vissza a cimoldalra
2019-01-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4178)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61444)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Társművészetek (1286)
Haladjunk tovább... (218)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc előadók (2832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11306)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9628)
Momus-játék (5589)
Palcsó Sándor (231)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3078)
Jonas Kaufmann (2337)
Marilyn Horne (469)
Kimernya? (2920)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1244)
Élő közvetítések (7669)
Cziffra György (107)
A nap képe (2120)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2929)
Operett, mint színpadi műfaj (3801)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1569)
Franz Schmidt (3260)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (810)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

627   Búbánat • előzmény626 2018-05-26 23:46:22

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXVIII.)

Lehár Schikaneder-„palotácskája”

Mint szó volt róla, a bécsi, Lehár tulajdonában álló  bérház a Theobaldgassén idővel szűknek bizonyult a  sok év alatt összegyűlt rengeteg tárgy (kotta, fénykép, plakát, egyéb dokumentumok) elhelyezésére. Lehárnak kapóra jött, hogy Nussdorfban eladó volt a Schikaneder-palotácska. Emanuel Schikaneder, Mozart Varázsfuvolájának szövegírója 1802-ben vásárolta meg a Bécs közelében lévő ingatlant.  Manapság negyedórai villamosozással megközelítve jut el az ember Bécs belvárosából Nussdorfba; 1802-ben 12-14 kilométert kellett odafelé kocsizni a Duna folyásával ellenkező irányban. Birtokán Schikaneder palotácskát építtetett, s a legnagyobb szoba mennyezetére odafestette a Varázsfuvola alakjait. Az épület többször cserélt gazdát, s amikor az első világháború után amerikai segélyakciót hoztak létre Ausztriában, az igazgató, bizonyos Mr. Anton M. Viditz-Wild kénytelen volt túladni az ingatlanon. Lehár ezzel szemben be akarta fektetni a pénzét, s megvásárolta az épületet. Világsikerének tárgyi dokumentumai most már a nussdorfi épületre is kiterjeszkedtek.

Lehár minden bizonnyal nem volt ennek tudatában, de mégis a nemzetközi politika és a gazdasági adottságok indították őt ingatlanvásárlásra.

Kortársai találgatták, mi a szándéka a palotácskával: „Nem tudni, el fogja-e hagyni theobaldgassei stílszerű otthonát, s ezentúl egész esztendőben a Duna partján fog-e lakni… Lehet, hogy az a verzió bizonyul igaznak, mely szerint Lehár-múzeum jön majd létre az ősi termekben”  (Forrás: Videns, Das Lehár-Schlösschenn in Nussdorf. A nussdorfi Lehár-palotácska. Neues Wiener Jourmal, Bécs 1933., VI. 4.)

Feltételezhető, hogy Lehárt hasonló érzelmek indították az épület megvásárlására, mint annak idején Schikanedert. Mindkettejüknek az volt a terve, hogy oda vonuljon - ahogyan mondani szokás – nyugalomba.

Hackhofergasse 18, 1190 Wien, Ausztria

 

Österreich, Wien 19, Nussdorf, Garten des Lehár-Schikaneder-Schlössl. Von 1802 bis 1812 wohnte hier Emanuel Schikaneder

Sok mindent el lehetne mondani erről a palotácskáról; a főbejárat a Hackhofergasséra nyílik, két oldalszárnya kis udvart fog közre. A homlokzati szárny bal oldalán hangulatos kis kápolna található: csúcsíves ablakai az utcára nyílnak. Az udvaron át eljutunk a főépülethez, a tulajdonképpeni palotácskához. Három kapu vezet a pompás lépcsőházba. A palotácska mögött viszonylag nagy kert található, teraszokkal, kőmelvédekkel, fenyőkkel, rózsákkal, ápolt gyeppel. a közepén kicsi tóval, benne aranyhalas medence, melyből szökőkút buzog: csendes, elvarázsolt világ. Lehár mindent megőrzött, mindent gondosan ápolt, s így ma is sok minden emlékeztet itt mind A varázsfuvola szövegírójára, mind A víg özvegy komponistájára. Lehár egyébként nemcsak a palotácskát és a kertet vette át az előző tulajdonostól, hanem a régi személyzetet is: Amalie és Victor Scaját; mindketten még évtizedekig ott maradtak Lehárék szolgálatában.

Lehár tehát ekkorra a theobaldgassei bérház, a Bad Ischl-i villa és a nussdorfi palotácska ura volt.

 

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

 

 /Folytatom/

626   Búbánat • előzmény623 2018-05-18 17:15:49

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXVI.)

A bécsi rádió Európa-szerte közvetített Lehár-hangversenye

Előző bejegyzéseimben idéztem azokból a bécsi kritikákból, amelyek az operett létjogosultságát kérdőjelezték meg vagy szükségességét illetően merültek fel és ezzel együtt Lehárt érintő bírálatokat fogalmaztak meg, amelyeket a zeneszerző nem hagyott szó nélkül…; a húszas évek vége és a harmincas évek elejének gazdasági világválsága idején is, még mindig ő számított a műfaj legkiemelkedőbb alakjának. Mindemellett a közönség körében Lehár továbbra is hatalmas hírnévnek örvendett, nem úgy gondolkodtak, mint egyes kritikusok.

1931-ben a bécsi rádió európai koncertműsort szervezett Lehár Ferenc alkotásaiból címmel, amely azon túl, hogy 113 adó- és közvetítőállomás sugározta szerte a kontinensen, Lehár számtalan tisztelőjének ünnepe lett.

„A Keleti-tengertől a Földközi-tengerig, a breton falvakban csakúgy, mint valamelyik török alattvaló viskójában, örvendezhetett a világ Lehár muzsikájának gyöngyszemei hallatán. A víg özvegytől, az első sikeres operettől egészen a legújabbig, a Szép a világig összeválogatva. Kiváló művészek vállalták ezt a feladatot Lehár tiszteletére. Soha még nem csendült fel ilyen szikrázóan a Luxemburg grófja keringője, az Arany és ezüst-keringő, mint a Bécsi Filharmonikusok előadásában, akiknek szárnyakat adtak a zeneszerző dús, szinte részegítő hangzatai; soha még nem énekelték oly tökéletesen az áriákat és kettősöket, mint ahogyan Adele Kern ezüsthangján és Pataky Kálmán, az Operaház művésze hangján felcsendültek.”

(Forrás: N.N., 113 Sender übertragen ein Lehár-konzert (113 rádióadó közvetíti a Lehár-hangversenyt), Neues Wiener Journal, Bécs, 1931. XI. 8.)

 

(LXXVII.)

A bécsi theobaldgassei bérház – Lehár-múzeum

A mindennapi események ugyan csak közvetve érintették Lehárt, az Ausztriát is elérő gazdasági világválság azonban őt is arra késztette, hogy pénzét befektesse, ekkor vásárolta meg a nussdorfi (ma Bécs egyik külvárosa) Schikaneder-palotát, melyet Emanuel Schikaneder, Mozart Varázsfuvolájának szövegkönyvírója épített. Lehár tehát ekkorra a theobaldgassei bérház, a Bad Ischl-i villa és a nussdorfi palota tulajdonosa volt. 

Lehár már régóta tulajdonosa volt a Theobaldgasse egyik bérházának.

Theobaldgasse 16. szám alatt talált otthonra Lehár (1919 és 1931 között lakott itt)

Az épület tetőterében számos manzárdhelyiség volt; aki oda belépett, „egy a maga nemében alighanem páratlan világsiker tanúbizonyságait láthatta: képeket, színlapokat, karikatúrákat, okleveleket, értékes kéziratokat, a nemzetközi stagionék plakátjait, melyek szerte a világon ismertették Lehár hírét s nevét.  A falakról ránk mosolyogtak két világrész legszebb asszonyai: operettjeinek szereplői! Az elemi iskolai bizonyítvány mellett látható Battistini képe, lelkes ajánlással… Aki ebben a múzeumban jár – gondnoka maga Lehár -, úgy olvas Lehár életében, mintha valami pontosan vezetett naplóban lapozgatna. Sok száz kép varázsolja elénk a számtalan színházi este ragyogó fényét. S a falakon tenyérnyi hely sem akadt a még elkövetkezendő sikerek számára. Halomban áll ott, székekre felstószolva, az a rengeteg fénykép, amit naponta hoz a posta a ház urának a világ minden tájáról. Aggasztóan halmozódik egyre magasabbra világhírnevének papiroslecsapódása, s Lehárnak e múzeum mellett még egy másikat is meg kellene nyitnia, hogy helyet teremtsen a rengeteg néma papírnak, mely mind az ő sikeréről regél.”

(Forrás: Sales, Im Museum Franz Lehars. Eine unbekannte Wiener Shenswürdigkeit (Lehár Ferenc múzeumában. Egy ismeretlen bécsi látványosság.), Neues Wiener Journal, Bécs, 1932. I.6.)

/Otto Schneidereit: Lehár – Zeneműkiadó, 1988/

 

Lehárnak tehát kapóra jött, hogy Nussdorfban eladó volt a Schikaneder-palotácska…

(Legközelebb innen folytatom)

623   Búbánat 2018-04-21 19:17:10

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXV.)

Lehár Ferenc -  és a kritika

Otto Schneidereit Lehár című könyvében (Zeneműkiadó, 1988) úgy fogalmaz, hogy Lehár világéletében a kritika pergőtüzében állott, s írásban fejtette ki, hogyan is áll a kritikához és legfőképpen a kritikusokhoz:

Lehár Ferenc: „A kritikus azt szeretné, ha a mű szebb és jobb lenne, mint amilyen. Keresi a vezérlő gondolatot, mely az ő bonckése alatt vonagló művészt uralta, hogy aztán interpretálja. A kritikus lelki szemei előtt valami ideálisan tökéletes műalkotás lebeg, amilyen a valóságban nincs is, s aztán megvizsgálja, mennyire felel meg az adott mű ennek az ideálnak. Vagy, hogy mennyire marad el tőle… A kritika megkülönbözteti és meghatározza azokat a tulajdonságokat, melyek révén az operett kellemes avagy ellenkező hatást kelt… Ám komoly oka van annak, ha többé nem fogadjuk el, ha a műítész tanító bácsinak képzeli magát, aki jó vagy rossz jegyeket osztogat. S különben is: az a kritikus, aki a szemem előtt lebeg, ne nyargaljon valamiféle szabályokon, s ne próbáljon esztétikai elveket diktálni. Nem a szabályozás a kritika feladata, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljon… Persze minden kritikus másféleképpen látja a műalkotást, aszerint, hogy milyen a neveltetése, a műveltsége, az agyműködése és a kedélye. Az egyiket a téma ragadja meg, a másikat a stílus, vagy a felépítés és a kidolgozás, vagy a kifejezés ereje, vagy valami, ami neki szívügye. Mindannyian ugyanabba a tükörbe néznek. Ám, amit meglátnak benne, az mindig a saját személyiségük, a saját beállítódásuk.”

/Forrás:  Franz Lehár: Auseinandersetzung mit meinen Kritikern. So ist es – ist es so?  (Vitáim a kritikusaimmal. Így van ez – így van-e?), Neues Wiener Journal, Bécs, 1930., IV.20.

Ez nem azt jelenti, hogy Lehár elzárkózott a kritikától, s különösen nem áll ez zeneszerzői munkássága első esztendeire.  Ám mi mindent össze nem írtak akkoriban! Rengeteg újság jelent meg Berlinben, s 1912-ben, az Éva berlini bemutatója után, Lehár imigyen sóhajtott fel:

1. számú recenzió: Mily jelentős haladás a korábbi művekhez képest… végre egy valódi operett, a megfelelő engedményekkel a közönséggel szemben!”

2. számú recenzió: Sajnos, érezhető a visszaesés a korábbi művekhez képest… merő operai ambíció… Semmiféle engedmény a széles tömegek számára!

3. számú recenzió: Végre egy valóban értékes mű… a zeneszerző szerencsével törekszik a vígopera magasabb céljai felé!

4. számú recenzió: A zene remek, a könyv pocsék. A közönség el van ragadtatva!

5. számú recenzió: A szövegkönyv remek, a zene pocsék, a közönség csalódott!

6. számú recenzió: A librettó és a zene remek!

7. számú recenzió: A zene és a szövegkönyv pocsék!

Félretettem a kritikákat, és teljesen tisztában voltam azzal, hogy a muzsikám operaszerű, ám ízig-vérig operettszerű, hogy azzal a sajátos képességgel rendelkezem, miszerint egyszerre lépek előre is, hátra is, hogy a szövegkönyv és a zene egyaránt nagyszerű és pocsék, hogy a lelkes közönséget csalódás érte, míg ezzel szemben a csalódott közönség ujjongott…”

Forrás: n.n., Lehar, als Satiriker (Lehár, mint szatíraíró), Neuigkeits-Welt-Blatt, Bécs, 1919. I. 9.

S mindaz, amit az Éva kritikáinál megfigyelhetett, évről évre megismétlődött valamennyi művével kapcsolatban. Mit tehet a komponista?

Lehár Ferenc: „Ha komoly zenét írok, akkor túl operaszerű, ha komolytalant írok, akkor túl triviális. Ha slágert írok, akkor azt mondják: a kakasülőnek írok! Ha nem írok slágert, azt mondják, kifogyott az ötletekből! Ha sokat követelek az énekestől, azt mondják: elvégre nem operaénekes! Ha keveset követelek meg az énekestől, azt mondják: régebben persze minden másképpen volt, akkor az operett mesterei még gondoltak az énekesekre is! Ha az énekkarnak adok munkát, azt mondják: merőben fölösleges, senki nem figyel arra, amit azok ott fent hangicsálnak! Ha nem adok munkát a kórusnak, azt mondják: milyen pompásan zengtek a kórusok a régi operettekben! Ha hárfát alkalmazok, azt mondják: idegesítő ez az állandó ciripelés! Ha nem használom a hárfát, azt mondják: hova lett a zenekar fénye, ma oly üresen kong! Ha feltűnő helyen felcsendül egy keringő, azt mondják: egyre csak keringő! Offenbachnak bezzeg nem volt rá szüksége! Ha nem írok keringőt, azt mondják: hol maradt ezúttal a nagy keringő? Ha nyitányt írok, azt mondják: hát az meg mire való? Ez nem modern, az ember belefárad, mielőtt felgördül a függöny! Ha nem írok nyitányt, azt mondják: ez aztán könnyen veszi a dolgot, még nyitányt sem írt! Ha minden esztendőben kihozok egy új művet, azt mondják: csak irkál és firkál, ez már rég nem művészet, ez már operett-ipar! Ha nem rukkolok ki minden évben egy operettel, azt mondják: Mi  van vele: Úgy látszik, már semmi nem jut az eszébe!  Ha keresem a kritikusok társaságát, azt gondolják a kritikusok: na, megállj csak, engem aztán nem fogsz behálózni! Ha nem keresem a kritikusok társaságát, azt gondolják: na, megállj csak, te arrogáns fickó, majd még megemlegeted!”

Forrás: Franz Lehár: Wie soll man es all den lieben Mitmenschen recht machen? (Hogyan tegyünk kedvére valamennyi kedves embertársunknak?), Die Theater- und Musikvoche. 11. évf., Bécs, 1920.

E véleménye ellenére – vagy talán éppen, mert ez volt a véleménye – Lehár gondosan elolvasott minden kritikát műveiről, bár túl sokat nem törődött velük. „Akit soha meg nem kritizáltak, nem tudja, mennyire nem kell törődni a rossz kritikával, s mennyire a jóval.” – hajtogatta: ez volt az életelve. Hozzáállását a legpregnánsabban talán ez a mondat jellemzi: „Ahogyan a kritikusnak is csupán a lelkiismeretére szabad hallgatnia, ugyanúgy a művésznek is csak a saját művészi lelkiismeretére kell figyelnie: az a legfőbb instancia!”

 

(Folytatom)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Rolla János tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

18:00 : Budapest
Nádor Terem

Anima Musicae kamarazenekar
Műsorvezető: Gáspárfalvi Dorka oscar-díjas gyermekszínész
"Lelkektől Lelkekért"
Koncert az elhagyott állatokért
DVOŘÁK: E-dúr Szerenád I.-II.-III.-IV.-V. tételei
MOZART: D-Dúr Divertimento KV 136. I., II. III.
CSAJKOVSZKIJ: Vonósnégyes (zenekari átirat) No.1, Op. 11 D-mol II. Andante cantabile
WEINER LEÓ: Divertimento I., II., V.

18:00 : Budapest
Bartók Béla Emlékház

Fülei Balázs (zongora)
Kováts Péter (hegedű), Varga István (cselló)
BEETHOVEN: D-dúr trió, op. 70. no.1
BEETHOVEN: Esz-dúr trió, op. 70. no. 2

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Operavizsga Fesztivál
A Genfi Zeneművészeti Főiskola előadása
CAMPRA: Velencei ünnepek

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle - Balett két felvonásban

19:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Láposi Dániel (ütőhangszerek), Baráth Bálint (zongora), Kováts Jázon (elektronika)
és a fesztivál 23 tagú közössége
Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2019
STOCKHAUSEN: Kontakte
STOCKHAUSEN: Originale (Happening, 1961)

19:00 : Budapest
Duna Palota

Farkas Gábor (zongora), Baráti Kristóf (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Baráti Kristóf
LISZT: Les Préludes
LISZT: 2. (A-dúr) zongoraverseny
BEETHOVEN: F-dúr románc, op.50
BEETHOVEN: 5. (c-moll) szimfónia, op.67

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bertrand Chamayou (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Robin Ticciati
R. STRAUSS: Don Juan, Op.20
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
DEBUSSY: Pelléas és Mélisande - szvit, Op.80
WAGNER: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és Izoldából
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Operát az Operából - belföldi turné
PUCCINI: Tosca

19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

Ingolf Wunder (zongora)
MOZART: 12. F-dúr zongoraszonáta (KV. 332)
BEETHOVEN: 23. f-moll (Appassionata) zongoraszonáta (Op. 57)
CHOPIN: Noktürnök (Op. 9 No 1., 2., 3.)
Polonéz-fantázia (Op. 61)
Asz-dúr polonéz (Op. 53).
A mai nap
született:
1835 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző († 1918)
1841 • Emmanuel Chabrier, zeneszerző († 1894)
1907 • Ferencsik János, karmester († 1984)
1943 • Lencsés Lajos oboaművész