vissza a cimoldalra
2020-01-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11463)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1846)
Franz Schmidt (3506)
Kimernya? (3405)
Milyen zenét hallgatsz most? (25051)
Élő közvetítések (8349)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3634)
Operett, mint színpadi műfaj (4206)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62046)
Zenetörténet (259)
A nap képe (2176)
Erkel Színház (10440)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1383)
Plácido Domingo (920)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4659)
Lehár Ferenc (682)
Társművészetek (1575)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

160   Ardelao • előzmény159 2017-08-20 13:47:57

Fleta, a világhírű tenorista ma délben Budapestre érkezett

Nagyon szeretné, ha Budapesten érné a hír, hogy kis fia született, mert hét évvel ezelőtt innen indult el világhódító útjára — Öt perces interjú Fletával a pályaudvar peronján.

— Az első vágányra jár be, kérem a bukaresti gyors — mondják. Az óra tizenegy ötvenet mutat és túl a ködön már látszik is a berobogó vonat két tűzszeme.
A pályaudvar peronján csak néhány hozzátartozó topog türelmetlenül. Várják a vonatot. A gőzben és füstben úszó vonat első-osztályú hálókocsijából fáradt, gyűrött arcú, elgémberedett utasok szállnak ki.

Utolsónak pedig széles torreádor mozdulatokkal egy mosolygó arcú, szúrós szemű férfi. Nagy kockás drapp úti ruháját feketeprémes télikabát borítja és puha barna kalapját messziről lengeti már a fogadtatására összegyűlt néhány újságíró kis csoportja felé. Csak a bikaviadorok széles fekete kalapja és büszke köpönyege hiányzik róla, különben minden, a szinte kegyetlen, összeszorított száj, a kar-mozdulatok spanyol temperamentuma, még a jól-rosszul megkötött nyakkendő rikító foltja is

Egy szabadságos torrero benyomását kelti, aki ahhoz van szokva, hogy kinyújtott kardjának hegyére felbőszült bikák szaladjanak. Akinek egyetlen éltető eleme, életet produkáló levegője: az aréna.

Úgy is áll meg, kissé szélvetett lábakkal, és azt hiszem, egészen természetesnek találná, ha a magasból hirtelen virágeső hullna fedetlen fejére és ragyogó asszonyok apró zsebkendői repdesnék körül a győztest. Pedig csak a pesti pályaudvar ködös, lucskos peronján áll és legfeljebb, ha a kijárathoz tolongók zűrzavaros lármája és a lakatosok kerékkongató kopácsolása szolgáltatja az üdvözlő muzsikát Fleta megérkezéséhez.

Mert ő az: Fleta, a világhírű operaénekes, a metropolisok operaszínpadjának háború utáni sztárja. Neve a legjobb márka és a legnagyobb gázsi.

Egy csöpp fáradtság nem látszik rajta, a huszonöt órás utazásnak semmi nyoma. Csak egy alig észrevehető nyújtózkodás, és ahogy a szeme búcsúzik a Wagon-Lits üvegablakaitól, látszik az öröm rajta, hogy megérkezett.

— „Sürgönyöm nincs?” — ez az első kérdése, amivel az impresszáriójához fordul.

Nem vár rá semmiféle üzenet. Türelmetlenül csóválja a fejét, idegeset toppant a lábával, de a következő másodpercben már szeretetreméltó mosollyal fordul hozzánk, úgy magyarázza:
— „Privát ügy” — mondja és nagyot nevet hozzá, szép fehér fogai vannak — „mondhatnám apa-ügy, nem tudom ugyanis, melyik pillanatban lesz gazdagabb a világ egy kis Fletával, a feleségem már nagyon várja.
Képzelheti, hogy én is. És nagyon örülnék, ha ennek a nagy boldogságnak a híre, hogy a kis Miguel a világra-jött, — mert hiszen az természetes, ugye, hogy fiú lesz, — pont Budapesten érne, ahonnan, ezelőtt vagy hét esztendővel tulajdonképpen elindultam. Minden valószínűség szerint így is lesz, mert hiszen néhány napig most Pesten maradok.” . . .

A tömeg ellenállhatatlanul sodorja a kijárat felé. Fleta nevetve igyekezne kifelé az emberek gyűrűjéből, sehogy-sem sikerül, így hát vagy egy tucat emberen át kapjuk az interjú további mondatait:

— „A pesti fellépések után, — kiáltja erős tenorján — Bécs következik, azután rohanok haza. Pihenni egy kicsit. Sok volt az idén a turnéból, hát még amióta utoljára jártam Magyarországon.

Az volt csak az út. Először, Dél-Amerika: Argentína, utána New York, a Metropolitain, úgy elszaladt ez a hét esztendő, észre se vettem. Csak az útlevelem a megmondhatója.
Meg a születési bizonyítványom, öregszem bizony én is, idestova már harminc éves leszek. És ki tudja, mennyi van még hátra. Nem baj, boldogan és örömmel játszom, mert borzasztóan szeretek énekelni. És különösen egyet, na, próbálják kitalálni” . . .
Gondolkozás nélkül hangzik a válasz:
— A „Carment!”

Hatalmas kacagás kíséretében szaporán bólogat.

—„Tényleg így van, valahogyan ez a szerep fedi legjobban az egyéniségemet, és mellette legjobban talán a Rigolettót szeretem, vagy a Toscát.”

Végre kijutott az utcára. Az összegyülekezett fotográfusok hada fényképezőgép ütegeket szegez ellene, és ő vitézül állja az ostromot. És írja szaporán az autogramot,
boldog-boldogtalannak, aki csak kér tőle.

A pesti utcákon várakozik rá a tenoristák örök ellensége: a köd.
Don Miguel Fleta már ugrik is be egy autóba. Robog a szállodába, lefeküdni, pihenni.
És várni a sürgönyt a kis Fletáról.
(ádám)

ESTI KURIR, 1928. január 12.
(6. évfolyam, 9. szám)

*
159   Ardelao • előzmény157 2017-08-19 19:12:00

FLETA BUDAPESTEN



Az olaszok a Városi Színházban.
Csütörtökön Carment, Bizet operáját adják Zinetti Giuseppinával a címszerepben, Don Josét Fleta Miguel énekli, Escamillot Palermi Perma adja. Erre az előadásra a június 2-i kelettel ellátott jegyek érvényesek.

Budapesti Hírlap, 1920. június 3.
(40. Évfolyam, 132. szám)

*

Városi Színház.
Az olasz társulat ma este Carment mutatta be igen gyenge előadásban.
A szürke estnek egyedül Fleta tenorista adott szint és érdekességet. Hangja pompásan hajlik a szerep verista frazeológiájára, játéka is csupa erő és hév.

Budapesti Hírlap, 1920. június 4.
(40. Évfolyam, 133. szám)

*

A Városi Színházban az olasz operatársulat csütörtökön a Traviatát adja elő a legjobb erők közreműködésével. Pénteken Carment ismétlik meg Zinetti Giuseppina és Fleta föllépésével.

Budapesti Hírlap, 1920. június 10.
(40. Évfolyam, 138. szám)

*

Fleta utolsó föllépése.
A Városi Színházban vendégszereplő olasz operatársulat vasárnap Toscát adja elő. Ez lesz a búcsúelőadás, és ekkor lép fel utoljára Fleta, a nagyszerű tenorista.

Budapesti Hírlap, 1920. június 13.
(40. Évfolyam, 141. szám)

*
157   Ardelao 2017-08-19 17:45:28

EGY NAGY ÉNEKES EMLÉKÉRE:


Szűkszavú távirat jelentette:

Miguel Fleta, a világ nagy tenoristája, szívszélhűdés következtében meghalt a spanyolországi Salamancában.

*


Fleta halála megdöbbentette az egész világot, mert hiszen a földkerekségen mindenütt ismerték a népszerű tenoristát, akinek rokonszenves egyéniségét siker és dicsőség övezte. Budapesten hét esztendővel ezelőtt járt, amikor koncertet adott és amikor — amire példa még nem volt — nyolcszor kellett megismételnie a híres dalát, az „Ay... Ay... Ay…“-t.

Akkoriban hazája földjét forradalmi események kavarták föl, a Budapestre érkező Fletát természetesen megkérdezték, hogy mi a véleménye a spanyolországi eseményekről.
Fleta minden válasz elől elzárkózott és kijelentette, hogy nem politizál ö énekes — mondotta —, aki az egész világé és minden párté. ..

*

Öt esztendővel később Cavaradossi jelmezét fölcseréli Franco hadseregének uniformisával. Kardot köt az oldalára és az elsők között van, akik elmennek a csatatérre. Gyakran gyöngélkedik. Húsz esztendős szívbaja egyre hevesebben és hevesebben jelentkezik. Nemrégiben jön egy hír, amely arról ad számot, hogy Fletát a hadsereg segédszolgálatra osztja be, és nem kardjával járja be a harctereket, hanem — hangjával. Kis csapat élén lelkesítő dalokat énekel. Később — saját kérelmére — innét visszatér a harcolók sorába.

*

Színpadon, Budapesten, utoljára 1928-ban szólalt meg a Városi Színházban. A Toscában lépett fel, Medek Anna volt a partnere, aki ma ezt mondja tragikus sorsú partneréről:

— „Kevés szebb előadáson vettem részt annál, amelyben a nagy Fletával együtt szerepeltem a Városi Színházban. Kedves, rendkívül lekötelező modorú szereplőtárs volt, aki a legnagyobb körültekintéssel vigyázott mindenre, ami a színpadon körötte történik. Délvidéki temperamentummal tartott rendet és az előadás során nemcsak az ének művésze volt, hanem egyszersmind a játék rendezője, sőt lelkiismeretes ügyelője is Halála mélységesen megdöbbent.

*

Miguel Fleta karddal az oldalán, negyven esztendős korában költözött el az élők sorából.

ESTI KURIR, 1938. június 1.
(16. Évfolyam, 122. szám)

*


Vacsoragondjai voltak Fletának, mielőtt Budapesten felfedezték
A tegnap elhunyt világhírű tenorista Budapesten kezdte karrierjét

Miguel Fletát, a zaragozai droguista jó-torkú fiát, akinek hangját egy érzelmes spanyol dal szárnyára kapta, meghordozta a világon és millió gramofonlemez tartós, fekete konzervjébe zárta, utoljára háborús fényképen láttuk, amint egyenruhás francoista fiatalemberek kórusát dirigálta.

Mint hangja-vesztett opera-dalár, így lett ő is hazája testvér-háborújában, »énekesből ének- tanár« — bár az arany-jánosi verssor iróniája nem egészen illik Miguel Fletára, akinek hangja olyan nemes érc volt, melyet semmi ivás, semmi viharos élet nem tudott egészen megrontani.

A világ hangversenydobogóiról s operaszínpadjairól azonban már jó-ideje eltűnt az olvatag hangú spanyol énekes, akinek az ibériai háború véres díszletei legalább halálában romantikus, színes és színpadias hatásos, »abgang«-gal szolgáltak — hogy a kifejezéssel is hívek maradjunk a színpadi nyelvhez, melyhez Miguel Fleta, hűtelenné vált.

Inter arma . . . A fegyvercsörgés közt bizony Fleta torka, is hallgatott, búcsúária nélkül távozott e világ színpadáról, amelyen pedig hosszú évekig zengett bánatos refrénje: A y, a y, a y, ...

— ajaj ajaj, bizony, egy egész, hosszú háborúutáni kor jajongta vele, a spanyol énekessel a nótát, aminek bizonyára az volt a titka, hogy ebben a korban ez volt a nótánk.

Ajaj ajaj, ... — íme, búcsúzik egy világhír, egy siker, mely könnyből és siralomból született: búcsúzik könny és siralom között, egy keserű világ vérbeborult sarkán. De a dal, a tündéri, szárnyaló, tremolózó, elnyújtott epedés, a fojtott és vergődő trilla — az bizony szép volt, s
Miguel Fleta távoli sírja fölött is felcsendül.

Felcsendül benne mindaz, ami a fájdalomból, a kívánkozásból, az ajajaj-ból — remény, ígéret, és egyszer majd mégis csak eljövendő beteljesülés. . . .

Nemcsak a művészvilág, de az egész magyar közönség nagy részvéttel fogadta Miguel Fleta, a világhírű tenorista halál hírét. Szívszélhűdés ölte meg 40 éves korában. Fleta 1919-ben lépett fel először Triesztben. Paolo szerepét énekelte Zandonai „Francesca da Rimini” című operájában. Második szerepe Radames volt az Aidá-ban. Jóval később került Spanyol- országban színpadra, a madridi Real színházban. 1923-ban mutatkozott be a Metropolitan színházban, mint Cavaradossi, a Toscában, Jeritza volt itt a partnere. A milánói Scala 1920-ban szerződtette. Puccini Turandotjában énekelte Kalaf szerepét.

Leghíresebb szerepe a következő operákban volt: Kegyencnő, Bajazzók, Tosca, Aida, Gyöngyhalászok, Afrikai nő, Szerelmi bájital, Faust, Carmen, Bohémélet.

Fleta Budapesten.

Amikor Fleta legutóbb járt a magyar fővárosban, elmondotta a hírlap-íróknak, hogyan fedezték itt fel:

— „Budapest volt első állomásom” — mondotta. —
Amikor először tettem be ide a lábam, egy harmadrangú olasz staggione névtelen tagja voltam. Harmadrangú szállodában laktam és bizony vacsoragondjaim voltak. De az első fellépésem után a budapesti kritikusok felfedeztek. Nagyszerű kritikák voltak ezek. Valamennyi pesti kritikámat berámáztattam. Ott függnek a dolgozószobám falán, a zongora fölött. …

A Városi Színházban 1928-ban vendégszerepelt, sikere csúcspontján. A Tosca előadására minden páholyban nyolc-tíz ember ült. A 2500 személyt befogadó színházban legalább 3500 ember volt.

— Három szerelmem volt — mesélte akkor Fleta. — Az első egy ragyogóan szép spanyol lány. Nagyon szerettem. Neki köszönhetem, hogy énekes lettem. Neki köszönhetem, hogy nem maradtam meg abban a kis aragóniai faluban, ahol születtem. A második szerelmem: első feleségem volt. Mégis elváltunk, mert szerelmes lettem egy másik nőbe, második feleségembe.

Egyszer a Rigolettóban vendégszerepelt a Városiban. Gilda szerepét Alpár Gitta énekelte. A nézőtér ragyogó estélyi ruhák fényében pompázott és az ismétlődő tapsviharok ünnepi lelkesedésről tanúskodtak. Fleta dollárban kapta a fizetését. Éppen akkor vendégszerepelt nálunk Kiepura.

A két híres tenorista a Városi Színházban ismerkedett meg egymással az igazgatósági páholyban. Közben nagyon összebarátkoztak és előadás után az egész társaság elment az egyik dunaparti hotelbe vacsorázni. A következő napokon kölcsönösen meghallgatták egymás énekét.

Amikor hat évvel ezelőtt legutoljára itt járt, már nem énekelt olyan jól. Később azt mesélték róla, hogy visszavonult és menedzser lett. Azután jöttek a háborús hírek. Fleta bevonult katonának Franco táborába. Láttuk is egy fényképét, katonaruhában. ...

Már nem énekli többé híres dalát, az „Ay, ay, az,”-t. ...

MAGYARORSZÁG, 1938. június 1.
(45. Évfolyam, 122. szám)

*

(Fleta érdekes történetét még folytatom)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Erkel Színház - Bernáth Büfé

"Kortárs Opera Showcase"
ANDRÁSSY FRIGYES: Ady és Léda
FEHÉR GYÖRGY MIKLÓS: Két part között
KAROSI BÁLINT: Lonely Hearts

19:00 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Pécsi Balett
BIZET-SCSEDRIN, RIEDERAUER RICHÉRD: Carmen

19:00 : Budapest
Erkel Színház

JAKOV GOTOVAC: Ero, a tréfacsináló
A Zágrábi Horvát Nemzeti Színház előadása
19:30 : Debrecen
Debreceni Egyetem, AULA

Zalai Antal (hegedű)
Kodály Filharmonikusok kamarazenekara
Vezényel: Bényi Tibor
"A bécsi klasszika gyöngyszemei"
HAYDN: g-moll szimfónia Nr. 39.
MOZART: G-dúr hegedűverseny K. 216
SCHUBERT: IV. (c-moll) szimfónia D. 417
A mai nap
történt:
1937 • Bartók "Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára" című művének bemutatója
született:
1848 • Henri Duparc, zeneszerző († 1933)
1941 • Plácido Domingo, énekes
1945 • Peter Konwitschny, operarendező
1947 • Matuz István, fuvolista
elhunyt:
1851 • Albert Lortzing, zeneszerző (sz. 1801)
1948 • Ermanno Wolf-Ferrari, zeneszerző (sz. 1876)
1973 • Szabolcsi Bence, zenetörténész (sz. 1899)