vissza a cimoldalra
2020-08-10
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (3665)
A nap képe (2229)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4031)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2013)
Franz Schmidt (3660)
A MET felvételei (964)
Operett, mint színpadi műfaj (4455)
Opernglas, avagy operai távcső... (20588)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2810)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (160)
Gregor József emléke (183)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1438)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7365)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62200)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4696)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4887)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

178   Ardelao • előzmény140 2017-08-28 13:18:20

Kornis Gyula tanulmányának a Petőfi topicba részletekben betett kivonatát ide is áthozom, immár összesítve:

Budapesti Szemle, 262. kötet, 1942. április, 773. szám

Kornis Gyula:
NIETZSCHE ÉS PETŐFI

(Kivonat)

I.

Nietzsche magyar romantikája

Az ifjú Nietzsche Petőfinek számos költeményét megzenésíti. Mi a szellemi háttere annak, hogy a forrongó lelkű német gimnazista, majd egyetemi hallgató, annyira vonzódik a nagy magyar lírikushoz, sőt általában a magyarsághoz?

Nietzsche már gyermekkorában harciasan végigéli a krimi háborút s Szevasztopol várának ostroma idején részletes «erődítési terveket» készít. Képzeletét tehát mélyen megkapja a szabadságért életét vakmerően kockáztató Körnernek magyar tárgyú tragédiája, a ’Zrínyi’ : Sziget veszedelmének ez a lobogó lelkesedésű, erősen szónokias hangú drámája (Friedrich Nietzsche, Werke und Briefe. Historisch-Kritische Gesamtausgabe. Werke. I. Jugendschriften. 1854—1861. Hersg. von H. J. Mette. München. 1933. 446. l.).

Odaadással mélyed Lenau költeményeibe is, amelyek már a harmincas évektől kezdve Németországban népszerűvé, sőt divatossá teszik a magyar Alföldet. (Werke. I. 446.). Lenau életet lehel a magyar pusztába, a magyar lélek természetét s a magyar népdal hangját és formáját a németekkel meg tudja értetni és kedveltetni. A ’Himmelstrauer’, ’An die Wolke’, ’Die Haideschenke’, ’Die drei Zigeuner’, ’Nach Süden’ c. költeményeiben a magyar tájnak és népéletnek olyan képét rajzolja meg, amely azóta úgyszólván máig, minden történeti fejlődés ellenére, megszilárdult a német lélekben; ennek szemében ma is a regényes puszta, a szélvészként vágtató csikós, a betyár, a csárda, a cigánymuzsika, a szenvedélyes vadság sajátszerű hazája vagyunk (L. Dukony Mária: ’Az Alföld a német irodalomban.’ 1937.). Nietzschének serdülőkori tipikusan szomorú, az élet értékén már akkor tépelődő lelke különös erővel hangozhatott rá Lenau költészetére, mert ennek főtárgya éppen az elmúlás, a boldogtalanság panaszos melancholiája. Ezt vetíti bele én-jének mély beleélésével természeti képeibe. De ezekből megkapóan árad ki a magyar puszta levegője is, úgy ahogy boldogtalan kitöréseiből a magyar lélek izzó szenvedélyessége. Lenau készíti elő Nietzsche lelkét Petőfinek rajongó élvezésére és értékelésére. Számos patétikus életképet ismer meg még a romantikára hajlamos fiatal Nietzsche a bajai magyar származású, de németül költő Beck Károly verseiből is. Ezek a szabadságért lelkesülő és népi irányuk miatt a német politikai líra megindulása korában nem csekély hatást keltettek, különösen a ’Jankó, der ungarische Rosshirt’ (1841), amely a magyar életet többféle irányban szeretette] és színesen mutatja be. Nietzsche Becknek egyik költeményét, a ’Magyarschenke’-t le is másolja (Werke. II. 457.).

Az ötvenes években a festészet terén a bécsi biedermeiei talajából kinövő osztrák festő, Pettenkofen, hozza divatba német földön a magyarságot. ……
A magyarságra téríti a fiatal Nietzsche figyelmét legkedvesebb területén, a zenében, Liszt Ferencnek új zenei iránya is, ritmikai és harmóniai gazdagsága, gondolatokat és érzelmeket merész és nagyvonalú formában kifejező zenei nyelve. Belemerül a Magyar fantáziába, a ’Dante-szimfóniába’, a ’Hungáriába’, a ’Prometheusba’, a ’Fauszt-szimfóniába’ s mindezekből kiérzi a szenvedélyes magyar erőt. Tizennégy éves korában írt tüzetes önéletrajzában … külön részt szentel a zenének. Ennek «főfeladata az, hogy gondolatainkat fölfelé irányítsa, emeljen bennünket. sőt megrázzon ... A zeneművészet hangokban gyakran mélyebben szól hozzánk, mint a költészet szavakban s a szív legtitkosabb redőit megkapja.» A zenének a serdülő Nietzsche szerint a szépen keresztül a jóhoz és igazhoz kell vezetnie. A puszta felvidítást szolgáló zene bűnös és káros. A modern zenében ennek nyomai észlelhetők. …
Éveken át foglalkoztatja egy Ermanarich-szimfónia terve, melynek első részét meg is írja. Vallomása szerint számos magyaros motívumot sző bele. Ez a téma már régebben vonzza. 1862 februárjában három magyar vázlatot (’Drei ungarische Skizzen’) szerez : 1. Nachts auf der Haide. Hoihü ! Durch die Haid. 2. In der Czarda. Schenk ein, schenk ein. 3. Längst begraben. Über die nachtige Puszta flimmern. Majd ennek az évnek júniusában egy magyar indulót (’Ungarischer Marsch. Heldenklage’), augusztusában pedig egy újabb magyar vázlatot ír, melynek magyar címet is ad : ’Édes titok’ (’Sei still mein Herz’). Zeneszerzeményei között fölemlít még egy magyaros zongoradarabot: ’lm Mondschein auf der Puszta’. Ez időtájt tart előadást a Germania-nak nevezett kis baráti körben, …… Beszámolója közben megjegyzi: «Megismertem Petőfit» (Petőfi kennen gelernt). Pár sorral ezután jelzi, hogy befejezte újabb magyar vázlatát : «Die Heideschenke. Siegesmarsch. Wilde Träume» …

A néprajzi szempont határai elmosódnak előtte : magyar-e vagy szerb, kevésbé fontos a «dionysosi mámor» és az «emberfeletti ember» későbbi megszerkesztőjének szemében, mint a «vadság», a «szenvedély féktelen hatalma».
……

…… Nietzsche a magyar lélek sajátszerű vonásának a tüzes és vad szenvedélyességet tartja a szláv melancholiával szemben. Ez gerjeszt tiszteletet a hősi nagyságért rajongó ifjú lelkében a magyarság iránt a német romantikának abban a szellemében, amely akkortájt ezért az exotikus, az őstermészethez még közelálló népért lelkesedik. Mindez azonban csak elmosódott, általános kép a magyarságról, amely csupán költői, tehát eleve eszményítő forrásokból: Lenauból és társaiból, az ötvenes évektől kezdve pedig Opitz és Kertbeny silány Petőfi-fordításaiból táplálkozik. Az utóbbiak sem tudták azonban elhomályosítani Petőfi képzeletének csodás csillogását, lírájának közvetlenségét és eredetiségét, gazdagságát és zenei ritmusát. Heine bámulattal tekint Petőfire, Grimm Hermann pedig a világirodalom öt legfényesebb költő-csillaga közé sorozza. Nem csoda, hogy Petőfi Nietzsche lelkét is hatalmába ejti. 1862 tavaszán ismeri meg Petőfit a Kertbeny-féle fordításból … S ennek az évnek augusztusában írja a ’Der alte Ungar’ c. versét, amelyet később ’Der alte Magyar’ címen is említ. Azonban Petőfi olvasása sem tudja Nietzschével igazán megéreztetni a magyar lélek valódi sajátszerűségét, a többi nép fiaitól elütő természetét. Bizonyság rá a ’Der alte Ungar’ című verse, amely nem tud kiemelkedni az általános emberinek viszonylag egyforma keretéből. A kedves, eleven és mozgalmas költemény «öreg magyarja» bármely népnek vén embere lehet. A valamennyi versszakban elkiáltott hej! indulatszó, a csikó meg a puszta emlegetése, még nem avatja a fiatalságát visszasóvárgó élemedett embert magyarrá. ………
A hatodik, utolsó versszak kiábrándít az öreg csikósnak alföldi magyarságából: … Nietzsche képzelete a magyar rónára a német hegyek szikláit görgeti ….


II.

Nietzsche Petőfi-dalai.

Bármilyen döcögős és erőtlen Kertbeny fordítása, Nietzsche finom füle kihallja belőle Petőfi eredeti költeményeinek az érzelmekkel együttlüktető ritmikáját, benső, szinte a nyelvtől független zeneiségét. 1862 szeptemberében a zene lényegéről … elmélkedve, kiemeli a zenének az érzelmeket s a fantáziát izgató démonikus erejét. A zenében a szellem tudattalanul egybekapcsolja az érzelmeket és a képzeletet. A zene a külső érzékeket is mindjobban kifinomítja, az egyes érzékek hasonló benyomásait közös lelki nevezőre hozza. S kinek költészetében találja meg Nietzsche az érzéki benyomások egybefonódásának, az érzelmek és a képzelet zenei elemekkel való összeforrottságának jegyét a legjellemzőbben? Hölderlin és Petőfi költeményeiben …... .

….. Egyik barátjával szemben hevesen védelmébe veszi a költőnek (Hörerlinnek) nemes, e földi léttel elégedetlen melancholiáját .... Miért? Mert jómaga is sötéten látja a világot. Egyik versében …. arról sóhajtozik a tizennyolc éves ifjú, hogy sohasem érezte az élet örömét, múltjára csak szomorúan tud visszapillantani; nincsen békéje és nyugalma, nem tudja, mit szeret és mit hisz, miért is él ezen a világon? Romantikus halálvágya a pusztába és a fölötte vonuló felhőkbe temetkezik:

Ich möchte sterben, sterben,
Schlummern auf grüner Haid',
Über mir ziehen die Wolken
Um mich Waldeinsamkeit.

’Euphorion’ című lelki önmarcangolását azzal kezdi, hogy nem tudja, vájjon miért oly bánatos : «sírni, aztán meghalni szeret ne.» 1862 szeptemberében ’Kétségbeesés’ költeményében a sírba vágyik, mert az életben semmi öröme nincs. (Werke. II. 70., 84.). Nem ugyanaz a pesszimista hang szakad-e föl kebléből, mint Petőfiéből, akit ez időtájt olvas? Az ifjú Petőfi is a sír és a koporsó után sóhajt, mert semmiben sincs öröme; a ’Keresztúton’ áll s nem tudja, merre tartson, keletnek-e, vagy nyugatnak; akármerre megy, mindenütt szomorú az élete; csak tudná, hol vár rá a halá: egyenest azt az utat választaná (’Stehe hier am Kreuzweg’. Kertbeny-fordítás). Ha temetésre szóló éneket hall, magánál százszorta boldogabbnak érzi a halottat, aki már nem földi rab (Temetésre szól az ének. . . ’Zum Begräbnis’).

Nietzschét Petőfi lelkének közelébe nemcsak a puszta, a csárda, a betyárhős romantikája ragadja, hanem elsősorban sok versének fekete hangulati és gondolati tartalma. Mindketten sokat és mélyen szenvednek: érzékeny lelküknek a szenvedés nagy lelki kinyilatkoztatás. Lényükben a fájdalmak energiája művészi alkotó elvvé emelkedik. Az ifjú Petőfinek és az ifjú Nietzschének fájdalma a legsötétebb tónusú költeményekben tör elő. Mindketten rajongnak Byronért: Nietzsche «a világfájdalomnak legzseniálisabb kibontakozását» bámulja benne (Werke. II. 9.), Petőfi lelkét pedig komorhangú költeményeiben, főképp a ’Felhőkben’, érik a byroni pesszimizmus tarajos hullámverései. A fiatal, az élet értékének kérdésén rágódó Nietzschének lelkét különösen megkaphatta ’Az őrült’, ’Az utolsó ember’, ’Világosságot!’ s hasonló költemények filozófiai tartalma. Nem azért lett pesszimista, mert Petőfit olvasta, hanem azért olvasta akkora benső odaadással Petőfit, mert már pesszimista volt. Ő az első a világirodalomban, aki Petőfi lírájának gondolati elemeit, világnézeti jelentőségét értékeli. ……

A lélek sötét hangulatának egyneműsége alapján érthető, hogy Nietzsche Petőfinek éppen négy komorhangú költeményét zenésíti meg, így a ’Felhőkből’ a ’Szeretném itt hagyni’. . . című verset. A költő a rengetegben szeretne élni, ahol senki sincs, ahol csak a lomb suttogását, a patak zúgását, a madár énekét hallja, a felhők vándorseregét, a nap jöttét és lementét nézi, míg végre maga is lemenne. Találhatott volna-e Nietzschének ifjúkori életúntsága és magányszeretete megfelelőbb természeti képeket, mint amelyekbe Petőfi élte bele világfájdalmát? A Kertbeny-féle fordítást veszi a dal szövegéül, úgy mint a többi költeménynél is, némi módosítással s a kezdő sorok helyett új címet ad neki: Nachspiel . Ezt a dalt Göhler G., aki Nietzsche zeneműveit sajtó alá rendezte, rendkívül szép dalnak minősíti, «amelyben megható módon mintegy Nietzsche későbbi élethangulatainak sejtése tárul föl.» Azt reméli, hogy a német énekművészek körében állandó kedveltségnek fog örvendeni …

Az Ereszkedik le a felhő...-ben, melynek Kertbenytől adott Ständchen címét a zeneszerző Nietzsche is megtartotta, a költő az őszi esőben, a hulló falevelek között is búsan daloló fülemülében hiába epekedő szerelmének, elsóhajtott lelkének jelképét érzi. Az őszi hervadás melancholiája Nietzschének is kedvelt hangulata. ……

Nietzsche is, Petőfi is azért szereti az őszt, mert mélabús lelkük a mulandóság nagy metafizikai titkának legvonzóbb jelképét látja benne. Petőfi így kiált fel: az őszt

Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem, de szeretem.

(Itt van az ősz, itt van újra. . . )

….. A mulandóság tragikus érzése még mámoros szerelme boldogságát is őszi dérrel lepi be a ’Szeptember végén’: felesége szerelmének majdani hervadása miatt nyugtalan. Máskor az erdődi park dombján csöndes merengéssel hallgatja a lehulló falevelek lágy neszét. Csak ujja hegyével halkan pendíti meg lantját, hogy az álomba szenderülő természet fölött mint altatódal zengjen csendes, méla éneke. Mint tó fölött a suttogó szél, száll dala. Feleségét kéri, hogy maradjon szótlan, nehogy megzavarja az elalvó természet álmának csöndjét. A pusztuló kert felett homályos-szomorún «borong az őszi köd és az emlékezet» (Und ’ich liebe den Herbst sehr’, ob ich ihn gleich mehr durch meine ’Erinnerung’ und durch meine ’Gedichte’ kenne — mondja Nietzsche. Briefe. I. 223.).

Nietzsche, aki az élet zajából már ifjúkorában a természetbe gyakran menekül s később mindig Svájc hegyeiben él nagy magányosságban, legbensőbb rokonszenvet érez a természetnek olyan mély lírikusához, mint Petőfi. ……

……… Pesszimista alaphangulatuk különös finomsággal keresi ki a természetnek borongós képeit, amelyekben csendes megnyugvást talál. Nietzsche már 1861-ben, tizenhét éves korában, kis zenedarabot ír : «A fájdalom a természet alaphangja». (Schmerz ist der Grundtori der Natur); …. Mindketten különösen szeretik a felhőket : a felhők örökös változásának, mint az elmúlás jelképes melancholiájának, költői. …… Ilyen lelki indítékból zenésíti meg Petőfinek ’Ereszkedik le a felhő’ . . . költeményét. ……..

A harmadik elégikus Petőfi-dal, amelyre Nietzsche zenét szerez, az Etelke sírjáról tépett cipruslombok egyik legszebb örökzöldje : ’Te voltál egyetlen virágom’. . . ’Du warst ja meine einz'ge Blume’, melyet Nietzsche a tört reményt s rombadőlt jövőt jól kifejező Verwelkt címmel ékesít. A dal nyolc sora a fájdalom legszívbekapóbb metaforáit páratlan tömörséggel és fokozással halmozza. …. Nietzsche finom költői érzékére vall. hogy a Kertbenytől német talajba ültetett tíz cipruság közül éppen ez a legszebb ihlette meg a zenére. A boldogságnak ez a temetése a maga nemes egyszerűségében legjobban hangzott rá bánatos lelkére. ………

Petőfi szívét a szerelem nyugtalan bánata rágja: még nem biztos Erdődön, vájjon Szendrey Júlia viszontszereti-e ? Ekkor zengi Te vagy, te vagy, barna kis lyány. . . elégikus dalát, amelynek a német fordító nyomán Nietzsche is a vers utolsó szaváról az Unendlich címet adja. ……

Nietzsche még egy ötödik olyan elégikus verset is megzenésít, amelyet Es winkt und neigt sich címmel Petőfinek tulajdonít dalainak kiadója. Azonban ez sem a Kertbeny fordításban, sem Petőfi összes költeményeiben nem található. A költőnek ablakára hajladozó vérvörös vadszőlő forró szerelmének halálát súgja. Levelei sorban lehullanak. Vájjon szerelmének is nem ilyen gyászos vége lesz-e? — kérdi tőle a költő. Az ismétlésbe eső, Petőfi tömör szemléletességétől távol álló, sok fölös szót használó kis költemény nem viseli magán a magyar lángelméjű lírikus szellemi jegyét. Csak egyben csatlakozik az előző Petőfi-dalokhoz: a hangulat szomorúságában. Pusztán a melancholia volt a jogcím arra, hogy a kiadó ezt is a többi Petőfi-dal sorába iktatta. Egyébként maga Nietzsche a koronatanú arra, hogy a verset ő írta. Egy 1866-ból fönnmaradt föl jegyzésében a vers címéhez hozzáteszi : von mir…...

1866-os följegyzése még egy Petőfi-verset említ, amelyet megzenésített : ’A bilincset’ (Kertbeny-fordításában ’Die Kette’), de ez elveszett. A szabadságért lelkesülő fiatal Nietzsche lelkébe markolhatott annak az ifjúnak alakja, aki karddal kezében a szabadságért küzdött s most a börtönben rázza és átkozza bilincsét. Ez azonban megnyugtatja: a harcmezején villogó kard volt, de láncot vertek belőle s most a szégyennek és haragnak pírja, a rozsda lepte be : Csörgess, ifjú, csörgésem átok, Mely a zsarnok fejére száll». A vers erőteljes pátosza szinte inger lehetett a zenében való kifejezésre.

Nietzsche 1864 novemberében és december elején, húszéves korában, mint bonni egyetemi hallgató komponálja Petőfi-dalait. Ennek az évnek decemberében édesanyjához és húgához írt levelében jelzi, hogy dalokat fog küldeni karácsonyi ajándékul: «A legjobbat adom nektek, amit csak tudok, bár ez sem sok... Mit adhatnék nektek, ha nem valamit magamból, valamit, amiben engem gondolatban viszontláttok. …….. Pár nappal később keltezett levelében már útmutatásokat is ad húgának arra, hogy a küldött saját szerzeményű dalokat hogyan játssza és énekelje. «Az utolsó dal, — írja — amely hasonlóképp egyszerű, de nagyszerű önmegadást fejez ki, bizonyára tetszeni fog neked. [Ez a ’Felhőkből’ ’Szeretném itt hagyni’. . . kezdetű vers zenéje ’Nachspiel’ címmel.] Vigyázz arra, hogy «a vad szép rengetegbe» és «míg végre magam is lemennék» helyeket telt, fölemelt és erős hangon énekeld. Az «Ereszkedik le a felhő. . .» [Ständchen ] nagyon mélyen fekszik, a kíséret kissé nehezebb, a dallamot nagyon könnyedén kell énekelni. Azon fordul meg a dolog, hogy minden versszak utolsó sorát ki kell emelni. . . Az «Es winkt und neigt sich» azt a képességet követeli, hogy teljes fogású akkordokat duzzasszunk és az éneknek a hang valamennyi árnyalatát megadjuk. A «Te voltál egyetlen virágom. . .» [Verwelkt] hasonló, de könnyebb. A befejezés «megfagyok» ; vigyázz csak, hogy nem kerüli-e ki figyelmedet. A legjobb, bár legnehezebb dal a «Gern und gerner [Chamisso szövege] és a «Te vagy, te vagy, barna kislány». . . [Unendlich!]. Az előbbit nagyon lendületesen, hetykén és bájosan kell előadni, az utóbbit teljes szenvedélyességgel. A középső versszakot lassabban vedd. A kíséretet kitűnően be kell gyakorolni, hogy a dal tessék…… Bár tetszenének ezek a dalok Neked!» ….
1865. január végén írt levelében nagyon örül, liogy a dalok nővérének általában tetszettek. De azt is hozzáteszi,, hogy Brambach bonni zeneigazgatóval tüzetesen megbeszélte dalainak ügyét s elhatározta, hogy ebben az évben nem fog komponálni. Az igazgató azt tanácsolja neki, hogy a kontrapunktból leckéket vegyen. Ehhez azonban neki nincs tehetsége. Különben is egészen a filológiának akarja szentelni életét. Felemás dolog lenne egyszerre kétfélét tanulni (Briefe. I. 297—298.). Egyébként az alkotó örömével nézi Petőfi dalait, barátainak bemutatja s szépen lemásolva ajándékba adja őket …….”
………………

A Petőfi-daloknak alapvonása az egyszerűségre való törekvés. Ez különösen megtalálható Schumann és Brahms olyan dalaiban is, amelyekben népies hangot (Volkston) akarnak megütni. Ilyen például Schumannak ’Das Lied der Braut’című, … dala, amely tudatosan törekszik valami népies egyszerűségre. Ennek faktúrájához erősen hasonlít a Nietzsche Petőfi-dalainak faktúrája. Petőfi Nietzsche előtt mint a magyar népies költészet alakja lebegett …, tehát a népi jelleget a zenében is egyszerűséggel akarta kifejezni. Ez a népiesség természetesen német népiesség: Nietzschétől magyaros népiesség nem is várható. A népies egyszerűség vonása mellett Nietzsche dalaiban fülbeszökő a deklamálás művészisége, azaz a szöveg értelmi hangsúlyainak pontos kiemelése, zenei megvalósítása. A dalok szövegei a megzenésítés folytán úgyszólván «elszavalódnak», mégpedig helyes és megragadó szavalói felépítéssel és hangsúlyokkal. A Petőfi-daloknak ez talán a legfőbb értékük.
………..”
140   Ardelao 2017-05-10 19:06:27

Nietzsche - a zeneszerző.

„Kevesen tudják, hogy a múlt század nagy német bölcselője, Nietzsche Friedrich jelentős tehetségű zeneszerző is volt. Az »Übermensch« nagy harcosa mint zeneszerző kezdte pályafutását. Lángeszének első hajtásai a zene területén bújtak elő. Míg az esztétika és filozófia felé csak 25 éves korában fordul figyelme, baseli tartózkodása alatt, ahol a klasszikus filológia egyetemi tanára volt, addig már, mint első gimnazista, elkezdi kottavetését a maga vonalazta papírra. Pfortában, a híres humanista gimnáziumban végezte középiskoláit, és közben bámulatos bőséggel írja szerzeményeit. Még csak tizenegy éves, mikor ír egy szonátát (op. 2. jelzéssel látja el), két szonatinát zongorára és egy Geburtstag-szimfóniát. Pfortai gimnáziumi éveiből származik számos zongoradarab, dal, zenekari kísérlet, egy mise, egy karácsonyi oratórium és egy komor világú, szimfonikus költemény, az „Ermanerich.” Zongoradarabjai közül különösen kettő érdemel említést, az egyiknek „Der könige Tod,” a másiknak „Schmerz ist der Grundton der Natur” a címe. Mindkettő tépelődő, világfájdalmas, démonikus.

Később is írt még, mindaddig, míg esztétikai és filozófiai munkáival híressé nem vált. Első könyveinél és tanulmányainál sem tud még a zenétől elszakadni. A zene problémái mint tudóst is érdeklik. Első könyvében, mely 31 éves korában jelenik meg, a Tragédia zenei eredetét tárgyalja, következő művében, a „Korszerűtlen elmélkedésekben” pedig megjelenik „Richard Wagner Bayreuthban” című tanulmánya.

Harminc éves koráig azonban állandóan alkot újabb és újabb zeneműveket. Ír műveket zongorára, négy-kézre, hegedűre és zongorára, nagyzenekarra, vonószenekarra, énekkarra (motettákat és kantátákat) stb. . . .
Főleg zongorakíséretes dalai értékesek. Érdekes megemlíteni, hogy az 1870./71. évi német-francia háború alatt írt egy katona-indulót („Ach, ich muss”), melyet később is sokat énekeltek Németországban a férfikarok.

Utolsó nagyobb műveit 28 éves korában írta Nietzsche. Ezek: a „Hymnus an die Freundschaft” és a „ Manfred-Meditationen” Harminc éves kora óta nem alkot újat. De élete végéig szenvedélyes rajongója a zenének, és egyik legnagyobb szórakozása a fantáziálás a zongorára.

Nietzsche műveinek összkiadását most rendezik sajtó alá Németországban. Művei között 45 zenemű is szerepel. Ezek közül zongoradarabok és főleg dalai előreláthatóan népszerűek lesznek.”

A fenti írás, „A ZENE” című folyóiratban jelent meg, 1941-ben. (Mivel e gyűjteményemben lévő folyóirat címlapja hiányzik, annak számát nem tudom beírni.) Szerzője ismeretlen.



NIETZSCHE: MANFRED MEDITATION with JOHN BELL YOUNG, pianist (in concert)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1865 • Alexander Glazunov, zeneszerző († 1936)
elhunyt:
1806 • Michael Haydn, zeneszerző (sz. 1737)