vissza a cimoldalra
2018-12-13
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61402)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Haladjunk tovább... (216)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Momus-játék (5563)
Operett, mint színpadi műfaj (3778)
Jonas Kaufmann (2313)
Élő közvetítések (7597)
Pantheon (2285)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3024)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1191)
Erkel Színház (9492)
Karmesterekről, karmesterségről-"úgy általában" (635)
Polgár László (267)
Abbado – az ember (153)
Franz Schubert (309)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1544)
Franz Schmidt (3241)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (962)
Erkel Ferenc (1053)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

60685   Heiner Lajos • előzmény60684 2018-04-02 15:41:08

Először nem olvasván el, hogy melyik hozzászólásra reagáltál, hat nappal a választások előtt elsőre egy nem zenész vezető figurája villant az agyamba.

60684   Fabricius • előzmény60679 2018-04-02 13:16:00

Sajnos nagyon elszaladt vele a ló, nem kímél már senkit, és magán kívül semmi nem érdekli! Interjúi egye nehezebb kórképet mutatnak. 

60679   Klára • előzmény60678 2018-04-01 18:39:11

Tény, hogy a világ halad, fejlődik és a mai ízlés más, mint az 50-80-100 évvel ezelőtti, valamint  a színpadtechnika is más lehetőségeket biztosít, de csak azért leszólni valamit, mert régi, kicsit furcsa. Azonkívül tudomásul kell (kellene) venni, hogy a művet a szerző írta, illik annak szellemiségét megőrizni, és nem átírni az operát. A rendezőnek nem az a feladata, hogy önmagát megvalósítsa, hanem hogy a darabot színre vigye. A modernizálásnak is vannak határai - a modern csatahajót színpadra vivő Aida pl. merő anakronizmus. Persze, ha az a vezérelv, hogy semmi nem jó, ami régi, és minél nagyobb a felháborodás, annál inkább közszájon forog a rendező neve, akkor sok mindent el lehet követni.

Ami Ókovács megszólalásait illeti, szerintem egyszerűen önigazolás és - bocsánat - feltűnési viszketegség vezérli. A régi igazgatók nyilván nem érezték szükségét a hasonló megszólalásoknak, tevékenységük beszélt helyettük...

60678   nickname • előzmény60668 2018-04-01 15:50:52

Ezt a világ halad és nem ragadhatunk meg 50 évvel ezelőtti szinten vagy hasonló szemléletet nem először játsza el Ókovács. Amúgy sem értem miért kellett egyáltalán megint megszólalnia? Miért kell mindig mindenhez nyilvánosan elmondania a véleményét? Emlékeim szerint az előtte regnáló igazgatók ezt nem tették - pedig nyilván tehették volna, ha nem is feltétlenül az internet segítségével. Mindegy. 

60668   -zéta- • előzmény60664 2018-03-31 19:50:38

Inkorrekt dolog az ellenérvek sorát azzal kezdeni, hogy a másik fél hamarosan betölti a 84. életévét. Nagyon inkorrekt!

60664   Edmond Dantes • előzmény60661 2018-03-31 12:34:42

Figyelem! Egyetértek Ókovács Szilveszterrel! Nem kicsit, hanem nagyon és nem először. Ilyesmiket szoktam e témában beírogatni a magam szerény színvonalán, legutóbb ld. Erkel-topik/9065, éppen a kérdéses Magyar Idők-cikk kapcsán.

Afölött persze már Főigazgató Úr is érthető (?) "nagylelkűséggel" elsiklik, hogy a cikk végső és valódi célja nyilvánvalóan nem annyira és nem elsősorban a "rendezői színház", benne MÁO-s "rendezői színházas" produkciók bírálata, hanem az, hogy a választási kampányidőszak hajrájában a kormányközeli kormányszócső még a "rendezői színház" toposzát, hamis narratíváját is beveti a szüntelen migránsozás gazdag szegényes, primitív eszköztárába.

(A 2/66-os Tatjana-levelet ihlető cikket ld. itt t.k. Erkel-topik/9064)

60661   ebera • előzmény60654 2018-03-31 01:25:18

http://www.origo.hu/kultura/20180330-es-megis-mozog-a-fold-okovacs-szerint.html

60654   Búbánat 2018-03-28 14:46:37

2018. MÁRCIUS 26. HÉTFŐ 12:31 Magyar Idők

SZÍNHÁZ VAGY ERŐSZAK?

HATALMAS MANIPULÁCIÓ FOLYIK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉT ELVESZÍTŐ EURÓPÁBAN

Boros Attila

Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház. A rendezők nagy része kisajátította az alkotók műveit, és színpadra állításuk helyett egyszerűen átírja a darabok mondanivalóját, megváltoztatva a cselekményt.

Tudomásul kellene végre vennie világszerte a színházi maffiának, hogy egy mű átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy az internet és az űrutazás korában ilyen előadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti remekmű idejétmúlt, korszerűtlen, és a ma emberének nem mond semmit.

Legvadabbul az operairodalom alkotásait vették célkeresztbe. „Modern rendezés” – ezzel a bűvös fogalommal ámítják és manipulálják a közönséget. Csakhogy ez finoman szólva csúsztatás, sokkal inkább hazugság, mert se nem modern, se nem rendezés. Egy opera cselekményének, helyszínének önkényes, durva megváltoztatása, a szerepek, szereplők egyéniségének visszájára fordítása, a műben megjelenő, a szerző által megírt pozitív tendenciák kigúnyolása – mindez nem tartozik a rendezés témakörébe, a rendezők szerepkörébe.

A színpadra állítók ma már nyíltan saját neoliberális politikai világnézetüket, zavaros gondolatok, ideológiák tömegét zúdítják a gyanútlan közönségre, amelynek fogalma sincs arról, hogy valójában mit is lát. Ma már tudjuk, mert nyakig benne élünk, hogy több évtizedes céltudatosan előre megtervezett szellemi és politikai bomlasztó háttérmunka eredménye ez is.

Operalátogató nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy a szerző által megírt eredeti formájában nem találkozhatnak a nagy remekművekkel. Mindez büntetlenül tehető, hiszen a zeneirodalom zseniális alkotói már rég nem élnek. Hatalmas manipuláció folyik e téren is a kulturális örökségét elveszítő, sőt azt ma már büszkén megtagadó Európa szellemi életében.

A rendező feladata a színpadi alkotásnak a szerző szellemiségéhez, mondanivalójához hű tolmácsolása a közönségnek. Mert ne feledjük, a közönség drága pénzért nem X. rendező beteges agyszüleményeire, eltorzult lelki világára, hanem elsősorban Verdi vagy Wagner és a többiek operáira, az énekesekre, a zenére kíváncsi.

A második világháború után kapott lábra leginkább német exportból a rendezői színháznak nevezett irányzat, ami napjainkra totális káoszba vezetett. Otto Klemperer (1885–1973) világhírű, Pesten is működött karmester írja levelében Londonból 1968-ban Tóth Aladár egykori operaigazgatónak: „…azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangversenyszerű előadása részben megoldja az operakérdést. Mert így a zenéről nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervező, sem egy bolond rendező.”

Jóllehet Klemperer a 20-as években berlini fő-zeneigazgatóként tág teret engedett az akkor egy időre divatba jött, aztán szerencsére eltűnt avantgárd rendezéseknek. De mint etikus művész és vérbeli színházi ember, jól tudta, hol a határ.

A fogalom valódi értelmében vett modern rendezés a remekművek mondanivalójának tiszteletben tartásával, azok szellemében a mai fejlett színpadtechnika eszközeivel – világítás, vetítés, mozgatható játéktér, elektronika stb. – állítja színre, viszi a közönség elé a kortalan remekműveket. A szereplők jellemének hangsúlyosabb kibontása, egy-egy cselekmény, eseménysor plasztikusabbá tétele mind-mind fontos része a színpadra állításnak.

Talán nem szükséges bizonyítani, hogy egy Mozart, Wagner, Verdi, Puccini és a többi lángelme jobban tudta, mit akar kifejezni, elmondani műveiben, mint a rendezéssel foglalkozó tucatnyi zeneellenes dilettáns. Mert „végül is” (?!) a zene a legnagyobb ellensége az ilyen átírt, átértelmezett opera-előadásnak. A zene, amely az eredeti cselekményhez készült. De épp így a szöveg sem bírja el az erőszaktételt.

A szöveg minden mondata, a zene minden üteme ellenáll. Mert az mégiscsak abszurd és a teljes szellemi meghasonlás jele, ha egy klasszikus opera színpadán atombunkerek között, internálótáborban, roncstelepen, szemétdombon vagy a mostanság „trendi” elmegyógyintézetben és hasonló helyszíneken játszódik a cselekmény, vagy – ahogy már erre is van példa – patkányoknak öltöztetett szereplők népesítik be a Lohengrin színpadát. Lásd Bayreuth, a Wagner-utódok nagyobb dicsőségére.

A magyar közönség is testközelből „élvezhette” az Erkel Színházban Katherina Wagner Lohengrin-rendezését 2004-ben, amikor is egy Lenin-szoborral hitelesített kommunista pártgyűlésen I. Madarász Henrik király szónokolt… Ha a rendezőknek ilyen naprakész, „haladó” aktuális ötleteik vannak, akkor elképzeléseikhez egy másik darabot kell íratni, mert a régebbi komponisták operái méltatlanok és alkalmatlanok az effajta „üzenetek” bemutatására.

A legnagyobb vesztes azonban a közönség, amely drága pénzért nem tudja, mit is lát. Hiába tiltakoznak muzsikusok, karmesterek és a közönség is, a diktatúra, a szellemi terror marad.

 

Milyen szépen is hangzik az ENSZ 1948-ban deklarált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idevágó cikkelye: „Minden szerzőnek joga van tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” De ki véd meg egy halott szerzőt?

Ma már tudjuk: a színházakban eluralkodott rendezői terror azonban csak a felszín és következmény. A szálak jóval mélyebbre vezetnek, és ez már nem művészeti kérdés. A XX. század materializmusa, a nemes eszmék és eszmények kétségbe vonása, a transzcendencia, a szakralitás tagadása, ez a nihilbe vivő szellemiség jelenik meg ezekben az átértelmezett, meghamisított, adott esetben a mítoszt, a vallást, a szerelmet, a legendát is kicsúfoló színházi produkciókban.

Tudomásul kellene venni, hogy a remekművek, az operák is az emberiség kulturális és szellemi kincsei. Egy-egy ember semmilyen ideológiai indokkal sem sajátíthatja ki azokat. Sajnos az operákra nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, műemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt nagy komponisták csodálatos műveivel megtenni? Ez azonban már felveti az erkölcs, a morál kérdését is.

Ortega a múlt század derekán tökéletesen és jövőbelátóan megfogalmazta: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születő erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni. Az erkölcstelenség mára már kelendő bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele.”

Nem dughatjuk homokba a fejünket, látni kell, hogy Európa először szellemileg és erkölcsileg roppant meg halálosan, majd ezt követte és követi a minket körülvevő migráció és társadalmi összeomlás. Lehet, hogy régi bevált receptjét ismétli a történelem?

 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

OrgonaExpedíció

16:00 : Budapest
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom

Orgonahangverseny

18:00 : Budapest
Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház

Kispesti Vegyeskar Gyöngyvirág Kórusa
Karnagy: Borhy Csilla
Adventi koncert

19:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Szilvay Réka (hegedű), Fehér Ernő (zongora)
Szilvay Réka kurzus zárókoncertje
SIBELIUS: Két humoreszk, Op.87 (átirat hegedűre és zongorára)
BARTÓK: 2. hegedű-zongora szonáta, BB 85
KODÁLY: Adagio
SIBELIUS: Öt falusi tánc, Op.106

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Farkas Mira (hárfa), Scheuring Kata (fuvola)
Zemlényi Eszter (ének)
Fekete Dániel (vers)
FAURÉ: Clair de lune, op. 46/2
FAURÉ: Berceuse
DEBUSSY: Beau soir
DEBUSSY: Deux romances - 1. Romance, 2. Les cloches
DEBUSSY: Paysage sentimental
DEBUSSY: Voici que le printemps
DEBUSSY: Syrinx
DEBUSSY: Arabesque
MASSENET: Elégie
CAPLET: Viens! Une flûte invisible soupire…
DEBUSSY: Clair de lune (Votre ame est un paysage choisi)
RUSSEL: Deux poèmes de Ronsard, op. 26
SATIE: Gnossiennes No. 1., 3., 5.
SATIE: Je te veux
SATIE: La diva de l'Empire
DELIBES: Le rossignol

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: A Nyugat lánya

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Kolonits Klára (ének)
Benyus János (kürt)
Dinyés Dániel (zongora)
Richard Strauss: Alpesi kürt - dal
Korngold: Négy Shakespeare dal, op. 31
Schumann: Adagio és allegro
Debussy: Ariettes Oubliées (Elfelejtett arietták)
Grieg: Intermezzo
Schubert: A folyónál - dal
Korngold: Három dal, op. 22
Gounod: Barcarola, Chantez Noël!

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Karita Mattila (szoprán)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt
"Élet és halál"
HAYDN: A megjutalmazott hűség – nyitány, Hob. Ia:11
BEETHOVEN: „Ah, perfido!” – koncertária, op. 65
SCHUMANN: Nyitány, scherzo és finálé, op. 52
WAGNER: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála
R. STRAUSS: Halál és megdicsőülés – szimfonikus költemény, op. 24

19:30 : Budapest
Uránia Nemzeti Filmszínház

Oláh Vilmos (hegedű), Szabó Péter (gordonka)
Narihito Mukeda (zongora)
Nemzetek zenéje - Lengyel est
Chopin és Wieniawski műveiből
CHOPIN: Bevezetés és polonéz („Polonaise brillante”) gordonkára és zongorára, op. 3
CHOPIN: f-moll Mazurka Op.7. No.3 - zongorára
CHOPIN: B-dúr Mazurka Op.17. No. 1- zongorára
CHOPIN: Asz-dúr Polonéz Op.53. No.6- zongorára
WIENIAWSKI: D-dúr Polonéz Op.4- hegedűre és zongorára
CHOPIN: g-moll trió zongorára, hegedűre és gordonkára, op. 8
A mai nap
született:
1870 • Leopold Godowsky, zongorista († 1938)
1943 • Gösta Winbergh, énekes († 2002)
elhunyt:
1976 • Lily Pons, énekes (sz. 1904)