vissza a cimoldalra
2019-05-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7883)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1320)
Erkel Színház (10128)
Operett, mint színpadi műfaj (3918)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3255)
Opernglas, avagy operai távcső... (20222)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6726)
Kocsis Zoltán (662)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4492)
Lisztről emelkedetten (952)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1666)
Franz Schmidt (3337)
Kimernya? (3067)
Elena Mosuc-drámai koloratúra (901)
Jonas Kaufmann (2385)
Birgit Nilsson (41)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

2106   Ardelao • előzmény2105 2018-11-12 09:09:22

Egyik kedvencem:

A. Borogyin: Közép-Ázsia pusztáin

2105   Ardelao 2018-11-12 01:02:21

185 éve született Aleszandr Porfirjevics BOROGYIN orosz zeneszerző, a Szentpétervári Katonaorvosi Akadémia tanára. 

 

«Rimszkij-Korszakov emlékezéseiben olvasom: „1887. február 16-án kora reggel, szokatlan órában Sztaszov állított be hozzám. Szinte magánkívül volt. „Tudja-e már" — mondta izgatottan — „Borogyin meghalt!" Előző este szélütés érte. Vendégei körében, jókedvű és élénk beszélgetés közben, hirtelen holtan rogyott össze. Felesége a telet Moszkvában töltötte. „Nem beszélek arról" — folytatja Rimszkij-Korszakov —, „milyen mélyen megrázott engem és mindenkit, aki közel állt hozzá, ez a haláleset. Első gondolatom ez volt: mi lesz befejezetlen operájával, az „Igor herceg"-gel és a többi közzé nem telt, töredékes művével? Sztaszov kíséretében tüstént az elhunyt lakására siettem és magamhoz vettem valamennyi zenei kéziratát."
 

Eddig a feljegyzés. A visszaemlékező, öreg Rimszkij-Korszakov hangján, ezen a tárgyilagos. kissé rideg hangon is érződik: olyan emberről szól, akit mindenki szeretett. Es ez a kör igen széles volt és különös összetételű. Muzsikusok és vegyészek: Liszt Ferenc és azok a diákok, fiúk és lányok, akikkel együtt dolgozott vegyészeti laboratóriumában — akiket tanított és mindenben támogatott. Belga arisztokraták, akik műveit és személyét alig néhány éve ismertté és kedveltté tették Brüsszelben — és a pétervári nép, amely felkapta és továbbvitte az „Igor herceg" dallamait, a duhaj Galickij pajzán dalát és annyi mást.

Muzsikusok és vegyészek. Mert két sínpáron futott az élete: a muzsika és a tudomány vágányain. És mindkettőn egyenlő buzgalommal, becsületességgel, meleg, tevékeny, építő humanizmussal. Pedig már fiatal medikus korában megmondta neki a kiváló Zinyin professzor: „Nem lehet egyszerre két nyúlra vadászni!" — Borogyin élete megcáfolta a tudós professzort: emlékezeteset alkotott a vegytan, a szerves kémia területén — és nagyot alkotott a zenében.

A gyermek, aki mögött hét esztendős koráig itt-ott feltűnik egy koros, mogorva, gőgös grúz herceg, törvénytelen apja alakja, szenvedélyesen figyeli a pétervári téren játszó katonabandát és ismerkedik a fényes, titokzatos hangszerekkel. Kilenc éves korában már polkát komponál „Helén kisasszonynak,” felnőtt „szerelmének.” De odahaza. a dédelgető asszonyi környezetben, a szép meleg lakás szobáit kémlőcsövek, vegyszerek rendetlenítik el és töltik meg laboratóriumi párákkal. Szabályszerű zenei oktatásban alig van része, ezzel szemben első diák az orvosegyetemen és korán tudományos babérokat arat. De a laboratóriumból nem egyszer elcsábítja a kamarazene, a kedves, összeszokott kvartett. Csellójával hét mérföldet is elgyalogol a csatakos téli úton (kocsira nem telik), hogy együtt legyen kamarázó társaival. Van úgy, hogy 24 órán át folyik az efféle zenei „kiruccanás,” — közben az alvásról is megfeledkeznek. 23 éves korában a patológia tanárának asszisztense. A kórházi gyakorlattal hamarosan felhagy, ahol nem egyszer jobbágyok sebeit kell elkötöznie, melyeket az „urak és hajcsáraik” ütlegei vertek rajtuk. Ezután már csak a kutatásnak él. Ennek köszönheti három éves külföldi tanulmányútját, Heidelbergben, a termékeny németországi, itáliai, svájci szünidei bolyongásokkal. És itt ismét beleszól a fiatal tudós életébe a zene — és a szerelem. Megismerkedik a kiváló tehetségű, törékeny egészségű Jekatyerina Protopopovával — és a fiatal leány megismerteti korábbi eszményei, Haydn, Beethoven, Mendelssohn után, Chopinnel és az imádott Schumannal. És ő idézi fel talán Glinkát is, de mindenesetre — az orosz puszta, a távoli sztyeppe ősi népdalait, ezeket a tág lélegzetű, messzire tekintő, szomorú dallamokat. Jekatyerina lesz a felesége, eszményi házasságban társa mindhalálig.

Közben, életútját és muzsikáját meghatározzák az életre-szóló barátságok: találkozás a fiatal zászlóssal, a 17 éves Muszorgszkijjal, ezzel a lányos arcú, raccsoló, kifogástalanul öltözködő és nőket-bűvölően zongorázó tisztecskével, akiből a Borisz Godunov tragikus szerzője válik: a még fiatalabb Rimszkij-Korszakovval, aki majd egyszer az Igor herceget fogja féltő gonddal befejezni, hangszerelni; — és főképp Balakirevvel, a fiatal zsarnokkal, aki „műkedvelő” muzsikus létére, biztos és csalhatatlan tudást szerez a zene egész területén és erős kézzel gyűjti maga köré a kor legmerészebb, legtöbbet ígérő muzsikusait, a „hatalmas kis csapat” őstehetségeit, Muszorgszkijt és Borogyint, Kjuit és Rimszkij-Korszakovot, hogy azután egyetlen ütemük se kerülje el éles és parancsoló kritikáját. És végül — Sztaszov Vladimir, a hatalmas termetű és nagyszívű kritikus, a mozgósító és lelkesítő, az „építő kritikus” mintaképe!

Ilyen körben, ilyen körülmények közt telik-múlik a nyíltszemű, nyíltszavú, nyíltszívű Borogyin, a Katonaorvosi Akadémia tanárának élete. És ilyen környezetben születnek — küzdelmesen — a művek, melyeken át szinte először figyelt fel Európa az orosz nemzeti zene újszerű, nagyszerű alkotásaira.

Öt évig készül az I. szimfónia, melyet Balakirev mutat be első-ízben, 1869-ben. Az ellenpárt kritikusa, az egyébként éles-szellemű Szerov, még kissé fitymálva szól „egy bizonyos Borogyin” szimfóniájáról, mely csak a barátok nem nagyon népes táborának tetszett, — de a lelkes Muszorgszkij „orosz Eroicá”-nak nevezi a művet. Mikor írni kezdi, még alig van tisztában a hangszerelés technikájával, művészetével. Mire, öt év múlva, befejezi, már mester kezét mutatja. Felhangzik már itt a nép erős hangja és felhangzik a keleti, az orientális hang, melyet annyira szeret Borogyin, talán a grúz apa örökségeként

De az igazi mestermű a borogyini szimfónia területén a II. szimfónia, az életerő és életöröm hatalmas zenéje, melyet joggal neveztek „himnusznak az orosz természethez és az orosz mezőt beragyogó naphoz.” Liszt Ferenc, mikor Weimarban fogadja meleg barátsággal Borogyint, így biztatja: „Ne törődjön vele. ha formáinak és modulációinak a merészségét Hasonló emlegetik. Ne hallgasson azokra, akik le akarják téríteni a maga útjáról, ön a helyes úton jár, tanácsokat adtak Mozartnak és Beethovennek is, akik azonban, bölcsen, nem törődtek azokkal. Hiába mondják, hogy - nincs semmi új a nap alatt: - az ön szimfóniája teljesen új — senki sem írt hozzá hasonlót.” Így nyilatkozik minden újnak és jövőbemutatónak lelkes propagálóra, Liszt Ferenc erről a legoroszabb szimfóniáról, melyben Sztaszov Oroszország történelem-előtti, mondai hőskorának, az „óriások” korának visszhangját véli hallani. Mondai „tárgy” (amennyiben szó lehet itt tárgyról), az ősi múlt ködébe vesző gondolat — de a megvalósítás, a megszólalás hangja, az intonáció a realizmusé: a valóság erős, szabad, levegős hangja hatja át a férfias, lenyűgöző művet.

És itt van az 1880-ban írt zenekari „vázlat,” mely „Közép-Ázsia pusztáit” idézi fel. Valóban „felidézi” — a szemmel láthatóság, a vizualitás szinte egyedülálló hatásával: a programzene kis mesterműve. És közben, két évtized folyamán, más művek is születnek, ritka közökben, mindig akkor, mire a lassú érlelődés teltté, ízessé nemesítette a mélyről-fakadt zenei-emberi eszmét. Dalok születnek és balladaszerű énekek, a természet, a mese és a szív életének komoly jelenetei, új hangon, mely mindig természetes, mert egy igaz ember és az orosz népdal az ihletőik. A kamarazene, melyet haláláig szeretettel művel, önálló alkotásokra is buzdítja és ezek ritka és érett gyümölcsök, az új-orosz iskola életművében (két vonósnégyes). Zongoradarabok születnek és sorozatokká rendeződnek. És a zenei humor, a szatíra, a paródia, csúfolódó, ízes-zamatos hangja is mesterre talál Borogyinban.

De mint valami vörös fonal, fut végig a sokféle alkotás közt egy gondolat, egy mű eszméje, melyet Sztaszov, az ösztönző jó barát vetett fel először előtte. Igor herceg ősi, mondai, hősi történetéről van szó. „Úgy tűnt nekem — írja Sztaszov,— hogy ez a téma minden feladatot felölel, melyet Borogyin tehetsége és művészete meg képes oldani. Széles, epikus motívumokat, nemzeti jelleget, a jellemek sokféleségét és szenvedélyes drámaiságot tartalmaz.”

Az Igor herceg gondolata 35-ik életéve körül vert gyökeret Borogyinban. Újra és újra nekigyürkőzik, el-elkészül egy-egy részletével. A barátok meghallgatják és lelkesednek értük. De hol a tudomány, hol valami más mű vonja el a figyelmét, így követi őt, mint Goethét a Faust, mindhalálig a nagy téma — és mikor, azon az emlékezetes farsangi mulatságon, meghitt, kedves lakásán, diákjai és barátai körében, nemzeti viseletben, hirtelen szembetalálkozik a halállal, még mindig nem készült el teljesen.

Mikor a nagy mű egymagában is teljes szervezetű, nagyhatású részletét, a poloveci táncokat, ezt a sodró erejű, százszínű táncsorozatot, barátai elő akarják adatni, úgy kell azt az utolsó órákban, baráti segítséggel, Ljadovval és Rimszkij-Korszakovval együtt partitúrába írni, sebtiben, ceruzával, amit azután a vegyész-szerző Borogyin rögzít valamiféle vegyszerrel, nehogy olvashatatlanná váljék a kézírás. . . .

A nagyszerű hagyaték, a félben-maradt nemzeti opera hézagait-hiányait Rimszkij-Korszakov, a gondos sáfár és a kitűnő ifjú Glazunov pótolják, jegyzetek és emlékezet alapján. De az egész művön, a realista szellemű orosz nemzeti operának a Borisz Godunov után legnagyobb mesterművén, sehol-sem mutatkozik a hosszan-készülés, a toldás-foldás nyoma: mintha az egészet egyetlen hősi lélegzet edzené eggyé, a hazaszeretet. a honvágy nagy nemzeti hőskölteményévé.

És még egy „műről” kell megemlékezni, amely teljes alakban idézi fel Borogyint: a levelek személyes dokumentumairól, melyek emberségükkel, természetes-közvetlen hangjukkal, ízes humorukkal, egészséges-derűs életszemléletükkel tökéletes portrét adnak a vonzó emberről, — különösen pedig azokról a levelekről, melyek témája és hőse — Liszt Ferenc. Borogyin működése-muzsikája már első találkozásuk előtt sem volt ismeretlen Liszt előtt. Ez az ismeretség azonban igazán életteljessé a három személves találkozás napjai alatt izmosodott. Elragadó humorral és szuggesztivitással emlékezik meg Borogyin ezekről az együtt töltött napokról: az első fogadtatás túláradó kedvességéről („Ön egy szép szimfóniát komponált!” — ezek az üdvözlés első, valóban a barátságot „intonáló” szavai!), az új orosz zene iránti érdeklődése páratlan szélességéről és intenzitásáról. A kartársi áldozatkészség megannyi jeléről: ahogyan újra meg újra eljátssza Borogyin rendelkezésre álló műveit — nemcsak az orosz vendég jelenlétében, házigazdai szívességgel, hanem a nagyherceg palotájában és más zenei összejöveteleken is; ahogyan kiadót ajánl neki, személyes támogatásával; ahogyan szinte kierőszakolja új művei négykezes átiratait, hogy újra meg újra megszólaltathassa azokat: az I. és II. szimfóniát, a Közép-Ázsiai vázlatot, az Igor herceg részleteit. A meggyőző igazság erejével hatnak azok a szavak, melyekben — Borogyin szerint — az új orosz zenéről tesz vallomást a mester: „Nekünk kellenek önök, oroszok; nekem szükségem van önökre, nem tudok meglenni önök nélkül — Vous autres Russes! Önöknél eleven, áramló élet van, önöknél a jövő, — itt körülöttem szinte merő enyészet, temető. ...”

Borogyin nagy pályatársa, Muszorgszkij — az orosz bürokrácia béklyói közül — csak vágyódhatott Liszt felé, egy — látszólag — szabad, „európai,” tág látókörű kultúra, uralkodó egyénisége felé, aki, elképzelése szerint, a legkedvezőbb körülmények közt vihet véghez nagy művészi tetteket. Borogyin, a cári Oroszország fél-kultúrájában tilalomfákkal körülvett világában is megtalálta a maga egyensúlyát: zenész volt és tudós, professzor, ki szakmunkája szabad óráiban feloldódhatott a zenében, zenei törekvései gyakori és tartós zökkenőit pedig ellensúlyozhatta tevékeny tudományos életével. Pályája példa arra, hogyan találhat egy művész, merész törekvései elé új meg új akadályokat gördítő körülmények közt, éppen az ilyen kettősségben menekvést. Hozzájárult ehhez szerencsés magánélete, szerencsés, mindvégig derűs vérmérséklete és optimista világszemlélete. Ennek a teljes és kedvező vegyi összetételű emberségnek impozáns emlékműve a borogyini levelezés is, legfőképpen Lisztet felidéző adalékaiban. Ezekből a levelekből két arcél világosodik meg különös élességgel és melegséggel: Liszt Ferencé és a feljegyző Borogyiné. Két arcél, mely sok vonzó és jelentős vonásával fog meg és ragad magával. A Lisztről szóló „Emlékezések” könyv-alakban is megjelentek oroszul; jó volna olvashatni azokat magyarul is: a humanizmus, forró árama árad belőlük, példaadóan és termékenyítően.

Jól esik Borogyinra emlékezni — és jól esik ez emlékezésen keresztül a mi Liszt Ferencünkkel kerülni forró életközeibe. Mindketten oly példái a művészi és emberi nagyságnak, amilyeneket gyakran kell megidézni — tanulságul és felemelő gyönyörűségül.  . . . »

 

László Zsigmond

MUZSIKA, 1959. I. (2. Évfolyam 1. szám)

 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

"Puccini és kora"
Verista ária- és dalmatiné
Énekkari művészek minifesztiválja

16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Turóczi-Koós Claudia (klarinét)
Topolánszky Laura (ének), Hernádi Hilda, Molnár Marcell Dániel (zongora), A hallgató barátaiból álló zenekar
Vezényel: Dénes-Worowski Marcell
Turóczi-Koós Claudia (klarinét)
SCHUBERT: Der Hirt auf dem Felsen, D. 965
LENDVAY: Tiszteletem Mr. Goodman!
MUCZYNSKI: Time pieces, op. 43
WEBER: 1. (f-moll) klarinétverseny, op. 73

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Monostori Gábor tanítványai
Kamarahangversenyek 2018/2019 tavasz
BEETHOVEN: 4. (a-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 23
Paulovits Boglárka (hegedű), Takuya Niinomi (zongora)
MOZART: Esz-dúr (”Kegelstatt”) trió, K. 498
Börzsönyi Imola (klarinét), Kalocsai András (brácsa), Szalai Molli (zongora)
FAURÉ: Dolly-szvit, op. 56
Mugi Katsumata, Mana Amakwa (zongora)
BRAHMS: 1. (e-moll) cselló-zongora szonáta, op. 38
Pelle Fanni (cselló), Minya Flóra (zongora)
DEBUSSY: d-moll cselló-zongora szonáta
Bettermann Rebeka (cselló), Ittzés Péter (zongora)

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

"Házimuzsika a Zeneakadémián"
Mező Péter tanítványai
Kamarahangversenyek 2018/2019 tavasz
HAYDN: 27. (D-dúr) vonósnégyes, Hob. III:34
Rábai Benedek, Paulik Lídia (hegedű), Bélik Tamás (brácsa), Gál Kinga (cselló)
SCHUBERT: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D. 821
Gaál Dániel (hegedű), Zhang Zhong Shi (zongora)
MOZART: 26. (B-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 378
Paulik Lídia (hegedű), Farkas Dániel (zongora)
WEINER: 2. (fisz-moll) hegedű-zongora szonáta, op. 11
Agárdi Anette (hegedű), Kim Ye Lin (zongora)
CHAUSSON: c-moll vonósnégyes, op. 35
Margot Gillet, Yelda Helin Usal (hegedű), Bor Péter (brácsa), Bertille Mas (cselló)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kawamoto Arashi (zongora)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Shoji Haraguchi
Kawamoto Arashi zongora diplomakoncertje
DEBUSSY: Prelűdök, 2. kötet – 7. A kihallgatások terasza holdfényben, 8. Ondine, 12. Tűzijáték
LISZT: Esz-dúr zongoraverseny
BEETHOVEN: 4. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Chen Sixiao (hegedű), Zhang Yijing (zongora)
Chen Sixiao hegedű diplomakoncertje
J.S. BACH: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006
GRIEG: 2. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 13
MOZART: 3. (G-dúr) hegedűverseny, K. 216
DE FALLA-KREISLER: Spanyol tánc a Rövid élet című operából

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: A fecske

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

"Összkiadás élőben"
Schumann kamarazenéje/6
SCHUMANN: Mese-elbeszélések, op. 132
SCHUMANN: Fantáziadarabok, op. 73
SCHUMANN: Andante és változatok, op. 46
SCHUMANN: Esz-dúr zongoraötös, op. 44
Veronika Eberle, Környei Zsófia (hegedű), Tabea Zimmermann (brácsa), Christoph Richter, Devich Gergely (cselló), Zempléni Szabolcs (kürt), Jörg Widmann (klarinét), Várjon Dénes, Simon Izabella (zongora)
21:30 "Kóda" - beszélgetés az előadókkal
A mai nap
született:
1926 • Miles Davis, jazz-muzsikus († 1991)
1938 • Teresa Stratas, énekes
elhunyt:
1999 • Paul Sacher, karmester (sz. 1906)