vissza a cimoldalra
2018-08-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61026)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (3665)
Lisztről emelkedetten (914)
Plácido Domingo (705)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1003)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2841)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (761)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1466)
Franz Schmidt (3168)
Élő közvetítések (7357)
High Fidelity - beállt a jégkorszak? (545)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4331)
Beethovenről - mélyebben (682)
Kolonits Klára (1075)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (303)
Wagner (2609)
Opernglas, avagy operai távcső... (20130)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

546   Búbánat • előzmény545 2017-08-24 21:54:13
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből


(XXVII.)
Lehár Ferenc losonci állomáshelyét és állását otthagyva az Adriai-tenger melletti Polában jutott új munkalehetőséghez: a haditengerészet köteléke zenekarának lett a karmestere. Erről a váltásról később így nyilatkozott:

„1894-ben történt, hogy atyai barátom, Komczák arról értesített, hogy megbíztak a katonakarmesteri állással a szép Pola városában. Igencsak csábosnak találtam 24 éves fejjel ezt az állást. Maga az, hogy száztíz ember állt a rendelkezésemre, köztük több mint harminc zenetanár, őrmesteri rangban – ó, mit jelentett ez egy magamfajta ifjú muzsikusnak!”

/Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

(XXVIII.)
Pola fontos állomás lett Lehár Ferenc életében. Nemcsak a K.u.K. regiment mundérját cserélte fel az elegáns tengerésztiszti egyenruhával, de egy új világot is megismert. Itt kezd túllépni provinciális szemléletén, s első ízben ismerkedik „Európával”. [b] II. Vilmos német császár meglátogatta a polai haditengerészeti támaszpontot.
[/b] A Tiszti Kaszinóban hangversenyt adtak a tiszteletére. Európa leghatalmasabb uralkodója az ünnepség után telefonon gratulált Lehárnak és érdemrenddel tüntette ki.

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 197. o./

(XXIX.)
Lehár 1895 júniusában élete első tengeri utazására vállalkozott:

„Egy napon megtudtuk, hogy a Monarchia hajókat küld Kielbe, az Északi- és Keleti-tenger közötti csatorna ünnepélyes megnyitására. Az útiterv szerint odamenet Spanyolországot és Angliát érintettük volna, a visszaúton pedig Franciaországot és Gibraltárt. Lóhalálában rohantam Falzari barátomhoz, elmondtam, mennyire vágyom, hogy én is végigcsinálhassam ezt az utat. Falzaro lehűtötte reményeimet, azt mondta, a tengerészkarmesternek sajnos Polában kell maradnia., s verjem ki a fejemből ezt az illúziót. Erre levelet intéztem báró Sterneckhez, az admirálishoz, és egy hétre rá megjött a parancs, hogy a tengerészkarmester harminc válogatott muzsikussal egyetemben szálljon hajóra – a Mária Teréziára! A hajón legelőször is a parancsnoknál, Károly István főhercegnél jelentkeztem. Első szavai hozzám ezek voltak: ’Az a kívánságom, hogy minden műsorban szerepeljen legalább egy magyar zeneszám!’ Így feleltem: ’Királyi fenség, ez nem fog nehezemre esni, hisz magyar vagyok, s így elég nagy repertoárom van magyar darabokból.’ A főherceg hibátlan magyarsággal így v válaszolt: ’Nagyszerű, ezek szerint jól megértjük majd egymást!’
Akkoriban igen flottul hegedültem, összeállítottam magamnak számos, sajátosan magyaros hegedűszólót, s ezeket minden áldott nap el kellett játszanom, ha esett, ha fújt, még szélviharban is. Csak a Biscayai öbölben volt olyan hallatlan vihar, hogy minden hangszer elnémult, a fedélzeten csak kifeszített kötelek mentén tudtunk közlekedni. Hogy mi egyebet láttam az út során? Csak címszavakban sorolhatom: Gibraltárból vonaton mentünk Rondába - a dél-spanyolországi Malaga tartomány egyik városába -, ebbe a nevezetes, borzongató szakadékokkal szabdalt magaslati üdülőhelyre, onnan Lineába – Cadiz tartományban -, hogy megnézzük a bikaviadalt, onnan át Tangerbe – észak-marokkói tartományi székhely a Gibraltári-szoros mentén -, ahol a német konzul óva intett attól, hogy bemenjünk a városba. Hajóutunk alatt rengeteg repülőhalat láttunk, egyszer egy cápát is. Éjszaka gyakran haladtunk lángolónak tetsző hullámokon át – ez volt a tengeri fény. Megemlíteném még a délibábot is, amikor is valamennyi hajót fejen állva, vitorlával és kéménnyel lefelé láttuk a horizonton.
Kielben nagy volt az ünnepség. Valamennyi náció hadihajói megjelentek, s parancsszóra üdvlövéseket adtak le, hogy az ember már attól tartott: elsüllyed az egész világ.
Két hónapos út után visszatértem Polába, s úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, mintha más ember lennék.”

/Forrás: „Lehar als Marinekapellmeister. Erinnerungen des Komponister. (Lehár mint tengerészkarmester.); A zeneszerző emlékeiből. Neues Wiener Tagblatt, Bécs, 1916. VI. 10.); Otto Schneidereit: Lehár. Zeneműkiadó, 1988./

(Folytatom)
545   Búbánat • előzmény544 2017-08-23 08:59:04

Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXV.]
A Szüsz Lajos kávéházában kirobbant „losonci affér” - és következménye: Lehár véglegesen távozik Losoncról.

Erről a fejleményről Lehár Ferenc így számol be:

„Losonci tartózkodásomnak azután a hegedűjátékom vetett véget. Semmivel sem tudtam a jobban a magyarokból álló közönség szívéhez férkőzni, mint amikor a hegedűt vettem a kezembe, s a zenekartól kísérve, előbb hangulatos, lágy andalító magyar dalokat, majd tüzes csárdásokat játszottam egész cigánymódra. Az egyik estén, 1893. esztendő december havában, hangverseny után farkasétvággyal láttam hozzá a vacsorámhoz, amikor egy törzstiszt, a pincér útján fölszólított, hogy hegedűszólón játsszam el egyik kedvenc dalát. Művészbüszkeségem fölháborodott az ilyen eljáráson és visszaüzentem, ugyancsak a pincér útján a törzstisztnek: ’Én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön el ő maga és kérjen meg, és ne üzengessen nekem a pincérrel.’ Összetűzésre került sor és bár a tisztikar rokonszenve az én oldalamon volt, mégis mint fiatalabbat, bocsánatkérésre szólítottak föl. Erre én állásom fölmondásával válaszoltam.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./

Az előbbi históriának egy másik változata, ugyancsak Lehár szavaival – másik forrásból:

„…Egy némileg kínos konfliktus révén ráadásul elvesztettem losonci állásomat is. Zenekarommal koncertet adtam a tiszti kaszinóban, s éjféltájban vissza akartam vonulni. Ekkor egy őrnagy felkért, játsszak neki egy hegedűszólót, amit a kései időpontra való tekintettel visszautasítottam. Az őrnagy azonban kitartott óhaja mellett, végül erős kifejezéseket is használt, amire sarkon fordultam és átmentem a szomszédos biliárdszobába. Másnap ezredraportra rendeltek; az ezredes felszólított, hogy kövessem meg az őrnagyot. Tiltakoztam, és azt mondtam, hogy nem vagyok cigány, aki parancsra bazsevál. Az ezredes felmondással fenyegetett, én azonban már magammal is hoztam a felmondásomat. Ez az eset döntő hatással volt további életpályámra, mert kikerültem ebből a sárfészekből, s bele egy vadonatúj környezetbe.”

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912; Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988.)/

Lehár losonci búcsúkoncertje
A helyi lap erről így tudósított:

„Lehár karmester búcsúhangversenyét szerdán febr.28-án esti 8 órakor tartja meg a Vigadó nagytermében a következő műsorral:

… 5. ifj. Lehár Ferenc: Az utolsó üdvözlet – hegedűszóló
… 6. ifj. Lehár Ferenc: Tarkaságok a hangok világából – egyveleg
… 27. ifj. Lehár Ferenc: Adria keringő

A körünkből távozó kedves karmester egyúttal minden jó barátainak és ismerőseinek, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő ’Isten hozzád’-ot, forrón köszöni a losonci közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is jól emlékezzék meg róla, valamint, hogy ő előtte is a Losoncon töltött idő felejthetetlen lesz!”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4./

Hogy milyen népszerű volt Losoncon a 25. gyalogezred zenekarának karnagya, azt a losonci hölgyek ajándéka is érzékelteti. A búcsúzó Lehárnak egy karnagyi pálcát adtak, aranyozott kis lanttal díszítve, az alábbi szöveggel:

„Ifjú Lehár Ferencnek, Losonc
város hölgyei…”
Losoncon, 1894. március 4.”

S amikor elindult a vonat Lehárral a losonci állomásról, a búcsúzók sokasága integetett. A cigánybanda pedig kedvenc nótájával búcsúztatta: „Cserebogár, sárga cserebogár…”

(XXVI.)
Még ezen időszak történései:

[b Lehár írja:[/b] „Apám azonban sehogy sem tudott beletörődni abba, hogy ne legyek katonakarmester. Ezért azután Ausztria és Magyarország egyetlen haditengerészeti zenekarának karmesteri állására pályáztam, s a 120 pályázó közül én lettem a győztes.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Híres zenészek.,Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196. o./

Szülei ekkor Szarajevóban laktak. Lehár oda megy családjához. Onnan értesíti a losonciakat élete további alakulásáról. Lélekben és gondolatban tehát még mindig Losoncon van. A losonci újság az alábbi hírt teszi közzé:

„Lapunk munkatársa csütörtökön délben a következő szövegű táviratot kapta Szarajevóból:
’A katonai tengerészet karnagya vagyok. 3000 forint fizetéssel… Lehár.’ S ha sajnáltuk is eltávozását, most örülnünk kell nagy szerencséjének.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. március 18./
544   Búbánat • előzmény543 2017-08-22 17:17:01
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XXII.)
Losoncz és Vidéke, 1892. február 7.

„Tiszti estély – január 31.”

„A választás szele szétfújta az ezredet a megye négy tája felé, s így nolens volens cserbenhagyták a tiszt urak a kedves múzsát, s míg ez szomorúan vonult el, Apollo diadallal vonult helyére szombaton este, január 31. losonci dalnok mesterét Lehár Ferenc cs. és kir. karmester urat állítva a művészet pódiumára, kezébe adva a hegedűt, hogy az sírjon s ríkasson, hisz utána következő táncban úgy is kacaghatunk eleget. – S a karmester úr játszott, ahogy játszani szokott, művésziesen! Karmester úr! Ön felidézte bennünk a szerelmi érzetek tengerét. De sok ’boldogtalan szerelmes’ boldog lenne, ha kedvesét az Ön ’ Serenade romantiqué’-jével tudná ablaka alatt meglágyítani.”

(XXIII.)
Az első operettet minden valószínűség szerint Losoncon vezényelte. Ez volt a Toggenburg lovag. A korabeli sajtó erről az előadásról is megemlékezik:

„[…] a függöny múzsa alakjai biztatóan mosolyognak. Lehár Ferenc karmester úr odaült dirigens székéhez, megsuhintja az ütemvesszőt, s a zenekar játssza a nyitányát az operettnek, amelynek zenéjét Mägele Ferencz szerzette… S midőn az utolsó akkord elhangzott, a teremben tapsvihar táncolt végig, s míg ez hódolatul szólt a szereplőknek… Lehár Ferenc karmester úrnak, ki fáradságot nem ösmerő buzgalommal emelte oly magas művészi tökélyre az éneket s adta a finom zenét.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1892. február 21./

(XXIV.)
A magyar társadalom 1894-ben ünnepelte Jókai Mór írói munkásságának ötvenedik évfordulóját. Az eseményről az egész országban, szinte mindenütt megemlékeztek. Egy Jókai- ünnepségre Losoncon is sor került. Lehár – aki feltehetően jól ismerte a szintén komáromi Jókait – maga is részt vett földijének való tiszteletadásban. A helyi lap így számol be az eseményről:

„A helybeli állami tanítónőképző intézet Jókai Mór tiszteletére nagyszabású jótékony célú hangversenyt rendez f. évi febr. hó 10-én a ’Vigadó’ nagytermében.
A műsor a következő:

1. Perzsa díszinduló, ifj. Lehár Ferenctől; előadja a tanítóképző-intézeti ifjúság zenekara.

2. Jókai méltatása című felolvasás; tartja Nagy Iván áll. tképző-intézeti tanár.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1894. február 4../
543   Búbánat • előzmény542 2017-08-21 08:46:11
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XIX.)
„Losoncz és Vidéke” szívesen foglalkozott a katonazenekar fellépéseivel. Méltatása Lehárról:

(„Katonai hangverseny.) Folyó hó 11-én este tartatott meg a vigadóban az első katonai hangverseny ifj. Lehár Ferenc új karmester vezetése alatt. A fiatal zenész a zenekart nagy tűzzel és buzgósággal vezényelte, mi a zenekart is láthatólag magával ragadta; de különösen magán hegedűjátékával (czigány, helyesebben magyar tánczokat játszott) oly tetszést és elismerést aratott, akár mint az igazi virtuózt illeti.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Losoncz és Vidéke, 1890. október 19./

(XX.)
De nemcsak a losonci közönség figyelt fel az ifjú Lehár Ferencre. Az ezred parancsnoka, báró Fries ezredes kinevezte 17 éves leánya mellé énektanárnak. Erről a „pedagógiai” küldetésről Lehár így vélekedik:

„Bőbeszédűen azonnal kinevezett lánya énektanárává. Bevallhattam volna-e, hogy a konzervatóriumban valójában hegedülni tanultam? Nem is kissé jöttem zavarba, amikor szemtől szemben álltam Fries Vilma baronesszel, egy csinos, 17 esztendős lánnyal. Némi skálázással és dalocskákkal kezdtük. Az ifjú hölgy igen hamar észrevette, hogy nem értek az énektanításhoz. Legszívesebben visszarohantam volna az ezredes papához, de nem volt mit tenni: a parancs, az parancs. Fries Vilma ugyan nem tanult meg tőlem énekelni, de már a második órán elénekelt egy dalocskát, amit neki komponáltam. Ó, de sokszor próbáltuk a Vége már! című dalt… Mindig találtam kivetni valót az előadásában, ő pedig énekelt, míg be nem rekedt. Némi döbbenettel ébredtem rá, hogy énekmesteri módszerem korántsem az igazi, s hogy még teljesen tönkre is tehetem szerény hangocskáját. Így hát megegyeztünk abban, hogy betegnek tetteti magát mindaddig, míg elfelejtődik énekmesteri funkcióm.”

/F.I. Gesangmeister sein ist schwer (Nehéz énekmesternek lenni), Berliner Illustrierte Zeitung, Berlin, 1938 márciusi, Ausztriának szentelt különszám /

(XXI.)

A „keringőkirály” találkozása a későbbi „operettkirállyal” – Bécsben

Losonci karnagy korában, amikor az egész világ Johann Strausst ünnepelte, Bécsben nagyszabású hangversenyt rendeztek a „keringőkirály” tiszteletére. Az Osztrák-Magyar Monarchia minden részéből összejöttek az énekesek, zenészek, karmesterek, hogy tisztelegjenek a nagy mester előtt. A koncert végén küldöttségek fejezték ki jókívánságaikat Straussnak. Különös színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a színpadra két katonakarmester lépett, s a cs. és kir. hadsereg nevében átnyújtották az ünnepeltnek a tisztelet koszorúját.
Az egyik karmester Karl Komczák, a Bécsben állomásozó 84. gyalogezred, a másik Lehár Ferenc, a losonci 25. gyalogezred zenekarának dirigense volt.

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Dejiny operety. Opus. Bratislava, 1980., 285. l./

Ekkor találkozott a „keringőkirály” a későbbi „operettkirállyal”. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Strauss és Lehár szemtől szemben látták egymást. Lehár így emlékezik meg:

„Szinte látom még magam előtt, a koromfekete festett hajával és bajuszával. Látszott, hogy öreg és gyenge. Ám amint fellépett a magas karmesteri dobogóra, azon nyomban mintha kicserélték volna. Már a keringő első hangjai után elkezdett a zene ritmusára hajladozni; mintha csak táncolna. Hatalmas taps töltötte be a túlméretezett hangversenycsarnokot, szinte elnyomta a zenekart. Így hát megadatott, hogy halála előtt valóságos valcerkirályként láthassam még Johann Strausst, bécsi népe elismerése és ünneplése közepette.”

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995.; Bernard Grun: Gold und Silber (Arany és ezüst), Mümchen és Bécs, 1970)
542   Búbánat • előzmény541 2017-08-20 20:16:09
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XVI.)
A losonci esztendőkről…

„Húszéves voltam ekkor – még ma is örömmel gondolok vissza a losonci kis helyőrségre, ahol a katonabanda szervezése volt a legfőbb feladatom. Hiszen alig volt hivatásos zenész a zenekarban, s a zeneértő újoncokkal kellett dolgoznom. Losoncon egyébként komoly munkát is folytattam, kvartettet alakítottam… Általában Losoncon igen jól éreztem magam. Ott írtam első operámat is. Mlcoch főhadnagy, egy zseniális fiú írta a librettót, melynek zenéjével egy operapályadíjra jelentkeztem. A díjat nem én nyertem el, de megvigasztalt, hogy az ’első kutyák és az első operák a sutba valók’. – írja később a losonci évekről. Az említett szerzemény a [b] Rodrigo [/i] című opera. A művét nem íróasztal és zongora mellett szerezte, hanem a „zenekarral” hangszerelte. A hibák így mindjárt nyilvánvalóak lettek.

/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Híres Zenészek, Wolfner Kiadó, Budapest, 1912., 196 l./

(XVII.)
Ezt a zeneszerzői stílust így jellemzi:

„Losoncon a katonazenészek, élükön az őrmesterrel, minden jelenet után tapintatosan értésemre adták, hogy tetszik-e nekik, amit komponáltam vagy sem. Ha tetszett a muzsika, az őrmester biztatóan a vállon veregetett, ha nem úgy szó nélkül… átballagtak egy korsó sörre.

/Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Budapest, Zeneműkiadó, 1959., 379. l./

(XVIII.)
Ahhoz, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a ’losonci remeteség’ adott igazán alkalmat:

„A zenekarnak nem volt túl nagy repertoárja, s próbákkal sem terhelték agyon. Így hát teljességgel a rendelkezésemre állt, s segítségével annyit kísérletezhettem rajta, amennyit akartam. „

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/

(folytatom)
541   Búbánat • előzmény540 2017-08-19 11:55:10
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

XIV.
Lehár Ferenc a prágai konzervatóriumi diploma megszerzését követően Barmen-Elberfeld városában kezdte meg működését: színre lép a hegedűművész és a dirigens. Az ottani színházban talált állást mint koncertmester – de nem sokáig tartott ki:

„ Bár vonakodva s csakis anyagi megfontolásból fogadtam el az állást, igencsak hasznomra vált ez az első év, melynek során koncertmesterré léptem elő. Megismerkedtem a zenekarral, s világosabb fogalmat alkothattam magamnak a színházról, legfőképpen az operáról. Apám távirata azonban hirtelen Bécsbe szólított: sürgősen kellett a zenekarába egy szólista. Gettke, az igazgatóm, csak azzal a feltétellel volt hajlandó elengedni, ha megfelelő helyettest állítok. Mivel ez nem ment olyan gyorsan, egyszerűen megszöktem, szerződésszegő lettem. Üldöztetésemet azonba abba kellett hagynia, mivel közben a katonasághoz asszentáltak.” – írta később az esetről.

/Forrás: Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/

XV.
Magára húzta a császár mundérját, s viselte azt közel 12 esztendőn át – előbb az apja katonazenekarában – a két Lehár együtt – muzsikált, de aztán az id. Lehár így szólt fiához:

'-Lássad, hogyan boldogulsz, keress magadnak saját állást!' "- Nekiindultam keresni, s vagy ötven folyamodó közül én kaptam meg a katonakarmesteri állást a 25. gyalogezrednél, az Ipoly menti Losoncon: havi fizetésem 60 forint meg 17 forint szálláspénz! Húszesztendős lévén, négy évvel megdöntöttem apám rekordját, aki 24 éves fejjel lett a hadsereg legfiatalabb karmestere.”

Bizonyos zeneszerzői múlt is van már mögötte…

„/Forrás: Szénássy Zoltán: Lehár - Madách-Posodium, 1995; Ottó Scnneidereit: Lehár, 1988/

(A következőkben Lehárnak losonczi állomáshelyén való négyéves működésére visszaemlékezéseivel folytatom)
540   Búbánat • előzmény533 2017-08-19 11:11:05
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(XII.)
Lehár Ferenc így emlékezik vissza Antonin Dvořákkal való találkozására, kapcsolatára:

1884-ben az apa ezredét áthelyezték Prágába, ettől fogva a fiú a szüleivel élt; vége szakadt a nyomorúságnak.

1885-ben már talált egy kiadóra G-dúrban komponált Sonate á l’Antique-jára: a bécsi Hofbauer céget. A vágyról, hogy komponáljon, s az alkotás öröméről így nyilatkozott később:

„A zeneszerzés most már fontosabb volt nekem, mint tulajdonképpeni szakom,a hegedülés. Antonin Dvořák, a híres cseh zeneszerző, megerősített ebben az igyekezetemben. Ahányszor csak befejezett egy új vonósnégyest, meghívott néhány konzervatóriumi növendéket, játsszák el őnála. Így ismerkedtem meg vele, s egyszer eljátszottam neki egyik magam komponálta szonátámat. Dvořák akkor azt mondta, akasszam szögre a hegedűt, szenteljem magam csakis a zeneszerzésnek. Ezt azonban a legszigorúbban tiltották a konzervatóriumban, nehogy a növendékek elhanyagolják tulajdonképpeni szakukat. Nem sokat törődtem a tilalommal, s titokban magánleckéket vettem Fibich prágai zeneszerzőnél. Az igazgató végül mégis rájött a dologra s kijelentette: vagy elhagyom a konzervatóriumot, vagy abbahagyom a magántanulást Fibichnél, amit nehéz szívvel bár, de el kellett fogadnom. Mikor egyszer apámnál voltam látogatóban Bécsben, elpanaszoltam neki bánatomat. Rábeszélt, hogy gyűrjem le még azt az egy esztendőt, tegyem le a vizsgáimat, szerezzem meg a diplomát, mely nélkül nem tudok magamnak hegedűsként egzisztenciát teremteni. 17 éves voltam, mikor apám elvitt Johannes Brahmshoz ; neki is eljátszottam a szonátámat. Brahms igen jóakaratúan nyilatkozott felőlem, s ajánlólevelet adott Mandyczewski professzorhoz. Nem vehettem hasznát, mert vissza kellett térnem Prágába. Így hangzottak az ajánló sorok: Figyelmébe ajánlom Lehár zen.ig. urat, s kérem, szíveskedjék fia ügyében intézkedni – a mellékletek magukért beszélnek s magukat ajánlják!”

/Forrás: F.L. „vom Schreibtisch und aus dem Atelier. Bis zur ’Lustigen Witwe’ (Műhelyforgácsok – Az út A víg özvegyig, Velhagen und Klasings Monatshefte, Bielefeld – Lipcse, 1912)/


(XIII.)
Lehár visszaemlékezése Leo Fallra

„Egy nap eljött hozzánk Leo Fall apja, szintén katonakarmester, a fiával. Tanulónak vették fel a zenekarba, s közös pultnál ültünk. Ez volt első találkozásunk. Később magam is katonakarmester lettem, s elhagytam Bécset. 1903-ban, Leo ismét felbukkant. Arra kért, adjak neki ajánlólevelet Girardihoz, s én ezt megtettem. … Fall állhatatlan szellem volt, tulajdonképpen szinte soha nem lehetett elkapni. Máig sem tudom, mikor és hogyan szakított időt arra, hogy megalkossa nagy műveit. Kedves ember volt, és nagy művész…. Fiatal korban könnyebb összebarátkozni, mint érettebben, s így ő az elkövetkezendő években mindvégig jó pajtásom volt, aki a maga útját járta ugyan, de valahányszor életútjaink keresztezték egymást, mindig újra meg újra és szívesen folytatta a régi kapcsolatot… Fall a világ legszerényebb kollégája, megbízható barát és minden ízében jó ember volt … olyan, aki az élet teljéből merített, s mindenek teljéből adakozott.”

/Forrás: F.L. , Erinnerung an Leo Fall, Neue Freie Presse, Bécs, 1930., IX. 17./

533   Búbánat • előzmény532 2017-08-17 21:25:26
Lehártól; Lehárnak; Lehárról; Lehárra – levelekből, nyilatkozatokból, visszaemlékezésekből

(I.)
1880 tavaszán Kolozsvárott a Szent Mihály katedrálisban koncertezett Liszt Ferenc . A papa ezrede ideiglenesen éppen a városban állomásozott. Az idősb Lehár megengedte, hogy amíg ő ingyen hegedül a zenekarban, addig fia az egyik sarokban meghúzódva végighallgassa a koncertet. Lehár jóval később így emlékezett a kolozsvári napokra: „a hangverseny végén Liszt elbúcsúzott apámtól, aki a mester keze fölé hajolt és megcsókolta.”

/Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - Lehár az operett fejedelme (Rózsavölgyi és Társa, 2006)/

(II.)
Lehár írta egyik emlékezésében:

„Édesanyám ragyogó szemekkel mesélte gyakran idegeneknek, hogy minden először hallott melódiát a zongorán azonnal, hibátlanul kísértem, sőt sötét szobában a legnehezebb futamokat hibátlanul játszottam el. Első szerzeményem, csak mint Strauss Jánosé, életem hatodik évére esik. Ez az első szerzeményem ’Opus I.’ a rajongó gyermeki szeretettől átitatott kis dal volt, amit édesanyám születésnapjára írtam.”

/Forrás: Komáromi Lapok, 1930/52. – Szénássy Zoltán: Lehár (Madách-Posonium, 1995)/

(III.)
Lehár Ferenc így vall édesapjáról:

„Apám vérbeli muzsikus volt, sokat komponált és jó dolgokat. De rosszmájú kollégái arról tréfálkoztak vele, hogy fia volt a legsikerültebb műve.”

(Forrás: Sándor Dezső: Emlékezés a 100 éves Lehárra. Dolgozók Lapja, 1970/97.)

(IV.)
Lehár Ferenc visszaemlékezése származására az I. Világháború előtt tett nyilatkozatában:

„Úgynevezett torniszter-fiú vagyok. A Monarchiában a hadseregbeliek ugyanis így nevezik azokat a gyermekeket, akiknek apjuk katona, s akik helyőrségről helyőrségre való áthelyeztetésük alkalmával apjukkal együtt vándorolnak. Atyám Morvaországban, Schönwaldban született, és nagyon szegény földművesek gyermeke volt. Sok küszködés után a bécsi Theater an der Wienhez került zenésznek, ugyanoda, ahol én később a Bécsi nők című operettemmel első nagy sikeremet arattam. Atyám később katonakarmester lett, sok helyőrségen szolgált, és Komáromban ismerte meg anyámat, akit megismerkedésük után négy héttel már feleségül is vett.”

/Forrás: Gál György Sándor – Somogyi Vilmos: Operettek könyve – „Lehár Ferenc” (Zeneműkiadó)

(V.)
Ugyanerről az időszakról egy másik Lehár-idézet:

„Én Komáromban születtem a Nádor utca egyik szerény házacskájában. Apámat azután a katonai parancs Pozsonyba, majd Sopronba, később Kolozsvárra szólította. Természetesen vitte magával a családját is. Így aztán már gyermekkoromban beutaztam egész Ausztriát és Magyarországot. Gimnáziumba Pesten kezdtem járni, aztán Morvaországban folytattam. Érettségi után sikerült bejutnom a prágai konzervatórium hegedű tanszakára.”

/Forrás: László Ferenc: A víg özvegy –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-14., CD-vel), Kossuth Kiadó/

(VI.)
A budapesti iskolai időszakára így emlékszik vissza Lehár, aki a piaristák gimnáziumába járt

„Legfőképp azért tartottak engem a gimnáziumban, mert az énekórákat én kísértem harmóniumon.”
A legtöbb idejét vidékről felköltözött nagyanyjánál töltötte a Rákóczi téren – „Ott találkoztam legelső szerelmemmel, egy helyes kislánnyal, aki a ház egyik udvari lakásában lakott, parasztruhát viselt és piros selyem fejkendőt.”

/Forrás: Nemlaha György: Cigányszerelem – „Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-5., CD-vel), Kossuth Kiadó/

(VII.)
Az első levél, amelyet Ferenc az édesanyjának küld, 1882. október elején fogalmazódik.
Lehár ekkor 12 éves. Az év áprilisában családja fájdalmas döntést hozott: Prágában, a konzervatóriumban, a Rudolfinumban kell a zenei tudását tökéletesítenie, ahol csak önmagára számíthat.

„Szeretett Édes Anyám!

Oly régóta készülök arra, hogy szüleimnek és öcsémnek mindenről részletesen beszámoljak. Napi elfoglaltságom igen nagy. Hegedűtanárom, Rudolf Benevitz, nagyszerű ember, mindenre odafigyel. Zeneelméletre Förster professzor úr oktat, sokat tanulok tőle.
Itt módfelett drága az élet, a napi tíz krajcárból, amit szeretett Édesanyám rendszeresen küld, ha szerényen is, megélek. Étkezésem és lakhatásom is megoldódott.
Jó anyám, megvagyok, tanulok.

Lanzi”

/Forrás: Gál Róbert: Óh lányka, óh lánykám… - „Lehár, az operett fejedelme” (Rózsavölgyi és Társa, 2006)

(VIII.)
A prágai tanulmányi évek anyagi nehézségekkel teli időszakára így emlékezik vissza Lehár:

„A napi tíz krajcár kosztpénz, amit szüleimtől kaptam, csak részben fedezte szükségleteimet. Megtörtént, hogy egyszer az éhségtől összeestem az utcán. Szobám egy jeges pince fölött volt, télen szinte odafagyott a cipőm talpa a padlóhoz. Ha gyakorolni akartam a hegedülést, bebújtam az ágyba.”

/Forrás: Nemlaha György: A mosoly országa –„Lehár Ferenc élete” (Híres operettek-9, CD-vel), Kossuth Kiadó/

(Folytatom)
532   Búbánat • előzmény531 2017-08-17 09:02:55
Elkezdek ideírni egy "Lehár-sorozatot" - elsősorban a saját szavait fogom idézni visszaemlékezéseiből, nyilatkozataiból, levelezéséből; sorai, szavai betekintést nyújtanak majd érzés- és gondolatvilágába; sok mindenről volt már szó itt, igyekszem válogatni - hivatkozással a "tengernyi" forrásra...
531   zenebaratmonika • előzmény529 2017-08-17 08:52:44
A Lehár életéről szóló darab tetszett, bár most már elég nehéz felidéznem. Az megmaradt, hogy egy fogassal is táncolt, aki feleségét testesítette meg. Lehár élete végén megkeseredett ember lett, aki nem tudta, hogy tudott e maradandót alkotni az utókornak, hisz addigra már más zenei irányzatok jöttek... nehéz volt mindenkinek megfelelnie, sokan giccsnek találták ezt a műfajt és zenéjét. Gyermekkora pedig nyomorúságos volt, nem volt pénzük, korán dolgoznia kellett tanulás mellett.
529   Búbánat 2017-08-16 15:26:07
Udvarszínházi Esték - Derzsi György Lehár-estje 25. alkalommal

2017. augusztus 6. 06:44

„Mindig ki kell tartani az igazság mellett az életben, csakúgy, mint a művészetben."

A Varga Emese által írt, Benkő Géza rendezte zenés játék legfőbb üzenete Lehár Ferenc ars poeticája mélyen megérintette a kecskeméti közönséget, akik a rekkenő hőség ellenére boldogan adták át magukat a kiváló színész, Derzsi György játékának. A különleges utazás, mely Lehár Ferenc életének legfőbb állomásait érintette az operettek könnyednek tűnő, olykor mégis fájdalmas világába kaluzolta el a nézőket.

(kecskemetikatona.hu)


Derzsi György a sikeres, mégis magányos Lehár szerepében

By G.E. on 2014-10-05

„Mára már elcsépelté válik a mondat, de pénteken este ismét ősbemutató volt a Cervinus Teátrumban. Hiszen az utóbbi időben sűrűbbé vált az ősbemutatók száma e „kicsi” színházban.
Pénteken este Varga Emese „Szép álom, szállj szívemre” című zenés játékát mutatták be Derzsi György főszereplésével, Benkő Géza rendezésében.

Derzsi György közel két éve, 2012. november 25.-én játszotta először a „Szerelmem, Sárdy!” című zenés játékot itt a Cervinus Teátrum színpadán. Talán kevesen tudják, de Lehár Ferenc 1943-ban bemutatott Cigányszerelem Budapesti bemutatójára Sárdy hangjára, Sárdynak írta az „Utam muzsikálva járom” című dalt, ami Sárdyra nézve nagy megtiszteltetés volt a pontosságáról, precízségéről (kottahűségéről) ismert mestertől. De ez csak egy kitérő, hiszen az este Lehár Ferencről szólt. Az említett dal nem hangzik el. Az esemény egy kapocs a két bemutató között. A műfaj azonos az előzőhöz „zenés játék”, a darab most is „többszereplős” de most is csak Derzsi György állt a színpadon, ennyiben hasonlít a két éve bemutatott zenés játékhoz.

Lehár Ferenc Komáromban született, anyanyelve magyar. Gyermekkorában zongorázni tanul és zseninek bizonyul, de túl fiatal, hogy konzervatóriumban tanuljon. Végül 12 évesen megkezdi konzervatóriumi tanulmányait Prágában, hangszere a hegedű lesz. Zenei munkássága a német nyelvterületen válik teljessé Lehár Ferencnek.

A darab szinte csak utalásszerűen emel ki egy-egy eseményt. Nem törekedett teljességre, hiszen nem is tehette. Lehár Ferencet az embert mutatta meg, aki minden sikere ellenére magányos volt. Az ember, akinek édesapja zenész volt, aki két világháborút átélt, akinek feleségét zsidó származása miatt elakarták vinni és csak Lehár ismertségén múlott, hogy ez nem történt meg. Akit hívtak Amerikába, de nem akart, nem tudott elmenni, akinek lelke talán az operettek rózsaszínű világában élt. „Szép álom, szállj szívemre” énekli a „Paganini” című operett Anna Elisája. A cím, ahogy Benkő Géza mondta nem véletlen. Az este drámája éppen az, hogy elmehetne a nácizmus elől, egy szabad országba, már csomagol, csomagolja az emlékeit, ami ezer szállal köti Bécshez. A jelenetek éppen a csomagoláskor feltörő emlékek. Derzsi György megjelenít több embert, akikhez Lehár kötődik, akiket szeretet, akik bántották. A különböző alakok, hangok megjelenítése nem okoz gondot Derzsinek, mindezt természetesen teszi, ez színészi képességeit dicséri. A dalok egy része nem nagyon ismert, nem elcsépeltek, de némelyik ismerős, ez is nagy erőssége az estének. Derzsi György énekhangja csodálatos (igen, megint leírom) betölti a teret, mert tisztán, érthetően énekel. De nem csak énekel, nem csak prózát mond, hanem táncra is perdül. Tánca ezúttal is nagyon „magávalragadó”. Szövegmondása tiszta, érthető, néha azonban nagyon halk volt a próza, de talán éppen ezért volt nagyobb a drámai ereje. Derzsi György jól mozgott a díszletek között, jól használta a rendelkezésére álló teret, eszközöket. Nekem nagyon tetszett, hogy természetesen, minden manír nélkül elevenítette fel Lehár Ferenc ellentmondásokkal teli életének részleteit. Nagyon homogén volt a próza, dal átmenete, keveréke. Teljesen egybe volt fűzve, mint egy szép gyöngysor.

Varga Emese a darab írója a Komáromi Színház dramaturgja. De nem ez az elő írása. Nagyon jól fogta meg Lehár életének azokat az állomásait, amik fontosak voltak a zeneszerző életéből. Nem vette sorra a megírt operetteket és nem lexikális életrajzot írt. (Aki erre kíváncsi keresgessen.) Az emlékeit összerakó embert állította középpontba.

„Mindig ki kell tartani az igazság mellett, az életben csakúgy, mint a művészetben” áll a szinopszisban a Lehár idézet . Az este nem könnyed rózsaszínű álom, hanem egy sikeres, de mégis magányos ember szívszorító önvallomása. Varga Emese Lehár Ferenc és Soóky László írásaiból készítette el az este forgatókönyvét. Pont annyit, amennyi kellet ahhoz, hogy végig feszes legyen a darab, a néző egy pillanatig se kalandozzon el.

Benkő Géza első hivatalos rendezése a darab, aki elsőként barátját rendezte. Szerintem nagyon különbözik a két művész, de valószínű ettől működik. Benkő Géza nem játszott operettben, Derzsi György viszont játszott Lehár darabban. Benkő Géza lazább, szárnyalóbb, míg Derzsi György nagyon is a földön jár. E különbözőségből csakis jó születhetett. Mindketten igényes zenés játék, igényes színrevitelét szerették volna megvalósítani, ami szerintem sikerült.

Mindig kockázatos dolog egyedül színpadra állni, mert lekötni a nézőket egyedül csak a legjobb színészek képesek. Nagyon jó színdarab kell és olyan szuggesztív előadó, aki képes hatni az emberek képzeletére, aki ellenállhatatlan és elhiteti a nézőkkel, hogy nem egyedül áll a színpadon. Derzsi Györgynek mindez sikerült. És persze kell a kontroll, – a rendező – aki a néző szemével irányítja az előadót. Péntek este Derzsi György ismét bebizonyította, hogy képes hatni a nézőkre, képes az újabb varázslatra és képes nem meglovagolni az előző sikert, hanem egy teljesen új úton, mégis a műfajon belül megmaradni.

Gratulálok mindhármuknak, remek munkát végeztek! Kívánom, hogy e zenés játék is olyan sikeres legyen, mint az előző!”
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Pesti Vármegyeháza Díszudvara

Hegedűs Endre, Hegedűs Katalin (zongora)
Nathan Giem, Sörös Beatrix (hegedű)
Pólus László (gordonka
MOZART: e-moll hegedű-zongora szonáta, K.304
FRANCK: A-dúr hegedű-zongora szonáta
MOZART: G-dúr hegedű-zongora szonáta, K.301
MENDELSSOHN: d-moll zongorás trió, Op.49
A mai nap
született:
1862 • Claude Debussy, zeneszerző († 1918)
1928 • Karlheinz Stockhausen, zeneszerző († 2007)