1949 és 1964 között a chicagói DePaul Egyetemen tanított zeneszerzést. 1967-ben a Szovjetunióban – Moszkvában, Leningrádban és Tbilisziben - adott koncerteket.

     Fia, Ivan Cserepnyin (1943-1998) szintén zeneszerző lett, elektronikus zenét komponált.

     Cserepnyin munkásságára, aki aktívan merített az orosz, a grúz és a kínai zenei folklórból, jelentős mértékben hatott Sztravinszkij és Prokofjev. Négy operát írt (köztük az «ОL-OL»-t, Leonyid Andrejev nyomán, 1924-1925; a «Zobeida menyegzőjé»-t, Hoffmanstahl nyomán, 1929-1930; öt balettet (az 1923-ban komponált «Adjanta freskói»-t, amelyet a Covent Gardenban adtak elő Anna Pavlova részvételével, akitől a mű ötlete származott, 1937; további művei: «Trepak», 1937; «Shota Rustaveli», 1945; «A nő és árnyéka», 1948, Claudel nyomán; «A szakadék», 1949, L. Andrejev nyomán stb.; «Grúz rapszódia» csellóra és zenekarra (1922), négy szimfónia, sok kórus- és kamaramű.

     Cserepnyin kidolgozta saját elméleti rendszerét, a Cserepnyin-skálát, amelyet a «ZENEI NYELVEM ALAPVETŐ ELEMEI» (BASIC ELEMENTS OF MY MUSICAL LANGUAGE, 1944) c. könyvében ismertetett.
     Cserepnyin szerzeményeit Yo-Yo Ma, Alexander Rudin, Alexander Ivashkin adta elő. Műveit Rafael Kubelik, Charles Munch, Fritz Reiner vezényelte. A Szingapúri Szimfonikus Zenekar valamennyi szimfóniáját előadta, és felvette.

Forrás: Концерты с музыкой Александра Николаевича Черепнина в Москве

Bővebb információ a zeneszerző és zongoraművészről magyarul ITT olvasható.

Alexander Tcherepnin: Sonatine Romantique, Op.4 (1918)


294 smaragd 2020-09-22 19:02:40 [Válasz erre: 292 smaragd 2020-07-17 16:54:43]

MAGYAR ZENETÖRTÉNETI KÉRDÉSEK LAVOTTÁN INNEN ÉS TÚL...

Lavotta János hálának bicentenáriuma emlékére rendezett zenetudományi konferencia, Sátoraljaújhely Tállya, 2020. október 2 – 3.

          

Forrás: https://kemenyegon.hu/lavotta-janos-alakja-kemeny-egon-komaromi-farsang-cimu-daljatekaban-107


293 zenebaratmonika 2020-07-18 23:14:08

Budapesti Hírlap, 1930. 12. 30. egy érdekes cikke arról, hogy a legnagyobb magyar zeneszerők szinte mind Német Zeneszerzők Szövetségének tagjai voltak.

Ábrahám Pál és a német zeneszerzők szövetsége

A Budapesti Hírlap vasárnapi számában szóvátettük, hogy Ábrahám Pál, .a jelenleg külföldön tartózkodó jelestehetségű magyar operett-komponista kilépett a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezetéből és hogy e kilépés bejelentése német nyelvű levél útján történt meg. Ábrahám Pál ma Becsből, ahol Viktória című operettjét pár napja mutatták be, telefonon felhívta a Budapesti Hírlap szerkesztőségét és nyilatkozott a kilépésre és a szóbanforgó levél németségére vonatkozóan. A nyilatkozatot alább közöljük, még pedig szívesen, mert a kilépés kétségkívül helytálló .. magyarázata mellett arról győződtünk meg, hogy az említett levelet németül nem Ábrahám Pál intézte, illetve fogalmazta meg a Magyár Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezetéhez, hanem hivatalos minőségben maga a német zeneszerzői szövetség.
Ábrahám Pál a következőket mondotta:
 Nemcsak én vagyok a német zeneszerzők szövetségéinek a tagja, hanem mindazok a magyar komponisták, akiknek külföldön szerepelnek a müvei. Dohnányi, Bartók, Kodály, Weiner, Lehár, Kálmán, Szirmai mind a német szövetség tagjai, mert a külföldi tantiemek beszedésére a német szövetségnek sokkal kiterjedtebb apparátusa van, s a különbözet igen jelentékeny összeget tesz ki.
— Ami a német levelet illeti, kijelenthetem, hogy a magyar zeneszerzők szövetkezetével mindig magyar nyelven leveleztem, — hiszen németül nem is tudok tökéletesen, — talán hat levelet is váltottam az ügyben, mindig magyarul , az utolsó levél a német szövetségbevaló belépőnyilatkozatot tartalmazta, s hivatalos jótállást kért a német szövetség részéről a magyar szövetkezettől esetleges tantiemlefogalások ellen. Ezt a levelet nem is én fogalmaztam, hanem a német szövetség, én csak aláírtam.
— Egyébként míg más külföldön élő magyar zeneszerzők állandóan idegen szövegírók könyveit zénésítik meg, én mindig magyar szövegre komponálok. Most is Földes Imrével dolgozom új operetten. A külföldi lapok, németek, franciák, spanyolok, angolok és svéded: kivétel nélkül magyar sikernek könyvelik el a Viktória sikerét, s én erre vagyok a legbüszkébb. Tíz évi nehéz küzdelemmel értem el ezt az eredményt; a további esztendők munkájával is csak a magyar zenekultúráért óhajtok dolgozni.


292 smaragd 2020-07-17 16:54:43 [Válasz erre: 290 smaragd 2020-07-11 11:41:00]

LAVOTTA JÁNOS 200

Az emlékévről a Bartók Rádió kétrészes műsorban emlékezett meg 2020 júniusában.

A fenti címmel rendezendő program előzetesét kaptam meg Dombóvári János úrtól:

LAVOTTA JÁNOS 200

2020. Sátoraljaújhely

  • október 2-án

18.00  Lavotta János Kamarazenekar Lavotta-estje

  • október 3-án

9.30 – 16.00 Zenetudományi konferencia a Városháza dísztermében

„Magyar zenetörténeti kérdések. Lavottán innen és túl”

16.30 Elek Szilvia és Kassai István Mosonyi-hangversenye

19.00 Pincelátogatás

  • október 4-én, Tállya 

A konferencia folytatása, koszorúzás.

 .

*

Lavotta János a "Komáromi farsang" című daljátékbanhttps://kemenyegon.hu/komaromi-farsang


291 Búbánat 2020-07-12 12:25:55

A kedves invitálásnak tettem örömmel eleget tegnap este, amikor elmentem Sirák Péter orgonaművész hangversenyére a budapesti Alcantarai Szent Péter- (ismertebb nevén: a belvárosi  - „pesti” – ferences) templomba, meghallgatni orgonajátékát; nem utolsó sorban a programra is kíváncsian, hiszen érdeklődésemet felcsigázta, hogy Liszt Ferenc szerzeményei közül is meghallgatható lesz kettő az előadásra kerülő művek között. Sőt egy orgonadarab magyarországi bemutatója is szerepel a programban!

Ez volt a hangverseny műsora:

Cl. Merulo (1533 – 1604): Toccata prima del 5° tono

Th. Babou (1656 – 1740): Fantaisie du Cornet

J. S. Bach (1685 – 1750): c-moll preludium és fúga, BWV546

Soós András (1954 - ): Tu es Petrus -  bemutató

L. Vierne (1870 – 1937): Les Angélus (op. 57), I. Au matin, II. A midi, III. Au soir (km.: Sirákné Kemény Kinga – ének)

R. Wagner – Liszt F.: Zarándokok kórusa a Tannhäuser c. operából

Liszt Ferenc (1811 – 1886) – B. Sulze: 13. zsoltár

A hangverseny végén a művészek megtiszteltek bennünket azzal, hogy lejöttek az orgonakarzatról, így módunk volt személyesen is kifejezni nekik köszönetünket, tapsainkkal előttük köszönve meg a kapott csodálatos zenei élményeket.

Az orgonakoncert a "Gergely Ferenc emléksorozat" keretébe illeszkedett a jubiláló Sirák Péter (70)  előadásával.

Sirákné Kemény Kinga

Soós András


290 smaragd 2020-07-11 11:41:00 [Válasz erre: 289 Ardelao 2020-07-11 10:00:06]

George Gershwin hálála évfurdulóján, emlékére

A magyarországi szimfonikus könnyűzene meghonosítója: Kemény Egon

ZENÉS BESZÉLGETÉS KEMÉNY EGONNAL PÁLYÁJÁRÓL

Magyar Rádió 1967. Műsorvezető: Boros Attila    

"Boros Attila:         Milyen példa lebegett a szeme előtt, amikor meg akarta nálunk honosítani a szimfonikus könnyűzene műfaját?

Kemény Egon:     Annak idején óriási sikere volt, mint ahogy még ma is, Gershwin Rhapsody in Blue-nak, és ez a mű, illetve maga Gershwin munkássága volt az, amelyik bennünket is felajzott ilyen művek megírására.

Régi barátom, Losonczi Dezsővel azon törtük a fejünket, hogy hogyan lehetne Magyarországon is megteremteni a szimfonikus könnyűzenét. Ez a törekvésünk nem is maradt eredménytelen, mert annak idején írtam meg, 1936-ban a „Magyar szvit”-emet, amelyet Polgár Tibor vezényelt és a „Hullámzó Balaton tetején” jazz-parafrázist (1934), amely természetesen az akkori időkben megdöbbentően hatásos volt, azt hiszem, ha ma lejátszanánk nem volna annyira érdekes.”

* Kemény Egonra jellemző szerény vélelem..., jó lenne hallani a műveket.


289 Ardelao 2020-07-11 10:00:06

Aki a jazzt hangversenyképessé tette.

A New Yorkban elhunyt George Gershwin emlékére 

(1898.IX.26-1937.VII.11.)
 

A napokban New Yorkban elhunyt 39-ik életévében George Gershwin zeneszerző.

Gershwin a zene történetében úgy fog szerepelni, mint aki a jazzmuzsikát hangversenyképessé tette. Gershwin New Yorkban született s szüleinek semmiféle tehetségük a zenéhez nem volt. Ő maga azonban már 21 esztendős korában nevet szerzett a dalszerzés terén és „S w a n e e” című chansonja gyorsan népszerű lett. Ez a dal közel 100.000 dollárt jövedelmezett neki.

Ez-után a siker után meghívásokat kapott színpadi zene írására s csakhamar a Broadway leghíresebb komponistái közé tartozott. Igazi hírnevét azonban jazzszimfóniájával — „Rhapsody in Blue” — alapította meg. A világ valamennyi hangversenytermében diadallal játszották.

Gershwin az utóbbi években Fred Astaire és Ginger Rogers számára komponált különböző táncdarabokat. 1932-ben megkapta a Pulitzer-dijat.

Gershwin működése mindenesetre érdekes fejezete a zenetörténetnek, mert ő volt az első, aki a tánchelyiségek zenéjét át merte ültetni a hangversenytermekbe.

MAGYARSÁG, 1937.VII.24. (18/166)


288 smaragd 2020-06-29 16:47:57

LAVOTTA JÁNOS

Bartók Rádió   2020. június 29. 19.00

Évfordulók

200 éve hunyt el Lavotta János zeneszerző, hegedűművész

II./2. rész Szerkesztő-műsorvezető: Becze Szilvia

(Ismétlés: szombat 9:30) https://mediaklikk.hu/bartok/


287 Búbánat 2020-05-13 13:28:12

MMA-portrék / A zene költője - Portréfilm Huszár Lajos zeneszerzőről

2020.05.13  10:30 - 11:25  Duna World (HD)

"Abban a zenében hiszek, amelynek emberi tartalma, költőisége, komolysága és súlya van. Idegenkedem a mutatós külsőségektől, a szórakoztatástól, a felszínes optimizmustól” – vallja ars poeticájában Huszár Lajos zeneszerző.

A művészi pályájáról készített portréfilm megpróbálja meglesni az alkotás pillanatait, miközben a kulisszatitkokba is kísérletet tesz bepillantást engedni.

Riporter-rendező: Mohácsi Szilvia

Szereplők:

Benedekfi István, Fülei Balázs, Homor Zsuzsanna, Karasszon Eszter, Klebniczki György, Megyesi Zoltán, Meláth Andrea 


286 Ardelao 2020-05-01 09:10:19

"HACSATURJAN EMLÉKÉRE

(1903.VI.6. – 1978.V.1.)


Halálhírét először a rádió közölte. Majd a napilapok röviden említést tettek legismertebb műveiről, felsoroltak néhány lexikális adatot, tehát a szokás, az illem, a kegyelet szabályai szerint megemlékeztek az eltávozottról.

Az élet kegyes ajándékának tartom, hogy a száraz adatok takarta embert — Aram Iljics Hacsaturjant — személyesen ismerhettem és sok-sok órát tölthettem társaságában. Megtisztelt azzal, hogy elmondta gondolatait a művészetről, az életről, a háborúról, a békéről. . .

Egy alkalommal a Szovjet Zeneszerzők Szövetségében hosszan tárgyaltunk, amikor felállt és javasolta, sétáljunk egyet és így beszélgessünk tovább. Néhány lépés és a Gorkij utcában voltunk. A beszélgetésből semmi sem lett, mert a többmilliós metropolis forgatagában lépten-nyomon felismerték, nagy tisztelettel, szívélyesen köszöntötték. Egy apa feléje intett, s láthatóan azt mondta a kisfiának: „nézd, ott jön Hacsaturjan.” Aram Iljics odament hozzájuk, nagy komolyan kezet fogott a kicsivel és megemelte előtte a kalapját.

Más alkalommal magával vitt a Nagy Színházba a Spartacus előadására. Amikor beléptünk a nézőtérre, a zsúfolt színház közönsége tapsviharba tört ki. s felállva ünnepelte a zeneszerzőt.

A jereváni opera a Gajane felújításával emlékezett meg 70. születésnapjáról. Személyesen láthattam, hogy a díszelőadás közönsége milyen megható kedvességgel, a déli emberek felfokozott hevületével, virágerdővel köszöntötte Örményország nagy szülöttjét.

Magnetofonszalagon őrzöm néhány gondolatát:
— Amikor Sibeliust, a finn zeneszerző-patriarchát kilencvenedik születésnapján köszöntöttük, s elbeszélgettünk vele, egyszer csak ezt mondta: van zeneszerző, aki az agyával komponál, van, aki a lábával, de sokan vagyunk, akik a szívünkkel. ... — én is Sibelius követője vagyok.

— Azt hiszem, minden zeneszerzőnek meg kell dolgoznia a maga egyéni stílusáért. Az a művészet, az a zene, amelyik nem egyéni és karakterisztikus, szerintem elmúlik, elpusztul. Csak az marad meg, ami eredeti és friss. En, ha komponálok, ezekre nem gondolok tudatosan, de csak azt írom le, amit sajátomnak érzek.

Zeneszerző-növendékeiről nagy szeretettel beszélt. Ö maga mindvégig hű maradt saját stílusához, de a növendékek egyéni stílusát hagyta szabadon fejlődni. Szenvedélyesen bizonygatta tanítványainak, hogy csak annak a zenének van létjogosultsága, amelyet a közönség megért, befogad.

Mély megindultsággal, könnyes szemmel emlékezett a második világháború éveire, az áldozatokra. Amikor felkértem, hogy a hősök emlékére írjon kantátát a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese részére, elvállalta. De a munka igen lassan, vontatottan haladt; akkor már nagybeteg volt.

Utoljára akkor láttam, amikor súlyos műtét után — kórházi betegágyát is otthagyva — autón kihozatta magát a Szovjet Zeneszerzők Szövetségébe, és átadta a kész partitúrát a következő ajánlással:

— ... Kantátámat mindazoknak ajánlom, akik átélték a háború iszonyatát. Jóllehet, már több mint 30 év telt el a háború óta, mégis mindannyian emlékezünk arra a tragédiára, amelyet a föld népei szenvedtek el a nagy világégésben. Szeretném, ha soha ilyen szörnyűséget nem kellene még-egyszer megélni.

Ezzel a kantátával emlékezem azokra a hősökre, akik életüket áldozták a világ békéjéért, azért, hogy ma az emberek élhessenek, alkothassanak és boldogok lehessenek.

Halálával nagy művész, nagy idők tanúja, egy felejthetetlen ember távozott el közülünk."
 

Görgei György

MUZSIKA, 1978.VII.1. (21. Évfolyam, 7. szám)

Aram Hacsaturjan* & Garai Gábor / Szervánszky Endre* - Hősök ...

Hősök emlékezete - Örök dicsőség a hősöknek


285 Ardelao 2020-04-13 09:36:56

PAPP VIKTOR EMLÉKÉRE

Mert innen hoztam, amit hoztam” – Ady Endre Zilahon

 1881.IV.13. Szilágysomlyó - 1954.V.10. Budapest

«139 évvel ezelőtt, ezen a napon született PAPP VIKTOR, a kiváló zenekritikus, zenei író és Ady Endre egyik legközelebbi barátja.

*

„A MÁSIK HÁZI CIGÁNY" Ady zenész barátja (részletek):

Csaknem száz éve már, hogy megjelent a Papp Viktor valceréhöz című vers a Nyugat hasábjain. Az egyetlen, amelyet Ady valaha zenéhez írt. A kézirat alján ez olvasható: „Ezt Viktoromnak írom, de ne mutassa másnak, míg mást és jobbat nem írok helyette.” A költő ugyanis imádta a valcert. Hetekig dudorászta, rabja lett a melódiának. A zeneszerző némiképp csodálkozott: miért lelkesedik Ady ezért a szerény valcerért? Aztán egyszer megemlíti: „Móricz Zsigáéknál éppen százszor kellett elzongoráznom a Bandi parancsából.” De vajon tudja-e valaki manapság, kinek a keringőjére írta Ady az édes-bús sorokat?

(SZÉKELY ILONA írása.) 

… […] Papp Viktor hegedűművész, zeneíró és zenekritikus a „másik” zilahi diák. Szilágysomlyón született, Ady három évvel járt fölötte a gimnáziumban. Révész Béla szerint: hű embere volt a költőnek, nemcsak borozótársa, de szolgálta Adyt dolgaiban, bajaiban, minden időben.[…]

… […] Papp Viktor gimnáziumi és jogi tanulmányai alatt képezte magát kiváló hegedűssé, már Zilahon is játszott az iskolai zenekarban. Ez a zenekar kedvelt találkozóhelye volt az öregebb diákoknak, akik méla érdeklődéssel hallgatták a Rossini-, Verdi- és Glinka-motívumokkal tűzdelt muzsikát. Ady is szívesen járt a próbákra, gyakran beült a másodhegedűs Papp Viktor mellé. A zenész barát lejegyezte róla: Ady Zilahon (is) rengeteget mulatott, sokszor át cigányozta az éjszakát, s Gyuri prímás egy-kettőre szívbéli cimborája lett. Énekhangja Adynak különben soha sem volt, s ha nótázott is, inkább csak szöveggel zenélt. A papok megtanították a kottára, de valójában nem értett a hangjegyek nyelvén. […]

…[…] Papp Viktor a költő halálakor (1919) a Nyugat hasábjain jelentetett meg egy írást, amelyben őszintén mesél Ady zenei ízléséről, szokásairól, s itt derül fény kettejük bensőséges kapcsolatára is. Megtudjuk, hogy Ady Párizsban ritkán járt hangversenyre, inkább a sanzonokat, kabarédalokat kedvelte.
A párizsi évek után Pesten talán kétszer, ha járt az Operában, a koncerttermeket pedig teljesen elkerülte. Reinitz Béla volt „házi muzsikusa”, számos versének megzenésítője. Valamelyik zongorás szeparéból hajnal felé mindig kihallatszott a Reinitz-féle Ady nótázás.

Adybandinak Papp Viktor volt a másik „házi cigánya.” Tizenöt éves volt, amikor először hegedülte el neki a Tell Vilmos nyitányát. Aztán évtizedeken át tartó muzsikálás következett. A birtokában lévő összes kottát eljátszotta neki. Ady gyakran Beethoven-szonátákat, Wieniawski-mazurkákat, Paganinit és Schubertet vagy éppen Mendelssohnt akart hallani, s többször előadatta Viktorral saját szerzeményeit is. Innen ered ez a bizonyos valcer.

Persze nem hagyhatjuk szó nélkül a cigányos mulatozást sem. A végeérhetetlen éjszakákon Ady követelte Viktortól, hogy nótákat játsszon, s megesett, hogy kivették a prímás kezéből a hegedűt. (Ha Papp Viktor hangszere a zálogban pihent.) Aztán volt idő, hogy Bandi még hevesebben vágyott zenére. Amikor Léda asszony eltűnt mellőle. „Összeragadt a kezem a cigányhegedű piszkától, de játszottam.”

„Csókolom a kis kezedet.” A halálba készülődvén ez a dal volt utolsó nótás kívánsága. Papp Viktor vette az olasz fát, s elhúzta neki.

 (A másik házi cigány 1954-ben hunyt el.) […]»

168 ÓRA, 2012.VIII.9. (24. Évfolyam, 32. szám)


284 Ardelao 2020-04-12 21:08:40

 

82 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el

Fodor Ivanovics SALJAPIN (1873-1938), minden idők egyik legnagyobb énekese.

*

Döbbenettel értesült a világ Saljapinnak, a nagyénekesnek váratlan haláláról. Kun Imre, aki éveken át volt Saljapin magyar impresszáriója, mondja a következőket:
— Saljapin halála csak azokat érte váratlanul, akik nem tudják, hogy másfél évvel ezelőtti betegsége, amely szintén tüdőgyulladás volt, már-már halállal fenyegetett. Saljapin, aki betegágyából szabadulása után hamarosan ismét hangversenykörútra indult, nevetve mondta nekem:

«Amint látja, velem az ördög sem bírt. Én voltam az erősebb.»

Körülbelül egy éve, hogy Saljapin ismét betegeskedni kezdett, s ha a betegség látszólag nem is volt túlságosan súlyos, és Saljapin állandóan vidáman beszélt is «elmúlt», betegségéről, szűkebb környezete jól tudta, hogy egészsége csak látszólagos és állandóan ott leselkedik mögötte a kikerülhetetlen vég. Saljapin nem akart tudomást venni egyre súlyosodó betegségéről és még a legutolsó időben is azzal a tervvel foglalkozott, hogy működésének ötvenedik esztendejét úgy fogja megünnepelni, hogy még egyszer európai turnéra indul. A turné elmaradt. Saljapin örökre elhallgatott.

 — Budapesten 1917-ben lépett fel először Saljapin a Városi Színházban. Szokatlanul nagy honoráriumot, 5000 dollárt kapott. Ezt a nagy tiszteletdíjat alig tudták egy-két városban megfizetni, Budapesten azonban elfogyott Saljapin előadására az utolsó jegy is a hatalmas színházban. A Faust Mefisztóját énekelte akkor Saljapin, aki a Mefisztón kívül a Sevillai borbélyban énekelte későbben Basilio és a Don Quichotteban a címszerepet. Az összes operák közül legtöbbször a Faustban lépett fel Budapesten Saljapin és a Bordalt valamennyi fellépésekor egymásután kétszer kellett elénekelnie.

— Hangversenyein aránylag keveset énekelt. Mindegyik hangversenyén összesen csak kétszer jött ki a színpadra, egyszer az első és egyszer a második részben. Sohasem énekelt tizennégy-tizenhat dalnál többet. Szokása az volt, hogy minden hangversenye előtt kinyomatta összes dalainak címét és szövegét. A hangverseny megkezdése előtt sohasem tudta, hogy a dalok közül melyiket fogja elénekelni s csak hangverseny közben döntött, hogy melyik szám következik. Ilyenkor előrelépett a színpadon és ö maga konferálta be soron következő dalát.
— Három évvel ezelőtt történt, hogy Budapesten keresztül utazott Bukarestbe. Sürgönyzött, hogy várjam éjszaka a pályaudvaron és vigyek magammal egy-két csomag magyar kártyát. Saljapin nagyon szeretett kártyázni, s nagyon szerette a magyar gyártmányú kártyákat, amelyeknek festett figurái különösen tetszettek neki.

— Nagyon szerette a minél több jövedelmet, maga is rendkívül sok pénzt áldozott barátaira, családjára, s mindenkire, aki segélyért fordult hozzá.
— Körülbelül hat éve, hogy ismét Budapesten hangversenyezett. Ugyanakkor itt tartózkodott Szergej Jarov vezetése alatt a Doni Kozák kórus. Megállapodtam Jarovval, hogy ő és az egész kórus kijön a pályaudvarra üdvözölni Saljapint. Még a kocsi lépcsőjén állt Saljapin, amikor felzengett a kórus üdvözlődala. Saljapin a dal befejezése után leugrott és sorra ölelte a kórus tagjait. Akkor láttam, Saljapin sírt.

— Néhány nappal ezelőtt influenzával szanatóriumba vitték, ahol a hirtelen fellépő tüdőgyulladás megölte. Sokszor hallottam tőle, hogy gyönyörűnek és felbecsülhetetlenül szépnek tartja az életet. Szeretett és tudott is jól élni. A haláltól nem félt.
 

(f.l.)

PESTI NAPLÓ, 1938.IV.14. (89. Évfolyam, 85. szám)
 


283 Ardelao 2020-04-05 21:37:52 [Válasz erre: 282 Ardelao 2020-04-05 12:33:22]

Spohr: "Faust" - Große romantische Oper in drei Akten

Faust – Michael Vier

Mephistopheles – Eelco von Jordis

Graf Hugo – William Pugh

Kunigunda – Diane Jennings

Gulf – Ian Bric

Röschen – Claudio Taha

Kaylinger – Martin Eichwalder

Wohlhaldt – Drummond Walker

Wagner – Ulrich Neuweiler

Moor – Helmut Kegler

Franz – Drew Abbott

Sycorax – Maria Kowalik

 Chor und Extrachchor der Oper Bielefeld

Bielefelder Philharmoniker

Geoffrey Moull (Dirigent)

 CPO 2-CD

*

„Igazi zenetörténeti csemegével, Louis Spohr (1784-1859) Faustjával ismerkedhetett meg az elmúlt hetekben a bécsi Theater an der Wien közönsége. Spohr operája megelőzi Wagner, Schumann, Berlioz, Liszt, Gounod, Boito és Busoni Faust-témájú darabjait; az első teljes érvényű, ízig, vérig romantikus szemléletű Faust-megzenésítés. Cselekménye nem, vagy legalábbis nem kizárólag Goethe hatalmas művén alapul; a librettó írója - a bécsi lapszerkesztő, Josef Carl Bernard - inkább még a Sturm und Drang korszak Faust-feldolgo- zásaiból, a kora romantikus lovagregények és rémtörténetek mesefordulataiból merített.

Mindazonáltal Goethe tudott Spohr operájáról: zenei tanácsadója, Karl Friedrich Zelter - mellesleg a fiatal Felix Mendelssohn tanára volt - többször is elragadtatott hangon számolt be a költőfejedelemnek a darabról. Ám Zeiteméi nagyobb zenészek is szószólójává lettek Spohr Faustjának. A mű átkomponált recitativókkal ellátott, kései, 1852-es változatának németországi bemutatóját Weimarban például nem más vezényelte, mint Liszt Ferenc.

És jegyezzük meg: a beszélt dialógusos, első változat 1816-os prágai ősbemutatójának karmestere sem kisebb kolléga volt, mint Carl Maria von Weber.

Hogy Weber öt évvel későbbi, korszakos remeke, a Bűvös vadász mennyi mindent köszönhet a Spohr-féle Faust - és most Webert idézem – „sejtelmes szellemvilágának”, romantikus „színadásainak”, „bájtól áthatott teátrális és zenei hatásainak” vagy éppen a mű „egészét finom fonálként összetartó,” emlékeztető motívumainak, az a jó fülű kortársak előtt nem maradt titok. Spohr műve ugyanakkor azokat a mai operabarátokat is érdekelheti, akik tudni szeretnék: mi történt a mozarti Varázsfuvola és a Bűvös vadász között eltelt három évtizedben, a német operatörténet e látszólag eseménytelen, lappangó időszakában. Mai szemszögünkből nézve tudniillik ezeknek az éveknek a kietlen operai pusztaságában csak egyetlen faóriás zöldell, s ez Beethoven Fideliója. Ám míg a Fidelio a forradalmi Európa, a napóleoni kor csúcsműve, addig Spohr Faustja már a Szent Szövetség évtizedeinek művészetét, a romantikát harangozza be. Sötétség és fény, gonosz és jó a Fidelióban még élesen szétválnak; ugyanezek az ellentétpárok Spohr Faustjának lelkét már együtt és egyszerre feszítik.

A mostani, látványosan modern színre-állítás rendezője, Torsten Fischer is ezt a felismerést gondolta tovább, amikor Faustot és Mefisztót egymás alteregóiként képzelte el. Kettejük egy egészként való ábrázolása, összetartozásuk hangsúlyozása pedig még az ördög homoerotikus vonzalmait is magától értetődővé teszi. A bécsi Klangbogen fesztivál és a kölni opera közös produkciójában, Ralf Weikert vezényletével és kiváló nemzetközi énekes-szólisták közreműködésével létrejött, szenzációs előadás mindenesetre igazolta a régi megfigyelést, miszerint: a méltatlanul elfeledett remekműveket is csak az arra méltóknak érdemes újra felfedezniük. ... "

(NÉPSZAVA, 1999.IX.25., 127. Évfolyam, 224. szám.)


282 Ardelao 2020-04-05 12:33:22

LOUIS SPOHR EMLÉKÉRE (1784-1859)

"Jessonda" – Oper in drei Akten

Jessonda – Julia Varady

Amazih – Renate Behle

Daandau – Kurt Moll

Nadori – Thomas Moser

Tristan d’Acunha – Dietich Fischer-Dieskau

Pedro Lopes – Peter Haage

 

Chor der Hamburgischen Staatsoper

Philharmonisches Staatsorcheter Hamburg

Gerd Albrecht (Dirigent)

ORFEO 2-CD

Jessonda, WoO 53, Act I: Act I: Finale: Reiche, herrliche Natur (Jessonda, Amazili, Nadori)


281 Búbánat 2020-04-03 14:05:24 [Válasz erre: 280 Ardelao 2020-04-03 08:22:55]

 Peskó Zoltán karmester-zeneszerző emlékére

(1937-2020)

Liszt Ferenc: Christus – oratórium

La cathédrale Saint-Louis des Invalides, Paris - 2011. október 22.

Gabriella Fodor, soprano
Lúcia Megyesi Schwartz, mezzo-soprano
Szabolcs Brickner, tenor
Róbert Rezsnyák, baryton
Krisztian Cser, basse

Avec la participation de Philippe Brandeis, titulaire du Grand Orgue de la Cathédrale Saint-Louis des Invalides
Chœur et Orchestre symphonique de la Radio de Budapest
Csaba Somos, chef de chœur
Zoltán Peskó, direction

Concert diffusé en direct de la cathédrale Saint-Louis des Invalides

(Fotó: illusztráció)

https://www.musee-armee.fr/en/interactive-map.html

Liszt - Christus Oratorio - 1. Weihnachts-Oratorium (Paris Anniversary Concert, 2011)

Religious masterpiece of Franz Liszt's music, the Christus oratorio was played October 22, 2011, for the 200th birthday of the Hungarian composer, in the Saint-Louis Cathedral Invalides in Paris and played simultaneously in ten cities of the world. Performed in Paris by the Choir and the Symphony Orchestra of the Hungarian Radio, conducted by Zoltán Peško, for the World Liszt Day.

 0:00 Einleitung

14:02 Pastorale und Verkündigung des Engels

21:38 Stabat Master speciosa

 32:52 Hirtenspiel an der Krippe

 45:45 Die heiligen drei Könige

Liszt - Christus Oratorio - 2. Nach Epiphania (Paris Anniversary Concert, 2011)

 0:00 Die Seligpreisungen

10:45 Das Gebet des herrn

17:52 Die Gründung der Kirche

23:48 Das Wunder

32:14 Der Einzug in Jerusalem

Liszt - Christus Oratorio - 3. Passion und Auferstehung (Paris Anniversary Concert, 2011)

0:00 Tristis est anima mea

 9:58 Stabat Mater dolorosa

 39:38 O filii et filae ~Easter hymn~

 42:24 Resurrexit


280 Ardelao 2020-04-03 08:22:55

 

PESKÓ ZOLTÁN EMLÉKÉRE (1937-2020)

 

Találkozás Peskó Zoltánnal

„POÉZIS ÉS SZENVEDÉLY”

Peskó Zoltán legutóbb a Magyar Rádió Zenekarát és Énekkarát vezényelte. Liszt Krisztus oratóriumának monumentális előadásával a Zeneakadémia közönségének érdeklődését két alkalommal lobbantotta lángra. Egy esti koncerten, majd az azt követő vasárnap délelőtt. Az elmélyülő, intenzív betanító munkának szokása szerint ezúttal is igen sok időt szentelt. Ennek a hatása meg is mutatkozott. A Krisztus partitúrájának szólamaival régóta összefonódott már. Rómában háromszor dirigálta, a Milánói Rádió (a RAI) zenekarával pedig nyilvános koncerten szólaltatta meg. A méreteiben is hatalmas, háromórás mű gigantikus érzelmi, drámai hevülete, romantikába hajló árnyaltsága, hangulati kifejezésének óriási színskálája magával ragadta áhítatosan figyelő hallgatóit. Az előadás időtartama mintha elsuhant volna. A Rádiózenekar Peskó Zoltán szuggesztív vezénylésével valósággal remekelt. A nagyszerű énekkar pedig (amelyet Sapszon Ferenc tanított be), ugyancsak tudása és képessége legjavával szólaltatta meg a mű szépséges poézisát és szenvedélyét. A szólisták: Andor Éva. Takács Tamara, Fülöp Attila, az igen jó formában éneklő Sólyom- Nagy Sándor és Polgár László.

— A művet indító szoprán szólót Peskó gyermekhangra bízta. A rádió gyermekkórusának egyik igen muzikális kislányáéra. Hogyan támadt ez az ötlete?

— A partitúra nem utal arra. hogy Liszt ezt a szólamot felnőtt- vagy gyermekhangra szánta-e. Én úgy érzem, hogy a gyermekhang a mondandó mélységesen őszinte alázatát fokozottabban érzékelteti.

— Liszt műveit Európa-szerte gyakran dirigálja. ...
— Lisztet nagyon szeretem. Sokszor olyasfajta érzés vetődik föl bennem, hogy valójában ő volt az első magyar európai zenész, s mi, akik külföldön élünk, mintha a dédunokái, sorstársai volnánk.

Peskó Zoltán Magyarországon végezte zenei tanulmányait. 1963-tól kezdve Petrassi, Ferrara és Celibidache irányításával dúsította tudását. Bázelban Boulez mesteriskolájában is új élményekkel gazdagodott. Karrierje tudvalevőn mind följebb ível. Legelőször 1983-ban vendégszerepeit nagy sikerrel idehaza. Mahler III. szimfóniáját dirigálta, az ÁHZ közreműködésével. A hazai élmények, az itthon tanultak eredményei ma is eleven részesei tevékenységének. Amikor beszélgetünk, nemrég érkezett vissza spanyolországi és olaszországi turnéjáról, amelyre az Állami Hangversenyzenekarral indult útnak. Fölkérésekor Ferencsik János még élt. Ö javasolta Peskót maga helyett a koncertkörútra.

— Az Állami Hangversenyzenekarral Spanyolországban és Olaszországban hét-hét hangversennyel léptek dobogóra. ..

— Spanyolországban a legnagyobb sikert Madridban arattuk. Három alkalommal játszottuk ugyanazt a műsort. A nézőtér, zsúfolásig megtelt lelkes, rajongó közönséggel. Olaszországban a velencei Teatro Fenicében fogadtak minket a hallgatók a legnagyobb szeretettel. A zenekart Európa legjobb együtteseinek a rangjához hasonlították. Én is úgy érzem, hogy a zenekar minden muzsikusa koncentráltan, kiválóan játszott, méltón a maguk becsületéhez, magyar voltukhoz. Bensőséges barátság szövődött közöttük. A zenészek kulturális érdeklődése meghatott: szabad óráikban nem az áruházakba rohangásztak, hanem járták a múzeumokat, ismerkedtek a városokkal. Ami pedig Jandó Jenő, a kiváló zongoraművész játékát illeti: engem is valósággal elkápráztatott.

— Most mar három nagy budapesti zenekart vezényelt. ...
— Az ÁHZ-n kívül ezúttal a Rádiózenekarral, tavaly az Operaházéval ismerkedtem. Az a vélemény alakult ki bennem, hogy ha ezeket a zenekarokat anyagi és erkölcsi tekintetben jobban megbecsülnék, akkor a világ nagy együtteseinek szintjére emelkedhetnének. Nemrég Prágában dirigáltam a Cseh Filharmonikusokat. Bizony ott sokkal nagyobb anyagi és erkölcsi törődés övezi a zenekart, és a nemzetközi sikereikre való büszkeség csak erősíti ezt a szándékukat.

— Úgy tudom, Budapesten a Hanglemezgyárral is megint kapcsolatba került. …
— Kalmár László Hermes című kompozícióját rögzítettük szalagra. Mindenütt, amerre csak dirigálok, műsoromra tűzöm, vagy lemezre dirigálom az ország valamelyik kortárs zeneszerzőjének művét. Kötelességemnek hiszem a kor kultúrájával való foglalkozást, és ezt az elképzelésemet a társművészetekre is vonatkoztatom. Engem nemcsak karmesternek, zeneszerzőnek is képeztek idehaza. Nádasdy Kálmán véste örök emlékezetembe azt az elvet, hogy a dirigensnek követnie kell az alkotói folyamatot is. Nélkülözhetetlen számára, hogy megismerkedjen a hangszerek lehetőségeivel és az interpretáció problémáival.

— Járja Európát, szerepel a legnagyobb operákban, vezényli a legnevesebb zenekarokat. Most mire készül?
— Franco Donatoni az olasz kortárs zeneszerzők egyik legizgalmasabb és legbonyolultabb egyénisége. Az ő első operájának ősbemutatóját vezénylem a Milánói Scalában. Címe: ATEM. Mindeddig csak hangszeres műveket komponált, az opera műfajához és az emberi hanghoz nem könnyen közeledett. Barátságunk régebbi keletű. De mindaddig, amíg Velencében meg nem hallgatta Richard Strauss Az árnynélküli asszony című operáját, amelyet ott vezényeltem, nem mutatkozott hajlandónak opera írására. Richard Strauss remekmívű operája azonban elbűvölte és inspirálta. Az ATEM partitúrája és gondolatmenete szinte együtt lélegzik a pszichológiával, filozófiával, a jelképek különféle rendszerével. Nem könnyű, de örömteli feladatot ró a karmesterre. Az ATEM bemutatója után Bach Máté Passiójának szcenírozott előadására készülünk, a Scala produkciójában a milánói San Marco templomban. Hogy utána mi minden következik, annak a felsorolása terjedelmes volna. A jövő évad közepe táján, decemberben, a Rádiózenekarral Muszorgszkij Salammbójának budapesti bemutatójára térek vissza.

De mindaddig, jóformán szakadatlanul elmerül a munkában, sorra kerül Wagner Ringje is a bolognai operában. Száguld egyik feladattól a másikig.
 

Gách Marianne

FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1985.III.2. (29. Évfolyam, 9. szám)


279 Ardelao 2020-03-28 19:52:20

MUSZORGSZKIJ EMLÉKÉRE (1839-1881)

 

 


278 Ardelao 2020-03-26 09:50:34

Képtalálat a következőre: „césar cui”

César Cui (1835-1918)

        EMLÉKÉRE

25 Preludes, Op. 64


277 Ardelao 2020-03-24 07:21:09

ENRIQUE GRANADOS EMLÉKÉRE, AKI 104 ÉVVEL EZELŐTT,

TRAGIKUS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

– FELESÉGÉVEL EGYÜTT –

A TENGERBEN VESZTETTE ÉLETÉT

Enrique Granados - COMPLETE Twelve Spanish Dances, Op 37 no 1 to 12 (FULL)

Granados: Maria del Carmen, Preludio


276 smaragd 2020-03-22 10:49:18 [Válasz erre: 274 Beatrice 2020-03-20 19:38:35]

(Köszönöm szépen, működik :-).)


275 Ardelao 2020-03-21 16:34:21

84 évvel ezelőtt hunyt el

ALEXANDER GLAZUNOV


274 Beatrice 2020-03-20 19:38:35

Azoknak, akik szeretnek régi újságokban, folyóiratokban böngészni: A vírushelyzetre való tekintettel április közepéig ingyenesen böngészhető az Arcanum Digitális Tudománytár, ami két évszézad magyar újságjait és folyóiratait teszi elérhetővé. További részletek itt.


273 Ardelao 2020-03-20 19:36:55 [Válasz erre: 271 Ardelao 2020-03-20 11:32:02]

Gigli Budapesten

Beszélgetés a világhírű művésszel
(Saját tudósítónktól.)

 

Amikor a Gellért-szálló egyik lakosztályában a nagy énekesre várunk: egy alacsony, molett asszony lép be a szobába. Tipikusan kispolgári jelenség.
— A férjemet keresik? — mondja. —Subito. Azonnal...
És már kiáltja is:
— Beniamino! Beniamino!
— Che cosa? Mi az? — hangzik kissé bágyadtan, álmosan a szomszéd szobából.  

Aztán megjelenik az ajtóban egy középtermetű, egyszerű, tagbaszakadt férfi. Széles, barna arcán a két nagy, mélytüzű fekete szem dominál. Kék zakó van rajta, és szinte kiharsog ebbe a kékségből rosszul megkötött lila nyakkendője. Olyan egyszerű, annyira mentes minden póztól, hogy az ember nem is hinné, hogy: Gigli, a világhírű, a körülrajongott művész, Caruso utóda áll előtte.

— Ma délelőtt a trieszti gyorssal érkeztem Budapestre; — kezdi a beszélgetést. — Mihelyt leráztam magamról az út porát, autósétára indultam a városba. Mondhatom, gyönyörű város.

Szülőföldjéről, szülőfalujáról beszél azután. Onnan jött most Budapestre.
— Az apám harangozó volt; — mondja. — Képzelje el, hat gyermek: négy fiú és két lány. Bizony nem ment valami fényesen a dolgunk. Nekem is korán kellett kenyérkereset után látnom. Gyermekkorunkban mindnyájunknak szép hangunk volt, mind a négyen benne voltunk a Scola Cantorum iskolai énekkarában és gyakran énekeltünk a templomi kórusban. Egyszer aztán jelentkeztem egy énektanárnál, hogy mondjon véleményt hangomról.

— Tényleg van egy kis hangod, una certa voce, — mondotta és megveregette az arcomat.

— TaIán lehet belőle valamit csinálni. . . .

— Körülbelül 17 éves voltam, amikor végre a hangom határozott karaktert kapott. Addig contra-alto hangom volt, s most kiderült, hogy tenorista vagyok. Pár évvel később láttam hozzá komolyan a tanuláshoz. Négy és félévig tanultam és először Rovigóbam debütáltam. Mindjárt első fellépésemkor elég szép sikerem volt és aztán rohamosan emelkedtem. A római operában jól megálltam a helyemet, a közönség is szeretett, de tulajdonképpen Milano szentesítette meg hírnevemet. Hosszadalmas lenne részletesen elbeszélni énekesi karrieremet. 1920-ban leszerződtetett a New Yorki Metropolitan három esztendőre. Hét hónapot New Yorkban, hármat pedig Buenos-Airesben szoktam énekelni.

— És a kritika szerint ön az egyetlen méltó utóda Carusónak.
— Kérem, — mondja erre, — írja meg, hogy én nem vindikáltam magamnak ezt a címet. Gigli egyszerűen csak Gigli akar maradni, nem vár egyebet, csak azt, hogy az ő egyéni kvalitását is értékeljék. Egyébként, furcsa úgy-e, Carusót én soha nem hallottam énekelni.

Rendkívül kedves, közvetlen modorban mesél ezután élményeiről. Többek közt elmondja, hogy a „Márta” című operában olyan nagy sikere volt New Yorkban, hogy a közönség az opera híres románcát mindenáron meg akarta ismételtetni vele. Csakhogy a Metropolitan-ban szigorú igazgatósági rendelet tiltja az újrázást. De a közönség tovább tombolt és mégis csak meg kellett ismételni a románcot. Aminek az lett a szomorú következménye, hogy a dirigenst, aki ebbe belement, elbocsátották.

Végül egészen elérzékenyülve beszél a családjáról. Elmondja, hogy van. egy 13 éves lánya és egy 10 éves fia. New Yorkban is nagy háztartást vezet, gyermekei ott járnak iskolába, de a nyarat mindig lent töltik Recanatiban: a nagyanyjuknál.

Gigli kedden és pénteken énekel a Városi Színházban. Először a Toscában, aztán a Bohéméletben lép fel. Ma délelőtt szállodai lakosztályán tartottak házi-próbát.

8. ÖRAI ÚJSÁG, 1929.V.28. (15. Évfolyam, 118. szám)

 


272 Búbánat 2020-03-20 13:46:03

Budapesttől Buenos Airesig – Portré Pataky Kálmán operaénekesről

 /Tuska Borbála – papageno.hu/

2020. március 20

Pataky Kálmán tenor a két világháború közt élt magyar operaénekesek legkiválóbbjai közé tartozik. Tiszta csengésű, rendkívül kiművelt hangjával nemcsak a hazai, az osztrák és a német színpadokat hódította meg, hanem a tengerentúlon is beírta nevét az operatörténetbe.


271 Ardelao 2020-03-20 11:32:02

Képtalálat a következőre: „Gigli”

130 évvel ezelőtt született Beniamino GIGLI, minden idők egyik legnagyobb bel canto énekese.

 „Gigli Budapesten.

 A „világsztár” megérkezett, holott a hivatásos budapesti pesszimisták egészen az utolsó pillanatig kételkedtek benne, hogy Gigli, akit a világ legelső tenoristájának neveznek, „éppen Budapesten” törje meg a jeget, azaz „éppen Budapesten” énekeljen először azok közül az európai városok közül, amelyek nem tartoznak Itáliához.

Ám, — Gigli megérkezett, ebben semmi kétség, vasárnap délelőtt, a trieszti gyors hozta Budapestre, felesége, titkára, énekmestere és komornyikja társaságában. Bár egész udvartartással érkezett, csöppet sem gőgös ez a világhírű művész. Készséggel elmondja, hogy bizony igen alacsony sorból származik, sok küzdelmen, szenvedésen, nélkülözésen ment át, volt mesterlegény, pincér, urasági inas, amíg eljutott a dicsőségnek és gazdagságnak azokra az ormaira, amelyeknek magassága csak a New Yorki Metropolitan Opera művészének juthat osztályrészéül.

De itt sem mindenkinek, legfeljebb csak annak, akit Isten különös kegye olyan hanggal áldott meg, hogy Caruso elárvult trónszékét betölthesse. Gigli ma harmincnyolc éves, tipikusan olasz megjelenésű, életvidám, közvetlen férfi, óriási vagyon ura, amely vagyont, az első centtől az utolsó dollárig, mind csak annak az aranynak köszönheti, amelyet Isten a torkába adott születésekor. Irigylésre-méltó ember!”

PESTI HÍRLAP, 1929.V.28. (59. Évfolyam, 118. szám)

Ave Maria - Franz Schubert - Beniamino Gigli


270 Ardelao 2020-03-15 21:02:55 [Válasz erre: 269 Ardelao 2020-03-15 12:53:16]

 

…[…] „Luigi Cherubini.

Róla általában két közhely szokott eszünkbe jutni, hatása Beethoven Fideliójára, azután az, hogy 1823 decemberében nem vette fel Lisztet a párizsi Conservatoire-ba, melynek akkor igazgatója volt.

Ha megkérdezhetnénk Beethovent, valószínűleg nem tagadná ezt a hatást, mert Cherubini valóban kiváló mester volt. Olasz létére mindazt tudta — sőt, egy kicsit korábban tudta —, amit a korabeli zenekaron meg lehet valósítani, a zenés színpadról nem is beszélve. Majd negyven évvel Cherubini halála után — már a Parsifal írásának idején — Wagner ezt mondta róla: „Valószínűleg a legnagyobb zenei építész volt... Kissé mereven szimmetrikus, de nagyon szép, nagyon szilárd. Ahányan voltak, Auber, Berlioz, elképzelhetetlenek nélküle.”

Ami pedig azt a felvételi ügyet illeti, szerintem Liszt nagyon jól járt, hogy nem lett a híres, intézmény növendéke. Következő évei, így ha szertelenebbek is, de szabadabbak is maradtak, a Conservatoire-ban vélhetőleg egy kevésbé romantikus Lisztté szelídítették volna.

Arról, pedig kevesen, tudnak, hogy két évvel az elutasítás után Cherubini tagja volt a Nagyopera művészeti vezetőségének, amely egyhangúan elfogadta a tizenéves szerző operáját, a Don Sanche-t, sőt, vezénylését az első karmesterre, Rodolphe Kreutzerre bízta. (Arra, akinek Beethoven híres szonátáját ajánlotta.)

Pedig Cherubini kegyetlen, igényes kritikus volt. Liszt meséli fél évszázaddal később, hogy Cherubini meghallgatva Hiller egyik szimfóniáját, csak ennyit mondott: Látszik, hogy nincs jobb dolga.”[…]

Zsoldos Péter,

Film Színház Muzsika, 1986.V.3. (30. Évfolyam, 18. szám)


269 Ardelao 2020-03-15 12:53:16

CHERUBINI: Symphony in D Major / Opera Overtures

A 178 ÉVE ELHUNYT CHERUBINI EMLÉKÉRE


268 Ardelao 2020-03-12 20:07:21 [Válasz erre: 266 Ardelao 2020-03-12 10:55:46]

 

"…[…] A mosóci kastély minden nyáron sok vendéget látott fedele alatt, társadalmi és művészi kiválóságokat. Amióta a Mester elköltözött, a ház csöndesebbé lett, de nyaranként el-eljönnek barátai. S most lehalkult, de felejthetetlen napokat töltenek a házban, egy lelki nagyságban párját ritkító asszonnyal, a Mester méltó asszonyával.

A házban szinte meseszerű csendben, nyugalomban folyik az élet, az ember alig kaphat el egy-egy mozdulatot, röpke pillantást, — mégis megy minden magától. Tágas, nagy ebédlő, a háttérben lovagpáncélok és pálmacsoportok. Sárga ablaktáblákon át tűz be a nap a válogatott ízléssel megterített asztalra. Másik helyiség, benne spinét, a falakon ősök arcképe; dédanya zeneszobája ez, Menuette és Gavotte ölelkeznek itt egymással. Odébb a Mester zeneszobája. Nyaranként itt játszott egy-egy Beethoven-, vagy Brahms-szonátát világhírű művészekkel, de legszívesebben Bach Chaconne-ját szólaltatta meg. A teremsor végén aztán a legegyszerűbb szobácska, benne pianino. Nem egy művét alkotta Hubay Jenő ebben a kastélyban, amelyet határtalanul szeretett, de a kis szobában tartózkodott legszívesebben, pianinója mellett.

1938 nyara. Mélységes csend borul a kastélyra meg a parkra, messze a világtól és a fenyegető történéstől. A rádió néma, az újság olvasatlan. Az agyonhajszolt ember annyira fáradt, hogy nem is a boldogság után áhítozik, csak nyugalomra, lelke nyugalmára vágyik. — Különös vendégek váltják föl egymást. Ma Góth Sándor, a színész, Hubay szövegírója ül a szépséges park egy árnyas helyén, a háziasszonnyal és velem. Odább bölcsőben a grófnő unokája szendereg, meleg napsugarak védőn burkolják be. Míg szülei, a fiatal anya távoli hazájában, Norvégiában időznek, nagyanyja gondjaira van bízva. Góth kezében könyvecske, néha belepillant, aztán leír valamit. Szinte suttogva beszélgetünk s a színész írásmunkája közben is élénk részt vesz a társalgásban: lelkesen, érdekesen beszél a földi s a túlvilági életről. Testetlenül röppennek a szavak ide-oda, a fájdalom, a visszaemlékezés ad szárnyat nekik. Közben Góth — ezt csak utóbb tudom meg — Molière-t fordítja magyarra. Éppen csak úgy közben, s mégis kongeniálisan. Amióta felesége, egyben nagy színpadi szereplőtársa, meghalt, összes híres szerepeit, melyeknek visszfénye ott tükröződik arcán, egyetlen egyre cserélte át. Arra, melyet végigjátszani valamennyiünk sorsa: Góth is azt az utat keresi, mely a végesből a végtelenbe vezet. A lelkek finom tanulmányozója a misztikumra vetette magát. Minden szerep között a misztikusé az, melyben azt a bizonyos kezdetet és véget megsejteni kezdi: minden ember örökkévaló halandó. 

1938 nyara. Csak egy esztendő telt el Hubay Jenő halála óta. …[…]"

Neubauer Pál

 *

Részlet „Hubay Jenő, egy élet szimfóniája” című könyvéből.1941. (Megj., A.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.