Pedig most készültem írni a tegnapi előadásról! Ott ültem, Boccanegra volt, és nem is akármilyen!
Haha, tényleg. Elnéztem az időpontot. Most már javítani nem lehet, a lényeg: tegnap volt.:)
"Simone Boccanegra, 02.03." = az ma lesz, külföldi vendégénekesekkel. Várjuk már ki...
Agache - Boccanegra fenséges énektudásának összes tárházát bemutatva, rendkívüli leckét adott abból, hogy hogyan kell énekelni!
Emlékszem a pályakezdő Palerdire, akkor még Érdi volt. És rendkívüli adottság
Minek kell mindent elvállalnia egy közepes basszusnak? Ide nekem az oroszlánt is: aki össze.vissza énekel mindent és még nem is akkora hang és tehetség, az bizony hamar megjárja. Egy Callas is gyorsan kiégett emiatt, akkor mit várunk Palerditől? Az utóbbi években néhány kivételtől eltekintve egy szerepet se tudott színvonalasan, nagyobb egyenetlenségek nélkül elénekelni! Szembe kellene már néznie ezzel.
Nem is lehetett könnyű dolga Palerdi Andrásnak átállni Fiescó szerepébe a tegnap esti Porgyja után - mely egészen más zenenyelvet, ritmikát, dallamvilágot igényel, csakúgy mint Szegedi Csabának sem, a Crown megformálása jelenthetett a Gershwin-operában, és másnap már Verdit énekelnie.
Simone Boccanegra, 02.03.: Egy változás volt a meghirdetetthez képest, Bretz Gábor helyett Palerdi András énekelt; siralmas volt. Pedig micsoda szerep... Negatív élmény Fekete Attila is, ez az ember minden szerepet egyformán ordibál. Kellemes csalódás volt Szegedi Csaba. A kórus most is csodás, a zenekar lagymatag, mint ahogyan mindig, egy közepes karmesternél. Azután mindenért a kárpótlás: A címszerepben Alexandru Agache. Egy fenomenális hang. Talán kicsit - legalábbis az én ízlésem szerint - kulturálatlan, és talán lehetne helyenként líraibb, de kit érdekel ez akkor, amikor hangja, mint egy áradó folyó, nemcsak a színház terét tölti be, hanem utat talál mindnyájunk lelkébe is. És ez persze az ő egyik legnagyobb szerepe, már fiatal kora óta, de talán most érett meg rá igazán. Az est másik fénypontja Amelia, Pasztircsák Polina. Személyében megvalósult a libretto: ma este egy angyal szállt le közénk.
Nem emlékszem, hogy a FroSch-ban gyerekkar is van. Csak mert a MüPa netes színlapján feltüntetik a Gyermekkar vezetőjének nevét is. A kórus szereplését viszont ma is (mint a hétfői Otello esetében) csak a betanítóval (Csiki Gábor) jelzik.
Rendező: Magyar Állami Operaház..
Tisztelettel jelentem, Az árnyék nélküli asszonyt ma NEM az Erkel Színházban, hanem a MÜPÁ-ban játsszák.
Hát ne igyunk előre a medve bőrére - ez a katasztrofális Traviáta és rossz címszereplővel szép házakkal ment idén is...... Igaz, hogy a Faustra meg lasszóval fogták már a nézőket a végén - pedig az még mindig kevésbé volt gáz, mint ez a Traviáta.
Nekem van egy olcsóbban eladó jegyem a 2018. április 22. vasárnapi Verdi - Az álarcosbál című opera előadásra az erkélyülés bal 5. sor 15. székére, ha esetleg valakit érdekelne.
Úgy látom, Az álarcosbál sorozata (amelyben 9 nap alatt lezavarnak 6 előadást) után az Erkel Színházat teletömték a modern hangzású Total Dance c. balettkalanddal, amelyek közül csak egy nyilvános, egyelőre titkolt szereposztással.
Az álarcosbál 6 előadása közül már csak a premierre van néhány jegy a III. emelet hátsó soraiba. Ez talán azt jelzi, hogy az Erkel Színház közönsége helyár-érzékeny. Ha kiderül, hogy valami ostoba rendezéssel lepnek meg bennünket, jövőre már nem lesz ennyire kelendő az előadás. Ha az Operába szánják, netán „újragondolt” helyárakkal, már csak a külföldieknek fog kelleni.
Jó érzékű műsorpolitikus legalább 10 előadást javasolt volna az idei műsorba.
A közönség szerette a szombati premiert. Még akkor is, ha fél órás késéssel kezdődött az előadás.Ókovács, a gondos gazda szellemes házigazdaként kommentálta a történteket. Kár cirkudszt csinálni, kedves feljelentő. Az opera független a bőr színésztől.
Van egy eladó jegyem a mai Porgy és Bessre, akit érdekel, üzenjen.
Én is úgy jártam, mint IVA, mert a Lukács - Agache páros előadására váltottam jegyet, de mégis a másik szereposztást kaptam! Részemről ambivalens érzések kavalkádja kísérte az előadást, amiben voltak szép pillanatok, de sok kérdőjel is, ami az énekesek énekesi és színészi teljesítményét illeti! Boross Csilla szép hanganyag, méghozzá sokkal szebb, mint egyeseké, akiket mindenféle szerepekben futtatnak, és olaszos színezetű is, összességében meleg, kellemes voce. A problémát a technikai megvalósításban éreztem, és ahogy IVA is írta, nem lehetett nem észrevenni, hogy nem tartja ki a hangokat, és nem csak a Tosca imájában! Voltak olyan részek, ahol egyértelműen levegő után kapkodott! Fekete Attilának viszont kitűnően fekszik a szerep minden része, a magasságokat még tovább is tartotta, mint kellene, és játékban is hiteles. A hiteles játék Fokanov Anatolijról már nem mondható el! Nem tudott meggyőzni, mint félelmetes rendőrfőnök, a figura, amit alakít másról szól, súlytalan, sokszor komédiába torkolló pojáca jellegű! Énekben még mindig elfogadható, igaz, hogy egysíkú. A zenekart sokszor hallottam túl hangosnak, de alapvetően hozták a megszokott színvonalat.
Változatlan az a véleményem,hogya közönség reakciója az esetek nagy részében nem a produkciónak,hanem az "ottlétnek"szól.Ebből egy előadás színvonalára következtetni nem lehet.(ld Bánk bán brrrrrr).Remélhetőleg ide is begyűrűzik, a közönség valóban produkciót ,teljesítményt a szintjén értékelő reakciója,mint az utóbbgi időkben a STOP-ban.Bizony az utóbbi időben legyen bármekkora nagy név elég lagymatag a közönség reakciója.Messze nincs 1o perces ,ovációs ünneplés kivéve ,ha valóban nagyszerű az előadás.
Tosca – 2018. január 18. és 25.
Miután a 2015/2016-os évadban két előadásban is láttam Nagy Viktor 1988-as rendezésének maradványait, ebben az évadban eredetileg nem terveztem a Tosca megtekintését csupa ismert szereplővel. Ugyanakkor, elejét véve, hogy A bahcsiszeráji szökőkút pár előadására minden jó helyet elvigyenek előlem bérletben, magam is váltottam bérletet, életemben először. Természetesen semmi ellenkezés sem volt bennem, amiért a sorozat egy Toscát is ad, jól jön az a léleknek bármikor, és örültem annak, hogy Lukács Gyöngyit ígérik benne.
Később a kifürkészhetetlen sors még egy Toscát tartogatott számomra. Rendkívüli helyár-kedvezménnyel sem néznék meg akármit, de (mint mondtam) egy Tosca jól jön bármikor. (Reméltem, nem csak nekem, ezért mindjárt barátokat is hívtam az előadásra, jó helyre.)
Ez, továbbá az Operaház szereplőváltoztatása az előzménye annak, hogy Lukács Gyöngyi Toscája helyett idén kétszer láttam a szerepben Boross Csillát, akit egy korábbi beszámolómban „egyszer nézős” Toscaként summáztam. Tehát két ízben is készültem a vele kitűzött szereplőgárdára, vagyis arra, hogy két egyforma előadást fogok látni, az elsőt a nézőtér jobb, a másodikat a bal oldaláról.
Mekkorát tévedtem ezúttal abban, hogy csaknem egyforma élményekre számítottam! A két előadás ugyanis legalább annyira különbözött egymástól, mint két eltérő szereposztású. Illetve annyira mégsem, mert Anatolij Fokanov Scarpiája jobbról is, balról is ugyanolyan volt, mint bármikor, és ez részemről, még ha nem rajongás is, mindenképpen dicséret. Engem lenyűgöz és tisztelettel tölt el (bár ez utóbbit művészetről szólva alamizsnának szánni is szokás), hogy ez a nem tudni, milyen idős énekes ilyen egyenletes színvonalú, jó Scarpiákat produkál; ahogy fiús karcsúsággal megjelenik, és valakinek a tekintélyt parancsoló, félelmet keltő hatásával. Hát még milyen lenne, ha mindez korszakot és atmoszférát keltő látványban történnék, és nem kopott volna ki körüle a rendezés!
A sorozat első estéje aligha volt jó napja Boross Csillának. Már belépésekor felidézte bő három évvel ezelőtti emlékemből a mozgáskultúra hiányát, amelyről teljes alakítása sem tudta elterelni a figyelmet. Úgy gondolom, ha valaki színpadi artisztikumában nem annyira azonos Tosca Floriával, mint a pályakezdő Sass Sylvia volt (persze még Oláh Gusztáv nagyszerű díszletében), vagy a pálya minden tapasztalatának vértezetében fellépő Pitti Katalin, annak tanítani kell egyet s mást a feladat tanítható részéből. Mert egyébként Boross Csilla játéka szerethető és mértéktartó. Ugyanez mondható el énekléséről is, a szép és kellő volumenű hanganyag elismerésével, nem elhallgatva, hogy levegője nemritkán éppen ott fogy el, ahol más énekesnők a hang kitartásával hitelesítik a Puccini által megfogalmazott érzelmeket. Ugyancsak elmondható, hogy Boross nem az a Tosca, aki a monumentális és roppant feladatot ugyan hullámzó színvonalon oldja meg, ám a Vissi d’arte „mutatványával” lekenyerezi közönségét. Mert éppen az ária csúcshangjára, majd annak pianóba ereszkedő lecsengésére fogy el ismét az erő. Az előadás így is színvonalas, csak éppen csalódást hoz azokéhoz hasonlítva, akiktől ismétlést követelt a közönség, vagy akiknek nem egy teljes előadás erőbeosztásában kell produkálniuk ezt az áriát, hanem lemezfelvételen, vagy korcertszámként a pódiumon.
Noha az igazán nagyok kényeztetését a második estén sem követte Boross Csilla „imája”, vokális alakítása (és az előadás egésze) „összehasonlíthatatlanul” (dehogyis: összehasonlíthatóan) jobban és szebben sikerült, mint az elsőn! Bár a levegővel való gazdálkodás, a koncentráció és a formátum hagyott még kívánnivalót, a hang telt és kiegyenlített színe, a dúsabb magasságok, a kifejezőbb éneklés és a felszabadultabb játék hatását mi sem jelzi jobban, mint hogy az énekesnő mozgása immár kevésbé tűnt zavarónak.
Hasonló minőségi különbséget mutatott Fekete Attila két Cavaradossi-alakítása. Az első estén is feltűnt ugyan, hogy a tenorista korábbi, jellemző törekvéséhez képest kevésbé forszírozza a nagy hangot, éneklése mégis hangprodukció maradt. Az utóbbi alkalommal ugyanez megtelt érzelmekkel, amelyeket a szólammal közvetíteni kell, és amelyek az énekes személyes megnyilvánulásának is tűntek. Ez a megváltozott minőség (vagy művészi állapot) mintha kölcsönösen hatott volna a szerelmespárt alakító énekesek teljesítményére, illetve hatott Kesselyák Gergely vezénylésére is. (Vagy fordítva.) A nagy (számomra túlcsorduló: a taps mellett hujjogások, visítozások) közönségsiker sem maradt el, annak (számomra túlcsorduló) fogadása sem.
Sajnos évadról évadra tovább kopik Vayer Tamás immár 30 éves, voltaképpen sohasem szeretett díszletének állaga és hatása. A Vágó Nelly jegyezte jelmezek az idők során nyilván módosultak, változtak, újabb és újabb énekesekhez igazítva. Boross Csilla II. felvonásbeli ruhájának jelenlegi verziója különálló műélmény.
Viszont nem figyeltem meg, mióta öltözik össze az első felvonásban Mario (halvány türkiz ingének árnyalatában) Toscával, mintha valami mai esküvő szereplői vagy páros divatbemutató modelljei lennének. Ezt az inget aztán a darab végéig láthatjuk a festőn, megformálója hol nadrágjába gyűrve, hol kívül hordva kísérletezik fizikai alkatával. Talán túlságosan megszoktuk a megkínzott hős vérének piroslását vakítóan fehér ingen. Az persze nem baj, hogy az előadás jelenleg lemond a (verizmustól különben nem idegen) naturalista látványról, viszont feltétlenül úgy gondolom, a levert Római Köztársaság forradalmár művészén jelmez lenne kívánatos, nem pedig olyan ing, amilyent éveken át méretre lehetett rendelni a FEDOSZ kirakataiban látható készletből.
(Második estémen kép- és hangfelvétel készült az előadásról. Remélhetőleg nem csak arról: hogy a legjobban sikerült részeket lehessen összevágni.)
Kitartóan érdeklődnék,látván az Álarcosbál hónapokkal előre eladott estéit,hogy ilyenkor van-é lehetőség még 2-3-4 előadást csinálni?Nyilván jó érzés a művészeknek is full ház előtt énekelni :)
Siebel - Pánczél Éva. A Kermesse-jelenetben látható, hallható.
Hoppá, micsoda kincs bukkant elő...:-)
itt van: Alexander Fegyin - Operabase
micsoda meglepetés Fegyin! Sokszor láttam Anyeginben meg Faustban. mi lehet vele? vajon énekel még? nagyon jó énekes
Gounod: Faust - részletek (You Tube)
Faust - Alexander Fegyin
Mefisztó - Begányi Ferenc
Margit - Pitti Katalin
Karmester: Medveczky Ádám
Rendezte: Szinetár Miklós
(Erkel Színház, 1989. 04. 11.)
Pristtaldus elismerő szavainak örülök. Végre valami jó hír is akad annyi balszerencse és oly sok viszály után.
Olyan fantasztikusan működik az opera, hogy a tegnapi előadáson kimaradt az ágyúdörgés, Cavaradossira pedig sokkal előbb tüzeltek a kelleténél! Legalább a főszereplők jól odatették magukat!
A Mandiner cikkének címe pontos.
Mandiner cikkének címe szerint:
Botrány az Operában: faji alapon tiltanák be a Porgy és Besst
Akkora volt a különbség a pénteki és a szombati Tosca előadás között, hogy azt hittem, hogy nem ugyanazt az operát látom! Sajnos a tegnapi nekem is nagy csalódás volt! Boross Csilla hangjának szerintem sem tettek jót a nehéz drámai szoprán szerepek, kifáradt és fakó hangon énekel. Fokanov pedig egy Scarpia bohóckodást ad elő! A legjobb Fekete Attila volt, de tőle is hallottam már sokkal jobban énekelni Cavaradossi szerepét.
A hangerővel tényleg nem volt baj, ezzel egyetértek, de a mai (01.20.) előadáson minden mással komoly problémák voltak. Kezdem Boross Csillával, akinek kedvéért elmentem erre az előadásra. Nagy várakozással tekintettem fellépésére, mert emkélekeztem arra a 2014-es csodálatos Tosca előadására (Cura, Kálmándi), amihez foghatót nemigen hallottam. Mit mondjak, nagy volt a csalódás, nem akartam hinni a fülemnek. Hangja a felső lágéban nemcsak bántóan, hanem néhol ijsztően éles volt, pianói pedig szürkék-vékonykák. Mi történt vele? Ez pillanatnyi indiszpozíció, vagy már széténekelte a hangját? A III. felvonásra aztán valamelyest összeszedte magát, de akkor már szinte mindegy volt... Fokanov bácsi derekasan helytállt, amíg bírta szusszal, de számára a halál most megváltás lehetett. Régebben sem tartottam őt valami nagy Scarpiának (apropó, hová tűnt pl. Perencz Béla??), de azt hiszem most már véglegesen eljárt felette az idő. És Fekete Attila? Hol van már az a karcsú ifjú, aki Wiedemann Bernadett oldalán olyan nagyszerűen énekelte Andrea Chenier-t? A hangja még most is meglenne, de azok a modoros allürök és ordibálások? Persze nem tudom, hogy a mostani választékból ki lenne jó Mario, de az biztos, hogy a 2014-es Cura nagyságrendekkel jobb volt. Már csak a pásztorfiúban reménykedtem - bár ne tettem volna. Úgy kezdte, hogy hamarabb belépett. De nem ám egy taktussal, hanem vagy 2 perccel (és ez most nem vicc). Lehurrogták, csöndben maradt, aztán - gondolom, inába szállt a bátorsága - előadott remegő hangon valami alig hallható vinnyogást. Nem is tudom, hogy voltam-e olyan előadáson, ahol a legnagyobb tapsot a karmester kapta, Keselyák és zenekara meg is érdemelte, mert ezen a napon értékelhető teljesítményt csak ők nyújtottak.
Csatlakozom az előttem szólóhoz, mert minden tekintetben rendkívüli előadást láttunk! Jelentős, komoly hangokat csúcsformában, frenetikus játékkal kitűnően szóló zenekarral! Tosca imáját még senkitől nem hallottam ilyen gyönyörűen, megrendítően, hosszan kitartotth hangokkal, mint Lukács Gyöngyitől tegnap este!
Csak úgy, fantasztikus, tényleg világszínvonalú Tosca megy az Erkelben! Agache, Lukács , óriásiak, de még Kiss B. is sokkal jobb, mint bármikor!
Minden külön (MÁO) közlemény helyett
Újabb szereplőváltozás a február 3-ai és 6-ai Simon Boccanegrában: a korábban meghirdetett és az operabase.ch oldalon most is feltüntetett Arturo Chacón-Cruz helyett MÁO honlapja szerint a fenti két előadáson Sergio Escobar énekli Gabriele Adorno szerepét.
A bunkó indexes esete az operával, avagy Black Lives Matter az Erkel Színházban
Apáti Bence vélemény-válaszírása az index jan. 17-ei cikkére operáról, Operaházról, Porgy és Bessről, kultúrharcról, genderlobbiról és egyebekről.
A lényeg a tuti: hangos a zenekar ,de nagyhangú énekesek bírják szusszal(meddig?)!Ma már jól indul a napom.Nem volt mikcroport és Hábetler helyzetet mentett,,ami feltétlen dícséretes,remélhetőleg hangja is volt.
Jól indult ma este az idei Tosca-sorozat, a szó szoros értelmében: Kesselyák a Scarpia-motívummal erőteljesen és szuggesztíven megadta a feszült alaphangot, amely, reméljük, kitart mind a nyolc előadáson át. Rosszul folytatódott, egy színpadi malőrrel, amely akár csúnya balesetet is okozhatott volna: az Attavanti-kápolna bejárata feletti címer lezuhant, és centimétereken múlott, hogy nem az Angelottit éneklő Cseh Antal fejére. A helyzetet Hábetler András mentette meg, aki már számtalanszor méltatott humorérzékét használva eljátszotta, hogy ez a dolog tulajdonképpen a rendezés része, majd kivitte a földön heverő címert a színpadról. A három főszereplőről és a többi énekesről részletesen majd több előadás ismeretében írnék, egyelőre annyi világos, hogy ez a nyolc Tosca olyan estéket ígér, amikor a főszereplőknek nincs szüksége mikroportra. (Még vannak ilyen szerencsés esetek is, szerencsére, bár egyre ritkábban.) A Boross-Fekete-Fokanov páros győzte a folyamatos harcot Kesselyák egyébként remekül játszó, de időnként túlságosan hangos zenekarával. A művet ezen az estén mintegy szimfonikus darabként értelmező karmester kitűnően szólaltatta meg a partitúra zenekari részeit, mintha ő maga is megörült volna, hogy végre olyan énekeseket vezényelhet, akik nem ismerik az Operaház fő jellemzőjévé vált volumen problémát. De voltak olyan részek, amikor tekintettel lehetett volna szólistái teherbírására is. Mintha megfogadta volna zsűritag társa és főigazgatója karmesterversenyen elhangzott tanácsát, hogy ne tisztelje túl az énekeseket. Azt azonban nem tanácsolta senki, hogy zenakarával fojtsa is meg őket !
Az Új Ember hetilap kulturális melléklete a Mértékadó magazin. Ebben olvashatunk most egy interjút Bakonyi Marcell operaénekessel, a Magyar Állami Operaház művészével, aki Gershwin Porgy és Bess című operájában Porgyt fogja alakítani. (A cikk címe: Egy élet fordulópontjai. A címlapon Bakonyi Marcell színes fotója. A cikk szerzője: Pallós Tamás. Megjelenés: 2018. január 21.)
Ebből a közölt hosszabb interjúból - melynek első részében szó esik eddigi operaénekesi feladatairól (többek közt Rossini: Rheimsi utazás – Lord Sidney – Pesaro-i Rossini fesztivál; Tallér Zsófia: Leánder és Lenszirom – Leánder; Vajda Gergely: A varázshegy; Weber: A bűvös vadász – Kaspar; Wagner: Rienzi - Müpa; Rossini: Sigismondo – Bad Wildbad-i fesztivál; Mozart: Titus - Innsbruck; Mozart: Don Giovanni – Leporello-Osló; Puccini: Bohémélet – Colline- Oslo; Erkel: Bánk bán – II. Endre) - idemásolom elsősorban az operabemutatóra vonatkozó részt.
- Eddigi pályafutásának kétségkívül egyik legjelentősebb vállalása a Porgy és Bess közelgő Erkel színházi bemutatója. Lényegében a húzások nélküli, teljes változat kerül színre, angol nyelven, hazai közreműködőkkel. Gershwin jogörökösei engedélyezték, hogy az afroamerikai közegben játszódó operát ezúttal fehér művészekből álló énekesgárda adja elő. A Porgy az Ön korábbi szerepeihez képest teljesen másféle stílust, hangvételt követel. „Klasszikus” énektechnikai szempontból, illetve énekesszínészileg nagy kihívás?
- Óriási lehetőség számomra. Mint ismeretes, világszerte szinte kizárólag fekete énekesek szólaltatják meg, Kifejezetten szeretem ezt az operát, régen is sokat hallgattam. Nagy feladat, mert a szöveg egyfajta speciális amerikai, charlestoni dialektust, szlenget idéz. Remek nyelvi vezetőt kaptunk a felkészüléshez, a darab betanulásához. Úgy érzem, jól fekszik nekem Porgy szólama. Alapvetően klasszikus hangképzéssel, „operásan” kell énekelni. Bizonyos részeit tekintve talán „broadwayes”, de ahogy mondani szoktam: nincs kicsi vagy könnyű szerep. Mindenre gondosan fel kell készülni, hogy az embert ne érje kellemetlen meglepetés. A végén például Porgy elbeszélése, majd a zárójelenet kifejezetten emberpróbáló feladat, és ritmikailag is bonyolult. Minimális húzással szólal meg a darab; ha jól tudom, a Lincoln Centerben „meghatározott és állandósított” formában, ez azonban igazából a karmester, Dénes István terepe. Mondhatjuk, hogy „összkiadás” lesz az előadás, de biztosan nem fog unatkozni a közönség.
- Mit mond az Ön számára e nehéz sorsú, mozgássérült koldus szerepe? Mennyire működik Porgy esetében az azonosulás?
- Porgy, ahogy pejoratívan emlegetik: „kripli”. A figura nálam idősebb, amit megjeleníteni, „áthozni” szintén kihívás. Ezen is sokat dolgozunk a rendezővel, AlmásiTóth Andrással. Sántaságából, élethelyzetéből fakadóan az őt körülvevő világra figyelő, érzékeny Porgy olyan igazságokat közvetít, amelyek felett az egészségesek, az átlagemberek elsiklanak. Látja az élet valódi értelmét, felismeri a fontossági sorrendet. Megfogalmazza, hogy nem a pénz és a gazdagság a lényeg. Merthogy milyen furcsa: az ember bezárja a háza ajtaját, soha nincs otthon, távol van szeretteitől, csak azért, hogy a pénzre, a még többre hajtson. Az egész darabot áthatja a hit: itt valójában mindenki az ígéret földjére vágyik, persze a maga módján értelmezve azt. E zárt közösség tagjai folyamatosan imádkoznak, várva, kérve, hogy jobbra forduljon a sorsuk. Porgy ezzel együtt nem megkeseredett ember. Elfogadta, hogy egyedül van, egyedül él és koldul. Aztán megismeri Besst, és úgy érzi, hogy megtalálta a szerelmet, amiben nem is bízott. A darab végén nagy csapás számára, hogy a befolyásolható, jobb és könnyebb életről álmodozó Bess elhagyja. De nem keseredik el: neki már nem kell más, csak a választottja. És a lehetetlen küldetést vállalva elindul, hogy megkeresse.
- A Porgy előadásai után milyen nagyobb feladatok várják?
- A szezon elején, szeptemberben volt az Erkel Színházban a Bánk bán – Vidnyánszky Attila által rendezett – baritonváltozatának bemutatója, amelyben ismét II. Endreként léptem fel. Ezt a produkciót október végén két előadás erejéig elvisszük New Yorkba, a David H. Koch Színházba. A távolabbi programjaim közé tartozik, hogy jövőre Sankt Gallenbe megyek, ahol a Rusalka Vodnikját (Vizi emberét/Vizi manóját) éneklem, csehül. Szép szerep, már nagyon várom, 2016ban, Nürnbergben egyébként már volt szerencsém a cseh nyelvhez, ott Janáček A holtak házából című operájának közreműködője lehettem. 2020ra pedig meghívást kaptam a madridi Teatro Realba, ahol Weinberg Az utas című operáját tűzik műsorra.
(Bakonyi Marcell tervei között szerepel még: Wagner: Tannhäuser - Reinmar; Beethoven: Fidelio – Don Pizarro; és Richard Strauss is nagyon vonzza…)
Házy Erzsébet és csak kormosra volt festve.Vihar egy pohár vízben!
Egy margitszigeti előadás (Porgy és Bess) 1991-ben..." a jogtulajdonosok előírásait szem előtt tartva." és "... a szerzői világjogok megtartásával mégis olyan produkció születhetett, melynek alkotói részint magyarok:..."
Itt éppen nem Boccanegrát énekli, hanem Paolo Albianit. 10 évvel ezelőtt, de a hangja nem volt akkor sem szebb. És a két szerep közt akkora a különbség, mint Amerika és Európa közt földrajzilag. Csak az Atlanti-óceán választja el őket. -:)
Marco Vratogna a Simon Boccanegra címszerepét fogja énekelni az Erkel Színházban.
Hát, ami a leendő Boccanegrát illeti, Scarpiának is elég borzalmas volt - a hivatkozott felvétel szerint legalábbis!
Engem nagyon érdekel, kérlek írj, ha még esedékes.
Ha már szóba került a Boccanegra...
A február 2.-i előadásra (Agache) van egy eladó jegyem az erkély 1. páholyba kedvező áron :)
Mostanában akadtam ama miniszoknyás, szaladó signorina egyik Carmen-előadásának részletére, és a szívem szakadt meg a minőség- és hitelességbeli különbség láttán-hallatán.
Biztosan nem fogod látni az „édeskés feliratozást” még további 100 évig. Ugyan, ki akad mára az Erkel Színház közönségében, és ki lesz ott olyan primitív tahó 100 év múlva, aki nem érti az olasz szöveget, különösen a századforduló költői nyelvezetét operaénekelve! Mármint a XIX. és XX. század fordulójáét.