vissza a cimoldalra
2019-08-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11424)
A csapos közbeszól (95)

A nap képe (2139)
Opernglas, avagy operai távcső... (20294)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4538)
Pantheon (2377)
Operett, mint színpadi műfaj (4042)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3390)
Kedvenc előadók (2838)
Wagner (2620)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1740)
Franz Schmidt (3408)
Társművészetek (1342)
Lehár Ferenc (677)
Milyen zenét hallgatsz most? (25035)
Kedvenc magyar operaelőadók (1139)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (821)
Kortárs zene (66)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

203   Ardelao • előzmény201 2017-10-14 14:18:32

KÉT BARTÓK-BEMUTATÓ

Egy elfogulatlan úriember, aki még sohasem látta őt, műveit sem ismeri és a muzsika világrengetegében idegen, nemrég látta először Bartók Bélát a zongora előtt. Megpillantotta és így szólt:

«Íme, az utolsó ember!

Egyik utolsó példánya annak a megnemesedett, magasrendű típusnak, melyet az emberi kultúra évezredei termeltek ki, egy magasztos szellemi világ nevelt és ma már, sajnos, kiveszőben van. …

Amint bejön a pódiumra, halkan, nesztelenül, észrevétlenül, leül a zongora elé és világítani kezd ez az arc, ez a homlok, ez a szellemiséget sugárzó szem: az egész jelenség legtökéletesebb fizikai megszemélyesítése a «homo sapiens»-nek.»

Aki ezt a Bartók-arcképet elénk festette a hangversenyterem egy csöndes zugában, finom ösztönnel érezte meg e nagy szellem lényegét, Bartók homlokának legjellegzetesebb jegyét: a magányosságot. Míg nézzük őt, a fehér-fekete billentyűk fölé hajolva, roppant homlokát szinte belemerítve a hangok láthatatlanul örvénylő tenger végtelenjébe, átborzong rajtunk egyedülvalóságának tragikus sejtelme. Fehér haja az alpesi csúcsok fényével sugározza körül homlokának monumentális kupoláját. Ez a hatalmas csontboltozat uralkodik az egész test fölött, ezen a vékonycsontú, már majdnem anyagtalanná szellemült arcon és a törékeny kis alakon.

A rejtelmes kisugárzású homlok, amely körül a zseni északi fénye dereng, ez az «északfok, titok, idegensége,» amely Bartók Béla néven jár közöttünk, mintha magát az örök «Muzsikust» személyesítené meg, aki egyedül van, mindörökre egyedül, akinek társa nem is lehet korában, és az emberek között, akinek a problémái senkiéhez sem hasonlók és aki nem is tudja kifejezni a maga mondanivalóit ugyanazon a nyelven, amelyet mások is beszélnek.

Bartók Béla két nagy művét mutatták be rövid egymásutánban: tizennyolc év után felújított operáját, „A kékszakállú herceg várát” és a „Cantata profanát,” amely Londonban oly emlékezetes sikert ért meg. Ismeretlen, messze tájak felé ragadnak bennünket e féktelen ritmusok, ezek az elképesztő hangzásfantáziák, ezek a zenetudomány eszközeivel teljesen elemezhetetlen kombinációk. A bartóki zenekar hangszerei mindenki őrjöngő harcát vívják mindenki ellen, az emberi ösztönöknek, szenvedélyeknek démonikus alvilágát idézve föl a didergő lélek, a káprázó fantázia előtt. A kékszakállú herceg várának komor recitatívjaiban és a zenekar sokszor már hangszeren-túli hangzásaiban látomásokkal viaskodik Bartók, elemi erőkkel birkózik, mint egy féktelen óriás. Igen helyesen jegyzi meg Tóth Aladár, a kiváló zeneesztétikus, hogy Bartók nem törődik a hangszerek és az emberi hang teljesítőképességével. «A hangszereket maguk a hangszerek tüntetik el az ő orchesterében.» Egy jeles és tudós híve, Ottó Ferenc sokat foglalkozik azzal, hogy Bartók a lángelme makacsságával törekszik új zenei nyelv kialakítására és az új zenei nyelvhez új hangszereket és új lehetőségekig fejlesztett emberi hangokat követel szuverén gőgjében. Beethovenre emlékeztet ebben, akinek zabolátlan képzelőereje, transzcendentális világokban csapongó hangfantáziája olyan hangokat hallott, amelyeket a korabeli instrumentumokkal nem tudtak kifejezni, őróla is vallja a zenetudomány, hogy a messze jövőkben jár száguldozó ázsiai képzelete és a maga muzsikáját még ki nem talált hangszerekre, új hangképzési lehetőségekre komponálja.

Ez a barbár fantázia — az Allegro barbaro költője — féktelenül éli ki magát a Cantata profanában, amelyet egy magyarrá átköltött román népballada szövegére írt. Vakmerő disszonanciái olyan feszültségeket éreztetnek meg, amelyeket a mai idegek alig bírnak elviselni. A Cantata profana egy kiváló elemezője rámutat, hogy Bartók egyszerre több témát mer megszólaltatni, kiszabadítja magát minden formából, elszakad minden stílustól, széttördel minden keretet féktelen lobogásában, barbár szabadságvágyában. A zenei nyelvújítás merészségeit a múltban is megtaláltuk. Liszt Ferenc az Esztergomi misében, különösen annak Crucifixus-ában, — mint életrajzírója, a tudós De Pourtalés megállapítja — megdöbbentő harmóniai újításokat enged meg magának és vakmerő módon használja a szekund-disszonanciákat, sokkal vakmerőbben, mint a mai legmodernebb zeneszerzők. De ilyen, minden stílussal, formával, hagyománnyal, zenei törvénnyel szakító prometheusi lázadást, mint a Bartók Béláé, még nem élt végig a muzsika Olimpusza!

A lángész szuggesztiója alatt vacogjuk, vagy lángoljuk végig ezt a bilincstördelő birkózást a Cantata profanában. Fölismerjük a nagy magányos viaskodó homlokán a lángész északi fényét. És megértjük a léleknek azokat a rezzenéseit, a tudat-alattinak azokat a vívódásait, amelyek e merész modulációkban, e disszonanciákban, e ronggyá tépett frázisokban, e sikoltó-lihegő kakofóniákban jelentkeznek. De őszintén be kell vallanunk, hogy a vad szépségeknek e göröngyös útján nem szívesen követjük Bartók Bélát. Ez nem a szellem kényelemszeretete, nem a képzelőerő tunyasága, nem a lélek bátortalansága, nem is csökönyös ragaszkodás a hagyományokhoz. Bartók e barbár őserejének, a forrásokhoz visszatérő képzeletének termékenyítő hatásától sokat várunk. De nem tudunk elszakadni mindattól, amit eddig muzsikának neveztünk, és aminek nem folytatása, nem továbbfejlesztése Bartók műve. Amit ő nyújtott most, már nem evolúció, hanem lázas forradalom.

Balassa Imre

KATOLIKUS SZEMLE, 1936. (12. szám, december)
 

201   Ardelao • előzmény200 2017-10-13 14:14:04

«A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA»
Az Operaház BARTÓK repríze

A férfi szíve-lelke hétrétű, hét lakattal őrzött titok és ezt a titkot csak az igazi asszony fejtheti meg. Az asszony keresi, kutatja a férfi szívében az igazi igazat: tudni akarja, hogy mi van a külső vért mögött. Egyre beljebb és beljebb jut Judith asszony a kékszakállú herceg sötét várában, felpattan előtte a hét lezárt szoba: a férfiszív szomorú titkai. Itt tudja meg, hogy minden ígéretes jövőből szomorú múlt, minden új örömből hervadt emlék, minden új asszonyból elhagyott szerető lesz.

Bartók Béla kis egyfelvonásosának, a Kékszakállú herceg várának szimbolikus értelmét félreérthetetlenül ábrázolja Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán artisztikus színpada. A balladák, misztérium játékok hangulatát kelti fel a hatalmas, fekete stilizáltan gótikus ablaknélküli vár: a kékszakállú herceg szíve. Mintha azonban a játék folyamán itt-ott kis zökkenőt éreznénk, A szimbólumok és realitások kissé közelkerültek egymáshoz. Az óriási szimbolikus gyöngysorok közül kihalászott reális ékszerek, a hatalmas vetített liliom mellől letépett valószerű liliom, a stilizált szomorú fűzfák mellett feltűnő élő női szoborcsoport visszás érzéssel ingadozik a valóság és a fogalmi világ között. Nem érthető az utolsó kép, miért lépnek elő az összes szobákból női alakok, ahelyett, hogy a felnyitott ajtók újból becsukódnának? Ezek a momentumok azonban az egész elgondolás érthetőségét nem befolyásolják.
 

Némethy Ella és Székely Mihály az opera egyedüli szereplői. Remekül éneklik és játsszák hasonlíthatatlan új nehéz szerepüket. A kosztüm tervekkel valóban remekelt Oláh Gusztáv. Failoni zenekara kissé hangos, de memóriáját és forró meggyőződését minden elismerés megilleti. Tizennyolc év alatt a közönség hozzáérlelődött és nevelődött ehhez a muzsikához, mely ma már rendkívüli érdeklődésre tarthat számot. 

Dr. Kóla Margit.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. október 30. (22. Évfolyam, 245. szám)

«A kékszakállú herceg vára» „című misztériumot nyolc esztendővel ezelőtt írtam (1910-ben, 1918-ban volt az ősbemutató., megj. A.), Bartók Béla és Kodály Zoltán számára, azért mert alkalmat akartam nekik adni arra, hogy színpadi muzsikát írhassanak. («A fából faragott királyfi» című táncjátékom is csupán Bartók kedvéért készült.) Nagyon sok embernek az a véleménye, hogy ezek a szövegek rosszak. Azonban, sajnos, abban az időben az írók nem nagyon tolongtak Bartók Béla körül, mert vagy félbolondnak, vagy rosszhiszemű szélhámosnak tartották, úgy hogy nem volt más, akitől szöveget kaphatott volna. Most Bartók megírta balettjét és megírta első operáját és kivívta velük magának azt az elismerést, amely zsenijének kijár.

Az én szövegeim tehát betöltötték hivatásukat. Egyéb mondanivalóm rólunk nincsen. Ha most már majd jönnek mások, akik szebb szövegeket írnak Bartók Béla számára, én csak örülni fogok neki.”

Balázs Béla

200   Ardelao • előzmény199 2017-10-12 14:35:36

Szövegét írta: Euripides,

Zenéjét szerezte: BARTÓK BÉLA

Senkivel sem érintkezve, a világtól teljesen elzárkózva dolgozik legújabb művén Bartók Béla. Operát ír Euripides egyik drámájából. Őszre már el is készül Bartók Csalogány utcai magányában a nehéz munkával, mely minden valószínűség szerint a pesti Operaházban fog először színre kerülni.
Mint irodalmi érdekességet érdemes megemlíteni, hogy Euripides szövegét Babits Mihály modernizálta és tette színpadképessé.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. augusztus 5. (22. Évfolyam, 178. szám)

*

A ma délutáni ünnepségek

A Magyar Tudományos Akadémia ma délután 5 órakor díszközgyűlést tart, ahol József királyi herceg elnök mond megnyitóbeszédet. Este 7 órakor Szendy Károly polgármester rádióbeszéde emlékezik meg az ünnepségről, majd este 8 órakor a Városi Színházban ünnepi díszhangversenyt tartanak Ormándy Jenő, a philadelphiai zenekar igazgatójának vezénylésével és Bartók Béla közreműködésével. A hangverseny után a külföldi vendégek tiszteletére a főváros a Gellért-szállóban fogadást rendez.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. szeptember 3. (22. Évfolyam, 201. szám)

199   Ardelao 2017-10-12 11:41:34

DOHNÁNYI ERNŐ és BARTÓK BÉLA kétzongorás hangversenye.

Ünnepi eseménye volt tegnap este a magyar zenei életnek, a magyar koncertpódiumnak: Dohnányi Ernő és Bartók Béla kétzongorás hangversenye. Olyan markáns és domináló egyéniségek kerültek személyükben egymás mellé, akiknél nem hasonlóságuk, hanem ellentétességük fokozta nagyszerű együttes produkciójuk érdekességét.

Bach C-dúr koncertjét, Mozart D-dúr és Brahms f-moll szonátáját és Liszt Patetikus koncertjét tűzték műsorukra. Minden számukkal frenetikus sikert arattak.

A kamarazenekar tagjai (Banda, Gáti, Salgó, Országh, Kerpely) művészien szerepeltek.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. április 24. (22. Évfolyam, 94. szám)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1937 • Bogár István, zeneszerző, karmester († 2006)
1974 • Maxim Vengerov, hegedűs
elhunyt:
1611 • Tomás Luis de Victoria, zeneszerző (sz. 1548)
2016 • Daniela Dessi, operaénekesnő (sz. 1957)