vissza a cimoldalra
2018-07-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60949)
Momus társalgó (6347)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Társművészetek (1259)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4306)
Palcsó Sándor (220)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1441)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2603)
Élő közvetítések (7302)
Jonas Kaufmann (2260)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (938)
Erkel Színház (9421)
Erkel Ferenc (1048)
Franz Schmidt (3154)
Kimernya? (2722)
Balett-, és Táncművészet (5527)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (742)
Lehár Ferenc (636)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (583)
Operett, mint színpadi műfaj (3630)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

187   Ardelao • előzmény186 2017-09-26 23:19:51

«Porgy és Bess» mindörökké

„Nyáridő" Szegeden

Dél-Karolina, Charleston, Catfish Row, a halászok utcája: DuBose Heyward kisregénye és George Gershwin operája tette világszerte ismertté az egykor feketék lakta, nyomorúságos és rossz hírű, ma már inkább polgári nyugalmat tükröző városrészt. ... A Porgy és Besst a New York-i Carnegie Hallban tartott koncertelőadást, „akusztikai próbát" követően, 1935. szeptember 30-án a bostoni Colonial Theatre, majd New Yorkba visszahozva az Alvin Theatre mutatta be. E merész hangvételű, formabontó „daljátékkísérlet" kiválóan sikerült, a bizonytalan kritikus hangokat hamar elfojtotta a közönség lelkesedése. Gershwin már nem élhette meg legnagyobb szabású művének koppenhágai, moszkvai, zürichi premierjét, földkerülő diadalmenetét, remek filmváltozatát: 1937-ben meghalt.

A darab széles körű megismertetéséért a Porgy és Bess utaztatására alapított Everyman Opera Company tette a legtöbbet - William Warfield és Leontyne Price személyében eszményi címszereplőkkel. 1952 és 1955 között bejárták az Egyesült Államokat és Európát (a milánói Scalába is eljutottak), turnéztak Afrikában, Kis-Ázsiában, Közép-Amerikában; a produkciót az ősbemutató karmestere, Alexander Smallens vezényelte. (Berlini vendégjátékuk felvétele máig a Porgy legszebb hangdokumentuma.)

A zeneszerző fivére, a szövegíró Ira Gershwin - öccséhez hasonlóan - ragaszkodott ahhoz, hogy négerek énekeljék az egyes karaktereket; a teljes operát ezért a szerzői jogok lejártáig csak színes bőrű művészek közreműködésével adhatják elő.

Az Erkel Színház 1970-ben még e megkötések szigorítása előtt, feketére mázolt hazai művészekkel, kettős szereposztásban, a Radnay György - Házy Erzsébet, illetve Begányi Ferenc - Andor Éva párossal tűzte műsorra az amerikai népoperát; később, 1981- es felújításában Sólyom-Nagy Sándor és Kukely Júlia lépett fel. Mikó András rendezését 1973 nyarán négy alkalommal a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében is színpadra állították: Pál Tamás vezényelt, a főbb szerepeket Begányi Ferenc, Házy Erzsébet, Csányi János, Dobránszky Zsuzsa, Szirmay Márta és Palcsó Sándor énekelte.

Éppen negyven év elteltével tér vissza a Dóm térre az - említett kívánalmak miatt - itthon csak ritkán elcsíphető „jazzopera". Augusztus 9-én és 10- én, 21 órától egy New York-i társulat autentikus előadására kerül sor Richard Hobson, Angela Owens, Phillip Boykin, Reggie Whitehead és Anne Fridal főszereplésével; a rendező: Susan Williams-Finch, a Szegedi Szimfonikus Zenekart Stefan Kozinski dirigálja.

Jóllehet a Porgy valódi opera, műfaji besorolása - talán éppen előzménynélkülisége, eredetisége miatt - máig fejtörést okoz. Gyökereit kereshetjük az orosz népoperákban (Gershwin nem mellesleg egy Szentpétervárról New Yorkba vándorolt zsidó családból származott), Puccininál, az olasz-francia impresszionisták és veristák műveiben. Az érzelmes, realista törekvést mutatja Gershwin korábbi operakísérlete, alig huszonöt perces egyfelvonásosa, a Blue Monday is.

A Porgy és Bess minden hatás és minta ellenére ízig-vérig újvilági lett: Gershwin gondos figyelemmel, európai ízléssel és hozzáállással, vezérmotívumok alkalmazásával afrikai, afroamerikai és indián dalokból, ritmusokból, zenékből keverte ki karakteres sajátját. Módszere hasonló ahhoz, ahogyan Janáček vagy Bartók használt fel folklórelemeket; nem egy az egyben átvéve őket, hanem esszenciájukat-szellemiségüket közvetítve. Gershwin „életképfüzérében" a feketék beszédmódját is igyekezett a kifejezés szolgálatába állítani.

Az önfeláldozó, rokkant koldus és a könnyű életre vágyó, züllésbe menekülő, kiszolgáltatott lány megrázó, fordulatokban gazdag „meghangszerelt drámájában" songok, „Jézus doktorhoz" könyörgő spirituálék, gospelek, recitativók, duettek, hangulatfestő közjátékok, táncok követik egymást - a jazz változékonyságával és szabadságával.

Gershwint a musical és a világzene előfutárának is tekinthetjük; de csak abban az értelemben, hogy egy könnyűnek tűnő, ugyanakkor meglehetősen sűrű, ihletadó koncentrátumot alkotott, amelyből zenészgenerációk sora merített; tehetségük és kedvük szerint hígítva, alakítva, felhasználva.

- A klasszikus mérce az Újvilágban örökre a Porgy és Bess marad.

(Pallós)

ÚJ EMBER, 2013. július 29. (9. Évfolyam)



The Gershwins: Porgy és Bess


Opera-koncert a Margitszigeten 2017.
Budapesti Nyári Fesztivál

*
186   Ardelao 2017-09-26 11:16:56

119 évvel ezelőtt, ezen a napon született

GEORGE GERSHWIN

amerikai zeneszerző és zongorista.



«Az európai ember — valljuk be őszintén! — még ma is igen keveset tud az amerikai komolyzenéről. Legföljebb egy-két név, néhány dallam és cím él a köztudatban. Egyesek szerint az amerikai zene nem elég eredeti, mások szerint nem elég komoly. Ami pedig eredeti, az nem komoly, hiszen a jazz és a blues nem való páholyos hangverseny- termekbe, a magára valamit is adó zeneértő nem fog önfeledten tapsolni holmi analfabéta, kottát sem ismerő utcai zenészeknek. Persze akadnak, akik hajlandók elismerni, hogy azért egy-két jó muzsikus ott is található. Egyik zeneértő ismerősöm még dicsérő szavakra is ragadtatta magát, valahogy így:

„Remek karmester az a Bernstein, csak ne akarna minden áron zenét is komponálni!" Amikor George Gershwinről kérdeztem, megvetően legyintett, s csak annyit mondott: dilettáns.

Ennyi előítélet és tájékozatlanság láttán bizony nehéz elhitetni a beavatatlanokkal, hogy az amerikai komolyzene mégiscsak létezik, s nemcsak kitűnő előadóművészek, hanem remek zeneszerzők is élnek ott, akikben épp az a tiszteletre méltó, hogy tudatosan nem európai indíttatású, hanem jellegzetesen amerikai zenét komponálnak. Közéjük tartozott az ötven évvel ezelőtt 39 éves korában elhunyt George Gershwin is, akit némi túlzással a XX. századi amerikai komolyzene megteremtőjének neveznek.

Gershwin szülei az 1890-es évek elején telepedtek le Amerikában. A cári Oroszországból érkeztek, a jobb megélhetés reményében, s noha nélkülözniük soha nem kellett életüket a nagyvárosi szegénynegyedek közelében élték, s gyermekeik is az utcán nevelkedtek. Különösen a másodszülött fiú, George csatangolt ott sokat, aminek természetesen a tanulás látta kárát, s ha a cipészmester apát megkérdezték volna afelől, mi a terve a fiával, aligha válaszolt volna mást, mint hogy a suszter maradjon a kaptafánál. Legendaként emlegetik, de talán igaz, hogy a kis George Dvořák Humoreszkjének hatására (amit véletlenül hallott meg az utcán, zuhogó esőben) kezdett el foglalkozni a zenével. Épp az idő tájt került a házba egy zongora is — a férjénél ambiciózusabb és műveltebb Gershwinné a legidősebb fiúnak szánta —, s mindenki nagy ámulatára az addig állandóan csavargó George-ot még bottal sem lehetett elkergetni mellőle. Mindenféle zenetanárok — rosszak és még rosszabbak — foglalkoztak a fiúval, végül egy tüdőbeteg fiatalember, bizonyos Charles Hambitzer vette kezelésbe, s nemcsak helyrerakta azt, amit az előző tanárok elrontottak, hanem még tisztességesen meg is tanította őt zongorázni. Nagynénjének így irt a 16 éves George-ról: „Van egy új tanítványom, aki kétségkívül — zseni. Egészen belebolondult a zenébe, alig tudja kivárni, hogy órára jöhessen. Sohasem nézi az időt. Nagyon szeretne ezekkel a modern zagyvaságokkal, jazzel stb. foglalkozni, de egyelőre még nem engedtem Azt akarom, hogy először szilárd alapot kapjon a klasszikus zene tanulmányozásával."

Gershwin fokozatosan megismerkedik a klasszikus, romantikus és az impresszionista európai zeneszerzők műveivel (alig 16 évesen már Debussyt és Ravelt játszotta), de nem tudott és nem is akart elszakadni a „modern zagyvaságok"-tól, a jazztől, a bluestól, a kávéházi zenekarok slágereitől. Állítólag azt mondta egyszer Hambitzernek: „Ez az igazi amerikai zene. Így kell az amerikaiaknak komponálni, és ilyen zenét szeretnék én is írni!"

Kezdetben mégsem ilyeneket irt. Hogy pénzt keressen, különféle bárokban és lokálokban lépett fel zongoristaként, s közben a népszerű „song"-ok mintájára ő is egyszerű kis dalocskákat, érzelmes melódiákat fabrikált, amelyekből 12 egy tucat. Ekkor tájt tűnt fel viszont Irving Berlin (szintén oroszországi bevándorló) ritmikus szerzeményeivel, amelyek közül az Alexander's Ragtime Band még ma is gyakran hallható. Gershwint magával ragadta ez a muzsika, s új tanára, Kilényi Ede sem beszélte le róla, mert azt tartotta, hogy legyen az ember valamiképpen népszerű, akkor a komoly darabjait is el tudja fogadtatni. Gershwin élete végéig mintegy 700 dalt komponált, természetesen ezek nagy részét első alkotói korszakában, amikor kimondottan a szórakoztató ipar foglalkoztatta.

A szerzemények többnyire valamilyen musical-hez készültek, amelynek Gershwin társszerzője volt. Kár lenne ezeknek a bugyuta zenés játékoknak még a címeit is felsorolni; maga Gershwin is érezte, hogy nem erre hivatott. Mindazonáltal tudta, hogy az amerikai életet, azt a nagy lüktetést és nyüzsgést, ami az európai embert egyszerűen elszédíti, csakis olyan zenével lehet hitelesen kifejezni, amely tele van ritmussal, temperamentummal, s az amerikai népzenéből, a nyomornegyedek, a külvárosok zenéjéből táplálkozik. Ez a felismerés volt az ö nagy felfedezése, s hogy ezt néhány művében valóra is tudta váltani — ez lett az elévülhetetlen érdeme.

A daloktól fokozatosan eljutott a blues-hoz és a jazzhez, a zongora improvizációktól a világhírűvé vált szimfonikus művekhez (mint pl. a Kék rapszódia, F-dúr zongoraverseny, Egy amerikai Párizsban) s a primitív daljátékoktól az operáig. A néger környezetben játszódó egyszerre humoros és tragikus „Porgy és Bess” című operáját a zenetörténészek főművének tartják, s joggal. A történet alapjául szolgáló regény megjelenésekor sikert aratott, de Gershwin zenéje nélkül aligha maradt volna akár egy fikarcnyi esélye is a fennmaradásra. Nincs még egy huszadik századi opera, amelynek dallamait annyian ismernék és dúdolgatnák, mint éppen ez.

Gershwin nem idealizálja hőseit, nem úgy kíván rokonszenvet ébreszteni a négerek iránt, hogy angyaloknak mutatja őket. Közöttük is akadnak elvetemült gyilkosok és jellemtelen ügyeskedők, de becsületes, érző szívű és dolgos emberek is, akiknek ugyanúgy vannak álmaik, mint a fehéreknek, s ugyanúgy szeretnének boldogok lenni. A nyomorék Porgy és a magára maradt Bess szerelme épp azért nem érhet révbe, mert a világ olyan, amilyen, az embernek magának kell kiharcolnia a boldogságát, csodára hiába is várna.

George Gershwint a siker csúcsán, nagy tervek megvalósításán fáradozva támadta meg a gyilkos kór, az agytumor és 1937. július 11-én végzett vele. A zuhogó esőben sok-ezren kísérték koporsóját, a gyászszertartáson a Kék rapszódia zenéje szólt.» ...

LACZA TIHAMÉR

A HÉT, 1987. július 17. (32. Évfolyam, 28. szám)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
A mai nap
történt:
1782 • A Szöktetés a szerájból bemutatója (Bécs)
született:
1858 • Eugene Ysaye, hegedűs († 1931)
1937 • Pál Tamás, karmester
1948 • Pinchas Zukerman, hegedűs
elhunyt:
1979 • Alfred Deller, énekes (sz. 1912)
1989 • Herbert von Karajan, karmester (sz. 1908)