Ma 125 éve született Honthy Hanna!
Honthy Hanna (eredetileg Hügel Hajnalka - Budapest, 1893. február 21. - Budapest, 1978. december 30.) - Kossuth-díjas színművésznő, operettprimadonna, érdemes és kiváló művész.
Emlékét idézem az alábbi cikk ide bemásolásával:
Megkésett születésnapi beszélgetés HONTHY HANNÁVAL, aki színész-díjat alapit és életrajzát írja
Film Színház Muzsika, 1962. március 16. / 11. szám
Honthy Hannáról olykor úgy beszélünk, mint afféle fogalomról. Valaki egyszer elmésen azt mondta róla, hogy valóságos „nemzeti intézmény”, olykor még idegenforgalmi attrakció is. Miért? Alighanem azért, mert igazán csak egy van belőle, a maga nemében egyszeri tüneménye az operettszínpadnak, ezt elismeri az is, aki nem kedveli a műfajt. S aztán, ahogy telnek-múlnak az évek, lassan-lassan valamiféle csodabogárrá is válik, hiszen nem mindennapos jelenség az a sokat emlegetett örökifjúsága, tágra nyílt égszínkék szeme, ránctalan arca, aranyszőke haja és egész tejszínhabos lénye. A hangja is olyan, most, amikor beszélgetek vele, mint egy üde fiatal leányé, pedig éppen csak kilábolt a divatos influenzából. Legutoljára 38.6-tal játszotta végig a Csárdáskirálynőt, ami valóban hősies erőfeszítés lehetett.
De nemcsak beteglátogatóba mentem hozzá, hanem azért is, mert valahol azt olvastam: kerekszámú születése napját ünnepelte, s mivel tudom, hogy sohasem titkolja éveinek számát, sőt kérkedik vele, ez a kérdés is izgatott.
— Ki kell ábrándítanom — mondja, és máris csilingel a nevetése — egy év még hiányzik a kerek számból, habár a születésnapom óta már taposom. Az egyik lexikon tévesen azt írta, hogy 1892-ben születtem, holott csak 1893- ban. Szóra sem érdemes az az egy év, dehát mégiscsak ez az igazság ...
Csak úgy dobálódzik az évszámokkal!
— Sok mindenre voltam hiú életemben — mondja elbűvölő mosollyal — de életkoromra sohasem. Például igen sokáig nem viseltem nappal szemüveget, még akkor sem, ha kevéssé jól láttam ...
Ami a hiúságot Illeti, azt hiszem, most meg éppen hiúságból beszél az évszámokról. Most arra hiú, hogy sokéves korában is megmaradt a régi Honthy Hannának. Dehát mitől maradt ilyennek, mint amilyen? Meséli, hogy az utóbbi években hatszázszor játszotta el a Csárdáskirálynőt. Ebbe nem számítja bele régi fellépéseit, mert valamikor Sylviát is alakította a Kálmán-operettben. Csak azt nem értem, hogyhogy nem unja ennyiszer eljátszani ezt a káprázatos parádét! Ez a kérdés akkor is felmerül, hogyha a művel kapcsolatos vélemények és ízlések különfélék ...
— Semmit sem unok, amíg a nézőtéren nem unják, amit csinálok — feleli.— Mindig más-más közönségnek játszom. S valahányszor kimegyek a színpadra, elönt a boldogság, amikor az emberek tapssal fogadnak. Én körülnézek, és azt mondom magamban, „szervusztok édeseim!” S máris megkezdődik a teniszezés a közönség és köztem. Engem rendkívül lelkesít, ha érzem, hogy játékom hat a közönségre. Ettől valósággal elérzékenyülök... Az én legnagyobb színpadi élményem: az összjáték a közönséggel...
Minden művésznek mást és mást jelent a színpad. Mindenki mást és mást vár és kap tőle. Honthy Hanna magányosan él itt, fent a Deres utcában, kulturált ízléssel megteremtett gyönyörű otthonában, s a szeretetet, a gyöngédséget, ami nélkül senki sem érzi jól magát az életben, ő a közönségtől kapja meg ...
— Mióta színész?
— Ötven év óta - mondja. S amikor elcsodálkozom ezen, rögtön meg is magyarázza: — Tudom, tudom, már évekkel ezelőtt ünnepeltük ezt a jubileumot, de akkor beleszámították az én balettéveimet is, mert én már 12 éves koromban táncoltam a Babatündérben. Most azonban csak az operettszínpad éveit sorolgatom. Szívesen gondolok vissza a hosszú évtizedekre, és nem szégyellem, hogy soha semmit sem kaptam ingyen. Én mindenért mindig megküzdöttem…
Így, kívülről pedig úgy látszik, mintha egész pályáján játszi könnyedséggel szerezte volna meg a sorozatos diadalokat. De mit nevez ő küzdelemnek? Egy olyan példát mond el, amely ma valósággal kortörténetnek hat az operettek egykori kulisszavilágából.
— A Király Színház vezetősége annak idején kiosztotta rám a Mézeskalács Örzse szerepét. Petráss Sárit pedig meghívták a királykisasszony eljátszására. Ő azonban rögtön kijelentette, hogy csakis Örzsét hajlandó alakítani, mert olyan szerepet nem vállal, amelyben a férfi nem marad az övé. Kétségbe voltam esve a szerepcsere miatt, de aztán mégis sikerem volt...
— Másképpen játszik-e ma, mint régen?
— Én mindig arra törekedtem, hogy emberi legyek a színpadon... Akik nem szeretik az operettet, többnyire azzal érvelnek, hogy ebben a műfajban a szereplők minden ok nélkül váratlanul táncra perdülnek és énekelnek... Nos, hát éppen ez az: erre vigyáztam mindig, hogy a tánc és az ének természetes következménye legyen az előzményeknek. Nemegyszer mondták nekem: hogyan lehetséges, hogy 37-es lábad van, amikor a színpadon 35-ösnek se látszik? Ez igaz is, mert én a színpadon nem Honthy Hanna vagyok, hanem az, akit játszom...
Ezzel ugyan nem értek egyet, mert az ő egyénisége, az ő kialakult játékstílusa minden maszkon és kosztümön keresztülsüt. Éppen ez az, hogy mindig Honthy Hanna...
Nemsokára ismét Játszik a Fővárosi Operettszinházhan, az influenza nehezebbik felén már túljutott. Mit csinált itthon egész nap?
— Vagy ötezer könyvem van, így hát sosem unatkozom. Azonkívül megkezdtem az önéletrajzom írását...
— Önéletrajzot ír? Hogyan?
— Egyelőre magnetofonba mondom be, ami éppen eszembe jut, a kezdettől máig. A pályámat és a magánéletemet akarom megírni ... Azt hiszem, érdekli majd a fiatalokat is az én sokféle színészi tapasztalatom. Az az elképzelésem, hogy könyvem jövedelméből díjat alapítok fiatal színészeknek ...
—Mi volt a legfontosabb tapasztalata?
— Tálán az, hogy az operettszínész is neveli a maga módján a közönséget. Mondjuk jó ízlésre. Én mindig óvakodtam attól, hogy valaha is frivol, ízléstelen, vagy éppen közönséges legyek a színpadon. Pedig sokan hajlamosak erre a nagyobb és olcsóbb siker érdekében. Valamikor a Fifi című francia vaudeville-ben játszottam. Másnap az egyik kritikus azt írta rólam, hogy még a Sacre Coeur növendékei is megnézhetnek, még ők is tanulhatnak tőlem illemet és jó modort... Pedig csak egy kis kokottot alakítottam ...
— Nem bánta meg. hogy az operett műfaját választotta élete hivatásául?
— Amióta a világ világ, minden operettszínész azt nyilatkozza, hogy a lelke mélyén Shakespeare-t és Szophoklészt szeretné játszani ... Nem, nem, ezt ne várja tőlem ... Még akkor sem, ha régi, jól sikerült prózai szerepléseimre utal... Én ma is változatlanul szeretem az operettet.
Az operett is őt...
Gách Marianne
|
