vissza a cimoldalra
2019-03-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61566)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2319)
Társművészetek (1297)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4257)
Milyen zenét hallgatsz most? (25009)
Haladjunk tovább... (230)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11322)
A csapos közbeszól (95)

Simándy József - az örök tenor (588)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1614)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4463)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3180)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (596)
Operett, mint színpadi műfaj (3867)
Balett-, és Táncművészet (5720)
Franz Schmidt (3295)
Belcanto (920)
Jonas Kaufmann (2367)
Pantheon (2327)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1284)
László Margit (160)
Kossuth-díj (1426)
Erkel Színház (9788)
Giuseppe Verdi (1388)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

301   Ardelao • előzmény300 2018-08-13 21:26:04

:-)

(Massenet levele a másvilágról.)

A nemrég elhunyt francia zeneszerző. Jules Massenet, tollforgató volt a szónak abban az értelmében is, amely nem vonatkozik kizárólag kottafejek pingálására. Egyik tanítványa és barátja, Xavier Leroux, összegyűjtötte és egy jelentékeny terjedelmű kötetben kiadta mestere hátrahagyott följegyzéseit, amelyek érdekes világításba helyezik a minden művészi és társadalmi esemény iránt érdeklődő komponista egyéniségét.

A kötet legérdekesebb fejezeteinek egyike az, amely a „Postumus” gondolatok címet viseli.

Ebben Massenet úgy írta le gondolatait, mintha a túlvilágról szólana, az emberekhez.  

«Elhagytam ezt a sárgolyóbist, — mondja Massenet — végre a csillagok ragyogó szférájában élek, ahol olyan pazar a világítás, hogy a nagy opera elbújhat mögötte, a dekoráció pedig minden kritikán fölül való, elsőrangú, amilyet én soha nem kaphattam odalenn a darabjaim díszletezéséhez. Milyen jó nekem, nem kell most már nap-nap után leveleket bontogatnom s válaszokat sem szükséges írnom, ami miatt az életem íze mindig keserű volt. És, oh, ah, újságok sincsenek, nem kell részt vennem disz-étkezéseken, nem muszáj udvariasnak lennem, s nem kell átdrukkolnom éjszakáimat a másnap megjelenő kritikák miatt. Olyan kitűnően érzem itt magam, hogy szívesen meghívnám magamhoz barátaimat, — de vajon jönnének-e? Amikor még éltem, azt kívántam, hogy egrevillei házam tájékán temessenek el, ahol kellemes, árnyékos csönd van, s ahol oly sok szép napot éltem át, részben jól, részben unatkozva, de mindig elégedetlenül az eredményekkel. Nos, ez a kívánságom nem teljesedett, valamint az a másik sem, hogy ne vonják be fekete posztóval a házam falát a temetésem idejére. Mire való ez a fekete-gyász, pláne a posztóval való gyászolás?

Volt egy pár barátom, ezek jöttek és bekopogtattak párisi lakásomon.

„Massenet úr nincs itthon?” — kérdezték, mire az én szolgám bizonyára így felelt:

„Nincs, kérem, elköltözött!” „A címét nem hagyta itt?” — érdeklődött tovább a barátom. „Nem kérem, nem közölte új címét!”felelte szolgám, és igaza volt, honnan tudta volna szegény feje, hogy hol lesz az ő gazdájának az új lakása a másvilágon, amelyben mellesleg szólva sohasem hittem. És végül, végül a színházban is szóba kerültem. Ott az első sorokban, meg a páholyokban is. Azt mondhatták. „No, végre. Most, hogy már meghalt ez a Massenet, remélhetőleg nem adják annyiszor a darabjait?” „Nem tudja — hangzott tovább a beszéd, — hogy van egy hátrahagyott műve is, tehát még ezzel is megkínoz majd bennünket.” „Oh, istenem, ne bántsuk szegényt! Nem volt rossz fiú, írt néhány jó szerepet, amikkel sikerem volt!”

Aki ezt az utóbbi kijelentést tette, színésznő volt s azt mondta annak idején, hogy örökké szeretni fog. No, de elég ennyi, most a másik oldalamra fordulok — pá, pá emberek, pá kedveseim — a viszontlátásra itt a másvilágon.»

 

PESTI HÍRLAP, 1912. szeptember 10.

300   smaragd • előzmény299 2018-08-13 18:09:01

Köszönöm szépen!

299   smaragd • előzmény298 2018-08-13 18:03:40

Szellemi felüdülésként hatott rám ez az írás az augusztusi hőségben.

298   Ardelao 2018-08-13 13:37:52

Képtalálat a következőre: „Jules Massenet”

106 évvel ezelőtt, 1912. augusztus 13-án hunyt el Jules Massenet.

Hubay Jenő párizsi évei alatt ismerkedett meg az akkori francia zene körülrajongott mesterével, Massenet-val, és az ő segítségével elérte azt, amiért mindaddig hiába küzdött: a világhírt.

Hubay Massenet-val való találkozását így meséli el:

„[…] «Egy este a boulevarde-okon sétálgatva, a nagy opera színlapján akadt meg a szemem. Jules Massenet: „Lahore királya“ című dalművét hirdették. Massenet akkor Franciaországban híres volt, de külföldön alig ismerték még. Lahore királya volt első nagy dalműve, amely az akkor lefolyt világkiállításon összesereglett idegenek előtt nevét egy csapással ismeretessé tette.
Sétám után betértem Vieuxtemps-hoz s ő mondta nekem, menjek el az operába, érdekes művet adnak.

Az opera meghallgatása után tisztában voltam, hogy Massenet lesz a francia iskola ünnepelt feje. Nem sejtettem azonban, hogy a barátság minő erős láncai fognak engem rövid idő múlva e kiváló zeneszerzőhöz fűzni. Hogy történt, elmondom.

Munkácsyék újra meghívtak Colpachba, luxemburgi birtokukra. Aggházy barátommal együtt több hetet töltöttünk világhírű földink vendégszerető házában. Természetesen komponálással és muzsikálással telt időnk legnagyobb része. Gyönyörű szép őszi nap volt. Alkonyatkor vágyódva bemegyek a szalonba, hogy egy kissé zenébe merüljek. Mielőtt a zongorához ültem volna, a kótaállványon lévő hangjegyek között kotorászok, s véletlenül a kezembe akadt a Lahore királya zongorakivonata. Zongorához ülök s eljátszom a gyönyörű zenét, mely már a párizsi előadás alkalmával oly élénken emlékembe vésődött. Midőn a gyönyörű balletzenéhez értem, a szép variációs hindutémához, egyszerre megvillan agyamban a gondolat, hogy ebből egy gyönyörű hegedű-fantáziát lehetne írni. Nem voltam rest. Fölmentem szobámba s még aznap este megcsináltam a Roi de Lahore hegedű-suite-emnek a vázlatát. Pár nap múlva a «Suite» teljesen elkészült. Aggházy barátom zongorakísérete mellett eljátszottuk Munkácsyéknak s egy pár jelen volt intimusnak. Mindenkinek rendkívül tetszett a fantázia s én alig vártam az időt, hogy Párizsban Massenet-nak is bemutassam. Türelmem azonban nagy próbára tétetett.

Én már október vége felé Párizsban voltam, de Massenet még falun időzött, hol Herodiás című operájával volt elfoglalva, s csak november végére várták vissza Párizsba. Valahára megérkezett.

Írtam neki egy pár sort, melyben kértem, szíveskedjék fogadni s az ő dalművének írt fantáziát meghallgatni. Udvarias sorokat kaptam válaszul.

A jelzett időben izgatottan siettem lakására.

Massenet barátságosan fogadott, akár már régen ismerősök lettünk volna. Massenet ekkor már az Institut tagja volt, bár harminchét éves mindössze. Szeretetreméltó, előzékeny, nyíltszemű, beszédes, de kissé ideges ember. Túl volt halmozva munkával s alig múlt el első sikere után év, hogy új opera ne került volna ki a műhelyéből. Mikor átnyújtottam neki kéziratomat, azonnal zongorához ült. Bámulatos bravúrral olvasta a kéziratot és a legnagyobb alkalmazkodással kísérte hegedűjátékomat. Alig, hogy két-három oldalt játszottunk, ő is, mint Vieuxtemps, felugrott helyéről: „Ezt feleségemnek is hallani kell!“ Mikor befejeztem a fantáziát, Massenet elragadtatással rázta meg kezemet: «Ön ezt feltétlenül Pasdeloup-nál fogja játszani és én magam fogom hangszerelni!»

Másnap reggel Massenet bemutatott egy pár barátjának. Valamivel 11 óra után belépett Pasdeloup, a «Concert populaire»-ek híres megteremtője, a hatalmas karnagy, ki vagy 25 éven át vezette a legfényesebb hangversenyeket.
Kis zömök ember, nagy hosszú szakálla, bajusza; apró okos szemei voltak, arcéle finom és érdekes metszésű. Nagyon élénk ember volt, sokat és gyorsan beszélt s erősen gesztikulált. Rikácsoló tenorhangja, önhitt, parancsoláshoz szokott, kissé modortalan fellépése első pillanatban kissé ellenszenves benyomást gyakorolt mindenkire. De meghittebb beszélgetés és közelebbi ismeretség után csakhamar eltűnt az ellenszenv s mindenkinek le tudta kötni figyelmét szellemes társalgásával.

Mint zenész nem örvendett nagy tekintélynek. Erélyes embernek tartották, kinek erős érzéke van a szép iránt. Füttyök és skandalumok ellenére ő honosította meg Wagner zenéjét Franciaországban. De alapos muzsikusnak senki sem tartotta. Előfordult, hogy egy ismert zeneszerző, Benjámin Godard, egy zenekari művét elpróbálta Pasdeloup zenekarának. A mű szép volt. Pasdeloup a próba után odament Godard-hoz s így szólt hozzá: „A műve szép és hatásos, de a finale utolsó két oldala rossz ; ha ezt újra megcsinálja — előadom ; ha nem, keressen magának más zenekart.“ Szegény Godard kétségbeesetten hallgatta végig a szentenciát, de végre ráadta a fejét s megcsinálta a változtatást. Ilyen volt a jó öreg Pasdeloup, — s ilyen ember ítéletétől függött jövőm!

Pasdeloup bemutatkozásomkor rám sem hederített; egy karszékben helyet foglalva nyugodtan hallgatta végig játékomat, melyet Massenet személyesen kísért zongorán. Egynéhány jelen volt intimus entuziasztikus kifakadásaiban nem osztozott, s szárazon csak annyit mondott, hogy a darab is, a játékom is tetszik neki, s december19-ére szerződtet, ha — s most elősorolta a hibákat — ha mindezt megváltoztatni hajlandó vagyok.

Az örömöm kissé el volt rontva e kritikus megjegyzések által; főképpen az átdolgozás ijesztett meg ; mert amilyen öröm és élvezet újat dolgozni, oly unalmas a már meglévőt átdolgozni. Massenet is kifakadt ez ellen, de mit volt tenni, vagy meg kellett hajolni az erősebb előtt, vagy le kellett mondani a fellépés reményéről.

Én meghajoltam és megcsináltam a kívánt változtatásokat. Az instrumentációt maga Massenet végezte, s így majdnem két héten át együtt dolgoztunk. Nagyon becses emlékként őrizem könyvtáramban a Roi de Lahore-suite vezérkönyvét, mely Massenet kezeírása; csak hegedű-szólórészt vezettem én bele.

Beköszöntött az első zenekari próba; Pasdeloup rosszkedvű volt s csak úgy félvállról beszélgetett velem. A fűtetlen nagy Cirque d'hiver-ben tartották a próbákat; dermedt újakkal kellett játszanom s az első hegedűsök engem, aki alig voltam 21 éves, irigy szemekkel néztek. A hangulat a hindu-variációk után kissé megváltozott s a zenekari tagok azok bevégeztével ímmel-ámmal tapsoltak. A következő napokon a Figaróban egy kis hír jelent meg a művészi rovatban, következő tartalommal: „Figyelmeztetjük a közönséget a következő concert populaire-re, melyben egy fiatal magyar hegedűművész fog fellépni; valóságos «revelation» igérkezik.“

Végre deczember 19-én ébredtem az én művészi karrierem egyik legfontosabb napjára. E naptól kezdve megváltozott minden, a szerencse kedvezett. A hangverseny délutáni 3-kor kezdődött. A Cirque d'hiver-ben bizony lehetett 4000 ember együtt. Az első szám Beethoven VIII. szimfóniája volt. Azután én következtem. Ugyanezen a hangversenyen Saint-Saëns is közreműködött. A kritika teljes számban megjelent. Fantáziám első része tele van technikai nehézségekkel; de amint ezek elhangzanak, egy édes dallam következik, az opera egyik legszebb száma. E dallam elhangzása után kitört a bravó és a taps. Amikor az utcára léptem, tárt karokkal várt Munkácsy Mihály, ki megölelt és megcsókolt; Munkácsyné pedig meghítta magához estebédre velem együtt a magyar művészeket, akik társaságomban voltak. Hazaérve, a hotelem előtt Massenet várt rám, ki örömteljesen nyújtott baráti jobbot. „O1y izgatott voltam, — mondta — hogy a hangversenybe el sem mentem; de kaptam már jelentést az ön nagy sikeréről.“

Az estét magyar körben, Munkácsyéknál töltöttem el, mindenki el fogja hinni, hogy túl boldog voltam . . .

Másnap délfelé hazatérve, Pasdeloup-ot pillantottam meg íróasztalom előtt. „Épp levelet akartam önnek írni, de így élőszóval is elvégezhetjük.“

Barátságosan gratulált s felszólított, játsszak következő vasárnap még egyszer s válasszak bárminő klasszikus hangversenyt; választásom természetesen Vieuxtemps ötödik koncertjére esett.

Éreztem, hogy elértem, amit elérni akartam.» […]"

(Részlet Vághy Pálnak a Budapesti Szemle 1939. évi 225. kötete 743.-45. számában megjelent írásából)

Deux Mélodies de J. Massenet Op. 3 No 2 Crépuscule. Allegretto

Deux Mélodies de J. Massenet Op. 3 No 2 Sérénade de Molière. Allegro moderato

Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Losonci Luca fagott diplomakoncertje"
C.P.E. BACH: B-dúr csellóverseny, H. 436
Koncertmester: G. Horváth László
A hallgató barátaiból alakult zenekar
FARAGÓ BÉLA: Tánczrend - 1. Zirkus Waltz, 2. Lassú Csárdás, 3. Passepied
SCHUMANN: Fantáziadarabok, op. 73
Kerek Erzsébet (zongora)
MILHAUD: René király kandallója, op. 205
Tóth Ágnes (fuvola), Adorjáni Csenge (oboa), Katrin Mátyás (klarinét), Südi Bálint (kürt)
Losonci Luca (fagott)

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Tóth-Vajna Zsombor (csembaló)
"A holdfény és Bach"
Bach Mindenkinek Fesztivál
FROBERGER: C-dúr toccata
BUXTEHUDE: Auf meinen lieben Gott - szvit
FRESCOBALDI: Toccata settima (Libro II)
KERLL: Canzona quarta
PACHELBEL: D-dúr fantázia
BUXTEHUDE: Nun lob, mein Seel', den Herren
FISCHER: Chaconne
ZACHOW: Nun komm der Heiden Heiland - partita
J.S. BACH: F-dúr partita

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Söndörgő:
Eredics Áron (prímtambura, tambura szamica, darbuka, ének), Eredics Benjámin (brácstambura, trombita, ének), Eredics Dávid (klarinét, szaxofon, kaval, prímtambura, basszprím-tambura, ének), Eredics Salamon (harmonika, furulya, hulusi, basszprím-tambura), Buzás Attila (tamburabőgő, csellótambura, tapan, ének)

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Wiedemann Bernadett (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara (karigazgató Pad Zoltán)
Magyar Rádió Gyermekkórusa (karigazgató Dinyés Soma)
Vezényel: Vajda Gergely
MAHLER: III. (d-moll) szimfónia

19:30 : Budapest
Óbudai Társaskör

Karl Lorenz (hegedű), Dobozy Borbála (csembaló)
Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye
Koncertmester: Tfirst Péter
VIVALDI: Arsilda, regina di Ponto (Arsilda, Pontusz királynője), RV 700
SCHUBERT: A-dúr rondó, D.438
VIVALDI: F-dúr concerto három hegedűre, RV 551
HIDAS FRIGYES: Csembalóverseny
HÄNDEL: B-dúr concerto grosso, Op.6/7
19:00 : Pécs
Kodály Központ

Kuti Ágnes, Megyesi Schwartz Lúcia, Horváth István, Bognár Szabolcs (ének)
Dr. Fodor Gabriella (zongora, orgona), Bajic Ágnes (zongora), Murin Jaroslav (mélyhegedű)
Szászi János (házigazda)
Pécsi Kamarakórus (karig.: Tillai Aurél)
Pécsi Egyetemi Kórus (karig.: dr. Lakner Tamás)
Pannon Filharmonikusok
vezényel: Tillai Aurél
"60 éves a Pécsi Kamarakórus"
VECCHI: Jó ez a fény
MONTEVERDI: Cor mio
SCHÜTZ: Ich bin eine rufende Stimme
JOHANN CHRISTOPH BACH: Ich lasse Dich nicht
ROSSINI: Salve o Vergine Maria
GRIEG: Ave maris stella
BRAHMS: Liebeslieder Walzer (részletek)
VIC NEES: Nuestra senora della soledade
JOHN RUTTER: Candlelight Carol
TILLAI AURÉL: Missa secunda – ősbemutató
KODÁLY: Budavári Te Deum
A mai nap
született:
1890 • Beniamino Gigli, énekes († 1957)
1890 • Lauritz Melchior, énekes († 1973)
1915 • Carelli (Krausz) Gábor, énekes († 1999)
1915 • Szvjatoszlav Richter, zongorista († 1997)