vissza a cimoldalra
2018-08-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61014)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2282)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4053)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11286)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7342)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1464)
Franz Schmidt (3166)
Birgit Nilsson (36)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (983)
Erkel Színház (9452)
Jules Massenet ! Ki ismeri ? (302)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (155)
A nap képe (2077)
Pantheon (2243)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6677)
Opernglas, avagy operai távcső... (20129)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (756)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4330)
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (93)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2837)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

60658   Edmond Dantes • előzmény60656 2018-03-28 17:03:11

 Az "évtizedek óta tartó operarendezői tébolyról" (ami évszázadok óta tart) és a cikk szellemiségéről, nézetem szerint valós céljáról bővebben Erkel-topik/9065-ben.

60656   parampampoli • előzmény60654 2018-03-28 16:26:11

Hogy az évtizedek óta tartó operarendezői tébolynak mi köze van a pár éve problémává váló migrációnak, azt nem értem, és az írás sem tudta velem megértetni. Azt azonban remélem, hogy az operaházi vezetés, élén Ókovács Szilveszterrel és Anger Ferenccel, megszívlelik Boros Attila intelmeit, ha már a Magyar Időkben jelentek meg. Bár nem hinném.

60654   Búbánat 2018-03-28 14:46:37

2018. MÁRCIUS 26. HÉTFŐ 12:31 Magyar Idők

SZÍNHÁZ VAGY ERŐSZAK?

HATALMAS MANIPULÁCIÓ FOLYIK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉT ELVESZÍTŐ EURÓPÁBAN

Boros Attila

Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház. A rendezők nagy része kisajátította az alkotók műveit, és színpadra állításuk helyett egyszerűen átírja a darabok mondanivalóját, megváltoztatva a cselekményt.

Tudomásul kellene végre vennie világszerte a színházi maffiának, hogy egy mű átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy az internet és az űrutazás korában ilyen előadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti remekmű idejétmúlt, korszerűtlen, és a ma emberének nem mond semmit.

Legvadabbul az operairodalom alkotásait vették célkeresztbe. „Modern rendezés” – ezzel a bűvös fogalommal ámítják és manipulálják a közönséget. Csakhogy ez finoman szólva csúsztatás, sokkal inkább hazugság, mert se nem modern, se nem rendezés. Egy opera cselekményének, helyszínének önkényes, durva megváltoztatása, a szerepek, szereplők egyéniségének visszájára fordítása, a műben megjelenő, a szerző által megírt pozitív tendenciák kigúnyolása – mindez nem tartozik a rendezés témakörébe, a rendezők szerepkörébe.

A színpadra állítók ma már nyíltan saját neoliberális politikai világnézetüket, zavaros gondolatok, ideológiák tömegét zúdítják a gyanútlan közönségre, amelynek fogalma sincs arról, hogy valójában mit is lát. Ma már tudjuk, mert nyakig benne élünk, hogy több évtizedes céltudatosan előre megtervezett szellemi és politikai bomlasztó háttérmunka eredménye ez is.

Operalátogató nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy a szerző által megírt eredeti formájában nem találkozhatnak a nagy remekművekkel. Mindez büntetlenül tehető, hiszen a zeneirodalom zseniális alkotói már rég nem élnek. Hatalmas manipuláció folyik e téren is a kulturális örökségét elveszítő, sőt azt ma már büszkén megtagadó Európa szellemi életében.

A rendező feladata a színpadi alkotásnak a szerző szellemiségéhez, mondanivalójához hű tolmácsolása a közönségnek. Mert ne feledjük, a közönség drága pénzért nem X. rendező beteges agyszüleményeire, eltorzult lelki világára, hanem elsősorban Verdi vagy Wagner és a többiek operáira, az énekesekre, a zenére kíváncsi.

A második világháború után kapott lábra leginkább német exportból a rendezői színháznak nevezett irányzat, ami napjainkra totális káoszba vezetett. Otto Klemperer (1885–1973) világhírű, Pesten is működött karmester írja levelében Londonból 1968-ban Tóth Aladár egykori operaigazgatónak: „…azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangversenyszerű előadása részben megoldja az operakérdést. Mert így a zenéről nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervező, sem egy bolond rendező.”

Jóllehet Klemperer a 20-as években berlini fő-zeneigazgatóként tág teret engedett az akkor egy időre divatba jött, aztán szerencsére eltűnt avantgárd rendezéseknek. De mint etikus művész és vérbeli színházi ember, jól tudta, hol a határ.

A fogalom valódi értelmében vett modern rendezés a remekművek mondanivalójának tiszteletben tartásával, azok szellemében a mai fejlett színpadtechnika eszközeivel – világítás, vetítés, mozgatható játéktér, elektronika stb. – állítja színre, viszi a közönség elé a kortalan remekműveket. A szereplők jellemének hangsúlyosabb kibontása, egy-egy cselekmény, eseménysor plasztikusabbá tétele mind-mind fontos része a színpadra állításnak.

Talán nem szükséges bizonyítani, hogy egy Mozart, Wagner, Verdi, Puccini és a többi lángelme jobban tudta, mit akar kifejezni, elmondani műveiben, mint a rendezéssel foglalkozó tucatnyi zeneellenes dilettáns. Mert „végül is” (?!) a zene a legnagyobb ellensége az ilyen átírt, átértelmezett opera-előadásnak. A zene, amely az eredeti cselekményhez készült. De épp így a szöveg sem bírja el az erőszaktételt.

A szöveg minden mondata, a zene minden üteme ellenáll. Mert az mégiscsak abszurd és a teljes szellemi meghasonlás jele, ha egy klasszikus opera színpadán atombunkerek között, internálótáborban, roncstelepen, szemétdombon vagy a mostanság „trendi” elmegyógyintézetben és hasonló helyszíneken játszódik a cselekmény, vagy – ahogy már erre is van példa – patkányoknak öltöztetett szereplők népesítik be a Lohengrin színpadát. Lásd Bayreuth, a Wagner-utódok nagyobb dicsőségére.

A magyar közönség is testközelből „élvezhette” az Erkel Színházban Katherina Wagner Lohengrin-rendezését 2004-ben, amikor is egy Lenin-szoborral hitelesített kommunista pártgyűlésen I. Madarász Henrik király szónokolt… Ha a rendezőknek ilyen naprakész, „haladó” aktuális ötleteik vannak, akkor elképzeléseikhez egy másik darabot kell íratni, mert a régebbi komponisták operái méltatlanok és alkalmatlanok az effajta „üzenetek” bemutatására.

A legnagyobb vesztes azonban a közönség, amely drága pénzért nem tudja, mit is lát. Hiába tiltakoznak muzsikusok, karmesterek és a közönség is, a diktatúra, a szellemi terror marad.

 

Milyen szépen is hangzik az ENSZ 1948-ban deklarált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idevágó cikkelye: „Minden szerzőnek joga van tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” De ki véd meg egy halott szerzőt?

Ma már tudjuk: a színházakban eluralkodott rendezői terror azonban csak a felszín és következmény. A szálak jóval mélyebbre vezetnek, és ez már nem művészeti kérdés. A XX. század materializmusa, a nemes eszmék és eszmények kétségbe vonása, a transzcendencia, a szakralitás tagadása, ez a nihilbe vivő szellemiség jelenik meg ezekben az átértelmezett, meghamisított, adott esetben a mítoszt, a vallást, a szerelmet, a legendát is kicsúfoló színházi produkciókban.

Tudomásul kellene venni, hogy a remekművek, az operák is az emberiség kulturális és szellemi kincsei. Egy-egy ember semmilyen ideológiai indokkal sem sajátíthatja ki azokat. Sajnos az operákra nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, műemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt nagy komponisták csodálatos műveivel megtenni? Ez azonban már felveti az erkölcs, a morál kérdését is.

Ortega a múlt század derekán tökéletesen és jövőbelátóan megfogalmazta: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születő erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni. Az erkölcstelenség mára már kelendő bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele.”

Nem dughatjuk homokba a fejünket, látni kell, hogy Európa először szellemileg és erkölcsileg roppant meg halálosan, majd ezt követte és követi a minket körülvevő migráció és társadalmi összeomlás. Lehet, hogy régi bevált receptjét ismétli a történelem?

 

Műsorajánló
Mai ajánlat:

11:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
BRAHMS: Esz-dúr kürttrió
Zempléni Szabolcs (kürt), Alexandra Conunova (hegedű), Fejérvári Zoltán (zongora)
BRAHMS: H-dúr trió Op.8, No.1
Baráti Kristóf (hegedű), Camille Thomas (cselló), Fejérvári Zoltán (zongora)

15:00 : Újhuta
Bretzeinheim-Waldbott-kastély

Szarvas Anna (fuvola)
Wespa-vonósnégyes:
Wolfgang Göllner, Árvayné Nezvald Anett (hegedű), Kóczán Péter (brácsa), Vámos Marcell (gordonka)
"Zempléni Fesztivál"
MOZART: D-dúr fuvolanégyes, K 285
MARAIS: Les Folies d’Espagne
DVOŘÁK: F-dúr „Néger-kvartett”, Op. 96

17:00 : Komlóska
Görögkatolikus templom

Akadémiai Cantus Kamarakórus (Ukrajna)
Művészeti vezető: Emil Sokach
"Zempléni Fesztivál"

19:00 : Kaposvár
Szivárvány Kultúrpalota

"Kaposfest"
PAGANINI: Caprice No.24
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű)
Ifj. SÁRKÖZY LAJOS, SZAKCSI LAKATOS RÓBERT: Improvizáció Paganini No.24-es etűdjére
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
LISZT: Paganini etűdök, S.140, No.6
Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
BARTÓK: Román népi táncok BB 68
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
BARTÓK: I. Rapszódia hegedűre és zongorára BB 94
Ifj. Sárközy Lajos (hegedű), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora)
Cigányzenei gyökerű művek a klasszikus zenében
Ifj. Sárközy Lajos és együttesének bemutatója

19:00 : Szerencs
Rákóczi-vár udvara

Bohém Ragtime Jazz Band
"Zempléni Fesztivál"
"A szeszcsempészek kora"

20:00 : Sárospatak
Rákóczi-vár udvara

"Zempléni Fesztivál"
A 20 éves Budapest Jazz Orchestra és vendégei
A mai nap
elhunyt:
1907 • Joachim József, hegedűs (sz. 1831)
1951 • Artur Schnabel, zongorista (sz. 1882)
2014 • Licia Albanese, operaénekesnő (sz. 1909)