vissza a cimoldalra
2019-09-16
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11438)
A csapos közbeszól (95)

Opernglas, avagy operai távcső... (20302)
Társművészetek (1399)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25042)
Élő közvetítések (8124)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7212)
Pantheon (2385)
A nap képe (2153)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4381)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1352)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61894)
Kedvenc előadók (2840)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1752)
Franz Schmidt (3420)
Simándy József - az örök tenor (623)
Operett, mint színpadi műfaj (4058)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

9502   nickname • előzmény9500 2018-12-18 16:24:22

Valahogy a humorosabb részletek nem mennek annyira Leoncavallónak. A szövegkönyv dramaturgiája is szerte-ágazóbb, a két főszereplő inkább Marcello és Musette és nem Mimi és Rodolfo. A zenei szövet pedig egyenetlen színvonalú: ahol a hétköznapi emberek drámáját kellett ábrázolnia Leoncavallónak ott valóban ré lehetett ismerni a Bajazzók szerzőjére, de sok részletbl hiányzott az igazi ihletettség. És ihletett lehet egy vígoperai, komikus, humoros jelnet is. 

9500   Búbánat 2018-12-18 16:15:42

Szép zenei esemény részesei lehettünk tegnap este az Erkel Színházban: Ruggero Leoncavallo Bohémek című négyfelvonásos operája került műsorra koncertszerű változatban. Ez a különlegességszámba menő verista opera közel nyolcvan év után hangzott el most újra az Opera égisze alatt, és így alkalmunk volt felfedezni ennek a ritkán játszott alkotásnak zenei értékeit – mert vannak belőle bőven…

Számomra kimondottan szenzációszámba ment ez a Bohémek-bemutató, amely fényesen dokumentálja a mű erényeit, melyek alapján az ember értetlenül áll a sors mostohaítéletével szemben, mely a mellőzött művek vonulatába helyezi. Jómagam is először találkoztam ezzel a művel is. Perbe kell szállnom a sors kegyetlen ítéletével. 

Mert miről is van szó?  Leoncavallo operájának alapanyaga Henri Murger regénye és annak színpadi változata, mely Puccini Bohéméletjének is kútforrása. Tehát valami „tema con variatione” esettel állunk szemben, ami magába véve nem is baj, hiszen más-más szemszögű feldolgozásról van szó: míg Puccininál a főszereplő a Mimi-Rodolfo szoprán-tenor páros, addig Leoncavallónál Musette és Marcello állnak a középpontban, tehát a tenor és a bariton hangfaj is fel van cserélve.

Ezek azonban nem annyira lényeges szempontok, ám, hogy miért „tűnt el” a máig játszott népszerű, Bohémélet árnyékából is az egy évvel később, 1897-ben színpadra állított Bohémek, annak legfőbb oka – és ez sokkal többet nyom a latban – abban keresendő, hogy míg Leoncavallo önmaga írta szövegkönyvét, addig Puccini író társaival dolgoztatta azt ki, s így nem csoda, hogy az tömörebb és összefogottabb lett.  További különbség: míg Puccininél Mimi és Musette gazdag gavallérjai csak említődnek, Leoncavallónál egy közülük, Visconte Paolo gróf alakjában – ha csak egy jelenet erejéig – személyesen is megjelenik.

Leoncavallóról köztudott, hogy ő  egyike az úgynevezett „egyoperás” szerzőknek, mert azt a joggal kirobbanó sikert, amelyet Bajazzók című operájával ért el, élete során már képtelen volt megismételni.  Én most, megismerve a Bohémek remek zenei anyagát, mégis amondó vagyok: Leoncavallo nem „egyoperás, de legyen inkább „kétoperás” szerző, mert ez is kitűnő zene, és a darab színpadra való, ott ma is megállná a helyét. Persze ahogy Massenet zseniális Manonját Puccini még zseniálisabb Manon Lescaut-ja a háttérbe szorítja, hasonló történik Leoncavallo művével is. (Bár az előbbit játsszák még, főleg a francia nyelvterületen, a Bohémeket viszont annál ritkábban.)  

A szünetben az egyik zeneértő ismerősöm úgy fogalmazott az első két felvonást meghallgatva, hogy azok zeneileg és dramaturgiailag hemzsegnek az üresjáratoktól, ugyanő pedig az előadás végén odalyukadt ki, hogy a második és a harmadik felvonásból egyértelműen átsüt a Bajazzók stílus- és melódia világa, így hát az évszázad döntése jogos: a Bohémek nem veheti fel a versenyt a Bohémélettel. Meglátásait részben akceptálni tudom, de mégis, úgy vélekedem, kár, hogy a Bohémek zenei értékei a hazai közönség számára ilyen soká rejtve maradtak – ha nem játsszák a darabot.

Mint Puccini operájában, itt is hallunk  jókedvű, pajkos, vidám és táncos zenekari meg vokális zeneszámokat (énekszólókat, együtteseket, kórus- tablókat is: pld. Schaunard ariosója, I. felv., Mimi ariettája, I. felv., Musette Mimi Pinsonról énekelt canzonettája, I. felv., Marcello és Musette kettőse, I. felv. , Marcello dala, II, felv., Schaunard Rossini-kantáta.paródiája, II. felv,)  de nálánál  is többet kapunk a veszekedő, zsörtölődő, féltékenységtől is gyötrött bohémek karakterét jellemző zeneszövésből, de ugyanúgy,  itt is megvan az opera szép, érzelmességet is ábrázoló-kifejező dallamvilága - főleg a második és a harmadik felvonásban: ilyen a  Művészhimnusz, II. felv.,  Marcell áriája, III. felv., Rodolfo áriája, IV. felv.,

A zeneirodalom megemlíti ezeket a szépséges részleteket, az említett két női főszereplő egymást bemutató, de nem egymás után felhangzó dalát – Mimi ariettája; Musette canzonettája -, melyek csaknem azonos módon indulnak; amint az engem is elbűvölt, rám is  nagy hatást tett  többi jelenet az operából. 

Egyes vélemények szerint Leoncavallo önéletrajzi vonatkozású epizódot is beleszőtt a Bohémekbe: Schaunard, a zenész alakját magáról mintázta, és ennek jegyében született a II. felvonásban előadott Rossini-kantáta-paródia, s egy másik helyen – ugyancsak a zeneszerző szólamában – Meyerbeer A hugenották című operája egy részletének parafrázisszerű felidézése: a valóság minél hívebb bemutatása céljából még arra is ügyelt, hogy e kantátaparódia zongorakíséretének első hangjai közé egy lehangolódott húr megszólaltatását is beillessze. A hamis hang ismételt megütésekor Schaunard „ez a D mindig hamis” felkiáltással nyugtázza a művészetét „zavaró” körülményt. 

Mindezt Szegedi Csaba zseniális-mulatságos módon karikírozza-énekli. A hazai erőket felvonultató előadás – a lendületesen vezénylő olasz karmesterrel (Fabrizio Maria Carminati) az élen – kitűnő: az énekes szólistákhoz és a remek operaénekkarhoz egyenrangú zenei komponens társul.

Én személy szerint örülök, hogy találkozhattam most ezzel a művel, annál is inkább, mivel ez az egyetlen koncertszerű előadás színvonalasan tolmácsolta ezt a nagyívű drámai alkotást.

A zene mellett tetszett az öt szólista, nevezetesen a már említett  bariton, Szegedi Csaba (Schaunard)  mellett a sokat ígérő, szép, drámai színezetű ifjú szoprán, Horti Lilla (Mimi),  továbbá a mezzo-szoprán Szántó Andrea  is (akiről az opera kezdete előtt a főigazgató Ókovács Szilveszter elmondta, hogy egészségi problémákkal küzd, beinjekciózva, de aztán vállalta az előadást; nagyszerűen hozta Musette szólamát), a mindig kitűnő Haja Zsolt (Rodolfo)  és a balesete miatt két mankóval érkező és ülve énekelő László Boldizsár (Marcello)  kiegyenlített énekteljesítménye, épp úgy, mint a zenekar és a kórusé is

Mindezek után felvetem a kérdést, nem lett volna-e célszerűbb ennyi energiával egy tényleges színpadi-verzióban kiállítani Leoncavallo operáját?

Az opera tartalma:

Karácsonyeste bohémek társasága mulat a párizsi Momus kávéházban. Ott van közöttük két szerelmespár is: Marcello, a festő és Musette, valamint Rodolfo, a költő és Mimi. A számlát nem tudják kifizetni. Már-már kitör a botrány, amikor Barbemouche, a tudós kiváltja őket. Musette bútorait a lakásából kihordják az udvarra, mert adós maradt a lakbérrel, pedig aznap estére vendégeket hívott. A bohémek azonban nem esnek kétségbe, és az udvaron tartják meg az estélyt – a ház pihenni vágyó polgári lakóinak nem nagy örömére.

Mimi nem bírja tovább elviselni a nyomorúságot, és egy vicomte kedvese lesz, de nemsokára mégis visszajön szerelmeséhez. Rodolfo azonban koldusszegény, nem tudja eltartani Mimit, ezért szakít vele. Így tesz Marcello is Musette-tel. A szerelmesek csak akkor találkoznak újból, amikor a gyógyíthatatlanul beteg Mimi visszatér Rodolfóhoz. Felidézik együtt töltött boldog napjaikat, és a lány kedvese karjában hal meg.

Szereposztás:

Marcello, festő – László Boldizsár

Musette – Szántó Andrea

Rodolfo, költő – Haja Zsolt

Mimi, varrónő – Horti Lilla

Eufemia - Heiter Melinda

Schaunard, zenész – Szegedi Csaba

Barbemuche, tudós – Kiss András

Gustavo Colline és Visconte Paolo – Erdős Attila,

Celestin Gaudenzio, vendéglős és Durand, házmester – Balczó Péter

Közreműködött: a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor)

Karmester: Fabrizio Maria Carminati

2018. december 17., Erkel Színház

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Meláth Andrea tanszékvezető növendékei:
Topolánszky Laura, Fenyvesi Gabriella, Erdős Róbert, Gulyás Bence, Katoh Hiroko, Finszter Eszter, Tuznik Natália, Alter Katalin
Harazdy Miklós, Szabó Ferenc János (zongora)
Schubertiáda - A dal mint műfaj különböző korokban - Zenés, prózai este zeneakadémistákkal

19:30 : Budapest
Budavári Mátyás-templom

5 éves az Örökifjú Zenebarátok Kórusa
Pitoni, Arcadelt, Praetorius, Mozart, Miskinis, Kodály, Kayamar művei

19:30 : Budapest
BMC Koncertterem

Ligeti Ensemble & Concerto Budapest & Rácz Zoltán
ELLIOTT CARTER: Two Controversies and a Conversation
ELLIOTT CARTER: Klarinétverseny
CHARLES IVES: III. (The Camp Meeting) szimfónia
A mai nap
történt:
1966 • A Lincoln Centerbe költözött a Metropolitan Opera House
született:
1098 • Hildegard von Bingen († 1179)
1887 • Nadia Boulanger, zeneszerző és tanár († 1979)
elhunyt:
1782 • Farinelli (Carlo Broschi), kasztrált énekes (sz. 1705)
1977 • Maria Callas, énekes (sz. 1923)