vissza a cimoldalra
2019-10-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4585)
Kedvenc előadók (2841)
Momus-játék (5743)
Élő közvetítések (8193)
Egyházi zene (220)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7223)
Simándy József - az örök tenor (630)
Bende Zsolt (157)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3451)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2679)
Opernglas, avagy operai távcső... (20323)
Rost Andrea (2047)
Erkel Színház (10327)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1778)
Franz Schmidt (3434)
Plácido Domingo (910)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

662   Búbánat • előzmény661 2019-02-06 13:31:34

Lehár Ferenc: A mosoly országa - Művészetek Palotája - 2019. február 2.

661   Búbánat • előzmény659 2019-02-06 12:20:31

Müpa és a Sanghai Opera House együttműködésében létrejött A mosoly országa-produkció tavaly őszi kínai (sanghaji) bemutatóját övező külhoni elismerő kritikák tükrében nagy várakozással és érdeklődéssel tekintettem az itthoni, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben színpadra került  Lehár-dalmű február 2-ai előadása elé. (A február elsejei első bemutatón nem voltam jelen). 

Az elmúlt évtizedekben volt alkalmam többször látni színházakban és szabadtéri színpadokon is A mosoly országát, nem beszélve a kép- és hangfelvételekről - de rádió-, televízió-, DVD- és CD-felvételeken, valamint az interneten youtube-ról is elérem különféle változatokban Lehár remekművét.

Nem először hangoztatom én is,  és most, hogy megismerhettem ezt a német nyelvű, kínai-magyar koprodukcióban színre vitt Lehár-nagyoperettet is, újra az csengett le bennem, nem véletlenül terjedt el még a zeneszerző életében a következő bonmot: "zenés színpadnak három fő műfaja van: az opera, az operett és Lehár!” A komponista egyik bécsi méltatójától eredeztethető megállapítás nem csupán szellemes, de helytálló is. A mosoly országára kétségtelenül vonatkoztatható: a szerző azon darabjai közé tartozik, ami se nem operett, se nem opera: valahol a két zenei műfaj mezsgyéjén tündöklő alkotás a zenés színházak palettáján.  

Lehár utolsó alkotói korszakának (a múlt század húszas éveinek második felétől) termései, az úgynevezett „Tauber-operettek” – a kor neves tenoristája, Richard Tauber operaénekes vitte sikerre ezeket a műveket -, amelyek már nem  vagy nem egészen happyenddel végződnek, és a zenei nyelvezetük sem már annyira „operettes”, hanem kifejezetten a „zenedrámára” fókuszálnak (ilyen például a Paganini, A cárevics, a Friderika, a Frasquita is).  Nem véletlen az sem, hogy Lehár Ferenc több művét az operaházak is bemutatták-bemutatják! (A víg özvegy, A hercegkisasszony, Cigányszerelem, Giuditta és persze A mosoly országa). Ezek az operaházban is sikert elért darabok - számomra megélt színházi, zenei varázsukkal  - csak megerősítik véleményemet: egy-egy  klasszikussá nemesedett Lehár-operett zenei igényeit az operaházak zengőbb orkeszterei, szárnyalóbb hangjai, képzettebb énekegyüttesei megfelelőbben tudják kielégíteni - hiszen Lehár partitúráihoz alkalmazkodva általuk már-már operai színvonalhoz közeledik a muzsika.  

Ezt a meglátásomat igazolta vissza a szombat esti operett-előadás ének-zenei megvalósítása.  A mosoly országának szélesen ívelt melódiái, nagyszabású fináléi, csiszolt énektechnikát kívánó szólamai operaszínpad vagy hangversenyterem (most a Müpáé) után kiált, még akkor is, ha a prózamondás és a mozgás természetessége, a tréfás és táncos részek könnyedsége viszont itt hiányosabb, mint amikor operettszínpadon frissítenek fel ilyen, a mozgalmasságával is magas követelményeket támasztó Lehár-operettet, amilyen ez a darab is. 

A Művészetek Palotájában minden feltétel adott volt ahhoz, hogy A mosoly országát operai keretek között élvezhessük – Sanghaj után Budapesten is.

A Magyar Állami Operaház zenekara a legjobb képességeit nyújtotta, csillogtatta meg, s a bensőséges, kedélyes- érzelmes-melankolikus dallamok, friss, eleven ritmusok arany- és ezüstszálával fonta körül a történetet, s öntött igazi életet a két távoli császárváros – Bécs („Arany és ezüst” keringő) és Peking (balettzene: mandarinok táncai; a „Sárga kabát”- szertartásjelenet) – udvari légkörébe helyezett karakterekbe.   Azt, hogy ezt a zenét lehet jól, vonzóan és behízelgően játszani, a zenekar a kitűnő kínai karmester, Xu Zhong (a Veronai Ünnepi Játékok első karmestere, a cataniai Bellini Operaház zeneigazgatója, a haifai szimfonikus zenekar vezető dirigense) zenei irányítása alatt igazolta; semmi engedményt nem szükséges tenni a banális „operettsziruposság” csábításának - melyre a drámai fináléban, bizony, alkalom kínálkozna. Már a nyitányban megcsapott a tömör, egységes, jó hangzás mellett valami frissesség, a meggyorsított ritmusok feszessége, vidám pattogása, a dallamok közvetlenül ható, üde bája. 

A rendező, Káel Csaba jó elgondolással (mivel a második és a harmadik felvonás cselekménye Kínában játszódik) a Szu-Csong herceg és Mi, a húga, valamint Csang, nagybácsi szerepeire kínai származású operaénekeseket választott és hívott meg a produkcióba, céljának tekintette ezzel is egymáshoz közelíteni és ápolni az európai és a távol-keleti civilizáció és kultúrájuk szép hagyományait - ezúttal egy Lehár-operett színpadra állításával - , a színház- és zeneművészetük közös értékeinek ilyen keretek között is kifejezést adni.    

Vincent Schirrmacher tenorista Kínában született, a londoni Királyi Zeneakadémián és a New York-i Julliard  Schoolban folytatta felsőfokú tanulmányait, Verdi-, Puccini-, Wagner, Dvořak és R. Strauss operáinak főszerepeiben lép fel, a bécsi Volksoper társulatának is a tagja. Az ő Szu-Csongja megjelenésben, játékban és különösen énekhangban hatásosan közelíti meg azt a tenorideált, melyre a komponista a szólamot elképzelte és méretezte.  Erőteljes, csengő, fényes énekhangján - a szükséges hangmagasság-tartományokban is – igazán szépen szólaltak meg az ismert tenoráriák: „Vágyom egy nő után”, „Egy barackfa ágán”, „Mosolygó nézés és jól nevelt arc”. Átlényegült színészi megformálásával pluszt is nyújtott szerepében, így érzelmileg talán vele tudtam a legjobban azonosulni a fellépő művészek közül.

A neves örmény származású drámai szoprán énekesnő, a főleg Európa operaszínpadain fellépő Karine Babajanyan énekelte és játszotta Lisa Lichtenfels grófkisasszonyt, aki hitveseként követi Szu-Csongot a pekingi császári rezidenciába.  Belépője a darabban kóruskísérettel kezdődik: „Egy nőnek mindig jólesik az ilyen szép fogadtatás…/Bók csinosítja a nőt, a siker teszi őt hevesen lobogóvá…”  - amint és ahogyan megjelenik a színpadon az udvaroncok karéjától kísérve, miközben erre a dalra fakad, már belecsöppenünk abba a varázsba, amit Lehár és szövegírói megálmodtak…  Babajanyan egy interjúban elmondta: Lisa szerepét elénekelnie, megformálnia nem volt könnyű: nagyon sok tapasztalatot feltételez mind énektechnikailag, mind előadó-művészeti szempontból. Amikor először áttanulmányozta Lisa szólamát, az volt a benyomása, „hogy Tosca húga köszön vissza a kottából”… Mint kitűnt előadásából, Babajanyan bőven rendelkezik a kellő „primadonnai” adottságok (dekoratív megjelenés, vonzó személyiség, szép hanganyag) mellett a drámai/lírai szólamokhoz szükséges megfelelő énektechnikával, de nem okoz számára problémát az sem, amikor az éneklés és a kevéske próza mellett keringőt táncolnia kell… Lelkes tapsunkat a másik, Szu-Csong és Gustav von Pottenstein-Hatfaludy gróffal énekelt érzelmes, édes-bús kettőseivel is kiváltotta. Igen magas hőfokon énekelte el a drámai hatású „Honvágy”-dalt; akkor hangzik fel, amikor az idegen ország idegen szokásai között egyre zavartabb Liza rádöbben, hogy férjének az európaitól távoli kultúrában, idegen, helyi elvárásokhoz, elvekhez kell tartania magát, fel kell áldoznia szerelmét, európai hitvesét: megválasztott miniszterelnöki pozíciójából fakadó kötelessége négy másik nővel házasságra lépnie, így elkerülhetetlen és bekövetkezik a számukra fájó búcsú, az elválás megható, szomorú pillanata…
 

Hatfaludy gróf szerepében a jó kiállású osztrák bariton, Franz Gürtelschmiedet láttuk-hallottuk, akinek nincs sok énekelnivalója: egy kettős az első felvonásban Lizával („Megtörtént már máskor is, még megesik százszor is…/Szervusz, jó mulatást! Az egész nem lényeges. Eddig megvoltunk legalább. Ez az ügy kicsikét gyerekes!...”),  egy - egy kettős a második („Ne félj, ne félj, bolond szívem, úgyis tudod már, hogy egy nagyon csinos legény/leány csakis terád vár…”) és a harmadik felvonásban („Fehér virág, kacér virág, idegen mezőkön termettél…”) melyeket Mi-vel, Szu-Csong húgával ad elő.  Gürtelschmied világos, lírai baritonjával és természetes közvetlenséggel, sodró lendülettel formálja meg Gustávot, anélkül, hogy túlzásokra ragadtatná magát.

Yitian Luan kínai szoprán,  aki énekelte Liut a Turandotban a Bregenzi Fesztiválon, de a repertoárján Gilda, Boleyn Anna és a Hoffmann meséi négyes női főszerepe is ott van,  sőt a klasszikus operettben is fellépett (Rosalinda volt A denevérben), most a kis kínai herceglány, Mi szerepében mutatkozott be nálunk: nem sistergett, nem lobogott, ahogyan az „operettben szokták” a  szubrettek tenni, inkább kedvesen, pajkosan, vagy éppen szolidan, édesbúsan – ahogyan a szerep megkívánja énekelt, táncolt,  játszott; a dramaturgia igényelte húzások miatt a kevéske próza számára sem okozott megoldhatatlan feladatot. A Gustávval énekelt duetteket megelőzően előadott belépő jelenetében („Engedjék meg hát a nőnek, éljen ember módra ő meg, legyen okos és kecses teremtés…”) Yitian Luan tényleg autentikus kis kínai herceglánykát formált meg!  Semmit nem kellett újítania a követett hagyományokon: Mi figurája általa élettel telített, a rövidke európai-kapcsolatból, a feltörő szerelemi érzésből neki is csak az arról és a férfiról való lemondás jut osztályrészül.

Csang nagybácsit Xiao Rui, fiatal kínai bariton jelenítette meg a színpadon. Ő is Európában működik, pályafutása Belgiumban indult, szerepeit a brüsszeli Théatre Royal de la Monnaie és a Liege-i Opera Royal de Wallonie produkcióiban kapta. Azóta Németországban is gyakran fellép, pld. Sarastro szerepét énekelte Weimarban, Mozart Requiemjének basszus szólamát pedig Freiburgban énekelte. Most Lehárt énekelt: igazán imponáló, sötét basszbaritonja jól érvényesült az előadás második részében, a pekingi császári palotában fegyelmező, magas tisztséget viselő rideg nagybácsi szerepében, aki Szu-Csongot és Lizát is („a Lótuszvirágot”) szóvirág-köntösben, de folyamatosan emlékezteti milyen – kapcsolatukra hátrányos - kötelességüknek és kötelezettségeiknek kell eleget tenniük.

A Főeunuchként Franz Tscherme mosolyogtatta meg a publikumot elcsépelt sablonminták karakterizálása mentén… (Az osztrák színművész filmrendezőként is tevékenykedik, és megjegyzem, néhány éve az Operaházban őt láthattuk az Ariadné Naxos szigetén bemutatóján kabinetalakítást nyújtott  Udvarmester szerepében.)

A további kisebb szerepek alakítói közül említem a még mindig jó svádájú, megnyerő, szimpatikus Ernyei Bélát, aki énekes-színészként évtizedek óta német nyelvterületeken játszik különböző zenés darabokban. Most a békebeli Monarchiában, Ferdinand Lichtenfels gróf - Liza atyjának - szerepében láthattuk viszont – csak prózában. 

Nem igazán értem, miért kellett betenni a játékba két női karakter-figurát, akiknek semmi más szerepük nincs a darabban, mint anya és lánya  szerepét eljátszani: folyton csak civakodnak, sivalkodnak és ide-oda futkároznak  a bécsi és a pekingi palotákban. Az X-aktás szinkronszínész, Náray Erika (Scully)  alakítja Hardegg bárónőt és az Operettszínházból érkező Kardffy Aisha játssza Valit – őt, egy operetténekest, minek kellett erre a picinyke szerepre hívni, amikor semmi énekelnivalója nincs a darabban!.. - vagy csak erősítse a bécsi palotában belépő-kilépő-átvonuló  arisztokrata-sereg létszámát (Énekkarban)?

Még egy kérdőjel: az első felvonásban arról énekel a szerelmes-pár, Liza és Szu-Csong, hogy: „Igyék velem egy csésze illatos teát” (teakettős) – behozzák nekik a teát, csészéjükbe öntik a gőzölgő italt, de nem ülnek le rögtön az asztalka mellé, hanem kezükben a csészével állva(!), majd sétálva éneklik a duettet végig, aztán a dal végére érve visszateszik a csészéjüket a tálcára.  Ennyi. Én még nem láttam ilyet a színpadon, hogy kezükben tartott teli csészével sétálgassanak – le nem ülnének a világért sem!   Pedig ott volt közelükben a kis asztalka a székekkel, hogy ülve igyák meg teájukat – ahogyan általában mifelénk szokás… De ők csak énekelnek, és közben csészével a kezükben betáncolják a színpadot. Ki érti ezt

A rendezés nem különösebben attraktív, hangsúlyozottan az operai igényű zenék és az énekszámok a dominánsak.

A díszletek és a vetített háttér együttesen megteremtik az adott miliő hangulatát, így a látvány nem hat szegényesnek bár a színpad a játék alatt olykor kissé üresnek hat. A jelmezek, a kosztümök mindenesetre mutatósak, kiváltképpen a pekingi palotabelső és udvarának ábrázolt környezete pompázik az egzotikum kellékeiben, és tetszetős, odaillő ruhaviseletekben láthatjuk a  „Sárga kabát”- avatás és szertartás-jelenetben közreműködő művészeket, a statisztériát, meg a Pécsi Balett táncosait is – utóbbiak remek koreográfiában adják elő a fentebb jelzett, nagyszabású, mozgalmas táncjeleneteiket (koreográfus: Vincze Balázs)

A mosoly országa koprodukciós bemutatójának vitathatatlan érdeme, hogy Lehár gazdag zenei invenciójú operettje operai nívójú előadásban valósult meg,  a remek énekművészek tolmácsolását látva és élvezve rácsodálkozhattunk,  hogy így is, ilyen színvonalon is lehet színpadra állítani ezt a remekművet – ráadásul minden álaktualizálás, és „modernkedés” nélkül, megtartva az eredeti hangszerelést, hangzásvilágot, szöveget, cselekményt – csak a prózai részek voltak meghúzva - , mindenekelőtt a gyönyörű zenére koncentráltan! 

A beszámolóm végére érve ismét leírom: Xu Zhong karmester zenekarával és a szereplő énekművészekkel a partitúra minden szépségét elénk tárták, melynek értéke felragyogott ezen az estén. 

Úgy vélem, Lehár Ferenc hagyatéka a megfogalmazott zenei elvárásoknak is a figyelembevételével igen szép, megkapó élményben jutott el most hozzánk, mindazok örömére, akik jelen lehettünk a két előadás egyikén a Müpában.  

A  Káel Csaba rendezte produkciót több kamerával felvették, remélem, hamarosan látni fogjuk az M5 csatornán.   

659   Búbánat • előzmény658 2019-02-02 17:13:20

Ma este a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében: Lehár: A mosoly országa -video trailer

658   Búbánat • előzmény657 2019-02-01 11:56:41

A Müpa Magazin 2018/19 3. számából

HUMOR, JÁTÉK, KELETI KOLORIT ...és dallamgazdagság — azaz A mosoly országa, a bécsi arisztokrata lány és a kínai diplomata szerelmének romantikus meséje. Lehár Ferenc 1929-ben bemutatott operettje hamar a műfaj toplistájára került, és máig nem veszített népszerűségéből. Gyakran és sokféleképpen állítják színpadra, mindenki a maga elképzelése szerint fogalmazza meg a mű lényegét és választja ki azokat az eszközöket, amelyekkel azt megjeleníti.

 A Müpa Sanghajban és Budapesten is színre kerülő előadását KÁEL CSABA rendezi, a női főszerepet mindkét helyen KARINE BABAJANYAN énekli.

- Hangsúlyos eleme az előadás koncepciójának, hogy az európai szerepeket európaiak éneklik, a kínaiakat pedig ázsiaiak. Ez a zene vagy a látvány szempontjából lényeges? — kérdeztem Káel Csaba rendezőt, a Müpa vezérigazgatóját.

- Ez két kultúra találkozása — és ezt a néző akkor hiszi el jobban, ha látja is. Mert valóban két kultúrából érkeznek a Müpába az énekesek, de tudni kell, hogy a kínaiak is Európában tanultak. Felismerhető még az alaphangjuk, de Bécsben, Németországban vagy másutt európai hangképzésben részesültek. Ám ahogy Mi a Lehár által elképzelt kínai dallamot énekli, annak megvan a maga bája. Kínaias és nagyon jó hallgatni. És ott van a talán leghíresebb operettdallam, a Szu Csong által énekelt Vágyom egy nő után — egészen más a színezete, ha egy kínai énekli, ahogy a búcsúduettnél is fontos szerepe van annak, hogy ketten két kultúrából érkeztek.

- Ezen kívül milyen szempontok szerint kerültek az énekesek a produkcióba?

- Természetesen a legjobbakat kerestük. Nem volt elég, hogy valaki kínai, jól is kell beszélnie németül a darabban megszólaló terjedelmes prózai részek miatt. Ilyen énekesekből nem túl bő a merítés… Az egész szöveg felhangzik az előadásban, vagy rövidítve halljuk? Megpróbáltuk felpörgetni a történetmesélést, hogy az előadás minél tempósabb legyen, ezért húzni kellett.

- Igaz lehet erre a produkcióra, amit a Müpa Wagner-előadásai kapcsán emlegetnek, nevezetesen, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a vizuális elemek korlátozott megvalósíthatósága több odafigyelést, nagyobb koncentrációt enged a zenének?

- A zene akkor kifejező, ha szituációba kerül az énekes. Azaz ha nem „énekel”, hanem a helyzet adta színjátszáson keresztül, énekes hangon fejezi ki magát. Ilyenkor élvezi a közönség a darabot, hiszen nem arra figyel, hogy valaki énekel a színpadon, hanem hogy a szereplők érzelmei, az ő pszichológiai állapotuk jelenik meg, mégpedig a prózához képest többletet kínáló dimenzióban.

- Sok operát rendezett már. És operettet?

- Elsősorban operákkal foglalkozom, de két éve rendeztem a Müpában Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjét, szeptemberben pedig egy operettgálát a moszkvai Bolsojban. Érdekel a műfaj, amennyiben operai eszközökkel van megjelenítve. Vagyis kiváló, nagy zenekarral és olyan hangokkal, amilyeneket ezek az egyébként nagyon nehéz szerepek megkívánnak.

- Egyetért tehát azzal, hogy az ezüstkorszak nagy operettjei technikailag, követelmény szempontjából felérnek egy operával?

- Teljes mértékben. A mosoly országa az egyik legnehezebb zenés színpadi mű: Lisának például, szoprán-szemszögből nézve, nagyon figyelemreméltó énekelnivaló jut. Ebbe a koncepcióba simul a szerepet megformáló Karine Babajanyan felkérése is, hiszen az örmény származású, kiváló szoprán repertoárjában elvétve találni operettszerepet.

Azon kívül, hogy pályám elején énekeltem egyszer Glawarit A víg özvegyben, szinte kizárólag operákat éneklek — mondja Karine Baba­janyan.

- Igazi operett-debütálásom tehát A mosoly országában esedékes. Nagyon örülök ennek, mert sajnálom, hogy hajlamosak túl gyorsan beskatulyázni az előadókat: ez opera-, az meg operetténekes.

- Sokan lenézik az operettet, mivel túl egyszerűnek, túl könnyednek tartják. Mi erről a véleménye?

- Szó sincs ilyesmiről! Ez sokkal nehezebb feladat, mint ahogyan általában képzelik: nagyon sok tapasztalatot feltételez mind énektechnikailag, mind előadó-művészeti szempontból. Amikor először áttanulmányoztam Lisa szólamát, az volt a benyomásom, hogy Tosca húga köszön vissza a kottából…

- Ha nem ismerné A mosoly országa hátterét, gondolná, hogy a zene magyar kötődésű?

- Feltétlenül! Bizonyos részeiben teljesen tisztán megjelenik a magyar népzene.

- Érdekesnek tartom, hogy párhuzamosan énekel Puccinit és Lehárt — a két zeneszerző többször is találkozott, sőt egy kis rivalizálás is volt kettejük között: ki ír szebb távol-keleti dallamokat? Puccini a Pillangókisasszonyban vagy Lehár A mosoly országában? Sok-sok Cso-cso-szán-interpretáció tapasztalatával a tarsolyában hogyan vélekedik erről?

- Mindkét darabban felfedezhető a két kultúra közötti konfliktus: Puccini esetében az amerikai és a japán, Lehárnál az osztrák és a kínai kultúra között. Ezek nyomasztják, ezek miatt szenved mindkét főszereplő. Egyébként a Pillangókisasszony jelenti számomra az operatörténet legtragikusabb és legmélyebb figuráját. Ugyanezt persze nem mondhatom el Lisáról: ő Lichtenfels gróf elké­nyeztetett lánya.

- Éppen most Minnie-t is énekel A Nyugat lányában. Ő erős női karakter, ahogyan Lisa is az. Vonzódik az ilyen személyiségekhez?

- Számomra Minnie a legerősebb, mivel végsőkig harcol a szerelméért. Ezzel szemben Lisa hamar feladja, emiatt az ő karaktere a darabban egyszerűen nem teljes.

- Ismeri azokat az énekeseket, énekesnőket, akikkel együtt dolgozik Budapesten?

- Nagy örömömre YITIAN LUANt ismerem, aki Mi szerepét énekli. Kíná­ban, Pekingben ismerkedtünk meg, amikor egy Álarcosbál-produkcióban együtt énekeltünk. FRANZ TSCHERNÉt és FRANZ GÜRTELSCHMIEdet is ismerem személyesen, de ez lesz az első színpa­di találkozásunk.

- Többször vendégszerepelt már Magyarországon. Milyen tapasztalatokat szerzett nálunk?

- Minden alkalommal elbűvöl a magyar zenekarok hangzása… ezt nem tudom pontosan leírni… gondolom, a temperamentum és professzio­nalitás találkozása ez. És a forrószívű közönség, a hatalmas tapsok!

/Tóth Anna/

657   Búbánat 2019-02-01 11:26:16

Művészetek Palotája

Ma és holnap esti bemutató előadás

Lehár Ferenc: A mosoly országa

2019. február 1. és 2.  (péntek és szombat 19:00 — kb. 22:00)

Egy szünettel

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MÜPA SAJÁT PRODUKCIÓ

"Kelet kultusza már a bécsi klasszika idején meghódította a zenét, majd az orientális egzotikum iránti érdeklődés folytatódott a romantikában és a 20. században. Nem véletlen, hogy Lehár Ferencet is elérte ez a szellemi divathullám, hiszen Dvořák egykori tanítványa titokban Puccinit, a Pillangókisasszony és a Turandot szerzőjét tartotta igazi mesterének.

A mosoly országa kései mű: 1929-ben mutatták be; a darab nem más, mint egy korábbi Lehár-mű, A sárga kabát (1923) új változata. A zeneszerző pályafutásának egyik meghatározó sikere ez az átdolgozás, évtizedekkel A víg özvegy (1905) és a Luxemburg grófja (1909) után. Ki ne ismerné az operett ellenállhatatlan slágerét, a Vágyom egy nő után című dalt, amelyet a legnagyobb operaénekesek is előszeretettel adtak és adnak elő, Mario Lanzától Plácido Domingóig? 

A történet természetesen szerelemről szól, s izgalmas mozzanata az európai nő és a kínai férfi, Lisa Lichtenfels grófkisasszony és a kínai nagykövet, Szu-Csong herceg kapcsolata, amely sajnos nem bizonyul életképesnek: a nagylelkű keleti arisztokrata végül maga segíti hozzá az általa reménytelenül imádott Lisát, hogy megszökjön tőle választottjával, Gustav von Pottenstein-Hatfaludyval. 

A Müpa előadásának különlegessége a nemzetközi művészgárda: Szu-Csong herceget Vincent Schirrmacher énekli, Lisa életre keltője pedig a Müpa közönsége által jól ismert örmény szoprán, Karine Babajanyan. Xu Zhong személyében a produkció karmestere is Kínából érkezett, míg a rendező a magyar Káel Csaba."

Nagyoperett három felvonásban, két részben.

Német nyelvű előadás, magyar felirattal.

A bemutató a Müpa és a Shanghai Opera House együttműködésében valósul meg.

Rendező: Müpa

Vezényel: Xu Zhong

A főbb szerepekben:

Szu Csong herceg - Vincent Schirrmacher

Lisa Lichtenfels - Karine Babajanyan

Gustav von Pottenstein-Hatfaludy - Franz Gürtelschmied

Mi, Szu-Csong húga - Yitian Luan

Csang bácsi - Xiao Rui

Főeunuch - Franz Tscherne

Ferdinand Lichtenfels gróf, Liza apja - Ernyey Béla

Hardegg bárónő - Náray Erika

Vali, a lánya - Aisha Kardffy

Fu Li - Nótás György

Közreműködők:

  • Pécsi Balett
  • Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

Alkotók:

  • német dalszövegek - Ludwig Herzer, Fritz Löhner
  • magyar dalszövegek (felirat) - Harsányi Zsolt
  • dramaturg, magyar szöveg (felirat) - Böhm György
  • német szöveg - Somogyi Dóra Julianna (Victor Leon, Ludwig Herzer és Fritz Löhner librettója és Böhm György átdolgozása alapján)
  • német dramaturg - Martin Harbauer
  • díszlettervező - Szendrényi Éva
  • jelmeztervező - Pan Jianhua
  • koreográfus - Vincze Balázs
  • játékmester - Gábor Sylvie
  • rendező - Káel Csaba
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

ERKEL: Hunyadi László – OperaKaland
ismétlés: 16:00

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Luis Fernando Perez (zongora)
MOMPOU: Gyermekjelenetek
CHOPIN: g-moll ballada, op. 23, No. 1
RACHMANINOV: Négy prelűd az Op. 23-as sorozatból - D-dúr No. 4, g-moll No. 5, Esz-dúr No. 6, B-dúr No. 2
ALBENIZ: Ibéria szvit - részletek: Evocation, El Puerto, El Corpus Christi en Sevilla, Almería, Triana, El Albaicín

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Dong Hyek Lim (zongora)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
R. STRAUSS: A rózsalovag – szvit
BRAHMS: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 73

19:30 : Budapest
Festetics Palota Tükörterme

Osztrosits Éva (hegedű), Matuz Gergely (fuvola), Kovalszki Mária, Lajkó István, Szőcs Kristóf (zongora), Budapest Fúvósötös
"Mini-Fesztivál • 4.1"
EMSZT ANDRÁS: B Lines - ősbemutató
BAQAIS ÁDÁM: Változások - ősbemutató
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR: Triptyque - ősbemutató
ZÁMBÓ JONATÁN: Metamorphoses - ősbemutató
MATUZ GERGELY: MAGIS - ősbemutató
KECSKÉS D. BALÁZS: Partita
KOCSÁR MIKLÓS: 3. fúvósötös
A mai nap
történt:
1905 • Debussy: A tenger bemutatója (Párizs)
született:
1926 • Karl Richter, karmester († 1981)
elhunyt:
1964 • Cole Porter, zeneszerző (sz. 1891)