vissza a cimoldalra
2018-06-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60902)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4041)
Momus társalgó (6335)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Társművészetek (1255)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11279)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (127)
Erkel Színház (9360)
Élő közvetítések (7253)
Palcsó Sándor (217)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2771)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4287)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (897)
Operett, mint színpadi műfaj (3618)
Rost Andrea (2027)
Edita Gruberova (3058)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1425)
Franz Schmidt (3142)
Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? (47)
Pantheon (2237)
Erkel Ferenc (1046)
Wagner (2594)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

624   Andante Spianato • előzmény623 2018-04-22 08:44:26

Így, ahogy Lehár mondja! Ő ezt már akkor is tudta! Sokan még ma sem.  A kritika....a kritikusok.... mi önmagunk...    Köszönöm. 

623   Búbánat 2018-04-21 19:17:10

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(LXXV.)

Lehár Ferenc -  és a kritika

Otto Schneidereit Lehár című könyvében (Zeneműkiadó, 1988) úgy fogalmaz, hogy Lehár világéletében a kritika pergőtüzében állott, s írásban fejtette ki, hogyan is áll a kritikához és legfőképpen a kritikusokhoz:

Lehár Ferenc: „A kritikus azt szeretné, ha a mű szebb és jobb lenne, mint amilyen. Keresi a vezérlő gondolatot, mely az ő bonckése alatt vonagló művészt uralta, hogy aztán interpretálja. A kritikus lelki szemei előtt valami ideálisan tökéletes műalkotás lebeg, amilyen a valóságban nincs is, s aztán megvizsgálja, mennyire felel meg az adott mű ennek az ideálnak. Vagy, hogy mennyire marad el tőle… A kritika megkülönbözteti és meghatározza azokat a tulajdonságokat, melyek révén az operett kellemes avagy ellenkező hatást kelt… Ám komoly oka van annak, ha többé nem fogadjuk el, ha a műítész tanító bácsinak képzeli magát, aki jó vagy rossz jegyeket osztogat. S különben is: az a kritikus, aki a szemem előtt lebeg, ne nyargaljon valamiféle szabályokon, s ne próbáljon esztétikai elveket diktálni. Nem a szabályozás a kritika feladata, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljon… Persze minden kritikus másféleképpen látja a műalkotást, aszerint, hogy milyen a neveltetése, a műveltsége, az agyműködése és a kedélye. Az egyiket a téma ragadja meg, a másikat a stílus, vagy a felépítés és a kidolgozás, vagy a kifejezés ereje, vagy valami, ami neki szívügye. Mindannyian ugyanabba a tükörbe néznek. Ám, amit meglátnak benne, az mindig a saját személyiségük, a saját beállítódásuk.”

/Forrás:  Franz Lehár: Auseinandersetzung mit meinen Kritikern. So ist es – ist es so?  (Vitáim a kritikusaimmal. Így van ez – így van-e?), Neues Wiener Journal, Bécs, 1930., IV.20.

Ez nem azt jelenti, hogy Lehár elzárkózott a kritikától, s különösen nem áll ez zeneszerzői munkássága első esztendeire.  Ám mi mindent össze nem írtak akkoriban! Rengeteg újság jelent meg Berlinben, s 1912-ben, az Éva berlini bemutatója után, Lehár imigyen sóhajtott fel:

1. számú recenzió: Mily jelentős haladás a korábbi művekhez képest… végre egy valódi operett, a megfelelő engedményekkel a közönséggel szemben!”

2. számú recenzió: Sajnos, érezhető a visszaesés a korábbi művekhez képest… merő operai ambíció… Semmiféle engedmény a széles tömegek számára!

3. számú recenzió: Végre egy valóban értékes mű… a zeneszerző szerencsével törekszik a vígopera magasabb céljai felé!

4. számú recenzió: A zene remek, a könyv pocsék. A közönség el van ragadtatva!

5. számú recenzió: A szövegkönyv remek, a zene pocsék, a közönség csalódott!

6. számú recenzió: A librettó és a zene remek!

7. számú recenzió: A zene és a szövegkönyv pocsék!

Félretettem a kritikákat, és teljesen tisztában voltam azzal, hogy a muzsikám operaszerű, ám ízig-vérig operettszerű, hogy azzal a sajátos képességgel rendelkezem, miszerint egyszerre lépek előre is, hátra is, hogy a szövegkönyv és a zene egyaránt nagyszerű és pocsék, hogy a lelkes közönséget csalódás érte, míg ezzel szemben a csalódott közönség ujjongott…”

Forrás: n.n., Lehar, als Satiriker (Lehár, mint szatíraíró), Neuigkeits-Welt-Blatt, Bécs, 1919. I. 9.

S mindaz, amit az Éva kritikáinál megfigyelhetett, évről évre megismétlődött valamennyi művével kapcsolatban. Mit tehet a komponista?

Lehár Ferenc: „Ha komoly zenét írok, akkor túl operaszerű, ha komolytalant írok, akkor túl triviális. Ha slágert írok, akkor azt mondják: a kakasülőnek írok! Ha nem írok slágert, azt mondják, kifogyott az ötletekből! Ha sokat követelek az énekestől, azt mondják: elvégre nem operaénekes! Ha keveset követelek meg az énekestől, azt mondják: régebben persze minden másképpen volt, akkor az operett mesterei még gondoltak az énekesekre is! Ha az énekkarnak adok munkát, azt mondják: merőben fölösleges, senki nem figyel arra, amit azok ott fent hangicsálnak! Ha nem adok munkát a kórusnak, azt mondják: milyen pompásan zengtek a kórusok a régi operettekben! Ha hárfát alkalmazok, azt mondják: idegesítő ez az állandó ciripelés! Ha nem használom a hárfát, azt mondják: hova lett a zenekar fénye, ma oly üresen kong! Ha feltűnő helyen felcsendül egy keringő, azt mondják: egyre csak keringő! Offenbachnak bezzeg nem volt rá szüksége! Ha nem írok keringőt, azt mondják: hol maradt ezúttal a nagy keringő? Ha nyitányt írok, azt mondják: hát az meg mire való? Ez nem modern, az ember belefárad, mielőtt felgördül a függöny! Ha nem írok nyitányt, azt mondják: ez aztán könnyen veszi a dolgot, még nyitányt sem írt! Ha minden esztendőben kihozok egy új művet, azt mondják: csak irkál és firkál, ez már rég nem művészet, ez már operett-ipar! Ha nem rukkolok ki minden évben egy operettel, azt mondják: Mi  van vele: Úgy látszik, már semmi nem jut az eszébe!  Ha keresem a kritikusok társaságát, azt gondolják a kritikusok: na, megállj csak, engem aztán nem fogsz behálózni! Ha nem keresem a kritikusok társaságát, azt gondolják: na, megállj csak, te arrogáns fickó, majd még megemlegeted!”

Forrás: Franz Lehár: Wie soll man es all den lieben Mitmenschen recht machen? (Hogyan tegyünk kedvére valamennyi kedves embertársunknak?), Die Theater- und Musikvoche. 11. évf., Bécs, 1920.

E véleménye ellenére – vagy talán éppen, mert ez volt a véleménye – Lehár gondosan elolvasott minden kritikát műveiről, bár túl sokat nem törődött velük. „Akit soha meg nem kritizáltak, nem tudja, mennyire nem kell törődni a rossz kritikával, s mennyire a jóval.” – hajtogatta: ez volt az életelve. Hozzáállását a legpregnánsabban talán ez a mondat jellemzi: „Ahogyan a kritikusnak is csupán a lelkiismeretére szabad hallgatnia, ugyanúgy a művésznek is csak a saját művészi lelkiismeretére kell figyelnie: az a legfőbb instancia!”

 

(Folytatom)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Binder: For Seven Days / Fanshawe: African Sanctus
ELMARAD!

21:00 : Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

RICHARD STRAUSS: Salome
A mai nap
született:
1906 • Pierre Fournier, csellista († 1986)
1942 • Kasza Katalin, operaénekesnő