Caravaggio, Canaletto festészetét, a barokk operaszerzők színházát nem az jellemzi, hogy az ókori, mitológiai, bibliai hősöket kortársi viseletben és miliőben ábrázolták. Inkább az, hogy a koruk környezetében ábrázolt kortárs személyeket az ókor történelméből, a mitológia, biblia világából választott címkékkel látták el. Saját kora arisztokrációjáról hogyan is írhatott volna Monteverdi olyan merész operát, mint a Poppea megkoronázása? Több ezer éves személyekhez és témákhoz fordulni egyfelől divat volt a művészetben, másfelől kényszerűség, különben nem adhatták volna el(ő) műveiket, sőt a legnagyobb kellemetlenségeket zúdították volna a maguk fejére.
Mindennek tetejébe a barokk kor óta eltelt néhány száz esztendő, ami alatt a színpadi művészet rengeteget feljlődött – amíg elérte a színházi építészetnek, előadóművészetnek, technikának, infrastruktúrának stb. nagyjából a XX. század közepi szintjét, művészi nívóját, amely az én színházi, illetve operajátszási eszményem. Ha onnan tovább fejlődött volna, az ellen nem lenne kifogásom. Jelenleg azonban egy atavisztikus folyamat áldozatai vagyunk, az igénytelenség és a primitívség tombol a színpadon, diktatúrára (itt az ízlésére gondolok) jellemző nagyképűségével: aki ezeket a dolgokat nem érti, érezze magát ostobának. Kérem, amikor én egyre több igényességet, fejlődést várok, nekem senki se mutogasson vissza Caravaggióra, Canalettóra.
(A másik hivatkozás, amit annyira szeretek, amikor a szereposztást és a díszletet kifogásolom: láttam volna, milyen volt Shakespeare színháza! Nem akarom látni, nem olyant akarok látni, mert azóta eltelt négy évszázad.)
OFF: Köszönöm szépen a húsvéti nyuszinak, hogy ilyen hamar helyreállította az oldalt!
A 2/66 sz. "Tatjana-levél" tartalmi lényegével értek egyet.
Magától értetődő, hogy a Hunyadi Lászlót -vélhetően Bécs kivételével- mindenhol aktualizálva játszhatták: ez a mű szellemiségéből, születése körülményeiből egyenesen következik. Mivel most rest vagyok máshol keresgélni nincs kéznél más forrás, wiki szócikkének idevágó részét másolom be:
" Ehhez (ti. a nagy sikerhez - ED) kétségkívül hozzájárult a közhangulat is: az opera történelmi cselekménye egy Habsburg származású magyar királyról festett meglehetősen gyászos képet: V. László a darabban döntésképtelen, a hatalomra törő arisztokrata oligarchák bábja. Hasonló volt a helyzet az 1840-es években uralkodó V. Ferdinánddal kapcsolatban is, legalábbis a kortársak így érezték."
Politikai tárgyú operát -és a Hunyadi is az- nem lehet, nem szabad "sterilizálni", mindenkori aktualizálása nem csupán lehetséges, de szükséges is. Egy olyan opera, amiben a fentiek szerint "hatalomra törő oligarchák" nyomulnak, mindig aktuális a "rendezői színház" számára és koronként aktualizálható. Cillei Ulrikok is mindig voltak, vannak, lesznek. Vannak köztük, akik megússzák és vannak, akik nem. Miként V. Ferdinándot is rendesen "letették".
Közelebbi példa: Ferenczy Károly bibliai képei, amelyeken nem az ókori Közel-Kelet, hanem saját kora jelenik meg!
Inkorrekt dolog az ellenérvek sorát azzal kezdeni, hogy a másik fél hamarosan betölti a 84. életévét. Nagyon inkorrekt!
És Caravaggio bibliai jelentei? Mindegyik bibliai jelenetben a saját korabeli környzetben és ruhákban jelenítette meg a bibliai alakokat! És nemcsak ő! Azokon a képeken ez nem zavar, de ha ma csinál valaki ilyesmit, az már igen. ez mindig is létező jelenség volt teljesen mindegy, hogy miért és hogyan, de megvolt. Aki végig nézte alaposan a Szépművészeti Múzeum Caravaggiotól Canelettóig kiállítását, az tudja miről beszélek.
Nem derül ki, hogy hol zajlott a XIX. századi előadásról készült a kép. Az operát a Nemzeti Színházban mutatták be, de (a Wikipédia szerint) „még a 19. században színre vitték Bécsben, Zágrábban és Bukarestben is”. Egyáltalán nem biztos, hogy ez az előadás aktualizáló volt, hát még, hogy rendezői színház.
A Nemzeti Színház és a legtöbb színház többnyire anyagi gondokkal küzdött, olykor súlyosakkal is. Historizáló díszlet- és jelmezkészletekkel dolgoztak, és igyekeztek érzékeltetni egy régebbi történelmi miliőt. Valószínűleg a látványtervezés sem mélyült el történelmi, építészeti és néprajzi kutatásokban, nem is volt ilyesmire igényük az alkotóknak. A közönségnek sem, akinek talán nem a pontos kor- és stílushűség volt az eszménye, hanem a pompa, ha már uralkodói környezet illúzióját kell kelteni. Az lehet, hogy ha a színpadon feltűnik egy akkor éppen divatos ruhadarab vagy lakberendezési ötlet, azt nem tolerálták volna, de ilyesmit mi sem tudunk kideríteni a képről.
Mi könnyebben érzékeljük az aktuálizáló látványt, mert a vizuális világunk drasztikusan eltér a korábbi történelmi korokétól.
Szép a kép, de sajnos kínossá tette az oldal olvasását: minden sornál mozgatnom kell a vízszintes gördítősávot.
Ez a kép a Hunyadi László egyik 19. századi előadásáról készült metszett.Na már most, hogy az ábrázolás hiteles, akkor azt hiszem már a 19. században is létezett aktualizálás a színházban és rendezői színház. Szemmel láthatóan ugyanis a rendező nem a 15. századot jelenítette meg a színpadon, hanem saját korát, vagy legalább a 18. század legvégét, a 19. század elegelejét. Ez nem egy középkori, hanem inkább egy későbarokk vagy klasszicista épület belső, ahogy az énekesek ruhái sem igazán idézik a késő középkort.
Figyelem! Egyetértek Ókovács Szilveszterrel! Nem kicsit, hanem nagyon és nem először. Ilyesmiket szoktam e témában beírogatni a magam szerény színvonalán, legutóbb ld. Erkel-topik/9065, éppen a kérdéses Magyar Idők-cikk kapcsán.
Afölött persze már Főigazgató Úr is érthető (?) "nagylelkűséggel" elsiklik, hogy a cikk végső és valódi célja nyilvánvalóan nem annyira és nem elsősorban a "rendezői színház", benne MÁO-s "rendezői színházas" produkciók bírálata, hanem az, hogy a választási kampányidőszak hajrájában a kormányközeli kormányszócső még a "rendezői színház" toposzát, hamis narratíváját is beveti a szüntelen migránsozás gazdag szegényes, primitív eszköztárába.
(A 2/66-os Tatjana-levelet ihlető cikket ld. itt t.k. Erkel-topik/9064)
Már most jelzem itt: A Dankó Rádióban, a "Túl az Óperencián" operettműsor vendége lesz egész jövő héten (április 2- 7.)
Ókovács Szilveszter operaénekes, televíziós szakember, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
http://www.origo.hu/kultura/20180330-es-megis-mozog-a-fold-okovacs-szerint.html
Nézd csak: a vágyad teljesült!
Az "évtizedek óta tartó operarendezői tébolyról" (ami évszázadok óta tart) és a cikk szellemiségéről, nézetem szerint valós céljáról bővebben Erkel-topik/9065-ben.
A MIGRáCIO MEG A TERORIZMUS,ez megy most/peldaul a Badeni Tosca/. Ha már annyira kel a modern, akkor rendeljenek a szináz direktorurak kortárs zeneszerzoknél. Még jobb - rendeljenek ROCKOPERAT.
Hogy az évtizedek óta tartó operarendezői tébolynak mi köze van a pár éve problémává váló migrációnak, azt nem értem, és az írás sem tudta velem megértetni. Azt azonban remélem, hogy az operaházi vezetés, élén Ókovács Szilveszterrel és Anger Ferenccel, megszívlelik Boros Attila intelmeit, ha már a Magyar Időkben jelentek meg. Bár nem hinném.
Kedves Búbánat, koszonom szépen - ez jo cikk. A cseh és szlovák kollégáinkat értesítettem, ha nem értik majd lefordítjak, operaplus.cz , ép a muncheni Les Vépres siciliennesrol vitatkozunk. Ez most jol jott.
2018. MÁRCIUS 26. HÉTFŐ 12:31 Magyar Idők
SZÍNHÁZ VAGY ERŐSZAK?
HATALMAS MANIPULÁCIÓ FOLYIK A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÉT ELVESZÍTŐ EURÓPÁBAN
Boros Attila
Sok szó esik az utóbbi évtizedekben az úgynevezett „rendezői” színházról, ugyanakkor egyre inkább háttérbe szorul a szerzői, az eredeti szerzői szándékot megvalósító színház. A rendezők nagy része kisajátította az alkotók műveit, és színpadra állításuk helyett egyszerűen átírja a darabok mondanivalóját, megváltoztatva a cselekményt.
Tudomásul kellene végre vennie világszerte a színházi maffiának, hogy egy mű átírása nem azonos a rendezéssel. Hazug demagógia az arra való hivatkozás is, hogy az internet és az űrutazás korában ilyen előadásokra vágyik a közönség, mert az eredeti remekmű idejétmúlt, korszerűtlen, és a ma emberének nem mond semmit.
Legvadabbul az operairodalom alkotásait vették célkeresztbe. „Modern rendezés” – ezzel a bűvös fogalommal ámítják és manipulálják a közönséget. Csakhogy ez finoman szólva csúsztatás, sokkal inkább hazugság, mert se nem modern, se nem rendezés. Egy opera cselekményének, helyszínének önkényes, durva megváltoztatása, a szerepek, szereplők egyéniségének visszájára fordítása, a műben megjelenő, a szerző által megírt pozitív tendenciák kigúnyolása – mindez nem tartozik a rendezés témakörébe, a rendezők szerepkörébe.
A színpadra állítók ma már nyíltan saját neoliberális politikai világnézetüket, zavaros gondolatok, ideológiák tömegét zúdítják a gyanútlan közönségre, amelynek fogalma sincs arról, hogy valójában mit is lát. Ma már tudjuk, mert nyakig benne élünk, hogy több évtizedes céltudatosan előre megtervezett szellemi és politikai bomlasztó háttérmunka eredménye ez is.
Operalátogató nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy a szerző által megírt eredeti formájában nem találkozhatnak a nagy remekművekkel. Mindez büntetlenül tehető, hiszen a zeneirodalom zseniális alkotói már rég nem élnek. Hatalmas manipuláció folyik e téren is a kulturális örökségét elveszítő, sőt azt ma már büszkén megtagadó Európa szellemi életében.
A rendező feladata a színpadi alkotásnak a szerző szellemiségéhez, mondanivalójához hű tolmácsolása a közönségnek. Mert ne feledjük, a közönség drága pénzért nem X. rendező beteges agyszüleményeire, eltorzult lelki világára, hanem elsősorban Verdi vagy Wagner és a többiek operáira, az énekesekre, a zenére kíváncsi.
A második világháború után kapott lábra leginkább német exportból a rendezői színháznak nevezett irányzat, ami napjainkra totális káoszba vezetett. Otto Klemperer (1885–1973) világhírű, Pesten is működött karmester írja levelében Londonból 1968-ban Tóth Aladár egykori operaigazgatónak: „…azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangversenyszerű előadása részben megoldja az operakérdést. Mert így a zenéről nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervező, sem egy bolond rendező.”
Jóllehet Klemperer a 20-as években berlini fő-zeneigazgatóként tág teret engedett az akkor egy időre divatba jött, aztán szerencsére eltűnt avantgárd rendezéseknek. De mint etikus művész és vérbeli színházi ember, jól tudta, hol a határ.
A fogalom valódi értelmében vett modern rendezés a remekművek mondanivalójának tiszteletben tartásával, azok szellemében a mai fejlett színpadtechnika eszközeivel – világítás, vetítés, mozgatható játéktér, elektronika stb. – állítja színre, viszi a közönség elé a kortalan remekműveket. A szereplők jellemének hangsúlyosabb kibontása, egy-egy cselekmény, eseménysor plasztikusabbá tétele mind-mind fontos része a színpadra állításnak.
Talán nem szükséges bizonyítani, hogy egy Mozart, Wagner, Verdi, Puccini és a többi lángelme jobban tudta, mit akar kifejezni, elmondani műveiben, mint a rendezéssel foglalkozó tucatnyi zeneellenes dilettáns. Mert „végül is” (?!) a zene a legnagyobb ellensége az ilyen átírt, átértelmezett opera-előadásnak. A zene, amely az eredeti cselekményhez készült. De épp így a szöveg sem bírja el az erőszaktételt.
A szöveg minden mondata, a zene minden üteme ellenáll. Mert az mégiscsak abszurd és a teljes szellemi meghasonlás jele, ha egy klasszikus opera színpadán atombunkerek között, internálótáborban, roncstelepen, szemétdombon vagy a mostanság „trendi” elmegyógyintézetben és hasonló helyszíneken játszódik a cselekmény, vagy – ahogy már erre is van példa – patkányoknak öltöztetett szereplők népesítik be a Lohengrin színpadát. Lásd Bayreuth, a Wagner-utódok nagyobb dicsőségére.
A magyar közönség is testközelből „élvezhette” az Erkel Színházban Katherina Wagner Lohengrin-rendezését 2004-ben, amikor is egy Lenin-szoborral hitelesített kommunista pártgyűlésen I. Madarász Henrik király szónokolt… Ha a rendezőknek ilyen naprakész, „haladó” aktuális ötleteik vannak, akkor elképzeléseikhez egy másik darabot kell íratni, mert a régebbi komponisták operái méltatlanok és alkalmatlanok az effajta „üzenetek” bemutatására.
A legnagyobb vesztes azonban a közönség, amely drága pénzért nem tudja, mit is lát. Hiába tiltakoznak muzsikusok, karmesterek és a közönség is, a diktatúra, a szellemi terror marad.
Milyen szépen is hangzik az ENSZ 1948-ban deklarált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idevágó cikkelye: „Minden szerzőnek joga van tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” De ki véd meg egy halott szerzőt?
Ma már tudjuk: a színházakban eluralkodott rendezői terror azonban csak a felszín és következmény. A szálak jóval mélyebbre vezetnek, és ez már nem művészeti kérdés. A XX. század materializmusa, a nemes eszmék és eszmények kétségbe vonása, a transzcendencia, a szakralitás tagadása, ez a nihilbe vivő szellemiség jelenik meg ezekben az átértelmezett, meghamisított, adott esetben a mítoszt, a vallást, a szerelmet, a legendát is kicsúfoló színházi produkciókban.
Tudomásul kellene venni, hogy a remekművek, az operák is az emberiség kulturális és szellemi kincsei. Egy-egy ember semmilyen ideológiai indokkal sem sajátíthatja ki azokat. Sajnos az operákra nem vonatkozik a világörökség törvényes védelme, mint a történelmi városrészekre, műemlékekre. Ha ezeket a védett objektumokat nem szabad átépíteni, befalazni, tönkretenni, miért lehet ezt nagy komponisták csodálatos műveivel megtenni? Ez azonban már felveti az erkölcs, a morál kérdését is.
Ortega a múlt század derekán tökéletesen és jövőbelátóan megfogalmazta: „Nem arról van szó, hogy a tömegember egy most születő erkölcs kedvéért lemond egy elavult morálról, hanem arról, hogy életét semmiféle erkölcsnek nem akarja alávetni. Az erkölcstelenség mára már kelendő bóvli lett, s bárki hivalkodhat vele.”
Nem dughatjuk homokba a fejünket, látni kell, hogy Európa először szellemileg és erkölcsileg roppant meg halálosan, majd ezt követte és követi a minket körülvevő migráció és társadalmi összeomlás. Lehet, hogy régi bevált receptjét ismétli a történelem?
itt off
A kérdéses épület (Andrássy út 83-85.) nem főúri palota volt, hanem -csakúgy mint a vele szemben álló Andrássy út 88-90.- a MÁV Nyugdíjintézetének bérháza, mindkettő építésére a MÁV adott megbízást. Szomorú látvány mai állapotában...sok turista fényképezi a romos épületet. A házban kétszer volt tűz, 1929-ben és 2014-ben, további érdekességek, képek itt olvashatók-láthatók.
Ilyen volt...
és ilyen ma...
Egyelőre csak a sablon-közlemény olvasható az operaházi tűzről, gyűjtve itt. A Kodály-köröndi épület égését magam is láttam, mivel nem túl messze lakom onnan és amikor az interneten olvastam a hírt, átkozott kíváncsiságomnak engedve :-) odamentem megnézni, mi történt...akkor már elkezdték az oltást, rémes látvány volt. A ház máig és még hosszú ideig lakatlan (lesz). Úgy tudom, jogi huzavona miatt egyelőre senkinek semmi nem oldódott meg, de nem néztem utána. Továbbiak a házról efölött.
Az egykor főúri palota volt és négy éve történt a tűz eset. Sajnáltam a lakókat is és sajnáltam a műemléképületet is.
Néhány kérdés:
Vajon mitől gyulladt ki? Érdekel ez valakit egyáltalán? Ki lesz a felelős? Mekkor keletkezett kár? STb, stb...
Sajnos eszembe jut a Kodály-körönd sarkán álló csodálatos lakóépület, melynek tetőszerkezete nem tudom, már hány éve - éppen bizonyos emeletráépítési munkák során - kigyulladt és a Nagykörútig látható lángokkal égett. Ha jól tudom, a mai napig nem hozták helyre és a felső színten lévő lakások részben vagy teljesen használhatatlanok. Viszont megoldódott azon lakásoknak a helyzete, melyeknek lakóival nem tudtak a ráépítés ügyében egyezségre jutni!
Nem. A lángot, a Párizs lángjait, a Tűzmadarat és A walkür Tűzvarázsát próbálták...eloltani.
A tűz angyalát próbálták?
Az Operaház ezt a közleményt adta ki:
„Az Operaház tetőszerkezetén ma délután kis területen tűz ütött ki az 5. emeleti egykori festőműterem magasságában. Az épület korszerűsítését végző konzorciumtól az alábbi információt kaptuk:
A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet azonnal lokalizálták, eloltották, amely mintegy 15 nm-en rongálta meg a tetőt. A tűzoltók felügyelik, hogy további tűzterjedés ne történhessen, valamint vizsgálat folyik a tekintetben, hogy mitől keletkezett a tűz. A tájékoztatás szerint személyi sérülés nem történt, a tűzoltók jelenleg feltárásokat végeznek a tetőn.”
Mai hír az internetről:
Kigyulladt az Operaház
Mintegy tíz méter hosszan izzott a tetőszerkezet deszkázata.
Márkus Lászlótól nem tudjuk megkérdezni, miért hozta ki a bariton Bánk bánt...és ha megkérdeznénk, lehet, hogy ma is tenor-Bánk hiányra hivatkozna, ami alig hiszem, hogy megfelelt a teljes valóságnak. Természetesen maga az előadás jó lehetett, de 100%, hogy egy "tenor Palló Imrével" lett volna az igazi. Egyetértek, hogy tenor-operát tenorral kell előadni, főleg, ha van tenor...vagy sehogyan. Még egy nemzeti operát is lehet pihentetni kényszerhelyzetben. Kényszerhelyzet pedig nincs: ha jól emlékszem, itt a fórumon is többen cáfolták, hogy ne lenne alkalmas tenoristánk a Nagyúrra.
Nem tudom, annak idején miért transzponálták Bánk bán szerepét baritonra - egy dolgot viszont tudok: komoly zeneértői múlttal, képzettséggel és rendszeres oprelátogatói gyakorlattal rendelkező Szüleim és Nagyszüleim is ódákat zengtek a háború előtti Bánk bán előadásokról, és benne Palló Imre alakításáról. Az akkori narratíva szeint nem volt megfelelő tenor a szerepre, ezért történt a változtatás. Én már csak a vissza-tenorizált Bánkot láttam, Simándyval, Ilosfalvyval,majd másokkal, tehát összehasonlítási alapom nincs. Véleményem viszont van: ha van megfelelő énekes, aki a szerepet megjeleníteni képes, nem szabad hozzányúlni. Ha nincs, nem kell előadni! Ez roppant egyszerű. Végső fokon a zeneszerző valamikor tenorra álmodta meg az operát, holtában is vannak - lehetnének - jogai!
Bocsánat, annak idején nem "csak" Bánk szólamát tették át bariton fekvésbe, de a megfelelő hangzás, összhangzat miatt az egész operát át kellett hangszerelni, különben borult volna az egész!
Hát akkor valamelyikünknek nagyon rossz az ízlése vagy nekem, vagy neki :-). Persze az általam látott előadáson a közönség hosszasan tapsolt.
Nem lehet, hogy neki tetszett?
Sajnos nem igazán újdonság, hogy Erkel Ferenc kottákat nem adnak ki Magyarországon. Néhai Kocsis Zoltán beszélt még valamikor évekkel ezelőtt egy interjúban, hogy Bartók Béla (!!!) népdalgyűjtései „x”-edik kötete kiadásra készen áll a Bartók Archívumban, de a kiadásra nincs pénz. Azóta se lett. Amikor Áder János Köztársasági Elnök a Zeneakadémián búcsúztatta, valahogy erről nem beszélt.
Bariton verzióról már korábban megírtam a véleményemet, szereplő(k)től függetlenül. Már fiatal koromban, amikor először olvastam arról, hogy egyáltalán volt-van bariton címszereplős Bánk bán, elcsodálkoztam, hogyan lehet egy operában öt (5) bariton szóló szerep és közben csak egy fél tenor szerepecske. Akkor úgy gondoltam, biztosan Palló Imrének akart a Ház ezzel (is) kedveskedni. Úgy hiszem, akkor sem volt szerencsés ez a "kedveskedés", ha nem az ő kedvéért volt, pláne nem, ma pedig teljességgel értelmetlen, okafogyott és bizonyára felbillenti a hangzásbéli egyensúlyt, ami csak egy tenor Bánkkal biztosítható.
A téma mellett ez is lehet akadály. Egyékbént meg Smetanának se a történelmi operái vertek gyökeret külföldön, ahogy Dvoráknak sem. Janacek meg nem is írt történelmi operákat. Tudtommal a Brandenburgiak Csehországban, a Libuse, vagy a Dalibor című Smetana opuszok nem igazán szólalnak meg külföldi operaszínpadokon. Az eladott menyasszony viszont annál inkább. Nem mellesleg cseheknek van Smetana összes cd kiadásuk - mi még a Bátori Máriát is csak részletekben adtuk végül ki a Hunyadi és a Bánk után, az István király nagy nehezen, magánkezdeményezésre jelent meg eredeti formájában cédén míg a többi Erkel-operából kotta se igazán van semmilyen formában - se eredeti, se húzott, se átírt verzióban - ami nyomtatásban hozzáférhető lenne. Az István király kottáját is külön az előadásokra kellett másoltatni ha jó tudom.
Azon nem gondolkodik el kedves Főigazgató Úr, hogy ez a bariton verziós katyvasz mennyire gáz zeneileg? És Molnár Levente siralmas címszereplő? És hadd ne írjam le a premier többi szereplőjével kapcsolatban mi a baj. Nem igaz, hogy nem hallotta szeptemberben.
Most tudtam átfutni Főigazgató Úr 2/64 sorszám alatt iktatott levéláriáját. Az amerikai turné műsoráról valahol, valamikor már beírtam rövid véleményemet. A 2/64 levélről pár dolog.
- a Koch Theatert nem "megkapni" fogja az együttes, hanem -gondolom- kibérelni, csakúgy mint a Carnegie Hallt. Utóbbit (és valószínűleg a Koch Theatert is) bárki kibérelheti bármilyen produkcióra, ha van rá pénz(e) azaz a Carnegie Hallba nem/sem "meghívásunk" van, ahogyan 2/64-ban áll, hanem valószínűleg terembérlés(ünk). Nagy különbség! Ha "meghívás" lenne = terem/színház térítésmentes rendelkezésre bocsátása, akkor ez a pont storno.
- Bánk bán és Sába királynője iránti várható érdeklődést Gomes Guaranyjával összevetni -mondjuk úgy- szakszerűtlen. Amerikában egy "romantikában fogant operai indiántörténet" biztosan izgalmasabb mint egy Visegrádon és a Tisza partján, a 13. században játszódó magyar történet. Ez fordítva is igaz (lenne), nem is tervezik Pesten a Guaranyt, sem vendég sem saját produkció formájában...tudtommal.
- "csehek be tudták vezetni Janáceket, Dvorák és Smetana pedig egy-egy művel eleve jelen van az operavilág peremén,.." A cseheknek (és a Janaceket adó morváknak) nem kellett bevezetni a három mestert, ők régóta és folyamatosan be vannak vezetve sok országban sok operaházban. Más kérdés, hogy nálunk alig-alig. Emlékeim szerint valamikor az ENSZ a cseh zene évévé nyilvánította a három zeneszerző közös évfordulós évét...
- ...az az ENSZ, amire Főigazgató Úr "számít" az "országmarketinggel" kapcsolatban. Arra az ENSZ-re számít, amely ENSZ elleni jelszavakat, ellenséges üzeneteket tartalmazó plakátok, hirdetések sokasága lepte el néhány hete az egész országot. Országmarketing, operai támogatás ENSZ-től: igen. Állami kampány ENSZ ellen: igen. Összefér a kettő? Alig hinném. Úgyhogy Főigazgató Úr által említett "ellenszelet" éppen mi és az ENSZ irányába fújjuk.
Tenyleg nem gondolnam, de minden lehetseges.
Szabad! Ez egy liberalis forum ugyebar.
Kerhetem privatban a nevet? Erdekelne, meghallgatnam, biztosan nem fogok vitatkozni viszont nem Fb-ozom = ott wnem tudom megnezni. Koszonom.
Reklamációval csak rossz írányba viszik a dolgokat!Az eredmény egyesek tevékenysége nyomán látható!
Vitatkozom!
Átböngészvén a MÁO honlapjára is felkerült jövő évi honlapot, hogy Lukács Gyöngyi művésznő egyedül a Turandot előadásain szerepel. Érthetetlen. Ott a Tosca, ami csodálatos szerepe, pláne Agachéval együtt (tessék csak emlékezni, milyen előadásokat produkáltak a legutóbbi sorozatban, most az év elején), Ott a Gioconda, ami kifejezetten a művásznőnek való szerep, érdekes, Agache szerepel benne, és ott az Andrea Chénier, szintén művésztársával. És akkor nem említettük még a jövő évi Parasztbecsületet, a sorozatban Santuzzát csak Komlósi Ildikó énekli. Biztos van szereposztási politika, de azért rendre a táblás házakat hozó művészeket sem kellene háttérbe szorítani. Nem merem feltételezni a szakértelem hiányát.
S ha már itt tartunk, a kiírásban más szembetűnő aránytalanságok is tapasztalhatók.
Nem is gondolnád, milyen sokan vannak a Tebadi-fanek, különösen olaszok, de magyarok is (akiket ismerek, még a Callas-rajongóknál is elvakultabbak -:))) ) akik "Renatona" (azaz a nagy Renata) minden hangját gyűjtik, legyen az bármilyen felvétel.
Egyikünk sem élt pl. Caruso idején, de attól még tudjuk, hogy nemigen volt vita, ki volt az ő korában "a" tenor. (Persze nem pl. Mozartokban, Wagnerekben.)
Mivel a két díva rivalizálásának tetőpontján a szüleim nem jutottak egymás eszébe,nemhogy én,Mario del Monaco könyvében olvastam erről.(mintha).
"Anno ki Callast,ki Tebaldit favorizálta": Tebaldit az favorizálta, akinek Tebaldi jutott. Callast pedig mindenki favorizálta...volna, ha egy estén 5-10-20 helyen énekel(hetet)t volna és ha így egy estén 5-10-20 közönség hallgathatta volna vagy akár 500 mint ma, az élő operaházi moziközvetítések korában. Egy régi találó megjegyzés szerint (kb. így szólt): Callas minden rendű-rangú kalóz- és egyéb felvételéért tűvé teszik ma is a világot a rajongók, de ugyan ki gyűjt megszállottan Tebaldi-felvételeket? Csak azért nem sorolok fel pár Tebaldi-szintű vagy inkább még jobb szopránt a maga korában és fachjában, mert lusta vagyok és mert úgyis rögtön jönnének innen-onnan az "aber"-ek és "über"-ek :-)
Még ha sarkosan is fogalmazott, Livingstonnak adok igazat! Sajnos minden igaz, amit leírt!
Igen, az utolsó Liujánál ez megfigyelhető volt!
Én sem írom le,hogy láttam már gigászi küzdelemben eltorzult arcot egy "B"-ért.
