vissza a cimoldalra
2018-08-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61014)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2282)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7342)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1464)
Franz Schmidt (3166)
Birgit Nilsson (36)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (983)
Erkel Színház (9452)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (302)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (155)
A nap képe (2077)
Pantheon (2243)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6677)
Opernglas, avagy operai távcső... (20129)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (756)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4330)
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (93)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2837)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

60674   IVA • előzmény60668 2018-04-01 02:17:41

Igen, inkorrekt. És mérhetetlenül tapintatlan.
Jelzi a főigazgató, hogy a bérletárusításról is akar írni. A megújítás első napján 07:15 órakor láttam az akkor 16 emberből álló, a 09:30-ra meghirdetett sorszámosztásra váró sort. (Akkor nem csatlakozhattam hozzájuk). Csupa idős embert láttam, túlnyomóan hölgyeket. Az Erkel Színház nézőterén is, hiába akarják mindenféle kedvezménnyel vagy helyesnek vélt közeledéssel becsalogatni a fiatalokat, a legtöbb néző idős. Ez a tapasztalatom az Operaházban is: aki manapság sok megfáradt, idős embert akar látni, néhányukat bottal járva, menjen az Operába. És reméljük ez így is marad: azok is eljönnek majd, akik most középkorúak, fiatalok. Az öreg közönség mandátuma nem jár le, legfeljebb a kedve csappan meg.
Ókovács Szilveszter inkorrekt megjegyzéséről több szálról is több minden jutott eszembe hirtelenjében. Például Manon, aki érveléséhez tükröt tart Géronte de Ravoire elé... Vagy az a kocsmáros, aki szidja a borisszákat. Lehetne tovább sorolni…

60668   -zéta- • előzmény60664 2018-03-31 19:50:38

Inkorrekt dolog az ellenérvek sorát azzal kezdeni, hogy a másik fél hamarosan betölti a 84. életévét. Nagyon inkorrekt!

60664   Edmond Dantes • előzmény60661 2018-03-31 12:34:42

Figyelem! Egyetértek Ókovács Szilveszterrel! Nem kicsit, hanem nagyon és nem először. Ilyesmiket szoktam e témában beírogatni a magam szerény színvonalán, legutóbb ld. Erkel-topik/9065, éppen a kérdéses Magyar Idők-cikk kapcsán.

Afölött persze már Főigazgató Úr is érthető (?) "nagylelkűséggel" elsiklik, hogy a cikk végső és valódi célja nyilvánvalóan nem annyira és nem elsősorban a "rendezői színház", benne MÁO-s "rendezői színházas" produkciók bírálata, hanem az, hogy a választási kampányidőszak hajrájában a kormányközeli kormányszócső még a "rendezői színház" toposzát, hamis narratíváját is beveti a szüntelen migránsozás gazdag szegényes, primitív eszköztárába.

(A 2/66-os Tatjana-levelet ihlető cikket ld. itt t.k. Erkel-topik/9064)

60661   ebera • előzmény60654 2018-03-31 01:25:18

http://www.origo.hu/kultura/20180330-es-megis-mozog-a-fold-okovacs-szerint.html

60654   Búbánat 2018-03-28 14:46:37

2018. MÁRCIUS 26. HÉTFŐ 12:31 Magyar Idők

SZÍNHÁZ VAGY ERŐSZAK?

HATALMAS MANIPULÁCIÓ FOLYIK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉT ELVESZÍTŐ EURÓPÁBAN

Boros Attila

Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház. A rendezők nagy része kisajátította az alkotók műveit, és színpadra állításuk helyett egyszerűen átírja a darabok mondanivalóját, megváltoztatva a cselekményt.

Tudomásul kellene végre vennie világszerte a színházi maffiának, hogy egy mű átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy az internet és az űrutazás korában ilyen előadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti remekmű idejétmúlt, korszerűtlen, és a ma emberének nem mond semmit.

Legvadabbul az operairodalom alkotásait vették célkeresztbe. „Modern rendezés” – ezzel a bűvös fogalommal ámítják és manipulálják a közönséget. Csakhogy ez finoman szólva csúsztatás, sokkal inkább hazugság, mert se nem modern, se nem rendezés. Egy opera cselekményének, helyszínének önkényes, durva megváltoztatása, a szerepek, szereplők egyéniségének visszájára fordítása, a műben megjelenő, a szerző által megírt pozitív tendenciák kigúnyolása – mindez nem tartozik a rendezés témakörébe, a rendezők szerepkörébe.

A színpadra állítók ma már nyíltan saját neoliberális politikai világnézetüket, zavaros gondolatok, ideológiák tömegét zúdítják a gyanútlan közönségre, amelynek fogalma sincs arról, hogy valójában mit is lát. Ma már tudjuk, mert nyakig benne élünk, hogy több évtizedes céltudatosan előre megtervezett szellemi és politikai bomlasztó háttérmunka eredménye ez is.

Operalátogató nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy a szerző által megírt eredeti formájában nem találkozhatnak a nagy remekművekkel. Mindez büntetlenül tehető, hiszen a zeneirodalom zseniális alkotói már rég nem élnek. Hatalmas manipuláció folyik e téren is a kulturális örökségét elveszítő, sőt azt ma már büszkén megtagadó Európa szellemi életében.

A rendező feladata a színpadi alkotásnak a szerző szellemiségéhez, mondanivalójához hű tolmácsolása a közönségnek. Mert ne feledjük, a közönség drága pénzért nem X. rendező beteges agyszüleményeire, eltorzult lelki világára, hanem elsősorban Verdi vagy Wagner és a többiek operáira, az énekesekre, a zenére kíváncsi.

A második világháború után kapott lábra leginkább német exportból a rendezői színháznak nevezett irányzat, ami napjainkra totális káoszba vezetett. Otto Klemperer (1885–1973) világhírű, Pesten is működött karmester írja levelében Londonból 1968-ban Tóth Aladár egykori operaigazgatónak: „…azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangversenyszerű előadása részben megoldja az operakérdést. Mert így a zenéről nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervező, sem egy bolond rendező.”

Jóllehet Klemperer a 20-as években berlini fő-zeneigazgatóként tág teret engedett az akkor egy időre divatba jött, aztán szerencsére eltűnt avantgárd rendezéseknek. De mint etikus művész és vérbeli színházi ember, jól tudta, hol a határ.

A fogalom valódi értelmében vett modern rendezés a remekművek mondanivalójának tiszteletben tartásával, azok szellemében a mai fejlett színpadtechnika eszközeivel – világítás, vetítés, mozgatható játéktér, elektronika stb. – állítja színre, viszi a közönség elé a kortalan remekműveket. A szereplők jellemének hangsúlyosabb kibontása, egy-egy cselekmény, eseménysor plasztikusabbá tétele mind-mind fontos része a színpadra állításnak.

Talán nem szükséges bizonyítani, hogy egy Mozart, Wagner, Verdi, Puccini és a többi lángelme jobban tudta, mit akar kifejezni, elmondani műveiben, mint a rendezéssel foglalkozó tucatnyi zeneellenes dilettáns. Mert „végül is” (?!) a zene a legnagyobb ellensége az ilyen átírt, átértelmezett opera-előadásnak. A zene, amely az eredeti cselekményhez készült. De épp így a szöveg sem bírja el az erőszaktételt.

A szöveg minden mondata, a zene minden üteme ellenáll. Mert az mégiscsak abszurd és a teljes szellemi meghasonlás jele, ha egy klasszikus opera színpadán atombunkerek között, internálótáborban, roncstelepen, szemétdombon vagy a mostanság „trendi” elmegyógyintézetben és hasonló helyszíneken játszódik a cselekmény, vagy – ahogy már erre is van példa – patkányoknak öltöztetett szereplők népesítik be a Lohengrin színpadát. Lásd Bayreuth, a Wagner-utódok nagyobb dicsőségére.

A magyar közönség is testközelből „élvezhette” az Erkel Színházban Katherina Wagner Lohengrin-rendezését 2004-ben, amikor is egy Lenin-szoborral hitelesített kommunista pártgyűlésen I. Madarász Henrik király szónokolt… Ha a rendezőknek ilyen naprakész, „haladó” aktuális ötleteik vannak, akkor elképzeléseikhez egy másik darabot kell íratni, mert a régebbi komponisták operái méltatlanok és alkalmatlanok az effajta „üzenetek” bemutatására.

A legnagyobb vesztes azonban a közönség, amely drága pénzért nem tudja, mit is lát. Hiába tiltakoznak muzsikusok, karmesterek és a közönség is, a diktatúra, a szellemi terror marad.

 

Milyen szépen is hangzik az ENSZ 1948-ban deklarált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idevágó cikkelye: „Minden szerzőnek joga van tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” De ki véd meg egy halott szerzőt?

Ma már tudjuk: a színházakban eluralkodott rendezői terror azonban csak a felszín és következmény. A szálak jóval mélyebbre vezetnek, és ez már nem művészeti kérdés. A XX. század materializmusa, a nemes eszmék és eszmények kétségbe vonása, a transzcendencia, a szakralitás tagadása, ez a nihilbe vivő szellemiség jelenik meg ezekben az átértelmezett, meghamisított, adott esetben a mítoszt, a vallást, a szerelmet, a legendát is kicsúfoló színházi produkciókban.

Tudomásul kellene venni, hogy a remekművek, az operák is az emberiség kulturális és szellemi kincsei. Egy-egy ember semmilyen ideológiai indokkal sem sajátíthatja ki azokat. Sajnos az operákra nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, műemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt nagy komponisták csodálatos műveivel megtenni? Ez azonban már felveti az erkölcs, a morál kérdését is.

Ortega a múlt század derekán tökéletesen és jövőbelátóan megfogalmazta: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születő erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni. Az erkölcstelenség mára már kelendő bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele.”

Nem dughatjuk homokba a fejünket, látni kell, hogy Európa először szellemileg és erkölcsileg roppant meg halálosan, majd ezt követte és követi a minket körülvevő migráció és társadalmi összeomlás. Lehet, hogy régi bevált receptjét ismétli a történelem?

 

Műsorajánló
Mai ajánlat:

11:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
BRAHMS: Esz-dúr kürttrió
Zempléni Szabolcs (kürt), Alexandra Conunova (hegedű), Fejérvári Zoltán (zongora)
BRAHMS: H-dúr trió Op.8, No.1
Baráti Kristóf (hegedű), Camille Thomas (cselló), Fejérvári Zoltán (zongora)

15:00 : Újhuta
Bretzeinheim-Waldbott-kastély

Szarvas Anna (fuvola)
Wespa-vonósnégyes:
Wolfgang Göllner, Árvayné Nezvald Anett (hegedű), Kóczán Péter (brácsa), Vámos Marcell (gordonka)
"Zempléni Fesztivál"
MOZART: D-dúr fuvolanégyes, K 285
MARAIS: Les Folies d’Espagne
DVOŘÁK: F-dúr „Néger-kvartett”, Op. 96

17:00 : Komlóska
Görögkatolikus templom

Akadémiai Cantus Kamarakórus (Ukrajna)
Művészeti vezető: Emil Sokach
"Zempléni Fesztivál"

19:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
PAGANINI: Caprice No.24
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű)
Ifj. SÁRKÖZY LAJOS, SZAKCSI LAKATOS RÓBERT: Improvizáció Paganini No.24-es etűdjére
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
LISZT: Paganini etűdök, S.140, No.6
Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
BARTÓK: Román népi táncok BB 68
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
BARTÓK: I. Rapszódia hegedűre és zongorára BB 94
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
Cigányzenei gyökerű művek a klasszikus zenében
Ifj. Sárközy Lajos és együttesének bemutatója

19:00 : Szerencs
Rákóczi-vár udvara

Bohém Ragtime Jazz Band
"Zempléni Fesztivál"
"A szeszcsempészek kora"

20:00 : Sárospatak
Rákóczi-vár udvara

"Zempléni Fesztivál"
A 20 éves Budapest Jazz Orchestra és vendégei
A mai nap
elhunyt:
1907 • Joachim József, hegedűs (sz. 1831)
1951 • Artur Schnabel, zongorista (sz. 1882)
2014 • Licia Albanese, operaénekesnő (sz. 1909)