vissza a cimoldalra
2018-11-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61323)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4099)
Milyen zenét hallgatsz most? (25002)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11292)
A csapos közbeszól (95)

Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2632)
Lehár Ferenc (648)
Kurtág György Szeretete (56)
Kimernya? (2845)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (787)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1531)
Franz Schmidt (3227)
Élő közvetítések (7529)
Operett, mint színpadi műfaj (3765)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2996)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1161)
Berlioz újratemetése (150)
Belcanto (914)
Balett-, és Táncművészet (5581)
Jonas Kaufmann (2278)
Opernglas, avagy operai távcső... (20163)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

1036   smaragd • előzmény1035 2018-06-15 08:13:29
Szép. Köszönöm.
1035   Ardelao 2018-06-15 00:14:40

125 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el ERKEL Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, és ő ennek a műfajnak mindeddig a legnagyobb képviselője. Annyira együttérzett a nemzettel, mint kívüle – előtte – egyetlen zeneköltőnk sem.  

"Erkel Ferenc síremléke.

Erkel Ferenc 1893. június 15-én este hunyt el Budapesten. A család és a hazai zenei világ fájdalmát fokozta, hogy a nemzeti opera megteremtője előtt öt nappal halt meg Elek fia, aki Gyula bátyjához és Sándor öccséhez hasonlóan kora jeles zeneszerzője és karmestere volt. Erkel Elekben a magyar operett megteremtőjét tisztelhetjük.

Erkel Ferenc életének utolsó két évét leszámítva mindvégig aktív volt, megélte karmesteri 50. jubileumát, amelyet 1888-ban az egész ország ünnepelt és 1890 őszén, 80 évesen még dirigálta a filharmonikusok zenekarát. 78 éves koráig soha sem volt beteg. 1893 telén azonban a zord időjárás következtében komoly tüdőgyulladást kapott és bár ebből kigyógyult, de szervezete nagyon legyengült. Amikor már nagyon gyöngélkedett, 1893 májusában felköltözött a Svábhegyre. Június elején már annyira gyenge volt, hogy a kertbe sem tudott kimenni és már látogatókat sem fogadott. Lajos fia ápolta és intézte ügyeit. Elek fia halálát sem tudatták vele, hogy kíméljék. 1893. június 15-én reggel már látszott, hogy közel a vég, úgyhogy délután körbevették családja tagjai, akik este 9 óra után azt vették észre, hogy elaludt örökre, olyan csöndesen, hogy észre sem vette senki, hogy pontosan mikor.

Az elhunytat június 17-én az Operaház nagy előcsarnokában ravatalozták fel. A Vasárnapi Újság a következőképpen tudósított a temetésről:  

«A márvány-oszlopokat és falakat fekete posztó borította. Zöldelő délszaki növények mindenfelé s a szalagos koszorúk özöne. Kandeláberek, gáz csillárok égtek a sötét pompa e komorságában. E hó 18-ikán délelőtt a közönség is megtekinthette a ravatalt, s a tolongó zarándoklás egész 2 óráig tartott, mikor a csarnokot bezárták, hogy az elhunyt családjának tagjai, rokonai, barátai az utolsó búcsúra járulhassanak. A csarnok egészen megtelt a közélet és művészvilág előkelőségeivel. Később a küldöttségek kezdtek érkezni, aztán a koszorúknak külön két kocsira helyezéséhez láttak. Nem sokkal délután 3 óra előtt nyílt meg újra a csarnok. Csak belépti jegyekkel lehetett oda jutni. A küldöttségek közt Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester, a hatóság több tagja; a színházak képviselői; az operaszínház részéről gr. Zichy Géza intendáns, Nikisch Artúr az új igazgató, ki épen most érkezett meg, a zenészeti egyesületek, színészek, művészek, írók, országgyűlési képviselők, zene- és dalkörök. A koporsót az elhunyt családjának tagjai vették körül, továbbá az intendáns, az operaház vezetőivel. Három órakor érkezett meg Stieber Vincze terézvárosi plébános, nagy papi kíséret mellett s ekkor kezdődött a szertartás. A kárpitok mögött elrejtett operai énekkar adta elő az egyházi dallamokat, s az elhunyt mester - A halálnak éjszakája - kezdetű gyönyörű gyászdalát oly meghatóan, hogy a csarnokban alig maradt szem szárazon.»

Ekkor Zichy Géza gróf állott a koporsó mellé s meghatottan a következő szavakkal vett búcsút a nagy halottól:

«Drága halott! Te, ki e háznak s egyúttal a nemzetnek annyi dallamot adtál. Téged innen némán el nem bocsáthatunk. Magunknak tartozunk azzal, hogy itt, koporsód előtt fájdalmunkat elzokogjuk, fájdalmunkat. mely minden szavában, sóhajában, könnyeiben az egész nemzeté. A magyar dal milliók ajkán élt, de a színpadra, művészi széles formában Te hoztad először. A nép, élő zeneérzékének, tehetségének legigazabb kifejezése Te voltál: élő láng a mi lángunkból, élő szív a mi szívünkből és most egy meghalt darab a mi testünkből. Nehéz időben, fejletlen korszakban lankadatlanul fáradtál e legeszményibb ügyért, a magyar zenéért. A hang, mely szívből fakadt, szívre talált s mi nemcsak egy nagy zeneelme, hanem egy még nagyobb érző szív drága omladékainál is állunk. A magyar nemzeti opera alapköveit Te raktad le, de nemcsak alapköveit, hanem első fényes márványlépcsőit is, melyek fel az ideálok örök szép pantheonjához visznek. Bármily magasra fogják is az utódok e lépcsőt felépíteni, az alkotmány alapja minden időkre a Tied lesz. Te legmagyarabb zeneköltő, nesztora a dalok mestereinek és Tenmagad tanítványa, könnyezve búcsúzzunk Tőled. E könnyeket nemcsak a fájdalom sírja, hanem a hála is. Mi néked annyival tartozunk, s most már nem tehetünk Érted egyebet, mint hogy híven megőrizve emlékedet, kérjük a nagy kegyelmű Istent, hogy nemesen érző lelkedet az örök harmónia boldog hónába kegyelmesen felvegye. Erkel Ferencz, Isten veled!»

― Ezt követően Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, mondott rövid búcsúztatót az akadémia nevében, melynek évkönyveiben - mint mondta - a legfényesebb lapok Erkel Ferenc nevével fűződnek egybe. Amikor a gyászoló közönség elhagyta az Operaházat és a koporsót kihozták az épületből, megszólalt a Filharmóniai Társaság zenekara a „Hunyady László" gyászindulóját játszva. Az Andrássy út zsibongó tömege ekkor elnémult, és a hatlovas gyászkocsi lassan elindult, előtte az egyesületek zászlóikkal, majd az opera ének- és zenekara. Míg a gyászmenet Kerepesi úti temetőbe ért, felváltva az Opera zenekara játszott, majd a férfikar énekelt. Gyászdalokat adtak elő Beethoven, Meyerbeer, Müller, Bebicsek és más zeneszerzőktől, közbe-közbe pedig Erkel néhány dalát játszották vagy énekelték. Közben a Bazilika és a terézvárosi templom harangjai hallatszottak. A Népszínháznál a kar ugyanabba a gyászindulóba kezdett, amellyel néhány nappal korábban Erkel Eleket kisérték utolsó útjára.

Este 6 óra felé ért a menet a temetőbe. A díszsírhely körül, melyet a főváros a temető főútvonala mentén jelölt ki, a rendőrség előzetesen kordont vont, hogy a halott kísérőinek helyet biztosítson. A sírnál Stieber plébános még egyszer beszentelte a koporsót, majd Nikolics Sándor, az operaház zenekarának nyugalmazott művésze és a magyar zeneiskola igazgatója mondott még egy rövid beszédet, és végül az Opera énekkara Erkel legnépszerűbb művével, a Himnusszal búcsúztatta el a nagy zeneszerzőt.

A Deák-mauzóleum közelében, a Trefort Ágoston melletti díszsírhelyen (Id. ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 29-1-6) azonban sokáig csak egy egyszerű kereszt állt. 11 évnek kellett eltelnie, hogy végre méltó síremlék jelölje Erkel földi maradványainak helyét. A síremlékre történő pénz összegyűjtése akkor kapott végleges lendületet, amikor 1903 januárjában maga a miniszterelnök, Széll Kálmán sürgette meg az Operaház igazgatójához intézett levelében a síremlékállítást.

A síremléket végül is a Filharmóniai Társulat készíttette el 1904-ben, Kallós Ede szobrászművésszel, akinek ekkor (1896 óta) állt már egy jól sikerült Erkel-szobra Gyulán. Kallós láthatóan nem akarta gyulai szobrát utánozni, úgyhogy a síremléken nem is formázta meg a zeneszerző alakját, hanem szimbolikus megfogalmazást használt műve elkészítésénél, melyben Márkus Géza műépítész is segítségére volt. A síremlék egy álló, fölfelé keskenyedő, építészetileg szépen képzett nagy kőlap, melybe bronz dombormű van illesztve.

A domborművön egy éneklő fiatal lány látható, kezében kottás könyvvel, ami arra utal, hogy nem népies, hanem műzenére nyíltak meg ajkai, amint a szomorúfűz alatt mereng. A háttérben elmosódó folyó és az apró házak a „Bánk bán" Tisza parti jelenetére emlékeztetnek. A bronzkép fölött, a párkányon lecsüggesztett fejű stilizált szfinx a magyar szimfóniát jelképezi. A szfinx fölött van bevésve a Himnusz két első taktusa, alatta pedig az „Erkel Ferencz" név.

A síremléket Erkel születésének 94. évfordulóján, 1904. november 7-én avatták fel, ünnepélyes keretek között. A korabeli fényképek tanúsága szerint nagyon sokan megjelentek a jeles eseményen, többek között a kultuszminisztérium művészeti ügyeket intéző tanácsosai, a Tudományos Akadémia, a zenei konzervatóriumok, színházak, művészeti és irodalmi társulatok, kaszinók és társaskörök képviselői, egyszóval a politikai és művészvilág prominensei, az Operaház pedig testületileg. A fővárost a főpolgármester képviselte. Az Erkel-család tagjai közül részt vett a síremlékavatón Erkel Ferenc Gyula nevű fia, a zeneakadémia tanára családjával, valamint Erkel István postatisztviselő és Erkel Lajos operaházi ügyelő. Az ünnepségen az operaházi zenekar a „Szent István" című opera Fohászát adta elő nyitányul, majd Metz Albert a filharmonikusok nevében emlékezett meg Erkelről. A lepel lehullásakor az Operaház férfi kara a Himnuszt énekelte, majd Máder Raoul, az Opera igazgatója kezdte meg a koszorúzást és Erkelről szólva kiemelte Himnuszát, mint ami egyszerűségében, szépségében páratlan a nemzeti himnuszok közt. Mihályfi Károly a Nemzeti Színház nevében tett koszorút, mire az énekkara Szózatot adta elő. Berzeviczy Albert kultuszminiszter koszorúját K. Lippich Elek helyezte az emlékre, a Kisfaludy Társaságét Kozma Andor, a Képzőművészeti Társulatét Márk Lajos tette a sírra és küldtek koszút a Bécsi Filharmonikusok is.

A Magyar Tudományos Akadémia nevében Ponori Thewrewk Emil koszorúzott, aki a következő beszédet mondta:

― «Az élet nyughatatlan ösztöne ráveszi az embert, hogy a föld gyomrából is kincset bányásszon. A halál parancsa viszont arra kényszerít bennünket, hogy még legdrágább kincseinket is a földbe temessük. A temető egy végtelen kincstár, minden sír egy-egy fiókja, azért is méltán nevezte el az emberiség legklasszikusabb népe az alvilág fejedelmét Plutonnak, ugyanazzal a szótővel, mely a kincs plutosz-féle elnevezésére szolgál. Ami virul: hervad; múlnia kell annak, ami él. Ez örök törvény, ez alól a törvény alól nincs kivétel. A különbség csak az, hogy míg az emberiség számlálhatatlan ezrei haláluk után csakhamar a feledés országába költöznek, a nemzetek kiváló szülöttének élete örök emlékké változik át. Ilyen örök emlékül él a halottak városában történetünk, nemzeti géniuszunk számos hőse, akik közé Erkel Ferencz is tartozik. Árpád népének két anyanyelve van: a magyar nyelv és a magyar zene. Erkel Ferencz volt az, aki megmutatta, hogy második anyanyelvünket, a magyar zenét miképp kell a drámai művészet fenséges magaslatára emelni. Ennek az elévülhetetlen érdemnek elismerése tanulságul állok itt, mint a Magyar Tudományos Akadémia képviselője. Azzal az óhajtással, hogy a nagy zeneköltő iránt való hódolatunk szítsa azt a lelkesedést, mely Erkel Ferencz követőiben lángol, termékenyítse azt az alkotó erőt, melyet a természet beléje ihletett, minden újabb nemzedék újabb remekkel díszítse kulturális haladásunk útját, Erkel Ferencz szelleme, Erkel Ferencz hatása örökké éljen!»

Erkel Ferenc sírja közelében nyugszanak fiai is: Sándor, Lajos, Gyula és egy kicsit messzebb, de ugyancsak a Nemzeti Sírkertben Elek fia (László fia sírja Pozsonyban található).

Megható már ez a momentum is, de még ennél is meghatóbb és szebb, amikor sírja előtt emlékező diákok egy csoportját látjuk a Himnuszt énekelni.”

Forrás: Debreczeni-Droppán Béla, HONISMERET, 2010. (38. évfolyam, 6. szám)

Erkel Ferenc sírja a Kerepesi temetőben

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Nagy Judit (fuvola), Papp Tímea (hárfa)
Hangulat Extra
J.S. BACH: Esz-dúr szonáta
CRAS: Suite en duo
ARVO PÄRT: Spiegel im Spiegel
JONGEN: Dance lente
PIAZZOLLA: A tangó története - Bordel 1900, Café 1930

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Fejérvári Zoltán (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
DVOŘÁK: cisz-moll legenda, op. 59/6
DVOŘÁK: V. szláv tánc, op. 46/5
DVOŘÁK: Elhagyatva - kórus vegyes karra, op. 29/4
BEETHOVEN: I. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15
DVOŘÁK: VI. (D-dúr) szimfónia, op. 60

23:30 : Budapest
Várkert Bazár

Budapesti Fesztiválzenekar
vez.: Fischer Iván
Midnight Music
A mai nap
született:
1942 • Hamari Júlia, énekes
elhunyt:
1695 • Henry Purcell, zeneszerző (sz. kb. 1659)
1938 • Leopold Godowsky, zongoraművész (sz. 1870)