vissza a cimoldalra
2020-07-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11532)
A csapos közbeszól (95)

Nicolai Gedda-az univerzális tenor (283)
A MET felvételei (691)
Kortárs zene (101)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3968)
Lehár Ferenc (713)
Kimernya? (3703)
Franz Schmidt (3639)
Dalolj nekem! - szappanopera (656)
Jazz (78)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4862)
Radnai György művészete (58)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (863)
Operett, mint színpadi műfaj (4379)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1977)
Zenetörténet (290)
Antonin Dvorak (198)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

374   Ardelao • előzmény373 2018-03-20 01:13:05

Részlet Czigány György: Csak a derű óráit számolom c. könyvéből:         

„PÉCZELY SAROLTA – KODÁLYRÓL

(2. rész)

„Számtalanszor hivatkozunk rá: világhírű Kodály Zoltán nevelési rendszere. Persze ezen az úton is faggatták – módszeréről … Íme a tömör válasz:

„Nagyon egyszerű. Három szóval lehet ezt kifejezni: ének, népdal és mozgó dó. A »mozgó dó«, az egy olyan titkos szer, amivel sokkal hamarabb megtanulnak a gyerekek kottából énekelni, mint bármi más módszerrel. Hiába kísérleteznek mással, utol nem érik soha. Ez magyar találmány, már több mint száz éve egy angol kezdte, s azóta hol használták, hol elhanyagolták. Mi újra elővettük, és nagyon hasznosnak bizonyult. A másik pedig, hogy népdallal töltjük meg az iskolás gyerekek fejét, amennyiben még nincsen benne, mert a faluról jöttekben benne van. De a városi gyerekek soha nem hallottak ilyet, és nem is tudják. Természetesen tudni kell, városi lakosságunknak nagy százaléka idegen eredetű. Magyarul jól, rosszul megtanult ugyan, de a magyar zenét nem ismerte soha. Így hát ők a magyar népdalokkal soha nem találkoztak. Most az iskolában találkoznak vele az ő gyerekeik is, és nagyon jól befogadják. A népdalhoz fűződik a zenei elemeknek a megtanítása, amire más országokban külön száraz és a gyerekek által nem kedvelt gyakorlatokat szoktak szerkeszteni, amelyek, mivel nem szívesen csinálják, alig eredményesek. A mi gyerekeink szívesen énekelnek, és hamar megtanulják: tíz-tizenkét éves korukban akármit folyékonyan elolvasnak, s ezt nem tudják a külföldiek megérteni. Jöttek híres zeneszerzők, például Sosztakovics, s ha valami dallamot felírtak a táblára, a gyerekek nemcsak azonnal leénekelték, de egy-két éneklés után a táblának hátat fordítva könyv nélkül is tudták. Ezt ne értik. Pedig hát nagyon egyszerű. Ez a korán, hatéves korban elkezdett gyakorlás úgy kifejleszti a gyerekek készségét, felfogó képességüket úgy meggyorsítja, hogy mindez számukra játék.

Kodály nem érhette meg a technika elsöprő erejű fejlődését: az első ember Holdra szállását, azt hogy az internet révén akár másodpercek alatt elérhetjük a Föld legtávolabbi részeit. Nem lehetett tanúja annak, hogy szélsebesen zsugorodó világunkban nyelvünk riasztóan gyors ütemben romlik, hogy fennmaradását illetően nemhogy tízezer, de talán már tíz évvel sem számolhatunk. Kodálynak megadta a Teremtő azt a kegyelmet, hogy nem kellett megtapasztalnia, hogy Magyarországot ByeAlex „Kedvesem” c. opusza képviselhette a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Azt sem, hogy egy Liszt Ferenc díjas énekesünk hamisan, csapni való módon adta elő a magyar himnuszt. Nem kellett elszenvednie a „magyar” rapet, ahol a szavak hangsúlya mindenhová, csak nem a szó elejére esik. És nem kellett kétségbeesnie azon, hogy gyermekeink többsége képtelen egy egyszerű, öt hangból álló dallamot tisztán elénekelni. Merthogy az énektanítás nem tartozik a jövő fejlődéskompatibilis tantárgyai közé.

Egy őszinte bocsánatkérésre azonban talán még képesek vagyunk. Bocsánatot kell kérnünk Kodály szellemétől.

373   Ardelao • előzmény371 2018-03-20 01:09:51

Részlet Czigány György: Csak a derű óráit számolom c. könyvéből:         

„PÉCZELY SAROLTA – KODÁLYRÓL

Péczely Sarolta kettős kötésben él: gondja, felelőssége (szellemi és szervezési feladatok seregével) a Kodály-életmű ügye, s ami jó testvérségben él e hivatással, a maga énekesi, művészi pályája. Jelen voltam, bevezettem hangversenyeit egy-két alkalommal Nagykanizsán, Zalában, Zebegényben és a televízióban. Akár Kodály népdal-feldolgozásokat énekelt, akár a Budavári Te Deum szoprán szólóját, mindig megkapott – zenei erényein túl – vállalkozásának morális szépsége, hitele; egyéniségének kedves, élénk légköre, amelyben komolyság és derű együtt van jelen.

Az egyik ilyen hangversenyt követő vacsora közben (a közreműködők, helybéliek lelkes társaságában) derült ki, hogy többórányi, még nem publikált, el nem hangzott hangfelvétel birtokosa. Főként Kodály két amerikai útjának dokumentumait őrizték meg ezek a szóban forgó műkedvelő hangfelvételek.

A Melléktéma című rádióműsor adott 1979 telén előleget ebből (az akkor még feldolgozásra váró) hangkép-sorozatból.

Műsorunkban Péczely Sarolta kommentálta az elhangzó részleteket, s emlékezett vissza az amerikai utakra.

Kodály minden alkalommal – e közvetlen találkozásokat is eszközül használva – nevelni akarta közönségét, a kint élő magyarokat.

Köszönés helyett például azonnal éneklésre teremtett alkalmat. Kórussá változott át a terem egész közönsége: Elindultam szép hazámból … - énekelték Kodály után a népdalt. Előbb tehát zenéltek; Kodály csak azután szólalt meg.

„Ne tekintsék magukat olyanoknak, mint akik örökre elszakadtak a hazától, hanem inkább a haza kihelyezett, de szerves részének! Magyarország jövője attól függ, hogy erősebb-e az, ami összeköti a kivándoroltakat a régi hazával, vagy erősebb, ami elválasztja. Természetesen sok ága van a hazához tartozásnak; az egyik: az irodalom fejlődésével lépést kell tartani! Emiatt kellene az újonnan megjelent könyveknek nagy számban ide kerülni, mert különben lemaradnak a fejlődéstől, nem értik, mi történik otthon. Azt állandóan figyelemmel kell kísérni. Egyik legerősebb közös nevező az irodalom ismerete, ez összeköti a legkülönbözőbb rendű és rangú magyart; a nyelv, az irodalom és a zene! Én nem tudom, hogy tízezer év múlva lesz-e még magyar, mert a fejlődés oda irányul, hogy a sokféle nyelv idővel egyesülni fog, és csak kevés, talán csak két-három nyelv marad a világon, pláne, ha ilyen „kicsi” lesz a világ, a közlekedés nagyarányú fejlődésével. Már nem nyolcvan nap alatt lehet körülutazni a világot, mint Verne Gyula regényében, hanem nyolc nap alatt, vagy három nap alatt, s talán a holdba is el lehet jutni maholnap. Úgyhogy a sok nyelvnek maholnap megszűnik  az értéke. El kell fogadni azt a gondolatot, hogy a magyar nyelv meg fog szűnni talán tízezer év múlva, de az még messze van, s addig a magyar létezés a magyar nyelvhez van kötve.”

(Folyt. köv.)

371   Ardelao • előzmény370 2018-03-16 20:09:45

Részlet Nagykovácsi Ilona: Fény és árnyék c. könyvéből

(2. rész)

"[…] Felejthetetlen élmény volt számomra, amikor Kodályt ünnepélyes keretek között díszdoktorrá avatták az Egyetemen!

Másik nagy élményem volt a tiszteletére, műveiből rendezett hangverseny, a torontói Edward Johnson hangversenyteremben. Itt, szólógordonkára írt Szonátáját hallottam, honfitársunk, a világ egyik legnagyobb csellistája: Starker János briliáns előadásában és hegedűre és csellóra írt Duo-ját, amit Fenyves Lóránt és Starker János interpretált remekül. De a legmeghatóbb élményem az volt itt, amikor énekkari műveiből a kanadai kórus – magyarul énekelt!

A nagy ovációra a 84 éves Kodály, fiatalokat megszégyenítő frissességgel szaladt fel a színpadra vezető lépcsőkön, és a neki adott virágcsokorból egy szál rózsát gáláns mozdulattal átnyújtott az énekkar szélén álló csinos lánynak.

Én Sárikával ültem a nézőtéren. Odasúgtam neki a zúgó tapsvihar alatt:

- Nem vagy féltékeny, Sárika?

Ő bájos mosollyal válaszolt: - »Már megszoktam!«

Néhány nap múlva nálunk ebédeltek, házunkban, amelynek kertje akkor tele volt szebbnél szebb parasztvirággal, az Isten-adta minden színárnyalatban! Kodály kifejezett kérése volt, hogy senki mást ne hívjunk meg, mert kizárólag velünk akart lenni, hogy »odysseiánkat« - mint ő mondta – meghallgassa. […]

A fényképésszel megállapodtunk, hogy csak ebéd után jöjjön.

Aznap, 1966. július 12-én, rendkívül meleg volt Torontóban, 101 Fahrenheit. A házban belül kellemes hűvös volt a nyitott kertajtóval.

Amikor befejeztük az ebédet, a hidegtálat kivittem a jégszekrénybe, mert nem gusztusos az olvadozó felvágott. A jégszekrénynél hátrafordulok: ott áll Kodály, kezében a vajgombócos tállal:

- Kihoztam, - ezt is tegye a jégre, mert elolvad … - mondta kimondhatatlan kedvességgel. Nem is úgy, mint egy jó vendég, hanem, mint egy kedves családtag.

[…] megérkezett a fényképész. […] látva a gyönyörű kertet, […] titokban megkért: vigyük ki a professzor úrékat, hogy abban a környezetben is csináltasson felvételeket.

- Uram, az Isten szerelmére, ebben a pokoli kánikulában nincs szívem kivinni őket oda! – mondtam a fényképésznek.

A fényképész szomorúan vette tudomásul a kertből való eltanácsolást. Elbúcsúzott és elment. Amint becsuktam mögötte az ajtót, Kodály megszólalt:

- Na, most akkor menjünk ki a kertbe! […]

Attól kezdve a kertben ültünk, - fénykép nélkül …

Négy óra felé vitte haza Tibor őket a Park Plaza hotelbeli lakásukra. Kodály ugyanolyan friss volt, mint amikor odaérkeztek az ebédre. Sárika három szál orchideát hozott nekem. Tulajdonképpen csak most láttam meg először az „igazi“ Sárikát, akivel eddig itt csak koncerteken meg fogadásokon ültem együtt. Most láttam, hogy milyen bájos, milyen intelligens, milyen művelt, és milyen csodálatosan viseli a zene fejedelme feleségének nehéz feladatát! Tudtam, hogy több nyelven beszél, zenei képzettsége magas fokon áll. […] a nagy muzsikusnak bearanyozta az életét, megfiatalította őt! Kodály azelőtt csak nagyon ritkán mosolygott, nálunk nevetett is, gyakran! És ez mind Sárikának volt tulajdonítható.“

Starker plays Kodaly - Duo for Violin and Cello, Op. 7

Janos Starker - Kodály Cello Solo Sonata I. Mvt

370   Ardelao 2018-03-16 20:05:41

Részlet Nagykovácsi Ilona: Fény és árnyék c. könyvéből

(1. rész)

„Torontói életünk egyik nagy élménye volt, ottani együttlétünk Kodály Zoltánékkal. A nagy magyar zeneszerző ifjú második feleségével, Sárikával érkezett Torontóba 1966 júliusában, az itteni egyetem meghívására, előadást tartani a magyar népdalról, amelynek keretében a torontói egyetem díszdoktorává is avatta.

Kimentünk elébük a repülőtérre, […]

Tibor (Polgár Tibor zeneszerző, Nagykovácsi Ilona második férje) – aki annakidején Kodály tanítványa volt a Zeneakadémián, - engedélyt kapott a repülőtéri hatóságoktól, hogy egészen a repülőgép lépcsőjéig mehessünk, és ott fogadhassuk őket. Nagyon szép virágcsokrot vittem magammal Sárika, a felesége számára, akit még nem ismertem előtte. Sajnos, a gép közel három órát késett. Idegesek voltunk, hogy mi történhetett a 84 éves Kodállyal. Hogyan bírja majd ezt a hosszú utat?  […]

Végre jelezték, hogy a gép, - Isten kegyeméből, - pár perc múlva megérkezik. Mire a lépcsőt leengedték, mi már ott álltunk. Elsőnek Kodály jött le a lépcsőn, meglepően csodálatos frisseséggel! Mögötte dekoratív, szép, ifjú felesége, Sárika.

Kitártam a karom, ahogy Kodály közeledett a lépcsőn. Hangosan felkiáltottam: »Isten hozta, professzor úr!«

Megölelt, aztán rám nézett: »Magasabb lett a hangja!...« - mondta mosolyogva.

Sok dalát énekeltem pályám folyamán. Abban az időben nagy divatban volt a »tűhangú« német énekesnő: Erna Sack, a világ legmagasabb hangú szopránja. Kodály akkoriban mindig tréfálkozott velem, mély hangomra utalva: »Maga az Erna Sack fordítottja!«

Most, hogy sok-sok éve nem találkoztunk, még mindig emlékezett erre! »Nausikaa« című gyönyörű dalát hanglemezre is felvettem, a lemez úgy fogyott, hogy akármelyik nagy »slágeremmel« felvette a versenyt!

Kodály első felesége, Sándor Emma, rendkívüli műveltségű asszony  volt. Igen gyakran találkoztunk Pesten, koncerteken, banketteken, hivatalos fogadásokon.

Mindig bámulatba ejtett fiatalos szellemességével, pedig akkor már erősen túl volt a nyolcvanadik évén! Egyik találkozásunkkor a belvárosban, déltájban nagyon megörült, amikor meglátott. Megcsókolt. - »Nem időzök sokáig, sietek haza!« - mondta. […]

- Sietek haza, mert 1 órakor a te »Nausikaa«-lemezed megy a rádióban és én azt hallani akarom! – mondta, és a mosolygó Kodály Zoltánnal a karján, elbúcsúzva tőlünk, elsietett. […]

És most itt volt Kodály Torontóban, ifjú feleségével, volt tanítványának: Péczely Attilának lányával, akit Kodályék már karonülő gyerekkora óta ismertek, és akit a mester – tudomásom szerint – Emma asszony utolsó kívánságaként vett feleségül.“

Kodály Zoltán: Nauszikaa – Énekli: Nagykovácsi Ilona

(Folyt. köv.)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1895 • Kirsten Flagstad, énekes († 1962)
1934 • Van Cliburn, zongoraművész († 2013)
1951 • Sass Sylvia, énekes
elhunyt:
2005 • Piero Cappuccilli, énekes (sz. 1929)