Más forrásból a megjelölés:
Опера (народная музыкальная драма) - Opera, népies zenés dráma
A szöveg Nyikoláj Mihájlovics Karamzín: Истории государства Российского művére is épül (~Az orosz államiság történelme), és az "Ötök" műhelye is közreműködött az alkotásban.
Féltucat változata van.
- M.M. maga kettőt hagyott hátra, (1868. október a munka kezdete) 1870, 1872 - nem fogadták el egyiket sem;
A premier végül 1874. február 8-án volt (január 27. a régi naptár szerint) Szentpétervárott a Mariinszkij Színházban, főleg Júlija Fjódorovna Platónova énekesnőnek köszönhetően.
- M.M. barátja, R. K. készített még kettőt;
- az opera hangszerelésére Sosztakóvics is tett javaslatot;
- és még két változatot készített John Gutman / Karl Leonhard Bruno Rathaus (utóbbi földink), libretto / zene - a MET számára a múlt század közepén.
Az 1896-os változat már R. K. átdolgozása - negyedszázad után.
Igazi és nemzetközi sikert a második R. K. - változat hozott Fjodor Ivánovics Saljápinnal Párizsban, 1908-ban.
Ami a rímtelen jambusokat illeti, azzal vitatkoznék.
Nekem az eredeti, muszorgszkiji verzió drámailag ütősebb. A mutatóságot pedig ennek érdekében szívesen feláldodozom a magam részéről. Engem teljesen letaglózott ennek a verziónek a Tarkovszkij rendezését nyomokban tartalmazó Marinszkij Színházi előadásnak a DVD felvétele. Azóta ennek a verziónak vagyok a híve. Korszakov verziója mutatós és csillogós, de nekem felszínesebb.
Az ős-Borisz kérdése érdekes - mert szerintem az 1869-es, első, bemutatásra a szerző életében nem került verziót kellene annak tekintetni, amely verzió bizony nem ugyanaz, mint a Muszorgszkij által átdolgozott, 1872-es verzió, amelyet végül bemutattak Muszorgszkij életében. Legjobb tudomásom szerint 1976-ban ezt láthattuk az Operaházban, nem az 1869-es, ős-verziót. Egyébként én jobban kedvelem az 1872-es verziót.
Papp Márta Muzsikában megjelent cikke jól összegzi a két verzió közti lényeges eltéréseket:
"A Borisz Godunov elsõ megfogalmazása 1868/69-ben keletkezett, Puskin drámája nyomán, a szerzõi kéziraton a következõ mûfaji megjelöléssel: "Zenei színmû (muzikalnoje predsztavlenyije) négy részben, hét képben". Muszorgszkij a Puskin-mû huszonöt jelenetébõl fõképp azokat zenésítette meg - jórészt változatlanul átvéve a dráma rímtelen jambusokban vagy prózában írott szövegét -, melyek Borisz cárral kapcsolatosak: Borisz úgynevezett "trónrahívását" a novogyevicsjei kolostor udvarán játszódó népjelenetben (Puskin 2. és 3. jelenete, a továbbiakban P. 2, 3), a koronázást (P. 4), a Kreml cári lakosztályában játszódó (P. 7 és 10), továbbá a Vaszilij Blazsennij-székesegyház elõtti jelenetét (P. 17) és Borisz halálát (P. 15 és 20).2 Ezenkívül az opera második "részében" két teljes Puskin-jelenet megkomponálásával (Cella a Csudov-kolostorban P. 5, Kocsma a litván határon P. 8) elindította a dráma másik fõhõsének, Grigorijnak a pályafutását. Egy nem egészen megbízható kortársi feljegyzés, Vlagyimir Sztaszov emlékezése szerint már ekkor, az 1. verzió keletkezése idején elkészült volna a Lengyelországban, illetve Litvániában játszódó Szökõkút-jelenet, Grigorij merészen ívelõ pályájának következõ állomása; e jelenetnek ha nem is elkészültét, de tervezését megerõsíti egy vázlat az elsõ verzió egyik autográf lapjának hátoldalán. Mindenesetre akármilyen fázisban lehetett az 1. verzió lengyel jelenete, végül nem került be a darabba. Ilyenformán Grigorij a Kocsmajelenet végén nemcsak a határmenti kocsma ablakából, hanem a teljes operából is kiugrik, bár híre és fenyegetõ árnya jellegzetes motívuma formájában végighúzódik a teljes 1. verzión. Nem a Grigorij-vonal megszakadása keltett azonban megütközést a kortársakban, hanem leginkább az, hogy az opera egyetlen valamirevaló nõi szereplõt sem léptetett föl, hacsak Kszenyija siratóját nem tekintjük elegendõnek (az 1. verzióban még sem a kocsmárosnénak, sem a dadának nem volt dala, Marina pedig egyáltalán nem szerepelt benne). "
Na és akkor legjobb tudomásom szerint amit általában ős-Borisznak adnak el az egyfajta hibridje a két szerzői változatnak: alapul veszi z 1872-es verziót és kiegészíti azt azokkal a jelenetekkel, amelyeket Muszorgszkij elhagyott az 1872-es verzióból, de megvoltak az 1869-es verzióban.
Igazad van: egy-egy verzió divatja korszakokra jellemző. De mivel a Borisz Godunov Rimszkij-Korszakov által hangszerelt változata helyett egy állítólagos ős-Boriszt 1976 márciusában (42 évvel ezelőtt!) mutattak be az Operaházban, úgy gondolom, most már lehetne választani a távoli korok divatjai közül. A kritikusoknak is vannak divatkorszakaik: talán már letűnt azon kritikusok kora is, akik feltétlenül aláértékelik a mutatósabbat.
A Korszakov-féle verzió elég sokáig "kizárólagos volt", Sosztakovics hangszerelése lassabban terjedet el. Mivel nincs befejezett, "eredeti partitúra", autográf kézirat, illetve két, Korszakov által meghangszerelt rész a Hovanscsinából Muszorgszkij életében és jóváhagyásával hangzott el, ezért nem gondolom, hogy akkora szerzői szándékokat sértő dolog a Korszakov-verziót játszani. Ettől függetlenül ha egy operának több, egymástól jelentősebben eltérő verziója van mindig vannak időszakok, mikor most éppen ez a verzió a divatosabb, mikorábban inkább egy másik verziót játszottak. Úgy tudom, hogy Budapesten mindig Korszakov hangszerelésében ment as Hovanscsina.
Belel-bele nézegetve olykor a Marinszkij Színház legutóbbi években tartott premierjeinek neten talált közvetítés felvételeibe, azért a rendezői színház szele őket is megérintette. Zeneileg azonban kétségelen, hogy jobban járnánk az oroszokkal vagy bolgárokkal, vagy a szlovákokkal, Pozsonyban rendszeresen mennek orosz darabok - most lesz Sadko premier is náluk, de tudomásom szerint a Borisz is ment náluk nem is olyan rég.
Furcsa dolog divatról beszélni, amikor Sosztakovics átdolgozása is lassacskán 90 éves. Változatlanul azt tartom egy felújítás legnagyobb problémájának, hogy nincsenek hozzá megfelelő hangú és személyiségű énekeseink, viszont nagy a választék itthoni és külföldi rendezők közt, akik hajlamosak lennének blődlit csinálni belőle, sok pénzért. Legjobban egy orosz vagy bolgár társulat „autentikus” vendégjátékának örülnék (az Erkel Színházban).
A Korszakov-féle hangszerelés viszonthallása Budapesten szerintem kérdéses. Manapság divatos a Sosztakovics hangszerelte verzió - Gergiev is ezt vette fel a Marinszkij Színház együttesével. Nekem ezzel sincs semmi bajom. És van egy eddig el nem hangzott, magyar kutató általál készített Hovanscsina hangszerelés is. Itt van belőle egy részlet. De a teljes opera így még nem hangzott el sehol.
Köszönöm. Oláh Gusztáv utóbbihoz készült tervei közül ezt sem győzöm csodálni:
Békés András 1972-es rendezése egyébként már az 1960-ban indított felújítási hullám „modernizált” darabjának számított. Korántsem díszes, inkább puritán díszletelemek sugallták a társadalmi környezet dekadenciáját. A történelmi helyszínt, a pompát és a hatalmat csak a mindvégig fekete háttér előtt aranyló hagymakupolák érzékeltették. Önmagában nem volt szép, sem méltó a Rimszkij-Korszakov-féle hangszerelés gazdagságához. Csupán a színpompát képviselő, kifejező jelmezekkel kiegészítve, az előadással együtt megszerethető. Vagy inkább ragaszkodásra intő...
Ez esetben valószínűnek tartom, hogy az eredetileg tervezetthez képest későbbi alkalommal készült el a felvétel.
Hovanscsinához Kovalikot akarták visszahívni - mintha évekkel ezelőtt valaki ezt nyilatkoz volna. Talán Ókovács? Vagy még Győriványi? Nem tudom. Én örülénk egy történelmi milliőt idéző rendezésnek mindkét Muszorgszkij opera, de az Igor herceg esetében is. Korszakov Cári menyasszonya ment pár éve Londonban - a színpadképek alapján elég modern rendezésben és meg is bukott. Pedig nem rossz, sőt, nagyon közönuségbarát operáról van szó - Hópelyhecske, Szadko még ezeket lehetne Korszakovtól számításba venni. Az aranykakast én nagyon szeretem, de nem biztos, hogy a közönség kegyeut elnyerné. Tudom- anno ezt játszották tőle.
Kettő is volt. A hazai bemutató 1936-ban, Issay Dobrowen és Oláh Gusztáv rendezésében (díszlet Oláh Gusztáv, jelmez: Márk Tivadar, koreográfia: Brada Rezső). És az első felújítás 1955-ben, amikor Oláh Gusztáv és dr. Kenessei Ferenc állította színpadra a darabot (díszlet Oláh Gusztáv, jelmez: Márk Tivadar, koreográfia: Harangozó Gyula).
A MÁV Istvántelki Főműhelyének férfikara is közreműködött az 1936-os bemutatóban:
Díszletterv az 1955-ös felújításhoz:
Kedves Zéta! Nagyon köszönöm a küldött linket!!!
Igen, láttam. Fekete-fehér, emiatt a színpompás jelmezek nem érvényesülnek úgy, mint élőben, de mégis nagyszerű hangulata van. Komlóssy nagyon szép benne és ő is, de minden szereplő is kitűnően énekel.
Sajnos nem láttam, de szerintem is attraktív darab, ha a fő szólamokat vérbő énekesek abszolválják. A budapesti előadás ékességének tartották id. Harangozó Gyula szövegkönyvét és koreográfiáját a Polovec táncokhoz, mely alkotása egyfelvonásos balettként (illetve balett-estek részeként) még évtizedekig fel-felbukkant a műsorrendben. Erről már személyes tapasztalataim is lehettek.
Láttad is azt a tv-felvételt? Én ugyanis csak egy malőrjéről értesültem, sajnos ma már lehet nyíltan beszélni róla. Amikor két nyilvános operaelőadást szántak a tv-felvétel alapjául, Komlóssy nem tudta vállalni Márfát. A televízió (talán az adásrendező) viszont azt mondta, Jablonkay Évával nem készíti el, mert nem találja képernyőre alkalmasnak. (Tény, hogy Komlóssy arca kivételes vizuális élmény volt, az Operaház viszont okkal bizonygatta, hogy az adott pillanatban Jablonkay vokális alakítása jobb.) Emlékem szerint nem tudtak megegyezni, ezért a felvételt nem mutatták be, vagy el sem készült.
Sajnos a Békés András rendezte Hovanscsina előtti operaházi bemutató úgy hiányzik az OSZMI adattárából, mintha nem is lett volna.
Azon előadások idején még nem ismertem a Hovanscsinát, csak halványan emlékszem korabeli színlapokra, amelyek szerint Tiszay Magda mellett (vagy után) Tamássy Éva is énekelte Márfát. Egy másik emlékem pontosabb: az 1960-as években készült egy televíziós felvétel (részlet), amelyen Szabó Anita énekelte Márfa jóslatát, mögötte lángtenger lobogott. (Noha akkor hol vannak még a lángok?)
Én itt találtam... http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/vaszy/ujjlenyomat12.html
Amúgy úgy tűnik, hogy nem időskori visszaemlékezés, de persze bizonyíték maga a hangfelvétel lenne...
Kétségtelen, változhatott a szereposztás az előzetesen kiadotthoz képest, amin valamilyen oknál fogva már nem változtat(hat)ott a pozsonyi kiadású napilap szerkesztősége. (Ugyanis az Új Szó a CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA - Bratislava, volt.)
Egyébként olykor megesik a legnagyobb művészekkel, alkotókkal, hogy idős korukban valamire pontatlanul emlékeznek vissza.Vaszy Viktor az 1950/51-es évadban tíz operát vezényelt Budapesten az Operaházban illetve a Városi (mai Erkel) Színházban. Az Opera tíz mű előadására szerződtette, közöttük volt a Hovanscsina, a Figaró házassága, a Bohémélet, a Pillangókisasszony és A denevér. Amennyiben ebből az időből származnak Vaszy feljegyzései, úgy még inkább valószínűsíthető, hogy nem csalta meg az emlékezete. (Ha hosszabb időtávlatból tekintett vissza a -rádióban is közvetített - előadás szereplőgárdájára, sőt esetleg két szereposztásban is vezényelte a Hovanscsinát, úgy nincsen abban semmi rendkívüli, ha netán két operaénekes személyét a másik bemutatóból nevezi meg.)
Egyébként Zétát kérdezem, hol nézhetnék utána a hivatkozott forrásnak:
„Vaszy Viktor feljegyzései szerint 1950. februárjában rögzítette a Rádió a Hovanscsinát Losonczy György (ugye, Ő sem volt basszus), Laczó István, Joviczky József, Palló Imre, Littasy György, Tiszay Magda, Czanik Zsófia, Galsay Ervin és Fekete Pál előadásában... Jó lenne újrahallgatni...” (60258. sorszám)
Hol található meg ez a feljegyzés? - ugyanis ha szabadon hozzáférhető, kutatható, úgy én is szívesen betekintenék abba a dokumentumba, további kortörténeti – akár rádióbeli – adatokhoz így jutnom.
Igen, értem én a dolgot persze. Ilyen esetekben legtöbbször arról van szó, hogy az előzetesen megadotthoz képest változás volt a szereposztásban, de ezt a műsort közlő lapokban már nem javították. (A ilyen szempontból a Rádióújság - melyből egyébként szerintem nagyszerűen gyűjtöd ki az információt - sem feltétlenül hiteles forrás.)
• Uj Szó, 1950-03-05 / 55. szám, vasárnap
Miután hangfelvételről közvetítette a rádió a Hovanscsinát – a szerkesztőségnek a szereposztás megadásakor - 1950. március 5. lapszám - már tudniuk kellett volna, kik énekeltek az ominózus, két héttel korábbi (február 21-i) előadáson az Operaházban. Tehát, az is lehet, hogy Vaszy Viktor tévedett a visszaemlékezésében, és mégis az Uj szó közlése a helyes?
A tévéfelmvételt nem láttam, de én ezt a szereposztást is szeretem hallgatni.
Jav: ... nem Ferencsik, hanem Kórodi.
A tv felvételen Begányi van Faragó, és Kováts Kolos Szalma helyett, nem Kórodi vezényel, hanem Kórodi.
Kellően látványos rendezésben nagyon... amikor utoljára ment Pesten, még Székely Mihály élt... Debrecenben jóval később, még a 70-es években is sikerrel ment...
Egyébként emlékezzünk meg róla, hogy anno az Igor herceg is kvázi repertoár dasrab volt, majdhogynem állandóan adták. Még Szegeden és Debrecenben is voltak Igor bemutatók! A közönség szerette- nem tudom ma szeretné-e.
Az 1972-es bemutató hangfelvétele is létezik és megvan:
Mogyeszt Muszorgszkij: HOVANSCSINA
Zenés népdráma öt felvonásban.
Szövegét írta: Mogyeszt Muszorgszkij
Fordította: Nádasdy Kálmán
Kiegészítette és hangszerelte: Nyikolaj Rimszkij-Korszakov
Hovanszkij Iván herceg – Faragó András
Andrej herceg, a fia – Bartha Alfonz
Golicin herceg – Szőnyi Ferenc
Saklovityij, bojár – Melis György
Doszifej, az óhitűek feje – Szalma Ferenc
Márfa, fiatal özvegy – Komlóssy Erzsébet
Emma, fiatal német lány – Szabó Rózsa
Varszonofjev, Golicin bizalmasa – Katona Lajos
Kuzka, sztrelec – Nagypál László
Egy írnok – Palcsó Sándor
Első sztrelec – Varga András
Második sztrelec – Domahidy László
A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara
Karigazgató: Nagy Ferenc és Németh Amadé
Vezényel: Ferencsik János
(Magyar Állami Operaház, 1972. március 1.)
Vaszy azt is írja, hogy utána többször ismételték, tehát meg kéne lennie (valahol)...
De jó lenne ez a hangfelvétel, ha előkerülne és leadnák! Az 1972-es bemutató premierjét a rádió közvetítette, 1973-ban pedig a tv is felvette. Nagyszerű mindkettő, tehát erősen meggondolom, hogy ha előveszik újra, megnézem. (Szereposztástól, és legalább annyira rendezőtől is függ. )
Ami a Hovanscsinát illeti: Ez az 1950. február 21-i előadás. A rádióújság, amit Búbánat - gondolom - idéz, tévesen írja a szereposztást (Vaszy Viktor viszont jól emlékszik): Ivan Hovanszkij Losonczy György, Doszifej pedig Littasy György volt.
Ami a Rádió archívumát illeti, arról jobb nem beszélni. Az 50-es években akár heti több alkalommal is közvetített az Rádió az Operaházból, vagy az Erkelből (viszont nem feltétlenül vettek fel mindent). Most meg jó, ha egy tucat felvétel megvan 1956 előttről.
Kedves Klára, köszönöm, nem emlékeztem, hogy ilyen későn váltak szét "hivatalosan".
Kedves Lajos, az akkori férj Giovanni Battista Meneghini - innen a Maria Meneghini Callas név - akivel 1949-ben házasodtak össze és 1959-ben Onasszisz okán váltak el. Köztudott volt, hogy Meneghininek olyan igényei voltak fellépti díjban, útiköltségben, és egyéb juttatásokban, melyek más énekesek házastársait nem illették meg, és amiket csak komoly nehézségek árán tudott a MET teljesíteni, ha egyáltalán.
Callas először az 1956/57 évadban lépett fel a MET-ben, Norma, Lucia és Tosca szerepében., ezt több további fellépés követte. Callas életéről és pályafutásáról igen részletes leirás található a Wikipédián.
Jajj, nem erről beszéltem, hanem a Callas-ügyről.
Cilikém, én nem akarlak egyáltalán földig alázni, de ez a molesztálási eset hogy kerül ide? És ettől Szilveszteretek jobb művészeti vezetés terén, mint Levine volt a MET-ben? (Bingről már nem is beszélve.) Főleg Angerrel megerősítve, megfejelve a nagy szakértő Soós Emesével? Biztos?
Legalább kiderült egyrészt, hogy összekevertem valamit az emlékeimben, én se fiatalodok, másrészt az, hogy igenis képes vagyok belátni, ha tévedtem. Legalábbis néha. Ha nagyon kényszerítenek és nincs mód kimagyarázni. Tessék, most boldogok vagytok, hogy porig aláztatok? (Felemelt orral, világfájdalommal balra el.)
Fineszes újévi ajándék Cilikétől, a Tévedhetetlentől, a Megmondótól, hiszen ilyen (rén)szarvasbakit csak gesztusként ír le egy Cilike.
Kedves Kára, ki volt az "akkori férje", és melyik évből datálódik a történet? Köszönettel a válaszért!
Callas 50-szer lépett fel Bing időszaka alatt a MET-ben...
Lehet, hogy Bingért sem rajongott mondenki - a határozott, céltudatos vezetőkért általában nem rejomganak. Főleg a különböző szakszervezetek vezetői nem rajongtak érte, mert több esetben sikeresen lépett fel "kissé" eltúlzott követeléseikkel szemben, Mindettől függetlenül, 22 éven át volt intendáns és önként vonult vissza 70 évesen. Nem kevés érdemeinek egyike az 1966-ban átadott jelenlegi épület. Callas Bing vezetése alatt több évadban, több alkalommal lépett fel a MET-ben, és még többször felléphetett volna, ha akkori férje nem támaszt teljesíthetetlen követeléseket. (lásd: Bing 5000 nights an the oper - magyarul megjelent 5000 este a Metropolotan-ben c. önéletírás.)
Nem értem, hogy jön ide Levine? Ő sose volt igazgató, legfeljebb zenei igazgató. Ókovács meg nem molesztált fiúkat. Bing más eset, bár tudtommal érte se rajongott mindenki, például nem tudta felléptetni Callast.
1950. MÁRCIUS 9. , Petőfi Rádió
A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja
19.55 - 23.45: Közvetítés a Magyar Állami Operaházból (két szünettel)
Muszorgszkij: Hovanscsina
Zenedráma négy felvonásban, öt képben.
Hangszerelte: Rimszkij-Korszakov
Fordította: Nádasdy Kálmán
Vezényel: Vaszy Viktor
Rendezte: Dobrowen Issay és Oláh Gusztáv
Karigazgató: Pless László
— Hangfelvétel
Szereposztás:
Hovanszky Iván herceg — Fodor János.
Hovanszky Andrej herceg, fia — Laczó István.
Galiczyn Vaszilij herceg — Joviczky József
Saklovity bojár — dr. Palló Imre
Doszifej, az óhitűek feje — Kálmán Oszkár
Marfa, fiatal özvegy — Tiszay Magda
Emma, fiatal német lány - Czanik Zsófia
Varszonofjev, Galiczyn meghittje — Galsay Ervin
Kuzka, strelic — Domahidy László
Vaszy Viktor feljegyzései szerint 1950. februárjában rögzítette a Rádió a Hovanscsinát Losonczy György (ugye, Ő sem volt basszus), Laczó István, Joviczky József, Palló Imre, Littasy György, Tiszay Magda, Czanik Zsófia, Galsay Ervin és Fekete Pál előadásában... Jó lenne újrahallgatni...
Éppen az "ég és föld" különbségre voltam bátor rámutatni, és az ennek köszönhető több évtizedes sikeres működésre. Valamint arra, hogy vannak politikusok, akik nem beszélnek bele a művészeti élet dolgaiba!
Ami pedig az alternatív pályázókat illeti, éppen a várható sikertelenség és megbélyegzés miatt nincsenek! De mintha én is ezt írtam volna, csak kicsit más szavakkal!
Milyen blaszfémia ez, egy gondolatkörben említeni Binget, Levine-t és Ókovácsot? Szkamai értelemben ég és föld a különbség!!
Ami pedig az alternatív pályázókat illeti: ki vállalja fel önként és dalolva, hogy egy pályázat után, amelyen úgyis csak elbukni lehet, mert mindenki tudja előre, hogy ki fog nyerni, nyakára tegyék a kést, és 5 vagy akárhány évig semmilyen munkalehetőséget ne kapjon? Korunk és hazánk nem a mártírok világa.
Biztosan létezik, csak éppen az eltelt időszak színházigazgatói pályázatainak tapasztalata alapján nem pályázott, nem pályáztak! Miért kockáztatnának meg egy fiaskót? Ami egyébként azért is sajnálatos, mert aki konkurrencia-mentesen tevékenykedik, többet enged meg magának, és nem biztos, hogy mindig jó irányban halad.
Persze, ehhez nyilvános pályáztatás kellene, politikailag elkötelezetlen szakértők bevonásával, és akkor talán tudnánk, mi a másik oldal véleménye.
Egyébként az igazi egy abszolut politika-mentes szakmai vezetés lenne, ami nálunk jelenleg utópia. Érdekes lenne megnézni, hogy egyes európai vezető operaházak - London, Párizs, München -, stb. igazgatói hány évig működtek, és hány kormányváltást éltek meg. Rudolf Bing 22 évig volt a MET intendánsa, Levine 40 évig a művészeti vezető. Nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutott volna egy elnökválaszás vagy kormányzóválasztás után megkérdőjelezni, folytathatják-e tovább tevékenységüket! (bocs, most csak a művészi munkára gondoltam!)
Szerintem meghallgatni érdemes mindenkit..., ha másért nem, hogy igazolva lásd önmagad amiért másképp döntesz.
De szerinted létezik olyan, akinek a javaslatait érdemes lenne meghallgatni, mert hiteles szakértelmű ebben a művészeti ágban? Ha lennének ilyenek, pályázhattak volna a főigazgatói posztra, ha másért nem, hogy részletesen, színvonalasan elmondhassák az elképzeléseiket.
Pont arról ír Momo, hogy nem hallani alternatíváról....Pedig -akárhogy is-, mégiscsak kellene, akkor is ha nem választanánk, de legalább lenne.
Hát ez így van. Nem is lehet vele vitatkozni...