vissza a cimoldalra
2019-06-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10229)
Momus-játék (5686)
Jonas Kaufmann (2387)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1679)
Franz Schmidt (3349)
Pantheon (2355)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61777)
Élő közvetítések (7910)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4504)
Kedvenc magyar operaelőadók (1118)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4362)
Beethovenről - mélyebben (694)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3268)
Operett, mint színpadi műfaj (3935)
Komlóssy Erzsébet (41)
Rost Andrea (2042)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

4484   Búbánat • előzmény3504 2019-05-08 15:30:57

Kapcs. 3504 - 3499. sorszámok

Szeghalmi Elemér kapta a Pro Cultura Christiana díjat

2019. április 24., szerda | 17:48

Magyar Kurir.hu

A kitüntetett fontosabb művei között van:

Operisták – írók és alkotások (tanulmánykötet);

Kiadó: Új Enber Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2001
Kötés típusa: Ragasztott papírkötés
Oldalszám: 144 oldal

Tündérország földi követe - Házy Erzsébet32

3504   Búbánat • előzmény3502 2016-06-04 20:16:32

„TÜNDÉRORSZÁG FÖLDI KÖVETE – HÁZY ERZSÉBET (1929-1982)”

Szeghalmi Elemér: Operisták – írók és alkotások

/Új Ember Kiadó, 2001/

IV/4. – befejező rész

A nyugati és tengerentúli művészpályákon az e fajta gondok a nagy pozícióharc ellenére könnyebben áthidalhatók, hiszen a beérkezett művész a visszavonulás idejére már elegendő erkölcsi tőkével és anyagi háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy művészi rangját és függetlenségét a nyugállomány éveiben is megőrizhesse. A kelet-közép-európai régió gazdasági feltételei ehhez még nem eléggé fejlettek, ezért sokan tovább maradnak a pályán, mint kellene.

Az említett gondot az is mélyítette, hogy az Operaházban a 70-es évektől kezdve egyre jobban megromlott a szellem, s hogy a vezetőség diplomáciai és művészvezetési gyakorlatában súlyos, visszavonhatatlan hibák történtek. LUKÁCS MIKLÓS – aki eleinte gondos, hiteles igazgatónak bizonyult, s akinek vezetése alatt számos művészi siker született – a 70-es évek második feléről kezdve szemmel láthatóan elfáradt, kedvetlenné vált. A vezetés egyre inkább olyan személyek kezébe csúszott át, akik a diktatórikus politikai rendszer szilárd hívei voltak (erős politikai háttérrel és összeköttetéssel), és akik beosztásukon túlmenően azokba a kérdésekbe is döntően beleszóltak, amelyek korábban kizárólag az igazgató hatáskörébe tartoztak.
Így hamarosan megbillent az Operaház erkölcsi tekintélye, hiszen a művészek felvételét, foglalkoztatását s a teljes személyi értékrendet (a kitüntetésektől a fizetések és jutalmazások kérdéséig) egy szűkebb operai csoport határozta meg, jórészt ACZÉL GYÖRGY sugallatai alapján. (Ne hallgassuk el már végre, hogy a kádárizmus évtizedei alatt Aczél a legtávolabbi vidéki színház legkisebb színészének Jászai-díjába is beleszólt: jóváhagyása vagy vétója mindent meghatározott a kultúra területén.)
Az Operaházban az OLÁH-NÁDASDY korszakkal szöges ellentétben előtérbe kerültek a klikk-szellemet tükröző előjogok és kivételezések – s mindazok, akik nem kerültek szoros kapcsolatba ezzel a vezetői csoporttal, első sorban MIKÓ ANDRÁSSAL – s ilyenek kiváltképp az idősebb művészek közül kerültek ki – egyszeriben háttérbe szorultak.

Kétségtelenül ez a sors várt volna HÁZY ERZSÉBETRE is, ha mindezt finom ösztönösségével nem érzi meg előbb. Így nem tűrte belenyugvóan a lassan bekövetkező mellőzést és félreállítást, hanem ő lendült támadásba. Nyílt természetéből fakadt, hogy aggodalmát, jogos kifogásait közvetlenül a vezetésnek panaszolta el. Saját közvetlen szavait idézem: „ többször is kellő érvekkel hivatkoztam arra, hogy sok-sok alakításommal vittem sikerre az Operaház előadásait és együttesét.” E cáfolhatatlan tényt nem méltányolták az illetékesek.

Házy fokozatosan veszítette el türelmét és önuralmát. Egyre többször vált ingerültté operai bennléte alatt és sajnos, a szesz narkotikumához fordult. Mindes sem egészségének, sem ügyének nem használt. Sajnálatos módon botránnyal felérő jelenetek következtek: éles szóváltások, éjszakai telefonhívások az egyik operai vezető lakásán, s mindez csak elmélyítette a válságot. Nagy kár volt, hogy művészi intézményeinkből, így az Operaházból is hiányoztak a jó diplomáciai érzékű vezetők, akik kiküszöbölhették volna az efféle személyi-művészi konfliktusokat.

Házy Erzsébetnek – aki az üstökös szárnyalásával tűnt föl pályáján – rendkívül sok irigye és rosszakarója akadt szakmai vezetőin kívül is. Ők terjesztették a sok megalapozatlan hírt és pletykát a sikeres művésznőről, csak hogy ártsanak neki. Nem volt igaz az a híresztelés sem, hogy annak idején ő gázolt a Budakeszi úton azon az esős napon és Ilosfalvy Róbert csak lovagi szolgálatból vállalta magára a tettet.
Felgyorsuló folyamatként: fizikai és lelki tényezők hatására Házy súlyosan megbetegedett. A fogyatkozó egészség és lelkierő állapotában is szembe tudott nézni a valósággal: csöndes rezignációval jegyezte meg betegágyán, hogy a dalszínház 80-as évek elején történő átépítése rossz időszakban történik, mert így még az sem adatik meg számára, hogy az Operaház díszes előcsarnokából kísérjék utolsó útjára, mint a színház annyi kiemelkedő művészét.

Halála őszinte és mély megrendülést keltett a hazai művészvilágban. Az Erkel Színház előcsarnokában ravatalozták föl, a megjelent óriási tömeg nagy része kívül rekedt az épületen. MIHÁLY ANDRÁS akkori igazgató búcsúbeszédének első mondatát BORNEMISSZA PÉTER XVI. századi író-prédikátortól kölcsönözte: „Virág az ember…” Erre a színes és különleges értékű virágra azonban alig-alig vigyáztak azok, akiknek ez nemzeti és művészi szempontból is tisztük s kötelességük lett volna. -

- fejezi be Házy Erzsébetről írt tartalmas, hosszú esszéjét Szeghalmi Elemér.
3502   Búbánat • előzmény3501 2016-06-03 14:21:25
„TÜNDÉRORSZÁG FÖLDI KÖVETE – HÁZY ERZSÉBET (1929-1982)”

Szeghalmi Elemér: Operisták – írók és alkotások

/Új Ember Kiadó, 2001/

IV/3. rész

Szokolay Sándor VÉRNÁSZ című operájának 1964 októberi ősbemutatójával megkezdődött Házy Erzsébet nagy küldetése a modern dalművek világában is. Szokolay alkotása nem a modern hangzásvilágot tükrözi maradéktalanul – ezt zenetörténészek, kritikusok is rendre megállapították a mű bemutatója után; - markáns drámai elemei és dallamvilágának sodrása kapcsán joggal tarhatott igényt a közönség szélesebb részének érdeklődésére, tetszésére is. Lényegesen tovább maradt a dalszínház játékrendjén, mint bármely más újkori opera.
A kitűnő szereposztásból (HÁZY, Komlóssy Erzsébet, Réti József, Szőnyi Ferenc, Szecsődy Irén, Várhelyi Endre, Faragó András) két női alakítás: Komlóssyé az Anya és Házyé a Menyasszony szerepében a többi fölé magasodott. Mindketten remekeltek a drámai cselekményt a zenében si ragyogóan megoldó, erősen felhevített légkörben, híven visszaadva Garcia Lorca színművének örök emberi és a spanyol társadalmi viszonyokat is tükröző vonásait.

HÁZY ezúttal is érzékeltetni tudta a két férfi, a kétfajta érzelem között önmaga üdvét kereső nő boldogtalanságát, tragikus életvitelét. A 60-as évek második felétől beindult külföldi vendégjárások során a Vérnász „utazó darab” lett – HÁZY énekesi produkciója, megrázó alakítása s nem utolsósorban tüneményes külseje folytán a szakemberek joggal tarthatták a budapesti dalszínház kiemelkedő sztárjának.

A végzetes nő alakját 1970 elején Gershwin PORGY ÉS BESS című jazzoperájának magyarországi bemutatója alkalmával az Erkel Színházban művészi vénájának áradó, új elemeivel építette föl. Mozgáskultúrájával, az európaitól elütő dallamvilág és stílus hiteles adaptációjával és a magasabb rendű erotizmust a csúcspontig hevítő szenvedélyességével életpályája egyik legemlékezetesebb régiójába emelte. Ahogyan alkalmi lovagjával, a lelketlen, bűnöző Crown-nal a színpadra lépett az első felvonásban, az maga volt a női vonzerő több ezer éves múltjának sűrített kifejezése. Táncolt, énekelt, csábított, elutasított – szinte a végletek között lebegve egy merőben új világ életérzéseit közvetítette az elbűvölt magyar közönségnek Porgy alakítójával, az élete ugyancsak csúcs-szerepét játszó-éneklő BEGÁNYI FERENCCEL és a szinte FRED ASTAIRE-i mozgású, bámulatos karakterfigurát alakító PALCSÓ SÁNDORRAL együtt. (Említésre méltó, hogy más kiváló alakítás is született e darabban_ Radnai György, Andor Éva, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor is nagy mértékben hozzájárultak a ritkán tapasztalható sikerhez.)

Ilyen siker-széria után 1975-ben kitűnően megoldotta a KOLDUSOPERA női főszerepét is, Hiába mutatkoztak már jóval fiatalabb vetélytársak is (a szoprán szólam kitűnő énekesek sorát vonultatta föl azóta is), HÁZY vonzerejét, művészi sokszínűségét és megújulásra való hajlamát nem tudták feledtetni.

Ha nem a szűkösebb magyar viszonyok között történik mindez, HÁZYT – életének negyvenes évei közepén – már világhírnek kellett volna öveznie, előnyös külhoni szerződések és fellépések között válogatva, a nemzetközi énekesi hierarchia legtetején. E helyütt maradt a további kemény munka a hazai kultúrszféra keretei között, az Operaházban. A késhegyig menő küzdelem a művészpálya és a magánélet egyre nehezebbé váló, súlyos konfliktusokkal tűzdelt mindennapjaival.

(Folytatni fogom.)
3501   Búbánat • előzmény3499 2016-06-02 14:45:56

„TÜNDÉRORSZÁG FÖLDI KÖVETE – HÁZY ERZSÉBET (1929-1982)”

Szeghalmi Elemér: Operisták – írók és alkotások

/Új Ember Kiadó, 2001/

IV/2. rész

A naptár 1961 decemberére fordult, bemutatóra készült az Operaház: az együttes az évtizedek óta nem játszott Manon Lescaut-t próbálta nagy munkakedvvel és felfokozott izgalommal. Avatott betanító és vezénylő karnagya volt e produkciónak L a m b e r t o G a r d e l l i személyében. A kettős szereposztás az Operaház akkor gazdag énekesi állományára utalt: két egyenértékű gárdát tudtak kiállítani: Moldován Stefánia, Simándy József, Melis György és Maleczky Oszkár neve fémjelezte az elsőt – a másodikban a színház két kiugró tehetsége: Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert kapott helyet.

A próbákon előre vetítődő siker dübörgő valósággá vált a premieren és a többi előadáson. HÁZY megjelenésében gyönyörűm hangjának kifejezőerejében és a szereppel való azonosulásban káprázatos volt. Már színrelépése – amint a fogatról leszállt Amiens főterén – elbűvölte a közönséget. A finom női báj és a romlottságra való hajlam úgy ötvöződtek benne, ahogyan Prévost abbé elképzelhette nagysikerű regényének lapjain.
Az ártatlan, szép arcot egy-egy gesztus és mozdulat tette tudatosan kétségessé – másutt az odaadó magatartás és az igazi szerelmet kérdőjelezte meg a vonzó arcon átsuhanó elvágyódás és spleen: egy merőben másfajta érzésvilág. Az emberben élő kettősség, a jóból és a rosszból összetevődő hajlamok s vonások hajszálpontosan működtek Házy magasfokú művészi megjelenítésében.

A második felvonás budoár-jelenetében és a híres ékszeráriában érthetően óriási sikert aratott. Hangjának váltásai, különleges fényei ás árnyai a jómódú gavallér kitartottjaként döbbenetesen hitelesek voltak. A Des Grieux-vel való egymásra találásban (ILOSFALVY mindenben méltó partnernek bizonyult) egy hangulatoktól vezérelt, könnyelmű, de jó vonásait is őrizgető nő szélsőséges érzelemvilágáról vallott hiteles lélektani eszközökkel.

Amit a két művész a kitoloncolási képben produkált, az az operajátszás világkrónikáiban is méltó lenne a megörökítésre. Puccini alkotói géniuszának meghatározó vonása: a szenvedély ábrázolása. HÁZY a vissza nem fordítható, gyászos tényt: az élet és vele együtt a szerelem végső elvesztését olyan megrázóan elevenítette meg, hogy a nézőtéren rohamszerűen előkerültek a zsebkendők, amint végigbotorkált végső reménytelenségében. (Mindössze harminckét éves volt ekkor, s már az ember ábrázolásának teljes kelléktárával rendelkezett.)

Ilosfalvy, az eszményi partner a férfiszenvedély izzásában kirobbanó erővel és a hangbeli magasságok szinte korlátot nem ismerő biztonságával nyűgözte le a hallgatókat. A taps szűnni nem akaróan zúgott a nézőtéren. Gardelli karmesteri pálcája nyomán éteri hangon muzsikált a zenekar (az intermezzo lírai szépsége átjárta az egész Yble-palotát); árnyaltan szólaltak meg az énekesek, az énekkar tagjai is. S hogy milyen kiváló gárdája volt az akkori Operaháznak, azt Moldován és Simándy kiemelkedő első szereposztásbeli helytállása is fényesen igazolta.

Az 1960-as évektől kezdődő időszak HÁZY művészi pályájának valóságos diadalmenete volt. Hangja kiérett, megerősödött; művészi kifejezőképességét a hivatás gyakorlata és az élet tapasztalatai elmélyítették és megnemesítették. Egymás után aratta a művészi babérpokat a színházban bemutatott új művekben.

(Folytatni fogom)
3499   Búbánat • előzmény3497 2016-05-31 21:38:33
„TÜNDÉRORSZÁG FÖLDI KÖVETE – HÁZY ERZSÉBET (1929-1982)”

Szeghalmi Elemér: Operisták – írók és alkotások

/Új Ember Kiadó, 2001/

IV/1. rész

Az edinburghi Operaház előtt kisebb csődület támadt 1973 nyarán, a délutáni órákban. A csontos, szikár és vöröses hajú skót férfiak csoportja egy szőke hölgyet bámult kitartóan, aki egy emeleti busz felső traktusán ült, és kifelé nézett az ablakon. A nő határozottan szép volt; feltűnően finom vonásokkal és hamisítatlan öntudattal felruházva, amely csak a szépek felső rétegének kiváltsága. Egy idő után leszállt a már majdnem kiürült buszból és eltűnt a színház bejárójában.
A közfeltűnést keltő személy H á z y E r z s é b e t volt, a Budapesti Operaház vezető énekesnője, aki színházának nyári vendégjátékára érkezett az edinburghi fesztiválra.

Operai tagságom alatt sokszor láttam Házy Erzsébetet a színpadon, a próbákon, az operai folyosókon, a büfékben és többször beszélgettem vele közvetlenül is, de az a kép ott, az északi város ismeretlen közegében, a helybeli férfiszemek pásztázó tüzében, örökké emlékezetes marad számomra. Házy fiatal korától kezdve rendkívüli módon tudta viselni külsejének, megjelenésének tetszetős vonásait. Az Operaháznak több mint száz éves fennállása alatt sok-sok vonzó külsejű művésznője volt – a pálmát, a „minden idők legszebb magyar operaénekesnője” nemhivatalos címét azonban aligha lehet elvitatni Házy Erzsébettől.

Már első bemutatkozása során, az 1951-52-es operai évadban élénk feltűnést keltett külsejével és szereplésével egyaránt. Akkor még dúsfürtű, kissé gömbölyded arcú szépség volt – rövid idő alatt azonban tudatosan is kialakította későbbi vonzó küllemét: néhány kilót lefogyott, haját divatosra vágatta; kitűnő alakjával és tökéletes profiljával kifejezetten a filmvászonra kívánkozott.

Mindezt tudta is magáról. „Korda Sándor meghívott magához Londonba” – híresztelte már évekkel korábban, amikor egy gépkönyvelői tanfolyamon vett részt, és beszámolt civil társainak művészi terveiről.

Alapvető hiba volna Házy szépségét mint külön kategóriát kezelni, hiszen ő emellett kimagasló tehetséggel is rendelkezett: szép színezetű, szárnyaló hangja, mozgáskultúrája, muzikalitása s átlagon felüli színészi képessége túlmutatott egy kezdő énekes ígéretes első lépésein. Látni és érezni lehetett, hogy hamarosan túllép a kisebb szerepeken, s hogy sztárrá emelkedik az Operaház rangos együttesében.

Pályája gyors iramban ívelt fölfelé. Ennek a sikeres operai életútnak a középpontjában ott álltak G i a c o m o P u c c i n i operái és azok remekbe szabott szopránszerepei. Azok a hősnők, akiket csak különleges hőfokú lírával és átizzító szenvedéllyel lehetett igazán élővé formálni. Házy Puccini-alakításai minden túlzás nélkül élményt jelentettek a közönség számára. Nem véletlenül írta ezekről az alakításokról az operai centenáriumra megjelentetett, díszkiadású kötetében T a l l i á n T i b o r zenetörténész: „A magyar operajátszás történetében talán ő a par excellence Puccini-hősnő; ugyanaz a legyőzhetetlenül hódító erotika sugárzott belőle, mint annak idején S z a m o s i E l z á b ó l, de eszközei vokálisan is, színészileg is sokkal dúsabbak voltak.”

Az operalátogató egyszeriben csak azt éreztem hogy a Bohémélet (M i m i), A nyugat lánya (M i n n i e) s a Gianni Schicchi (L a u r e t t a) előadásain és női szerepeiben különleges varázslat történik a színpadon e fiatal énekesnő jóvoltából. Mintha T ü n d é r o r s z ág f ö l d i k ö v e t e jelenne meg, hogy elkápráztassa a jelenlevőket. Házy olyan természetességgel mozgott a színpadon, mintha oda született volna. Kristálytisztán énekelt – a színház és a játék láthatóan valódi közege, sőt éltető eleme volt. A felvonások csúcspontján kinyílt, mint egy pompázatos virág, és tehetségének, jókedvű szépségének milliónyi szirmát hullajtotta szét a nézők-hallgatók gyönyörűségére.

A Puccini-szerepek említésekor szándékosan hallgattunk el egyet – csak azért, hogy kiemelten szólhassunk róla: a M a n o n L e s c a u t-t. Ha operaénekes valaha is alkatára szabott szereppel találkozhatott, úgy M a n o n és Házy Erzsébet minden vonásukban, szívdobbanásukban, emberi gyarlóságukban és szépre-jóra való vágyakozásukban azonosultak egymással.

(Folyatni fogom)
3497   Búbánat 2016-05-31 00:01:27
"Operaélet": a magazin első, bemutató száma 1991 őszén jelentkezett. Abban volt egy képes cikk:

„Tündérország földi követe – Házy Erzsébet”

- Szeghalmi Elemér személyes, megemlékező írása a nagy szopránról, ami évekkel később - további személyes emlékekkel kibővítve - önálló kötetben kapott helyet: Operisták - írók és alkotások – Új Ember Kiadó, 2001.

Szeghalmi Elemér újságíró, író (1951-től 1987-ig a Magyar Állami Operaház énekkarának tagja, 1978-87 között szólamvezető) könyvéről az alábbi sorokat írta ajánlójában a másik neves író, újságíró, költő, librettista.

Dalos László: Szeghalmi Elemér könyve

„Karcsú kötet, százharminc-egynéhány oldal, benne negyvenöt karcsú írás: portré, tárca, emlékezés, cikk. Jól kézbe vehető könyv, s bárhol kinyithatom, bármikor beleolvashatok. Hogy kikről? Már a cím is elárulja. Ez nem véletlen, hisz a könyv írója, Szeghalmi Elemér - kettős kötöttségű kortársunk: operaénekes is, literátor is. Évtizedeken át szólaltatta meg kormos basszus hangján a dalműirodalom többtucatnyi műve kórusainak legmélyebb szólamát. Miközben irodalomtörténész doktor lett; és ugyanakkor mindmáig szerkesztőségi íróasztalnál ül. Így is, egyébként is szinte naponta találkozik írótársakkal.
Van hát kikről és van mit írnia.
Személyes hangúak, szubjektívek az Operisták - írók és alkotások írásai, szóljanak bár a magyar operaszínpad olyan jeleseiről, mint Gyurkovics Mária, Svéd Sándor, HÁZY ERZSÉBET, Székely Mihály vagy Ferencsik János, Nádasdy Kálmán,Oláh Gusztáv.
És egyszemélyes irodalomtörténetet ír Szeghalmi, ha Mikszáthról,Babitsról, Móráról, Juhász Gyuláról, Tóth Árpádról és más, már eltávozottról közöl élményt, emléket, adatot; vagy ha élő alkotótársaikról ír mini-esszét. Igen, ezek a rövid, de sűrű szövésű szövegek talán ebbe a műfaji kategóriába sorolhatók leginkább.
Ha szabad a kötet írójához hasonlóan a recenzensnek is személyesen és szubjektíven szólania (és miért ne?!): szeretem az ilyen írásokat, magam is örömmel művelem; a kötetből kettő különösen megfogott.
Az egyik emlékezés két kevésbé ismert művészről rajzol bensőséges portrét: Kövesdi Károly baritonista és Erdei Gyula tenorista az Operaház kórusának tagjai voltak; sajnos egyikük sem él már. Több szólószerepet is énekeltek, Kövesdi például a Lohengrin királyát, Erdei a Tosca Spolettáját. Magam is ismertem őket, elragadó és tiszta ember volt mind a kettő.
Megható az a szeretet, ahogyan Szeghalmi Elemér fölidézi a két egykori operai pályatárs alakját.
A másik írás a zseniális magyar festőművészről, Egry Józsefről szól; és a mester "társművészeiről": Takáts Gyula, Fodor András, Keresztury Dezső költőről; Debussy, Ravel, Prokofjev muzsikájáról. Egry-rajongó vagyok, féltve őrzöm a tanulmányban említett, Vízitükör című gyönyörű kötetet, Egry József rajzaival, Takáts Gyula verseivel... Újra meg újra el kell olvasnom az írást, amelyben a könyv szerzője még közelebb visz a Balaton nagy festőjéhez...”

Dalos László

(Új Ember Kiadó, 2001. 12.23.)

Amint a felvezetőben írtam, az „Operaélet” magazin első, bemutató száma 1991 őszén jelentkezett, és abban volt egy képes cikk: „Tündérország földi követe – Házy Erzsébet” - Szeghalmi Elemér személyes, megemlékező írása a nagy szopránról, ami évekkel később - további személyes emlékekkel kibővítve - önálló kötetben kapott helyet. Azonban a tíz évvel később az „Operisták - írók és alkotások” kötetbe bekerült, Házy Erzsébetről szóló írás nemcsak bővebb lett, de az eredeti szöveg szavai és mondatai néhol átírásra vagy megváltoztatásra kerültek. Tehát itt, ebben a kötetben mondhatni csaknem új szöveg olvasható változatlan cím alatt.

Korábban az emlékező cikknek két részletét a topicba beírtam (94. és 712. sorszám), most úgy gondolom, nem érdektelen a teljes írás közzététele. A következőkben idemásolom az egészet.
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál

16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Kalocsai Eszter (brácsa)
Várhalmi Vera (zongora)
Németh Gábor (hegedű)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Rajna Martin
Kalocsai Eszter brácsa diplomakoncertje
J.S. BACH: 5. (c-moll) csellószvit, BWV 1011
BARTÓK-SERLY: Brácsaverseny, BB 128
MOZART: Esz-dúr Sinfonia Concertante, K. 364

16:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Blaskovics Bence cselló diplomakoncertje
J.S. BACH: 3. (C-dúr) csellószvit, BWV 1009 – Prelúdium, Allemande, Sarabande, Gigue
BEETHOVEN: 2. (g-moll) cselló-zongora szonáta, op. 5/2
Közreműködik: Saki Kono (zongora)
SCHUMANN: a-moll csellóverseny, op. 129
Közreműködik: Taraszova Brigitta (zongora)

16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Wagner-Napok
WAGNER: Az istenek alkonya

17:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Botos Veronika (brácsa)
Dallos Erika, Hegedűs Katalin, Laczkovich Miklós, Vida Mónika Ruth (zongora)
Kiss-Domonkos Judit, Maróth Bálint (gordonka), Csongár Péter, Székely Péter (klarinét), Mihályi Éva (hegedű), Menyhárt Zsuzsanna (fuvola), Szilvásy Júlia, Peták Ágnes (hárfa)
Botos Veronika, az Operaház szólóbrácsása vall életéről muzsikával és adomákkal fűszerezve
BACH: g-moll gambaszonáta, No. 3, BWV 1029
MOZART: Esz-dúr „Kegelstatt” trió, K. 498
BRUCH: Trió klarinétra, brácsára és zongorára, op. 83/1, Dal
HUBAY: Maggiolata, (Májusi dal), op. 15/2
BEETHOVEN: F-dúr románc, op. 50
PROKOFJEV: Rómeó és Júlia szvit - Mercutio
DOHNÁNYI: Serenade, op. 10 – részletek a C-dúr vonóstrióból
DEBUSSY: Szonáta hárfára, fuvolára és brácsára
RÁNKI GYÖRGY: Serenata all’antiqua (viola d’amore és hárfa)
SAINT-SAËNS: Le carnaval des animaux (Az állatok farsangja) – A hattyú (hárfa-mélyhegedű)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Mevsim Engin (hegedű)
Közreműködik: Saki Kono, Riho Noma (zongora)
A hallgató barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Rajna Martin
Mevsim Engin hegedű diplomakoncertje
MOZART: 5. (A-dúr) hegedűverseny, K. 219
J.S. BACH: 3. (E-dúr) hegedűpartita, BWV 1006
DEBUSSY: g-moll hegedű-zongora szonáta
HUBAY: Carmen-fantázia, op. 3/3

19:00 : Budapest
Erkel Színház

VERDI: Az álarcosbál
18:00 : Edelény
Edelényi kastély

Kriston Tamás (hegedű), Nyíri Zsolt (hegedű), Siklósi Tamás (fuvola)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
vez.: Gál Tamás
"Kastély-szerenád koncert"
BACH: d-moll versenymű két hegedűre BWV 1043
MOZART: G-dúr fuvolaverseny K.313
MOZART: A-dúr szimfónia K.201
A mai nap
született:
1909 • Willi Boskowsky, karmester († 1991)