Bejelentkezés Regisztráció

Mi újság a Magyar Állami Operaházban?


60125 -zéta- 2017-11-16 18:38:32 [Válasz erre: 60124 nizajemon 2017-11-16 18:28:59]

Érdekes, hogy pont most olvasgatod a Kolozsvári Magyar Opera jegyárait...;-)


60124 nizajemon 2017-11-16 18:28:59 [Válasz erre: 60121 IVA 2017-11-16 05:59:31]

Most olvasom, Kolozsvár Magyar Opera jegyárai,elsó öt sor 40 lej, kb 3000 forint,5-18 sor 30 lej,kb 2200 forint.  Lenne egy javaslatom. Egyszer meg kellene hívni erre a fórumra Ókovács Szilvesztert.


60123 musicus2 2017-11-16 17:45:51

Tegnap (november 15-én) meghallgattam a BFTZ (Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara) hangversenyét, amit az együttes 164. születésnapján adtak. Az együttes, mint tudjuk, a Nemzeti Színház, majd az Operaház zenekarából demokratikusan szerveződött egyesületként működik. Népszerű műsort játszottak elképesztő színvonalon és hatással. Kezdtek Dukas Bűvészinasával, amit Saint-Saens ma ritkábban hallható a-moll gordonkaversenye követett a zenekar szólamvezetőjének, Pólus Lászlónak a szólójával, majd a félidőt Chabrier Espana-ja zárta. A második részben De Falla Háromszögletű kalap szvitjeit és Ravel Boleróját élvezhettük. Az együttest Madaras Gergely dirigálta. Telt ház volt. Az élő közvetítést a jelen levők többszöröse hallgatta. A Boleró fergeteges előadása előtt a karmester megemlítette, hogy az utóbbi időben szó esett a zenekar megszüntetéséről. Remélem, hogy ez a koncert meggyőzte az illetékeseket, hogy erről nem lehet szó. Nem csak azért, mert az ország legrégebben alapított hangversenyzenekarát másfél évszázad sikeres működése után nem illene veszélyeztetni, hanem azért sem, mert ha egy együttes ilyen színvonalú koncerteket képes adni, akkor azt együttest féltő szeretettel vigyázni kell, mert nemzeti érték. Evidens módon a kulturális örökség része.


60122 nickname 2017-11-16 14:18:42 [Válasz erre: 60121 IVA 2017-11-16 05:59:31]

De mi értelme ennek, mikor a végén az előadások többségére is kedvezménnyel adják a jegyeket, csak fogyjon már? Valaki lát ebben rációt? Valaki szerint ez anyagilag jobban megéri az Operának? Valaki esetleg ezt jobban tudja mint én és én csak rosszul látom, mert olyan tudatlan vagyok, hogy ez így egy Örkény egyperces témája is lehetne?


60121 IVA 2017-11-16 05:59:31 [Válasz erre: 60115 nizajemon 2017-11-15 09:37:01]

A főigazgató aligha tett le „a nyugati jegyárak másolásáról”. Még csak harmadik hónapja járunk a népopera jellegűnek ígért Erkel Színházba 100 %-kal felemelt árakon, a Porgy és Bessre már azoknak is az újabb 20 %-kal megemelt árain árulják a jegyeket.
Ennél jobb szervezés kell? Nem elég Neked, hogy sokszor nem tudják eladni a jegyeket, az orrukon folyik ki a gőg, kulturálatlanok és nincs bennük semmi emberi?


60120 Búbánat 2017-11-15 22:48:33

Made in Japan, 2017

2017. november 14., kedd, 14:31

Ókovács szerint az opera – 2/49. levélária

/www.origo.hu/


60119 Cilike 2017-11-15 14:51:30

Erre most mondhatnám, hogy x esetben az 1000 Ft-os jegyárral is fél- sőt negyedház volt nem egyszer...  Nem tudom, mi alapján képzik a jegyárakat, de egy biztos, nem értelmezhető,mint jelent az, hogy "van zsé"? Nincs. Ha lenne, akkor sok minden nem okozna problémát. Az, hogy egy gigaberuházásra többletfinanszírozást ad a kormány, nem azt jelenti, hogy arra "van zsé", hogy olcsóért adják a jegyeket. He lenne "zsé", akkor ne lenne a fizetésünk nagyon sok éve csaknem változatlan, kivéve a most újra kinevezett igazgató által bevezetett spielgeldet.


60118 telramund 2017-11-15 12:41:58 [Válasz erre: 60116 Cilike 2017-11-15 11:46:49]

Na persze,mert  a korábban meváltott (saját) 59oo körüli jegyem,már hetek óta 1000 forintért volt kapható.Mondhatnám azt is becsapottnak érzem magam,mert akkor  vissza kellett volna adni a különbözetet.Csak ,ha marad az eredeti ár  4o %-os nézőszámmal  ment volna az előadás.Egnem egyébként nem izgat Ennél sokkkal de sokkal többet kifizettem egy előadásért több száz alkalommal,de nem éreztem ,hogy hülyének néznek.Egyes ismerőseim meg is jegyezték,hogy miért nem várok az utolsó pillanatig,bezzeg ők.No comment erre is!


60117 nizajemon 2017-11-15 12:34:40 [Válasz erre: 60114 Robesz 2017-11-15 09:21:20]

Nem értem az igazgató úr állandó példálózását a nyugati jegyárakkal. Az látszik,hogy az Operában is nehézséget jelent eladni a jegyeket. Miért is kell mindenképpen közelíteni az árakat?? Mondjuk 40000 forintos jegyet látva,az aznapra kitűzött gárda kétszer olyan jól énekel,mint 20 ezerért? Kötve hiszem.Talán igazi hiányossága,hogy nem fektette le a két Ház koncepcióját,ami alapján lehet pozicionálni mindkettőt. Nem a jegyárra gondolok,mert annak a képzése eléggé vitatható. Amikor van zseton,akkor miért nem elég az Operába legdrágább jegynek mondjuk a 12000 forintos? Erkelnél pedig az ötezer?Jobban közelítenének a realiáshoz,mint a mostaniak. A hugenották kapcsán olyan érzésem volt,hogy ha valami az Operaházat "kéri",az ez a mű.És mint látható volt,normálisabb jegyárakért lehetett volna 6 full házat ott csinálni belőle.


60116 Cilike 2017-11-15 11:46:49 [Válasz erre: 60114 Robesz 2017-11-15 09:21:20]

A  Hugenottákon is szépházak voltak, ahhozképest, hogy úgy látszott,nem fogynak a jegyek.


60115 nizajemon 2017-11-15 09:37:01 [Válasz erre: 60114 Robesz 2017-11-15 09:21:20]

Egyetértek! A francért kell a sok bemutató,az a lóvét fordíthatnák a jegyárak támogatására. Remélem letett már az ig úr a nyugati jegyárak másolásáról,mert az nem működött a másik Házban sem. Sokkal jobb szervezés kellene. 


60114 Robesz 2017-11-15 09:21:20 [Válasz erre: 60113 Cilike 2017-11-15 08:45:23]

Ahogy elnézem, a Nabucco-n és a Traviata-n kívül minden nagyon gyér házakkal megy és ment is eddig. Én leginkább a jegyárakat okolom..


60113 Cilike 2017-11-15 08:45:23 [Válasz erre: 60112 IVA 2017-11-15 08:12:51]

Mert a Szerelmi bájital és a Parázsfuvolácska nem érdekelt senkit.

 


60112 IVA 2017-11-15 08:12:51 [Válasz erre: 60111 Heiner Lajos 2017-11-14 16:04:12]

Tegnap körülnéztem a Nagy Vásárcsarnokban. Árulnak még friss uborkát, de hogy még mindig uborkaszezon lenne, arról szó sem lehet.
Hanem akkor miért van uborkaszezon a Café Momusön, különösen az Opera-topicban, november derekán? Miért, hogy a legsorsdöntőbb hírre Lajos bejegyzése óta – immár 16 órája – nem érkezett vélemény?
Mármint az enyémen kívül:
Az egyik szemem nevet: 2010 óta, amikor eldöntötték, hogy életben marad és játszani fog az Erkel Színház, illetve 2013 februárja óta, amióta újból lehet járni az Erkelbe.
A másik szemem sír. Az opera- és a balettélet nem méltó azokhoz a dicsőséges előzményekhez, amelyeknek hagyományait kellene folytatnia. A sok új színrevitel megannyi siralmas szegénységi bizonyítvány! Mindehhez jön az új jelenség: az Erkel Színház helyárai – nyíltan és bújtatottan – radikálisan emelkednek. Ezek kemény pofonok a népopera közönségének, és lassú öngyilkossága a színháznak.
Ezek után őszintén gratulálok Ókovács Szilveszternek, de kérem, ne gyilkolja meg, amit egyszer már megmentett, legalábbis e mentés élharcosa volt.


60111 Heiner Lajos 2017-11-14 16:04:12

A jelenlegi föigazgato ujabb öt evre marad - mint varhato volt.


60110 Cilike 2017-11-12 18:56:51 [Válasz erre: 60109 joska141 2017-11-12 13:57:42]

http://www.uzletresz.hu/penzugy/20170810-az-evosz-a-vartnal-magasabb-alapanyag-aremelkedesrol-szamolt-be.html


60109 joska141 2017-11-12 13:57:42 [Válasz erre: 60108 Heiner Lajos 2017-11-11 14:55:10]

Mai cikk az interneten:

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/kevesebb_epul_tobbert_az_operanak.650770.html

Kevesebb épül többért az Operának. Hm...Lehet majd fokozni...

 


60108 Heiner Lajos 2017-11-11 14:55:10 [Válasz erre: 60104 joska141 2017-11-11 08:12:55]

A pénz egy részét átcsoportosítják az Opera felújítására. Ugyanis ott kisvasút visz majd fel a díszpáholyba.

Természetesen kétvágányú.


60107 Klára 2017-11-11 12:42:20 [Válasz erre: 60105 Momo 2017-11-11 11:53:21]

 És helikpoter-leszállópálya tetőn, hogy a VIP vendégek akadálytalanul és főleg láthatatlanul jöhessenek-mehessenek! A Ferenc Jóska korabeli "udvari lépcsőház" smafu volt ehhez képest!


60106 Momo 2017-11-11 12:06:26 [Válasz erre: 60105 Momo 2017-11-11 11:53:21]

További lehetőségek:

1. Messze magasabb árajánlatok érkeztek be, mint amire számítottak.
2. Mészáros Lőrinc
3. Atom
4. Putyin

egyébként tényleg nem tudom


60105 Momo 2017-11-11 11:53:21 [Válasz erre: 60104 joska141 2017-11-11 08:12:55]

Kedves Jóska!

Szerintem stadion épül az alagsorban, attól szálltak el az árak. Remélem, válaszomat minden tekintetben kielégítőnek találja. 

elvtársi üdvözlettel

M.


60104 joska141 2017-11-11 08:12:55 [Válasz erre: 60098 Momo 2017-11-09 14:59:06]

Tisztelt "Momo"! El tetszene tudni magyarázni, hogy ha egy épületből egy csomó dolgot elhagyunk - az idézett határozat felsorolása szerint - akkor miért kell a szűkebb verziójú megvalósításhoz többlet finanszírozás? Tényleg nem értem. Előre is köszönöm.


60103 parampampoli 2017-11-10 18:38:55 [Válasz erre: 60099 minimuff 2017-11-09 17:44:01]

A világ legfeleslegesebb pénzkidobása.

Uff!


60102 IVA 2017-11-10 03:32:56 [Válasz erre: 60100 Momo 2017-11-10 02:10:04]

Mennyibe kerülhetett ez a látványvideó?


60101 IVA 2017-11-10 03:29:35 [Válasz erre: 60098 Momo 2017-11-09 14:59:06]

Szerettem volna még most is az Operaház és fenntartója figyelmébe ajánlani tiszta szívvel a józan észt. Hogy le kellene mondani az Eiffel Műhelyház megalomániás elképzeléséről, és megszerezni a II. János Pál pápa tér 26. és 27. sz. ingatlanokat (volt Pártszékház és Horizont Ház). Ahol persze nem lehetnének külső kertek, pálmaház és teniszpálya, sem Műhelybál-teremmé alakítható színházterem (miközben operabálok sincsenek és gyakran aggódunk mind az Operaház, mind az Erkel Színház nézőterének megtöltéséért), sem gigantikus légterek, de műhelyek és próbatermek igen. A „megspórolt” különbözetet pedig az Operaház mostani és az Erkel Színház soron következő, minél igényesebb és színvonalasabb, csúcsminőségű felújítására, és a józsefvárosi műhelyház nívós étkezőhelyének kialakítására lehetne fordítani.
Ám mostani kutakodásom alapján úgy tűnik, már nem biztos, hogy ezt továbbra is ajánlatom:
https://www.vg.hu/vallalatok/vevore-talalt-a-volt-szocialista-szekhaz-484477/

http://index.hu/urbanista/2017/09/23/parthaz_koztarsasag_ter_mszp_szekhaz_ii._janos_pal_papa_ter_bontas/
Habár… A II. János Pál pápa tér 27. sz. ház bontásának megkezdését 2017. októberére tervezték, az épület azóta is csak önműködően omlik összefelé, noha már mélyen a novemberben járunk… Lehet, hogy az Erkel Színházzal szemben omladozó két ház panamájának képében működő sors azonmód az Operaház kevésbé nagyzoló megoldására vár?


60100 Momo 2017-11-10 02:10:04 [Válasz erre: 60098 Momo 2017-11-09 14:59:06]

Eiffel Műhelyház - egy hosszabb bemutató (látványvideó)


60099 minimuff 2017-11-09 17:44:01 [Válasz erre: 60098 Momo 2017-11-09 14:59:06]

Muff!


60098 Momo 2017-11-09 14:59:06

Az Eiffel Műhelyház többletfinanszírozásáról döntött a kormány

"A Magyar Közlöny keddi számában megjelentetett kormányhatározat hangsúlyozza, hogy a kabinet kiemelt célja az Eiffel Műhelyház létrehozását célzó beruházás mielőbbi megvalósítása.

  A projekt ezért csökkent műszaki tartalommal valósul meg, amelynek során a beruházás létrehozásához a belső és külső kertek, a konyhatechnológia, a B stúdió kialakítása a kapcsolódó műszaki beavatkozásokkal együttesen, és a C épület befejező munkáinak elvégzése nem szükséges."

(Amdala.hu, 2017. 11. 09.)


60097 Momo 2017-11-08 14:23:42 [Válasz erre: 60096 Edmond Dantes 2017-11-08 13:01:38]

Troll...?


60096 Edmond Dantes 2017-11-08 13:01:38

Tekintve, hogy nem vagyok MÁO tagja (sem), MÁO el- és lekötelezettje (sem), MÁO jogásza (sem).  Senki másról sem állítom a fentieket!

Független gondolkodó és vélemény-nyilvánító vagyok éspedig remélem, megfelelő modorban és stílusban. Másokkal ellentétben a bölcsek kövét sem hordom a zsebemben, máshol sem.

További jó viszonylagos és abszolút egyetértést!


60095 parampampoli 2017-11-08 12:49:26 [Válasz erre: 60093 Edmond Dantes 2017-11-08 11:41:25]

Nem vagy képes felfogni, hogy 20 év tagság írott kritérium? És Rost meg Komlósi nem disszidens volt, hanem egyszerűen nem jöttek, bár jöhettek volna, mert nem állt anyagi és más érdekükben. Ez az ö döntésük és választásuk volt, anyagilag biztos jobban is jártak vele. De akkor a pakliban az is benne van, hogy nem lesznek örökös tagok. Így jártak. Mikor már nem futott úgy a szekér külföldön, persze visszajöttek, de más téma. (De azért a Kossuth-díjat megkapták, Rost pl úgy, hogy még 10 előadást se énekelt az Operában. Előbb, mint Sass, Lukács, és még előbb mint Budai, Berczelly, Misura, Barlay, Sümegi...mint arról már volt szó néhányszor itt a fórumban is.)


60094 Momo 2017-11-08 12:03:33

Te úgy működsz itt a fórumon, hogy ha van egy viszonylagos egyetértés valamiben, akkor elkezded az ellenkező álláspontot képviselni. Aztán napokig ragozod, mindentől függetlenül, ha van értelme, ha nem. Igazából vitát generálsz ott, ahol nincs. Nem az értékek és elvek fontosak neked ezekben a helyzetekben (ahogy előadod), hanem az opponálás és a vita. De ez a többségek - aki értelmesen szeretne beszélgetni - nem jó. Csak neked.


60093 Edmond Dantes 2017-11-08 11:41:25 [Válasz erre: 60091 parampampoli 2017-11-07 20:30:47]

Tudtommal ők is voltak állandó tagok, amíg itthon voltak. És úgy lehetnének örökös tagok, ahogy pl. a már említett Németh Mária és Pataky Kámán. Ők sem voltak túl sokáig "rendes" tagok itthon. Az pedig, hogy utána gyakrabban jártak haza vendégszerepelni, azért lehetett, mert nem minősültek "disszidensnek" mint a háború utáni nemzedékből itthonról lelépők, annak -mármint a disszidálásnak-  minden kockázatával és mellékhatásával.


60092 Momo 2017-11-07 20:55:26 [Válasz erre: 60090 Edmond Dantes 2017-11-07 16:45:45]

Ugyanmár... nem erről volt szó.


60091 parampampoli 2017-11-07 20:30:47 [Válasz erre: 60090 Edmond Dantes 2017-11-07 16:45:45]

Nem erről van szó! Örökös tag az lehet, aki több, mint 20 évig tagja volt a színháznak. Milyen alapon lehetne, aki nem felelt meg ennek a kritériumnak, hanem építgette a karrierjét külföldön, és az Operaház környékére néha-néha nézett vissza, vagy még annyit se? Tokody, Lukács, Kincses és hosszú ideig Miller, Polgár úgy csinálták a nemzetközi karriert, hogy az anyaszínháztól soha nem szakadtak el. Ezért nekik jogos az "örökös tagság", akik még csak állandó tagok sem voltak, hogy lehetnének örökösek? 


60090 Edmond Dantes 2017-11-07 16:45:45 [Válasz erre: 60087 Momo 2017-11-07 14:34:20]

Amennyiben az igazság kimondása -lett légyen az netán tabu-döntögetés- "hülyeség", akkor igen: "elhatároztam". Egyébként semmit nem "határoztam el". Tudvalévő, hogy MÁO és nemcsak MÁO minden művésze mindig kiröppent a nagyvilágba...már amelyiket hívták és már amikor nyitva volt számukra a határ. Aztán ritkábban vagy gyakrabban vissza- illetve hazaröppentek (olykor soha többé), szerencsés esetben fénykorukban, rosszabb esetben akkor, amikor "kint" már nem kaptak szerződést. Aki, ahol és amikor csak tehette, "kint" lépett fel, ami érthető is, gázsi és/vagy presztizsszempontból. Lehet ezt tagadni vagy mellébeszélni, de minek?


60089 martuni 2017-11-07 15:46:18

Arról nem beszélve, hogy az örökös tagok között olyanok is helyet foglalnak, akik külföldön is nagy sikereket értek el, megjárva a Scalát, a MET- et és a többit! Lukács, Tokody! Kelen Péter pedig igaz, hogy nem olyan sokat énekelt külföldön, de egyáltalán nem azért, mert nem olyan kaliber volt! Tehát Edmund Dantes ezen felszólalása blődség a köbön! 


60088 Momo 2017-11-07 14:40:29 [Válasz erre: 60087 Momo 2017-11-07 14:34:20]

Az Operaház örökös tag címe azoknak van, akik az Operaház társulatának tagjaként különösen sokat tettek az Operaházért. Van egy csomó más formája is a megbecsülésnek: a Kossuth-díjtól, a Nemzet Művésze díjon keresztül a Szent István-rendig...

Az örökös tagság az Operaház tagjainak egy speciális megbecsülése. Nekik van. Mit nem lehet ezen érteni...?


60087 Momo 2017-11-07 14:34:20 [Válasz erre: 60086 Edmond Dantes 2017-11-07 14:22:36]

Most elhatároztad, hogy mindenképp hülyeségeket írsz ezügyben...?? :-))))


60086 Edmond Dantes 2017-11-07 14:22:36 [Válasz erre: 60084 Pristaldus 2017-11-07 09:39:47]

Azért az, hogy "semmiképpen nem lenne igazságos", talán túlzás ld 60082. Azt is mondhatnám, hogy azok, akik "itthon szolgálták a magyar operakultúrát", talán kevésbé voltak (vannak?) keresettek külföldön és emiatt nem kamatoztatták szakmai életük nagy részében, vagy szinte teljes egészében külföldön a tehetségüket..1988-89, a világútlevél bevezetése óta ez különösképpen így van. Mellesleg külföldön is lehet szolgálni a magyar operakultúrát.


60085 Momo 2017-11-07 09:53:07

Igen. Ez nem egyfajta díszdoktori cím, amit az egyetemek osztogatnak, neves távoli személyeknek. 


60084 Pristaldus 2017-11-07 09:39:47 [Válasz erre: 60079 Edmond Dantes 2017-11-06 12:28:34]

Semmiképpen nem lenne igazságos, ha olyan énekesek lennének a Magyar Állami Operaház Örökös tagjai, akik szakmai életük nagy részében, vagy szinte teljes egészében külföldön kamatoztatták a tehetségüket, a magyar Operában  pedig fénykorukban nem, vagy csak alig léptek fel!

Ez a cím és elismerés azoknak jár, akik itthon szolgálták a magyar operakultúrát, a magyar közönséget, opera premierek egész sorát vitték sikerre, és nem mellesleg adóikat a magyar államkasszába fizették be!

 


60083 Búbánat 2017-11-06 15:27:12 [Válasz erre: 60076 -zéta- 2017-11-05 15:44:53]

Zéta, köszönöm a válaszodat!


60082 Edmond Dantes 2017-11-06 14:00:44 [Válasz erre: 60080 parampampoli 2017-11-06 13:25:37]

Köszönöm, ilyesmire gondoltam. Marton Évát kifelejtettem az előző névsorból, ezek szerint ő is ezért nem örökös tag. Másrészt érdekes ez a szabály: a régiek közül sokan -sajnos- biztosan nem voltak ilyen hosszú ideig társulati tagok, legfeljebb jelképesen, hogy csak a legnagyobbak közül Németh Máriát, Pataky Kálmánt említsem.


60081 Edmond Dantes 2017-11-06 13:50:14 [Válasz erre: 60078 parampampoli 2017-11-06 10:20:23]

Sőt: Korondi György és Korondy György egyaránt örökös tag a névsorban. Talán lehet javítani a hibát.


60080 parampampoli 2017-11-06 13:25:37 [Válasz erre: 60079 Edmond Dantes 2017-11-06 12:28:34]

Minőségtől függetlenül a felsoroltak nem lehetnek örökös tagok, mert ha jól emlékszem, 20 éves tagság szükséges hozzá. Amiből következik, hogy hosszú távon -- ill. nem is olyan hosszú -- nem is lesz kiből választani a társulat felszámolása miatt.


60079 Edmond Dantes 2017-11-06 12:28:34 [Válasz erre: 60078 parampampoli 2017-11-06 10:20:23]

Előrebocsátva, hogy nem ismerem az örökös tagság pontos feltételeit, pl. hogy hány évig kell/ett MÁO-tagnak lennie a művésznek, de -objektív mércével!- pl. Budai Lívia, Rost Andrea, Komlósi Ildikó nemzetközi sőt, világkarriert csinált, első blikkre máris hozzátenném őket a címre érdemes jelöltekhez.


60078 parampampoli 2017-11-06 10:20:23 [Válasz erre: 60077 Edmond Dantes 2017-11-06 09:48:37]

Pontosan erről van szó! Nem volt más ötlete a tisztelt örökös tagoknak? Segítsünk? Segítek: Pitti Katalin, Szűcs Márta, Mészöly Katalin, Rozsos István, Pánczél Éva, Wiedemann Bernadett, Rácz Istán. A poszthumusz tagságról pedig annyit, hogy tetszettek volna  igyekezni, és még életükben megörvendeztetni az elhunytakat ! Korondy és Lehoczky Éva most biztos nagyon boldog a címtől...


60077 Edmond Dantes 2017-11-06 09:48:37 [Válasz erre: 60059 Edmond Dantes 2017-11-04 15:44:22]

Továbbra is Uzoni Máriától (ill. a személyétől) függetlenül:

"Abszolút korrekt eljárás volt!" Írja itt lejjebb egy illetékes művész. Elhiszem. Csak az a kérdés, ennyire nincs egyetlen művész-kolléga sem a Házban, aki jelenleg méltó a megtisztelő címre? Vagy őket ráérnek majd poszthumusz örökös tagnak megválasztani? 


60076 -zéta- 2017-11-05 15:44:53 [Válasz erre: 60074 Búbánat 2017-11-05 12:50:02]

Posztumusz örökös tag választása két módon történhet:

1. az örökös tagok döntésével,

2. a mindenkori főigazgató egyszemélyi döntésével.

Ez utóbbi jogosultságával (mandátuma óta először) élt Ókovács Szilveszter, aki Ütő Endre halála után hozta meg e döntését, ami egyébként már akkor nyilvánosságot kapott, pl. itt: http://www.opera.hu/v/elbucsuztattuk-uto-endret/

Ezért szerepelt már megelőzően a honlapon (a temetés auguszus 22-én volt)....






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.