Bejelentkezés Regisztráció

Erkel Színház


9245 Károly 2018-04-26 23:05:49

Nagy gratuláció Agache művész úrnak a mai Ballo előadásért! 


9244 parampampoli 2018-04-25 18:04:02 [Válasz erre: 9243 ladislav kozlok 2018-04-25 16:56:34]

Az övé, hallgassa sokat! Én maradok Dvorskynál! (Majd ha Malafii olyan karriert csinál, mint ő, és meghallgattátok őt az Álarcosbálban az Erkel Színházban, vitatkozhatunk róla.)


9243 ladislav kozlok 2018-04-25 16:56:34 [Válasz erre: 9227 parampampoli 2018-04-24 08:40:04]

Ahoj Ppp, a tubuson a feleségemmel egyutt/ alt volt valamikor/ meghallgattuk Peter Dvorskýt és M.Malafijt.  Képzeld el az ifju ukrán gyozott. A párom sokkal szigorubb mint én .O aztán nem mezei, az operában énekelt. 


9242 IVA 2018-04-25 03:37:59 [Válasz erre: 9210 Héterő 2018-04-23 12:20:24]

Köszönöm, kedves Héterő! :-)
Sajnos a rendezés nem engedte azt írnom, hogy „a puha, selymes pázsitágy” síkjára. (Ahova Aida szeretné terelni a Radames iránti szerelmét. Vajon a Nílus-parti felvonást miféle helyszínre rendezné Ceresa?)


9241 Héterő 2018-04-24 13:27:38

Persze, ha Mórickának mindenről ugyanaz jut eszébe...


9240 Edmond Dantes 2018-04-24 13:17:39

Na innentől már nem merem itt folytatni, annyira off...és 18 éven aluliaknak nem ajánlott :-)

--->Olvasói levelek-rovat talán engedékenyebb..


9239 Héterő 2018-04-24 13:01:25

Igenám, csakhogy a Strauss-féle színpadi utasítás szerint a félrehúzott baldachin mögül csak a szépséges kacsó és kar látszik, arc egyáltalán nem. A térdelő Octavian esetleges műveletei a rendezők agyában születnek, Strauss ártatlan.


9238 Edmond Dantes 2018-04-24 11:57:21

Bár itt és most off, de mégiscsak opera: alig ismerek rafináltabb (homo)erotikus operai csavart mint A rózsalovag nyitó jelenetét: a Marschallin éppen egy fiatal fiúval...khm...szóval csalja távolban lévő férjét...csakhogy a "fiút" nő(k) énekli(k)! És Strauss nyilván pontosan tudta mármint, hogy ez duplacsavar. Az operavilág  évek óta izgatottan várja -lehet, hogy közben megvalósult- a neves amerikai  (openly leszbikus) szoprán és kevésbé ismert mezzo hitvese közös fellépését mint Marschallin és Octavian. Ott lehetne aztán "értelmezni" igazán. 

(Pl. a Grófné és Cherubino nyílt színen nem hentereg mint a két fenti szereplő.)


9237 Héterő 2018-04-24 11:21:42 [Válasz erre: 9219 Klára 2018-04-23 19:10:38]

Megkésett javaslat Oscart és a királyt operaszínpadon a lepedő síkjára vinni (kölcsönvett kifejezés - IVA), hiszen Verdi és Scribe minden igyekezete ellenére, - mármint hogy a homoszexuális vonalat gyökeresen kiirtsák, - lenne illetve van rá igény (Hofi és álmodó után szabadon). Íme:
Göran Gentele - Svéd Királyi Opera, 1959.
Götz Friedrich - Berlin, 1993.

Természetesen nem hiányozhatott a leszbikus kórus és a női ruhába bújtatott király. Álarcosbál-történetről van szó, így a női ruha kiváló maskara, véli egy-két tágkeblű rendező. Verdi lelke szerintük "elfogadott mindenféle vonzalmat (!)" azzal is, hogy Oscart férfiruhában játszatja. (Noha tudjuk, hogy kamaszfiúk megformálását gyakran nőkre bízzák, minden homoerotikus íz nélkül.)

Föl hát, mai, tágkeblű operaszerzők és rendezők! Verdit jobb lenne békén hagyni: angol királyok közt is lenne megfelelő főszereplő: William Rufus vagy Edward of Carnarvon.


9236 telramund 2018-04-24 11:01:57

Sehova nem viszünk semmit.Egy Budapesten éneklő tenorról volt szó.Aztán a róla alkotott különböző véleményekről.Utána  rám kérdeztek erre válaszoltam!Jó lenne ,ha másnál is megtenné a kritikáját.Én általában szoktam válaszolni, ha kérdeznek ellentétben Önnel.Igaz az prívátban történt és nem mostanában!De nekem elég jó a memóriám és nem füzetekből silabizálok.


9235 Edmond Dantes 2018-04-24 10:59:36 [Válasz erre: 9233 telramund 2018-04-24 10:28:54]

Privátban válaszoltam.


9234 Livingstone 2018-04-24 10:53:05

Van Kaufmann fórum, ott kell róla értekezni! Itt nem kéne elvinni a témát más irányba! 


9233 telramund 2018-04-24 10:28:54 [Válasz erre: 9232 Edmond Dantes 2018-04-24 10:16:03]

Hát el kellene menni a Jonas Kaufmann topic első oldalaira,bár emlékeim szerint a beírások nagy rész törlésre került!


9232 Edmond Dantes 2018-04-24 10:16:03 [Válasz erre: 9231 telramund 2018-04-24 10:11:51]

"Itt Kaufmann is huszadrangú tenornak van kikiáltva." ???


9231 telramund 2018-04-24 10:11:51 [Válasz erre: 9226 ladislav kozlok 2018-04-24 07:57:21]

Nem érdemes vitatkozni.Én Malafit a yt-én hallottam, ott nem szlávos,de egy kicsit sem a hangja ..De a Momuson kimondták akkor az biztos úgy van-a süketeknek!Itt Kaufmann is huszadrangú tenornak van kikiáltva.Hallgassuk és örüljünk ,ha hallunk egy szép hangot.A mesemondó pedig csak hallja ,amit akar.!A mesékben pedig tudjuk,hogy nem minden igaz.


9230 ladislav kozlok 2018-04-24 09:18:26 [Válasz erre: 9227 parampampoli 2018-04-24 08:40:04]

En mezei nezo vagyok, nekem ez volt  a benyomásom.


9229 ladislav kozlok 2018-04-24 09:09:13 [Válasz erre: 9227 parampampoli 2018-04-24 08:40:04]

Azért az is igaz, hogy a mi kis operánkban máskép szol a voce mint a nagy Erkelben.  


9228 Edmond Dantes 2018-04-24 08:46:21 [Válasz erre: 9217 parampampoli 2018-04-23 17:29:34]

"...totális ellentmondásban a zárójelenet szavaival."..és totális ellentmondásban a vélelmezett valósággal = III. Gusztáv tényleges nemi irányultságával. Ennélfogva nem lehet neki túl nehéz ellenállni az Amélia-kísértésnek...Ám ha egyszer egy rendezés netán Oszkárral bújtatja egy ágyba "Riccardót" azaz III. Gusztávot, ne legyél majd nagyon ingerült! :-)


9227 parampampoli 2018-04-24 08:40:04 [Válasz erre: 9226 ladislav kozlok 2018-04-24 07:57:21]

Kedves Laci, Macduff is más, és Gustavo is. Az utóbbi ötször hosszabb és tízszer nehezebb. Dvorskyt 1977-től húsz éven minden pesti fellépésén hallottam, egyszer külföldön is, és végigültem egy lemezfelvételét is az Olasz Intézetben. A világon semmiben nem hasonlít rá Malafii, legfeljebb annyiban, hogy neki is középen van az orra. -:)) (Copyright by Molnár Ferenc) Dvorsky csodálatos olaszos hanganyag volt, fiatalon nagyszerű technikával is, Malafiiénál sokszorosan nagyobb volumennel, brilliáns magas regiszterrel. Mikor Pavarottinak egyszer előénekelt, hogy adjon neki tanácsot, az azt mondta neki: mit mondjak? Jobb vagy, mint én. Ezt Malafiira aligha mondaná.


9226 ladislav kozlok 2018-04-24 07:57:21 [Válasz erre: 9222 telramund 2018-04-23 20:54:46]

M.Malafii múlt honapban  Pozsonyban Macduffot énekelt. Nekem nem tunt szlávosnak. Sot, nagyon is olaszosnak hallottam. A fiatal P.Dvorský-ra emlékeztetett.   


9225 Robesz 2018-04-23 22:32:19 [Válasz erre: 9220 parampampoli 2018-04-23 20:11:29]

Szerencsére van aki le meri írni a rideg valóságot!! Köszönet érte!


9224 Matyus 2018-04-23 22:26:30 [Válasz erre: 9220 parampampoli 2018-04-23 20:11:29]

Remek elemzés. Csak az első szereposztást láttam, de az arról írtakkal egyetértek.  


9223 telramund 2018-04-23 21:15:38

Végül milyen ez az Álarcosbál?Van ,akinek senki sem jó, van akinek mindenki jó?Van ,aki nagyon utálkozik valaki azért dícsér is! Kicsit szaga van a dolognak.Kár ,hogy érdemben nem tudok hozzászólni,még a végén elmegyek ,hogy tudjam mi is a helyzet!


9222 telramund 2018-04-23 20:54:46

https://www.youtube.com/watch?v=975FjG6j1lw

Ez a baromi jó tenor  Mikhailo Malafii volt Gustavo(nekem Richard gróf) a második estén?Hol szlávos ennek a hangja?

Nagyszerű,Elmegyek meghallgatom!Remélem élőben is ilyen.

    


9221 márta 2018-04-23 20:12:08

Hogy mi történik az Álarcozbál szerelmi kettősében az izgalmas kérdés.


9220 parampampoli 2018-04-23 20:11:29

ÁLARCOSBÁL PREMIER (2. rész)

A második szereposztás premierjén, mint az már lenni szokott, sikerült újabb, egyáltalán nem pozitív tapasztalatokra szert tennem a rendezés képtelenségeit illetően. Azt gondolom azonban, hogy erről tovább szót csépelni felesleges, mivel azzal már segíteni úgyse tudunk rajta, és valójában nem is érdemel több szót. Annál inkább érdemel a produkció zenei megvalósítása, mert míg az első szereposztás összességében stabilan jó színvonalat mutatott, a másodikkal néhány alakítást leszámítva, igen súlyos problémák mutatkoztak. Ha röviden kellene megfogalmaznom a véleményem, azt mondhatnám, hogy a két előadás közt szakadéknyi a különbség.

Mindkét előadás karmestere Michelangelo Mazza, aki nevének jelentésével ellentétben („buzogány”), a premieren nem emlékeztetett a középkori harci eszköz rettentő erejére. Az Álarcosbál nyitányának legelején, a háromszori pizzicatók alapján már általában kb. sejthető, hogy a dirigenstől mire számítson az ember egész este. A premieren nem csak ezek, de az utána következő első, a nyitókórust megelőlegező dallam is igen sápadtan, vérszegényen hangzott fel. Az utána következő, ellenpontozó részek is egymástól igen eltérő intenzitással szóltak, és ez a kettősség Mazza egész dirigálásán végigvonult. Jól megragadott részek váltakoztak hirtelen lelassuló, energiaszegény egységekkel. Nem találtam megfelelőnek az áriák kíséretét, különösen ott nem, ahol a zenekarnak majdnem egyenrangú szerepe van a szólista részeit összekötő dallamokban.  Legjobban érzékelhető volt ez Renato III. felvonásbeli áriájában, ahol a zenekarnak ugyanolyan intenzitással kell megszólaltatni a csalódás fájdalmát és indulatát, mint az énekszólamnak.

A második előadáson azonban Mazzát mintha kicserélték volna, de nem csak őt, hanem zenekarát is. Az első hangtól kezdve lendületesen, differenciált színekkel, izgalmasan muzsikáltak. Hasonló változást tapasztaltam a kórus teljesítményében is (karigazgató: Csiki Gábor): ők ugyan a premieren is jók voltak, de a saját szokásos, kiváló színvonalukat valójában a második estén mutatták meg. Ebből arra következtetek, hogy a premier előtt érdemes lett volna még többet próbálni, mert az mégsem járja, hogy egy premier funkcionáljon egy új produkció főpróbájaként. A magam részéről kíváncsian várom, hová és milyen irányba fejlődik karmesteri szempontból az előadás, fájlalva, hogy Mazza épp akkor került jó formába, mikor az elsővel összehasonlíthatatlan énekesi gárdát vezényelt.

Zeneileg egyetlen momentumot szeretnék kiemelni, amely mindkét estén elégedetlenségre adott okot, ez pedig az opera fináléja. Gustavo megbocsátó szavai után a concertatót a kotta szerint „ppp” és „sottovoce estramamente”(extrémen halkan) kell indítani. Enélkül az a hatalmas crescendo, amit Verdi elképzelt, és néhány felvételen néhány karmester olyan torokszorítóan interpretált, egyszerűen nem jön létre. Mazza az indításban nem fogja vissza eléggé az apparátust, és Amelia első magas Bé-jét sem képes, sajnos, egyik szoprán sem pianissimo intonálni, hogy utána a magas C lehessen a valódi dinamikai csúcspont. Így a finálé egyik este sem érte el azt a hatást, amelyet a kottában elrendeltek megvalósítása esetén el tudna érni.

Fekete Attila éneklését hallgatva mindig Gruberova jut eszembe, aki tenorpartnerének, mikor az első hangtól az utolsóig rekedtre ordította magát, csak annyit mondott: „Peter! Technika!” Riccardo szerepe egyébként nagyszerűen passzol Fekete hangjához, de sajnos bizonyos részekben, amelyek ezt a szólamot a legnehezebbek egyikévé teszi, technikailag nem áll a helyzet magaslatán. Nagy, sötét, baritonális hangon indít, hibátlan első áriával, majd onnan az Ulrica kép végig fokozatosan veszít erejéből és biztonságából is. Mélypontját a Tengerészballada általános intonációs zavaraiban és egy intonációs krachjában, majd a Kacagókvintett zárórészében érte el, ahol egyenesen hang nélkül maradt. A második felvonástól érdekes módon új erőre kapott, és onnan tulajdonképpen az előadás végéig jó teljesítményt nyújtott.

Hogy mit jelent egy operában az, hogy egy énekes, mint Fekete, a szerephez megfelelő volumenre képes, a második este vendégtenorját hallgatva derül ki. Mikhailo Malafii kellemes hangon, megbízható, kicsit szlávos technikával, de végig üzembiztosan énekelte az egyébként nem neki való szerepet. Harminc évvel ezelőtti orosz kollegáját, Alekszander Fegyint juttatta eszembe, aki kiváló Faustot és Mantuai herceget énekelt nálunk. Malafiit is szívesen hallanám ezekben a szerepekben, vagy Alfrédként a Traviatában -- Gustavo azonban más fach: ez Manrico és Alvaro rokona, amelyben hiába az énekesi kultúra, ha a darab szinte teljes egészében elég súlyos volumenproblémák mutatkoznak.

Nem mutatkoznak volumenproblémák Amelia két megszemélyesítőjének esetében. Sümegi Eszter kellemes meglepetés volt: sokkal jobb, mint vártam és sokkal jobb, mint ugyanebben a szerepben volt tizenhárom éve. Jobb, mint legutóbbi Aidáiban, és sokkal jobb, mint pár héttel ezelőtti bosszantóan alkalmatlan Liújában. Azon lehet vitatkozni, hogy valaki pont ilyen hangon képzeli-e a drámai Verdi-szoprán szerepek egyik legszebbikének szólamát. Én nem, mert Sümegi hangja messze nem egy minden regiszterben egyforma teltséggel, gömbölyűen és áradóan megszólaló olaszos színű matéria. Magas regisztere sokszor túlvibrált és elvékonyodik, de ezzel a hanganyaggal is színvonalasan, váltótársnőjével összehasonlítva kiemelkedő színvonalon énekli el a szólamot. A pianók hiánya továbbra is egyértelmű, viszont továbbra is profi módon él a piano tónusú, pianónak tűnő énekléssel, amelynek köszönhetően jogosan igen nagy sikert aratott a III. felvonás áriájával, valóban kiemelkedő énekes produkciót bemutatva.

Rálik Szilvia hangja sajnos mindenben alkalmatlan erre a szerepre. Hangja nélkülöz minden teltséget, gömbölyűséget, énektechnikája pedig, amely megfelelő Elektra vagy Brünnhilde éles kiáltásaira, még Abigél harci őrjöngésére is, ettől a szólamtól teljesen idegenek. Volumenproblémái, igaz, egyáltalán nincsenek, de ez az a hang és hangadás, amely jobb lenne, ha inkább kevésbé hallatszana. A konstans, minden fekvésben és dinamikában kellemetlen vibrato valóban próbára teszi a néző hallószerveit, de az előadás végére már az agyi hallóközpontot is. Amelia helyett sokkal jobb lenne, ha inkább Oszkárral próbálkozna, ez a világos és éles szín sokkal jobban érvényesülhetne az apród szólamában.

Különösen ebben a produkcióban el is kelne egy jó Oszkár, mert sajnos az apród ziccer szerepe az előadás gyenge pontja. Szemere Zitának korábban hallott Papagenája és Zerlinája alapján ideális szerepe lehetett volna, azonban a Melindákkal lefárasztott középregiszterben alig hallatszik, csak a magas fekvésben fénylik fel úgy, ahogy kellene. A második estén az előadásból sajnos Oszkár mint olyan kimaradt. A színpadon ugrabugrál ugyan egy sárga kabátos leányka, de sajnos hallatszani egyáltalán nem hallatszik. Ha pedig egy-egy hangra mégis, mint például a Kacagókvintett gyönyörű dallamának magas C-jén, olyan csúnya hangot hallatva, melyet profi énekestől tényleg ritkán hallani színházban. (Hírlik, hogy Covacinschi Yolanda már a májusi próbaéneklésen így énekelte Oszkárt, és mindenki azt várta, ária közepén leállítják, ahogy az egykor próbaénekléseken szokás volt. Nem tették, helyette megvették nekünk Oszkárnak…. Valamikor azt hittem, hogy a koloratúr fachban Gábor Artemisznél kisebb hangot soha az életben nem fogok hallani. Tévedtem: most hallottam.

Amennyire gyenge pontja az előadásoknak Oszkár, olyan erős Ulrica. Fodor Bernadette-et először hallottam színpadon, eddig csak két koncerten volt hozzá szerencsém. Kiegyenlített hangon, a magas regiszterben különösen nagy biztonsággal, a mély regiszterben a szokásos Ulrikákhoz képest kevésbé sötét színnel énekelt. Nagyon tehetséges és még fiatal énekesnő, akinek az évek bizonyára meghozzák majd azt a pluszt is, amely a másik Ulrikát, a Wiedemann Bernadettét olyan élményszerűvé teszi. Pontosan húsz évvel ezelőtt, a Saccani vezényelte előadás jósnője volt nagy kiugrása, amely óta mindenki számon tartja. Most, két évtized elteltével, meg tudta ismételni akkori sikerét. A hang, a közelmúltban olykor tapasztaltaktól eltérően, most mindenben engedelmeskedett, kitűnő formában, a regiszterek között törést nem mutatva énekelt. Ami azonban a hangi produkción kívül benne van ebben az alakításban, az valójában szavakkal alig leírható. A személyiség súlya, kisugárzása, az a delejes erő, amely a nézőt arra kényszeríti, hogy még mielőtt megszólalna, már rá kell figyelni, és utána is töretlenül. Teljes egészében uralta a második képet, óriási sikert aratva. Egymaga zsebre vágta és hazavitte a második premier sikerét, megérdemelten.

Mint az előadás rendezésének elemzésekor jeleztem, a rendezés legjobban félreértett figurája a titkárból udvari piktorrá degradált Renato. Az első szereposztásban Alexandru Agache, a szerep nemzetközi klasszisa kapta a feladatot, és mint már nem először történik, leckét ad mindenkinek a Verdi-stílusból, a legato-éneklésből. Ő valóban tudja és érti, amit énekel, ami önmagában nem lenne érték, itt azonban, a sok rémes olasz akcentussal éneklő kollega között ritkaságnak tűnik fel. A hang színe, a minden regiszterben homogén matéria, a technikai biztonság Agache esetében evidencia, feltűnő ezeken kívül, hogy milyen művészi alázattal valósítja meg a figurának és énekesnek egyaránt előnytelen rendezői elemeket is. Feltételezem, hogy mindent úgy, ahogy azt a rendező kérte.

A másik Renato, Molnár Levente teljes ellentéte Agachének. A hang merőben alkalmatlan a szólamra, minden fekvésben mozog, a magas regisztere korlátozott, már az első ária első F-jén zátonyra fut, hogy utána is minden hang „e” felett hátul, a torokban kössön ki.  Intonációja bizonytalan, folyamatosan, a felső- és a felső középfekvésben gyakran disztonál, a Verdi-stílust, a legatót még hírből sem ismeri. Technikai gondján a Domingótól ellesett trükkel próbál segíteni, állandóan az orrába fúj, de rajta sajnos ez sem segít. A III. felvonás szobajelenete az énekesi mélypont. Közismert, hogy ha az énekesnek az énekkel gondja van, vége van a játéknak is. Mivel ott Molnárnak a szólam áthághatatlan akadályt jelent, önmagához képest játékban ugyan visszafogottabb, de hiába: életemben a nagyáriát rosszabb előadásban nem hallottam.

És bár egy énekes produkciójában az éneklés erényei vagy problémái a meghatározók, Molnár esetében fő gond a színészi alakítás. Egyáltalán nem azt a figurát játssza, amelyet az első estén láttam. Egy Figaróba oltott Rigoletto-paródiát ad elő, kacsázó mozgással, buffó elemekkel, mindent eltúlozva. Mint csepp a tengerben észlelhető ez Renato első megjelenésekor. A rendező elég ostoba ötleteként festőállványát tolva, a távozó udvaroncok között furakodva érkezik a színre Agache, a férfikórus ellenérző gesztusaival kísérve. Molnár ehelyett egyenesen földre esik, mintha Rigoletto lenne az első felvonásban, az egyik udvaronc meg is csapkodja, mint egyes rendezésekben a bohóc púpját szokásos. Darab és figuraidegen színpadi akció. Meggyőződésem, hogy Molnár magát színpadi zseninek gondolja, aki mindent tud, és akinek mindent szabad. És tényleg: hagyják neki ezeket a színpadi képtelenségeket, ezt a műtől és komoly színháztól idegen ripacsériát. Pedig nem támogatni kellene, hanem tűzzel-vassal irtani. (Életemben először Molnárt egy visszafogott, takarékos mozgású, gesztusaiban és reakcióiban átgondolt Sharpless alakítás kapcsán méltattam, akkori eszköztára mindenben eltért a maitól. Valószínűsítem, hogy hangi problémáinak feltűnésével váltott irányt, és kompenzálva ment el egy tűrhetetlen és vállalhatatlan felé. Nekem úgy tűnik: visszafordíthatatlanul.)

A négy összeesküvő jól teljesíti feladatát, különösen az első szereposztás két basszusa, Cser Krisztián és Cserhalmi Ferenc csillogtatnak jelentős hangi erényeket, sötét színekkel ellensúlyozzák figurájuk rendezői értelmezésének olykor vígjátéki jellegét. Gábor Géza és Kőrösi András szolidabb produkciót nyújtanak hangban, viszont játékban közelebb állnak a Verdi által elképzelt két intrikushoz.

Mindkét szereposztásban megoldatlan, súlytalan Silvano szólama. A szerepet egykor ígéretes fiatal basszbaritonok énekelték, az opera video- és lemezfelvételeinek baritonjai ma Pesten nyugodtan Renatók lehetnének második szereposztásban. Füle Máté és Erdős Attila énekléséről ez a legjobb akarattal se mondható el: az egyik mindenkori gyenge hangján énekel, a másik próbálkozik ugyan azzal a színpadi tehetséggel, melyet az Operettszínház Kékszakálljában egyértelművé tett, de hangi értelemben teljesen eredménytelenül. Verdi még kis szerepben sem az ő világa.


9219 Klára 2018-04-23 19:10:38 [Válasz erre: 9217 parampampoli 2018-04-23 17:29:34]

A  mai rendezőket nem nagyon "zavarja" koncepciójuk megvalósításában, hogy az opera eredetileg, eredendően nem arról szól, amit ők beleéreznek. Lényeg az önmegvalósítás.


9218 NagyLenke 2018-04-23 17:51:40

Ez az igazi újragondolás: hogy barátja és szerelme, akik életben maradnak és hogy élhessenek békében egymással, ezért Gustavo inkább hazudik. Neki már úgyis mindegy, megteheti ezt a nagylelkű gesztust, Amelia meg elszámol a saját lelkiismeretével, ahogy akar.


9217 parampampoli 2018-04-23 17:29:34 [Válasz erre: 9216 tiberio 2018-04-23 16:45:33]

Pavarottinak ezzel a megállapításával nem tudok egyetérteni. A zenében ez benne van ugyan, de a szövegben nem, sőt: Riccardo halálakor megesküszik Renatónak, hogy szerelme tiszta volt, annak felesége becsületén nem esett folt. És minden -- korábbi, normális rendezésben -- a szerelme kettős még csak egy csókkal se végződött, Riccardo állt Amelia mögött, és büszkén kihúzta magát szerelmi hódításának tudatában. Itt Pesten most lenge ruhában ágyba bújatják őket, teljesen félreérthetetlen szituációban, totális ellentmondásban a zárójelenet szavaival.


9216 tiberio 2018-04-23 16:45:33 [Válasz erre: 9208 telramund 2018-04-23 11:34:47]

Pavarotti is a Trisztánhoz hasonlította, kiemelve a szerelmi kettős csodásan csúcsra futtatott szenvedélyességét. Azt mondta, ha nem jelenne meg a végén Renato, a felesége és Riccardo között bármi megtörténhetne. Bármi!

Egyébként én is nagyon szeretem ezt a darabot, de Sümegi Eszter nekem annyira nem Amélia, hogy inkább kihagyom. Nem beszélve arról, hogy Fekete Attila majd megsüketített a Boccanegrában. Nem kockáztatok. :)


9215 ladislav kozlok 2018-04-23 16:28:15 [Válasz erre: 9214 ladislav kozlok 2018-04-23 16:17:19]

jav. PIERO CAPPUCCILLI 


9214 ladislav kozlok 2018-04-23 16:17:19 [Válasz erre: 9209 telramund 2018-04-23 11:38:16]

Nálunk is volt egy jo Allarcosbál - 80-nas évek végén és a kilencvenes évek elején. Ondrej Lenárd vezényelt, Rybárska, Jenisová, Kirilová és Peter Dvorský,no meg a nagy CAPUCILLI.


9213 telramund 2018-04-23 14:56:32

A bömbölés nem rendezés függvénye.Elmegy  a verista operák egy egy részében ,de ott is ,ha állandó üvöltés van idgesítő.Verdinél azonban nagy dallamíveket kell énekelni pontosan a jelzéseket betartva és így  kifejezi  az ének az érzelmi viszonyokat.Rendezés ide,rendezés oda .


9212 Fabricius 2018-04-23 14:24:24

A rendezés olyan amilyen, bő jelmezekbe, hosszú copfos fürtös parókákba bújtatva a szereplőket. Értelmezhetetlen szituációk, darab idegen megoldások! Kár! Ha az énekeseket vesszük, messze Agache vezeti a mezőnyt! A különlegesen szép orgánum remekül érvényesül Verdinél, énektudása páratlan, de az sem mellékes, hogy jól láthatóan és érezhetően ő az, aki érti a szöveget. 


9211 david28 2018-04-23 13:39:40 [Válasz erre: 9205 IVA 2018-04-23 06:57:33]

rendezéssel kapcsolatban egyetértek, ugyanezek voltak a problémáim, én azonban szeretem ezt az operát, végig izzik az egész és nagyon kifejező a zene. Mivel nem verista opera, nem feltétlen kell benne keresni a realista karakter-kidolgozást, én azonban azt gondolom, hogy jó színészi játékkal és értő rendezéssel ezeket is meg lehet jeleníteni, a zene mélysége az egész opera katartikus, feszült sötétsége abszolút lehetővé teszik ezt. Az énekesekkel kapcsolatban eltér a vélemény.

Én pont Sümegit éreztem eleinte erre a szerepre kevésnek, a hangja nem drámai szoprán, mondjuk hogy spinto, de akkor is inkább erősen a lírai felé mozdulva és nála pl pont a mély regiszterrel volt bajom, pláne hallva (az akkor még szerintem szintén inkább spinto) Lukács Gyöngyi Ameliáját... a harmadik felvonása mondjuk, hogy meggyőzött. A karakterformálása is kevés volt nekem, ahogy Fekete Attiláé is, aki néha tényleg túlzottan bömböl, de azt gondolom, hogy ebben a rendezésben minden szereplő egy kicsit gúzsba volt kötve és nem tudtak kibontakozni se az egyéni, se közös jelenetekben, így maradtak a jól bevált, begyakorolt biztonsági bravúrok.

Szemere Zita nem nagy hang, de kiválóan hozta a karaktert, nekem adott pluszt az alakítása. Agache akkorát énekelt, hogy a ház leszakadt, szerintem is jó, hogy van egy ilyen drámai baritonunk, hozzátéve, hogy a lírai baritonok és a baritenorok között is van jó énekes, őket sem kell leértékelni. A drámai hangnak mások az erősségei mint a lírai hangoknak, ennyi.

Fodor Bernadett mély regisztere nagyon is jól szólt, ő egy drámai mezzo, nem alt és pont eléggé sötét a hangja így is, csak szerintem megszokhattad, hogy sok énekesnő ráerősít meg sötétít a mellhangoknál, ez azonban csak annak áll jól, akinek van egy Obraztsova, Barlay vagy Deniece Graves típusú már majdnem altos, erős mellhangja, a többieknél "gurgulázásnak" hathat, így nagyon is jó volt, hogy Fodor Bernadett a természetes hangján énekelt, épp elég robosztus és sötét az úgy is.


9210 Héterő 2018-04-23 12:20:24 [Válasz erre: 9205 IVA 2018-04-23 06:57:33]

...a király iránti szerelmét vigye a lepedő síkjára.

Kedves IVA, ezért a mondatodért megérdemelnél egy momus-Pulitzer díjat!
Negyedórát nevettem. :-)


9209 telramund 2018-04-23 11:38:16

Van aki Svéd Sándort isteniti,nekem megfelelt Bruson ,Cappuccilli is.Előbbi a vulumenével ,utóbbik a pedig a kifejezésükkel taroltak.És ez a z Álarcosbálban nem mellékes.Egyébként Svédet élőben többször hallottam és nem lemezek alapján véleményezem.Sokszor igen sporolósan énekelt.


9208 telramund 2018-04-23 11:34:47

Az Álarcosbál Verdi Trisztánja nagy kedvencem .Rengeteg előadást láttam ,sőt erre is volt jegyem,de azt még tavaly vettem.Ez az opera a nagy érzelmekről és nem a nagy hangokról szól!.Így  a beírások alapján nem maradtam le semmiről és maradnak a régi élő Álarcosbálok emlékei.Bizony nagyon nagy nevekkel..


9207 Pristaldus 2018-04-23 09:12:10

Pedig de jó lenne, ha újra lenne nekünk egy Svéd Sándorunk a mostani hangtalan, énekelni nem tudó baritenorok helyett! 


9206 Edmond Dantes 2018-04-23 08:54:10 [Válasz erre: 9198 parampampoli 2018-04-22 13:20:54]

Úgy látszik, nincs szerencsénk egyik kedvenc Verdimmel: az 1965 körüli felújítást még nem láthattam, de hiszek a különben óvatosan udvarias Abody Béla lesújtó kritikájának. Már láttam (nem is egyszer), de -Ferencsik remek vezénylését leszámítva- nem szerettem az 1973-as felújítást, színpadilag sem és -Komlóssyt majd Jablonkay Évát leszámítva- az énekes szólistákat sem. Később sem csinálhattak túl maradandó produkciókat a Ballóból. Legutóbb a szegedi Dóm-téren pedig a Katarina Witt-bál...nem folytatom. Kétségtelenül nem lehet könnyű feladat színpadra állítani ezt az operát, mert nem elég "csak" kottahűen elénekelni és "lejárni", de biztosan van jobb a mostaninál. Kihagyom.


9205 IVA 2018-04-23 06:57:33 [Válasz erre: 9201 IVA 2018-04-22 21:54:07]

Az álarcosbál (felújítás premierje) – 2018. április 21.

Nem kedvenc operám Az álarcosbál – ez rövid és pontos vallomásom. Nem örültem az előfüggönynek, aztán nem örültem a szcenírozott előjátéknak.
Előzetes értesülésekből számítottam Giuseppe Palella rendkívül igényes és különleges jelmezeire. Tiziano Santi díszletében a háttérfalak egyszerűsége, színárnyalatai tetszettek. Igen távol ültem a színpadtól, ahol a jelmezek mívessége, számos apró részlete nem érvényesül, de a teljes látvány festőisége annál inkább. Képgalériát szívesen nézegetnék az előadásról – gondoltam magamban –, működésében és értelmezési feladatként azonban rémálomnak bizonyult az egész előadás.
Ahogy lejjebb írtam, mindazzal, amit Parampampoli fórumtárs részletesen leírt Fabio Ceresa rendezéséről, tökéletesen egyetértek. Nem látom értelmét, hogy ismételjem más szavakkal, legfeljebb néhány gondolatom kifejtésének nem állhatok ellen.
Nem kedvenc Verdi-operám Az álarcosbál, mint írtam, és ahogy ment előre az előadás, már-már azon kaptam magam, hogy nem is szeretem. Persze azért láttam és hallgattam már szokszor. Megnéztem a felújításokat, új betanulásokat és beállásokat, vendégművészek fellépését, és valamikor, időnként csak azért, hogy Sudlik Máriát lássam-halljam egyik legjobb szerepében. Neki könnyebben elnéztem, hogy a darab hősnője (számomra főszereplője, hiszen ő a drámai szoprán) mennyire buta nő.
Ezen a premieren azért nem szerettem a darabot, mert mentek egymás után az áriák, együttesek, amelyek Verdit, a nagy mestert – ám nem a biztos ízlésű művész-zsenit – igazolják, de sehogyan sem akar létrejönni a dráma. A zenei dráma sem, de ami a színpadon folyik, az állandó hiperaktivitás, az ötletkavalkád, számomra nem is színház. Még csak nem is rossz színház. Hogyan higgyem el, hogy a színpadon egyes személyek nem vesznek észre dolgokat, amikor és a karzat távolából látom azokat?
Legborzalmasabbnak persze (hogyan fejezzem ki magam, hogy ne is pazaroljam a magam szavait?) az „akasztófadombos cuccot” találtam. Biztosan nem csak egyféle megoldás létezik ennek a jelenetsornak a megrendezésére, amelynek jellemzője egy félelmetes helyszín éjfél tájában, ahol egy különben is feldúlt lelkiállapotú nő vívódik a veszélyekkel és az önmagától való félelemmel. Aztán a szerelmespár. Hol marad ezeknek a jeleneteknek az intimitása és feszültsége, ha ezúttal nem egyedül vannak?
Olyan fazonú ágyak sokaságát látjuk a színpadon, amilyen a királyé volt az elején (már ott sem tetszett). Szabadban levő hajléktalan-telepre tippeltem, amelyben ágyakat adnak ki pároknak. Még szerencse, hogy az ópiumbarlang-jelleg már nem jutott el látóidegeimig és felfogó képességemig. Csupán az, hogy Amelia milyen otthonosan veti le cipőjét és telepszik be az egyik ágyba. Milyen zavartalanul, gátlástalanul énekli el kettősét Richard gróffal Gustavo királlyal. És ezek után még arra számít, hogy ártatlannak, tisztának fogják hinni…
Ezt a rendezői ötletet csak egyféleképpen tudnám értelmezni. Ulrica tisztességes pszichiáterként az javasolta Ameliának, hogy a király iránti szerelmét vigye a lepedő síkjára. Van precedens arra, hogy a plátói szerelem a testivé válásban, kivált nem kellően kulturált körülmények közt, csalódást hoz és elhal.
Az operatörténet tárgya, hogy Az álarcosbál meséjéből mi történt meg valójában, és mi az, amit Scribe, majd a librettisták adtak hozzá, hogy a romantikus opera fő tárgya mégiscsak a szerelem legyen. Annyi bizonyos, hogy a címadó álarcosbál a történetben arra szolgál, hogy a királygyilkosság, illetve a három főhős tragédiája egy oldott, látványos, mozgalmas képben történjék, dramaturgiai ellenpontozással. Valójában ebben a jelenetben kezdtem volna átadni magam a darabnak, bejutni végre a(z itt már zseni) Verdi bűvkörébe, amikor a színpadon megtörtént a bálterem-leválasztás, vagy minek nevezzem, a politikai és szerelemféltési gyilkosság zavaros kamarajelenetté silányítása.

Amikor a Gustavót alakító Fekete Attila énekelni kezdett, az volt az érzetem, hogy mikroporttal dolgozik. Ez persze nyilván érzéki csalódás, és dicsérheti az Erkel Színház kiváló akusztikáját is. Lehet, hogy örülni kellene annak, hogy végre vagy egy ilyen kétségtelenül nagy tenorhangunk, de sajnos minél nagyobb, annál kevésbé sikerül megbarátkoznom vele. Hajlamosabb vagyok a barátkozásra Alexandru Agache baritonjával, de túlságosan azzal sem boldogulok. A „svédsándoros” hangadástól sosem ájultam el (talán csak Faragó András éneklésében szerettem), Agache szép színű hangjának képzésében számomra van valami nyerseség.
A Sümegi Eszteré viszont egyik kedvenc hangom, számomra csaknem tökéletesen énekelte Amelia szólamát. A pianókat a nagy szerelmi duettben és a fináléban – ennek az előadásnak az egészében – könnyen elengedem. Ha valamit mégis hiányolok, az a vokális alakítás nagy formátuma. (Az OSZMI hiányos adattárában meglepődve láttam, hogy Sümegi már 1992-ben énekelte Amelia szerepét Győrött.)
Noha szerettem Komlóssy Erzsébet és az ebben a szerepben excelláló Szirmay Márta Ulricáját is, úgy tűnik, az az elvárásom, amelyet Tiszay Magda utolérhetetlen lemezfelvétele támaszt, sosem teljesülhet. Fodor Bernadett hangján is működik a szólam, de nem kellő fénnyel, a mély regiszterben még kevesebbel, és kisebb erővel is. Szemere Zita éneklésével és színpadi létével is nehezen barátkozom, Oscar-alakítása nem jelent ebben mérföldkövet.
Az est érzéki örömét az összeesküvők, Samuel és Tom, illetve Horn és Ribbing alakítói, Cser Krisztián és Cserhalmi Ferenc éneklése nyújtotta.
Nem vagyok elkeseredve, amiért a másik szereposztás elődására nem törtem magam jegyért, és most már hiába is törném. Valószínűnek tartom, hogy Az álarcosbál 2019. júniusi előadása sem az az alkalom lesz, amikor egyúttal az újjászületett Operaházban szeretnék gyönyörködni.


9204 Beatrice 2018-04-22 23:25:15 [Válasz erre: 9201 IVA 2018-04-22 21:54:07]

Nekem is ópiumbarlangnak tűnt - ugyanabból a sorból nézve, de gukkerrel. (Hamarosan ebben a sorban nem is ülhetünk majd, mert kiveszik a normál jegy-és bérletértékesítésből, a "társadalmi igazságosság" jegyében.)

Értékelésetekkel egyetértek.


9203 takatsa 2018-04-22 23:23:01 [Válasz erre: 9202 Beatrice 2018-04-22 23:17:20]

Csak nem a Hangolón osztották ki ezt a nyereményt? :)


9202 Beatrice 2018-04-22 23:17:20 [Válasz erre: 9199 takatsa 2018-04-22 13:52:25]

Fél füllel hallottam, hogy a ruhatáros hölgy azt mondja valakinek, hogy a szerszám valami nyeremény volt.


9201 IVA 2018-04-22 21:54:07 [Válasz erre: 9198 parampampoli 2018-04-22 13:20:54]

„Egy városszéli opiumbarlanggal kevert kupleráj” – Mivel én az erkély utolsó előtti sorából nem láttam tisztán minden történést, a helyszínt városszéli hajléktalantelepen működtetett kuplerájnak véltem.
Ezt az apró eltérést leszámítva minden gondolatod minden szavával tökéletesen egyetértek, kedves Parampampoli. (Sajnos!) Nem is tudom, mi a tehetségtelenség alattomosabb megnyilvánulása: ha lila gőzös „korszerű értelmezésbe” rejtik, vagy ha a közönség (a mélyen lenézett közönség) kedvére képzelt, igényes látványba csomagolják.


9200 bermuda 2018-04-22 14:05:58 [Válasz erre: 9198 parampampoli 2018-04-22 13:20:54]

Brávo, kedves  Parampampoli!! Tegnap előadás után egy kedves ismerősőm felháborodva hívott fel s az általad leirtakkal teljesen megegyező kritikával illette a premiert,  Köszönöm, h. leírtad, egyik kedvenc operámról szomorúan olvastam írásod.


9199 takatsa 2018-04-22 13:52:25 [Válasz erre: 9198 parampampoli 2018-04-22 13:20:54]

Kedves ppp,

sokmindenben igazad van (mint mindig), de kérlek, ne legyél ennyire mérges, ez az előadás azért mégis jobban emlékeztetett az opraelőadásokra, mint a mostani rendezések általában. És pl. a harmadik felvonás díszlete igazán szép volt.:)

Nagyon várom a beszámolód második részét, mert a lényeg azért mégiscsak az, amit a fül hall és nem az, amit a szem lát. Én sem értettem a nyitóképet, de azért megkérdezném, kinek a festménye ez, én az előadás alatt Cavaraggio-ra tippeltem, de biztosan nem az. Számomra volt egy másik talány is: a harmadik emeleti ruhatárban egy óriási ágvágó árválkodott a fogasra akasztva. Kiváncsian vártam, hogy kié lehet ez a szürrealista eszköz, és legnagyobb meglepetésemre egy apró, szemüveges néni tipegett érte az előadást követően. Számomra ez volt a legnagyobb meglepetés.


9198 parampampoli 2018-04-22 13:20:54

ÁLARCOSBÁL PREMIER (1. rész)

Van Gálvölgyinek egy remek jelenete: öreg, reszketős bácsi áll a hentes pult előtt, párizsit akar venni. Az eladó kérdezi: milyet parancsol? Mert van ilyen meg olyan ízű. Hát PÁRIZSI ÍZŰ PÁRIZSIT –feleli. És hiába kínálnak neki akármit, ő párizsi ízű párizsit szeretne. Valahogy így van ezzel az operaközönség is: opera szerű operát szeretne látni. „Előadás ízű előadást.”

Megjósolom, hogy épp ezen okból ennek az Álarcosbálnak jelentős közönségsikere lesz, ahogy a tegnapi premieren is, de az egykori nagy premierekhez képest hatalmas, többszöri függöny előtti meghajlásos sikert  nem aratott. A siker elsődleges oka éppen az, hogy az előadás egészen úgy néz ki, mint egy operaelőadás: gyönyörű jelmezek és díszletek lepik meg az ilyen stílusú előadásoktól már elszokott nézőt. Ilyen értelemben ez a produkció, és abban benne ill. külön a rendezés nem olyan inzultus Verdi operája, zenéje és szelleme iránt, mint volt Galgóczy Trubadúrja vagy Anger Traviatája – sokkal ravaszabbul, kevésbé nyilvánvalóan, de nem kevésbé felháborítóan rejti el merényleteit a szerző iránt egyrészt, önnön tehetségtelenségét és alkalmatlanságát másrészt.

Amikor felmegy a függöny, Krisztus levételét ábrázoló hatalmas festmény tűnik fel, végig megtartva előfüggöny szerepét. Kérdés ebből következően: MIÉRT? Mi köze van Krisztus képének az Álarcosbál merőben politikai történetéhez, amely a III. Gusztáv svéd király elleni merénylet történetét dolgozza fel, egy, a valóságban nem létező, szerelmi szállal megspékelve. Reméltem, hogy a szimbólum értelme az előadás végére kiderül.

Mi a baja ennek a rendezésnek tulajdonképpen? Az, hogy az ifjú olasz rendező, Fabio Ceresa, aki a hírek szerint valami rendezői versenyen első díjat nyert egy modern opera rendezésével, semmit nem tudott kezdeni Verdi remekművével. (Jelena Obrazcova mondta egy interjúban, hogy a rendezők azért duzzasztják fel a színházak műsorát modern darabokkal, mert senki se tudja, hogy kell rendezni, senki nem ismeri azokat, így a „tehetséges” rendező nyeregben érzi magát.) Az álarcosbált azonban ismerik, ismerjük páran, így elég egyértelmű, hogy a rendező a világon semmit nem értett meg sem a történetéből, sem a benne megfogalmazott férfibarátság, sem a szerelmi háromszög drámájából. Megkockáztatom: gyakran olyan, mintha a szöveget magát sem értené, ami azért furcsa, mert egy olasz rendezőtől annyit minimum elvárhatnánk, hogy értsen olaszul. Erre a legjobb példa az első felvonás, amelyben Oscar bejelenti a király érkezését („S’avanza il Ré!”), aki amúgy első perctől a színpadon van, és nem ő vonul be a rá várakozó udvaroncok közé, hanem azok az ő hálószobájába. (!) A nyitányban először, majd többször megjelenő álarcos fekete és fehér angyal, amely megelőlegezi Gustavo tragikus sorsát, érdekes motívum lenne, kár, hogy nem eredeti. Az 1984-es genfi Álarcosbálban ugyanez a megoldás már előkerült, igaz, ott sokkal jobban és érthetőbben, hatásosabban, bár kevésbé szájbarágósan kidolgozva. Egyébként Ceresa és szcenikai munkatársai nagyon jól ismerhetik a genfi produkciót, az első és harmadik felvonás színpadképe szinte egy az egyben azt másolja.

Gustavo szobájában egyébként érdekes dolgok történnek ezek után is: például Oscar lerántja a főbíró parókáját. Ez szintén nem új ötlet, más produkcióban is többször láttam már, az azonban teljesen új és nagyon „eredeti”, hogy Oscar és apródtársai ezek után a főbírót a király baldachinos ágyába is bedöntik. Ennek megítélésére előbb ajánlom elgondolkozni annak valószerűségén, hogy bárki bárkit is megforgat egy király ágyában, annak jelenlétében.

Az ilyen és hasonló „kiváló” ötletekkel percenként bombázza rendezőnk a művet és a közönséget, ezek számbavételére nincs se kedvem, se időm. Aki akarja, menjen, és nézze meg az előadást. Konklúzióm mindezekből az, hogy a rendezőnek csak saját képtelen (társalgásban idiótának nevezem őket) ötleteit rendezte meg, ahelyett, hogy a szereplők kapcsolatrendszerét dolgozta volna fel, előbb agyban, aztán a színpadon. (Ez évek, sőt évtizedek óta hiányossága a modern rendezéseknek, és le kell szögeznem, hogy bár általában nem vagyok Anger rendezéseinek nagy barátja, az ő Köpeny-rendezése volt hosszú évek óta szinte az egyetlen kivétel.) Erre azonban ifjú olasz titánunknak már nem maradt ideje, energiája, de gyanítom, szándéka se igen volt rá. Neki a fontos az volt, hogy minden áriát, duettet, tercettet vagy ennél nagyobb együttest szétmozgasson, lehetőleg azzal a szemponttal, hogy a közönség még véletlenül se figyeljen arra, ami az operában egyedül fontos: az énekesre. Tulajdonképpen nem kegyelmezett senkinek: ugyanúgy szétveri Gustavo Tengerészdalát, mint az utána következő Kacagókvintettet, azzal, hogy Ulrica tribünjét kétszer átvonszoltatja a színen, mint Amelia áriáját, akit alatta három kínai hölgyemény (a Turandot két szolgálólánya barátnéjával kimenőn van egy másik operaházból ??) vetkőztetni kezd. Még szerencse, hogy a kalap, a köpeny és a cipő után a folyamatnak vége szakadt, így a valóban pikáns részektől már megkíméltek mindannyiunkat.

Az első és a harmadik felvonás „csak” ilyen értelemben fatális és darabidegen melléfogás, a második felvonás azonban több ennél: ha enyhén akarok fogalmazni illogikus idiotizmus, ha szigorúbban, botrány és aljas pofon Verdinek. Hogy a mű egészében sem érintette meg Ceresát, hogy nem értett meg belőle semmit, az az eddigiek alapján is kb. világos volt, de a 2. felvonás megoldása teljes egészében döbbenetes, felfoghatatlan, és a maga nemében undorító. Az Akasztófák dombja a város szélén, ahova Ulrica a varázserejű füvekért küldi Ameliát nem más, mint egy városszéli opiumbarlanggal kevert kupleráj. (Fű – fű, gondolhatta a rendező.) Itt találkozik Amelia és Gustavo, hogy az operairodalom legcsodálatosabb szerelmi kettősét, a tiszta és nemes szerelem talán leggyönyörűbb zenei megfogalmazását egy baldachinos ágyban, ópiumpipát szippantgatva énekeljék és játsszák el. Nem is akarnám ezt tovább magyarázni: oly abszurd és gusztustalan, minden ihletet és nemességet elpusztító, lemészároló kép, hogy tényleg azt kell mondanom, amit egy címlapos kritikában nem írnék le, de itt igen, hogy Fabio Ceresa ezek után azt érdemelné, hogy valaki úgy ülepen rúgja, hogy repüljön, mint a győzelmi zászló.

A szerelmi szál valódi kidolgozottságánál még nagyobb hiányosság a másik alapkonfliktus: Renato dupla csalódása, barátjában és feleségében egyaránt. Renato figurája egyébként teljesen hidegen hagyta a rendezőt, azon az egyetlen ötleten kívül, hogy ebben a rendezésben nem titkára, hanem udvari festője Gustavónak. Ezért az első áriát, a férfi barátság gyönyörű zenei megfogalmazását egy portrét festegetve kell énekelnie, a zenével és a szöveggel is teljes ellentétben. Nincs megkomponálva, a megfelelő hangsúllyal az Ulricához érkező Renato megjelenése se, és általában a rendező mindent elkövet, hogy a bariton főszerelő ki ne tudjon emelkedni a tömegből. A második felvonás záró együttesében, amelyben egyértelműen Renato a főszereplő, elzengve emberi tragédiáját, a rendező egy sámlira ülteti, miközben a kórus és a két összeesküvő különféle bohózati jeleneteket ad elő mögötte és körülötte. A szobajelenetben a három részes nagyária első harmadában („Alzati!”) a földre ülteti, Amelia pamlaga mögé, a középső részben („Eri tu..”) egy festmény mögé állítja, jó hátra, hogy a szólam lehetőleg ne érvényesüljön. Csak a harmadik részben („O dolcezze perdute”) jön előre, hogy végül a közönség azt kaphassa, amiért jött: Verdi dallamát pazar megszólaltatásban. Tulajdonképpen nagy szerencse, hogy Agache a szereppel való évtizedes kapcsolata okán álmából felébresztve is képes arra, hogy Renatót eljátssza és megszólaltassa, így bármennyire is megtett a rendező mindent, hogy ez ne sikerüljön neki: sikerült.

A teljesen kidolgozatlan jelenetek közé tartozik a sorshúzás jelenete. A szöveg szerint a három nevet egy urnába teszik, amelyik itt és most egy szűkszájú váza. Ebből senki csipesz nélkül ki nem tudna húzni semmit. Elmarad a zeneileg is, dramaturgiailag is oly tökéletesen megkomponált jelenet, a cédula kihúzása, átnyújtása, felolvasása, a zenébe írt hatalmas szünetekkel, melyek alatt a nézők lélegzetüket visszafojtva várják az eredményt. Teljes képtelenség az utolsó kép megoldása is. Gustavo nagyáriája alatt az apródok ki-bejárkálnak, majd alighogy feltárul a báli kép, pompás jelmezkollekcióval, nyílt színi tapsot aratva, ismét falak ereszkednek le, hogy Gustavót és Ameliát a király hálószobájába zárják, kettesben. Valaki, ha más nem, hát a karmester szólhatott volna a rendezőnek, hogy a zenében egyértelműen az van írva, hogy a találkozásnak a bál forgatagában kell megtörténni, ott kell egymásra találniuk, végig a báli zenével kísérve, és hogy éppen a fájdalmas báli zene fokozatos elhalkulása készíti elő a gyilkosság utáni haldoklási jelenetet.

Ami pedig ezt a gyilkossági jelenetet illeti: nos, az már maga a kabaré. Renato egyedül zavarja meg a szerelmesek találkozását, a történelmi hűségnek megfelelően pisztollyal, de nem süti el. Hosszú ideig Gustavo hasának szegezve tolja maga előtt, az hátrál fokozatosan, míg valaki a színfalak mögött el nem süt egy másik revolvert. Az egész oly komikus és groteszk, hogy nem csak én, hanem körülöttem jó néhányan is hangosan felröhögtek. És innen már hiába minden, mert ilyen előkészítés után nem hat a csodálatos finálé sem. Annál inkább sem, mert abszolúte nincs kidolgozva Renato lelkiismeretfurdalása, rádöbbenése tette teljes értelmetlenségére, miután elolvasta a Gustavo által átnyújtott papírt. Hiányzik, egyébként nem csak itt, hanem az egész darabból a király és Oscar apród bizalmas kapcsolatának megjelenítése, amely más rendezésekben oly emberi és megrendítő módon kulminál a búcsú pillanatában. Hogy itt, éppen ebben a csodálatos fináléban sem állt a helyzet magaslatán a karmester, már a dolog zenei részéhez tartozik. Arról pedig majd holnap írok, miután ma megnéztem a második szereposztást is.

Addig maradjunk annyiban: az Operaház ismét elpuskázott egy nagy lehetőséget, hogy egy csodálatos, igazi közönség kedvenc operát megfelelő előadásban mutasson meg. Sok ostoba ötlet, távol Verditől, de olyan távol, mint Ég a Földtől. Sok hűhó semmiért.

Hogy mit keres az előfüggönyön Krisztus levétele a keresztről, arra a legkevésbé sem kaptunk magyarázatot.

 

 


9197 telramund 2018-04-22 11:08:06 [Válasz erre: 9195 takatsa 2018-04-22 00:15:39]

Jelenleg az Operaház szopránjai között senki sincs,aki maradéktalanul, annak minden szépségében abszolválná a szerepet.Nem lehet össze -vissza mindent énekelni,mert előbb ,utóbb előjönnek kisebb  aztán nagyobb bajok.


9196 Matyus 2018-04-22 06:50:46

Most gyorsan csak annyit a tegnapi premierről, hogy a 2. felvonás bizarr megvalósítása egyáltalán nem tetszett. A jelmezek szépek, színesek, ezzel együtt nem mindenki mutatott jól bennük, és nem értem a kínai módit! Az énekesek közül a legprofibb, legszebb hangú, és világszinten is a Verdi szerepek legkitűnőbb tolmácsolója, Alexandru Agache tarolt a féltékeny férj szerepében! Rendkívüli átéléssel, arany hangon énekelt áriája után a közönség lelkesedése jogosan verte szét a házat! Fekete Attila ezúttal egyik, ha nem a legjobb szerepét kapta meg, egy- egy túlfújt hangot leszámítva nagyon jól énekelt. Amelia szerepében nem igazán fogott meg Sümegi Eszter. Nem hinném, hogy ez lenne az ő hangjának  megfelelő szerep, sokszor forszírozott, és az intenzív vibrátók egyre erősödtek, a legszebb frázisokat tönkretéve ezzel. Nagy felfedezés az alt Fodor Bernadett! Öröm volt hallani ezt a szép, homogén, sötét színű hangot. Cser Krisztián és Szemere Zita is kellőképpen abszolválták a szerepeiket. A karmester nagyon tetszett, színek és olaszos dinamika, szenvedély jellemezte a vezénylését. 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.