vissza a cimoldalra
2018-02-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3942)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60480)
Kedvenc előadók (2820)
Társművészetek (1232)
Milyen zenét hallgatsz most? (24995)
Haladjunk tovább... (207)
Momus társalgó (6308)
Kedvenc művek (143)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11226)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (626)
Élő közvetítések (6920)
Jonas Kaufmann (2169)
Ilosfalvy Róbert (791)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2611)
Pantheon (2181)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1203)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4181)
Palcsó Sándor (203)
Operett, mint színpadi műfaj (3522)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (640)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6520)
Simándy József - az örök tenor (516)
Komlóssy Erzsébet (35)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1321)
Franz Schmidt (3062)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

223   Ardelao • előzmény220 2017-11-05 12:47:24

 

BARTÓK BÉLA ÉS ZATHURECZKY EDE

«matinéja karácsony hétfőn d. e. 11 órakor a Magyar színházban.»

Műsor: Mozart: A-dúr, Brahms: G-dúr szonáta.

Bartók: Magyar Népdalok, Szonatina, II. Rapszódia és Bartók zongoraszerzeményei saját előadásában (Éjszaka zenéje, Kis suite). 

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1938. december 23. (24. Évfolyam, 287. szám)

220   Ardelao 2017-11-01 15:17:26

ESEMÉNYEK A HANGVERSENY ÉLETBŐL.
FILHARMÓNIAI HANGVERSENY BARTÓK ÉS HINDEMITH BEMUTATÓK.  

Ernest Ansermet, a modern zene egyik legkiválóbb karmestere vezényelte minap a filharmonikus zenekart. Műsorán két bemutató is szerepelt, amelyek különösen jelentős zenei eseménnyé emelték a hangversenyt. Bartók Béla két zongorára és hét ütőhangszerre írt szonátája külföldi bemutatója és sikerei után most került nálunk először előadásra. Bartók személyes nyilatkozata szerint már néhány évvel előbb tervbe vette, hogy zongorára és ütőhangszerekre ír valamit. Időközben rájött arra, hogy az egyensúly nem lenne kielégítő egy zongora és a lényegében hangos ütőhangszerek között. Ezért két zongorát állított hét ütőhangszerrel szembe. Ezek az üstdob, a nagydob, a réztányér, a gong, a húrozott kisdob, a húrnélküli kisdob és a xylophon. A legfontosabb szerepet ezek közül a xylophonnak és az üstdobnak szánta, amelyek gyakran átveszik a vezetést és a témák hordozói lesznek. A többi hangszerek egyébként csak aláfestik a zongorák játékát, a hangsúlyozandó részeket

erősítik, vagy a zongorarészek ellenpontját játsszák. Megtudjuk még Bartók nyilatkozatából azt is, hogy az első rész lényegében megtartja a klasszikus szonátaforma kereteit, hogy a II. rész dalforma és a III. rész rondó és szonátaforma kombinációja. A modern művész tárgyilagossága nyilvánul meg ezekben a mondatokban, aki az alapos és értékes szakmunkára, a mű tiszta zenei szövetére veti a fősúlyt. Nincs ebben a nyilatkozatban egyetlen szubjektív megjegyzés, szinte úgy tűnik itt elénk Bartók alkotó egyénisége, mint akinek annyi gondja van az új zene építőanyagának összehordásával és megteremtésével, a zenei erők egyensúlyozásával, hogy szinte önzőnek tartaná azt az álláspontot, amely a zenében csak egyéni élmények kifejezését látja.

Új művének legfőbb problémája új hangszerszínek keresése és ezeknek új kombinációja. Az exotikus zenék közelebbi megismerése hozta felszínre az ütőhangszerek új felfogását. Az európaiak eddig ugyanis az ütőkben csak a lárma, a zörej, a dinamikus fokozások eszközét látták. Ősi népzenékből tanulják meg ezeknek a hangszereknek finomabb zenei kiaknázását. Bartók művében ez a törekvés nemcsak ritmikai-dinamikai szempontból jelent erősebb és gazdagabb árnyalatokat, hanem csodálatosan finom színekben is. Ezek az új hangszerszínek már a tavaly bemutatott «Zene húros-hangszerekre, ütőkre és celesztára» című művében is feltűnik, ahol a zongorát, a modern felfogáshoz híven, csak, mint egyszerű ütőhangszert, mint egyet a többi ütők között szerepelteti. A zongora az új stílusban tehát elveszti éneklőhangszerként való szerepeltetését, visszatér eredeti legsajátosabb lényegéhez, amely ezt a hangszert részint a zene motorikus, dinamikus elemeinek ritmikus jellegű pregnáns motívumoknak, akkordoknak, részint a pedáltechnikával lágyan elmosódó pasztelszíneknek érvényesítésére alkalmassá teszi. Hogy lehet ezeket a lényegbeli tulajdonságokat a fent említett 7 ütőhangszerhez hozzásimítani s ezt az egészen eredeti új hangszeres együttest az örök emberi lélek kifejező eszközévé tenni, ezek azok az eredmények, amelyek megelevenednek előttünk Bartók művében. Mert hiába ismerjük a legpontosabban a mű, zenei szerkezetét, hiába vagyunk tisztában a témák zseniális feldolgozásával vagy kombinációjával, az egyes tételek kristálytiszta körvonalozottságával, mit ér mindez, ha igazi élményt nem jelentenek számunkra. És éppen abban látjuk Bartók nagyságát, hogy ebben a tekintetben sohasem lesz adósunk, mert minden problémája, minden új utakat kereső nyugtalansága mögött az egész ember áll. Ahogy a két zongora a többi hangszerrel egy új síkon, ritmusok és színek új kombinációjának síkján összeolvadnak, egymással szembeállnak, a hangérzésnek és ezzel együtt a benső világnak olyan kifinomodásáról, átszellemesítéséről tesznek tanúságot, amely korunk zenéjében párját ritkítja. A szonáta második tétele különösen jellemző ebből a szempontból. Csodálatos hangvíziókat revellál előttünk, amelyek önkéntelenül eszünkbe juttatják azoknak a régi mestereknek tiszta áhítatát, akik a zenében egy magasabb-rendű világ megnyilatkozását látták, amelyhez a halandó ember csak alázattal közeledhet, hogy elleshessen valamit csodálatos titkaiból. Ilyen taktusoknál egyszerre elvesztik érvényüket a modern zene elvei, amelyek a neoklasszicizmus személytelenségére, észkonstrukcióira vonatkoznak. Ennek a neoklasszikus stílusnak lapos egyszerűsége, élesen tagolt formái egy mindent egyéni színezetűvé varázsoló nagy lélek kohójában sajátos intenzitást és ragyogást nyernek.

Bartók invenciójának tiszta zeneisége már magával hozza a kamarastílus, a bensőbb jellegű eszközök előnyben részesítését. Minél kisebb a hangszer-együttes, annál finomabb és tisztább hanghatásokra képes. Viszont ez a kis együttes kifinomult zenei kultúrát követel a hallgatótól, a zene szellemibb felfogását az erősen érzéki hatású nagy zenekarokkal szemben. Bartók művének első budapesti előadása éppen ennek a kamarastílusnak nem megfelelő környezet miatt nem tudta érvényesíteni a mű szépségeit. Az opera nagy színtere, bármennyire is kitűnő az akusztikája, nem alkalmas ilyen intim hatásokban bővelkedő alkotás előadására. Kamarastílus kamaraterembe való, különösen mikor az új, szokatlan hangzás a legnagyobb összeszedettséget kívánja a hallgatótól. A második zongoránál ülő Bartók Béláné teljes átéltséggel, pompás ritmusérzékkel és színes billentéssel tükrözte vissza az egész zenei együttes gyújtópontját, Bartók Béla páratlan szuggesztivitású szerzői és előadói egyéniségét. Az ütőket kezelő Jegesi József és Vigdorovits Sándor tanúbizonyságát adták annak, hogy a köztudatban jelentéktelennek tartott ütőhangszerek milyen nagy zenei képességeket kívánnak az előadóktól.

A másik bemutató Hindemith «Mathis der Maler» című suite-je is már nagy sikert aratott a külföldi metropolisokban. A német modern zene elismert vezérének művészetét elejétől kezdve lehetetlen volt egy bizonyos szellemi magatartásra, vagy irányra beállítani. Valóban a jelen zenésze volt ő, aki a mindennel való játszás öröméből és felszínességéből kiindulva mindenkor aktuális stíluskérdések nyomán haladt. Éppen úgy kipróbálja erejét a «Neue Sachlichkeit» száraz értelemmel irányított, de nagyszerű technikai tudást bizonyító többszólamú szerkezeteiben, mint az élethez közvetlenül kapcsolódó, a gép, a sportok korának szellemét híven kifejező jazz komédiákban, mint az új hanghatásokat kereső, valódi értékeket felszínre hozó brácsaműveiben, dalaiban. Később ő is maga mögött hagyja minden magasabb eszményt felrobbantó, forradalmi korszakát s komoly témák felé fordul. A «Mathis der Maler» című operájának már a hőse is jelzi ezt az átfordulást. Hol van már ez az opera előbbi színpadi műveinek (Hin u. zurück, Neues vom Tage stb.) teljes eszmementes és irodalommentes beállításától. Hőse Mathias Grünewald (1470-1528., megj. A.) a reformáció harcokkal, lelki-szellemi ellentétekkel terhes korának nagy német festője, akit a szerző, mint a halhatatlan művészi alkotó erő megszemélyesítőjét állít a kultúrát romboló, folytonosan fellángoló emberi ellentétekkel szemben. S ez a magasabb eszme, a szellem fölénye az anyag fölött, a nemzeti múltba, való belemélyedés Hindemith zenéjét, is megnemesítette. A most bemutatott suite három részt ragad ki az operából. Az első a bevezető «Angyalkoncert,» ahol Hindemith, mint igazi germán művész, a polifóniában, a szólamok mesteri kontrapunktikus szövésében találja meg sajátos zenei kifejezését. Ezzel is bizonyítja, hogy észak a polifónia igazi hazája s nem véletlen, hogy kiépítésén különösen a germánok dolgoztak. Ez a problematikus szövevényes jellegű stílus Délen el sem volna képzelhető. Ahogy a témákat a különféle hangszercsoportokban az ellenpontozó művészet minden elképzelhető fogásával feldolgozza, egymással szembeállítja, variálja, méltán kelti fel a szakemberek csodálatát, de inkább az ész, mint a szív munkája. A II. rész «A sírbatétel» felírást viseli, megindító siratóének, csupa panasz és fájdalom, amely az opera utolsó jelenetét előzi meg. Nagy erőfeszítéssel kiküzdött emelkedés után annál nagyobb a végső akkordokban újra visszatérő csüggedt rezignáció. A művész nagy, tragikus magányossága él ebben a tételben, búcsú mindattól, ami számára az életet jelentette, amire törekedett, amit alkotott, ami után hiába vágyódott, s amit szeretett. Az utolsó tétel «Szt. Antal kísértése» címen abból a színpadi jelenetből került a suite-be, amely Grünewald híres isenheimi oltárképét eleveníti meg s Szt. Antal képében Mathist állítja a démonokkal szembe. Az élesen körvonalazott pathetikus jellegű főtémának folyton erőteljesebb kibontakozása ábrázolja ezt a küzdelmet, amely a befejező «Lauda Sion Salvatorem» hálaénekben a zenekar teljes összefogásával harcolja ki a Hit győzelmét. Nem hiába ihlette Hindemith alkotását az a német mester, aki a keresztre feszített Krisztust ábrázoló festményén csak magának a felszögezett, fájdalmában égre sikoltó kéznek megrázó ábrázolásával korszakalkotó volt a művészi kifejezés terén. A sok tévelygésen, keresésen keresztül Hindemith is eljutott ezzel a művével a helyes útra, ahol a zene nemcsak a kézzelfogható valósághoz tapad, hanem az ember legnemesebb törekvésének, az önmagunkon való túljutásnak, a fejemelkedésnek lesz legfőbb kifejezője. 

S végre meg kell emlékeznünk a karmesterről, aki a saját személyét háttérbe szorítva, a leghívebb tolmácsolója volt Bartók és Hindemith műveinek. Ernest Ansermet eszményi típusa a modern karmesternek. A modern zene mestereinek legnagyobb keservei közé tartozik az a karmester, aki műveiket saját felfogása szerint akarja tolmácsolni, s nem azt olvassa ki a partitúrából, ami ott van, hanem amit ő szeretne, hogy ott legyen. Ansermet emellett, hogy nagyszerű mesterségbeli tudással rendelkezik és teljesen biztos a zenei problémák meglátásában, fegyelmezett a mű világos, objektív, minden fölösleges, oda nem tartozó elemet kikapcsoló, hű ábrázolásában. Igazi francia karmester, akinek a tiszta vonalvezetés, a formák szépsége, a gazdag, kifinomult ritmika, a legfőbb eszményei, amelyeket éppen olyan plasztikusan tud elénk állítani Haydn szimfóniájában, mint Ravel balettzenéjében, mint Bartók és Hindemith műveiben. Nagyszerű vezénylése nagymértékben járult hozzá, hogy a filharmonikus hangversenyek konzervatívabb közönsége is kellőképp méltányolta az új zenei értékeket, hiszen itt szeme előtt láthatta, hogy világhírű külföldi karmesterek büszkén és boldogan szegődnek a magyar zenei lángelme, az egész világon ma az elsők között emlegetett Bartók Béla művészetének szolgálatába.  

 

PRAHÁCS MARGIT.

A ZENE, 1938. november 15. (XX. Évfolyam, 3. szám)
 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Futó Balázs (zongora), Rácz József (hegedű)
Classicus Quartet:
Rácz József, Baksai Réka (hegedű), Tornyai Péter (brácsa), Zétényi Tamás (cselló)
BARTA GERGELY: Házioltár (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Deux esquisses perdues (hegedűre és zongorára)
BARTA GERGELY: Közjátékok (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Neutral grounds (zongorára)
FUTÓ BALÁZS: Pulse (vonósnégyesre) - ősbemutató

18:00 : Budapest
Festetics Palota

Koppándi Jenő (hegedű)
MÁV Szimfonikus Zenekar
"Nyolc évszak"
VIVALDI: Négy évszak
PIAZZOLLA: Négy évszak Buenos Airesben

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Chiao-Hua Chang (erhu – kínai hegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar (művészeti vezető: G. Horváth László)
Palotás Gábor (timpani)
Vezényel: Dobszay Péter
"Live Animation - A Studio 5 szerzői estje"
Bella–Virágh–Solti–Varga–Kutrik
VARGA JUDIT: Black and White (ősbemutató)
SOLTI ÁRPÁD: Concertino vonósokra és szóló timpanira
KUTRIK BENCE: Emojik (ősbemutató)
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR: Genesys (ősbemutató)
BELLA MÁTÉ: Lethe (magyarországi ősbemutató)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Cosi fan tutte

19:00 : Budapest
Klauzál Ház

Bazsinka Ivett (fagott)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
MOZART: Linzi szimfónia C-dúr K. 425
MANCUSI: Fagottverseny
BEETHOVEN: III. (Eroica) szimfónia

19:00 : Budapest
Operettszínház

OFFENBACH: Kékszakáll

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Szakcsi Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János (zongora)
"Az improvizáció"
Improvizációs zongoraest – kalandozások a hangok és műfajok birodalmában

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Baráti Kristóf (hegedű)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Gilbert Varga
JOHN ADAMS: Short Ride in a Fast Machine
BARBER: Hegedűverseny, Op. 14
PROKOFJEV: Rómeó és Júlia - részletek az I. és a II. szvitből

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Baráth Emőke, Bakos Kornélia, Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Kéringer László, Jekl László, Tomáš Šelc (ének)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken
Vezényel: Németh Pál
HÄNDEL: SUSANNA oratórium HWV 66
18:00 : Siófok
Kálmán Imre Kulturális Központ, Siófoki református templom

Gesztesi-Tóth László (orgona), Mukk József (ének)
BACH: c-moll prelúdium és fúga BWV546
STRADELLA: Pieta Signore
BUXTEHUDE: Magnificat primi toni
HÄNDEL: F-dúr orgonaverseny Op.4. No.4.
HÄNDEL: Comfort ye Accompagnato és ária Messiás című operából
BIZET: Agnus Dei
MENDELSSOHN: A-dúr szonáta Op.65. No.3.

19:00 : Felsőőr
Messe Oberwart

"Kárpát-Haza OperaTúra"
LEHÁR: A víg özvegy

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Roman Janál (ének)
Kassai Filharmonikus Zenekar
vezényel: Zbynek Müller
ALEXANDER MOYZES: Gömöri táncok ‒ szvit, Op.51
MUSZORGSZKIJ: A halál dalai és táncai
BOROGYIN: II. szimfónia
A mai nap
született:
1685 • Georg Friedrich Händel, zeneszerző († 1759)
1927 • Régine Crespin, énekes († 2007)
1929 • Vujicsics Tihamér, zeneszerző, népzenekutató († 1975)
elhunyt:
1704 • Georg Muffat, zeneszerző (sz. 1653)
1931 • Nellie Melba, énekes (sz. 1861)
1934 • Edward Elgar, zeneszerző (sz. 1857)