Pontos!

Sérülékeny korban lévő gyermeknél - akár fiú, akár lány- elképzelhető, hogy adott pillanatban nem szól, talán fel sem fogja mi érte, vagy egyszerún attól fél, hogy nem hisznek neki - kb. 30-40 éve ez még elfogadható indok volt. De az utóbbi 15-20 évben a fiatalság ilyen irányú felvilágosodottága meghaladja a szülőkét, nagyszülőkét - az INTERNET  egyik nagy varázsa. Az pedig, hogy manapság mindenki "hirtelen megvilágosul" és késztetést érez, hogy kipakolja azt, ami kb. 20 évvel ezelőtt,  20-25 éves korában érte?!  Bocsánat, a huszonévesek már akkoriban is eléggé érettek voltak. Számomra inkább - bármennyire is megértem annak a bánatát, akit ténylegesen zaklattak, vagy ilyesmivel zsaroltak  - a "kinyírom a rohadákot" effektus jelenik meg. Hiszen ezt se pro, se kontra nem lehet bozonyítani, de akire egy ilyen bélyeget ráragasztanak, annak egy életre annyi!

Évek óta időről időre értesülünk arról, hogy Európa és az Egyesült Államok előkelő (egyházi és világi) kollégiumaiban tanult embereknek jellemzően 20–40 év közötti idő múltán jut eszükbe nyilvánosság elé tárni zaklatási sérelmüket. Nem tudom felfogni, hogy amikor ilyen eset megtörtént, egyik fiúcskának sem jutott eszébe levelet írni a szülői házba, hogy apám, baj van, tévesen választottatok nekem iskolát. Vagy legkésőbb az első karácsonyi szünetben otthon beszámolni erről. Jó, elképzelhető, hogy egy gyerek kutyaszorítóba került: rossz fát tett a tűzre, megzsarolták. Vagy nem értett szót az apjával. De azóta diplomát szereztek, jó egzisztenciát teremtettek maguknak, családot alapítottak. Idő lett volna, ám ez idő alatt hagyták, hogy tanáraik nemzedékeket zaklathassanak tovább. Hogy mindenkinek ilyen lassan működjenek a reakciói!...

Nemcsak a színházi életben van abúzus. Sajnos az egyházban is előfordult, pl. Pannonhalmán is. Talán a zaklatási széria is közrejátszhatott abban, hogy Várszegi Asztrik főapát ma bejelentette lemondását.