„Liszt oeuvre-je fontosabb, mint Wagneré”
Bartók Béla székfoglaló Liszt-előadása az Akadémiában
A Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztálya hétfőn délután ülést tartott. Az ülésnek az adott különös jelentőséget, hogy azon Bartók Béla, a világhírű zeneszerző tartott székfoglaló előadást Liszt Ferencről.
Melich János megnyitója után Bartók Béla felolvasásának keretében négy, Liszt Ferenccel kapcsolatos kérdést vizsgált meg. Az első a Liszt-szerzemények és a nagyközönség között levő viszonyra vonatkozik. Bartók azt látja, hogy a nagy- közönség még ma sem értékeli eléggé Lisztnek jelentékeny műveit; inkább kedveli a kevésbé fontosakat, mint például a rapszódiákat. Ez — az előadó szerint — azért van így, mert a közönség nem tudja meglátni a zeneművekben a lényeget, hanem inkább a külsőségek után indul.
A második kérdés: mekkora volt Liszt műveinek jelentősége a zeneművészet további alakulására? Bartók szerint ebben a tekintetben Liszt oeuvreje fontosabb, mint Wagneré; nem azért, mintha Liszt művei tökéletesebbek volnának, mint Wagneré, — hiszen, éppen ellenkezőleg van a dolog, — hanem azért, mert Wagner minden saját kezdeményezésű új lehetőséget saját maga a legteljesebb mértékben kiaknázott és kifejlesztett. Ezzel szemben Liszt műveiben sok olyan előre mutató kezdeményezés van, amelynek teljes kihasználását nem maga Liszt vitte véghez, hanem utódai.
A harmadik kérdés Lisztnek; „A cigányok zenéje Magyarországon” című könyvével, illetve annak az úgynevezett cigányzenére vonatkozó téves állításaival kapcsolatos. Az előadó szerint Lisztet tévedéséért csak részben szabad hibáztatni. Liszt tévedéséért inkább a XIX. századbeli viszonyok okolhatók, zenefolklore körébe vágó alapfogalmak, teljes hibás volta, romantikus vonzódás a túlzsúfoltság, a sallang és a pátosz félé, ennek fejében a klasszikus egyszerűség elejtése. Okolhatjuk ezen kívül nagyapáinkat is, akik nem tudták, vagy nem akarták az igazság felé, a magyar falu felé vezető utat Lisztnek megmutatni.
A negyedik kérdés ez: milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Ebben a kérdésben a döntő szó magáé Liszté, aki számtalanszor vallotta magát magyarnak. Egy Liszt Ferencnek az egész világ részéről kijár az, hogy ebbeli akaratát tudomásul vegyék, és annak ne mondjanak ellent.
A közönség hosszasan ünnepelte előadása után Bartók Bélát, akit az Akadémia nevében Melich János üdvözölt a tagok sorában.
Az előadó ülés után az osztály zárt ülésen folyó ügyeket tárgyalt, majd tagajánlási értekezlet volt.
BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)
*
Jótékony célú Liszt-est az Operaházban.
A Filharmóniai Társaság rendkívüli díszhangversenyt rendezett hétfőn este az Operaházban, az Újságírók Szanatórium Egyesülete javára.
A műsor Herczeg Ferenc költői prológusával kezdődött, amelyet Bulla Elma mondott el, finom, közvetlen hangon. A prológus témája: legenda az újság-íróról, aki csak nézi és regisztrálja a földi javakat anélkül, hogy része volna bennük.
A nagy tetszéssel fogadott bevezetés után következett az est zenei része, amelynek műsorát Liszt Ferenc szerzeményeiből állították össze. A zenekart a tőle megszokott elmélyedéssel Dohnányi Ernő dirigálta, a Liszt-év congeniális szellemű vezére.
Stefánián Imre, a Zeneművészeti Főiskola ismert nevű tanára az A-dúr zongoraversenyt játszotta olyan sikerrel, hogy szereplését meg kellett toldania a „Liebestraum”-mal.
Báthy Anna sokszor méltatott előkelő stílusában, nemes átérzéssel énekelt el három dalt.
A szünet után Bartók Béla zongorázta el a „Haláltánc”-ot. Sajátságos, egyéni előadó művészete alig találhat ennél a műnél teljesebb kifejezési terrénumot. Játékát szinte kozmikus erő hatotta át; éles, acélos ritmikája és billentés művészete új, ismeretlen világításban mutatta be ezt a geniális alkotást. A közönség hosszan ünnepelte Bartókot.
Ezután ismét dalok következtek: Svéd Sándor melegen zengő baritonja, előadásának férfias lírája is megérdemelt sikert aratott.
Az énekszámokat Herz Ottó dr. kísérte, szépen és jól, mint mindig.
Végül pedig osztatlanul Dohnányi Ernőé és a zenekaré volt a hallgatók lelkes elismerése, a Tasso című szimfonikus költemény, ragyogó színekben gazdag előadásért. (Op.)
BUDAPESTI HÍRLAP, 1936. február 4. (56. Évfolyam, 28. szám)
| 
