vissza a cimoldalra
2017-11-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6253)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Milyen zenét hallgatsz most? (24978)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11190)
A csapos közbeszól (94)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6419)
Kolonits Klára (1004)
Kocsis Zoltán (639)
Bartók Béla szellemisége (232)
Zenei témájú könyvek (92)
Élő közvetítések (6677)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1174)
Operett, mint színpadi műfaj (3345)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2413)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (361)
Franz Schmidt (2952)
Nagy koncertek emlékezete (32)
Barenboim (70)
Pantheon (2133)
Kedvenc magyar operaelőadók (1009)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (558)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

222   Ardelao • előzmény221 2017-11-04 00:52:00

VÁZLAT BARTÓK BÉLA ARCKÉPÉHEZ

Tagadhatatlan igazság, hogy az igazán nagy művészek elemi hatása szoros népi közösségükből magyarázható. De ezt a fogalmat az utóbbi időben jobbról is, balról is olyan rablógazdasággal aknázták ki, hogy petyhüdt zsákként esik össze és holmi mángoló deszka alatt bizonyára papírvékonnyá laposodnék. Türelmetlen elméletek burjánzottak el, amelyeknek nem új lényegek feltárása a fontos, hanem a minél gyorsabban foganatosítható gyakorlati hatályuk. Kevésbé fontos itt, hogy mi is az a népi közösség s ezen túlmenően: milyen az a nép, melyek érzelmi és gondolatvilágának jellemző tényezői, mifélék összességükben a nép lelki arculatának kitevői!? Komoly értelemben vett tudományos munkát, az egyéni és tömeglélek elemzéséből, művészeti és társadalomtörténeti kutatásokból leszűrt, illetve csak leszűrendő eredményeket, mint mellékes előfeltételeket ugorja át ez a tudománytalan aktivizmus, amelyet már azzal is megtiszteltünk, ha pusztán áltudományosnak nevezzük. Hiszen előlegezi a feladat egyedül fontos részét, hallgatólag elintézettnek veszi mindazt, aminek elintézése neki voltaképpen csakis azért sürgős, hogy minél gyorsabban a tettek mezejére léphessen vele, illetve a tárgyra térjen.

A nép arca! . . . Hányan ismerik? Kinek van világos elképzelése róla?. . .

Érthető, ha a tömeglélek bizonyos vágyálmainak képviselői támadják ugyanannak a tömegléleknek más irányú kifejezőit. Érthető, de nem menthető, mert az e fajta türelmetlenség mindig korlátoltság és középszerűség mellett bizonyít. Zseniális meglátók épp azért zseniálisak, mert a totalitások íves átfogói. Humoros lehetne, ha nem lenne oly tragikus, hogy néhány magyar zeneíró például kétségbe vonta Bartók Béla magyar érzelmeit, magyar eszmevilágát és zenéjének magyar jellegét. Ki szavatol azért, hogy épp az illetőknek lenne kiváltságosan tiszta megismerésük a magyarság mivoltáról!? Lehet, hogy a keresztmetszet felületének egyik pontcsoportja valóban az övék. De még ez sem biztos. Lehet, hogy vágyálmaik nem is a tömeglélek mélyéből előtört igazi látomások, hanem hamis képzetek, az ideig-óráig türelmes tömeglélekre ráfogott koholmányok. Kifogásaikból legfeljebb az tűnik elő, hogy nekik más az elképzelésük, más az ízlésük és hogy a maguk legkevésbé sem általános érvényű fogalomkörében Bartók Béla nem talál, de nem is kér helyet. Ki merné állítani, hogy tulajdon magyarságuk Bartókénál gyökeresebb és ennél fogva jogosultabb!? S még ha módjukban, illetve tehetségükben állna és fel is sorolnák a magyar embertípus valamennyi megszólaló válfaját, ezzel közvetve legfeljebb mégis csak azt igazolnák, hogy Bartók Béla egy teljesen új — vagy egészen ősi és régóta némaságra ítélt — válfaj nyelvét oldotta meg. Bartók lelkében évszázadokig szunnyadt népi vonások ébredtek új életre, zenéjén keresztül szólalnak meg és hirdetik feltámadásukat. Zengő daluk valahogyan épp, azáltal válik hitelessé és meggyőzővé, mert hiányzik belőle mindennemű támadó él: önmagáért van, mint ahogy a nagy művészet épp azáltal válik természetszerű jelenséggé, hogy szabadon sarjadzik és szabadon bontogatja virágszirmait. Számoljunk le egyszer a «l’art pour l’art» -elmélet mellett és ellen szóló érvelésekkel; a sudár fatörzs ezerféle hasznos célra dolgozható fel, de nedvdús növekedése közben vajmi keveset törődik ezzel a későbbi kitermelhetőségével. A művészetek mesteri alkotásai épp, azáltal oly sokrétűen jelentősek, mert nemzedékek váltakozó érzelmi és szellemi szükségleteit tudják kielégíteni, de már nem is lehetnének olyan kiteljesedettek, ha az eleve eltökéltség és célirányosság józan módszereivel kerültek volna napvilágra. Szabadon születtek, a sors kegyes ajándékaként és nem állíthatók elő a közszükséglet előre kiagyalt iparművészeti receptjei szerint.

A népvándorlás hullámaitól a Duna—Tisza közére sodort magyarság alig néhány évtizeddel honfoglalása után tért át a keresztény vallásra: nála csaknem egybeesett az éghajlati és földrajzi életviszonyainak felforgató változása kultúrájának, egész fogalomkörének nem kevésbé döntő fölcserélődésével.

Ennyi új élettényező még a legedzettebb ellenállást is kemény próbára teszi. Szokatlan tájék közepette testileg-lelkileg egyaránt új benyomások fogták ostromzár alá. Ilyen feldúló élmények sokadalma úgyszólván maga alá temette a múltak emlékeit s ezek még sokkalta mélyebben kerültek feledésbe, mint más népeknél, hiszen a magyar úgyszólván emlékeztető jelek nélkül járt-kelt még majdnem idegen földön, amelyen véletlenül sem találkozhatott régibb önmagával, ősi élmények emlékét felébresztő, visszahívó tárgyi hagyatékokkal. Már-már úgy rémlett, hogy ez az ősi élménykincs végkép lemerült az öntudatlanság titkos rétegeibe.

Mily látnoki biztosságra, mily ösztönös magabiztosságra volt szükség, hogy magyar művész visszatapogatózzék és vissza is találjon a forrásokhoz, amelyekről évszázadok óta közvéleményszerűen hitték, hogy nem buzognak többé és soha újból fel nem fakaszthatok!  Amíg vérsejtek statisztikájában bízó fajbiológusok és más satnya divatú szobatudósok csipeszre fogott halott idegrostokkal próbálják összetákolni az élő néplélek elvont arculatát, addig Bartók Béla előzetes nézetekkel mit sem törődve, az «Éjjel zenéjé»-nek csillagosan szabad ege alatt álmodta meg, álmodta vissza ezt a betemetett ősi arcot és vonásról-vonásra tárta fel ismét előttünk.

Figyelemreméltó ezért, hogy a religió értelmében vett dogmatikus elem mennyire hiányzik Bartók munkásságából: a «Kantáta» miként válik «profánná» abban. Profánná — oly értelemben, amilyenben az egyház valamikor profánnak minősített minden muzsikát, amely nem vallásos célokat szolgált és nem a túlvilági lét metafizikus fogalomkörében, hanem a földi élet tükrében szemlélődő lélek szükségleteit elégítette ki. S ilyen értelemben csakugyan földszagúan, pogányul profán Bartók Béla muzsikája. Ámde kantátába magasztosodik a távlatok által, amelyeket körülötte feltár. Mert a földi élet tükrében szemlélődő lélek gyakorlati tapasztalataiból szűri le minden jó és rossz, minden nemes és aljas, minden boldogítóan kívánatos és lezüllesztően csúf dolgok tudását.

Bartók csakis azokat az életértékeket fejezi ki, amelyeket fajtájának lelkében feltalált és önmagában is újraélt. Ő megajándékozta a világot a magyar falu látomásán keresztül minden falvak ősi képével. A természettel összeforrott, ösztönösen okos, de vallásos absztrakciókkal szemben épp oly türelmes, mint a közönyös paraszt, e falvak lakója.

JEMNITZ SÁNDOR

A ZENE, 1936. (5. szám)

221   Ardelao 2017-11-04 00:46:54

JEMNITZ SÁNDOR:

BARTÓK  BÉLA: «A KILENC CSODASZARVAS»
(CANTATA  PROFANA)

Profán kantáta; Bartók Béla első nagy énekkaros szerzeménye: feszült érdeklődéssel vártuk, hogy ez a mű, amelyről már három év óta tudunk és hallunk, végre nyomtatásban váljék hozzáférhetővé. Futólagos belepillantás csak elégtelen áttekintést nyújt ilyen igény-teljes újdonságnál, amely felől viszont értesüléssel kell lennünk, mert Bartók Béla egy-egy új, nagy műve általános érdekű jelenség: az emberi haladás és művészeti fejlődés barátainak közös  ügye.

«Profán kantáta.» Erről a címről önkéntelenül is egy másikra, régebbire, az «Allegro barbaro»-ra kell visszagondolnunk. Külalakjára nézve szabályos klasszikus formájú mű volt az is: «háromrészű dalforma.» Csak éppen a tartalma és a hangulati jellege, dallamvonala és összhangzatfűzése volt megkapóan újszerű és merész. Biskrai; arab, ... A szabályos Allegrónak egészen rendkívüli — «barbár» — volt a hanglejtése.

Ez a «Profán kantáta» is szabályosan tölti ki a kantátaműfaj formaképletét. A kettős vegyes-karra, nagy zenekarra, egy-egy tenor- és baritonszólóra írt mű világosan tagozódik zenekari előjátékra, epikusan helyzetfestő énekkaros bevezetésre és a szöveg által adódó drámai magánénekes és összkaros részletekre, akárcsak a hasonlóan nagy együttesnek szánt számos ismert régibb kantata. Csak éppen a tartalom és a hangulati jelleg más ismét, — egészen más, egyáltalán nem egyházi, mint ennek az eredetileg egyházi műfajnak egyéb irodalma. Profán. . . .

Profán abban az értelemben, amelyben az egyház valamikor megkülönböztetésül profánnak minősítette a nép nem dogmatikus célokat szolgáló, hanem a maga sajátos lelki szükségleteit kielégítő «világi» muzsikáját. Érezzük, hogy ez a megjelölés tőszomszédságba kívánkozik a forradalmian harcos kedvű és kemény «barbár» mellé. S méltán, mert Bartók Béla ezzel a művével is ősi, betemetett, rab népi indulatokat szabadít föl béklyóik közül.

«A kilenc csodaszarvas» szövege régi román népballada. Gyönyörű megrázó népballada.  «Volt egy öreg apó», aki kilenc szép szál fiát nem polgári foglalkozásokra, hanem szabadságra, vadászatra nevelte. A fiúk vadászat közben egyszer csak a csoda-szarvas nyomára bukkantak és addig-addig űzik a nemes vadat, míg maguk is szarvasokká változnak.  Apjuk utánuk ered és visszahívja őket, de ők már nem térhetnek vissza, mert «szarvuk ajtón be nem férhet, karcsú testük gúnyában nem járhat, szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból. . . .»

A csodaszarvas itt a szabadságra született ember végzetét beteljesítő sors jelképe. Aki az igazi szabadság részesévé lett és testében-lelkében teljesen fölszabadult, az nem törik bele ismét, a polgári társadalom szürke jármába, és ezentúl csak, «tiszta forrásból» ihatik.

Alig tévedünk, ha e gondolatból Bartók Béla művészi önvallomását véljük fölcsillanni. Üzenet ez mindazoknak, akik a polgárosodás értelmében vett «lehiggadást» várják tőle. Aki egyszer keresztültörte magát az elavult nézetek és megcsontosodott előítéletek korlátain és az övéhez hasonló bátorsággal rontott ki a szabadság magányos mezejére, az nem térhet vissza többé jámboran az istállóba, mint a közönséges csikó, ha kitombolta a csakis-fiatalság csakis hevületét. Itt magasabb rendű megismerésekről, a szív és értelem fejlődésének eredményeiről van szó és ezek többé vissza nem srófolhatók.

Végtelenül komoly és mély művészi hitvallomás ez, amelyet csakis Wagnernek a «Nürnbergi  mesterdalnokok»-ban lefektetett személyi igazolásával tehetünk párhuzamban. Ellen-Tannhäuser nyilatkozata ez, aki a Vénusz-barlang minden hétköznapiságot fölemésztő, kiégető szerelmeiből nem somfordálhat vissza többé a Biterolfok langyos érzelmi világába,  de e kiváltságosságán nem bukik el, mint az ifjú Wagner romantikus hőse, hanem eltökélten  vállalja sorsát s bár a vadon magányában, de független és szabad marad.

Bartók Béla kantátája zenei vonatkozásában az utolsóelőtti nagy Bartók-újdonság, a II. zongoraverseny stiláris vívmányait építi ki tovább. A bécsi Universal Edition kiadásában egyelőre csak az énekhangos zongorakivonat jelent meg, úgyhogy a zenekari letét szépségei még megközelíthetetlenek számunkra, hiszen a mű eddig még csak Londonban került előadásra. Két különálló négy-négyszólamú kórusa nem képvisel külön föladatokat, hanem zeneileg szorosan kiegészíti egymást. Szokatlanul magas fekvésű tenorszólójában a  «legnagyobbik szarvas, jaj, a legkedvesebb fiú» szólal meg, a baritonszóló viszont az apa hangját értelmezi. Reméljük, hogy a tiszta D-dúrban kicsengő dallam-dús mű mihamarabb  nálunk is hallható lesz. De jól! Mert tessék-lássék előadásoknak nincs semmiféle művészi jelentőségük.

A ZENE, 1934. (3. szám)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

Farkas Eszter (cimbalom)
Foglakozásvezetők: Haraszti Rita, Kósa Dávid
"Liszt-Kukacok Akadémiája"

10:30 : Budapest
Zeneakadémia, Kupolaterem

Várjon Dénes (zongora), Biczó Bernadett, Várkonyi Zsófia (hegedű), Baksai Réka (brácsa), Kirkósa Tünde (cselló), Szappanos Edit (ének)
Meseillusztrátor: Kőszeghy Csilla
Narrátor: Simkó-Várnagy Judit
"kamara.hu - a Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja"
"Hamucsellócska"
Zenés mese a Hamupipőke nyomán

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia

Horváth Ágnes (brácsa), G. Horváth László (hegedű), Háry Péter (cselló), Szűcs Péter (klarinét), Kiss Péter (zongora)
MOZART: Esz-dúr („Kegelstatt”) trió zongorára, klarinétra és brácsára, K. 498
LISZT: Obermann völgye
DEBUSSY: G-dúr trió

11:00 : Budapest
MűPa, Üvegterem

Said Tichiti (ének, guembri, ud, ütőhangszerek), Ibrahima Fall
(djembe, balafon), Khalid Moutahir (ének, ütőhangszerek), Fehér Károly, Somogyvári Balázs, Merkovics Zoltán (ütőhangszerek)
"Zenél a világ! - A Szaharán innen és túl"

15:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Budafoki Dohnányi Zenekar
mesélő: Lukácsházi Győző
"Bonbon matiné"
CSAJKOVSZKIJ: A diótörő

16:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

"Demeniv Mihály, harmonikaművész és tanítványai, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek koncertje"
Szerkesztő-műsorvezető: Becze Szilvia

17:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Szabóki Tünde, Schöck Atala, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián, Kovács István (ének)
Lutheránia Énekkar
Budapesti Vonósok
Vezényel és a műről előadást tart: dr. Kamp Salamon
"Budapesti Vonósok – Bach közelében 1."
J.S. BACH: János-passió BWV 245
Jézus elfogatása
Péter megtagadja Jézust

17:00 : Budapest
BFZ Székház

Lesták Bedő Eszter (hegedű, barokk hegedű), Pilz János (hegedű, barokk hegedű), Rajncsák István (barokk brácsa), Mahdi Kousay (cselló, barokk cselló), Sovány Rita (viola da gamba, barokk cselló), Martos Attila (violone), Pivon Gabriella (barokk fuvola),
Cszizmadia Angelika (csembaló), Dinyés Soma (orgonapozitív, csembaló),
Varga Judit (csembaló)
"Kamarazene korhű hangszereken"
BIBER: e-moll szonáta, C. 142
J.S. BACH: D-dú;r gambaszonáta, BWV 1028
J.S. BACH: g-moll triószonáta, BWV 1029
MOREL: Chaconne en Trio
PACHELBEL: c-moll partita
J.S. BACH: C-dú;r triószonáta, BWV 1037
J.S. BACH: 5. Brandenburgi verseny, BWV 1050

17:30 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Szecsődi Ferenc, Csévi Flóra (hegedű),
Szentpéteri Gabriella (zongora),
Kiss Zenede tehetséggondozott növendékei
"Ünnepi koncert - a Klebelsberg Kuno Hét programja."
Ignaz Pleyel, Rózsa Miklós és Hubay Jenő

18:00 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

Michel Béroff (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csaba Péter
FRANCK: Szimfonikus variációk
RAVEL: Zongoraverseny bal kézre
SIBELIUS: II. szimfónia

18:55 : Budapest
MűPa, Fesztivál Színház

"Metropolitan Operaközvetítések a MűPában"
THOMAS ADÈS: Az öldöklő angyal

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Horti Lilla, Megyimórecz Ildikó (szoprán), Erdős Attila (bariton), Pataki Bence (basszus), Virág Emese (zongora)
Műsorvezető: Kovács Sándor
Művészeti vezető: Marton Éva
"Mihalovich-dalok"
Emlékezés a 175 éve született zeneszerzőre, a Zeneakadémia rektorára

19:00 : Budapest
Klebelsberg Kultúrkúria

Bándi János, Bándi Írisz Réka (ének)
Salgó Tamás (zongora)
HANDEL: Jöjj, béke angyala (duett)
LULLY: Gavotte / hegedű szóló (Bándi Írisz Réka),
ERKEL: Bánk bán/Bánk-Gertrudis (duett)
WAGNER: Tannhäuser / Romerzählung (Bándi János)
VERDI: A trubadúr / Máglyaária, (Bándi Írisz Réka)
BIZET: Carmen / Seguidilla (duett)

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Feriencsik László (fagott)
Capella Savaria
Művészeti vezető: Kalló Zsolt
JOHANN DAVID HEINICHEN: G-dúr concerto, S. 214
JOHANN FRIEDRICH FASCH: C-dúr fagottverseny, FaWV N:C1
WILLEM DE FESCH: E-dúr concerto grosso, op. 3/3
WILLEM DE FESCH: a-moll concerto grosso, op. 3/6
JOHANN DAVID HEINICHEN: G-dúr concerto, S. 213

19:00 : Budapest
Benczúr Ház

Ishimoto Hiroko (zongora)
"Női szerzők a férfiak árnyékában"
Fanny Mendelssohn, Teresa Carreno, Lili Boulanger, Elfrid Andrée, Benna Moe, Haruna Miyake, Agathe Backer, Dora Pejacevic és Amy Beach művei

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich, Érdi Tamás (zongora)
Veronika Eberle, Muriel Cantoreggi (hegedű), Kim Kashkashian, Andrea Hallam (brácsa), Perényi Miklós, Marie-Elisabeth Hecker (cselló), Fejérvári Zsolt (nagybőgő)
Radovan Vlatković (kürt), Klenyán Csaba (klarinét), Lakatos György (fagott)
"kamara.hu - a Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja"
DEBUSSY: En blanc et noir
CHOPIN: cisz-moll noktürn, Op. posth.
CHOPIN: 1. (g-moll) ballada, Op. 23
JANÁČEK: Concertino
JANÁČEK: Pohádka
SCHUBERT: A-dúr („A pisztráng”) zongoraötös, D. 667

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Kruppa Bálint (hegedű)
Szent Efrém Férfikar (karnagy: Bubnó Tamás)
Concerto Budapest
vez.: Rácz Zoltán
"Orbán 70, Csíky 80"
ORBÁN GYÖRGY: Serenata No.1
ORGÁNY GÖRGY: Hegedűverseny
CSÍKY BOLDIZSÁR: Új mű - ősbemutató
CSÍKY BOLDIZSÁR: Gulag

20:00 : Budapest
Budavári Mátyás-templom

Solti Kamarazenekar
18:00 : Pécs
Kodály Központ

Bogányi Gergely (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Cristian Mandeal
"Élet és halál táncai"
BARTÓK: Táncszvit
LISZT: Haláltánc
RICHARD STRAUSS: Hétfátyoltánc
DEBUSSY: A tenger
A mai nap
született:
1786 • Carl Maria von Weber, zeneszerző († 1826)
1899 • Ormándy Jenő, karmester († 1985)
elhunyt:
1986 • Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy (sz. 1899)