vissza a cimoldalra
2019-11-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11446)
A csapos közbeszól (95)

Társművészetek (1439)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (109)
Balett-, és Táncművészet (5936)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4425)
Kimernya? (3270)
musical (188)
Operett, mint színpadi műfaj (4144)
Élő közvetítések (8232)
Pantheon (2442)
Momus-játék (5761)
Palcsó Sándor (267)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3499)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1796)
Franz Schmidt (3451)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4603)
Opernglas, avagy operai távcső... (20350)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

2106   Ardelao • előzmény2105 2018-11-12 09:09:22

Egyik kedvencem:

A. Borogyin: Közép-Ázsia pusztáin

2105   Ardelao 2018-11-12 01:02:21

185 éve született Aleszandr Porfirjevics BOROGYIN orosz zeneszerző, a Szentpétervári Katonaorvosi Akadémia tanára. 

 

«Rimszkij-Korszakov emlékezéseiben olvasom: „1887. február 16-án kora reggel, szokatlan órában Sztaszov állított be hozzám. Szinte magánkívül volt. „Tudja-e már" — mondta izgatottan — „Borogyin meghalt!" Előző este szélütés érte. Vendégei körében, jókedvű és élénk beszélgetés közben, hirtelen holtan rogyott össze. Felesége a telet Moszkvában töltötte. „Nem beszélek arról" — folytatja Rimszkij-Korszakov —, „milyen mélyen megrázott engem és mindenkit, aki közel állt hozzá, ez a haláleset. Első gondolatom ez volt: mi lesz befejezetlen operájával, az „Igor herceg"-gel és a többi közzé nem telt, töredékes művével? Sztaszov kíséretében tüstént az elhunyt lakására siettem és magamhoz vettem valamennyi zenei kéziratát."
 

Eddig a feljegyzés. A visszaemlékező, öreg Rimszkij-Korszakov hangján, ezen a tárgyilagos. kissé rideg hangon is érződik: olyan emberről szól, akit mindenki szeretett. Es ez a kör igen széles volt és különös összetételű. Muzsikusok és vegyészek: Liszt Ferenc és azok a diákok, fiúk és lányok, akikkel együtt dolgozott vegyészeti laboratóriumában — akiket tanított és mindenben támogatott. Belga arisztokraták, akik műveit és személyét alig néhány éve ismertté és kedveltté tették Brüsszelben — és a pétervári nép, amely felkapta és továbbvitte az „Igor herceg" dallamait, a duhaj Galickij pajzán dalát és annyi mást.

Muzsikusok és vegyészek. Mert két sínpáron futott az élete: a muzsika és a tudomány vágányain. És mindkettőn egyenlő buzgalommal, becsületességgel, meleg, tevékeny, építő humanizmussal. Pedig már fiatal medikus korában megmondta neki a kiváló Zinyin professzor: „Nem lehet egyszerre két nyúlra vadászni!" — Borogyin élete megcáfolta a tudós professzort: emlékezeteset alkotott a vegytan, a szerves kémia területén — és nagyot alkotott a zenében.

A gyermek, aki mögött hét esztendős koráig itt-ott feltűnik egy koros, mogorva, gőgös grúz herceg, törvénytelen apja alakja, szenvedélyesen figyeli a pétervári téren játszó katonabandát és ismerkedik a fényes, titokzatos hangszerekkel. Kilenc éves korában már polkát komponál „Helén kisasszonynak,” felnőtt „szerelmének.” De odahaza. a dédelgető asszonyi környezetben, a szép meleg lakás szobáit kémlőcsövek, vegyszerek rendetlenítik el és töltik meg laboratóriumi párákkal. Szabályszerű zenei oktatásban alig van része, ezzel szemben első diák az orvosegyetemen és korán tudományos babérokat arat. De a laboratóriumból nem egyszer elcsábítja a kamarazene, a kedves, összeszokott kvartett. Csellójával hét mérföldet is elgyalogol a csatakos téli úton (kocsira nem telik), hogy együtt legyen kamarázó társaival. Van úgy, hogy 24 órán át folyik az efféle zenei „kiruccanás,” — közben az alvásról is megfeledkeznek. 23 éves korában a patológia tanárának asszisztense. A kórházi gyakorlattal hamarosan felhagy, ahol nem egyszer jobbágyok sebeit kell elkötöznie, melyeket az „urak és hajcsáraik” ütlegei vertek rajtuk. Ezután már csak a kutatásnak él. Ennek köszönheti három éves külföldi tanulmányútját, Heidelbergben, a termékeny németországi, itáliai, svájci szünidei bolyongásokkal. És itt ismét beleszól a fiatal tudós életébe a zene — és a szerelem. Megismerkedik a kiváló tehetségű, törékeny egészségű Jekatyerina Protopopovával — és a fiatal leány megismerteti korábbi eszményei, Haydn, Beethoven, Mendelssohn után, Chopinnel és az imádott Schumannal. És ő idézi fel talán Glinkát is, de mindenesetre — az orosz puszta, a távoli sztyeppe ősi népdalait, ezeket a tág lélegzetű, messzire tekintő, szomorú dallamokat. Jekatyerina lesz a felesége, eszményi házasságban társa mindhalálig.

Közben, életútját és muzsikáját meghatározzák az életre-szóló barátságok: találkozás a fiatal zászlóssal, a 17 éves Muszorgszkijjal, ezzel a lányos arcú, raccsoló, kifogástalanul öltözködő és nőket-bűvölően zongorázó tisztecskével, akiből a Borisz Godunov tragikus szerzője válik: a még fiatalabb Rimszkij-Korszakovval, aki majd egyszer az Igor herceget fogja féltő gonddal befejezni, hangszerelni; — és főképp Balakirevvel, a fiatal zsarnokkal, aki „műkedvelő” muzsikus létére, biztos és csalhatatlan tudást szerez a zene egész területén és erős kézzel gyűjti maga köré a kor legmerészebb, legtöbbet ígérő muzsikusait, a „hatalmas kis csapat” őstehetségeit, Muszorgszkijt és Borogyint, Kjuit és Rimszkij-Korszakovot, hogy azután egyetlen ütemük se kerülje el éles és parancsoló kritikáját. És végül — Sztaszov Vladimir, a hatalmas termetű és nagyszívű kritikus, a mozgósító és lelkesítő, az „építő kritikus” mintaképe!

Ilyen körben, ilyen körülmények közt telik-múlik a nyíltszemű, nyíltszavú, nyíltszívű Borogyin, a Katonaorvosi Akadémia tanárának élete. És ilyen környezetben születnek — küzdelmesen — a művek, melyeken át szinte először figyelt fel Európa az orosz nemzeti zene újszerű, nagyszerű alkotásaira.

Öt évig készül az I. szimfónia, melyet Balakirev mutat be első-ízben, 1869-ben. Az ellenpárt kritikusa, az egyébként éles-szellemű Szerov, még kissé fitymálva szól „egy bizonyos Borogyin” szimfóniájáról, mely csak a barátok nem nagyon népes táborának tetszett, — de a lelkes Muszorgszkij „orosz Eroicá”-nak nevezi a művet. Mikor írni kezdi, még alig van tisztában a hangszerelés technikájával, művészetével. Mire, öt év múlva, befejezi, már mester kezét mutatja. Felhangzik már itt a nép erős hangja és felhangzik a keleti, az orientális hang, melyet annyira szeret Borogyin, talán a grúz apa örökségeként

De az igazi mestermű a borogyini szimfónia területén a II. szimfónia, az életerő és életöröm hatalmas zenéje, melyet joggal neveztek „himnusznak az orosz természethez és az orosz mezőt beragyogó naphoz.” Liszt Ferenc, mikor Weimarban fogadja meleg barátsággal Borogyint, így biztatja: „Ne törődjön vele. ha formáinak és modulációinak a merészségét Hasonló emlegetik. Ne hallgasson azokra, akik le akarják téríteni a maga útjáról, ön a helyes úton jár, tanácsokat adtak Mozartnak és Beethovennek is, akik azonban, bölcsen, nem törődtek azokkal. Hiába mondják, hogy - nincs semmi új a nap alatt: - az ön szimfóniája teljesen új — senki sem írt hozzá hasonlót.” Így nyilatkozik minden újnak és jövőbemutatónak lelkes propagálóra, Liszt Ferenc erről a legoroszabb szimfóniáról, melyben Sztaszov Oroszország történelem-előtti, mondai hőskorának, az „óriások” korának visszhangját véli hallani. Mondai „tárgy” (amennyiben szó lehet itt tárgyról), az ősi múlt ködébe vesző gondolat — de a megvalósítás, a megszólalás hangja, az intonáció a realizmusé: a valóság erős, szabad, levegős hangja hatja át a férfias, lenyűgöző művet.

És itt van az 1880-ban írt zenekari „vázlat,” mely „Közép-Ázsia pusztáit” idézi fel. Valóban „felidézi” — a szemmel láthatóság, a vizualitás szinte egyedülálló hatásával: a programzene kis mesterműve. És közben, két évtized folyamán, más művek is születnek, ritka közökben, mindig akkor, mire a lassú érlelődés teltté, ízessé nemesítette a mélyről-fakadt zenei-emberi eszmét. Dalok születnek és balladaszerű énekek, a természet, a mese és a szív életének komoly jelenetei, új hangon, mely mindig természetes, mert egy igaz ember és az orosz népdal az ihletőik. A kamarazene, melyet haláláig szeretettel művel, önálló alkotásokra is buzdítja és ezek ritka és érett gyümölcsök, az új-orosz iskola életművében (két vonósnégyes). Zongoradarabok születnek és sorozatokká rendeződnek. És a zenei humor, a szatíra, a paródia, csúfolódó, ízes-zamatos hangja is mesterre talál Borogyinban.

De mint valami vörös fonal, fut végig a sokféle alkotás közt egy gondolat, egy mű eszméje, melyet Sztaszov, az ösztönző jó barát vetett fel először előtte. Igor herceg ősi, mondai, hősi történetéről van szó. „Úgy tűnt nekem — írja Sztaszov,— hogy ez a téma minden feladatot felölel, melyet Borogyin tehetsége és művészete meg képes oldani. Széles, epikus motívumokat, nemzeti jelleget, a jellemek sokféleségét és szenvedélyes drámaiságot tartalmaz.”

Az Igor herceg gondolata 35-ik életéve körül vert gyökeret Borogyinban. Újra és újra nekigyürkőzik, el-elkészül egy-egy részletével. A barátok meghallgatják és lelkesednek értük. De hol a tudomány, hol valami más mű vonja el a figyelmét, így követi őt, mint Goethét a Faust, mindhalálig a nagy téma — és mikor, azon az emlékezetes farsangi mulatságon, meghitt, kedves lakásán, diákjai és barátai körében, nemzeti viseletben, hirtelen szembetalálkozik a halállal, még mindig nem készült el teljesen.

Mikor a nagy mű egymagában is teljes szervezetű, nagyhatású részletét, a poloveci táncokat, ezt a sodró erejű, százszínű táncsorozatot, barátai elő akarják adatni, úgy kell azt az utolsó órákban, baráti segítséggel, Ljadovval és Rimszkij-Korszakovval együtt partitúrába írni, sebtiben, ceruzával, amit azután a vegyész-szerző Borogyin rögzít valamiféle vegyszerrel, nehogy olvashatatlanná váljék a kézírás. . . .

A nagyszerű hagyaték, a félben-maradt nemzeti opera hézagait-hiányait Rimszkij-Korszakov, a gondos sáfár és a kitűnő ifjú Glazunov pótolják, jegyzetek és emlékezet alapján. De az egész művön, a realista szellemű orosz nemzeti operának a Borisz Godunov után legnagyobb mesterművén, sehol-sem mutatkozik a hosszan-készülés, a toldás-foldás nyoma: mintha az egészet egyetlen hősi lélegzet edzené eggyé, a hazaszeretet. a honvágy nagy nemzeti hőskölteményévé.

És még egy „műről” kell megemlékezni, amely teljes alakban idézi fel Borogyint: a levelek személyes dokumentumairól, melyek emberségükkel, természetes-közvetlen hangjukkal, ízes humorukkal, egészséges-derűs életszemléletükkel tökéletes portrét adnak a vonzó emberről, — különösen pedig azokról a levelekről, melyek témája és hőse — Liszt Ferenc. Borogyin működése-muzsikája már első találkozásuk előtt sem volt ismeretlen Liszt előtt. Ez az ismeretség azonban igazán életteljessé a három személves találkozás napjai alatt izmosodott. Elragadó humorral és szuggesztivitással emlékezik meg Borogyin ezekről az együtt töltött napokról: az első fogadtatás túláradó kedvességéről („Ön egy szép szimfóniát komponált!” — ezek az üdvözlés első, valóban a barátságot „intonáló” szavai!), az új orosz zene iránti érdeklődése páratlan szélességéről és intenzitásáról. A kartársi áldozatkészség megannyi jeléről: ahogyan újra meg újra eljátssza Borogyin rendelkezésre álló műveit — nemcsak az orosz vendég jelenlétében, házigazdai szívességgel, hanem a nagyherceg palotájában és más zenei összejöveteleken is; ahogyan kiadót ajánl neki, személyes támogatásával; ahogyan szinte kierőszakolja új művei négykezes átiratait, hogy újra meg újra megszólaltathassa azokat: az I. és II. szimfóniát, a Közép-Ázsiai vázlatot, az Igor herceg részleteit. A meggyőző igazság erejével hatnak azok a szavak, melyekben — Borogyin szerint — az új orosz zenéről tesz vallomást a mester: „Nekünk kellenek önök, oroszok; nekem szükségem van önökre, nem tudok meglenni önök nélkül — Vous autres Russes! Önöknél eleven, áramló élet van, önöknél a jövő, — itt körülöttem szinte merő enyészet, temető. ...”

Borogyin nagy pályatársa, Muszorgszkij — az orosz bürokrácia béklyói közül — csak vágyódhatott Liszt felé, egy — látszólag — szabad, „európai,” tág látókörű kultúra, uralkodó egyénisége felé, aki, elképzelése szerint, a legkedvezőbb körülmények közt vihet véghez nagy művészi tetteket. Borogyin, a cári Oroszország fél-kultúrájában tilalomfákkal körülvett világában is megtalálta a maga egyensúlyát: zenész volt és tudós, professzor, ki szakmunkája szabad óráiban feloldódhatott a zenében, zenei törekvései gyakori és tartós zökkenőit pedig ellensúlyozhatta tevékeny tudományos életével. Pályája példa arra, hogyan találhat egy művész, merész törekvései elé új meg új akadályokat gördítő körülmények közt, éppen az ilyen kettősségben menekvést. Hozzájárult ehhez szerencsés magánélete, szerencsés, mindvégig derűs vérmérséklete és optimista világszemlélete. Ennek a teljes és kedvező vegyi összetételű emberségnek impozáns emlékműve a borogyini levelezés is, legfőképpen Lisztet felidéző adalékaiban. Ezekből a levelekből két arcél világosodik meg különös élességgel és melegséggel: Liszt Ferencé és a feljegyző Borogyiné. Két arcél, mely sok vonzó és jelentős vonásával fog meg és ragad magával. A Lisztről szóló „Emlékezések” könyv-alakban is megjelentek oroszul; jó volna olvashatni azokat magyarul is: a humanizmus, forró árama árad belőlük, példaadóan és termékenyítően.

Jól esik Borogyinra emlékezni — és jól esik ez emlékezésen keresztül a mi Liszt Ferencünkkel kerülni forró életközeibe. Mindketten oly példái a művészi és emberi nagyságnak, amilyeneket gyakran kell megidézni — tanulságul és felemelő gyönyörűségül.  . . . »

 

László Zsigmond

MUZSIKA, 1959. I. (2. Évfolyam 1. szám)

 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Szent Gellért Plébániatemplom

Weiner liturgikus bérleti sorozat I. - Sztán István emlékére
HAYDN: Korál
Romasz Jácint, Svajka Lázár, Erdősi Máté (trombita) Felkészítő tanár: Monoki Attila
Pusztán Fanni, Haga Réka, Nagy Sándor (trombita) Felkészítő tanár: Ifj. Sztán István
J.S. BACH: Ária a 208- as kantátából
J.J. MAURET: Rondó
Sallai D. Barna, Horeczky Balázs (trombita), Bereczky Bence Gergő (kürt), Dogi Henrik (harsona), Ocskai Miklós (tuba), Felkészítő tanár: Kovács Kálmán
GRIEG: 2 elégikus melódia op.34. (1. Szívfájdalom, 2. Az utolsó tavasz)
Szakgimnáziumi vonószenekar, Vezényel: Ludmány Emil
SUSATO: Reneszánsz táncok I., II., VI. tétel
J.S. BACH: Choral
Huszti Boldizsár, Springs Botond, Sallai D. Barna, Horeczky Balázs (trombita), Wadi Shahin Ákos, Bereczky Bence Gergő (kürt), Ruzsányi István, Dogi Henrik, Nok Roland (harsona), Vida Mátyás, Hegyi Máté (tuba), Körényi Péter, Ligeti Kadosa (ütőhangszerek), Felkészítő tanár: Bálint Rezső
KODÁLY: Esti dal
Weiner Vegyeskar, Vezényel: Balassa Ildikó

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, a Dunaharaszti AMI, a Bartók Konzervatórium ütőhangszeres növendékei (felkészítő tanárok: Tóth Benedek, Bojtos Károly, Holló Aurél)
A Zeneakadémia ütőhangszeres hallgatói
Amadinda Ütőegyüttes
"Amadinda Percussion Project" - Hommage à Balázs Oszkár
BALÁZS OSZKÁR: Nyolc trió
BALÁZS OSZKÁR: Utazás Pentatóniába
BALÁZS OSZKÁR: Három burleszk
BALÁZS OSZKÁR: Integráció
JOHN CAGE: Amores
BALASSA SÁNDOR: Quartetto per percussioni, op. 18
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Goran Filipec (zongora)
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Kollár Imre
"Lemezbemutató koncert"
LISZT–BUSONI: Spanyol rapszódia
LISZT: Magyar fantázia, De Profundis, Haláltánc
A mai nap
született:
1833 • Alekszandr Porfirjevics Borogyin, zeneszerző († 1887)
1939 • Lucia Popp, énekes († 1993)
elhunyt:
1948 • Umberto Giordano, zeneszerző (sz. 1867)
1997 • Kroó György, zenetörténész (sz. 1926)
2010 • Henryk Górecki, zeneszerző (sz. 1933)
2013 • John Tavener, zeneszerző (szül. 1944)