Bejelentkezés Regisztráció

Giacomo Puccini


140 takatsa 2023-08-10 14:28:57 [Válasz erre: 139 lujza 2023-08-06 00:11:15]
Kedves Lujza! Sajnos ilyen az élet, semmi sem tart örökké. Ha Filemail-lel töltök fel valamit (jelen esetben a Freni-Domingo-féle komplett Pillangókisasszonyt magyar felirattal), akkor annak egy hét a letölthetőségi ideje. Ha Filetransferrel, akkor pedig három hét. Aztán köd előttem, köd utánam...

139 lujza 2023-08-06 00:11:15 [Válasz erre: 136 takatsa 2020-07-05 14:48:39]
Ez fura, mert azt írta ki nekem, hogy lejárt.

138 Búbánat 2023-08-05 12:25:24

A Bartók Rádió ma esti operaközvetítése (19.00 – 21.30)

Giacomo Puccini: Manon Lescaut

Négyfelvonásos opera szövegkönyvét - Antoine Francois Prévost d'Exiles abbé regénye nyomán - Marco Praga, Domenico Oliva, Luigi Illica, Giuseppe Giacosa, Giulio Ricordi, Ruggero Leoncavallo és a zeneszerző írta

Vez.: Marco Armiliato

Km.: Bécsi Állami Opera Énekkara, Müncheni Rádió Zenekara

Szereposztás:

Manon Lescaut - Anna Netrebko (szoprán)

Renato des Grieux - Jusif Ejvazov (tenor)

Lescaut - Armando Pina (bariton)

Geronte di Ravoir - Carlos Chausson (basszbariton)

Edmondo - Benjamin Bernheim (tenor)

Fogadós, Őrmester - Erik Anstine (basszus)

Táncmester, Lámpagyújtogató - Patrick Vogel (tenor)

Egy zenész - Vörös Szilvia (mezzoszoprán)

Hajóskapitány - Simon Shibambu (basszbariton)

 

(Salzburg, Grosses Festpielhaus, 2016. augusztus)

A mikrofonnál: László Ferenc


137 Speranza 2020-07-05 15:50:54 [Válasz erre: 136 takatsa 2020-07-05 14:48:39]

Az operafilmek szinte kivétel nélkül előre felvett hangra, azaz playback-re készülnek. (Kivételt képeznek azok a bizonyos "eredeti helyszíneken és időpontokban" élőben felvett filmek: Tosca, Traviata, Rigoletto). A Pillangó-film esetében nyilván elég volt Pinkerton részeit duplán felvenni a hangsávhoz, tehát a 2. felvonást pl egyszer is elég volt, hiszen abban nem szerepel a tenorista.

(Egyébként nem rég óta tudom, hogy bár hihetetlen, de Mirella Freni állítólag színpadon soha nem énekelte Csocsoszán szerepét, de kétszer is lemezre énekelte és ez a kitűnő film is bizonyítja, hogy mennyire neki való volt a szerep!)


136 takatsa 2020-07-05 14:48:39 [Válasz erre: 135 Speranza 2020-07-04 21:33:53]

Hát igen, az egy csoda-dvd, a fiatal Domingoval, és a bájos Frenivel. Köszönöm az infót, nem tudtam, hogyan készült ez a dvd. Akit esetleg érdekel a tátogásuk, az kattintson bátran. (A kínai felirat helyére magyart csempésztem, remélem senki sem haragszik meg érte,)


135 Speranza 2020-07-04 21:33:53 [Válasz erre: 134 Búbánat 2020-07-04 17:55:02]

A felvétel érdekessége, hogy kétszer vették fel, megegyező szereposztással, csak a tenorista változott. A Pavarottis felvétel jelent meg a DECCA lemezén bakeliten, illeve később CD-kiadásban is (anno a Hungaroton is ezt vette át magyar kisérőfüzetes licencfelvételen feketelemezen, pedig megvolt a Hungarotonnak a saját Pillangó-lemeze), míg a Domingóval felvett változat lett a Jean Pierre Ponnelle-féle tévéfilm hangsávja, amelyre később aztán a tévéstúdióban rátátogtak az énekesek. Ez a kitűnő tévéfilm DVD-n hozzáférhető, de mint hangfelvétel, tudtommal külön nem jelent meg, csak a filmmel együtt. Nem tudom, létezik-e még egy operafelvétel, amelynek hasonló sorsa lett volna. (Ha jól tudom, a DECCA Mefistofele-lemeze körül is volt ilyesmi hercehurca, bár abból nem lett film, de mintha azt is felvették volna di Stefanóval és Del Monacóval is.)


134 Búbánat 2020-07-04 17:55:02

Bartók Rádió ma esti műsora

19:00 – 21.30 Giacomo Puccini: Pillangókisasszony 

Kétfelvonásos opera

Szövegét – John Luther Long nyomán – Lugi Illica és Giuseppe Giacosa írta

Vez.: Herbert von Karajan

Km.: Bécsi Opera Kórusa (karig.: Norbert Balatsch), Bécsi Filharmonikus Zenekar

Szereposztás:

Pillangókisasszony (Cso-cso-szán) – Mirella Freni (szoprán),
Pinkerton – Luciano Pavarotti (tenor),
Suzuki – Christa Ludwig (mezzoszoprán),
Goro – Michel Sénéchal (tenor),
Sharpless – Robert Kerns (bariton),
Bonzo – Marius Rintzler (basszus),
Yakusidé – Wolfgang Schneider (basszbariton),
Yamadori herceg – Giorgio Stendoro (bariton),
Kate – Elke Schary (szoprán),
Cso-cso-szán anyja – Evamaria Hurdes (mezzoszoprán),
Zia, Cso-cso-szán nagynénje – Erna Maria Mühlberger (szoprán)

(1974, Bécs, stúdiófelvétel)


133 Búbánat 2018-12-15 16:18:14

Ma délutáni adás a Bartók Rádióban

16.55 - 17.46 Évfordulók - 2018

Giacomo Puccini 160

Horti Lilla énekel

Km.: Virág Emese (zongora), Wiedemann Bernadett (alt)

1. Neked,

2. Salve regina,

3. Mentěa l'avviso,

4. Szerelmi történetek,

5. Nap és szerelem,

6. Előre, Uránia!,

7. Albumlap zongorára,

 8. Himnusz Dianához,

 9. Himnusz Rómához,

10. És a kismadár,

11. Föld és tenger,

 12. A lelkek éneke,

13. A házam,

14. Halál?,

15. Krizantém - zongorára,

16. A fecske - Magda áriája I. felv.

 

 (Magyar Rádió, Márványterem, a 2018.  november 8-i koncert hangfelvételének sugárzása) 



131 Búbánat 2017-12-22 16:36:59 [Válasz erre: 130 Búbánat 2017-12-22 16:30:25]

Az olasz Lehár -  séta Puccini szülővárosában

Csermák Zoltán • 2017. október 27., 16:00

Giacomo Puccini, a 20. század legjelentősebb olasz operaszerzője Luccából indult a világsiker felé. A toscanai város büszke nagy fiára, s az örökség egyben művészeti életének serény ápolására is kötelezi. Egyesek egykor kételkedtek a zenész nagyságában, s ráakasztották a számunkra hízelgő olasz Lehár jelzőt.

Puccini a színpad igazi mestere, az olasz opera utolsó nagy korszakának vezéregyénisége volt. A közönség istenítette, de a kritikusok és az olasz zene korifeusai sokszor igazságtalanul bántak vele. Ekkor aggatták rá az olasz Lehár jelzőt. A zenetörténelem tükrében és magyarként e megállapítás nem tűnik pejoratívnak. A beskatulyázás abban a korban sem volt szerencsés: például Schönberg, a dodekafónia atyja operettek hangszerelésével egészítette ki jövedelmét, Debussy szívesen kísért sanzonokat lebujokban, baráti társaságban. Puccini és Lehár többször találkoztak, Lehár Antal, a zeneszerző testvérének visszaemlékezése szerint elválaszthatatlanok voltak a zongoránál, s egymás műveiből idéztek önfeledten. Lehár inspirálta  A fecske című egyetlen operettjének megírását is, s a pacifista Puccini alig várta az első nagy világégés végét, hogy a darabot Bécsben mutathassa be. Lehárra az operett, Puccinire az opera megújítójaként emlékezünk."


130 Búbánat 2017-12-22 16:30:25 [Válasz erre: 129 Búbánat 2017-12-01 00:44:35]

Giacomo Puccini (Lucca, 1858. december 22. - Brüsszel, 1924. november 29.)

Puccini szülőháza előtt a szobra,  Luccában.

(Lásd még a 125. szám alatti fotót is.)


129 Búbánat 2017-12-01 00:44:35

A „részvét bölcse" a XX. században
 

A Puccini-év margójára

/Új Ember, 2008. január 6./


„Isten megérintett a kisujjával, és így szólt: írj a színpad számára! Jól vigyázz! Csak a színpad számára! -S én megfogadtam ezt a tanácsot..." (Giacomo Puccini)

Idén a százötven éve született Giacomo Puccinit ünnepli a zenei világ. Itthon a Művészetek Palotájában nemzetközi szereposztásban szólal meg az olasz mester négy operája, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében először mutatják be hazai közönség előtt egyik korai művét, az Edgárt, nyáron pedig a Turandotot tűzik műsorra a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Azt mondják a szentimentalizmus a gyengeség jele. De én olyan szépnek érzem, ha az ember gyenge. Az úgynevezett erős férfiaknak átengedem azokat a sikereket, melyek a semmibe visznek, s mi csak tartsunk ki azok mellett, melyek maradandók... - írja egy helyen Puccini. A mélabú ugyancsak meghatározta általános kedélyállapotát: Mindig egy zsákra való melankóliát cipeltem magammal. Tudom, hogy nem volt rá okom, de én már ilyen vagyok, s ilyen mindenki, kiben érző szív dobog, s kiből hiányzik minden könnyelműség...
Puccini bár sokszor fest magáról bánatos képet, tudott élni: sikeres szerzőként bejárta a fél világot, a természet és a sebesség megszállottjaként hazájában elsők között vásárolt magának autót, vadkacsavadászataihoz pedig motorcsónakot. Személyiségének alapvető vonásai közé tartozott a fejlett humorérzék, gyakran szórakoztatta környezetét szóvicceivel. Szemérmes és távolságtartó embernek tartotta magát (akit „egy hétre beteggé tett egy ebédmeghívás"), mégis mindenhol szinte
azonnal a társaság középpontjába került. Rajongtak érte. Anekdoták sora szól arról, hogyan próbált menekülni - legtöbbször persze hiába - a népszerűségéből fakadó felhajtás, a harsány ünneplések, fogadások, dicshimnuszok és vállveregetések elől. Ihletadó idilli környezetben álló Torre del Lagó-i villája lett a menedék, ahová feleségével, Elvirával költözött: ...szárnyaló ujjongás, Paradicsom, Éden, Olümposz, Elefántcsontból való torony, a gondolatok ősforrása, királyi székhely... Százhúsz lakos és tizenkét ház...
A kezdet azonban nem volt ilyen felhőtlen. Puccini ősei a XVIII. századtól, mint Lucca templomi orgonistái, karmesterei, illetve zeneszerzői a város meghatározó művészegyéniségei voltak, a család mégis meglehetősen nehéz körülmények között élt. A tehetséges és érzékeny fiatalember csak ösztöndíjjal juthatott el Milánóba. A tanulóévek alatt megtapasztalta a nélkülözést, a valódi bohémélet minden szépségét és árnyoldalát...
A megszerzett hírnév, a dicsőség nem vakította el. Szerette az embereket, kortársai elmondása szerint senkit sem utasított el, aki kéréssel fordult hozzá vagy segítséget várt tőle. Az önzetlenség, a fair play nemcsak a „civil életét", hanem zeneszerzői pályafutását is jellemezte: Soha senkinek az útját nem kereszteztem; ahol és ahogy csak tudtam, segíteni igyekeztem...
Puccini „titka" - kivételes drámai és pszichológiai érzéke mellett - minden téren megmutatkozó végtelen őszintesége: Soha nem tudnám rászánni magam olyan munkára, amely nem egyezik meggyőződésemmel. Wagner a Parsifalban az Evangéliumra támaszkodva vallja: a részvét váltja meg a világot... Puccini humánumának lényege is e reális ön- és emberképből kiinduló együttérző szeretet. Ezért nem válik operáiban az érzelmesség érzelgősséggé, a szentimentalizmus szenvelgéssé, a melodráma (A Lidérceket és az Edgárt kivéve) grand guignollá. Az érett Puccini minden hangját komolyan lehet venni. (Az Angelica nővér zárójelenete a XX. századi zeneirodalom egyik - ha nem a legszebb - hitvallása a megváltásról.) Műveiben patikamérlegen kimérve — árnyalatok gazdagságával - kavarog a valóság minden összetevője: tragédia, komikum, szerelem, áldozat, barátság, árulás, elesettség, hősiesség és megbocsátás. .. A művészet olyan, mint az élet, az életben pedig nemcsak nagy fordulatok és felemelő pillanatok, hanem jelentéktelen történések és percek is vannak. Akárcsak a természetben a nappalok és éjjelek, meredekek és lapályok. Ha minden magasztos és felemelő volna, lehetetlenné válna az élet. A legszebb álmokat sem lehetne elviselni, ha nem volnának bennük sötét színfoltok is... Talán ez az „életszerűség", természetesség, átélhetőség helyezi Puccini zenedrámáit az operaműfaj csúcsaira.

Jóllehet a számára kijelölt utat járta be, mindenért meg kellett küzdenie. Komponálás közben is sokat vívódott, attól kezdve, hogy végre ráakadt a számára megfelelő új témára. Kínos aprólékossággal javította, csiszolta a megkapott szövegkönyveket. Láz nélkül nem lehet alkotni. A művészi feladat igazi átérzése a betegséghez hasonló lelkiállapot, amelyben minden idegszál megfeszül. Mint minden nagy alkotó, a tökéletességre vágyott: Amit az üres kottasorra írok, vagy zongorámon fantáziálok, annyiszor különbözik attól a meghatározhatatlan valamitől, ami a szívemben és a fantáziámban dalol. Amit írtam, többé vagy kevésbé, de mindig csak úgy hasonlított ahhoz, mint fordítás az eredetihez.
Vajon mit rejthetett a lelke, ha mindarról, amit papírra vetett, úgy érezte, hogy csak az „eredeti fordítása"? Egyszer biztosan ez is kiderül majd...


/Pallós/


128 Ardelao 2017-11-30 18:41:23 [Válasz erre: 124 Ardelao 2017-11-29 16:57:03]

Bókay János:

PUCCINI NYOMÁBAN

II. rész

Viszontagságos út volt. A viareggiói autóval indultam el, s annál az útnál szálltam le, amely egyenesen a Massaciuccoli tóhoz, Puccini villájához vezet. Igen ám, de ez az út számomra végtelenül hosszú, majdnem két kilométer. Vártam a sarkon valamilyen járműre, hiába vártam. Végre egy kétkerekű szénahordó kordély — szalmakalapos szamár húzta —, rajta napbarnított toszkán kocsis. Megállítottam, kértem vigyen el a Puccini-villához. Másszak fel a kordélyra, biztatott. Emberfeletti munka volt Alig bírtam fellépni a magas kerékagyra és áthágni a kordély falát. De a szenvedés, az igazi megpróbáltatás még csak most következett. Úgy rázott az a bitang szénahordó kocsi, úgy dobált előre-hátra, hogy majd kirázta a lelkemet.

Végre hát itt a tó. Ez a pasztellszínű japán tó, nagy márványhegyeivel a túloldalon. Lemászni sem volt éppen könnyű a kordélyról. A kocsis elköszönt és én egyedül maradtam Puccini villája előtt, ott, ahol ezer álom, ezer melódia született Az volt a furcsa érzésem, hogy egy lakatlan szigetre értem, ahol én élek egyedül. Sehol egy teremtett lélek. De egyszerre csak valahonnan felcsendült Turandot második felvonásbeli nagyáriája, olyan tökéletes szépséggel, ahogyan még soha sem hallottam. Mintha engem köszöntött volna ez a legcsodálatosabb, legfájdalmasabb ária. Nem tudtam, honnan hangzik. Leültem a kerítés kövére, kimerülten, fáradtan, s fejemet tenyerembe hajtva hallgattam a muzsikát. Csak amikor az utolsó hang is elhangzott, s a legteljesebb csend lett megint körülöttem, csak akkor álltam fel és kezdtem dörömbölni a kapun. Percekig dörömböltem, amíg végre valahonnan előkerült egy tizenhárom éves feketeszemű toszkán fiúcska és gyorsan elhadarta nekem, hogy szerdán nincs nyitva a Puccini-múzeum, — hiába jöttem. Megsimogattam a gyerek fejét és elmeséltem neki, hogy a Maestro barátja voltam valamikor. Messziről jöttem nagyon, hogy eljuthassak ebbe a házba. Ezer emlék fűz Puccinihez, könyvet is írtam róla. A fiú nem szólt, de elrohant és hozta a kulcsot. „Apám nincs itt és csak neki szabad vendégeket beengedni, de nem bánom, én beengedem magát.”

Bent voltam hát a házban, abban a nagy szobában, amelyben az a Förster-pianino áll, amelyen Puccini valamennyi híres operáját komponálta. A gyertyatartóban még ugyanazok a csonkig égett gyertyák, amelyeknek fénye mellett a Turandot megszületett. A kottatartón a karvastagságú vörös ceruzák, azok a kabala ceruzák, amelyekhez senki hozzá nem nyúlhatott. És a pianino feletti falban befalazva Puccini koporsója, két másik koporsó mellett: az egyikben a felesége, a másikban a fia fekszik. A fiúcska hadarva magyaráz, nyilván az apjától eltanult szöveget darálja, mint a leggyakorlottabb idegenvezető. Rámosolygok, megkérem, ne folytassa. Én itt mindent jobban ismerek, mint ő. És most én kezdek neki halkan magyarázni, megfejteni neki azoknak a képeknek a titkát, amelyeket ő sem ismer. A gyerek néz és látom a szemén, hogy csodálkozik és már hisz nekem, elhiszi, hogy ez a messziről jött idegen valamikor valóban barátja volt a Maestronak.

Minden ott van, ahol egykor volt: a forgószék a pianino előtt, a kabala- kalap, amelyet mindig feltett a fejére komponálás közben, a fegyvertár pár tucatnyi vadászpuskával, a csizmák, — mert Giacomo, az egyszerű ember, a szenvedélyes vadász és halász többre becsülte a csizmát a cipőnél.

A Puccini-villa távol van attól, hogy luxusvilla legyen. Más világhírű művész ennél sokkal díszesebb, kényelmesebb otthont választott volna. Puccini a házakhoz is hűséges maradt, ugyanúgy, mint az emberekhez: itt akart maradni ebben a régi Venanzio-házban, csak éppen átalakíttatta kicsit, kibővíttette. És csodálatos kertet varázsolt köréje. Mert imádta a fákat és a madarakat.

Fájdalom, ebből a csodálatos kertből alig maradt valami. A híres, kedves fenyőfákat már a felesége, Elvira vágatta ki Puccini legnagyobb szomorúságára. Csak éppen néhány fa maradt a ház körül, ezt bekerítették és a kert többi részéből nyilvános park lett, tóparti sétánnyal, vendéglővel, elárusító bódékkal. Kicsit feszes lett mindez, turistáknak való, ami egykor elragadóan természetes volt.

Kimegyünk a házból, már alkonyodni kezd, a lebukó nap rózsaszínre festi a tavat és a túloldali hegyeket. Kedves mosollyal fordul felém a fiú: „Nem kíván gyönyörű Puccini- lemezeket hallani? Az öreg Andreotti bácsinak van a leggyönyörűbb gyűjteménye az egész világon.”

Zörgetünk egy bódén, nyolcvanéves öregember lép ki az ajtón, ez Andreotti Daniele, aki maga is ismerte valamikor Puccinit. A kisfiú hadarva elmondja neki, ki vagyok, az öreg kezet fog velem, leültet egy padra a bódé előtt és megkérdezi tőlem, mit kívánok hallani. Mindent — természetesen. A Le Villivel kezdi, a Turandot-tal végzi. Csodálatos énekesek: Benjamino Gigli, Mario del Monaco, Renata Tebaldi, Maria Callas, — megrendülve hallgatom, könnyes a szemem, alig bírom a sírást visszafojtani. Egyetlen szót sem beszélünk közben.

Magas, széparcú toszkán férfi közeledik asztalunkhoz. A fiú eléje szalad és lelkendezve magyarázza: „Apám, ez a bácsi ismerte a Maestro-t, tud róla mindent.” Két kezét nyújtja a férfi felém és bemutatkozik: „Nicche fia vagyok“. Igen. Az apja az a Nicche volt, akire a bruxelles-i halálos útjára induló Puccini rábízta a házat.

Nicche letelepedik mellém és már négyen hallgatjuk a Puccini-áriákat, de egyre többen leszünk, parasztok, halászok, kis cselédek osonnak körénk és telepednek mellénk a padra. Mind Pucciniért rajong. Ebben a kis városban itt, Torre del La- góban, még mindig nincs nagyobb név Giacomo Puccini nevénél.

„Nem azért szeretjük — mondja az egyik öreg halász —, mert olyan gyönyörű zenét írt, nemcsak azért, ő volt a legjobb ember a világon, a magunkfajta kisemberek legőszintébb barátja.“ Ez így volt.

Beesteledik, már Turandot-nál tartunk: Pekingben senki sem alszik... Ezt három héttel halála előtt írta Puccini.

Minden nagy élményért meg kell fizetni az életben. Gyalog vergődtem el az autóbuszmegállóhoz, s a gyönyörűségtől, a boldogságtól teljesen meggyötörve, éjfélkor érkeztem Luccába. Megérte a fáradságot, a sok testi-lelki szenvedést. Valóban találkoztam a halott Puccinival, majdnem negyven év után, magam előtt látom parázsként fénylő szemével, mintha csak ott ült volna mellettem a padon.
Egyik világhírű francia író mondja: az ember addig él, amíg valaki a világon emlékszik reá. Igen, ezt hiszem én is. És ha így van, Puccini ma elevenebben él az emberi szívekben, mint valaha is életében.“

Bókay Jánosnak a „Puccini nyomában” c. írása két részletben, a Film Színház Muzsika 1961. 06. 30-i, majd az 1961. 07. 07-i számában jelent meg. Nem tudom, hogy a mai fiatalok alapolvasmányai között szerepel-e Bókaynak a Puccini életéről  írt, gyönyörű regénye, a „Bohémek és pillangók”, de az én gyermekkoromban még sokunk könyvespolcán elengedhetetlen darab volt.

 Az író nem sokkal itt idézett cikkének a publikálása után, 1961. július 16-án elhunyt. Úgy hiszem, most alkalom nyílt arra, hogy róla is megemlékezzünk, hiszen Puccini az író atyai barátja volt.  

Képtalálat a következőre: „Bókay János”

Bókay János író, műfordító

(Budapest, 1892.07.10.-Budapest, 1961.07.16.)


127 Ardelao 2017-11-30 17:18:07 [Válasz erre: 126 Búbánat 2017-11-30 00:22:14]

Puccini nyomában - A tó partján, Torre del Lagoban (video)

"Torre del Lagoban sétálunk, hallgatva Puccini Turandotjából a miniszter-tercettet (Melis György, Réti József, Kishegyi Árpád). Mert itt van az a tó, amelynek partjára álmodják magukat az operaszereplők. Mikita Gábor színháztörténésztől megtudhatjuk, hogyan kötődik a helyhez a zeneszerző..."


126 Búbánat 2017-11-30 00:22:14

Film Színház Muzsika, 1972. szeptember 23. (39. szám)

DALOS LÁSZLÓ: Puccini tavánál

Sandro Bolchi olasz rendező ötrészes tevefilmet forgatott Giacomo Puccini életéről. A külső felvételek egy része Torre del Lagóban, a zeneszerző villájának kertjében és a tó partján készült. Alberto Lionello, a tévéfilm Puccinija már a forgatás előtt elzarándokolt Torre del Lagóba, hogy „magába szívja azt a levegőt, amelyben a nagy mester élt és alkotott”.
Opera-rajongó, aki csak teheti: elzarándokol a tóparti Puccini villába. Az alábbi sorok írója is így tett.

Mintha tintát kevertek volna össze tejjel, olyan színű a víz.
Persze, nem tudom, pontos-e a hasonlat. Az említett két folyadékot még soha nem öntöttem egybe, nem ismerhetem a végeredmény kékesfehér vagy fehéres-kék árnyalatát. Csak ilyennek képzelem.
Ki érti az olaszokat? A túlpartra, hegyek tövébe gyárat vagy erőművet telepítettek, csodálatos termetű kéményóriások ontják a vibrálóan fehér füstöt. Ez már nem Manon, nem Mimi költészete.
Egy, egyetlenegy vitorla a tavon. Piros-fehér. Lassan tovalengő anakronizmus. A tó neve: Lago di Massaciuccoli.

Amikor leszálltam a vonatról, déli egy óra múlt néhány perccel. Mutatták, az ott a Viále Puccini, menjek végig rajta, ezerkétszáz méter hosszú, a tóig visz, Puccini villájáig.
Voltaképp ez a széles út az egész település, két oldalán a házakkal, amelyek oly furcsán csukták be ablakaikat. Mi a különös rajtuk? Igen, egy csöndes nyaralóhelyen akkor ilyen a házak ablakszeme, amikor vége a szezonnak. Utolért az érzés: Torre del Lagóban tegnap vagy ma kezdődött el az ősz visszavonhatatlanul.
Amikor már közel értem a tóhoz, jobbra egy kastélyszerű épület romjai tűntek föl. (Később tudtam csak meg: sokáig állt itt a front, a németek makacsul védekeztek; hullott a sok bomba, a Puccini-villa emelete is akkor sérült meg súlyosan.)
Hogy’ szerette Puccini ezt a házat! És milyen keserű lett, amikor a táj nagy csöndjét élete utolsó egy-két évében darabokra szaggatta a közelben épült fafeldolgozó egész napos visítása. Viareggióba, egy új villába kellett menekülnie.

Ha már itt van, lépjen be — mondta egy mosolygós asszony az oldalsó kapunál, ahol bezörgettem —, most éppen nincs látogatási idő, a férjem sincs itt, de majd a fiam végigvezeti a házon.
Jött a fiú, huszonöt éves forma, szakállt viselt, s amikor megtudta, hogy magyar vagyok, kedvesen az őszi égbolt tétova felhőire emelte szemét, mondván:
— Fischer Annie! Tegnap is hallottam a rádióban!

Át sem léptük még a Puccini-ház küszöbét, máris a muzsikánál tartottunk.
Ez a rokonszenves olasz fiatalember kitűnően ismeri Bartókot, A kékszakállú herceg várából idézett is mindjárt: dúdolta azt a részt, hogy: „Lásd, ez az én birodalmam ..Majd megkérdezte :
— Az olasz rádióban Kodály Zoltánnak mindig csak egy művét hallani, a Háry-szvitet. Vajon miért?
Válaszolni nem tudtam: már a földszinti szobákban jártunk.

Erre a házra emlékszünk Carmine Gallone csaknem két évtizeddel ezelőtt született, s alighanem giccses Puccini-filmjéből. Igen, a tóra is, esti fények között, a Pillangókisasszony zümmögő kórusával. Nem akartam tehát fölfedezni: százszor megírták már alighanem.
Csak néztem körül a dolgozószobában, hogyan hat rám. Csehov jaltai háza jutott eszembe, abban is, ebben is a századvég atmoszférája. Ott is egy pianino, itt is. Ezen dedikált fényképek. Közöttük Lehár Ferencé. (Valaki említette, hogy a Turandot komponálása idején Lehár- és Sztravinszkij-művek is voltak Puccini keze ügyében.)
Az íróasztalon levelek, apró tárgyak. Itt a halotti maszkja, s egy fénykép, amely holtan, profilból mutatja a zeneköltőt. Arcéle megdöbbentően emlékeztet a Thomas Mannéra.

Egy a levelek között, 1912-ből, rajta a Magy. Kir. Operaház „cégjelzése”, s a kézzel írt címzés: „Nagyságos Puccini Giacomo úrnak, Budapesten.” Nyilván a szállodába küldték, küldönccel, amikor A Nyugat lánya bemutatója alkalmából nálunk járt.
Kottakéziratok, zaklatott kézzel írt, agyonjavított hangjegysorok. Egy felvétel a Bohémélet valamelyik előadásáról, középütt az öreg Mascagni ül, Caruso dedikált fényképe; az első Pillangókisasszony fotója.
Van itt vadászszoba fegyverekkel, magas szárú vadászcipőkkel. Puccini vadászott, kerékpározott, autót és motorcsónakot vezetett (Alberto Lionello szerint egocentrikus volt, befeléforduló és hipochonder, bizalmatlan, bizonytalan, kielégíthetetlen és lassú a munkában, minden időjárás-változásra érzékeny, kitörő lelkesedéshullámait csüggesztő depressziók követték — mindezek miatt mondotta róla költőbarátja és librettistája, Luigi Illica:Olyan óra, amelyet könnyű fölhúzni, de gyorsan lejár.”)
A harmadik szoba: kápolna. Ez Puccini sírhelye; itt nyugszik Elvira, a felesége, és fia, Antonio is.
Egy fénykép együtt ábrázolja a fiával: Antonio szakasztott az apja, még bajuszt is olyant viselt, kalapot is. Mintha tudatosan a „kezére játszott volna” az amúgyis megdöbbentő hasonlóságnak.

Babits és Kosztolányi jut eszembe, az ő „beszélgető füzeteik”, amikor már halálos beteg gégéjükből hang nem hallatszott: itt egy üvegtartó, s benne Puccini cédulái! A szörnyű műtét után, amikor beszélni már nem tudott, ezekre a papírdarabokra írt. Az egyiken — talán az utolsón? — legvégül ez a két szó: „povero me”. Ezt hallom ki belőle magyarul: „jaj nekem!”

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1907-ben New Yorkban fonográf vagy már hanglemezvágógép rögzítette Giacomo Puccini hangját. Azt a hangot, amely a fűrésztelep sivításáig ezekben a szobákban szólt. S amely hang 1922 nyarán, Viareggióban szelíd kételkedéssel fordult egy tizennyolc éves magyar fiú felé, aki — nagy drukk közepette ugyan — a mester elé mert állani, mondván: ő magyarra fordította a triptichont! No, lehetséges ez? Csakugyan? A fiú idézett a műből, részleteket, teljesen. Puccini megenyhült, fölengedett és a fiú kottájába írta a nevét.

Igen, Nádasdy Kálmántól hallottam ezt a nagy élményét. S még azt is elmondotta, hogy volt ott a viareggiói panzióban egy ismeretlen öregúr, minden nap leült a zongorához, és Puccini-dallamokat játszott. Igen, a Manont is. „Nincs ékszeremnél gyönyörűbb…”

Ülök a tó partján. Mögöttem a Puccini-villa, amelyben most kezdődik a látogatási idő, már egy sereg ember gyűlt össze a főbejárat előtt. Hangosak.
Balra, a kis parkban, az életnagyságú, álló Puccini-szobor. Jaj, milyen nehéz modern ruhás emberalakot szoborrá faragni! Amott egy üzlet, a kirakatában Bókay János Puccini-regényének német kiadása.

A tó tehát... olyan: tej is meg tinta is, az ég egyre felhősebb fölötte, a piros-fehér vitorla balra tart, a nádas felé. A vitorláscsónak olyan, hogy az a Puccini-díva is ülhetne benne, akinek egyszer — Manon után? Minnie után ? — így bókolt egy híres csillagász:

— Maga olyan gyönyörűen énekel, hogy akármelyik tejútrendszerben megállná a helyét...
És a víz partján, a Puccini-dallamok közelében — amelyek itt belülről, a lélek felől veszik körül a zarándokot — igyekszem fölidézni a velencei történetet is. A szakállas fiatalember mesélte az imént, de a Puccini- ház tárgyai között csak felületesen figyeltem rá. Pasztell-körvonalú história; szereplője szintúgy énekesnő, egy Mimi vagy Musette, aki a vaporettóról a Canal Grandéba ejtett kilenc szál szekfűt meg öt szál rózsát.

Miért éppen annyit? Miért a Canal Grande vizébe? És mi köze is volt mindehhez Puccininak?

Ez a tóparti hervad ás az otthoni napfényt idézi egy pillanatra lehunyt szemem elé. Egy pesti Tosca, forró nyárban, a Körúton lépkedett, túl az Oktogonon, a Nyugati felé, s egyszerre csak föltűnik előtte a tenorista, aki nem is magyar, de az élete zömét mégis ebben a városban töltötte; az énekes, aki már régóta nem énekel... és akkor ez a Tosca, ott a Körút déli forgatagában rászólt az öreges léptekkel haladó tenoristára: „Mario! Mario!” — miként ez a Puccini-opera első felvonásában szokás.

„Son qui!” — válaszolt az énekes, a szemüvege mögött mosolyogni kezdett. És folytatták, és nem hagyták abba! Tosca magyarul, Cavaradossi olaszul: majdnem végigénekelték a felvonást, zenekar nélkül. A járókelők? Pesten nem szokás csodálkozni. Aztán végül megkérdezte az énekes az énekesnőt:

— Szerinted a két Tosca—Cavaradossi duett közül melyik a szebb?
Hát... — bizonytalankodott a szoprán.
Mind a kettő! — vágta rá a tenorista. — Muzsikált valaki ennél szebben a szerelemről?
A tenorista kiejtését enyhe akcentus színezi.

Nézem a tavat, a felhőket, s lassan elindulok visszafelé az ezerkétszáz méteres úton. No, tessék, szél támadt, már a levelek is hullanak. Csakugyan ideért az ősz?


125 Ardelao 2017-11-29 18:38:53 [Válasz erre: 124 Ardelao 2017-11-29 16:57:03]

Puccini szülőháza és szobra Luccában. A szülőház bejáratával szemben lévő oldalon egy kis étterem, kávézó áll, ahol Puccini annak idején szívesen időzött a barátaival. Ristorante Puccini.

Képtalálat a következőre: „Lucca + Puccini szülőháza”


124 Ardelao 2017-11-29 16:57:03

Bókay János:

PUCCINI NYOMÁBAN


Megrendítő érzés visszaszökni a múltba, átugorni néhány évtizedet, felkeresni helyeket, ahol az ember valamikor régen, nagyon boldog volt, viszontlátni erdőket, tavakat, tengereket, városokat, felidézni halott barátok emlékét, hogy az újra elevenné váljék. Ezt tettem én. Könnyelmű vállalkozás, erősnek kell lenni nagyon, mert a viszontlátás örömébe az elmúlás bírhatatlan fájdalma vegyül.

Giacomo Puccini emlékét kerestem, öt nem kellett magamban életre kelteni. Hiszen emléke ott él bennem évtizedek óta, homálytalan frissességben. Látom csodálatosan fénylő sötét szemét, melyben vidámság és melankólia szinte percenként változott, érzem azt a páratlan forróságot, amely ebből a mindenkit magához vonzó emberből sugárzik. Még simogató tenyerét is érzem a fejemen, — mennyi szeretet volt ebben a simogatásban. Igen, csakugyan azt hiszem, ő volt a legvonzóbb emberek egyike, aki ezen a földön valaha élt.

Ha Puccini nem lett volna világhírű zeneszerző, akkor is ugyanazzal a rajongással szerettem volna. Ha gondolkozom, mi volt rajta olyan rendkívüli, végeredményben egyetlen szóra lyukadok ki: az embersége. A páratlan embersége. Szerette a szegényeket, a gyöngéket, az egyszerűeket, bizonyára azért szerette a gyermekeket is.

Hogyan és mikor ismertem meg Puccinit? 

Olyan élénken él bennem ez a nap, mintha csak tegnap történt volna. «A Pillangókisasszonynak» volt a pesti bemutatója a szintén felejthetetlen Szamosi Elzával. Én, a kamaszkölyök, kicsit szerelmes voltam Szamosi Elzába, ami igazán nem volt csodálatos, mert a szépsége és a művészete egyformán elragadó volt. Nagy estély volt Erdős Armandéknál, az „Egyetértés” című újság főszerkesztőjénél. Rengeteg ember, művészek, írók, muzsikusok, színészek, én voltam a társaságban a legfiatalabb. Házigazdánk megdicsőült arccal járt-kelt a vendégek között, mint aki valamilyen nagy meglepetést készít a számunkra, de senki sem tudta, mi legyen az a meglepetés. Találgatások, izgatott várakozás. Végre, tíz óra után kinyílt az ajtó és belépett rajta Szamosi Elza, karján egy sötétbőrű férfi: Giacomo Puccini.

De Puccini arcán látszott, hogy nem örül túlságosan ennek a nagyvilági estének. Gyűlölte a banketteket, a díszvacsorákat, a hajbókolást, az udvariaskodást, a mézesmázos mosolyokat, a konvencionális bókokat. Az arca majdnem bosszús volt, az eszeveszett tapsok ellenére, melyek belépését fogadták.

Kis asztalokra volt terítve, három szék egy-egy asztal körül. Egyszerre csak hozzám jön Szamosi Elza, hozzám, a bámész kamaszhoz és a fülembe súgja:

„Jancsika, te a mi asztalunkhoz ülsz.” Azt hiszem, aznap éjjel én voltam a legboldogabb embere a világnak.

Így kezdődött ez több mint ötven évvel ezelőtt. Puccini egykorú volt apámmal, de később, a barátságunk folyamán, mindig az volt az érzésem, ha beszéltünk, vitatkoztunk, vagy együtt ittunk, hogy nincs köztünk semmi korkülönbség. A legelragadóbb módon le tudott ereszkedni hozzám, a kezdő íróhoz, egyenrangú férfihoz, egyenrangú férfiként vitatkozott velem.

Most hát fel akartam keresni mindazokat a helyeket, ahol ő élt, éhezett, dolgozott, boldog volt, egy-egy rövid időre, hogy aztán megint vigasztalanul boldogtalan legyen.

Először Milánóba mentem, hogy felkeressem nevelt lányát, a valamikor elragadó szépségű Foscát és vele idézzem fel annak a Giacomónak az emlékét, akit ő is mindenekfelett szeretett. Számlálgattam az ujjaimon, hány éves lehet Fosca? Bizony, nyolcvanon is túl lesz. Megvallom, féltem ettől a találkozástól. De majdnem ugyanazzal a Foscával találkoztam megint, aki olyan szellemes és vidám volt egykor, — csodálatos, de lényében alig változott ez az asszony. Ugyanolyan eszes, ugyanolyan élénk, mint amilyen régen volt. Csak fél órára mentem és három óra hosszat maradtam nála. Az emlékek egymás után ébredtek fel bennünk, nem vettük észre az idő múlását.

Milánó után Lucca, Puccini szülővárosa. A régi, kopott ház a via del Poggion: ugyanaz a kis tér a ház előtt csenevész fáival, ugyanaz a tavaszi veréblárma, mint egykor, talán még a fagylaltját árusító cukrász is ugyanaz. Nem változott semmi. Csak egy márványtábla a házon: Itt született Giacomo Puccini. Aztán a Paolino székesegyház, Itália egyik legszebb temploma, itt játszotta el Puccini először gyermekkorában írt miséjét pünkösd vasárnapján, a későbbi «Messa di Glóriát,» amelyet kétszer is átdolgozott, egyszer tizennyolc éves korában, egyszer pedigmeglett férfiként, amikor már négy énekhangra és nagy zenekarra írta át ezt a gyerekkori művét. Felkúsztam a kacskaringós lépcsőn ahhoz az orgonához, amely az első dicsőséget hozta Puccininak.

De a nagy élmény, amiért voltaképpen Olaszországba mentem, még mindig nem ez volt.

Megkérdeztem a luccai szállodást, mikor mennek társas-autóbuszok Torre del Lago-ba. Kedden, csütörtökön és szombaton, feleli rá a szállodás. „Akkor én szerdán megyek” — mondtam neki. Úgy nézett rám a szállodás, mint valami őrültre. „Szerdán nincs autóbusz, mondtam már.” — „Nem baj,” - feleltem, „szerdán megyek.”

Miért határoztam így? Nem akartam a turisták bírhatatlan tömegével viszontlátni Torre del Lagot. Egyedül akartam lenni a halott Puccinival, irtóztam attól, hogy ostoba fecsegés, nevetgélés zavarjon megrendülésemben.. Egyedül akartam lenni, úgyszólván négy- szemközt halott barátommal.

 

(Folytatása következik)


123 Búbánat 2017-11-29 10:02:06 [Válasz erre: 122 Búbánat 2017-11-28 21:30:31]

Akár a mai nap képe is lehetne a tegnap belinkelt Puccini-fotó...


122 Búbánat 2017-11-28 21:30:31

MÚZEUM ANTIKVÁRIUM

31. árverés

2017. 12. 08. PÉNTEK 16:00 - 2017. 12. 08. PÉNTEK 20:00

170. tétel

PUCCINI, Giacomo (1858-1924) zeneszerző dedikált fényképe Flatt Gizella operaénekesnőnek.]

„Alle gentil Signora Flatt Gizella (Kate) Grati ricordo di Giacomo Puccini”.
Kelt: „Bpest 14. 5. 06”.

Giacomo Puccini

KIKIÁLTÁSI ÁR:350 000 HUF

TÉTEL TELJES LEÍRÁSa

Puccini többször is járt Magyarországon először 1894-ben, akkor a Manon Lescaut előadásán, majd másodszor tizenkét évvel később, „a Pillangókisasszony budapesti premierjének alkalmából látogatta meg újra hazánkat. Külön kívánsága volt, hogy részt szeretne venni a darab színpadra állításában, ezért már két héttel a bemutató előtt megérkezett Budapestre. Kerner István karmester azonban nem vette jó néven, hogy a mester folyton kemény kritikákat mond a próbákon, sokszor változtat elképzelésein, akadályozva a haladást, ezért tapintatosan arra kérte, ne vegyen részt az előkészítésben. A Pillangókisasszony nagy sikert aratott a magyar közönség körében. A bemutatót díszvacsora követte a Hungária Szállóban, ahol különleges ételekkel köszöntötték a zeneszerzőt, többek között „Tosca módra” készített „porhanyóssal”, és „Butterfly” módra készített „jegecedett bombával.” A zeneszerzőnek azonban – el nem ítélhetően – nem a szívélyes fogadtatás, hanem a Pillangókisasszonyt alakító énekesnő, Szamosi Elza személye okozott maradandó élményt. Puccini továbbra is kapcsolatban maradt a budapesti Operaházzal. Amellett, hogy a zenei élet számos jeles alakjával levelezett, egy évtizeddel később újra ellátogatott Magyarországra, hogy részt vegyen „western operája”, A Nyugat lánya bemutatóján” /törtenelemportal.hu/.

Flatt Gizella (Flattné Győrffy Gizella) (1874-1942), aki az 1906-os előadáson a darabban Kate Pinkerton szerepét játszotta, 1900-ban, mint az Operaház ösztöndíjas növendéke kezdte meg művészpályáját. Első nagy sikerét Ortrud szerepében aratta a Lohengrin-ben, majd a Tannhäuser-ben, Erzsébet szerepében is elismerést vívott ki. Szép terjedelmű és jól iskolázott, átható erejű mezzoszopránja, zenei intelligenciája és színészi tehetsége korának elismert operaénekesévé tették.

A fényképet Kossak József Cs. és kir. udvari és kamara fényképész készítette. Kép: 19x10 cm, karton: 20.1x11 cm, celloidin. A karton hordozó alul sérült, verzója leragasztva, valószínűleg „keretméretre” vágták. A fotó felső és alsó részén kisebb sérülések.

aukció időpontja:

2017. 12. 08. péntek 16:00 - 2017. 12. 08. péntek 20:00

aukció helyszíne:

A Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében | 1088 Budapest VIII. Ötpacsirta u. 2.

kiállítás helyszíne:

Múzeum Antikvárium | 1053 Budapest, Múzeum krt. 35.

kiállítás ideje:

2017 november 23-tól, december7-ig


121 IVA 2017-09-28 23:27:16
[url]http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2017/09/28/orgazmushangokkal_reklamozzak_puccinit_a_svedek/;Elnézést![/url] Sajnos a Magyar Állami Operaház sincs már nagyon messze attól, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe. (Vagy mibe.)

120 IVA 2017-09-28 23:25:54 [Válasz erre: 119 Búbánat 2017-09-13 10:41:00]
Érdekes Bohémélet lehetett: két Musette-tel, Mimi nélkül.

119 Búbánat 2017-09-13 10:41:00
Puccini: Bohémélet -operafilm A Classica csatornán láthatjuk ma 12 és 20 órától. Duration: 01:44:32 Conductor: Herbert von Karajan Stage Director: Franco Zeffirelli Stage Design: Franco Zeffirelli Costumes:Marcel Escoffier Soloist: Mirella Freni (Musetta) Gianni Raimondi (Rudolf, ein Dichter) Adriana Martino (Musette) Rolando Panerai (Marcel, ein Maler) Ivo Vinco (Collin, ein Philosph) Gianni Maffeo (Schaunard, ein Musiker) Carlo Badioli (Benoit, der Hauswirt) Franco Ricciardi (Parpignol) Angelo Mercuriali (Ein Obstverkäufer) Carlo Forti (Ein Zollwächter) Giuseppe Morresi (Sergeant der Zollwache) Chorus: Teatro alla Scala di Milano Orchestra: Teatro alla Scala di Milano (1965)

118 parampampoli 2017-06-15 13:29:06 [Válasz erre: 117 Heiner Lajos 2017-06-15 13:26:12]
A lelke... -:)

117 Heiner Lajos 2017-06-15 13:26:12 [Válasz erre: 116 parampampoli 2017-06-15 13:20:35]
Nem tamadhatott fel, mert ö halhatatlan.

116 parampampoli 2017-06-15 13:20:35 [Válasz erre: 114 Heiner Lajos 2017-06-15 10:09:05]
Panizza feltámadott? -:)

115 Klára 2017-06-15 13:17:12 [Válasz erre: 106 Edmond Dantes 2017-06-14 15:36:01]
"Szeretném, hogy a kortárs néző úgy érezze, köze van a történethez...érezzék, hogy ezt az operát most írták." (sic!) Bocs, senkinek nem tűnt fel, hogy a darab nem napjainkban játszódik? Mikor magyarázza meg végre valaki ennek a sok botcsinálta rendezőnek, hogy a feladatuk a darab/opera színrevitele és a szerző koncepciójának megvalósítása, az énekesek, kórus, zenekar tevékenységének összehangolása? Nem azt mondom, hogy az 50-60 évvel ezelőtti rendezéseket, színpadképeket kell megtartani és használni - bár a Wiener Staatsoperben jelenleg játszott Tosca beállítás, díszlet stb.kb ennyi idős - de ne írjuk újra, ne írjuk át a darabot! A MÁO sem profitált egyértelműen a régi, nagy mesterek rendezésének, színpadképének lecseréléséből! Nem beszélve arról, hogy aki még életében operát nem rendezett, miért egy ilyen rangos eseményen kísérletezik? (a darabbal, a zenével és az énekesekkel is?)

114 Heiner Lajos 2017-06-15 10:09:05 [Válasz erre: 112 Alvaro 2017-06-15 09:34:13]
En meg a Balloban a dirigenst varom...

113 Edmond Dantes 2017-06-15 10:03:57
A rendezők túlnyomó többsége maga is azt vallja, hogy "ötletes, a szerző szellemiségét tiszteletben tartó, újító rendezéseket" óhajt prezentálni...aztán vagy úgy lesz vagy nem. Vagy sikere van vagy nem. Kísérleteznek színházakban, operaházakban. A karambolokat szerintem az okozza, hogy az operarepertoár "beállt" és csak a meglévő nyersanyaggal lehet kísérletezgetni, ami olykor kiveri itt-ott a biztosítékot.

112 Alvaro 2017-06-15 09:34:13
Remélem egyszer vége lesz a rendezők uralmának az operák világában... hol vannak ma már a Ponnellehez, Götz Friedrichez hasonló kaliberű alkotók... jómagam vállaltan a konzervatívabb táborhoz tartozom, számomra még a zenei minőség az elsődleges a színpadon. Persze, az ötletes, a szerző szellemiségét tiszteletben tartó, újító rendezéseket szívesen megnézem. Kiváncsian várom pl. az Álarcosbál jövő évadban esedékes új premierjét...(elsősorban Sümegi Eszter és Agache fellépését...)

111 macskás 2017-06-15 09:28:34
111

110 IVA 2017-06-15 05:23:21 [Válasz erre: 106 Edmond Dantes 2017-06-14 15:36:01]
Milyen könnyű dolgom volt nekem a Toscával! Amikor gimnazistaként megismerkedtem vele, még élt Napóleon. De szegény nem kortárs Bocsárdi vegyészmérnökként valószínűleg már semmit sem értett belőle, ezért rendezői diplomát szerzett, hogy rendezői lényén és koncepcióján keresztül valahogy közelebb szűrje ezt a bonyolult darabot a ma immár végképp hülyék számára, akik, ha XIX. századi jelmezben látnák a szereplőket, azt hinnék, hogy nem színpadot látnak, hanem tankönyvet. Sardouról nekem is pontosan Brecht jutott eszembe! És milyen kár, hogy drámájából Puccini írt dalművet, nem Kurt Weill!

109 Klára 2017-06-14 19:29:09 [Válasz erre: 107 Héterő 2017-06-14 16:24:56]
Egyik-másik sajtó-munkatársnak el kellene olvasni a librettót, netán megnézni egy előadást, és csak azután tollat ragadni! Ez sajnos egyre elterjedtebb és egyre tragikusabb! És ezért még fizetnek is!

108 Edmond Dantes 2017-06-14 19:26:24 [Válasz erre: 107 Héterő 2017-06-14 16:24:56]
"Ez a hanyag Puccini hát nem elfelejtette beírni..." stb. Ennek egyszerű oka van, ld.a cikkben: "...ezt az operát most írták." Naná, hogy Puccini most nem írhatott be sehová semmit...legfeljebb odafönt.

107 Héterő 2017-06-14 16:24:56
Az újságírás kultúrremeke ez a címadás: A Tosca nyitja a Szabadtérit - megmutatják azt is, milyen az arckifejezése halála előtt Ez a hanyag Puccini hát nem elfelejtette beírni eme lényeges körülményt az egyébként igen aprólékos utasításokkal bíró szövegkönyvbe? Tosca balza in piedi e invece di sfuggire Spoletta, lo respinge violentemente, rispondendogli: ... All'urto inaspettato Spoletta dà addietro, e Tosca rapida gli sfugge, passa avanti a Sciarrone ancora sulla scala, e, correndo al parapetto, si getta nel vuoto gridando: O Scarpia, avanti a Dio! Sciarrone ed alcuni soldati, saliti confusamente, corrono al parapetto e guardano giù. Spoletta rimane esterrefatto, allibito.

106 Edmond Dantes 2017-06-14 15:36:01
Bocsárdi László (wiki) életrajzában eddig egyetlen operarendezés sincs. Nem tudom, vajon egy ilyen erős reflektorfényben lévő produkcióval kell-e startolnia? Magyarul: milyen "deal" nyomán bukkantak éppen őrá éppen itt itt és most? Ráadásul még Katarina Witt (2015) és Paul Potts (2016) szédületes vonzerejére sem számíthat. További -stílszerűen- vérfagyasztó részletek a készülő Toscáról [url]http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_tosca_nyitja_a_szabadterit_-_megmutatjak_azt_is_milyen_az_arckifejezese_halala_elott/2520760/;például itt olvashatók[/url], rendezői színház rajongói számára néhány kiemelés a cikkből tőlem: "Bocsárdi László...célja, hogy a népszerű opera alapvető értékeit kortárs módon jelenítse meg. Segítségére lesz Bartha József absztrakt teret képző díszlete és Kiss Zsuzsanna modern jelmezei." "Szeretném, hogy a kortárs néző úgy érezze, köze van a történethez...érezzék, hogy ezt az operát most írták." (sic!) "Bocsárdi Brecht színházát tartja alapnak a klasszikus darabok rendezéséhez is." stb.

105 IVA 2017-06-14 03:45:53
A Jegymester hírlevelében olvasom ezt a (vélhetően a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetőségétől kapott) szöveget, amely a Toscát ajánlja: »A kiváló szereposztáshoz izgalmas látásmódú rendezőt “igazolt” a Szabadtéri: Bocsárdi László most először dolgozik a Dóm téren. Az opera legfontosabb üzeneteként azt szeretné kiemelni, hogy egész életünket a szenvedély vezérli, az ember pedig nem egy racionális lény, sokkal inkább az érzelmei hatására hozza meg döntéseit. “A világot látszólag a férfiak uralják, de igazából a nők irányítanak – mondja. – Tosca miatt Scarpia és Cavaradossi is elveszti biztosnak hitt egyensúlyát.”« Amikor Cavaradossit mégis lelövik, történetesen nem az derül ki, hogy a nők irányítanak. A Tosca nem lélektani dráma: nem arról szól, hogy Scarpia és Cavaradossi elveszti biztosnak hitt egyensúlyát. Nem az egyensúlyukat vesztik el, hanem az életüket – leszámítva azokat a pillanatokat, amikor az előbbi a késszúrástól rogy földre, az utóbbi a sortűztől, de az okoskodó rendező nyilván nem a fizikai egyensúlyvesztésre gondolt. Mariónak pedig az utolsó pillanatig éppen Tosca jelenti az egyensúlyt, amit nem miatta veszít el.

104 Edmond Dantes 2017-06-13 16:19:09
Különbözőek vagyunk. Én például el sem tudom képzelni, hogy "életem során mindig egyformán Puccini rajongó" lettem volna, továbbá minden egyes művéhez ugyanúgy viszonyultam (volna) 20-40-60-80-99 éves koromban. Ugyanez érvényes más zeneszerzőkre, írókra, emberekre, városokra, ételekre, sőt: önmagunkra... Az is lehetetlen, hogy valaki teszem azt -túlzottan el nem távolodva a portál profiljától- Wagner műveit, akár egyenként, akár külön-külön, de ugyanúgy kedvelje 20-40-60-80-99 éves korában. Puccini vagy Wagner nem változnak, de mi és mellesleg a körülöttünk lévő világ is, változik, véleményünk, ízlésünk dettó. Egy véleményre azt mondani, hogy butaság: jobb esetben udvariatlanság, rosszabb esetben ízlésterror. Egyik sem jó, függetlenül attól, hogy ki kinek mondja-írja. Véleményszabadság! Ízlésszabadság!

103 Cilike 2017-06-13 14:29:10 [Válasz erre: 98 tiramisu 2017-06-12 19:28:21]
Azt nem mondtam, hogy nála nincs, csak máshogy. Egymás után sorolhatnám a példákat, minden egyes művéből, még az elég kezdetleges Edgárból és Le villiből is, hogy hatásvadász módon van megkomponálva. Persze nem mondom, hogy az baj, csak számomra egy kicsit olyan, mint a könyveknél a bestseller-lista. Azt falják a legtöbben, de azért nem azok a legkomolyabb irodalmat képviselő művek. Mondom, egyszer csak meghallottam ezt benne és azóta sajnos ez az uralkodó érzésem az operáival kapcsolatosan. Mit ahogy volt énekes, most mindegy, hogy ki, akit nagyon szerettem, és ahogy hanyatlani kezdett és egyre hallhatóbbak voltak a technikai problémák, már a régi felvételein is meghallottam ugyanazt, és soha nem tudtam többé úgy hallgatni, mint előtte. Na és Puccinival is pont így vagyok. Elnézést minden rajongójától.

102 bermuda 2017-06-13 12:41:03 [Válasz erre: 96 tiramisu 2017-06-12 19:25:59]
Tiramisu minden szavával egyetértek Életem során mindig Puccini rajongó voltam...Verdi csak utána következett , s ott is a korai Verdik..amíg el nem merültem a Belcanto operákban.. de Puccini a szívemben első helyen áll.

101 ebera 2017-06-12 22:46:03 [Válasz erre: 100 ebera 2017-06-12 22:40:25]
" Győzzük meg Cilikét Pucciniről " fórum

100 ebera 2017-06-12 22:40:25
Ez most akkor a " Győzzük meg Cilikét " Pucciniről fórum? :-)

99 Edmond Dantes 2017-06-12 21:45:53 [Válasz erre: 91 Cilike 2017-06-10 21:28:07]
Ugy ertelmezem, hogy eleted soran hol igy hol ugy voltal Puccini operaival. Hol egyiket szeretted maskor valamelyiket kevesbe. Az ember szerintem nem ugy altalaban szereti Puccinit vagy Verdit vagy mast, hanem idorol idore valtozik az izlesunk, vilagkepunk, erzelmeink, ahogy az eletunk alakul. Nincs olyan hogy minden vagy semmi, orokke vagy soha stb. Puccini, Verdi stb. orok, de mi nem azaz a mi eletunk, erzeseink, sorsunk alakulasa nincs ugy kobe vagy kottaba vesve mint pl. 1-1 opera.

98 tiramisu 2017-06-12 19:28:21 [Válasz erre: 91 Cilike 2017-06-10 21:28:07]
Tovább: Puccininál nincs drámai felépítés ??? Cilike, összeomlottam...

97 tiramisu 2017-06-12 19:27:01 [Válasz erre: 93 nickname 2017-06-11 07:21:05]
Így igaz! Köszönöm.

96 tiramisu 2017-06-12 19:25:59 [Válasz erre: 91 Cilike 2017-06-10 21:28:07]
Cilike! Kérlek ne fogalmazz gorombán!! Hogy ki a nagyobb zeneszerző Verdi , vagy Puccini? Ezt a kérdést EGYÁLTALÁN FELVETNI , hogy gorombán fogalmazzak, nagy butaság!! Egyik jobb, mint a másik! Teljesen más világ egyik és másik! Hagyd el a ""kulisszahasogatás" kifejezést, mert ez nem igaz! Ha ez a véleményed , ne haragudj, de fogalmad sincs Puccini zenéjéről!! Nem szereted és kész! Szerencsére nem kell Puccinit megvédeni. Ezek igaz érzelmek! És akkor minden erről szólt! Költészet , zene, képzőművészet, életérzés... Szerinted Puccininél nincs kompozíció és drámai felépítés? De bizony , hogy van! Nem improvizál, mindennek pontosan ott a helye ahol lennie kell! Ajánlom, hogy jobban merülj bele Puccini műveiben, és azután nyilatkozz! Ha nem kedveled az a Te bajod! - Teljesen kiborítottál!!!

95 Héterő 2017-06-12 11:23:04
Itt van még ez is - [url]http://www.operafesztival.hu/index.php/hu/eladasok/50-opera/1925-shigeaki-saegusa-ifjabb-butterfly-jr-butterfly;Jr. Butterfly - Ifjabb Butterfly[/url], vagy inkább Pinkerton Jr. a tartalom alapján.

94 IVA 2017-06-11 23:16:26 [Válasz erre: 93 nickname 2017-06-11 07:21:05]
Én is hülyeségnek tartom. Ha árnyaltabb kifejezést keresnék rá, az még rosszabb lenne.

93 nickname 2017-06-11 07:21:05 [Válasz erre: 91 Cilike 2017-06-10 21:28:07]
Szerintem is, de hogy ne legyek igazságtalan vagy egyoldalú: Puccini nagyon értett a színházhoz és nagy tehetsége is volt a színházi hatáskeltéshez, és mint zeneszerző minden hatásvadászata ellenére sem képviselte a korabeli középszert. Umberto Giordano pl. már annál inkább, de a Parasztecsületet leszámítva Mascagni is. Mindkét szerző több operáját meghallgattam felvételről: a nyomába se érnek a Puccini képviselte késő romantikus operamuzsikának. És hogy visszakanyarodjunk a témához: mivel a Pillangókisasszony dramaturgiailag kerek egész hülyeség teljes felvonást elhagyni belőle, mert torzó lesz a dramaturgia.

92 IVA 2017-06-11 06:02:48 [Válasz erre: 91 Cilike 2017-06-10 21:28:07]
Nyilván ezért nem adják már egyik Puccinit sem tisztességes díszletben: nehogy azok hasogassák a kulisszákat. Bár... a többi szerző darabjaival is meglehetősen elővigyázatosak.

91 Cilike 2017-06-10 21:28:07 [Válasz erre: 90 Haandel 2017-06-10 20:06:03]
Igen. Szerintem igen.Puccinit szeretem, de egy idő után mindegyik operájáról az a véleményem alakult ki, hogy sok hatásvadászat van bennük és hogy gorombán, túlozva fogalmazzak, kulisszahasogatás. Ezzel szemben Verdinél kompozíció van, dráma felépítés, szereplők zenei jellemzése és formai szabályosság. De miként mondom, ez az én véleményem, nem kötelező vele egyetérteni.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.