Bejelentkezés Regisztráció

Kórusok, kórusművek, karéneklés


125 Búbánat 2023-11-18 22:52:23 [Válasz erre: 124 Nagy Katalin 2023-11-18 18:21:34]
Koncertszerű vagy megrendezett produkcióként kerül színre Bergamóban az Alfredo il Grande? Szívesen venném beszámolódat e ritkaságszámba menő Donizetti-opera mostani bemutató-előadásáról!
Talán CD-n és/vagy DVD-n utóbb lemezre kerül ez az opera is. Donizettinek mintegy hetven operájából már csak alig pár cím hiányzik nekem: a meglévő lemezgyűjteményemből pont ez is a keresettek egyike.
(A téma a Gaetano Donizetti topikba is kívánkozhatna...)
Örülök, hogy a Magyar Rádió kiváló Énekkara is közreműködik a produkcióban! 

124 Nagy Katalin 2023-11-18 18:21:34
Holnap délután és november 24-én Bergamóban a Donizetti Fesztiválon fellép a Magyar Rádió Énekkara (Pad Zoltán vezetésével). A Donizetti200 program keretében a fesztivál olyan Donizetti művet ad elő, amelynek 200 éve volt a bemutatója. Az idén az Alfredo il Grande (Nagy Alfréd) kerül sorra. Annak idején egyébként nem aratott sikert a sztárszereposztás ellenére sem. Ha jól olvastam, a bemutató óta nem volt több előadása. Gyanítom, hogy ezután sem válik repertoárdarabbá, de én kíváncsi vagyok rá. 

123 eszbe 2022-05-07 22:45:46 [Válasz erre: 122 Búbánat 2022-05-07 22:34:30]

"a világszínvonalú magyar kóruséletről beszélgettünk"

 

Lehetne ez is téma az egyik kedd esti csevelyen. Miért hisszük azt, hogy világszínvonalú a kóruséletünk


122 Búbánat 2022-05-07 22:34:30

AZ ÖTVENÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPLŐ BUDAPESTI MONTEVERDI KÓRUS BEJÁRTA FÉL EURÓPÁT

„Lelki-szellemi többletet ad a közös éneklés”

MNO.HU – Pintár Balázs – 2022.05.07.

„– Egy kórusban mindig jelen van a szeretet és a szolgálat, anélkül ez nem megy. Minden hosszabb ideig működő amatőr kórusnak megvan ez a jó tulajdonsága – vallja Kollár Éva, a Magyarországon és Európában is az egyik legismertebb félhivatásos együttesnek számító Budapesti Monteverdi Kórus alapító karnagya. A jubileumi fellépésére készülő, idén ötvenéves, Magyar Örökség díjas kórus művészeti vezetőjével a zenei élet és a nagycsalád összeegyeztethetőségéről, a rendszerváltozás előtti utazások bonyodalmairól és a világszínvonalú magyar kóruséletről beszélgettünk.”


121 Búbánat 2022-01-03 16:51:43

„Keresem a miseszerű esszenciákat” – Orbán György zeneszerző egy kivételes mesterségről

– 2021. december 26., vasárnap | 14:48

/magyarkurir.hu –  Szerző: Pallós Tamás/

„Nemcsak a karácsony és a fő téma, a zene, illetve a zene születése adott ünnepi tónust az Orbán Györggyel folytatott beszélgetésnek, hanem az is, hogy közeledik nemzetközi hírű komponistánk 75. születésnapja. A jövő esztendő kimondva-kimondatlanul részben Orbán-év lesz/lehet az ars sacra terén. Amúgy háromnegyed évszázadnyi világtapasztalás egy gazdag életmű tükrében már önmagában ünnepelni való.”

[...] 

„– A kórusok eleve fontos szerepet kapnak az életművében, ugyanis a nemzetközi, de mondhatjuk, világhírneve éppen a kórusművekhez kötődik. Miért és hogyan indult el ebbe az irányba?   

– Az iskolai vagy iskolán kívüli kóruséneklés világszerte hatalmas buli. Egy ügy, aminek mostanra az üzlet is utánament. A Távol-Keleten különösen komolyan veszik, ugyanis szerves része a közösségi nevelésnek.

Aki kórusban énekel, nemcsak zenét tanul, hanem megtanulja a másikra való odafigyelést is.

A kórusénekléssel kapcsolatban a túlzott optimizmusnak, de a pesszimizmusnak sincs helye. Immár világszerte működik, persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének nehézségek. Hangsúlyozom: ez nem mozgalom. A kórusmozgalom kifejezést pejoratív megbélyegzésnek tartom olyanoktól, akik igazából nem szeretik ezt a műfajt. Sokkal jobban fedi az igazságot, ha közösségi tevékenységnek nevezzük. Néhány év elteltével, egy színvonalon túl pedig már művészetről beszélhetünk. A világversenyek, tévéközvetítések mutatják, hogy milyen nagyszabású, sokakat érintő üggyé tud válni a kórusban éneklés. Számos együttes musicalrészletekkel próbálkozik, könnyűzenei slágerekkel is kísérleteznek, sokan szeretnének például Beatles-számokat énekelni. Magam is rajongok értük, de kórusra nem lehet átírni a dalaikat, egyszerűen nem működnek ebben a formában. Tehát folyamatosan szükség van a kifejezetten kórusoknak szánt darabokra. Ez pedig óriási piac lehet egy zeneszerzőnek, nekem is az volt. Kocsár Miklós kórusművészete például első osztályú anyag a világ számára, de nem tudott megfelelő kiadóval társulni. Pedig Kocsár ott van az első tízben. De említhetem egykori növendékemet, Gyöngyösi Leventét is, aki szerintem: világszám. Ismerik is, tudják ki ő; egyetlen hibája, hogy a nevét külföldön sehol nem tudják rendesen kimondani.

A kiadónak vállalnia kell a népszerűsítést. Valamennyire ismerem ezt a területet is, ugyanis tizenegy évig szerkesztőként dolgoztam a Budapest Zeneműkiadóban. Szerencsém volt, mert én időben váltottam, kifogtam egy kicsi, szerény kiadót, egy erős országban: Amerikában. Exkluzív szerződést kötöttünk, miután a vezetője, aki egy remek muzsikus volt, fantáziát látott a rövid, latin nyelvű motettáimban. A Hinshaw Musicnak köszönhetően kerülhettem be a nemzetközi zenei vérkeringésbe. A vonatkozó műveim krémjét vitték el, tíz darabomat világszerte elterjesztették, és harminc szerepelt a katalógusukban. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez csupán töredéke a repertoárnak, ugyanis eddig száznegyven kórusművet írtam. De egyik darab vitte a másikat, így a sikernek és a megszerzett hírnévnek köszönhetően később én képviselhettem a céget Ausztráliában. Az egyik kollégám, jóbarátom, Ko Matsushita, aki időközben zeneszerzőként és karmesterként világnagyság lett, háromszor hívott meg Japánba, úgyhogy kicsit ott is megismertek. Már látom, milyen fontos a menedzsment, az, hogy egy fiatal zeneszerző kinek és milyen feltételekkel adja oda a műveit, mert ezen nagyon sok múlik. Egy biztos: a kóruskultúra, a kórusirodalom kimeríthetetlen kincsesbánya, amely a nevelési szempontoktól az idegenforgalmi megfontolásokig ma már az egész világra, minden nemzetre hatással van. Olyan közösségi élmény ez, amibe bárki bekapcsolódhat, éneklőként és hallgatóként egyaránt. „ 

/Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. december 19–26-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg./


120 lujza 2021-12-07 00:33:26

Nehéz volt eldöntenem, hová illene ez a riport, ami a Dinyés család egy másik tagjával készült, de talán ide: https://fidelio.hu/klasszikus/fontos-hogy-ismet-kozel-keruljunk-a-kozonseghez-beszelgetes-dinyes-somaval-167545.html

Elég borús jövőképet fest!


119 Apika 2021-10-05 23:26:40

Másfél héttel a kongresszus előtt találkoztam az egyik legkedvesebb karnagy kollégával, aki a betanításban vett részt. Elmondta, hogy már hetek óta nyakig benne vannak a munkában és a java ugye akkor még hátravolt. Aztán szept. 5-től kezdve, ha bármikor belehallgattam a kongresszus eseményeibe, elképedve konstatáltam a tribünön ülő több száz, néha több ezer énekes mindenkor hibátlan zenei teljesítményét, legyen szó bármilyen műről! Mindezt tették sokszor órákig a 35-40 fokos hőségben, kalapban vagy napernyők árnyékában, de elképesztő alázattal és tisztasággal, zenei és lelki értelemben egyaránt.

Na ekkor kezdtem el kapisgálni, mennyit is dolgozhattak a Kórusiskola tanárai, karnagyai és persze mindenki, aki részese volt ennek az igazán emlékezetes, talán nem túlzás, történelmi jelentőségű eseménynek.

Ha legközelebb találkozom az említett kollégával, akkor - nem tagadom - egy kis irígységgel, de sokkal nagyobb szeretettel és tisztelettel fogom megkérdezni tőle: Ezt mégis, hogy csináltátok? (:-))


118 Búbánat 2021-10-05 10:35:51 [Válasz erre: 117 Búbánat 2021-08-13 21:39:13]

Áthoztam az Egyházi zene topicból ide is:

 

   

Sapszon Ferenc a NEK zenei programjáról

„Énekeljetek zsoltárt, himnuszt, szent énekeket az Úrnak!” 

Magyar Kurír – 2021. október 3., vasárnap | 19:45

/Horogszegi-Lenhardt Erika/

(Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 3-i számában jelent meg.)

Részletek az interjúból: 

„Erdő Péter bíboros a Liszt- és Kossuth-díjas Sapszon Ferencet, a Magyar Örökség díjas Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola alapítóját és művészeti vezetőjét kérte fel, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Liturgiai és Egyházzenei Albizottsága elnökeként állítsa össze a világesemény zenei programját. A kongresszus után arra kértük a karnagy-zeneszerzőt, értékelje a hét zenei történéseit.”

„– Az ilyen jellegű háttérmunkát a laikus sokszor nem is tudatosítja magában, csak arra kapja fel a fejét, hogy adott esetben micsoda zenei minőséggel találkozik. Ezek szerint nem egyszerűen „zenei rendezésről” volt szó, hanem sokkal-sokkal többről. Említette, hogy többek között komponálni is kellett.

– Sok művet kísérettel kellett ellátni vagy meghangszerelni, hogy minél méltóbban szólalhasson meg. Sokat segített ebben Werner Gábor. Werner Alajos atya közismert Mercedes-miséje így hangozhatott el először zenekari kísérettel. De új oltáriszentség-himnuszt is készítettünk. Vaughan Williams mindenszentek ünnepére készült csodálatos himnuszához magyar szöveget írtunk, majd zenekari kísérettel láttuk el. Kiss Zsuzsanna nagyszerű, új zenekari kíséretet komponált a Boldogasszony anyánk népénekhez. A kongresszus himnusza többféle feldolgozásban is megszólalt, az eredeti mellett Kovács Szilárd és Pejtsik Péter zenekari kíséretével is. Mindenből kottákat kellett készíteni, egyrészt a kórusok, zenekarok részére, másrészt a liturgikus kísérőfüzetek számára. Az énekek megismertetésére műsorsorozatot indítottunk, amelyet a Katolikus Rádió és a Mária Rádió sugárzott. Ugyanígy fölvettük a körmenet népénekeit is.”

„– Kik szólaltatták meg a kiválasztott műveket, és hogyan választották ki az előadókat? Sokan megemlítették, hogy igen magas zenei minőséggel találkozhattak a résztvevők az eseményeken.

– A kongresszus valamennyi programjához meg kellett keresnem a közreműködőket: kórusokat, szólistákat, orgonistákat, karnagyokat, zenekarokat. Szerettem volna, ha a nyitó- és a zárómisén összkar énekel. Mivel a nyitómise egyúttal a katolikus iskolák Veni Sanctéja, illetve elsőáldozási mise is volt, adta magát, hogy elsősorban gyerekkórusok énekeljenek. A jelentkező gyermekkarok vagy templomi szkólák, vagy katolikus iskolák kórusai voltak. Az énekes iskolákat a Szent Angéla képviselte. A kórusiskola vegyeskara mellett így egy közel hétszáz fős gyermekkórus énekelt, közreműködött a Weiner konzervatórium zenekara.

Arra gondoltam, a zárómisén énekeljenek azok a határon túli és anyaországi kórusok, amelyek éveken, sokszor évtizedeken keresztül alázatosan, névtelenül, sok-sok áldozatot hozva szolgálnak hétről hétre a liturgiában.

A felhívásra nyolcvankét kórus jelentkezett, így a zárómisén egy 2150 fős kórus énekelhetett. A velük való kapcsolattartásban óriási segítséget nyújtott Varga László atya. A zárómisén nagy örömünkre együtt muzsikálhattunk az Operaház ének- és zenekarával.

A szombati misén, a Kossuth téren a Váci Székesegyházi Kórusiskola Tanári Énekkara és Szent Cecília kórusa énekelt, a Honvédség Központi Fúvószenekara kísért Csizmadia Zsolt és Varga László vezényletével, majd a fáklyás körmenet után a Hősök terén, a záróáldás alkalmával az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templom Don Bosco kórusa, a Magyar Honvédség Veszprém Légierő Zenekara és a Magyar Honvédség Székesfehérvár Helyőrségi Zenekara közreműködött.

Külön meg kell említenem a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kórusait, elsősorban a régi növendékekkel kiegészített nagy vegyeskart. Ők biztosították a zenei szolgálat állandó minőségét. Közel száz különböző hosszúságú és nehézségű művet kellett megtanulniuk. A szombat délutáni misét leszámítva minden szentmisén szolgáltak, és ezen felül még egy latin gregorián laudest is énekeltek. Sokszor kora reggeltől késő estig szolgálatban voltak. Augusztus második felében minden nap reggel kilenctől délután négyig próbáltak. Le a kalappal előttük. A végére elfáradtak, de a fáradtság elmúlik, az élmény azonban megmarad, kegyelmi forrásaiból pedig élet, új erő fakad.”

„– Említette a próbákat. A járványhelyzet különösen közelről érintette az énekeseket, zenészeket, művészeket. Volt emiatt fennakadás az elkészület alatt? Egyáltalán, hogyan lehetett ennyi ember számára megfelelő alkalmakat teremteni arra, hogy ezt a rengeteg művet megtanulhassák és még be is gyakorolják a kórusok, zenekarok?

– A 2020-ról a következő évre halasztott kongresszusra való felkészülés nagy feladatot rótt a kórusokra és karnagyaikra, hiszen a járvány miatt nem lehetett próbákat tartani. Sokan vállalták, hogy online módon, szólamonként, hősies erőfeszítéssel tanítják meg a hatalmas anyagot. A művek kottáit egy tárhelyről lehetett letölteni. Különböző nehézségi szinteket állapítottunk meg, így minden kórus a lehetőségeihez mérten vehetett részt az éneklésben. Amikor enyhültek a járvány miatti korlátozások, komoly feladatot jelentett a próbák megszervezése a nagy létszámú kórusokkal. A zárómise nagy összkarát három részre osztottuk, és Gazdagréten tartottunk egy-egy bő négy órás próbát. Már ez a közös éneklés is örömünneppé varázsolta az együttlétünket. Ugyanitt próbáltunk a gyermekkórusokkal is.”

„– A kongresszus ideje alatt nem találkoztunk a zenei szolgálatot ellátók neveivel, de érdemes megemlíteni, hogy mindvégig igen neves művészek közreműködtek az eseményeken, még ha alázatosan a háttérben is maradtak.

– A kongresszus miséire olyan orgonistákat kértem fel, akik amellett, hogy nagyszerű művészek, állandó kapcsolatban vannak a liturgikus élettel. Így hallhattuk Sirák Péter, Kaposi Brúnó, Virágh András Gábor, Horváth Márton Levente, Hegyi Barnabás, Bednarik Anasztázia, Harmath Dénes és Lantos István orgonajátékát.

A karnagyok kiválasztásánál a szakmai kiválóság mellett a tanúságtevő élet is szempont volt. Az egyes műveket Blazsek Andrea, Semjénné Menus Gabriella, Sapszon Borbála, Szebellédi Valéria, Katona Tibor, Medveczky Ádám, Ménesi Gergely, Tardy László és Varga László vezényelték. A zárómise külön meglepetése volt, hogy Magyarországra érkezett Marco Frisina, a Vatikán világszerte kedvelt pap zeneszerzője. A Statio Orbis misén elhangzó három művét ő maga vezényelte. A darabok között szerepelt az a Szederkényi Károly atya által rendelt kórusmű is, amelynek szeptember 8-án volt az ősbemutatója.”

„– Melyek voltak a legnehezebb, és melyek a legfelemelőbb pillanatok, helyzetek?

– A zenei program felelőse az egyik legnagyobb küzdelmet az idővel vívja. Egy bevonulás három perctől akár tizenöt percig tarthat, a felajánlás lehet négy, de akár hét perc hosszú is. Szinte tervezhetetlen. Sokszor hirtelen kell dönteni, hiszen

a liturgia egy élő folyamat, szükség van az improvizációra. És mivel a zene szerves része a liturgiának, együtt kell hogy éljen, lélegezzen a liturgikus eseménnyel.

Így történt, hogy a zárómisén a felajánlásra eredetileg tervezett Kodály-művet hirtelen át kellett tennem az előkoncert művei közé, mert Frisina hét perces műve pont a felajánlásra készült. Majd – mivel a misét megelőző zenei ráhangoló hangverseny kicsit rövidnek tűnt – a mise végéről egy művet szintén ide kellett beillesztenem, vagy el kellett hagynom az áldoztatás végi taizéi Ubi caritast.

És ekkor megtapasztaltuk a „rendező” Szentlélek vezetését. Liszt művéből éppen abban a pillanatban hangzott fel a felkiáltás: „Tu es Petrus”, amikor a pápamobil megérkezett a Hősök terére;

a Szentatya pont akkor ért a felajánlás utáni könyörgéshez, amikor a Frisina-mű befejeződött. Ezt mi ilyen pontosan nem tudtuk volna kiszámítani!”

„– Visszatekintve, hogyan értékel? Sikerült megvalósítani, amit szeretett volna?

Az egész zenei anyaggal minden szereplőt szerettem volna többre inspirálni, és példát mutatni. Kipróbáltuk, milyen az, amikor a zsoltár nem orgonakísérettel hangzik el, hanem az őseredeti megszólaláshoz hűségesebben, húros hangszeren. Ezért például a Hungexpón egy kifejezetten erre az alkalomra Finnországból hozatott kantelével kísértük a zsoltárokat.”

 

232      2021-09-12 21:07:42

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje, amelyet Ferenc pápa celebrált, 11 óra 30 perckor kezdődött a Hősök terén.

A felvezető műsorban elhangzott Kodály Zoltán Budavári Te Deum című műve a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara előadásában, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével. Szólót énekelt Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Megyesi Schwartz Lúcia, Boncsér Gergely és Palerdi András operaénekesek.

Ezután következett a kifejezetten erre az alkalomra 82 énekkarból szerveződött, mintegy 2.100 tagú kórus egyházzenei áhitata, Varga László, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) központi igazgatója, a váci székesegyház karnagya és ifj. Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével (az Opera énekkarának és zenekarának további közreműködésével).

Karnagyok: Sapszon Borbála, Szebellédi Valéria, Katona Tibor, Marco Frisina, Medveczky Ádám, Ménesi Gergely, ifj. Sapszon Ferenc, Varga László

Orgonisták: Harmath Dénes és Lantos István

Az elhangzott ének-zenék közül megemlítem:

Harmath Artúr: A 150. zsoltár – vegyeskarra, zenekarra és orgonára (vezényel: Ménesi Gergely)

Marco Frisina: Jesus Christ, You Are My Life – vegyeskarra, zenekarra és orgonára (vezényel: Marco Frisina)

Marco Frisina: Supplices te rogamus – vegyeskarra, zenekarra és orgonára (vezényel: Marco Frisina)

Marco Frisina: Anima Christi – vegyeskarra, zenekarra és orgonára (vezényel: Marco Frisina)

Ács Dávid László: Világ, borulj térdre Megváltód előtt! – vegyeskarra és orgonára (vezényel: Sapszon Borbála)

Kodály Zoltán: A 114. genfi zsoltár - vegyeskarra és orgonára (vezényel: ifj. Sapszon Ferenc)

Kodály Zoltán: Pange lingua – Tantum ergo - vegyeskarra és orgonára – vegyeskarra (vezényel: Tardy László)

Fábry Kornél: Örvendezve ünnepeljünk – vegyeskarra és zenekarra  (vezényel: ifj. Sapszon Ferenc)

Liszt Ferenc: Az Egyház alapítása – „Tu es Petrus” (A Krisztus oratóriumból– vegyeskarra, zenekarra és orgonára (vezényel: Medveczky Ádám)

"Christus vincit! Christus regnat! Christus imperat!" – vegyeskarra és orgonára

Werner Alajos: Öt alleluja – I. – vegyeskarra

Horváth Márton Levente - O salutaris – vegyeskarra

Koudela Géza – Bangha Béla - Kovács Szilárd: Győzelemről énekeljen (Kongresszusi Himnusz) – vegyeskarra, zenekarra és orgonára

Heinrich Bone: Groβer Gott, wir loben dich – vegyeskarra és orgonára (vezényel: ifj. Sapszon Ferenc)

R. Vaughan Williams: Áldott az Úr – vegyeskarra és zenekarra (vezényel: Ménesi Gergely)

Marc-Antoine Charpentier: Te Deum („A trombita hangja harsog...”) – vegyeskarra, zenekarra és orgonára (vezényel: Varga László)

Bárdos Lajos: Istené az áldás – vegyeskarra, zenekarra és orgonára

S. Strohbach – Harmath, D.: Missa de Angelis – vegyeskarra, orgonára

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5. és 12. között rendezték meg Budapesten.


117 Búbánat 2021-08-13 21:39:13

Megjegyzem, az alábbi cikkben foglalt dátum nem pontos: a NEK zárómiséjére és előtte az egyesített kórusok programjára szeptember 12-én kerül sor Budapesten, a Hősök terén.

2100 fős kórus vezeti fel Ferenc pápa budapesti szentmiséjét

Fidelio.hu - 2021.08.11. 11:25

 https://www.fidelio.hu/plusz/2100-fos-korus-vezeti-fel-ferenc-papa-budapesti-szentmisejet-165145.html

"A hazai zenei élet jeles képviselői adnak koncertet a Hősök terén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróeseményén Ferenc pápa szentmiséje előtt.

A szeptember 5-i eseményen egy 82 énekkarból szerveződő, 2100 fős kórus énekel majd Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy vezényletével, de olyan zenészek is fellépnek, mint Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője, vagy épp Tóth Gabi és a Jazzation acappella együttes.

A Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara Kodály Zoltán gyönyörű művével, a Budavári Te Deummal lép színpadra Kocsár Balázs főzeneigazgató dirigálásával.

Szólót énekel Miklósa Erika, Megyesi Schwartz Lúcia, Boncsér Gergely és Palerdi András operaénekesek."


116 Búbánat 2021-04-08 17:35:26

2021.04.08  19:35 - 20:35  Bartók Rádió

A Magyar Rádió Énekkarának hangversenye

Vez.: Mohayné Katanics Mária

1. Felix Mendelssohn-Bartholdy: a) Ehre sei Gott in der Höhe, b) Heilig, heilig ist Gott, b)

2. Giuseppe Verdi: Lauda alla Vergine Maria,

3. Johannes Brahms: Vagyok pedig nyomorúságban - motetta op. 110/1,

4. Liszt Ferenc: Ave Maria (orgonán km.: Alföldy-Boruss Csilla),

5. Mohay Miklós: A csillagos ég - Petőfi Sándor versére,

6. Kocsár Miklós: Hegyet hágék, lőtőt lépék - népi imádság Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből,

7. Kodály Zoltán: a) Mónár Anna, b) Ének Szent István királyhoz, c) Sík Sándor Te Deuma

(MATÁV Zeneház, 2000. február 27.)


115 Búbánat 2020-02-26 10:19:02 [Válasz erre: 114 Búbánat 2019-12-15 10:07:53]

Az M5 csatorna ma éjjeli műsorai:

2020. február 26. szerda 21:50 - 22:25

KórusÉlet - Út a születésnapi koncertig

(2020) (35')

Felvezető dokumentumfilm a Magyar Rádió Gyermekkórusának 65. jubileumi koncertje elé. A kisfilm bemutatja a több évtizedes múltra visszatekintő kórus történetét, megszólaltat egykori tagokat, illetve betekintést enged a koncertre való felkészülésbe és bemutatja a gyerekek hétköznapjait a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnáziumban.

2020. február 26. szerda 22:25 - 23:40

65 éves a Magyar Rádió Gyermekkórusa

(2019) (75')

A Bartók-Pásztory díjas, Grammy díjra is jelölt énekkar első debütáló koncertje 1955 februárjában hangzott el. Botka Valéria és Csányi László vezetése után 1985-től 1995-ig Reményi János volt a kórus vezetője, Igó Lenke és Thész Gabriella karnagyként vett részt a gyermekkar munkájában. 1995-től 2012 júliusáig Thész Gabriella lett a vezető karnagy és művészeti vezető, 1997-től 2009-ig Nemes László Norbert karnagy segítette munkáját. 2012 szeptemberétől Dr. Matos László és Kabdebó Sándor irányította a kórust, majd 2019 januárjában Dinyés Soma vette át a munkát. Magyar Rádió Zenei Együttesek tagjaként működő Magyar Rádió Gyermekkórusa számos rádió-, televízió- és lemezfelvételt készített itthon és külföldön egyaránt. Európa szinte valamennyi országában jártak, de turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Koreában és többek között Taiwanon is… 2019 decemberében, a 65 éves szakmai sikerekben gazdag múlttal rendelkező együttes a Zeneakadémia Nagytermében jubileumi koncertet rendezett, a Brnói Filharmónia Kantilena Gyermek –és Ifjúsági Kórus produkcióival ékesítve.


114 Búbánat 2019-12-15 10:07:53

JUBILEUMI HANGVERSENY A MAGYAR RÁDIÓ GYERMEKKÓRUSA ALAPÍTÁSÁNAK 65. ÉVFORDULÓJÁN

Zeneakadémia Nagyterem 2019-12-15 vasárnap 16:00

Műsor:

Felix Mendelssohn: Veni Domine
Előadja a Brnói Filharmónia Kantilena Gyermek- és Ifjúsági Kórusa és a Magyar Rádió Gyermekkórusa
Vezényel: Jakub Klecker
Orgonán közreműködik: Jakub Janšta

Hans Leo Hassler: Gratias agimus tibi
Jacobus Handl Gallus: Ave Maria
Giovanni Pierlugi da Palestrina: Alma Redemptoris Mater
Sergej Rachmaninov: Ave Maria – Bogorodice děvo
Francis Poulenc: Litanies à la Vierge Noire

Előadja a Brnói Filharmónia Kantilena Gyermek- és Ifjúsági Kórusa
Vezényel: Jakub Klecker
Orgonán közreműködik: Jakub Janšta

Bárdos Lajos: Kyrie eleison
Kodály Zoltán: Magas fenyő
Kodály Zoltán: Rossz a Jézus kiscsizmája
Tannenbaum Tibor: Hófarsang
Várnai Ferenc: Mostan kinyílt – három karácsonyi ének

Előadja a Magyar Rádió Gyermekkórusa Palánták Kórusa
Vezényel: Vargáné Körber Katalin
Zongorán közreműködik: Arany Zsuzsanna

Jacobus Handl Gallus: Pater Noster
Zacharias Zarewutius: Das alte Jahr
Giovanni Gabrieli: O magnum mysterium

Előadja a Magyar Rádió Gyermekkórusa és az Ars Longa Férfikar
Vezényel: Dinyés Soma
Orgonán közreműködik: Schallinger-Foidl Artúr

SZÜNET

Vörsi betlehemes
Előadja a Magyar Rádió Gyermekkórusa Palánták Kórusa
Betanította: Vargáné Körber Katalin

Bohuslav Martinů: Špalíček –Mesék (részletek)
Petr Eben: Psalmus 8, De Spiritu Sancto, De angelis
Petr Eben: O vlaštovkách dívkách – Lányokról és fecskékről: Lányka, lányka, fecske; Napkelte; Repülő fecske
Előadja a Brnói Filharmónia Kantilena Gyermek- és Ifjúsági Kórusa
Vezényel:  Michal Jančík
Zongorán közreműködik: Marek Pal’a

Kodály: Karácsonyi pásztortánc
Kocsár Miklós: Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj! –karácsonyi énekek
Előadja a Magyar Rádió Gyermekkórusa
Közreműködik: Máté Nóra (furulya), Tímár Bulcsú (harangjáték), Kubik Zsombor (triangulum)
Vezényel: Dinyés Soma

Felix Mendelssohn: Laudate Pueri
Előadja a Brnói Filharmónia Kantilena Gyermek- és Ifjúsági Kórusa és a Magyar Rádió Gyermekkórusa
Vezényel: Dinyés Soma
Orgonán közreműködik: Jakub Janšta

Kocsár Miklós: Mennyből az angyal (3 szólamú feldolgozás)
Közös éneklés a Magyar Rádió Gyermekkórusának alumni tagjaival

 

RENDEZŐ:

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei


113 Búbánat 2019-10-28 12:04:13

A Bartók Rádió élőben közvetítette október 26-án este – a rádió hangtárából visszahallgatható  (Ism. november 9., 13.51)


19:35 – kb. 22.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémia Nagytermét

A 30 éves Angelica Leánykar jubileumi koncertje

Vezényel: Gráf Zsuzsanna

Szólót énekel: Deák Andrea, Zemlényi Eszter (szoprán), Molnár Anna (mezzoszoprán)

 Km.: Réman Zsófia (fuvola), Bánkövi Bence, Borka Ráhel (cselló), Vigh Andrea (hárfa), Tóka Ágoston (orgona), Bogányi Gergely, Szokolay Balázs, Magyar Valentin, Puskás Máté (zongora)

1. Kodály Zoltán: a) Vejnemöjnen muzsikál, b) Két zoborvidéki népdal

2. Csemiczky Miklós: De fonte aquae vitae

3. Bánkövi Gyula: Ave Maria

4. Gyöngyösi Levente: Salve Regina

5. Kocsár Miklós: Öregisten, Nagyisten

6. Liszt Ferenc: Dante szimfónia – Magnificat

7. Hammarström: Kyrie

8. Eriks Ešenvalds: O salutaris hostia

9. Tegnér: Ave Maria

10. Francis Poulenc: Litanies a la Vierge Noire

11. Szergej Rahmanyinov: Vocalise,

12. Glazunov: Fesztivál kantáta, op. 63

+ Ráadások


112 Búbánat 2019-05-27 17:54:28

A Bartók Rádió sugározza ma este:19:35 - 20.10

A Magyar Rádió Gyermekkórusának hangversenye

Vezényel: Botka Valéria és Csányi László

I.  1. Orlandus Lassus: Ünnepelni jöjjetek,

2. Giovanni Battista Martini: Tristis est anima mea,

3. Leo Hassler: Cantate Domino (vez.: Botka),

II. 1. Antonio Lotti: Ecce panis angelorum,

2. Giuseppe Pitoni: Boldog, aki énekel,

3. Franz Schubert: Sanctus,

4. Menegali: Két motetta – a) Jesu Salvator mundi, b) Parce Domine,

5. Otto Nicolai: Kyrie,

6. Hector Berlioz: Veni creator (vez.: Csányi),

III. Kodály Zoltán: a) Ave Maria, b) Gergelyjárás, c) Esti dal (vez.: Botka) 


(Mátyás templom, 1984. március 20.)

 


111 Búbánat 2018-08-04 22:42:22

Walter Judit lesz a Magyar Rádió Gyermekkórusának új vezető karnagya

Írta

Papageno - 2018. augusztus 3

Matos László fél évtizedes munkássága után Walter Judit veszi át a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezetését.

A kórus erdélyi-partiumi hangversenykörútja koronázta meg a gyermekkar és vezető karnagyuk, Matos László fél évtizedes együttműködését. A nemzetközi hírű karnagy most megválik a Gyermekkórustól, tudományos és pedagógiai tevékenységét más területen folytatja.

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetősége a vezető karnagyi és művészeti vezetői feladatokkal a kórus eddigi betanító karnagyát, Walter Juditot bízta meg, akit munkájában továbbra is segít a “Picurkák” és a “Palánták” karnagya, Vargáné Körber Katalin.

Walter Judit

Walter Judit a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán 1998-ban szerezte középiskolai énektanár- és karvezető diplomáját – Szesztay Zsolt, Sárosiné Szabó Márta, Török Ágnes és Berkesi Sándor növendékeként.

Ezt követően egykori iskoláiban, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában valamint a Debrececeni Egyetemen tanított szolfézs, zeneelmélet, népzene és modern zene tantárgyakat.

Gyermekei születését követően családjával együtt Budapestre költözött, ahol a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szolfézs-zeneelmélet tanára lett.

2016 áprilisa óta a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola  rádiós osztályainak énektanáraként, 2016 szeptembere óta pedig a Magyar Rádió Gyermekkórusának betanító karnagyaként dolgozott.

Walter Judit kinevezését a Gyermekkarnak otthont adó Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola vezetősége és tantestülete is támogatja, egyúttal pedig köszönetét fejezi ki dr. Matos László karnagynak az elmúlt évek harmonikus és magas színvonalú szakmai együttmüködéséért.


110 smaragd 2018-07-01 12:51:59

 

FLASH MOB a Gregor József Általános Iskolában 

Szabó Ágnes karnagy, zenepedagógus köszöntése 

Az Évzáró Hangversenyt 2018. május 25-én rendezték meg, a nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal a megfelelő méretű iskolai tornacsarnokban. Ez évben szeretve tisztelt Ági néni első évfolyamának egykori tanulói is felejthetetlenné kívánták tenni a gondosan összeállított, szép műsort. Már hónapokkal korábban elkezdődött a szervezés, először abban állapodtak meg, hogy egykori kedvenc énekkari darabjukkal, Kemény Egon – Soltész Erzsébet: „Köszöntsük jó tanítónkat!” című pedagógusnapi énekkari dalával fognak fellépni, a legnagyobb titoktartás mellett felelevenítve és az iskola valamennyi kórusával betanulva. Megtalálták a kottát és az örökösök hozzájárulását is megkapták az előadáshoz. Végül eljött a hetek óta feszülten várt pillanat – pisszenés nélkül figyeltek a nézőtéren a beavatott szülők is – amikor a színpadon a bekonferált, program szerinti műsorszám helyett váratlanul a régi és mai tanítványok együtt énekeltek és egy szál virággal a kezükben búcsúztak meglepődött tanárnőjüktől, aki az iskolában eltöltött negyven éves értékes és elismert pedagógiai munkája végeztével nyugdíjba vonul. 

Iskolaigazgató: Bella Tibor 

Vezényelt: Dávid Krisztina 

Zongorán kísért: Bolyosné Pethő Ildikó 

Az igényes és szép iskolai "performance" videója itt tekinthető  meg / YT


109 Búbánat 2018-01-31 11:07:28 [Válasz erre: 108 Búbánat 2018-01-30 21:43:25]

RTV Újság, 1974. 06.17-23.

Negyven éve a rádióban

Közreműködött: a Földényi-kórusCsaknem háromezer alkalommal hangzott el ez a mondat az elmúlt negyven év során a rádióban. 1934-ben mutatkozott be az együttes, s hogy milyen céllal, milyen körülmények között alakult meg, arról számol most be a vezető-karnagy Földes János.

- A harmincas években a Budapesti Egyetemi Énekkarok elnöke voltam, majd 1933-ban a régi Magyar Színház karigazgatójának alkalmazott. A Bál a Savoyban előadásán figyelt fel a kórus szép hangzására Marthon Géza karmester, aki akkoriban a rádió operettelőadásait vezényelte; az ő javaslatára bízott meg a Rádió egy állandó kórus szervezésével. Bemutatkozó előadásunk Rubens Hollandi lány című operettje volt. Érdemes egy pillantást vetni a közreműködők listájára: Orosz Júlia, Rösler Endre, Rózsahegyi Kálmán és Kiss Ferenc voltak az előadás szereplői.

Azóta az operett- és daljáték-irodalom szinte minden alkotását megszólaltattuk már…

- Milyen változást hozott a kórus életében a felszabadulás?

- Jelentősen gazdagodott a repertoárunk, bővült a profilunk is; szép új feladat volt pl. a szomszédos baráti országok dalainak megszólaltatása. Az évek során részt vettünk számos mai magyar opera rádiós ősbemutatóján is, így pl. Ránki György Pomádé király új ruhája és Kadosa Pál Huszti kaland című művének előadásán. Ezenkívül a zeneirodalom számos nagyoperájának interpretálásában működtünk közre. Egyik legszebb élményünk A sevillai borbély 1960-as felvétele. Az előadást vezénylő Lamberto Gardelli ekkor dirigált hazánkban először.

- Hozzáteszem még, hogy amikor a Rádió annak idején – külső hangversenyek rendezésével – üzemekbe, gyárakba látogatott, gyakran mi is részt vállaltunk e szereplésekből, autóbusszal jártuk az ország különböző vidékeit. A többirányú tevékenység jó iskola volt a kórus számára. Régebbi tagjaink között sok az immár országszerte ismert név: olyanoké, akik azóta az Operaház magánénekesei, ösztöndíjasai vagy vidéki színházak operaegyütteseinek énekesei. Úgy érzem, negyvenéves működésünknek ez az egyik legnagyobb eredménye.

K.Á.

 

  • Új Ember 1985-11-10 / 45. (2054.) szám

In memóriam: Földényi János

Árván maradt az énekesek egyik családja. Az 51 esztendeje alakult Földényi Kórus karnagya és atyja, Földényi János 81 éves korában Stuttgartban elhunyt. Keresztgyerekeihez ment látogatóba, ott érte a behívó.

Műegyetemre járt, majd a régi Egyetemi Énekkarnak lett elnöke. Szerették, becsülték, s amikor saját kórusát megalakította, szívesen szegődtek hozzá —, tovább vinni a dalt. Sok meghívást kaptak szereplésekre. A magyar zenei életben rangot vívott ki a Földényi Kórus. Számos hanglemezfelvételük van, közülük több egyházzenei. Az utóbbi időben valahányszor vallásos (ökumenikus) művek rögzítésére került sor, Földényi János szakértőként jelen volt. Kórusából jeles operisták indultak művész-útjaikra: Házy Erzsébet, Lehoczky Éva, Berkes János, Réti József, Ötvös Csaba.

Derűs, anekdotázó lélek volt, igazi keresztény, akiről az evangéliumi gyermekség tisztasága sugárzott. Hitét mindvégig megvallotta, a Vörösmarty utcai Oltáriszentség plébánia templomában állandó vendége volt az Úr asztalának.

Kórusa árván maradt. A János napi köszöntőnél, melyet minden esztendőben megtartottak, s az idén is még megtartanak „gyermekei”, helye üres marad. Talán egy gyertyát gyújtanak emlékezetére, miközben rá gondolnak. S akkor a szeretet sugárkörében ott lesz ő. Hiszen az emlékező szeretet visszahívja a túlpartokról azokat, akiket szívünkbe zártunk a földön.

A Farkasréti temetőben hantolták el, október 23-án. Bajcsy Lajos plébános kísérte sírjához, s ő mondott érte rekviemet. A Kórus részéről Szőnyi Jenő festőművész, a régi Egyetemi Énekkar részéről pedig Mericske Ernő búcsúzott.

(tóth)


108 Búbánat 2018-01-30 21:43:25

RÁDIÓFÓNIA 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán (1925 - 2000) A rádiósorozat rövidített, írásos változata Összeállította: Bieliczkyné Búzás Éva

1964. május 19-én stúdióhangversenyen hangzott el először Hidas Frigyes Cantata de minoribus (Kantáta a kicsinyekről) c. műve Forgács Éva, a Földényi kórus és a Rádiózenekar előadásában, Lehel György vezényletével.

A Földényi-kórus 30 év óta énekelt a Rádióban

Amikor Hidas Frigyes művének felvételén dolgoztak a 6-os stúdióban, a munka végén egy férfiénekes babérkoszorút nyújtott át a közreműködő kórus vezetőjének, Földényi Jánosnak, abból az alkalomból, hogy a Földényi-kórus 30 év óta énekelt a Rádió műsorában.

Az ünnepelt így emlékezett:

„Harminc évvel ezelőtt, 1934. május 20-án szerepeltünk először a Rádióban. A 30 év alatt a Földényi-kórussal több ezer adásban, felvételen és külső szereplésen vettünk részt. Alig van olyan műfaj, amelyet ne képviseltünk volna a mikrofon előtt: közreműködtünk új magyar operák rádiós bemutatóján és daljátékok, zenés darabok százainak felvételén. A Rádió gyors és pontos munkát követel, ezért mindig felkészült, szép hangú, jó képességű gárdával kellett dolgoznom. Talán joggal mondhatom: jó iskola volt a Földényi-kórus, kitűnő énekesek sokaságát sorolhatnám fel, akik ebből az igazi közösségi szellemtől áthatott kis együttesből indultak el a hírnév felé.”

 

  • Film Színház Muzsika 1965-01-22 / 4. szám

Jubileum

Harminc éve szerepel zenei életünkben: a Földényi-kórus. Vezetőjével: Földényi Jánossal beszélgettünk.
— Voltaképpen — mondja — Ábrahám Pál révén kerültem a »szakmába«. Én az Egyetemi Énekkar elnöke voltam, amikor Abrahám ragaszkodott ahhoz, hogy a »Bál a Savoyban* című operettje előadásain — a Magyar Színházban — én legyek a karigazgató. Ezután arra biztatott, hogy alakítsak vegyeskart, Marthon Géza karnagy hívására egyre többet szerepeltünk mikrofon előtt.
— Számos neves énekes került ki a kórusból. Az újabb tenorista-nemzedék tagjai közül ebben a kórusban énekeltek többek között Réti József, Tarnay Gyula, Göndöcs József, Bartha Alfonz, Korondy György. A jazztól az oratóriumig minden műfajban szerepeltünk. Most a Kőszívű ember fiai című Jókai-film felvételein működünk közre.

 

  • Film Színház Muzsika, 1970-01-24 / 4. szám

Egy évfordulóról is szeretnénk megemlékezni

Harmincöt éve végzi magas színvonalú művészi munkáját zenei életünkben a Földényi-kórus.  Földényi János, az együttes alapítója és mindmáig karnagya, annak idején a jogi pályát cserélte föl a zeneivel. Három és fél évtizede a rádió zenei műsoraiban, filmeken és színházakban működik közre a kórus, amely e tekintélyes idő alatt igen sok jeles énekesünknek volt „nevelő iskolája”. Említsünk néhány nevet: Birkás Lilian, Házy Erzsébet, Bartha Alfonz, Korondy György, Réti József, Tarnay Gyula, Udvardy Tibor. A harmincöt éves jubileumon, fehér asztal mellett, a kórus régi és új tagjai köszöntötték az alapító karnagyot.
 

  • Film Színház Muzsika 1974-05-18 / 20. szám

Negyven éves a Földényi-kórus


Negyven évvel ezelőtt bízta meg a rádió Földényi Jánost, a Budapesti Egyetemi Énekkarok elnökét egy kamarakórus szervezésével, amely a rádió kötött zenei műsorait volt hivatva ellátni. A Földényi-kórus 1934. május 20-án mutatkozott be a mikrofon előtt a Hollandi lány című operettben. A népszerű együttes azóta is főként a rádió műsoraiban szerepelt és szerepel, fellépéseinek, illetve felvételeinek száma háromezerre tehető. A Földényi-kórusban kezdte pályafutását Házy Erzsébet, Réti József, Tarnay Gyula és még sokan mások.

A negyvenéves jubileum egybeesik Földényi Jánosnak, az együttes alapító karnagyának hetvenedik születésnapjával. Gratulálunk!

 


107 Búbánat 2017-11-26 16:17:57

Bartók Rádió ma esti koncertközvetítése

19.35 – kb, 21.00  Kapcsoljuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet

Angyalhangok - a Cantemus Kórus adventi koncertje

2017. november 26. vasárnap19:30 — 21:00

Vezényel: Szabó Dénes, Szabó Soma

Közreműködők:

Tóka Ágoston - orgona

Vigh Andreahárfa

Cantemus Gyermekkar, Pro Musica Leánykar, Cantemus Vegyeskar, Cantemus Ifjúsági Vegyeskar, Cantemus Fiúkórus

Tervezett műsor:

  • Händel: Zadok, a főpap
  • Britten: A Ceremony of Carols, op. 28 - részletek
  • Caccini: Ave Maria
  • Palestrina: Hodie Christus natus est
  • Schütz: Karácsonyi történet - záró kórus
  • Javier Busto: O magnum mysterium
  • Bracket: Az ajándék (Bob Chilcott feldolgozása)
  • Gyöngyösi Levente: Asperges me
  • Gyöngyösi Levente: Quo ibo a spiritu tuo
  • Kocsár Miklós: O magnum mysterium
  • Kodály: Angyalok és pásztorok
  • Biebl: Ave Maria
  • Ēriks Ešenvalds: Stars
  • Britten: Ünnepi te deum, op. 32
  • Gyöngyösi Levente: Puer natus
  • Wade-Szabó Soma: Ó jöjjetek, hívek (Adeste fideles)
  • John Rutter: Candlelight carol
  • Gruber-Mohr: Csendes éj

A Müpa honlapjáról:

A Müpa által 2017/18-ra Az évad együttesévé választott Cantemus Kórus esetében valójában nem is egyetlen kórusról, hanem kóruscsaládról van szó. A történet több mint negyven éve kezdődött, Nyíregyházán. 1975-ben Szabó Dénes tanár és karnagy a város 4-es számú általános iskolájának felső tagozatos növendékeiből megalapította a Cantemus Gyermekkart, majd az iskolát elvégzett tagokból létrejött a Pro Musica Leánykar, sőt ebbe a körbe tartozik a Banchieri Énekegyüttes és a Cantemus Vegyeskar is. Idővel Szabó Dénes fia, Szabó Soma is bekapcsolódott a munkába, amely kezdettől - lévén az „őskórus” megalakulásának színhelye egy zenetagozatos iskola - a kodályi elvek szerint zajlott. A kórusok és karnagyaik művészi tevékenységének minőségét az évtizedek alatt összegyűlt számtalan versenygyőzelem, díj és kitüntetés, koncertek, hanglemezek, rádió- és tévéfelvételek sokasága jelzi. Ma már a Cantemus kóruscsalád a magyar hangversenyélet nélkülözhetetlen része.
Adventi koncertjük Palestrinától John Rutterig ívelő műsora a maga stiláris gazdagságával méltón jelzi, milyen felkészültek, sokoldalúak és rugalmasak a Cantemus kórusok. A koncerten a tiszta, emberi hang eszközével a karácsonyvárás örömét emelik angyali szférákba. Olyan, egymástól távoli zenei világok, mint Schütz vagy Britten, Händel vagy Kocsár Miklós művészete, meglepő egyértelműséggel alkotnak harmóniát és olvadnak össze egyetlen hangulati ívvé az advent misztériumában.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.


106 Búbánat 2017-10-16 10:12:45

Bartók Rádió esti koncertközvetítése – felvételről

20.56 – 22.00 A Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykarának hangversenye


Vezényel: Szabó Dénes

1.. Szabó Dénes feldolg.: Két magyar népdal a) Téli szél fúj a hegyekről..., b) ....visszanéztem félutamból…,

2. Kodály: a) Egyetem begyetem, b) Túrót eszik a cigány, c) Cigánysirató, d) Lengyel László, e) Táncnóta, f) Angyalok és Pásztorok, g) Ave Maria, h) 150. Genfi Zsoltár, i) Vízkereszt,

3. Kocsár: a) Sub tuum praesidium, b) Salve Regina,

4. Gyöngyösi: a) Confitemini Domino, b) Asperges Me, c) Laudate Dominum,

ráadás: Kodály: Esti dal

(Zenetudományi Intézet, 2017. szeptember 10.)

(Ism. október 28., 13.56)


105 Búbánat 2017-10-07 17:56:44

Balatoni Sándor, Gyöngyösi Levente és Tóth Péter egy-egy alkotását a nemzetközi zsűri az egész Európából beküldött, összesen 51 kóruszenei szerzemény közül ítélte legjobbnak.

Az Európai Kóruszeneszerzői Díjat az AGEC (Arbeitsgemeinschaft Europaeischer Chorverbaende) által hosszú éveken keresztül szervezett „Arany Hangvilla” utódjaként 2011/12 óta a European Choral Association – Europa Cantat (Európai Kórusszövetség – Europa Cantat) szervezi.

A 2017/18-as évadban harmadik alkalommal meghirdetett versenyre a kórusszövetség mintegy 40 országban működő tagszervezetei küldhettek be legfeljebb 3-3 pályaművet „a cappella kórusmű” és „kórusmű hangszerkísérettel” kategóriákban.

16 ország 17 kórusszervezete 41 zeneszerző 51 művét (38 az első és 13 a második kategóriában) nevezte idén, amely jelentős emelkedés az előző évekhez képest.

Az a cappella kategóriában a zsűri megosztott első díjat adott átBalatoni Sándor férfikarra írt Cantate Domino és Tóth Péter Mesedoboz című, nőikarra készült darabját találta a legjobbnak.

Az ítészek a hangszerkíséretes kategóriában Gyöngyösi Levente nőikarra, két hegedűre és kis ütőhangszerekre komponált Jubilate Deo című darabját hirdették ki győztesként.

A nyertes pályaművek 300 eurós díjazásban részesültek, és a 2018. július 27. és augusztus 5. között az észtországi Tallinnban megrendezésre kerülő EUROPA CANTAT fesztiválon nemzetközi kórusok mutatják be őket.


104 Búbánat 2017-07-21 19:09:15
A Bartók Rádióban hallhatjuk ma este, 19.35 – 21.15: Con Spirito - Egyházzenei Fesztivál 2017 (Debrecen, Kölcsey Központ, 2017. június 1.) A King´s Singers, a Debreceni Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikus Zenekar hangversenyének hangfelvételét sugározza a rádió. Vezényel: Szabó Sipos Máté Km. Somogyi-Tóth Dániel - orgona 1. Chilcott: Days from even such is time 2. Három reneszánsz madrigál a) Lassus: Domine Dominus Noster - 8. zsoltár b) Sweelinck: Mon Dieu, j´ay en toi espérance - 7. zsoltár c) Byrd: Sing joyfully - 81. zsoltár 3. Van Dijk: Horizons 4. Brahms: a) All meine Herzgedanken, b) Vineta, c) Abendständchen 5. Saint-Saëns: Téli szerenád 6. Vásár Scarborough-ban 7. Lomondi tó - skót népdal 8. Gordon Langford: Szárítsd fel a hajnali harmatot 9. Billy Joel - Bob Chilcott: Hát igy van ez! 10. Frank Bridge -Mac Wilberg: An Atlantic bridge – részletek 11. Kodály: Esti dal 12. Kodály: a) Galántai táncok, b) Mátrai képek (Debrecen, Kölcsey Központ, 2017. június 1.) (Ism. augusztus 2., 12.36)

103 Búbánat 2017-06-21 19:48:36
Bartók Rádió – ma este 20.57 – 22.00 Kórusünnep Kodály Zoltán tiszteletére "Örvendjen az egész világ" Közreműködik: a Magnificat Leánykar (karig.: Szebellédi Valéria) a Pécsi Egyetem Női Kara (karig.: Kertész Attila), a Musica Nostra Kórus (karig.: Mindszenty Zsuzsánna), a Vox Humana Énekkar (karig.: Sándor Bence), a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus (karig.: Laczkó János), a Budapesti Monteverdi Kórus (karig.: Kollár Éva) Kodály: 1. Semmit ne bánkódjál, (vez. Kertész), 2. Négy olasz madrigál - a) No. 1., b) No. 3. (vez. Mindszenty), 3. Pünkösdölő (vez.Szebellédi) 4. Székely keserves (vez. Sándor) 5. Molnár Anna (vez. Kollár) 6. Mátrai képek (vez. Laczó) 7. A magyarokhoz (vez. Kertész) (Zeneakadémia Nagyterem, április 22.) (Ism. július 3., 13.57)

102 Búbánat 2017-02-21 10:32:44
Bartók rádió mai műsora: 22.00 – 23.00 Ars nova - a XX-XXI. század zenéje Mohayné Katanics Mária (1929-2017) emlékére Vezényel Mohayné Katanics Mária. Km. a Szilágyi Erzsébet Női Kar és a Magyar Rádió Énekkara 1. Lajtha László: Magnificat (orgonán km. Gergely Ferenc) 2. Doráti Antal: Négy női kar - a) Elsőség, b) Aki ma sír, c) Párbeszéd, d) A kígyó és a ráspoly 3. Szőllősy András: Planctus Mariae - vázlatok egy barokk témafejre (km. Pászthy Júlia - szoprán, Farkas Éva - alt) 4. Takács Jenő: Jade-dalok - a) Az arany furulya, b) Falevél a vízen, c) A halász, d) Szerelmi mámor, e) A folyón 5. Pertis Jenő: A megátkozott leány balladája 6. Mohay Miklós: A csillagos ég (Magyar Rádió Énekkara) A mikrofonnál: Varga János Szerkesztő: Bánkövi Gyula

101 Búbánat 2016-12-13 11:46:55 [Válasz erre: 100 Búbánat 2016-12-13 11:44:00]
2016. december 13., 19:30 : Debrecen Pásti utcai Zsinagóga Kodály Kórus Debrecen vez.: Szabó Sipos Máté Műsoron: Gregorián ének: O lux beata coelitus LIGETI: Lux aeterna ERIC WHITACRE: Lux aurumque TALLIS: Te lucis ante terminum GYÖNGYÖSI LEVENTE: Te lucis ante terminum VICTORIA: O lux et decus Hispaniae ANDREJ MAKOR: O lux beata Trinitas BYRD: O lux beata Trinitas MATSUSHITA KO: O lux beata Trinitas TALLIS: O nata lux MORTEN LAURIDSEN: O nata lux WILLIAMSON: Lux aeterna

100 Búbánat 2016-12-13 11:44:00 [Válasz erre: 99 Búbánat 2016-12-13 11:41:01]
Szabó Sipos Máté: Ez a koncert most készült, december 13-án Debrecenben is fogjuk játszani. Rendkívül szerencsés egybeesés, hogy ezen a hétvégén a Müpában is képviselteti magát Debrecen: erre az alkalomra mi ajánlottuk a koncertet, mintegy a debreceni előadás előpremierjeként. Nagyon örülünk, hogy több helyen is bemutathatjuk ezt a produkciót, hiszen egy igazán különleges koncertről van szó: nem sokan csinálnak olyat, hogy a cappella, ráadásul szakrális művek, egy VJ által animált fényinstallációval együtt szólalnak meg.

99 Búbánat 2016-12-13 11:41:01
[url] http://www.origo.hu/kultura/figaro/20161209-fenyinstallacioval-kisert-koncerten-vezenyli-a-debreceni-kodaly-korust-szabo-sipos-mate-a-mupaban.html; Fények kísérik, ahogy Szabó Sipos Máté a Kodály Kórust vezényli a Müpában [/url] ORIGO.HU, VERASZTÓ ANNAMÁRIA 2016.12.09. 18:04 A Müpa Felfedezések című sorozatában Debrecen zenei együttesei lépnek fel december 11-én. […] A Kodály Kórus Szabó Sipos Máté vezetésével, a születő, az éltető, az elhaló, az örök fényt jeleníti meg: rendhagyó koncertet adnak, ahol a reneszánsz és kortárs műveket különleges fényinstalláció kíséri. Szabó Sipos Mátéval erről beszélgettünk. […] „ - 2000 és 2003 között ön vezette a Kodály Kórust, majd 2016 januárjában visszatért vezető karnagyként. Azóta tudatosan keresik a kórussal a mostanihoz hasonló kihívásokat, a különleges, nagy koncentrációt igénylő darabokat, a szokatlan, izgalmas megoldásokat? - Manapság számottevően megváltozott a világban az a cappella megítélése. Amellett, hogy nagyon sok remek kórus létezik világszerte, teljesen megváltozott a koncertek repertoárja is, és mostanra egy jó a cappella kórus koncertje egy jó értelemben vett valódi színpadi produkció, nem egy szimpla hangverseny, hanem valamilyen módon egy egységes performansz is. Ma már elvárja a közönség, hogy többet kapjon, mint pusztán darabok egymásutánját. Ez persze nem azt jelenti, hogy billegni és táncolni kell a színpadon – sajnos sok rossz példánál ebben merül ki a fantázia –, hanem azt, hogy valamilyen tematikára fölfűzve válogatunk össze egy műsort, más megvilágításba hozva, összekapcsolva ezzel különböző stílusokat. Huszadik századi darabok könnyedén megférhetnek a reneszánsszal, ha érthető kapocs köti össze őket. Ezzel fogyaszthatóvá válnak még a nehezebben megközelíthető darabok is. […] A Kodály Kórus profiljához eredendően hozzátartozik, hogy olyan nehézségű darabokat tud elénekelni, amelyeket más nem tud. Az pedig, hogy összekapcsoljuk a kórusmuzsikát vagy a szimfonikus irodalmat egyéb művészeti ágakkal, nem egyedülálló jelenség. Ma egy színházi prózai darab is gyakran teli van zenével, filmvetítéssel, tánccal, fényhatásokkal. A díszletek gyakran képzőművészeti alkotások vagy LED-falon megjelenő animációk. Ezt a fantáziagazdagságot szeretnénk a kóruselőadásokba is bevinni. […] A budapesti társegyüttesek vagy társintézmények legjobb tagjai közül is sokan énekeltek valaha a Kodály Kórusban. Megvan ennek az árnyoldala is: ez a debreceni, valóban magas színvonalat képviselő együttes folyamatosan küzd azzal, hogy nagyon nehéz utánpótlást találni, hiszen az ilyen szintű énekesek olyan helyre igyekeznek inkább, ahol az anyagi megbecsültség is jobb. Ettől függetlenül az együttest csaknem 14 év után ugyanolyan, ha nem jobb színvonalon kaptam vissza, hiszen az eddigi karnagyok működése sokban még emelte a színvonalat. A tagok viszont szinte ugyanazok, legfeljebb picit megnőtt az átlagéletkor. Jó lenne több új énekessel frissíteni, segíteni a változatlanul kiváló, de előbb-utóbb megfáradó hangokat. Ám zeneileg még mindig az egyik legflexibilisebb és legképzettebb társaságról van szó Magyarországon. A nagyromantika előtti korszak zenei irodalmában, Schubertig bezárólag a barokk, klasszikus és a korai romantikus művek előadásában a Kodály Kórus elsőrendű. De emellett rendkívül erős a kortárs repertoárunk is, hiszen évek hosszú sora óta éneklünk ősbemutatókat: ez a másik fő profilunk. A műsoraink továbbfejlesztésénél is ebben a két vonulatban gondolkodom, éppen ezért nagyszerű, hogy az O lux című koncerten éppen a régizene és a kortárs zene harmonizál egy adott tematikán belül.”

98 Búbánat 2016-07-10 11:37:25
Bartók Rádió közvetíti 20.05 – kb. 21.30 Kapcsoljuk a Debreceni Kölcsey Központot Bartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál - Díjkiosztó és záróünnepség Km. Klein Ottokár – tenor Kovács István – basszus Kodály Kórus Debrecen Kodály Filharmonikusok Debrecen Vezényel: Szabó Sipos Máté Bartók Béla: Cantata profana (Ism. július 22., 12.36)

97 Búbánat 2016-04-26 15:16:59
Bartók Rádió közvetíti élőben ma este: 19.35 – kb. 21.30 Kapcsoljuk a Pesti Vigadó Dísztermét A Magyar Rádió Énekkarának hangversenye Vezényel: Pad Zoltán Km. Bognár Szilvia, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás 1. Ligeti: Kállai kettős - a) Felülről fúj az őszi szél, b) Eb fél, kutya fél 2. Interlúdium No. 1. 3. Kodály: Székely keserves 4. Bartók: Négy magyar népdal - a) Börtönben (A rab), b) A bújdosó, c) Az eladó lány, d) Dal 5. Interlúdium No. 2. 6. Ligeti : Pápainé - népballada vegyeskarra 7. Kodály: Mátrai képek - 1. rész, 8. Interlúdium No. 3. 9. Kodály: Mátrai képek - 2. rész

96 Búbánat 2016-04-14 23:15:18
Opera magazin, 2016. március-április szám „Az Opera ének- és zenekara nem pusztán az opera-előadások fontos szereplője. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara hétfői hangversenyei külön színt képviselnek a Ház életében, az énekkar pedig egy új kezdeményezés motorjává válik: május 8-án Dalárünnep lesz az Erkel Színházban.” /Mesterházi Gábor/ „A kiegyezés után Erkel Ferenc volt az első elnöke az Országos Magyar Daláregyesületnek, ami rengeteg énekkart egyesített. Ő volt a fő karmester is, de ez nem csak díszcím volt: tevékenyen részt vett a munkában, emelte az egylet renoméját. Ókovács Szilveszter főigazgató úrtól származik az az ötlet, hogy meg kellene kísérelni egy Dalár- ünnep megrendezésével ezt a hagyományt, egyáltalán: a kórusmozgalom tradícióját az Erkelről elnevezett színházban felújítani. A kezdeményezést a Mindszenty Zsuzsánna elnökasszony vezette KÓTA is támogatja – árulta el Strausz Kálmán, a Magyar Állami Operaház Énekkarának karigazgatója. – A jelentkező kórusok az Erkel Színház színpadán léphetnek fel, illetve a Parasztbecsületben együtt énekelhetik a Húsvéti kórust a számukra létrehozott, délutáni előadáson. A Dalárünnepet eredetileg kétnaposra terveztük. Túl óvatos voltam, nem bíztam abban, hogy elegendően jelentkeznek majd. Szerencsére nem lett igazam. Ötvennégy énekkar jelezte részvételi szándékát a január végi határidőig, körülbelül tehát 900 dalos fog összegyűlni az Erkel Színházban május 8-án, vasárnap. Hoppál Péter államtitkár úr pedig, aki eredeti végzettségére nézve kóruskarnagy, elvállalta, hogy elvezényli az összkart.” A régi időket felidézve a karigazgató így fogalmazott: „Emlékszem arra, amikor a kórusmozgalom fénykorában Debrecenben 2000 énekest dirigáltam, továbbá a Kisstadionban is voltak nagy, közös megmozdulások. A mostani visszajelzésekből úgy tűnik, ilyesmire ma is nagy az igény, az amatőr énekesek kedvet kaptak a közös énekléshez és az operához. Mindez óriási logisztikát igényel: Debrecentől Zalaegerszegig érkeznek tagok, akiknek többek között utazást és öltözőt is kell biztosítani. A jövőre vonatkozóan elárulhatom, hogy a következő szezonban is folytatjuk a kezdeményezést, a tervek szerint a Nabucco Szabadságkórusával. Remélem, sikerül új hagyományt teremtenünk, a megjelenő amatőr énekesek pedig lelkes hallgatói lesznek az Erkel más előadásainak is.”

95 Búbánat 2015-07-11 13:14:05
Bartók Rádió ma délután 13.30-14.30 A Magyar Rádió Gyermekkórusának évzáró hangversenye Vez. Brebovszky Klára, Kabdebó Sándor és Matos László Zg. km. Arany Zsuzsanna I. Karai József: 1. Kis népdalszvit - a) Kinyílt a rózsa, b) A füstbe ment bál, c) Virágéknál (Brebovszky), 2. - Weöres Sándor: Ugrótánc (Brebovszky, Arany), II. Kodály: 1. Nagyszalontai köszöntő, 2. Zöld erdőben, 3. Egyetem, begyetem, 4. Táncnóta, 5. Esti dal, (Kabdebó) III. Mendelssohn: Laudate pueri - motetta (Kabdebó, Arany), IV. Tóth Péter: Álomképek - gyermekkarok Mechler Anna és Móra Ferenc verseire - a) Éj van, b) Boszorkányéj a tavon, c) Álom, álom, d) Vonaton (Kabdebó, Arany), V. Bárdos: Menyecske (Kabdebó, Arany), VI. Kodály: Villő (Matos), VII. Bánkövi Gyula: Ének a hegyekből (Matos, szólót énekel: Somlai Patrícia és Hemrik Emma), VIII. Fekete Gyula: Három szép pillangó (Matos), IX. Mendelssohn: Búcsú az erdőtől (Matos) (Zeneakadémia Nagyterem, 2015. május 23. - részletek)

94 eccerű 2015-04-07 21:25:25 [Válasz erre: 93 eccerű 2015-04-07 21:00:19]
Félreértés ne essék, tudom, milyen versenyről van szó, annak tudatában mondom ezt.

93 eccerű 2015-04-07 21:00:19 [Válasz erre: 92 Búbánat 2015-04-06 18:11:29]
Imádom az ilyen híreket: átadták a ... díjakat. Csak éppen az nem derül ki, hogy konkrétan milyen kategóriában kik mit nyertek. Ebből két dolog következhet: vagy ennyire gagyi ez a verseny - még saját honlapja sincs; vagy ennyire nem érdekel senkit az egész hercehurca.

92 Búbánat 2015-04-06 18:11:29
[url] http://www.kultura.hu/zene/atadtak-15-budapesti; Átadták a 15. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál díjait [/url] „Az egyes kategóriák legjobb kórusainak nagydíjért folyó versenyével és az ünnepélyes díjkiosztó gálával április elsején este lezárult a 15. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál a Művészetek Palotájában. A felszabadult hangulatú esten, amelyen a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet zömében fiatalok töltötték meg Magyarországról, Európa más országaiból és a világ távolabbi tájairól, az arany-, ezüst- és bronzdiplomák, majd a különdíjak átadása után a nagydíjat egy Japánból érkezett leánykórus vezetői vehették át Hoppál Péter kulturális államtitkártól. Az 1,2 millió forinttal járó grand prix-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajánlotta fel a legjobbnak ítélt kórusnak, amely végül Beethoven Örömódájával zárta le az estét.” Májusban Budapesten tartanak újabb kórustalálkozót, július 24. és augusztus 2. között pedig Pécsett rendezik meg az Europa Cantat nemzetközi kórusfesztivált.

91 Búbánat 2015-03-25 15:26:15
Ma este Duna TV-n láthatjuk: 21.40-22.10 60 éves a Magyar Rádió Gyerekkórusa Zenés műsor • Az 1954 óta működő, Botka Valéria és Csányi László által életre hívott MR Gyermekkórus az elmúlt hatvan esztendőben bejárta szinte az egész világot, s a felnőtt fegyelemmel, de gyermeki tisztasággal éneklő együttes kortárs ősbemutatókon közreműködve éppúgy bizonyította nagyszerűségét, mint akár gregorián vagy reneszánsz művek megszólaltatásakor. Időtartam: 30 perc

90 Búbánat 2014-12-25 13:06:04
Most délután kezdődik a Bartók Rádióban: 13.27 – 14.30 Orientale lumen (Kelet világossága) - válogatás a Szent Efrém Férfikar hangversenyeiből Művészeti vezető: Bubnó Tamás II/1. rész Km. Szabóki Tünde, Dragoslav Pavle Aksentijevic, Cser Péter - ének a Barilli Nőikar (műv. vez. Tasic Katalin), a Moszkvai Patriarkátus Ortodox Férfikara (műv. vez. Anatolij Grindenko) és a Schola Cantorum Budapestiensis 1. Harang-ima No. 1., 2. Csesznokov: Zsertva vecsernaja (Esti áldozat), 3. Ismeretlen szerző: a) S Nami Bog (Velünk az Isten), b) Rozsgyesztva Tvojego (Karácsonyi tropár), c) Hvalite Imja Gospodnye I Velicsanyije (Dícsérjétek az Úr nevét), 4. a) Bubnó Márk feld.: Mal´ka moma dvori mete - bolgár kántáló ének, b) Silló György feld.: Scsedrik, scsedrivocska (Ének, énekecske), 5. Dicsko: Aranyszájú Szent János liturgia - II. antifona, 6. Csajkovszkij: Aranyszájú Szent János liturgiája - a) Simbol vjeri (Hiszekegy), b) Háromszoros ekténia sorozat és Kerub himnusz, 7. Interludium - Szimantron (Faharang), 8. Golenovic: Két részlet az Előszentelt Liturgiából, 9. Kukuzelj: Gospodnja milost traje dovijeka (Az úr irgalma örökkévaló), 10. Nikola Srbin: Kratima, 11. Ismeretlen szerb szerző: 135. zsoltár - Slavite Gospoda jer je dobar, 12. Siropotamski: Se imnúmen (Téged éneklünk) Szent István Bazilika, 2013. január 7., május 5., december 21. és 2014. január 17. - részletek (Köv. rész: holnap, 19.35)

89 Búbánat 2013-03-04 11:25:10 [Válasz erre: 84 Búbánat 2011-02-20 19:22:49]
Két évvel ezelőtt beszámoltam itt a Pécsi Ferences Templom Szeráfi Kórusának a Budapesti Történeti Múzeumban (a várhoz tartozó "Gótikus kápolna-termében") adott nagysikerű koncertjéről. Tegnap délelőtt ismét ott énekelt a kórus, és most is csak áradozni tudok csodálatos énekükről. A kórus karnagya, Nagy Ernő irányításával a barokkon át a romantikáig, sőt a "kortárs" zenéig, minden stílusban otthonosan mozog. Az énekkar minden tagja egyénenként is kiválóan képzett énekes, gyönyörű énekhanggal rendelkezik. (Tegnap 10 férfi és 16 nő alkotta a kórust, akik civilben tanárok, orvosok, jogászok, az átlagéletkor 20-30 év között mozog.) Egységes, homogén hangzásuk mellett oda kellett figyelnünk a dinamikai színskála fokozataira is ügyelő, és szinte mindent kotta nélkül előadott műsoruk színes, választékos, és számomra biztosan bensőséges perceket szerző énekükre. A műsorukban a kórusirodalom minden korszakából felmutattak gyöngyszemeket, minden szépséget felvonultattak, hírnevükhöz méltóan - sok hazai és külföldi vendégszereplés, versenyek, díjak, CD-k is igazolják vissza és fémjelzik tehetségüket, ismerik el felkészültségüket, nem utolsósorban "áhitatukat", mely minden egyes előadott műsorszámukban benne rejtőzik. Amúgy ez egyéniségük nélkülözhetetlen része, és a lelkükből fakad), szervesen hozzájuk tartozik a kötődés, a szeretet.Ez megnyilvánul bennük nemcsak egyházi kórusművek éneklésekor, de a világi darabok mély átéléssel előadott darabjaiból ugyanúgy kitűnik. Szívüket-lelküket beleadják, hogy valami szépséget, valami eszményoit hozzanak létre, és szerezzenek örömet hallgatóságuknak. Az ő létük is bizonyítja, igazolja, hogy Magyarországon mennyi kiváló amatőr kórus van jelen, nemcsak zenei intézményekhez kötődően, de az egyházi zenét, éneket is "kiszolgáló" á cappella kamara- és vegyeskórusok, akik minden "amatőrségük" ellenére a profik között is megállnák, sőt megállják a helyüket! Itt van a Szeráfi kórus tegnapi műsorának programja, mellyel felléptek a Várban (ez kissé módosult, kiegészült más darabokkal is, a ráadások sem maradhattak el): A Magyar Kórusok és Zenekarok Országos Szövetsége és a Történeti Múzeum szervezésében a Pécsi Ferences Templom Szeráfi Kórusának műsora a Történeti Múzeumban 2013. március 3-án, vasárnap 11 órakor Közreműködnek: Karsa Ilona és Zalay Dorottya /fuvola/ Vezényel: Nagy Ernő Műsoruk: Bevonulási ének /”Szent az Isten” – görög katolikus ének/ Patrick Killeen: The Lord Jesus Három Agnus Dei: Valentin Rathgeber, Patrick Killeen, Lukas Zdenek Bárdos Lajos: O languens Jesu Croce: O vos omnes Népi imádság: Aranymiatyánk /alföldi népdal/ Bárdos: Nyújtsd ki mennyből Bizet: Kis fantázia a Carmen című opera nyomán Fuvolán előadják: Karsa Ilona és Zalay Dorottya Rahmanyinov: Bogorodice devo Erlebach: Wer bin ich, Herr?

88 zalbarna 2012-06-21 16:26:08 [Válasz erre: 87 eccerű 2012-06-21 14:46:50]
Jó ügy rossz prófétája...

87 eccerű 2012-06-21 14:46:50 [Válasz erre: 86 Búbánat 2012-06-20 19:46:26]
Ezt a Bucsy Leventét honnan szalasztották? Úgy fogalmaz, mint egy elfuserált sportriporter. De a legszebb az egészben, mikor Sapszon épp arról beszél, hogy a kórusművészet a show-elemek nélkül is megállja a helyét, az újságíró(?) szemléltendő a rossz példát végig bombasztikusan fogalmaz...

86 Búbánat 2012-06-20 19:46:26
[url] http://mno.hu/grund/kaprazatos-magyar-korusdiadal-a-schubert-versenyen-1084340; Káprázatos magyar kórussiker a Schubert-versenyen [/url] MNO, Bucsy Levente 2012. június 18., hétfő 06:52 „Szingapúrtól az Egyesült Államokig több tucat ország kórusait utasította maga mögé a Cantate Vegyeskar a bécsi XXVIII. Schubert-versenyen. Először az MNO-nak értékelt a Liszt-díjas karnagy, Sapszon Ferenc. Több mint harminc kórust maga mögé utasítva nyerte az elmúlt hét folyamán rendezett XXVIII. Nemzetközi Franz Schubert Kórusverseny nagydíját a budapesti Cantate Vegyeskar a Wiener Konzerthaus – Großer Saal impozáns hangversenytermében. A tizenkét évfolyamos Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola végzett diákjaiból 1996-ban alapított kórus a Schubert-verseny két kategóriájában indult (egyházi zene, illetve az A1-es nagyvegyeskar – utóbbi nevezhető „királykategóriának”), és mindkettőben arany minősítést szerzett a neves nemzetközi zsűritől. „ Sapszon Ferenc karnagy: A színjáték ideje lejárt – A nagyvegyeskari kategóriában 6, a szakrálisban 14 kórus versenyzett, és mindkettőben a legjobb, arany minősítést kaptuk, győznünk az A1-ben sikerült, valóban a verseny egészét tekintve a legmagasabb pontszámmal. A versenyműsor kötelező eleme volt egy Schubert-kórusmű előadása, mi a Gott im Ungewitter című művet vittük, ebben tudtuk felvonultatni a legszélesebb repertoárt; a gyors és a békésebb karakter egyaránt jelen volt benne. A műsorunk teljes összeállításánál is törekedtünk arra, hogy megfelelő nehézségi szintet érjen el, ez maga egy nagy művészet már – osztotta meg gondolatait a verseny végeztével a Liszt-díjas karnagy. Sapszon Ferenc szerint a kategória- és a szombat éjszakai nagydíjsiker kulcsa egyrészt az lehetett, hogy a Cantate nem azt az utat választotta, amelyet az erős vetélytársak, akik a zenéből „inkább elvevő”, „zenén kívüli” elemeket (dobogás, hadonászás, sikoltozás, táncelemek) is beletettek az előadásba, hanem a vokális muzsikában most már újra teret nyerő tradicionális, a szerzők szándéka szerinti előadásmódot részesíti előnyben. – A zsűrik és a szakemberek mára már újra amellett voksolnak, hogy a kórusművészet a show-elemek nélkül is megállja a helyét – fogalmaz Sapszon. „G. P. da Palestrina, Claudio Monteverdi, Szergej Rahmanyinov, Franz Biebl, Kodály Zoltán, Eric Whitacre leglenyűgözőbb műveit is tartalmazó versenyanyagot a Cantate Vegyeskar szeptember végén egy budapesti koncerten nyilvánosan is bemutatja, ezenkívül készül Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára, illetve lemezfelvételre és nem sokára a Kodály-kórusiskola fennállásának 25. évére is.”

85 Búbánat 2012-02-24 00:17:09
Bárdos Lajos Társaság által rendezett KÓRUSHANGVERSENY 2012. február 25-én, szombaton 18 órakor a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc Kamaratermében (Budapest VI. Vörösmarty u. 35. I. em.) Közreműködők: AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉNEKKARA Karnagyok: Eckhardt Mária és Gupcsó Ágnes A TERÉZVÁROSI ERKEL FERENC ISKOLA TANÁRI ÉS SZÜLŐI KÓRUSA Karnagy: Gupcsó Gyöngyvér Orgonán és zongorán kísér Erdélyi Ilona és Gupcsó Gyöngyvér Műsorvezető: Márkusné Natter-Nád Klára MŰSOR Az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara énekel, vezényel Eckhardt Mária: Joseph Haydn: Wider den Übermut (Az önteltség ellen) Betrachtung des Todes (Elmélkedés a halálról) Der Greis (Az aggastyán) Mosonyi Mihály: Ave Maria (szóló: Stiedl Katalin) Liszt Ferenc: Stabat Mater speciosa – az Örvendező Anya éneke a Krisztus oratóriumból A Terézvárosi Erkel Ferenc Iskola Tanári és Szülői Kórusa énekel: Liszt Ferenc: Zengi hárfa húrja (Aeolsharfen tönt es wieder) Üzenet (Gruss) O salutaris hostia (női kari verzió) Bárdos Lajos: Tünde nóta Bernard Dewagtere: Amazing Grace (Godspel-feldolgozás) Az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara énekel, vezényel Gupcsó Ágnes: Erőd Iván: Viva la musica Felix Mendelssohn-Bartholdy: Der erste Frühlingstag (Az első tavaszi nap) a) Frühlingsahnung – b) Die Primel – c) Frühlingsfeier Knut Nystedt: Peace I leave with you (Békességet hagyok néktek) I will praise thee, o Lord (Dícsérlek, Uram) Az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara énekel, vezényel Eckhardt Mária Bárdos Lajos: Az Úristent magasztalom Adjunk hálát immár (francia karácsonyi ének) Jeremiás próféta könyörgése Két Kölcsey-kórus: Bátorság ad erőt – Nemzeti fény Az Országos Széchényi Könyvtár Énekkarának Férfikara énekel, vezényel Gupcsó Ágnes Egressy Béni: Bordal Erkel Ferenc: Bordal a Sarolta c. operából Az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara énekel, vezényel Eckhardt Mária Bárdos Lajos: Régi táncdal A belépés díjtalan

84 Búbánat 2011-02-20 19:22:49 [Válasz erre: 83 Búbánat 2011-02-20 17:34:06]
Az előbbi lelkes beszámolómban megfeledkeztem a Szeráfi Kórus még egy kitűnő műsordarabjáról szót ejteni. Ez W. Kirkpatrick: Away In A Manger című alkotása, amit a hivatalos program után első ráadásként énekelt el a kórus, amely szintén kivívta a jelenlévő hallgatóság tetszését. Itt feltétlenül meg kell neveznem a szoprán szólamból a szólistaként közreműködött Ribly Szabinát, aki vokális kvalitásaival szerintem akár még egyéni énekes-reményeket is táplálhat(na); mostani megmérettetése és a róla nyert pozitív közönségvisszhang erre a következtetésre is alkalmat nyújt. Away in a manger..... először 1885-ben jelent meg a szövege egy luterános vasárnapi iskola könyvben, a zenét 1895-ben írta hozzá William James Kirkpatrick (1838-1921). Ide írom a dal szövegét: Away in a manger No crib for His bed The little Lord Jesus Laid down His sweet head The stars in the bright sky Looked down where He lay The little Lord Jesus Asleep on the hay The cattle are lowing The poor Baby wakes But little Lord Jesus No crying He makes I love Thee, Lord Jesus Look down from the sky And stay by my side, 'Til morning is nigh. Be near me, Lord Jesus, I ask Thee to stay Close by me forever And love me I pray Bless all the dear children In Thy tender care And take us to heaven To live with Thee there (netről)

83 Búbánat 2011-02-20 17:34:06 [Válasz erre: 82 Búbánat 2011-02-20 00:26:00]
Csodálatos hangversenyt adott ma délben a Pécsi Szeráfi Kórus a Budapesti Történeti Múzeum Gótikus termében! Az előzetesen megadott programhoz képest annyi változás történt, hogy a kórus műsorából kimaradt Erlebach: Wer bin ich, Herr és Morley: Now is the Month of Maying című darabja, viszont helyettük kaptunk többet: bekerült a műsorba és elénekelték Patrick Killeen és Wolfram Menschik Agnus Dei-jét, Purcelltől a Nunc Dimittist és Berkesi Sándor népszerű darabját: Székely asztali áldás. Nem említettem még a bevonulási éneküket: mielőtt a terembe beléptek volna, már kintről hallatszott kezdő énekük; méltóságteljes léptekkel egyenként egymás mögött haladva, átszellemülten énekelték "A Szent István dicsértessék!" c. magyar népdalt. Ezt követően Nagy Ernő karnagy vezényletével egymás után csendültek fel a szebbnél szebb motetták, egyházi és világi kórusénekek. A korábban jelzett műsor-összeállítás Palestrinától Bachon, Rathgeberen, Patrick Killeen- Purcell- és Kodály művein át a magyar népdalcsokorig, Bárdos Tábortűznél című darabjáig és Berkesi Sándor kompozíciójáig ívelt. Nem semmi dolog e sokféle szerzőtől a sokféle zenei korszak stílusjegyeit tartalmazó kórusműveket egy blokkban elénekelni: elsajátítani, megtanulni és ilyen remek technikával, szépen megszólaló hangokon megszólaltatni kevesek képesek rá. Most a Szeráfi Kórus ilyen élményben részesített bennünket: perfektül tolmácsolták ezeket az irdatlan nehéz, ugyanakkor gyönyörű kompozíciókat. S mindvégig kotta nélkül énekelt a Szeráfi Kórus! Továbbá meg kell említenem a fiatal Karsa Ilona művésznő fuvolán játszott Bach: e-moll szonátáját is, ami ugyancsak lebilincselő előadásban hangzott el általa. A koncert számomra egyik fénypontja ismeretlen szerzőtől a „Tourdion” franciául énekelt műve volt. És a hangversenyt megkoronázta végén a ráadások között előadott Giuseppe de Marzi- kórusdarab: Maria lassù (természetesen itt olaszul énekelt a vegyeskar). A kortárs olasz szerzőnek eme műve méltán váltott ki szintén lelkesedést a közönség köréből! A Szeráfi Kórus élükön karnagyukkal, Nagy Ernővel igen magasra tették a mércét, és minőséget kaptunk tőlük. A Pécsi Szent Ferenc Templom énekkara az á capella irodalom remekeiből válogatott, és az igen muzikális, az intonálásban is biztos fiatalokból álló vegyeskar hallhatóan nemcsak ez egyházzenében otthonos, a világi kórusdarabokat is egyaránt briliáns és művészi tudással abszolválja. A Szeráfi Kórus és karnagyuk a zene meg az ének élménye mellé mást is hoztak - adtak nekünk: sugárzott, ragyogott belőlük az elkötelezett hit, a szeretet, az odaadás, s valami bensőségesség és spiritualitás tetsződött át, ami tudattalanul, de inspirációkat továbbított felénk... Hatalmas élményben részesítették mindazokat, akik ellátogattak a Hadtörténeti Múzeumba! Nagy dicséret Őnékik!!!

82 Búbánat 2011-02-20 00:26:00
A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége és a Budapesti Történeti Múzeum szervezésében 2011. február 20-án, vasárnap 1/2 12 órakor a Történeti Múzeumban (1014 Budapest, Szent György tér 2.) énekel a Pécsi Szent Ferenc Templom Szeráfi Kórusa Fuvolán közreműködik: Karsa Ilona Vezényel: Nagy Ernő Műsoruk: Palestrina: Kyrie /Sine nomine I./ Palestrina: Alma Redemptoris Mater Bach: Jesu, meine Freude /korál/ Rathgeber: Agnus Dei /Missa brevis/ Patrick Killeen: Ave Maria Erlebach: Wer bin ich, Herr Kodály Zoltán: Adventi ének Morley: Now is the Month of Maying Ismeretlen szerző: Tourdion Magyar népdalcsokor Bárdos Lajos: Tábortűznél Kodály Zoltán: Esti dal

81 milli 2010-11-25 07:20:19
Nem tud valaki segiteni???Egy Operakórusos barátom keresem,nem tudom elérni már vagy 1 éve,nincs valaki kapcsolatban velük?Mármint a Kórussal.Utána privátban folytathatnánk...Köszönném!

80 eccerű 2009-03-19 10:02:09
Úgy látszik a momus a Budapesti Kórusnál nem díjazza a dőlt betűt...

79 eccerű 2009-03-19 10:00:55 [Válasz erre: 73 eccerű 2008-11-28 08:09:59]
Kíváncsiságból megnéztem, ki lett a kívánalmaknak leginkább megfelelő személy: 2009-03-02 17:13:50 A Budapesti Kórus karigazgatói pályázatára a heten jelentkeztek, valamennyien a szakma kimagasló személyiségei. Az Egyesület közgyűlése több forduló során Cser Miklóst, a pécsi Nemzeti Színház karmesterét választotta művészeti vezetőjének.

78 eccerű 2009-03-19 09:55:39 [Válasz erre: 77 eccerű 2009-03-19 09:44:03]
Mindazonáltal. Idézet egy másik zenei portálról a kitüntetés kapcsán: Az együttes mára Magyarország egyik legtöbbet foglalkoztatott kórusává vált, élő bizonytékaként a Kodály-szellemiség teremtő erejének. A hajamat tépem az ilyen fogalmazások kapcsán, mert ez stílszerűen szólva élő bizonyítéka annak, hogy az írás szerzőjének fogalma sincs a Kodály-szellemiség mibenlétéről. Kodály éppen azért harcolt, hogy a zene mindenkié legyen, ne csak a bennfenteseké, márpedig az Angelica egy zenetagozatos gimnázium kórusa, tehát a maga korosztályában profinak nevezhető. Azt sem állíthatjuk, hogy Kodály találta volna ki a kórus műfaját Magyarországon, szóval végképp érthetetlen, mire akart célozni a szerző. Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy a kórus karnagyának amúgy roppant eredményes próbatechnikája mennyiben felel meg a kodályi örökségnek...

77 eccerű 2009-03-19 09:44:03
Az Angelica leánykar Magyar Örökség-díjat kapott fennállásuk 20. évfordulója apropóján. Gratula nekik!

76 Énekkaros 2009-03-14 18:09:48
Kedves Énekkarosok! Szeretnék tőletek kérni hangszépítő gyakorlatokat a beénekléshez. Amire gondolok, pl.: d-r-m-f-sz-f-m-r d-m-sz-m-d. Miamama miamama mámémímómú. Stb. Nehezebb is lehet, amit pl. jobb énekkarokban szoktak használni a beénekléshez. Köszönöm, ha küldtök ilyeneket!





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.