Az M5 csatorna sugározza ma este (21.00 – 22.25):
Kodály Zoltán: Székely fonó – daljáték
Az 1982. december 18-ai felújítás, premier-előadás, élő közvetítésének felvételét láthatjuk az Erkel Színházból.
Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából az OPERÁ-ban felújított daljáték a Székelyföldön gyűjtött népdalok, népballadák
sorozata, laza cselekménysorral. Ezúttal Békés András rendező elhagyta a cselekményt, és egy balladai tömörségű alkotás született.
Koreográfus: Seregi László
Díszlettervező: Forray Gábor
Jelmeztervező: Márk Tivadar
Karigazgató: Fehér András
Karmester: Ferencsik János
Rendezte: Békés András
Szereposztás:
A kérő – Melis György
A háziasszony – Jablonkay Éva
A legény – Gulyás Dénes
A leány – Andor Éva
A gazdag legény – Rozsos István
Kodály, aki nekünk (se) fontos, avagy miért nem érezzük a lényeget?
origo.hu - 2023.11.22. 22:51 - ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 276. LEVÉL
„megtartottuk hát azt a hangversenyünket, amely Kodály Zoltán életművének kívánt emléket állítani a Psalmus Hungaricus ősbemutatójának centenáriumán. És tényleg az az igaz, hogy nagyon nehéz volt eladni.”
„centenárium ide vagy oda, a szűk 700 jegy alig ment el – ettől előbb ideges lettem, mert már elszoktam ettől, később szomorú.”
„Kodály Zoltán ma már a magyar
nemzet dicső, előremutató és rendben, leírom: európai értelemben is jelentős
öröksége. Ha őt magát nem „lapozgatjuk", darabjait nem hallgatjuk,
koncertjeire el nem járunk, mégis, ki fogja életben tartani művét, általa pedig
a magyar folytonosságot?”
„Az OPERA Eiffel Műhelyházában a Kodály-hangverseny végső soron felemelő volt, csaknem feledtette az oda vezető nehéz értékesítési utat. De már nincs kedvem azt is elemezni, hogy a külföldi szerzők alkotásaiért akár 50 ezer Ft-os jegyet is kifizet a magyar, Kodályért meg ennek a tizede is nehezen ment. Inkább újra és még jobban eltökélem magunkat: továbbra is és minden évadban lesz Háry vagy Székely fonó, Budavári Te Deum vagy Psalmus, ahogy Kékszakállú és Táncszvit meg Fából faragott vagy Mandarin is. Sőt, idővel talán a „vagy"-ból „és" is válhat, ha minket és szerzőinket a közönség nem hagyja cserben, nagyobb dicsőségére a magyar kultúrának. Tudom, kemény ezt olvasni, de növeli, ki elfödi a bajt – igyekezzünk inkább helyre tenni a dolgokat.”
Aki elérte, hogy „Legyen a zene mindenkié!” – 140 éve született Kodály Zoltán
(papageno.hu – 2022. december 16.)
A Bartók Rádió ma este kapcsolja a Zeneakadémia Nagytermét (19.35 – 21.15) , ahonnan élőben sugározza:
Kodály Zoltán: Székely fonó (Székelyfonó)
Egyfelvonásos daljáték
Vezényel: Ménesi Gergely
Km. a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara,
a Zeneakadémia Alma Mater Kórusa (karigazgató: Somos Csaba),
a Kodály Intézet Vegyeskara (karigazgató: Füri Anna)
Szereposztás:
Háziasszony: Meláth Andrea (mezzoszoprán)
Kérő: Csölley Martin (bariton)
Szomszédasszony: Ruszó Alexandra (alt)
Fiatal leány: Fenyvesi Gabriella Rea (szoprán)
Fiatal legény: Papp Balázs (tenor)
Gazdag legény/Bolha: Czinke László (tenor)
Az M5 csatorna mai műsorán - 2021.12.15 21:00 - 22:40
A Magyar Rádió Zenei Együtteseinek Kodály-estje (2017)
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – 2017. december 15.
Vezényel: Vásáry Tamás
Kodály: Psalmus Hungaricus,
Kodály: Galántai táncok,
Kodály: Nyári este,
Kodály: Budavári Te Deum
Közreműködők:
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara, Gyermekkórusa
szoprán - Szabóki Tünde
alt - Wiedemann Bernadett
tenor - Horváth István
basszus - Rácz István
Katolikus Rádió - "Zenei barangolás"
Székelyfonó - részletek Kodály Zoltán daljátékából
Szerkesztő: Magyar Kornél
Elhangzott: 2021.03.14. 20:04 - 21:00
Visszahallgatható ezen a linken:
https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=20&mev=2021&mho=03&mnap=14&mora=20&mperc=04
Háziasszony – Komlóssy Erzsébet
Kérő: Melis György
Lány: Andor Éva
Legény: Simándy József
Gazdag legény: Palcsó Sándor
Szomszédasszony – Barlay Zsuzsa
Közreműködik: a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, a Budapest Filharmóniai Társaság Zenekara.
Vezényel: Ferencsik János
A felvétel készült: 1970,
CD kiadás: 1996, Hungaroton HCD12839-40
2020. december 16. 19.30-22.00
Zeneakadémia Nagy Terem
KODÁLY 138
CSAK ONLINE
Kodály: Énekszó, op. 1 – részletek
Kodály: Adagio
Kodály: Szonatina
Kodály: Meditáció Debussy egy motívuma fölött
Kodály: Cselló-zongora szonáta, op. 4
Bretz Gábor (ének), Fenyő László (cselló), Gráf Zsuzsanna, Farkas Gábor (zongora)
Házigazda: Nemes László Norbert
A közvetítés ingyenesen megtekinthető lesz a Zeneakadémia honlapján.
A Bartók Rádió élő, kapcsolásos közvetítése 19.35 órakor kezdődik.
A Bartók Rádió mai műsorán szerepel:
19:35 – 20.38: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye
Vezényel: Lamberto Gardelli
1. Ludwig van Beethoven: IV. szimfónia,
2. Kodály Zoltán: Budavári Te Deum (Temesi Mária, Takács Tamara, Ilosfalvy Róbert, Polgár László (ének), Magyar Állami Énekkar (karig.: Pászti Miklós)
(Zeneakadémia, Nagyterem, 1987. december 15.)
(Ism. augusztus 31., 12.36)
2020.07.07 13:50 - 15:30 M5 (HD), ismétlés: 23.05 -től Háry János |
magyar zenés film,1965 |
Garay János és Kodály Zoltán népszerű daljátéka filmen.
A kocsmában az öreg Háry János az ivócimboráit és a diákokat szórakoztatja hihetetlen történeteivel. Miután a burkus határon megsegítette Mária Lujzát, a császár lánya magával vitte a Burgba, és ettől kezdve meg sem áll a majlandi csatamezőig, ahol még a híres Napóleont is megleckézteti.
Forgatókönyv: Paulini Béla és Harsányi Zsolt nyomán Szirtes György
Rendezte: Szinetár Miklós
Operatőr: Tóth János
Szereplők:
Háry János – Szirtes Ádám (énekhangja: Melis György)
Örzse – Medgyesi Mária (énekhangja: Mátyás Mária)
Mária Lujza – Tordai Teri (énekhangja: Sándor Judit)
Császárné – Kiss Manyi (énekhangja: Gombos Éva)
Marci, kocsis – Bánhidi László (énekhangja: Radnay György)
Ebelasztin – Márkus László (énekhangja: Réti József)
Császár – Balázs Samu
Napoleon – Bodrogi Gyula
Ivócimbora –Tompa Sándor
Ivócimbora – Peti Sándor
Kocsmáros – Misoga László
Krucifix generális – Keleti László
Jóska – Cs. Németh Lajos
Diák – Koncz Gábor
Osztrák tábornok – Harkányi Endre
Zenei felvétel:
Karigazgató: Csányi László és Pless László
Vezényel: Ferencsik János
Bartók Rádió, ma esti műsora, 20.15 – 21.10
A Magyar Rádió Énekkarának hangversenye
Vez.: Strausz Kálmán
1. Thomas Tallis: Jeremiás siralmai,
2. Arvo Pärt: a) Triodion, b) Dopo la vittoria,
3. Kodály Zoltán: Sík Sándor Te Deuma
(Esztergom, Ferences templom, 2007. március 19.)
Ism. július 6., 13.19)
Kodály a pincében csokizik, avagy az Opera nagy leállásairól 2.
ÓKOVÁCS SZILVESZTER2020.05.19. 09:00 Origo.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 138. LEVÉL
Édes Néném,
A mi Kodályunk - dokumentumfilm
Két fiatal muzsikus, Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész szemszögéből és egy száz éve elhangzott koncert apropóján ismerhetjük meg a 20. század egyik legjelentősebb muzsikusa, Kodály Zoltán egy kevéssé ismert arcát.
Nemzet: magyar
Stílus: dokumentum
Hossz: 90 perc
Magyar mozibemutató: 2020. március 12.
Kodály Zoltán születésének mai évfordulóján ünnepi hangverseny lesz a Zeneakadémia Nagytermében:
KODÁLY: Hét zongoradarab op. 11 – 6. Székely nóta
KODÁLY: Négy dal – 2. Nausikaa
KODÁLY: Magyar népzene – 8. A rossz feleség
KODÁLY: Marosszéki táncok
KODÁLY: Kádár Kata
KODÁLY: Hét zongoradarab, op. 11 – 2. Székely keserves
Fodor Bernadett, Rálik Szilvia (ének), Kovács Gergely (zongora)
Szünet
KODÁLY-GYULAI PÁL: Este
ZÁMBÓ JONATÁN: Álomtündérek – négy bölcsődal
KODÁLY: Új esztendőt köszöntő
DOBOS DÁNIEL: Regős ének
KODÁLY: Semmit ne bánkódjál
KODÁLY: Esti dal
Közreműködik:
Mondok Yvette (ének)
Alma Mater kórus
Vezényel: Somos Csaba
Bartók Rádió, ma délutáni koncertközvetítése, 12:36 – 13.59: A Spanyol Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye Vezényel: Thomas Dausgaard
Spanyol Rádió és Televízió Énekkara (karig.: Javier Corcuera)
1. Kodály Zoltán: a) Concerto, b) Psalmus Hungaricus Op. 13. (Pataki, kórus), 2. Bartók Béla: Concerto
|
Kodály Zoltán születésének 136. évfordulóján, ma esti emlékkoncert
19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem
Műsor:
KODÁLY 136
KODÁLY: Vízkereszt
KODÁLY: Ave Maria
KODÁLY: 150. Genfi zsoltár
KODÁLY: Villő
KODÁLY: Lengyel László
KODÁLY: Táncnóta
KODÁLY: Angyalok és pásztorok
Cantemus Gyermekkar (karigazgató: Szabó Dénes)
KODÁLY: Nemzeti dal
KODÁLY: Huszt
KODÁLY: Rabhazának fia
KODÁLY: Élet vagy halál
KODÁLY: Karádi nóták
Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán)
KODÁLY: Sirató ének
KODÁLY: Liszt Ferenchez
KODÁLY: Laudes organi
Tóka Ágoston (orgona)
Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba)
A Critical Reflection on the Kodály Approach and the Lens of Praxial Music Education
Dafu Lai
China University of Petroleum in Beijing,
Dept. of Arts & Social Science Beijing, China
A múlt heti HVG-ben érdekes cikk jelent meg, amely a Kodály-házaspár 1946/47-es, az USA-ban tett hosszabb utazásával foglalkozik Szegedy-Maszák Aladár akkori washingtoni követ memoárja alapján és eddig sehol nem publikált részletet is közölnek a memoárkötetből. Ezen út idején, 1947. január 26-án, Washingtonban volt a Missa brevis amerikai bemutatója, a szerző vezényletével. Ormándy Jenő pedig meghívta a maestrót egyik philadelphiai koncertjére, amelyen a Páva-variációk is elhangzott.
2018. 04. 21. SZOMBAT 10:00 - 2018. 04. 21. SZOMBAT 13:00
HONTERUS ANTIKVÁRIUM ÉS AUKCIÓSHÁZ
98. árverés | könyv, kézirat, papírrégiség, fotó
Kodály Zoltán [zeneszerző, népzenekutató; 1882-1967] öt időskori fényképe az 1960-as évekből.
TÉTEL TELJES LEÍRÁSA
- Petri (Pick) Lajos szobrászművész [1884-1963] temetésén feleségével, Péczely Saroltával a farkasréti temetőben. mérete: 14 x 9 cm. Készítője ismeretlen.
- 2-3. Két felvétel Kodályról a Budai várban (a Halászbástyánál és a Tóth Árpád sétányon). A fényképek mérete egységes 24 x 18 cm. Készítőjük ismeretlen.
- 4-5. Két fénykép Kodály Zoltánról és feleségéről, Péczely Saroltáról egy kiállítás-megnyitón. A képek mérete egységesen 18 x 13 cm. A felvételeket Balogh József készítette (a hátoldalukon bélyegzés).
Jó állapotú eredeti fényképek.
KIKIÁLTÁSI ÁR: |
24 000 HUF |
- Film Színház Muzsika, 1981. december 26. (52. szám)
„Minden úgy marad, ahogy Kodály hagyta itt…”
Kodály Zoltán egykori otthonában már jó ideje sűrű munka forrósítja a levegőt. A látogató, a külső szemlélő nem könnyen tájékozódik a teendők részleteinek sokféleségében, csak azt látja, hogy a régi nagy ebédlőasztalt négyen is körülülik és kottákat, kéziratokat válogatnak, tanulmányoznak, a könyvtárszobában pedig szakértő gondosságával rendszerezik a kötetek egymásutánját.
Kodály Zoltánné Péczely Saroltával a zeneszobában beszélgetünk.
Zeneszóba? A meghatározás voltaképpen nagyon is felületes és semmitmondó, mert ennek a lakásnak nemcsak a zongora közeléből, hanem minden zugából zene szól, Kodály hangjának, szavainak a zenéje, a képek, a népművészeti köcsögök, kézimunkák, emlékek zenéje, Kodály szoborportréinak a zenéje és a zeneszerző, a tanár úr egész életének, emberi magatartásának a zenéje. Egyébként a lakás jobbára úgy fest, mint évtizedekkel ezelőtt, minden a maga helyén, a hajdanvaló jóleső légkör lengi körül az asztalt, a székeket, a kredencet meg Háry János régi, fából faragott kicsinyített színpadi órájának a remekét és a Székelyfonó ugyancsak fafaragású tündéri miniatűr díszletét.
A jövő év már Kodály éve. Az ő születésének centenáriumához érkezünk el. S ez az otthon, a Kodály köröndön múzeummá alakul át. Beléphet, körülnézhet, érdeklődhet, tanulmányozhat, erőt meríthet mindenki, akit vonz a Kodály név, a Kodály életmű.
Kodályné Péczely Sarolta ma már nem csupán Kodály özvegye, hanem ismert énekesnő is. Három év óta rendszeresen koncertezik hazai pódiumokon, dalestéken szerepelt Amerikában. Jugoszláviában, Japánban, Finnországban is. Hangja és mosolya szelíd, de minden megnyilvánulásában határozott és okosan energikus. A lakásból nemsokára elköltözik ...
— Megkérte rá valaki, hogy a múzeummá alakítás kedvéért más lakásba telepedjen át?
— A magam ötlete volt. Úgy éreztem, elérkezett az ideje annak, hogy mindent szakszerűen rendbe rakjunk itt, és a lakást azoknak a sokasága birtokolja, akik közel akarnak férkőzni Kodályhoz. Ha érzelmeimre hallgatnék, örökre itt maradnék. Szeretem ezeket a falakat, ez a lakás húsz év óta az otthonom. Beszélnek hozzám ezek a tárgyak, már sikerült szóra bírnom őket, lassan-lassan megtanultam a nyelvüket.
— Megeshet az is, hogy a saját ízlése szerint formált új otthonában felszabadultabban válik igazi önmagává ...
— Sosem gyötörtek afféle komplexusok, hogy ez a mostani otthonom nem az én koromhoz illő. Ebben a lakásban különleges, rendkívüli szellemiség tündökölt, nagyon is iparkodnom kellett, hogy pezsgő élettempójához méltó módon hozzáidomuljak. A búcsúzó életnek soha semmiféle jelét nem tapasztaltam itt...
— Vajon miféle kapcsolat fűzte Emma asszonyhoz, Kodály első feleségéhez?
— Kisgyermekkoromban, amikor Kodályék gyakran jártak szüleim vidéki házában, sokat beszélgettem vele. Öt csakúgy, mint Kodályt, őszinte érdeklődés fűtötte az emberek iránt. Belelátott a lelkűkbe. S aki ezt a fajta szívből fakadó, együttérző érdeklődést megérzi, kitárja legbensőbb titkait. Emmával később is találkoztam időnként. Amikor a főiskolára kerültem, mindaddig, amíg őt kórházba nem vitték, gyakran ebédeltem itt náluk.
— Átrendeződik-e a lakás, amikor múzeummá alakítják ?
— Minden úgy marad, ahogy Kodály hagyta itt. Ahogyan most látja. Egy vagy két különösen a lelkemhez nőtt tárgyat viszek csak magammal. Például Edvi Illés Aladár Kodályról festett gyönyörű portréját. Hogy mit még? Majd a pillanat meghatározza.
— Az elhatározás, a választás is tehetség, meg alkat dolga…
— Kodály Zoltán jókor tanított meg arra, hogy szókincsemből örökre kiiktassam a mindegy fogalmát. „Semmi se mindegy” — figyelmeztetett.
— Gyakran föl bukkant-e azelőtt mondataiban a mindegy?
— Megesett, hogy udvariasságból egyik-másik kérdésére azt feleltem: nekem mindegy. Az erre vonatkozó tilalmat aztán addig ismételte, amíg belém nem vésődött. És sokat segített az is, hogy nemegyszer fontos ügyek intézését bízta rám ...
— Ez nem ijesztette meg?
— Könnyű dolgom volt, hiszen erős és rendíthetetlen egyéniség mellett éltem, így hát semmiféle feladattól nem riadtam meg. Egyébként kezdettől fogva arra hajlottam, hogy magam határozzak bonyolult helyzetekben is. Tizennyolc éves koromban senki tanácsát nem kértem, amikor szóba került, hogy férjhez megyek Kodály Zoltánhoz.
— Kettejük között mikor került ez legelőször szóba?
— 1959 júliusában.
— Beszélt-e Kodály Bartókkal kapcsolatos emlékeiről?
— Azokat az elődeit és kortársait, akiket szeretett, nem tekintette távollevőnek, hanem életének magától értetődő részeseinek, örökké jelenvalónak. Amikor Bartókról esett szó, akkor is ez érződött szavaiból. Egyébként Kodállyal való beszélgetéseink nyomán a nagy mesterekről határozott kép rajzolódott ki bennem. Sosem erőszakolta rám a véleményét, de szavai oly módon juttatták a közelembe a zenei élet nagy egyéniségeit, hogy már-már személyes ismerőseimnek éreztem és érzem őket ma is. A legszuggesztívebb gondolatait kortársairól tárta föl. S talán épp ezért él bennem valamiféle különös nosztalgia a század első felének nagy korszaka iránt. S ahhoz, hogy ez a korszak valóságossá váljon az én elképzelésemben, ez a lakás, ez az otthon is hozzásegített. Engem életem legfogékonyabb éveiben árasztottak el a legnagyobb szellemi és lelki hatások, áttekintésük és földolgozásuk talán sosem ér véget bennem.
— De hát Kodály tudvalévőn nemcsak a múltban élt, hanem nagyon is tevékenyen vett részt a jelen mindennapjainak az építésében, formálásában . . .
— Kodály mindvégig hűséges maradt önmagához, de ez csakugyan nem húzta vissza a múltba, nem vonta el a maga jelenétől, sőt a jövőtől sem. S most, amikor egyedül maradtam, úgy érzem, hogy még mindig nem tudom őt utolérni abban, amit előre látott meg. Sok mindnyájunkat érintő zenei és emberi kérdés vetődött föl beszélgetéseink közben. Halála után most már sok év telt el, és ha visszagondolok zeneszerzői divatokról, vagy más lényeges kérdésekről alkotott véleményére, számomra véglegesen bebizonyosodott az ő tévedhetetlen igaza.
— De térjünk vissza a mához, vagyis a holnaphoz. Mikor is kezdődnek a centenáriumi ünnepségek?
— Ügy tudom, 1982 őszétől a következő év őszéig ívelnek. Fontos eseménynek érzem, hogy Legány Dezső szerkesztésében megjelennek Kodály magyarul írt levelei. Legány csaknem hétszáz fölhívást intézett a világ minden tájára, mindazokhoz, akikről föltételezhető, hogy Kodály levelezett velük. A készülő kötetben válogatás jelenik meg Emmának írt leveleiből is. Ezekben izgalmas őszinteséggel mutatkozik meg Kodály legigazibb lénye, életének, pályájának indulása, véleménye a világról, művekről, zenei irányzatokról.
— Hogyan képzeli el további életét, ha elköltözik a Kodály köröndi lakásból?
— Semmiképp sem akarom, hogy ez az elköltözés afféle vízválasztó legyen az életemben. Az új otthon sem rajtam, sem a feladataimon nem változtat.
— Mik a legfőbb feladatai?
— Minden, ami Kodállyal kapcsolatos, és az éneklés.
Gách Marianne
Részlet Czigány György: Csak a derű óráit számolom c. könyvéből:
„PÉCZELY SAROLTA – KODÁLYRÓL
(2. rész)
„Számtalanszor hivatkozunk rá: világhírű Kodály Zoltán nevelési rendszere. Persze ezen az úton is faggatták – módszeréről … Íme a tömör válasz:
„Nagyon egyszerű. Három szóval lehet ezt kifejezni: ének, népdal és mozgó dó. A »mozgó dó«, az egy olyan titkos szer, amivel sokkal hamarabb megtanulnak a gyerekek kottából énekelni, mint bármi más módszerrel. Hiába kísérleteznek mással, utol nem érik soha. Ez magyar találmány, már több mint száz éve egy angol kezdte, s azóta hol használták, hol elhanyagolták. Mi újra elővettük, és nagyon hasznosnak bizonyult. A másik pedig, hogy népdallal töltjük meg az iskolás gyerekek fejét, amennyiben még nincsen benne, mert a faluról jöttekben benne van. De a városi gyerekek soha nem hallottak ilyet, és nem is tudják. Természetesen tudni kell, városi lakosságunknak nagy százaléka idegen eredetű. Magyarul jól, rosszul megtanult ugyan, de a magyar zenét nem ismerte soha. Így hát ők a magyar népdalokkal soha nem találkoztak. Most az iskolában találkoznak vele az ő gyerekeik is, és nagyon jól befogadják. A népdalhoz fűződik a zenei elemeknek a megtanítása, amire más országokban külön száraz és a gyerekek által nem kedvelt gyakorlatokat szoktak szerkeszteni, amelyek, mivel nem szívesen csinálják, alig eredményesek. A mi gyerekeink szívesen énekelnek, és hamar megtanulják: tíz-tizenkét éves korukban akármit folyékonyan elolvasnak, s ezt nem tudják a külföldiek megérteni. Jöttek híres zeneszerzők, például Sosztakovics, s ha valami dallamot felírtak a táblára, a gyerekek nemcsak azonnal leénekelték, de egy-két éneklés után a táblának hátat fordítva könyv nélkül is tudták. Ezt ne értik. Pedig hát nagyon egyszerű. Ez a korán, hatéves korban elkezdett gyakorlás úgy kifejleszti a gyerekek készségét, felfogó képességüket úgy meggyorsítja, hogy mindez számukra játék.”
Kodály nem érhette meg a technika elsöprő erejű fejlődését: az első ember Holdra szállását, azt hogy az internet révén akár másodpercek alatt elérhetjük a Föld legtávolabbi részeit. Nem lehetett tanúja annak, hogy szélsebesen zsugorodó világunkban nyelvünk riasztóan gyors ütemben romlik, hogy fennmaradását illetően nemhogy tízezer, de talán már tíz évvel sem számolhatunk. Kodálynak megadta a Teremtő azt a kegyelmet, hogy nem kellett megtapasztalnia, hogy Magyarországot ByeAlex „Kedvesem” c. opusza képviselhette a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Azt sem, hogy egy Liszt Ferenc díjas énekesünk hamisan, csapni való módon adta elő a magyar himnuszt. Nem kellett elszenvednie a „magyar” rapet, ahol a szavak hangsúlya mindenhová, csak nem a szó elejére esik. És nem kellett kétségbeesnie azon, hogy gyermekeink többsége képtelen egy egyszerű, öt hangból álló dallamot tisztán elénekelni. Merthogy az énektanítás nem tartozik a jövő fejlődéskompatibilis tantárgyai közé.
Egy őszinte bocsánatkérésre azonban talán még képesek vagyunk. Bocsánatot kell kérnünk Kodály szellemétől.
Részlet Czigány György: Csak a derű óráit számolom c. könyvéből:
„PÉCZELY SAROLTA – KODÁLYRÓL
Péczely Sarolta kettős kötésben él: gondja, felelőssége (szellemi és szervezési feladatok seregével) a Kodály-életmű ügye, s ami jó testvérségben él e hivatással, a maga énekesi, művészi pályája. Jelen voltam, bevezettem hangversenyeit egy-két alkalommal Nagykanizsán, Zalában, Zebegényben és a televízióban. Akár Kodály népdal-feldolgozásokat énekelt, akár a Budavári Te Deum szoprán szólóját, mindig megkapott – zenei erényein túl – vállalkozásának morális szépsége, hitele; egyéniségének kedves, élénk légköre, amelyben komolyság és derű együtt van jelen.
Az egyik ilyen hangversenyt követő vacsora közben (a közreműködők, helybéliek lelkes társaságában) derült ki, hogy többórányi, még nem publikált, el nem hangzott hangfelvétel birtokosa. Főként Kodály két amerikai útjának dokumentumait őrizték meg ezek a szóban forgó műkedvelő hangfelvételek.
A Melléktéma című rádióműsor adott 1979 telén előleget ebből (az akkor még feldolgozásra váró) hangkép-sorozatból.
Műsorunkban Péczely Sarolta kommentálta az elhangzó részleteket, s emlékezett vissza az amerikai utakra.
Kodály minden alkalommal – e közvetlen találkozásokat is eszközül használva – nevelni akarta közönségét, a kint élő magyarokat.
Köszönés helyett például azonnal éneklésre teremtett alkalmat. Kórussá változott át a terem egész közönsége: Elindultam szép hazámból … - énekelték Kodály után a népdalt. Előbb tehát zenéltek; Kodály csak azután szólalt meg.
„Ne tekintsék magukat olyanoknak, mint akik örökre elszakadtak a hazától, hanem inkább a haza kihelyezett, de szerves részének! Magyarország jövője attól függ, hogy erősebb-e az, ami összeköti a kivándoroltakat a régi hazával, vagy erősebb, ami elválasztja. Természetesen sok ága van a hazához tartozásnak; az egyik: az irodalom fejlődésével lépést kell tartani! Emiatt kellene az újonnan megjelent könyveknek nagy számban ide kerülni, mert különben lemaradnak a fejlődéstől, nem értik, mi történik otthon. Azt állandóan figyelemmel kell kísérni. Egyik legerősebb közös nevező az irodalom ismerete, ez összeköti a legkülönbözőbb rendű és rangú magyart; a nyelv, az irodalom és a zene! Én nem tudom, hogy tízezer év múlva lesz-e még magyar, mert a fejlődés oda irányul, hogy a sokféle nyelv idővel egyesülni fog, és csak kevés, talán csak két-három nyelv marad a világon, pláne, ha ilyen „kicsi” lesz a világ, a közlekedés nagyarányú fejlődésével. Már nem nyolcvan nap alatt lehet körülutazni a világot, mint Verne Gyula regényében, hanem nyolc nap alatt, vagy három nap alatt, s talán a holdba is el lehet jutni maholnap. Úgyhogy a sok nyelvnek maholnap megszűnik az értéke. El kell fogadni azt a gondolatot, hogy a magyar nyelv meg fog szűnni talán tízezer év múlva, de az még messze van, s addig a magyar létezés a magyar nyelvhez van kötve.”
(Folyt. köv.)
IN MEMORIAM ARANY JÁNOS és KODÁLY ZOLTÁN - balladaest
"Szeretettel hívjuk várjuk, 2018. március 19-én a Magyar Kodály Társaság rendezvényére,
IN MEMORIAM ARANY JÁNOS és KODÁLY ZOLTÁN című balladaestre,
a Színház és Filmművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában
Rendező: Hegedűs D. Géza
Zongorán közreműködik: Gyökér Gabriella
A műsort összeállította: Dr. Ittzés Mihály a Magyar Kodály Társaság elnöke
Helyszín: Zirci Ciszterci Apátság, Gobelin terem
Időpont: 2018. március 19. 16 óra
Együttműködő partner: Zirci Ciszterci Apátság
Ez a rendezvény korábban Szegeden is bemutatásra került:
SZTE ZENEMŰVÉSZETI INTÉZETE FRICSAY TERME
(Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
2018. JANUÁR 29., HÉTFŐ, 18 ÓRA
Történelmi képek
1. Kodály: Székely nóta (Hét zongoradarab, Op. 11., No. 6.) - Kovács Gergely
2. Kodály: Katona vagyok én – Bartos Barna
3. Arany: Szondi két apródja – Antóci Dorottya
4. Kodály: Kádár István – Bartos Barna
5. Arany: Rákócziné. Ballada – Horváth Csenge
6. Kodály: Rákóczi kesergője – Gulyás Bence
Népéleti témák
1. Kodály: A Nád Jancsi csárdában - Gulyás Bence
2. Arany: Én vagyok az anyám átka… – Reider Péter
3. Arany: Árva fiú – Kovács Máté
4. Kodály: Három árva – Kiss Judit Anna
5. Arany: A varró leányok – Ábel Stella
6. Arany: Szőke Panni – Márkus Luca
7. Kodály: Szabó Erzsi – Fürjes Anna
8. Arany: Az ünneprontók – Darvasi Áron
9. Kodály: Dudanóta – Szűcs Attila
– s z ü n e t –
10. Kodály: Székely keserves (Hét zongoradarab, Op. 11. No. 2.) - Kovács Gergely
11. Arany: Tengeri-hántás – Márfi Márk
12. Kodály: Kádár Kata – Kiss Judit Anna
13. Arany: Vörös Rébék – Dino Benjamin
14. Arany: Népdal – Lukács Dániel
15. Kodály: Barcsai – Kiss Judit Anna
16. Arany: Tetemre hívás – Ertl Zsombor
17. Kodály: A rossz feleség – Fürjes Anna
18. Arany: Ágnes asszony – Rudolf Szonja
19. Kodály: Mónár Anna – Fürjes Anna
20. Kodály: Az hol én elmenyek – Szűcs Attila
Zongorán kísér: Dallos Erika, Gyökér Gabriella /
Részlet Nagykovácsi Ilona: Fény és árnyék c. könyvéből
(2. rész)
"[…] Felejthetetlen élmény volt számomra, amikor Kodályt ünnepélyes keretek között díszdoktorrá avatták az Egyetemen!
Másik nagy élményem volt a tiszteletére, műveiből rendezett hangverseny, a torontói Edward Johnson hangversenyteremben. Itt, szólógordonkára írt Szonátáját hallottam, honfitársunk, a világ egyik legnagyobb csellistája: Starker János briliáns előadásában és hegedűre és csellóra írt Duo-ját, amit Fenyves Lóránt és Starker János interpretált remekül. De a legmeghatóbb élményem az volt itt, amikor énekkari műveiből a kanadai kórus – magyarul énekelt!
A nagy ovációra a 84 éves Kodály, fiatalokat megszégyenítő frissességgel szaladt fel a színpadra vezető lépcsőkön, és a neki adott virágcsokorból egy szál rózsát gáláns mozdulattal átnyújtott az énekkar szélén álló csinos lánynak.
Én Sárikával ültem a nézőtéren. Odasúgtam neki a zúgó tapsvihar alatt:
- Nem vagy féltékeny, Sárika?
Ő bájos mosollyal válaszolt: - »Már megszoktam!«
Néhány nap múlva nálunk ebédeltek, házunkban, amelynek kertje akkor tele volt szebbnél szebb parasztvirággal, az Isten-adta minden színárnyalatban! Kodály kifejezett kérése volt, hogy senki mást ne hívjunk meg, mert kizárólag velünk akart lenni, hogy »odysseiánkat« - mint ő mondta – meghallgassa. […]
A fényképésszel megállapodtunk, hogy csak ebéd után jöjjön.
Aznap, 1966. július 12-én, rendkívül meleg volt Torontóban, 101 Fahrenheit. A házban belül kellemes hűvös volt a nyitott kertajtóval.
Amikor befejeztük az ebédet, a hidegtálat kivittem a jégszekrénybe, mert nem gusztusos az olvadozó felvágott. A jégszekrénynél hátrafordulok: ott áll Kodály, kezében a vajgombócos tállal:
- Kihoztam, - ezt is tegye a jégre, mert elolvad … - mondta kimondhatatlan kedvességgel. Nem is úgy, mint egy jó vendég, hanem, mint egy kedves családtag.
[…] megérkezett a fényképész. […] látva a gyönyörű kertet, […] titokban megkért: vigyük ki a professzor úrékat, hogy abban a környezetben is csináltasson felvételeket.
- Uram, az Isten szerelmére, ebben a pokoli kánikulában nincs szívem kivinni őket oda! – mondtam a fényképésznek.
A fényképész szomorúan vette tudomásul a kertből való eltanácsolást. Elbúcsúzott és elment. Amint becsuktam mögötte az ajtót, Kodály megszólalt:
- Na, most akkor menjünk ki a kertbe! […]
Attól kezdve a kertben ültünk, - fénykép nélkül …
Négy óra felé vitte haza Tibor őket a Park Plaza hotelbeli lakásukra. Kodály ugyanolyan friss volt, mint amikor odaérkeztek az ebédre. Sárika három szál orchideát hozott nekem. Tulajdonképpen csak most láttam meg először az „igazi“ Sárikát, akivel eddig itt csak koncerteken meg fogadásokon ültem együtt. Most láttam, hogy milyen bájos, milyen intelligens, milyen művelt, és milyen csodálatosan viseli a zene fejedelme feleségének nehéz feladatát! Tudtam, hogy több nyelven beszél, zenei képzettsége magas fokon áll. […] a nagy muzsikusnak bearanyozta az életét, megfiatalította őt! Kodály azelőtt csak nagyon ritkán mosolygott, nálunk nevetett is, gyakran! És ez mind Sárikának volt tulajdonítható.“
Részlet Nagykovácsi Ilona: Fény és árnyék c. könyvéből
(1. rész)
„Torontói életünk egyik nagy élménye volt, ottani együttlétünk Kodály Zoltánékkal. A nagy magyar zeneszerző ifjú második feleségével, Sárikával érkezett Torontóba 1966 júliusában, az itteni egyetem meghívására, előadást tartani a magyar népdalról, amelynek keretében a torontói egyetem díszdoktorává is avatta.
Kimentünk elébük a repülőtérre, […]
Tibor (Polgár Tibor zeneszerző, Nagykovácsi Ilona második férje) – aki annakidején Kodály tanítványa volt a Zeneakadémián, - engedélyt kapott a repülőtéri hatóságoktól, hogy egészen a repülőgép lépcsőjéig mehessünk, és ott fogadhassuk őket. Nagyon szép virágcsokrot vittem magammal Sárika, a felesége számára, akit még nem ismertem előtte. Sajnos, a gép közel három órát késett. Idegesek voltunk, hogy mi történhetett a 84 éves Kodállyal. Hogyan bírja majd ezt a hosszú utat? […]
Végre jelezték, hogy a gép, - Isten kegyeméből, - pár perc múlva megérkezik. Mire a lépcsőt leengedték, mi már ott álltunk. Elsőnek Kodály jött le a lépcsőn, meglepően csodálatos frisseséggel! Mögötte dekoratív, szép, ifjú felesége, Sárika.
Kitártam a karom, ahogy Kodály közeledett a lépcsőn. Hangosan felkiáltottam: »Isten hozta, professzor úr!«
Megölelt, aztán rám nézett: »Magasabb lett a hangja!...« - mondta mosolyogva.
Sok dalát énekeltem pályám folyamán. Abban az időben nagy divatban volt a »tűhangú« német énekesnő: Erna Sack, a világ legmagasabb hangú szopránja. Kodály akkoriban mindig tréfálkozott velem, mély hangomra utalva: »Maga az Erna Sack fordítottja!«
Most, hogy sok-sok éve nem találkoztunk, még mindig emlékezett erre! »Nausikaa« című gyönyörű dalát hanglemezre is felvettem, a lemez úgy fogyott, hogy akármelyik nagy »slágeremmel« felvette a versenyt!
Kodály első felesége, Sándor Emma, rendkívüli műveltségű asszony volt. Igen gyakran találkoztunk Pesten, koncerteken, banketteken, hivatalos fogadásokon.
Mindig bámulatba ejtett fiatalos szellemességével, pedig akkor már erősen túl volt a nyolcvanadik évén! Egyik találkozásunkkor a belvárosban, déltájban nagyon megörült, amikor meglátott. Megcsókolt. - »Nem időzök sokáig, sietek haza!« - mondta. […]
- Sietek haza, mert 1 órakor a te »Nausikaa«-lemezed megy a rádióban és én azt hallani akarom! – mondta, és a mosolygó Kodály Zoltánnal a karján, elbúcsúzva tőlünk, elsietett. […]
És most itt volt Kodály Torontóban, ifjú feleségével, volt tanítványának: Péczely Attilának lányával, akit Kodályék már karonülő gyerekkora óta ismertek, és akit a mester – tudomásom szerint – Emma asszony utolsó kívánságaként vett feleségül.“
Kodály Zoltán: Nauszikaa – Énekli: Nagykovácsi Ilona
(Folyt. köv.)
Ma 51 éve halt meg KODÁLY.
(1882. december 16. Kecskemét - 1967.március 6. Budapest)
A Dankó Rádióban - "Túl az Óperencián" - Kodály Zoltánra emlékezett a felelős szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.
A műsor elején felcsendültek a Székelyfonó dallamai - a bejátszott felvételeken énekelt Palcsó Sándor és a Magyar Rádió Énekkarának Nőikara, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Ferencsik János vezényli.
Délután, a 6 órakor kezdődő ismétlésben, újra meghallgatható ez az adás.
Búcsú a Kodály-évtől
(/http://www.budaipolgar.hu/data/cms164429/BP_2018_03.pdf/)
"2017-ben Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója tiszteletére Kodály-emlékévet hirdetett a magyar kormány. Az emlékév lezárása alkalmából a Pasaréti Páduai Szent Antal-templomban ünnepi hangversenyt tartanak március 3-án 19.30-tól, amelyen az egykori háromszoros Kossuth-díjas, világhírű zeneszerző művei csendülnek fel. A darabokat Déri András orgonaművész, a pasaréti ferences templom karnagya és Kovács János Kossuth- és Prima Primissima díjas karmester vezényli majd.
A 2002-ben II. Kerületért Emlékéremmel kitüntetett Déri András és Kovács János régóta Pasaréten él. A hangverseny kapcsán Kovács Jánossal beszélgettünk – természetesen egy pasaréti kávézóban.
– Déri András nagyon kedves régi barátom, ő kért fel erre a koncertre, aminek nagy örömmel teszek eleget. Amióta a Székelyfonót először vezényeltem, elkötelezett híve vagyok Kodály zeneszerzői munkásságának. A népdal jelentőségét feleségemnek, a csodálatos hangú Sudlik Máriának köszönhetően ismertem fel, aki nagyon gyakran és nagyon szépen énekelt népdalokat. A Székelyfonó valójában egy népdalgyűjtemény a leggyönyörűbb zenei köntösbe öltöztetve. Kodály többi művében is jelen vannak a népzene ihlette motívumok, de nem kell ahhoz magyar fül, hogy zenéje bárkit magával ragadjon. A nyáron Oszakában vezényeltem a Fölszállott a pávát és a Galántai táncokat, és ezek a darabok az ottani közönségből is óriási tetszést váltottak ki. A márciusi hangversenyen Kodály Psalmus Hungaricus című művét dirigálom majd, Fekete Attila, a kitűnő tenor közreműködésével. A darab Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára készült, erre az alkalomra komponálta Bartók a Táncszvitet és Dohnányi Ernő az Ünnepi nyitányt. A feljegyzések szerint a három – egyébként zseniális – zenemű közül a Psalmus aratott elsöprő sikert. Nem is csoda: ez egy szuggesztív és nagy erejű alkotás, egyike a legnagyobb zenei élményeknek.
Most első ízben lépek fel a Pasaréti Páduai Szent Antal-templomban. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert meggyőződésem, hogy az európai zenében minden katartikus mű a keresztény eszméhez kötődik. A legnagyobb hatású zenék – Bach h-moll miséje vagy a két passió – is erről szólnak, de említhetném a mindenekfelett gyönyörű Reformáció szimfóniát Mendelssohntól vagy Gustav Mahler II. „Feltámadás” Szimfóniáját. Ezek mindannyiunk közös kincsei – vallástól, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A Psalmus Hungaricus dirigálása, de előadása és befogadása is katarzissal kecsegtet. Nagy szeretettel készülök rá, és ugyanígy invitálok mindenkit, hogy jöjjön el, és hallgassa meg ezt a különlegesen szép koncertet."
Péter Zsuzsanna
A Bartók Rádió ma esti műsora:
19.00 - 19.30 A zenén túl
Kodály (4. rész)
Vásáry Tamás beszélgetős koncertje
Szerk.: Katona Márta
(Zeneakadémia Nagyterem, 2017. december 10.)
(ism. szombat, 9.30-10.00)
Bartók Rádió, ma 19.00 – 19.30
Összhang
- a zenei élet aktualitásai
Kodály kiállítás a Kodály Emlékházban
Szerk.-mv.: Katona Márta
(Ism. holnap, 9.30)
A Bartók Rádió ma esti műsora:
Bartók Rádió, ma este:
19.00 - 19.30 A zenén túl
Kodály (3. rész)
Vásáry Tamás beszélgetős koncertje
Szerk.: Katona Márta
(Zeneakadémia Nagyterem, 2017. december 10.)
(ism. szombat, 9.30-10.00)
A Bartók Rádió ma esti műsora:
19.00 - 19.30 A zenén túl
Kodály (2. rész)
Vásáry Tamás beszélgetős koncertje
Szerk.: Katona Márta
(Zeneakadémia Nagyterem, 2017. december 10.)
(ism. szombat, 9.30-10.00)
„Emlékezés Kodály Zoltánra, halálának 10. évfordulóján”
Mint ismeretes, 1967. március 6-án hunyt el Kodály Zoltán. Halálának tizedik évfordulóján emlékhangversenyen szólaltatták meg a zeneszerző legszebb műveit a Zeneakadémia nagytermében. De ezen kívül is koncertek, cikkek, tanulmányok emlékeztek zeneszerzői és pedagógusi küzdelmeire és diadalaira. De minden, a nagy egyéniség hiányáról szólt. Az egyik újságban ez olvasható: „Felidézzük alakját, emlegetjük szállóigévé kerekedett mondásait, hogy mindinkább közelébe férkőzhessünk a már megközelíthetetlennek. Kapaszkodunk belé, szükségét érezzük támaszának, jóra intő, okos szigorának. Hivatkozunk rá, hogy magunkat erősítsük, s tudni véljük – pedig dehogyis tudhatjuk -, mit szólna ma ehhez, vagy ahhoz, ha fizikai valóságában is itt volna közöttünk.”
Gách Marianne – az egyik legragyogóbb újságíró – egy 25 évvel korábbi interjúról számolt be – amely fiókban maradt. Így emlékezett:
„Kodály Zoltán 1952. júniusában Palló Imréék pándi nyaralójában pihent és dolgozott. Ott látogattam meg és arra kértem, törje meg hallgatását és szólaljon meg annak a hétfői újságnak a hasábjain, amelynek akkor munkatársa voltam. Tudtam, hogy sokféle égető, megoldatlan zenei és pedagógiai kérdés gyötri, volt miért síkra szállnia. S ha szavát hallatja, talán hasznára válik az ügynek. „Kíséreljük meg … hátha csakugyan közli az újság!” - mondta Kodály és vállalkozott az interjúra. A cikk megjelenése hiú reménynek bizonyult. A kézirat a lapot ellenőrző felső szerv egyik vezetőjéhez került. Lakásomon hívott fel telefonon, és közölte, hogy az interjú nem jelenhet meg, de ez a határozat semmiképpen ne jusson Kodály tudomására. Mit mondjak neki? - kérdeztem. „Azt, hogy helyhiány miatt szorult ki a lapból”. És mit mondjak a jövő héten? „Jelentsen beteget, ne menjen telefonhoz”. - Ízetlen tréfának is hátborzongató...”
Kodályt abban az időben két fontos probléma foglalkoztatta. Az egyik: a Zeneművészeti Főiskola 1949-es reformja eltörölte a szolfézs oktatást, a másik: megszüntetéssel fenyegették a békéstarhosi iskolát. A Süketnéma zenészekről szóló, 1952-ben betiltott nyilatkozatot végül is Bónis Ferenc tette közzé 1964-ben, a Visszatekintés c. kötetben, amelyben Kodály Zoltán írásait, beszédeit és nyilatkozatait gyűjtötte össze.
Forrás: 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán (1925 - 2000) A rádiósorozat rövidített, írásos változata Összeállította: Bieliczkyné Búzás Eva
Épp most sugározza a Bartók Rádió
9.30 - 10.00 A zenén túl
Kodály (1. rész)
Vásáry Tamás beszélgetős koncertje
Szerk.: Katona Márta
(Zeneakadémia Nagyterem, 2017. december 10.)
(ism.)
Bartók Rádió ma délutáni műsora:
14.32 – 15.00 Kodály 50
Válogatás Kodály Zoltán dalaiból
Km. Fodor Beatrix (szoprán), Simon Krisztina (mezzoszoprán) és Zsoldos Bálint (zongora)
1. - Ady Endre: Sappho szerelmes éneke
2. - ism. szerző: Mezei dal
3. - Móricz Zsigmond: Fáj a szívem
4. Három út előttem
5. Akkor szép az erdő
6. Ne búsuljon
7. Árva madár
Erkel Színház, 2017. március 6.)
Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel (21.32 – 22.00)
Kodály 50
Válogatás Kodály Zoltán dalaiból
Km. Fodor Beatrix (szoprán), Simon Krisztina (mezzoszoprán) és Zsoldos Bálint (zongora)
1. - Ady Endre: Sappho szerelmes éneke,
2. - ism. szerző: Mezei dal,
3. - Móricz Zsigmond: Fáj a szívem,
4. Három út előttem,
5. Akkor szép az erdő,
6. Ne búsuljon,
7. Árva madár
(Erkel Színház, 2017. március 6.)
(Ism. 2017. január 9.)
KODÁLY-EST a Bartók Rádióban:
I. 19.00 A Magyar Állami Operaház Zenekarának hangversenye
Vezényel: Kocsár Balázs
Km. Rácz Rita, Balga Gabriella, Balczó Péter, Cser Krisztián (ének) és a Magyar Állami Operaház Énekkara (karig. Strausz Kálmán)
Műsoron:
1. Beethoven: Egmont nyitány
2. Kodály: Budavári Te Deum (km. Rácz, Balga, Balczó, Cser, énekkar)
(Magyar Állami operaház, 2016. október 23.)
II. 19.32 – 20.41 Változatok magyar népdalra
Kodály Zoltán emlékezete –
rádiókompozíció Kodály Zoltán műveiből és nyilatkozataiból, Szabolcsi Bence előadásaiból, archív néprajzi felvételekből és riportokból.
Az 1971-es Prix Brno Nemzetközi Rádióműsor Verseny nagydíjas műsora.
Szerkesztette: Lázár Eszter.
A zenei rendező Erkel Tibor volt.
III. 20.41 – 22.00 Kodály: Székelyfonó - koncertszerű előadás (hangfelvétel)
Km. a Magyar Rádió Énekkara (karig. Sapszon Ferenc) és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel: Ferencsik János
A szereposztás:
Háziasszony - Komlóssy Erzsébet (alt)
Kérő - Melis György (bariton)
Szomszédasszony - Barlay Zsuzsa (alt)
Fiatal leány - Andor Éva (szoprán)
Fiatal legény - Simándy József (tenor)
Nagyorrú Bolha - Palcsó Sándor (tenor)
(Erkel Színház, 1970. december 21.)
Utólag beírom ide
az M5 HD csatorna sugározta tegnapelőtt:
2017. december 20. szerda 21:10 - 21:15
Kodály 135 - Előszó
2017. december 20. szerda 21:15 - 23:20
Kodály 135
„A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, pedagógusa, népzenekutatója és zenetudósa születésének 135. évfordulóján Magyarország legkiemelkedőbb kórusai közül néhányat egyetlen estén hallhatunk kiváló hazai karnagyok vezetésével.
Kodály Zoltán elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze:
- kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz.
Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. A sokoldalú gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész…
A 2017-es Kodály-év egyik csúcspontját jelentő eseményen Kodály Zoltán közel 147 a cappella kórusműveinek legszebb és legizgalmasabb darabjai szólalnak meg különleges válogatásban.
Gráf Zsuzsanna, Sapszon Ferenc és Szabó Dénes együttesei a világ legjelentősebb kórusversenyeit nyerték meg, nemzetközi tekintetben is az élvonalban helyezkednek el.
A zeneakadémiai hallgatókból álló Alma Mater Kórus az egyetem legnagyobb múltra visszatekintő, megszakítás nélkül létező zenei formációja,
a Nemes László Norbert vezette Új Liszt Ferenc Kamarakórus pedig azt a hagyományt folytatja, amelyet 1963-ban létrehozott kamarakórusával a karnagy-doyen professor emeritus Párkai István alapozott meg.
A halhatatlan magyarok sorában ott tudhatjuk Kodály Zoltánt is, akinek páratlan életműve nagy hatással volt a hazai és külföldi zeneirodalomra. Életkedve, tenni akarása, munkabírása, energiája sokunk számára példaértékű lehet, mellyel a zene szolgálatában élete utolsó percéig tevékenykedett. „
A televízió felvételén a december 16-i zeneakadémiai Kodály hangverseny közreműködői:
Új Liszt Ferenc Kamarakórus. Vezényel: Nemes László Norbert;
Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar. Vezényel: Szabó Dénes;
Cantate Vegyeskar. Vezényel: Sapszon Ferenc;
Angelica Leánykar. Vezényel: Gráf Zsuzsanna.
A Zeneakadémia Alma Mater Kórusa, Vezényel: Somos Csaba
Bartók Rádió közvetíti ma este:
19.35 – kb- 22.00 Kapcsoljuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet
Kodály 135 - ünnepi hangverseny
Km. Kristóf Réka, Mester Viktória, Kovácsházi István, Sebestyén Miklós (ének),
Kántor Balázs (gordonka),
Bizják Dóra (zongora),
a Nemzeti Énekkar (karig.: Somos Csaba) és
a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt
Műsor:
1. Két ének - mély férfihangra zenekarral
2. Fölszállott a páva - változatok magyar népdalra
3. Jézus és a kufárok - vegyeskarra
4. Békesség-óhajtás - vegyeskarra
5. Szonatina - csellóra és zongorára
6. Budavári Te Deum
A Bartók Rádió közvetíti az este
19.35 – kb. 22.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémia Nagytermét
Kodály 135
Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus,
a Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar,
a Cantate Vegyeskar,
az Angelica Leánykar és
a Zeneakadémia Alma Mater Kórusa énekel
Vezényel: Kutnyánszky Csaba, Nemes László Norbert, Szabó Dénes, Sapszon Ferenc, Gráf Zsuzsanna, Somos Csaba és Párkai István
1. Köszöntő (összkar, vez. Kutnyánszky)
2. a) Óda a muzsikához, b) Norvég leányok, c) Békesség-óhajtás (Új Liszt Ferenc Kamarakórus, vez. Nemes)
3. a) Vízkereszt, b) Újesztendőt köszöntő, c) Angyalok és pásztorok (Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar, vez. Szabó)
4. a) Első áldozás, b) Sík Sándor Te Deuma, c) Jézus és a kufárok (Cantate Vegyeskar, vez. Sapszon)
5. 150. genfi zsoltár (összkar)
6. a) Semmit ne bánkódjál, b) Árva vagyok, c) Két zoborvidéki népdal (Angelica Leánykar, vez. Gráf)
7. Mátrai képek (Alma Mater Kórus, vez. Somos)
8. A magyarokhoz (összkar, vez. Párkai)
16.53 Rádióhangversenyek
Kodály Év 2017
Bartók Rádió, ma délután 16.53 – 18.00
Kodály-énekszó
Horti Lilla, Vörös Szilvia és Pataki Bence énekel
Virág Emese zongorázik
I. rész: Műdalok
1. Énekszó - dalok népi szövegekre - részletek - a) Három út előttem, b) Azt gondolod, rózsám, c) Tudtad, tudtad, d) Kinyílt a kalitka
2. Megkésett melódiák - részletek - a) Magányosság (Berzsenyi Dániel), b) A farsang búcsúszavai (Csokonai Vitáz Mihály)
3. Öt dal - Szapphó szerelmes éneke (Ady Endre)
4. Három ének - Várj meg madaram (XVII. századi ismeretlen költő)
5. Négy dal - a) Haja, haja (Arany János), b) Nausikaá (ismeretlen költő), c) Mezei dal (ismeretlen költő), d) Fáj a szívem (Móricz Zsigmond)
II. rész: Népdal-feldolgozások
1. El kéne indulni
2. Egy kicsi madárka
3. Akkor szép az erdő
4. Magos kősziklának
5. Öreg vagyok
6. Vasárnap bort inni
7. Ifjúság, mint sólyommadár
8. Árva vagyok apa nélkül
9. Szabó Erzsi
10. Marczi bácsi bordala
11. A csitári hegyek alatt
(Márványterem, 2017. december 5.)
Kodály 135
Albertfalvi Közösségi Ház és Gesualdo Kamarakórus szervezésében
Ünnepi előadás Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója tiszteletére.
2017. december 16. – ma 18 órakor
Közreműködők:
Oravecz György zongoraművész
Galántai táncok
Marosszéki táncok
Gesualdo Kamarakórus
A süket sógor
Karácsonyi pásztortánc
Adventi ének
Szép könyörgés
A 121. genfi zsoltár
Ének Szent István királyhoz
Norvég leányok
Túrót eszik a cigány
Esti dal
Közreműködik az Újbudai Babszem Táncegyüttes
A Dankó Rádió „Túl az Óperencián” műsorsorozatának mai adásában kivételesen nem operett szerepelt: a 135 éve született Kodály Zoltánra emlékezett a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya - aki személyes gondolatait is megosztotta a nagy magyar komponistához és zenéjéhez fűződő kötődéséről …
Az alábbi Kodály-művekből szólaltak meg részletek az adásban:
1. Pünkösdölő - a Cantemus Gyernekkart Szabó Dénes vezényli
2. Háry János
a.) Palló Imre („ A jó lovas katonának…”)
b.)Takács Klára
c.) Sólyom- Nagy Sándor („Felszántom a császár udvarát…”)
3. Székelyfonó (az elhangzó dalok előadói: Komlóssy Erzsébet, Barlay Zsuzsa, Andor Éva és Simándy József („A csitári hegyek alatt...”) - km. Budapesti Filharmóniai Társaság zenekar, vezényel: Ferencsik János
4. Czinka Panna balladája - a felhangzott részletekben Gulyás Dénes és Kalmár Magda énekel, km. az MRT Énekkara és Szimfonikus Zenekara Lehel György vezényletével.
5. Magyar Rondó (km. a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Medveczky Ádám)
Ezt a műsort a délután hat órakor kezdődő adásban ismét meghallgathatjuk a Dankó Rádióban.
Kodály zenei nevelési koncepciójának értelmezési lehetőségei /Pethő Villő, SZTE Zeneművészeti Kar/
Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója
Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult. Elgondolásait legjobban az írásaiból vett idézetekkel összegezhetjük:
"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."
(Mire való a zenei önképzőkör, 1944)
"A zene múlhatatlan része az egész emberi műveltségnek... így hát magától értetődő volt, hogy a zenét be kell kapcsolni az iskolai tárgyak közé."
(Beszéd a dunapataji művelődési ház avatásán, 1966)
"Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember... Jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértő nem lehet, ha hatéves korában (s játékosan még előbb) nem kezdik rendszeresen nyitogatni-gyakorolni a fülét... A zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés=közösségnevelés."
(Közönségnevelés, 1958)
"...a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodában kell elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé."
(Nyilatkozat a "Fiatalok" című lapban, 1941)
"A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak számbavételére, rendező áttekintésére ráér később."
(Bicinia Hungarica, I. Utószó, 1937)
"Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége."
(Gyermekkarok, 1929)
"Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég." (333 olvasógyakorlat - Utószó az új kiadáshoz, 1961)
"Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének... Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg."
"Mi tehát a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja? A karéneklés."
(Vidéki város zeneélete, 1937)
"Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk... kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános zenei műveltséget fejlesztené... jó irodalom is szükséges, amely a gyermekeknek és a hallásgyakorlásban kezdőknek hozzáférhető."
(A komoly zene népszerűsítése. Előadás New Yorkban, 1946)
"...csakis művészi érték való a gyermeknek!"
(Gyermekkarok, 1929)
"Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelőbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez. Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és megszerettessük a múlt, a jelen és a jövő klasszikusait."
(A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966)
"...erre az alapra épülhet olyan zenei műveltség, mely nemzeti, de lelket tár minden nép nagy alkotásainak. Értékmérőt is kap a népdallal, aki e századok csiszolta tökéletességhez méri, amit hall: nem tévesztik meg többé hamis bálványok..."
(Előszó a "Százszorszép - 100 magyar népdal"-hoz, 1957)
"...az orális, szájhagyománykultúra ideje lejárt... Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi kultúra."
(A zenei írás-olvasás módszertana - előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez, 1954)
"Mindenkinek hozzáférhető a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás. Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek."
(Mire való a zenei önképzőkör, 1944)
"...a szolmizálás... gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra. Természetesen csak a relatív szolmizálás, mert itt a hang nevének kiejtésével meghatároztuk szerepét a tonalitásban." (Bicinia Hungarica, I. Utószó., 1937)
"A ritmust... sokkal előbb és sokkal behatóbban kellene gyakorolni, mint azt manapság szokás, éspedig szintén két szólamban. S ha majd az óvoda is kiveszi részét a ritmusképzésből, nem lesz többé illúzió a kottaolvasás az elemiben."
A kétszólamú éneknek "alig felbecsülhető a fejlesztő értéke minden irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem az egyszólamú ének tisztasága szempontjából is." (Énekeljünk tisztán!, 1941)
"Többszólamú éneklés, s vele párhuzamosan fejlődő halló- és felfogóképesség olyanok számára is megnyitja a világirodalom remekeit, akik semmiféle hangszeren nem játszanak. S a művek csak akkor tölthetik be létük célját, ha milliók lelkében keltenek visszhangot."
(Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat, 1941)
"...rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák... de nem lehet magára hagyni zenei világképe kialakításában."
(Gyermekkarok, 1929 - Zene az óvodában, 1941)
"A néptáncoknak helyet kell juttatni az iskolai testnevelésben... A zene és testmozgás ősi kapcsolatai a civilizációban erősen meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet: nem visszafelé megyünk az ősállapot felé, hanem előre a civilizációból a kultúra felé."
(Magyar testnevelés, 1943)
"Akit előbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre: hamarabb megfogja a meloszát minden zenének... Az énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy szellemek alkotásaihoz, rövidebb idő alatt több művet ismerhet meg, mintha csak fáradságosan silabizál."
(Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén, 1946)
"...folytonos gyakorlást kívánó tárgynál évi 20-25 találkozás a tanulókkal értéktelen. Naponta 10 perc többet érne, mint heti egy óra: napi 15 perc pedig a heti 2 óránál is többet."
(Igaz, hogy nem engedik énekelni a gyerekeket, 1956)
"... a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze:
1. kiművelt hallás,
2. kiművelt értelem,
3. kiművelt szív,
4. kiművelt kéz.
Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. ... Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész."
(Ki a jó zenész?, 1953)
135 évvel ezelőtt, ezen a napon született KODÁLY ZOLTÁN DR.
Háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja, majd elnöke.
(1882. december 16. Kecskemét
MÓSER ZOLTÁN:
«ERRE LELTEM FÖLDNEK NYOMÁT, . . . »
KODÁLY ZOLTÁN ÉLETÉRŐL, - A HAGYOMÁNYRÓL, A MÚLTRÓL ÉS TÖRTÉNELEMRŐL
I.
„Kodály Zoltán gyerekkori emlékei”
Ha regényt írnék Kodályról, akkor az egy vasútállomással kezdődne. S az a vasútállomás arról vallana nekünk, hogy mi mindent látott Galántán 1885. november 20-a és 1892. május 10-e között. Mit látott és mit hallott, mert ugye a falaknak néha szemük és fülük van.
De én most nem regényt írok, és a falak helyett valaki mást kértünk vallomásra: természetesen Kodály Zoltánt, aki itt lakott, s itt töltötte gyermekkora legszebb hét esztendejét. Itt, a galántai vasútállomás épületében. Sok-sok érkező és induló vonat, és ami hozzá tartozik, püffögés, vonatfütty és zakatolás, de ezeken kívül még énekszó és zeneszó - ezek villantak fel előttem, amikor Kodály Zoltán gyermekkorát és a régi Galántát próbáltam gondolatban felidézni. Vagyis arra voltam kíváncsi, amikor bejártam a várossá fejlődött települést, milyen is lehetett a gyermekkori, vagyis a száz évvel ezelőtti község. És milyen volt a gyermek Kodály? Ezt leginkább azon visszaemlékezés alapján tudjuk elmondani, amelyet 1963-ban a Belga Rádió és Televízió számára készített a zene-történész Denijs Dille. Most ebből, az 1973-ban megjelent írásból hosszabban idézek.
„Első zenei élményeim főként vokális természetűek voltak, mert abban az időben meglehetősen víg élet volt Magyarországon: mindenki énekelt, éjjel-nappal.
A többé-kevésbé művelt emberek a népszínművek terjesztette dalokat énekelték. Ilyen népszínműveket, népies műdalokat hatalmas mennyiségben komponáltak akkor. A művelt emberek közül néhányan ismerték valamelyest az eredeti népdalokat is, de azokat többnyire már csak a parasztok énekelték. Egész szép műsort szedtem össze mind két-típusú dalból.
Az eredeti népdalokat cselédlányoktól és parasztoktól hallottam, akik vonatra vártak az állomáson, apám ugyanis állomásfőnök volt Galántán; ezekkel a dalokkal egész csomó aprópénzt is kerestem, amikor énekeltettek.
Ami hangszeres zenei élményeimet illeti, azoknak két forrása volt. Galántai táncaim témái egy 1809 körül megjelent, «Magyar nemzeti táncok, különböző galántai cigányoktól» című füzetből valók. A mi időnkben elég nagy banda élt ott, de nem azon a vidéken dolgoztak, mindig külföldön jártak. Évente egyszer-kétszer hazalátogattak otthonmaradt családjukhoz, a községtől teljesen elkülönült, tucatnyi házból álló cigánysorra. A községnek úgy kétezer lakosa volt, a cigánysor félúton terült el a község és az állomás között. Utoljára 42-ben látogattam Galántára. Addigra eltűnt a cigánysor; a pusztaság, amely a községtől elválasztotta, teljesen beépült; eltűntek a muzsikusok is. Egyetlen egyet találtam azok közül, akiket gyermekkoromból ismertem, a háború következtében az is félig vak aggastyán lett. A muzsikálást abbahagyta, mint ahogy a többiek is más foglalkozást kerestek, mert akkor már nem kellett a cigányzene Galántán. A mi időnkben is csak egy kis banda maradt otthon, amely a környékbeli alkalmakkor muzsikált. Apám neve napján például néha nálunk is volt négy cigány az előszobában, olyankor felmásztam a nagybőgőre, mert szerettem a brummogását.
A másik forrás más természetű volt. Egy délután a földön játszottam a szalonban, apám és anyám meg valamit muzsikált. A lenyugvó nap tűz és arany színeivel elárasztotta a szobát. Sokkal később jöttem rá, hogy egy szonátát játszottak, Mozart D-dúr szonátáját, s még ma is hallom apám kissé egyenetlen trioláit. Ez a mű bennem, azóta is ahhoz a lángoló délutánhoz kapcsolódik. Amikor zongora került a házhoz, nem nagyon vonzott, de azért néha ütögettem a billentyűket; volt egy kis törött hegedűm is, de nekem a magam készítette hangszer szerezte a legnagyobb örömet.
Könyörögtem anyámnak, adjon nekem egy főzőszerszámot; soklyukú szűrő-kanál volt fából, lyukain madzagokat húztam keresztül és azokat a kanál végéhez erősítettem, mint a húrokat. Valami gitárféle lett belőle, ezen kísértem énekemet. Valami csendes helyre bújtam vele és órák hosszat énekeltem, ezzel a hangszerrel kísérve mindig szöveg nélküli, rögtönzött dallamaimat. Megvallom, később a legjobb műveim sem töltöttek el olyan elégedettséggel, olyan örömmel, mint ezek az első rögtönzések, amelyek első kompozícióim voltak.
Ez volt minden zenei gyakorlatom négy-öt éves koromig; de még tízéves koromig sem részesültem rendszeres tanításban.”
Galánta Kodály gyermekkorában kisközség volt, 268 házzal és 2982, jobbára római katolikus vallású, magyar lakossal. Volt a községben posta, távíró, vasútállomás, valamint két kastély, amelyeket az Esterházyak építtettek. A népszámlálás adatai szerint 1910-ben Galánta 3274 lakosából 2933 magyar, 202 szlovák és 115 német volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye galántai járásának székhelye volt. Magyar lakosságának felét 1945 után kitelepítették. 2001-ben 16 365 lakosából 9877 szlovák (60,4%), 6022 magyar (36,8%), 175 cigány és 114 cseh volt.
Mára a kis faluból, amelyet hajdan a vidék „kincsesbányájának” neveztek, 12 ezer lelkes város lett. A régi Galánta lassanként teljesen eltűnik: új épületek, házsorok, lakótelepek emelkednek mindenütt. A város régi épületeiből kevés maradt meg. Ezek közül való a Fő utcán látható, a 17. század második harmadában épült reneszánsz polgárház (ma plébánia), és a közvetlen szomszédságában álló katolikus templom. A Szent István királynak szentelt templomot a 18. század végén építették. Ezt fényképezve, körbejárva akadt meg a szemem egy különös, kopott sírkövön, amelyet a mai templom falába utólag építettek be. Sok utánajárás és segítség kellett ahhoz, hogy megtudjam, ez az 1563-as vörös-márványkő Kubinyi László* síremléke, amelyet ma újra (restaurálva) a templomban helyeztek el a hagyománytisztelő galántaiak.
A sírkövön elég kopott és hiányos latin nyelvű feliratok láthatók. Madas Editet illeti köszönet, hogy ezek feloldását és lefordítását elvégezte:
Az igaznak, ha időnap előtt hal meg, nyugalomban lesz része.
Szeretve és élve elvitetett.
Kedvét találta lelkével az Úr, ezért sietett kimenteni őt (a romlottság köréből).
Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg.
Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
Szeretnék meghalni és Krisztussal lenni.
Ez annak az akarata, aki küldött engem.
Mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké él,
s én föltámasztom az utolsó napon.
De a nemes úr, Kubinyi László kőbe vésett viselete is becses emléket őriz. Megviselt állapota ellenére jól kivehető még a prémes, rövid felsőujjas mente, apró zsinórzattal, s a lábán lévő rövid szárú csizma vagy bakancs. „Ez volt tehát az előkelő nemzeti magyar viselet a XVI. században, de az a baj, hogy az újabb ivadék kezdette őket vesztegetni és feledni, vagy nem volt képes legalább felismerni és megbecsülni”- írja befejezésül Ipolyi Arnold, a mindenre figyelő, mindent feljegyző tudós nagyváradi püspök. De amit előtte fejteget, az is megszívlelendő. Azt állítja, hogy kár sopánkodni, panaszkodni azon, mennyi mindent pusztított el a török és tatár. Hisz régi korokból fennmaradt számosan sok emlékünk, igaz, sokszor csak töredékesen.
Így volt Kodály is a régi zenével, a régi hangszerekkel, kottákkal, a régmúlt idők muzsikájával. Amit elő akart bányászni, amit megújítani, s amit lehet, azt megmutatni, sőt tovább folytatni. Hogy ez a szándék hol és mikor fogalmazódott meg benne, azt szintén egyik vallomásából tudjuk. De ezért egy várossal tovább kell mennünk: Nagyszombatba, ahová Galántáról költözött a család.
II.
Kodály, a diák - Nagyszombat, a város
Nagyszombat úgy él bennem, mint Pázmány, és mint Kodály városa. Azért is utaztunk el ide, hogy régi, több száz éves emlékeket keressünk, s ha van, akkor ezeket képen is rögzítsük. Térképünk nem volt, de a szűk utcák érezhetően mind egy irányba és egy térre, a hatalmas Szent Miklós plébániatemplom felé tereltek bennünket.
Bentről gregorián ének hangja szűrődött ki. Ide járt, s a templom kórusában énekelt is diák korában minden vasárnapi nagymisén Kodály Zoltán.
„Ebben az időben ugyan bizony már egy csomó hangszernek nem volt képviselője a zenekarban, s a régi kották szétzüllve, gyűrve hevertek. Még élénken emlékszem, amikor a kórus csendjében egy hányódott, tört fagottot először vettem kézbe s próbáltam elképzelni, hogyan is lehetett ebből egykor hangot előcsalogatni?”
Hogy elképzelte, s meg is valósította, tudjuk életéből, műveiből. De ahogy én akkor a templomból kiszűrődő éneklésben a gyermek Kodály hangját is hallani véltem - majd láttam a templom szomszédságában álló régi gimnáziumba igyekvő 10 éves fiúcskát is, - úgy látom most Kodály kezében lévő tört fagottot és a gyűrt kották lapjai között lélegző (lappangó?), múltat a régi híres várost, Nagyszombatot. Mert bizony nevezetes és híres lett a város, midőn a török elfoglalta Esztergomot, ugyanis először Pozsonyba, majd 1543-ban ide költözött az érsekség és a káptalan, s itt maradt egészen 1822-ig. E közel három évszázad adta a fejlődés lehetőségét, hozta a nagy hírét. Leginkább Pázmány Péter idejében ragyogott, talán pompázott is.
Pázmány a nagyszombati egyetemet két évvel halála előtt, 1635-ben hozta létre százezer forintos alapítvánnyal, ami „ha nem is éppen a dolog nagyságához, de mindenesetre a lesújtott haza helyzetéhez illő” - írta az alapítólevélben. Céljául pedig azt jelölte meg, „hogy ott a harcias nemzet lelke szelídüljön és az egyház és az állam szolgálatára alkalmas emberek képeztessenek.” II. Ferdinánd királyhoz 1635. szeptember 17-én emlékiratot nyújtott be, amelyben ezt a kettős célt hangoztatta: „A katolikus vallás terjesztése Magyarországon és Magyarország kultúrája.”
Egyébként Pázmány semmiféle áldozatot nem sajnált a nemzetnevelés céljára, anyagi téren sem. A történész Fraknói Vilmos számítása szerint egymillió forintot fordított egyházi és kulturális célokra. Már 1620-ban, tehát legnagyobb alapításai előtt így irt: „Állítom, hogy...jövedelmeimnek egyharmadát sem fordítottam saját személyemre; kétharmadánál sokkal többet szenteltem a papnevelő-intézetek, kollégiumok, és szegény ápoló házak alapítására, tanulók, koldusok, utazók és házam népe segélyezésére, valamint templomok építésére és ékesítésére. ...”
Pázmány Péter, aki ősi, református-vallású nemesi családból származott, 13 évesen tért át a katolikus hitre, s lett később a jezsuita rend tagja s azután 1616-tól érsek. Ő az ellenreformáció „vitézlő harcosa,” a hitviták tüzének izzó szónoka, s mint író a magyar barokk irodalomnak és a magyar prózának egyik legnagyobb alakja, akinek kezében összefutottak a magyar történelem szálai.
S mint nemzetnevelő - Schütz Antal szép hasonlata szerint - Pázmány a magyar történelem szövőszékénél ült és dolgozott haláláig, 1637-ig.
„Nádor és király, kamara és országgyűlés, törökök és erdélyi fejedelem, magyar püspökök és római bíborosok, egyházmegyés papság és szerzetesek, papi hivatásébresztés és népgondozás, béketárgyalások és hadi mozgolódások, főurak lelki ügyei és polgárok-jobbágyok ügyes-bajos dolgai, protestáns prédikátorok és a katolikus hívek lelki elhagyatottsága, iskolák és szemináriumok létesítése - mindezt átfogta gondolkodása és missziós buzgósága, ugyanakkor még háztartásának, háza népének mindennapos ügyeivel is foglalkozni tudott.”
Kodály idejében a város - amelyet templomairól és szelleméről „magyar Rómának” neveztek - már hanyatlott s csak a nagy idők emlékeiből élt. De a régi épületek álltak s állnak ma is, s miként az a tört fagott, ezek is a régi időkre emlékeztetnek.
Az apát Galántáról, a kis faluból a nagyvárosba helyezik állomásfőnöknek. A 10 éves Kodály Zoltán 1892 szeptemberében kerül az érseki főgimnáziumba, a szigorú tanárok közé. Ha arra gondolok, hogy hol látható, hol mutatható ki „kicsiben” a későbbi híres ember, hol látható (utólag) a kiteljesedés kezdete, akkor Kodály esetében Nagyszombatot kell említenünk. Ekkor már oly erős hajlandóságot érzett a zenéléshez, hogy egyedül fogott hozzá a tanuláshoz.
„... tíz éves koromban kezdtem hegedülni tanulni, … néhány év alatt annyira vittem, hogy Mendelssohn hegedűversenyét játszottam. ...Közben néhány zongoraórát kaptam a testvérnénémtől. De az iskolatársaimmal vonósnégyeseket akartam játszani, és mert nem volt csellistánk, egyszerűen elhatároztam, hogy ezt a hangszert is megtanulom. Hozattam egy gordonkaiskolát, és egymásután sorban végig megtanultam az összes gyakorlatot, - Nagyszombatban nem volt csellótanár - és nagyon hamar annyira vittem, hogy Haydn kvartetteket játszhattunk. Néhány évvel később újra elővettem a hegedűt, mert véletlenül egy jobb hegedűtanár bukkant fel a színen. Így aztán egyik napon csellóztam, a másikon hegedültem.”
Kodály rendkívüli fogékonyságát még jobban elárulja egy másik eset. Sem Emília nővérétől, akitől zongorázni tanult, sem annak tanárnőjétől nem hallott Bachról. De egyszer a városban járván egy özvegyasszonynál, aki kottákat adott el, meglátta és megvette Bach: Das Wohltemperierte Clavier két kötetét. Félévnyi tanulással maga mögött leült és eljátszotta mind a 48 prelúdiumot és fugát, melyek lejátszása nagy művészeknek is komoly feladatot jelent!
Közben otthon továbbra is szokásban maradt a kamaramuzsikálás, amelyen most már a két gyermek is részt vett. De volt egy állandó vendége is ezeknek a délutánoknak, esteknek: édesapjuk egyik kollégája, Nespor, a pozsonyi vasútállomás forgalmi főnöke. Ő - meg az édesanya is - éneklésével, különösen Schubert dalaival tették meghittebbé a házi muzsikálást.
Kodály hihetetlen érzékenységére és befogadóképességére mutat az a vallomás, amely szerint megtanult „néhány Beethoven-szonátát kotta nélkül, anélkül, hogy akár csak egy billentyűt is leütött volna.” Ugyanis a nővére játszotta a szomszéd szobában, miközben a gimnazista Kodály a másik szobában épp görögöt preparált.
A nyelvekben - görög, latin, német - kiváló, az irodalmat s a történelmet nagyon szerette: több pályadíjat nyert. Németül annyira megtanult, hogy a budapesti bölcsészkaron is német szakra jelentkezett, görögül pedig - ahogy írja, „tudtam annyit, hogy nyugodtan taníthattam volna.” De talán ennél fontosabb, hogy, ezáltal megismerte, megszerette a görög irodalmat, a görög kultúrát, s annak szépségeszméje egész életében nagy hatással volt rá. Amikor 25 éves korában megírja azt a «Nausikát,» azt a dalt, amelyet”hangja megszületésének,” első önálló megszólalásának érez, s amikor (sok évvel később) tanítványai arról faggatták, hol s kitől „tanulta” ezt a hangot, azt válaszolta rá: Homérosztól. A görög nyelvet annyira szerette, hogy egészen haláláig hetente egyszer külön foglalkozott vele. Nádasi Alfonz bencés atyával görögöztek együtt, aki személyi titkára és gyóntatója is volt. Ó írja a nagyszombati diákról szóló egyik emlékezésében a következőket:
„Sok szempontból elemezték már azt a kimeríthetetlen lángészt, de nem ismert lelkivilágának egyik fontos összetevője: diákélete, ... a nagyszombati diáktársak* egy emberként vallották, hogy a legtekintélyesebb diáktársuk volt. Nemcsak szerették, de tisztelték is. Ennek egészen különös tanújelét adták.”
A századfordulón az elsős a felsősöket nem szólíthatta másképpen: mindig csak a családnév megnevezésével, hozzá téve az úr szót. Kodálynál mást lehetett megfigyelni. A Kodály névhez a tót „pán”= úr szót használták. Nemcsak a kisdiákok nevezték Pánnak, hanem az osztálytársai is. ... Még diplomájuk megszerzése után is, érettségi találkozókon, mindig csak így mondták: Szerbusz Pán.
Megvolt ennek a névnek az alapja: mikor észrevette, hogy a tót származású gyerekek félszegek, félénkek voltak az első hetekben, mert hiányos volt a magyar tudásuk, ekkor Kodály szokatlan elhatározásra jutott: „Gondoltam, megfordítom a sorrendet. Nem várom meg, míg ők tudnak jól magyarul, én megyek elébük, és megkönnyítem, hogy hamarabb érezzék otthon magukat köztünk.”
Kodály az iskola zenekarának, az iskola kórusának is tagja volt, sőt vasárnaponként a székesegyház kórusában is énekelt, ahogy azt az elején említettük. Itt őrizték a 60 éve megszűnt nagyszombati zeneegyesület anyagát is. Mivel a karnagy fia jó barátja volt, kéri és kapja tőle a régi partitúrákat: Beethoven C-dúr,- s Liszt Esztergomi miséjének kottáját lapozza és „olvassa.” (Ez is olyan, mint egy meg nem írt filmnek az egyik jelenete, ahol a „hangok eljövendő nagy tanára” vált szót az elődökkel.)
De itt már nemcsak álmodozásról, hanem zeneszerzésről is beszélnünk lehet és kell is. „Számomra sohasem az volt a lényeges, hogy egy hangszeren játszani tudjak. Kezdettől fogva sokkal többet komponáltam, mint játszottam.” 13-14 éves, amikor papírra veti az első kompozícióit: ezek zongoradarabok, néhány miserészlet vegyes-karra és orgonára, két Ave Maria. 16 éves, amikor elkészül a Nyitány, ezt követi a Stabat Mater, majd ismét egy Ave Maria énekhangra-orgonára, a «Romance lirique» csellóra-zongorára, az Esz-dúr trió két hegedűre-brácsára, s az első Petőfi dal, a „Vadonerdő világa.” A vers egy leánykáról s a szerelemről szól. Mi más ez, mint egy érzelmes vallomás valakihez: egy ismerős kislányhoz bizonyára.
De van, illetve lappang Kodály nagyszombati diákkorának eddig nem emlegetett, számon nem tartott, de mindenképpen jelentős emléke: egy Morus-drámához írt gyászinduló, hívta fel a figyelmünket 1982-ben, a pozsonyi Irodalmi Szemle egyik számában Gál István.
1899. február 12-én, vasárnap a nagyszombati főgimnáziumban a három felső osztály színjátszó diákjai egy Morus Tamásról szóló drámát adtak elő. Kodály írta hozzá a zenét, egy gyászindulót. „Erről a művéről azonban a magyar zenetudomány nem tudott, mint ahogy nem tudnak róla angol rajongói sem. Kodály ekkor VII-es volt, az önképzőkör aljegyzője.
Egyik osztálytársa feljegyezte, hogy Kodály a felső osztályokban nagy Shakespeare imádó volt, sok részletet kívülről tudott és hangosan szavalt. Ő maga hosszú időt, éveket töltött Angliában, az angol ének- és zenekultúrának nagyra-becsült híve volt. Hosszú távú érdeklődésének Anglia iránt nagyszombati Morus-gyászindulója első jelentős állomása, éspedig 17 éves korából.”
Miért soroltam fel a zeneszerző diák „műveit?” Mert ebből is látni - ekkor még zeneszerzést senkitől nem is tanult, hogy milyen termékeny volt. (S ebből logikusan következik az is, hogy hamarosan a budapesti Zeneakadémián a zeneszerzés szakot fogja választani.) Az is igaz, hogy volt valaki, aki zeneszerzésre ösztönözte. Toldy Béla, az iskola fiatal pap-tanára, aki a zenekarba is befogadta, ő bátorította komponálásra. „Tanárai közül a hittantanár volt rá a legnagyobb hatással. Mikor visszaemlékezett rá, még életének utolsó éveiben is úgy emlegette, mint olyan jellemű embert, aki kitörölhetetlen nyomott hagyott benne. ... Egyszer hittanórán Toldy Béla latin mondatot idézett, hogy a jól bevésett idézettel még jobban megjegyezzék a növendékek az erények fontosságát. A mondat a következő volt: „Componite mentes ad magnum virtutis opus.” Nyers-fordításban azt mondhatnánk: Komponáljátok meg lelketeket az erény nagy munkájához. - Vagyis magyarul: Készüljetek lélekben az erény, a lelkierő nagy művéhez!”
Nem véletlenül említettük a komponistát, hisz a gimnazista Kodály épp Toldy Béla hatására készítette el az első zenekari művét. Ezt a kompozíciót 1898 februárjában be is mutatta az iskola zenekara. Mivel kürtösük nem volt, a bemutatóra kölcsönkértek kettőt a városi tűzoltózenekarból. De harsonás sem volt, amit aztán a fiatal szerző törölt az oboa szólammal együtt. (Oboát addig még csak nem is látott.) A zenekarban a csellista maga Kodály volt, de a dobszólót is ő játszotta.
Néhány nap múlva kritika is megjelent, méghozzá egy pozsonyi német nyelvű lapban: Fölcsendülnek a Nyitány első hangjai. ... A zenekar - a fúvósok kivételével - az intézet tanulóiból áll. A karmesteri emelvényen egy fiatal tanár, aki pálcájával iparkodik féken tartani a még zabolátlan erőket. ... A mű jól hangzik, a gondolatok logikusan sorakoznak egymás mellé. A darab lendületes, tehetségről tanúskodik. A műsorba pillantok: Nyitány (d-moll), szerezte Kodály Zoltán 6. osztályos tanuló. Most értem meg szomszédnőm arcának finom sápadtságát. A Nyitánynak vége, tapsvihar zúg fel a színházban, a szerzőt szólítják - a sápadtság eltűnik szomszédnőm arcáról, könny csillog a gyöngéd anya szemében. Az ő fia, az ő gyermeke a tetszésnyilvánítás kellős közepén - s én szívből együtt örülök vele. Bárcsak ne zavarná meg a fiút ez a tetszésnyilvánítás, bárcsak maradna szerény és válna komoly munkával egész emberré! Elárulom gondolataimat a boldog anyának - bizony a taps édes méreg, amely már nem egy fiatal tehetség vesztét okozta.
A cikk szerzője - aki álnéven írt, a család ismerőse és barátja, Nespor, a forgalmi főnök. Őróla Tóth Mihály szabómester alakja és esete jutott eszembe. Amikor a már ismert Vörösmarty a még ismeretlen, 21 éves Petőfi Sándornak első könyvét szerette volna 1844-ben kiadatni, nem volt támogató. Végül a Lamacs-sörözőben, a Nemzeti Kör asztaltársaságához fordult, de a többség elvetette azt a tervet, hogy a Kör előfizetést hirdessen. Ám egyszer csak felállt Tóth Gáspár szabómester, s 60 forintot felajánlott, és 30 forintot rögtön le is tett az asztalra, a söröskorsók közé. „1844. március 27-én egy szabómester hősi példájára nyílnak meg a jövendő kapui és az erszények.”- írja erről Illyés Gyula. Ha pontosan nem is így, de ilyen belső lelkesedéssel írta bírálatát Nespor uram, a zeneileg művelt forgalmista, aki minden bizonnyal egy Kodályról szóló (nem létező film) egyik „pozitív hőse” volna!
„Gimnáziumi pályafutásom 1900-ban véget ért” - ezzel zárja a városról szól emlékeit az idős Mester. S ezzel hadd búcsúzzunk mi is Nagyszombattól: a szülőktől és testvérektől, az iskolatársaktól és tanároktól - az utcáktól és a templomoktól azzal, hogy Nagyszombat nélkül bármely Kodály-mű érthető, de Kodály élete az itt töltött nyolc év nélkül nem volna teljes.
*
Kodály Zoltán 1900 júniusában jeles érettségi vizsgával zárja középiskolai éveit és búcsúzik Nagyszombattól: a gimnáziumtól, a várostól, a szülőktől. Budapestre készül, mert zenész is, tanár is szeretne lenni. A vagy vagy helyett egyszerre kettőt is választ: a Zeneakadémián zeneszerzés szakra, a bölcsészettudományi karon (irodalmi érdeklődésének megfelelően) magyar-német szakra jelentkezik. Ugyanakkor osztálytársával, Boreczky Elemérrel felvételüket kérik az öt éve alapított, s máris híressé vált Eötvös Collégiumba.
De ez már egy következő történet lesz.
2011.
Ma este a Bartók Rádió közvetíti
19.35 - kb. 22.00 Kapcsoljuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet
Ünnepi hangverseny Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóján
Km. Horváth István (tenor), Rácz István (basszus)
a Magyar Rádió Énekkara, Gyermekkórusa és Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Vásáry Tamás
1. Psalmus Hungaricus
2. Szimfónia
3. Nyári este
4. Budavári Te Deum
Bartók Rádió ma esti adása 19.00 - 19.35 Kodály 135 - X/10. rész Kodály, az ember Szerk.-mv.: Becze Szilvia (Ism. szombat, 9.30) |
Bartók Rádió ma esti adása
19.00 - 19.35 Kodály 135
- X/7. rész Kodály oratóriumai
Szerk.-mv.: Becze Szilvia
(Ism. szombat, 9.30)
19.35
Ma délelőtt, 11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem
Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Előad és vezényel: Hollerung Gábor
"Vokális univerzum"
KODÁLY: Liszt Ferenchez
KODÁLY: Akik mindig elkésnek
KODÁLY: Öregek
KODÁLY: Jézus és a kufárok
KODÁLY: Mátrai képek
Így láttuk Kodályt – Nyolcvannyolc emlékezés. Szerk. Bónis Ferenc,
(Budapest, Balassi Kiadó – Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum, 2017)
„Egy árnyalt portré”
szerző: Petrőczi Éva
Új Ember Hetilap - 2017.11.05
Beszédesek a számok: Bónis Ferenc méltán nagy hírű Kodály-kisportré-válogatása először 1979-ben jelent meg, s akkor még csak harmincöt emlékezésből állt. Ez a szám 1982-re már ötvennégyre, 1994-re pedig nyolcvanra bővült. Most, 2017-ben,
Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. esztendejében így vallott a számukban ismét gyarapodó visszaemlékezések kompozícióvá, egységes portrévá rendezője: „Negyedik alkalommal lát napvilágot ez a memoárgyűjtemény: azok emlékezése, akik hosszabb vagy rövidebb időn át, közelről vagy távolabbról látták Kodályt: megjegyezték mondásait, gesztusait, cselekedeteit. A negyedik kiadás ténye örvendetes: azt mutatja, hogy Kodály jelen van. Nemcsak zenéje él, hanem az embersége iránti érdeklődés is. (…) Amit egykor az olvasóval csaknem egyidejű riportként lehetett olvasni, az mára zenetörténeti tanúságtétellé vált. Visszatekintéssé a magyar muzsika históriájának egykori küzdelmes-diadalmas fejezetére, építőanyaggá e história egy, bizonyosan eljövendő, újabb nagy korszakához.”
Hadd kezdjem azzal, ami számomra és megannyi pécsi vagy onnan elszármazott zenebarát számára sokat jelent: Tillai Aurél pécsi zeneszerző-karnagy és Ivasivka Mátyás szereplésének felidézésével, aki e sorok írójának nagyon szeretett zenetanára, a pécsi kórusmuzsika egyik avatott gazdája volt, többek között a Janus Pannonius Gimnáziumban. „Matyi bácsi” a nagy zenetörténeti eseményeknek kijáró lendülettel beszélt – többek között – az utolsó Kodály-kórusműpremierről, a Mohács című vegyes kari alkotás 1965-ös bemutatásának politikai hátteréről. Azokról a nagy pillanatokról, amelyeket a Keszthelyi Helikon, e rangos művészeti diákverseny közönsége élhetett át a Balatoni Múzeum előcsarnokában.
Egy másik visszaemlékezés borostyánjai – Antal György pécsi karnagy, kórusvezető szavai – a Psalmus Hungaricus pécsi előadásai köré fonódtak, több jóízű, anekdotikus közjátékkal megfejelve a komoly témát… Az egész kötetre jellemző egyébként ez a nagyon rokonszenves egyensúlyi helyzet. Az, hogy a cél nem Kodály „istenítése”, szobortalpra emelése volt, hanem szeretetre feltétlenül méltó, de nem könnyen szerethető, mert a végsőkig igényes és szigorú egyéniségének élethű, hiteles felidézése.
Még néhány nevezetes név a visszaemlékezők impozáns sorából: Ádám Jenő, ifj. Bartók Béla, Eősze László (aki Kodály-monográfiát is írt!), Gulyás György, M. Katanics Mária, Palló Imre (az örök Háry János!), Rajeczky Benjámin, Szabolcsi Bence, Szokolay Sándor és Weöres Sándor.
A szövegeket rendkívül változatos képanyag egészíti ki: találkozhatunk egy szép nyári napon a fűben énekkari próbát tartó békéstarhosi diákokkal (amíg élek, nem felejtem el azt a tarhosi hangversenyt, amelyen még Gulyás György, e nevezetes békési zenei műhely „lelke” vezényelte a Pünkösdölőt!) éppúgy, mint családi-tanítványi fotókkal, kottákkal, plakátokkal. És Kodály dallamosan szép kézírását felidéző levelekkel, lapokkal.
A könyv célközönsége: mindenki, akihez közel áll Kodály Zoltán zenéje, s aki értékelni tudja zenepedagógusi munkásságát is. A konzervatóriumok, zenei tagozatok könyvtáraiból pedig egyszerűen nem hiányozhat ez a páratlan gyűjtemény.
Szerkesztette: Bónis Ferenc
„A népszerű könyv negyedik, bővített, átdolgozott kiadása nyolcvannyolc visszaemlékezést tartalmaz, abban a sorrendben, ahogyan az emlékezők kapcsolatba kerültek Kodállyal. Tanítványai, kollégái, művésztársai, kortársai egyaránt sokszínű és tanulságos történetekben idézik fel a Mester alakját. A könyv a visszaemlékezések mellett több mint száz fényképet és dokumentumot tartalmaz. A Kodály Emlékév - születésének 135. és halálának 50. évfordulója - jó alkalom arra, hogy az újabb nemzedékek is megismerkedjenek a nagy zeneszerzővel és kortársaival.”
Balassi Kiadó, 2017-11-07
640 oldal, gazdagon illusztrált