vissza a cimoldalra
2018-10-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61190)
Kedvenc felvételek (149)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4071)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1125)
Kimernya? (2775)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2937)
Zenetörténet (244)
Kiss B. Atilla (191)
Operett, mint színpadi műfaj (3734)
Lisztről emelkedetten (931)
Kolonits Klára (1078)
Élő közvetítések (7462)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1507)
Franz Schmidt (3200)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (289)
A hangszerek csodálatos világa (183)
Giacomo Meyerbeer (653)
Jonas Kaufmann (2276)
Opernglas, avagy operai távcső... (20149)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

149   Búbánat • előzmény148 2017-03-05 19:15:25
Az időskori – a jelenben lévő - Palcsó Sándor visszaemlékezései után érdekes tőle elolvasni egy másikat a régmúltból: a fiatalkori Palcsó Sándor gondolatai a megtett pályáról, és a szakmáról!

Az interjú a Rádió és Televízió Újság 1962.02.26. - 03.04. keltezésű lapszámában jelent meg – aktuálisan, mert a rádió azon a héten közvetítette az Erkel Színházból Carl Millöcker operettjének, "A koldusdiák" premier-előadása hangfelvételét.

„Pillanatfelvétel”

Albert Herring, János vitéz, A koldusdiák: Palcsó Sándor – olvashatjuk újabban az operai színlapokon. Cím- és főszereplő lett egy még szinte ismeretlen fiatal tenoristából, akivel a rádióhallgatók is gyakran ’találkoznak’; e héten éppen, mint A koldusdiák címszereplőjével.
Jellegzetes egyéni adottságai, mozgékonysága, humorérzéke – régi színházi kifejezéssel élve – bizonyos ’naturburs’ szerepkörre predesztinálják. Jól bevált e szerepekben, de tud mást is; repertoárja gazdagnak ígérkezik.

Palcsó Sándor
- Öt éve vagyok az Operaház tagja – mondja a fiatal énekes. Korábban a Honvéd Művészegyüttes szólistája voltam, előzőleg egy autókereskedelmi vállalatnál dolgoztam… 1957-ben jelentkeztem próbaéneklésre az Operaháznál. Miután a tizenkettes döntőbe kerültem, Rodolphe áriáját és a Faust kavatináját énekeltem. Ösztöndíjas tagnak szerződtettek, és legnagyobb örömömre másnap már a próbatáblán olvashattam a nevem. Két év múlva a színház rendes tagja lettem. Nyáron a bécsi VIT-en operaáriákat énekeltem, majd utána idehaza mindjárt bekapcsolódhattam a Haydn-év eseményeibe, az Operaházban színre került az Aki hűtlen, pórul jár. Ebben Nencio kicsiny, de hálás szerep jutott nekem.
- Eddig huszonhét premierem volt, az idén túl leszek a harmincon – hat bemutató erre az idényre is jutott. A koldusdiák felújítása lehetőséget nyújtott, hogy újszerű feladatokban mutatkozzam be. A rádióban meghallgattunk egy bécsi Koldusdiák-felvételt s ezután megpróbáltuk színpadra vetítve, korszerű formában elképzelni. Azt hiszem, minden ilyen meghallgatás hasznos kiindulópontnak tekinthető. Talán előkerülnek, új formában életrekelnek még más értékes darabok is. Én egyébként elejétől fogva vígoperának fogtam fel A koldusdiákot.
- A daljáték, a klasszikus operett éppen úgy próbára teszi az énekest, mint a nagy operai feladat. Mondhatom, hogy amikor először kerültem a színpadra mint János vitéz, olyan izgalom vett erőt rajtam, hogy csak akkor nyugodtam meg, amikor a belépőn szerencsésen túljutottam. Ismeretlen emberként helytállni egy országosan népszerű, nagytradíciójú daljátékban! Ma már szinte bevágtatok a szigeti színpadra paripámon és ezt egész természetesnek tartom…
- A stúdiókban eddig nem túl sok dolgom volt, de közvetítésekből azt hiszem, ismer már a publikum. (Például a Turandot-ból rádió-, a Fra Diavalóból TV közvetítés is volt.) Remélem, mint ’koldusdiák’ is elnyerem a hallgatók tetszését!”

/S.V./

Ebben az interjúban Palcsó Sándor említette A koldusdiák operettet, benne új, (cím)szerepét.
Érdekesség: alig több mint két évvel az Erkel Színház-beli bemutatót követően - a nagy sikerre való tekintettel - a rendező, a karmester és a főbb szereplők változatlan hagyásával a Rádió Dalszínháza elkészítette az operett új stúdiófelvételét:

Erkel Színház-bemutató: 1962. február 1.

A verseket fordította: Blum Tamás

Rendező: Békés András
Karmester: Kerekes János
Koreográfus: Seregi László
Díszlettervező: Forray Gábor
Jelmeztervező: Szeitz Gizella

Szereposztás:

Szymon Rimanowsky, a koldusdiák – Palcsó Sándor
Jan Janiczky – Bende Zsolt
Nowalska Palmatica grófnő – Neményi Lili
Laura, a grófnő leánya – Ágay Karola
Bronislawa, a grófnő leánya – Komlóssy Erzsébet
Bogumil gróf – Maleczky Oszkár
Ollendorf ezredes – Faragó András
Wagenheim őrnagy – Pálffy Endre
Három tiszt – Lux Géza, Szalma István, Mohácsy Zoltán
Ulászló – Mendelényi Vilmos fh.
Porkoláb – Göndöcs József
Pifke, börtönőr – Dobán Ferenc
Pufke, börtönőr – Hantos Ádám
Kocsmáros – Benkő Sándor
Herold – Gazda Antal


A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. szeptember 19. Kossuth Rádió 20.10-22.00

Fordította és rádióra alkalmazta: Gáspár Margit és Kardos György

A verseket Blum Tamás fordította

Vezényel: Kerekes János

Km.: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Bódy Irma)

Zenei rendező: Járfás Tamás

Rendező: Békés András

Szereposztás:

Szymon Rimanowsky, a koldusdiák – Palcsó Sándor
Jan Janiczky – Bende Zsolt
Nowalska Palmatica grófnő – Neményi Lili
Laura, a grófnő leánya – Vámos Ágnes
Bronislawa, a grófnő leánya – Svéd Nóra
Bogumil gróf – Maleczky Oszkár
Ollendorf ezredes – Palócz László
Wagenheim őrnagy – Pálffy Endre
Három tiszt – Szoó György, Regős Péter, Sárosi Gábor
Ulászló – Verdes Tamás
Porkoláb – Göndöcs József
Pifke, börtönőr – Almási József
Pufke, börtönőr – Gál János
Kocsmáros – Balázs István
Herold – Harkányi Ödön
148   Búbánat • előzmény147 2017-03-05 14:40:27
Megvan papíralapon is a Palcsó-interjú.
Ebből néhány bekezdést ide átmásolok:

„A pásztorok királya az aranykorból”

(TERÉZVÁROS - magazin, 2017. január 31. – Temesi László)

„Palcsó Sándor operaénekes boldog ember, hiszen olyan pályát mondhat magáénak, amely nyugdíjas éveit is megédesíti. A magyar operajátszás egyik legnagyobb alakjának tartják, kiemelve technikai felkészültségét, tisztességét, szorgalmát. Felejthetetlen alakításait többek között a János vitézben, A koldusdiákban, A Rajna kincsében, A nürnbergi mesterdalnokokban, a Szöktetés a szerájban és a Cigánybáróban csodálhattuk meg. Ő az az énekes – írták róla a kritikák -, akik számára soha nem volt kis szerep, illetve a legkisebb figurából is főszerepet tudott csinálni.

Palcsó Sándor:
- Nem mindig olyan a szerep, amit elképzel az ember magának, de azt a legjobb tudása szerint kell megformálni . Mindig tudtam, és el is ismertem interjúim során, hogy mik az erényeim és mik a gyengéim. Tisztában voltam azzal, hogy belcanto értelemben nincs szép hangom, de az biztos, hogy használható… Az is biztos, hogy a muzikalitásommal minden szerepet, a moderneket is megoldottam. Szinte mindig fürödtem a munkában és a sikerben, folyamatosan próbáltam és játszottam. Az igen tisztelt kollégák megszokták, hogy engem állandóan meg lehetett találni. Ettől nem volt mindenki boldog, de én úgy gondoltam, azért nem vagyok hajlandó rosszabbul teljesíteni, hogy az irigyeim szeressenek. Akkoriban nagyon működött a káder-politika, érdemtelenek jutottak előre a ranglétrán vagy jutottak külföldi ösztöndíjhoz, és ’érdemesek’ kerültek háttérbe. Engem őszinteségre neveltek a szüleim, nem is rejtettem soha véka alá a véleményemet, legyen az rendező vagy zeneszerző….

Palcsó Sándor:
- […] Számomra soha nem volt fontos a kapcsolatrendszer, csak a közönség, és erre büszke vagyok és voltam is mindig. Más módszerekkel biztosan többre vihettem volna, de azt hiszem, ha újra kezdhetném, akkor is így csinálnám. Igaz, nem voltam a rendszer kegyeltje, ’csókosa’, pedig egyszer valaki az ötvenes években úgy nevezett, Palcsókos elvtárs.

- Ez akkor történt, amikor a Honvéd Művészegyüttesben indult a művészi pályája?

Palcsó Sándor:
- Igen. Sztálin halálakor, 1953. március 5-én éppen koncertet adtunk Budapesten, a Tiszti Klubban, amit Vass Lajos vezényletével a Meghalt a cselszövővel kezdtek… A nagy gyászban senki sem törődött a műsor tartalmával, de utána nagy csillaghullás következett az együttesnél, egy csomó tisztet azonnal leváltottak. De talán az érdekesebb, hogyan indult pályám egy évvel korábban. A Honvéd Művészegyüttesnél az énekkar művészeti vezetőjénél jelentkeztem meghallgatásra, aki azt kérdezte tőlem: ’Mit hozott fiatalember és milyen hangfaja van?’ ’Úgy tudom, tenor vagyok’, válaszoltam, amire rögtön jött a ledorongolás: ’Rosszul tudja, ön bariton. Milyen számot hozott?’, érdeklődött, mire én: ’A Hazám, hazámat.’ ’Biztos a Palló-féle fekvés’ – jegyezte meg, de nem így volt. ’A Simándy-féle fekvés’ – mondtam kissé dacosan. E kedves diskurzus után előadtam az áriát, majd a tanár úr elismerte, hogy tenor vagyok. Az együttes férfikarának szólistája lettem, beutaztam a fél világot, a legmélyebb benyomást számomra Kína tette, ahol éppen az 56-os forradalom idején jártam.

- Egy évvel később fordulat következett be az életében, amikor már az Operaházban hallgatták meg…

Palcsó Sándor:
- Első számom Puccini Bohémélet című operájából Rodolphe áriája volt az első felvonásból. Hála Istennek jól ment, a magas C is elég hosszú volt. Palló igazgató úr felszólt a színpadra: ’Hoztál még valami magosat?’ Mire én: ’Ha szabad, elénekelném a Faust Cavatinát.’ ’Eredetiben?’, kérdezte a direktor. ’Természetesen’, válaszoltam büszkén. Tudniillik előadásokon a tenoristák sokszor transzponálva szokták előadni, úgy könnyebb. Na, ez is lement. Láttam, hogy a nézőtéren össze-összehajolgatnak. Azt hittem, hogy végeztem, amikor egy rekedtes hang felszólt: ’Valami Mozart van?’ Ferencsik János főzeneigazgató volt az. ’Igen van, a Szöktetés a szerájból, első felvonás, Belmonte dúráriája.’ ’Na halljuk.’, szólt az utasítás. A próbaéneklés után Palló Imre csak ennyit mondott: ’Szépen énekeltél édes fiam.’ Felvettek, és innentől kezdve nem volt megállás, elég szép karriert futottam be.

- Csaknem nyolcvan opera és dalmű tenorszerepeit énekelte, egyike a leggazdagabb repertoárú karakterénekeseinknek. Ő az az énekes – írták önről a kritikák -, aki számára soha nincs kis szerep, illetve a legkisebb figurából is főszerepet tud csinálni.

Palcsó Sándor:
- Az Operaház annak idején jól sáfárkodott a tehetségemmel. Bár nem voltam soha jó káder, egymás után kaptam a repertoáron lévő és a felújításokon bemutatott operák jelentős szerepeit, például: Mime, Loge, Heródes, Dávid, V. László, Albert Herring.

- Kiemelték színészi és énekteljesítményét, atmoszférateremtő képességét, humorát. Az operákban ritkán lehet humorizálni…

Palcsó Sándor:
- Ez igaz, de azért néha lehet. Soha nem voltam földre szállt angyal. Az operaszínpadon szerettem részeg muzsikot, néger drogost játszani, de legjobban bohóckodni szerettem. A humor az opera büféjében, a magánéletben és a családban sem hagyott cserben. Szerencsére, mert meggyőződésem, hogy enélkül nem könnyű elviselni az életet, pláne nem egy diktatórikus rendszert.

- Elégedett a pályájával és a sorsával?

Palcsó Sándor:
- Nem panaszkodhatom az életemre és a karrieremre, gyönyörű pályát futottam be. Akkor lehettem az Operaház tagja, amikor azt aranykornak hívták. Nagyszerű volt együttjátszani olyan nagy operaénekesekkel, mint László Margit, Moldován Stefánia, Házy Erzsébet és Melis György. Hálás vagyok a sorsnak, mert kedvemnek valót csinálhattam. Számomra az a jó igazgató, aki hagyja az énekest azt énekelni, amit tud. Engem többnyire hagytak, szerencsére könnyen tanultam meg a darabokat. Azt is nagy szerencsémnek tartom, hogy prózai szerepeket is játszhattam, sőt tévéfilmekben is szerepelhettem.
Egy dolog azért bánt, hogy különféle betegségek miatt korábban hagytam abba a pályámat. Én mindig hű voltam önmagamhoz, a társulathoz és – mint elismert pásztorok királya, Kukorica Jancsi – Juliskához. Meg a feleségemhez, Ildikóhoz, aki nélkül már talán nem is lennék. Ő az én őrangyalom, a társam mindenben. És van még egy őrangyalom, Ildikó, a lányom, aki nem vitte tovább a hivatásom, de kitűnő operatőr lett.

- Hogyan telnek nyugdíjas évei?

Palcsó Sándor:
- Sokat rádiózok, tévézek és olvasok. Szép lemezgyűjteményem van, és szívesen hallgatom mások lemezeit is.”


Palcsó Sándor Pécsett született 1929. november 8-án, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogtudományi karára járt hat és fél évtizeddel ezelőtt, de a származása miatt egy év után eltávolították. Szerencsére, hiszen így lett operaénekes. Kétszeres Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész, az Operaház örökös tagja.
147   Búbánat • előzmény146 2017-02-09 11:59:49

Kedves Dantes! Köszönöm a beírt linket!

Rákerestem és elolvastam a Palcsó-interjút: „Pásztorok királya az aranykorból”

Igyekszem beszerezni a magazint hogy eltehessem magamnak belőle a cikket "eredeti" papírformátumában is.

Forrás: Terézváros Magazin – 2017. február
146   Edmond Dantes 2017-02-09 09:15:29
Érdekes, mert nem csak szokványos interjú a művésszel:

https://issuu.com/terezvarosmagazin/docs/terezvaros_20170131_www

(16-17. oldal)
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Tóth-Vajna Zsombor (csembaló, orgona), Tóth-Vajna Gergely (csembaló)
"Hangulat Extra"
J.C. BACH: A-dúr szonáta négy kézre, op. 18
HÄNDEL: a-moll fúga, HWV 411
HÄNDEL: Vízi zene - Air négy kézre
HÄNDEL: Darabok zenélő órára
HÄNDEL: d-moll szvit csembalóra, HWV 437
STANLEY: a-moll voluntary, op. 6, No. 8
J.C. BACH: F-dúr szonáta négy kézre

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

A Bartók Konzi kamarazenekara
Vezényel: Tuska Zoltán
Pódiumon a Bartók konzi vonós tanszaka
A mai nap
született:
1913 • Tito Gobbi, énekes († 1984)
1925 • Luciano Berio, zeneszerző († 2003)
1931 • Szofia Gubajdulina, zeneszerző
1935 • Malcolm Bilson, zongorista
elhunyt:
1725 • Alessandro Scarlatti, zeneszerző (sz. 1660)
1799 • Karl Ditters von Dittersdorf, zeneszerző (sz. 1739)
1974 • David Ojsztrah, hegedűs (sz. 1908)