vissza a cimoldalra
2020-05-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11497)
A csapos közbeszól (95)

Kimernya? (3625)
Társművészetek (1704)
Marton Éva (810)
A MET felvételei (440)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4808)
Operett, mint színpadi műfaj (4310)
Franz Schmidt (3607)
Pantheon (2636)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3887)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (172)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1424)
Szkrjabin (548)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1949)
Lisztről emelkedetten (993)
Momus-játék (5838)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62157)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

149   Ardelao • előzmény147 2016-04-04 16:28:07

[b] Johannes Brahms, [/g] aki még egyszer erős kézzel foglalta egységbe mindazt az erőt és értéket, ami az abszolút zenében még szunnyadt, ami belőle még kitermelhető volt. Az utolsó nagy klasszikus zenésznek mondhatjuk, az abszolút zene utolsó képviselőjének. Vele tehát egy korszak záródott be a zeneművészetben, nem kezdődött általa, nem nyitott „új utakat,” mint azt Schumann jövendölte. Ezeknek az „új utaknak,” amelyeken Brahms járt, nem volt forradalmi jellegük. Konzervatív szellemű volt. A mát meglévőhöz csatlakozott. Aki korának szellemét hangokban kifejezésre juttatta, egyéniségének bélyegét erre az időre rányomta, nem ő, hanem Wagner.
Brahms géniusza a múlt felé hajolt, művészetének gyökerei onnan eredtek, abból táplálkoztak. Teremtő ereje a klasszikus formák keretében a leggazdagabb, mely kereteket nem kívánta szétfeszíteni. Nem olyan eredeti és olyan univerzális zseni, mint az ő világító csillagai, Bach vagy Beethoven. Erős, komoly és férfias egyéniség, kinek szava gyakran nyers, gyakran rejtelmes, a könnyű sikerek nem csábítják. Behízelgő, édes szókat ritkán ejt. Dallamai nem közvetlenek, mintha lehetőleg elrejteni szándékolná az akkordok és a kísérőfigurák gazdag szövevényében. Mindenkor nagyobb mester gondolatainak és témáinak kifejlesztésében és továbbszövésében, mint a tematikus invencióban. Miközben a kortársak, — javarészt a romantikus zenei irányzat apostolai — korlátlanul csapongtak a szenvedélyes érzések kifejezésében, a „tépelődő Brahms,” amint elnevezték, már ifjú korában hirdette Hebbel mondását: „Nicht sein Herz zu entblössen die Keuschheit des Mannes sei.”
Így már, kezdettől fogva a rezervált érzések mestere, akinek beszédjét csak többszöri ismétlés után értjük meg a maga valódi és igaz jelentésében. A szív érzelmes megnyilatkozásai iránt kevés érzéket tanúsít és könnyen megértjük nála azt a vaskos tapintatlanságot, amellyel Liszt Ferencet illette, és amelyet oly sokszor vetettek szemére.
— Ugyanis, mikor még egészen ismeretlen ifjú gyanánt Reményi Edével, a híres hegedűssel egy harmadik nagyhírű zenész-honfitárs, Joachim József ajánlólevelével, Lisztnél Weimarban jelentkezett, történt az eset. Brahms több művét nyújtotta át a nagy mesternek, aki azokat rögtön eljátszotta a zongorán, majd a leghízelgőbb hangon nyilatkozott a darabokról és midőn viszonzásképpen saját nagyszerű h-moll szonátáját játszotta el vendégeinek, Brahms ezenközben — elaludt. Ennyire nem érdekelte, sőt untatta Liszt poézissel teli muzsikája, az ő abszolút zenéhez szokott füleit.
— Annál csodálatosabb, hogy Schumann zenéjét viszont mennyire tudta értékelni mindenkor, noha Schumann éppen nem sorolható az abszolút muzsikusok közé. Itt valószínűleg az befolyásolta, hogy Schumann volt az első, aki reá a figyelmet felhívta. Ő volt az, aki zenei folyóiratában „Új utak” cím alatt a legnagyobb elragadtatás hangján jelentette be a világnak az új csillag, Brahms feltűnését. Ezt soha sem felejtette el neki Brahms, s úgy Schumann-nak, majd annak korai halála után özvegyének Wieck Klárának leghíresebb és legönzetlenebb barátja maradt.

Geszler Ödön,
a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolák igazgatója
írása.

Megjelent: „Zenei Szemle”
1924.VIII. évf. 10. számában
147   Ardelao 2016-04-03 16:49:10

119 éve hunyt el Johannes Brahms emlékére

(1833.V.7. – 1897.IV.3.)

BRAHMS

Írta és a budapesti Brahms-estélyen felolvasta:

Geszler Ödön
a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolák igazgatója.

(Részlet)

— Brahms művészetének minden műfajában kiválót alkotott, csak egyikben nem: az opera műfajában. Egy levélben írta:
„Elveim közé tartozik, sem operával, sem a házassággal meg nem próbálkozni”

Tökéletesen függetlenül gondolkodó karakter volt, ki nem törődik az élet előnyeivel, a tömeg kegyével és tetszésével, aki magával szemben a legszigorúbb követelményeket állítja fel, akinek önkritikája sohasem tűnt előtte eléggé keménynek. Már mindenhol ismerték nevét, mégis egy negyedszázadnak kellett elmúlnia, mielőtt a világ mint szimfonikust is megismerhette volna, kezébe adván egy hegedűszonátát. Addig nem érezte magát elegendő erősnek a szimfonikus műfajjal szemben. Csodálatosan termékeny zeneszerző, egy rövid felolvasás keretében még csak az egyes művek címére sem terjedhetünk ki, még kevésbé azok jelentőségéhez méltó, kellő értékelésére. Csak a legnagyobbakat említem fel, „Deutsches Requiem”-je hozta meg számára az egész zenei közvélemény osztatlan elismerését, világhírneve innen keltezhető, 1868-tól. Úgy ebben, mint általában minden nagyobb méretű művében, tehát a négy szimfóniában, a két zongoraversenyben, a hegedűversenyében, kantátáiban, kamaraműveiben. Brahms a legjelentősebb és legérdemesebb Beethoven-epigon, főleg a stílust és formát illetőleg. Kompozícióiban hódol ugyan az újabb zenei kifejező eszközöket igénybe vevő irányzatoknak is, így például a komplikáltabb és érdekesebb harmonizációnak, a gazdagabb hangszerelésnek, de mindenkor kristálytiszta formák közt és a legelmésebb modulációk dacára egy szilárdan álló tonalitás keretében marad, úgy, hogy a mű egységességét pillanatra sem veszélyezteti. Ellensége minden tétovázásnak, szigorúan betartja az önmaga által felállított princípiumokat. Bülow a kitűnő esztétikus-zongoraművész első szimfóniájának hallatára, lelkesedésében kikiáltotta a harmadik nagy „B”-nek, értve alatta Bach, Beethoven és Brahmsot, és az új művet a „tízedik szimfóniának” nevezte el. Természetesen kihívta ez által a bayreuthi mester, Wagner és híveinek szarkasztikus gúnyját, ez azonban nem változtathatott a tényen, hogy szimfóniájának mesteri organizmusa és logikája következtében a Beethoven utáni szimfóniák közt az egyetlen, mely a nagy előd stílusának méltó képviselője. Ugyanez áll további szimfonikus műveire is. Bebizonyította, hogy a szimfónia és a versenymű még Beethoven, Schubert és Schumann után is életképes, sőt, friss és új hajtásokra is hivatott. Mint már említettük, ebben a törekvésében nem volt szüksége sem új formákra, sem pedig benső tartalmukat megvilágító programszerű magyarázatra, — nem tágít az abszolút zenétől.

— Művészetének nagyon jelentékeny hajtásai dalai, melyek értékben sokszorosan felülmúlják mindazokat a dalokat, amik Schubert és Schumann után ebben a műfajban alkottattak. Nem kevesebb, mint 51 füzet zongorakísérettel írt dalt, azonkívül 6 füzet duettet adott ki, nem is számítva az egyéb egyházi és világi karénekeket, kórusokat, kísérettel és anélkül. Dalaiban ellentétben Schumannal, aki a dalban elsősorban a poétikus elemet hangsúlyozza, Brahms a tiszta zenei elemet állítja előtérbe, közeledve ezáltal Schubert felfogásához. ………

— Miként a kiváló komponisták nagy része, így Brahms is kitűnő zongorajátszó volt, s mint ilyen, nem csak egy sajátos zongoratechnikát, de különálló, egyéni zongora-stílust is teremtett, amely az ő férfias erejű játékának megfelelt. ………

— Természetesen zongorakompozícióinak saját maga volt legjobb tolmácsolója, mely körülmény lényegesen hozzájárult a zongoradarabok gyors elterjedéséhez. A legnagyszerűbb, mit e hangszerre írt a d-moll versenymű és az f-moll szonáta. Előbbit elnevezték egy kilencedik zongora-szimfóniának, s valóban a hangulat hasonlósága és a roppant méret indokolja az összehasonlítást Beethoven kilencedikével. …….

— Életéről kevés feljegyeznivaló akad. Munka volt életének tartalma, boldogsága. Más boldogságot nem keresett. Ősgermán jellem izzig-vérig, nyersszavú, gyakran érdes, de szíve jósággal volt tele. Személyes szabadságát nem szívesen áldozta fel, ezért mindig csak rövid ideig tartó hivatalt vállalt, legutoljára a bécsi zenebarátok társaságának karnagya volt. 1878-tól egészen haláláig azután Bécsben privatizált, alkotásainak és barátainak élve. Egyébként egyedül járta meg élete útját, nőtlen maradt. Nagy elme, minden frázis ellensége, lelke legmélyéig igaz ember volt.

Most ott nyugszik Beethoven és Schubert tőszomszédságában. Kívánhatott-e magának szebb és méltóbb pihenőhelyet?!


„Zenei Szemle” 1924. VIII. évf. 10. sz.
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
történt:
1913 • Stravinsky, Le sacre du printemps bemutatója Párizsban
született:
1860 • Isaac Albéniz, zeneszerző († 1909)
1897 • Erich Wolfgang Korngold, zeneszerző († 1957)
1915 • Karl Münchinger, karmester († 1990)
1922 • Iannis Xenakis, zeneszerző, építész († 2001)
1933 • Helmuth Rilling, karmester
1934 • Strém Kálmán, zeneszociológus, hangversenyrendező († 2005)
1947 • Csavlek Etelka, énekművész
elhunyt:
1910 • Milij Alekszejevics Balakirev, zeneszerző (sz. 1837)
1935 • Josef Suk, zeneszerző, hegedűs (sz. 1874)