vissza a cimoldalra
2020-10-01
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11553)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (1218)
Opernglas, avagy operai távcső... (20664)
Régizene (4479)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4117)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62466)
Lisztről emelkedetten (1015)
Operett, mint színpadi műfaj (4558)
Momus-játék (5891)
Kocsis Zoltán (673)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4748)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (102)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4938)
Társművészetek (2111)
Franz Schmidt (3693)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2062)
Kolonits Klára (1183)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

157   Búbánat • előzmény156 2017-10-15 20:07:56

Dalos László: Az Udvardy-sztori – III. rész

/Film Színház Muzsika – 1979. október 20./

Volt egy idő az életünkben, amikor rengeteg történet  kezdődött  így: „Budán  még dörögtek az ágyúk .." 
Nos, 1945  januárjának  végén  Budán még  csakugyan dörögtek az ágyúk.  De Pest már élni kezdett a romok között.
Mentem  a Körúton a hóban,  leszaggatott villamosvezetékek  között, kiégetten ásító kirakatok  között, és valahol a Barcsay utcával  szemközt, a páros oldalon, egy csaknem a föld színéig  leomlott ház kapubejárata helyén, valamiféle vitrin összetört üvegdarabjai alatt, a piszkos hóban három átázott fényképet találok.  Lám, ez Udvardy arca! Húszéves lehetett a tenorista, amikor a felvételek készültek. (A vitrin nyilván egy fotográfus  reklámkirakata volt, amíg szét nem vetette a bombatalálat.)  A fotókat zsebre tettem. Hátha találkozom még a tenoristával?!  Hátha túlélte ő is?!
Azután elcsöndesedtek az ágyúk Budán is, az országban is,  egész Európában is.
Most pedig, amikor Udvardy Tibor nagy dobozban rejtező,  régi fényképei között együtt keresgélünk, örömmel akadok rá  a sok szerepfotó között arra a háború megviselte, rozsdás  hóléáztatta három  portréra is!  Ezek szerint hamarosan  találkoztam Udvardy Tiborral, és átadhattam neki  a  törmelék, az  üvegcserép közül  „kimentett” arcképeket.
Mintha csak rímelni kívánnának a három privát portréra:  három kép  a Carmenból.  Don José ezen is, azon is, amazon  is ugyanaz:  U.  T.,  a  spanyol cigánylány  viszont három  világhírű vendég, különböző  esztendőkből: a szovjet Irina Arhipova, az olasz Giulietta Simionato, a román Zenaida Pally.
A spanyol kiskatona, a szerelmes tizedes, Udvardynak a Faust  mellett másik reprezentatív francia szerepe.

Ez a sötét pillantású megszállott, a Pikk Dáma Hermannja —  akinek ugyancsak  kezünkbe  akad  a  fotográfiája —1945  kora nyarán indítja az orosz figurák vonulatát. Ez is zaklatott  lélek, a  kártya  segítségével megszerezhetőnek vélt pénz megszállottja.
Egy Cavaradossit vagy Don Josét —  mondja a művész  — úgy  énekel  el az ember, hogy tele a világ  „modellekkel". Sokan énekelték már előttünk. Én jó néhány olyan szereppel találkoztam,  amelyeknek nem volt „modellje”. Már   Zandonai Rómeója ezekhez tartozik, ilyen Peter Grimes is;  az  Anyegin Lenszkijéről sem volt közvetlen élményem,  a Halka Jontek- jéröl, az  Örvény című Suchoň -opera Andrásáról, a  Katya Kabanovában játszott Tyihonról sem volt modellem. Meg kellett álmodni,  meg kellett teremteni, a hangjegyekből  életre kellett kelteni, akit még nem láttam, nem hallottam  senkitől! Sőt, ezeknél még törekedtem is arra, hogy amíg nem találok rá magam az alakra, az  esetleges  lemezfölvételeket se hallgassam meg.

Georges Sebastian,  a  magyar  származású karmester a  Pikk Dámát vendégként  vezényelni  érkezett. Azt kérte, hogy  teljes kosztümmel próbáljanak a művészek a zenekari  próbán. Szezon vége, iszonyú a meleg, és bizony nem könnyű  a  vastag  színpadi ruhákban.  Nehezteltek is az énekesek a  dirigensre, aki  ilyen  külön  megpróbáltatásnak teszi ki őket.  Udvardy például, miután a kártyaasztalon öngyilkosságot  követ el, és holtan rogy össze, néhány keresetlen mondatot mond, a kánikulát és a karmesteri ötletet kommentálván.  Georges Sebastian ekkor fölszól a színpadra:
Udvardy kérem, Csajkovszkijban itt nincs semmi próza ...
Lenszkijt, az Anyegin tragikus sorsú költőjét is Puskin álmodta  meg, akárcsak  Hermannt. Udvardy Tibornak, úgy látszik,  valami mély affinitása van a klasszikus orosz költővel; ennek  is köszönhető,  hogy a művész a Pikk Dáma után öt évvel az  Anyegin tenorfőszerepében pályafutásának a  Peter Grimes-szel egyenrangú remeklését hozta  létre.
Azt mondja: Dombrovszkijnak, a rendezőnek köszönheti! Aki  a  legmagasabb szinten „tudta az anyagot”!
Svéd Sándor Anyeginje, Osváth Júlia Tatjánája, Székely Mihály Gremin hercege mellett— micsoda társaságban! —  volt  U. T.  Lenszkij. És a kritikák, szinte kivétel nélkül,  az  első helyen említik a  sorban! Íme, az egyik: „A  fényes sikerű   premier-szereposztásban Udvardy Tibort illeti első helyen  dicséret. A szólam drámai akcentusait és a nevezetes  Lenszkij- ária dallamíveinek megragadóan szép megszólaltatását egyaránt teljes értékű művészi tettként kell  feljegyezni.”
„A  legnagyobb  színházi élmények egyike,  amikor egy művésznek sikerül ennyire minden idegrezzenésével átadni  magát  a  játszott személy kifejezésének, hogy teljesen  eggyé olvad  vele,  és  felszínre  hozza  minden  jellegzetességet”  —  idézhetem egy másik bírálatból.

Suchoň professzornak, az Örvény című  opera szlovák  komponistájának magyar nyelvű levelét is őrzi: „Nagy örömmel értesültem, hogy szíves volt Örvény című  operámban az András szerepet elvállalni.  Ismerem kiváló  és nagyszerű ének-  és alakítóképességét. Ezért előre is örülök, hogy alkalmam lesz   személyesen élvezni művészetét a bemutató alkalmából,  amikor  leutazom Budapestre, hogy  személyesen  is megköszönjem fáradozását. Szívélyes üdvözlettel: Eugen Suchoň.” 

Az  „orosz vonulathoz”tartozik még két  herceg: a Hovanscsina Golicinja és  a Borisz Godunov  Sujszkija.  (Ez a Sujszkij ismét Puskinnak köszönhető!)

Apám lakatos volt — mondja  U. T. —, a MÁV-Gépgyárban   dolgozott, és az Acélhang Dalárdában tenort énekelt. Gyerekkoromban, még réges-régi Borisz Godunov-előadásokon az Acélhang kisegített az Operaháznak. Édesapám, emlékszem, mesélte, hogyan jelent meg  dr. Székelyhidy Ferenc, a korszak  ünnepelt tenoristája a forradalmi jelenetben—Dmitrijként — lóháton!
Őt, Udvardyt  (mármint a fiút) a Borist alakító Székely Mihály  kérte: vállalja  el  Sujszkijt.

A művész,  igen sok későbbi  előadás közül  egy  vendégjáték élményét említi  most. Nicola Rossi Lemeni énekelte a cárt.  Nagy  kettős  jelenetükben az olasz vendégbasszista játszani kezdett a kezében levő sálkendővel; összecsavarta (kötéllé?),  a vita hevében Udvardy nyakába dobta, és fojtogatni  kezdte  vele ...
A fojtogatás nem végződött halállal. Sujszkij mindig életben marad. Holott hány halálnemmel is halt meg Udvardy Tibor a színpadon?
Ha a fojtogatásnál tartottunk, hát: A köpenyben, Henriként   csakugyan megfojtják. (Nem összecsavart kendővel: csak  amúgy két kézzel...)  A Hunyadi  Lászlóban  lefejezik, a Toscában sortűzzel  kivégzik, A  walkürben  Hunding dárdája oltja ki életét;  a Trisztán és Izoldában  kard párbaj okozza halálát, az Anyeginben pisztolypárbaj; a Salome  Narrabothjaként tőrt döf keblébe, a Pikk Dámában  főbe lövi magát, a Peter Grimesben tengerbe fullad, a Veronai  szerelmesekben mérget csókol  le holt Júliája ajkáról...
A Nyugat lányában majdnem fölakasztottak, de nem  sikerült:  Minnie  megmentett  —  teszi  hozzá mosolyogva  —, ezért tudtam mindezt elmondani… Egyébként a tenorista akkor hal meg, amikor nem hagyják többé meghalni... A tenorista elbúcsúzott. Beugrással kezdte, beugrással végezte… Az ember — új utakra indult ...

Annak idején nehezen tudott dönteni: a Képzőművészeti  Főiskolára jelentkezzék-e, vagy  a Zeneművészeti Főiskolára.  Végül a bontakozó énekes fölülkerekedett a bontakozó  festőn.
Tájképek készülnek a keze nyomán, csendéletek. Nem titok: Udvardy Tibor egy idő óta kezébe vette a  pasztellkrétát.. Egy-két képét annak idején  elvitte  a  finom  akvarellistához, Diósy Antalhoz, hogy megmutassa őket.
Valamelyik karácsony este kopognak Udvardynál.  Nagyajtay Teréz, a kiváló  kosztümtervező, Diósy Antal felesége áll az  ajtóban,  és nagy fadoboz pasztellt hoz, finom francia  pasztellt,  D.  A. ajándékát az új  pályatársnak.

Itt  a  nyitott  ládikó:  Udvardy Tibor azóta is ezzel a nagy művész küldötte pasztellal dolgozik.
A képek száma egyre nő. Megnézte őket egyszer a kiváló szobrászművész, Pátzay Pál  mester, és  ennyit mondott a  tegnapi Hunyadi Lászlónak, Peter Grimes-nek, Lenszkijnek:
— Tiborkám,  te így tovább énekelsz . . .

 

156   Búbánat • előzmény155 2017-10-14 21:44:28

Dalos László: Az Udvardy-sztori – II. rész

/Film Színház Muzsika – 1979. október 13./

Ennek  is  már  harmincnyolc  éve.  1941  szeptemberének első vasárnapján föl- alá  róttuk  a  Keleti  pályaudvar   peronját. Vonatra vártunk,  ugyanarra  a  vonatra,  amelynek  a  Mátra felől  kellett  érkeznie;  ő  is kijött  valaki  elé,  én  is.  A vonat,  persze,  késett,  sokat késett. Udvardy Tibor  ismét  hallatlanul  elegáns volt,  különösen  a  cipőjére irigykedtem,  a  lábbeli csau színű finom bőrére.
Lohengrint  tanulom — mondta.  Majd Pataky Kálmánért lelkesedett. A nagyhírű  magyar  tenorista  akkor  éppen  a  Margitszigeten  énekelte  a Három a kislány  Schubertjét.  Olyasmit mondott Udvardy, hogy Gigliért  sem  adná  oda  Patakyt; a  hangja: akár a folyékony  arany.

Egyszóval  Lohengrin. Udvardy és Wagner.  A fiatal  énekes  már  első  évadjában találkozott  a  nagy mesterrel: Melot szerepét bízták rá  a Trisztán és Izoldában.  Melot fontos  figura,  ő ejti  a  halálos sebet Trisztánon.  Viszonylag későn  lép színre. Addigra talán már eléri a  karmestert az első fáradtság-hullám.
Azon  a  nevezetes  Trisztán-előadáson, úgy  látszik, elérte. Sergio Failoni vezényelt, és  mint mindig:  partitúra  nélkül.  Melot  belépése előtt többször ismétlődik egy motívum,  Melot-nak csak  közvetlenül  a  harmadik  után  kell  megszólalnia. A karmester már az  elsőnél beintett Udvardynak! A súgó azonban fölemelt ujjal figyelmeztette:  még ne. A maestro másodszor is jelt adott a belépésre!  Ám  Udvardy még mindig nem szólalt  meg, mert nem kellett.  Ekkor Jancsin Ferenc, a hangversenymester a maga  kottájából mutatta Failoninak: hol tartanak. És közben   csakugyan  be kellett  lépni, Udvardy  tehát énekelni kezdett   — ezúttal beintés nélkül. Failoni egy pillanatra letette   pálcáját, megtörölte homlokát,  majd  mind  a  két kezét  fölemelve  gratulált a fiatal  tenoristának.
— Akkor loptam  magam a szívébe — emlékszik vissza most  U.  T.  — Egyszer, a  Verdi-Requiemben elrontottam valamit,  pedig kottából énekeltem! Failoni vezénylés közben  mutatta: mi volt a hiba. Pedig akkor is fejből dirigált. És azután, ha  olyan  részhez érkeztünk, akár operában, akár  koncertpódiumon, ahol korábban  hibát ejtettem,  az exponált hely előtt figyelmeztetően fölemelte a kezét.  Vigyázott rám.  Nehogy ismét elkövessem ugyanazt a hibát.
És mindjárt az  első  szezonban:  még egy Wagner- szerep,  a Tannhäuser  Walther  von  de  Vogelweidéje. Set Svanholm,  a  korszak ünnepelt  Wagner-tenoristája  jött  Tannhäusert énekelni.  Az utolsó percben érkezett, nem  próbálhatott  az együttessel, így csak a színpadon hallotta, hogyan szólal  meg Walther alakítója.  Fölkapta a fejét, odanézett, ahol  Udvardy  állt. Előadás után gratulált, és sokak füle hallatára így toldotta  meg: „Minek kellek ide én,  ha ilyen  jövendőbeli Tannhäuserük van!”
Ez persze amolyan kollegiális udvariasság volt, de azért igen jól esett — teszi  hozzá  U. T.,  amikor most  fölidézzük  a  történetet.
A  második évad  is hozott Wagnert, A Rajna kincse Froh  istenét. Abban az előadásban Závodszky Zoltán énekelte  Logét, a tűzistent. A fiatal  Froh egy öltözőben öltözött az  idősebb pályatárssal.  És föltűnt neki, hogy  a  már  maszkos Závodszky egy széket tolva jár körben, egyre szaporábban!  Miért? Loge jeles alakítója — a  szó  igazi  értelmében —   „bemelegített”, egész  testét föl akarta hevíteni, hogy így  robbanjon be a  színpadra.  (Az 1941-es emlék jó segítségére  volt Udvardy Tibornak 1969- ben, amikor a maga kitűnő
Logéját formálta meg A Rajna kincse-fölújításon.)
Készülni készült tehát Lohengrinre, ám előbb mégis A walkür Siegmund- ját kellett megtanulnia. Szobapróbák folytak;  a felújításra — ez 1942-ben történt — Max Hirzelt kérte és várta az Operaház, a világhírű  német  Wagner-tenor   azonban nem tudott jönni, Udvardynak kellett beugornia!  A főpróbán még kezében tartotta a  kottát, úgy  énekelt! Aztán nagy sajtó- és közönségsikerrel megvolt az első előadás.
Lohengrinre már csak a fölszabadulás után kerülhetett sor.
Életem egyik legfélelmetesebb élménye volt — idézi föl U. T. a  percet —, amikor Lohengrinként megérkeztem a hattyún, ezüst páncélban, földöntúli fényben. A  nézőtéren, mintha vezényszóra, mindenki egyszerre emelte föl látcsövét: a lencsékben négyzetre emelve tükröződött vissza  a  színpad  vakító képe, mint több száz szentjánosbogár, vagy  mint a csillagos ég, csak nem olyan  megnyugtatóan —, és a  körülvevő  félelmetes tömegben olyan egyedül  éreztem   magam,  hogy féltem. És az első felvonás után? Soha akkora fáradtságot! Mintha három  Cavaradossit énekeltem  volna  végig.

No lám, hosszú  idő  után egy  olasz  név!  A Traviata Alfrédjét  nemcsak megkapta  már 1939  őszén, el  is énekelte, még  abban az első évadban.  És bár ez az Alfréd is végigkísérte  pályafutását (utolsó szezonjában is, beugrásként,  elénekelte!), más Verdi-szereppel többé nem akadt össze! Puccinival annál inkább.  A Turandot egyik  minisztere után a Pillangókisasszony Yamadorija, majd Pinkertonja következett, A Nyugat lánya Ramerreze, a Tosca Cavaradossija, A köpeny Henrija.
A köpenyben volt az a nevezetes eset, hogy  Sergio Failoni  „találkozási  helyeket” jelölt meg az opera verekedési  jelenetében: úgy  verekedhetett Henri és Marcel,  a  hajósgazda, hogy nem kellett ügyelniük az éneklés   pontosságára. A maestro csupán azt kívánta, hogy a  „találkozási ponton” csakugyan együtt legyenek ismét.

Mozart? Egyetlen Mozart-szerepet nem énekelt az Operaházban.
Pályám, repertoárom nem aszerint alakult — mondja  Udvardy Tibor —, hogy én mit szerettem volna énekelni, hanem aszerint, hogy a színháznak  mire volt szüksége. Akadt olyan hét, amikor Faustot, Heródest és Alfrédot  énekeltem. Pedig szinte kizárják egyik a másikát. Környei Béla hajdanában  még azt vallotta: „Minden énekes annyit  ér, amennyi kellemetlenséget okoz az  igazgatójának.” Szerintem  minden énekes annyit ér, ahány  premiert bíznak rá.

Udvardy Tiborra bízták a fölszabadulást követő évek egyik legnagyobb  sikerű premierjét: az ő címszereplésével aratott olyan emlékezetes sikert Britten operája,  a Peter Grimes. Azt hiszem, nem is kell rákérdezni: ő maga  is pályafutása egyik csúcspontjának tartja ezt az alakítást. (Van egy másik  csúcspont is. Arról majd legközelebb.) Peter Grimes egy kis angol halászfaluban él; a gazdagság megszállottja. Hajszolja a  pénzt, hogy  imádottjához,  Ellenhez, a falu tanítónőjéhez fölemelkedhessék. Peter Grimesnek gyanús körülmények között meghal a kisinasa.  És nemsokára az új kisinast is holtan találják a tengerparton. Grimes alighanem  „az  ördöggel cimborál”.  És Peter Grimesnek nincs más útja, csak a tenger;  és elsüllyed vele a csónak.
Az angol énekbeszéd új hang volt akkor, modern az  operaszínpadon. Udvardy nagyszerűen szólaltatta meg. Itt  járt Edward Dent angol zenetudós, és minden általa addig látott Peter Grimesek közül  a  magyar művésznek adja a  pálmát!
Milyen különös, hogy ezt a megszállott lelket (és olyan  másfajta hisztérikust, mint a Salome Heródese) olyan döbbenetes színészi eszközökkel megalkotó énekes  nem  sokkal  azelőtt  — Siegmundjával egy évadban — még  Rómeó volt!
Az egyik az operaműfaj több Rómeója közül: Zandonai  dalművének —  nálunk Veronai szerelmesek címmel  játszották — ifjú veronai szerelmese, Romeo. Júliát Warga  Lívia énekelte.
Riccardo Zandonai, olasz komponista még élt, amikor a   Shakespeare-tragédiából írott operáját nálunk bemutatták.
Oláh Gusztáv főrendezőnek támadt az az ötlete — emlékszik vissza  U. T.  —, hogy Júlia halálhírének vételekor pattanjak lóra, úgy induljak Mantovából Veronába. Azelőtt sosem lovagoltam,  mégis — sikerült. Lovam  ösztönösen jól eltájékozódott a színpadon, a díszletek között, nem ment  neki semminek, nem döntött fel semmit.
Volt még egy ló azon a Veronai szerelmesek-előadáson, egy  másik  szereplő ült rajta. A ló áll szemközt a közönséggel, ám abban a  pillanatban, amikor a rajta ülő énekes meg kell,  hogy szólaljon, a derék állat — hátatfordít a karmesternek!  A  lovas belépése késik:  nem  látja a dirigens vezénylő  pálcáját!
A  maestro, Sergio  Failoni, ekkor fölszól a színpadra:
— Tessék csak a lóra figyelni. Igen muzikális jószág. Mindig  arra a zenére fordít nekem hátat, amikor önnek be kell lépnie…
 

(Folytatjuk)
 

155   Búbánat • előzmény148 2017-10-14 13:59:34

Dalos László: Az Udvardy-sztori – I. rész

/Film Színház Muzsika – 1979. október 6.

"Ma  negyven  éve,  1939.  október 6-án tanítási  szünet  volt.  Reggel  kilenckor elindultam tehát  a  harminckettes  villamoson  Pest  felé,  hogy  B.-né  kottaboltjába  pénzt  vigyek.  A  Boráros  téren  átszálltam  a  hatosra.  Akkor  még baloldalt  közlekedtek  a  járművek.  A hatos  az Oktogon sarkán  ugyanott állt meg,  ahol  most  visszafelé  úton  a  tizenkettes  busz.  Egyébként  a  tizenkettesnek  is  ugyanott  volt  a  megállója, csak ellenkező irányban.
Így  a  villamosról,  közvetlen  megállás  előtt,   átpillanthattam   az  éppen mellettünk  lassító  autóbuszra,  s  látom,  hogy  széles  karimájú,  sötét  kalapban,  elegáns  felöltőben,   karcsúra összecsavart  esernyővel  a  kezében  leszállni  készül  az  Operaház  ifjú  tenoristája, Udvardy  Tibor.
Az  Abbázia  előtt  mellészegődtem. Hivatkozási   alap?   Egy  autogramgyűjtő  gimnazistának  nem  kell  sok. Talán  két  héttel  azelőtt  az  Operaház kiskapujában  lebzseltem,  Udvardy Tibor  a Hunyadi  László  zongorakivonatát  lapozgatta,  s  hallhattam  tőle: most  kapta,  hirtelenjében meg kell tanulja,  mert  október   6-án előadás lesz!  A  két  „öreg”  címszereplő  külföldön  rekedt,  ki  tudja,  mikor  érhetnek  haza.  Szeptember  elején  kezdődött  a  háború, Laczó István,  az  Operaház  egyik Hunyadi  Lászlója  Dél- Amerikában  vendégszerepelt, indult is  hazafelé,  csak hát a  fegyverek  fenyegette tengeren ki tudja, mikor  érkezik hajója Genovába? Pilinszky Zsigmond,  az Erkel-opera  másik címszereplője  is  valahol  külföldön  van.
Udvardy Tibor  elvállalta,  hogy  napok alatt megtanulja a szólamot.

(Harmincnégy  évvel  később, 1973-ban közvetlenül  nyugdíjba  vonulása  előtt: Hunyadi László kis felújítás. Az előadás napján reggel, telefonálnak neki:  ugorjon be  este,  mert  mind  a két új  címszereplő  beteg. Vállalta!)

És október  6-án délelőtt  háromnegyed  kilenckor  együtt  baktattunk  az Operaház  felé,   az   Andrássy   útnak azon  az  oldalán,  ahol  a  Párizsi  Áruház állt.

Sosem  tudtam  volna  ezt  ilyen gyorsan  megemészteni  —  mondta élete  első Hunyadi-előadásának délelőttjén  Udvardy Tibor,  miközben a Nagymező   utca  sarkához  értünk  —, ha nem  énekelek annyit az Egyetemi Énekkarokban  meg másutt.
Most,  négy  évtized  múltán,  amint fölidézzük a történetet,  egyébre is emlékszik :
— Kőbányán  jártam  gimnáziumba.  Sajó Sándor  költő  volt  az  igazgatónk. Kedvenc dalát, azt, hogy  A  Csap  utcán  végestelen  végig, sokszor   elénekeltette  velem . Az énekkar tagjai zümmögőkórussal kísértek. Akkortájt ott, Kőbányán kezembe került egy zacskó. Gyümölcsöt, vagy mit  csomagolhattak bele. Azt a staniclit  régi kottából kitépett papírból   ragasztották, egy Hunyadi  László-zongorakivonat kiszakított lapjából. Rajta  volt László első felvonásbeli áriája!  Megtanultam akkor, gimnazista fejjel. Alighanem az a biztonság, ahogy a nehéz ária  már a  torkomban  és a fejemben volt, segített az egész szerep gyors megtanulásában."


Udvardy Tibor  1939 júniusában végzett a Zeneakadémia operai tanszakán. A  vizsgaeredmény  első  felében  Canio áriáját, a Kacagj, Bajazzót énekelte,  a  második részben  pedig a Bánk bán Hazám, hazám-ját.  A  magyar nagyurat  természetesen  bajusszal,  szakállal.  Egy műszaki  a  Bánk-ária után gratulált neki, és hozzátette:
—  Magának  csak  attól a másik tenoristától van  félnivalója, aki a Bajazzókat énekelte ...
Nem ismert rá a maszkos Udvardyra.
Ami  egyébként  legnépszerűbb  nemzeti  operánkat  illeti,  később,  operaházi  tagként  Udvardy Tibor  először  Ottót  énekelte benne,  majd az Erkel című  filmben Bánkot. (És Hunyadi Lászlót is!).
Ha  már magyar  műveket  idézünk föl,  említsük   meg   esetét  a Psalmus Hungaricusszal.  Udvardy Tibor  még zeneakadémiai  növendék,  amikor dr. Székelyhidy Ferenc  —  bár  nem  az  ő tanítványa  —  maga helyett  az  ifjú tenoristát  ajánlja Kodály Zoltánnak a mű  szólistájául.  Kodály  meg  is hallgatja,  el  is fogadja.  U.  T.  azonban, tisztelettel,  megszólal:
Még  soha  nem  énekeltem   szólót zenekari   kísérettel.   Csak  akkor  merem   vállalni,  ha  három  zenekari  próbát  kapok.
—  Természetesen — mondja Kodály tanár  úr  —,  három  zenekari  próbát kap.
A  Kodály-hangverseny színhelye  a Károlyi-kert.  Az  első  zenekari  próbát elmossa  az  eső.  A  másodikat  elmossa az  eső.  A  harmadikat  is.  A  koncert napján  gyönyörű  az idő.  Csak a  Psalmus  tenoristája  nincs sehol!  Félelmében szabályosan  megszökött.  Elképzelhető  Kodály  tanár  úr  haragja!
Később  megbocsátott  —  emlékszik  vissza  U.  T.  — Igaza   volt   magának . . . ”  — mondta   egyszer.  — A Kodály-mű azután  fontos  pillanata lett  az  életemnek: amikor 1945  tavaszán ismét megnyílt  az Operaház,  én énekelhettem a  Psalmus Hungaricust.
Kodály azt  is  szerette,  ha Udvardy a  Legény a Székelyfonóban.  Ez a szerep  is  hamarosan,  már  az  1939—40-es évadban az övé lesz.
Magyar operák szerepei végigkísérik egész harmincöt éves pályafutását. Emlékezetes  siker  ezek  között A  garabonciás,  amelyet Lehár  Ferenc  a háborús évek közepén komponált az Operaháznak, a Cigányszerelem  egyes dallamainak  fölhasználásával.  A  szabadságharcban játszódó operával  a zeneszerző a maga mindig  vállalt magyarsága mellett akart hitet tenni.  A premiert  Lehár  vezényelte. Udvardy Tibor  volt A  garabonciás címszereplője.  Sokszor fölhangzott  azóta  rádióban,  hangversenyteremben, egyebütt a dal:  „Utam  muzsikálva  járom ...”
Ez a  mondat  mintha  Udvardy Tibor művészi programja volna.
Az 1848-as szabadságharcból   egy korábbi  nagy történelmi küzdelem
idejébe,  a kuruckorba  lép vissza  az 1951-ben  bemutatott Huszti kaland, Kadosa Pál  és Szabolcsi Bence  vígoperájának Farkas Tamásaként.  Majd ismét előrefut egy évszázadot, és A kérők  című Kisfaludy Károly-vígjáték  operaváltozatában  Gyuri  ő,  a sárospataki  diák.  Ezt  a Polgár Tibor- vígoperát 1955 májusában  mutatta be az Erkel Színház.
— Volt egy  jelenet,  amikor  Udvardy Tibor,  vagyis Gyuri női ruhában jelenik   meg  —  idézi  föl  az  előadás egyik pillanatát  a  vígopera szövegkönyvének  írója, Kótzián  Katalin  —A krinolin a tenoristán olyan mérhetetlen jókedvet  fakasztott a közönség között, akkora szívből  jövő kacagást, amilyent  én operai nézőtéren még nem tapasztaltam.
Igen, a humor is erős oldala a művésznek,  nemcsak a líra.
És hogy milyen félelmetesen ellenszenves tudott lenni, mennyire gyűlöletes,  azt következő magyar szerepe igazolja:  a C’est  a guerre-ben, Petrovics  Emilnek Hubay Miklós egyfelvonásos drámájából írott operájában bizonyítja,  1962 tavaszán, Vizavi- ként. Ő a  tolókocsihoz láncolt katonatiszt, aki   „beteges kíváncsisággal, látcsövön figyeli a környező lakásokban lévő nőket.”  (A  minap írt Illés Endre  egy ilyen távcsövesről, közölve a típus francia  nevét: voyeur.)
Nyolc évvel később, 1970.  december 4-én  a  legközelebbi  új magyar szerep: Ránki György misztérium-operájának, Az ember tragédiájának Lucifere.  (Ez Udvardy utolsó premierje.)
— Mindig nagyon szerettem  Az ember tragédiáját, Madách Imre remekművét.  —  mondja  U.  T.  — És gyakran  gondoltam  arra, milyen jó lenne   elénekelni, ha a Tragédiából valaha operát írnak, Lucifert. Ám erre aligha kerülhet sor, hiszen  „a tagadás ősi szellemét” nyilván basszbaritonra   komponálják . . . így aztán kétszeres öröm ért, amikor megtudtam, hogy Ránki  operájában Lucifer — tenorszerep, és hogy el is énekelhetem. Ha tőlem  függne, ezt a művet rendszeresen az Operaház repertoárján tartanám, hiszen  akik még nem jutottak el az eredeti alkotásig, az operaváltozattal könnyebben  eljuthatnának hozzá.
...  Egyszóval: ott  megyünk, 1939. október 6-án délelőtt, az Operaház felé.  Udvardy Tibor  (talán  hogy az esti bemutatkozás, a  nagy beugrás,  élete első   operaházi fellépése előzetes feszültségét leplezze) arról beszél, milyen nagy  nyári élménye volt, hogy a Margitszigeten Aureliano Pertile Caniója  mellett  Beppót,  vagyis Arlecchinót énekelhette.  Meg hogy már új szerepet is kapott:  a Traviata Alfrédjét.
Este  aztán  a  Hunyadi  László  karmestere, Berg Ottó  —  szigorú,  tartózkodó művész, például nemigen tegeződött  —  előadás  előtt,  ismervén  az előzményeket:  a  gyors  tanulást,  a  minimális  próbalehetőségeket,  így  szólt Udvardyhoz:
— Ma még maga „rángathat” engem.  De legközelebb már szó sem lehet róla ...
Vagyis nem veszi a fiatal énekestől rossz néven, ha lassabb vagy  gyorsabb az ő  tempóinál; majd ő megy utána, kíséri.
U.  T.  elénekelte  élete  első  Hunyadi Lászlóját.  Hogyan?  Berg  Ottó  karmester  az  előadás  végeztével  kezet nyújtott  neki,  és  ennyit  mondott:
— Szervusz. . .

(Folytatjuk) „

148   Búbánat 2017-10-06 13:41:53

A Dankó Rádióban hallható Udvardy Tibor-emlékhét mai adásának szerkesztett összeállítása Nagy Ibolya részéről egyben fejet hajtás volt az 1848/49-es szabadságharcunk leverését követő megtorlás áldozatainak, az Aradon és Pesten 1849. október 6-án kivégzett 13 tábornok és első alkotmányos miniszterelnökünk, gróf Battyány Lajos vértanúk emléke előtt.

Czigány György, zongoraművész, költő, szerkesztő, riporter az egyik rádiós műsorában portrét készített vendégéről, Udvardy Tiborról. Ez az interjú 1975-ben készült a rádió stúdiójában.

Erről az archív hangfelvételről több részletet játszik be az Udvardy-emlékműsor hét végi adásaiban a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya.

Czigány György (Cz.Gy.):

"Kedves hallgatóink, mint hallják, műsorunk nyitánya, a Hunyadi-nyitány. Vendégünk első választása ez. Mielőtt azonban elhangzana, miért? hadd mondjam el, hogy Udvardy Tibor pályafutását nagyjából magam is végig követhettem. Talán azért nem egészen az elejétől, mert úgy tudom, hogy 1939-ben kezdődött operai pályafutása, akkor én talán nyolc éves voltam, és hát nem igen jártam még operába, legfeljebb rádióközvetítésből hallhattam a hangját. Éppen ezért nagyon kíváncsiak vagyunk ezekre a kezdeti időkre is, ahogy az ilyen kalandozásban az ember szeret a régmúltnál indulni, a régmúltat föleleveníteni, tudva azt, hogy az élethez is meg az operaénekesi pályához is, a tehetségen kívül nagyon sok mindenre szükség van. Hát mi mindenre?

Udvardy Tibor (U.T.):

Hát, kérlek, úgy ahogy mondod, a szerencse elengedhetetlenül kötelező. S ahogy említetted, 1939. október 3-án Márkus László, az Opera akkori legendás igazgatója azzal hivatott magához, hogy október 6-án minden körülmények között a Hunyadi Lászlónak kell felhangzania. A színháznak akkor két Hunyadija volt: Laczó István és Pilinszky Zsigmond, de mind a kettő külföldön tartózkodott és nem tudtak hazaérkezni a kitűzött dátumra. Márkus a darabot vezénylő karmesterrel, Berg Ottóval átbeszélte a problémát, és aki úgy informálta, hogy én képes volnék három nap alatt megtanulni a szerepet. Habár én szabódtam, és féltem, érthető okokból, hisz életem első fellépését rögtön címszerepben, és csak három nap állt rendelkezésemre, nem fogadhattam azonnal el. Halasztást kértem reggelig, mert ez számomra tragikus is lehetett volna. Válaszomat az igazgatóm nagyon szimpatikusnak találta és azt mondta, hogy ezzel bizalmát máris elnyertem. No de hát  most jön az a bizonyos szerencse!  Gyerekkoromban édesanyám gyümölcsöt vett, melyet kottapapírból ragasztott zacskóban árultak.

Cz. Gy.:  Ezt nem is tudtam, hogy ilyen szokás is volt…

U.T.: Akkoriban ez így volt.

Cz. Gy. : De ez nem zenepropaganda… ez véletlen…

U.T.:  Persze, ez papírhiány … A zacskóimon Hunyadi László nagy áriája volt.  A zacskót akkor precízen megtanultam, és ezzel az opera egyik legexponáltabb részét már magaménak tudhattam.  E szerepet éjjel-nappal tanulva másnap a karmesternek elénekeltem, majd a jóváhagyása után az előadást elvállaltam.   Tudod, az amúgy is igen hosszú nyitány olyan hosszúnak tűnt, hogy számomra még most is tart, de legalábbis minden október 6-án este hét óra öt perckor csak erre tudok gondolni. A mellettem álló ügyelő, drága jó, kedves Gyuri bácsi elkezdett kiabálni: Hunyadi, Hunyadi, Hunyadi! Jelenés! És én ott álltam mellette szótlanul, nem tudtam, hogy én vagyok és csak azt vártam, hogy mikor kiabálják már, hogy: Udvardy, Udvardy, Udvardy!..."

Felcsendültek Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának részletei a Magyar Rádió stúdiófelvételéről (először 1959. március 31-én, a Kossuth rádióban hangzott el az opera 19.00 - 22.00 óra között.):

  • Hunyadi László áriája az I. felvonásból (Udvardy Tibor)

          „Van végre néhány nyugodt pillanat…/Ó szállj hozzám, ég angyala”

  • Az I. felvonás fináléja – „Meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály” (Külkey László, Udvardy Tibor, a Magyar Rádió Énekkarának Férfikara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)
  •  
  • A III. felvonás zárójelenete - „Magyarok, halljátok búcsúmat: én ártatlan vagyok!…”(Takács Paula, Udvardy Tibor, Pálffy Endre,  Losonczy György, Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Komor Vilmos)

 

Kacsóh Pongrác Rákóczi című történelmi daljátékából következtek részletek.

A Rádió Dalszínháza bemutatója: 1964. január 4. Kossuth adó 20.25 – 22.00

Szövegkönyv: Bakonyi Károly (alapötlet és dialógusok), Endrődi Sándor, Pásztor Árpád (dialógusok) és Sassy Csaba (versek). 
Km.: az MRT énekkara és szimfonikus zenekara (Karigazgató: Vajda Cecília, Vezényel: Kerekes János)
Zenei rendező: Ruitner Sándor
Rendező: László Endre

A szereposztásból csak azokat nevesítem, akik a most megszólalt részletekben énekben és prózában is hallhatóak voltak:

II. Rákóczi Ferenc – Udvardy Tibor 
Andris, tárogatós hadnagy – Palcsó Sándor
Katica – Andor Éva
Kuczug Balázs – Palócz László
Bodinyi, Rákóczi nevelője – Horváth Jenő
Bercsényi Miklós – Ujlaky Gábor
Galgóczi Imre, jobbágy – Ambrus András
Esze Tamás – Zenthe Ferenc
Andris apja – Márkus Ferenc
Gránátos Mihály – Rajz János
Wratislaw gróf, császári követ – Horváth Tivadar
Tiszt Rákóczi seregéből – Turgonyi Pál
Inas a hercegnőnél – Dózsa István
I. hang – Zoltai Miklós
II. hang – Szoó György

A daljáték bejátszott részletei között az operaénekesek prózában mondott dialógusai is helyet kaptak, a fenti  szereplők  mindegyike hallható volt az adásban elhangzott jelenetekben.

  • Persze felcsendült a daljáték legismertebb dala is, Udvardy Tibor előadásában, a  Rákóczi megtérése: „Szívemben csendül egy nóta még…”
  • Kuczug Balázs dala az I. felvonásból Palócz László tolmácsolásában: „Adj egy csókot édes lelkem, gyöngyvirágom, adj egy csókot kicsi piros rózsaszálom, legédesebb te vagy ezen a világon…”
  • Rákóczi várása a táborban, tárogató jelzi Rákóczi és híveinek érkezését (próza + tárogató hangjai)
  • A labancok támadása előtti készülődés a táborban (próza)
  • Kuczug Balázs dala, II. felv. (Palócz László): „Csillagos az ég, az éj csöndes, jöjj ki, galambom, senki sem lát…”
  • Jelenet, Katica és Andris dala, kuruckar: „Ne bántsátok, ő a legnagyobb vitéz!…/Összebújunk csöndesen, míg a labanc elmegyen… /Kuczug Balázs olyan vitéz, aki mindig előrenéz../”…Kocsmárosné haragjában elájul… Dunán túl, Dunán túl…”  No.9. (Andor Éva, Palcsó Sándor, Palócz László, a férfikar)
  •  
  • Rákóczi búcsúja (Udvardy Tibor)

A felvételen a színészek mellett, a felsorolt dalbetéteket éneklő operaénekesek is a saját hangjukon szólalnak meg a jeleneteket bevezető dialógusokban! 

 

Huszka Jenő: Szabadság, szerelem

Háy Gyula (dialógusok) és Fischer Sándor (versek) librettója Jókai Mór Politikai divatok című, 1864-ben megjelent regénye nyomán készült.

Most az adásban két részletet hallhattunk a „regényes daljátékból” – (a rádiófelvételt 1955. május 10-én hallhattuk először a Kossuth Rádióban.)

  • Lévay Béla a hadszíntérre indulásakor a megzenésített Petőfi-verset szólaltatja meg: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom az életet, szabadságért föláldozom szerelmemet.” (Hadics László, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Várady László)
  • Melchior dala: „Társtalanul járogat az orvos,…/Doktor úr, doktor úr, itt bent valami fáj…” (Csákányi László)

 

„Túl az Óperencián” délelőtt elhangzott adását 18 és 19 óra között újra meghallgathatjuk a Dankó Rádió elérhetőségein.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
Mátyás templom

Dóri Eszter, Gavodi Zoltán - ének
Kántor Balázs - cselló
Póta Ágoston - orgona
Nemzeti Énekkar Nőikara
vezényel: Somos Csaba
PERGOLESI: Stabat mater
A mai nap
történt:
1975 • Október 1-jét (Yehudi Menuhin javaslatára) a zene világnapjává nyilvánították
1998 • Elindult a Café Momus, az első magyar nyelvű, internetes komolyzenei magazin
született:
1865 • Paul Dukas, zeneszerző († 1935)
1899 • Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy, zeneteoretikus († 1986)
1903 • Vladimir Horowitz, zongorista († 1989)
1927 • Kurtág Márta (Györgyné), zongoraművész, zenetanár
1929 • Házy Erzsébet, énekes († 1982)