vissza a cimoldalra
2018-08-21
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61026)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Lisztről emelkedetten (914)
Operett, mint színpadi műfaj (3664)
Plácido Domingo (705)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1003)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2841)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (761)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1466)
Franz Schmidt (3168)
Élő közvetítések (7357)
High Fidelity - beállt a jégkorszak? (545)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4331)
Beethovenről - mélyebben (682)
Kolonits Klára (1075)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (303)
Wagner (2609)
Opernglas, avagy operai távcső... (20130)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

136   Búbánat • előzmény133 2017-12-13 09:47:13

Találtam még egy vonatkozó cikket:

Pesti Hírlap, 1846. február 19.  (627. szám)

Fővárosi újdonságok

Múlt vasárnap déli 12 órakor adá Berlioz első hangversenyét a nemzeti színpadon. Hogy nem oly számosan jelent meg a közönség, mint ezt a világhírű művész elismert jelessége méltán megérdemlette volna , annak oka valószínűleg abban rejlik, hogy a hangverseny oly szokatlan órában tartatott. Berlioznak ez alkalommal előadott több rendbeli jeles szerzeményei közül különösen feltűnő volt a Rákóczy-indulónak általa készített valóban remek és meglepő új hangszereztetése. A Rákóczy-induló, miképp ismerjük, egészen meg van hagyva a maga valóságában, kivevén egy pár új tactust, mely átmenetül szolgál. A művész azonban megmutatá, mennyi függ az instrumentatiotól. Kezdetén ugyanis meg vannak kímélve  a trombiták, magában is eléggé lelkesítő, megható s meglepő levén a melódia, s midőn ekképp fokonként mindinkább föllelkesített , fölemelt, elragadott, akkor zúdulnak bele a dobok és trombiták valóságos lázító hatással, minek nem lehet ellent állani. Ez valóságos concert á mitraille, mely még sokkal inkább megrendíté a házat, mint kitörő roppant vihara a tapsnak a hallgatóság részéről. Eddig a Rákóczy mindjárt az elején adta ki minden erejét, melyet aztán nem lehete továbbvinni, s ekképp felette hasonlított a szalmatűzhöz, mi egyébiránt, mint magyar nemzeti indulót, talán jellemzetesebbé tevé, mint a Berlioz szerinti, a mely kétségtelenül sokkal művészibb alakú s egyszersmind sokkal nagyobb hatású. Ez utóbbiról szép bizonyságot nyújt az is, hogy a hangverseny végével egy abban jelen volt, mint mondják, ezüstgombos dolmányos magyar ember, elragadtatva a zenemű nagyszerűsége által, kijővén a színházból, a színpadra vezető bejáráshoz ment, s addig el sem távozott onnan, míg Berliozt kijőni nem látá. S ekkor feléje lépett, szemeiben könnyek ragyogtak, kezét szívére tévé s nem szólt semmit, mert egymást úgy sem érthették volna meg, hanem elérzékenyülve,  megragadá a művész kezét, s amúgy magyarosan megrázogatá. A művész szinte meg volt indulva művének e nem remélt hatásán.

— Második hangversenyét ma adja. „
 

133   Búbánat 2017-12-12 23:09:49

Pesti Hírlap, 1890. május 10.

Berlioz „Rákóczy”- indulójának budapesti első előadásáról érdekes részleteket közöl a szerző, imént újból kiadott emlékirataiban.

Elmondja, mennyi nehézséggel jártak hangversenyének előkészületei, melyeket 1855. Pesten adott. A nemzeti színház zenekara nagyon kicsiny volt, a német színház zenészeinek pedig nem volt szabad ott játszaniuk. Végre a filharmóniai társulattól tizenkét kitűnő hegedűst kapott és be kell vallania, hogy az előadás egyike volt a legjobbaknak, a melyeket Pest valaha hallott. A műsor egyik száma volt a Rákóczy-induló átirata, mely most a „Faust-Iegenda“ első részének fináléját képezi. Ezt az átiratot Magyarországba való elutazása előtti éjjelen írta.

„Alig terjedt el Pesten, — így beszéli Berlioz tovább — e „honi“ zenedarab híre, forrni kezdett a hazafiak fantáziája. Mindenki azt kérdezte, vajon hogyan dolgoztam fel a híres témát, a melytől megdobban minden magyar szív és lelkesedést kelt benne. Sokan nyugtalankodtak és profnációtól tartottak. Ez az aggodalom jogosult volt, mert hiszen ismerünk átiratokat, változatokat, potpourrikat, a melyekben pompás dallamok silányul tönkre vannak téve. Horvát úr, egy napilap szerkesztője, meg tudta szerezni a kéziratot és azt alaposan megbírálta. Úgy látszik, nem volt vele megelégedve, mert így szólt hozzám: Ön piano vette a témát, holott mi hozzá vagyunk szokva, hogy fortissimo halljuk. — Igen ám, — felelém — a cigányoktól. Különben legyen nyugodt, majd jön olyan forte, a milyent még soha sem hallott. Ön nem jól olvasta. A hangverseny estéjén mégis nyugtalankodni kezdtem, mikor az ördöngös darabra került a sor. Az első ütemeket követő trombita-riadó után a fuvolák és klarinétok, a vonós hangszerek kísérete mellett halkan játszottak a témát. A közönség némán figyelt a váratlan felfogásra: de a midőn a hosszú crescendóban felhangzottak a téma töredékei, közbe pedig a nagy dob dörgött, utánozva a távoli csatazajt, mozgás keletkezett a teremben és a midőn a fékvesztett zenekar kiadta sokáig visszatartott teljes erejét, a falakat megreszkettette a riadó tetszészaj. E tüzes lelkek rajongása oly erővel tört ki, hogy rettegés fogott el, mert tudtam, hogy veszendőbe megy a darab befejezése, mivel a zenekar vihara nem bír megküzdeni ezzel a vulkanikus kitöréssel. Az indulót természetesen ismételni kellett és a közönség két másodpercig sem bírta magát visszatartani attól, hogy a „coda“ első ütemeibe dörgő tapssal bele ne zúduljon. Elképzelhető felindulásom és a mellékteremben éppen az izzadságot törültem homlokomról, a mikor hirtelen belép hozzám egy nyomorúságosan öltözött ember, akinek arcán különös kifejezés ült. Keblemre borult, megölelt, megcsókolt és könytelt szemekkel dadogta . „Ah, monsieur, moi hongrois . . . pauvre diable . . - pas parler francais .... un poco italiano . . . . Pardonnez, j’ ai compris votre canon .... oui, oui, grande bataille .... les allemands chiens.“ (Ah, uram, én magyar, szegény ördög vagyok .... nem beszélek franciául .... keveset olaszul .... Bocsásson meg, megértettem az ön ágyúját .... az, az, nagy csata .... a németek kutyák.)
És megdöngetve a mellét, folytatá: „Dans le coeur, moi .... je vous porte .... ah francais .... revolutions .... savoir faire la musique des revolutions.“ (Szívemben .... hordom önöket .... ah franciák .... forradalmak .... tudják csinálni a forradalom zenéjét.)

Nem kísérlem meg leírni ennek az embernek exaltációját, zokogását, fogcsikorgását: ez fönséges volt.

Természetes, hogy a Rákóczy-induló ezentúl programomnak állandó és legfőbb pontja volt.  

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1933 • Janet Baker, énekes