vissza a cimoldalra
2020-07-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11532)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (3412)
Jazz (79)
Palcsó Sándor (298)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4863)
Radnai György művészete (59)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1978)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3969)
A MET felvételei (695)
Zenei események (1015)
Zenetörténet (291)
Dalolj nekem! - szappanopera (658)
Kedvenc előadók (2847)
Pantheon (2693)
Nicolai Gedda-az univerzális tenor (283)
Kortárs zene (101)
Lehár Ferenc (713)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

456   parampampoli • előzmény455 2017-05-20 10:48:47
Alef beszámolójával nagy vonalakban egyetértek. Pratt nekem is nagyon tetszett, egyes részekben fantasztikusan jó volt, de egy pár másikban én egy ennél finomabb és érzékenyebb Elvirát is el tudok képzelni. De ez már tényleg a szőrszálhasogatás kategóriájába tartozik, Pratt ilyen, így lehet és érdemes szeretni, elismerni. Nekem Demuro nagyon tetszett. Az igaz, hogy a hang vékony, ami korábban hallott szerepeiben nem tetszett, itt tökéletesen a helyén van, és élőben is képes volt így megszólaltatni ezt az embertelen szerepet. Markov szerintem nagyon jól kezdett, az ária hibátlan volt, de basszussal énekelt nagy kettősben hirtelen kiesett a pozícióból a hangja -- okát nem is értem mostanáig se --, és onnantól nem tetszett igazán, Az aszt is kihagyta a duett végén, ahogy Bretz is a magas csúcshangját a középrészben. Nagyon tetszett Szántó Andrea, végre mezzo szerepben mezzo hangot hallottam. A rendezés érdekes volt, a callasos kerettörténet is érthető, Popova csodálatosan szép volt és nagyon szuggesztív. Zenekar remek, kórus szintén, ami szerintem Frizza dirigálásának és előkészítő munkájának is köszönhető. Kiemelném a bariton-basszus duett bevezetőjének fúvós szólóját! Sajnos a nevét nem tudom a zenész úrnak, pedig megérdemelné a név szerinti említést. Talán valaki majd segíteni fog, és megírja. Hibátlan volt és gyönyörű! (A bécsi Filharmónikusok hangszeresétől nem hallottam egyetlen egyszer sem így, mindig össze vissza gikszereztek benne.)
455   alef • előzmény452 2017-05-20 02:00:52
Egyetértek. Én is ott voltam, kiváló előadás volt. Az elmúlt két évben - némi zenei előképzettséggel, de az operaműfajban csaknem "újoncként" - bő negyven operaelőadást néztem meg Budapesten, és bár láttam jó, sőt néha kiváló teljesítményeket is, de ez az előadás kiemelkedett mind közül elsősorban abban, hogy egységesen magas színvonalú volt. Én nagyon tudom értékelni az intelligensen éneklő énekeseket - ezen azt értem, hogy azokat, akik tudatosan használják a hangi adottságaikat és a tanult készségeiket, akik tehát először értelmezik a szerepüket, illetve a darab egyes pillanatainak jelentését, és ehhez igazítottan alakítják az éneklésüke (a kotta meg a karmester jelzésein túl persze, meg nyilván a saját korlátaikat is figyelembe véve). És ebben az előadásban ez történt: azon túl, hogy minden énekesnek legalább igen jó, némelyiküknek kiváló, vagy rendkívüli hangi adottságai voltak, mindegyik végiggondoltan, értelmezően használta azokat.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy minden énekes egyformán jó volt. Az első helyre szerintem egyértelműen Jessica Pratt kívánkozik. Furcsa, de az első megszólalásánál még azt éreztem, hogy jó-jó, de semmi extra - aztán azonban rá kellett jönnöm, hogy ez is a tudatos szerepformálás része volt, ha nem ilyen visszafogottan kezdte volna, akkor a későbbiekben nem lett volna hova fokoznia - a szerep megkívánta érzelmi hullámoknak megfelelően - a dinamikát, változtatni a hangképzést. És az is kiderült, hogy minden hangi adottsággal rendelkezik, ami a bel canto repertoárhoz szükséges, és - a tudatosság mellett is - magától értetődő természetességgel használja azokat, a színészi játékot is beleértve. Számomra egyszerűen zseniális volt (engem különösen a rendkívül kifejező pianoi bűvöltek el, amik bár pianok voltak, de olyanok, amit vélhetően a harmadik emeleten is hallani lehetett - ez persze csak tipp, én a kilencedik sorban ültem - de hát ez már ízlés dolga).
A második helyen nálam a Riccardót alakító Alekszej Markov áll, aki mindvégig nagyon magabiztosan, és gyönyörűen formált, nagyon szép tónusú bariton hangon énekelt, ideális választás volt ő is a szerepre (talán nem véletlen, hogy idén a Met Puritani-jaiban is ő volt Riccardo).
A többiek nálam utánuk következnek. Francesco Demuro, aki - mint azt Jessica Pratt facebook-os bejegyzéséből megtudtam - most először állt színpadra Arturo szerepében, végig hibamentesen birkózott meg a bitang nehéz szereppel (közte a azzal a "hírhedt" magas F-fel, aminek a nehézségét szerintem tovább növeli, hogy az előadás 3. órájának végén kell "produkálni"). Nem falzett volt, tisztának tűnt - az más kérdés, hogy ezzel a hanggal valóban csak "megbirkózni" lehet, még a legjobb "adottságú" tenoroknak is, de neki "megvolt" (míg pl. Pavarottinak csak falzettben). Szerintem előzetesen neki is lehettek nehézségei a szereppel - de ez leginkább csak abból derült ki, hogy az előadás utolsó hangját követően azonnal egy megkönnyebbült, és fáradtsággal keveredett örömteli mosoly ült ki az arcára, és végig ottmaradt, amíg az ünneplés tartott. Ezt egyébként vitán felül megérdemelte, és Jessica Pratt is joggal dicsérte meg a Facebook-on, de nekem az "ideálisnál" vékonyabbnak tűnik a hangja (amúgy igen jó tenorhang ez, sokért nem adnám, ha lenne egy ilyen magyar énekes az Operában - de engem a betegsége utáni Carrerasra emlékeztetett egy kicsit), szóval Pavarotti, Gedda, vagy a maiak közül Lawrence Brownlee youtube-on hallható Arturo-felvételeinek hangszíne egy kicsit azért jobban tetszik.
Ezzel együtt ez az előadás szerintem a Metropolitan-nek is díszére vált volna, méghozzá a magyar énekeseket - Bretz Gábor, Sebestyén Miklós, Szántó Andrea - is beleértve. Bretz intelligens éneklése - parampampoli írta valamelyik hozzászólásában nemrég, nagyon egyetértek vele - nekem még úgy is "bejön" a legtöbb szerepében, hogy nem a legnagyobb hang, és bár ezúttal mintha egyszer hibázott volna, mindig rendkívül felkészültnek láttam/hallottam. Sebestyén Miklóst a tavaly decemberi "Schrott-os" Don Giovanniban hallottam először, és ott számomra rendkívül emlékezeteset alakított Leporellóként - most nem volt ekkora szerepe, és nem is emelkedett ki olyan nagyon, de ő is intelligensen és üzembiztosan hozta, amit kellett. Szántó Andreát korábban nem hallottam, és neki sem volt nagy terjedelmű szerepe, de ő sem lógott ki a "mezőnyből". A nálunk tanuló vietnami Ninh Duc Hoang Long nem tűnik túl nagy volumennek, de néhány ütemnyi önálló feladatát ő is megoldotta, és még van lehetősége fejlődni (bár ha, mint olvasom, Kiss B. Atilla a tanára, akkor vannak kétségeim).
A zenekar (a Pannon Filharmonikusok), a karmester (Riccardo Frizza) és a kórus (a Kolozsvári Magyar Opera kórusa) megítélését nehezíti, hogy nyilvánvalóan nem volt túl sok lehetőségük az "összepróbálásra". Ezzel együtt ilyen problémát sem sokat véltem felfedezni - talán egyedül a zenekar és az énekesek között nem volt néha (3-4 alkalommal) tökéletes a tempók összhangja. Az énekkar is, néhány kezdeti bizonytalanságot leszámítva, hamar felnőtt a feladathoz, a nem túl nagy létszám is elégnek bizonyult a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kedvező adottságai közepette. A nagyon imponáló előélettel rendelkező, bár általam eddig nem ismert karmester tempóválasztásai nekem tetszettek, szerintem egy picit gyorsabb volt, mint az interneten hallható felvételek többsége, és ezt én egyáltalán nem találtam hátrányosnak, sőt. És érezhető volt, hogy ő is nagyon "érzi" a bel canto, Bellini világát.
Amiről még szólni kell, az a rendezés. Számomra a félig szcenírozott előadás is tökéletes színházi illúziót keltett, szerintem Némedi Csaba nagyon jól sáfárkodott a szerény lehetőségekkel. Nekem célszerűnek tűnt a díszlet, és az énekesek, illetve a több közreműködő is nagyon profin "közlekedtek" a színpadon a rövid próbalehetőség ellenére - ebből a szempontból már ez az első előadás is érettnek tűnt. Előzetesen kicsit tartottam Maria Callas "belekeverésétől" a darabba, de - bár nem mondhatom, hogy Aleszja Popova minden mozdulatának szándékolt jelentését egyértelműen megértettem - de egyáltalán nem zavarta a mű eredeti gondolatmenetének követését, miközben "átjött" az a rendezői szándék, hogy felhívja a figyelmet Callasnak az egyebek mellett e bel canto darab újrafelfedezésében játszott szerepére, és az előadás nagyobb részében való színpadi jelenléte azt az illúziót keltse, mintha Callas "odafentről" most is figyelne, és biztatna Bellini műveinek színpadra állítására, s "megdicsérné" az egyes szereplőket. Egyszóval intelligens alkotói munka volt a rendezés is, amely élt, de nem élt vissza a rendezői szabadság adta lehetőségekkel. Érthetetlennek - vagy legalábbis számomra megfejthetetlennek - csupán a szereplők öltöztetését találtam. Egyes szereplők (Arturo, Lord Walton, Bruno) és a kórus férfitagjai öltönyben, mások (Giorgio és Enrichetta) jelmezben voltak, míg Elvira nadrágban-vállkendőben, aztán fehér menyasszonyi ruhában, majd végül újra az eredeti nadrágos-vállkendős öltözékben jelent meg (ez utóbbi ráadásul nem is állt jól a kicsit "királynői alkatú", de amúgy helyes és jól öltöztethető Jessica Pratt-nek).
Ezek azonban lényegtelen problémák az átütő erejű, nagy zenei élményt kínáló előadáshoz képest. Akiknek a még hátralevő alkalmakra van jegyük, ritka magas színvonalú operaelőadásra készüljenek. Ha nekem, illetve a fórumban eddig megnyilvánult más nézőknek nem hisznek, higgyenek Kolonits Klárának, aki lájkolta Jessica Prattnek az előadásról szóló facebook-bejegyzését (és aki ezzel tovább növelte bennem az iránta érzett nagyrabecsülésemet: ha helyes a feltételezésem - bár nem láttam a nézők között - ő is jelen volt, és megnézte az előadást, illetve a Pratt alakította Elvirát, és neki is tetszett a "konkurencia").
452   zsoly 2017-05-19 12:21:28
Nem csak Demuro, az egész előadás! Szavakat alig találok! Fantasztikus volt!
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1895 • Kirsten Flagstad, énekes († 1962)
1934 • Van Cliburn, zongoraművész († 2013)
1947 • Orbán György, zeneszerző
1951 • Sass Sylvia, énekes
elhunyt:
2005 • Piero Cappuccilli, énekes (sz. 1929)