Bejelentkezés Regisztráció

Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc.


555 Héterő 2017-11-15 15:08:12 [Válasz erre: 554 Búbánat 2017-11-15 14:46:45]

9 838 529 bájt: - nem semmi!


554 Búbánat 2017-11-15 14:46:45

Kétszázharminc évvel ezelőtt, 1787-ben, ezen a napon - november 15. -  halt meg  Christoph Willibald Gluck, zeneszerző (sz. 1714. július 2.)

Christoph Willibald Gluck

Hamarosan bemutatásra kerül az Erkel Színházban az Íphigeneia Auliszban című Gluck-opera Richard Wagner-féle átdolgozása - koncertszerű előadásban, egyetlen alkalommal.  

Időpont: 2017. november 27

Az Opera műsorkalendáriumából idézem az alábbi sorokat:

Richard Wagner egész élete – legalább egyik olvasatában  az opera reformjáról szól. Miközben ifjúságában és egzisztenciális problémái közepette több, számára értékes darabot betanít, elvezényel vagy feldolgoz, a kevésszámú tisztelt előd egyike Christoph Willibald Gluck – és az ő korai operareformja. 1847-ben Wagnert oda ragadja a rajongás, hogy a drezdai színház számára átiratot készít Gluck korai, ún. auliszi Íphigeneiájából, maga tanítja be, és maga is vezényli a mű premierjét.

A dramaturgiailag és hangszerelésében is wagneri verzió mára feledésbe merült, most azonban eljátsszuk, mert szeretnénk látni és jobban érteni a Tetralógia alkotó zsenijét.

Koncertszerű operaelőadás három felvonásban, német nyelven, magyar és angol felirattal

François Gand Le Bland du Roullet francia librettóját német nyelvre átdolgozta: Richard Wagner

Karmester: Alpaslan Ertüngealp

Agamemnón - Haja Zsolt

Akhilleusz - Rab Gyula

Kalkhász - Palerdi András

Klütaimnésztra - Gál Erika

Íphigeneia - Fodor Gabriella

Artemisz -Töreky Katalin

Arkász - Kőrösi András

Az Operaház Énekkara (karigazgató: Strausz Kálmán)

A Műsorkalendáriumban olvasható, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar játszik.


553 Ardelao 2017-11-06 11:56:11

 

203 évvel ezelőtt, ezen a napon született a Adolphe SAX, a belga hangszer tervező, zenész, a saxofon feltalálója.

Szobrot emelnek a saxofon feltalálójának. 

A belga akadémiai szenátus a lüttichi egyetem egyik nagytermében nemrégen ünnepélyes ülést tartott, melyen a saxofon feltalálójának érdemeit méltatták.

Egy saxofon-kvartett válogatott zenedarabokat is előadott ezen az ünnepségen, hogy az egybegyűlt professzorokat meggyőzze arról, milyen kiváló és szépen szóló hangszer a  saxofon. Ennek a manapság annyira népszerű instrumentumnak feltalálója, Adolphe Sax.

1814-ben a belgiumi Dinant városában született. A brüsszeli konzervatórium diákja volt s miután megszerezte az oklevelet, Párizsba költözött, ahol újfajta hangszerek készítésével kísérletezett. Sok irigye és ellensége volt, akik minden áron lehetetlenné akarták tenni a tehetséges fiatalembert. Annak a kornak Párizsban élő legnagyobb zeneszerzői: Berlioz, Rossini és mások azonban pártfogolták és lehetővé tették, hogy állami támogatásban részesüljön. 

Adolphe Sax különösen fúvós hangszerek készítésében volt valóságos zseni.

Az 1840-ben tartott párizsi kiállításra óriási méretű kürtöt, úgynevezett Sax-kürtöt konstruált, mely nagy feltűnést keltett. 1844-ben készítette el az első saxofont, mely azóta az egész világot meghódította. A francia és belga katonazene fejlesztésében is nagy érdemeket  szerzett

Adolphe Sax 1894-ben halt meg Párizsban. Szülővárosában, Dinant-ban most szobrot szándékoznak állítani Adolphe Sax emlékére.

TOLNAI VILÁGLAPJA, 1938. november 16. (38. Évfolyam, 47. szám)


552 Búbánat 2017-11-04 10:50:01

Koncert a Szent István Bazilikában – Nemzeti Gyász Emléknapja

November 4-én 19:30-tól az M5 műsorán!

Szent István Bazilikában  emlékkoncerttel emlékeznek a szabadságharc mártírjaira…

Elhangzik:

Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány
Ludwig van Beethoven: III.(Eroica) szimfónia
Johannes Brahms: Ave Maria

Közreműködik:

a  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara,

a Magyar Rádió Gyermekkórusa.

Vezényel: Farkas Róbert

 

Televíziós rendező: Komlós András

(70 perc)


551 Búbánat 2017-11-03 23:28:10 [Válasz erre: 550 Búbánat 2017-11-03 17:07:36]

Fülöp Attila operaénekest köszöntötték ma este a Fészek Művészklub Színháztermében  a kollégák, művésztársak abból az alkalomból, hogy nyáron töltötte be a 75. életévét.  

Az intézmény honlapján olvashattuk:

Dokkba ér az „Operaházi esték a Fészekben” mely az egyik legjobb rendezvény-folyamunk. Ezek az estek igazi, régi hagyományokon építkező, beszélgetős Fészek-estek voltak, melyek után mindenki jóérzéssel bandukolt hazafele. Köszönhetően ez a műsor lelkének, Fülöp Attilának. Ő több mint egy évtizeden át állította össze műsorunkat és tisztelte meg operaénekes vendégeit azzal, hogy humorosan, kedvesen és tartalmasan vezetve emberközelbe hozta a személyesen is fellépő művészeket a nézőknek. 
A most 75 éves Fülöp Attila operaénekes - úgy tűnik - abbahagyja, de az utolsó este művész-barátai tisztelik meg és köszöntik Öt. https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/f4c/1/16/1f642.png:)

vendégek: BERCZELLY István, BUSA Tamás, CSAVLEK Etelka, FÜLÖP Zsuzsanna, IVÁN Ildikó, KALMÁR Magda, KERTESI Ingrid, KOLONITS Klára, MOLNÁR András, ROZSOS István, SÁRKÁNY Kázmér, SUDÁR Gyöngyvér,SZABÓKY Tünde

zongoránál: SALGÓ Tamás
köszöntőt mond: SZINETÁR Miklós

 

Nos, valóban, nagyon szép és megható volt látni és hallani, ahogyan Fülöp Attilát szóban és dalban felköszöntötték az operaénekes-társak; a szeretet és tisztelet hangjának megnyilvánulásaihoz csatlakozott Szinetár Miklós is, aki ünnepi köszöntőjében felidézte a kiváló tenoristával való első találkozását, valamikori munkakapcsolatát, a vele máig tartó barátságát, ismertette a művész Operában betöltött több irányú szakmai tevékenységét is, mely számára az  igazgatói munkájához is egykor milyen nagy segítséget jelentett.

Az előzetesen jelzett fellépő művészek közül különböző okok miatt nem lehetett jelen Iván Ildikó, Kolonits Klára és Kovácsházi István.

 Egy váratlan, meglepetés-köszöntésben is részesült Fülöp Attila!  Kovács János karmester Japánból élőben bejelentkezett: a technika segítségével kihangosított mondataiban szívből jövő jókívánságát fejezte ki, megköszönve neki mindazt a támogatást, amit fiatal, kezdő karmester korában ő, de elhunyt felesége, Sudlik Mária szopránénekes  is, tőle kapott,  amit ezúton hálásan megköszön.

A fellépett művészek mindegyike produkciója előtt és vagy után néhány kedves szót váltott a nézőtér első sorában ülő Fülöp Attilával; volt aki a pódiumról lelépve odament hozzá, hogy személyesen átnyújtsa személyes ajándékát. Fülöp Attila minden elhangzott énekszámhoz illetve előadójához humoros kommentet fűzött; a saját énekhangjához is: a rádiós,  vagy hanglemezről bejátszott  zenei részletekhez, melyekben ő is énekelt…

A következő énekszámokat hallottuk. A zongorán Salgó Tamás kísért.

Fülöp Zsuzsa és Sudár Gyöngyvér – Offenbach: Hoffmann meséi – Barcarola

Sárkány Kázmér – Verdi: A végzet hatalma – Melitone jelenete

Szabóky Tünde – Cilea: Adriana Lecouvreur – Adriana áriája

Berczelly István – J. S. Bach: Magnificat – basszus szóló tétel

Csavlek Etelka - Virágénekek

Kertesi Ingrid – Offenbach: Hoffmann meséi – Olympia áriája

Busa Tamás – Wagner: Tannhäuser – Dal az Esthajnalcsillaghoz

Kalmár Magda  - egy sanzont adott elő

Molnár András – Mozart: A varázsfuvola – Tamino képáriája

 

Hangfelvételről bejátszott részletek között voltak Kodály-dalok, és volt egy Schubert-tercett is: Fülöp Attila, Polgár László és a napokban elhunyt Kukely Júlia énekelt.

Finálé - Mozart: Szöktetés a szerájból – az összes közreműködő énekművész előadásában felhangzott: „Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés…

A közönség, a körükben lévő családtagok, művészbarátok, kollégák, érdeklődök hangos tapsai közepette fejeződött be ez a szép zenés köszöntő-műsor a Fészekben.


550 Búbánat 2017-11-03 17:07:36

OPERAHÁZI ESTÉK A FÉSZEKBEN

Fülöp Attila köszöntése

FÜLÖP ATTILA KÖSZÖNTÉSE

2017. november 3., péntek este 19 óra (Színházterem) 

Vendégek:

BERCZELLY ISTVÁN
BUSA TAMÁS
CSAVLEK ETELKA
FÜLÖP ZSUZSANNA
IVÁN ILDIKÓ
KALMÁR MAGDA
KERTESI INGRID
KOLONITS KLÁRA
KOVÁCSHÁZI ISTVÁN
MOLNÁR ANDRÁS
ROZSOS ISTVÁN
SÁRKÁNY KÁZMÉR
SZABÓKY TÜNDE

a zongoránál: SALGÓ TAMÁS
köszöntőt mond: SZINETÁR MIKLÓS


549 Ardelao 2017-11-03 12:46:12

Vincenzo BELLINI, olasz zeneszerző, született Szicíliának Catania nevű helységében 1801. november 3. meghalt Puteauxban 1835. szeptember 23.

1819-óta a nápolyi konzervatórium tanulója és tanulmányait leginkább Tritto és Zingarelli alatt végezte. Első nagyobb szerzeménye az Adelson e Salvina című opera (1824. adták Nápolyban); követte Bianca e Fernando című operája. Ez utóbbi annyira tetszett, hogy Bellini meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala színház számára írjon, mi Olaszországban nehezen elérhető megtisztelés. II Pirata (A kalóz) című dalművével 1827. megalapította hírnevét egész Olaszországban. Ezt követték gyors egymásutánban dalmüvei: La Straniera (Az idegen nő, 1829. Milanóban) ; I Capuletti ed i Montecchi (1830. Velencében);

La Sonnambula (Az alvajáró, Milano 1831; címszerepében Giuditta Pasta); Norma, a nagy Malibrannal a címszerepben (u. o. 1831) és Beatrice di Tenda (Venezia 1833), melyek mindenütt gyönyörrel tölték el a hallgatókat és nemsokára egész Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző epedő, édes dallamaitól. Bellini 1833. Párisban Rossinival és Cherubinivel érintkezett, onnan Londonba ment, hol fényes fogadtatásban részesült. 1834-ben ismét visszatért Párisba, hol a párisi olasz opera számára a Puritani című dalművet írta, melyet 1835. rendkívüli lelkesedéssel fogadtak. A jeles művészt még ifjú korában ragadta el a halál. Életrajzát megírta Pougin Artúr (Paris 1868), Percolla, Florimo, Amore (Catania 1892), Hiller Ferd.)

—Bellini műveit mély, igaz érzés, kevés drámaiság, egyszerű munka jellemzik.  

RÉVAI NAGY LEXIKONA, 1911.
 


548 zenebaratmonika 2017-11-02 16:06:35 [Válasz erre: 547 Búbánat 2017-11-02 13:44:42]

A 125 éve született Ábrahám Pál leghíresebb világhírűvé vált operettjének magyarországi premierje a Magyar Színhában 1933. december 23-án:

(Színházi Élet 1934/2. szám)

Az elmúlt évtizedben, a hanyatló operett világában, egyetlen név robbant ki diadalmasan: az Ábrahám Pál neve. A legnehezebb helyen kezdte karrierjét: Pest figyelt föl rá. Egy édesen olvadó, mégis modem keringő csendült meg a Viktóriában: »Nem történt semmi, csak elváltunk csendben .,.«

Azután jött a többi. Jött a » teve van egypupu«, jött a »Harminckettes baka vagyok én!«. Első eset, hogy a magyar muzsika pattogó üteme harmonikusan olvadt össze a modern dzsessz ütemével.

Igenis, Ábrahám Pál volt az egyetlen, aki megérezte a kor muzsikáját.. Ezt a lüktető, ideges, ritmustalan ritmust, amikor a szaxofon vezeti a szólamot, vagy a bendzsó, amikor a dob pörgése kivigyorog a zenekarból, mint a duzzadt néger ajkak közül a vakító fehér fogsor, — de amellett Ábrahám Pál művész a szószoros értelmében, költő, akinek melódiában gazdag lelke kicsillan a modernül, groteszkül meghangszerelt dallamok mögül.

A muzsika? Az előjáték nápolyi motívumokkal ékes dallama, a két pattogó duett, az első finaletto klasszikusan modern ötlete, a nagy keringő hatalmas felépítése: megannyi csillogó ékszer a pompás művű operett-dobozban. A zenei aláfestések, a vissza-visszatérő dalötletek » legfásultabb hallgatót is kell, hogy magukkal ragadjak. A »Bál a Savoyban« két órára kizár minden gondot, aki ezt végighallgatja, annak örülni kell a pompás dalcsokornak, melyet egy nagyszerű és ízig-vérig modern tehetség nyújt át neki.

Hajdanában fehér kesztyűs kezekkel cibálta ki Ábrahám Pál a zenekarból a melódiákat, ma rövid karmesteri pálca van a kezében, de szemjátéka, ideges, megérző, nyugtalan dirigálása a régi. Molnár Ferenc »Ördög«-e a karmesteri pulpituson.

A darab meséjeï Pompás vígjáték. Grünwald és Beda urak gyártották, de nálunk  Heltai Jenő mesteri keze alá került, aki teletűzdelte az igazi poézis mosolyával és virágaival. Egy arisztokratapárról van szó, akik egy évi — mézes hét után még mindig szeretik egymást. A férj házasságkötése előtt régi kalandjának, Tangalitának — aki spanyol táncosnő, egy csekket ad, melynek ellenében egy órát, tölt el a csekk bemutatásakor bármikor és bárhol Tangalitával. A táncosnő a Savoy hotel báljára hívja a férjet, — ott akarja beváltani a csekket. A fiatal férj, barátjával, a hetedik nősülése előtt álló törökkel akar elmenni a bálba, természetesen a felesége nélkül, akit valami ürüggyel otthon hagy. Az ifjú asszony és barátnője hamar rádönnek a hazugságra s elhatározzák, hogy ők is elmennek a Savoy báljára, ezzel a kiáltással: — Szemet szemért, csókot csókért. Itt toppan be két új figura a darabba, két pompás alak, egyik Tangalita, a rég várt spanyol táncosnő, a másik pedig egy szerény ügyvédjelölt, aki egyszer az életben ki akarja mulatni magát. Csókot — csókért! A márkiné szemet vet. az ügyvédre és a forgószínpad jóvoltából láthatjuk a két szeparét, ahol pontosan az történik az egyikben, ami a másikban. A harmadik felvonásban aztán kiderül, hogy — semmi különös baj nem történt, mindössze egy csók — egy csókért! Ës mégegyszer fölzendülnek a klasszikusan modem melódiák és a közönség elragadtatva távozik. A mai kényszeredett operett - dzsungelben nagy öröm egy ilyen este!

A szereplők? Harmath Hilda a legnagyobb meglepetés. Hallottunk külföldi nagy sikereiről, most mindent mesérti. Primadonna lett belőle a szó nemes értelmében. Talán így: Primadonna! Első nő! Betölti a színpadot, régi szerénységét öntudatos mozgás váltotta föl, már ott áll a rivalda elején, a sugarak özönében és hangja a szerelmes csalogányé, vagy inkább— a szerelmes asszonyé, aki dalol, mert tele van a szíve!

Rökk Marika tánca: ördögi. Még nem igen láttunk ilyen szubrett-táncot. Lázár Mária fekete szépségében, villogó szemeivel pompás spanyol táncosnő. Törzs Jenő a nagy művész fölényével és rokonszenves öntudatával oldotta meg feladatát. Kabos Gyula: remek. Török diplomata, aki eddig hat feleséget fogyasztott el. végül is Rökk Marikába beleesik. Ha ingatott, azt mondja:

- Ük. ült, ük!

Ezért a bárom »ük«-ért magáért érdemes elmenni a színházba.

Ráday Imre az ügyvédjelölt kis szerepvéből kabinetalakítást csinált. Pompás színes«, tele humorral és intelligenciával. Beszéljünk a színpompás képről, a ragyogó toalettekről, a csillagtáncról, a nagy keringő ritmikus kísérő táncáról, a gyönyörű görlökről? Ezt látni kell. A szinház páratlan áldozatkészséggel állította ki a darabot. A rendezés kifogástalan Több annál: költői és bájos.

Bál van ma, bál, táncol Savoy jókedvű mindenki, áll a bál, Szédít a tánc a jazz süvölt taps, lárma, reng belé a föld. Rajta!

Bál van ma, bál, táncol Savoy. Táncold a valcert a nóta száll. Forró a száj, csókolni muszáj. Hajnalig ma meg se állj Míg áll a bál, csókolj, igyál. Végre itt a karnevál.

Fölemelem az írótollamat és szeretettel mutatom az irányt. Az útirányt a Magyar Színházba. Hölgyeim, uraim: mindnyájukat fölkérem egy fordulóra a Savoy bálján. Hálásak lesznek nekem, ha követik a tollam, a szívem útmutatását és megnézik ezt a remek produkciót, a magyar genie és a magyar színjátszóművészet nagyszerű együttesét.

 


547 Búbánat 2017-11-02 13:44:42

Ma 125 éve született Ábrahám Pál.

Esti Kurir, 1933. április 8.

Viharos tárgyalás a  «Bál a Savoyban» előadási joga körül
 

Érdekes harc indult meg hónapokkal  ezelőtt a Berlinben nagy  sikerrel bemutatott Ábrahám-féle operett, a Bál a Savoyban előadási  joga körül. Hónapokkal ezelőtt az a hír volt elterjedve színházi  körökben, hogy Ábrahám Pál  darabját az akkor még működő Fővárosi Operettszínház fogja előadni. Kiderült azonban, hogy Ábrahám Pál ideiglenes szerződést kötött Lázár Ödönnela Király Színház volt igazgatójával, amely szerint a Bál a Savoyban a Király Színházé lesz. Lázár Ödön már hónapok óta nem volt    színigazgató, amikor eszébe  jutott ez az Ábrahám-féle  levél, amit nyomban átruházott a Király Színház új bérlőtársasága, Föld Aurél igazgató nevére.

A Bál a Savoyban Berlinben, mint ismeretes, igen nagy sikert aratott, és már több mint száz előadást ért meg. Dacára azonban Ábrahám  Pál írásbeli ígéretének, még sem kapta meg a Király Színház a darab előadási jogát. Marton Sándor dr. színházi vállalkozó ugyanis már évekkel ezelőtt lekötötte Ábrahám Pál összes operettjeit, többek közt a Bál a Savoyban című darabot  is s ezért úgynevezett  kérkedési“  pert indított Föld Aurél ellen s arra  kérte a bíróságot, hogy ítéletileg állapítsa meg, hogy a Király Színház nem rendelkezik a darab előadási jogával.
 

Ábrahám Pál szerződései

Ez a per viharos tárgyaláson ma került Balogh Árpád  dr. törvényszéki bíró elé. A bíróság tanúként idézte meg a Budapesten tartózkodó Ábrahám Pál  zeneszerzőt, akinek vallomása körül keletkeztek a viharok. Ábrahám előadta ugyanis, hogy még 1930-ban ráruházta Marton Sándorra két darabjának, a Viktóriának és a Hawai rózsájának előadási  jogát, majd a többi darabját  is Martonnak adta  át. A Király Színházban Lázár Ödön igazgatása alatt került színre  a Viktória és a Hawai rózsája  és dacára  annak, hogy mind a két  darab nagy sikert aratott, Lázár 15.000  pengő írói  honoráriummal maradt  neki adósa.
Palágyi Róbert  dr. Marton Sándor képviseletében bemutatja az eredeti  szerződéseket, mire a tárgyaló  bíró megkérdezi Ábrahám Páltól:
— Megmondotta ön Lázár Ödönnek, hogy ön Marton Sándornal kötötte le ezt a darabját is?
— Megmondottam. Sőt Lázár Ödönnel együtt felmentünk Marton Sándorhoz is, aki közölte Lázárral, hogy szerződésileg őt illeti meg összes darabjaim  előadási joga. Nem tehetek róla, hogy elterjedt a  hír a Viktória premierjén,  hogy a Fővárosi Operettszínház fogja előadni a Bál a Savoyban-t. Emiatt Lázár szemrehányást tett, mire azt mondottam neki, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak.
—  Tudja mit — mondotta Lázár -, akkor csináljunk szerződést.Ábrahám  elmondja ezután, hogy levél formájában tényleg lekötötte Lázárnak a  darabot, de közölte vele, hogy véglegesen Marton Sándorral kell majd  megállapodnia.

Kié a darab?

A Király Színház képviseletében dr. Bálint Pál ügyvéd megkérdi Ábrahám Páltól, hogy ha  tényleg átruházta a darab előadási jogát  Marton Sándorra,  miért adott mégis szerződést a Király Színháznak is.
—  Én a Király Színháznak csak a premier jogát biztosítottam. Közöltem azonban Lázárral, hogy a darab nyilvános előadási joga, zeneszámainak kiadása, rádióelőadás és minden egyéb jog Marton Sándort  illeti.

Palágyi dr. ügyvéd:  Ábrahám nem köthetett végleges szerződést, hiszen  a darab akkor még nem is  volt készen, azonkívül neki joga van a  szereposztásba beleavatkozni, kikötheti a zenekar nagyságát stb.

Bálint Pál  dr.: Ön lekötötte a darab előadási jogát a Király Színháznak is és Marton Sándornak is. Nem tudja ön, hogy ezzel a  büntető törvénykönyvbe  ütköző cselekedetet követett el?
— Nem tudhattam, hogy ebből ilyen per lesz. S közöltem is Lázárral, hogy  állapodjék meg véglegesen Martonnal.

Ábrahám további vallomásában elmondja, hogy minden darabot Martonnak kötött le, aki neki ezekre ötvenezer pengő előleget folyósított. Ezt az előleget a tantiémekből vonják le.

Ábrahám Pált megeskették vallomására. Ezután Lázár Ödönt, a Király Színház volt igazgatóját hallgatják ki, aki elmondja, hogy Ábrahám lekötötte nála a Bál a Savoyban előadási jogát, de a szerződést nem  fixírozták véglegesen.
Nem tartotta fontosnak, hogy Martonnál is megállapodjék, mert ő Martonnal  jóba  volt és biztosra vette, hogy ő nem gördít akadályokat az előadás elé.

A Király Színház jogi képviselője ezután perbe hívta magát Ábrahám Pált is.
Majd a bíróság a  perbeszédek után meghozta ítéletét, amely szerint  a  bíróság kimondotta, hogy a Király Színház nem rendelkezik olyan joggal, amelynek alapján előadhatja, vagy akár hirdetheti a Bál a Savoyban címü  operettet.

Kimondotta a bíróság, hogy az ilyennemü jog személyhez van kötve  és a szerző engedélye nélkül a színház igazgatója nem ruházhatja  át az előadási jogot.

A törvényszék ítélete iránt színházi körökben igen nagy volt az érdeklődés. Az ítélet ellen minden valószínűség szerint a Király  Színház fellebbezéssel fog élni


546 Ardelao 2017-10-31 00:12:30

147évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el MOSONYI MIHÁLY magyar zeneszerző (1870. október 31.).

DR. ISOZ KÁLMÁN:

MOSONYI MIHÁLY

Mosonyi Mihály a hazai zenetörténet egyik legszeretetreméltóbb egyénisége. Nagy tudását, invenciója gazdagságát, nagy munkabírását céltudatosan állította meggyőződéses magyarságával zenei művelődésünk szolgálatába. Hangsúlyozom, meggyőződéses magyarságát, mert ő nem azért volt magyar, mert történetesen hazai földön született, hanem azért, mert boldog volt, hogy itt születhetett s büszke volt arra, hogy magyar lehetett.

A mosonmegyei Boldogasszonyfalván született 1814. szeptember 4-én. Családi neve Brand volt. Tanítói pályára készült, Pozsonyba ment, hol a nagyhírű — később, mint aacheni zeneigazgató elhunyt — Surányi tanította zenére. E nem hosszúra nyúlt tanulási idő alatt azonban zenei ismeretei oly szilárd alapra tettek szert, hogy azokat, autodidaxis útján — gróf Pejacsevich Péter házában 1835-tőÍ 1842-ig, amikor ott zenetanári minőségben volt alkalmazásban — kitűnően fejleszthette ki. Tanulásának komolysága és fáradhatatlansága szinte félelmetes arányú volt egy az élet elején álló, egészséges, tréfát szerető, jó kedélyű, fiatalember rendes életmódjához képest. Kétfalun való tartózkodását csupán a grófi család kíséretében Bécsbe és Pozsonyba tett kirándulásai szakították meg, amikor is igyekezett a zenei élet terén megnyilvánuló minden új jelenséggel megismerkedni. A klasszikus mesterek odaadó tanulmányozásában fejlődött zeneművész, ki jó zongorás és nagybőgős volt, 1842-ben költözött Pestre és vetette be magát a zenei élet akkor nálunk már eléggé élénk mozgalmaiba. Ekkor már kész munkákat hozott magával. A Pest budai Hangász egylet nem is késett Mosonyi Mihály műveinek bemutatásával s 1844. március 3-án első szimfóniáját adta elő. Sikere nagy volt.

E hangversenyen a nála félévvel fiatalabb Volkmann Róberttel, kinek «Tóbiás» című oratóriumából adtak elő részleteket és Doppler Ferenccel, kinek új «Magyar nyitányát» adták, együtt lépett a pesti közönség elé. Röviddel ezután a Belvárosi plébánia templomban mutatták be miséjét 1844 húsvétján, amelyről a Honderű is megemlékezett (I. fv. 490—91. o.), mondván: «Nem lehet nem érintenünk a fiatal Brand úr gyönyörű miséjét, mely a legdícséretesebb szabatosság és lehető legnagyobb erőösszpontosítással adatott elő számlálhatatlan embertömeg előtt a városi főegyházban a derék regenschori: Preyer (Brauer) úr igazgatása alatt. Brand úr — kinek nagy szimfóniája nem régen oly általános tetszésben részesült — újra nagyszerű tehetségének adta jelét, mert pompás szerzeményének minden száma egytől-egyig művészi avatottság és ihletés eredménye. Mi Brand urat üdvezeljük e szép pályán, de szeretnők, hogy képességét más mezőn is megkísértse.» Alíg telik el pár hónap, Péter Pál napján új miséjét játsszák a belvárosi templom kórusán.

Hogy Mosonyi miséi nemcsak kortársainak tetszettek, hanem, hogy igazi komoly értékek, igazolja, hogy amikor bemutatójuk után nyolcvan évvel, Harmat Artúr a belvárosi templom egyházzenei hangversenyén, elismerésre méltó betanításban felújította, minden zenebarát osztatlan tetszésével találkozott s, azóta Mosonyi miséi, templomaink zenés istentiszteleteinek, élő műsordarabjai. Mosonyit a Honderűnek és barátainak nem kellett a komponálásra bíztatniuk. Zeneszerzői munkásságát a belülről kifelé törő lelkesség fűtötte. Kamarazenéjének, nevezetesen vonósnégyeseinek írása is erre az időszakra tehető. Zongorahármasa 1851-ben jelent meg nyomtatásban. Annak dacára, vagy talán éppen azért, mert Mosonyi a nagy klasszikusok tanulmányozása közepette lett zeneszerzővé, korának új zenei mozgalmai iránt nagy fogékonysággal viseltetett. Így történt, hogy Liszt Esztergomi Miséje templomavató előadásakor az ő Grandualeját és Offertoriumát ékelték a misébe. Liszttel ez időben lépett személyes összeköttetésbe s megnyerte a nagymester őszinte becsülését és barátságát.

Kiviláglik ez Lisztnek Erkelhez 1856. november 21-én intézett leveléből, melyben a miséjén közreműködötteknek köszönetét kéri tolmácsolni, s egyben üdvözli Dopplert és Mosonyit. Úgy látszik e bátorításra írt Mosonyi Lisztnek, ki 1857. április 29-én Weimarban kelt válaszában (Isoz K. : Liszt Ferenc három kiadatlan levele Mosonyi Mihályhoz., Magyar Könyvszemle 1928.), e meleg-hangú sorokkal kezdi levelét:

«Először, mint derék, adományokban gazdag és tehetséges zenészt ismertem meg, most barátként szerettem meg.»

A közlendők során örömének ad kifejezést a felett, hogy Mosonyi legközelebb befejezi operáját, azután így szól: «Bravó, Ön egy derék becsületes ember, aki a mi Sopron megyénknek becsületére válik.» Hogy egy kis földrajzi tévedéssel Boldogasszonyfalvát Sopron megyébe kebelezi be, mit sem tesz. A fontos az, hogy Liszt nem tud valakinek kedvesebbet mondani, mint azt, hogy az ő szülőföldéről való. A szóban forgott operát Mosonyi, Pasque német szövegére írta. Címe: «Kaiser Max an der Martins-Wand», három felvonásos regényes opera. Tárgyához mérten, zenéjének stílusa is a nemzetközi vizeken evezett.

Mosonyi még mielőtt Weimarba utazott volna, 1857-ben az Erzsébet-Album részére «Pusztai hangok» címen magyar zenei darabot írt. Alighanem operájával együtt ezt is magával vitte s mutatta be a Mesternek. A tőle nyert tanácsok alapján a vezérkönyvet hazahozta, félretette — az hírlett róla, hogy elégette, amit igen helyesen nem tett meg s ez a mű ma a Nemzeti Múzeum Zenetörténeti Osztályának tulajdona — s weimari útja óta csak magyar irányú műveket komponált. Időközben Mosonyi a Rózsavölgyi és Társa cégnek Bécsben Dunkl Nepomuk János címen fenntartott fiókja részére Liszt Esztergomi Miséjéből négykezes zongorakivonatot készített. Az első két tétel elkészültével a szerző véleményét kikérendő Mosonyi a kéziratot elküldötte Lisztnek, ki azt kézhez véve, azonnal átjátszotta az épen nála időző Hans von Bülow-val. Erről Liszt I860. szeptember 24-én kelt levelében ezeket írja Mosonyinak:

«Ha itt lett volna, az előadással majd annyira meg lett volna elégedve, mint a zongorások az átirattal, amelyet mintaszerűnek s mesterinek kell mondanom. Egy ilyfajta partitúrát nem lehet értelmesebben, hívebben és hatásosabban zongorára négy kézre átírni, mint ahogy az Önnek sikerült.»

Időközben Mosonyi saját kompozícióin is szorgalmasan dolgozott, mint mondottuk kizárólag magyar szellemű darabokat írt. Brand ekkor szülőföldjéről a Mosonyi nevet vette fel. Első magyar szerzeményeit vidékről küldötte fel kiadásra a Rózsavölgyi cégnek. Itt az üzletben megforduló zenészek között a művek általános feltűnést keltettek s mindenki a szerző kiléte után tudakozódott. Mosonyinak így az ismeretlenség köpenyébe burkolózva módjában állott, hogy műveiről mindenkinek őszinte és fenntartásnélküli véleményét meghallhassa. És ez a vélemény csak hízelgő volt reá nézve. Volt is álmélkodás, amikor Mosonyi kilétét felfedte. Hogy a Mosonyi nevet mély meggyőződésből vette fel, s hogy a magyar zenének fejlesztését életfeladatául tekintette, legjobban kiviláglik a Szépművészeti Csarnokkal folytatott polémiájából, amidőn a Zenészeti Lapokban (1863. 126. o.) többek között ezeket írja:

«Midőn én, mint Mosonyi, új tollat faragtam magamnak, mellyel írni s működni akartam: korántsem tevém ezt fiatal felhevülésből vagy szalmatűz lelkesedésből (mert 18 évig észleltem, s követtem figyelemmel a főváros zenészeti életét s a hazai művészet viszonyait), hanem érett megfontolással s a tér veszélyességeinek tiszta öntudatával fogtam a nehéz munkához.»

Munkálkodása az I860. évben gazdag aratást nyújtott. Ekkor jelentek meg: «Hódolat Kazinczy szellemének», «Magyar gyermekvilág» című zongoradarabok. «A magyarok tisztulási ünnepe az Ung vizénél» című oratóriumát befejezte, «Széchenyi Gyászhangok» zenekarra, a Filharmóniai hangversenyeken előadatott. Ebből az időből valók a «Tanulmányok zongorára, a magyar zene előadása képzésére» négy füzetben. Hogy zenei kitaláló adománya — idegen szóval: invenciója — ebben a tanulmánysorozatban mily gazdag és mélyen szántó, erről nem kisebb szakember, mint Wagner Richárd tett tanúbizonyságot, ki a «nemzeti zene» fogalmáról való véleményét, azon szerzemények alapján foglalta össze Ábrányi Kornélhoz a Zenészeti Lapok szerkesztőjéhez 1863. augusztus 8-ikán Penzingből intézett levelében, amelyet Reményi adott neki, s amelyek között Mosonyi Tanulmányai is voltak. Wagner a «nép-zenében rejlő őseredeti gazdagságot», mint ható tényezőt mindenekfelett kiemelve, így folytatja (a szöveget Ábrányinak a Zenészeti Lapokban közölt fordításában ismétlem):

«hogy a valóban jellemzetes művészi feldolgozás miként képes a még tökéletes nemzeties elemből csaknem bevégzett tökélyű műzenészeti termékeket alakítani: erre példa Mosonyi Mihály «Tanulmányok» című műve II. füzetének XIII. számú darabja. Ki ne ismerné fel ebben — mely másrészt feltűnő híven tükrözi vissza a magyar «Lassúk» eredeti típusát — azon szellemet, mely Bach Sebestyén fantasztikus előjátékait átlengi?»

A Filharmóniai hangversenyeken 1861-ben az «Ünnepi Nyitány» került bemutatásra és ugyan-ezen év végén (december 16) volt a Nemzeti Színházban első előadása a «Szép Ilona» című operájának, mely osztatlan elismerésben részesült és műsordarab volt. Szövegkönyve kissé nehézkes, ami újabb-kori felfrissítését megakadályozta, pedig zenéje megérdelmelné, mert mindegyik száma, egy önmagában egész, finom művű ékszer. Második magyar operája az «Álmos» nem került előadásra. A Nemzeti Zenede alapításának 25-ik évfordulóján tartott országos ünnepségeken — amelyeken Liszt: «Szent-Erzsébet legendájának» legelső előadása is volt — férfikarra írt «Ébresztőjét», mint összkart adták elő az egybesereglett dalárdák. (Szövege miatt kicsibe múlott, hogy a cenzúra nem engedte meg az előadását.)

Mosonyi zeneszerzeményeinek legfontosabbjait eddig megemlítve, reá kell még mutatnom arra, hogy e tevékenységén kívül, tanítói, karmesteri munkásságot is fejtett ki, s mint elméleti író és kritikus jól forgatta a tollat. Növendékei közül csak Zimay Lászlót és Erkel Ferenc fiait, Sándort és Gyulát említjük fel. Az 1860-ban megindult Zenészeti Lapoknak egyik főmunkatársaként elméleti és mélyen szántó ismertető és kritikai cikkeket írt. A Zenekedvelők Egyesületének egynéhány évig vezető karnagya volt.

Magyar zeneműveinek szépsége nem hervadt és ma is frissek. Céltudatosan dolgozott, határozott művészi elvei voltak, zenéjében gazdag invenció nyilatkozik meg, változatos jeles hangszerelő s minden darabja magán viseli Mosonyinak egyéni bélyegét. Főjellemvonása a legkomolyabb szépségideál áhítatos tisztelete.

Ha Wagner «a legnagyobb elismerés és dicséret pálmáját» (Haraszti Emil: Wagner Richárd és Magyarország 286 o., megj. A.) nyújtotta Mosonyinak, Liszt Ferenc ennél még többet tett: szerette és nagyra-becsülte. Szerzeményeinek megküldését kérte, mert «tudja, hogy azokat nyitott füllel és kész rokonszenvvel fogadom» írta egyik levelében. A Szép Ilonkából vett témára fantáziát írt. S mikor báró Augusz Antalnál Szekszárdon időztében, hol Mosonyi is felkereste volt, értesült ennek 1870. október 31-én bekövetkezett haláláról, gyászzenét írt: a «Mosonyi sírkíséretét» (Isoz Kálmán: Zenei levelek. 465. sz.). E szerzeményét 15 évvel később a «Magyar Arcképek» sorozatába is felvétetni kívánta s erről kedvenc pesti kiadójának, Táborszkynak írván, többek között ezeket mondja (U.o. 950. sz.) — amivel mi is befejezzük rövid ismertetésünket — «Kiváló és jellemes Mosonyinkról, mint magasröptű zenészünkről nem szabad megfeledkeznünk.»

A ZENE, 1931. április 1. (XII. Évfolyam, 13. szám)


545 Ardelao 2017-10-30 16:35:19

64 évvel ezelőtt (1953. október 30.), ezen a napon hunyt el Kálmán Imre a világhírű magyar zeneszerző, karmester.

Emlékére:

PROFILBAN TILOS KÁLMÁN IMRÉT LEFOTOGRAFÁLNI
London, 1933. október 19.

 

A Langham Place-on, a londoni West, a legfinomabb városnegyed kellős közepén emelkedik az angol rádió csodálatos székháza. Idetartunk együttesen: Kálmán Imre, a világhírű magyar zeneszerző, Mr.Lubbock, a jónevű, fiatal angol komponista, a BBC operett-rendezője és én. Megyünk Kálmán Imre londoni rádióestjének főpróbájára. . . .

A magyar komponistát különös reverenciával fogadják az óriási épületben. Emeletek és folyosók végtelen labirintusán keresztül jutunk el végül a próbaterembe. Sötétszürke, vastag posztó takarja a falakat és messze-nyúló fémágon, egészen kicsiny mikrofon hajlik a zongora fölé, amely elé Kálmán Imre ül le most a próba megkezdésekor. . . .

Azzal kezdi, hogy a kottalapokba külön bejegyzéseket ír és megkéri John Hendriket, a tenoristát, hogy vegye figyelembe ezeket a külön jegyzeteket, amelyek operettjeinek rendes kiadásából hiányoznak, de amelyekre ő külön súlyt helyez itt, a londoni előadáson. Azt akarja, hogy minden úgy történjék, ahogyan ő azt elgondolta, hogy a legeredetibben, legigazabban, önmagát nyújthassa az angol BBC-n keresztül — az egész világnak.

John Hendrik odaáll a mikrofon elé a (mikrofon nincsen bekapcsolva), felemeli karját és Kálmán Imre belekezd Marica grófnő című operettjének világhírű dalába, a «Jöjj cigány» dallamába. Lassan, szinte dúdolva énekel a tenorista — a mikrofon kívánja így — majd egyszerre, hirtelen, szállni kezd a hangja (elhajlik a mikrofontól), azután újra suttogva folytatja (most egészen belehajlik a mikrofonba), hogy végül a legzengőbb akkorddal fejezze be!

Kálmán abbahagyja a zongorázást; odahajlik a tenorista kottája fölé, magyarázni kezd neki Különböző jelek kerülnek a papírlapra. A tenorista boldog, hogy kottáján a nagy zeneszerző kézírásával örökíti meg külön zenei megjegyzéseit. Utána újra kezdik a dalt próbálni. A végén Kálmán Imre, legteljesebb tetszésének ad kifejezést, még külön meg is kérdezi a tenoristától, hogy kitől tanult énekelni, annyira tetszett neki az «iskolája.»

Aztán áradozva dicséri az angol tánczenét és az angol rádió magas fokú szervezettségét, majd, amikor meg jelenik a próbateremben a BBC külön házi fotografusa, hogy számomra lefotografálja a muzsikust, Kálmán semmiképpen sem akarja az utasításait meg fogadni. Nem hagyja magát, csak szemben lefotografálni. Profilban tilos!

Amikor vége van a próbának, együtt távozom Mr. Lubbockkal, a Kálmán-estély rendezőjével. (Egyike a legjobb neveknek ma az angol rádióban.) Nem tudja eléggé dicsérni Kálmánt! Ennyire kedves, ennyire közvetlen, ennyire melegszívű nagy muzsikussal még nem találkozott!
És milyen remek, szinte a minuciózusságig tökéletes, alkotó-komponista.

Ó, bárcsak minden nagy muzsikus, akivel dolgom van, ilyen volna! — fejezi be egy sóhajjal a beszélgetést Lubbock mester, azután visszasiet a próbaterembe, ahol a megadott instrukciók alapján, tovább folytatja a megkezdett munkát. . . .

LÓRÁNT MIHÁLY

SZÍNHÁZI ÉLET, 1933. október 29 – november 4. (XXIII. Évfolyam, 45. szám)
 


544 Búbánat 2017-10-30 12:30:42

Ránki György

Ránki György 

zeneszerző születésének 110. évfordulóján (Budapest, 1907. október 30. – Budapest, 1992. május 22.) legismertebb gyermekoperájának rádiófelvételére emlékezem (Wikipédia) :

A Pomádé király új ruhája Ránki György, eredetileg a Magyar Rádió felkérésére írt gyermekoperája (1951), amelyet később, a rádiós bemutató sikere után dolgozott át a szerző a színpadi bemutató számára. A három felvonásossá bővített változat ősbemutatójára 1953.június 2-án került sor a Magyar Állami Operaházban.

A nagy dán mesemondó Andersen szatirikus története kitűnő lehetőséget kínált Ránki számára egy vígopera komponálására. A Magyar Rádió akkoriban gyakran rendelt zeneműveket fiatal szerzőktől és sokszor nem elégedett meg a darabok előadásával, hanem mecénási szerepet is vállalt: ha a darabokat sikerrel adták le, a szerzőket is új művek írására ösztönözték. A Pomádé király első változata egy egyfelvonásos kis gyermekopera volt, amely akkora sikert aratott a rádióhallgatók körében, hogy a Magyar Állami Operaház nem sokkal a rádióbemutató után felkérte a szerzőt a színpadi változat elkészítésére.

Erre azért volt szükség, mert más egy rádióstúdió és más egy nagy színpad akusztikai igénye. Ránki sok új zeneszámot komponált művéhez, háromfelvonásossá bővítve azt. A prózai párbeszédeket secco recitativókkal váltotta fel, felújítva ezzel a zongora kíséretes énekbeszéd régi hagyományait. Az új változatban a történet szatirikusan társadalombíráló lett, kiolvasható belőle a személyi kultusz bírálata. A nagynak és bölcsnek mondott Pomádét annyira körbeveszi az udvartartás talpnyalása, hogy az senkit nem enged kimondani: a királyon nincsen semmi! Csak egy kisgyereknek lesz elég bátorsága ahhoz, hogy lerántsa a leplet a hazug színjátékról.

1968-ban a Magyar Rádió újabb változtatásokat kért a szerzőtől. Ránki ezúttal alaposan megrostálta az 1953-as nagyszínpadi verziót: a lírai cselekménysorozatot szinte teljesen elhagyta, csak a király megcsúfolását mondja el, a három felvonást kettővé vonta össze. Kétségtelen, hogy a tömörítés javára vált a vígoperának. Ebben a koncentrált formában sokkal hatásosabb a mű. Rozi és Jani szerelmi története volt az 1953-as verzió lírai-szerelmi szála, de nem illett a dramaturgiába: sok tekintetben lassította a dráma sodró lendületét. A lírai részek megformálása nem volt zeneileg egyenértékű a csúfondáros, szatirikus részekkel, ennek következtében a háromfelvonásos verzió zeneileg egyenetlen is volt.

Az előző verzió behódolt a kor szokásainak: meg volt tűzdelve egy kis ifjú gárdai tartalommal, egy kis szerelmi történettel. Az 1972-es változatból a mozgalmi-politikai részek is kimaradtak. Az utána következő évtizedekben, egészen máig ez a verzió vált a színpad produkciók alapjává. A Pomádé király harmadik változatát először a Magyar Rádió sugárzásában mutatták be, majd 1972. december 17-én sor került az operaházi bemutatóra is. A következő évben az opera társulata Wiesbadenben vendégszerepelt a Pomádéval óriási sikerrel.

Pomádé király - Gregor József
Dani - Palcsó Sándor
Béni - Dene József
Garda Roberto - Bende Zsolt
Nyársatnyelt Tóbiás - Palócz Sándor
Dzsufi - Andor Éva
Kapitány - Nádas Tibor
Mézesbábos - Sólyom-Nagy Sándor
Lacikonyhás - Katona Lajos

Közreműködik: a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
vezényel: Oberfrank Géza

A felvétel helye és ideje: 1968, Magyar Rádió stúdiója
 


543 Ardelao 2017-10-30 11:33:43

Képtalálat a következőre: Volkmann Róbert

134 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Volkmann Róbert, Németországból származó és magyarrá lett, neves zeneszerző.

Volkmann Róbert életrajza

Írta: dr. Hans Volkmann

 Volkmann halálának harmincadik évfordulója alkalmul szolgál arra, hogy a zenekedvelő körök figyelme e felé az előkelő művészegyéniség felé forduljon. Egyrészt az a körülmény, hogy hosszú éveken át budapesti lakos volt, s mint ilyen 1849-ben nemzetőri minőségében részt vett a szabadságharcban is, másrészt pedig az, hogy műveiben gyakran dolgozott fel magyar motívumokat, méltóvá teszik Volkmannt, a művészt és az embert egyaránt a magyarok meleg érdeklődésére.

Volkmann Róbert Frigyes, második fia Volkmann Frigyes Ágost Gotthelf kántortanítónak, 1815. április 6-án született Lommatzschban, egy Meissen közelében fekvő kis városkában. A szülői ház szűkös körülményei csak üdvös hatással voltak reá, megacélozták erejét, s így képessé tették ama nélkülözések és csalódások elviselésére, melyeket az élet tartogatott számára. Az apa hivatása már korán érintkezésbe hozta a fiút a zenével, s rendkívüli tehetsége már ekkor mutatkozott, úgy, hogy részt vehetett egyházi zeneművek betanításában. De az apát, sem a gyermek kiválóan szép hangja, mellyel mint a templomi előadások szólistája elragadtatta Lommatzsch lakóit, sem korán megnyilatkozott zeneszerzői tehetsége (már 13 éves korában írt egy áriát zenekar-kísérettel), nem indították arra, hogy a fiút muzsikusnak nevelje, még kevésbé arra, amit szülők oly gyakran tesznek meg sok tehetség kifejlődésének kárára, hogy őt mint csodagyermeket kihasználja. A családban hagyományos tanítói, illetőleg kántori pályára szánta fiát, s Freibergbe küldte (a Szász Érchegységben), s ott a gymnasiumban, majd a szemináriumban végezte tanulmányait. Itt azután Anacker A. J., akinek neve a „Bergmannsgruss“ révén még ma is ismeretes, döntő befolyással volt fejlődésére, mert rábírta a fiatalembert, ki időközben elvesztette volt édes atyját, hogy szentelje magát teljesen a zenének.

Mikor Volkmann szerencsésen befejezte szemináriumi tanulmányait, Anacker tanácsára s az ő ajánlóleveleivel ment el Leipzigbe, s ott Becker G. F.-nél, a Nicolai-templom orgonistájánál kezdett összhangzattant és zeneszerzést tanulni, mert hisz első sorban zeneszerző akart lenni. Zongoraleckékkel szerezte meg szerény életmódjának anyagi eszközeit, mert arra nem is gondolhatott, hogy öreg édesanyja segélyezze. 1839 őszén befejezte Beckernél tanulmányait, Prágába ment s ott énektanítói állást vállalt egy kevéssel azelőtt alapított zeneiskolánál. De Prágában nem tudott véglegesen megmaradni, és örömmel fogadta el a rá következő évben Stainlein-Saalenstein grófnő meghívását Ipolyság mellett fekvő birtokára, Szemerédre, hogy ott leányai zongora- és énektanítását elvállalja.

Ennek a meghívásnak azért tett eleget, hogy kielégítse vándorlási hajlamát, be akarta járni a világot, s akkor még nem sejtette, hogy már az első idegen országban, melynek határát átlépte, horgonyt fog vetni. Mert 1854—58-ig tartó bécsi négyévi tartózkodásától eltekintve, élete azontúl Magyarországon folyt le. Mikor a grófi családtól megvált, annak összeköttetései révén Pestre került. Itt, mint zenetanító, sokszor nagy nélkülözések közt küzdötte át magát az életen. Pesti tartózkodása első évtizedében mély hatást gyakoroltak reá a politikai viharok, a nemzet szabadságharca, s 1849. május havában, mint nemzetőr, ténylegesen részt vett az eseményekben. (A nemzetőrségnél a káplárságig vitte.)

Minden szabad percét a zeneszerzésnek szentelte Volkmann, s az éhség és a lelki megrázkódtatások mellett is nőttön-nőtt szerzeményeinek száma. Persze, hogy művei elterjedését nem igen mozdította elő az ő csendes, szerény egyénisége, s minden vásári reklámtól idegenkedő, előkelő lénye. Ellenben jó barátai, akik művei becsét felismerték, legnagyobb áldozatkészséggel karolták fel azokat. Hans von Bülow a b-moll-triónak, ennek a Beethoven utáni idők legmélyebb és legnagyobb kamarazene-művének előadásával az egész zenei világ bámulatát szerezte meg Volkmannak, s e siker következtében Heckenast Gusztáv akképp intézte el művei kiadásának ügyét, hogy a mester azon-túl minden anyagi gondtól menten, teljesen alkotó művészi munkájának szentelhette idejét. Mikor azután 1875-ben meghívták a már öregedő komponistát az akkoriban megalapított Országos Magyar Királyi Zeneakadémiához az összhangzattan és zeneszerzés tanárának, úgy érezte, hogy elérte élete célját. Budapest zenei köreinek tisztelete, tanítványainak rajongó szeretete vette őt körül ez állásában, amelyben sok kiváló zeneszerzőt nevelt Magyarországnak, s mint a zeneakadémia tanára hunyt el 1883. október 29-én.

Nem könnyű dolog Volkmannt, a zeneszerzőt jellemezni, mert művei, noha valamennyiükben van közös, sajátságos vonás, egymás közt mégis nagyon különbözők. Nem mondhatjuk Volkmannról, mint akárhány más zeneszerzőről, hogy elég egy művét ismernünk, s már ismerjük valamennyit, ha meg akarjuk érteni az ő művészi egyéniségét, külön-külön kell tanulmányoznunk minden egyes alkotását, mert mindenikben más-más oldalról mutatkozik be.

A zene fejlődésére, különösen az ifjú oroszok iskolájára (Csajkovszkij, stb.) mélyreható befolyással voltak első sorban Volkmann zenekari művei.

Két szimfóniája, a heroikus d-moll és a vidám B-dúr a 19. század legjelentékenyebb művészi alkotásai közé tartozik. Ezekben szigorúan ragaszkodik a klasszikus formákhoz, nyitányaiban pedig sajátos, egészen eredeti, modern utakon halad, legkivált abban a démonikusan hatalmas, megrázó nyitányban, melyet Shakespeare: III. Richardjához írt. Inkább szabad zenekari fantáziának mondható ez a mű, invenciójában és kialakulásában geniális, nagyszerű s amellett legfényesebben hangszerelt műve a mesternek. Másik két nyitánya, a hangverseny- és az ünnepi nyitány szerényebb jellegűek, de mindkettő nemes és tele van a leggazdagabb melodikával.

Két hangversenyt írt zenekari kísérettel, az egyiket, a csellóversenyt, ennek a hangszernek a mesterei a legjobb és legszebb műnek mondják, melyet valaha csellóra írtak és minden csellistának szinte a szívéhez nőtt, a másik a zongoraverseny, csak kevéssé terjedt el, noha rendkívül bájos és szép-hangzású.

Volkmann legeredetibb alkotásai közé tartozik három vonós szerenádja. Az első (C-dúr) nem tudott meghonosodni a hangversenytermekben, a másik kettő időnkint meg-megjelenik a műsorokon. A második (F-dúr) finom keveréke a kicsapongó jókedvnek és a kényelmes jóérzésnek, ez utóbbi különösen a népszerűvé vált bájos kis valcerben nyilvánul meg, a harmadiknak (d-moll) fő-szépsége az a bánatos csellószóló, mely végig vonul az egész művön.

Kamarazene-művei közül hat vonósnégyese maradt fenn Volkmannak, közülük a g-moll és e-moll négyesek gondolataik ereje és szépsége révén, állandó műsorszámaivá váltak a legkiválóbb négyes társaságoknak. Ezt az elterjedtséget legalább épp úgy megérdemelné az f-moll négyes, mely talán a legmélyebb gondolatokat tartalmazza valamennyi között. A már előbb említett mélységesen szép b-moll-trión kívül egy könnyed, kecses kisebb triót is írt F-dúrban, mely különösen dilettáns körökben terjedt el. Úgy látszik, ezeknek a köröknek szánta a mester hegedűdarabjait is, különösen a mélázó „Chant du Troubador“-t, a temperamentumos Allegrettót és a szenvedélyes Rapszódiát.

Egyes zongoradarabjaiban a német klasszikus és magyar elemek sajátságos egybeolvadása mutatkozik. Gondoljunk csak, „Visegrád”-ra, erre a tizenkét megható poémára, melyek a régi királyi vár nevéhez fűződnek, vagy a Bajza költeményeihez írt „Improvizációk"-ra. Händel ú.n. „Grobschmied“ témájára írt variációja, Volkmannak ez a legjelentékenyebb zongora szerzeménye viszont teljesen klasszikus tartalmú, minden nemzeti jellegtől ment, magasztos irányú mű. Német kedély vonul végig a „Wanderskizzen“ és „Lieder der Grossmutter“ című ciklusokon; ez utóbbiak gyermekeknek szánt darabok, melyek méltán megállják helyüket Schumann gyermekdarabjai mellett, s népszerű jellegük otthonosakká tették őket mindenfelé a német családok körében.

Méginkább áll mindez Volkmann négykezes zongoraműveire, melyek az e téren alkotott legfényesebb művek közé sorolhatók. Van-e leendő zongoraművész, akinek a színekben gazdag „Musikalisches Bilderbuch“ ne nyújtott volna élvezetet, buzdítást, felüdülést, s van-e, ki azt érettebb éveiben ne venné ismét elő szívesen? „A nap szakai“ is rendkívül gazdag belső szépségekben tárja elénk egy a gyermek életéből vett nyári napnak, változatos kedves eseményeit, amint azok a reggeli énektől kezdve az éjjeliőr nyugovóra intő daláig elvonulnak előttünk. Volkmann négykezes művei közül azonban legjobban elterjedt a „Hét magyar vázlat“, ezeknek a fülbemászó, német fülnek egészen különleges dallamai és élénk rythmusai nagy közvetlenségükkel mindenkor megkapják a hallgatót.

Volkmann dalai is méltók az ugyanolyan érdeklődésre, mint amilyennel zongoraműveit mindenfelé fogadják, de mégis mindeddig csupán két napsugarasan derűs dala „A megtért“ (Goethe : Die Bekehrte) és a „Csalogány“ nyerték meg szélesebb körök érdeklődését. Pedig mennyi gyönyörű, értékes dala van, melyek méltóan sorakoznak e kettő mellé! Hadd mutassak itt rá néhányukra: „Megbánás," „Álom“ (op. 16.), „Fenn az égből“ (op. 52.), „A korsócska“ (op. 72), a német lyrának mindmegannyi gyöngyei.

Vegyes karra túlnyomólag egyházi tartalmú műveket alkotott Volkmann, s ezek közül a „Karácsonyi ének a tizenkettedik századból“ című hatalmas kórus, messze túlszárnyalja művészi érték tekintetében a többit és Palestrina és Bach halhatatlan alkotásai mellé méltán sorakozik.
Nagyobb terjedelmű vokális művei közül különösen kiemelendő két énekjelenet női hangra, zenekari kísérettel, ezek: „Az éjszakához“ és „Sappho,“ utóbbi különösen hálás előadási darab magas drámai szopránhangnak.

Két világi karából „A légy oly csendes“ és a „Csatadal“ színművekből a természet nemes szeretete árad, gyengéd kedélyének öröme sugárzik ki. Ugyanebbe az érzelmi szférába tartoznak nagyrészt férfikarai is, sok figyelemre méltó akad köztük, s a dalárdák, melyek eddig mellőzték azokat, mivel túlságosan nehezeknek híresztelték el, bátran megpróbálkozhatnának velük. Előkelő jellegük mellett is túlnyomólag könnyen énekelhetőleg tette le őket a mester.

Íme, röviden vázoltam Volkmann életét, s megemlékeztem legkiválóbb műveiről, valamennyire e szűk keretben nem terjeszkedhettem ki. Az itt megemlített művek méltón sorakoznak a zene legkiválóbb mestereinek alkotásai mellé. Halálának most küszöbön álló harmincadik, — születésének rövidesen bekövetkezendő századik évfordulója bizonyára alkalmul fognak szolgálni arra, hogy műveit mindenütt, ahol él a nemes zene kultusza, újból felkarolják, hiszen az érzelmek egész skáláját felölelik azok.

Mert Volkmann egyforma erővel és biztonsággal kezeli az égető, mélységes fájdalom és a csapongó humor hangjait, a heroikus büszkeség, a jóllakott kedélyesség, a romantikus félhomály, a klasszikus derű mind él, vibrál, visszhangra talál az ő gazdag kedélyében, dús kincseiből mindenki számára tartogat adományt, mindenik más-más, de egyaránt értékes és elbűvölő.

Forrás: A ZENE, 1913. október hó (V. Évfolyam, 8. szám)

(Ford. M. Gy.-né.)

Előzmény: "A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei", 28. sz. bejegyzés

Népszerű videók - Volkmann Róbert


542 Ardelao 2017-10-30 01:01:48

Képtalálat a következőre: Aggházy Károly

162 évvel ezelőtt, ezen a napon született Aggházy Károly, magyar zongoraművész, egykori Liszt tanítvány.

"Aggházy Károly

A magyar zenetörténet szeszélyesen kanyargó útján friss útjelzőt állítunk fel. Rá van írva: «Ha erre mentek, Aggházy Károllyal találkoztok!»

Huszonöt éve halt meg. (1918-ban. Papp Viktor írása 1943-ban készült. - Megj., A..)

Nem a közismertek közül való, de olyan érték, akit a magyar kultúra elrétegeződésében előkelő hely illet meg. A negyedszázad csaknem elfeledte, holott a magyar zeneművészet egyik legtehetségesebb, legmagyarabb és legműveltebb munkása volt. Azok közé az úttörők közé tartozik, akiknek zeneművészetünk magas színvonala és virágzása nem kismértékben köszönhető.

«Élete – tulajdonképpen a csalódások hosszú láncolata» - mondta róla legrégibb barátja, Hubay Jenő. Mi pedig hozzátesszük: alkotóművészete a késői elismerés jegyében állt. Így járt Liszt Ferenc is, aki zenekari műveinek sikertelenségeire fölényes daccal mondta: «Én várhatok.»

Aggházy szerényen hallgatott és meghalt, nekünk hagyva másfélszáz művét.

Aggházy Károly keveset tudott a származásáról. Születése idején nagyszülei nem éltek, régibb felmenőiről is csak keveset hallott. Történetbúvár fia, vitéz Aggházy Kamill nyugalmazott ezredes kutatta ki a család múltját. A család minden valószínűség szerint az erdélyi Sepsiszékből származik, ahol állítólag ma is élnek Aggházyak. Egyik a XVIII. században Veszprém vidékére szakadt águkból a művészhajlamú Aggházy György 1830 körül világgá megy s a művészetek klasszikus hazája, Olaszország felé tart. A megélhetés közben szabóiparosnak kényszeríti. Bejárja Itáliát, Ausztriát és Németországot. A szabadságharcban, már, mint 31 éves férfi, keszthelyi nemzetőr. Később az osztrák besorozás elől Dombóvárott húzódik meg. Gyula fiának megszületése után, 1851-ben Pestre költözik. Kitűnő megjelenésével, műveltségével és tudásával hamarosan érvényesül. Az elnyomatás alatt a magyar női divat egyik előharcosa, ruhaterveit a pesti divatlapok kőnyomatos mellékleteiken közlik.

1855. október 30-án születik Károly fia. Gyula és Károly rajzolgat, festeget. Gyula hegedülni, Károly zongorázni tanul. Apja, aki közben a Nemzeti Zenede Egyesületnek, majd igazgató választmányának tagja lett, eleinte Bartalus Istvánra bízza Károly oktatását. Később a Nemzeti Zenedébe íratja be, ahol Zapf Antal és Feigler Géza a tanára. Már az első vizsgákon feltűnik zongorajátékával. 14 éves korában a Táborszky-cégnél egy kánonja jelenik meg. Az apa ekkor már szép jövedelmének jelentékeny részét költi két művész-fia nevelésére.  

Gyula az érettségi után a Nemzeti Színház operai zenekarának hegedűse, de egy szép napon vonóját az ecsettel cseréli fel és Bécsbe, Münchenbe, majd Párisba megy, ahol Munkácsynál fejezi be tanulmányait s a hetvenes évek közepén úgy tér haza, mint az akkor aranykorát élő zsánerfestészet nagy ígérete.

Károly gyönge erejét megviselik zenetanulmányai, s hogy ezeket folytathassa kénytelen a gimnáziumból kimaradni. Mint magántanuló azonban ifjú Szathmáry Károly vezetése mellett, széleskörű, általános műveltségre tett szert. 1871-ben Bécsbe megy, ahol Brucknertől tanul zeneszerzést és 1873-ban aranyéremmel kitüntetve tér haza. Volkmann Róbert tanítványa lesz, majd a pesti Hal-téri Zeneakadémián Erkel Ferenc növendéke.

1875. február 18-án az eddigi gyöngybetűk helyett naplójában nagy betűkkel és aláhúzásokkal örökíti meg életének eddig legfontosabb eseményét:

«Délután 2-kor Lisztnél voltam. Az Öreg igen kedvesen fogadott. Tanítványa vagyok! Az Isten jó, hatalmas, legyen áldott az Ő neve!»

Tehetségének és szorgalmának köszönhette Aggházy, hogy Lisztnek nemcsak tanítványa, hanem kedvence is lett, akit Liszt mindvégig, mindenütt a legmelegebben pártolt.

A következő évben Aggházy Szegeden, a dalos verseny alkalmából rendezett hangversenyen nagy sikert arat. Itt ismerkedik meg Hubay Jenővel, akivel egész életére kiható barátságot köt. 1878-ban Liszt ajánlatára megkapja a főváros Liszt-ösztöndíját és Párisba megy.

Szép, nagy, azúrkék szemével, barna fürtjeivel, délceg, előkelő alakjával, a legjobb fogadtatásban részesül. Az év végén ismét összetalálkozik Hubayval. Ettől kezdve elválaszthatatlanok. 1879 elejétől, amikor a Salle Erardban közös hangversenyt adnak, és óriási sikert aratnak, a két fiatal magyar művész az egész párisi társaságot meghódítja. A legelőkelőbb szalonok versengtek értük. Némely este két-három helyen is kellett játszaniuk. A köztársaság elnökénél, Grévynél, Gambettánál, Lessepsnél éppúgy otthon voltak, mint Dumas filsnél, Saint Saënsnél, Sarasatenál és Sarah Bernhardtnál, vagy a híres festők: Bataille, Bastien Lepage, Doré, és mások irigyelt körében. Az ott élő magyarok közül Munkácsy szalonján kívül Türr István tábornok, Nemeskéri Kiss Miklós, Bertha Sándor és Szarvady estélyein gyakran szerepeltek.

A szegedi árvízkárosultak javára rendezett párisi hangversenyükről a világ legnagyobb lapjai írtak. Május végén hazalátogattak, hogy megpihenjenek. De annyira elhalmozták őket meghívásokkal, hogy 35 magyar városban kellett hangversenyezniük. Mindenütt négyes-fogat, szerenád, lakomák és bálok. Az elsüllyedt «Arrogante» csatahajó áldozatainak családja javára rendezett margitszigeti ünnepségen, melyre Munkácsy és Türr is hazajött Párisból, Márkus Emíliával és Odry Lehellel együtt léptek fel.

Párisba visszatérve, egyik hangversenyük a másikat követte. Több ízben játszottak a híres csillagász Flammarion Camille házában, kinek hatása alatt Aggházy élete végéig lelkes műkedvelő csillagász maradt.

1880-ban Csiky Gergely és Almási Balogh Tihamér népszínműveihez Aggházy Hubayval együtt írt zenét, de annak magyaros szellemét az akkori pesti közönség nem igen tudta méltányolni.

Májusban, Londonban hangversenyeztek, fényes sikerrel. Innen Brüsszelbe és aztán Kolpachba utaztak, ahol Munkácsy kastélyában két hónapig pihentek és zenélgettek.

A következő évben a nagybeteg Vieuxtemps meghívására a hátrahagyott műveit a két barát rendezte sajtó alá. Ezután a hazatérés következett s vele a babérkoszorúzta doó is szétvált. Hubay visszatért Párisba. Aggházy megnősült s a Nemzeti Zenede tanára lett. Kacziányival és Ernyeivel együtt szerkesztett «Harmónia» című zenei szaklapjában feldolgozta külföldi tapasztalatait, «mintegy hatodik érzékével megállapította, hogy az a forrás, melyből tüzes magyar lelke a nélkül meríthet, hogy nemzeti mivoltából, fajiságból veszítene, a francia kultúra.

A hazai művészeti lehetőségek azonban nem elégítették ki s így 1883 elején, Liszt ajánlatára a berlini Stern-Kullak konzervatórium tanári állását foglalta el. Az ott töltött 6 év alatt sok jeles német művész került ki keze alól. Zeneműveit Németország legnagyobb kiadói adták ki.

1889 elején az észak-amerikai Cincinnatiba hívják, de Justh Zsigmond tanácsára nem oda, hanem haza készül. Justh hatalmas propagandát csinál mellette, Trefort kultuszminiszter az átszervezett Zeneakadémián tanári állással kínálja meg. Aggházy tehát családostól visszatér hazájába. Közben Trefort meghal, az utód az előd ígéretét nem vállalta s így Aggházynak a Nemzeti Zenede és a Zenekedvelők Egyesületének kiművelési osztályával kellett megelégednie. Büszkesége nem engedte, hogy a jóvátételre később tett ajánlatokat elfogadja s halála percéig a két intézet tanára maradt.

Közben 1890-től két évig az Operaház korrepetitora is volt.

1890 után egyre ritkábban szerepelt, mint előadóművész és dirigens.

1902-ben és 1903-ban svájci hangversenykörútra vállalkozik.

Utoljára 1911-ben, mint volt Liszt-tanítvány, játszik a budapesti Liszt-ünnepségeken.

Munkaerejét inkább a tanítás és a zeneszerzés között osztja meg. A tanítás azonban a komponálásban is gátolja, s így többnyire csak nyári pihenőit használhatja nagyobb-szabású művek megírására.

A világháború kitörése, hadbavonult fiának és vejének sorsa, rongált egészsége teljesen elhallgattatja. Utolsó művének, egy 1915-ben írt «Győzelmi induló»-nak csak futólagos vázlata maradt. 1918 nyarán Kőszegre ment, hogy az ottani hidegvíz-gyógyintézetben keressen gyógyulást idegbántalmaira. Hazatérve, ágyba hanyatlik. A Jendrassik-klinikán meglátogatják a régi barátok, körülveszi családja és néhány hű tanítványa. Egy verőfényes őszi napon, 1918. október 8-án, délután 3 órakor, 63 éves korában megállt a szíve. . . . .

…. Aggházy Károly elsősorban zongoraművész volt. Meghódította hazáján kívül Berlint, Londont, Párist. Nem tartozott a megszokott zongoraművészek közé, akik mindig egyformán jól adják elő a műsorra tűzött szerzeményeket. Ihlet nélkül nem tudott játszani. Ennek hiányában egykedvű volt a játéka, de ha hangulatba jött, a legnemesebb zongora-művészetet képviselte. Finom, meleg, magyar (mert van ilyen), zongorahangja elszállt, de itt maradtak zongoraművei.

Összesen 130, kis részben kiadatlan alkotás. «Magyar Estéi» méltó folytatásai Liszt rapszódiáinak, s f-moll Elégiá-ja a nemzeties irány egyik legszebb megnyilvánulása. A világháború kitörése előtt egy amerikai pályázaton Zongora-szvit-jével díjat nyert – 1500 pályázó között.

Alkotó-művészetében a zongoraművek vezetnek, de minden műfajban jelentős kottákat hagyott hátra. Kamara-, kar- és szimfonikus művei értékben máig nem kisebbedtek. Két operát is írt és 32 szép dalt.

Pedagógiai munkásságát nem szabad érdemei felsorolásánál ki nem emelni.

Forrás: Papp Viktor: ZENEKÖNYV -Tanulmányok, kamarazene.”

Stádium Sajtóvállalat Rt. Budapest,1943.

Ld. még: "A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei" topic 11. és 154. sz. bejegyzését.


541 Búbánat 2017-10-14 14:41:59

A 25 éve meghalt Rátonyi Róbert emlékére és ma is élő özvegye 90. születési évfordulójához

A Dankó Rádió Túl az Óperencián c. operett műsorában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya, személyes emlékeit osztotta meg Rátonyi Róbertről, az Operettszínház egykori legendás táncos-komikusáról, aki később a Thália Színház tagjaként is beírta magát a színművészet nagy magyar alakjai közé, és akinek két kötetes Operett könyve máig fontos forrásműve a magyar operettirodalomnak.

Rátonyi Róbert 69 évesen, október 8-án, 25 éve hagyott itt bennünket.   

Rátonyi Róbert felesége idén július 13-án ünnepelte a 90. születésnapját, amely ünnepéhez innen is, utólag, gratulálok neki és kívánok minden szépet, jó egészséget, szeretettel.


540 Ardelao 2017-10-10 09:58:21 [Válasz erre: 539 Ardelao 2017-10-10 02:46:01]

 

Farkas Ferencre emlékezve

Különös egybeesés:

Vallon szerenád

VALLON NÉPDAL

A dal szerzője:        Farkas Ferenc (1905.12.15.-2000.10.10.)

Szövegét írta:         Dalos László    (1924.11.19.-2011.10.10.)

 

"Te drága fülemülém, tudója annyi jónak,

taníts a szóra, engem, a dalra úgy taníts,

hogy bírjam azt a leányt, ki nékem drága kincs,

ki nékem drága kincs.

Ha szívből szereted őt, magad is szóra lelsz majd,

szerenád hangja mellett ha szólsz, éjfél előtt.

Csak néked zeng e dal; köszönts imígyen őt,

köszöntsd imígyen őt.

 

Van alma gyönyörű szép, kertedbe’, drága lánykám.

Illetné bár a kezem a hamva bársonyát.

Az alma kéne nekem, no add kezembe hát,

no, add kezembe hát!

Az alma nem a tiéd, kezeddel azt ne illesd;

hozd el a méla holdat, a fényes szép napot.

És vár az alma rád, majd akkor megkapod,

majd akkor megkapod.”

 


539 Ardelao 2017-10-10 02:46:01

A mai napon Dalos László Aranytollas  és Táncsics Mihály-díjas hírlapíró-, Nádasdy Kálmán-díjas operafordító- és zeneszövegíróra  emlékezem.

2011. október 10. napján hunyt el.                                                                        

Akárki

Aki a végtelenség küszöbére ül,

lelógázhatja két lábát a semmibe,

elmeditálhat mindenen,

csak fütyülni tudjon,

s lazán legyinteni ―――

(Dalos László: A vén budai hársfák c. verseskötetéből)


538 Búbánat 2017-10-02 19:37:34 [Válasz erre: 537 Búbánat 2017-10-02 18:42:19]

Lemaradt a forrás megjelölése: 

 

http://www.opera.hu/v/jubilalo-muveszet-unnepelte-az-opera/

Két fotó is látható  ezen a netes oldalon.


537 Búbánat 2017-10-02 18:42:19

Operaházi pályafutásának 25. éves évfordulója alkalmából köszöntötték Fokanov Anatolijt a Rigoletto vasárnap esti előadását követően az Erkel Színházban.

A nagy sikerű előadást követő meghajlást és vastapsot Ókovács Szilveszter rövid köszöntője szakította meg, aki felidézte, 26 éve, 1991. április 21-én ugyancsak a Rigolettóban debütált az orosz származású, kiváló és érdemes művész a Magyar Állami Operaházban. Az 1992-ben az Operához szerződött baritont, aki a 2017/18-as évad egyik Kamaraénekese is, hihetetlen rátermettségéért és megbízható helytállásáért méltatta a főigazgató, és még legalább további 25 évet kívánt az énekesnek az Opera berkeiben.

A köszöntést követően, amelyen a társulat körében Szinetár Miklós, a Rigoletto rendezője is jelen volt, az közönség a főigazgató bíztatására a „Serkenj fel, kegyes nép...” kezdetű népdallal köszöntötte Fokanov Anatolijt.


536 Ardelao 2017-10-02 01:19:54

1958. október 2. - Csányi Valéria karmester és karvezető születésnapja. Isten éltesse sokáig, erőben, egészségben!


535 Búbánat 2017-10-01 09:53:02

1929. október 1. -  született: Házy Erzsébet


534 daunerni 2017-10-01 01:15:48

Október 1, a Zene világnapja...


533 Heiner Lajos 2017-09-16 07:38:31 [Válasz erre: 532 Nagy Katalin 2017-09-15 22:39:18]
Köszönöm -ma mar San Gimignano, Síena, Orvieto (Signorelli!), Róma.

532 Nagy Katalin 2017-09-15 22:39:18 [Válasz erre: 531 Heiner Lajos 2017-09-15 20:08:08]
Ha még errefelé jár, holnap (szept. 16-án) Bresciában egész nap Festa dell'opera lesz. 28 esemény 6 helyszínen. Az egész rendezvény ingyenes.

531 Heiner Lajos 2017-09-15 20:08:08 [Válasz erre: 530 Ardelao 2017-09-15 13:06:47]
Hmmm... Tegnapelőtt jártam Cremonaban.

530 Ardelao 2017-09-15 13:06:47 [Válasz erre: 529 Ardelao 2017-09-15 10:55:18]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=LNhkiCy9Naw;Hubay Jenő játszik – 1935 - [/url]

529 Ardelao 2017-09-15 10:55:18
Pontosan 159 évvel ezelőtt született HUBAY JENŐ a kiváló magyar hegedűművész, zeneszerző és pedagógus, az MTA tiszteletbeli tagja. Hubay Jenő Írta: Fodor Gyula 1. A muzsikusok életrajzai általában nem tartoznak a kellemes és üdítő olvasmányok közé. Olyan regények ezek, amelyek ritkán végződnek happy end-el. Annál több szó esik bennük az emberi nyomorúság legváltozatosabb fajtáiról. Az olvasó azzal az érzéssel teszi le a könyvet, hogy lángésznek lenni: csapás. Mert a lángész sorsa szinte elviselhetetlen ezen a földön. Mint sokgyermekes családapa nyomorog, és szűkkoponyájú polgárokkal hadakozik a mindennapi kenyérért, végül összeroppan és megvakul. Vagy kedélybeteg lesz magányában, és mert nem értik meg és úgy kell elpusztulnia, mint egy kivert kutyának, egyedül, süketen, százszorosan szenvedve a hozzátartozók közönyétől és hálátlanságától. A sors néha kegyes és a lángész már 31, 35, 38 éves korában befejezheti vándorlását e siralomvölgyben, hála a Koch-bacilusnak, amely kedveli a költőket. Öngyilkos is szép számmal akad közöttük. Hogy ifjúságuk szinte elviselhetetlenül keserves — majdnem természetes. Gyakran lakáji sorban élnek. Szerelmeik reménytelenek. Nincs nap, hogy ne érné őket valami arcpirító megszégyenítés, vagy elfeledhetetlen megalázás. És ha a kortársak végre felismerik, hogy a lángész, Égi Hírnök, rendszerint már késő. Betegen, megkeseredve, nyomorultul pusztul el, miután átadta az emberiségnek az Égi üzenetet, melynek átadására a földre küldetett. Csak vértanuk és szentek életében találni annyi megpróbáltatást és meg nem érdemelt szenvedést, mint a zenetörténet nagyjainak életrajzaiban. A krónikás, épp ezért, valósággal felüdül, amikor olyan életről beszélhet, mint a hetvenöt-éves Hubay Jenőé, olyan életről, amely — legalább kívülről, legalább külsőleg — csupa napfény, csupa ragyogás. Öröm gondolni rá, mert tőle új erőre kap az optimizmusnak a lélek mélyén már alig-alig pislákoló lángja. Ez az élet ugyanis azt példázza, hogy az igazi tehetség igenis, érvényesül, a jó elnyeri méltó jutalmát, az értékes munka olyan megbecsülésben részesül, amilyent megérdemel. 2. Egy rendkívüli tehetségű, végtelenül vonzó, csodálatosan tevékeny, makulátlanul tiszta férfiú élete áll előttünk, akinek mindazt megadta nemzete, amit ez a szegény nemzet megadhat azoknak, akiket fiai közül a legtöbbre tart. Tudjuk, ez valójában nem sok. De van-e olyan cím, olyan rang, van-e olyan méltóság a magyar közéletben, amely több, nagyobb annál, mint amit a művelt magyar emberek számára ez a két szó jelent: Hubay Jenő? Ő a Gondviseléstől ifjúkorában, még mielőtt visszatért volna hazánkba, megkapott már úgyszólván mindent, ami művésznek osztályrészül juthat. Hiszen 14 éves korában Joachim tanítványa lett. Még gyermek volt, amikor Liszt őt Wieniavski versenytársának nevezte és gyakran, örömmel muzsikált vele. Vieuxtemps benne látta utódját. Saint Saëns a kritikáiban hitet tett mellette. Francois Coppée operaszöveget írt a számára. Huszonhárom éves korában a brüsszeli konzervatórium első hegedűtanára lett, Vieuxtemps és Wieniavski utóda. Második dalművét: A cremonai hegedűst pedig 70 színpad tűzte műsorára. A brüsszeli katedra 1882-ben egy magyar ifjú számára majdnem annyit jelentett, mint amennyit ma az jelentene, ha egy 23 éves magyar tudós elnyerné a Nobel-díjat. A cremonai hegedűs 70 premierje pedig más szóval azt jelenti, hogy „A cremonai hegedűs” az első magyar színpadi világsiker. Mert a magyar színpadi művek közül, 1894 előtt, túl az ország határain, egyes egyedül a Sába királynője aratott sikert, de azt is csak 15 színház adta elő. A fiatal magyar hegedűművészért München, Lipcse, London, Chicago főiskolái versenyeztek. A kor legkimagaslóbb kamarazene-költője: Brahms, Hubay Jenő vonós-négyes társaságát kérte meg arra, hogy műveinek legjavát Európa zenei közönségének bemutassa. Ezek után mit adhatott címben, rangban, díszben Magyarország Hubay Jenőnek! Kettőt adott. Magyar nemességet és egy megértő élettársat, eszményi barátot: a feleségét. Ami a többit illeti: egészen bizonyos, hogy Párizs, Bruxelles, vagy Berlin bőkezűbb lett volna iránta, mint lehetett Magyarország, de hát az embert nem érdekei, hanem vágyai vezérlik, és ezek a vágyak Hubay Jenőt ide vezérelték vissza, a Duna mellé. — „Engem Budapestről is hívtak sokszor külföldre — mondta egyik nyilatkozatában — és megkínáltak nagy és dúsan jövedelmező állásokkal. Nem mentem. Nekem a magyar zeneművészet fellendülése szerzett örömet és adott megelégedést. Az én életem iránytűje a magyar zene volt” ... 3. És mit jelent ő a magyar zenei életben? Amikor idejött: világító lángoszlop volt a pusztaságban. És csakhamar azzá lett, aki ma is: a magyar hangszer legkülönb, utolérhetetlen mesterévé. A latin faj énekel. A német zongorázik. A magyar hegedül. De Hubay Jenő megjelenése előtt, bár voltak és szép számmal voltak világhírű magyar hegedűművészeink, a magyar hegedűskultúrának nomád jellege volt. A cigány volt akkor az eszménykép, a cigányos modor, a cigányos naturalizmus. A civilizálás nagy munkája Hubay Jenőre várt. Járt ugyan előtte valaki, egy zenedei tanár, színházi másodkarmester, aki magyar hegedűiskolát is írt, sőt magyar vonósnégyest is és irtó hadjáratot hirdetett a kontárok ellen, de ő csak előkészítette a talajt Hubay számára. Huber Károlynak hívták zenei életünknek ezt a lelkes és tehetséges alakját. Ö volt a Hubay Jenő édesapja. Hubay olyan munkát végzett, amelynek elvégzésére tíz férfit is kevésnek vélne az ember. Egész sor, párját ritkító hegedűművészt nevelt és jobbnál jobb hegedűtanárokat. Meghódította az egész világot, ami nem volt nehéz, de a magyar vidéket is meghódította, ami nagy szó. Alig telt bele egy-két évtized és a magyar vidék már nem a cigányprímásban látta a hegedűs-ideált. És nem a cigányos modorban az interpretálás eszményi stílusát. Ami viszont a magyar hegedűstehetségeket illeti, ők többé már nem az ország határain túl kerestek mestert a maguk számára, mint addig, mert csakhamar köztudomású lett, hogy olyant, mint a Zeneakadémia fiatal tanára, úgysem találnak sehol. A magyar hegedűiskola: a Hubay-iskola csillaga évtizedek óta ott delel az európai zenei élet egének zenitjén, de a fénye semmivel sem lett halványabb, sőt ellenkezőleg! Időnkint újabb és újabb bolygók válnak le róla és viszik el hírét, ragyogását szerte az egész világba! De ennek a csillagrendszernek a Napja Hubay Jenő maradt. Valamennyi tanítványán felfedezhető az összetartozás, a rokonság titkos jegye. Ami valamennyijükben közös és együvé fűzi mindannyijukat, amiben valamennyien testvérek, az ő, Hubay Jenő. A tanítványai között felosztotta a lelkét. Minél több darabra osztotta, ő maga annál gazdagabb lett. 4. Nem minden nagy művész jó pedagógus. De jelentékeny, nagy pedagógus csak igazi művész lehet. Amit magam nem tudok, arra nem taníthatok meg mást. Hubay művésznevelő, rendkívüli pedagógiai sikereiben eldöntő része van annak, hogy ő maga korunk egyik legkiválóbb hegedűművésze. Hiszen a személyes példaadás örökre a leghatásosabb nevelő-eszköz marad. Joachim mélysége és Vieuxtemps eleganciája egyesült az előadásában. A német és a francia iskola legkülönb mesterei csiszolták, művelték ki egyéniségét, amelynek nagy erényei a közvetlenség, a nagyvonalúság, a költők mélységes tisztelete, a biztos, soha nem tévedő ízlés, a túlzásoktól, önkényeskedéstől való irtózás, a technikai tökéletességre való törekvés, amely nem tűr megalkuvást, nem tűri el a legkisebb hangzásbeli szépséghibát sem. A hangszépség kultusza, az előadás választékossága, eleganciája, az erős formaérzék, a nem mindennapi érzékenység, amely a zeneköltők minden lélekrezdülésére reagál. Született muzsikus ő, vérbeli hegedűs, akinek a hegedülés az anyanyelve. Ez azokon a szerzeményein is megérzik, amelyeket mi sok és sokféle művei közül a legjobban- szeretünk: hegedűdarabjain és magyaros stílusú dalművein, A falu rosszában és a Lavotta szerelmén. Újabb szimfonikus alkotásai nagyobb szabásúak, újabb dalművei: a Karenin Anna és Az álarc színesebbek, drámaiabbak, hatásosabbak és sokkal, de sokkal nagyobb sikert arattak. Mi mégis mélyen sajnáljuk, hogy a Lavotta szerelmének nem lett folytatása. 5. Az esszé-írás legnagyobb mestere: Macaulay azt állítja, hogy nagy művész, nagy költő, nagy gondolkodó csak talpig ember lehet. (Thomas Babington Macaulay, angol esszé-író, 1800-1859, megj. A.) Kortársainkkal kapcsolatosan rendszerint kényes próbálkozás annak a fejtegetése, hogy, embernek vajon egészemberek-e? Hubay Jenőről írni azért is üdítő és élvezetes feladat, mert nemcsak művészi pályafutása fényes, de, fényes, tiszta és makulátlan félszázados közéleti múltja is. Itt nem szorul semmi sem szépítésre, sem magyarázatra. Nemcsak megjelenésében, nemcsak életformáiban világfi ő, a szó liszt-ferenci, ferenc-józsefi, apponyi-alberti értelmében, de a régi Magyarországnak azok közé a ma már, sajnos, csak legendás emlékű nagyjai közé tartozik, akikhez a napi politika szennyes árja föl nem ért, akik a legzavarosabb időkben is meg tudtak maradni emberi eszményképnek. Átélte a történelem legmozgalmasabb korszakát. Azt, amely a postakocsitól a repülőgépig, sőt a sztratoszféra-repülésig terjed. Amikor megszületett: az ország elnyomott, leigázott tartomány volt. De élt a gondolat, a szó, a szín, a dal és elkövetkezett 1867: a magyar feltámadás. Ma sincs más fegyverünk, mint a gondolat, a szó, a szín, a dal. Hinni kell benne, hogy ismét csodát fognak tenni. És hálával és tisztelettel kell gondolni rá: a hangok magyar nagymesterére, aki egy maroknyi, de verhetetlen sereg élén: a tanítványai élén a világ minden részében, úgyszólván naponta gyarapítja a magyar győzelmek számát, és akinek a munkássága egymagában is döntő érv és bizonyság a magyarság sokat emlegetett kultúrfölénye mellett. ÚJ IDŐK, 1934. (40. Évfolyam, 1-26. szám)

528 Búbánat 2017-09-13 10:33:20 [Válasz erre: 526 IVA 2017-09-13 05:51:12]
Vártam már a Kincses Veronikával készült beszélgetés felvételét az Operaház Örökös Tagjait bemutató video-sorozatban! Születésnap ide vagy oda, jó volt "találkozni" a Művésznővel, akit nagy tisztelettel köszöntök innen is!

527 Ardelao 2017-09-13 09:33:03
175 évvel ezelőtt, 1842. szeptember 13-án született [url] http://lfze.hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/mihalovich-odon/10192; Mihalovics Ödön [/url], zeneszerző, zenepedagógus. Részlet [url] http://www.artsharmony.hu/windhager-ákos.html;Windhager Ákos [/url] 2010-ben készült doktori disszertációjából: „[url] http://doktori.btk.elte.hu/lit/windhagerakos/tezis.pdf; Mihalovics Ödön pályaképe [/url] […] Az elmaradt kanonizálás […] A szakirodalom áttekintése során az derül ki, hogy Mihalovich Ödönről napjainkig egy monográfia jelent meg, annak ellenére hogy 1947-ig a legjelentősebb zeneszerzők között tartották számon (az 1891 és 1947 között megjelent 10 magyar zenetörténetben). Szabolcsi Bence (1947) viszont már – a zsdanovi tézisek árnyékában, Bartók és Kodály életművét megmentendő - mellőzte a kánonképzés során, és csak Szerző Katalin (1977) munkássága révén kerülhetett be a zenetudományi kutatások mellékpályájára. Mihalovich egykori elismertségét jelzi, hogy 1878-ban és 1880-ban kottái kiadását Liszt Ferenc és Richter János készítette elő, míg 1908-ban Weiner Leó. Műveit Liszt zongorázta, és vezényelte, ahogy többek között Ernst Schuch Drezdában, Ferruccio Busoni Berlinben és Dohnányi Ernő a Magyar Rádió Stúdiójában. Mihalovich zenekari darabjai és dalai rendszeresen szerepeltek az Allgemeiner.Deutscher Musikverein éves hangversenyein 1865-1886 között, így a Rémhajót Liszt mutatta be Pesten és Leopold Damrosch Casselben, míg a Faust-fantáziát Liszt Ferenc ismertette meg Münchenben és Felix Mottl Budapesten. Jelentőségét mutatja az is, hogy az önimádó Cosima Liszt-Wagner számos esetben beszámolt arról, hogy vagy dalait, vagy szimfonikus költeményeit odahaza maga vagy férje lejátszotta neki. Később Mihalovich alkotásait több alkalommal játszották reprezentatív magyar zeneműként idehaza és külföldön (például 1907. Helsinki, 1910. Párizs, 1911. Róma). […]” [url] https://www.youtube.com/watch?v=x6mOO884KJ0; Dalok - Mihalovich Ödön szerzeményei [/url] Ld. még „A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei” topik 45. sz. bejegyzését.

526 IVA 2017-09-13 05:51:12 [Válasz erre: 482 IVA 2016-09-08 07:23:16]
Nem tudom, akarta-e időzíteni [url]https://www.youtube.com/watch?v=pe9At9TaF_M;Kincses Veronika születésnapjára ennek a beszélgetésnek[/url] a megjelentetését az Operaház. Ha igen, 4 napos késéssel sikerült. Ezek szerint én 5 napos késedelemmel kívánok sok örömet a művésznőnek, pályája élvezetes felidézésének megosztásával.

525 Ardelao 2017-09-13 01:04:00 [Válasz erre: 524 Ardelao 2017-09-13 00:57:39]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=XWh1qplszqA; Leo Weiner Divertimento No 01 "Old Hungarian Dances" op 20 [/url]

524 Ardelao 2017-09-13 00:57:39
Ma 57 éve, hogy elhunyt WEINER LEÓ Emlékére, a NÉPSZABADSÁGBAN 1985-ben megjelent újságcikket idézek, mely a születésének 100-ik évfordulója alkalmából készült. A mikor Komor Vilmos, kamara-zenekara élén, 1926. február 22-én bemutatta Weiner Leó Katonásdi című tüneményes zenekari képét, indulatosan fakadt ki Tóth Aladár: „Weiner zenekari kompozícióinak elhanyagolása zenekari kultúrtényezőink bűnlajstromának egyik legfeketébb lapja.” (Pesti Napló, február 24.) Péterfi István még hozzátette: „A közönségnek, sajtónak és zenei intézményeinknek lenne hivatása, hogy számon tartson, pártoljon és buzdítson minden tisztességes törekvést és talentumot, tekintet nélkül annak irányára, társadalmi összeköttetéseire, adminisztrációjának szervezettségére!” (Világ, február 24.) Írhatták volna ma is, azzal a nem éppen árnyalatnyi különbséggel, hogy Weiner Leónak immár a kamarazenéje is fölöttébb ritka holló hangversenytermeinkben. Pedig a századelő zenei közvéleménye Weiner műveiben vélte felfedezni a várva várt új magyar műzene legnagyobb ígéretét. A Zeneakadémia ifjú büszkesége minden létező zeneszerzői pályázatot megnyert, az egyházzenére kiírt Haynald-díjtól a magyaros tárogató — cimbalom műre meghirdetett Schunda-díjig. Az 1905-ben vizsgázó zeneszerzőosztály darabjait hallgatva Kálmán Imre, aki akkor még. nem operettet, zenekritikát írt, habozás nélkül kijelenti: „A legtehetségesebb a fiatal komponisták közül Weiner Leó.” (Pesti Napló, 1905. június 21.) Pedig azon a hangversenyen Kodály-zenét is játszottak. Csáth Géza, Molnár Antal tanulmányokban elemezte a munkáit. Kompozícióit utóbb olyan világnagyságok segítették nemzetközi sikerre, mint például Ottó Klemperer és Reiner Frigyes, a magyar Léner vonósnégyes és a belga Pro Arte kvartett. Első műveiben, a Budapesten 1906/7-ben mindjárt három ízben előadott zenekari Szerenádban, a Farsang című szimfonikus tablóban, az I. vonósnégyesben, a Vonóstrióban Weiner válóban vadonatúj hangot képviselt, ám tökéletes forma-művészettel kimunkált, áradóan invenciózus muzsikája ekkor sem volt oly merészen kísérletező, hogy riasztóan hatott volna a konzervatív fülre. Ilyenformán a huszonéves zeneszerzőben közönség és szakma lelkesen köszöntötte az új, bár nem polgárpukkasztóan modern, egyszersmind nemzeti „irály” mesterét, kivált, hogy Weiner a magyar — gödöllői — szecesszió hatását is magába szívta. Pályakezdő darabjainak hangvétele egyúttal elég szorosan kapcsolódott a romantika európai kicsengéséhez is, így már 1908-tól berlini kiadók nyomtatták ki a kompozícióit. Weinertől rendelt reprezentatív kísérőzenét Vörösmarty Csongor és Tündéjének felújítására a Nemzeti Színház, s mert a hajdani Népszínház zenekari árkában az általa alkalmazott nagy együttes elhelyezése lehetetlen volt, e muzsika megszólaltatása végett vendégeskedett 1916-ban az Operaházban az ország első prózai színháza. A politika iránt látszatna sok érdeklődést nem tanúsító zeneszerző hallgat az első, hallgatni kényszerül a második világháború idején. Életművének java — meglehetős hazai részvétlenség közepette — e két kataklizma között születik meg. Nemzetközi sikerei lényegesen meghaladják itthoni megbecsülését. II. vonósnégyese 1922-ben elnyeri az előkelő amerikai Coolidge-díjat, de 1931-ben, amikor a népzenével való megismerkedése után írt „magyar népi táncok” alcímű pompás zenekari Szvitjét beküldi a magyar kultuszkormány által kiírt Liszt Ferenc-pályázatra, díjra nem, csupán jutalomra méltatják. Az elismerés e morzsáját jogos indulattal utasítja el. Világsiker ez a mű, akár tündéri finom derűvel áthatott Zongora- concertino (1923), Bach C-dúr Toccata adagio és fúga című orgonakompozíciójának általa készített kétféle pompás hangszerelése s a vonósnégyesre, vonószenekarra egyaránt berendezett Pasztorál, fantázia és fúga (1934). A felszabadulás után két Kossuth-díj (1950, 1960), Kiváló Művész cím szolgáltatott elégtételt az alkotónak; hanem a megbecsülés késve érkezett, a zeneszerzői műhely nem tudta visszaigazolni többé. Az 1952—55 között három változatban is megírt Toldi szimfonikus költemény, illetve szvit őszintén naiv hangjai meg sem közelítették a Vörösmarty-muzsika erejét, kifejezőképességét. Öt divertimentója közül is a két korai (1934, 1938) vált sikeressé, míg a IV. és V. divertimentót ki sem nyomtatták a zeneszerző életében. A hálátlan utókor szemében a pedagógus Weiner Leó személye tündököl változatlan, nem halványuló fényben. Mihalovich Ödön hívta meg 1908-ban tanárnak a Zeneakadémiára. 1942-ben a fasizmus elűzte katedrájáról, hová csak a felszabadulás után térhetett vissza. Nyugdíjba 1957-ben ment, de nem nyugalomba, hisz 1960-ban bekövetkezett haláláig változatlan intenzitással tanított tovább. Pedagógiai mesterműve a kamarazene „mellék-tárgy,” amelyet az 50-es években Weiner tanítása elismeréséül emeltek főtárggyá. A Zeneakadémia napjainkban Weiner Leó nevét viselő XXIII-as tantermében nőtt nagyra a magyar vonósnégyes- és zenekari kultúra, karmesterek, zongoristák is tőle tanulták, lesték el az előadó művészet alapvető törvényeit. Mivel pedig századunkban különféle okokból tömegesen rajzottak ki magyar muzsikusok a világba, pedagógiájának hatása — nem túlzás — globálissá vált. Lételeme volt a tanítás. 1908-tól egész élete a Zeneakadémia közvetlen közelében zajlott. Még Bécsbe sem utazott el 1922-ben, a Coolidge-díjas II. kvartett bemutatójára — pedig az nem nagy út, — mondván: nem hagyhatja akadémiai osztályát vezetés nélkül. Növendékeiből megalakította a 20-as években az első magyar fúvósötöst, majd az első hazai karmester nélküli zenekart. A zenén kívül lényegében semmi nem érdekelte a világon. Annál élénkebben figyelt minden hangzó értékre. 1950-ben — 65 éves ekkor — nyilatkozott a magyar—szovjet barátság hónapja idején. Az 1949-es budapesti Világifjúsági Találkozóra emlékezett vissza: „Ekkor ismerkedtem meg Dávid Ojsztrah, a világ legkiválóbb hegedűművésze mellett a Szovjetunió fiatal művésznemzedékével. Az ismerkedés igen mély hatással volt rám. ... A szovjet művészek bemutatkozása ízelítőt adott abból a nagyszerűen megalapozott szovjet zenepedagógiából, amely ilyen eredményeket, a rendkívüli teljesítmények egész sorát tudja felsorakoztatni.” (Szabad Nép, 1950. március 5.) Születésének 100. évfordulóján tisztelegve e nagy muzsikus emléke előtt zenekultúránknak — hisszük — lesz ereje a Weiner-kép átértékelésére, alkotásainak a „kismester”- kalodából való kiszabadítására. Weiner Leó már nem, gazdagabbá mi válnánk ez által! B. J. NÉPSZABADSÁG, 1985. április 16. (43. Évfolyam, 88. szám)

523 Ardelao 2017-09-12 01:04:40 [Válasz erre: 522 Ardelao 2017-09-12 00:57:43]
"...fogadjuk el 1825-öt."!

522 Ardelao 2017-09-12 00:57:43
Ha a Legnagyobb Karmester az ember élettartamát még mindig a Bibliában dokumentált koncessziók szerint szabná meg, úgy Doppler Károly zeneszerző, karmester és fuvolaművész éppen ma ünnepelné 192. születésnapját. Már, ha a lexikonoknak hinni lehet. A Magyar Színházművészeti Lexikon szerint Doppler Károly 1825. szeptember 12-én született, és 1900. március 10-én halt meg. Ezt a születési évet erősíti meg Révai Kétkötetes Lexikona, továbbá a Magyar Életrajzi Lexikon is. A Pallas nagy lexikona és a Magyar Lexikon viszont 1826-ot jelöli meg Doppler Károly születési évének, míg Tolnai Új Világlexikona az 1835. esztendőt tünteti fel. Ha színésznőről lenne szó, minden bizonnyal az 1835. esztendő lenne a helyénvaló, hiszen egy hölgyet fiatalítani nem bűn, sőt, kötelező! De – mert jelen esetben – nem kell udvariaskodnunk, fogadjuk el 1925-öt. Doppler Károlyról – aki ugyan nem volt magyar, de komolyan kötődött a magyar zenei élethez és sokáig Magyarországon is élt, a „Magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei” topik 190. bejegyzésében írok.

521 Ardelao 2017-09-08 05:46:41
41 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Závodszky Zoltán operaénekes. [url] https://www.youtube.com/watch?v=GcvE5RDDj7I; Wagner: Lohengrin - Grál-elbeszélés – Énekel: Závodszky Zoltán [/url] Ld. még: „A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei”, 185. sz. bejegyzés.

520 Búbánat 2017-08-19 16:20:52
Augusztus 19-én hatvanéves Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, aki fellépései során és felvételeivel szinte az egész világgal megismertette a magyar népdalt. Ezen a héten a Dankó Rádió [url] http://www.mediaklikk.hu/2017/08/07/tul-az-operencian-sebestyen-marta-33-het/; Túl az Óperencián [/url] című operettműsorának a vendége, kivel a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya beszélget; ma hat órától és még a holnap délelőtti és délutáni ismétlő adásban hallhatjuk Sebestyén Mártával készült beszélgetés hangfelvételét – sok zenei bejátszással.

519 Búbánat 2017-08-16 14:31:33
[url] http://funzine.hu/2017/08/16/goodapest/ma-40-eve-hunyt-el-elvis-presley/; Ma 40 éve hunyt el Elvis Presley [/url]

518 Búbánat 2017-07-08 09:18:21
Réti József születésnapján (Ploiești, Románia, 1925. július 8. – Budapest, 1973. november 5.) a kiváló operaénekesre emlékezve belinkelem azt az interjút, melyben a művész leánya, [url] http://tollal.hu/mu/reti-jozsef-operaenekesre-emlekezunk---beszelgetes-reti-agnessel; Réti Ágnes emlékezik vissza édesapjára. [/url] (2011 – Tollal.hu) A Dankó Rádió Túl az Óperencián című, mai operettműsorában hamarosan felcsendül Réti József énekhangja (is): 09:29:47 Dal Réti József & Magyar Állami Operaház Zenekara & Kerekes János – Lehár Ferenc/Innocent Vincze Ernő: A vándordiák (Garabonciás) „ Utam muzsikálva járom” 09:33:22 Dal Réti József - tenor & Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara & Bródy Tamás – Offenbach: Szép Heléna - Páris ítélete 09:36:53 Dal Réti József & Házy Erzsébet & Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara -- Offenbach: Szép Heléna - Álom-kettős 09:45:11 Dal Réti József, Melis György, Házy Erzsébet, Maleczky Oszkár, Palócz László, Palcsó Sándor, Kishegyi Árpád, Külkey László, Koltay Valéria, Gombos Éva, Erdész Zsuzsa, az MRT Énekkara Offenbach: Szép Heléna - A III. felvonás fináléja A délelőtti műsor ismétlése 18 órakor kezdődik a rádióban.

517 Búbánat 2017-07-04 22:33:52 [Válasz erre: 516 Búbánat 2017-07-04 22:29:56]
[url] http://24.hu/kultura/2017/07/04/a-ma-90-eves-gina-lollobrigida-tenyleg-a-szazad-egyik-leggyonyorubb-noje-volt/; Gina Lollobrigida [/url]

516 Búbánat 2017-07-04 22:29:56
Gina Lolobrigoda ma ünnepli 90. születésnapját.

515 smaragd 2017-04-29 16:55:43
Zubin Mehta születésnapjáról megemlékezve Franz Schmidt: 4. Symphonie in C-dur (1932-1933) 1. tételét hallgatom, YT videon, [url]https://youtu.be/FUUvLAFKBAk;itt[/url]

514 ladislav kozlok 2017-04-24 10:40:38
Isten éltesse Lukács Gyongyit nagyon sokáig, nagyon sok egészséget és sikert kívánok tiszta szívbol.

513 Ardelao 2017-04-22 10:31:51
MIHALOVICH ÖDÖN (1842-1929) A nyugati zenekultúra és főleg Wagner művészetének legkimagaslóbb magyarországi hirdetője, terjesztője és fejlesztője Mihalovich Ödön volt, aki 88 évvel ezelőtt, ezen a napon (1929. április 22-én) hunyt el, Budapesten. „Idegen – különösen wagneri – művészetből fakadó és táplálkozó zeneszerzői munkássága egy lépéssel sem vitte volna előbbre a magyar zenekultúra fejlődésének ügyét, ha mint ember, művész és nagyműveltségű szabadelvű harcos, oly fáradhatatlan és céltudatos tevékenységgel azt nem szolgálja. A Zeneművészeti Főiskola világhírét neki köszönhetjük. Mihalovich 1842. szeptember 13-án Feričance (Szlavónia) községben született. Zenei tanulmányait Mosonyinál, Hauptmannál és Corneliusnál végzi. Művészetére döntő hatást gyakorol Wagnerrel és Liszttel kötött barátsága. Wagner költészete teljesen rabul ejti, és azon túl hű kísérője, propagálója és magyarországi zászlóvivője lesz a német mesternek. Fiatalkori műveit a nyugati zenekultúra nyelvezetén írja, amit a pesti kritika erősen kifogásol. Mihalovich jó magyar, tisztán látja a magyar zene hiányosságait és a jövőben elérendő célokig vezető rögös utat, de Wagner iránti rajongásától szabadulni képtelen. Így kulturális téren kívánja a haza ügyét szolgálni és mind többet foglalkozik a magyar zene jövőjével. A müncheni „Mesterdalnokok” előadása után önmaga veti fel a kérdést: miképp lehetne nálunk is a német zenekultúrával egyenértékű magyar szimfonikus, opera- és zenekari stílust teremteni? Ennek legeredményesebb módját a wagneri eszmék és művészet itthoni terjesztésében és az ennek nyomán sarjadó önálló magyar stílusban látja. Külföldi tanulmányútjairól gazdag szellemi értékekkel tér haza, és előbb a „Wagner Egylet” elnökévé, majd a „Színi-tanoda” igazgatójává választják meg. Műveinek kisebb-nagyobb sikere növeli hírnevét, de a magyar közönség – bármennyire is elismerte Mihalovich tehetségét, törekvéseit és a magyar kultúra ügyében tett szolgálatait, mégis – magyar stílusú művet várt hazája fiától. Mihalovich belső küzdelmeit csak közvetlen barátai ismerték. A magyar zenekultúráért harcolni kész zeneköltő minden erőfeszítése hiábavaló volt: a német zeneóriás végkép hatalmába kerítette, és a varázstól szabadulni nem tudván, messze elkerülte a magyar zene fejlődő világát. De amikor 1887-ben elfoglalja a magyar Zeneakadémia igazgatói székét, rövid időn belül százszorosan bepótolja mulasztásait. A művelt Nyugaton szerzett tapasztalatai alapján egy világhírű intézménynek veti meg erős alapját. Minden tiszta művészetet elfogulatlanul pártolt. Akiben értéket, nevelőerőt, tehetséget vagy hitelt érdemlő zsenialitást fedezett fel, azt a főiskola tanárának megnyerni igyekezett. Minden „izmustól”, előítélettől és maradiságtól mentes ítélőképességgel válogatta ki a különböző irányt, műveltséget, és stílust képviselő művésztanárokat (Dohnányi, Bartók, Kodály, Siklós, Weiner, Molnár Géza, Bloch, Herzfeld, stb.). Kiszélesítette a főiskola tantervét, valamennyi vonós, fúvós hangszer, zongora, orgona, zeneszerzés és elméleti tanszak tanulási útját szigorúan megjelölte. A művészképző osztály felállításával a művészi képesség korhoz és előiskolázottsághoz nem kötött, szabad érvényesülését biztosította. Ösztöndíjakat, állami támogatásokat eszközölt ki, és a növendékek megértő vezetője volt. A magyar muzsika ügyét lelkesen szolgálta. Bevezette a magyar zenetörténet, cimbalom és tárogató tanulását. A főiskola tanárainak és végző növendékeinek művészi útját messzemenőleg támogatta, műveiket előadásra ajánlotta, az Operaház és a Filharmóniai Társulat vezetőségét magyar művek előadására ösztönözte. Tehát, jó magyarsággal és elfogulatlan önzetlenséggel szolgálta a magyar muzsika jelenét és jövőjét. Jól megalapozott igazgatói helyét 1919-ben előbb – rövid időre – Dohnányinak, aztán Hubaynak adta át. Művei közül, a „Toldi szerelmé”-vel remélte magyarságát a leghívebben kifejezni. Wagner Tristanja és Siegfriedje lebegett előtte, és így a magyar Toldi legendás cselekedeteit, szerelmét, idegen példa után mintázta meg zeneileg. Wagneri muzsika került Arany János versei alá (főképp a Tristan és a Walkürök jellegzetes késleltetései , modulációi és tematikus képei). Az Operaház vezetősége évekig gondolkodott az önállótlan, minden magyarságtól mentes opera előadásán. Az 1893-ban bemutatott mű gyenge sikert arat. Mihalovich kétszer is átdolgozza operáját, újra átéli a magyar verssorok szépségét, zengését, de minden belső küzdelem hiábavaló. Nem érzi át a magyar nyelv és muzsika korszerű elhivatottságát. Zeneszerzői küzdelmei dacára töretlen erővel harcol a főiskola fejlődéséért és világhírnevéért. A háborús esztendők viszontagságai között is kemény kitartással állja a vezetés harcait, és csak a vérontás befejezése utáni – remélt – jobb viszonyok beálltakor vonul vissza a főiskola igazgatói állásából. Még megzenésíti a „Hiszekegyet”, az újjászületni akaró Magyarország új imáját, és aztán végkép leteszi a tollat. Lassú, alattomos betegség gyötri, amely 1929. április 22-én végez fáradt szívével. A 87 éves Mester csendes halálát csak a főiskola és egynéhány – még élő – barátja gyászolta. Hiszen legtöbb barátját rég eltemette. Mihalovich nyugati műveltsége és művészete tárgyilagossággal párosult. Jól tudta, hogy a wagneri művészettől elszakadni nem tudó stílusával csak közvetve szolgálhatja a magyar zenekultúrát. Mivel felemás műveket írni nem akart, hát műveltségével, széles látókörű tudásával, higgadt bölcsességével és gondolkodásával, nevelő és szervező erejével, valamint mély hazaszeretetéből fakadó, fáradhatatlan munkaképességével áldozott a Művészet oltárán. Egynéhány magyaros zenéjű műve pedig azt igazolja, hogy a lélekben és gondolkodásban oly erős magyarságú Mihalovich súlyos és emésztő belső harcot vívott zenéjének magyarabbá tétele érdekében. A szándék tiszteletet érdemel, mert oly ember lelkéből fakadt, aki egész életét a magyar zenekultúra ügyének szentelte. Emlékét hirdető márványszobrát már régen a főiskola díszes előcsarnokában kellett volna felállítani.” Idézet Falk Géza: „A Magyar Muzsika Mesterei” című könyvéből. Dante Könyvkiadó, Budapest, 1937. (Vajon, azóta felállították Mihalovich márványszobrát a főiskola díszes előcsarnokában?) [url] https://www.youtube.com/watch?v=2ERO9Busjcw;RÁDIÓFÓNIA - 63. rész, 8:25-14:50 – Michalovich Ödönre emlékezve: Részlet a „Fantázia” c. zongoraművéből [/url]

512 Ardelao 2017-04-21 01:31:04
203 évvel ezelőtt, ezen a napon született Egressy Béni (eredeti nevén: Galambos Benjamin) magyar zeneszerző, író és színész. „Egressy, a muzsikus, naturalista volt. Példázva mutatja, hogy a tehetség a zeneművészeti érvényesüléshez szükséges dologbeli készség hiányán is győzedelmeskedni képes. Tudott egy kicsit zongorázni, orgonázni, hegedülni, fogyatékosan összhangosítani, de a mai zeneakadémiai növendékek ezekben magasan felette állnak. Nem tudott hangszerelni, s általában kotta-ország bonyodalmaiban bizonytalanul járt. És mégis, száz év múlva is, gyönyörködünk alkotásaiban. A Szózatban több zenei hiba van, de az összhatás fenséges. Tizenkilenc üteme a magyar múlt, a magyar jelen és a magyar jövő. Muzsikáló szimbólum. Fájdalmaink enyhítője, örömeink gyarapítója, a nemzet béke- és hadi dala s imádsága. Szent melódia! Költője, Egressy Galambos Béni, Borsod vármegyében, Sajókazincon született 1814. április 21-én. Atyja Egressy Galambos Pál református lelkész, anyja Juhász Julianna. Az Egressy család 1639-ben nemességet kapott. Egressy Páléknak hat gyermekük volt. Köztük Gábor, a magyar színészet történetének egyik legragyogóbb neve. Művészete a magyar színjátszás legnagyobb magaslatát érte el. Az Egressy-fiúk atyja kiváló szónok volt, figyelemreméltó zenei tehetséggel megáldva. Hegedűn, fuvolán és zongorán ügyesen játszott. Béni iskoláit otthon, majd Miskolcon, a református gimnáziumban 1823-1829-ig és Sárospatakon 1829-1831-ig járta. Sárospatakon a gimnáziumi kórusban tenorista. Segédtanító, „praeceptor” lett 1831-ben az Abaúj vármegyei Szepsiben, majd 1833 elején Mezőcsáton. Bátyja, Gábor, a báró Berzeviczy igazgatása alatt működő kassai színtársulat tagja volt. Béni, testvérét meglátogatva, a színtársulatnál ragadt, s 1834-ben beállt kardalosnak. Különböző színtársulatokkal bekóborolta a magyar vidéket. Közben szorgalmasan bővítette ismereteit. Megtanult olaszul, franciául és németül. Latinul már gyermekkorában tudott. Megismerkedett a zene elemeivel, tenorista szeretett volna lenni. Hogy az olasz énekművészetet elsajátítsa, 1838-ban Milánóig gyalogolt kardalos társaival. …… Egressy Milánóban nélkülözések közt másfél évig szorgalmasan tanult. Szép hangja volt, de „ezüst-csengésű hangját elveszté; a vesztés fájdalma együtt élt vele”. Milánóból hazatérve a Nemzeti Színház kardalosa lett, és zeneszerzéssel foglalkozott. A Nemzetiben bátyjával, Gáborral együtt színészkedett, kisebb szerepeket játszott, de mint színész, meg sem közelítette testvérét. 1838-ban operaszöveget írt Erkel Ferenc számára, a Báthory Máriát. 1843-ban ugyancsak Erkel számára a Hunyadi Lászlót és 1850 végén a Bánk bánt. Ennek bemutatóját nem érte meg, mert Erkel operája a politikai helyzet miatt tizenegy évig a zeneköltő fiókjában hevert. A Hunyadi és a Bánk bán nemzeti operánkká vált. Művészi együttérzésben élt a nagy zeneköltővel s író-készségével – ha nem is volt jeles költő – ki tudta egészíteni Erkel lényét, segítségére tudott lenni az alkotásban. Az 1840-es évek elején megnősült. Kőnig Rózát vette feleségül. Házassága nem volt boldog. 1843 gazdag, jelentős év Egressy életében. Az operaszöveg és több kiváló dal mellett – ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője – megírta a Szózat zenéjét, mellyel a nagyarányú pályázaton első díjat nyert. Ezzel Egressy neve egyszerre széltében ismertté lett s elfoglalta helyét a magyar zenetörténet egyik legdicsőbb lapján. Egressy 1848-ig állandóan Pesten élt. 1848-ban beállt honvédnek, főhadnagy lett, s a szabadságharc végén – Jókai szerint – Komáromban kapitulált Klapka seregével. Szabadságharcbeli szerepléséről másik feljegyzés, hogy Kápolnánál sebet kapott, és megsántult. Tehetetlen testi állapotában felgyógyulásáig Borsodba, Ónodra vonult egy barátjához, hol Dávid zsoltárainak tételével foglalkozott, mely művét eredeti kéziratban a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, valamint hangszerzeményeinek mindegyikéből is egy-egy példányt, hogy legalább egy hangmester legyen ott képviselve, mert kívüle más nincs. Lehet, hogy a két adat nem ellentétes, de még nem sikerült tisztázni. Mindenesetre látható, hogy Egressy izzó magyarságát tettekkel is bizonyította. A szabadságharc után Egressy ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, de a hadjáratban kapott betegségéből nem épült fel teljesen, s 1851. július 19-én, 37 éves korában, meghalt Pesten. A Kerepesi temetőben nyugszik. ……….. Ábrányi Kornél írja, hogy „Egressy olyan gazdag természetes dallamérzékkel, magyar zenei érzéssel és istenáldotta költői ihlettel volt megáldva, aminővel kevesen az egész lefolyt században. Maradandó becsű termékeket hagyott hátra. A korabeli zenészek tudásbeli magasságára nem tudott emelkedni, de ezt bőségesen pótolta nála a közvetlenség ereje”. ” A fentieket Papp Viktornak a Fráter György Sajtószövetkezet Kiadásában megjelent Magyar Zenei Almanach 1944. évi számában publikált írásaiból válogattam. Emlékszünk még a régi katonai parádékra a Hősök terén? Tudtuk-e, hogy ennek az indulónak is Egressy Béni a szerzője? „Klapka induló” [url] https://www.youtube.com/watch?v=vMq3MCI9tLE;itt [/url].

511 Ardelao 2017-04-16 09:57:59 [Válasz erre: 510 Ardelao 2017-04-16 09:56:32]
[url] https://www.youtube.com/watch?v=EzOYVV6LwXI; Leo Weiner: Serenade Op.3 f-moll (21:23) [/url]

510 Ardelao 2017-04-16 09:56:32
132 évvel ezelőtt, ezen a napon született Weiner Leó magyar zeneszerző. (1885.április 16. – 1960.szeptember 13.) Falk Géza: „A magyar muzsika mesterei” című könyvében (Dante Könyvkiadó, Budapest, 1937) olvashatók Weiner Leóról az alábbi sorok: „Weiner Leó a magyar zeneművészet egyik legfinomabb gondolkodású, nemes stílusú és tiszta formaképző költője. Egyszerűsége és biztonsága szeplőtlen őszinteséggel párosul. Felelősségteljes lelkiismeretessége szűkszavúvá tette, és így csak akkor szólal meg, ha valóban költői mondanivalója van. Elmélkedésre és szemlélődésre hajlamos passzív lényét mély gondolkodás, eleven szellemesség és anyagtalan tiszta humor tölti be. Költői világa teljesen önálló, és emberi életének nyugodt eseménytelensége mögött gazdag, mozgalmas, színes és merészen aktív költői lelki életet él. Halk beszéde és jóindulatú, szeretetteljes, finom mosolya a magának élő, elvonult és ihletettségében megközelíthetetlen bölcset rejti el. Művész a szó legnemesebb értelmében, aki csak művészetén át akar és tud megnyilatkozni. Weiner Leó 1885-ben Budapesten született. Az Akadémián Koessler tanítványa. A munkakövetelő, alapos és nyugati műveltségű mester megkülönböztető szeretettel és elismeréssel adózott Weiner sokat ígérő tehetségének. Az 1906-ban kiváló eredménnyel végző növendék már 1908-ban az Akadémia tanára! Az indulás tehát valóban reményteljes. Rövidesen elnyeri a „Ferenc József” díjat, majd Németországban és Párizsban folytat kiegészítő tanulmányokat. Hazatérve elfoglalja állását, és mint pedagógus, rendkívüli eredményeket ér el. Differenciált hallásával és tökéletesen csiszolt ízlésével főleg a kamarazene és a zenekari összjáték tanításában áll nagy segítségére a köréje gyülekező, rajongó növendékeinek. Kifinomult és csalhatatlan stílusérzékével a művészet legelrejtettebb megrezdüléseit és érzéshullámait fedi fel az arra érdemes növendékek előtt. Anyagtalanul könnyed, kifejező, színes és a lényegre rámutató zongorajátékával – addig soha észre nem vett, felfedetlenül maradt – műhelyszépségeket tár fel növendékeinek. A mai világjáró magyar kamaraegyüttesek tagjai és a magyar művészetnek dicsőséget szerző szólójátékosok mind Weiner mesteriskolájából kerültek ki. Weiner művészete szintén a nyugati kultúrából kiindulva járta meg a fejlődés útját a ma magyar muzsikájáig. Teljesen egyéni stílusa Bach, Mozart, Mendelssohn, Bizet és Brahms költészetének nevelőértékeiből nő ki. Tisztult romantikájának vérbő lírája igazi költővé avatja Weinert. Lendülete és humora pedig az élet felett álló művészt igazolja, aki eszközeinek és kifejezőerőinek feltétlen ura. Mozarti finomságú gondolatait végsőkig csiszolva önti plasztikus formába. Amíg a ma magyar zenéjét el nem érte, addig önálló stílusú, mérsékelten merész, de annál egyénibb harmóniákkal operáló, meglepően színes és ritmus-gazdag muzsikát komponált. Magyarsága már régen kiütközik műveiből, és így a ma zenestílusához eljutnia igazán könnyű volt. Weiner költészete teljesen kiegyensúlyozott, minden szélsőségtől, próbálkozástól, külső fejlődéstől és egyénietlen átvételtől mentes művészet. Miképp Weiner emberi attitűdje is kiegyensúlyozott. Lírai és szemlélődő lénye nem érzéki forróságokban vagy romantikus álhevületekben, hanem tiszta és nyugodt érzésekben, bátran kimondható, őszinte vallomásokban nyilatkozik meg. Dallamvonala töretlen, harmóniavilága bátor és egyéni színezet, zenekari gondolkodása bravúros, gondolatgazdag és minden ívelő merészsége mellett a részletekben boldogan elmerülő ötvösművész költészetének lényeges alkotóeleme. Műveiből egységes hangtechnika, egyéni ritmus-, harmónia és hangszínvilág tárul elénk. Pergő tételeinek szilajsága, száguldó ritmuscikázása, szertelen életörömnek tetsző tudatos mozdulatrendje, megtört vonalúnak látszó biztos szólamvezetése és csupán hangszínnek hangzó, biztos funkciójú tonális akkordjai, mind-mind a földi élettől elszabadulni tudó, költői világát élő, nem az emberi törpeségek, hanem az élet hiú üressége felett gúnyolódó mester kifejezőeszközei. Gyors tételeiben mozartian légies és lassú tételeiből szemérmesen elrejtett érzések szabadulnak fel. Csodálatot és tiszteletet kivívó művészet ez, amely nem támaszkodik sem a múltra, sem a jelenre, nem követ senkit, és nem akar céltalan birokra kelni egyik kortárs művészetével sem. Csak Bachban és Mozartban volt ekkora nyugalom, és csak ők éltek ennyire a művészetükben. Weiner régi műveiben is megcsillan a magyar lélek fénye. A „Szerenád”-ban bravúrosan játszik a magyaros gondolattal és ritmussal. Sőt, az egész műből magyar derű árad. Persze csak úgy, a századelejei törekvések módján. A klarinét-ballada is a magyar érzésvilágból nőtt ki. A hegedűszonátákból is kiérződik szerzőjük hova-tartozósága. Új művei azonban tisztán magyarok. A „Parasztdalok” feldolgozásában bátran nyúl a magyar népdalból eredő, önálló harmóniakincshez, amelyet saját művészetének törvényei szerint használ. Merészsége most is mértékletes. Mintha nem is ismerné Bartók és Kodály művészetét. Tehát, magyarságában is önálló. Éppen így a „Divertimento” táncait is oly harmóniákkal és ritmusképletekkel építette fel, amelyek csak néki nyilatkoztak meg a régi dallamokból. A ma magyar muzsikájában is csalhatatlan zenei ösztönére hallgat. A „Csongor és Tünde” című Vörösmarty mesejátékához írt kísérőzenéjének még programatikus részeiben is abszolút zenét komponált. A népi képzelet anyagtalan szárnyalását valóban légies muzsikával követi. Hogy valaki a XX. század vértől és öldökléstől izgatott, a holnap bizonytalanságától nyugtalan légkörében ily világos és üde zenét tudjon komponálni, ahhoz valóban költőnek kell lenni. Weiner e művében a magyarság költője, mert megihletett lelkének muzsikájában nemzetének lelke és képzeletvilága tündököl. A weineri szépségek kialakult stílusvilága Vörösmarty meséjéhez is egyéni magyarságú zenét alkotott. Weiner egyedül járja a csak néki pompázó virágoskertet, amelynek bódítóan illatozó rózsáit, szekfűit, vérvörös pipacsait és kékesen fehérítő liliomait szakította le és tűzdelte fel Csongor és Tünde mesekárpitjára. Mennyi érzés, öröm és bánat, álom és valóság, mosoly és könny, tánc és szomorúság és mindent betöltő, örök boldogság árad Weiner muzsikájából! Mennyi szépség és költőien túlzott rútság, szilaj lendület és elnyúló éji tompultság hangzik ki e végtelen gazdagságú partitúrából! Weiner önmagát adó magyarsága gyakran kozmopolita – a Bartók-Kodály-féle magyar zenenyelvezettől teljesen elütő – hangban nyilatkozik meg. És mégis magyar, mert szelleme, levegője és vérmérséklete azonos a nép fantáziájával. A „Csongor és Tünde” önálló értékét éppen a weineri magyarság adja meg. A „Magyar szvit” szélesen felépített négy tételében magyar népi táncokat dolgoz fel. Végképp kialakult magyar stílusának legnemesebb hajtása ez a szvit. Önállóságát boldogan élvezi a népi táncok szilaj magyarságában. A költő démoni humora, átütő ereje, eleven ritmusa, színes és egészséges harmóniái, mozartian légies ellenpontja, haydni derűre emlékeztető pajzánsága, forma tisztasága és kiegyensúlyozott, gazdaságos és kifogyhatatlan színgazdagságú hangszerelő művészete, a magyar zeneirodalom klasszikus értékei közé emelik a „Magyar szvit” -et. Mint már a könyv elején egyszer kijelentettük: Weiner e művének ősi tisztasága és egyszerűsége – egyelőre – önmagában álló nemzeti érték. Az akadémista diák – Weiner - tehetsége minden hozzáfűzött reménységnek helytállt.” [url] https://www.youtube.com/watch?v=EzOYVV6LwXI; Leo Weiner: Serenade Op.3 f-moll (21:23)

509 Ardelao 2017-04-13 00:09:04
50 évvel ezelőtt, ezen a napon (1967.IV.13-án) hunyt el Los Angelesben Nyíregyházi Ervin , az idegenbe szakadt hazánkfia, a csodagyerekként indult amerikai zongoraművész, zeneszerző. [url] http://www.parlando.hu/2012/2012-3/NyiregyhaziErvin.htm; Nyíregyházi Ervin [/url]

508 ladislav kozlok 2017-04-12 09:30:07
Ma unnepli 85.-dik szuletésnapját Věra Soukupova, kiválo cseh mezzo,alt.

507 Ardelao 2017-04-06 03:13:50 [Válasz erre: 506 Ardelao 2017-04-06 02:20:21]
Volkmann Róbertre emlékezve meghallgathatjuk még a zeneszerző kifejezetten magyar témákra komponált zongoraműveiből készült lemezfelvételt ([url] https://www.youtube.com/watch?v=7K9JlAYdi_E&list=PLx8fEhjaVbYYQV32Kn3qpX5aT9SZPUhTb;itt [/url]) Kassai István előadásában, akiről – születésnapja alkalmából - az 502. sz. bejegyzésemben írtam: VOLKMANN: Souvenir de Maróth Visegrad – Ungarische Lieder Au tombeau du Comte Széchenyi

506 Ardelao 2017-04-06 02:20:21 [Válasz erre: 505 Ardelao 2017-04-06 02:19:09]
Volkmann Róbert zeneszerző 3.rész „A 70-es évek végén Volkmann makkegészséges szervezete mintha bizonyos fáradtság tüneteit árulta volna el. 1881-ben még ugyan hosszabb utazásra vállalkozott a Rajna mentén, a következő nyáron azonban már gyógykezelés céljából utazott Kissingenbe, a híres németországi fürdőhelyre. Sajnos, a remélt eredmény, a megerősödés nem következett be, sőt az erőállapot csökkenése aggasztóan haladt előre. Az 1882-83-as tanévben közvetlen közelébe jutottam a Mesternek: felvett a növendékei közé az akadémia zeneszerzési tanszakára. Megvallom, hogy félig-meddig gyerekésszel nem tudtam mindig felfogni bölcs intéseit és mégis, tanításai eltörölhetetlen nyomokat hagytak bennem. Az utolsó években Volkmann növendékei egymást váltották fel, hogy mesterük a család nélkül, magában élő agg művész minél kevesebbet legyen kénytelen egyedül lenni. Különösen egyik anyagilag is független tanítványa Bettelheim Henrik (a későbbi Berté Henrik, aki különösen a Schubert motívumaiból összeállított „Három a kis lány” című darabbal tette magát ismertté), gondoskodott nagy szeretettel az ősz mesterről. Így többek közt 1883 tavaszán, mikor a prágai Neumann Angelo színtársulatával vendégszerepelt a Gyapjú-utcai német színházban, Bettelheim utánajárt, hogy Volkmann a színre kerülő és Budapesten még elő nem adott Nibelungok gyűrűjének részeit egy-egy növendéke kíséretében végighallgathassa. Wagner hatalmas műve, a tetralógia zenéje rendkívül érdekelte a Mestert; legtöbbször azonban csak egy felvonást hallgatott meg. Nem annyira a zene fárasztotta, mint a sokszor terjengős, sötét színen lefolyó egyes jelenetek komorsága. Bettelheim egy bécsi bútorgyár itteni képviselője volt, s a Diana-fürdő épületében lévő irodájában dolgozott rendszeresen délután hat óráig. Az ősz Mester élete utolsó évében ezért hagyta ott évtizedeken át bérelt várbeli lakását, hogy a róla annyi odaadással gondoskodó tanítványához közelebb legyen. Egészségi szempontból szükséges napi sétáját úgy intézte, hogy valamelyik növendéke kíséretében Zoltán-utcai lakásáról elment a Duna parti Diana-fürdőig, hol az előcsarnokban a részére elkészített karosszékében helyet foglalva várta meg Bettelheim irodai elfoglaltságának végét. Onnan együtt mentek valami csendes vendéglőbe vagy kávéházba, ahol a Mester egyszerű, diétás vacsoráját költötte el. 1883. október 29-én egyik tanítványa dr. Jámbor Jenő kíséretében tért be a Diana-fürdő előcsarnokába. Útközben jókedvűen beszélte dr. Jámbornak, hogy a kora délelőtti órák óta milyen szorgalmasan dolgozott, s elfoglalva a kényelmes karosszéket szíves szavakkal vett búcsút kísérőjétől. Néhány perccel 6 óra után jött le Bettelheim az irodájából, s a Mestert ültében mellére hajtott fejjel, eszméletlenül találta. Az azonnal kéznél lévő orvos súlyos agyvérzést állapított meg. Volkmannt lakására szállították, és néhány órával később, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna, lesújtott növendékei által körülvéve kiszenvedett. Volkmann Róberttel a makulátlan művészi tisztesség, a fennkölt művészi etika tiszteletű bajnoka szállt sírba.” (Vége) [url] https://www.youtube.com/watch?v=QumlamTAQ-I;Robert Volkmann Piano Trio No 2 op 5 in B flat minor Allegro con brio [/url]





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.