Bejelentkezés Regisztráció

Egyházi zene


188 Búbánat 2014-09-07 10:34:46
[url] http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/405241; Gergely Ferenc orgonaművészre emlékeznek a belvárosi ferences templomban [/url] MTI 2014. szeptember 4., csütörtök 12:03 Elmélkedésekkel egybekötött zenés áhítatokkal emlékeznek a száz éve született orgonaművészre és zenepedagógusra, Gergely Ferencre (1914-1998) a belvárosi (pesti) ferences templomban szeptember 10. és 13. között. Forrás: http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/405241 Szeptember 10-én a Zeneakadémia orgona tanszakának tanárai és hallgatói - Ella István, Elekes Zsuzsa, Ruppert István, Pálúr János és Mészáros Zsolt Máté - zenélnek. Másnap, Gergely Ferenc születésnapján a pesti ferencesek 1991-ben átadott új orgonájának két, még élő tervezője, Hajdók Judit és Sirák Péter ad koncertet. A hangversennyel egyben tervezőtársuk, Baróti István emléke előtt is tisztelegnek, aki ennek a felkérésnek már nem tudott eleget tenni. (Az orgona negyedik tervezője Gergely Ferenc volt.) Szeptember 12-én az orgonista egykori növendékei, Varga Petra, Hock Bertalan és Finta Gergely tartanak zenés áhítatot, a megemlékezés zárónapján pedig a belvárosi ferences templom és a belvárosi plébániatemplom orgonistái, Kecskés Mónika, Deák László és Virágh András adnak hangversenyt.

187 Búbánat 2014-09-07 10:32:07
Belvárosi (pesti) Ferences Templom 2014. SZEPTEMBER 11-ÉN (CSÜTÖRTÖKÖN), 19.30 ÓRÁTÓL: AZ ORGONA TERVEZŐINEK HANGVERSENYE 1. J. S. BACH: D-DÚR ALLABREVE, BWV 589 G-DÚR FÚGA, BWV 577 2. FELIX MENDELSSOHN-BARTHOLDY: B-DÚR SZONÁTA, OP. 65 ALLEGRO CON BRIO ANDANTE ALLEGRETTO ALLEGRO MAESTOSO E VIVACE 3. JOHANNES BRAHMS: ASZ-MOLL FÚGA ELMÉLKEDÉS: P. TÓTH VENCEL OFM  4. LISZT FERENC - B.SCHULZE: KLÄNGE AUS DEM 13. PSALM 5. LISZT FERENC: WEINEN, KLAGEN, SORGEN, ZAGEN – VÁLTOZATOK J. S. BACH „WEINEN, KLAGEN, ANGST UND NOTH” CÍMŰ KANTÁTÁJÁNAK ÉS H-MOLL MISÉJÉNEK CRUCIFIXUS TÉTELE ELSŐ MONDATÁNAK BASSO CONTINUOJÁRA 6. ARVO PÄRT: ANNUM PER ANNUM (KYRIE, GLORIA, CREDO, SANCTUS, AGNUS DEI) 7. ANTALFFY-ZSIROS DEZSŐ: FELHŐK, TOKKÁTA ELŐADJÁK: SIRÁK PÉTER (1-3) ÉS HAJDÓK JUDIT (4-7)

186 Búbánat 2014-05-07 13:55:11
A II. kerületben működő egyházi kórusok XV., jubileumi hangversenyét május 9-én tartják a Móricz Zsigmond Gimnáziumban (1025 Törökvész út 48–54.). A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben. Kezdés: 18.30 óra A fellépő kórusok névsora: Szent Angéla Iskola Öregdiák Énekkara (Országúti ferences templom) Vezényel: Semjénné Menus Gabriella Remetekertvárosi Szentlélek templom kórusa Vezényel: Konczné Horváth Rita Máriaremetei Werner Kórus (Máriaremetei Bazilika) Vezényel: Barlay Zsuzsa Újlaki Sarlós Boldogasszony Kórus (Újlaki Sarlós Boldogasszony templom) Vezényel: Török Andrea Palló Imre Kórus (Torockó téri református templom) Vezényel: Cseri Zsófia Hidegkúti Énekegyüttes (Széphalmi Jézus Szíve templom, Hidegkút Ófalui templom) Vezényel: Peregi-Füzy Éva Irgalmasrendi kápolna Szkólája (Császárfürdői Szent István kápolna) Vezényel: Tihanyi Gábor Megmaradás Kórus (Cimbalom utcai református templom) Vezényel: dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna Újlaki Szkóla és a Szent József Énekegyüttes (Újlaki Sarlós Boldogasszony templom) Vezényel: Tóth Miklós Zsolt OESSH Szent Antal Kórus (Pasaréti Páduai Szent Antal templom) Vezényel: Déri András Egyesített kórus: Franck: 150. zsoltár Vezényel: Ménesi Gergely. Közreműködik: Pálúr János (orgona) [url] http://www.masodikkerulet.hu/hirek/musica_sacra_2014_musor.html; A XV. Musica Sacra Civitatis részletes programja itt olvasható [/url]

185 Búbánat 2014-04-21 12:46:13
Ma éjjel a Bartók Rádióban: 23.00 – 23.55 Ars nova - a XX-XXI. század zenéje Az MR Szimfonikus Zenekara játszik 1. Sári József: Con spirito (vez. Tihanyi László) 2. Soproni József: Magnificat Temesi Mária - szoprán Farkas Éva - alt Mukk József - tenor Kenessey Gábor - basszus MR Énekkara Vezényel: Gál Tamás A mikrofonnál: Varga János Szerk.: Bánkövi Gyula

184 Búbánat 2013-11-01 11:46:41
Ma a Bartók Rádióban 15.04-19.0 Délutáni muzsika 1. Theodor Käser a Schaffhauseni Mindenszentek kolostor orgonáján játszik: a) Heinrich Scheidemann: d-moll preambulum, b) Andreas Düben: Erstanden ist der Heil´ge Christ, c) Samuel Scheidt: Veni creator, d) Johann Nicolaus Hanff: Ach Gott, vom Himmel sieh darein, e) Georg Böhm: d-moll prelúdium 2. Vivaldi: A négy évszak - a) Tavasz, b) Nyár, c) Ősz, d) Tél (Nigel Kennedy - hegedű, Berlini Filharmonikus Zenekar) 3. Haydn: Ősz (Gundula Janowitz - szoprán, Peter Schreier - tenor, Martti Talvela - basszus, Bécsi Énekegyesület, Bécsi Filharmonikus Zenekar, vez. Karl Böhm), 4. Glazunov: Az évszakok - szvit - a) Tél, b) Tavasz, c) Nyár, d) Ősz (Suisse Romande Zenkear, vez. Ernest Ansermet), 5. Lucia Popp (szoprán) Richard Strauss-dalokat énekel zg. km. Wolfgang Sawallisch: 6. Csajkovszkij: Az évszakok - a) Január - A kandallónál, b) Február - A böjt idején, c) Március - A mezei pacsirta dala, d) Április - Hóvirág, e) Május - Fehér éjszakák, f) Június - Barcarola, g) Július - Szénahordók dala, h) Augusztus - Aratás, i) Szeptember - Vadászat, j) Október - Őszi ének, k) November - Trojkában, l) December - Karácsonyi ünnepek (Vladimir Askenazi - zongora) 7. Soproni József: Mindenszentek litániája Iván Mária – szoprán Farkas Éva – alt Fülöp Attila – tenor Tóth János – basszus Magyar Rádió Énekkara Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetének Zenekara Vezényel: Szabó Tibor A mikrofonnál: Némethy Attila Szerkesztő: Bánkövi Gyula

183 Búbánat 2013-10-06 12:02:01
Most sugározza a Bartók Rádió: 12.00 – 14.30: Bravissimo! Ez történt ezen a héten a világ hangversenytermeiben 1. Druschetzky: B-dúr missa solemnis Kiss Noémi, Schöck Atala, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián – ének Óbudai Kamarakórus (karigazgató: Erdő Ákos) Erdődy Kamarazenekar Vezényel: Rácz Márton Belvárosi Szent Mihály templom, 2009. október 3.

182 Búbánat 2013-09-27 21:07:09
Budapest – Gazdagréti Szent Angyalok Plébániatemplom Szeptember 29-én, vasárnap este 6 órai kezdettel - Mozart: Exultate, jubilate - motetta szoprán szólóra és zenekarra - Mozart: Te Deum - kórusra és zenekarra - Haydn: d-moll (Nelson) –mise – énekszólókra, kórusra és zenekarra Szólisták: Kolonits Klára – szoprán Megyesi-Schwartz Lucia – alt Haramza László – tenor Péter György – basszus Orgona: Csörgei Miklós Közreműködik a Pasaréti Szent Antal Kórus és Zenekar Vezényel: Dobszay Péter

181 Búbánat 2013-09-22 13:28:09 [Válasz erre: 180 Búbánat 2013-05-26 17:00:05]
Az Óbudai Szent Péter és Pál-főplébániatemplomban a májusi h-moll mise-koncertet ma délután megismétli az Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar. Időpont: 15.30 óra. A múltkorihoz képest annyi változás történt, hogy a basszus szólót Berczelly István helyett Cser Péter énekli. Fellép még Szabóki Tünde (szoprán), Várhelyi Éva (alt), Tőkés-Bodor Ferenc (tenor) Orgona: Bartl Erzsébet Csembaló: Czentnár Judit Ma is Kenessey László vezényel.

180 Búbánat 2013-05-26 17:00:05
Sajnos, erről a ma délutáni koncertről elfelejtkeztem… [url] http://www.peter-pal.hu/plebania/Letoltes/20130526_koncert.pdf; Bach: h-moll mise [/url] Szabóki Tünde Várhelyi Éva Tőkés-Bodor Ferenc Berczelly István Orgona: Bartl Erzsébet Csembaló: Czentnár Judit Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar Vezényel: Kenessey László

179 Búbánat 2013-05-26 15:41:00
[url] http://www.ujbuda.hu/esemeny.php?eventid=3712; Ave Maria- koncert 2013. május 25-én este fél 8-kor a Magyar Szentek Templomában. [/url] Érdekelt a program, ezért a személyre szóló meghívásnak örömmel tettem eleget, és elmentem a templomi koncertet meghallgatni. Különleges egyházzenei élményben lehetett része mindazoknak, akik tegnap ellátogattak a a Petőfi híd budai hídfője közelében lévő templomba. Kizárólag Ave Maria-kompozíciók csendültek fel egymásután, Pietro Caccinitől kezdve Mozarton, Donizettin, Gounod-n, Bizet-n, Liszten, Mascagnin, Verdin, Bruchon, Faurén át a kortárs Uberto és Vercesi alkotásaikig. Közreműködtek: Bartha Eszter - szoprán Fülöp Éva - alt Mukk József - tenor Jekl László - basszus Román Mikola - hegedű Leskó Zoltán, Lozsányi Soma, Faragó Ákos - orgona Gyönyörködhettünk és elmélyülhettünk a különféle korok és zenei irányzatok neves, de akár kevésbé ismert szerzőinek áhítatos énekkompozícióit hallgatva, melyek ezen az estén egy közös pontban találkoztak: „Ave Maria”; sokféle zenei stílusban hallhattuk ezt a gyönyörű, Máriához szóló imát: az énekszó (szóló és kettős) mellett némelyik darabban az énekhang és az orgonasípok mellett a hegedű húrjai is felcsendültek! A koncerten – ha jól számoltam - húsz Ave Maria szerepelt! Mindegyiknél – az ének mellett - az orgona szólam is jelen van! Ami zavart, hogy nem konferálták be, hogy éppen melyik szerző Ave Maria- alkotása következik, mert számomra, úgy a koncert közepétől, már nem volt egyértelmű egy-egy elhangzott darab esetében, kinek a művét hallom. Segítségül szolgált volna a kiosztott szóró lapokon szereplő megnevezett zeneszerzők neve: azonban ott - egymás alatt – eggyel több, huszonegy Ave Maria volt feltüntetve úgy, hogy Mascagnitól két kompozícióját is meghallgathattuk; az előadók nem mindig követték a leírtak szerinti sorrendet. További zavart okozhat, az interneten található ismertetőben – az előzőektől eltérő sorrendben - nem húsz, és nem is huszonegy, hanem már huszonkét Ave Maria-ének és szerzőjük neve szerepel. Az internet szerint ezt az alábbi műsort kaptuk tegnap a Magyar Szentek Templomában, amit azonban az előbbiek alapján, a sorrendet is és a szerzők számát is tekintve, fenntartással kezelek. Ezért nem mindenhol merem az előadók nevét a komponista neve mellett feltüntetni. 1.Pietro Caccini: 1551-1618 (Bartha Eszter) 2. Enrico Vercesi: 1972- (Jekl László) 3. Kereszty Jenő: 1887-1949 4.Charles Paston Cooper: 1867-1893 (Mukk József) 5. W.A.Mozart: 1756-1791 (Fülöp Éva és Bartha Eszter) 6. Georges Bizet: 1838-1875 7. Percy B.Kahn: 1880-1966 8. Luigi Luzzi: 1828-1896 9. Liszt Ferenc: 1811-1886 10. Gaetano Donizetti: 1797-1848 - Számomra az est legnagyobb élményét nyújtotta a hallott Ave Maria Jekl László és Mukk József kettősének előadásában! 11. Berkovits Árpád: 1922-ben írta (Bartha Eszter) 12. Max Bruch: 1838-1920 (Román Mikola – hegedű; orgona) 16. Kodály Zoltán: 1885-1967 17. Beretvás Hugó: 1872-1940 (Bartha Eszter) 13. Anton Bruckner: 1824-1896 14-15. Pietro Mascagni: 1786-1826 18. Mattia Battistini: 1856-1928 19. Giuseppe Verdi: 1813-1901 20. Gabriel Faure: 1845-1924 21. Pieroni Uberto: 1952- 22. Charles Gounod: 1818-1893 – Szép volt: a koncertet befejező Ave Mariát négykezes harmónium kíséretében szép énekükkel Bartha Eszter és Mukk József szólaltatta meg. Megjegyzéseim: - Jó lett volna tudni, hogy Liszt több Ave Mariája közül melyiket kapjuk? - Itt szerepel Kereszty Jenő is mint szerző de a kiosztott szórólapon nincs rajta. - Ugyanakkor a szórólapon fel van tüntetve 14. sorszámmal A. Grentzner neve, de ő viszont a fenti listáról hiányzik, így fogalmam sincs, a koncerten elhangzott-e tőle Ave Maria. - A folyamatos sorszámozás a 12. szám után megszakad, majd a 18. számtól tér vissza. Ismerhetünk lemezkiadóknál megjelent Ave Maria- albumokat, de így, élő koncert keretében egész más, spirituális élményt keltenek ezek az „áhítatos énekek” az ideális, szakrális hely nyújtotta akusztikus térben meghallgatva azokat.

178 Búbánat 2013-03-31 19:40:55 [Válasz erre: 177 Capriccio 2013-03-31 19:31:05]
[url] https://www.google.hu/search?hl=en&tbm=isch&source=univ&sa=X&ei=VHRYUdP8HYjRsgb384DgAQ&sqi=2&ved=0CGgQsAQ&biw=1280&bih=683&q=kottak%C3%A9p%20boldogasszony%20any%C3%A1nk; Ez segít neked? [/url]

177 Capriccio 2013-03-31 19:31:05
Húsvéti ajándékként valamely Momus-fórumozó nem tudná elküldeni a BOLDDOGASSZONY, ANYÁNK kezdetű himnusz kottáját? Az interneten nem sikerül megtalálnom "orgona-szerűen"... Kérem szépen a lelkes tagok segítségét!!

176 Búbánat 2013-01-25 14:02:13
Ave Maria sung by Karol Wojtaya (Pope John Paul II) from1976 [url] http://www.youtube.com/watch?v=Ou3o7oE2vyc&feature=player_detailpage; Ave Maria - Karol Wojtyla from 1976 [/url]

175 Búbánat 2012-04-05 23:49:30
A ma esti Máté passióban (Belvárosi Szent Mihály templom) Molnár András énekelte az evangélista különlegesen nehéz és igényes szólamát. Csodálatos tenorja mit sem kopott az idő múlásával. Hangjának ma is, túl a hatvanon, magassága, fénye, ereje van. Óriásit nyújtott ebben a Bach- oratóriumban. (Hozzá teszem, a többi énekes szólista szintén emlékezetes élményekben részesített bennünket: Szabóki Tünde, Megyesi Schwartz Lúcia, Cser Péter és Cser Krisztián szép énekük mellett mélyen átélik is a passióban megszemélyesített szerepüket - amit nem először tapasztalok meg náluk a Liszt Ferenc énekkar és zenekar közreműködésével a Nagycsütörtök esti templomi koncerteken. Kérdezem, az Opera miért nem foglalkoztatja ismét Molnár Andrást, és miért ilyen kevésszer találkozunk ebben az évadban Szabóki Tündével, Megyesi Schwartz Lúciával és Cser Krisztiánnal?

174 tiramisu 2011-07-10 20:37:49 [Válasz erre: 169 daunerni 2009-03-01 00:08:52]
Némi késéssel ugyan, de reflektálnék berásodra. NEM Stradella írta a -Pietá, signore!- c. áriát, hanem Niedermeier (Niedermeyer) osztrák v. német zeneszerző,Stradella c. operájából való a nevezett, népszerű ária -mint tudjuk...

173 Búbánat 2011-07-10 15:23:33
Kezembe került az alábbi LP, melyről szinte el is feledkeztem: éppen szelektálok a mikrobarázdás lemezeim között, és rábukkantam erre a kincsre. Emlékszem, annak idején különösen Kincses Veronika Schubert-darabjai a lemezről voltak azok, melyek megkapóan szép lírájukkal elgyönyörködtettek. Ha jól emlékszem, II. János Pál pápa első magyarországi látogatása idejére időzítette az Ecclesia Kiadó a lemez megjelentetését (1991) (Ez a lemezborítóról nem derül ki, de a pápa fényképe van a lemezborító elülső oldalán. Ideírom a lemez teljes anyagát: Üdvözlégy Mária - Ave Maria Magyar Rádió Fúvösötöse - Kincses Veronika - Monteverdi Kamarakórus Ecclesia Kiadó LP 33/min ; 30 cm Katalógus szám: KR 1401 Közreműködnek: Kincses Veronika - szoprán Monteverdei Kamarakórus Hock Bertalan - orgona Maros Éva - hárfa A Magyar Rádió Fúvösötöse - tagjai: Drahos Béla - fuvola Keveházi Jenő - kürt Kollár Béla - oboa Vajda József - fagott Veér István - klarinét Műsor: A oldal 1. P. de La Rue: Missa "Ave Maria" - Credo, Crucifixus (fúvósötös) 2. Franz Schubert: Ave Maria (Kincses Veronika - ének, Hock Bertalan -orgona) 3. Franz Schubert: Stabat Mater -b-moll ária (Kincses Veronika -ének, Kollár Béla - orgona, Hock Bertalam - orgona) 4. Franz Schubert: Salve Regina (Kincses Veronika - ének, fúvósötös) 5. César Franck: Ave Maria (fúvósötös) B oldal 6. Boldogasszony Anyánk; Ó fényességes szép hajnal; Egek ékessége; Angyalok királynéja; Te vagy földi életünk - Népénekek 7. Charles Gounod: Ave Maria (Drahos Béla - fuvola; Maros Éva - hárfa) 8. Antalffy -Zsíros Dezső: Madonna (Hock Bertalan - orgona) 9. Liszt Ferenc: Ave Maria (kórus) 10. Cherubini: Ave Maria (fúvósötös)

172 Búbánat 2011-02-12 20:59:35 [Válasz erre: 171 Búbánat 2011-02-12 20:58:48]
Bocsánat: "Lajtha"

171 Búbánat 2011-02-12 20:58:48
Lajta László egyházi zenéjének egyik legszebb darabja hangzik fel a belvárosi Szent Mihály-templomban („angolkisasszonyok templomában, V. ker., Budapest, Váci u. 47/b.) február 13-án, vasárnap a 10 órakor kezdődő szentmisén: „In memoriam” Bucsi László.” Lajtha László Missa művét énekli a Liszt Ferenc Kórus. Vezényel: Farkas Mária. Op.54. Missa pro choro mixto et organo (1952) – vegyeskar, orgona. A 60-as és 70-es években többször elhangzott a belvárosi ferences templom Liszt Ferenc kórusának előadásában, Gergely Ferenc csodálatos orgonakíséretével és szólóival, Dr. Bucsi László pap-karnagy vezényletével. Amíg élt a zeneszerző, ott volt a miséken, amikor ez a műve elhangzott. (Forrás: Wikipédia)

170 virius 2009-08-22 19:39:51
Az utóbbi 15 évben szeptember 2-a, Buda visszavívásának évfordulója idején volt egy Budavári egyházzenei esték c. rendezvénysorozat, ha jól emlékszem a címére. Idén azonban nincs kiplakátozva. Megszűnt volna?

169 daunerni 2009-03-01 00:08:52 [Válasz erre: 160 macskás 2009-02-28 21:28:08]
Nem tudom milyen, de a "Pietà, Signore" biztosan Stradella műve - mint tudjuk...

168 Sesto 2009-02-28 22:02:19 [Válasz erre: 167 macskás 2009-02-28 22:01:11]
...így foglalkozol a barátnéddal? - hááááát, "gyönyörü"! (Csalódtam.)

167 macskás 2009-02-28 22:01:11 [Válasz erre: 166 Sesto 2009-02-28 21:57:17]
Nem tudom...

166 Sesto 2009-02-28 21:57:17 [Válasz erre: 165 macskás 2009-02-28 21:55:21]
...jobbanvanmármarilyn??? - mármint a Horne(!)

165 macskás 2009-02-28 21:55:21 [Válasz erre: 164 Sesto 2009-02-28 21:40:57]
Nemtom. Viszont! Új MH dévédém van, de csak a névnapomon kapom meg, jó sok pézér vettem, az életéről mesél, közelebbit később:)))) TÖK JÓ NEKEM!

164 Sesto 2009-02-28 21:40:57 [Válasz erre: 163 macskás 2009-02-28 21:36:02]
...talán(?), de szerintem ez a lemez - mint ált. minden egyes (énekes)portré etc.- azért vhol mégis a müvészröl (is!) szól,........................(?)

163 macskás 2009-02-28 21:36:02 [Válasz erre: 161 Sesto 2009-02-28 21:32:27]
De ez a lemez nem arról szól

162 Sesto 2009-02-28 21:33:04 [Válasz erre: 161 Sesto 2009-02-28 21:32:27]
"bántani"

161 Sesto 2009-02-28 21:32:27 [Válasz erre: 160 macskás 2009-02-28 21:28:08]
...nem hagyom bánatani Pánczél Évát; lírai alt korszakában (Rosina, Maddalena etc.) sokszor és nagyon szép élményeket nyújtott!...

160 macskás 2009-02-28 21:28:08 [Válasz erre: 159 Sesto 2009-02-28 21:23:52]
Borzasztó lemez

159 Sesto 2009-02-28 21:23:52
"Pietà, Signore" * A. Stradella; Pietà, Signore * G.B. Pergolesi; Stabat Mater * J.S. Bach; Magnificat * J.S. Bach; Matthäus Passion * J.S. Bach; Hohe Messe in h-moll * G.F. Händel; Dettinger Te Deum * W.A. Mozart; Große Messe c-moll * A. Vivaldi; Juditha Triumphans * G. Rossini; Petite Messe Solenelle Pánczél Éva - alt Rónaszéki Tamás - 1. hegedű Németh Zsuzsanna - 2. hegedű Anducska Lajos - brácsa Déri György - cselló Dinyés Soma - orgona (Convention Budapest Classic)

158 Búbánat 2009-02-15 13:40:52
"Az emberi hang dicsérete" - Nyolc évszázad kantátái, miséi, oratóriumai Szerkesztő: Vass M. Katalin Ma este elhanzik a Bartók Rádióban, 21.15 és 23.00 óra között: Monteverdi: Vespro della Beata Vergine - oratórium Km.: Andor Éva, Csengery Adrienne, Barlay Zsuzsa, Bartha Alfonz,Tarnay Gyula, Bende Zsolt, Dene József - ének, az MR Énekkara és Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Lovro von Matacic

157 virius 2008-07-12 19:33:16
Figyeljetek csak: úgy néz ki, hogy Erdő Péter kimegy Rómába kuriális bíborosnak, tehát a prímási székbe mást fog ültetni a pápa. Most már csak azon imádkozzunk, hogy olyan legyen, aki szereti, ápolja, szívügyének tekinti a Musica Sacrát, nem pedig Sillye Jenő plöm-plöm muzsikáját...! És aki énekli a misét!

156 virius 2008-07-04 23:42:55 [Válasz erre: 153 eszbe 2008-06-28 21:44:16]
Úgy látszik, a ferences rendnek nem éppen szívügye a saját kórus megléte, lásd a korábban említett esetet a pesti ferencesek régebbi Liszt-kórusával.

155 virius 2008-06-28 23:56:19 [Válasz erre: 154 impromtu 2008-06-28 23:22:04]
Jókor szólsz, amikor már vége van... :-)))

154 impromtu 2008-06-28 23:22:04
júni 28án a MÜPAban Református Zenei Fesztivál zárókoncertje!

153 eszbe 2008-06-28 21:44:16 [Válasz erre: 143 Búbánat 2008-06-27 23:09:16]
A Kapisztrán Kórus P. Tamás Alajos halála utáni hanyatlásához nem kis részben járult hozzá maga a ferences rend is, nem véletlenül volt az a bizonyos két év kényszerszünet és Virágh András elküldése sem. Mellesleg nem ő volt az első az elküldött karnagyok sorában, és bizony ez általában kivívta a kórus nemtetszését is. A jelenleg állapot pedig az, hogy a kórus egy része csatlakozott Virágh másik kórusához, a legnagyobb része talán életkora miatt már nem jár, és a harmadik rész pedig ez a halva született újraélesztési kísérlet.

152 virius 2008-06-28 19:08:12 [Válasz erre: 151 Búbánat 2008-06-28 18:43:42]
Hát akkor Pattantyúséknak illenék nevet változtatni, vagy valamilyen megkülönböztető jelzést felvenni. Ha már itt tartunk, most már megemlítem a ciszterci templomban 1992-ben végbement szakadást: a karnagy akkor úgy döntött, hogy felmond, a kórus ekkor keresett és talált új karnagyot. Igenám, de az előző karnagy közben meggondolta magát, és aki az ő személyéhez ragaszkodott, visszament őhozzá. Ebből lett a mai Szent Imre-kórus, míg a karnagyváltó őstagokból lett a Szent Alberik-kórus és a fenti alapon itt az utóbbi kórus tekintendő jogutódnak.

151 Búbánat 2008-06-28 18:43:42 [Válasz erre: 150 virius 2008-06-28 18:30:52]
Az a Liszt-kórus, amelyiket távozásra kényszerítettek, az ötvenes években alakult, ma is él. Azt lehetne jogutódnak tekinteni. Tudomásom szerint nincs név vita, vagy veszekedés a két kórus között; mindkét kórus közel húsz éve végzi a rábízott munkát - a számára kijelölt helyen -: önként és \"dalolva\".

150 virius 2008-06-28 18:30:52 [Válasz erre: 148 Búbánat 2008-06-28 18:17:57]
Akkor ez érdekes jogi problémát vet fel. A mostani két Liszt-kórus közül melyik az \"egy\" Liszt-kórus egyensági jogutódja?

149 Búbánat 2008-06-28 18:23:37 [Válasz erre: 146 Búbánat 2008-06-28 18:03:56]
A pasaréti ferences templomról sem szabad megfeledkeznünk!...

148 Búbánat 2008-06-28 18:17:57 [Válasz erre: 147 virius 2008-06-28 18:04:01]
Annyi pontosítással élnék, hogy Dr. Bucsi László atya-templomigazgatónak azért kellett távoznia a Pesti ferences templomból, mert a rendszerváltást követően 1990-ben a templom tulajdonjogát visszakapták a ferencesek, s mikor birtokba vették, a templomigazgatónak és kórusának távoznia kellett. Indok az volt: nincs szükség ott énekkarra. Dr. Bucsi László -mielőtt a kórusa maradékával Budafokra tette volna át a székhelyét (ahol felvirágoztatta az ottani egyházzenei életet) - még három évig az Ecseri úti metrómegállónál lévő templomban működött, ahová vele tartott a Liszt Ferenc kórus egy része. A másik része szétoszlott... Illetve később meglepetésként olvashattunk arról, hogy az otthagyott Pesti ferencesek templomban mégiscsak lesz kórus, és oda visszamaradtak azok, akiknek nem volt ínyére a vándorlás...Érdekes módon ez a kórus felvette Liszt nevét, így most két, Liszt Ferencről elnevezett egyházi kórus működik Pesten.

147 virius 2008-06-28 18:04:01 [Válasz erre: 143 Búbánat 2008-06-27 23:09:16]
Úgy látszik, valami provát összeveszés történhetett 2005-ben a budai ferences plébános és a karnagy között, persze utóbbi húzta a rövidebbet. Megjegyzem, az eset fényesen bizonyítja, hogy nem annyira a kórusnak van karnagya, hanem a karnagynak kórusa. Pl. Zimányi Carmine Celebrat-kórusa is így vándorolgat néha templomról templomra, de idesorolhatnám a pesti ferences templom régebbi kórusának történetét is: amikor a néhai templomigazgató/karnagyot áthelyezték Budafokra, a kórus oda követte, jelenleg a belvárosi Szent Mihály-templom az otthonuk.

146 Búbánat 2008-06-28 18:03:56 [Válasz erre: 145 virius 2008-06-28 17:58:41]
Igazad van, de nem akartam teljes felsorolást tartani. A fentieken kívül említhettem volna még a Pesti ferencesek Alkantarai Szent Péter templomát és a VII. ker. Rózsák terei Szent Erzsébet templomot is, nem beszélve a városmajori templomról stb., mindezeken a helyeken szintén nívós egyházzenei élet folyik.

145 virius 2008-06-28 17:58:41 [Válasz erre: 144 Búbánat 2008-06-27 23:30:17]
Kihagytad a sorból a budai ciszterci Szent Imre-templomot, ahol ráadásul két kórus is működik (annak is megvan az oka, hogy miért, de erről majd egyszer később), valamint a kőbányai Szent László-templomot, ahol éppen most van a templombúcsú. Ennek énekkarát 41 éve vezeti Vasrsányi István.

144 Búbánat 2008-06-27 23:30:17
Az egyházi zene - a templomokban - továbbra is jelen van. Persze, a Mátyás templom kivételével, hol egész nyáron működik a kórus - és zenekaruk is alkalmanként, az énekkarok többsége őszig vakációzik... Az Új Ember római katolikus hetilap hétről-hétre közli a fontosabb templomok (Szent István- bazilika, Mátyás- templom, Egyetemi templom, Belvárosi Szent Mihály- templom, Belvárosi Főplébánia- templom, Szent Anna-templom, Magyar Szentek-temploma, Óbudai főplébánia-templom…) egyház zenei programját, a miséken - a liturgia részeként - , vagy azon kívül, hangversenyszerűen elhangzó nevezetes alkotásokat, azok közreműködőit. Így gyakran olvashattunk az Országúti Ferences Plébánia templomában fellépő Kapisztrán-kórus produkcióiról is. Tudomásom szerint a megyeszékhelyen és nagyobb vidéki városokban is, ahol erre a lehetőségek adottak, és van rá igény is, szintén működnek templomi énekkarok, amelyek a maguk amatőr módján (néha a profi „világi” kórusok színvonalát is elérve) gazdag zenei és áhítatos élményekben részesítik hallgatóságukat. Holnap pl. nagy késztetést érzek rá, hogy elmenjek Óbudára, az Árpád-híd budai hídfőjéhez, hogy a délelőtt 11 órai szentmisén meghallgassam Gounod Ünnepi miséjét, Liszt Christus oratóriumából a Tu es Petrus –tételt, Mascagni Parasztbecsületéből a Húsvéti kórust. Közreműködnek: Szabóki Tünde, Molnár András és Kenesey Gábor, valamint a Vox Clara Énekkar, az Albert Schweitzer Kórus és Kamarazenekar. Vezényel: Bottkáné Kollár Júlia és Kenessey László

143 Búbánat 2008-06-27 23:09:16 [Válasz erre: 139 daunerni 2008-06-27 12:34:12]
Előzményeket nem ismerem. Meglepett, hogy Virágh András orgonaművész – karnagyot elküldték. Az alábbi - neten fellelhető - cikkből kitűnik, hogy a Kapisztrán kórus élén megtörtént a váltás - 2006-ban Lógó Tibor elvállalta a nagy múltú, templomi énekkar újjászervezését: Lógó Tibor 1979. február 5-én született. a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason, lakóhelye azonban Jánoshalma, ahol megkezdte zenei tanulmányait. A zenei tagozatos általános iskola mellett zongorázni tanult, majd néhány év elteltével a helyi Lajtha László Művészeti Iskolában folytatta zenei tanulmányait. 1995-ben kántori oklevelet szerez a Kalocsa - Kecskeméti főegyházmegye Baján működő kántortanfolyamán. Gimnazista éveitől kezdve rendszeres tagja helyi városi kórusoknak, alapítója a jánoshalmi Cantus Juvenalis Énekegyüttesnek Az érettségit követően a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola zenei szakának előkészítő évfolyamán tanul szolfézst és összhangzattant, végül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar ének - zene, karvezetés szakának hallgatója lett Mindszenty Zsuzsánna tanítványaként, élete azóta Budapesthez kötődik. Az ELTE záróvizsgája után tanári diplomát szerez, másoddiplomás képzésben pedig elvégzi a zeneiskolai szolfézstanár szakot. A főiskola alatt négy évig tagja az ELTE Pro Musica Hungarica vegyeskarának. A főiskolai kórus mellett pedig tenor szólamvezetője a Sapszon Ferenc Liszt-díjas, érdemes művész által vezetett Budaörsi Pro Musica kórusnak.. A diplomázás után tanít a bajai Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában és a bajai Liszt Ferenc Zeneiskolában. 2000. karácsonyán átveszi a Budapest, rákosfalvai Szent István Kórus vezetését. A rákosfalvai kántor-karnagyi állása mellet 2006-tól a Budapest, Margit körúti ferences templom kántor-karnagya is egyben, ahol jelenleg is a Kapisztrán Kórus újjászervezésén dolgozik. 2002. augusztusától a Honvéd Együttes Férfikarának tenoristája. 2005-ben záróvizsgát tesz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés szakán, ahol tanára: Párkai István. 2004. szeptemberétől pedig Ménesi Gergely utódjaként karnagya a váci Vox Humana énekkarnak.

142 Búbánat 2008-06-27 23:06:47 [Válasz erre: 141 Búbánat 2008-06-27 23:05:53]
Hatvanéves a Kapisztrán kórus Szerző: Prevoz János (04.07. 12:28) Buda jellegzetes épületegyüttese a Margit körúton álló országúti ferences plébániatemplom és rendház. Ennek a templomnak a felnőtt vegyes kara a Kapisztrán kórus, melyet hatvan éve alapított a rendház papja, Tamás Alajos, aki egyben az énekkar első karnagya is volt. A főváros ostromát túlélő, énekelni tudó és akaró, keresztény közösséget kereső pest-budaiak a kezdetektől fogva szép számban vettek részt a nagy lendülettel induló munkában. Az alapító karnagy rendkívüli szervezőképességének, tüneményes zenepedagógiájának és vonzó, ferences egyéniségének köszönhetően az együttes bámulatosan rövid idő alatt lett alkalmas a legegyszerűbb, majd a legbonyolultabb művek előadására. Budapest zenei életét és együtteseit szétzilálta a háború, ily módon a kezdeti, koalíciós időkben a Kapisztrán kórus – mint egyedüli működő énekkar – sokat szerepelt a rádióban és a Zeneakadémián. A kommunista hatalomátvételt követően ez a lehetőség megszűnt, az együttes működési területe a budapesti és vidéki templomokra szűkült. Feladatai ezzel nem csökkentek, mert az ambiciózus alapító állandóan bővítette a kórus műsorát. Lassacskán megtanulták és előadták a zeneirodalomnak a liturgiához illeszkedő, zenekaros misék legtöbbjét és az egyházi oratóriumok majdnem mindegyikét. Ennek a nagyszabású programnak az anyagi alapjait a külföldre szakadt ferencesek és a zenekedvelő plébános, Grácián atya biztosították. Leggyakrabban Händel Messiását és Bach János passióját adták elő, de sokszor szerepelt a műsoron Haydn Teremtés, vagy Dvorak Stabat Mater című oratóriuma is. A kor egyoldalú és erőszakos kultúrpolitikája száműzte az egyházi műveket a rádióból és a hangversenytermekből. Hiányuk a zenei közéletből fölfokozta az érdeklődést irántuk mind a közönség, mind az előadók táborában. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a kitűnő Honvéd énekkar tagjainak jó része illegálisan csatlakozott a Kapisztrán kórus előadásaihoz. Nem kevésbé figyelemreméltó a legjobb budapesti zenekarok tagjainak részvétele a közös munkában, amit a „lelki fürdő” bevallott igénye táplált. A Margit körúti templom zenei eseményeihez ezenkívül az oratórium műfajának szeretete, Tamás Alajos vonzó egyénisége és zenei fölkészültsége csábította a korszak legnevesebb énekes szólistáit. Az első időkben – és a teljesség igénye nélkül – Fáy Erzsit és Szecsődi Irént, Eszenyi Irmát és Tiszay Magdát, Rösler Endrét és Szabó Miklóst valamint Kálmán Oszkárt és Littasy Györgyöt. Egy énekes generációval később itt szerepeltek a legkitűnőbb oratóriuménekesek: Gábor Artemis, Barlay Zsuzsa, Réti József és Várhelyi Endre. Az együttes életének eddigi csúcspontja két történelmi eseményhez kapcsolódik, a török elleni nándorfehérvári győzelemhez és az 56-os forradalom kitöréséhez. A nándorfehérvári csatanyerés 500. évfordulójára Alajos atya nagyszabású oratóriumot komponált, amelynek bemutatója a forradalom előestéjén 1956. október 22-én volt a Belvárosi templomban. Az eseményre még ma is sokan emlékeznek, felejthetetlen élmény volt hallgatóknak, közreműködőknek egyaránt. De Tamás Alajosnak az ÁVH börtönében elszenvedett kínzások nem maradtak nyom nélkül, ott szerzett betegsége korai halálát okozta. Munkáját azóta többen is folytatták, hat éve Virágh András Liszt-díjas orgonaművész vezeti az énekkart, aki készséges folytatója a nemes hagyományoknak, olyannyira, hogy fölvállalta Tamás Alajos Nándorfehérvár 1456 című oratóriuma cédéfelvételének szervezési és karmesteri feladatait is. Händel Messiása és Bach János passiója változatlanul a leggyakrabban előadott művek közé tartoznak, Virágh András működésének csúcspontja talán mégis Verdi Requiemjének 2001-es előadása. Munkásságával új színt hozott az énekkar életébe, Liszt Ferenc műveinek kultusza új zenei világot tárt föl a kórus és a hallgatóság számára. Hagyománytisztelő és hagyományt teremtő tevékenységének anyagi alapjait a templom korábbi plébánosa, Hegedűs Kolos és a mostani plébános, Horváth Achilles biztosítja. A zenekari kíséretet jó ideje a Monarchia zenekar látja el, a szólófeladatokat pedig leggyakrabban Kiss Noémi, Németh Judit, Prevoz János és Korpás Ferenc. Korunk a televízióval, a számítógéppel, az iskolai énekoktatás visszaszorításával, az egzisztenciális bizonytalansággal nem kedvez az időigényes, ellenszolgáltatás nélküli amatőr kóruséneklésnek, így a Kapisztrán kórus létszáma is megfogyatkozott. Ez az oka annak, hogy a nagyobb létszámot igénylő művek előadásához más énekkarokkal kell szövetkeznie. Lehet, hogy ez a jövő egyetlen útja, mégis reménykedünk benne, hogy előbb-utóbb növekszik majd az énekelni szeretők tábora, és megtalálja azt a helyet, ahol ennek az igényének eleget tehet. Prevoz János

141 Búbánat 2008-06-27 23:05:53
Kapisztrán Kórus 2005-ben ünnepelte fennállásának 60 éves évfordulóját. A neten sok minden megtalálható: Az énekkart Kodály Zoltán tanítványa, Tamás Alajos zeneszerző-karnagy, ferences pap alapította 1945-ben. A ritka pedagógiai tehetségű \"Lojzi bácsi\" egészen rövid idő alatt énekkarát képessé tette a zeneirodalom remekeinek előadására. A vasárnapi miséken és a templomi egyházzenei hangversenyeken túlmenően az énekkar gyakran zerepelt a Magyar Rádióban, és a „tájolástól\" sem riadt vissza: Orgoványtól Szegedig, Gyöngyöstől Esztergomig járta az országot, rendszerint Händel Messiásával.1967-ig, az alapító karnagy haláláig az énekkar igen gazdag műsort mondhatott magáénak, az a capella kórusművek és misék mellett jutott idő, erő és tehetség a zeneirodalom nagy és közismert zenekaros miséinek elsajátítására és gyakori előadására. Ezek: Mozart: Koronázási mise Haydn: Nelson mise Teréz mise Beethoven: C-dúr mise Schubert: G-dúr mise Kodály: Missa brevis, valamint a karnagy szerzeménye, a Kapisztrán mise. Gounod, Puccini, Stravinsky, Fibich, Circelli és Chiang Ven Yeh esetében a kórus és vezetője az úttörés szerepére is vállalkozott, mert a háború után elsőként mutatta be ezen szerzők miséjét. A nagy oratóriumokat fokozatosan hódították meg, így az idők során az alábbi művekkel örvendeztette meg közönségét a kórus: Bach: Actus tragicus Karácsonyi oratórium Magnificat János passió H-moll mise Händel: Dettingeni Te Deum Messiás Pergolesi: Stabat Mater Haydn: Teremtés Krisztus hét szava a keresztfán Mozart: Requiem Beethoven: Krisztus az olajfák hegyén Liszt: Christus Verdi: Requiem Dvorzák: Stabat Mater, valamint a karnagy nagyszabású oratóriuma, a Nándorfehérvár 1456, és a Lacrimae Petri című kantátája. A sajátos történelmi és kulturpolitikai helyzet, valamint a „Lojzi bácsi\" szeretetreméltó, vonzó és tehetséges egyénisége a korszak legjobb énekeseit vonzotta a kórus oratóriumszerepléseihez: Szecsődi Iréntől – Takács Pauláig, Tiszay Magdától – Barlay Zsuzsáig, Szabó Miklóstól – Réti Józsefig és Kálmán Oszkártól – Littasy Györgyig. A zenekar a Rádiózenekar és az Állami Hangversenyzenekar tagjaiból állt össze – ezek a zenészek ki voltak éhezve az oratóriummuzsikára, ezért boldogan vállalták az énekkarral való együttműködést az egyházzenei hangversenyeken. Az alapító karnagy halála visszavetette az énekkart mind létszámban, mind a megszólalás lehetőségében. A 70-80-as évektől már csak úgy 50 tag vállalta a további munkát az egymást követő karnagyok keze alatt, akiknek nevét érdemes megörökíteni: dr. Kondár Vilmos Zimányi István Gunde Péter Matos László és G. Horváth József. Két éves kényszerű szünet következtében az énekkar létszáma tovább csökkent, a szünetet követően pedig Székely Miklós vállalta a vezetést. 1997 ősze óta Virágh András Liszt-díjas orgonaművész vezeti az énekkart. A nyári hónapok kivételével havi két alkalommal szerepel a kórus a vasárnapi 11 órai szentmisén. Karácsonykor, Húsvétkor és Pünkösdkor zenekaros miséket ad elő a korábbi választékból: Schubert: G-dúr mise Mozart: Koronázási mise Haydn: Nelson mise Beethoven: C-dúr mise Gounod: Szt. Cecília mise, illetve az újonnan elsajátított Liszt misék valamelyikét, a Missa Choralist vagy a Koronázási misét. Az egyházi évhez igazodóan évente 2-3 alkalommal van mód oratóriumok előadására, ilyenkor Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán Händel: Messiás Bach: János passió Mozart: Requiem Verdi: Requiem, valamint Tamás Alajos művei, a Nándorfehérvár 1456 és a Lacrimae Petri című kantáta hangzanak el.

140 virius 2008-06-27 21:20:06 [Válasz erre: 139 daunerni 2008-06-27 12:34:12]
Ez már 2005-ben volt? Mindenesetre nem meglepő. Erről is lehetne vitatkozni? ha a plébánosnak valami miatt nem tetszik a kántor vagy karnagy, akkor kirúgja és bizony elég sokszor megy pofára a dolog, lehet az illető egyházzenész zeneileg akármilyen képzett, kiművelt és tehetséges, összezördüléseknél nem ez számít. A reformátusoknál pedig hatványozottan így van. Valamikor 15-20 évvel ezelőtt a Rózsák terei r.k.templom plébánosának nem tetszett a gregorián schola (vlsz. ott sem a zenéjükkel volt a baj, más szempontok dönthettek) és az egyik vasárnapi mise előtt kb. 10 perccel jelezte szóban, hogy azon a misén és a jövőben sem tart rájuk igényt. De mondhatnám Mozart esetét, aki öszezördült Salzburgban a mindenható, a városban és környékén világi teljhatalommal is bíró hercegérsekkel...

139 daunerni 2008-06-27 12:34:12
Erről az esetről tud valaki valami bővebbet? [url]http://www.kapisztrankorus.hu/level.htm;forrás...[/url] Kedves látogató! Üdvözöljük a volt Kapisztrán Kórus honlapján. A kórus 2005-ben ünnepelte alapításának 60. évfordulóját! A kórus tagjainak nagy része az alábbi levelet küldte: Horváth Achilles Plébános Úrnak. Tisztelt Plébános Úr! Alulírottak - a Kapisztrán Kórus tagjai - ezúton hozzuk szíves tudomására, hogy az új helyzetben - hogy t. i. indoklás nélkül menesztette év végével karnagyunkat, és utódját nem volt hajlandó megnevezni - a Margit körúti templomban további közreműködésünkre ne számítson. Budapest, 2005. dec. 21. (...tagok nagy részének aláírása...)





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.