„megtartottuk hát azt a hangversenyünket, amely Kodály Zoltán életművének kívánt emléket állítani a Psalmus Hungaricus ősbemutatójának centenáriumán. És tényleg az az igaz, hogy nagyon nehéz volt eladni.” 

„centenárium ide vagy oda, a szűk 700 jegy alig ment el – ettől előbb ideges lettem, mert már elszoktam ettől, később szomorú. 

„Kodály Zoltán ma már a magyar nemzet dicső, előremutató és rendben, leírom: európai értelemben is jelentős öröksége. Ha őt magát nem „lapozgatjuk", darabjait nem hallgatjuk, koncertjeire el nem járunk, mégis, ki fogja életben tartani művét, általa pedig a magyar folytonosságot?

„Az OPERA Eiffel Műhelyházában a Kodály-hangverseny végső soron felemelő volt, csaknem feledtette az oda vezető nehéz értékesítési utat. De már nincs kedvem azt is elemezni, hogy a külföldi szerzők alkotásaiért akár 50 ezer Ft-os jegyet is kifizet a magyar, Kodályért meg ennek a tizede is nehezen ment. Inkább újra és még jobban eltökélem magunkat: továbbra is és minden évadban lesz Háry vagy Székely fonó, Budavári Te Deum vagy Psalmus, ahogy Kékszakállú és Táncszvit meg Fából faragott vagy Mandarin is. Sőt, idővel talán a „vagy"-ból „és" is válhat, ha minket és szerzőinket a közönség nem hagyja cserben, nagyobb dicsőségére a magyar kultúrának. Tudom, kemény ezt olvasni, de növeli, ki elfödi a bajt – igyekezzünk inkább helyre tenni a dolgokat.”