vissza a cimoldalra
2019-04-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11346)
A csapos közbeszól (95)

Társművészetek (1301)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (24)
Erkel Színház (9939)
Pantheon (2341)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4337)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (163)
Kolonits Klára (1093)
Élő közvetítések (7829)
László Margit (195)
Milyen zenét hallgatsz most? (25018)
Balett-, és Táncművészet (5793)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1640)
Franz Schmidt (3313)
Operett, mint színpadi műfaj (3886)
Thomas Hampson (266)
Charles Gounod (221)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

60655   ladislav kozlok • előzmény60654 2018-03-28 16:23:40

Kedves Búbánat,  koszonom szépen - ez jo cikk. A cseh és szlovák kollégáinkat  értesítettem, ha nem értik majd lefordítjak,  operaplus.cz , ép a muncheni Les Vépres siciliennesrol vitatkozunk. Ez most jol jott.

60654   Búbánat 2018-03-28 14:46:37

2018. MÁRCIUS 26. HÉTFŐ 12:31 Magyar Idők

SZÍNHÁZ VAGY ERŐSZAK?

HATALMAS MANIPULÁCIÓ FOLYIK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉT ELVESZÍTŐ EURÓPÁBAN

Boros Attila

Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház. A rendezők nagy része kisajátította az alkotók műveit, és színpadra állításuk helyett egyszerűen átírja a darabok mondanivalóját, megváltoztatva a cselekményt.

Tudomásul kellene végre vennie világszerte a színházi maffiának, hogy egy mű átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy az internet és az űrutazás korában ilyen előadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti remekmű idejétmúlt, korszerűtlen, és a ma emberének nem mond semmit.

Legvadabbul az operairodalom alkotásait vették célkeresztbe. „Modern rendezés” – ezzel a bűvös fogalommal ámítják és manipulálják a közönséget. Csakhogy ez finoman szólva csúsztatás, sokkal inkább hazugság, mert se nem modern, se nem rendezés. Egy opera cselekményének, helyszínének önkényes, durva megváltoztatása, a szerepek, szereplők egyéniségének visszájára fordítása, a műben megjelenő, a szerző által megírt pozitív tendenciák kigúnyolása – mindez nem tartozik a rendezés témakörébe, a rendezők szerepkörébe.

A színpadra állítók ma már nyíltan saját neoliberális politikai világnézetüket, zavaros gondolatok, ideológiák tömegét zúdítják a gyanútlan közönségre, amelynek fogalma sincs arról, hogy valójában mit is lát. Ma már tudjuk, mert nyakig benne élünk, hogy több évtizedes céltudatosan előre megtervezett szellemi és politikai bomlasztó háttérmunka eredménye ez is.

Operalátogató nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy a szerző által megírt eredeti formájában nem találkozhatnak a nagy remekművekkel. Mindez büntetlenül tehető, hiszen a zeneirodalom zseniális alkotói már rég nem élnek. Hatalmas manipuláció folyik e téren is a kulturális örökségét elveszítő, sőt azt ma már büszkén megtagadó Európa szellemi életében.

A rendező feladata a színpadi alkotásnak a szerző szellemiségéhez, mondanivalójához hű tolmácsolása a közönségnek. Mert ne feledjük, a közönség drága pénzért nem X. rendező beteges agyszüleményeire, eltorzult lelki világára, hanem elsősorban Verdi vagy Wagner és a többiek operáira, az énekesekre, a zenére kíváncsi.

A második világháború után kapott lábra leginkább német exportból a rendezői színháznak nevezett irányzat, ami napjainkra totális káoszba vezetett. Otto Klemperer (1885–1973) világhírű, Pesten is működött karmester írja levelében Londonból 1968-ban Tóth Aladár egykori operaigazgatónak: „…azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangversenyszerű előadása részben megoldja az operakérdést. Mert így a zenéről nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervező, sem egy bolond rendező.”

Jóllehet Klemperer a 20-as években berlini fő-zeneigazgatóként tág teret engedett az akkor egy időre divatba jött, aztán szerencsére eltűnt avantgárd rendezéseknek. De mint etikus művész és vérbeli színházi ember, jól tudta, hol a határ.

A fogalom valódi értelmében vett modern rendezés a remekművek mondanivalójának tiszteletben tartásával, azok szellemében a mai fejlett színpadtechnika eszközeivel – világítás, vetítés, mozgatható játéktér, elektronika stb. – állítja színre, viszi a közönség elé a kortalan remekműveket. A szereplők jellemének hangsúlyosabb kibontása, egy-egy cselekmény, eseménysor plasztikusabbá tétele mind-mind fontos része a színpadra állításnak.

Talán nem szükséges bizonyítani, hogy egy Mozart, Wagner, Verdi, Puccini és a többi lángelme jobban tudta, mit akar kifejezni, elmondani műveiben, mint a rendezéssel foglalkozó tucatnyi zeneellenes dilettáns. Mert „végül is” (?!) a zene a legnagyobb ellensége az ilyen átírt, átértelmezett opera-előadásnak. A zene, amely az eredeti cselekményhez készült. De épp így a szöveg sem bírja el az erőszaktételt.

A szöveg minden mondata, a zene minden üteme ellenáll. Mert az mégiscsak abszurd és a teljes szellemi meghasonlás jele, ha egy klasszikus opera színpadán atombunkerek között, internálótáborban, roncstelepen, szemétdombon vagy a mostanság „trendi” elmegyógyintézetben és hasonló helyszíneken játszódik a cselekmény, vagy – ahogy már erre is van példa – patkányoknak öltöztetett szereplők népesítik be a Lohengrin színpadát. Lásd Bayreuth, a Wagner-utódok nagyobb dicsőségére.

A magyar közönség is testközelből „élvezhette” az Erkel Színházban Katherina Wagner Lohengrin-rendezését 2004-ben, amikor is egy Lenin-szoborral hitelesített kommunista pártgyűlésen I. Madarász Henrik király szónokolt… Ha a rendezőknek ilyen naprakész, „haladó” aktuális ötleteik vannak, akkor elképzeléseikhez egy másik darabot kell íratni, mert a régebbi komponisták operái méltatlanok és alkalmatlanok az effajta „üzenetek” bemutatására.

A legnagyobb vesztes azonban a közönség, amely drága pénzért nem tudja, mit is lát. Hiába tiltakoznak muzsikusok, karmesterek és a közönség is, a diktatúra, a szellemi terror marad.

 

Milyen szépen is hangzik az ENSZ 1948-ban deklarált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idevágó cikkelye: „Minden szerzőnek joga van tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” De ki véd meg egy halott szerzőt?

Ma már tudjuk: a színházakban eluralkodott rendezői terror azonban csak a felszín és következmény. A szálak jóval mélyebbre vezetnek, és ez már nem művészeti kérdés. A XX. század materializmusa, a nemes eszmék és eszmények kétségbe vonása, a transzcendencia, a szakralitás tagadása, ez a nihilbe vivő szellemiség jelenik meg ezekben az átértelmezett, meghamisított, adott esetben a mítoszt, a vallást, a szerelmet, a legendát is kicsúfoló színházi produkciókban.

Tudomásul kellene venni, hogy a remekművek, az operák is az emberiség kulturális és szellemi kincsei. Egy-egy ember semmilyen ideológiai indokkal sem sajátíthatja ki azokat. Sajnos az operákra nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, műemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt nagy komponisták csodálatos műveivel megtenni? Ez azonban már felveti az erkölcs, a morál kérdését is.

Ortega a múlt század derekán tökéletesen és jövőbelátóan megfogalmazta: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születő erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni. Az erkölcstelenség mára már kelendő bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele.”

Nem dughatjuk homokba a fejünket, látni kell, hogy Európa először szellemileg és erkölcsileg roppant meg halálosan, majd ezt követte és követi a minket körülvevő migráció és társadalmi összeomlás. Lehet, hogy régi bevált receptjét ismétli a történelem?

 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Varga Zsuzsanna (oboa, oboa d'amour), Ruskó Rózsa (fuvola), Farkas András (tenor), Riho Noma, Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)
"Hangulat Extra"
J.S. BACH: G-dúr triószonáta, BWV 1039
J.S. BACH: Wie schön leuchtet der Morgenstern, BWV 1 - Ária, No. 5 (Unser Mund und Ton der Saiten)
HÄNDEL: g-moll triószonáta, HWV 393
J.S. BACH: F-dúr prelúdium és partita, BWV 833
J.S. BACH: a-moll minor partita - részletek
J.S. BACH: Liebster Gott, wenn werd ich sterben?, BWV 8 - Ária, No. 2 (Was willst du dich, mein Geist, entsetzen)

18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

"Liszt Ferenc és a Schumann-házaspár"
SCHUMANN: Mirtuszok, op. 25 – 1. Widmung (Ajánlás)
SCHUMANN: Liederkreis, op. 39 – 12. Frühlingsnacht (Tavaszi éj)
SCHUMANN: Asszonyszerelem, asszonysors, op. 42 – 2. Er, der Herrlichste von allen (Ő, a legtökéletesebb)
Fenyvesi Gabriella (ének), Szabó Ferenc János (zongora)
SCHUMANN-LISZT: Liebeslied (Widmung)
Kocsis Bálint (zongora)
Clara SCHUMANN: Dalok Jucundéból, op. 23
Topolánszky Laura (ének), Szabó Ferenc János (zongora)
SCHUMANN: C-dúr fantázia, op. 17
Demény Balázs (zongora)
Bevezetőt mond: Eckhardt Mária

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Konzis koncertek - Versenygyőztesek"
VIVALDI: C-dúr mandolinverseny, RV 425
Oláh Vilmos (gitár)
Közreműködik: Bogdányi Roland (gitár)
MOZART: 3. (G-dúr) hegedűverseny, K. 216 – 3. Rondeau. Allegro
Kóbor Éva (hegedű)
BOTTESINI: 2. (h-moll) nagybőgőverseny – 2. Andante, 3. Allegro
Puporka Jenő (bőgő)
MOZART: „Là ci darem la mano” – Don Giovanni és Zerlina kettőse a Don Giovanni 1. felvonásából
Halász Gergely, Dolhai Luca (ének)
CSAJKOVSZKIJ: Pezzo capriccioso, op. 62
Donáczi Cseperke (cselló)
Jazz-standardek feldolgozásai és jazz-improvizációk
A Jazz Tanszak növendékei
Nagy Emma Zenekar: Nagy Emma (ének), Kapolcsi-Szabó Levente (zongora), Kuti Laura (basszusgitár), Virág Benedek (gitár), Majsai Roland (dob)
Thorpe Gáspár Quartett: Thorpe Gáspár (gitár), Csikós Áron (dob), Nikola Bugarcic (basszusgitár), Kun Bálint (percussion)
Közreműködik a Bartók konzi szimfonikus zenekara
Vezényel: Dubóczky Gergely

19:00 : Budapest
Duna Palota

Almira Emiri (zongora), Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola)
BARTÓK - PAUL ARMA: Magyar paraszt dalok fuvolára és zongorára
KODÁLY: Meditáció
ZOMBOLA PÉTER: Változó változatlan
SCHUBERT-LISZT: Szerenád
DOHNÁNYI: Ária fuvolára és zongorára
LISZT: E-dúr Legenda
BORISZ PIGOVAT: Lule Bor (Hóvirág) - albán népdal
PAOLO MARZOCCHI: Moj e vogel si floriri (Te kis aranyos) - albán népdal
FARKAS FERENC: Bihari román táncok fuvolára és zongorára

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Rőser Orsolya, Németh Judit, Balczó Péter, Kálmándy Mihály (ének)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Vásáry Tamás
BEETHOVEN: Fidelio – nyitány, op. 72
BEETHOVEN: 3. Leonóra – nyitány, op. 72b
BEETHOVEN: 9. (d-moll) szimfónia, op. 125

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sümegi Eszter, Ulbrich Andrea, Brickner Szabolcs, Cser Krisztián
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar
Karigazgató: Somos Csaba
Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
VERDI: Requiem
19:00 : Salgótarján
Zenthe Ferenc Színház

Operát az Operából! – Belföldi turné
'Puccini Itáliája' operagála
Koncertszerű előadás

19:00 : Pécs
Kodály Központ

A PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar hangversenye

19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Miklósa Erika
Savaria Szimfonikus Zenekar
BACH: III. Brandenburgi verseny, G-dúr, BWV 1048
BOCCHERINI: D-dúr divertimento – Éjjeli őrjárat Madridban
GRIEG: Holberg-szvit op. 40
HÄNDEL: Szerelmi mámor „Il delirio amoroso” HWV 99
A mai nap
történt:
1932 • A Székely fonó bemutatója (Budapest)
született:
1875 • Huszka Jenő, zeneszerző († 1960)
1967 • Lukács Gyöngyi, operaénekesnő