Bejelentkezés Regisztráció

Erkel Színház


10149 Csiki Gábor 2019-05-29 14:32:52 [Válasz erre: 10147 joska141 2019-05-29 12:31:10]

Azért nem írok, mert nincs rá időm. A Momus írásait is csak 2-3 naponta tudom átfutni. Egyébként nyilatkozni igenis szoktam, de kizárólag akkor, ha megkérdeznek, pl. ha az OperaCafé stábja az orrom alá dug egy mikrofont.


10148 Klára 2019-05-29 13:58:56 [Válasz erre: 10147 joska141 2019-05-29 12:31:10]

"Mennyiségi szemlélet" - ma reggel a tv hiradóban pár percig szerepelt  - na vajon ki? - Főzeneigazgató úr, aki avval indokolta a valamennyi Puccini-opera és még egy zenekari mű bemutatását is, hogy évforduló van! Mennyiségileg talán oké, de egyebekben?


10147 joska141 2019-05-29 12:31:10 [Válasz erre: 10145 IVA 2019-05-29 03:52:58]

Tisztelt „IVA”! Nagyon köszönöm részletes válaszát az Erkel Színház nézőhiányával kapcsolatban. Az Ön állításaival, véleményével nem lehet nem egyet érteni. Sajnos évek óta ezzel a problémával küszködünk, aminek több oka közül Ön is felsorolt néhányat.

Értékes hozzászólásából egy félmondatot idézek, amely tulajdonképpen összefoglalja az egészet: „a mennyiség diadalra juttatása a minőség felett”. Sajnos ez a szemléletmód nyomja rá a bélyegét évek óta az Operaház működésére. Jelenlegi Főigazgató Úr – akinek nagyon széleskörű műveltsége, világlátása, hozzáértése, kommunikációs képessége, előadóművészi gyakorlata van – valamiféle szereptévesztésben él. Úgy gondolhatja, hogy egy első számú vezető legfőbb feladata a minden fórumon, minden alkalommal történő megnyilvánulás. Többször leírtam, álláspontom nem változott: még a csapból is Főigazgató Úr folyik, mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban, rádióban, televízióban. És bármiről van szó, csak és kizárólag Főigazgató Úr – elnézést a vulgáris kifejezésért – „osztja az észt”.

Konkrét példa innen a Momus oldalairól. Régebben Csiki Gábor Úr még teljes névvel írt az itteni fórumokra. Amióta kinevezték Karigazgatónak, eltűnt, sehol sem olvasni egyetlen nyilatkozatát sem. De lett, légyen bármilyen esemény, Főigazgató Úrnak ott kell lenni, elmondani, hogy Ő, hogy Őszerinte és így tovább.

Még egy példa: évekkel ezelőtt volt a „Simándy 100” gála Kaufmann-nal hirdetve. Hogy nem jött, mégis megtartották, jegyeket nem vettek vissza: másik rész, Főigazgató Úr meg volt elégedve, hogy pótolták, ahogy pótolták. Mindegy.

Az egész gálából az maradt meg bennem, hogy Főigazgató Úr valamelyik akkori gálaközbeni monológjában hosszan ecsetelte, hogy a közreműködő zenekarnak milyen napokon milyen fárasztó próbákon és előadásokon kellett részt vennie. És? Egyrészt mi köze volt ehhez néhai Simándy Józsefnek? Másrészt a zenekar tagjai ezt vállalták, ezért kapják a fizetésüket.

Még egy példa: Műpában operabeavató délelőtti koncert gyerekeknek. Mozart: A színigazgató. Úgy van: aki magyarázza az előadást és még az énekesek között a színigazgatót alakítja-énekli: Ókovács Szilveszter.

Sorolni lehet a példákat a végtelenségig. Ennyi mozgás mellett természetesen azt a munkát, amivel foglalkoznia kellene, nem tudja teljes időben végezni, hiszen neki is csak 24 óra 1 nap. Ezért a munkatársak felügyelet nélkül vannak és szép lassan az egész operát áthatja az idézett mennyiségi szemlélet.

Erre is egy példa: a mai napon is olvasható az Operaház honlapjá (http://www.opera.hu/musor/megtekint/korda-gyorgy-es-balazs-klari-eletmukoncert-2018/) a nevezettek koncertjének ismertetése, azzal a kiegészítéssel, hogy a 2018.november 18-i koncertekre a Broadway jegyirodában és más jegyirodákban is vásárolhatók jegyek. Hm…


10146 Fabricius 2019-05-29 09:27:34

A 2. szereposztás Manonját láttam, és nagyon kellett magamat türtőztetnem, hogy ne hagyjam ott az előadást, mielőtt befejeződne! Így, ilyen hangi és színészi kondíciókkal játszani ezt a fenségesen szép művet, több mint vétek! A címszereplő életem legrosszabb Manonja volt, pedig sok szopránt volt szerencsém látni ebben az operában. Se hangi, se színészi, se kinézetbeli adottságai nem feleltek meg a szerep által támasztott követeléseknek. Boncsér Gergelllyel kapcsolatban megint az a kérdés merül fel, hogy mit keres ebben a szerepben, ami többszörösen meghaladja az ő hangi adottságait! Két dolog lehetséges. Vagy nem érdekli a szereposztókat, hogy kik énekelnek az adott szerepekben, vagy annyira nem értenek hozzá, hogy nem tudják, milyen hang kell ezekhez a szólamokhoz!


10145 IVA 2019-05-29 03:52:58 [Válasz erre: 10135 joska141 2019-05-27 21:14:59]

Biztos vagyok abban, hogy az Erkel Színházban egyre feltűnőbb látogatóhiány nem egy, és nem is két okra vezethető vissza.
Fenntartom, hogy a nemzetközi operairodalom kizárólagosan idegen nyelvű terítése jelentős nézőtábort szoktatott le az operajárásról. Magyarországon az operaelőadásokból nem készülnek „élő” CD-k és DVD-k, nem kell versenyezni a jelentős nyugati házakkal, nem elit műveltséget kell osztani a publikumnak, hanem meghatározó, primer hatású élményeket.
Fenntartom, hogy az üres eszközökkel és tehetség nélkül erőltetett, „korszerűnek” mondott hazug rendezések, élményt nem adó, sőt visszataszító látványvilág módszeresen elidegenítik a nézőt az operától.
Fenntartom, hogy a marketing meglehet divatos eszközei nem alkalmasak a nézők érdeklődésének felkeltésére. A közönségszervezésben is komoly hibák vannak – mindennek megítéléséhez nem kell szakértelem: az eredmények elég beszédesek. Külön emlékeztetek az Operaháznak arra az udvariatlan és durva „mesterfogására”, amellyel egyik évadról a másikra 100 %-kal felemelte az Erkel Színház helyárait. Nem azért, mert olyan magasak, hanem azért, mert ez nem a jövedemek alakulását és nem is az inflációt követte: ilyen árrendezést a kereskedelemben csak az követ el, aki másnap csődbe akar jutni.
Fenntartom, hogy a tömbösített műsorrend, még ha anyagi és művészi erőforrásokat lehet is megspórolni vele, közönségellenes. Több utóbbi hozzászólásra reagálva, illetve a Puccini-évadra vonatkoztatva: a lehetőségeken, sőt a józanságon is túlmutató kampányokra a közönség hatványozottan úgy reagál, mint a tömbösített műsorrendre.

Általában nem rokonszenvezek semmilyen kampánnyal, a üzletivel sem. Ellenszenves számomra, hogy a karácsony, ez a bensőséges, két-három napig tartó ünnep (a készülődés izgalmával és a vízkeresztig tartó lecsengésével együtt legfeljebb három hétig tartó családi esemény) három hónapig tombol a kereskedelemben és mindenféle közösségekben. Ez az emelkedettség, a kivételesség, a jószándékú nyomatékok devalválása. Úgy gondolom, egy nagy zeneszerző valamilyen jubileumát vagy centenáriumát egy operaház egy (legfeljebb kettő) kiemelt, jeles bemutatóval méltó módon megünnepelheti. A jelesség feltétele, hogy legyenek hozzá művészi erők. Pédául: Puccini születésének 160. évfordulójára emlékezve felújítjuk a műsorból több éve hiányzó Manon Lescaut-t, mert éppen most kiváló énekeseink vannak a szerepekre, az új produkciót igyekszünk a legtöbb bérletben is elérhetővé tenni az évad folyamán; Puccini-repertoárunk legerősebb darabjait úgyszintén. De azt fitogtatni, hogy ez az Operaház még játszóhelyínség idején is képes Puccini valamennyi művét műsorra tűzni (végül black fridayt rendezni belőlük) – ez az ünnep leértékelése, a mennyiség diadalra juttatása a minőség felett.
Nekem Puccini gyerekkorom óta nagy kedvencem. A Pillangókisasszony nagyáriájának és Musette keringőjének köszönhetem, hogy beleszerettem az opera műfajába, annak több stílusába és sok-sok darabjába. Rajongásom akkor is töretlen maradt, amikor rabul ejtett Wagner, Janáček vagy az oroszok világa: szerencsére a zeneszeretet nem kíván monogámiát.
A Puccini-évadban ősszel megnéztem A Nyugat lánya két előadását és az ezzel az ürüggyel koncertszerűen előadott Bohémeket Leoncavallótól. A májusi dömpingben 11 nap alatt voltam, vagyok „kénytelen” megnézni 7 Puccini-előadást az Erkelben, júniusban további 2 Puccinival zárom az évadot Kőbányán, mert ezek az előadások valamiért vagy valakiért feltétlenül érdekelnek. Mindezt nem kérkedésből és nem is panaszként írom le, hanem mert szerintem ez nem normális dolog. Nem is annyira azért, mert ez meghaladja egy nem szakmabeli néző (nem művész, nem korrepetítor, nem újságíró) egészséges befogadóképességét (reálisan emberi, anyagi és időbeli kapacitását is), hanem azért, mert az előadások ilyen közelségben és sűrűségben nem erősítik egymás hatását, fárasztóak. Úgy gondolom, ezt sok potenciális látogató minden statisztikai számítás nélkül, ösztönösen felméri, és esze ágában sincs az Operaház részeg kampányához sodródni.


10144 tiramisu 2019-05-29 01:26:03 [Válasz erre: 10143 tiramisu 2019-05-29 01:14:37]

Elnézést a többszörös megjelentetésért, és a véletlen hibákért!!  


10143 tiramisu 2019-05-29 01:14:37

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja  Callas hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak hallottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 


10142 tiramisu 2019-05-29 01:14:35

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja a Callasdrámai hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak halottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 


10141 tiramisu 2019-05-29 01:14:23

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja a Callasdrámai hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak halottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 


10140 tiramisu 2019-05-29 01:14:11

Nem volt teltház a tegnapi Manonon. Jó hétköznapi ház  volt a végén lelkes közönséggel .  A vendégénekesnőt vajh hol okíthatták, hogy  megpróbálja a Callasdrámai hangszínét utánozni? Sok értelme nem volt. Hatalmas erejű magasságok,gyenge , halk középhangok, csúnya erőltetett mélyhangok. Gyakran volt hamis, minden kényes helyen. Nem sok zene, színészi játék szorult belé. Távol állt tőle Puccini és az olasz zene megértése, átélése. Nem sok érzés  szorult belé, a lélek hiányzott belőle. - Boncsér Gergely nem des Grieux.  - Végre jónak halottam és láttam  Molnár Leventét.  A kisebb szereplők  teljesítménye egyszerűen gyenge, főleg hangi szempontból . Több, mint sajnos.  

 


10139 takatsa 2019-05-29 00:36:01

Én is a mai Manion előadáson voltam, és a véleményem (talán) nem annyira sarkos, mint Sztáliné. 

Az előzményeket illetően el kell mondanom, hogy én nagyon szeretem a Manont, az első találkozásom ezzel a hihetetlenül szép és drámai alkotással még Gardelli idejére datálódik, majd az utóbbi években rongyosra hallgattam-néztem több csodás felvételt, köztük a kedvencemet, a Domingo-Kanawa-Sinopoli DVD-t. Nagyon megörültem annak, hogy az Operaház - sok év után - újra műsorra tűzte ezt a darabot. Hosszasan tépelődtem, hogy melyik szereposztást nézzem meg (egy momusos barátom, akinek szakmai hozzáértését etalonként kezeltem, azt javasolta, hogy egyiket se), aztán végén a második szereposztás mellett döntöttem. Összességében azt kell mondanom, hogy nem bántam meg a döntésemet és azt sem, hogy elmentem az előadásra.

Néhány szó az előadókról: Rim Sae-Kyungra, akinek ezelőtt még a nevét sem hallottam, nagyon kíváncsi voltam. Aztán Zéta beszámolója kissé lehűtött, így nem számíthattam hibátlan produkcióra, és ebben nem is csalódtam. Az első két felvonásban egy kissé széténekelt és éles hangot hallottam tőle, ízlésemhez képest túl nagy vibrátóval és a lírai részekben élvezhetetlen pianóval. De már ekkor is feltűnt a hangjának hatalmas intenzitása és a tutti zenekart is túlszárnyaló ereje. Aztán a harmadik- és különösen a negyedik felvonásban megtörtént a csoda, egyedülálló, megrendítő és nehezen felülmúlható volt, amit produkált. Ezért az utolsó felvonásért érdemes volt elmennem, és biztos vagyok benne, hogy mindenki nagy élménnyel távozott.

Sok rosszat hallottam évek óta itt a fórumon Molnár Leventéről, de most teljesen rendben volt a hangja és a szerepformálása sem hagyott semmi kivánnivalót maga után. Viszont azt hiszem jobban járna ő is és mi is, ha a jelentős súlyfeleslegét leadná.

Meg kell vallanom, hogy revideálnom kell véleményemet Boncsér Gergelyről. Eddig őt nem tartottam sokra, és a Hugenottákban nyújtott teljesítménye után (ahol különösen a rendkívül bizonytalan intonációját kifogásoltam) megfogadtam, hogy lehetőség szerint kerülöm az előadásait. A mai napig sikerült is betartanom a fogadalmamat, viszont ma nagyon kellemesen csalódtam. Nem állítom azt, hogy ez a szerep teljesen neki való, de a mai teljesítménye nagyon meggyőző volt, átéléssel, szépen megfelelő hangerővel és kristálytisztán énekelt. Szívből gratulálok a teljesítményéhez és kérem, vigyázzon a hangjára...

Kocsár Balázs nem volt rossz. Ő sohasem rossz. Ennél sokkal nagyobb baj van vele: középszerű.

Valóban el kell gondolkozni azon, hogy egy sok éve nem játszott mű negyedik előadásán miért kong az Erkel nézőtere. Ráadásul egy csonka évadban, Operaház nélkül, az évad egyik fő produkcióján. Én nem azt mondom, hogy 4-5 éve nem volt 1-1 népszerűtlenebb előadás, de ilyen mértékű pangás csak az utóbbi 2-3 évben jelentkezett, és ijesztő ez a tendencia. Meggyőződésem, hogy csodákra lenne képes ezzel a társulattal, egy tehetséges, agilis, ambiciózus, biztos zenei ízléssel, önálló gondolkodással, koherens elképzeléssel és jövőképpel rendelkező főzeneigazgató.


10138 sztalin 2019-05-28 23:41:13 [Válasz erre: 10135 joska141 2019-05-27 21:14:59]

Hát, én őszintén sajnálom hogy a 450 egyike voltam, ez a mai Manon minősíthetetlen volt. Különösen érthetetlen mit keresett a színpadon az az ázsiai nőci, talán ő fizetett hogy énekelhessen? Kocsár B-nek pedig innen üzenem, ment volna inkább hentesnek!


10137 Hangyász 2019-05-28 13:14:06 [Válasz erre: 10135 joska141 2019-05-27 21:14:59]

A valódi ok az emberek popszeméttel történő tudatos elhülyítése. 


10136 IVA 2019-05-28 05:15:25 [Válasz erre: 10133 nickname 2019-05-27 12:13:32]

Köszönöm. Én bal oldali erkélyen kiválóan hallottam A fecske mindegyik énekesét. Viszont előző este, 25-én, jobb oldali erkélyen a Pillangókisasszony főszereplőinek hangját keveselltem. Rost Andreát többször alig hallottam, és szokatlanul erőtlennek találátam László Boldizsár, még inkább Anatolij Fokanov hangadását.


10135 joska141 2019-05-27 21:14:59

Rossz nézni: a Manon Lescaut holnapi előadására 1.064 db (!!!) jegy kapható, féláron, még kezelési költség nélkül is!!! A nézőtéren a jegytérkép szerint kb. 450 hely foglalt jelenleg. Ez már nem is közönségszervezési vagy jegyár probléma. Mindenki a holnapi bécsi Netrebko, Eyvazov féle  Andra Chénier-re megy?


10134 perempe 2019-05-27 19:57:11 [Válasz erre: 10133 nickname 2019-05-27 12:13:32]

+1


10133 nickname 2019-05-27 12:13:32 [Válasz erre: 10130 IVA 2019-05-27 01:12:08]

Földszint 20. sor, 2. szék. Ritkán írok ilyet és az énekesek többségét már máskor is hallottam - akkor hallhatóbban énekeltek. Nem értem, most miért takarékoskodak ennyire a hangerővel. 


10132 Búbánat 2019-05-27 11:56:07 [Válasz erre: 10129 nickname 2019-05-27 00:14:21]

Tegyük hozzá: A fecske a Kolozsvári Magyar Opera produkciója, az erdélyi operatársulat ezzel a darabbal vendégszerepelt most nálunk az  Erkel Színházban. Ma lesz még egy előadásuk. 


10131 IVA 2019-05-27 06:29:06

Manon Lescaut – felújítás – 2019. május 18. és 21.

Miután Szabó Máté rendezése zavarba ejtő ambivalenciával hatott rám, ambivalens gondolatokkal és érzésekkel tudom elemezni. Fájdalmas olyan rendezésben látni számos hibát, amelyben tehetség, ambíció és elég pénz van ahhoz, hogy nagy előadás kerete lehessen.
Kétségtelenül imponáló a rendező igényessége, valamint az, hogy mellőzi a polgár- és operarajongó-pukkasztást, az aktualizálást, a gagyi átértelmezések és rekvizitumok felvonultatását. Az agyonzsúfolt Puccini-évad korántsem közönségbarát műsorrendje úgy hozta, hogy a Manon Lescaut második szereposztásának bemutatkozását követő estén néztem meg harmadszor egy másik kedvencem, A Nyugat lánya decemberi felújítását, amelynek rendezését minden szempontból személyem elleni merényletnek érzem. Az időbeli közelség igen előnyös helyzetbe hozta a Manont, és külön int arra, hogy különbséget tegyek az aktuális követelmények között mégiscsak művészi erőfeszítés és a blöff között.
A történet, a cselekmény eredeti korától való eltávolításának kényszeréről sajnos Szabó Máté sem mondott le. Puccini operája keletkezésének korába teszi a cselekményt, ami azért nem vezet semmire sem, mert pl. nekem, aki meghatározóan a XX. század emberének mondhatom magam (annak második feléből), a XIX. század második fele nem kevésbé távoli, idegen, egzotikus világ, mint a XVIII. század. A XXI. század emberének mégannyira semmitmondó ez a transzponálás. Ám ennél is fontosabb, hogy Puccini történelmi kort is ábrázoló zenéje nem kompatibilis egy XIX. századi történettel. Ebből az összeférhetetlenségből a rendező csupán egy problémát tudott áthidalni.
A darab II. felvonásában Géronte Daphnis és Chloé szerelméről szóló madrigállal kedveskedik Manonnak, amelyet kisebb női kar ad elő, mezzoszoprán szólistával, aki nagy valószínűséggel kasztrált énekest jelenít meg. Prévost, illetve a Manon Lescaut cselekményének korában még léteztek kasztrált énekesek, talán olyanok is, akiket egy párizsi adóbérlő meg tudott fizetni, de a XIX. század közepére Franciaországban már törvényen kívül helyezték az ilyen testi beavatkozást. A rendezésben az Énekes rövidke, ám gyönyörű szólama énekesnő (Heiter Melinda) szerepe lett, ami, kissé szerényebben, tetszetős megoldás lenne. Az egész jelenet módfelett pompázatos, a revüszerűségig hangsúlyozott.
Megoldatlan, mert megoldhatatlan probléma azonban, hogy a madrigál és a menüett Puccini korában már idegen zenei forma, illetve tánc, amellyel kortárs szerző csak múltbeli miliőt ábrázolna.
A regény szerint Manont (és más elítélt személyeket) La Nouvelle-Orléans (később New Orleans) városába száműzik, évekkel később a város melletti pusztaságban ér véget a szerelemben megtisztult lány élete. A város és a terület viszont 1763-ban a spanyolok birtokába került (újból francia kézbe csak jóval később), amikor már nem telepíthették oda a francia elítélteket. Igaz ugyan, hogy a színpadon nem látjuk, hová tart a hajó Le Havre kikötőjéből, ám ennél zavaróbb, hogy a IV. felvonásban Manon változatlan öltözéke miatt nem érzékeljük, hogy a száműzetéstől a végzet beteljesüléséig hosszú évek telnek el, márpedig a négy felvonás idősűrítése Puccini, illetve szövegírógárdájának nagy dramaturgiai leleménye.
Egyáltalán lenyűgöző leleménye (egyúttal a közönség képzeletének kreativitásába vetett bizalma) az opera dramaturgiájának, hogy egy regény cselekményét, amely (ma úgy mondanánk) egy kalandfilm-sorozatra elegendő anyag, úgy teszi a színpadra, hogy a több évig tartó cselekményből a négy megkomponálandó felvonáshoz csupán négy képbe sűrít a történetből kiragadott egy-egy mozzanatot. A négy képet különösen vonzóvá teszik az időbeliekhez hasonlóan merész térbeli ugrások, amelyek az utazás mindig kalandos élményébe szippantanak bennünket. Egy kisváros, Amiens fogadója előtti mozgalmas térről indulunk, ahová meg lehet érkezni valahonnan: ahová megérkezik a darab primadonnája. A második felvonásban Párizsban vagyunk, egy gazdag úr palotájának szalonjában, ahonnan elvágyódni lehet és szökni kell, ezért (és a frissítő változatosság kedvéért is) fontos, hogy ez zárt, intim tér (nem úgy, mint Valló Péter 2001-es rendezésében, amely a palota parkjába helyezte a felvonást). A III. felvonás a Le Havre-i kikötő, ahonnan hőseink hajóval indulnak egy új, egészen más világ felé. Óceáni utazást, tisztességben és mély szeretetben töltött munkás éveket és végzetszerű ármányokat ugrik át a dramaturgia, mígnem a szerelmespár kietlen sivatagban, a csodában reménykedve menekül újabb élet után, ám a megbűnhődött és megtisztult Manon erejéből már nem telik az út folytatására.
A színpadot mindvégig Horesnyi Balázs egyetlen, monumentális, masszív díszletváza uralja és határozza meg. A hatalmas, teljes S-kanyart rajzoló lépcsősor, amelynek ötlete és formája, valamit az Erkel Színház színpadának magasába éppen-csak beerőlködni képes mérete árulkodik arról, hogy a díszletet az Operaházba álmodták, és oda tervezik átvinni majd. Hangsúlyos látvány továbbá a színpad (nézői) jobb oldalán levő erkély (amolyan Rómeó és Júliába is illő), amely az előadásban nem válik fontos elemmé.
Érdeklődéssel vártam, hogy a nagyszabású lépcsőívnek, amely egy (mondjuk, rokokó) palotabelsőnek nyilván emlékezetbe vésődő eleme, hogyan lesz mégis „otthona” a fogadó előtti téren, mivé változtatja a rendezői és tervezői fantázia a kikötőben, és miként lesz láthatatlan az amerikai sivatag éjében. Ily módon ugyanis „megérte volna”, hogy szimbolikus látványként terpeszkedjen minden képre, gátolva a felvonásoknak a szerzők által megoldott változatosságát, ezáltal olyan fárasztóvá téve az operát, mintha egy két és fél órán át egyetlen helyszínen játszódó darab lenne. Ám a díszlet a lent és a fent térbeli szimbolikájaként csak olykor-olykor működött, és nem sikerült annyira igyekeznem, hogy ezt a szimbólumot ne találjam magyarázónak és feleslegesnek.
Ha des Grieux nem a tanulmányaiba merülő és az élet nagy kalandjára türelemmel váró diák lenne, belemagyarázhatjuk, hogy szenvedélyének tárgya, aki aztán egyedüli fontosságúvá lesz az életében, az Ég áldásaként érkezik el hozzá, „fentről”, áttetsző, fehér ruhában – mígnem sok-sok küzdelem és hányattatás, majd a tragikus elmúlás után, az Éghez tér meg, immár tisztán, azonmód fehérbe öltözve. Ennek az üzenetnek a befogadásához azonban túl kell tennünk magunkat azon, hogy ama gőzt pöfögő „postakocsi” (akár automobil, akár gőzös szerelvénye) úgy érkezik a lépcsőív tetejére, kissé sejtelmesen és igen artisztikusan megoldva, mintha helikopter szállna oda, és bizony nemcsak Manon érkezik a magasból, hanem a számító és szélhámos báty és a fiatal lány bájaira pályázó adóbérlő is, akik nem éppen lesznek des Grieux magányának megváltói. Ezen a lépcsőn pedig közlekedni, sürögni fog a dráma mindenféle figurája, helybéli lányok, a már említett Lescaut és Géronte, csendőrök, és mert másutt nem lehetséges, a hajóhoz is ezen közelít a szerelmespár, akinek boldogulása vagy bukása ekkor még nyitott kérdés, nemhogy a lány üdvözülése. Egyébként is úgy gondolom, hogy ez utóbbiról ne a rendező döntsön, Manon nagy áriájának és a kettősbeli, megrendítő vallomásának a dolga meggyőzni bennünket arról, hogy tragikus végét igazságtételnek érezzük-e, vagy a sors áldozataként zárjuk őt szívünkbe.
A rendező nemcsak a cselekmény korát tekintve engedékeny, de arra sem ügyel, hogy „rend legyen” a napszakokban, ami még akkor is zavaró, ha tudomásul vesszük, hogy a fényhatások nem csak a napszakot hivatottak jelezni. Tavaszi nap vége, majd esteledés az első felvonás ideje, amikor élettel telik meg a kisváros tere. Ám ez a nyüzsgés, a sok szórakozni-inni érkező ember sürgése-forgása nekem túlzott, mintha a Bohémélet karácsonyi forgatagából, vagy Luther kocsmájából, vagy A denevér báljából kerülne elő. A középkorba vagy bármely korba képzelhető álarcos, különböző állatnak öltözött figurák (tán szintén megannyi jelkép), a már-már történelmi „divatrevü”, azt a kérdést vetik fel, hogy ha ilyen pezsgő, fényes és léha itt az élet, miért kell Párizsba tartani – leginkább nekünk, akik egy üdítően eltérő miliőre vágyunk a következő felvonásban. Innen szinte elég lenne arra emlékeznünk, milyen hangulatos volt a repdeső madárraj árnyjátéka, amit a leáldozó nap fénye vetített a falakra. (Gyönyörű, és mennyire illik Puccini ecsetjéhez is!)
Az alkonyathoz és az elektromos fényfüzérekhez képest annál érthetetlenebb, miért jelenik meg Manon maga fölé tartott napernyővel, sehogyan sem idézve egy zárdába adresszált, féken tartott lány képét; kicsit egy belépő Madama Butterfly, kicsit Scarlett O’Hara attitűdjével. (A második szereposztás távol-keleti címszereplője mellőzte az ernyőt.) Miért maradt le a lány férfikísérete mögött ennyire, sem nekünk nem adva időt, hogy megcsodáljuk, és sajnos des Grieux-nek sem volt ideje felmérni, kihez lép oda. Sajnos ez a nagyon fontos, hiszen végzetes pillanat nincs kellő erővel exponálva, és hangsúlyozom, nem azt a felejthetetlen kapcsolatteremtő pillanatot kérem számon, amely Házy Erzsébet egyetlen rezdülése volt, amikor a lovag megszólította. Más időket, más világot élünk, de a leányszöktetés „koreográfiája” is lehetett volna kissé világosabb.
E más világunkban a szexualitás és az arra történő utalások is másképp jelennek meg a színpadon. Nem lehet már bízni abban, hogy a baldachinos ágy feltűnő jelenléte egy szalonban elég erős utalás arra, hogy miért tartja ki Géronte a szép, fiatal lányt, vagy hogy egy szenvedélyes szerelmi kettős szereplőit milyen démoni természeti erő köti egymáshoz. Bármennyire megalázza is az üzleties kapcsolat a pompa fogságában vergődő lányt és az őt megvásároló pénzes öregurat, azt mégsem hiszem, hogy a Manon éneklését és tánctudásának fejlődését megszemlélő arisztokrata társaság egy pásztorórát is megünnepel, amely a forgó körkereveten zajlik, és azt sem, hogy az egymásra kiéhezett szerelmespár a nagy, drámai viszontlátásban azonnal abszolválja kielégülését is. Ahhoz viszont nem megoldottak ezek a villámjelenetek, hogy a szituációk ismétlődésére utaljanak. Des Grieux szemrehányásából bizonyosak lehetünk abban, hogy nem csupán Manon egyszeri botlása miatt elkeseredett, és ami még fontosabb, sorozatos vétkei és visszaesése ellenére szereti a lányt. A regényben e sorozatnak apró epizódja csak, hogy a szemtelen Manon egy öregurat az elé tartott tükörrel szembesít a külsejével, így magyarázva, miért nem szeretheti őt őszintén. Pucciniék szerencsésen nem mondtak le erről a jelenetről! Szabó Máté színpadán eleinte sokalltam a nagy, gördülő toalett-tükör működését a színen, mígnem a II. felvonás fináléjában olyan szerepet kapott, ami számomra a rendezés legjelesebb pillanata: Géronte megmutatja benne a lelketlen szépségnek, hogyan fest a letartóztatott, sorsára és végzetére váró Manon.
Úgy gondolom, aki operai estére szánja magát, annak ki kell bírnia néhány percet kettesben a zenével. Puccini nem is vádolható azzal, hogy hosszú nyitányokkal szegte kedvét a színpadi akciókra várakozó közönségnek: népszerű operái mindegyikében azonnal rátér a tárgyra, így is a hatása alá kerülünk. A Manon Lescaut-ban azonban, az alapul szolgáló regény nagy utazásait, cselekmény- és lélekbeli kalandjait egy csodálatos (mellesleg a gálák kedvelői által is ismert) intermezzóban meséli el. Sajnos e nagy zenei trouvaille erejében Szabó Máté nem bízott, és a lehető „legoperaiatlanabb” ötlethez fordult: a zenében elmondott szomorú történeteket, des Grieux állhatatos szerelmét és reménykedését visszafordította konkrét képre és szövegre, de még csak nem is tetszetős módon. Az Erkel Színház kortinája elé eresztett, papundekli hatású „vasfüggönyre” mozgóképet vetít, a lovag szerepét alakító soros énekes profiljával, artisztikus beállítás igénye nélkül. Des Grieux a csendesen hullámzó óceán partján áll, amelynek vizére beúszik egy teherszállító hajó sziluettje. A „mozi” felett olvashatjuk a hős néhány gondolatát a regényből. Leszámítva, hogy erősen csúfítják a „vasfüggönyt” rácsozó pántok, a kép akár szép is lehetne – egy filmben, ám egy zenei remekhez és Puccini beszédességéhez méltatlan. Sajnos meg kell jegyeznem, hogy a megoldás és a kép igen előnytelen a nem éppen diákkorú Marcello Giordanira nézve, de a jóval fiatalabb Boncsér Gergely illúziókeltő megjelenését sem erősíti.
Bármennyire ismerve és elismerve, hogy az operaelőadások világában általában túl kell tennünk magunkat az énekesek és az általuk megszemélyesített hősök megjelenése (életkora, alkata) közötti, néha apró, néha szakadéknyi különbségen, a rendezőnek, jelmeztervezőnek és más látványbűvészeknek, a világosítóknak is dolga ebben segíteni az énekeseket és bennünket. Szabó Máté és a jelmeztervező Füzér Anni ebben az előadásban gyakran zavarba hozta a nézőt, és hátrányba a művészeit, érthetetlen módon.
Az igencsak apakorúnak látszó des Grieux fentebb említett „ledöntése” az ágyra már megelőlegezte a tenorista suta szerepeltetését. Ennél is érthetetlenebb, hogy milyen „optikai” ügyetlenségek nehezítik azt a szépséget látnunk Manonban, amely az egész történet mozgatóereje. Manonnak a II. felvonásban, a gazdagság jegyeivel is ékesítve kell legjobban tündökölnie. Már a rizsporos hatású parókája (van még ilyen Puccini korában is?) és a jelmezei sem csinosak; a másodikban, amelyben a madrigált énekli, úgy fest, mint ez bár dizőze egy múlt század közepi magyar filmből. A legnagyobb hiba azonban az Énekes(nő) megjelenítése: Heiter Melinda dekorativitása, szépsége, mozgása, „vöröshajúsága” (nem mellesleg kiváló éneklése) eljelentékteleníti a primadonnát. Ugyanilyen hiba, hogy a III. felvonásban a hajóra szólított „rosszlányok” szép és törékeny tini-lánynak tűnnek, akik mellett (a nem a des Grieux-höz szóló, hanem hangját a nézőtér felé küldő) Manon inkább egy madám hatását kelti. Az ékeitől megfosztott Manon a szabástalan, fehér ingben és a nyitott bakancsban nem a sorstól és a félelemtől megtört szépséggé, hanem sikktelen tramplivá válik, és ez rossz emléket hagy bennünk a mégannyira költőinek szánt utolsó felvonásból is.

Úgy gondolom, egy operaházban akkor kell műsorra tűzni (felújítani) Puccini Manon Lescaut-ját, amikor van a társulatnak Manonja. Persze ugyanez érvényes a Normára (aktuálisan akár más szórenddel is: ha van a társulatnak Normája, műsorra kell tűzni a Normát), de valójában minden operára, balettre, bármilyen színpadi műre is.
Nem olvastam utána, hogy az 1950-es és 1960-as évek fordulóján melyik operaházi vezetőnek vagy a rendszeresen itt dolgozó Lamberti Gardellinek az ideája volt-e a Manon Lescaut felújítása sokéves szünet után, ám bizonyos, hogy az ötletet a szopránkészletben rejlő konjunktúra is sugallta. Ott volt az ifjú Házy Erzsébet, aki jelentős sikert aratott Mimi szerepében, és énekelte Liùt is, mely szerepben sajnos nem láttam, miután korán megvált tőle. Különben is Orosz Júlia szerepköre egy részének várományosaként ígérkezett, aki korábban Puccini Manonját énekelte. És ott volt Moldován Stefánia, aki Szegeden már 1958-ban híressé lett ebben a szerepben, korabeli híradások és fotók szerint feltűnően szép jelenségként is. És ott volt a várható nagy széria biztosítékaként Musette, Tosca, Cso-cso-szán, Georgette üzembiztos birtokosa, Birkás Lilian is. Természetesen az opera többi fontos fő- és mellékszerepének kiosztása sem tűnhetett problematikusnak, Simándy József állt rendelkezésre, illetve Ilosfalvy Róbert, a „hősazonos” des Grieux, akinek az alakítása – Házy Manonja mellett – mindig ünnepivé, sőt legendává vált, valamint a színészként is kiváló Radnay György és a mindig elegáns Melis György és Bende Zsolt mint Lescaut hadnagy, Maleczky Oszkár Géront de Ravoire szerepében.
A Mikó András rendezte felújítás ilyen adatok körvonalazta története közismert, jómagam a darab iránti olthatatlan érdeklődésem során önkéntelenül megtanultam. Akár láthattam is volna valamelyik előadást gyerekként, de mert a rádióból nem számított slágernek, mint a Pillangókisasszony és a Bohémélet, a szüleim nem sejtették benne azt, hogy nagy találkozásom lehet vele. Ám amikor a testvérem megkapta ajándékba a Prévost-regényt, körülbelül akkor, amikor a rádió bemutatta Gardelli nagy, teljes felvételét, én lettem az, aki hamar elolvasta, és miután már Licia Albanese és Jussi Björling felvételét is sikerült hallgatnom, halaszthatatlan lett a nagy találkozás. Az 1965/66-os évad első Manonján, november 20-án Gardelli és a nagy páros fellépésével indult el kapcsolatom az operaházi előadással. Házy és Ilosfalvy, illetve Albanese és Björling meghatározta, hogy ilyen lírai hangok és hangvétel a leghűségesebb a regényélményhez.
Raina Kabaivanska és Felicia Weathers egy-egy vendégfellépését követően az 1968/69-es évad végén mutatkozott be a széria negyedik hazai Manonja, a fiatal Marton Éva, a Kalaf szerepében feltűnt Karizs Béla partnereként, még egy nagy, kiváló hanggal, Jablonkay Évával a Zenész szerepében. Noha Marton parttalan hangadása és énekelni tudása lenyűgöző volt, továbbra is Házy lányos hangszínét és finom kokettségét tartottam etalonnak a szólamban, és úgy gondoltam, az idők végezetéig nem lesz szükség más Manonra mellette vagy a helyette.
Az idők azonban végezetük előtt, sőt még hamarabb győztek. És meggyőzött 1975 szeptemberében egy új Manon kivételesen muzikális és tiszta, csillogó éneklése, ami feledtette, hogy alkatilag kevésbé azonos a nőalakkal: Andor Éva, B. Nagy János oldalán.
A Manon Lescaut következő új betalulása azért igazolta, hogy a darabot műsoron kell tartani, mert bár (Mimi mellett) főleg Mozart-szerepekkel, valamint revelatív Norma-alakításokkal a háta mögött, 1979-ben ismét egy igazi Puccini-énekesnő vitte tovább Manon Lescaut szerepét: Kincses Veronika.
Ma úgy tűnik, Házy Erzsébet 1982-ben bekövetkezett halálának kollektív gyászmunkája után kerülhetett csak sor olyan felújítás-formátumú, kettős kiosztású új betanulásra, mint a hat évvel későbbi, 1985 szeptemberében, még mindig Mikó András rendezésében és ismét Gardelli zenei vezetésével, amikor a kor két Puccini-szopránja, Tokody Ilona és Kincses Veronika osztozott a címszerepen. Bár Tokody „Puccini-hang-besorolása” az én „leleményem”, hiszen az énekesnő ambíciója és operaházi lehetőségei mindenekelőtt a Verdi-szerepkör felé tendáltak, szerintem az ő találkozása Manonnal nem lett olyan szerencsés, mint a Kincsesé másodjára is – az opera 2001-es, immár Valló Péter rendezésében bemutatott felújítását Tokody Ilona és partnere Kelen Péter főszereplése fémjelezte. Énekes és közönség vonzalma nem mindig találkozik: interjúból ismert, hogy Tokody Ilona pályája fontos részének tartja Manont, nekem valamennyi Puccini-szerepében (sőt minden szerepében) jobban tetszett, mert igazibbnak bizonyult.
Az, hogy a Manon Lescaut idei felújításához a másik szereposztásba vendégénekesnőt szerződtettek, és a következő évad valamennyi előadására Létay Kiss Gabriella fellépését jelzik, elég meggyőző helyzet ahhoz, hogy a Manon Lescaut-t – nyilván a józanság határán túl erőltetett Puccini-évad alkalmából – Manon-hiányos helyzetben tűzte műsorra az Operaház. De vajon lett-e igazi Manonunk Létay Kiss Gabriella személyében?
Az énekesnő elsősorban Puccini-szerepek, Mimi, Cso-cso-szán, Liù, Angelica birtokosa, tapasztalatom szerint eddig a japán hősnőhöz találta meg a leghitelesebb színeket. Hősiesen teljesítette A trubadúr Leonórájának szólamát, de nem hallom őt valódi drámai szopránnak, sem drámai koloratúrnak. Legteljesebb alakításának A kármeliták (beszélgetése) Blanche szerepét találtam, legkiegyenlítettebb éneklését legutóbb Nedda szólamában hallottam. Azért nem tudok egyértelműen elismerő jelzőt tenni egyik (látott) alakítása elé sem, mert hol a kiegyenlített hangot, hol a figurával való közösséget nem tartom kielégítőnek. A Manon Lescaut felújításának premierjén Létay Kiss Gabriella, úgy tűnik, inkább drámai színezetű vokális alakításra törekedett, amit ismét hősies teljesítményként tudok értékelni leginkább. Bizton elmondható, hogy (popzenei tehetségkutatók kifejezésével élve) nagyot énekelt. Ám a szólam mintha többféle, különböző technikájú hangadással kelne életre. A figura, ha lehet, még távolabb áll egyéniségétől, mint a Bessé vagy a Neddáé. Talán tűnhetne ez a távolság kisebbnek – de a rendezés és a jelmez is sokat tesz azért, hogy ez a Manon ne feleljen meg romantikus eszményünknek. A másik szereposztás Manonja, Sae-Kyung Rim első pillantásra több reményt ad ehhez, és ismét a produkció igényességét kellene dicsérnem, látva, hogy a két Manon némileg eltérő, alkatukhoz igazodni igyekvő szabású jelmezeket és parókákat kapott. Manon alakjáról gyakran jut eszembe, amit des Grieux a vallomásában (voltaképpen Prévost egész regénye a fiú vallomása) megfogalmaz: nem állhattam ellen neki, annyira édes volt az arca! Az édes arc nem feltétlenül fiziognómia kérdése, inkább a kisugárzásé; a szendeség és a frivolság pikáns elegyét az operában elsősorban a hangszínben, éneklésben, játékban, az alakítás teljességében kell hitelesíteni. Sae-Kyung Rim alakítását a második felvonásban közönségesnek találtam, hiányzott belőle az a szeretetre méltóság, amitől a tények ellenére is des Grieux szemével látjuk Manont. Sajnos ezt a hang szépsége sem segítette. Úgy tűnt, nemcsak a mély, hanem a középhangjait is lemellezi, gyakran száraz tónussal.
Az első des Grieux, Marcello Giordani éneklése sem győzött meg arról, hogy magasságai az érzelmek kitörését közvetítik, nem pedig még megoldható technikai bravúrok. Boncsár Gergelytől Ramerrez szólamának megoldása után többet vártam, és ezután is többet remélek ebben a szerepben. Nem tudom, hogy az ő gondatlansága-e vagy a rendező figyelmetlensége: bármely korban élt, él is ez a Renato des Grieux, abszurdnak találom, hogy miközben bemutatkozik annak a lánynak, aki megigézte, egyik kezével egy oszlopot támaszt, másik kezének fejét hetykén a csípőjére vágja.
Edmond diák szerepében Balczó Péter hangszíne tetszett jobban, de Ujvári Gergely is kellemes alakítást hozott. Lescaut hadnagyot mindkét estén Molnár Levente énekelte, szép hangon és megfelelő játékkal, kissé túlspilázva azt a jelenetet a II. felvonásban, amelyben a rossz hírt hozza a szerelmeseknek.
Géront szerepében új színt hozott Palerdi András, nem a szokásos potrohos, komikus gavallért, hanem egy inkább vonzó és intelligens, idősödő urat. Összevetve a már leírt megjelenésű tenoristával, felsejlik bennünk az a szindróma, amikor nem értjük az operahős(nő) szívének választását. Rácz István basszusán egy dörmögőbb és már eleinte is barátságtalanabb Géronte szólal meg.
Míg Valló Péter rendezésének egyik legkellemetlenebb eleme volt a kórus operaszínpadon szokatlanul ügyetlen mozgatása, ez esetben örömünket lelhettük a látványosan öltöztetett és profi módon, lelkesen játszó, nem mellesleg kiválóan szóló énekkarban.
Kocsár Balázs vezénylésében, amelyben nem vitatható a lendület és az erőteljes hangzás, nem először kifogásolom, hogy nem ad elég lehetőséget a főszereplőknek szólóik, különösen az áriák személyes megformálásához, hogy azok ne csak „nagyot szóljanak”, hanem intim megnyilatkozások is lehessenek. Talán ezért is éltem meg mindkét előadást azzal a következtetéssel, hogy nincs Manonunk.
Ha már az elején említettem, hogy A Nyugat lánya elutasított előadása megtanít jobban értékelni ezt a Manon Lescaut-t, megemlítem, hogy Bátori Éva (a rendezés szerinti, korántsem kifogástalan) Minnie-alakításában viszont külön zavarba hozott, hogy bizony nem kellene messzire menni igazi Manon-hangért. Kár, hogy ő nem jutott az illetékesek eszébe korábban.
Olyan hosszú nem lehetett az írásom, hogy ne kapcsoljam ide legfrissebb Puccini-élményemet. Először hallottam színpadon énekelni Ádám Zsuzsannát A fecske Magdájának szerepében, ami rádöbbentett, milyen régen (a Puccini-dömpingben szinte egyáltalán nem) volt részem olyan élményben, hogy egy énekes hangjának, vokális alakításának gyönyörűségétől olvadozom. Magvas lírai szopránnak hallom egyelőre – akár Manon is lehetne. De már olvastam, hogy Toscára vágyik, Aida lesz Szegeden, majd Szilágyi Erzsébet az Erkel Színház zártkörű közönsége előtt: mintha Takács Paula, Déry Gabriella szerepkörére készülne. Sikerüljön neki!


10130 IVA 2019-05-27 01:12:08 [Válasz erre: 10129 nickname 2019-05-27 00:14:21]

Nem is tudom, hogyan kérdezzem, mert a fórumon nemigen szoktunk ilyent kérdezni egymástól. De annyira érdekel, kedves Nickname, hol ültél, ahol alig lehetett hallani az énekeseket.


10129 nickname 2019-05-27 00:14:21

Hát azt hiszem ez a mai fecske nem csinál nyarat. Mindenestre Szilveszterünk most végig ülte rendesen ezt a rendkívül semmitmondó és unalmas előadást. Az énekeseket alig lehetett hallani, de egyébként is mintha be lettek volna oltva az érzelmekben gazdag éneklés ellen. Belegonoldok, hogy hány remek előadást meg nem bírt végig ülni Szilveszterünk, de hát nagyon elfoglalt ember s régebben még az Ybl-palotát sem újították. Na mindegy. Puccini darabja megfelelő énekesekkel és rendezéssel néhány évad erejéig biztosan sikerrel adható lenne. Most szüntertől szünetre fogytak az emberek, de még így is szépen tele volt a harmadik felvonás végére a földszint. Kár érte. Ez a darab jobbat érdemelt volna pesti bemutatkozásnak. Puccini zenéje azért ebben a darabban is lényegesebb jobb, mint egy középunalmas másodvonalbeli kismester jobban sikerült alkotása - mert ebben az előadásban kb. ilyen jellege volt. 


10128 Nagy Katalin 2019-05-26 21:09:42 [Válasz erre: 10109 Héterő 2019-05-23 22:42:32]

Már régebben kérdezte, de csak most jutott eszembe válaszolni. Egy született bresciai olaszról nem mernék nyilatkozni. Ami biztos, én csak nyomokban, vagy még úgy sem, értem ezt a nápolyi szöveget.


10127 Heiner Lajos 2019-05-26 19:01:28 [Válasz erre: 10122 nickname 2019-05-26 07:37:49]

Azt lehet tudni,  hogy a következőben mi lesz?


10126 Hangyász 2019-05-26 14:41:47 [Válasz erre: 10125 Klára 2019-05-26 11:54:35]

Nem feltétlenül az opera műfajára, de az itt leírtakhoz hasonlót gondoltam, amikor létrehoztam a Bernstein- és Stokowski-szabály c. fórumot, avagy ez itt az önreklám helye.


10125 Klára 2019-05-26 11:54:35 [Válasz erre: 10123 Edmond Dantes 2019-05-26 09:39:22]

Szervezés, reklám, marketing - soroljam? Nem csak én mondom, és nem először! Miért jön a közönség a "fénykorukon túli" énekesekért? Mert ismeri a nevüket. Giuseppe di Stefanot láttam, hallottam annakidején a Bohéméletben, az 1. felv. végén akkora gikszert fogott, mint ide Debrecen! Del Monaco, Gobbi hatvanon túl is nagy volt. És még egy "apróság":  bérletes Don Carlos Fülöp királyaként láttam, hallottam Theo Adamot - csak egy NDK-s, mondták a vájtfülűek. Holott addigra már mögötte volt Bayreuth, a MET, és még ki tudja hány nagy ház! Wotan, Ochs, Hans Sachs! Majd kiestünk a székből, úgy hallgattuk. De ez vonatkozik más művészekre is! Szvjatoszlav Richter első budapesti koncertjére zenei berkekben járatos nagymamám kapott egy vattajegyet - legyen pár ember a Zeneakadémia Nagytermében. Aztán a koncert végére a csilláron is lógtak ez emberek, akademisták tolongtak az orgonaülésen stb. Annyi mindennt árveszünk külföldről, nem lehetne valamit ebből is?


10124 joska141 2019-05-26 10:13:08 [Válasz erre: 10123 Edmond Dantes 2019-05-26 09:39:22]

Kapcsolódva egy másik fórum - Élő közvetítések 7878.szám - hozzászólásához. Ott említik Korchak pazar Nadír alakítását. Nálunk Werther-t énekelt azt hiszem tavaly, ha félház volt, akkor már jó. Elrejtjük a fellépőket, nem ismertetjük meg a várható közönséggel, de ez már 50 éve így van. Én is ott voltam Domingo pesti első fellépésén. Még a nevét sem tudtuk rendesen leírni (Domingue) és 2 azaz Kettő hír jelent meg róla, hogy fellép egy kezdő spanyol tenorista. Pedig ekkor már a MET-ben rendszeresen énekelt.


10123 Edmond Dantes 2019-05-26 09:39:22 [Válasz erre: 10121 lujza 2019-05-26 01:40:29]

Néznéd meg, túl nagy (lenne)-e az Erkel egy Kaufmann- vagy Netrebko-szólóesthez?! :-) Vagy ha élne és jönne, pl. Hvorosztovszkijnál! Vagy egy Szokolov-szólóesten? Flóreznek talán nagy lesz az Aréna és az árak is -magyar viszonylatban- brutálisak ott, de az Erkelt megtöltené. És ez régen sem volt másképp! Fénykorukon túl lévő énekesek fellépésére marakodtak az emberek a jegyekért, itthon (itthon!) még nem vagy kevésbé ismert nemzetközi sztárok -bérletszünetben- gyenge félházak előtt léptek fel, főleg ha nem bérletes előadás volt. Saját emlékem Domingo debut-je Pesten (1973, Cavaradossi): gyenge félház, gyenge magyar körítés...a közönség szétverte a házat, a Vittoria!-ba őrjöngve beletapsoltak, megállt az előadás. Azután sok év múlva már marakodtak Radameséért és kaptak tőle -én csak tévében- egy közepeske produkciót. Kabaivanszka, Caballé és sokan mások is tátongó széksorokat láthattak a nézőtéren, bizonyára nem kis csodálkozással. És ha valakire megtelik a nézőtér, az talán annak is köszönhető, amit itt és máshol sokan elmarasztalnak: a tévé és az internet nemcsak elszív (ha elszív!) közönséget, de közel hoz olyan művészeket, akiket átlag magyar néző nem ismerne: nem hallgat rádiót, nem olvassa a szaksajtót...nem olvas bennünket, momusosokat :-)


10122 nickname 2019-05-26 07:37:49 [Válasz erre: 10117 zenebaratmonika 2019-05-25 16:58:34]

Meghirdették az előző évadot, tehát lehet tudni:

Tóték - Az arany meg az asszony marad a Karói lúddal és A rászedett vőlegénnyel

Bemutatók: Mathis, a  festő, A cremondai hegedűs, Simona néni, Poppea megkoronázása (modern hangszereléssel, a társszerző Monteverdi mellett a honlapon Bella Máté), Mester és Margareta (musical) Székelyfonó, Psalmus Hungaricus, Galántai táncok - egy estén. 

Ide tervezik a Szentpétervári Kamaraopera két vendégszereplését: Faust. Gyöngyhalászok.

Bach mindenkinek fesztivál, BMW - BEST MOZART WEEK, Énekkari művészek minifesztiválja, Kortárs opera showcaste - még be nem mutatott kortárs magyar darabok, RStrauss70, World Voice Day 2020 - hangverseny a hang világnapja alkalmából.

Ezek mellett lesznek balettek is - nem a klasszikusabb fajtából gondolom. 

A kedvezményekről annyit tudni, hogy a délelőtti eladások 4500 forint egységjeggyel mennek majd. Nem baj Ókovács szent és sérthetetlen - nem kritizálom, mert egyeseket az itt nagyon érzékenyen érint. 


10121 lujza 2019-05-26 01:40:29 [Válasz erre: 10120 zenebaratmonika 2019-05-25 22:02:51]

Kunde, hosszú pályafutása során végigénekelte a tenor repertoárt a belcantotól a drámai szerepekig, csak éppen őt nem sztárolták annyira. Túl a hatvanon nagyon szép Otellókat énekelt még. De nálunk a közönség nem ismeri. A középszerű Yoncsevára inkább jegyet vesznek, mint arra, aki végig tud énekelni egy Puccini estet. Sajnos az Erkel túl nagy egy szólóesthez.


10120 zenebaratmonika 2019-05-25 22:02:51 [Válasz erre: 10118 Beatrice 2019-05-25 18:20:26]

Sose hallottam róla. Én azt tartottam felelőtlenségnek, hogy felrakták a Puccini összest, aztán a nézőtér sokszor kongott az ürességtől. Ha Rossini összes lenne, az kb. 40 darabból állna, Offenbach meg 100-ből, Puccini az csak 15, de azért felrakni üresjáratba az is sok. Emlékszem hogy az előző évadban 1 koncertre feltették a Korngolg halott várost, és ott se volt szinte senki. Mennyit bukhattott a színház a Billy Ellioton, ami még ebben az évadban is lesz....


10119 joska141 2019-05-25 19:43:47 [Válasz erre: 10118 Beatrice 2019-05-25 18:20:26]

Gregpry Kunde tőlünk Bécsbe megy 4 Radamest énekel júniusban. 2 előadásra minden jegy elkelt, 1 előadásra még van 10 db, 1 szerdai előadásra még 190 EUR jegyek vannak nagyobb számban. Pedig különösen ott sem reklámozzák.

Amit már többször írtam: talán az operaigazgatónak nem saját magát kellene minden fórumon, szinte minden nap reklámoznia (egyik nap véletlenül kinyitottam a Duna TV-t, Szerelmes földrajz Ókovács Szilveszterrel), hanem megfelelő énekeseket biztosítani az egyes előadásokra. A színház részére biztosított támogatási összegből bőségesen juthatna ilyenre.


10118 Beatrice 2019-05-25 18:20:26 [Válasz erre: 10116 nickname 2019-05-25 13:59:31]

Az igen jelentős, de Magyarországon ismeretlen Gregory Kunde tenorista Puccini-koncertjére is szól a kedvezmény. Miért nem csináltak ennek a nagyszerű tenornak egy kis hírverést? Én sokszor hallottam őt abban az időben, amikor még a könnyebb szerepkört énekelte. Láttam őt Az ezred lányában, a Boleyn Annában, de a legtöbbször A puritánokban, ahol kivétel nélkül mindig kiénekelte azt a bizonyos F-et. Vájtfülűek szerint az egyik legokosabban vezetett tenorpálya az övé. 


10117 zenebaratmonika 2019-05-25 16:58:34 [Válasz erre: 10116 nickname 2019-05-25 13:59:31]

Azt lehet tudni mik lesznek a Bánffy teremben és hogy ott lesz e kedvezmény a Ma este színház-on?


10116 nickname 2019-05-25 13:59:31

A tavaly még teltházas Álarcosbálokra is megy a hírlevélre felirítkozás után az 50% kedvezmény - vagyis 50% kedvezménnyel lehet Az álarcosbál előadásokra jegyet venni, ha feliratkozunk a hírlevélre. De majd a Bánnfy-terembe szóló 10 ezer forintos jegyeket szétkapkodják a ritkaságokra.


10115 Haandel 2019-05-24 19:56:13 [Válasz erre: 10112 Héterő 2019-05-24 03:52:25]

Halandzsa

A cseppkőbarlang hangjait
vajon miért kellene magyarra halandzsázni?

Az énekesmadarak áriáit
vajon miért kellene magyarra átírni?

Az eredeti nyelvel, kiváló énekesmadarakkal, modulált zenében van közvetítve az eredeti mű zöme:
aki nem ismert sztorikat, hanem összetett hangokat hallgat, annak az eredeti moduláció a legnagyobb öröme!


10114 Klára 2019-05-24 09:07:41 [Válasz erre: 10109 Héterő 2019-05-23 22:42:32]

Azt hiszem annyit, amennyit egy lipcsei vagy drezdai szász "anyaneylven" felcseperedtt, és az iskolában hochdeutsch-ra fogott ember megértene egy mecklenburgi, vagy rostocki ember plattdeutsch (odavalósiak által pletdütsch-nek nevezett) idiomájából, vica verza.  Személyes tapasztalat!


10113 IVA 2019-05-24 07:08:18 [Válasz erre: 10112 Héterő 2019-05-24 03:52:25]

Kedves Héterő, csak félig tudlak megnyugtatni. Elismerem, hogy pl. Edmond szövege halandzsa, de nem kérdem, hogyan került oda. Nehéz dolog lehet a műfordítás, és megértem, hogy aki a zenébe szerelmesedve vállalkozik rá, inkább választja a maga költészetét („halandzsát”), mint azt, hogy színtelen, stílustalan és énekelhetetlen legyen a magyar szöveg.
Én ennek a halandzsának hálás vagyok, mert nélküle sosem szólna bennem az operazene (értsd: nem tudnám énekelgetni, leggyakrabban persze a belső hallásommal; nem élhetne bennem elevenen). A narancsvörös prózai szövegfordítások nincs meg ez a jótékony képessége, általa az olaszul nem beszélők, mint jómagam, nem tudjuk magunkévá tenni a művet. (Ez nem jelenti azt, hogy nem tudnék több mindent elénekelni olaszul, amit megtanultam, és ennek köszönhetően nem hallanám, ha valaki az enyémhez hasonló felkészültséggel énekel. Nincsenek kevesen.)


10112 Héterő 2019-05-24 03:52:25 [Válasz erre: 10111 IVA 2019-05-24 01:35:42]

Kedves IVA, részemről semmi szándékos személyeskedés, ugyan maestro Pál Tamás dicshimnusza kissé megdöbbentett, hiszen ő nyilván kiválóan ismeri az olasz nyelvet.
A Te nézeteidet pedig a korábbi - és remélhetőleg a jövőbeli - kölcsönös tisztelet jegyében igyekszem megérteni.

Szabad azért hozzátennem, hogy eszmefuttatásod, miszerint:
"...egy diák olvassa fel verspróbálgatásának termékét, amelyről, mint hamarosan kiderül, önmagának sincs jó véleménye " - sajnálatosan légbőlkapott.

A mintegy féltucat Manon-szövegalkotó botor módon így írta meg a szöveget:


            Félbeszakítottuk a madrigálodat.
            Köszönöm...
(értsd: forduljatok föl)
            A fasorban jönnek vidáman, csapatostul,
            frissen, mosolygósan a szép munkáslányok.
            A fasor most életre kel.


Az általad zseniálisnak mondott változat így hangzik:


            Nem sikerült - be nagy kár - az új madrigál!
            Majd írok jobbat. 
            Kissé affektált volt, érzem, a költeményem.
            Nótát tudok én szebbet, mit a réteken énekelnek...
            Ó, boldog pásztorélet...


Fáradozásom arra irányul, hogy felhívjam - többek között - a Te becses figyelmedet, hogy van némi, bár szerinted talán elhanyagolható különbség a két változat között.

Kész vagyok elfogadni, hogy a Te nagyvonalú elfogadókészségedet holmi aprócska eltérés nem rendíti meg, de megnyugtatna, ha legalább egyszer az életben kimondanád:
jé, ez a halandzsa hogy kerül ide?


10111 IVA 2019-05-24 01:35:42 [Válasz erre: 10104 Héterő 2019-05-23 12:34:35]

Szerintem kár tajtékoznod és személyeskedned e jó szándékú „hamisítás” miatt, már azért is, mert a Manon Lescaut-t, mint szinte már mindent, eredeti nyelven újították fel.
E szövegrész szavainak azért sincs nagy súlya, mert egy diák olvassa fel verspróbálgatásának termékét, amelyről, mint hamarosan kiderül, önmagának sincs jó véleménye.
Én azt ajánlom, kedves Héterő, próbáld meg Edmondo (a darabot olaszul adó színház színlapja szerint még mindig Edmond) dalocskáját elénekelni a Te fordításod szövegével, aztán hallgasd meg Palcsó Sándor előadásában.


10110 Búbánat 2019-05-24 01:00:21

Megrendítő szépségű Pillangókisasszonynak tapsolhattunk az Erkel Színházban!

Rost Andrea Cso-cso-szán szerepében magasra tette a lécet, és mondhatni, hogy csúcsformában énekelt. Régen volt alkalmam Őt ilyen élményszerű alakításban látni és szerepmegformálásának csodálattal adózni. A Nagyária után orkánszerű tapsviharban törtünk ki, talán percekre megszakadt az előadás… és a teljes szerepét ilyen magas hőfokon, mély átéléssel hozta. Szinte átlényegült a 15 éves kislány, majd fiatalasszony karakterébe. Minden rezdülése, gesztusa, mimikája, mozdulata hihetővé tette  a tragikus sorsú "Pillangókisasszony"  történetét, s aminek kifejezetten örültem: énekhangjának volumene, színe mit sem veszített az elmúlt évtizedek során szépségéből.  Rost Andrea nagyot alakított, mondhatni a Mennyekbe ment… a szűnni nem akaró tapsvihar az operaelőadás után folytatódott, aminek csak a függöny végső lehullása vetett véget.  

De dicsérni tudom a többieket is, minden szereplő maximális odaadással énekelt, játszott, így ugyancsak nagy örömömre szolgált Ulbrich Andreát is hosszú idő után, most Szuzukiként, viszontlátni és kvalitásos alakításának örvendezni: altjának hangján gyönyörű énekével és kifejező, szinte színészi elmélyülést nyújtó játékával nagyszerű partnere volt Rost Andreának.  László Boldizsár szinte futószalagon énekli szerepeit az Erkelben is: Pinkertonján sem tudnék „fogást” találni, tenorja intakt, biztos, erőteljes, szép csengésű. Ő is meggyőző formában énekelt. Fokanov Anatolij Sharpless konzulja ugyancsak felejthetetlen, elismerésre méltó szerepalakítás - baritonja még mindig szépen szól, és megbízhatóan, kifejezésteljesen hozza a színpadi karakterét.  Őt is lelkesen megtapsoltuk a végén. De sorolhatnám a többi énekművészt is, akik kisebb-nagyobb szerepükben remek kabinetalakítást nyújtottak: Zavaros Eszter (Kate), Megyesi Zoltán (Goro), Rezsnyák Róbert (Yamadori), Cserhalmi Ferenc (Bonzó, a szerzetes nagybácsi), Egri Sándor (Császári biztos)

Az  Opera Énekkarának (karigazgató: Csiki Gábor"zümmögő kórusa" megkönnyezően szépségesen szólt, a Zenekar játékáról is csak elismeréssel szólhatok. A rokonszenves vendégkarmester, az olasz Pietro Rizzo megbízhatóan látta el zeneirányítói feladatát.

Meglepő, hogy Kerényi Miklós Gábor rendezése – Kentaur stílusos díszletével és Vágvölgyi Ilona korhű  jelmezeivel - immár tizenkilenc évvel az opera bemutatója után még mindig „üzemképes”: meg tudja teremteni még ennyi idő elteltével is a múltszázad eleji japán couleur local-hangulatot, amelyben a közönség is, a szereplőkkel együtt, átélheti ezt a fájdalmas-szépséges történetet - közben belefelejtkezve Puccini zseniális zenéjének gyönyörűségeibe.

Katartikus élmény volt számomra - és gondolom sokak számára is - ez a csütörtöki operaest! A  régmúlt nagysikerű, emlékezetes  Pillangókisasszony-előadásai mellett van a helye.

Erkel Színház, 2019. május 23.


10109 Héterő 2019-05-23 22:42:32 [Válasz erre: 10072 Nagy Katalin 2019-05-21 16:28:05]

Kedves Katalin, itt egy nagyon női (és nagyon szép) Rota-operarészlet.
Kíváncsi vagyok, egy - mondjuk bresciai :-) olasz mit értene ebből felirat nélkül.


10108 Anna 2019-05-23 21:10:11

Beszámoló/kritika jelent meg a múlt szombati Manon Lescaut premierről: 

https://art7.hu/zene/puccini-manon-lescaut-erkel-szinhaz/

 

 

 


10107 Hangyász 2019-05-23 17:25:32 [Válasz erre: 10105 Edmond Dantes 2019-05-23 15:05:34]

Kedden sajnos így is jó, ha fél ház volt. A szervezés lassan "Vattaemberek kerestetnek!" reklámokkal bombázhatná a nagyérdeműt. Különféle egyesületeken/szervezeteken keresztül próbálnak ugyan közönséget csalogatni, de ez sem tölti be az Erkel hodályát.


10106 Haandel 2019-05-23 16:24:52 [Válasz erre: 10104 Héterő 2019-05-23 12:34:35]

Libabőrös operett  

Eszement fœrdítések ~
~ eszement rendezések.

Így lett a külföldi operákból, kerek-perec,
eredeti házi libabőrös operett!


10105 Edmond Dantes 2019-05-23 15:05:34 [Válasz erre: 10103 Hangyász 2019-05-23 12:05:51]

Kicsit off, de idevág: Bing írta emlékirataiban, hogy egy MET/Manon Lescaut-előadás IV. felv.-ban a haldokló Manon -talán Licia Albanese- vitt vizet Des Grieux-nek, talán Björlingnek: akár rendezői ötlet volt, amit kétlek, akár Björling lustasága volt az ok, ami valószínű, mindenképp elég bizarr pillanat lehetett. Erkel-béli finálé sem lehet (sokkal) rosszabb.

Akit érdekel: MÁO honlapja szerint a hátralévő három Manon Lescaut-előadásra a hírlevélre való feliratkozást követően 50% kedvezménnyel válthatók jegyek.


10104 Héterő 2019-05-23 12:34:35 [Válasz erre: 10099 IVA 2019-05-23 03:23:25]

Itt van nagyjából eredetiben a Manon Lescaut első három sora.
                                    Meg a hamisítás...

            Köszöntlek, bájos este, most szállsz alá,
                                    Mitől sír búsan a furulyád, ifjú pásztor?
            lenge szellő és csillagtenger a kíséreted.
                                    Szerelmed tán hűtlen, elcsalta Ámor?
            Köszöntlek: kedvelnek költők és szerelmesek.
                                    Esthomály, a szerelmes érted sóhajt...

A hamisság iránti rajongást mi más magyarázhatná, mint az, hogy a rajongónak fogalma sincs, mi helyett kapja a "libretto-szédelgést". Ez a három sor minden elfogulatlant meggyőzhetne arról, hogy hitvány módon félrevezetik az énekelhető szövegek. De amíg a két emberöltővel ezelőtti fordító számára számos mentséget találhatunk, a mai magyarszöveg-rajongók – mondjuk finoman – egyszerűen kissé beszorultak a múltba, amikor idiótaként kezelték a nézőt, mondván: "jó a bunkóknak ez is, amúgy sem értik".

A következményre egy példa:
még az évtizedeken át ikonikus címszereplő sem fogadja el, hogy Puccini soha nem írt Signorina farfalla című operát.


10103 Hangyász 2019-05-23 12:05:51 [Válasz erre: 10097 lujza 2019-05-23 01:21:43]

Én kellemesen csalódtam, főleg az után, ahogyan itt temették a mo.-i operajátszást. A koreai művésznő éneklésében semmi kifogásolnivalót nem találtam, Boncsér ordított ugyan az elején, akár a repedt fazék, de utána belejött, Molnár Levente és Rácz pedig szintén jók voltak. A rendezésnél én már annak örülök, ha nem egy elmegyógyintézetbe/falanszterbe/bármilyen gyárba vagy erőműbe helyezik át a cselekményt. Így persze egy sor ellentmondás jön létre, a rendező által hozzáadott néma szereplőkről (1. felvonás: ördög/halál/apácafőnöknő, 4. felvonás: az olasz westernekre kikacsintó halál-fuvolás) nem is szólva. Komikus persze, amikor a 4. felvonásban nem bontják le az addigi lépcsős/oszlopos díszletet. Miközben mindkét szereplő arról énekel, milyen kietlen tájon vannak, egy romossá tett épület belsejébe lépnek be. Na jó, fogjuk rá, hogy az egykori spanyol kormányzó romos palotája. A végén durva hamisításnak vagy bugyuta művészkedésnek tartom, hogy Manon nem Des Grieux karjában leheli ki a lelkét.


10102 Edmond Dantes 2019-05-23 08:15:42 [Válasz erre: 10095 Haandel 2019-05-22 19:13:47]

Úgy van, úgy van, kedves Haandel!

Igazad van nyelvszövetben,

Mert bár nyelvében él a nemzet,

Csak nyelvén játszott zene, mi hibátlant nemzhet.


10101 Klára 2019-05-23 07:47:13 [Válasz erre: 10096 Héterő 2019-05-23 00:46:02]

Gratulálok, remek!


10100 IVA 2019-05-23 03:26:11 [Válasz erre: 10097 lujza 2019-05-23 01:21:43]

Kedves Lujza, igazad van. Ha engem is illet a megszólításod, annyit készülök írni a kettős premierről, hogy sokallni fogod.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.