Kedden több, mint  2/3-os ház volt ! Jó közönséggek! - Hagyjuk már az ekézést , helyette ajánlom az önkéntes közönségszervezést!!  

Hozzá kell még tennem, egészen nyilvánvaló hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel, erre jó bizonyíték az hogy az Opera képtelen megtölteni egy Puccini Manon Lescautnál a nézőteret; annyira nincs érdeklődés fél áron sem képes még fél házat sem produkálni, és nem ez az első eset és nem is a második. Ha az igazgatóságnak annyira fontosak a számok, kedden a kb 1500 székből talán 500-at sikerült eladni, azt is fél áron. HARMAD HÁZ, egyik legnépszerűbb opera új bemutatóját követő harmadik vagy negyedik előadáson. Ez nem esztétikai kérdés, ezek nagyon is konkrét tények, számok. Le kéne vonni bizonyos következtetéseket megfelelő helyen.

Lehet hogy amatőr vagyok, de azt meg tudom állapítani hogy az előadások színvonala borzalmas. Főzni sem tudok, mégis meg tudom állapítani hogy egy étel ehetetlen. Régebben heti rendszerességgel mentem Operába, egy évadban 30-40 alkalommal legalább. Az utóbbi időben már nem teszem, idén kb. ötszor voltam az Erkelben, kivétel nélkül minden előadás rossz volt amire elmentem. Lehetőleg mindent a Kocsár vezényel, hallgathatatlan énekesek és vállalhatatlan rendezések hosszú sora, erről tudok beszámolni az utóbbi időből.

Ez a baj, olyanok vagytok mint valami gyár, nem egy színház.

Hiába célozgat rá, hogy le van tiltva azoperai dolgozóknak a fórumozás,ez nem igaz.Legtöbbünk azért hagyta el a Momust,  mert értelmetlenné váltszámunkra.-Amatőrök mondják a tutit,  indulatból nyilatkoznak -ez számunkra vállalhatatlan. Gondolom,jól elvannak magukban a gyűlölködésükkel.  

Tisztelt „IVA”! Nagyon köszönöm részletes válaszát az Erkel Színház nézőhiányával kapcsolatban. Az Ön állításaival, véleményével nem lehet nem egyet érteni. Sajnos évek óta ezzel a problémával küszködünk, aminek több oka közül Ön is felsorolt néhányat.

Értékes hozzászólásából egy félmondatot idézek, amely tulajdonképpen összefoglalja az egészet: „a mennyiség diadalra juttatása a minőség felett”. Sajnos ez a szemléletmód nyomja rá a bélyegét évek óta az Operaház működésére. Jelenlegi Főigazgató Úr – akinek nagyon széleskörű műveltsége, világlátása, hozzáértése, kommunikációs képessége, előadóművészi gyakorlata van – valamiféle szereptévesztésben él. Úgy gondolhatja, hogy egy első számú vezető legfőbb feladata a minden fórumon, minden alkalommal történő megnyilvánulás. Többször leírtam, álláspontom nem változott: még a csapból is Főigazgató Úr folyik, mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban, rádióban, televízióban. És bármiről van szó, csak és kizárólag Főigazgató Úr – elnézést a vulgáris kifejezésért – „osztja az észt”.

Konkrét példa innen a Momus oldalairól. Régebben Csiki Gábor Úr még teljes névvel írt az itteni fórumokra. Amióta kinevezték Karigazgatónak, eltűnt, sehol sem olvasni egyetlen nyilatkozatát sem. De lett, légyen bármilyen esemény, Főigazgató Úrnak ott kell lenni, elmondani, hogy Ő, hogy Őszerinte és így tovább.

Még egy példa: évekkel ezelőtt volt a „Simándy 100” gála Kaufmann-nal hirdetve. Hogy nem jött, mégis megtartották, jegyeket nem vettek vissza: másik rész, Főigazgató Úr meg volt elégedve, hogy pótolták, ahogy pótolták. Mindegy.

Az egész gálából az maradt meg bennem, hogy Főigazgató Úr valamelyik akkori gálaközbeni monológjában hosszan ecsetelte, hogy a közreműködő zenekarnak milyen napokon milyen fárasztó próbákon és előadásokon kellett részt vennie. És? Egyrészt mi köze volt ehhez néhai Simándy Józsefnek? Másrészt a zenekar tagjai ezt vállalták, ezért kapják a fizetésüket.

Még egy példa: Műpában operabeavató délelőtti koncert gyerekeknek. Mozart: A színigazgató. Úgy van: aki magyarázza az előadást és még az énekesek között a színigazgatót alakítja-énekli: Ókovács Szilveszter.

Sorolni lehet a példákat a végtelenségig. Ennyi mozgás mellett természetesen azt a munkát, amivel foglalkoznia kellene, nem tudja teljes időben végezni, hiszen neki is csak 24 óra 1 nap. Ezért a munkatársak felügyelet nélkül vannak és szép lassan az egész operát áthatja az idézett mennyiségi szemlélet.

Erre is egy példa: a mai napon is olvasható az Operaház honlapjá (http://www.opera.hu/musor/megtekint/korda-gyorgy-es-balazs-klari-eletmukoncert-2018/) a nevezettek koncertjének ismertetése, azzal a kiegészítéssel, hogy a 2018.november 18-i koncertekre a Broadway jegyirodában és más jegyirodákban is vásárolhatók jegyek. Hm…

Biztos vagyok abban, hogy az Erkel Színházban egyre feltűnőbb látogatóhiány nem egy, és nem is két okra vezethető vissza.
Fenntartom, hogy a nemzetközi operairodalom kizárólagosan idegen nyelvű terítése jelentős nézőtábort szoktatott le az operajárásról. Magyarországon az operaelőadásokból nem készülnek „élő” CD-k és DVD-k, nem kell versenyezni a jelentős nyugati házakkal, nem elit műveltséget kell osztani a publikumnak, hanem meghatározó, primer hatású élményeket.
Fenntartom, hogy az üres eszközökkel és tehetség nélkül erőltetett, „korszerűnek” mondott hazug rendezések, élményt nem adó, sőt visszataszító látványvilág módszeresen elidegenítik a nézőt az operától.
Fenntartom, hogy a marketing meglehet divatos eszközei nem alkalmasak a nézők érdeklődésének felkeltésére. A közönségszervezésben is komoly hibák vannak – mindennek megítéléséhez nem kell szakértelem: az eredmények elég beszédesek. Külön emlékeztetek az Operaháznak arra az udvariatlan és durva „mesterfogására”, amellyel egyik évadról a másikra 100 %-kal felemelte az Erkel Színház helyárait. Nem azért, mert olyan magasak, hanem azért, mert ez nem a jövedemek alakulását és nem is az inflációt követte: ilyen árrendezést a kereskedelemben csak az követ el, aki másnap csődbe akar jutni.
Fenntartom, hogy a tömbösített műsorrend, még ha anyagi és művészi erőforrásokat lehet is megspórolni vele, közönségellenes. Több utóbbi hozzászólásra reagálva, illetve a Puccini-évadra vonatkoztatva: a lehetőségeken, sőt a józanságon is túlmutató kampányokra a közönség hatványozottan úgy reagál, mint a tömbösített műsorrendre.

Általában nem rokonszenvezek semmilyen kampánnyal, a üzletivel sem. Ellenszenves számomra, hogy a karácsony, ez a bensőséges, két-három napig tartó ünnep (a készülődés izgalmával és a vízkeresztig tartó lecsengésével együtt legfeljebb három hétig tartó családi esemény) három hónapig tombol a kereskedelemben és mindenféle közösségekben. Ez az emelkedettség, a kivételesség, a jószándékú nyomatékok devalválása. Úgy gondolom, egy nagy zeneszerző valamilyen jubileumát vagy centenáriumát egy operaház egy (legfeljebb kettő) kiemelt, jeles bemutatóval méltó módon megünnepelheti. A jelesség feltétele, hogy legyenek hozzá művészi erők. Pédául: Puccini születésének 160. évfordulójára emlékezve felújítjuk a műsorból több éve hiányzó Manon Lescaut-t, mert éppen most kiváló énekeseink vannak a szerepekre, az új produkciót igyekszünk a legtöbb bérletben is elérhetővé tenni az évad folyamán; Puccini-repertoárunk legerősebb darabjait úgyszintén. De azt fitogtatni, hogy ez az Operaház még játszóhelyínség idején is képes Puccini valamennyi művét műsorra tűzni (végül black fridayt rendezni belőlük) – ez az ünnep leértékelése, a mennyiség diadalra juttatása a minőség felett.
Nekem Puccini gyerekkorom óta nagy kedvencem. A Pillangókisasszony nagyáriájának és Musette keringőjének köszönhetem, hogy beleszerettem az opera műfajába, annak több stílusába és sok-sok darabjába. Rajongásom akkor is töretlen maradt, amikor rabul ejtett Wagner, Janáček vagy az oroszok világa: szerencsére a zeneszeretet nem kíván monogámiát.
A Puccini-évadban ősszel megnéztem A Nyugat lánya két előadását és az ezzel az ürüggyel koncertszerűen előadott Bohémeket Leoncavallótól. A májusi dömpingben 11 nap alatt voltam, vagyok „kénytelen” megnézni 7 Puccini-előadást az Erkelben, júniusban további 2 Puccinival zárom az évadot Kőbányán, mert ezek az előadások valamiért vagy valakiért feltétlenül érdekelnek. Mindezt nem kérkedésből és nem is panaszként írom le, hanem mert szerintem ez nem normális dolog. Nem is annyira azért, mert ez meghaladja egy nem szakmabeli néző (nem művész, nem korrepetítor, nem újságíró) egészséges befogadóképességét (reálisan emberi, anyagi és időbeli kapacitását is), hanem azért, mert az előadások ilyen közelségben és sűrűségben nem erősítik egymás hatását, fárasztóak. Úgy gondolom, ezt sok potenciális látogató minden statisztikai számítás nélkül, ösztönösen felméri, és esze ágában sincs az Operaház részeg kampányához sodródni.

Rossz nézni: a Manon Lescaut holnapi előadására 1.064 db (!!!) jegy kapható, féláron, még kezelési költség nélkül is!!! A nézőtéren a jegytérkép szerint kb. 450 hely foglalt jelenleg. Ez már nem is közönségszervezési vagy jegyár probléma. Mindenki a holnapi bécsi Netrebko, Eyvazov féle  Andra Chénier-re megy?