vissza a cimoldalra
2019-12-09
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11455)
A csapos közbeszól (95)

Pantheon (2461)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2983)
Kedvenc magyar operaelőadók (1151)
Erkel Színház (10390)
Társművészetek (1530)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4624)
Kimernya? (3362)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3531)
Kolonits Klára (1153)
Franz Schmidt (3474)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62004)
Opernglas, avagy operai távcső... (20365)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1819)
Cziffra György (110)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (118)
Lisztről emelkedetten (980)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

36   Bali Cecília • előzmény35 2006-08-14 10:13:59
Amit az angol kisvárosi kórusról és arról a fiúról írsz, az tényleg a tradíció körébe tartozik. Az öregektől tanult. De nem vagyok benne biztos, hogy egyetlen zseniális ember vezetését hagyományteremtőnek tekinthetjük. Szabó Miklós, vagy Berkesi Sándor instrukcióival, vezénylésésvel hozza ki a legjobbat az énekesekből. De az kérdéses számomra, hogy ha fél évre magára marad akármelyik kórus, ugyanazt tudja produkálni, mint állandó karnagyával. Míg az angol kórus esetében azt hiszem mindegy, ki a vezető, ők ugyanúgy fognak szólni. Mert egymástól tanultak és nem valaki jól vezette őket.
De amit írsz, az felvet még egy dolgot. Nem lehet, hogy a helyes zenei megvalósítás érdekében tett erőfeszítések legalábbis részben magukkal hozzák a helyes éneklési technikát is? Amikor még Szabó Miklós kórusába énekeltem, azt figyeltem meg, hogy a 3 órás! próba végén könnyebben énekeltem, mint az elején. Pedig sosem tanultam énekelni. De amíg jó hangon, értelmesen nem szólt, nem hagyott nekünk békét.
35   Apika • előzmény34 2006-08-13 02:45:46
Kedves Búbánat, hát, jó nagyot fordítottál!(...)
Node, sebaj!
Azt hiszem, ez a téma egyszerre periférikus (ugyan kit érdekel manapság a kóruszene?), és mégis tömegek érintő (hiszen azért talán még mindig több tízezren, vagy akár százezren is énekelnek ma is, iskolai, templomi, városi, stb. kórusban)! Épp ezért nem igen lehet általános érvénnyel sem kritikát, sem tanácsot megfogalmazni. Ez utóbbi amúgy sem jellemző, mint ahogy arra már előttem is tettek utalást...
Én mégis megpróbálnék tanácsolni valamit, igaz, csak halkan és bátortalanul, és bármily meglepő is lehet, a vitaindító cikk írójának egy gondolatából kiindulva, arra rímelve:
Virágh László cikkében egy helyen a hagyomány erejére apellál, azt írja - és sajnos igaza van -, hogy nincsenek meg nálunk az éneklés középkori tradíciói, illetve, ha voltak is ilyenek, azok - ilyen-olyan okokból kifolyólag - elhaltak, megszüntek. Hát, ha nincsenek hagyományok, akkor teremtsünk újakat! Engem erről az egészről (ti. a hagyomány mindenél erősebb fontosságáról) az győzött meg, amikor egy nemzetközi zenei kurzuson egy olyan angol sráccal kerültem egy szobába, aki szülővárosának többszáz éves (anglikán) templomi kórusában énekelt 8 éves korától (lásd Josquin, Lassus vagy Haydn, stb.!) gyakorlatilag mindennap a délutáni Service-eken, és ez a srác 20 évesen már betéve ismerte az egész egyházi kórusirodalmat Tallis-tól Britten-ig, és Schütz-től Kodály-ig! Ja, és úgy blattolt és olyan eszméletlen szép hangon énekelt, hogy az egész nőikar szerelmes volt a hangjába! (sőt, lehet hogy nem csak abba... :-))
Amikor pedig megkérdeztem, hogy kitől tanult énekelni, akkor azt válaszolta: senkitől, náluk mindenki az öregebbektől tanult, ő(k) csak ugyanúgy próbál(tak) énekelni, mint a \"nagyok\", a szoprános/altos kisfiúkból mindenféle trauma és megrázkódtatás nélkül váltak a teenager-korukban tenorokká, baritonokká vagy basszistákká. És ez vele nem valamelyik frekventált College-ban (Cambridge, Oxford, Eton, stb.) történt, hanem egy kisvárosban. Szóval, el kell kezdeni csinálni, lehetőleg minél jobban, lehetőleg minél több helyen, és nagyon-nagyon kívánatos lenne, ha mindenütt lenne méltó utód, aki a megkezdett munkát, az esetleg elért magas színvonalat később törés nélkül folytatni tudná!
Tudom, hogy most nagyon illetlen és kényes témát kezdek el feszegetni, DE! Nem véletlenül tettem hangsúlyt az előző mondat végére! Magyarországon -természetesen Kodálynak és tanítványainak köszönhetően (kezdve Bárdos-sal, Ádám Jenőn és Vásárhelyi Zoltánon keresztül egészen Párkai tanár úr-ig!) - az utóbbi 40-50 évben jónéhány jelentős mester, meghatározó karvezető egyéniség teremtett egy-egy városban nemzetközi rangú és minőségű kórust, soroljam?
Győri Leánykar - Szabó Miklós,
Pécsi Kamarakórus - Tillai Aurél,
Miskolci Bartók Kórus - Reményi János,
Szegedi Bartók Kórus - Rozgonyi Éva,
Bárdos Lajos Leánykar (Debrecen) - Szesztay Zsolt, ugyanitt a nagymúltú, többszáz éves Kollégiumi Kántus - Berkesi Sándor vezetésével.
Vagy a Váci Vox Humana - Maklári József tanár úrral! És, még ha nem is kifejezetten a \"bevett\" kórusrepertoárt éneklik, ki lehet-e hagyni a Schola Hungaricát Dobszay László tanár úr és Szendrei Janka tanárnő említése nélkül?
És a sort lehetne még bőven folytatni, a kiváló gyermekkórusok, és néhány középiskolai énekkar szintén nagyvolumenű, korszakos jelentőségű mesterével.


És most akkor, a tiszteletlenség legkisebb szándéka nélkül kérdezném, ki, kik fogják folytatni ezen együttesek élén a munkát? Hol vannak az utódok?
Reményi tanár úr már 86-ban elment Miskolcról (a Rádió Gyerekkarát \"rázta gatyába\", sajnos rövid 10 év adatott meg neki erre), Miskolcon azóta sincs olyan vegyeskar, mint addig. A szegedi Bartók Kórus Rozgonyi tanárnő nyugállományba vonulásával feloszlott, még szerencse, hogy ott azért a Gyüdi Sándor vezette Vaszy Viktor kórus állja a sarat! Vácott Maklári tanár úr halála óta csak annyit tudok, hogy van utód, de nem hallani semmit az együttesről.
Azt hiszem, nem folytatnám tovább... Csak azt nem tudom, hogyan lesz így ebből több száz éves hagyomány, angol mintára, úgy, ahogy azt Kodály remélte?


Ui.: Azért hál\' istennek van ellenpélda is: \"Természetesen\" Nyíregyházán, az oly sokáig lenézett, elmaradottságáért igaztalanul gúnyolt északkeleti nagyvárosban, (igen, tessenek csak körülnézni!) Szabó Dénes, aki pályája zenitjén tart, már rég elkezdte az utánpótlás nevelését. Nyíregyházán minden remény meg van arra, hogy a 30-35 éve elkezdett - és vitathatatlanul világszínvonalú kórusmunka - még sokszor 30 évig hasonló színvonalon fog folyni!
34   Búbánat 2006-08-11 00:04:15
Kicsit fordítok a témában.

Más helyen már „foglalkoztam” az egyházzene és a kórusunk kapcsolatáról. Itt más aspektusát vizsgálom röviden a kérdéskörnek.

Én (mi), aki(k) a megboldogult „főnökünk” keze, pálcája alatt tanultam-tanultunk meg kórusban úgy-ahogyan énekelni, had elevenítsek fel két és fél évtized emlékeiből jellemző momentumokat. Huszonöt év után szokás a dolgokból mérleget vonni. Valahol nekem is ez a kötelességem, de el nem kerülhetem azokat, akik a pályámat segítették, irányították. Tudom, hogy kell olyan környezet, ami belenevel a hivatásba, egy otthoni légkör, egy tudásvágy, egy tenni akarás. De kellenek az úton mérföldkövek, irányító táblák, akik az igaz, a helyes irányba terelik azt, aki a cél felé tör. Van annak már vagy tizenöt éve, amikor húsvét előtt Bach: János passióját gyakoroltuk. A kórus akkori konzisztenciája jobb volt, mint most, de a kórussal kísért Eilt iht angefochtenen Seelen kezdetű basszusária kóruskísérete nem akart pontosan sikerülni. A Főnök alaposan megdolgoztatott minket, de a végére sem sikerült a dolog valami fényesen. Végül megígérte az egész kórusnak, hogy kvartettben felmondatja… lényeg az, hogy erre mindenki magába szállt, s azóta bárki megirigyelhette volna a pontos belépésünket. (Aki nem műveli ezt a „szakmát”, annak hiába is mondanám el, hogy mit jelent egy magyar kórus számára 3/8-os ütemben az utolsó tizenhatodra pontosan belépni, ugyanis a magyar zene csak idegen hatásra ismeri a hármas osztású ütemeket. Bármely új stílusú magyar népdalunk páros ütemezésű.)
Azok a próbák sem mehetnek feledésszámba, amikor „csak” Palestrinát, Lassust vagy Victoriát, netalán Liszt Missa Choralisát, Bárdos vagy Kodály, vagy valamely „kisebb”, de korántsem értéktelenebb szerző műveit gyakoroltuk, hogy aztán jóleső érzéssel nyugtázzuk azok „élesben” történt előadását. (Amikor pedig templomban énekeltünk, főnökünk azt mondta nekünk, hogy a templomban való éneklés vagy zenélés nem produkció, ezért kérte a jelenlévő közönséget, hogy a nem liturgia keretében előadott művek - mint pl. Handel Messiás, Bach-passiók vagy Liszt Christus – végén ne tapsoljanak.) Más. Énekeltünk olyan templomokban is, ahol a helyi plébánia vagy lelkészség nem tűrte el (az egyébként a ’60 -70-es években jó szándékkal elindult) többek közt a katolikus rock-beat mozgalom hajtásait, templomi szolgálatát: mint minden szórakoztató célú zene előadói körül, őkörülük is inkább személyi holdudvar, rajongói kör alakult ki, ami elvezetett egy szektásodó, illetve a kinyilatkoztatás alapjain nem, vagy ingatagon álló részegyházi lét felé (sztárkultusz), nem is beszélve arról, hogy dalaiknak kevés kivétellel, sajnos a liturgikus szövegekhez kevés, részleges vagy egyáltalán semmi közük nincs, tehát önmagukban liturgikus szolgálatra alkalmatlanok. A X. Pius pápa által kiadott Motu Proprio-ra (Tra le sollecitudini) gyakran hivatkozva idézte az egyházi zene kritériumait: legyen egyetemes, szent és művészi. Főnökünk éppen azért énekeltetett velünk templomokban sok gregoriánt, Palestrinát és Lassus-motettát, mert ezek azok a zenék, amelyek mindhárom kritériumnak megfelelnek. Ma már más karnagyunk van, de ez a lényegen, a közös gondolkodásunkon, a gyakorlatunkon, a műsorválaszték és a „szolgálat” lényegén mit sem változtatott. Legfeljebb annyiban vagyunk mégis mások, hogy az élet rendje szerint korosodtunk, s ami ezzel jár: tapasztaltabbak, nyitottabbak, rugalmasabbak, türelmesebbek, megértőbbek és bölcsebbek lettünk. Ez sem kevés. De ha nincsenek meg az alapok, hiányoznak a talentumok, akkor minden, mindez jóval nehezebb feladat, és több időráfordítást, több munkát, nagyobb szorgalmat követel meg azoktól, akik egy ilyen szellemiségű és összetételű kórusban képzelik el a jövőjüket.
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Pro Musica Leánykar (karigazgató: Szabó Dénes)
Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei
Vezényel: Antal Mátyás
Műsorvezető: Becze Szilvia
"Magyar Karácsony" - Szokolay Sándor művei
A Szokolay InspirArt – SZIA 2019 zeneszerzőverseny díjnyertes művei
SZOKOLAY: Magyar Karácsony – magyar karácsonyi énekek és népi betlehemesek
SZOKOLAY: Mohácsi Betlehemes – népdalkantáta nőikarra és zenekarra

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Balogh Eszter (mezzoszoprán), Varga Oszkár, Osztrosits Eszter (hegedű), Kurgyis András (brácsa), Matuska Flóra (cselló), Radnóti Róza (zongora)
"A tehetség kötelez"
Mendelssohn-est
MENDELSSOHN: Három dal, op. 84 – 2. Herbstlied
MENDELSSOHN: Hat dal, op. 71 - 5. Auf der Wanderschaft, 6. Nachtlied
MENDELSSOHN: 1. (d-moll) zongoratrió, op. 49
MENDELSSOHN: Hat dal, op.57 - 5. Venetianisches Gondellied
MENDELSSOHN: Hat dal, op. 86 – 5. Der Mond
MENDELSSOHN: Hat dal, op. 34 – 6. Reiselied
MENDELSSOHN: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80
21:00 "Kóda" Beszélgetés az előadókkal

19:35 : Budapest
Erkel Színház

Komlósi 35
Jubileumi gálaest
19:00 : Debrecen
Csokonai Színház

MOZART: Szöktetés a szerájból
A mai nap
történt:
1905 • A Salome bemutatója (Drezda)
született:
1915 • Elisabeth Schwarzkopf, énekes († 2006)
1934 • Kun Zsuzsa, balettművész
1967 • Joshua Bell, hegedűs