Bejelentkezés Regisztráció

Bartók Béla szellemisége


201 Ardelao 2017-10-13 14:14:04 [Válasz erre: 200 Ardelao 2017-10-12 14:35:36]

«A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA»
Az Operaház BARTÓK repríze

A férfi szíve-lelke hétrétű, hét lakattal őrzött titok és ezt a titkot csak az igazi asszony fejtheti meg. Az asszony keresi, kutatja a férfi szívében az igazi igazat: tudni akarja, hogy mi van a külső vért mögött. Egyre beljebb és beljebb jut Judith asszony a kékszakállú herceg sötét várában, felpattan előtte a hét lezárt szoba: a férfiszív szomorú titkai. Itt tudja meg, hogy minden ígéretes jövőből szomorú múlt, minden új örömből hervadt emlék, minden új asszonyból elhagyott szerető lesz.

Bartók Béla kis egyfelvonásosának, a Kékszakállú herceg várának szimbolikus értelmét félreérthetetlenül ábrázolja Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán artisztikus színpada. A balladák, misztérium játékok hangulatát kelti fel a hatalmas, fekete stilizáltan gótikus ablaknélküli vár: a kékszakállú herceg szíve. Mintha azonban a játék folyamán itt-ott kis zökkenőt éreznénk, A szimbólumok és realitások kissé közelkerültek egymáshoz. Az óriási szimbolikus gyöngysorok közül kihalászott reális ékszerek, a hatalmas vetített liliom mellől letépett valószerű liliom, a stilizált szomorú fűzfák mellett feltűnő élő női szoborcsoport visszás érzéssel ingadozik a valóság és a fogalmi világ között. Nem érthető az utolsó kép, miért lépnek elő az összes szobákból női alakok, ahelyett, hogy a felnyitott ajtók újból becsukódnának? Ezek a momentumok azonban az egész elgondolás érthetőségét nem befolyásolják.
 

Némethy Ella és Székely Mihály az opera egyedüli szereplői. Remekül éneklik és játsszák hasonlíthatatlan új nehéz szerepüket. A kosztüm tervekkel valóban remekelt Oláh Gusztáv. Failoni zenekara kissé hangos, de memóriáját és forró meggyőződését minden elismerés megilleti. Tizennyolc év alatt a közönség hozzáérlelődött és nevelődött ehhez a muzsikához, mely ma már rendkívüli érdeklődésre tarthat számot. 

Dr. Kóla Margit.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. október 30. (22. Évfolyam, 245. szám)

«A kékszakállú herceg vára» „című misztériumot nyolc esztendővel ezelőtt írtam (1910-ben, 1918-ban volt az ősbemutató., megj. A.), Bartók Béla és Kodály Zoltán számára, azért mert alkalmat akartam nekik adni arra, hogy színpadi muzsikát írhassanak. («A fából faragott királyfi» című táncjátékom is csupán Bartók kedvéért készült.) Nagyon sok embernek az a véleménye, hogy ezek a szövegek rosszak. Azonban, sajnos, abban az időben az írók nem nagyon tolongtak Bartók Béla körül, mert vagy félbolondnak, vagy rosszhiszemű szélhámosnak tartották, úgy hogy nem volt más, akitől szöveget kaphatott volna. Most Bartók megírta balettjét és megírta első operáját és kivívta velük magának azt az elismerést, amely zsenijének kijár.

Az én szövegeim tehát betöltötték hivatásukat. Egyéb mondanivalóm rólunk nincsen. Ha most már majd jönnek mások, akik szebb szövegeket írnak Bartók Béla számára, én csak örülni fogok neki.”

Balázs Béla


200 Ardelao 2017-10-12 14:35:36 [Válasz erre: 199 Ardelao 2017-10-12 11:41:34]

Szövegét írta: Euripides,

Zenéjét szerezte: BARTÓK BÉLA

Senkivel sem érintkezve, a világtól teljesen elzárkózva dolgozik legújabb művén Bartók Béla. Operát ír Euripides egyik drámájából. Őszre már el is készül Bartók Csalogány utcai magányában a nehéz munkával, mely minden valószínűség szerint a pesti Operaházban fog először színre kerülni.
Mint irodalmi érdekességet érdemes megemlíteni, hogy Euripides szövegét Babits Mihály modernizálta és tette színpadképessé.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. augusztus 5. (22. Évfolyam, 178. szám)

*

A ma délutáni ünnepségek

A Magyar Tudományos Akadémia ma délután 5 órakor díszközgyűlést tart, ahol József királyi herceg elnök mond megnyitóbeszédet. Este 7 órakor Szendy Károly polgármester rádióbeszéde emlékezik meg az ünnepségről, majd este 8 órakor a Városi Színházban ünnepi díszhangversenyt tartanak Ormándy Jenő, a philadelphiai zenekar igazgatójának vezénylésével és Bartók Béla közreműködésével. A hangverseny után a külföldi vendégek tiszteletére a főváros a Gellért-szállóban fogadást rendez.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. szeptember 3. (22. Évfolyam, 201. szám)


199 Ardelao 2017-10-12 11:41:34

DOHNÁNYI ERNŐ és BARTÓK BÉLA kétzongorás hangversenye.

Ünnepi eseménye volt tegnap este a magyar zenei életnek, a magyar koncertpódiumnak: Dohnányi Ernő és Bartók Béla kétzongorás hangversenye. Olyan markáns és domináló egyéniségek kerültek személyükben egymás mellé, akiknél nem hasonlóságuk, hanem ellentétességük fokozta nagyszerű együttes produkciójuk érdekességét.

Bach C-dúr koncertjét, Mozart D-dúr és Brahms f-moll szonátáját és Liszt Patetikus koncertjét tűzték műsorukra. Minden számukkal frenetikus sikert arattak.

A kamarazenekar tagjai (Banda, Gáti, Salgó, Országh, Kerpely) művészien szerepeltek.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. április 24. (22. Évfolyam, 94. szám)


198 Búbánat 2017-10-11 19:12:18 [Válasz erre: 169 Búbánat 2017-09-21 11:08:43]

Az M5 csatorna sugározza ma 21.05 és 23.15 óra között

Bartók Világverseny és Fesztivál gála - 2017

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Kovács János

A zenei versenyek legemlékezetesebb pillanatai többnyire a gálakoncertekhez kötődnek. Túl a hónapokig tartó felkészülésen, túl a különböző fordulók és a döntő feszültségein az ifjú művészek itt már felszabadultan játszhatnak. S valóban: a gálakoncerten általában sokkal jobban szokott sikerülni egy-egy olyan mű előadása, amely a korábbi fordulókban, vagy éppen a döntőben hangzott el.

Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából a Zeneakadémia útjára indította a Bartók Világverseny és Fesztivált. A legrangosabb nemzetközi zenei versenyek elitjéhez csatlakozó megmérettetés nem csupán kétévente más kategóriában meghirdetett hangszeres seregszemle kíván lenni, Bartók életműve köré fölépülő zeneszerzőversennyel, zenetudományi szimpóziummal és a nagyközönséget megszólító programokkal egészül ki. A világraszóló magyar komponista nevével fémjelzett versenyre - amelyen első alkalommal hegedűművészek indulhattak - százhatan jelentkeztek, s közülük hatvanöten kapták meg a lehetőséget, hogy a nemzetközi zsűri előtt bizonyítsanak. A versenyt egy sorsolással egybekötött ingyenes fesztiválnap nyitotta, majd négy fordulón és egy gálakoncerten követhették a verseny izgalmait az érdeklődők.

A száztíz éves zenepalota különleges helyszínei között a zeneszerző egykori tantermébe és a Nagyterem Művész szobájába is betekintést nyerhettek a résztvevők.

A nagyzenekari döntő versenyprogramjában három versenyző mérte össze tudását, ahol Bartók két hegedűversenye mellett Beethoven, Brahms és Csajkovszkij hegedűversenyét választhatják előadásra. Ebben a fordulóban, csakúgy, mint a gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működött közre Kovács János vezényletével. A zsűri munkájában magyar részről Szabadi Vilmos, Kelemen Barnabás és Baráti Kristóf vettek részt, mellettük olyan kiváló külföldi hegedűművészek és professzorok fogadták el a Zeneakadémia meghívását, mint Salvatore Accardo, Quian Zhou, Ivan Zenaty, Krzysztof Wegrzyn, Joel Smirnoff és Takashi Shimizu.

 Bartók neve szorosan összekapcsolódik a magyar kultúrával, a világon bárhol játsszák zenéjét, az összetéveszthetetlenül hordozza magyar gyökereit, ugyanakkor egyetemes érvényű. A Bartók Világverseny és Fesztivál grandiózus nemzetközi kulturális híd, mely szorosan összeköti a világ összes tájáról érkezett zeneművészeket a magyar zenekultúrával. 

Kovács János karmester Bartókhoz hosszú időn át nem mert hozzányúlni, mert – ahogy egy interjúban elmondta – „a tanárom, Simon Albert olyan magasságban közelítette meg Bartók műveit, hogy erre sokáig nem voltam képes.” Ma a legjelentősebb Bartók-dirigensek egyike, akiről Kocsis Zoltán is mindig a legnagyobb tisztelet hangján beszélt.

(TV 24; Zeneakadémia.hu)


197 Ardelao 2017-10-11 16:32:37

Bartók Béla újabb londoni sikere.

A londoni Evening Standard írja az angol rádió legújabb magyar hangversenyéről: Bartók Béla második zongora-versenye, amelynek zongoraszólamát a szerző játszotta ragyogó művészettel, nyugtalan, hevesvérű lüktető zene nagyszerű ritmus érzékkel és hellyel-közzel keserűn ható szépségekkel. A szerzemény mögött élénk, fáradhatatlan, sokoldalú és kifinomult elmét lehet sejteni.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. január 17. (22. Évfolyam, 13. szám)

*

HANGVERSENYEK

A Székesfővárosi Népművelési Bizottság tegnap este rendezte ünnepi Liszt-hangversenyét. A műsor minden tekintetben méltón sorakozott az ünnepi Liszt-év zenei eseményei közé. Pianistáink legjobbjai közül kivételesen díszes gárda vonult fel egy-egy nagyszabású

Liszt-kompozícióval. Az élen Bartók Béla a Haláltáncot játszotta lenyűgöző hatással. Szatmári Tibor mesteri előadásban az a-dúr koncertet, Heimlich Lajos színes és bravúros művészettel az Esz-dúrt, a nagytehetségű fiatal Geszler György ugyancsak brilliáns technikával az E-moll koncertet. A Székesfővárosi Zenekar kitűnő zenekarát nagy körültekintéssel és lendülettel vezényelte Vaszy Viktor.

A Gertler-kvartett tegnapi kamaraestjén rendkívül értékes és érdekes műsort kapott a kamarazene közönsége. Összecsiszolt együttesük a legfinomabb kamaratónussal, tiszta klasszicitással és a legaprólékosabban kidolgozott dinamikával remek előadásban szólaltatta meg az előadásra került Mozart, Beethoven és Bartók műveket. Kivételesen meleg ünneplésben részesítették a kvartett tagjait: Gertler Endrét, Pierre de Groote-t, Révész Lászlót és Marcel Louon-t.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. február 20. (22. Évfolyam, 42. szám)


196 Ardelao 2017-10-11 01:08:28

Bartók Bélát meghívták Japánba!

Japán zenei vonatkozású érdekességek szempontjából kezd napról napra érdekesebb lenni. A sok osztrák karmester és énekes mellett, akik a közelmúltban szép sikerrel járták meg a Keletet, Japán érdeklődése a magyar zenészek és énekesek felé fordul. Amint jól értesült forrásból halljuk, a közel jövőben több magyar zenei kiválóság kap majd meghívást Japán hangversenyekre. Az első közöttük Bartók Béla, akit a napokban hívott meg a legnagyobb japán Hangverseny-rendező Társaság, hogy tartson előadásokat a magyar zenéről.

Bartók Béla elfogadja az érdekes meghívást, de az elutazásra csak a jugoszláv, bulgár, török tanulmányútja befejezése után kerülhet sor.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. július 24. (22. Évfolyam, 168. szám)

 


195 Ardelao 2017-10-10 11:10:04

1921.


194 Ardelao 2017-10-09 12:40:00

Fischer Edwin zenekari estje Bartók Bélával.

Fischer Edwin a modern zenei előadók között a tiszta klasszicizmus úttörője. Rajongó hite hallgatóit is fanatizálja és egyéniségének erejével páratlan Bach—Beethoven kultuszt teremt
Közép-Európában. Tegnapi hangversenyének egyik számában Bartók Bélával együtt Bach C-moll versenyét játszották, természetesen utolérhetetlen művészettel.

A Városi Színház telt háza dübörgő tapsokkal ünnepelte Fischer Edwint, Bartókot és a Filharmóniai Társaság zenekarát.

(8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. február 29. /22. Évfolyam, 50. szám)

 


193 Ardelao 2017-10-08 20:50:44

Bonyodalmak Bartók Béla Greguss díja körül
Ma este dönt a Kisfaludy Társaság

— A 8 órai Újság jelentése. —

Az 1929—1934. évkör legkiválóbb zeneművészeti alkotása számara kiírt Greguss emlékérmet pár nappal ezelőtt ítélte oda a Kisfaludy Társaság Bartók Bélának, I. zenekari szvitjéért, amely az előadói jelentés szerint, 1929 novemberében került Magyarországon teljes egészében először bemutatásra. Bár Papp Viktor előadó csak a Kisfaludy Társaság január 8-iki ülésén fogja először felolvasni előadói jelentését, mint értesülünk, Bartók Béla az előadói jelentést meg sem várva, máris levelet írt a Kisfaludy Társaságnak, amelyben a Greguss-díjat visszautasította. Bartók Béla nyilatkozott is a visszautasítás okáról, kijelentvén, hogy az emlékérmet azért nem fogadja él, mert az első zenekari szvitje nem tartozik az 1929—1934-es évkörbe, tekintve, hogy annak első teljes magyarországi előadása 1909-ben volt.

A második ok, amely őt a visszautasításra késztette az, hogy szerinte az 1929—1934-es évek alatt sokkal értékesebb, sokkal érettebb kompozíciók kerültek bemutatásra, mint az ő első szvitje. Bartók Béta levelében, amelyet a Kisfaludy Társaságnak küldött, támadást intéz Papp Viktor ellen és azt írja, hogy „a társaság válasszon magának más előadót, mert aki zeneművek külső körülményeit megbírálni nem tudja, az nem képes a belső értékek megállapítására sem.“

Beszéltünk Papp Viktorral, a Kisfaludy Társaság előadójával, aki a következőket mondotta:
— Egyelőre nem nyilatkozhatom Bartók professzor kijelentéséről, a választ a Kisfaludy Társaságnak kell megadni. Ma délután keresem fel Berzeviczy Albertet, aki magához kéretett. Valószínűleg ma este történik döntés ebben az ügyben.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1936. január 3. (22. Évfolyam, 2. szám)


192 Ardelao 2017-10-08 17:21:51

BARTÓK VONÓSNÉGYESÉNEK PÁRATLAN SIKERE! 

 Londonból jelentik: 

A His Master's Voice gramofonvállalat lemezfelvételt készített Bartók Béla A-moll vonósnégyeséről. A világhírű magyar mester e művének népszerűsítését az egész angol zenekritika fontos eseményként üdvözli. A Manchester Guardian szerint Bartók vonósnégyese a legszebb kamarazenemű, amelyet ma élő zeneszerző írt. 

Bartók messze túlhaladja benne első vonósnégyesének kifejezését és technikáját, s minél gyakrabban hallja az ember ezt a remekművet, annál több szépséget fedez fel benne.” 

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1935. október 12. (21. Évfolyam, 233. szám)

Béla Bartók - String Quartet No. 1 in A minor - Takács Quartet


191 Ardelao 2017-10-05 23:57:17

Bartók Béla sikere Stockholmban

Stockholm, 1934. április 21.

Saját tudósítónktól.

Bartók Béla stockholmi hangversenye, amelyet a svéd filharmonikusokkal együtt adott a stockholmi koncertházban, nagy sikert hozott. A koncertház díszterme zsúfolva volt előkelő közönséggel, amelyek élén megjelent a svéd trónörökös pár és Ingrid hercegnő is. Bartók Béla második zongoraversenyét mutatta be és úgy nagyszabású művével, mint annak nagyszerű tolmácsolásával teljesen elragadta a megjelenteket. A közönség a hangverseny végeztével lelkes ünneplésben részesítette a magyar zeneszerzőt és elhalmozta virágokkal.

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1934. április 22. (20. Évfolyam, 90. szám)


190 Ardelao 2017-10-04 23:47:47

BARTÓK és Bukarest.

Bukarestből betiltották azt az ünnepséget, amelynek keretében a temesvári szimfonikus zenekar emléktáblával akarta megjelölni Bartók Béla nagyszent-miklósi szülőházát és egyben a világhírű komponista közreműködésével hangversenyt is akart rendezni. Bartók Béla halhatatlan érdemeket szerzett éppen a román népi zene felkutatása és összegyűjtése terén s ezekért az érdemeiért a román zeneszerzők egyesülete dísztagjául is választotta, a román király pedig magas rendjellel tüntette ki. A bukaresti belügyminiszter most mégis megtiltotta az ünnepséget. Bartók Béla nem lesz kisebb azzal, ha Nagyszent-miklóson elmarad a Bartók- ünnepély. De vajon a román kultúra jó hírneve növekszik ezzel a betiltással?

8 ÓRAI ÚJSÁG, 1934. február 22. (20. Évfolyam, 42. szám)


189 Ardelao 2017-10-04 12:33:28

A holland rádió magyar estje.

Szerdán este [1933.VI.7-én, megj. A.], akik rádiókészülékükön véletlenül ráakadtak a hilversumi holland leadóra, azoknak kellemes meglepetésben volt részük. A hilversumi leadó este 7 óra 40 perctől kezdve a magyar zenének és a magyar dalnak hódolt. A hollandok — a nemzetközi megállapodáshoz híven — magyar estét rendeztek! Először Kodály Zoltán különböző szerzeményeit hallgattuk, majd Bartók Béla művei kerültek sorra. Közben Di Moorlag amsterdami énekesnő magyar népdalokat énekelt, később pedig, több kisebb magyar zeneszerzemény után, a hollandok Bartók Bélának Falusi jelenetek című, női karra írt művét adták elő. A holland hölgyek pompás művészettel szólaltatták meg a hilversumi leadón keresztül Bartók magyar motívumokban annyira gazdag szerzeményét, úgy, hogy a holland rádió magyar estje nagyszerűen sikerült, s bizonyára a magyar zene és a magyar dal sok örömet szerzett a holland hallgatóknak is. A hilversumi rádióállomás bemondójától egyébként megtudtuk azt is, hogy június 12-én viszont a hilversumi rádió holland hangverseny-programját a budapesti stúdió fogja átvenni és hallgatóinak közvetíteni.

Június 7-én tehát a holland rádió, volt hangos a magyar zenétől, s június 12-én pedig a magyar rádió közvetít holland programot.  /K. E./

8 ÓRAI HIRLAP, 1933. június 9. (19. Évfolyam, 129. szám)


188 Ardelao 2017-10-04 12:00:07

BARTÓK BÉLA A ZENEAKADÉMIÁN                                              

Bartók Béla pénteken ismét megjelent a Zeneakadémia dobogóján. A dicsőséges amerikai hangversenykörútjáról visszatérő zeneköltőt nagyszámú lelkes közönség fogadta frenetikus tapsviharral; olyan nagy és «szűnni nem akaró» volt a lelkesedés, hogy Bartók Béla alig jutott szóhoz, helyesebben alig jutott «zongorához», vagy tízszer kellett Bartóknak a zongora mellől felkelnie, hogy megköszönje a feléje zúgó tapsokat, míg végre megkezdhette hangversenyét.

Mihelyt azonban leütötte az első hangot, a nézőtér lélegzetfojtó csendbe burkolódzott. Nem csoda: Bartók zongorajátéka a «leg lélegzetfojtóbb» zongoraművészet, minden zongoraművészet között. Annyira végsőkig koncentrált előadó-művészetet, mint Bartók Béláé, egyet sem ismerünk. A gigantikus temperamentum, az ösztönök izzó vulkánja itt minden pillanatban szétrobbanással fenyegeti a zenei formákat; a formák azonban mégsem robbannak szét, ellenkezőleg, szóróban, vasmarokként ragadják meg a belső költői tartalmat: mert az érzelmek, a szenvedélyek óriás erejével itt teljesen egyenrangú erő ez az alakító-szellemnek rendkívüli ereje. Minden Bartók-interpretáció: valóságos élő szobor.

Bartók Béla zongorajátéka szűkszavú művészet. Szentimentális ömlengésnek, körülírásnak, vagy éppen dagálynak nyomát sem találjuk benne, Sokszor úgy hat, mintha valaki csupa indulatszóval beszélne hozzánk. S bár maga a legideálisabb tisztaság és értelmesség, mégis feszülten kell odafigyelnünk, hogy egyetlen hangot se szalasszunk el fülünk mellett: ilyen tömör zenei mondat szerkezetiben a zene minden szava pótolhatatlanul fontos. Bartók játéka nem «bőbeszédű,» de hallatlanul «beszédes». A dallammintázásnak ebben a páratlan beszédességében egyedül Dohnányi versenyezhet Bartókkal. A deklamatív szellem azonban egészen más Bartóknál és más Dohnányinál. Dohnányi mélyen melodikus lélek; a melódia gyönyörű, mondhatnánk «schuberti» folyamatossága az a bársonyos párkány, melyen át a deklamatív akcentusok, a beszédes szavak kifejezésteljesen kihajolnak. Bartóknál a deklamáció, a drámai hangsúly az ősi, az elementáris élmény, mely hallatlan erővel kapaszkodik bele a melódia zeneiségének vaspárkányába. Dohnányinál - tehát: melódia, mely beszéddé tágul, Bartóknál: beszéd, mely dallamívbe koncentrálódik. Bartók deklamációját természetesen csak nagyon csonkán jellemezheti a «beszédes» jelző.

Ez a deklamáció néha olyan ősi, őserdei élményekről beszél, hogy beszéde inkább robusztus, elementáris «gesztusokat,» mint «szavakat» juttat eszünkbe. Az ökölbe szorult kezek, az extatikusan szétvetett karok, a dacos fej felvetések, a duhaj felegyenesedések vagy hirtelen összeroskadások megrázó pantomimikus kifejezése ez. Ezt a gesztikuláló elemet megtalálhatjuk Bartók szerzeményeiben is és talán éppen ez magyarázza Bartóknak a pantomim műfajához való nagy vonzódását. («A fából faragott királyfi,» a «Mandarin».)

A magyar közönség úgy látszik csak most eszmélt rá teljesen, micsoda felbecsülhetetlen nyeresége hangversenyéletünknek. hogy Bartók Béla, aki sokáig hűtlen maradt ragyogóan induló «zongoraművészi pályához» az utóbbi években visszatért a koncertpódiumra és már nemcsak, mint a saját szerzeményeinek s más modern újdonságoknak leghivatottabb megismertetője, hanem mint a klasszikus irodalomnak egyik legnagyobb intepretálója is gyakrabban gyönyörködteti közönségét. Pénteki zongoraestjén a műsor egész első részét klasszikus szerzemények töltötték be. Rossi a-moll toccatája volt a nagyszerű «entrata». Majd Mozart c-moll fantáziája következett, Mozartnak talán legsötétebb víziókat, legkomorabb hangulatokat idéző zongoraműve: Bartók páratlan intuícióval idézte fel, az adagio-részek «grüblerisch» mélységét, s azt a nyomasztó feszültséget, mely még a kis b-dúr andantinot is túlfűtött atmoszférába burkolja.

Beethoven költészete ezúttal a kis Asz-dúr és F-dúr szonátában elevenedett meg. Az Asz-dúr szonátát most hallottuk először Bartóktól. Hogy az első tétel nyugalmas harmóniájában, milyen leírhatatlanul szűzies tisztaságban csendül meg Bartók lírája, hogy a «Marcia funébre» heroizmusa, hogyan visszhangzik Bartók hősi harcokra edzett lelkében, azt könnyen elképzelheti mindenki, aki egyszer már mélyebb pillantást vetett Bartók poétaszívébe. A legszenzációsabb élmény talán mégis a Scherzo volt: «scherzo» Beethoven értelmében, «tréfa,» melyben a legelementárisabb emberi indulatok űzik játékukat.

A kongenialitás legmagasabb ormára Bartók természetesen műsora modern magyar számaival érkezett el. Kodály «Sírfelirat»-át talán sohasem fogja az emberiség olyan megrendítő és olyan mélységesen műértő interpretácíóban hallani, mint mi Bartók kortársai, akik ezt a remekművet Bartók Bélától hallhattuk. Ez az interpretáció újra felrázta emlékezetünkben, hogy micsoda ritka szerencsével dicsekedhetik az a nemzet, melyet egyszerre két olyan hatalmas és ma egyedülálló muzsikus-zsenivel ajándékozott meg a sors, mint Bartók és Kodály.

Kodály két fiatalkorú opusza után (mindkettőt meg kellett ismételni), végre sor került a

Bartók szerzeményekre. Megcsendült egész titokzatos, mágikus varázsával «Az éjszaka zenéje,» a Beethoven-utáni zongorairodalomnak egyik legnagyobb mesterműve, majd a négytételes »Suite« következett, a letipró erejű «Allegro molto»-val, az Allegro barbarónak ezzel a pokoli szenvedélyű testvér-tételével s végül az első románctánc fejezte be a hangversenyt, mely, mint minden Bartók-hangverseny, felejthetetlen volt.

A közönség mondhatnánk az egész estét végigtapsolta: a tapsviharok teljesen kitöltötték az egyes számok közötti szüneteket. A műsor utolsó száma után egymásra következnek a ráadások: az első «siratóének,» az «Este a székelyeknél,» az «Angoli Borbála» balladája.

A közönség még mindig nem tágít: a hangversenyterem lámpáit eloltják, falakat rengető taps, rá a felelet, éljenzés, míg Bartók újra megjelenik a dobogón.

 Bizony, többet jelent az ilyen spontán ünneplés minden, «hivatalos ünnepélynél.» Mert ez nem szertartás, hanem a mi életünk. (T.-th.)

PESTI NAPLÓ, 1928. március 18. (79. Évfolyam, 64. szám)


187 Ardelao 2017-10-02 12:16:28 [Válasz erre: 184 Ardelao 2017-09-29 10:39:58]

 Bartók Béla, és új zongoraversenyműve                                     

Bartók Béla már évek óta nem lép budapesti hangversenydobogóra. Zárkózott, magányos életet él hűvösvölgyi otthonában — mint aki lerázza magáról a körötte pereskedő, útját vesztett mai világ ezernyi apró bilincsét. Szavát legfeljebb a rádióban hallatja — mint aki csak a Messzeségnek beszél. Mondanivalója hatalmas művészi alkotásokban és szigorúan tudományos munkákban gyülemlik fel íróasztalán. A magyar közönség alig ismer belőlük valamit. Mert zeneéletünk irányítóinak úgy látszik módfelett kényelmes Bartók passzivitása. Operaházunk például ez idén ismét leszögezte, hogy Bartók színpadi műveit nem veheti műsorára: hadd hirdessék tehát továbbra is az Elssler Fanny bécsi valcerei az ország első színpadán a «magyar kultúrfölényt» és ugyanakkor maradjon csak hazánk egyik legnagyobb fia saját hazájában eldugott mostohagyermek, szóljon ezentúl is Bartók szava-muzsikája csak a «messzeségnek».
 

Bartók új kompozíciói külföldön kerülnek bemutatásra. Ott felfigyel rájuk a világ. Felfigyel egész Európa Bartókra és Bartókon keresztül a magyar népre; felfigyel erre a csodálatos muzsikára, melynek hangjaiban soha nem álmodott ősi és friss kulturális erők szabadulnak fel. Ősi erők, melyekben sokáig csak romboló, «keleti» barbárságot láttak, s melyekben most Bartók zenéje megmutatta a legmagasabb kultúrára hivatott friss építőerőt. Bartók megmutatta, hogy nékünk nemcsak «kiművelődött» a Nyugat «üdvös befolyása alatt», hanem már jövővel terhes kultúra volt az is, amit eredetileg magával hozott, ami vad bozontosságában ellenszegült a Nyugat fésűjének, ami mindmáig nem találta meg helyét az európai művelődés kereteiben.

 

«És éppen ez Bartók zenéjének világraszóló, egyedülálló jelentősége: elvezetett bennünket az emberi lélek legirdatlanabbnak, leghozzáférhetetlenebbnek hitt bozótjaiba, felidézte azoknak legpogányabb, legzabolátlanabb szellemét, és ahogy zsenije rávilágított ezekre a bozótokra-szellemekre: ámulva láttuk, hogy amiben járhatatlan vadont láttunk, az éppúgy Út, mint akár Dante útja, amit babonás gonosz démonként űztünk ki házunkból, az éppúgy világító, isteni lélek, mint a fausti lélek.»
 

A legnagyobb német zenekritikus, Einstein Alfréd szerint a mai zeneéletben Bartók a «legbiztosabb» érték; «ha az egész mai zene elsüllyedne,» — írta nemrég Bartók egyik kompozíciójáról — ez a mű, akkor is megmaradna».

— Egy kis nemzet, melynek még rengeteget kell tanulnia a Nyugattól, egy fiatal zenekultúra, mely, máig is most teszi első önálló lépéseit! És íme: ennek a nemzetnek egyik fia, népének «barbár» zenei világából olyan épületet emel, melyben Bach, Beethoven, Mozart országának gyermeke ma jobban bízik, mint saját hajlékában! Lehetséges ez? Tudjuk, mit jelent Bartók nekünk, magyaroknak. Tudjuk, micsoda hatalmas horgony ez a lelkünk legősibb nehezét friss, alkotó életre keltő muzsika Ady Kelet és Nyugat között ingadozó «Kompország»-ának. De mit jelenthet egy kis nép, még ha van is ilyen horgonya, a mai világfelfordulásban, hol régi, hatalmas horgonykötelek foszladoznak-szakadoznak? Hogyan lehet egy létéért küzdő nemzetnek magányos dalosa mégis remény és biztonság a mai keserves általános létért való küzdelemben?
 

Ne feledjük azonban: amit mi nyugati műveltségnek nevezünk, azt ma durva, barbár hatalmak fenyegetik elnyeléssel. Sötét, homályos, vak ösztönök leskelődnek körülöttük, benyúlnak csápjaikkal életünkbe, kicsavarják kezünkből és ellenünk fordítják a civilizáció fegyvereit, mert a műveltség pallosa durva harci bárd lesz kezükben. Ami Európának világító gondolat vet, az vak fanatizmust szül bennük. Nevezzük «Ázsiának» vagy «Balkánnak,» a mai Európa tehetetlen velük szemben, hiszen tehetetlen önmagával is. Ellenük nincs már «védőbástya,» — mi magyarok is hiába akarnánk továbbszőni «nyugat védőbástyájának» régi dicsőségét. Európának ma egyetlen titkos reménye: hogy ezeknek a nyers, vak erőknek megnyílik a szemük. Hogy ezek a «barbárok» ráeszmélnek mélyebb-önmagukra, hogy megtalálják kusza álmaik, sötét szenvedélyeik mélyén az embert, mely tán más mint Dante vagy Goethe, de kezet foghat azzal, mert álmaiban ő is lát, szenvedélyeiből ő is épít: világot, kultúrát.
 

«Ennek az új vallásnak, új kultúrának, előhírnöke Bartók Béla, és nem véletlen, hogy egy magyar ember a hírhozó, egy magyar aki megtanulhatta Nyugattól, hogy mi az a «magas kultúra» és aki megtanulhatta saját népének parasztjai között, hogy mi az a «mély kultúra,» aki műveltségével bele mert vágni népe lelkének ősi vadonába, és általában az emberi léleknek abba a rengetegébe, hol eddig a zenének egyetlen géniusza sem talált utat, és hol Bartók, megtalálta a haladás útját.» Bartók tehát útmutatóként élére állt egy óriási népi közösségnek, melynek határait ma még nem is sejthetjük, magas kultúrából eddig kirekedt, de oda most elhasználatlan új kincsekkel feltörekvő népek közösségének, mely a Balkánnál kezdődik és beleviszik az ázsiai pusztaságokba. Ezért elmondhatjuk, hogy «Nyugat bástyája» Magyarország, Bartók Bélával «Kelet világítótornya» lett, fényt visz oda, hol a kincses emberi élet sötétben tapogatózott.  

 

És ma erre van szükség. Milyen különös, hogy mikor a magyar államférfiak a Duna-medence országait vezető Magyarországról álmodoznak, ugyanakkor nem veszik észre, hogy ezt a Magyarországot a kultúra, a művészet szellem birodaImában, már meg is teremtette Bartók Béla. Az a Bartók Béla, akit buta, korlátolt agyvelők még szidni merészeltek azért, mert saját népe dalain kívül összegyűjtötte és feldolgozta a románok, szlovákok népdalait is, ahogy gyűjtötte és művészetébe olvasztotta az arabok zenéjét is! Bezzeg most alig győzi hangoztatni a Revíziós Liga, hogy mi mindent köszönhetnek az utódállamok népei kulturális szempontból a magyarságnak! És valóban, tehet-e «dicsőbbet» egy nemzet, mint dolgozni más népek helyett is, reprezentálni, összefoglalni legsajátabb kultúrájában egy egész nagy emberi közösséget, önnön eredeti fényével felderíteni messzi pusztaságok homályát.

 

Bartók Béla felismerte ezt a nagy hivatásunkat Kelettel szemben, mely végeredményben hivatás Nyugattal szemben is. Felismerte, előbb és tisztábban, mélyebben, mint a híres kultúrpolitikusok. Megteremtett művészétében egy olyan nagy közösséget, amilyet a világ összes diplomatái nem fognak egyhamar összehozni. Ez a magános hűvösvölgyi remete, messzeségeknek szóló szavával, közelebb áll a valóságos, forró élethez, mint az élet fórumain tülekedők egész serege. Könnyű a művészetben, a muzsikában! Nem tagadjuk: Könnyű a művésznek korábban és mélyebben látni, hiszen elfogulatlanul, bátran, szabadon nézheti a világot; könnyű neki közösségeket teremteni, hiszen a művészetben nincsenek egymással összeütköző érdekek, ott minden részlet vágya közös, általános emberi vággyá nemesedik; és könnyű annak forró ölelésben összeforrni az élettel, aki saját örömeinek, bánatainak mélyén megtalálja minden ember örömét, bánatát. De milyen nehéz szabadon nézni a világot, megtalálni a részletben az egészet, leásni az egyéni örömök-bánatok legmélyebb közös gyökeréig, ... milyen nehéz valódi művésznek lenni!
 

Milyen rettenthetetlen belső küzdelmek árán vásárolta meg privilégiumát a zseni! És ha privilégiuma messzebbre és tisztábban látni, a széthullót összefogni, az élet fókuszában állni, akkor legyen közöttünk is privilegizált helyzete, legyen nekünk példa és vezér, művészetét, melynek magas régióiban szabadon valósíthatta meg az élet örök törvényeit, tekintsük úgy, mint a régi éjszakai hajós a vezérlő csillagokat. Olyan csillagot, mint Bartók géniusza, semmiféle felhőnek sem szabad eltakarnia a magyar égen. Tisztán kell ragyognia, olyan töretlen fénnyel, amilyen tiszta, töretlen sugarú eredeti tüze.
 

*
 

Aki jelen volt tegnap a Vigadóban Bartók II. zongorakoncertjének magyar bemutató előadásán és látta azt a rendkívüli hatást, melyet ez a grandiózus remekmű a magyar közönségre gyakorolt, az érezhette: csak rövid idő kérdése, hogy Bartók művészetében legmagasabb hivatásara ébredjen a magyar nép. Bartók talán még egyetlen kompozíciójában sem fogott át ilyen kristályos, olyan szigorúan koncentrált formában olyan roppant messzeségbe vesző távlatokat, mint ennek a zongoraversenynek négy tételében.* Az ember szinte megdöbben attól a titáni formáló erőitől mely a legzabolátlanabb szenvedélyektől, legpogányabb víziókból, a temperamentum és fantázia legféktelenebb lázadásaiból egy zongoraversenyműnek ilyen élesen kirajzolt zenei stílusát, szinte a Bach-koncertek modern testvérpárját tudta megteremteni. Nem könnyű követni ezt a muzsikát. melyben minden hang mögött óriási perspektívák nyílnak, melyben érezni a zseni fantáziájának azt az iszonyú erőfeszítését, mellyel úrrá lesz a barbár lélek gigászi vadonán. De ebből az izgalmas küzdelemből olyan lenyűgöző költői szépségek fakadnak, melyek már első hallásra is valósággal lázba ejtik a hallgatót. Reméljük, ez a kompozíció gyakran fog hangversenyműsorainkon szerepelni és akkor rátérhetünk majd részletesebb méltatására is. Annyit azonban máris leszögezhetünk: Bartók II. zongora-versenye a IV. vonósnégyes mellett a XX. század leghatalmasabb instrumentális alkotása.                                           

Tóth Aladár

PESTI NAPLÓ, 1933. június 4.

Megjegyzés:

*Tóth Aladár bizonyára a három-tételes II. zongoraverseny második részébe beillesztett scherzo-karakterű trióra gondol, amikor a mű négy tételéről ír. (A.)

 


186 Ardelao 2017-10-01 05:21:42

Az alábbi beírást - mint ide is tartozót - áthoztam a Ferencsik János topikból:

Részlet Bónis Ferenc: Tizenhárom találkozás Ferencsik Jánossal c. könyvéből:

Ferencsik János Bartók Béláról:

„[…]

          Bartók Béla, akárcsak barátja, Kodály Zoltán, nehezen megközelíthető ember volt. Hozzá, sajnos, nem jutottam olyan közel, mint Kodályhoz. Hamar elment tőlünk -  először csak a szónak földrajzi távolságra utaló értelmében, azután végérvényesen és jóvátehetetlenül – de a nyilvánosságot akkor is kerülte, amikor még itt járt köztünk.

          Bartókot 1934-ben ismertem meg. Igazgatóm, Radnai Miklós, ki akart vele békülni. Hogy mi volt feszültségük oka, azt nem tudom. Sejtem csupán, hogy operájának és táncjátékának mellőzése hangolhatta az Operaház ellen Bartókot. Ezeket ugyanis, mivel szövegkönyvírójuk az emigráns kommunista Balázs Béla volt, jó másfél éven át nem játszhatta az opera. Radnainak végül sikerült valamilyen kompromisszummal elhárítani a felújítás politikai nehézségeit. Ott voltak azonban a művészi és emberi nehézségek. Radnai nagyon sokra tartotta Bartókot, és mindenképpen fel akarta oldani a közte s az intézmény között lévő feszültséget. Ezért elküldött engem Cieplinskyvel, a lengyel balettmesterrel Bartókhoz. Feladatunk az volt, hogy tisztelegjünk nála és megtudakoljuk kívánságait a felújítással kapcsolatban. És közöljük vele, hogy azokat egytől-egyik teljesítjük.

          Így is történt. Elmentünk Bartókhoz, aki kedvesen fogadott. De egy bizonyos hűvösség mindig volt benne. Az ember nagyon érezte a három lépés távolságot. Később ez a távolság olykor egy lépésre vagy egy fél lépésre csökkent.

          Bartók először is fogta a zongorakivonatot meg egy piros ceruzát és azt mondta: „most pedig beírjuk a húzásokat”. Vagyis azok a húzások, amelyeket mostanában, a szerző nevében és a betű szerinti teljességet megkövetelve, egyesek kárhoztatnak: éppenhogy Bartókra vezethetők vissza. Ő maga nemhogy nem ragaszkodott a táncjáték minden egyes hangjához, hanem kifejezetten megkövetelt bizonyos húzásokat. Akárcsak az I. szvitben vagy a Csodálatos mandarinban. A Mandarinnak vannak helyei, melyeket fél taktussal rövidített. Nagyon szigorú volt önmagához is: nem tűrt meg semmi olyat, amit valamikor leírt ugyan, de később feleslegesnek érzett.

          Bartók rövidítéseit feltétlenül respektálni kell. Egyrészt azért, mert ő tudta, hogy mit akar. Másrészt, mint gyakorló előadó, ismerte a hatás titkát. Természetesen nem holmi olcsó hatásvadászatra gondolok: arra csupán, hogy Bartók tudta, hol bőbeszédű fiatalkori zenéje. Semmi okunk sincs arra, hogy okosabbak legyünk Bartóknál.

          Miután Bartók bevezette húzásait az én zongorakivonatomba, eljátszottam a Fábor faragott királyfit. Amíg én zongoráztam, ő állandóan ellenőrzött. Volt egy szalag-metronómja: úgy működött, mint az órainga. Azzal mérte a tempót. Én, ha a tempó ellen vétek, mindig lassabb vagyok a kelleténél. Bartók ezt nem szerette. Ahol lassabban játszottam, mint ahogy ő elképzelte, ott bekarikázta a kottába nyomtatott metronómszámot.

          Arra is volt példa, hogy pontosan az ő metronóm-jelzése szerint játszottam – de az is lassú volt neki. Ilyenkor önmagát korrigálta. Őrzöm még azt a példányt, melyben Bartók áthúzta saját, nyomtatott metronóm-jelzését, és gyorsabb tempó-utasítást írt helyette. Ha korrigált, mindig gyorsabb tempót írt a lassabb helyett. Egyetlen javításáról tudok, ahol lényegesen lejjebb tette a metronóm-számokat: a Tánc szvitben.

          Ez a szakadatlan „műszeres” tempó-ellenőrzés – melynek kedvéért állandóan megállított játék közben – még ma is érthetetlen számomra. Valamilyen játék lehetett ez nála. Mert Kodály például soha nem „metronomizált”. Írt ugyan metronóm számokat, de inkább csak úgy nagyjából. Akárcsak Richard Strauss. Az ő metronóm-számait sem kellett minuciózusan betartani. De Bartók más volt: ő ezt is rettenetesen komolyan és szigorúan vette, mint mindent az életben. Pontos volt a végletekig.

          A zenekari próbákon ott volt. Nagyon tartottam tőle, jobban, mint Kodálytól. Úgy éreztem: valami kérlelhetetlen belső szigor árad belőle. Az utolsó ítéletkor érezheti úgy magát az ember, olyan pőrén, ahogy én őelőtte. Szerencsére csalódtam; merevsége fölengedett. De csak egyetlenegyszer történt meg, hogy valamire azt mondta: „ezt a részt dirigálja úgy, ahogy érzi”. A későbbiek során aztán változtatott az elképzelésén.

          Volt úgy, hogy a próbákon ott voltak Kodályék is. Egy bizonyos helyre Bartók azt mondta: „ezt vehetné kissé gyorsabban”. Kodály meg, ugyanerre a helyre, ezt mondta: „vehetné kissé lassabban”. Érdekes módon mutatkozott a két karakter különbsége. A vokális szerző a szélesívű éneklést hangsúlyozta volna, a hangszeres szerzőnek ugyanaz a frázis túlságosan szélesívű volt.

          […]

          Ez a „metronomizálás” mondhatni, a mániája volt Bartóknak. Többször dirigáltam a Tánc szvitet, amelyet senki se dirigált szívesen. Részben azért, mert nem volt „hatásos” darab; nem szakadt le a csillár a nagy sikertől. Másrészt vannak benne bizonyos helyek, amelyeket ma már játszva dirigálunk, régebben azonban a hetek meg ötök még bonyolult helyeknek számítottak. Én szívesen dirigáltam, többször is műsorra tűztem. Őt azonban nem mertem meghívni, mert féltem tőle.  Egyszer találkoztam vele, és nagy alázattal jelentettem, hogy dirigáltam a Tánc szvitet. Nem éppen barátságtalanul, de hidegen és szárazon ezt mondta: „Ha tizenöt percnél tovább tartott, akkor rossz volt.” Így. Ennyit. Én persze behúztam a nyakamat; nem tudtam megmondani, hogy milyen hosszú volt, örültem, hogy el tudtam dirigálni.

          Utolsó találkozásunk szomorú volt: búcsúkoncertje, melyet feleségével adott a Zeneakadémián. Én kísértem, s az első próba előtt elmentem hozzájuk. A tempókról beszélgettünk és Bartókék egyéb kívánságairól, hogy ne kelljen aztán a zenekart fölöslegesen megállítani. Akkor üldögéltünk is egy keveset, és valahogy oldottabb lett a hangulat. Hogy korábban nem így volt, az talán az én hibám lehetett, mert eleve féltem tőle. Beszélgetés közben azonban, akkor és ott, Bartók felengedett. Előadásokról volt szó, meg karmesterekről; úgy láttam, a téma határozottan szórakoztatja. Mosolygott, talán nevetett is, amikor Dohnányi Ernő karmesteri magatartását „osztályoztam”.

          Dohnányi dirigálásának ugyanis – ezt ma is vallom – három kategóriája volt. Azokat a kompozíciókat, melyeket nagyon szeretett és nagyon tudott, mindig kotta nélkül dirigálta. Azokat, amelyeket szeretett és tudott, de már nem olyan nagyon, azokat kottából dirigálta. Amiket pedig nem tudott rendesen, azokat kottából és szemüveggel. Ez nagyon tetszett Bartóknak: alighanem neki is megvoltak a maga idevágó tapasztalatai.  Mert Dohnányi nem tartozott a szorgalmas emberek közé, akadtak művek, amelyeket csak az utolsó percben tanult meg – és akkor bizony sűrűn feltette a szemüvegét.

          A búcsúkoncert után Fellner Alfréd barátunk adott vacsorát Bartók tiszteletére. Ott elég messze ültem tőle, nem tudom, mi mindenről beszélgettek. Annyit tudok, hogy sokszor emlegette az angol nyelvet és Amerikát. Néhány nappal később, feleségével együtt, elhagyta Magyarországot.”


185 Ardelao 2017-09-29 10:59:23 [Válasz erre: 184 Ardelao 2017-09-29 10:39:58]
Elírás. Helyesen: «und wer's nie gekonnt, der stehle weinend sich aus diesem Bund!»

184 Ardelao 2017-09-29 10:39:58 [Válasz erre: 183 Ardelao 2017-09-28 17:03:40]
Bartók Béla szerzői estje BARTÓK művek bemutatása a Zeneakadémiában 1926. december 8-án Száz esztendő múlva azt hiszem, nem lenne olyan magas helyár, amit az emberek, akár egy esztendei koplalás árán is, meg ne fizetnének, nem lenne olyan amerikai méretű amfiteátrum, melyet az utolsó talpalatnyi helyig meg ne töltenének, csak azért, hogy hallhassák Bartók Béla műveit, magának Bartók Bélának előadásában. Istenem, mit adnának ma a zenekedvelők azért, ha magától Beethoventől hallhatnák a Hammerklavier-szonátát! Az ember azt gondolná, mikor Bartók, Bartók-műveket játszik, az emberek egymás hegyén-hátán tolonganak a hangversenyterembe, olyanok is, akik egy kukkot sem értenek a muzsikához, már csak azért, hogy majdan unokáiknak elmondhassák: én ott voltam, mikor maga Bartók Béla adta elő a Bartók-műveket, én hallottam magát a Szerzőt! Milyen különös: közöttünk él, mint honfitársunk, a világ legnagyobb élő zongorakomponistája, aki egyúttal a világ egyik legnagyobb élő zongoraművésze is, és hányan vannak mégis ebben az országban, akik Bartók Bélát sohasem hallgatták meg zongoraestjein! Sokan, bizony sokan vannak a nevetségesen elfogultak és bűnösen közömbösek: lám, Bartók tegnapi szerzői estjén is csak alig háremnegyedrészt tellett meg a Zeneakadémia nagyterme. De jól van ez így is. Hogyan fog szégyenletesen elbújni, megverten hátrálni a Kiepurák és Heifetzek xerxesi hada a Bartók-közönségnek ma még kicsi, de annál elszántabb leonidászi csapata elől, ha majd a jövő kimondja egyrészt lesújtó, másrészt felemelő ítéletét! Ha valami Kiepura-rajongó véletlenül betéved a tegnapi Bartók estre, bizonyára megdöbben azon a látványon, ami ott fogadja: ezt a belső, izzó lelkesedést, ezt a meggyőződéses, rendíthetetlen hitet nem találja soha a divat-sztárok reklámhangversenyein; mert amit itt. lát: az egy darab hatalmas, örök magyar élet, ünneplés, mely egyúttal alkotó, építő munka, tett, mellyel egy nemzet az egész emberiség eszményi útját egyengeti. Ezt a látványt, a mai zeneéletben, sehol sem látjuk olyan ragyogó fényben, mint Bartók Bélának és nagy kortársának és barátjának, Kodály Zoltánnak hangversenyein. A Zeneakadémia lámpái már rég kialudtak a tegnapi hangversenyen, de a koncertdobogó körül még rendíthetetlen ott állt az új magyar zene Bartók Bélát ünneplő serege és hangos üdvrivalgásokkal, frenetikus tapsokkal újabb és újabb ráadásokat követelt, a bemutatott művek állandó megismétlése miatt szinte halálra fáradt szerzőtől. A lelkesedésnek «vitam et saguinem» kiáltása valóban csak olyan igazi, mély költőket illet meg, mint aminő Bartók Béla; mert az ilyen igazi költő maga is saját vérével és saját életével írja, amit ír; Bartók művei a magyar vér és egy küzdelmes emberi élet művei. Ezért csak olyanok lelkesedjenek értük, akik tudnak «vérükkel és életükkel» lelkesedni; «und wer's alle gekonnt, der stehle weinend sich aus diesem Bund!» * Bartók Béla újonnan bemutatott szerzeményei újabb fordulópontot jelentenek Bartók művészi fejlődésében. A két hegedű-zongora szonáta és a «Tánc-szvit-é» befejezése után Bartók évekig nem komponált semmit. A tegnapi szerzői estén tehát hirtelen, szinte eruptív művészi kibontakozásnak lehettünk tanúi, mely megrendítően mély és bámulatosan gazdag skálájú remekművekkel gazdagította a magyar zeneirodalmat. Bartók hatalmas egyénisége majdnem egészen új stílus köntösében lép elénk. A «stílusváltoztatás,» kissé diszkreditált fogalom a modern zenében. A külföld modern muzsikusai, élükön Sztravinszkivel és Schönberggel, egyre-másra forgatják a zenei-stílus köpönyegét, hogy az új köntösben mondanivalójuk is az újság látszatát keltse. Bartók fejlődésében viszont minden újabb stílusperiódussal újabb belső, tartalmi elmélyülés jár együtt. Bartók művészi stílusának kialakulásában két tényező játszik fontos szerepet: az egyik a szertelen, határtalanul gazdag kifejezőeszközök megszerzése, a másik a mind intenzívebb koncentrálás gondolata. Mindkét faktor Bartók művészi fantáziájának sajátos alkatából nyeri magyarázatát. Bartók, mint a legtöbb magyar költő, a külső reális világtól lemondó, józan gesztussal elfordul, hogy az élet jelenségeinek vízióiból merész ós lázas álomvilágot építsen magának és ebbe a víziós, mélytüzű színekkel ragyogó álomvilágba beletemetkezzen. A magyar költők közül ebből a szempontból talán Vörösmarty hasonlít legjobban Bartókhoz. De Bartók álomvilága a lélek legősibb tájait tárja fel előttünk. Az «ember világát,» Bartók művészetében az őstermészet hatalmas rengetege veszi körül. Ebben a kifürkészhetetlen őstermészetben, minden zugban titokzatos istenek, titokzatos erők leskelődnek; Bartók fantáziája megeleveníti ennek az erdeinek gigantikus árnyait a gigantikus gesztusokkal; felidézi a leggyengédebb, legfinomabb tündéri alakokat, melyek azonban a monumentális környezetben, minden lírai gyengédségük mellett is monumentális perspektívát nyernek. És Bartók látja ennek a vadonnak gyermekét, a primitív embert: a magyarországi parasztot, merész képzelet-világával, tragikus vízióval, elementáris érzelmeivel, jellegzetes, gyakran a groteszkbe átcsapó humorával; a föld gyermekét látja a parasztban. Ebben a világban csak éber, fegyelmezett érzékekkel járhatunk; a titokzatos hatalmak között pillanatra sem engedhetjük el magunkat Itt nincs helye bőbeszédű ömlengéseknek, dekadens, langyos álmodozásoknak. Az Erő órái: itt forradalmi, vad kitörések; a Gyengeség órái: misztikus, borzongó, ősfélelem; még a játék, a halk, szelíd ábrándozás órái is ennek az ősvilági környezetnek igézete alatt állnak. És valóban Bartók művészetében szigorú esztétikai lakonizmus uralkodik. A bágyadt érzelgősséget, a dekadens szentimentalizmust nem ismeri ez a művész. Acélos, forradalmi erővel, mint valami kérlelhetetlen, férfias hódító tör keresztül Bartók ezen a sűrű rengetegen. De sohasem veszti el magát, az ezernyi borzalom és szakadatlan küzdelem közepette, mert saját ösztönéletében ugyanazokat az elementáris erőket érzi lobogni, mint, amelyek az élet vadonjában körülveszik. Meghasonlás, megtörtség nélkül áll ezért előttünk, ez a nagyszerű művész: egy ember, aki maga körül az őserdőt, önmagában pedig az ősembert zendíti meg. Könnyű átlátni, hogy ilyen őserdei-fantáziának, mint amilyen Bartóké, a kifejezési eszközök leggazdagabb tárházára van szüksége, hogy az emberi lélek rengetegének hangokat adjon. Sötét morajokat vad dübörgéseket, titokzatos suttogásokat kell lépten-nyomon zenében megrögzítenie; ezért kell a hangszerek teljesítő képességét a végsőkig kiaknáznia. Mindaz, amit a modern zene Berlioztól és Liszt Ferenctől egészen Sztravinszkijig technikában újat és érdekeset felvetett Bartóknál egyéni folytatásra talál; Bartók valóban forradalmár, önmagát, gigászi fantáziáját tagadná meg, ha nem volna az. A művészetben azonban gyakori jelenség, hogy éppen a legzabolátlanabb és legmerészebb költői szellemek szigorú és zárt formákkal igyekeznek megkötni fékezhetetlen képzeletüket. Sőt, majdnem csak általános szabályként állíthatjuk fel, hogy az ilyen féktelen képzelet csak akkor kerüli el a formátlanságot, az idomtalanságot, ha a legzártabb, legszigorúbb formák vas sínein mozog. Gondoljunk csak Dantéra, Dürerre, vagy Bachra. Ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk Bartók Bélánál is. Bartók tehát nem elégedhetett meg a technikai lehetőségek határtalan kitágításával; neki amellett szigorú, zárt, formai- koncentrációra is kellett törekedni. Ezer dologra kell figyelnünk az «őserdőben,» de mindenre koncentráltan és nem elszórakozva kell figyelnünk. Bachnak természetesen könnyebb volt a dolga. Ő a szigorúan zárt formák síneit örökbe kapta saját korától. Bartóknak viszont magának kellett megkovácsolnia ezeket a vas síneket. Bartók fellépésének kora Liszt, majd Strauss Richard «al fresco» stílusának kora volt. Ez a stílus pedig minden volt, csak éppen nem szigorúan zárt. Érdekes volna követnünk, hogyan kovácsolta meg Bartók magának a forma síneit, hogyan találta meg a régi magyar népdal segítségével az új zárt, szigorú dallamformát: hogyan alakított ki belőle egészen új kontrapunktikát, hogyan fejlesztette ki forradalmi harmonizálását, melyben egyetlen szintetikus akkorddal egész' dallamvonalakat tudott (mintegy egyetlen, vaserejű markolással) összefogni. De a mai hangverseny újdonságai most pillanatnyilag elterelik a régiekről a figyelmet, s arra késztetnék bennünket, hogy Bartók egész fejlődése helyett annak csak legutolsó stádiumával foglalkozzunk. Bartók most bemutatott zongoradarabjai («Kis zongora-darabok, Három párbeszéd, Csörgőtánc, Menuetto, Dal, Induló, Preludio — all'ungherese, Zongora-szonáta, Szabadban, Az éjszaka zenéje, Síppal-dobbal») kevés kivétellel szigorúan polifonikus, kontrapunktikus alkotások. Ha összehasonlítjuk ezeket a zongoradarabokat az őket közvetlenül megelőző szerzeményekkel, az Improvizációkkal, vagy a két hegedű-zongoraszonátával, azt tapasztaljuk, hogy míg ez utóbbiaknál a formai tömörség hordozója inkább a melodikából kifejlesztett harmonikus szerkezet, addig a mostani újdonságoknál a koncentráció alapja maga a melodikus struktúra, a szigorú többszólamúság, Mondanunk sem kell, hogy a szonáták és improvizációk legfőbb konstruktív-akkordikus eredményeit Bartók átmentette új stílusába is, Bartók új kontrapunktikája lényegesen különbözik a régitől, például az első vonósnégyes ellenpontjától. Az első vonósnégyes fugaszerű részei inkább Beethoven utolsó kvartettjeinek polifon szelleméből indulnak ki, míg az új zongoradarabok inkább Bach és a Bach előtti olaszok többszólamú stílusára emlékeztetnek. Bartók új, «Kis zongoradarabjainak» előfutárait felfedezhetjük ugyan fiatalkori Bagatelljeinek és Vázlatainak egy-egy darabjában, sőt a «Három párbeszéd,» a «Menüett» bizonyos fokig úgy hat, mint a régi kis polifonikusabb zongoraművek formagondolatának folytatása. Mégis ennek a mai polifóniának szigorú «merev-rendszerében» egy egészen új Bartók-stílust kell üdvözölnünk, melynek legforradalmibb, bár Bartók egyéniségére talán kevésbé jellemző hajtása, a «Zongoraszonáta» lassú tétele, legtökéletesebb megnyilatkozása pedig talán az említett szonáta pokoli erejű, démonikus első tétele és az «All'ungherese,» a legmélyebb és legelementárisabb, amit eddig Bartók a harciasan robogó, forradalmi lendületű «élettánc» formájában alkotott. Általában szinte elcsodálkozunk, milyen szervesen, természetesen ömlik át és milyen bámulatos költői erővel mélyül el Bartók egyénisége ebbe az új formavilágba. Ritmusainak lenyűgöző erejét, melodikájának víziós líráját egyetlen régebbi darabjában sem találtuk ilyen megdöbbentően mélynek, tragikus erejében ilyen megrendítőnek. Egyik darabjának címe; «Az éjszaka hangjai.» Valami sírást és távoli kósza muzsikát, madárzenét, csillagzenét, majd az éjszaka fenséges himnuszának nyugalmasan megcsendülő transzcendentális melódiáját, mindent, amit csak el tudtok képzelni, kileshettek ezekből a hangokból; anélkül, hogy ezek a hangok tücskök, madarak vagy csillagok akarnának lenni, földöntúlian reális képet rajzolnak elétek az éjszakáról, Bartók éjszakájáról; a magyar természetpoézisnak egyik legcsodálatosabb remekműve ez. Az «Éjszaká» -nak ez a grandiózus képe Kodály «Hegyi éjszakáinak» női kórusával együtt méltó a legnagyobb magyar lírikusok költeményeihez, pedig Petőfi és Vörösmarty is írtak költeményeket a csillagokról! A zongora-újdonságok mellett bemutatásra került az estén Bartóknak legújabb vokális kompozíciója is, a «Falun» című tót népdalciklus énekhangra és zongorára. Bartók vokális népdal-feldolgozásai között ugyanazt a legmagasabb helyet foglalja el, mint a zongorára írt népdal-feldolgozások között a nyolc «Improvizáció.» A tót parasztság öt példátlanul szép dalát, látta itt el Bartók zongorakísérettel. Ezeket a dalokat egyébként női énekhangokra és kamarazenekarra, is átírta Bartók s a szerzemény ebben a formában a közel jövőben fog bemutatásra kerülni. Helyszűke miatt a kompozíció részletes méltatását a «zenekari bemutató» után fogjuk közölni. Ezúttal csak a «Falun» énekszólamának nagyszerű megszólaltatójáról, Basilides Máriáról kell a legnagyobb elismerés és legőszintébb csodálat hangján megemlékeznünk. Nehezebb zenei feladatra nem igen vállalkozhat énekesnő, mint, Bartók dalainak előadására. A muzikalitásnak valóságos tűzpróbája ez a tót népdalciklus, valamint az-az öt megrázóan szép Ady-dal is, mely Bartók öt magyar népdalával együtt a tegnapi műsort kiegészítette. Hogy Basilides a dalok zenei részét tökéletesen megoldotta: már ez magában véve is olyan szenzációs teljesítmény, melyet aligha tud e két művész Európában a magyar művésznőnek utánacsinálni. De ahogy Basilides Mária a technikai részen túl, a legtermészetesebb gesztussal, a művek tartalmát szinte maradéktalanul kifejezte, az egyenesen az előadó művészet történelmének legragyogóbb lapjaira kívánkozik, íme, egy énekesnő, aki a népdal elementáris érzésvilágát, objektív «általános» hangvételét éppoly tökéletesen magáévá tudja tenni, mint az Ady-dalok komplikált, szeszélyes hangulatait és megrázóan szubjektív «egyéni» tónusát. Ha mindehhez, amiről eddig beszámoltunk, hozzágondoljuk még Bartók zongorajátékának felülmúlhatatlan varázsát, akkor elképzelhetjük, hogy milyen egész életre szóló élmény volt ez a hangverseny, a magyar zeneművészetnek ez a nagy napja. (T—th.) PESTI NAPLÓ, 1926. december 10. (77. Évfolyam, 281. szám) *

183 Ardelao 2017-09-28 17:03:40 [Válasz erre: 173 Ardelao 2017-09-24 13:33:41]
HANGVERSENY BARTÓK BÉLA zongoraestje Jászai Mari írja emlékirataiban: «Mit ér a művészet, ha az embernek nincs súlya!» Valóban: mit ér a művészet, ha nem lüktet benne mélyenszántó és hatalmas emberélet, ha nem áll mögötte egyéniségének eredeti tüzével, gigantikus «súlyával» a «nagyember». Könnyű szórakozást kereső közönség megtapsolhat «súly»-nélküli művészetet is, de igazán nagy művészet lélekbemarkoló hatását csak ott érezzük, ahol az emberi lélek nagysága szól hozzánk. — Hatalmas, mélyenszántó emberélet a művészetben: ez a titka annak a lélekbemarkoló hatásnak is, melyet Bartók Béla keddi hangversenye a Zeneakadémia nagytermet megtöltő közönségre gyakorolt. A hallgatóság soraiban bizonyára akadtak olyan «tegnapi,» sőt «tegnapelőtti» kultúrán felnőtt lelkek, akik nem tudják, vagy még nem tudják beleélni magukat a művészi kifejezésnek azokba az új lehetőségeibe, melyeket a Bartók muzsika tár fel előttük. De a legcsökönyösebb, legmeg-nem értőbb «konzervatívok» egyre kisebbedő táborát is ellenállhatatlanul rabul ejtette az-az igézet, mely Bartók gigantikus egyéniségéből kiárad; aki Bartókot hallgatja, pillanatra sem kételkedhetik abban, hogy itt nagy emberrel van dolga. Bartók Béla, mint zongoraművész is kétségkívül egyike a legeslegnagyobbaknak. Szédületes technikája, káprázatos kifejezőereje, csodálatosan egyéni zongorakezelése, az a példátlan intuíció, mellyel az előadott művet áthatja, az-az érzelmi mélység, mellyel azt, amit meglátott, maradéktalanul átéli: külön fejezet a zongorajáték történetében. A ma élő művészek között talán senki sem tud annyit meglátni egy Beethoven-szonátában, mint Bartók. A német kultúra szellemében nevelkedett zsenik«mint d’Albert,» tősgyökeres germán temperamentumok, mint Fischer Edwin, közelebbi rokonságot tarthatnak Beethoven szellemével; Bartók azonban többet mond Beethovenben, ha nem is mondja ezt a «többet» annyira «beethoveni» nyelven, mint ők. És végül, ami Bartók játékát bizonyos szempontból minden kortársának játéka fölé emeli: egyetlen előadóművész sem mondja olyan grandiózus emberegyéniség nyomatékával azt, amit kinyilatkoztat, mint Bartók Béla; mert mindazok között, kik ma zongorán keresztül szólnak hozzánk, ő a legnagyobb ember, az ő egyéniségének van a legnagyobb «súlya.» Ilyen zongoraművészet tolmácsolásában Beethoven F-dúr szonátája: valóban reveláció. Minden hang az elsőtől az utolsóig a legmélyebb tüzű temperamentum lángjában ég, a legtisztább líra szűzi fénysugarában fürdik. Bartók lírizmusánál megindítóbb, meghatóbb poézist sohasem hallottunk. Az érzelmek itt nincsenek feldagasztva, nem burkolódznak a szentimentalizmus ködébe. Bartók fájdalma-öröme nem «kelleti» magát. Zongoráján a hatalmas, férfias érzelmek világa sokszor a legcsodálatosabban tiszta gyermekhangon szól hozzánk: férfibánat, férfiöröm, mely nyílt gyermekszemek könnyében vagy mosolyában tükröződik, hogy a következő pillanatban már ősi, vad ösztönök vulkánikus kitöréseinek adja át helyét. «Primitív» ez a művészet a szó legjobb legkomolyabb értelmében: elementáris egyszerűségében, tisztaságában, hallatlanul gazdag és komplikált belső világ rejtőzik. Ilyen magasabb értelemben vett «primitív» előadó-művészet szinte arra van teremtve, hogy kiemelje a feledés homályából a XVII. század olasz mestereit, hogy ezeknek a mestereknek «primitív» csembaló- és orgonastílusán keresztül megláttassa a mai közönséggel a költői tartalom rendkívüli gazdagságát, komplikáltságát. Bartók tehát pompásan felismerte az előadó-művészetére váró feladatoknak egyik legszebbikét, mikor műsorára tűzte ki Frescobaldi-nak monumentális G-dúr tokkátáját s a nálunk még teljesen ismeretlen Michelangelo Rossi-nak C-dúr tokkátáját és három táncszerzeményét. A műsor régi olasz szerzőknek szentelt részét azután a XVIII. század első felének művészei egészítették ki: Benedetto Marcello négytételes B-dúr szonátája. Domenico Zipoli C-dúr Pastoralja, Deila Ciaja egyik Cansoneja és egy Scarlatti-szonáta A legutóbbi kivételével valamennyi művet maga Bartók írta át zongorára. A legnagyobb élménnyel természetesen ezúttal is a saját kompozícióit játszó Bartók ajándékozott meg bennünket: hiszen ezekben az interpretációkban a legmaradéktalanabb kongenialitás foghat kezet a zsenialitással! Az előadott Bartók kompozíciók, a tavalyi szerzői esten bemutatott művek közül kerültek ki. De hallottunk újdonságot is: három megkapóan szép kis rapszódiát, újabb megnyilatkozását Bartók mélyen költői népdal-feldolgozó művészetének. A hangversenyt a grandiózus zongora-szonáta fejezte be. — Vajon tudták-e a Bartók-koncert hallgatói, hogy micsoda példátlan kiváltság: Bartók Bélának, a Beethoven-utáni idők legnagyobb zongora-zeneköltőjének műveit hallgathatni magának Bartók Bélának, korunk egyik legnagyobb zongorajátékosának tolmácsolásában? Vajon tudták-e, mennyire irigyelni fogja őket ezért a kiváltságért az-az utókor, amely Bartók-műveit már nem hallhatja ebben a «legautentikusabb» interpretációban? — El kell ismernünk: a budapesti közönség immár tudatára ébredt ennek a ritka kiváltságnak: imponáló tömegben jelent meg nagy hazánkfia hangversenyén s olyan lelkesedéssel ünnepelte Bartókot, hogy tapsaival szinte megakasztotta a hangverseny menetét. Nemcsak végigtapsolta, hanem alaposan meg is hosszabbította az egyes számok közötti szüneteket, megismételtetett egyes műveket s a Zeneakadémia csillárai már rég kialudtak, mikor még mindig a dobogó előtt tolongott az újabb és újabb ráadásokért tapsoló rajongók serege. PESTI NAPLÓ, 1927. december 1. (78. Évfolyam, 278. szám) *

182 Búbánat 2017-09-28 10:56:26
Bartók Rádió ma délután Hangversenykülönlegességek 12.36 - 13.48 Szigeti József (hegedű) és Bartók Béla (zongora) hangversenye 1. Beethoven: A-dúr (Kreutzer) szonáta Op. 47., 2. Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára, 3. Bartók: a) II. szonáta b) I. rapszódia (Washingtoni Kongresszusi Könyvtár, 1940. április 13.)

181 Búbánat 2017-09-28 10:54:33
KÉT ZENEI VILÁG TALÁLKOZÁSA VÁRADI HELGA ELSŐ LEMEZE TAVASSZAL JELENIK MEG BARTÓK & BAROKK CÍMMEL www.magyaridok.hu, Izsó Zita 2017. SZEPTEMBER 27. SZERDA 06:48 2017. 09. 27. 07:48 Váradi Helga csembalóművész jelenleg a Zürichi-tó partján fekvő Zollikon református templomának orgonistája. Koncerttevékenységei és egyházzenei munkája mellett a Zürichi Zeneművészeti Főiskola kutatási részlegének munkatársa, ahol Bartók Béla fiatalkori szerelméről, Geyer Stefi hegedűművésznőről gyűjt publikálásra anyagot. Első lemeze 2018 tavaszán a svácji Claves kiadó forgalmazásában jelenik meg Bartók & Barokk címmel, amelyben a Mikrokozmosz válogatott művei csembalón szólalnak meg. A lemezt október 1-jén, 18 órakor a Csalán utcai Bartók-emlékházban mutatják be. – Bartók Béla és a régizene kapcsolata kevésbé ismert, nem él a zenei köztudatban. Mi ennek az oka, illetve miért pont ezt a témát választotta? – Első lemezemmel szerettem volna emléket állítani Bartók Béla fáradhatatlanul kutató szellemiségének, akiről ma elsősorban a népzenegyűjtés jut eszünkbe. A tény, hogy ez az elmélyülni akarás nemcsak a népzenének, hanem Európa műzenéjének is szólt, hozzátartozik Bartók Béla teljesebb megismeréséhez. Vagy tíz éve is lehetett, amikor Barna Péter zenetudós barátom felhívta figyelmemet a Mikrokozmosz előszavára bécsi egyetemi éveim alatt. Az előszó végén meglepő megjegyzést olvashattam: Bartók Béla néhány művet a csembalóra is ajánl benne előadásra. Ez kíváncsivá tett: vajon hallhatott-e annak idején csembalót, és ha igen, milyet? Talán a hangzás vagy egy csembalóművész karizmatikus előadása inspirálta őt az előszó megjegyzésére? Netalán a korabeli repertoár, úgy mint Bach és Couperin műveinek tanulmányozásakor merülhetett fel benne az ötlet? A XX. század elején még gyerekcipőben járt a régizene ismerete, a romantika hagyományai uralkodtak mind a repertoár, mind az előadás-művészet tekintetében. Bartók Béla munkájában ez az érdeklődés nyilvánvalóan periferiális lehetett, elsősorban a zongorára és a zeneszerzésre, a népdalgyűjtésre, illetve annak rendszerezésére koncentrált élete során. Számomra viszont ebben egy izgalmas kombináció bemutatása rejlett, amelyben több szálat kapcsolhattam össze: egy frissen ható hangzás, egy a csembalót szokatlan szempontból bemutató alapgondolat, ugyanakkor a barokk zene nagyjaihoz is kapcsolódó, kaleidoszkópként működő koncepció. Egyszerre tudom tehát bemutatni a hallgatóknak François Couperin, Johann Sebastian Bach, Domenico Scarlatti művészetét és azt kontrasztba állítani Bartók Béla zenéjével. – Mi az oka annak, hogy két csembalót használt a felvétel során? Bartók műveinek hangzásához mit ad hozzá ez a hangszer? – A lemezt egy konkrét hangszeren szerettem volna felvenni, amelyet ma Neuchatelben, Svájc francia részén a Szépművészeti Múzeumban őriznek. Készítője, a híres Ioannes Ruckers egy Hollandiában alkotó csembalóépítő dinasztia tagja volt. Csembalóiknak olyan értéke van manapság, mint egy Stradivarius-hegedűnek. Ez a hangszer 1632-ben készült, amelyet 1745-ben, Franciaországban egy úgynevezett ravalement során megnagyobbítottak, az akkori ízlésnek megfelelően. Külseje La Fontaine mesejeleneteivel díszített, japán és kínai lakkfestményeket imitálva a hangszer egész teste aranyozottan borított, hangzása máig egyedülálló. Maria-Antoinette, a francia királynő ajándékozta egyik udvarhölgyének, aki a Montmollin család tagjának, egy, az udvarban szolgáló svájci gárdistának lett felesége. A forradalom után, 1792-ben az udvarhölgy férje halálát követően annak családjához küldte a hangszert Svájcba, Neuchatelbe. A hangszer 1844 óta a múzeum tulajdona. A felvétel előkészületei során jutottam arra a döntésre, hogy rendhagyó módon két hangszert kell használnom. Ennek egyik oka a Ruckers-csembaló hangterjedelme, másik oka finom karaktere. Ahhoz képest, hogy a hangszer jelenleg 385 éves, kiváló állapotban van és rendszeresen játszanak rajta koncerteket – Bartók zenéjének azonban, úgy éreztem, erősebb, néhol robusztusabb hangzásra volt szüksége, ha már kópiákról volt szó. Ezért használtam a saját kétmanuálos csembalómat is, amelyet 2014-ben Martin Vyhnálek prágai mester készített. Ezzel párhuzamosan kialakult a végleges lemezkoncepció is: a két hangszer egyúttal a két zenei világ, Bartók Béla és a régizene találkozását is szimbolizálja. A bartóki zene csembalón játszva egészen izgalmas ritmikai hatásokat eredményez, ugyanakkor karakterében sokszor a népi hangszerekre is emlékeztet. Plaszticitása pedig letisztultan adja át a zenei szerkezeteket, különösen a fugális stílust. – A lemez előkészületei során eljutott a zeneszerző fiához, Bartók Péterhez is. Hogy tetszett neki az anyag, milyen meglátásai voltak? – Bartók Péter alakja összefonódik a Mikrokozmosszal, hiszen édesapja azért is fogott bele a komponálásába, hogy fia zongoratanulmányait ezzel megalapozza. Ugyanakkor a Zürichi Zeneművészeti Főiskolának végzett kutatási projektem, Geyer Stefi hegedűművésznő életének dokumentálása kapcsán is felmerült a találkozás gondolata. Geyer Stefi szorosan kapcsolódik Bartók Bélához, 1907-1908-ban a zeneszerző 26 évesen mélyen beleszeretett, kapcsolatuk alakulásáról levelezésük tanúskodik. Bartók Péternek egyedüli élő kapocsként elképesztő memóriája van, 92 évesen letisztultan tudott mesélni nemcsak a csembalóval kapcsolatos emlékeiről, hanem Geyer Stefivel való találkozásairól is. Amikor Floridában meghallgatta a Bartók & Barokk felvételét, érezni lehetett, hogy milyen feltétlen elkötelezettséggel és odaadással viseltetik édesapja iránt: szinte egy másik világban járt a zene hallgatásakor. Ez számomra egy megrendítő pillanat marad, és hálás vagyok azért a nyitott szívű fogadtatásért, amit megtapasztalhattam Floridában. Bartók Péter támogatása jeleként ajánlást is írt a lemezhez, ezt a CD-füzetben lehet majd olvasni. A zene előadásmódjával kapcsolatosan nem tett megjegyzéseket, de a csembaló billentyűsorainak összekapcsolási lehetősége különösen megragadta. – Ön hosszabb ideje külföldön él. Van lehetősége arra, hogy a magyar zenét és a magyar zeneszerzőket népszerűsítse? –[u] Külföldön máig fogalom Liszt, Bartók és Kodály neve, ha magyar zeneszerzőkről van szó, tudják, kikről van szó.[/u] A lemezemet Svájcban is érdeklődéssel fogadják, bemutatkozó koncertek várhatóak több városban is, a Svájci Rádió érdeklődését fejezte ki. A tény, hogy a Zürichi Zeneművészeti Főiskola ilyen mértékű kutatást és publikációt tesz lehetővé Geyer Stefihez fűződően, további visszajelzés arról, hogy a tehetséges magyarokat megbecsülik és értékelik. Az 1956-os forradalom menekültjeit máig tisztelet övezi, megbecsüléssel emlékeznek Svájcban arra a majd 14 000 menekültre, akiket az ország annak idején befogadott és kiválóan képzett munkaerőként sikeresen beilleszkedtek. Saját munkám során, néhány generációval később és szerencsére más életkörülmények közepette csak pozitív tapasztalataim voltak. Remélem, hogy a jövőben is tovább népszerűsíthetem a magyar zeneszerzőket és kultúrát, elképzelésekben és ötletekben részemről nincs hiány.

180 Ardelao 2017-09-27 23:51:02 [Válasz erre: 172 Ardelao 2017-09-24 13:22:02]
Magyar zene-premierek New Yorkban Kodály sikere — Bartók Béla megérkezett — Tíz hetet tölt Amerikában New York, január. (A Pesti Napló rendes tudósítójától.) Dohnányi Ernő őszi amerikai vendégszereplése az idén elmaradt, a magyar művészet mégis gyönyörű képviselethez jutott az őszi szezonban. Szigeti József nagysikerű hangversenyei, Kresz Géza melegen fogadott koncertjei után egyszerre két jelentős magyar zenei premierről emlékezik meg a New Yorki zenei kritika: Kodály Zoltán Háry Jánosát, majd Psalmus Hungaricusát mutatta be Willem Mengelberg dirigálása alatt a Philharmonie Society. Mindkét zenemű mély analitikai kritikát kapott igen sok elismeréssel és dicsérettel, de egyúttal annak kiemelésével, hogy Kodály Zoltán erősen konzervatív művész, honfitársa, Bartók Béla mellett. A kiemelésre különös ok volt: Bartók Béla a Columbus fedélzetén, december 19-én tízheti vendégszereplésre New Yorkba érkezett. Jöveteléről hetekkel azelőtt hosszú cikkekben emlékezett meg az amerikai sajtó. A cikkek ünneplő tónusban voltak tartva, ismertették Bartók Béla egész zenei pályafutását és nagy eseményként harangozták be érkezését. A Pesti Napló New Yorki tudósítója az elsők között volt, akik mindjárt megérkezése után üdvözölték Bartók Bélát. Telefonbeszélgetést folytattam vele. Bartók Béla fáradt volt, megviselte kissé a viharos tengeri utazás és csak röviden számolt be programjáról: arról, hogy New Yorktól a Washington állambeli Seattleig fogja bejárni az amerikai kontinenst, hogy magával hozta új zongora-koncertjét, hogy magyar szerzőket fog bemutatni mindenütt, sok Kodályt, több Bartókot és Szigeti Józseffel együtt fog szonáta estélyt adni februárban. A telefontól koncertre sietett: Weisshaus Imre nevű tanítványa adott az Engineering Hallban modern magyar muzsikából hangversenyt, Bartók-Kodály, Kadosa kompozíciókat és saját műveit játszotta kedvező, lelkes fogadtatás mellett. Bartók hangversenyére napokkal előbb elfogyott minden jegy. Bemutatkozását olyan érdeklődés előzte meg, amire régóta nem volt példa. (F.N.) * Bartók Béla nagysikerű bemutatkozása New Yorkban New York, január. (A Pesti Napló rendes tudósítójától.) Bartók Béla amerikai vendégszereplése a magyar zenepropaganda számára igen nagy értékű gyarapodást jeleni. Nemcsak a rendkívüli művészeti értéke miatt, amit az amerikai zenekritika Bartókban tökéletesen értékel, hanem főként abból a tényből kifolyólag, hogy Bartók jelenti Amerika számára az igazi magyar zenét, amit eddig itt is azonosítottak a cigány muzsikával. Minden lap megemlékezik Bartók Béla és Kodály Zoltán kutatásairól, amelyek megismertették a világgal az igazi, eredeti magyar dallamokat és a kivételes nagyságoknak kijáró elismeréssel adózik Bartók Béla modern kompozícióinak. Az első hangverseny, amelyen Bartók Béla Amerikában szerepelt, a legnagyobb siker jegyében zajlott le december 22-én este a Carnegie Hall-ban. Willem Mengelberg filharmonikus zenekarával lépett fel Bartók, mint zeneszerző és komponista. Hirdetett és várt zongorakoncertje helyett azonban 1904-ben komponált rapszódiáját játszotta el, mert Mengelberg annyi próbát talált szükségesnek, amennyije nem állott rendelkezésre elég idő. A csalódásnak a New York Times ad legerősebben kifejezést, mert szerinte a lejátszott rapszódia nem reprezentálja igazán Bartók Bélát és nem a modern komponistát mutatja be. Az önmagát megtaláló fiatal tehetség romantikus, nacionalista muzsikája ez, a zenei ideák túl gazdagságától szenved, meleg érzés, vad képzelő tehetség, büszkeség és melankólia nyilatkozik meg benne, de látszanak még rajta idegen befolyások, amelyektől megtisztítva Bartók zeneszerzői koronájának egyik gyöngyszeme lenne ez a mű. Ez a legszigorúbb kritika, amit Bartók kapott. A többi nem ismer mást, mint meleg dicséretet. A New York American nagyon kedvesen és bájosan így fejezi be cikkét: Úgy halljuk, Bartók nemsokára eljátssza zongora koncertjét a philadelphiai zenekarral. «Elyen.» Az «éljen»-t a Carnegie Hall nézőterén hallotta a New York American kritikusa. Igen meleg ünneplésben részesítették itt Bartók Bélát. A zenekar felállással tisztelgett előtte és a «brávo» kiáltások viharát, elragadtatott magyar éljenek tették színesebbé. (F.N.) PESTI NAPLÓ, 1928. január 3. (79. Évfolyam, 2. szám) *

179 Búbánat 2017-09-27 13:37:39 [Válasz erre: 171 Búbánat 2017-09-23 10:53:07]
Kapcs. a 171. sorszámhoz Folytatom egyben befejezem az interjú második részével: „A megkerült fekete notesz esete” – II. rész „Szenzáció a Bartók-kutatásban? – Beszélgetés Somfai László zenetörténésszel /Film Színház Muzsika, 1987. február - Kurcz Béla/ - Mit jelent ez Bartók esetében? - Kodállyal én erről már nem beszélgethettem. De elődöm. a belga Denis Dille professzor, miután látta, hogy Bartóknál meglepően kevés a vázlat, megkérdezte efelől Kodályt. Ő elmondta, hogy Bartók hosszú időn keresztül tudatosan megsemmisítette vázlatait, mondván, az nem tartozik a nyilvánosságra. Az 1920-as évek közepe táján aztán megváltoztatta ezt a szokását. A későbbi művek „fogalmazványai” nagyrészt fennmaradtak, s a kutatók rendelkezésre állnak, ma zömmel Amerikában. Maradtak fenn vázlatok a korábbi darabokhoz is, de csak a véletlennek köszönhetik létüket. A legtöbb vázlat, amit ma a budapesti archívumban őrzünk, Kodály felesége, Emma asszony révén került hozzánk. - Hogy „úszta meg” hát ez a fekete vázlatfüzet? - A közel százoldalas kottás könyvecskét valószínűleg takarékossági okokból nem semmisítette meg Bartók, mert egy csomó lap még üres volt benne. Tartogatta a legközelebbi népdalgyűjtő útra, nyaralásra. Hogy a vázlatokat helyesen értelmezzük, tisztában kell lenni azzal: hogyan komponált a szerző. Bartók – amennyire ezt egyáltalán rekonstruálni lehet – ideális körülmények között otthon, úgyszólván a zongora és az íróasztal között komponált. Sokat rögtönzött. A körvonalazódó anyagot följegyezte normál méretű kottalapokra, tovább finomította, végül a kikerekedő formát megint papírra vetette. Ha azonban nem volt a közelben zongora, akkor praktikusabb volt egy ilyen zsebfüzet. Feljegyezhette bele az eszébe jutó témákat, és hozzákezdhetett kisebb részletek kidolgozásához. Néha jól látható: miként bomlik ki egyetlen csírából az egész. Egy-egy többtételes mű esetében meg lehet tudni a füzetből, mi az, amit legelőször leírt. A vázlatkutatásnak egyébként a zeneszerző stílusa és személyisége szempontjából van nagy jelentősége. Ami eredeti gondolatként először jut eszébe, az nem az „anyanyelv”, nem a zenei grammatika és a szókincs, hanem az igazi lelemény. Ami azután ezzel az eredetiséggel a későbbiekben történik, azt nagymértékben már az egyéni nyelv grammatikája határozza meg. Az ihlet, az eredeti témák kitalálása a szerző számára is egyfajta csoda. Szinte érezzük ezen pillanatok varázsát, ahogyan a vázlatfüzetben lévő oldalon „kitalálja” a 2. hegedű-zongora szonáta két tételének alaptémáit… - Az alapmotívumok ismeretében esetleg a nagy Bartók-művek is más megvilágításba kerülnek, azáltal, hogy a hangsúlyok máshová tolódnak? - Biztosan. Hogy meddig tart egy tulajdonképpeni zenei alapgondolat, az többnyire kitetszik az első leírt formából, a vázlatokból. A későbbi formákban már kevésbé evidens. Néha a vázlat környezete is megvilágító erejű. Ebben a noteszben általában nincsenek dátumok. Bartók nem volt pedáns ilyen szempontból. Mégis a kontextusból – hogy mi mi után, vagy milyen anyagokkal egy oldalon szerepel – sok minden kiderül. Például az, hogy A kékszakállú egyik híres klarinét témáját valószínűleg már egy évvel korábban fölvázolta. Akkor még a zenekari Két kép című kompozíción dolgozott. Aki mindkét darabot ismeri, szereti vagy dirigálja, annak ez az adat több, mint puszta keletkezéstörténeti információ. - Hogy a notesz végül is előkerült, ez pusztán érdekesség vagy inkább szenzáció? - A Bartók-kutató szempontjából izgalmas szenzáció lehet. Számos munkafolyamatot a muzikológusnak is el kellett végeznie addig, amíg a fakszimile kiadás aktuálissá vált. Ütemről ütemre azonosítani kellett minden hangjegyet. Akad itt olyan oldal, amelyen két három kompozíciónak az anyagai keverednek. Ezen kívül több mint egytucatnyi olyan kompozícióhoz írt vázlat is akad, amely végül nem valósult meg. - Tudnak a világ más részein is a fekete füzetről? - Egyelőre csak egészen szűk szakmai körben értesül(het)tek arról, hogy ilyen létezik. Azt hiszem, mindez a Bartók-kutatás szempontjából igen nagy jelentőségű lesz, hiszen szerencsétlen csillagzat alatt indult az 1950-es években. Lendvai Ernő, Demény János és a többi nagy pionír tulajdonképpen alig férhetett hozzá a kézirathoz. Jórészük Amerikában van, vagy ha budapesti archívumban, akkor jó mélyen elzárva, nehogy kiadatlan dolgok kerüljenek illetéktelenek kezébe. A Bartók-kutatás első periódusa nem hasonlít ahhoz, ahogy a nagy zeneszerzői életműveket szokták tanulmányozni. A zenei elemzések Bartóknál szinte kizárólag a nyomtatott kottára támaszkodtak. A Beethoven-, a Bach-, a Mozart-, a Wagner-, a Schoenberg-kutatás viszont mindig is figyelembe vette a a művek genezisét. Ez a kis Bartók-füzet, bár a hatvan-egyvalahány oldalnyi vázlat csupán, mégis azt jelentheti, hogy nagy lehetőséget kap a fiatalabb vagy a középkorú kutatógeneráció itthon és külföldön. Megpróbálhat úgy közeledni a Bartók-zenéhez, mint ahogy Beethoven muzsikájához is. Ezáltal a Bartók-kutatás mindenfajta különlegessége, különutassága lassan föloldódig, s Bartókkal úgy foglalkoznak végre, mint bármely nagy klasszikus zeneszerzővel. - Mikorra jelenik meg nyomtatásban a füzet? - A kiadó március végére ígéri a megjelenést. 27-én a Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában olyan Bartók-kiállítást nyitunk meg, amelynek ez a vázlatkönyv az egyik „sztárja”. Sokféle Bartók-kiállítás szerkesztésében vettem részt. De ez lesz az első, amely muzsikusként és muzikológusként valóban fölajz és érdekel. A Bartók műhelyében című tárlaton vázlatokat, fogalmazványokat, változatokat mutatunk be, s tulajdonképpen az alkotás folyamatába adunk betekintést. Számos, soha nem látott kéziratot most először tárunk az érdeklődők elé. Legalább öt évre tervezzük a kiállítás nyitva tartását. A magyaron kívül azonnal angol nyelven is közreadjuk a katalógust, mert élénk nemzetközi szakmai látogatottságra számítunk. (A Film Színház Muzsika e lapszáma a cikkhez tartozó két fotóval illusztrálja az elmondottakat: lapok Bartók kompozíciós vázlatfüzetéből)

178 Ardelao 2017-09-27 00:02:36 [Válasz erre: 177 Búbánat 2017-09-26 10:24:19]
DEMÉNY JÁNOS: Bartók új sírja Modern évszázadunk nagy magyar zeneszerzője, korunk picassói léptékű géniusza Amerikában halt meg 1945 őszén, miután öt évvel előbb zongoraművész fiatal feleségével tengerentúli turnéra indult, biztos programmal, bizonytalan világba. Rejtélyes betegség, amelyről tudnia sem volt szabad, fehérvérűség vitte sírba 64 éves korában; néhány perccel déli tizenkét óra előtt, amikor nálunk az idő este hat felé járt. 1945. szeptember 26-a volt, a második világháborúból való ocsúdás kábult ideje még, a rádióban Mozart Requiemjének hangjai érzékeltették a megrendítő hírt, hogy mi történt. Szeretteitől távol halt meg, édesanyját nem sokkal nagy útja előtt vesztette el, szerencséjére viszont második házasságából született fia még utána utazhatott az özönvíz előtt. A haza fogalma azonban Bartók számára az ezer gyökérrel való földbe kapaszkodás görcsös valósága volt. Bartók halála e sorok írójának is szinte személyes tragédiája: egy fiatalember fejlődésének óriási teher-próbája a géniusszal való találkozás. Mindössze két alkalom volt erre, és mindig valami űrt hagyott maga után; mintha készületlenül érte volna a jelenés. Gyürkőzni a harmadik találkozásra, amikor sikerül jobban megértetni magunk. Ez maradt el 1945. szeptember 26-án. Fontos említenem: még 1947 végén bízott meg Kodály a Bartók-levelek gyűjtésével, e folyamatos — félbe-hagyhatatlan — tevékenység során a levelek háttérrajzához és „infrastruktúrájához” eléggé nagyszabású kutatómunka, és így széles körű levelezés is járult. Ennek egyik momentumát idézem most, mert vele az egykori temetést látjuk, a ferneliffi sírhoz vezető utak drámai hangulatát. Ahonnan Bartók hamvai hazatértek negyvenhárom évi pihenés után. Bartók két amerikai zongoratanítványa, Wilhelmine Creel és Dorothy Parrish, a harmincas évek derekán tartózkodott Budapesten, köztük az előbbivel sikerült tartalmas levelezésbe bonyolódnom, így keletkezett Mrs. Creellel csaknem száz levélváltásom és egy látogatása is Budapesten, 1963 tavaszán. Egyik korai, sűrű 16 oldal terjedelmű beszámolójából idézem fel Bartók temetésének történetét. Következik tehát egy kiadatlan, hiteles dokumentum részlete: „Bizonyára érdekli önt, hogy Dorothy Parrish és én intéztük el, hogy Bartók temetésénél a gyászszertartást megfelelő ember végezze. A »temetés-rendező« (amerikai eufémizmus a temetési vállalkozóra) közvetlenül Bartók halála után eljött a kórházba, hogy Bartók Péterrel beszéljen. Péter először azt mondta, hogy a temetésen egyáltalán ne legyen zene. Ezt a vállalkozó ellenezte (és jól meg is okolta ellenkezését). Végül Péter azt mondta, legyen egy orgonista, aki csak Bachot játszik. A vállalkozó ekkor a »lelkész« felöl érdeklődött, aki a szertartást végzi és gyászbeszédet mond, Péter természetesen annyira zavart volt. hogy ezt nem tudta megbeszélni, és azt mondta a vállalkozónak, csinálja azt, amit jónak lát. Én a hasonló ügyekben szerzett tapasztalataim alapján tudtam, hogy ő valószínűleg olyasvalakit választ, aki visszataszítóan olcsó vallásos beszédet fog tartani — lehet, hogy nagyon fájdalmasat azoknak, akik hallják, de bizonyára nem egybehangzót Bartók egyéniségével. Így én megkérdeztem Pétert, kérhetnék-e egy unitárius lelkészt a szertartás vezetésére, mivel Bartók — ahogy saját maga mondta nekem — neveltetés és hagyományai révén unitárius volt. (Tudtam azt is, hogy a New York-i unitárius lelkész méltóságteljes, művelt és feddhetetlen ember.) Péter beleegyezett. Így Dorothy és én együtt elmentünk, hogy az egyetlen nagy New York-i unitárius templom lelkészével beszéljünk. És úgy találtuk, hogy reményeinknek valóban megfelel. A gyászszertartás eszerint úgy folyt le, ahogy az illett egy nagy emberhez — tökéletes méltósággal és tisztelettel. Nem hiszem, hogy akár Péter, akár Ditta fel tudták volna fogni, hogy ez mit jelentett, vagy azt, hogy érzéseik mennyire mentesültek egy hosszú és olcsón vallásos beszéd fájdalmától. Aligha tudhatták, mennyire ízléstelen és bosszantó tud lenni egy ilyen szertartás ebben az országban. Dorothy és én úgy éreztük, hogy Bartók e világtól való búcsújának olyannak kell lenni — és olyan is volt, — mely illő az ő élete fennköltségéhez és tisztaságához. Nem tudom, módjában van-e Önnek levelet írni a lelkésznek; így én írtam neki, és megkértem, küldjön önnek egy másolatot a felolvasott szertartásból. De ha egyenesen kíván hozzáfordulni, címe: The Reverend Dr. Laurance J. Neale, Unitarian Church of All Souls, 1157 Lexington Ave, New York, N.Y. (Dr. Neale a szolgálatai fejében minden pénzt visszautasított, és megtiszteltetésnek tartotta, hogy mindezeket nyújthatta.)" (A levél kelte: 1949. július 15. Megjegyzem még, hogy a gyászbeszédet sohasem kaptam kézhez, kapcsolatteremtő igyekezetem is ezúttal eredménytelennek bizonyult.) A szabatos levélből felrémlik előttem a krizantémfürtök közt fekvő Bartók halottas arca „a feltámadás előtti állapotában,” és ahogy egy korabeli újságból vágtam ki ezt is: „a tűz kialudt” — szerencsésen tömör utalás ez az élő Bartók szemének rádiumos sugárzására. A hamvak hazaszállításának a gondolata szinte a temetés pillanatától kezdve állandóan kísértett, esetenként a legkülönbözőbb formákban nyilatkozott meg. Néhány kiragadott példa: 1948 nyarán követeli itthon egy energikus hang: hozassa haza a Magyar Köztársaság a hamvakat! (Szivárvány, 1948. június 19.) Csaknem évtizeddel később Bartók elsőszülött Béla fia nyilatkozatában öccse nevében is summáz: „Édesapámnak az volt a kívánsága, és családom is szeretné, ha apám magyar földben nyugodna. Érckoporsóban temették el, éppen azért, hogy óhaja megvalósítható legyen. Tisztában vagyok e kérdés körül esetleg felmerülő nehézségekkel, de érdeklődni szeretnék, hogyan indíthatnám el diplomáciai úton az akciót, és a felmerülő anyagi természetű problémák hogyan lennének megoldhatók. Mi nem azt akarjuk, hogy apánk holt-testét, mint csomagot szállítsák haza. Ahogyan Kossuth Lajos hamvait is fiai kísérhették Magyarországra, mi is azt szeretnénk, hogy Péter öcsémmel együtt kísérői lehessünk az utolsó úton, amely porladó testét az anyaföld öleléséhez vezeti.” (Ország-Világ, 1957. június 4.) További, immár csaknem két évtizeddel később szinte kinyilatkoztatásként hat a hír egyik napilapunk címoldalán. Hazahozzák Bartók Béla hamvait. A Nemzeti Pantheonban helyezik el. (Esti Hírlap, 1965. június 2.) A téma a napirendről sohasem kerül le. Ádám Jenő karnagy, zenepedagógus és zeneszerző a Magyar Nemzet hasábjain megjelent felhíváshoz (Hozzuk haza Bartók hamvait!) csatlakozva, leírja látogatását a sírnál: „A New York közelében levő köztemető igen egyszerű és nem is mondható különösebben gondozottnak. A temető összes sírjával egyezően kb. 30X40 cm nagyságú, vízszintesen földre helyezett márványlap jelzi Bartók nyughelyét. Három sorban, halványodó betűkkel ez áll rajta: »Béla Bartók, 1881—1945 Nagyszentmiklós, Hungary, New York, N.Y.« Sírhant nincs a temetőben, nem borul az ő hamvaira sem. November 1-jén jártam ott, 12 szál vörösbarna őszirózsa, négy gyertya volt a síron; egy a sírlámpában égett. .. A temetőkert felügyelője jelezte, hogy a sírkerthez közel, a kerítés mellett futó autóút szélesbítése céljából jókora sávon — s ebbe Bartók sírja is beletartozik — kiemelik a hamvakat. Ez esetben — úgy tudja — Bartók hamvai átkerülnének egy másik temetőbe, ahol a hatóság sírkő állítását is engedélyezné. A sírbontás egy okkal több a hamvak hazahozatalára. Hogy ez illő, abban senki sem kételkedik.” Bartók Péter nyilatkozata már egészen közelmúlt. Egy interjú zárómondatai: „... sokan úgy érzik, hogy Bartók Bélának hazai földben kellene örök álmát aludnia, de egy sírt megbolygatni, ha már valakit végső nyughelyére tettek — a jóérzésű ember első hallásra berzenkedik ellene. De semmiféle végső döntés nem született még.” (Film, Színház, Muzsika, 1987. április 11.) A publicisztika sok mindent nyilvánosan megörökít. De volt több egyéni kezdeményezés, ami levelezésekben lappang. Egy ilyen típus bemutatása sem érdektelen. Magyarországon publikált Bartók-levelek, tanulmányok, esszék hatására egy lelkes kanadai magyar nő vette kezébe az ügyet, szervezett, agitált. F. O.-né Cs. Márta Montrealból segítségemet kérte, jó szavakon kívül mást nem adhattam, de annak is örült: „... nagyon köszönöm levelét — írta 1954. június 9-én, — nagyon köszönöm hitet visszaadó szavait. Tudnia kell, hogy immáron több mint egy éve próbálom elindítani Bartók Béla hamvainak hazavitelét, de közöny, nemtörődömség, sőt, szemöldök felvonó csodálkozás fogadta a gondolatot. Azt is tudnia kell: mi áll e gondolat mögött itt, idegen földön. Egyfajta, nem kincstári honvágy; a Concerto honvágya, amely mindannyiunkban fáj, többé-kevésbé tudatosan, s amely dacos örömmel mondja: legalább ő hazamegy. Végleg.” Íme, a Bartók-kutatás szép felhangzengése, a világmagyarsággal való kontinuitás! A végső döntés időközben mégis megszületett, mintha Ady „szép ámulásainak” korát élnénk ismét: Bartók Béla hazatért — de végleg. Családi intenciók szerint sem „temetés” ez; csak hamvait helyezik el fiai együttes belátása értelmében, a Bartók szelleméhez méltó hazatérés kossuthi szituációja szerint, hűségük jegyében a Farkasréten, az 1945. szeptember 28-tól 1988. június 22-ig tartó ferneliffi ideiglenes tartózkodás után. Ahogy ifjúi éveim kivételes öröme volt a géniusszal való — már említettem — két személyes találkozás, most is csak ezt az örömet érzem. Bartók sírját látom nemsokára. Nekem ez a harmadik találkozás. NÉPSZABADSÁG, 1988. július 5. (46. Évfolyam, 160. szám)

177 Búbánat 2017-09-26 10:24:19
• Budapest, 1980. (18. évfolyam) 5. szám május Halász Miklós: Bartók Béla utolsó interjúja 1945. május elsején a clevelandi Szabadság ezt a kettős interjút közölte: Bartók Béla és Vámbéry Rusztem Nyilatkozata A magyar nemzetgyűlés most megválasztott tagjai a magyar jövő problémáiról A Londoni Magyar Tanács táviratban értesítette Vámbéry Rusztemet, hogy Budapest népe a nemzetgyűlés tagjává választotta Gróf Károlyi Mihályt, Bartók Bélát, Bölöni Györgyöt és Vámbéry Rusztemet. Felkerestük a New Yorkban tartózkodó két új képviselőt, Bartók Bélát és Vámbéry Rusztemet, hogy mondják el véleményüket megválasztásukról és politikai terveiket a legközelebbi jövőre. Bartók Béla nekünk, amerikai magyaroknak, nemcsak a világhírű komponistát jelenti, nemcsak a makulátlan jellemet, aki egy nagy lélek magától értetődésével állt ki minden becsületes ügy mellé és minden hatalom ellen, mely az emberi méltóságon akart végiggázolni. Nekünk ő elsősorban az úttörőt jelenti, aki az irodalmat évtizedekkel megelőzve tört utat magának a néphez. A magyar néphez, mely kemény héjjal burkolta körül magát, hogy legalább a lelket óvja a megaláztatástól, hamisítástól és őrizte ős bánatának nyers tisztaságát! Bartók Bélának szólalt meg először a magyar nép. 1940 óta New Yorkban él a nagy művész, aki alighogy meghódította új formáinak a közönségét, máris új meg új próba elé állítja, csakúgy mint kritikusait. A modern zene legnagyobb mestere örült a hírnek, hogy Budapest népe első szabad megnyilvánulásában őt is megtisztelte bizalmával, bár még nem tudott megválasztása körülményeiről és részleteiről. — Örülök neki, és hazamegyek mihelyt lehet. Aminthogy úgyis hazamentem volna. Tudom, hogy a külső viszonyok igen nehezek lesznek, de egy zongora csak akad és egy csendes szoba, ahol dolgozhatok — mondta. Nem mintha Bartók nem kívánna aktíve belekapcsolódni a demokratikus újjáépítés nagy munkájába. De az élet elsősorban zene s annak is alkotó folyamata Bartók számára, a politika pedig kultúrpolitika. — Kodály Zoltánnal együtt kezdeményeztük, mondta, a magyar nép zenei művelését. Ez nem koncerteket jelent vidéki városokban, ami nem hatol mélyre, nem ölel át széles rétegeket és csak passzív művelődést jelent legjobb esetben. A népet aktív részesévé kell tenni a zenekultúrának s ez elsősorban az énekkarokon át és főképp az iskolákban valósítható meg. A nép zenei megnevelése azonban felülről kell hogy kiinduljon: elsősorban zenetanárokat kell nevelni. Ezek viszont vándor zenetanítókat képeznek ki, akik vidéki központokban székelnek, s onnan járják be az iskolákat, s onnan irányítják az énekkarok kiépítését, programját. Az alapvető zenei kiképzés alatt kiválasztódnak aztán a tehetségesek, akik számára meg kell nyitni a magasabb zenei iskolákat. — Rendkívül boldog vagyok, mondta még, hogy Kodály Zoltán épségben van, a hír szerint élén áll a magyar— orosz kultúrbizottságnak. Nem lepett meg ezzel szemben, hogy Dohnányi Ernő kitartott a németek és nácik mellett; már elmenetelem előtt meg figyeltem rajta, hogy hisz a németek csillagában. Bartók friss volt és élénk, nem látszott rajta, hogy betegeskedik, ő azonban erősködött, hogy igen. Majd Vámbéry Rusztemet kerestük fel, az Új Demokratikus Magyarországért mozgalom elnökét.[...] Az interjú készítője, Halász Miklós ezt írta kiegészítésül: Bartók az 157-ik utca nyugati részén lakott, mely egyik keresztútja a Manhattan sugárútjainak. Tágas dolgozószobájának ablakai az utcára nyíltak, az átlátszó fehér függönyök nem tompították a beözönlő napfényt, de a forgalom beszűrődő zaját sem. A kevés, finom bútorzat személytelennek, ideiglenesnek hatott. Egy széles kerevet állt a szoba közepén keskeny asztal mögött. Jobbra hatalmas zongora uralta a termet, de méginkább az önkéntelen rend. Bartók a kereveten kínált helyet nekem, ő maga állva maradt, szemben velem. Súlyosan betegnek mondták, de arca enyhén napbarnítottnak látszott. Alacsonyabbnak tűnt, mint amilyennek vártam. Látásból, képekről s egy mellszobráról ismertem, de tekintetét most először. Nyugalom áradt belőle átfutó viharok után, a komolyság nyugalma, a komoly dolgok komolyan vétele. Barátaitól hallottam, hogy a szabad természetben egyszerre fürge lett, mint egycsikó, szaladt egyik fától a másikig, mindegyiket gyorsan megvizsgálva és azonosítva. Egyik virágtól a másikhoz ment, szagolgatta, és megmondta mindegyiknek a nevét, kicsattanó jókedvvel és büszkén. Azt is mesélték, hogy egyszer vendégül látva őket, hirtelen a zongorához ült, túlzott ünnepélyességgel bejelentette nagy klasszikusok nevét, egyiket a másik után. Csakhamar kitűnt, hogy mindegyiknek a karikatúráját játszotta. Elragadóan mulatságos volt a különböző szerzők zenéjének meztelenített, tiszteletet keltő, eltúlzott, kiemelt lényege. Végül bejelentette az utolsót: Bartók Bélát. Feszült kíváncsiság, várakozás fogta el a kis intim vendégséget. De Bartók önmagát nem karikírozta, hűségesen, odaadó komolysággal játszotta önmagát. A komolysága jól megfért a humorral, nemes volt mindkettő. Közben itt-ott az üvegajtón női csevegés szüremlett át. Bartók kiváló zongorista feleségéhez jöttek látogagatók, vásárlás közben benéztek hozzá. — Tudok én itt dolgozni? — kérdezte hangosan önmagától Bartók. Amíg beszélt, még azzal a kérdéssel sem zavartam, vajon jól vagy pontosan értettem-e egy-egy kijelentését, amit még ily formában ismételni is illetlennek éreztem. Hozzá kell még tennem, hogy az interjú megjelenése után Bartók tiltakozott a szerkesztőségnél. Kijelentette, hogy nem tudta a vele folytatott beszélgetés célját, nem tudta, hogy amit mond, újságban meg fog jelenni. Nem a cikk egyes kitételei ellen tiltakozott, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem volt szándékában interjút adni. Ennek figyelembevételével kell számon tartani Bartók utolsó interjúját.

176 Búbánat 2017-09-26 00:35:22
• Budapest, 1975. (13. évfolyam ) 9. szám szeptember Bartók Béla emlékezete A New York-i rádió 1945. szeptember 26-án, szerdán este jelentette, hogy Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző aznap délben, a New York-i Westside Hospitalban, hosszú szenvedés után elhunyt. Nagy László* Bartók és a ragadozók Nem az erdő, nem a levegő meg a víz remek királyai, nem ezek a vadak ólálkodnak és őrjöngnek a szívünk körül. Hajunkat oroszlánsörénnyel elkeverni veszélytelenebb, mint megértően pillantanunk az emberségéből kivetkőzött lényre. A század éghajlatában ez a legnagyobb ragadozó ijesztően elszaporodott, szaporítva a fondorlatos intézményeket, megfosztva hivatásuktól a tündöklő találmányokat. A traverzerdők, a kábel-dzsungelek, a műanyag-habok felett sugárzik ez a szégyentelen fajta, s míg önmagát reklámozza mint morált, mint elérhető üdvösséget: új ragadozókat toboroz, új áldozatokat kaparint magának. Mert századunk emberét a képmutató ragadozók bűvölik. E fordított orfeuszi helyzetben az édes muzsika csak azt jelentené, hogy velük parolázol. Már a fiatal Bartók azt mondja: Nem! Se álerkölcs, se álművészet. A szívdöglesztő álarcokat zenéje acélujjaival tépi le. Mert emberi fenség: eleve idegen tőle a marakodás. Új ritmikájú Sárkányölő — mondanám, de ez a szimbólum föltételezi a programos harcot. Bartók öntörvényű konok csillag. Nem készül semmiféle leszámolásra, nem keresi a gátló és gonosz hatalmakat, de találkozik velük, de gyémántfejjel beléjük ütközik mindig. Így süvít a pályán végzetesen, de mint művész, diadallal. Élete volt keserű is, csömörös is. Menekült volna a grönlandi cethalakhoz, a Tűzföld ércein bőgő vadak közé. Mégis azt mondja: Nem! Az ember nem adhatja meg magát. Se a hatalmas bánatnak, se bármilyen „dögvész-országnak". Az ember szerelmével s férfias haraggal ment a halálba. A ragadozók pedig a sírig követték. Elhengerített kövénél megsebezve a zenétől vinnyognak és átkozódnak ma is, és nem bírnak szabadulni tőle soha. Nekik Bartók az elkerülhetetlen sorscsapás. Nekem példa és megváltás, mint a legfényesebb árvák: Ady és József Attila. Őt látom a magasban, fehéren izzó haját, a sztratoszférát legyőző szemeit. Tenyerében óra: méri és ellenőrzi a Mindenség zenéjét. (1963)

175 Ardelao 2017-09-26 00:04:07 [Válasz erre: 173 Ardelao 2017-09-24 13:33:41]
BARTÓK BÉLA EMLÉKÉRE 72 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Teimer Gábor beszélgetése Kocsis Zoltán zongoraművésszel, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójával. Lassan túl vagyunk az év első negyedén, de a Bartók Béla születésének 125 esztendős évfordulójához kapcsolódó ünnepi események épp csak elkezdődtek. Eközben Ausztriában mára csapból is Mozart folyik. „Igen, de ők nagyságrendekkel többet is áldoznak a Mozart-évre, mint a mi 285 millió forintos ünnepi büdzsénk, ráadásul Mozart harmincöt év alatt jóval többet hagyott az utókorra, mint Bartók a hatvannégy éve alatt.” Rendben, de a Bartók nevével fémjelzett rádióadó esténként Mozart operáiból sugároz egyet-egyet. Ráadásul a nyitókoncertet sem a zeneszerző születésének napján tartják, mert egy másik, korábban leegyeztetett előadás ezt megakadályozza. Ahogy az egyik tanácsadó fogalmazott: „a hosszú távú koordináció és az ésszerű egyeztetés még nem hungarikum ". Azért ez valahol szánalmas, nem gondolja? „Nézze, kérdezze meg azokat, akik ebben az ügyben is a mundér becsületét védik, kérdezze meg a minisztériumot. Szerintem egyébként szégyen, de minden felháborodásom dacára azt kell mondanom, hogy nem érdemes senkire ujjal mutogatni, inkább fel kell tenni a lényegi kérdést: vajon valójában hogy áll Bartók Béla reputációja, mennyire lett a zenéje közkincs? A kérdés abszolút indokolt, mert beszélgettem már elismert énekessel is, aki megsúgta, hogy őt Bartók, dalaival ki lehet kergetni a világból. Ez előfordulhat; amikor én az első Bartók művekkel találkoztam, azok számomra is idegenek voltak, el tudom fogadni, ha valaki egész életében így érez. De nem is arra gondoltam, hogy a szakma mennyire fogadta őt be, vagy mennyire illeszkedik az európai értékrend kánonjába. A kérdés kapcsán az foglalkoztat, hogy milyen tömegeket vonz, mondjuk egy Kékszakállú, és milyen hatása van. Nem mintha ez pontosan mérhető lenne, de azért valahol a köztudatban mégis benne kellene élnie, hogy mi az a Kékszakállú herceg vára, a Csodálatos mandarin vagy A fából faragott királyfi, hogy csak a legismertebb Bartók-műveket említsem. Sajnos azt kell mondanom, hogy Bartók alkotásai egyáltalán nincsenek köztudatban. Olyan értelemben, mint ahogy Mozart, Beethoven, Bach vagy akár Franz Schubert művei, Bartók zenéje nem vált közkinccsé, és kétlem, hogy valaha is igazán azzá válhat.” Kortársai munkáival összevetve is erre az eredményre jutunk? „Arnold Schoenberg kapcsán viszonylag egyszerű a válasz, hiszen ő túl keveset írt, s túlontúl a vájtfülüeknek komponált. Igor Sztravinszkijra könnyű azt mondani, hogy elfogadottabb, de az életmű teljességét vizsgálva már nem ugyanez a helyzet. Az ő esetében elsősorban a balettjeit, s bizonyos kamaraműveit játsszák, de az életmű zöme nem vált repertoárdarabbá. Én a Perséphonét vagy Csalogányt idehaza még nem hallottam, de például nálunk csak most mutatják be a Mavrát is. Érzésem szerint tehát akkor járunk el helyesen, ha úgy tesszük fel a kérdést: maga a XX. századi zene mennyiben vált közkinccsé, és ebben milyen helyet foglal el Bartók művészete. Véleményem szerint ebből a szempontból viszonylag egyértelműen kijelenthetjük: Bartók zsenialitása abból adódik, hogy egy épp felbomlóban lévő zenei világnyelv utolsó képviselőjeként még összefoglalhatta mindazt, amit az európai zenekultúrából magába olvasztott. Meggyőződésem, hogy Bartókra a világnak művészeti összefoglalása miatt van szüksége.” Mintha azonban épp ez a szintetizáló jelleg korlátozná Bartók széleskörű elfogadottságát. ... „Nos, igen, épp ennek ürügyén kerülök általában sokakkal ellentétbe, mert én igenis úgy vélem, hogy nem lehet az ő zenéjéhez úgy közelíteni, hogy az előadó nem ismeri a bartóki zene minden eredetét. Alihoz ugyanis, hogy valaki Bartókkal értő módon képes legyen foglalkozni, nagyon nagy utat kell bejárnia. Bartók rengeteget merített a francia kultúrából, a bécsi iskola szerzőinek munkáiból, a kelet-európai népdal kultúrából. A most felsorolt három terület mellett szólni kell az Európán kívüli területek zenei hatásáról is, a török, arab és egyéb motívumokról. Ennek következtében éveket vesz igénybe Bartók zenéje minden alapmotívumának megismerése. Nagyon széleskörűen kell tehát ismerni az európai, de elsősorban a kelet-európai zenekultúrát ahhoz, hogy Bartókot megértsük. Ugyanakkor muszáj hangsúlyoznom, hogy nem kell kelet-európainak lenni ahhoz, hogy Bartókot jól játssza az előadó, vagy legalábbis azzal a szeretettel közelítsen hozzá, ahogy megítélésem szerint kell. Én például itt születtem, a Magyar Rádió adásain nőttem fel, s ahogy említettem, belőlem is idegenkedést váltott ki az első találkozás Bartók műveivel. Kilenc-tíz éves lehettem, amikor a Hegedűverseny megfogott, s ott éreztem meg valamit abból, hogy az enyémnél jóval színesebb, tágasabb zenei világképek is létezhetnek.” Bartók, világképe valóban nyomon követhetően tágult, a nacionalizmustól indulva eljut a világpolgárságig, s ez a befogadó szemléletmód nyilván a zenéjében is tapinthatóvá válik. „Még a nacionalista műveiben is sokrétű hatás figyelhető meg. Vegyük az opus 2-es, zenekarra és zongorára írott Scherzot.1904-ben az igazi magyar népzenét még nem ismeri, és a francia zenével sem került kapcsolatba, ennek ellenére már megkülönböztethetünk e művében egy bokázós, magyar, nemzeti romantikus, giusto-jellegű hangulatot, ami nagyon emlékeztet az Erkel-féle palotások stílusára. Emellett érezhető Richárd Strauss heroizáló zenei felfogása, de tetten érhető Liszt és Chopin hatása is a mű középrészében. S nagy meglepetésként, a darab végére, önmagát tíz-tizenöt évvel megelőlegezve, Liszt Faust-szimfóniájára emlékeztető módon eltorzítja az első rész ideális anyagait, de már bartóki ízléssel. Egy olyan hihetetlenül egyéni stílust kovácsol, ami viszont már semmiképpen nem kötődik semmilyen őt ért hatáshoz, ez már az ő egyénisége. Bartók ugyanis Kodállyal és Dohnányi Ernővel ellentétben szinte minden hatást asszimilált, majd bizonyos hatásokat egyszerűen kivetett magából, másokat beépített. Lisztet is ezért csodálta, hiszen - ahogy akadémiai székfoglalójában hangsúlyozta is - neki is az volt a „hibája," hogy amerre járt a világban, mindenütt felcsippentett valami hatást, majd ki is írta magából. Ezáltal persze rengeteg megkérdőjelezhető anyagot is hagyott az utókorra, ugyanakkor olyan kivételes tehetség volt, hogy még a legsilányabb darabokon is rajta hagyta a keze nyomát. Ennek okán mindkettejük esetében azonnal megállapítható, hogy az adott művet Liszt, avagy Bartók komponálta, s mindkettejükre igaz a legnagyobb zeneszerzőket jellemző tulajdonság: az első, eredeti zenei gondolat mindig egyéni ízzel díszített.” „.. egyetlen hányaveti, Bartók előírásaira ügyet sem vető előadás sokkal többet árt ..." A korábban említett tágasabb, színesebb világkép sokszor kivételes technikai képességeket, erőfeszítéseket is követel, ami talán egyeseket felkészületlenségből, másokat kényelemből tart távol Bartóktól. „Hogyne, nagyon sokan a ma előadóművészei közül Bartókot csak egy izgalmas kirándulásnak tekintik. Zongoraművészek letudják a ’Zongoraszonátá-val, a Szvit-tel, a Szabadban-nal’ és esetleg a ’Mikrokozmosz’ néhány darabjával. A karmesterek a ’Concertót, a Tánc-szvit-et, a Mandarin szvit’-et, s jó esetben a ’Divertimentót és a ’Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára’ című művét vezénylik. Rá is igaz, ami minden nagy komponistára, hogy vannak népszerű és kevésbé népszerű darabjai, ennél azonban jóval bővebb az értékes zenekari és egyéb műveinek listája. Még talán a hegedűművészek azok, akik ha megtanulják egy darabját, akkor nagy valószínűséggel eljátsszák a többit is.” Nyilván játszanák a többi művét is, ha Bartók nem lett volna olyan kérlelhetetlenül szigorú saját műveinek előadásmódját illetően. Ezek a tilalomfák talán ismét a befogadás ellen hatnak. „Az én álláspontom szerint Bartók szakmai igényessége nagyon is segíti az újraértelmezést, ugyanis ha egy hozzá méltó előadó nyúl a műveihez, akkor a sok korlát között annyi szabadságot talál, hogy könnyen hoz létre újabb és újabb előadásokat, még ha nem is alapjaiban különbözőeket. Ha egy Bartók darabhoz nyúlok, és sikerül meglelnem a játéktér határait, azon belül én korlátlan úr lehetek, feltéve, ha ismerem a stílust. Bartók is erre hivatkozik, amikor kijelenti, hogy mivel az élőlények sajátja a változékonyság, így maga a szerző is minden alkalommal másként és másként játssza el ugyanazt a művét.” Ha már az újraértelmezést és a változékonyságot említette— nem nagyon használ egy zeneszerzőnek az sem, ha műveinek értelmezését, előadásmódját megfellebbezhetetlen kánonok szabják meg. Erre hivatkozva, legutóbb épp az Operaház ünnepi előadását akarták, ellehetetleníteni. Hol itt a változékonyság? „Ez nagyon kényes kérdés, de semmi esetre sem akarom megkerülni az állásfoglalást. Bartók soha nem írta le, hogy milyen társalkotókra van szüksége - társalkotók alatt most rendezőket értve, - illetve hogy e rendezőknek milyen tág a játékterük. Arról nem is beszélve, hogy az európai folyamatok sem a megkövesedett, élettelen előadások irányába mutatnak. Grazban a Parsifal-ban a Szent Grál egy mosdókagyló, s az egész történet egy mosdóban játszódik, a viráglányok pedig tolószékes nénikék. Ehhez képest az, hogy a Kékszakállú hercegnek nyolc felesége van, megítélésem szerint nem olyan nagy baj. Meggyőződésem, hogy egyetlen hányaveti, Bartók előírásaira ügyet sem vető előadás sokkal többet árt, mintha valaki alkotó, s egyben értő módon nyúl a darabhoz. Ki vonja ugyanis felelősségre azt a zongoristát, aki a kelleténél másfélszer lassabban játssza a Bartók-szonáta második tételét. Ugyanakkor miért kell elmarasztalni engem, ha egy alkotás népszerűsítése érdekében azt átültetem, át formálom? Lehet bármit mondani, én elítélem az ilyesfajta szűklátókörű jogvédelmet, amellyel már én is szembesültem. Akkor azt mondtam: belenyugszom, mert semmit nem tudok tenni ellene, de felmerül a kérdés, vajon milyen alapon állapíthatja meg valaki, hogy az én értelmezésem használ-e a műnek vagy árt. Ezért is javasoltam azt, hogy állítsanak fel grémiumot, amelyik sok-sok ember véleményét megfontolva dönt ebben a kérdésben.” Ha már a felelős döntést említi: nemrég hallottam egy beszélgetést, melyben felvetették, hogy Bartók reputációját talán marketingeszközökkel is segíteni lehetne. Mit szólna egy Bartók-tallérhoz vagy egy Bartók-golyóhoz? „Mozart a rokokó korszak prominens figurája volt, megítélésem szerint ezt az ő személye jobban elviseli. De vajon méltó-e ahhoz a zeneszerzőhöz, akinek nevéhez a Don Giovanni is fűződik? Persze Olaszországban is minden tízedik hotelt Verdiről nevezték el, és Bartók is szerepelt már bankjegyen. Óvatos vagyok, de úgy érzem, talán használna neki, ártani biztosan nem ártana.” „Akkor már nem tudott rosszat írni. ..." Túl a zenei korlátokon, vajon milyen egyéb okok szólnak. Bartók ellen? Számos kortársa kiállhatatlanként, perfekcionistaként, mániákus magyarázóként jellemezte. Mintha a személyisége sem igazán a népszerűség irányába hatott volna. „Ezt többek között Márai Sándor mondja róla, de sok más ismerőse is megegyezett abban, hogy ő meglehetősen egocentrikus volt. De kérdem én: melyik zseniális zeneszerző nem az? Richárd Wagner másról sem tudott beszélni, csak magáról, Johannes Brahms minden második percben vérig sértett valakit. Pusztán ezért ítéljek el valakit?” Leveleit, írásait olvasva olyan érzése támad az embernek, hogy a húrt mindkét oldalról feszítették. A támadásokra válaszként, egocentrizmusa engesztelhetetlenséggel párosult. „Hogyne, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor embernek kell lenni. Ilyen helyzet volt az 1930-as évek vége, amikor Bartók a terjeszkedő fasizmus elleni tiltakozásul elhagyta az országot. Ez egyértelmű és megkerülhetetlen állásfoglalás volt.” Úgy tűnik, állásfoglalása ellenére életében nem volt rá szükség sem itthon, sem a tengerentúlon. A megbecsülésnek ez a hiánya hat a mai napig is? „Árnyalandó a képet kénytelen vagyok Tallián Tibor megállapításaira hivatkozni: akárhogyan is volt, Bartók idehaza kivételezett helyzetben volt, s kint csak a halála nyomán feltámadó lelkiismeret-furdalás tette népszerűvé. Ismét ő boncolgatja, hogy vajon miért nem közeledett Bartók azokhoz, akiktől ő megrendeléseket remélhetett volna. Miért nem közeledtek magához Bartókhoz a kor prominens zenészei? Miért kapott a Bartók házaspár egy koncertjéért csak 300 dollárt, míg ugyanekkor Jascha Heifetz 9000-et?” Miért? „Én azt gondolom, hogy Bartók nem volt naiv, tudta, ismerte az élet farkastörvényeit, de ugyanakkor idealista is volt. Még magának sem merte bevallani, hogy újonnan választott hazájának sincs igazán szüksége rá. Ezzel persze nem volt egyedül, hiszen nem kellett Schoenberg, Sztravinszkij is csak szőrmentén, s bár Szergej Rahmanyinov jól keresett, soha nem lett amerikai. Eközben Dimitrij Sosztakovics sokkal szörnyűbb élete során végig komponálhatott, így életműve töretlen maradt, míg a többiek elhallgattak vagy küszködtek. Mindenki valahonnan jött, valamire emlékezett, nem véletlen, hogy a Concerto negyedik tétele olyan hangon szólal meg, ahogyan. A szülőföld mégiscsak szülőföld.” Félrevezet tehát a feltételezés, hogy Bartók azokat a hatásokat már nem tudta befogadni? „Szociológiai szempontból nem, zeneileg viszont mindenképpen, hiszen a 3. zongoraverseny II. tételében példának okáért kint honos madarak éneke ismerhető fel, mint ahogy a Concertó-ban is vannak kifejezettem amerikaias vonások. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy bár három évig hallgat, utána játszi könnyedséggel megírja a már említett darabokat és a ’Szonáta szóló-hegedűre’ című művét. Vagyis az őt érő hatások nem bénítólag, hanem termékenyítőleg hatottak rá. Korábban sem komponált folyton, hol népdalt gyűjtött, hol tanított, és ha ideje engedte, gyakorta akár egy padon írta meg műveit.” Akkor talán igaz lehet a halálos ágyán tett keserű megállapítása: „Csak azt sajnálom, hogy tele kofferrel megyek, el. ...!" „Biztos vagyok benne, hogy egy „7. vonósnégyes" megszülethetett volna még, nem is beszélve a félbehagyott brácsaversenyről, aminek már a vázlatai alapján kijelenthetjük: abszolút mestermunka, de befejezéséhez egy bartóki kvalitású zeneszerző kellene. Ilyen értelemben tele maradt a poggyász, s meggyőződésem, hogy igazat állított Lendvai Ernő, s Bartóknak kinti évei kezdete óta megrendeléseket kellett volna kapnia. Ha ez így történik, ontja magából a műveket, mert akkor már nem tudott rosszat írni.” Ha művekkel adós is maradt számunkra, mi az, amit örökül hagyott? „A népzene oktatása, kutatása, feldolgozása mindenképpen megemlítendő, hiszen hogy mi népzenét tanultunk, az nagymértékben köszönhető neki és Kodály Zoltánnak. Szintén az ő nevéhez is köthető a modem zenepedagógia megteremtése, amelynek ügyén szintén Kodállyal dolgoztak. Szakmai következetességet, ami nélkül nem lehet igényes előadásokat létrehozni, s egy követésre érdemes zeneszerzői magatartást. Meggyőződésem, hogy a polihisztor Bartók hálás téma, de ő mégis zeneszerzőként volt igazán eredeti.” Az említett szakmai igényesség, melyet Ön gyakorta számon is kér másokon, mennyiben él tovább? „Legutóbb Kurtág Györggyel folytatott közös munkánk során örömmel tapasztaltam, hogy ez igenis létezik, s rajta kívül is vannak számosan, akik komolyan veszik. Sajnos ebben nem tudok kompromisszumot kötni. Akár Bartók, én is könnyen tolerálom, ha valaki gyengébb képességű zenész, de azt nem tudom elviselni, ha nem tesz meg mindent, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Aki arra használja a tehetségét, hogy könnyebbé tegye az életét, bűnt követ el.” Ezt jelenti tehát Önnek a Bartók-évforduló? „Számomra nincsenek évfordulók. Kampánycéllal elővenni őt, hasznos lehet, de én egész életemben ezt művelem. Keresem művei igazságát, miközben igyekszem olyan megoldásokat az utókorra hagyni, amelyek megmutatják indíttatásának frissességét, s a benne megnyilatkozó mérhetetlen szabadságot. Számomra minden nap Bartók-évforduló.” AKDÉMIAI ÉRTESÍTŐ, 2006. 5. szám. (A Riport, 125 éve született Bartók Béla alkalmából született.)

174 Búbánat 2017-09-24 17:59:34
[url] https://www.antikvarium.hu/konyv/kodaly-zoltan-gellert-oszkar-igy-lattuk-bartokot-160320; Így láttuk Bartókot – Harminchat emlékezés [/url] Szerkesztette: Bónis Ferenc Zeneműkiadó Vállalat (Budapest) , 1981 Fűzött keménykötés , 298 oldal Nyelv: Magyar Méret: 21 cm x 15 cm Megjegyzés: Fekete-fehér fotókkal illusztrálva. TARTALOM Előszó 5 Szabolcsi Bence 10 Popperné Lukács Mici 26 Szigeti József 33 Kodály Zoltán 40 Kósa György 48 Molnár Antal 53 ifj. Bartók Béla 58 Kenton Egon 72 Voit Pálné Oláh Tóth Éva 77 Voit Pál 82 Doráti Antal 89 Frid Géza 107 Gellért Oszkár 113 Bartók Béláné Pásztory Ditta 119 Székely Júlia 129 Engel Iván 135 Hernádi Lajos 138 Gertler Endre 146 Takács Jenő 153 Balogh Ernő 160 Serly Tibor 170 Comonsoli Mária 179 Kapitánffy István 183 Sándor György 187 Veress Sándor 195 Huszár Klára 203 Csenki Imre 212 Rácz Aladárné 218 Nemes Katalin 223 Gergely Pál 233 Ferencsik János 241 Demény János 245 Hatvany Lajosné 252 Petzold-Müller, Aja 261 Sacher, Paul 264 Heinsheimer, Hans W. 275 Függelék 289 Névmutató 291 A Bartók-művek mutatója 297

173 Ardelao 2017-09-24 13:33:41 [Válasz erre: 172 Ardelao 2017-09-24 13:22:02]
Tóth Aladár írása, Bartók Béla ötvenedik születésnapja alkalmából. Bartók Béla most lépett életének ötvenedik esztendejébe. Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják: ötvenévesnek lenni nem érdem. Annyi bizonyos: ha nálunk nem volna szokás ötvenéves művészeket hivatalosan felköszönteni, nemzeti ajándékokkal elhalmozni, díszelőadásokon ünnepelni, akkor nem volna annyira beszédes az a szép csend, mellyel Bartók Bélát ötvenedik születésnapja alkalmából saját hazája köszöntötte. Ki kívánná az ünnepségekkel sűrűn hivalkodó mostani magyar világban egy Bartók ünnepeltetését? Magányos remete közöttünk ez a szellem-óriás. Tisztelnünk kell csendre intő magányát. És ha mégis szólunk, szavunk nem lehet hangos ünnepi szózat, hanem csak tolmácsa annak, amiről az ötvenéves Bartók körüli némaság beszél. — Nem dicsőíthetünk olyan művészt, akinek dicsőségéhez semmivel sem járultunk hozzá, — mondja a Csend. Nem siethetünk ajándékokkal olyan művészhez, akinek elénkbe szórt roppant szellemi kincseit, nem siettünk, elfogadni. — mondja a Csend. Nem zavarhatjuk magányában azt a művészt, aki elől elzárkóztunk, — mondja a Csend. Nem büszkélkedhetünk azzal a művésszel, akit, bár nekünk született és nekünk élt, mégsem tettünk a magunkévá. ... — Korai lenne ma még Magyarországon Bartók ünneplése. Előbb meg kell dolgozni a zseniért, csak azután ünnepelhetjük. Csak akkor állíthatjuk fel szobrát a köztereken, ha elkészítettük ezt a szobrot a megértés és odaadás nemes ércéből saját lelkünkben. Ha ezt elmulasztottuk az ötvenesztendős Bartók hatalmas művészpályája alatt, akkor fogjunk hozzá a dologhoz, a következő tíz esztendőben, talán sikerül pótolnunk az elmulasztottakat. Addig is, minden ünneplés csak hazug cécó. — Ezt hirdeti a Csend. Vállalnunk kell tehát a hallgatásunkkal járó ódiumot, ma, mikor az egész külföldi kultúrvilág Bartók nevétől hangos. Ahol Bartók muzsikáját eddig is, születésnapi jubileum nélkül is, annyira méltatták, annyit játszották, mint Német-, Angol- vagy Franciaországban, ott csak természetes, hogy a születésnapi jubileuma sem marad néma, hogy a zenei szaklapok ünneplő cikkeitől a becsületrendig számtalan formában nyilatkozik meg: az elismerés. .. A külföld mindenesetre méltán csodálkozik a magyar hallgatáson. Tudja, milyen erőfeszítéseket tesz ez a kis nemzet, hogy felhívja magára a hatalmasok figyelmét. Ezért kétszeresen érthetetlen annak a névnek elhallgatása, melynél ma Európában egyetlen magyar név sem talál általánosabb és hatalmasabban visszhangra. Bartók neve a külföldön a magyar géniuszt jelenti. És jaj, lenne nekünk, ha a külföld arra a következtetésre jutna, hogy a magyar nemzet nem azonos Bartókkal, mert íme: nem is azonosítja magát vele. — Igen: Bartók magyar nemzeti komponista. A népzene szeretete nála nemcsak legmagasabb-rendű tudományos munkákban nyilatkozik meg, hanem általában melódiája jellegében is és, mi megtanultuk tőle, hogy az igazi magyar zene egészen más, sokkal gazdagabb, erőteljesebb, sajátosabb valami, mint az a cigányos és kissé teátrális cicoma, melyet Liszt és Erkel óta igazi magyarnak tartottunk. ... De Bartók alkotása felemelkedik az általános érvényűig, kiterjeszkedik a nemzeti határokon túlra, akárcsak Chopiné, aki lengyel, de egyúttal nagy egyetemes zeneszerző is volt. Földben gyökerezni és kiterjeszkedni, ennek a legfőbb boldogságnak titka: az Egyéniség. ... Bartók látszólag éppen annyira korszerű, mint korszerűtlen; de az új zene valamennyi muzsikusa között az ö jövője a legbiztosabb. — Ezeket a szavakat nem valami soviniszta magyar írta, hanem az elismerten legnagyobb német, zenekritikus, Alfréd Einstein, Bartók ötvenedik születésnapját ünneplő — a "Berliner Tageblatt-ban megjelent — cikkében. Bartók Bélában ugyanis az emberiség azt a magyart tiszteli, aki nemcsak át tudja venni a kultúra nagy eredményeit, hanem aki eredeti szellemben újjá is tudja teremteni azokat, aki nemcsak csatlakozni, hanem, vezetni is tud, aki nemcsak meghallja az emberiség szavát, hanem akire hallgatni kell magának az emberiségnek. Bartók Bélában az emberiség azt a magyart tiszteli, aki Európa keleti sarkában ma is bástyája a kultúrának, aki ki tudja terjeszteni szellemének hatalmát a szomszédos népekre. Bartók összegyűjti a románok, tótok-szlovákok dalait: íme, a magyar végzi azt a kultúrmunkát is, melyet szomszédai nem tudnak elvégezni. És Bartók zenéje nem a «csonkaország» hangja. Ha úgy magyarrá tettünk volna minden idegenséget, ahogy Bartók zenéjében magyarrá asszimilálódik minden magába szívott idegen muzsika, akkor ma nem kellene Csonka Magyarországról beszélnünk! Örülök, hogy megismerhetem Bartók és Kodály országát — hányszor mondták ezt hozzánk látogató híres külföldi muzsikusok az interjúvoló újságíróknak. Szerencse, hogy az ilyen hangversenyző művésznek többnyire sietős a dolga. Mert különben furcsa dolgokat látna «Bartók országában». Látná, hogy a híres népdal gyűjteményt a Tudományos Akadémia még most sem adta ki. Látná, hogy — egyelőre — a Magyar Királyi Operaház műsorán egyetlen Bartók-mű sem szerepel. És ha véletlenül pont arra a hangversenyre tévedne be, melyen Filharmonikus zenekarunk (évenként legfeljebb egyetlenegyszer) Bartók-művet ad elő, csodálkozhatna, hogy milyen lanyha ez az interpretáció. milyen idegen a magyar zenekarnak a magyar Bartók zenéjének stílusa. Mert a természet rendje szerint, ugyebár a magyar népzenét nem az Oxford University Pressnek kellene megismertetni a nagyvilággal. És a magyar Operaházban már külön énekstílusnak kellett volna kialakulni a Kékszakállú herceg nagyszerű recitativói nyomán, és külön magyar táncstílusnak a Fából faragott királyfi, tánc muzsikája alapján. És Bartók zenekari műveit a magyar zenekaroknak kellene legkongeniálisabban tolmácsolniok. Akkor ma fennen hirdethetnék: Bartók Béla, méltó nemzet, méltó fia. Hirdetjük, igaz, ezt ma is, mert hiszünk népükben, éppúgy, sőt talán még jobban, mint legnagyobb fiaiban. De ki hiszi el ezt nekünk, ha látja a mai zene kultúrális viszonyainkat? Hogyan magyarázzuk meg a saját értékeit (különösen manapság) olyan gondosan felkaroló külföldnek, hogy itt nem a nemzet a hibás, hanem azok a kulturális faktorok, akiknek hivatása a művészi zseni és nemzet között közvetíteni. Akik nem lobogtatják magasan, ellenkezőleg, talán még véka alá szeretnék rejteni a magyar tehetségnek egyik legragyogóbb fáklyáját! Hihető, hogy az elismerten legnagyobb magyar orchester komponista legelső zenekari művének csak tavaly volt első tejes magyarországi előadása? Hogy sok Bartók-művet máig sem hallhatott közönségünk többször, mint egyetlenegyszer? Hogy bérleti Filharmonikus koncertjeink műsorán több éven át egyetlen Bartók-szerzemény sem szerepelt? Ilyen metódussal még Beethoven művészetét sem lehetett volna nemzete közkincsévé tenni. Itt valóban nem a közönség, a nemzet a hibás. Láttuk mi már tombolni ezt a közönséget Bartók legmodernebb műveinél is, a IV. vonósnégyesnél, mikor azt Waldbauerék játszották, a «da capo» megismételtetett a Tánc-szvit-nél, mikor azt, ... nem a magyar Filharmonikusok játszották. Tudjuk: Bartók útja meredeken vezet felfelé, nem könnyű követni. De ez nem menti fel az illetékes köröket kötelességük alól. Ellenkezőleg ez a merész emelkedés csak fokozottabb munkára serkent Bartókkal az európai zene élén haladni: ez olyan gyönyörűség, melyért, meg kell dolgoznunk és érdemes megdolgoznunk. És ne feledjük: Bartók a nemzettel együtt indult el világhódító útjára. Mint fiatalember, megosztotta velünk a dicső magyar múlt és a szivárványos magyar jövő mámorát, a verbunkos zene mámorát. A Kossuth szimfónia költője azonban nem elégedett meg ezzel a mámorral, mélyebb és tisztább igazságokhoz tört magának és nekünk utat. Bartók töretlen hittel haladt és halad előre. Nem néz hátra, hogy kik és hányan követik őt. Nem néz hátra a zseni jogán, mert az ilyen zseni nem is ér rá máshová nézni: csak előre. Nem hívogat, nem csalogat. Akiben van élni erő és akarat, az követi őt. — Ha ez a nemzet elmaradt Bartóktól, nem Bartók a bűnös. De nem is a nemzet. "Hanem azok, akik Bartók és a magyar nép közé állnak. Akik nem értik, hogy nagy emberhez méltónak lenni: csak a szeretet és odaadás jegyében lehetséges.” Mi nem azt követeljük, amivel a zenei fórumok Bartók ötvenedik születésnapján, — helyes, vagy helytelen ünnepi szokás szerint — a nagy zeneszerzők tartoznak. Mi azt követeljük, amivel ezek a fórumok az ötvenéves Bartóknak szinte egész művészi pályafutása alatt a magyar nemzetnek, a magyar kultúrának adósai maradtak. És követeljük ezt, a magyar nép, zenei tehetségéhez méltóbb jövő érdekében. Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám) *

172 Ardelao 2017-09-24 13:22:02 [Válasz erre: 170 Ardelao 2017-09-22 23:17:03]
BARTÓK: „A csodálatos mandarin” «A csodálatos mandarin» mégsem kerül színre az idei szezonban. Körülbelül két éve annak, hogy állandóan húzódik Bartók Béla és Lengyel Menyhért pantomimjének: A csodálatos mandarin-nak bemutatója az Operaházban. Először az volt a baj, hogy pantomim szövege túlságosan merész és most, amikor a próbák teljes erővel megkezdődtek, már a bemutató napja is ki volt tűzve, Bartók Béla miután a szövegen változtattak, zenéjének egy-részét is át akarta alakítani, A bemutató elmaradt és a szerző és az Operaház igazgatóságra tegnap úgy határozott, hogy húsvét után, április 10-ike táján mutatják be az Operaházban A csodálatos mandarint megváltoztatott formájában. Szombaton kora délután újból próbát tartottak A csodálatos mandarinból. A próba egy órakor kezdődött és utána, három órakor az igazgatóság a szerzővel együtt abban állapodott meg, hogy a premiert mégsem, tartják meg. Szombaton este nyilatkozatot is adott ki erről az igazgatóság, amelynek lényege az, hogy A csodálatos mandarin, bemutatóját Bartók Béla kifejezett kívánságára a jövő évad elejére kellett elhalasztani. Megjelent: PESTI NAPLÓ, 1931. március 29. (82. Évfolyam, 72. szám) *

171 Búbánat 2017-09-23 10:53:07
„A megkerült fekete notesz esete” – I. rész „Szenzáció a Bartók-kutatásban? – Beszélgetés Somfai László zenetörténésszel /Film Színház Muzsika, 1987. február - AKurcz Béla/ Az asztalon kopottas fekete zsebkönyv. Kötése puha viaszosvászon. Mérete 17x12,5 centiméter. Száz kottalapot tartalmaz. Az elsőn egy óriási tintapacni, otrombán elfedi a jegyzeteket, a többin pedig főként töltőtollal firkantott dallamfeljegyzések. Óvatosan lapozok bele. A hozzáértők azt mondják, kincset ér. Tulajdonosa Bartók Béla volt. A nagybecsű ereklyét hamarosan fakszimile kiadásban adja közre a Zeneműkiadó. Somfai László egyetemi tanárnak, a külföldön is jól ismert zenetörténésznek – aki az MTA Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának vezetője – jelentős szerepe volt a zsebkönyv tartalmának megfejtésében, kutatásában s megjelenítésében is. - A kitépett első lap tanúsága szerint eredetileg ezt a füzetet is a népzenei jegyzetekre szánta Bartók 1907 júliusában. első erdélyi gyűjtőútján, az énekek meghallgatása alatti gyors dallamfeljegyzésre. De mivel meggondolatlanul beleírt egy ott eszébe jutó kompozíció-témát, nevezetesen a Geyer Stefinek szánt Hegedűverseny első dallamát, a könyvecskét végül is megtartotta. A lejegyzőfüzetből 1907 és 1922 között kompozíciós vázlatfüzet lett: számos nagy Bartók-mű alapmotívuma, gondolatcsírája fedezhető fel lapjain. Az évek során újra és újra kézbevette ezt, valószínűleg olyankor, amikor otthonától távol, gyűjtőúton volt, vagy családjával nyaralt – mondja Somfai László. - Hol lappangott eddig? - Amikor 1982 novemberében meghalt Bartókné Pásztory Ditta, személyes papírjai között akadtunk erre a zsebkönyvre is, amelyet gondosan megőrzött. - Korábban senkinek nem volt tudomása erről? - De volt, mert első oldalán bekeretezve, ceruzával írva ez áll: Vázlatok Ez valószínűleg Kodály írása, akit Pásztory Ditta egyszer megkérdezett a füzet tartalmáról. Ditta asszony azonban továbbra sem szólt erről senkinek. Miközben a nála levő kéziratokat – a kifejezetten személyes vonatkozásúakat kivéve – nagylelkűen átadta a Bartók Archívumnak, erről a noteszről nem tett említést. Csak a hagyatéki leltározás során bukkantunk erre a könyvecskére. - Azóta is eltelt pár év! Mihez kezdtek vele? - Kezdettől fogva világos volt számunkra, hogy nagy kincs került a birtokunkba. De mindenekelőtt tulajdon- és szerzői jogi problémákat kellett rendezni. Tulajdonjogilag a notesz ifjabb Bartók Béláé. Ő azonban úgy látta, erre elsősorban a kutatásnak van szüksége. - Vagyis: ajándékozás történt? - Nem ajándékozta, hanem letétbe helyezte sok más, az ő tulajdonában lévő úgynevezett „Bartók-hagyaték” anyaggal együtt. Miután alkalmam nyílt alaposan átnézni a fekete noteszt, kiderült, ez Bartóknál egészen ritka, mondhatni egyedülálló kézirat. Rögtön felmerült bennünk a kiadás gondolata. Ám ehhez be kellett szerezni az örökösök hozzájárulását. Aztán ki kellett „csikarni” mindazon művek kiadóinak engedélyét, amelyeknek vázlatait a kis füzet tartalmazza. A műveket ugyanis copyright védi. A csodálatos mandarin például a bécsi Universal Edition kiadása. Csak karácsony táján nyílt meg az út a vázlatok magyarországi közreadása előtt. - Mennyi pénzbe került mindez? - Nem pénzbe, sok időbe és utánajárásba került. A kiadók úgy gondolkoznak, hogy egy Bartók-művet először jogvédeni kell, s csak azután szabad közreadni. Kicsit más a helyzet, ha már kiadott művek korábbi stádiumáról van szó. Mert az ugyan hangról hangra azonos a megjelenttel, néha esetleg ütemeken át más, de mint hangversenyzene soha nem lesz kiadható és jogvédhető, hiszen – töredék. A vázlatokban nem az az izgalmas, hogy ismeretlen anyag került elő, amit el lehet muzsikálni, hanem, hogy tanulmányozhatóvá válnak az életmű mesterdarabjainak korábbi stádiumai. Fény derül arra, hogy az ihlettől a megvalósulásig miként fejlődött a kompozíció. Tehát a vázlatoknak elsősorban nem az előadók látják hasznát, hanem azok, akik a Bartók-zene őszinte, elszánt kutatói. - Néhány évtizede a világ nagy zeneszerzői életműveivel kapcsolatban a vázlatkutatás szinte központi kérdéssé vált! - Már a századfordulón észrevették, hogy a nagy Beethoven-témák elemi, egyszerű formából fokról-fokra nőttek ki. Beethovennél valóban tanulmányozható, hogy az inspiráció pillanatától az alkotó milyen jellemző fázisokon át jut el a kész partitúráig. Azóta, hogy Beethoven vázlatait megkezdték előbb részleteiben, aztán egészében, fakszimilében közreadni, a vázlatkutatásnak nagy és jogos kultusza van. A zene rögzíthetősége más, mint a költészeté vagy a regényé. A kinyomtatott, szerző által látott, jóváhagyott szöveg száz százalékig hiteles, érhető és visszaolvasható forma. A zenében lehet a műnek egy szerzője-korrigálta, javított, akár egy újabb kiadás még tovább finomított és így örökül hagyott formája, de miután a kottaírás természete szerint hozzávetőleges írás csupán, hogy azt miként olvassa vissza a zenész, abban nagy szerepet játszik neveltetése, az ő kottaolvasása. Ennek következtében egy zenemű kottájánál minden segédinformáció fontos, mert abból esetleg jobban megértjük, milyen műre gondolt a szerző. (Folytatni fogom az interjú szövegének második, befejező részének e topicba átmásolását.)

170 Ardelao 2017-09-22 23:17:03 [Válasz erre: 168 Ardelao 2017-09-21 10:50:23]
Bartók Béla előadása a népi zenéről. Bartók Béla a Magyar Cobden Szövetség* szemináriumában március 10-én, kedden este „A népi zene hatása a mai műzenére“ címmel és zenei illusztrációkkal előadást tart. Bartók Bélának eme nagy érdeklődéssel várt első elméleti előadását a Magyar Kereskedelmi Csarnok: V., Szabadság-tér 12 alatti dísztermében tartják meg pontosan este 7 órakor. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1931. március 10. (17. Évfolyam, 56. szám) [url] file:///C:/Users/user/AppData/Local/Microsoft/Windows/INetCache/IE/KYQUITHG/oppenheimer_franz_az_artatlanul_elitelt_szabad_verseny.pdf; itt* [/url] * Bartók Londonban A mai műsorok nevezetes eseménye: Bartók Béla londoni szereplése. A magyar mester este 10 órakor zongorázik és a London Regional közvetíti ezt a koncertet. A mai Bartók-hangverseny alkalmából Frank Whitaker, a híres angol zeneesztétikus a Radio Times-ban, az angol rádiótársaság többmilliós példányszámú hetilapjában „A modern zene legeredetibb szelleme” című cikkben foglalkozik Bartók Bélával. Whitaker, aki Bartók zenéjének egyik legalaposabb ismerője, kifejti, hogy a nagy magyar zeneszerző épp-oly lelkiismeretesen és rendszeresen dolgozik, akár Beethoven s képtelen volna egyetlen felületes vagy helytelen hangjegyet papírra vetni. A népzene legalaposabb ismerője, Kodállyal együtt, 8000 népdal motívumot gyűjtött és folklorisztikus kutató-ujját még az algériai Biskráig is elvezették. Ha bírálói egyes merész fordulatai miatt támadják, gyakran régi népdalokra hivatkozik, amelyek ősidők óta szentesítették újításait. Bartók zongoraszerzeményeit magának a szerzőnek előadásában hallani páratlan élmény. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1932. március 5. (18. Évfolyam, 53. szám) *

169 Búbánat 2017-09-21 11:08:43 [Válasz erre: 153 Búbánat 2017-09-18 10:01:25]
[url] http://www.atempo.sk/hirek/98-hirek/12879-harmadik-lett-langer-agnes-a-bartok-vilagversenyen.html; Harmadik lett Langer Ágnes a Bartók-világversenyen [/url] 2017. SZEPTEMBER 18. ATEMPO.sk „Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora beszédében felidézte, hogy 110 éve Bartók Béla először lépett fel az épületavató koncerten. Mint fogalmazott, Bartók Béla nevéhez és szellemiségéhez méltó versenyt sikerült létrehozniuk, amely méltó arra, hogy hagyománnyá váljon. Hozzátette, hogy minden zenei verseny a felfedezésről szól és a verseny egy hete alatt "azt tapasztaltuk, hogy tehetségekben nincs hiány" és őket ma is megszólítja Bartók Béla zenéje. "Bízom benne, hogy egy hosszú történet kezdetén állunk és két év múlva a legifjabb zongoraművész-nemzedék képviselőit köszönthetjük a Zeneakadémián" - mondta a rektor.” „A Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából útjára indított, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló Bartók Világverseny és Fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Lady Valerie Solti volt, utóbbi részt vett a vasárnapi díjkiosztó gálán. A díjátadó gálát a Bartók Rádió és a Zeneakadémia élőben és online közvetítette.”

168 Ardelao 2017-09-21 10:50:23 [Válasz erre: 167 Búbánat 2017-09-20 14:07:29]
BARTÓK MŰVEK A MAGYAR RÁDIÓBAN: Bartók Béla, Szigeti József és Basilides Mária közös hangversenye. 1. Szigeti és Bartók: I. rapszódia (Bartóktól). (Lassú-friss); 2. Basilides Mária Bartók Béla kíséretével négy magyar népdalt énekel; 3. Bartók Béla II. elégiáját és két burleszkjét játssza; 4. Szigeti és Bartók közösen adják elő Bartók II. szonátáját. (1930.I.4./ÓRAI ÚJSÁG, 16/3.) *

167 Búbánat 2017-09-20 14:07:29 [Válasz erre: 163 Búbánat 2017-09-19 12:07:30]
Gách Mariann találkozása Gertler Endrével - interjú / Film Színház Muzsika, 1987. augusztus… száma/ „Gertler Endre csak úgy átruccant Brüsszelből Budapestre. Miért épp most? Nemrég egy bonyolult szemoperáció gyötörte meg, s orvosai egy hét szabadsággal jutalmazták: oda menjen, ahová leginkább vágyódik. Így került szülővárosába. Az ám, kerek tíz évvel ezelőtt beszélgettem vele legutóbb. Akkor ünnepelte hetvenedik születésnapját. - Ma, épp a találkozásunk napján érkeztem el a nyolcvanadikhoz – mondja csöndesen, elgondolkozón. - Mi ez, ha nem a véletlen játéka? Magával hozta-e örök útitársát, hírneves Guarnieri-hegedűjét? - Nem jött velem, pedig hűségem nem lankad iránta. De nem akarom, hogy a pihenésre kényszerült időszakban megkísértsen a gyakorlás vágya. - És otthon? Mert hisz tudvalévőn 1928 óta Brüsszelben él. Világraszóló karrierjének csúcsára igen fiatalon jutott föl. Szólóművészként – és a maga alapította Gertler-vonósnégyessel – több földrészt keresztül-kasul koncertezett, 1925-től 1935-ig Bartókkal szonátázott; szoros barátság is fűzte hozzá. - Azt kérdezi, gyakorolok-e. Enélkül nem múlik el egyetlenegy nap sem. Óvakodom attól, hogy az ujjaim berozsdásodjanak. De nyilvános koncertezésre nem vállalkozom többé. Hetvenötéves koromban megálljt kiáltottam magamnak. Nem akartam megvárni előadói hanyatlásomat. Az utóbbi öt év óta csupán a növendékeimnek játszom, velük kamarazenélek. - Évtizedekig tanított a brüsszeli Királyi Akadémián. Nem is szólva mesgterkurzusairól. - Mesterkurzusaimat folytatom. Augusztus 12-től a Hannovertől hetven kilométerre lévő Goslarba utazom: ottani iskolámat tizenhárom évvel ezelőtt szerveztem. Brüsszelben most a Chapelle Musicale Reine Élisabeth nevű zenei főiskolán tanítok. Ott csak a legmagasabb szintű diplomások felvételizhetnek, hároméves posztgraduális tanulmányokra. Valamennyien egy gyönyörű kastély bentlakói. Hat növendékemet, én kivételesen, brüsszeli otthonomban tanítom. - Professzor úrnak az a híre, hogy igen sok növendéke nyert nemzetközi versenyeket. A mai napig hány Gertler-tanítvány jutott el a győzelemig? - Hatvanegy. Én igen sok hegedűverseny zsűrijében vettem részt. Úgy vélem, hogy ezek az erőpróbák a fiatalok számára nagyon hasznosak. Tavaly Poznanban (ott díszpolgársággal tüntettek ki) a verseny zsűrijének alelnökeként ismét azt tapasztaltam, hogy a hegedűsök átlagos színvonala meghaladja a régebbit. Rossz hegedűs már alig-alig akad, rossz muzsikus annál több. Manapság számos hegedűs azonos hangvétellel szólaltatja meg Bartókot, Sibeliust, Brahmsot. Technikájuk csillog, ragyog, mind gyorsuló tempóvételük elszomorítóan hatásvadászó, és közben az elmélyülés már-már ritka madárrá satnyul. Ez nemcsak a hegedűsökre vonatkozik, a karmesterekre is, világszerte. Zongoristából több a jó zenész. A fiatal magyar pianisták közül nem valamennyit hallottam, de Kocsis és Ránki játékával nagy örömmel ismerkedtem meg. A régiek közül Fischer Annie ma is gyönyörködtet, akármerre koncertezik a világban, rendkívüli sikereket arat. Kislány korában az első szonátaestjén velem játszott a Vigadóban. - Hogyan emlékszik itthoni zeneakadémiai éveire? - Hatévesen kerültem az Akadémiára. Hubay Jenő volt a hegedűmesterem. Zeneszerzésre két évig Kodály Zoltán tanított. Két ellenpólus. A hegedülés régi módszere ma már nem alkalmas például Bartók előadására. De hiszek abban, hogy ha Hubay ma élne, másként tanítana, mint a század első évtizedeiben. Kodály osztályába tizenhat éves koromban vettek föl. Ő a maga csodálatos szűkszavúságának sokatmondásával lenyűgözött. Havonta egyszer mi, a növendékei bemutattuk az óráján, mit komponáltunk. Bartók „Improvizációk magyar parasztdalokra” című művének hatására én is merészkedtem arra, hogy zongorára komponáljam a magam Improvizációját. Kodály megfogta a kottalapot, figyelmesen végigolvasta, de nem adta vissza. Aztán megszólalt: „Ha maga improvizációt ír, akkor miért rögzíti írásba?” Ez az úgynevezett kompozícióm egyébként sem sikeredett valami jól, nélkülözte a megfelelő formát. Forma nélkül pedig nincs művészet. - És hogyan kezdődött Bartókhoz való kötődése? - Tizennyolc éves koromban együtt utaztam vele. Elmondtam, hogy Kodály tanít zeneszerzésre. Azt felelte: „Kodály nagy mester, jobb zeneszerző, mint én vagyok.” Később tudtam meg, hogy mielőtt a nyilvánosságra bocsátja műveit, mindig Kodálynak mutatja meg előbb. Hitt Kodály kritikai érzékének, tévedhetetlenségében. Nemsokára azután, hogy Bartókkal megismerkedtem, átírtam zongorára komponált Szonatináját – hegedűre és zongorára. Magával vitte a kéziratot. Másnap fölhívott a lakására, játsszuk el együtt! Azt mondta: „Kár, hogy nem így írtam magam, jobban hangzik, mint a szóló zongorán.” Nem utasította el az én ritmikai és harmóniai változtatásaimat. Évekkel azután ellátogattam a New York-i Bartók Archívumba, ahol páncélszekrényben őrzik Bartók eredeti kéziratait, s az érdeklődők xeroxozott példányhoz nyúlhatnak. Ott fedeztem föl meghatottan a magam partitúráját, illetve a Szonatina átiratát. (Kezem ügyébe került az én Szonatina áriratomnak az a zenekari mása is, amelyet Bartók formált át 1931-ben, és Erdélyi táncok címmel illetett.) Elképedtem azon, hogy a Magyarországról való távozás hercehurcájában arra is jutott gondolata, hogy az én kéziratomat magával vigye. - Sorozatos szonátázásuk, turnézásuk mikor kezdődött? - Sokfelé léptünk pódiumra. 1925-38-ig rendszeresen turnéztunk. Minden szava örökre belém vésődött. Ő irányította figyelmemet az akkori kortárs zenére: Berg, Milhaud, Malipiero, Casella, Honegger nevét tőle hallottam legelőször. Neki köszönhettem, hogy az akkori modern zenét repertoáromba illesztettem. Soha nem mondott egyetlen fölösleges szót sem, és semmi iránt nem nyilvánult közönyösnek. Azok a zenészek, akik az ő különleges hangszínének, játékmodorának az utánzására törekednek, tévednek, ha ezt dörömböléssel érzékeltetik. Ő sosem játszott brutálisan, hanem acélos ritmussal és erőteljes billentéssel. - Úgy tudom, lemezre játszotta Bartók valamennyi hegedűkompozícióját, és ezért Grand Prix du Disque-kel jutalmazták. Egyébként a gomblyukában egy kék szalagos kitüntetést látok, nyilván a sok többi közé sorakozik ez is… - Ez a belga Lipót-rend kitüntetése. De kaptam én nagy örömömre magyar kitüntetést is. „Béke és barátság”-ot. Brüsszelben adta át a nagykövet. További sikereket kívánunk, és következő születésnapján remélhetően ismét találkozunk…” (A cikkben Gertler Endre fotója található, Kádár Kata készítette a művészről.)

166 Ardelao 2017-09-20 13:52:07 [Válasz erre: 165 Ardelao 2017-09-20 12:27:26]
Bartók Béla hazaérkezett A világhírű zeneszerző beszámol európai körútjáról i Bartók Béla, a kiváló muzsikus, a napokban Budapestre érkezett. Európai turnéja a befejezéshez közeledik. Még csak Olaszország van hátra, ahova áprilisban utazik. Az európai turnéról részletesen ezeket mondotta: — „Múlt év novemberében indultam el és kisebb-nagyobb megszakításokkal most töltök itthon hosszabb időt. Szerdán este szerzői estem lesz, amelyen több új kompozíciómat adják elő.” HOLLANDIA — „Hollandiában voltam először. Zongora-versenyem amszterdami és hágai előadása, sajnos, csalódást húzott számomra. Azt hittem, hogy a világhírű Concertgebouw zenekara elsőrangú előadást fog produkálni, Ez a reményem azonban különböző okoknál fogva nem teljesült. Az előadás bizony elég gyenge volt. Kárpótlásul azután Erfurtban, ebben a kis német városban, amelytől semmi különöset nem vártam, nagyszerű előadásban hallottam ezt a zongorakoncertemet. Össze sem lehetett hasonlítani a hollandiai előadásokkal. Külön meg kell említenem Franz Jung karmestert, akinek ezt az elsőrangú produkciót köszönhetem.” OROSZORSZÁG — „Januárban Oroszországba utaztam, hét koncerten játszottam. Az oroszok nagy érdeklődést mutatnak minden zenei új iránt, de azért, az ottani állapotok mégsem mondhatók ideálisnak. Beszéltem például Kodály Zoltánról és ajánlottam, hogy hívják meg vendégdirigálásra. Szóba került, mit vezényelne, és melyik művét adná elő. Említettem a „Psalmus Hungaricust.” Az oroszok azt válaszolták. hogy azt aligha lehetne előadni. A szöveg miatt van baj. Mert mégis, ... vallásos tárgyú. ... Az orosz komponisták közül senkivel sem találkoztam Moszkvában, vagy Szentpétervárott. Annál több zenetudóst ismertem meg, akik az ottani két intézetben kiváló és önzetlen munkát végeznek. Nagyon sokan érdeklődtek, hogy Magyarországon miként fogadják és kultiválják az orosz muzsikát. Mondtam, hogy nálunk Stravinsky a legjobban elismert modern orosz zeneszerző. Az oroszok így feleltek: — Stravinsky? Ö nem orosz!” ... DÁNIA „Svájcból Dániába utaztam, ahol az időjárás nagyon megnehezítette a turné zavartalan lefolyását. Befagyott például a Keleti-tenger Dánia és Németország kőzött: lekéstem egy próbát. Visszajövet pedig Danzigból késtem le ugyancsak a befagyott tenger miatt. Koppenhágában rádióba játszottam. Ott olyan stúdió volt, amelyben négyszáz ember végighallgathatja a hangversenyt. A műsor után a zenekar udvariassági aktusként eljátszotta — a Szózatot. Rádióban!” ANGLIA — „Angliai turném legszebb élménye az a hangverseny volt, amelyen Székely Zoltánnal játszottam együtt Londonban. Hegedű-zongorára irt két új rapszódiámat. Székely Zoltán egészen elsőrangúan mutatta be ezt a két művet.” Itt említjük meg. hogy az angol sajtó sohasem foglalkozott még Bartókkal és a magyar zenével annyit, mint amennyit ezúttal, abból az alkalomból, hogy a kiváló komponista Londonban tartózkodott. PÁRIZS — „Párizsban, — onnan jöttem most haza — Szigeti és a Róth-kvartett is közreműködtek a hangversenyen. Szigeti már eddig is olyan nagyszerűen játszotta 11. hegedűszonátámat, hogy tökéletesebbet el sem lehetett képzelni. Most Párizsban azonban olyan tüneményesen játszotta, hogy mindenkit csodálkozásba ejtett.” ÚJ MŰVEK A nyáron Bartók Béla a negyedik vonósnégyesen kívül még két másik érdekes kompozíciót fejezett be és pedig a fent említett két rapszódiát hegedűre és zongorára. Ezt a két művet utazásai alatt meghangszerelte zenekarra és szólóhegedűre, továbbá az elsőt közülük átírta gordonkára és zongorára is. Ez az utóbbi változata első előadásra kerül a szerdai szerzői estén. Ezen kívül bemutatásra kerül a IV. vonósnégyes és eljátsszák a múltkor hallott III. kvartettet is. SZÍNPADI MUNKA? — „Szeretnék új színpadi művet komponálni” — mondja még Bartók Béla, — „de nehéz megfelelő librettót kapni. Sokat küldtek eddig is, de egyik sem felel meg.” (K-f.) AZ EST, 1929. március 20. (20. Évfolyam, 65. szám) *

165 Ardelao 2017-09-20 12:27:26 [Válasz erre: 164 Ardelao 2017-09-20 00:53:28]
Miért marad el a „Csodálatos mandarin” operaházi bemutatója? Át kell dolgozni teljesen a Bartók—Lengyel pantomimet! Saját tudósítónktól. Hetekig készült az Operaház Bartók Béla és Lengyel Menyhért pantomimjére, „A csodálatos mandarin”-ra, amelynek ma délelőttre hirdették a főpróbáját és holnap estére a bemutató előadását. Ma délelőttre meginvitálta az Opera igazgatósága a lapok zenekritikusait és azokat a zenei kapacitásokat, akik az operai főpróbák rendes publikumát adják. Fél tizenegy órára eljött mindenki, ámbár közben a reggeli lapokban egy kis kommüniké jelent meg, hírül adván, hogy „A csodálatos mandarin” bemutatóját el kellett halasztani — a főszereplő Szalay Karola hirtelen megbetegedése miatt. Az operaházi kommüniké azt is hírül adta, hogy ugyanebből az okból hetek múlva tarthatják meg csak a Bartók—Lengyel pantomim premierjét. A kritikusokat azzal fogadták a mai főpróbán, hogy csak Donizetti bájos Don Pasquale-ját láthatják és hallgatják, „A csodálatos mandarin” nem kerülhet színre. — Ezzel a Csodálatos mandarinnal, — mondotta erre az egyik kritikus, — sok baj volt már. Külföldön, több helyen bemutatták és bizony több helyen botrány támadt körülötte. A kiélezett jeleneteknél, fütyültek, pisszegtek, tüntettek és volt eset rá, hogy le is kellett venni a műsorról ezt a pantomimet! — Ezzel szemben nálunk valóban csak a főszereplő betegedett meg! — hangzott az ellenvélemény. — Szegény Szalay Karola! — jegyezte meg valaki. — No, ezt a bajt még kiheveri! — fűzte hozzá egy harmadik kritikus. Szóval: a főpróba közönsége tamáskodott abban, hogy a főszereplő betegsége miatt maradt el a mai főpróba és marad el a holnapi premier! De hát akkor miért marad el mégis!? ... Ez kitudódott hamarosan. Az Operaház hetek óta tartó munkával kiküszöbölte mindazt, „A csodálatos mandarin”- ból, ami a külföldi előadásokon a botrányt fölidézte, vagy fölidézhette! Ebben az átdolgozott, megtisztított formájában került a tegnapi házi főpróba megválogatott közönsége elé a pantomim, de a bennfentesek, még így is valósággal megrémültek, „A csodálatos mandarin” tartalmától, és cselekményétől, — A pantomimet át kell dolgozni, — volt az általános vélemény. — Át kell dolgozni újra és alaposan, mert így nem lehet színre hozni, olyan erős részletek, vannak benne. Az igazgatóság nemcsak hogy a magáévá tette ezt a véleményt, hanem legelőbben konstatálta, hogy a bizarr, érzéki motiválású részek, amelyek a próbákon nem hatottak annyira kínosan: a kész előadásban túl élesen hatnak. Az volt az álláspont, hogy inkább elhalasztani a premiert, semmint botránynak tenni, ki az Operaházat. Ezt határozta el, igen dicséretes módon a direkció, amely féltékenyen őrködik az Operaház jó-hírnevén, és most azon van, hogy az újabb átdolgozással kifogástalanul színpadképedé tegye a Csodálatos mandarin-t. A tegnapi házi főpróbán jelen volt a zeneszerző: Bartók Béla, akit bevontak a rögtönzött tanácskozásba, s aki mindjárt kijelentette, hogy hajlandó bizonyos átdolgozásra az ügy érdekében. Ma délután újabb nagy tanácskozás lesz az Operaházban és ezen a tanácskozáson döntik el, hogy a Don Pasquale, Donizetti jókedvű, hangulatos és melódiákban gazdag operája egymagában kerül-e színre holnap, vagy pedig valamilyen rövid kísérő darabbal. És ugyancsak ma döntenek, „A csodálatos mandarin” végleges sorsáról is. A legvalószínűbb, hogy párhetes munkával rendbe hozhatják a pantomimet és — Szalay Karola felgyógyulhat. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1931. március 25. (17. Évfolyam, 69. szám) *

164 Ardelao 2017-09-20 00:53:28 [Válasz erre: 161 Ardelao 2017-09-19 12:01:33]
BARTÓK LONDONI DIADALA A Waldbauer-Kerpely vonósnégyes általános érdeklődés közben ismételte meg Bartók Béla negyedik kvartettjének előadását Londonban. Az összes lapok egyhangú bámulattal adóznak a magyar művészeknek, akik játszva diadalmaskodtak a mű nehézségein és nagyszerűen érvényre juttatták annak minden szépségét. A Daily Mail szerint a zenészek valósággal csodákat vittek végbe, mert Bartók szerzeménye, legalább papíron, majdnem eljátszhatatlannak látszik, de vad, szinte lihegő primitív, életereje felette áll a hagyományos szépség fogalmának. A Daily Telegraph szerint Bartók oly hatásokat ért el, amelyeket Beethoven nem ismert. A Christian Science Monitor szerint a Szigeti József által Londonban bemutatott Bartók-féle hegedű-rapszódia, ha nem is éri el Bartók legszebb szerzeményének színvonalát, minden esetre a legjobb ilyenfajta mű, amelyet valaha hegedűsök kezébe adtak. Mint önálló kategória, talán Liszt magyar zongora rapszódiájához hasonlítható. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. január 23. (16. Évfolyam, 18. szám) *

163 Búbánat 2017-09-19 12:07:30 [Válasz erre: 161 Ardelao 2017-09-19 12:01:33]
Gertler Endrével készített anno interjút Gách Mariann a Film Színház Muzsika számára. Abban szó esik a művész brüsszeli tartózkodásáról és Bartók Bélával tartott muzsikus-kapcsolatáról is. Majd bemásolom a teljes cikket.

162 Ardelao 2017-09-19 12:05:39 [Válasz erre: 161 Ardelao 2017-09-19 12:01:33]
Pontosabban: Pesti Napló beszámolója!

161 Ardelao 2017-09-19 12:01:33 [Válasz erre: 158 Búbánat 2017-09-19 11:46:24]
Így igaz! Én is köszönöm! * De itt van még egy Pesti Hírlap beszámoló is: Bartók Béla Belgiumban Brüsszel, november 30. (A Pesti Napló külön tudósítójától.) Nagy eseménye volt a belga zenei életnek: Bartók Béla adott szerzői estét Antwerpenben és Brüsszelben. A nagy magyar mester nevét persze már rég ismerte és tisztelte a belga közönség, amelynek már tavaly is volt alkalma gyönyörködni Bartók Béla néhány művében, amelyet Gertler Endre vonósnégyese interpretált Belgiumban. A várakozás és érdeklődés, amely Bartók Béla személyes szereplését megelőzte, akkora volt, hogy a hangversenyt rendező »Maison d'Art« nem is hirdette a koncertet, mert az összes jegyeket már előre, bérletben eladta. A hangverseny előtti estén az egyik legkiválóbb belga zeneesztéta, Dille abbé hosszabb előadást tartott Bartók Béláról. A tartalmas előadás során ismertette Bartók életét és zenei jelentőségét, izoláltságát, ahogy dolgozik, Beethovenével hasonlította össze, majd helyenként, magyarországi gramofon-lemezeket mutatott be, így például egy Basilides Mária és egy Székelyhidy Ferenc lemezt. Másnap színültig telt hangversenyterem előtt folyt le a hangverseny, ennek során Gertler Endre közreműködésével előbb a második hegedű és zongoraszonátát adták elő, majd, »Mikrokozmosz« gyűjtőcím alatt több kisebb darab, öt ritmikus tánc, úgynevezett »bolgár« táncok, magyar népdalok és egy erdélyi témájú szonatina következett. Az első rapszódia (vonós és ütős zenekarra) végeztével alig akarták leengedni Bartók Bélát a dobogóról — számtalan ráadást követeltek tőle is, Gertler Endrétől is. Az estén Brüsszel zenei kiválóságai mind ott ültek a nézőtéren, így Defauw, a világhírű dirigens, Jongen. a zeneszerző és még számosan. A belga sajtó olyan kivételes elismeréssel és hódolattal ír Bartók Béláról, amilyen a modern zene legnagyobb mestereinek egyikét megilleti. Jean Louis PESTI NAPLÓ, 1938. december 1. (89. Évfolyam, 251. szám)

160 Búbánat 2017-09-19 11:53:12 [Válasz erre: 158 Búbánat 2017-09-19 11:46:24]
("Poly fotó")

159 Búbánat 2017-09-19 11:49:57 [Válasz erre: 158 Búbánat 2017-09-19 11:46:24]
De az is lehet, hogy a hangverseny előtt, a próbateremben láthatjuk őket együtt a képen. Bartók a zongoránál, előtte nyitott kotta, Gertler kezében vonó...talán a próba közben készülhetett a felvétel.

158 Búbánat 2017-09-19 11:46:24 [Válasz erre: 156 Ardelao 2017-09-19 11:06:46]
Köszönöm. Kiegészítem még azzal, hogy a cikkhez tartozik egy fotó: Bartók Béla és Gertler Endre Antwerpenben, egy lakás szalonjában láthatók. Bartók a zongoraszéken ülve hátrafordul, oldalán Gertler áll, mindketten a kamerába néznek...

157 Ardelao 2017-09-19 11:38:07 [Válasz erre: 156 Ardelao 2017-09-19 11:06:46]
Kiegészítésül még megjegyzem, hogy a Színházi Életnek ez az 1938. november 19-i száma volt az utolsó, amely még megjelenhetett. Politikai okokból e kiváló folyóiratot, sajnos, betiltották.

156 Ardelao 2017-09-19 11:06:46 [Válasz erre: 155 Búbánat 2017-09-19 09:35:05]
Az alábbi cikk forrása: Színházi Élet - 1938/48. szám, 32. oldal

155 Búbánat 2017-09-19 09:35:05
Bartók-hangversenyek Belgiumban Brüsszel, 1938. november „A Brüsszeli Maison d’Art nem mindennapi csemegével kedveskedett közönségének: elhozta a modern zene szinte egyedülálló tüneményét, Bartók Bélát, aki itt és Antwerpenben szerzői estéken mutatta be oeuvre-jének legjellegzetesebb műveit. A belga főváros előkelőségei rendkívüli érdeklődéssel várták a magyar mestert. Aki csak számít a zenei és társadalmi életben, mind ott volt. Közéleti előkelőségek, muzsikusok és a hangversenytermek megszokott típusai, akik az egész világon egyformák. De ezúttal mégis szokatlanul nagy számban vonult föl a zenei élet fiatalsága, az a nemzedék, amely a maga külön prófétájának, az eljövendő idők igehirdetőjének tekinti a magyar Bartók Bélát. A Maison d’Art-ban megtartott hangversenyt Dille abbé ötnegyedórás, gramofonlemezekkel tarkított előadása előzte meg Bartók Béláról. Dille abbé jelentőségben Beethoven-i méretűnek jellemezte Bartók munkásságát és figyelmeztette a közönséget, hogy az a forrás, amely a magyar mester művészetét táplálja, nem tévesztendő össze a külföldön is jól ismert magyar cigánymuzsikával. Maga a hangverseny, amelynek még egy magyar résztvevője volt és pedig az itt rendkívül népszerű Gertler Endre hegedűművész, egy szonátából, a ’Mikrokozmosz’ című ritmikus táncgyűjteményből, egy szonatinából és végül a ’Rapszódia’ című műből állt. Különösen az erdélyi motívumok és a magyar népdalok után zúgott a ’bis’, a Rapszódia után pedig megszámlálhatatlanul hívták a mestert. Az ünneplésből persze kijutott Gertler Endrének is, aki teljes művészettel és fejlett zenei ízléssel tolmácsolta hegedűn Bartók szerzeményeit. A lapok másnap hasábos kritikákat szenteltek a Bartók-hangversenynek, legemlítésreméltóbb közöttük Paul Tind-nek, az Európa szerte ismert zeneesztétának elragadtatott tanulmánya. Kétségtelen, hogy az ’új zene’, amelyet Bartók képvisel, teljes mértékben meghódította a komoly és műértő belga közönséget. Ugyanilyen mély és maradandó volt Bartók sikere Antwerpenben is. Ezen a hangversenyen, sajnos, nem voltam jelen, de olvastam a lapokat és beszéltem emberekkel, akik mindkét hangversenyt meghallgatták. Irigyelnek bennünket Bartók Béla miatt és azt mondják, milyen gazdag lehet az a népzene, amely ilyen páratlan tehetséget tudott megihletni. / Kovács Margit/ A cikk forrásáról bizonyára Ardelao fórumtársunk információval tud szolgálni.(Nekem hiányzik.)

154 Ardelao 2017-09-18 18:28:09 [Válasz erre: 152 Ardelao 2017-09-17 23:52:33]
Hangverseny. Bartók, Kodály, Debussy műveiből énekelt tegnap Basilides Mária. Az ő kivételes művészetének tükrében csodálatos erővel és szépséggel rajzolódnak távoli és közeli melódiák, magyar és idegen szellemek. Fáradhatatlan munkával, és lelke meg győződésével, terjeszti, ,az újabb zene népszerűségét, és oly bensőséggel dalolja szívekbe markoló, gyönyörű hangján a súlyosabbnál-súlyosabb, problématelt kompozíciókat, hogy tapsra készteti még a legkonzervatívabb hallgatóságot is. Tegnapi hangversenyén Bartók két új népdal sorozatát és Debussy négy, nálunk ismeretlen dalát mutatta be lelkes tetszés mellett. Szűnni nem akaró tapsokkal fogadta a közönség Kodály ismerős, bús szépségű Elkésett Melódiáit, melyeket Basilidesnél szebben még senki nem énekelt. A zongoránál Bartók Bélát, mint művészi kísérőt és szerzőt, ünnepelte a közönség. 8 ÓRAI ÚJSÁG, 1930. február 2. (16. Évfolyam, 25. szám) *

153 Búbánat 2017-09-18 10:01:25
[url] http://www.hirado.hu/2017/09/17/megvan-az-elso-bartok-vilagverseny-gyoztese/; Megvan az első Bartók-világverseny győztese [/url] A francia-holland hegedűművész, Cosima Soulez-Lariviere nyerte az első alkalommal megrendezett Bartók Világverseny és Fesztivált, amelyen a magyar Langer Ágnes a harmadik helyen végzett; az eredményt vasárnap este gálaműsor keretében hirdették ki a Zeneakadémián.

152 Ardelao 2017-09-17 23:52:33 [Válasz erre: 151 Ardelao 2017-09-16 19:09:30]
Hangverseny. A Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartotta Bartók Béla, Székely Zoltánnal szonátaestjét. A hangversenyen Bartók I. és II. Rapszódiája és Ravel Szonátája mellett Beethoven: Kreutzer-szonátája is előadásra került, melyben Bartók zsenialitása páratlan formában tündökölt. (8 ÓRAI ÚJSÁG, 1929. november 28. /15. Évfolyam, 273. szám) *





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.