Nagyjából jól emlékeztem, amikor azt, írtam, hogy kb. a 90-es évek közepén szűntek meg az operasugárzások. 1992-2002 között két  "kötelező" (1994 és 1998.) március 15-ei Bánk bánt és Kókai Rezső szintén "kötelező" -mert milleniumi- István királyát leszámítva mindössze egyetlen MÁO+Erkel kakukkfióka-közvetítés volt, egy 1998-as Figaro. Egy teljes évtized nagy idő... 

Saját adattáramból kiírtam az 1986 közepétől 2005 év közepéig terjedő húsz év fontosabb televíziós budapesti operaközvetítéseit – nem feltétlenül premierek:

Bohémélet (Erkel Színház, 1986. február 24.: Saccani – Pavarotti, Kincses, Madelyne Renée., Sólyom-Nagy, Póka Balázs, Szüle, Kárpáti Ernő, Gerdesits)

Aida (Erkel Színház, 1987. április 20. – Lukács Ervin – Domingo, Obrazcova, Tokody, Sólyom-Nagy, Begányi, Polgár)

Aida (Margitsziget, 1987 – Pál Tamás – Pitti, Isola Jones, Begányi, Gregor, Vlagyiszlav Pjetko, Sztojan Popov, Vári Zsuzsa, Palcsó Sándor)

Boleyn Anna (Operaház, 1987. június 12. – második bemutató: - Erdélyi Miklós – Begányi, Csavlek, Pánczél, Király Miklós, Csák József, Bokor Jutta, Csányi János)

Gioconda (Erkel Színház, 1991. május 11. premier, 1. szereposztás: Gardelli – Misura, Takács Tamara, Pánczél, Andrej Lancov, Kovács Pál, Begányi, Stanislav Mickievich, Lózsy-Bíró János, Mukk József)

Ariadna Lecouvreur  (Erkel Színház, 1992. november – Gardelli – Szendrényi, Lancov, Mészöly, Gurbán, Bárány Paál László)

Rigoletto (Margitsziget, 1992 – Daróczy Tamás, Iván Ildikó, Begányi, Mészöly)

Mózes  (Erkel Színház – 1992 – Gardelli – Airizer, Andrej Lancov, Stanislav Mickievich, Ge Yi, Tas Ildiikó, Szűcs Márta, Misura, Bárány Paál László)

Bánk bán – (Operaház – 1994. március 15. -  Ilosfalvy, Szűcs Márta, Mészöly, Berkes, Berczelly, Clementis, Ötvös Csaba)

Bánk bán (Operaház, 1998. március 15. – Molnár András, Bazsinka Zsuzsa, Takács Tamara, Melis, Sólyom-Nagy, Ötvös Csaba, Pataki Antal)

Figaro házasság (Operaház, 1998. február – Ötvös Csaba, Felber, Bazsinka, Busa, Gémes Katalin, Sudlik, Rozsos, Rácz István)

Sába királynője (Dohány u. Zsinagóga,  2000. augusztus 29. –Szilfai, Kincses, Kertesi, Molnár András, Massányi, Gregor)

Kókai: István király (Erkel Színház, 2000. október 17. – Molnár András, Bokor Jutta, Berczelly, Káldi-Kiss, Massányi)

Sámson és Delila  (Bakáts tér. 2001. július 13.  –Molnár András, Mészöly, Gurbán, Póka Balázs)

Szöktetés a szerájból (Operaház, 2002. – Vashegyi György – Miklósa, Kovácsházi, Kertesi, Kiss Péter, Szüle, Mécs Károly – próza)

Don Carlos (Operaház, 2002. első szereposztás. – Kelen, Tokody, Miller, Polgár, Komlósi Ildikó, Berczelly, Airizer, Murár, Mitilineou Cleo, Gerdesits)

Don Carlos (Operaház, 2002. második szereposztás – Gianluca Zampieri, Lukács Gyöngyi, Busa, Rácz István, Pánczél, Egri, Valter Ferenc, Váradin Zita, Gonzales Mónika)

Hunyadi László (Bakáts tér, 2002. július – Molnár András – Kertesi, Gurbán, Szilfai, Vadász Zsolt, Egri, Szilágyi Károly)

Bohémélet (Operaház, 2002. december – Tokody, Kelen, Péter Cecília, Káldy-Kiss, Massányi, Rácz István)

A vajda tornya (Operahát, 2003. –premier: Airizer, Frankó, Bándi, Balatoni, Massányi, Vadász Dániel, Hantos, Gerdesits)

Pikk Dáma (Operaház, 2003. május 31. – premier: Jurij Szimonov -  Bándi, Fokanov, Andrej Breusz, Daróczi, Budai Lívia, Maria Gavrilova, Meláth, Jász, Szepessy Beáta, Pérchy Kornélia)

Norma (Operaház, 2003. augusztus 5. – premier:  Saccani – Lukács, Kiss B., Ulbrich, Polgár, Létai-Kiss, Ocsovay János)

Nabucco (Margitsziget, 2003, augusztus 8. – Gurbán, Szilfai, Egri, Bazsinka, Berkes)

Lammermoori Lucia (Operaház, 2003 – Bartal László – Albert Tamás, Asako Tanura, Ramon Vargas, Ötvös Csaba, Kenesey Gábor, Jász, Kecskés)

Don Giovanni (Operaház, 2003. december 6. – bemutató-felújítás  - Kovács János - Busa, Ionel Pantea, González Mónika, Kovácsházi, Bátori, Massányi, Herczenik, Jevgenyij Nyesztyerenko)

A denevér (Erkel Színház, 2003. december 28. – Gulyás Dénes, Felber Gabriella, Kővári Eszter Sára, Berkes, Gárday, Meláth, Egri, Szilágyi Gábor, Pelle Erzsébet)

Parsifal (Operaház, 2004. április 9. – Molnár András, Sólyom-Nagy, Polgár, Balatoni, Berczelly, Valter, Kiss Péter, Ambrus Ákos, Murár, Révész Rita, Derecskei, Ocsovay, Váradi Z., Péter Cecília, Gémes K., Ardó, Várhelyi Éva)

Lohengrin (Erkel Színház, 2004. május 2. – premier: Szimonov – Kiss B., Sümegi, Marton Éva, Perencz, Fried)

Kisvárosi Lady Macbeth (Operaház, 2005. március 12. – premier – Lukács, Vagyim Zaplecsnyij, Berczelly, Kiss Péter, Mitilineou Cleo, Kecskés, Gregor, Vághelyi, Tóth János, Ionel Perlea, Szolnoki Apollónia, Jekl, Kovács Pál, Murár Györgyi)

Jenufa  (Operaház  - 2005. május 14.  – Bátori, Temesi, Takács Tamara, Bándi, Kiss B., Rácz István, Bokor Jutta, Simon Krisztina, Várhelyi Éva, Pánti Anna, Óhegyi Filoretti)

Erősen megritkult, de teljesen sose szűnt meg. Minden évadban többször kint volt a tévé vagy a rádió. (Volt, amit sose adtak le.). A Pikk dámából is lett tévéfelvétel Gavrilovával, Bándival, Szimonovval.)

Arról nem a maiak tehetnek, hogy régebben kevesebbet (vagy nem) közvetítettek operákat. Mint már írtam, MÁO a 90-es évek közepén, azaz nagyjából Szinetár Miklós (fő)igazgatása idején és valószínűleg tőle nem függetlenül zárkózott el a premierek rádiós közvetítésétől, ami pótolhatatlan hiányt okozott, már csak archiválási szempontból is. E tekintetben a mai helyzet jobb: legalább felveszik-leadják és megőrzik-archiválják az újdonságokat, reprízeket. Az más kérdés, hogy milyen a mai produkciók színvonala, de egyrészt ez szubjektív megítélés kérdése, másrészt legalább láthatók, ebből következően láthatók lesznek, megmaradnak. Azután majd az utókor eldönti, melyik előadás volt -szavaiddal élve- "boldog" és melyik "boldogtalan". Ami és akinek nem tetszik: ki-vagy átkapcsol. Gyanítom, hogy 20-30 év múlva az akkori -ppp-k = véleményformálók, köztük te is :-) szomorú nosztalgiával gondolnak majd a 2010-es évekre: "bezzeg akkor még legalább..." stb. Tudod: nie (optimistábbak szerint: selten) kommt etwas besseres nach.

Sajnos a régi közvetítések közül alig maradt meg valami, mert eleve nem felvették, csak közvetítették az előadásokat. Később több felvételt az anyag újrahasznosítűsűnak ideájával letöröltek, meg se gondolva, milyen pótolhatatlan művészi értékek semmisülnek meg. Erre szokták példának hozni a Vígszínház legendás Ványa bácsi előadását, amelyből kb 2 percet őrzött meg valaki magánszorgalomból, a kincset érő felvétel megszűnt létezni. Ezt terjesztették a Bánk bán tv-felvételéről is Latinovitscsal, de aztán arról hosszas keresgélés után kiderült, hogy mégis megvan. Az operaközvetítésekről annyit, hogy egykor kevesebbet közvetítettek, mint ma, amiben az a szomorú, hogy amikor lett volna kiket közvetíteni, nem tették, most nincs kit és mit nézni, hallgatni (tisztelet a kivételnek), de közvetítenek mindenhonnan boldog-boldogtalant. Az pedig, hogy csak Ókovácstól kezdve közvetítenek, egyszerűen nem igaz, a Jenufa, a Lohengrin, a Kisvárosi Lady Macbeth idején nem ő volt az igazgató, úgy emlékszem.

Magam is emlékszem arra, hogy a ’60-as évek második felében szinte minden operaházi és Erkel színházi premier egyenes közvetítésére lehetett számítani a rádióban. A ’70-es évek elejétől már jártam a premierekre, ezért abbahagytam figyelni, hogy közvetíti-e ezeket a rádió.
Ugyanakkor a televízió a ’60-as években meghatározóan nem a bemutatókat közvetítette egyenes adásban, hanem repertoár-előadásokat. Konkrétan emlékszem arra, hogy az 1958. december 21-én felújított Turandotot hónapokkal később közvetítette a tévé az Operaházból (Takács Paula, Orosz Júlia), a ’60-as években a sok éve, évtizede műsoron levő Szöktetés a szerájból (Blonde Házy volt, Osmin Székely Mihály), A rózsalovag (Gyurkovics, Birkás), Aida (Czanik Zsófia), Tosca (Mátyás Mária), Hoffmann meséi (Giulietta: Mátyás), A bahcsiszeráji szökőkút (Lakatos Gabriella), a Coppélia (Lakatos, Havas) egy-egy repertoár-előadását adta élőben. A Gajanét (Kun Zsuzsa, Lakatos) és a Harangozó-estet (Rómeó és Júlia, A háromszögletű kalap, Seherezádé) néhány hónappal bemutatásuk, illetve személyes látogatásom után láthattam viszont a képernyőn. A víg özvegy margitszigeti előadásai közül sem a premiert láthattuk.
Már akkor, az egyetlen csatornás (természetesen közszolgálati) televíziózás idején megmutatkoztak az eredeti színházi élmény és a közvetítés élményének alapvető hátrányai és előnyei egymáshoz képest. Vitathatatlan hátránya volt a tévének a fekete-fehér kép, a képélesség (vevőkészüléktől is függő) hiányosságai. Ugyanakkor már több kamerával dolgoztak, a színpadot totálban mutató képek mellett fél- és egészen közelieket is láthattunk, pillanatképeket a zenekarról és a karmesterről – az utóbbiak megannyi élménytöbbletet adtak azoknak, akik nem vehettek drága helyeket a földszint első soraiba. A közvetítések televíziós rendezői és a kameramanok hallatlanul felkészültek voltak a darabokból, az előadásokból: pontosan tudták, mikor mit és hogyan kell mutatni a tévénézőnek, hogy követni tudja a cselekményt és mindig az optimális művészi hatás érje. Ez az erény akkor tudatosult bennem markánsan, amikor évtizedekkel később a szakemberek felkészültségének és műveltségének ellenkezőjét tapasztaltam a közvetítésekből, felvételekről. A színházak és a színházi nézők is hoztak áldozatot a tévénézők élményéért: közvetítésekkor másképp, többnyire erősebben világították be a színpadot, különösen az éjszakai jelenetekben, az eredetileg tervezett látvány hatásának rovására.
(Személy szerint határtalanul örültem ezeknek repertoárelőadás-közvetítéseknek, gyerekként ki is sírtam–harcoltam magamnak a végignézhetésüket, noha a legtöbb darabot színházban is láttam már. Engem is segítettek abban, hogy minél gyakrabban lássak operát, balettet, de eszembe sem jutott volna követelni, hogy a premier jöjjön az otthonunkba.)
Ma, amikor a közvetített, illetve rögzített előadások képe természetesen színes, a régiekhez képest „tűéles”, hangja tiszta és térélményű, nincs a zivatarok idején adásszünet, ugyanúgy megmaradnak a kétféle élmény különbségei. Televíziózás vagy videózás közben most sem érezhetjük ugyanúgy a színházi látogatás sajátos légkörét, ünnepélyességét (ha van még ilyen), viszont lehet bagózni, pacalpörköltet és jégkrémet enni, lábat áztatni, elaludni, vagy átkapcsolni az X-Factorra. Ugyanakkor olyan „közelről” láthatjuk a művészeket, ahogyan a súgólyukból sem láthatnánk őket, nemhogy a földszint első sorából. Ezt a technikai tudással, lehetőségekkel való visszaélést ugyanakkor felháborítóan művészetellenesnek tartom, hiszen túlmegy a természetes színháznézésen, amelynek pótlása, pótléka lett volna az eredeti szándék.

Megjegyzek még valamit, miután szóba került az 1986. február 24-i Bohémélet (Pavarotti) és az 1987. április 20-i Aida (Domingo) felvételének tévés adása. Úgy emlékszem, az előbbiből először csak egy felvonást közvetítettek. Az Aida teljes felvételét, biztosan tudom, hogy az előadás után 5 nappal sugározta a tévé. A Magyar Televízió és a sajtó mindkét műsorral kapcsolatban erősen hangsúlyozta a demokratikus gesztust, hogy ti. a legnagyobb érdeklődésre számot tartott produkciókat ne csak azok élvezhessék, akiknek telt a többszörösen felemelt helyárakra, akik fővárosiak, vagy lehetőségük volt eljutni a fővárosba, illetve akiknek szerencséjük volt bejutni az ország legnagyobb, de mégiscsak korlátozott befogadóképességű színházába.
Szép volt ez a gesztus, és sokkal természetesebbnek tartottuk, mint azt, hogy azóta, a hivatalos demokrácia érájában milyen kevés demokratikus gesztussal találkozhatunk. Az operajegyek árának drasztikus emelése nem az, és az sem, hogy az általam még megfizethető televíziós csomag száz csatornájából, a sok kéretlen vacak közül, éppen a Mezzo hiányzik. Érzékenyen élem meg ezt, de azt mégsem, ma sem gondolom, hogy a sok-sok előadás közül a premiert kellene láthatni mindenkinek. Már azért sem, mert nem feltétlenül, sőt általában nem azok a legjobban sikerült előadások.

Voltak idők, tudjuk, amikor a rádió élőben kapcsolta az Operaházat/Erkel Színházat egy-egy bemutató, felújítás premier-előadása alkalmából (vagy "csúsztatva" időben, később sugározta azt). Az idők folyamán pedig többször leadta a hangfelvételt. Mára megszűnt ez a gyakorlat, sajnos. Sőt, a televízió is élőben közvetített az Operából olykor-olykor egy-egy bemutatót; mostanság legalább felvételről láthatjuk azokat.

Nem tudom, hogy ide illik-e a felvetésem:

Van abban valami báj, hogy október 28-án, az Operaházi/Erkel Színházi Hugenották

- bemutató estéjén a Magyar Rádió egy régi Metropolitan-Aida felvételt sugároz, majd a

- bemutató után október 31-én leadják a Bonynge-Sutherland féle Hugenották felvételt.

Ez a hazai kultúra terjesztése...